ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT"

Átírás

1 ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória megszűnt. Az új ágazati besorolás miatti adat visszavezetés 2008 évre történt meg, így hosszabb idősor bemutatására nincs lehetőség a négy jegyre történő bontáskor. ERDŐGAZDÁLKODÁS 2012-ben 50,4%-kal emelkedett a teljes munkaidőben foglalkoztatottak, 48,4%-kal az alkalmazásban állók az előző év azonos időszakához képest. A jelentős növekedés mögött a közmunka programban állt, erre utal az is, hogy nagymértékű létszámnövekedést az főt (+89,1%) illetve a 250 főnél többet foglalkoztató (+54,6%) vállaltok esetében regisztráltak. Ugyanakkor visszaesett a foglalkoztatás a mikró- és kisvállalkozások (-0,5%) esetében, míg a főt foglalkoztató vállalkozásokban 44%-kal emelkedett a foglalkoztatás. Jelentős létszámnövekedést a fakitermelés (+58,4%) és az erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység (+30,7%) ágazatban mértek, míg az erdészeti szolgáltatás szakágazatban 3,5%-os visszaesést tapasztaltak. Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő ERDÉSZETI, EGYÉB ERDŐGAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉG Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő

2 FAKITERMELÉS Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő ERDÉSZETI SZOLGÁLTATÁS Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő FAFELDOLGOZÓ IPAR A 2011 évi 3,8%-os alkalmazotti létszámcsökkenést követően 2012-ben további 6,6%-os visszaesés ment végbe a fafeldolgozó ipar egészében. Ezen belül a fős vállalkozások esetében a létszám az előző évi 19,6%-os csökkenést követően a múlt évben 6,5%-kal emelkedett. Az fős vállalkozások esetében 33,2%-os csökkenés ment végbe a 2011 évi 20,8%-os növekedés bázisán. Az ágazat hat alágából kettőben emelkedett a teljes munkaidőben alkalmazottak (3-5%), kettőben pedig az alkalmazásban állók (2-2%), négyben pedig csökkenést regisztráltak (Parkettagyártás: 25,5, ill. 25,4%; Épületasztalos-ipar: 13,8, ill. 14,7%; Falemez ipar: 6,6 ill. 6,7%, valamint Egyéb fa-, parafatermék, fonottáru: -5,8%, ill. 7,5%). Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő

3 FŰRÉSZÁRU-GYÁRTÁS Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő FALEMEZGYÁRTÁS Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő ÉPÜLETASZTALOS-IPARI TERMÉK GYÁRTÁSA Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő PARKETTAGYÁRTÁS Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő TÁROLÓ FATERMÉK GYÁRTÁSA Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő

4 Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő EGYÉB FA-, PARAFATERMÉK, FONOTTÁRU GYÁRTÁSA Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő 5-19 fő fő fő 250 fő + Összesen 0-19 fő fő fő 250 fő + Összesen BÚTORIPAR Az alkalmazotti létszámot tekintve a teljes munkaidőben foglalkoztatottak teszik ki a létszám közel 90 százalékát. Az összes foglalkoztatotti létszámban ingadozások a konjunktúra függvényében tapasztalhatók. A 2009-ben és 2010-ben bekövetkezett létszámcsökkentés megállt, 2011-ben a bútoripar egészében 3,8%-kal emelkedett az alkalmazásban állók, és 5,8%-kal a teljes munkaidőben foglalkoztatottak ben ismét létszámcsökkenés következett be az ágazat egészében (-3,3, ill. 4,7%). A csökkenés az egyéb bútor gyártása (-4,-, ill. 7,2%), illetve az ágybetét gyártása (- 10,2, ill. 10,9%) alágakban bekövetkezett visszaesésre vezethető vissza. Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő IRODABÚTOR GYÁRTÁSA Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő

5 Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő KONYHABÚTOR GYÁRTÁSA Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő ÁGYBETÉT GYÁRTÁSA Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő EGYÉB BÚTOR GYÁRTÁSA Alkalmazásban állók (nem teljes munkaidő

