Na Hyaluronát injekciós kúra fájdalomcsillapító hatása a térdízületi arthrosis kezelésében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Na Hyaluronát injekciós kúra fájdalomcsillapító hatása a térdízületi arthrosis kezelésében"

Átírás

1 A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Ortopédiai Klinika közleménye Na Hyaluronát injekciós kúra fájdalomcsillapító hatása a térdízületi arthrosis kezelésében DR. SISÁK KRISZTIÁN, DR. GYETVAI ANDRÁS, DR. TAJTI LÁSZLÓ, DR. TÓTH KÁLMÁN Érkezett: március 16. ÖSSZEFOGLALÁS A térdízületi arthosis konzervatív kezelésének repertoárjában elfogadott alternatívát kínál a Na hyaluronát injekciós kúra. Tanulmányunk célja a szer valódi fájdalomcsillapító hatásának mérése, valamint a mellékhatás és szövődményprofil megállapítása volt. Egy fél éves időperiódusban összesen 51 beteget vizsgáltunk. Minden beteg három egymást követő héten injekciót kapott. A fájdalom mértéket Vizuál Analóg Skálán (VAS) mértük, az injekció beadásakor, illetve a 6 hetes és 6 hónapos kontrollon. A kezelés szövődményeit, valamint mellékhatásait szintén feljegyeztük. Jelentős fájdalomcsökkentést észleltünk. A kezelést megelőzően észlelt VAS értékek átlaga 58,4 (35 80) (SD±12,6) volt; a 6 hónapos kontrollon ez 19,5-re (0 60) (SD±14,6) csökkent. Mindössze egy alkalommal alakult ki az injekció beadása után átmeneti enyhe térdízületi duzzanat, amely konzervatív kezelésre megszűnt. A hyaluronát injekciós kúra biztonságos, és 6 hónapos viszonylatban jó hatékonysággal, lényegében mellékhatások nélkül jelentősen csökkenti az arthrotikus fájdalmat. Kulcsszavak: Fájdalom mérés; Hyaluronsav Terápiás használat; Injekció, ízületi; Osteoarthrosis, térd Terápia; K. Sisák, A. Gyetvai, L. Tajti, K. Tóth: Pain reducing effect of the sodium hyaluronate injection course in the treatment of the knee osteoarthritis In the treatment of the knee osteoarthritis sodium hyaluronate injection course is an accepted alternative. The goal of this report was to measure the real pain reducing effect of this agent, and to establish its side effect and complication profile. 51 patients were evaluated during a half year period. Each patient received an injection for 3 consecutive weeks. The extent of the pain was assessed on a VAS scale, at the time of the injection, at 6 weeks and 6 months follow-up. The complications and side effects of the treatment were also recorded. Considerable pain reduction was recorded. The average of VAS values were 58,4 (35 80) (SD±12,6) before the treatment; this decreased at 6 months to 19,5-re (0 60) (SD ±14,6). In a single case, transitional effusion appeared after the injection, which resolved by conservative care. The sodium hyaluronate injection course is safe, and in 6 months period the osteoarthrotic pain decreases considerably essentially without side effects. Key words: Hyaluronic acid Therapeutic use; Injections, intra-articular; Osteoarthritis, knee Therapy; Pain measurement; BEVEZETÉS A térdízületi arthrosis, a nagyízületi arthrosisok közül a leggyakrabban előforduló, az életminőséget súlyosan rontó elváltozás. Az epidemiológiai vizsgálatok szerint a gonarthrosis prevalenciája a magyar populációban több mint 13% (12). A térdízületi arthrosis előrehaladott formájában szükségessé váló protetikai megoldások iránti igény világszerte fokozatosan növekszik, és további jelentős növekedés várható (5, 8), súlyos gazdasági terhet róva a társadalomra. Korrigálható prediszponáló tényező (tengelyeltérés, instabilitás, obesitas) hiányában az enyhe és közepes térdízületi arthrosis tüneti (gyógyszeres, fizioterápiás) kezelése javasolt. A korai degeneratív térdízületi eltérések artroszkópos kezelése ellentmondásos (lavage, Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

2 debridement, chondroplasztika), de mindenesetre, konzervatív kezelésre nem szűnő panaszok esetén egy elfogadott terápiás alternatíva. Kezdeti arthrosis esetében jó és hosszú távú fájdalomcsillapító hatása lehet. A különböző hyaluronsav (HA) származékok, kezdeti, 70-es évekbeli szemészeti alkalmazását követően, a 90-es évektől kezdték szélesebb körben intraarticularisan használni ezeket a készítményeket arthrosis esetén. Arthrosis esetén a normál synovialis folyadék minősége, viscoelasticitása megváltozik, mennyisége csökken. Az intraarticularisan adott HA származék fokozza a synovialis folyadék mennyiségét, normalizálja összetételét, csökkenti a porc degenerációját, elősegíti a porc mátrix szintézisét, ezáltal javítja az ízületi funkciót és csökkenti a fájdalmat. Bár az arthrosis lefolyását nem befolyásolják, hosszantartó tünetmentességet, tünetcsökkenést érhetünk el velük. A viscosupplementatio kidolgozásának, valamint biológia hatásainak vizsgálatának fontos magyar vonatkozása van Balázs Endre professzor munkája révén (2). A HA származékok jelenleg a gyógyszeres porcvédelem részeként vesznek részt a degeneratív ízületi betegségek kezelésében (19). Napjainkban egyre több alacsony és magas molekulasúlyú készítmény áll rendelkezésre intraarticularis használatra, általában kúraszerű (3 5 injekció) alkalmazásra. Bizonyos depo készítményekből egy injekció is elegendő lehet. Számos nagy esetszámú tanulmány bizonyítja ezen készítmények hatásosságát, főleg gonarthrosis esetén (1, 10, 18), bár az effektivitást kétlő, placebóval egyenértékű hatást mutató tanulmány is létezik (13). Magyar nyelvű közleményben is vizsgálták hátasait (16). Mind extraarticularis (allergiás reakció, fejfájás, szédülés, rossz közérzet), mind intraarticularis mellékhatásai (duzzanat, fájdalom, bőrpír) ritkák. Tanulmányunk célja a három injekcióból álló HA-kúra fájdalomcsillapító hatásának vizsgálata korai és közepes arthrosis kezelésében. ANYAG ÉS MÓDSZER Egy prospektív vizsgálat részeként azokat a betegeket vizsgáltuk, akik konzervatív kezelésre nem javuló krónikus térdfájdalom miatt keresték fel ambulanciánkat. Minden beteget három egymást követő héten HA injekcióval kezeltünk. A vizsgálat összidőtartama egy év volt. Minden beteget a kúra megkezdését követő 6. héten, illetve 6. hónapban vizsgáltuk újra. A vizsgálatban csak olyan 40. életévet betöltött betegek vehettek részt, akiknél az ambulanciánkon történt jelentkezést megelőző 3 hónapban nem kaptak szteroid injekciót, az ambuláns vizsgálatot megelőző 6 hónapban náluk nem történt artroszkópia. Csak egyoldali panaszokkal jelentkező betegek vettek részt a vizsgálatban. Kizáró diagnózisként értékeltünk bármilyen sokízületi gyulladásos betegséget (RA, SLE, Bechterew-kór, psoriasis), nagyfokú tengelyeltérést, valamint a condylus necrosis gyanúját vagy meglétét. Poszttraumás arthrosis, illetve meniscectomia után kialakult arthrosist nem tekintettük kizáró oknak. Minden betegnél történt terhelt röntgenfelvétel. Amennyiben az arthrosis által legjobban érintett compartmanban (medialis, lateralis, patellofemoralis) az ízületi rés mértéke 2 mm-nél kevesebb volt, a hyaluronsav kúrát nem alkalmaztuk. A vizsgálatban összesen 56 beteg vett részt. A betegeknek enyhe, illetve közepes fokú gonarthrosisa volt (Kellgren Lawrence stádium) (1. a b ábra). A vizsgálatot végül 51 beteg fejezte be, 5 beteg nem jelent meg a második utánkövetésen és telefonon sem volt elérhető. A betegek nemét, korát, diagnózisát, esetleges tengelyeltérést, annak mértéket, valamint testtömeg indexét (BMI) rögzítettük. A tanulmány részeként az alábbiakat vizsgáltuk: a kezelés megkezdése előtti terheléskor jelentkező fájdalom Vizuál Analóg Skálán (VAS) mérve. A 38 Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