6 ÁTLAGKERESETEK ALAKULÁSA A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM- KATEGÓRIÁNKÉNT A versenyszférában, teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagkeresete, Ft Bruttó átlagkereset Nettó átlagkereset ERDŐGAZDÁLKODÁS Az erdőgazdálkodással foglalkozó vállalkozások kereseti adatai szerint sem a bruttó, sem a nettó keresetek nem érik el a versenyszféra átlagát, nemzetgazdasági szinten a legalacsonyabbak közé tartozik ben a bruttó kereset 4,5%-kal, a nettó keresetek 3,4%-kal emelkedtek ben a bruttó átlagkereset 12,4%-kal, a nettó átlagkereset 17,1%-kal csökkent. A bruttó keresetek az erdészeti szolgáltatás alágat kivéve csökkentek 2011 év átlagához képest. Ugyanakkor a nettó keresetek valamennyi alágban visszaestek az új adózási rend következtében, de közrejátszott a közfoglalkoztatás keretében alkalmazottak alacsonyabb bérszintje is , ERDÉSZETI, EGYÉB ERDŐGAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉG

7 FAKITERMELÉS ERDÉSZETI SZOLGÁLTATÁS FAFELDOLGOZÓ IPAR A rendelkezésre álló adatok alapján 2009-től a fafeldolgozó ipar vállalkozásaiban mind a bruttó, mind a nettó keresetek jelentősen elmaradnak a nemzetgazdasági átlagtól ben a bruttó keresetek 4,6%-kal, a nettó átlagkeresetek 4,4%-kal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest ben az ágazatban a bruttó átlagkereset 7,3%-os növekedése mellet a nettó átlagkeresetek 0,7%-kal emelkedtek. Figyelembe véve az éves 5,7%-os inflációt, az ágazatban a reálbérek 5%-kal visszaestek. Az alágazatok közül egyben sem volt olyan mértékű béremelés, mely a reálbérek emelkedését eredményezte volna. Kiemelkedően rossz a bérhelyzet a falemezgyártásban, ahol a bruttó átlagkereset 3,2%-kal, a nettó átlagkereset 6,3%-kal csökkent. Az átlagkeresetek alakulása 2012 (előző év azonos időszaka = 100) Bruttó átlagkereset Nettó átlagkereset Fafeldolgozó ipar 108,7 100,7 Fűrészárugyártás 114,4 102,6 Falemezgyártás 96,8 93,7 Parkettagyártás 115,9 103,2 Épületasztalos-ipari termék gy. 112,3 105,5 Tároló fatermék gyártása 108,3 98,4 Egyéb fa-, parafa, fonottáru gy. 110,4 98,3-78-

8 FAIPAR FŰRÉSZÁRU-GYÁRTÁS FALEMEZGYÁRTÁS PARKETTAGYÁRTÁS

9 ÉPÜLETASZTALOS-IPARI TERMÉK GYÁRTÁSA TÁROLÓ FATERMÉK GYÁRTÁSA EGYÉB FA-, PARAFATERMÉK, FONOTT-ÁRU GYÁRTÁSA BÚTORIPAR A bútoripar vállalkozásai esetében egyik létszám kategóriában sem érik el a keresetek a versenyszféra átlagát, még a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató kategóriában is 20%-os elmaradás mutatkozik ben a bruttó keresetek 5,6%-kal, a nettó keresetek pedig 3,2%-kal emelkedtek. Az átlagkeresetek alakulása 2012 (előző év azonos időszaka = 100) Bruttó átlagkereset Nettó átlagkereset Bútoripar 110,2 102,2 Irodabútor gyártás 99,5 92,4 Konyhabútorgyártás 96,9 89,1 Ágybetét gyártása 108,5 100,3 Egyéb bútor gyártása 113,9 105, ben, a bútoriparban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 10,2, nettó átlagkeresete -80-

10 2,2%-kal emelkedett. Az 5,7%-os inflációt figyelembe véve a reálkeresetek 3,5%-kal mérséklődtek. Az egyes alágak közül nettó átlagbér-emelkedés lényegében csak az egyéb bútorok gyártása alágban volt, azonban ennek mértéke éppen megegyezik az éves pénzromlás mértékével IRODABÚTOR GYÁRTÁSA KONYHABÚTOR GYÁRTÁSA

11 ÁGYBETÉT GYÁRTÁSA EGYÉB BÚTOR GYÁRTÁSA

12 KSH gyorstájékoztatók: GAZDASÁGELEMZÉS 2012/I IDŐSZAK: JANUÁR-DECEMBER Felhasznált irodalom Beruházás: I-IV. negyedév Bruttó hazai termék (GDP) előzetes adata: I-IV. negyedév Bruttó hazai termék (GDP): I-IV. negyedév Előzetes adatok az ipari termelés változásáról: január-december Építőipar: január- december Fogyasztói árak: január- december Ipar: január- december Ipari termelői árak: január- december KSH jelenti: január- december Külkereskedelmi forgalom előzetes adata: január- december Külkereskedelmi termékforgalom: január- december Lakásépítések, építési engedélyek: I-IV. negyedév Létszám és kereset a nemzetgazdaságban: január- december KSH jelenti: 2012/12 KSH tájékoztatási adatbázis: Ipar / Ipari termelés, értékesítés, rendelésállomány: Az ipar termelési és értékesítési adatai szakágazatok szerint, 4 fő feletti ipari vállalkozások (2000 január-2012 december) Dimenziók: ; TEÁOR'08 alapján képzett ipari szakágazatok Munkaerőpiac / Alkalmazásban állók, keresetek: Versenyszféra adatai; A 4 fő fölötti vállalkozások (2008 január-2012 december) Dimenziók: ; TEÁOR'08 és összevont szakágazatok; Összevont létszám-kategóriák I. (kumulált) Árak / Ipari termelői árak / Évközi adatok: Havi termelői árindexek ágazati rendben (TEÁOR 08). Hazai előállítású ipari termékek és szolgáltatások (2000 január-2012 december) Dimenziók: ; TEÁOR'08 alapján képzett ipari szakágazatok Külkereskedelem / Külkereskedelmi termékforgalom: Termékszintű adatok MKN szerint (2008-tól) Termékek Külkereskedelmi forgalma (2008 január-2012 december) Dimenziók:, Feladó/rendeltetési ország; Forgalom iránya; Termék Eurostat adatbázis: Industry production index annual data percentage change (NACE Rev.2) Industry production index quarterly data percentage change (NACE Rev.2) Eurostat Newsrelease Euroindicators Construction -83-

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN

REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN ERDŐGAZDÁLKODÁS 2013-ban tovább emelkedett a regisztrált szervezetek száma az erdőgazdálkodás területén (+4,8%). Folytatódott

Részletesebben

FAGOSZ XXXIV. Faipari és Fakereskedelmi Konferencia. Tihany, 2008. április 22-23. Gazdaságelemzés. Budapest, 2008. április FAGOSZ

FAGOSZ XXXIV. Faipari és Fakereskedelmi Konferencia. Tihany, 2008. április 22-23. Gazdaságelemzés. Budapest, 2008. április FAGOSZ Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség Ungarischer Verband der Forst- und Holzwirtschaft / Hungarian Federation of Forestry and Wood Industries H-112 Budapest, Kuny Domokos utca 13-15. Tel: (1) 355-65-39,

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ-

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- TORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor

Részletesebben

Áttekintés a magyar fagazdaságról

Áttekintés a magyar fagazdaságról MAGYARORSZÁG NÉHÁNY FONTOSABB GAZDASÁGI MUTATÓJA Az ország területe 93. km 2, ebből 23. január 1. 1.823,4 ezer ha erdő, ami 19,6-os erdősültségnek felel meg. A lakosság száma 23. január 1-én 1,14 millió