3 VAS skála a fájdalmat 0 és 100 között mérte, ahol 0 a teljes fájdalommentesség, 100 a kibírhatatlan fájdalmat jelentette. A fájdalmat a VAS skálán 6 héttel és 6 hónappal a kezelés megkezdését követően ismét mértük. A statisztikai analízishez kétmintás párosított t próbát használtunk. A vizsgálat tartama során szükségessé vált egyéb kiegészítő gyógyszeres kezeléseket szintén értékeltük (fájdalomcsillapító, NSAID, chondroprotetkív szerek, egyéb gyógyszeres kezelés, valamint a fizioterápiát, illetve a gyógytornász vezette gyógytornát). Az esetleges mellékhatásokra különös figyelmet fordítottunk, így rögzítettük az alábbiakat: fájdalom, duzzanat, gyulladásos tünetek, vérzés, extraarticularis mellékhatás: például fejfájás, rosszullét. Beteganyagunkban az átlagéletkor 62,3 év volt (43 79) (SD±7,4). A nemi eloszlás egyenletes volt, 24 férfi és 27 nőbetegünk volt. A betegek 37%-ánál (19/51) varus eltérést, 10%-ánál valgus eltérést (5/51), a 27 betegnél pedig nem észleltünk jelentős tengelyeltérést (anatómiai tengely 0 10 fok valgus között). Az átlagos BMI 30,4 (20,6 41,3) (SD±4,3) volt, ami az enyhén túlsúlyos és az elhízott csoport határának felel meg, és magasabb a év közöttieknél a magyar populációban átlagosan észlelt 28-as értéknél (Egészség-szegmetáció kutatás Szonda Ipsos 2007). Vizsgálatunkban a kezelés fájdalomcsillapító hatására koncentráltunk, mert egyszerűen mérhető, reprodukálható, az ambuláns rendelés részeként könnyen elvégezhető. Az irodalmi adatok alapján, a HA kezelésnek elsősorban fájdalomcsillapító hatása elismert. Mivel a beteganyag rendkívül heterogén, akiknek életkörülményei és aktivitása nagymértékben eltérő, e betegszám mellett a funkcionális változást nehezebben lehetett volna értékelni az ismert értékelő skálákkal (WOMAC, AKSS). A vizsgálat során a betegek ugyanazt a Na Hyaluronát készítményt kapták három héten keresztül, hétnaponta érintett térdízületükbe aszeptikus technikával, 90 fokban hajlított térd mellett, a megszokott anterolateralis artroszkópos portálnak megfelelő behatolási pontot használva. A beavatkozást ugyanaz az ortopéd sebész végezte. Kiegészítésként néhány életmódbeli tanáccsal láttuk el a betegeket, valamint egyszerűbb tornagyakorlatok végzésének szükségességére hívtuk fel a figyelmüket. 1. ábra Kellgren Lawrence 3. stádiumú gonarthrosis. a: 52 éves nőbeteg jobb térd AP-terhelt felvétel beszűkült ízületi rés, kezdődő osteophyták. b: Lateralis felvétel a patellofemoralis rés beszűkült. Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

4 EREDMÉNYEK A kezelést megelőzően észlelt VAS értékek kifejezetten magasak voltak, 58,4 (35 80) (SD ± 12,6) volt az átlagos érték. Már 6 hét után, tehát a kezelés befejezését követő 3. héten jelentős javulásról számoltak be betegeink, a mért VAS fájdalomszint szignifikánsan csökkent (***p < 0,001), viszonylag nagy szórás mellett, a 6. héten 25,6-os (0 70) (SD±17,3) átlagértéket mértünk. Hat hónappal a kezelés megkezdését követően további, bár kevésbé kifejezett javulást észleltünk, ami közel szignifikáns (p=0.057). A mért értékek átlaga 6 hónap után, 19,5 (0 60) (SD±14,6) volt, és a szórásértékek is csökkentek. Ez a változás szintén szignifikáns javulást jelent a kiindulási állapothoz képest (***p < 0,001) (2.ábra). Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy egy betegnél sem észleltünk romlást a VAS értékekben. Négy betegnél csak minimális javulást észleltünk, a VAS értékek 20 alatti értékkel csökkentek. Kiegészítő terápiaként 17 beteg folytatta a korábban megkezdett fizioterápiát, gyógytornát. Kilenc beteg szedett alkalmanként fájdalomcsillapítót, 12 pedig NSAID-ot, de a gyógyszerszedés mértéke nem emelkedett a HA kúra megkezdése előtti mennyiség fölé. A 12 NSAID-ot is szedő beteget alcsoportként értékelve; átlagéletkoruk 64,2 év volt, tehát ez a csoport kissé idősebb betegekből áll. Bár ebben az alcsoportban is megközelítőleg hasonló kezdeti fájdalomról számoltak be a betegek (átlag: 59,8), az elért eredmények valamivel szerényebbek voltak, mint a csoport egészében, 6 hét után átlagban 31,4-es VAS értéket, 6 hónap után pedig 25,3-as VAS értéket mértünk. Intraarticularisan adott HA származékok alkalmazása esetén ritkán fordultak elő mellékhatások. Három esetben említettek a betegek a beadást követő néhány órában a térdre lokalizálódó fájdalomfokozódást, de 1 2 óra hűtést követően ez a panasz megszűnt. Egy alkalommal alakult ki a 2. injekció beadása után 3 napig tartó enyhe térdízületi duzzanat, mely NSAID szedése mellett megszűnt. Három esetben az injekció beadásának helyén 1 cm-nél kisebb átmérőjű suffusiót észleltünk. Egy beteg fejfájásról tett említést az 1. és a 2. injekció beadása után, de ez a beteg neurosis miatt gondozás alatt állt. Más általános mellékhatást, vagy allergiás jelenséget nem észleltünk. 2. ábra A VAS skála átlagértékei az idő függvényében: a kezelés megkezdésekor, a 6. héten, illetve 6 hónap múlva. MEGBESZÉLÉS Az intraarticulais HA injekció ötlete már több mint 30 éves (20), és klinikai alkalmazása már a 80-as években megkezdődött. Az utóbbi 15 évben ezek a készítmények széles körben elterjedtek, a gonarthrosist kísérő nyugalomban és terhelés során jelentkező tünetek, elsősor- Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