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2012. JANUÁR-SZEPTEMBER FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2012. DECEMBER GAZDASÁGELEMZÉS

Részletesebben

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013 ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...2 Gazdasági szervezetek...3 Beruházás...4

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megye 2013. évi területi folyamatai, valamint a Megyei Önkormányzat területfejlesztési és területrendezési tevékenysége

Jász-Nagykun-Szolnok megye 2013. évi területi folyamatai, valamint a Megyei Önkormányzat területfejlesztési és területrendezési tevékenysége Jász-Nagykun-Szolnok megye 2013. évi területi folyamatai, valamint a Megyei Önkormányzat területfejlesztési és területrendezési tevékenysége Elfogadta: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 57/2014. (IV.30.)

Részletesebben

Proof. Ingatlanpiaci elemzés 2008 március. Készítette: Molnár Tamás

Proof. Ingatlanpiaci elemzés 2008 március. Készítette: Molnár Tamás Ingatlanpiaci elemzés 2008 március Készítette: Molnár Tamás 6000 Kecskemét, Irinyi u. 17. Tel.: (00-36-76) 497-658, 497-659, Fax: 418-850 E-mail: ingatlan.empire@axelero.hu Tartalomjegyzék Magyarország

Részletesebben

Gazdasági Havi Tájékoztató

Gazdasági Havi Tájékoztató Gazdasági Havi Tájékoztató 2008.december 2008 októberében immár huszonkettedik alkalommal került sor a Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (MKIK GVI) vállalati konjunktúra-vizsgálatára, amely több mint

Részletesebben

Magyar gazdaság 2002-2006 - helyzetértékelés és előrejelzés -

Magyar gazdaság 2002-2006 - helyzetértékelés és előrejelzés - Magyar gazdaság 2002-2006 - helyzetértékelés és előrejelzés - A 2002-2005 közötti makrogazdasági folyamatok főbb jellemzői A magyar gazdaság teljesítményét befolyásoló világgazdasági háttér 2002-2005 között

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. július végi helyzetéről 2014. augusztus * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. március végi helyzetéről 2014. április * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.kozig.somogy.hu

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. szeptember Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...4 Építőipar...5

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. I. negyedév) Budapest, 2006. május

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. I. negyedév) Budapest, 2006. május ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2006. I. negyedév) Budapest, 2006. május Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Munkaerő-piaci adatok

Munkaerő-piaci adatok FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011 2015 A i zárónapon a nyilvántartott ÁLLÁSKERESŐK száma 4735 főt tett ki, mely csökkenést mutat

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Központi Statisztikai Hivatal NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Salgótarján, 2009. február Központi Statisztikai Hivatal, 2009 ISBN 978-963-235-232-9 (internet) Felelős szerkesztő: Szalainé Homola Andrea

Részletesebben

HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM

HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM IGAL VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM 2015-2020 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 6 Célok... 6 A Helyi

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet A MEZŐGAZDASÁGI FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI VIDÉKI TÉRSÉGEINKBEN AKI

Agrárgazdasági Kutató Intézet A MEZŐGAZDASÁGI FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI VIDÉKI TÉRSÉGEINKBEN AKI Agrárgazdasági Kutató Intézet A MEZŐGAZDASÁGI FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI VIDÉKI TÉRSÉGEINKBEN AKI Budapest 2012 AKI Agrárgazdasági Könyvek 2012.. szám Kiadja: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2013. február havi helyzetéről 2013. március * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei Az országos kompetenciamérésen minden tanévben iskolánk 10. évfolyamos diákjai vesznek részt. A 2013. évi mérésen

Részletesebben

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S Agrár-és Vidékfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S Az Agrár-és Vidékfejlesztési Operatív Program megvalósításáról (Határnap: 20 ) Jóváhagyta a Monitoring Bizottság

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 4 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás...