5 ban a fájdalom csökkentésére. Effektivitása rheumatoid arthritis talaján kialakult térdfájdalom kezelésében is bizonyított (21). Hatásosságát számos kettős-vak randomizált több centrumban végzett tanulmány bizonyította (1, 10). Bár hatásmechanizmusának és hatásainak részletes elemzése jelenleg is intenzív kutatás tárgya, számos tulajdonságát már jól ismerjük. Az intraarticularis HA nem csak az ízületi folyadék viscoelasticus tulajdonságát javítja, hanem csökkenti a katabolikus enzimek aktivitását (21) és a citokin expressziót is modulálja, csökkenti (14), ami az arthrotikus fájdalmakra van befolyással. A fájdalomcsillapító hatás következtében a beteg térdfunkciójának javulására is számíthatunk, hiszen kisebb fájdalom esetén nőhet a beteg aktivitása. Ennek ellenére az arthrosis lefolyását nem befolyásolja, és a járásanalízisek során sem észleltek jelentős javulást (15). A kezelés első heteiben a szteroid injekcióknak megfelelő terápiás hatásosság észlelhető, de már a nyolcadik héttől azt jelentősen meghaladja a metaanalízisek alapján (3). A különböző készítmények hatása között lényeges különbség nem észlelhető (9). A betegek egy része nem, vagy csak későn reagál; és egyes tanulmányok szerint, ez a betegcsoport akár a betegek 30%-át is elérheti (4). Bár a pontos okokat nem ismerjük, a kezelés előtti, erős, a radiológiai képpel nem korreláló fájdalomszint óvatosságra int (4), ezek a páciensek nem mindig reagálnak a kezelésre. Tapasztalataink szerint, a fiatalabb (60 év alatti betegek), hasonló kiindulási VAS értékek mellett, gyorsabb (korábban jelentkező) és kifejezettebb (bár nem szignifikáns) fájdalomcsökkenés észlelhető. Bár a HA származékok, az arthrosis során létrejövő porcdegradációt nem csökkentik, az ezt mutató biomarkerek idővel emelkedést mutatnak (11), hosszú távú tapasztalatok alapján a szerek biztonságosak (7), mellékhatásai rendkívül ritkák és enyhék, placebo injekcióéval megegyeznek. HA származék adása önmagában és az egyéb terápiás lehetőségek kiegészítőjeként is kedvezően befolyásolja a gonarthrosisos betegek életminőségét. Kockázat előny aránya kedvezőbb az intraarticularisan adott szteroidokénál és a nagy mennyiségben és hosszan szedett NSAID-oknál. Hazánkban csak az utóbbi néhány évben kezdett elterjedni a HA származékok szélesebb körű használata arthrosis során. Bár a kezelés meglehetősen költséges, de feltétlenül költséghatékony, mivel biztonságos, mellékhatásainak gyakorisága elenyésző, és a meggyorsított rehabilitáció megteremtésével a mielőbbi munkába való visszatérését is elősegítheti. Várhatóan még néhány évnek el kell telnie, míg ezek a készítmények is beépülnek a kezelési protokollba, az őket megillető helyre a bizonyítékon alapuló gyógyítás részeként. IRODALOM 1. Altman R.D., Rosen J. E., Bloch D.A., Hatoum H.T., Korner P.: A double-blind, randomized, saline-controlled study of the efficacy and safety of EUFLEXXA for treatment of painful osteoarthritis of the knee, with an open-label safety extension (the FLEXX trial). Semin. Arthritis Rheum : (1): Balázs E. A., Denlinger J. L.: Viscosupplementation: A new concept in the treatment of osteoarthritis. J. Rheumatol Suppl. 39: Bannuru R. R., Natov N. S., Obadan I. E., Price L. L., Schmid C. H., McAlindon T. E.: Therapeutic trajectory of hyaluronic acid versus corticosteroids in the treatment of knee osteoarthritis: a systematic review and metaanalysis. Arthritis Rheum : (12): Birchall D., Ismail A. M., Peat G.: Clinical outcomes from a physiotherapist-led intra-articular hyaluronic acid injection clinic. Musculoskeletal Care : (3): Bourne R. B., Anderson C. K., Chesworth B. M., Hornick L. E., Zaric G. S.: Predicting future need for total hip and knee replacement form now to J. Bone Joint Surg. Br B. Suppl Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

6 6. Briem K., Axe M. J., Snyder-Mackler L.: Functional and perceived response to intra-articular hyaluronan injection in patients with knee osteoarthritis: persistence of treatment effects over 5 months. Knee Surg. Sports Traumatol. Arthrosc : (7): Conrozier T., Chevalier X.: Long-term experience with hylan GF-20 in the treatment of knee osteoarthritis. Expert Opin. Pharmacother : (10): Culliford D. J., Maskell J., Beard D. J., Murray D. W., Price A. J., Arden N. K.: Temporal trends in hip and knee replacement in the United Kingdom: 1991 to J. Bone Joint Surg. Br : (1): Das A., Neher J. O., Safranek S.: Clinical inquiries. Do hyaluronic acid injections relieve OA knee pain? J. Fam. Pract : (5): 281 c-e. 10. Frampton J. E.: Hylan G-F 20 single-injection formulation. Drugs Aging : (1): Gonzalez-Fuentes A. M., Green D. M., Rossen R. D. Ng. B.: Intra-articular hyaluronic acid increases cartilage breakdown biomarker in patients with knee osteoarthritis. Clin. Rheumatol (6): Horváth G., Koroknai G., Acs B., Than P., Bellyei A., Illés T.: Térdízületi arthrosis hazai előfordulása a déldunántúli betegpopuláción történt felmérés alapján. Orv. Hetil : (4): Kul-Panza E., Berker N. Is hyaluronate sodium effective in the management of knee osteoarthritis? A placebocontrolled double-blind study. Minerva Med (2): Lee Y.T., Shao H.J., Wang J.H., Liu H.C., Hou S.M., Young T.H.: Hyaluronic acid modulates gene expression of connective tissue growth factor (CTGF), transforming growth factor-beta1 (TGF-beta1), and vascular endothelial growth factor (VEGF) in human fibroblast-like synovial cells from advanced-stage osteoarthritis in vitro. J. Orthop Res (4): Lester D. K., Zhang K.: Gait Analysis of Knee Arthritis Treated With Hyaluronic Acid. J. Arthroplasty (8): Nyiri P., Bartha L.: Arthrosisos térdpanaszok kezelése Na-hyaluronat intraarticularis adagolásával. Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet, (3): Saito S., Kotake S.: Is there evidence in support of the use of intra-articular hyaluronate in treating rheumatoid arthritis of the knee? A meta-analysis of the published literature. Mod. Rheumatol : (5): Skwara A., Ponelis R., Tibesku C.O., Rosenbaum D., Fuchs-Winkelmann S.: Gait patterns after intraarticular treatment of patients with osteoarthritis of the knee--hyaluronan versus triamcinolone: a prospective, randomized, doubleblind, monocentric study. Eur. J. Med Res : (4): Szerb I.: Gyógyszeres porcvédelem Osteologiai Közlemények (1): Wigren A., Wik O., Falk J.: Intra-articular injection of high-molecular hyaluronic acid. An experimental study on normal adult rabbit knee joints. Acta Orthop. Scand : (5): Yasuda T.: Progress of research in osteoarthritis. Pharmacological effects of hyaluronan Clin. Calcium : Dr. Sisák Krisztián Szegedi Tudományegyetem, Ortopédiai Klinika 6725 Szeged, Semmelweis u. 6. Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében

Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében POTE Ortopédiai Klinika közleménye Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében DR. LOVÁSZ GYÖRGY, DR. KRÁNICZ JÁNOS, DR. SCHMIDT BÉLA Érkezett: 1995. április 11. ÖSSZEFOGLALÁS A szerzôk

Részletesebben

Térdprotézisek szeptikus szövődményeinek kezelése kétfázisú rekonstrukcióval*

Térdprotézisek szeptikus szövődményeinek kezelése kétfázisú rekonstrukcióval* A Pécsi Tudományegyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum, Traumatológiai Központ, Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika közleménye Térdprotézisek szeptikus szövődményeinek kezelése kétfázisú rekonstrukcióval*

Részletesebben

Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen

Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen A Pécsi Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen DR. BELLYEI ÁRPÁD, DR. THAN PÉTER. DR. VERMES CSABA Érkezett:

Részletesebben

TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEK ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS RÖVID KÖLTSÉGELEMZÉSE OSTEOARTHROSISBAN DR. FODOR BERTALAN 1 DR. PAPP MIKLÓS 1,2

TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEK ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS RÖVID KÖLTSÉGELEMZÉSE OSTEOARTHROSISBAN DR. FODOR BERTALAN 1 DR. PAPP MIKLÓS 1,2 Egészségtudományi Közlemények, 3. kötet, 2. szám (2013), pp. 11 15. TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEK ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS RÖVID KÖLTSÉGELEMZÉSE OSTEOARTHROSISBAN DR. FODOR BERTALAN 1 DR. PAPP MIKLÓS 1,2 Összefoglalás:

Részletesebben

Társbetegségek hatása a térdizületi arthrosisban szenvedő betegek rehabilitációs programjára

Társbetegségek hatása a térdizületi arthrosisban szenvedő betegek rehabilitációs programjára Társbetegségek hatása a térdizületi arthrosisban szenvedő betegek rehabilitációs programjára Dr. Pettyán Ilona Béresné Lutter Mária Magyar Honvédség Honvédkórház Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet

Részletesebben

KAZUISZTIKA. Varus típusú térdarthrosishoz társuló tibia stressztörések Biomechanika és diagnosztikai nehézségek

KAZUISZTIKA. Varus típusú térdarthrosishoz társuló tibia stressztörések Biomechanika és diagnosztikai nehézségek KAZUISZTIKA Az egri Markhot Ferenc Kórház és Rendelõintézet Ortopédiai és Reumatológiai* Osztályainak közleménye Varus típusú térdarthrosishoz társuló tibia stressztörések Biomechanika és diagnosztikai

Részletesebben

A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás során, állatkísérletes modellen *

A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás során, állatkísérletes modellen * A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar, Ortopédiai Klinika 1,és a Dr. Bugyi István Kórház, Szentes, Ortopéd Traumatológiai Osztály 2, közleménye A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás

Részletesebben

K AZUISZTIK ÁK. A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye. Egy térdprotézis-beültetés tanulságai*

K AZUISZTIK ÁK. A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye. Egy térdprotézis-beültetés tanulságai* K AZUISZTIK ÁK A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye Egy térdprotézis-beültetés tanulságai* DR. HOLNAPY GERGELY, DR. ILLYÉS ÁRPÁD, DR. BÖRÖCZ ISTVÁN Érkezett: 2004. június 21. ÖSSZEFOGLALÁS

Részletesebben

Os capitatumban elhelyezkedő osteoid osteoma okozta csuklótáji fájdalom Esetismertetés

Os capitatumban elhelyezkedő osteoid osteoma okozta csuklótáji fájdalom Esetismertetés A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Traumatológiai Klinika és Pathológia Intézet közleménye Os capitatumban elhelyezkedő osteoid osteoma okozta

Részletesebben

VÉNÁK BETEGSÉGEI. Írta: DR. SZABÓ ÉVA, DR. PÁLDEÁK LÁSZLó, DR. KÓSA ÁGNES, DR. HUNYADI JÁNOS

VÉNÁK BETEGSÉGEI. Írta: DR. SZABÓ ÉVA, DR. PÁLDEÁK LÁSZLó, DR. KÓSA ÁGNES, DR. HUNYADI JÁNOS 1 VÉNÁK BETEGSÉGEI Curiosin additív kezelés ulcus cruris transzplantációja során Írta: DR. SZABÓ ÉVA, DR. PÁLDEÁK LÁSZLó, DR. KÓSA ÁGNES, DR. HUNYADI JÁNOS Bevezetés A krónikus vénás keringési elégtelenség

Részletesebben

Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában

Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában A Pécsi Orvostudományi Egyetem Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinikájának közleménye Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában DR. TÓTH FERENC, DR. NYÁRÁDY JÓZSEF,

Részletesebben

A TÉRDÍZÜLET BIOMECHANIKÁJÁNAK VÁLTOZÁSA AZ UNIKOMPARTMENTÁLIS TÉRDPROTÉZIS BEÜLTETÉSE SORÁN

A TÉRDÍZÜLET BIOMECHANIKÁJÁNAK VÁLTOZÁSA AZ UNIKOMPARTMENTÁLIS TÉRDPROTÉZIS BEÜLTETÉSE SORÁN Ph. D. Tézisek A TÉRDÍZÜLET BIOMECHANIKÁJÁNAK VÁLTOZÁSA AZ UNIKOMPARTMENTÁLIS TÉRDPROTÉZIS BEÜLTETÉSE SORÁN Dr. Gunther Tibor Semmelweis Egyetem Doktori Iskola Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi

Részletesebben

Tapasztalataink súlyos pikkelysömör adalimumab kezelésével* Adalimumab treatment of severe psoriasis

Tapasztalataink súlyos pikkelysömör adalimumab kezelésével* Adalimumab treatment of severe psoriasis BÔRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 85. ÉVF. 6. 283 288. Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Bôrgyógyászati és Allergológiai Klinika (igazgató:

Részletesebben

Új típusú, cement nélküli csípõprotézis

Új típusú, cement nélküli csípõprotézis A Pécsi Honvédkórház Baleseti Sebészeti Osztályának közleménye Új típusú, cement nélküli csípõprotézis DR. NOVÁK LÁSZLÓ, DR. MÁTHÉ TIBOR Érkezett: 2002. március 20. ÖSSZE OGLALÁS A szerzõk egy új típusú

Részletesebben

Doktori (PhD)- értekezés tézisei

Doktori (PhD)- értekezés tézisei Doktori (PhD)- értekezés tézisei Mozgásszervi panaszok és primer degeneratív állapotok prevalenciájának vizsgálata az ágyéki gerincszakaszon és a tehervisel nagyízületekben Dr. Horváth Gábor Doktori Iskola

Részletesebben

Helal-mûtétek hosszú távú utánkövetése* DR. MERSICH ISTVÁN, DR. PERLAKY GYÖRGY, DR. BENSE ANDREA, DR. KISS JENÔ, MÁTYUS BALÁZS, NOVOTNI DOMINIK

Helal-mûtétek hosszú távú utánkövetése* DR. MERSICH ISTVÁN, DR. PERLAKY GYÖRGY, DR. BENSE ANDREA, DR. KISS JENÔ, MÁTYUS BALÁZS, NOVOTNI DOMINIK A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye Helal-mûtétek hosszú távú utánkövetése* DR. MERSICH ISTVÁN, DR. PERLAKY GYÖRGY, DR. BENSE ANDREA, DR. KISS JENÔ, MÁTYUS BALÁZS, NOVOTNI

Részletesebben

DR. KULISCH ÁGOTA. Témavezető: Prof. Dr. Bender Tamás, az MTA doktora

DR. KULISCH ÁGOTA. Témavezető: Prof. Dr. Bender Tamás, az MTA doktora Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Ortopédiai Klinika, Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola A BALNEOTERÁPIA HATÁSA KRÓNIKUS DERÉKFÁJÁSBAN, ÉS KÉZ KISÍZÜLETI VAGY TÉRD ARTHROSISBAN

Részletesebben

A heterotop ossificatio mûtéti kezelésével szerzett tapasztalataink a neurorehabilitáció során

A heterotop ossificatio mûtéti kezelésével szerzett tapasztalataink a neurorehabilitáció során Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet közleménye A heterotop ossificatio mûtéti kezelésével szerzett tapasztalataink a neurorehabilitáció során DR. DÉNES ZOLTÁN, DR. KÁLLAY MIKLÓS Érkezett: 2002. március