Részletesebben

JELENTÉS A NEMZETGAZDASÁG MUNKAVÉDELMI HELYZETÉRŐL 2014. Iktató szám: NGM/8952-60/2015. Munkafelügyeleti Főosztály

JELENTÉS A NEMZETGAZDASÁG MUNKAVÉDELMI HELYZETÉRŐL 2014. Iktató szám: NGM/8952-60/2015. Munkafelügyeleti Főosztály Iktató szám: NGM/8952-60/2015 JELENTÉS A NEMZETGAZDASÁG MUNKAVÉDELMI HELYZETÉRŐL 2014. Összeállította: Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztály Melléklet: Minisztériumok és önálló szervezetek

Részletesebben

MASTERPLAST NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

MASTERPLAST NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG A MASTERPLAST NYRT. Időközi vezetőségi beszámolója 2015. május 13. nem auditált, konszolidált készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint 1 Az 1997-ben alapított Masterplast

Részletesebben

(múlt/jelen/jövő) a hazai élelmiszergazdaságban

(múlt/jelen/jövő) a hazai élelmiszergazdaságban A humánerőforrás helyzete (múlt/jelen/jövő) a hazai élelmiszergazdaságban Juhász Anikó Debrecen, 2016. április 22. Az előadás felépítése Az élelmiszer-gazdaság humánerőforrás-igénye A humánerőforrás helyzetét

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

Egyszerű többség. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. június 25-i ülése 3. sz. napirendi

Egyszerű többség. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. június 25-i ülése 3. sz. napirendi Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. június 25-i ülése 3. sz. napirendi pontja Tájékoztató Tolna megye 2009. évi munkaerő-piaci helyzetének alakulásáról Előadó: Dr. Szabó Zsoltné,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2006. IV. negyedév

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2006. IV. negyedév Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2006. IV. negyedév A feldolgozás mintája: Azon egészségügyi intézmények

Részletesebben

NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÉVI ÉVES JELENTÉS

NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÉVI ÉVES JELENTÉS Éves Jelentés 2014 MASTERPLAST NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 3 MASTERPLAST NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÉVI ÉVES JELENTÉS 4 MASTERPLAST NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG A VEZÉRIGAZGATÓ

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Közép magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2008. évre

Tartalomjegyzék. Közép magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2008. évre Közép magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Rövidtávú Munkaerő-piaci Prognózis 2008. év BUDAPEST Összeállította Statisztikai és Elemzési Osztály Budapest, 2008. február I. Általános ismertető... 4

Részletesebben

ALLIANZ HUNGÁRIA EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 2014. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

ALLIANZ HUNGÁRIA EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 2014. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE ALLIANZ HUNGÁRIA EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 2014. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Az Allianz Hungária Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztárt (rövidített nevén Allianz Hungária Egészségpénztár) 34 fő természetes személy alapította

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszód Város Önkormányzata 2013-2018 1 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 4 Célok... 8

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 215. december A kiskereskedelem 214. évi teljesítménye Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 212/42 Összefoglaló...2 VI. évfolyam 42. szám 1. Nemzetközi kitekintés...2 2. A kiskereskedelem helye a nemzetgazdaságban...4

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek...

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

JELENTÉS A KISPESTI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS GAZDÁLKODÁSÁRÓL

JELENTÉS A KISPESTI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS GAZDÁLKODÁSÁRÓL Budapest Főváros XIX. ker. Önkormányzat Kispesti Egészségügyi Intézet A KISPESTI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS GAZDÁLKODÁSÁRÓL K I S P E S T I E G É S Z S É G Ü G Y I I N T É Z E T F Ő

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. 2016. évi országjelentés Magyarország

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. 2016. évi országjelentés Magyarország EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.26. SWD(2016) 85 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM 2016. évi országjelentés Magyarország amely a makrogazdasági egyensúlyhiányok megelőzésével és kiigazításával

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. IV. negyedév) Budapest, 2007. május

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. IV. negyedév) Budapest, 2007. május ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2006. IV. negyedév) Budapest, 2007. május Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház

Részletesebben

2015/06 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/06 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/06 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. január 30. Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2014. III. negyedév* Tartalom Bevezető...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...2 Negyedéves tiszta árindex...2

Részletesebben

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2010. év I-III. negyedév

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2010. év I-III. negyedév MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelős szerkesztő: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezető Készítette: Petőné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közreműködött:

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014.