Részletesebben

TÓTH KÁLMÁN: SZEMLÉLETVÁLTOZÁS A CSÍPÖÍZÜLETI ARTRÓZIS MEGELŐZÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN

TÓTH KÁLMÁN: SZEMLÉLETVÁLTOZÁS A CSÍPÖÍZÜLETI ARTRÓZIS MEGELŐZÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN 1 Opponensi vélemény: TÓTH KÁLMÁN: SZEMLÉLETVÁLTOZÁS A CSÍPÖÍZÜLETI ARTRÓZIS MEGELŐZÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN Című doktori értekezéséről Disszertáns dicséretesen korszerű problémakört választott értekezésének

Részletesebben

A thrombosis profilaxis aktuális kérdései Traumatológiai és nagyízületi protézisműtéten átesett betegek együttműködése

A thrombosis profilaxis aktuális kérdései Traumatológiai és nagyízületi protézisműtéten átesett betegek együttműködése Az Önkormányzati Kórház Sárvár, közleménye A thrombosis profilaxis aktuális kérdései Traumatológiai és nagyízületi protézisműtéten átesett betegek együttműködése DR. KORCSMÁR JÓZSEF Érkezett: 2009. március

Részletesebben

Új célzókészülék a térd elülsô keresztszalag pótlásához

Új célzókészülék a térd elülsô keresztszalag pótlásához A London-i Mayday University Hospital Közleménye Új célzókészülék a térd elülsô keresztszalag pótlásához DR. MOWBRAY M. A. S., DR. ZOLCZER L., DR. BARRY M. Érkezett: 1996. január 19. ÖSSZEFOGLALÁS A térd

Részletesebben

A coxarthrosis kliniko-patológiai típusai* DR. MÉSZÁROS TAMÁS

A coxarthrosis kliniko-patológiai típusai* DR. MÉSZÁROS TAMÁS A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye A coxarthrosis kliniko-patológiai típusai* DR. MÉSZÁROS TAMÁS ÖSSZEFOGLALÁS A szerzô 1000 coxarthrosisos beteg klinikai, radiológiai

Részletesebben

Trochantertáji és femurdiaphysis szimultán törések kezelése hosszú IMHS-szeggel

Trochantertáji és femurdiaphysis szimultán törések kezelése hosszú IMHS-szeggel Nógrád megyei Önkormányzat,,Madzsar József Kórház-Rendelôintézet Traumatológiai Osztály közleménye Trochantertáji és femurdiaphysis szimultán törések kezelése hosszú IMHS-szeggel CSONKA CSABA DR., VEKSZLER

Részletesebben

A Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórház, Traumatológiai Osztály közleménye

A Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórház, Traumatológiai Osztály közleménye A Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórház, Traumatológiai Osztály közleménye Antibiotikus spacer alkalmazása szeptikus szövődménnyel járó csípőtáji törések kezelésében Előzetes közlemény DR. JUHÁSZ LÁSZLÓ,

Részletesebben

A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN

A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet közleménye A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN Érkezett: 1997. május

Részletesebben

A kapcsolófehérjék szerepe és lokalizációja a térdízület poszttraumás synovitisében

A kapcsolófehérjék szerepe és lokalizációja a térdízület poszttraumás synovitisében Országos Traumatológiai Intézet, Budapest és a Meditori Klinika, Turku (Finnország) közleménye A kapcsolófehérjék szerepe és lokalizációja a térdízület poszttraumás synovitisében JÓZSA LÁSZLÓ DR. KVISTMARTTI

Részletesebben

Korai tapasztalatok a Calcaneo-stop módszer alkalmazásával a gyermekkori lúdtalp mûtéti kezelésében

Korai tapasztalatok a Calcaneo-stop módszer alkalmazásával a gyermekkori lúdtalp mûtéti kezelésében A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Ortopédiai Klinikájának közleménye Korai tapasztalatok a Calcaneo-stop módszer alkalmazásával a gyermekkori lúdtalp mûtéti kezelésében DR. KRÁNICZ

Részletesebben

Az összehasonlító CT vizsgálat értéke a sarokcsonttörések diagnosztikájában

Az összehasonlító CT vizsgálat értéke a sarokcsonttörések diagnosztikájában A Debreceni Orvostudományi Egyetem Traumatológiai Tanszék* és a Kenézy Gyula Kórház-Rendelôintézet, Radiológiai Osztály**, Debrecen közleménye Az összehasonlító CT vizsgálat értéke a sarokcsonttörések

Részletesebben

KAZUISZTIKÁK. Térdízületi unicondylaris protézis cseréje totál condylaris protézissel

KAZUISZTIKÁK. Térdízületi unicondylaris protézis cseréje totál condylaris protézissel KAZUISZTIKÁK A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Ortopédiai Klinikájának közleménye Térdízületi unicondylaris protézis cseréje totál condylaris protézissel DR. THAN PÉTER, DR. KRÁNICZ

Részletesebben

Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon

Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Karancsi Lajos Gábor Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási

Részletesebben

PARADIGMA VÁLTÁS AZ ASZTMA BRONCHIALE MEGÍTÉLÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN. Dr. Kovács Lajos SE. I. sz. Gyermekklinika Budapest

PARADIGMA VÁLTÁS AZ ASZTMA BRONCHIALE MEGÍTÉLÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN. Dr. Kovács Lajos SE. I. sz. Gyermekklinika Budapest PARADIGMA VÁLTÁS AZ ASZTMA BRONCHIALE MEGÍTÉLÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN Dr. Kovács Lajos SE. I. sz. Gyermekklinika Budapest ASZTMA GONDOZÁS SZEMPONTJAI Triggerek Aktuális tünetek Légzésfunkció KONTROLLÁLTSÁG

Részletesebben

Aszerzők közleményükben azokat a jeleket és mérési

Aszerzők közleményükben azokat a jeleket és mérési 18 OSTEOLOGIAI KÖZLEMÉNYEK 2013/1-2 Elülső térd fájdalmak radiológiai vonatkozásai Balogh Endre dr., Palotás Anikó dr., Kovács Hedvig, Róka Timea, Kéki Imre, László Csaba, Stefán Ágnes dr. és Viharos Krisztián*

Részletesebben

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,

Részletesebben

Nagyfokú genu varum korrekciója szubsztraktív-additív osteotomiával (Esetismertetés)

Nagyfokú genu varum korrekciója szubsztraktív-additív osteotomiával (Esetismertetés) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Ortopéd-sebészeti Osztályának 1. és a Miskolci Egyetem Gépgyártás-technológiai Tanszék 2. közleménye Nagyfokú genu varum korrekciója szubsztraktív-additív osteotomiával

Részletesebben

Gyógytea-fogyasztási szokások napjainkban egy felmérés tapasztalatai

Gyógytea-fogyasztási szokások napjainkban egy felmérés tapasztalatai 2015. április GYÓGYSZERÉSZET 207 Gyógyszerészet 59. 207-212. 2015. Gyógytea-fogyasztási szokások napjainkban egy felmérés tapasztalatai Peták Zsolt 1 és Csupor Dezső 2 A gyógyteák csoportja jogi és szakmai

Részletesebben

Érkezett: 2005. február 28. ÖSSZEFOGLALÁS

Érkezett: 2005. február 28. ÖSSZEFOGLALÁS Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Szeptikus és TBC-s Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály és az Ortopédiai Osztály* közleménye Csípőízületi infekciók kezelése spacer technikát követő endoprotézis

Részletesebben

A FOREST LABORATORIES, INC. ÉS A RICHTER GEDEON NYRT

A FOREST LABORATORIES, INC. ÉS A RICHTER GEDEON NYRT A FOREST LABORATORIES, INC. ÉS A RICHTER GEDEON NYRT. KÖZLEMÉNYE A CARIPRAZINE SKIZOFRÉNIÁBAN SZENVEDŐ BETEGEK KÖRÉBEN VÉGZETT FÁZIS IIB KLINIKAI VIZSGÁLATÁNAK POZITÍV EREDMÉNYEIRŐL NEW YORK, 2009. október

Részletesebben

A Putti-Platt mûtét késõi következményei

A Putti-Platt mûtét késõi következményei A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinikájának közleménye A Putti-Platt mûtét késõi következményei KISS JENÕ DR., MERSICH ISTVÁN DR., PERLAKY GYÖRGY DR., SZOLLÁS LÁSZLÓ DR. Érkezett: 1996.

Részletesebben

TÉRÍTÉSKÖTELES EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJJEGYZÉKE

TÉRÍTÉSKÖTELES EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJJEGYZÉKE TÉRÍTÉSKÖTELES EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJJEGYZÉKE Érvényes: 2016. május 1-től visszavonásig I. JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS Az elszámolás alapja Egységár (Ft) A térítés összege** ORVOSI VIZSGÁLAT

Részletesebben

Az elülső térdfájdalom etiológiájának vizsgálata

Az elülső térdfájdalom etiológiájának vizsgálata A Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórház és Rendelőintézet Ortopéd Traumatológiai Osztály 1, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika 2 és az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet 3 közleménye Az elülső

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI

Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI Myocardial Infarction Registry Pilot Study Hungarian Myocardial Infarction Register Gottsegen National Institute of Cardiology Prof. A. JÁNOSI A https://ir.kardio.hu A Web based study with quality assurance

Részletesebben

A KONDROITIN-SZULFÁT HELYE AZ ARTHROSIS TERÁPIÁJÁBAN

A KONDROITIN-SZULFÁT HELYE AZ ARTHROSIS TERÁPIÁJÁBAN medicus universalis XXXVII/1. 2004. ORSZÁGOS REUMATOLÓGIAI ÉS FIZIOTERÁPIÁS INTÉZET A KONDROITIN-SZULFÁT HELYE AZ ARTHROSIS TERÁPIÁJÁBAN DR. SZEBENYI BÉLA Az arthrosis a leggyakoribb ízületi betegség (1).

Részletesebben

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA CSONGRÁD MEGYEI TERÜLETI SZERVEZET 6722 Szeged, Honvéd tér 5/b. 4. Adószám: 18473652-1-06 Számlaszám: OTP Bank Rt. 11735005-20518183 Telefon: 06-62-424-765, e-mail:

Részletesebben

Totál endoprotézis beültetés lehetõségei Girdlestone-állapot után

Totál endoprotézis beültetés lehetõségei Girdlestone-állapot után A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Ortopédiai Klinika közleménye Totál endoprotézis beültetés lehetõségei Girdlestone-állapot után (3 eset ismertetése) DR. BELLYEI ÁRPÁD, DR. KOÓS ZOLTÁN,

Részletesebben

Unicondylaris felszínpótló térdprotézisek eredményei

Unicondylaris felszínpótló térdprotézisek eredményei A Markhot Ferenc Kórház Ortopédiai Osztálya közleménye* Unicondylaris felszínpótló térdprotézisek eredményei középtávú utánkövetéssel DR. PÓCS ALFRÉD, DR. GIRHINY ZOLTÁN, DR. TÕZSÉR KORNÉL, DR. NÉMETH

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A foglalkoztatók az illetékes kirendeltségeken 2012. július hónap folyamán összesen 37,9 ezer

Részletesebben

A felnôttkori combfejnecrosis korai kimutatása

A felnôttkori combfejnecrosis korai kimutatása MOZGÁSSZERVI DIAGNOSZTIKA Összefoglaló közlemény A felnôttkori combfejnecrosis korai kimutatása Gion Katalin, Palkó András Early detection of adult femoral head necrosis A felnôttkori combfejnecrosis a

Részletesebben

A háti szakasz scoliosisának módosított instrumentálása Elsô klinikai tapasztalatok a CAB horgok alkalmazásával

A háti szakasz scoliosisának módosított instrumentálása Elsô klinikai tapasztalatok a CAB horgok alkalmazásával A Debreceni Orvostudományi Egyetem, Ortopédiai Klinika és a **Szent János Kórház, Ortopéd-Traumatológiai Osztály közleménye A háti szakasz scoliosisának módosított instrumentálása Elsô klinikai tapasztalatok

Részletesebben

Percutan Achilles-ínvarrat endoszkópos kontrollal (Elõzetes közlemény)

Percutan Achilles-ínvarrat endoszkópos kontrollal (Elõzetes közlemény) Az Országos Sportegészségügyi Intézet Sportsebészeti Osztályánek közleménye Percutan Achilles-ínvarrat endoszkópos kontrollal (Elõzetes közlemény) DR. HALASI TAMÁS, DR. HEHL ISTVÁN, DR. BEREZNAI ISTVÁN

Részletesebben

A kompressziós tûzõdrót rendszer

A kompressziós tûzõdrót rendszer Az Országos Baleseti és Sürgõsségi Intézet, OMSZ Járó- és Fekvõbeteg Ellátó Egység közleménye A kompressziós tûzõdrót rendszer DR. SZOKOLY MIKLÓS, DR. LÁSZLÓ GYULA Érkezett: 2001. december 7. ÖSSZEFOGLALÁS

Részletesebben

Ízületi Fájdalom Házikutyákban és Házimacskákban Duncan Lascelles, BVSc, PhD

Ízületi Fájdalom Házikutyákban és Házimacskákban Duncan Lascelles, BVSc, PhD FACT SHEET No. 9 Ízületi Fájdalom Házikutyákban és Házimacskákban Duncan Lascelles, BVSc, PhD Az ízületi fájdalom, különösen az osteoarthritis-szel összefüggésben kialakuló fájdalom, gyakori az olyan kedvtelésből

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

Vállízületi artroszkópos debridementtel szerzett tapasztalataink

Vállízületi artroszkópos debridementtel szerzett tapasztalataink A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika 1, a Szent János Kórház Traumatológiai Osztály 2 és a Szent János Kórház Ortopéd-Traumatológiai Osztály 3 közleménye Vállízületi artroszkópos debridementtel szerzett

Részletesebben

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN Készült az ОТKA 400 kutatási program keretében BUDAPEST 1995/1 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET

Részletesebben

Minimálisan invazív calcaneo-stop módszer pes planovalgus gyermekkori eseteiben

Minimálisan invazív calcaneo-stop módszer pes planovalgus gyermekkori eseteiben A Rijekai Klinikai Központ, Sebészeti Klinika, Gyermek Orthopédiai Osztályának közleménye Minimálisan invazív calcaneo-stop módszer pes planovalgus gyermekkori eseteiben DR. RÓTH SÁNDOR Érkezett: 2003.