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezető... 10 2. Módszertan...

Részletesebben

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május Munkaügyi Központja Munkaerı-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2014. II. Gyır-Moson-Sopron megye Gyır, 2014. május 9021 Gyır, Árpád út 32. - 9002 Gyır Pf.: 224. - Telefon: +36 (96) 814-245 - Fax: +36

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. III. negyedév) Budapest, 2007. január

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. III. negyedév) Budapest, 2007. január ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2006. III. negyedév) Budapest, 2007. január Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. II. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes

Részletesebben

A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó

A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó M u n k a ü g y i K ö z p o n t j a A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó R ö v i d t á v ú m u n k a e r p - p i a c i e l p r e j e l z é s é s k o n j u n k t ú r a k u t a t á s e r e d m é n y e i

Részletesebben

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról Beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése 2011. május 25-i ülésére a kamara 2010. évben végzett munkájáról Előterjesztő: Dr. Sziráki András elnök 2 Tisztelt Küldöttgyűlés!

Részletesebben

Módszertani megjegyzések

Módszertani megjegyzések Módszertani megjegyzések Az adatok forrása amennyiben nincs hivatkozás más adatforrásra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatgyűjtése. 2009-től az adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Székesfehérvár, 2012. december 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL A KSH JELENTI GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 2010/2 Budapest Központi Statisztikai Hivatal, 2010 ISSN 1219 6754 Felelős szerkesztő: Németh Eszter főosztályvezető Szerkesztő: Freid

Részletesebben

A fafeldolgozó és bútoripar helyzete 2013. január-március

A fafeldolgozó és bútoripar helyzete 2013. január-március A fafeldolgozó és bútoripar helyzete 2013. január-március Az alább következő elemzés több, mint tíz év adatgyűjtése alapján készült. Az adatok a KSH Iparstatisztikai Főosztályától, illetve a Hivatal honlapjáról

Részletesebben

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 MAGYARORSZÁG, 2007 Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 Budapest, 2008 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISSN: 1416-2768 A kézirat lezárásának idõpontja: 2008.

Részletesebben

Munkaerő-piaci elemző tanulmány

Munkaerő-piaci elemző tanulmány Munkaerő-piaci elemző tanulmány Készült: A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská pohraničná migrácia HUSK 1101/1.2.1/0171 számú projekt keretében a Kopint Konjunktúra Kutatási Alapítvány

Részletesebben

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2 2016. március TURIZMUSGAZDASÁG A BALATON IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Bevezetés...2 Összefoglalás...2 Az elemzés módszertana...4 1. A balatoni régióban működő turisztikai vállalkozások

Részletesebben

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása I. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetése egyenlegének alakulása, feltételrendszerének értékelése A Magyar Köztársaság

Részletesebben

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban 1) Régiós átalakulás 2007. január 01-jei hatállyal az állami adóhatóság már nem megyei, hanem regionális szervezeti felállásban működik. Ez azt jelenti, hogy térségünkben létrejött az APEH Észak-magyarországi

Részletesebben

Időközi vezetőségi beszámoló - 2011. első negyedéves eredmények A lassú gazdasági fellendülés jelei látszódnak az üzleti eredményeinken

Időközi vezetőségi beszámoló - 2011. első negyedéves eredmények A lassú gazdasági fellendülés jelei látszódnak az üzleti eredményeinken Társaság neve: Magyar Telekom Nyrt. Társaság címe: E-mail címe: 1013 Budapest Krisztina krt. 55. investor.relations@telekom.hu Befektetői kapcsolattartó: Beosztás: Telefon: E-mail cím: Krisztina Förhécz

Részletesebben

KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron. Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása

KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron. Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása A vállalkozások adóterheinek könnyítése évek óta napirenden