Részletesebben

GYORS TÉNYKÉP VÁLTOZÓ TELEPÜLÉSRENDSZER ÉS A KÖZFORGALMÚ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI BARANYA MEGYÉBEN

GYORS TÉNYKÉP VÁLTOZÓ TELEPÜLÉSRENDSZER ÉS A KÖZFORGALMÚ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI BARANYA MEGYÉBEN Tér és Társadalom 21. évf. 2007/2. 85-93. p. Tér és Társadalom XXI. évf. 2007 2: 85-126 GYORS TÉNYKÉP VÁLTOZÓ TELEPÜLÉSRENDSZER ÉS A KÖZFORGALMÚ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI BARANYA MEGYÉBEN

Részletesebben

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja A vállízület elülső instabilitásának fizioterápiás kezelése

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja A vállízület elülső instabilitásának fizioterápiás kezelése Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja A vállízület elülső instabilitásának fizioterápiás kezelése Készítette: Az Ápolási Szakmai Kollégium és a Magyar Gyógytornászok Társasága I. Alapvető megfontolások

Részletesebben

Vascularis eltérések spondylitis ankylopoeticaban

Vascularis eltérések spondylitis ankylopoeticaban Vascularis eltérések spondylitis ankylopoeticaban Szántó Sándor Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtuományi Centrum Reumatológiai Tanszék Spondylitis ankylopoetica (SPA) jellemzői Krónikus, progresszív

Részletesebben

Rehabilitációs lehetőségek rheumatoid arthritisben szenvedő betegeknél: beteg-edukációs és szelf-menedzsment programok

Rehabilitációs lehetőségek rheumatoid arthritisben szenvedő betegeknél: beteg-edukációs és szelf-menedzsment programok Rehabilitációs lehetőségek rheumatoid arthritisben szenvedő betegeknél: beteg-edukációs és szelf-menedzsment programok Csókási Krisztina Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézet

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Urorec 4 mg kemény kapszula 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 4 mg szilodoszin kemény kapszulánként. A segédanyagok teljes listáját lásd

Részletesebben

III. melléklet. Javasolt szöveg az alkalmazási előírásba és a betegtájékoztatóba

III. melléklet. Javasolt szöveg az alkalmazási előírásba és a betegtájékoztatóba III. melléklet Javasolt szöveg az alkalmazási előírásba és a betegtájékoztatóba 11 ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS ÉS BETEGTÁJÉKOZTATÓ 12 ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 13 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Tranexámsav tartalmú gyógyszerek

Részletesebben

OROSZ MÁRTA DR., GÁLFFY GABRIELLA DR., KOVÁCS DOROTTYA ÁGH TAMÁS DR., MÉSZÁROS ÁGNES DR.

OROSZ MÁRTA DR., GÁLFFY GABRIELLA DR., KOVÁCS DOROTTYA ÁGH TAMÁS DR., MÉSZÁROS ÁGNES DR. ALL RIGHTS RESERVED SOKSZOROSÍTÁSI CSAK A MTT ÉS A KIADÓ ENGEDÉLYÉVEL Az asthmás és COPD-s betegek életminõségét befolyásoló tényezõk OROSZ MÁRTA DR., GÁLFFY GABRIELLA DR., KOVÁCS DOROTTYA Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Mozgásszervi betegségek fizioterápiája

Mozgásszervi betegségek fizioterápiája Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Mozgásszervi betegségek fizioterápiája Mozgásszervi betegségek, prevalenciájuk Magyarországon, a fizioterápia szerepe gyógyításukban Dr. Papp Miklós Kiss Alexandra 2013.

Részletesebben

A KLINIKAI GYÓGYSZERVIZSGÁLATOK SZAKMAI ETIKAI VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK HAZAI TAPASZTALATAI

A KLINIKAI GYÓGYSZERVIZSGÁLATOK SZAKMAI ETIKAI VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK HAZAI TAPASZTALATAI A KLINIKAI GYÓGYSZERVIZSGÁLATOK SZAKMAI ETIKAI VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK HAZAI TAPASZTALATAI Dr. Fürst Zsuzsanna egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet, Budapest ETT-KFEB elnöke

Részletesebben

TEL.: 47/513-240, FAX: 47/311-404

TEL.: 47/513-240, FAX: 47/311-404 SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORM ÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK JEGYZİJÉTİL 3950 SÁROSPATAK, KOSSUTH U. 44. TEL.: 47/513-240, FAX: 47/311-404 T Á J É K O Z T A T Ó - a Képviselı-testületnek - a gyermekjóléti

Részletesebben

ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett

ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett 1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett Írta: DR. KOLLÁR LAJOS, DR. KASZA GÁBOR, DR. ROZSOS ISTVÁN, DR. MENYHEI GÁBOR, DR. SZABÓ MÁRIA,

Részletesebben

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA ÁLTAL 2009. JÚLIUS 7-ÉN A TÚLZOTT HIÁNY ELJÁRÁS KERETÉBEN KIADOTT AJÁNLÁS MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN HOZOTT INTÉZKEDÉSEKRŐL

Részletesebben

AZ INTRAOPERATIV MEDIALIS TIBIA CORTICALIS FRACTURA RADIOLÓGIAI KÖVETKEZMÉNYEI ZÁRÓ MAGAS TIBIA OSTEOTOMIA UTÁN

AZ INTRAOPERATIV MEDIALIS TIBIA CORTICALIS FRACTURA RADIOLÓGIAI KÖVETKEZMÉNYEI ZÁRÓ MAGAS TIBIA OSTEOTOMIA UTÁN Egészségtudományi Közlemények, 3. kötet, 1. szám (2013), pp. 161 169. AZ INTRAOPERATIV MEDIALIS TIBIA CORTICALIS FRACTURA RADIOLÓGIAI KÖVETKEZMÉNYEI ZÁRÓ MAGAS TIBIA OSTEOTOMIA UTÁN DR. DARGAI SÁNDOR 1,

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Xefo 4 mg/ml por és oldószer oldatos injekcióhoz lornoxikám

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Xefo 4 mg/ml por és oldószer oldatos injekcióhoz lornoxikám Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára 4 mg/ml por és oldószer oldatos injekcióhoz lornoxikám Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

KUTATÁSI TÉMA ZÁRÓJELENTÉSE

KUTATÁSI TÉMA ZÁRÓJELENTÉSE OTKA nyilvántartási szám: T 043505 KUTATÁSI TÉMA ZÁRÓJELENTÉSE Témavezető neve Dr. Bajcsy Árpád Csaba.. A téma címe A méhnyomás-mérés jelentősége a közvetlen postpartum időszak élettani folyamataiban szarvasmarhában

Részletesebben

- Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet.

- Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK

Részletesebben

Ph.D. Tézisek összefoglalója. Dr. Paulik Edit. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézet

Ph.D. Tézisek összefoglalója. Dr. Paulik Edit. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézet KRÓNIKUS SZÍVELÉGTELENSÉG MIATT HOSPITALIZÁLT BETEGEK KIVIZSGÁLÁSÁNAK ELEMZÉSE BIZONYÍTÉKOKON ALAPULÓ SZAKMAI IRÁNYELV ALAPJÁN Ph.D. Tézisek összefoglalója Dr. Paulik Edit Szegedi Tudományegyetem Általános

Részletesebben

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény neve: Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Törzskönyvi azonosító szám: 308450 Honlap: WWW.TIKOVIZIG.HU

Részletesebben

EPIDEMIOLÓGIA III. SZŰRŐVIZSGÁLATOK

EPIDEMIOLÓGIA III. SZŰRŐVIZSGÁLATOK EPIDEMIOLÓGIA III. SZŰRŐVIZSGÁLATOK Prevenció megelőzés 1. Az egészség fejlesztése, megőrzése, 2. egészségkárosodás mielőbbi felismerése, az egészség visszaállítása, 3. a károsodás további súlyosbodásának

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA. amely a következő dokumentumot kíséri. Javaslat A TANÁCS IRÁNYELVE

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA. amely a következő dokumentumot kíséri. Javaslat A TANÁCS IRÁNYELVE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.5.10. SWD(2012) 126 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA amely a következő dokumentumot kíséri Javaslat A TANÁCS IRÁNYELVE a közös

Részletesebben

Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány Dr. Simkó Csaba osztályvezető főorvos A hospice ellátás lényege Hospice (menedék) néven illetik szerte a világon azon intézményeket, ahol aktív, gyógyító célú onkológiai