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. november végi helyzetéről 2015. december * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2013. július Tartalom 1. Az ipar helye a nemzetgazdaságban és a nemzetközi gazdasági környezetben...2 2. Az ipar szervezeti keretei...5

Részletesebben

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás Bukodi Erzsébet: Női munkavállalás és munkaidő-felhasználás (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás

Részletesebben

A határmenti vállalkozások humáner forrás ellátottsága és -gazdálkodása

A határmenti vállalkozások humáner forrás ellátottsága és -gazdálkodása Magyarország-Szlovákia Phare CBC 2003 Program Üzleti infrastruktúra, innováció és humáner forrás-fejlesztés a határ mentén Regionális Vállalkozói Együttm ködés HU2003/004-628-01-21 A határmenti vállalkozások

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata " NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 244/2011.(XII.15.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról A Közgyűlés az előterjesztést

Részletesebben

Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2010. (elsı forduló)

Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2010. (elsı forduló) Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2010. (elsı forduló) Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 2 I. Nógrád megye rövid bemutatása... 4 I. 1. Demográfiai változások... 5 I.1.1.

Részletesebben

Helyzetkép 2016. március április

Helyzetkép 2016. március április Helyzetkép 2016. március április Gazdasági növekedés A múlt évben többek között gazdasági konfliktusok és állandósult lokális válsághelyzetek hatására valamelyest csökkent a globális gazdaság növekedésének

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2009. I. negyedév) Budapest, 2009. szeptember

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2009. I. negyedév) Budapest, 2009. szeptember ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2009. I. negyedév) Budapest, 2009. szeptember Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk. Gróf Széchenyi István

Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk. Gróf Széchenyi István Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk. Gróf Széchenyi István Lakáspiaci jelentés (216. május) Az elemzést készítette: Dancsik Bálint, Fellner Zita, Kovalszky

Részletesebben

Munkaerő-piaci diszkrimináció

Munkaerő-piaci diszkrimináció Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. október ISBN 978-963-235-295-4 Munkaerő-piaci diszkrimináció Tartalom Bevezető...2 A diszkrimináció megtapasztalása nem, kor, iskolai

Részletesebben

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA ÁLTAL 2009. JÚLIUS 7-ÉN A TÚLZOTT HIÁNY ELJÁRÁS KERETÉBEN KIADOTT AJÁNLÁS MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN HOZOTT INTÉZKEDÉSEKRŐL

Részletesebben

Duna House Barométer. 16. szám. 2012. III. negyedév + 2012. szeptember hónap

Duna House Barométer. 16. szám. 2012. III. negyedév + 2012. szeptember hónap Duna House Barométer 16. szám 2012. III. negyedév + 2012. szeptember hónap Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és keresletindex Lakásindexek Lakásindexek - Regionális Régiós lakásadatok

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak

Részletesebben

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program megvalósításáról (Határnap: 20 ) Jóváhagyta a Monitoring Bizottság

Részletesebben

Az AAA AUTO csoport 2008 során több mint 60 000 gépkocsit értékesített, most pedig összegzi 2008 piaci folyamatait

Az AAA AUTO csoport 2008 során több mint 60 000 gépkocsit értékesített, most pedig összegzi 2008 piaci folyamatait Az AAA AUTO csoport 2008 során több mint 60 000 gépkocsit értékesített, most pedig összegzi 2008 piaci folyamatait Prága / Budapest, 2009. február 6. Az előzetes értékesítési eredmények szerint az AAA

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július Jelentés az építőipar 2013. évi teljesítményéről Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés (Az építőipar helye a nemzetközi gazdasági

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3 Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...

Részletesebben

Ötven év felettiek helyzete Magyarországon

Ötven év felettiek helyzete Magyarországon LEONARDO PARTNERSHIP PLAS PROJECT Promotions of life long learning as an active strategy sharing experiences for European solution (No. 2011-1-CZ1-LEO04-07096 3) Ötven év felettiek helyzete Magyarországon

Részletesebben

Gazdaság és gazdaságpolitika

Gazdaság és gazdaságpolitika Gazdaság és gazdaságpolitika 188 Makrogazdasági folyamatok és fiskális politika Magyarországon nemzetközi összehasonlításban Palócz Éva 1. Bevezetés 2007. végére a magyar gazdaság jellemzıi, mind a korábbi

Részletesebben

A FOGLALKOZTATÁSI HELYZET ELEMZÉSE TÉRSTATISZTIKAI MUTATÓK ALAPJÁN

A FOGLALKOZTATÁSI HELYZET ELEMZÉSE TÉRSTATISZTIKAI MUTATÓK ALAPJÁN A FOGLALKOZTATÁSI HELYZET ELEMZÉSE TÉRSTATISZTIKAI MUTATÓK ALAPJÁN Barta Anita IV. évfolyam, pénzügy-számvitel szak Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Kaposvár Regionális Gazdasági és Statisztika

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA KERETÉBEN A FEHÉRJENÖVÉNY- ÁGAZATBAN ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉSEK ÉRTÉKELÉSE

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA KERETÉBEN A FEHÉRJENÖVÉNY- ÁGAZATBAN ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉSEK ÉRTÉKELÉSE LMC INTERNATIONAL A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA KERETÉBEN A FEHÉRJENÖVÉNY- ÁGAZATBAN ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉSEK ÉRTÉKELÉSE Összefoglaló 2009. november New York 1841 Broadway New York, NY 10023 USA Tel.:+1 (212)

Részletesebben

A magyar energiapolitika prioritásai és célkitűzései

A magyar energiapolitika prioritásai és célkitűzései A magyar energiapolitika prioritásai és célkitűzései Horváth Zoltán főosztályvezető, Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály Magyar Vegyipari Szövetség 2016. május 26-i rendes évi Közgyűlése 1. Energiaügyért

Részletesebben

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága sajtótájékoztató háttéranyag Győr, 2014. szeptember

Részletesebben

1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok

1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) középtávra (a 2015-2020 közötti időszakra) határozza meg egy község fejlesztésének főbb irányait, és konkrét lépéseit az önkormányzat

Részletesebben

FOGLALKOZTATHATÓSÁG FEJLESZTÉSE

FOGLALKOZTATHATÓSÁG FEJLESZTÉSE A FOGLALKOZTATHATÓSÁGI REHABILITÁCIÓ (AKTIVIZÁLÁS) SZABÁLYOZÁSI-, INTÉZMÉNYI FELTÉTELRENDSZERE Készítette: Horváth Olga Készült: Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerı-piaci integrációjának szakmai

Részletesebben

Mérk Nagyközség Képviselőtestületének. 11/2008./VIII.29./ kt. rendelete

Mérk Nagyközség Képviselőtestületének. 11/2008./VIII.29./ kt. rendelete Mérk Nagyközség Képviselőtestületének 11/2008./VIII.29./ kt. rendelete A pénzben és természetben nyújtott egyes szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2008/II.22./ Kt. rendelet módosítása, egységes

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

Gazdasági Havi Tájékoztató

Gazdasági Havi Tájékoztató Gazdasági Havi Tájékoztató 2008.augusztus Makrogazdasági tendenciák 2008 második negyedévében Magyarország bruttó hazai terméke 2,2-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így a növekedés üteme

Részletesebben

ÚJBUDA SPORTJÁÉRT NONPROFIT KFT.

ÚJBUDA SPORTJÁÉRT NONPROFIT KFT. Statisztikai számjel: 20139294-8010-572-01 Cégjegyzékszám: 01-09-912983 ÚJBUDA SPORTJÁÉRT KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2011.01.01-2011.12.31. Budapest, 2012. május 16. P.H. --------------------------------------------------

Részletesebben

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA*

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* NAGY GYULA A tanulmány a magyarországi gazdasági átalakulás nyomán a nők és a férfiak munkaerőpiaci részvételében és foglalkoztatottságában bekövetkezett

Részletesebben