Részletesebben

ALAPFOKÚ HIDRAULIKA LABORATÓRIUMI GYAKORLATOK

ALAPFOKÚ HIDRAULIKA LABORATÓRIUMI GYAKORLATOK ALAPFOKÚ HIDRAULIKA LABORATÓRIUMI GYAKORLATOK (Hallgatói példány) 1. KÖZVETLEN VEZÉRLÉS ÉS EL VEZÉRELT NYOMÁSIRÁNYÍTÓK JELLEGGÖRBÉI, SZELEPÁLLANDÓ MEGHATÁROZÁSA MÉRÉSSEL 2. FOJTÓ ÉS TÉRFOGATÁRAM-IRÁNYÍTÓ

Részletesebben

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január

A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A támogatott munkaerıigények domináltak januárban Az év elsı hónapjában több mint három ezer

Részletesebben

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A

Részletesebben

Flexove 625 mg Tabletta Szájon át történő alkalmazás 1327 Lysaker, Norvégia Belgium - Navamedic ASA Vollsveien 13 C 1327 Lysaker, Norvégia

Flexove 625 mg Tabletta Szájon át történő alkalmazás 1327 Lysaker, Norvégia Belgium - Navamedic ASA Vollsveien 13 C 1327 Lysaker, Norvégia I. MELLÉKLET FELSOROLÁS: MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA, GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY- DÓZISOK, ALKALMAZÁSI MÓDOK, KÉRELMEZŐ, FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA A TAGÁLLAMOKBAN 1 Tagállam Forgalomba hozatali engedély

Részletesebben

Bevezetés. 2. Rhinitises/asthmás betegek kiemelése 880 dolgozót (695 beköltözot és 185 oslakost) kérdoív alapján emeltem ki ipari populációból Pakson.

Bevezetés. 2. Rhinitises/asthmás betegek kiemelése 880 dolgozót (695 beköltözot és 185 oslakost) kérdoív alapján emeltem ki ipari populációból Pakson. Bevezetés Inhalatív úton a légutakba jutó anyagok sora eredményez az arra érzékeny szervezetben kóros, megváltozott és specifikus légúti rendellenességet. A légúti allergia globális egészségügyi problémát

Részletesebben

Korszerűség és széles körű alkalmazhatóság a Denti Implantációs Rendszerben

Korszerűség és széles körű alkalmazhatóság a Denti Implantációs Rendszerben I IMPLANTOLÓGIA N A P J A I N K B A N Dr. Vajdovich István, dr. Bóka Péter és dr. Vajdovich Éva Korszerűség és széles körű alkalmazhatóság a Denti Implantációs Rendszerben Bevezetés 2008 jelentős év a

Részletesebben

Kriopirin-Asszociált Periodikus Szindróma (CAPS)

Kriopirin-Asszociált Periodikus Szindróma (CAPS) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Kriopirin-Asszociált Periodikus Szindróma (CAPS) Verzió 2016 1. MI A CAPS 1.1 Mi ez? A kriopirin-asszociált periodikus szindrómák (Cryopyrin-Associated Periodic

Részletesebben

Melléklet. Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása

Melléklet. Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása Melléklet Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása A

Részletesebben

A SCOLIOSIS REHABILITÁCIÓJA

A SCOLIOSIS REHABILITÁCIÓJA GYERMEKGYÓGYÁSZAT A SCOLIOSIS REHABILITÁCIÓJA Szinonimák: gerincferdülés, dorsopathia Csecsemõ- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium, Rehabilitációs Szakmai Kollégium Az Egészségügyi Minisztérium szakmai

Részletesebben

Gyermekkori calcaneus törések kezelése *

Gyermekkori calcaneus törések kezelése * Az Országos Baleseti és Sürgõsségi Intézet Gyermektraumatológia osztályának közleménye Gyermekkori calcaneus törések kezelése * DR. KASSAI TAMÁS, DR. HARGITAI ERNÕ, DR. KÕVÁRI TAMÁS, DR. NOVOTH BÉLA Érkezett:

Részletesebben

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Budapest, 2011. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott

Részletesebben

AZ ANABOLIKUS ÉS SZEKVENCIÁLIS KEZELÉS HELYE AZ OSTEOPOROSIS TERÁPIÁJÁBAN

AZ ANABOLIKUS ÉS SZEKVENCIÁLIS KEZELÉS HELYE AZ OSTEOPOROSIS TERÁPIÁJÁBAN AZ ANABOLIKUS ÉS SZEKVENCIÁLIS KEZELÉS HELYE AZ OSTEOPOROSIS TERÁPIÁJÁBAN SEMMELWEIS EGYETEM Általános Orvostudományi Kar Semmelweis Egyetem Anabolikus kezelések teriparatid abaloparatid romosozumab Szekvenciális

Részletesebben

A Baptista Teológiai Akadémia hallgatói részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló szabályzat

A Baptista Teológiai Akadémia hallgatói részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló szabályzat A Baptista Teológiai Akadémia hallgatói részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló szabályzat (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) (Megjegyzés: 1 2010. 10.

Részletesebben

Három anthelminthieum hatásosságának összehasonlító vizsgálata humán ancylostomiasisban

Három anthelminthieum hatásosságának összehasonlító vizsgálata humán ancylostomiasisban Három anthelminthieum hatásosságának összehasonlító vizsgálata humán ancylostomiasisban Dr. LENGYEL Anna Dr. LÉVAI János Dr. VIDOR Éva Országos Közegészségügyi Intézet Parazitológiai Osztálya, Budapest

Részletesebben

A típusos áttöréses daganatos fájdalom és kezelésének kihívásai

A típusos áttöréses daganatos fájdalom és kezelésének kihívásai A típusos áttöréses daganatos fájdalom és kezelésének kihívásai Akut és krónikus fájdalomcsillapítás, palliatív ellátás törzsképzési tanfolyam 2013. június 17-21. Az áttöréses daganatos fájdalom definíciója

Részletesebben

Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk!

Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk! Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk! Alaptarifa módosítás 1. Ezúton értesítjük Közép- és Nagyvállalati tarifacsomaggal rendelkező Előfizetőket, hogy kezdeményezzük az Üzleti Általános Szerződési Feltételek

Részletesebben

Hungarian language version

Hungarian language version Urban Reconstruction, Social Exclusion and the Roma in Budapest Workshop at Central European University, Budapest November 19, 2010 The workshop is organized within the RESPECT research project (http://respect.iusspavia.it/),

Részletesebben

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student: STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read

Részletesebben

A cukorbetegség közvetlen egészségügyi költségei Magyarországon

A cukorbetegség közvetlen egészségügyi költségei Magyarországon LAM-TUDOMÁNY EREDETI KÖZLEMÉNY A cukorbetegség közvetlen egészségügyi költségei Magyarországon VOKÓ Zoltán, NAGYJÁNOSI László, KALÓ Zoltán BEVEZETÉS A cukorbetegség jelentôs betegségterhet jelent világszerte

Részletesebben

Teleangiectasia kezelése régen és napjainkban* Treatment of facial teleangiectasias in the past and nowadays

Teleangiectasia kezelése régen és napjainkban* Treatment of facial teleangiectasias in the past and nowadays ÔRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 85. ÉVF. 2. 62 66. Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, ôrgyógyászati és Allergológiai Klinika (igazgató: Kemény Lajos dr., egyetemi tanár)

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS ÖNFINANSZÍROZÓ KÉPESSÉGE KOVÁCS HENRIETTA ÖSSZEFOGLALÁS

MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS ÖNFINANSZÍROZÓ KÉPESSÉGE KOVÁCS HENRIETTA ÖSSZEFOGLALÁS MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS ÖNFINANSZÍROZÓ KÉPESSÉGE KOVÁCS HENRIETTA ÖSSZEFOGLALÁS A társaságnál központi szerepet játszik a likviditás és a pénzgazdálkodás javítása. Megállapítható, hogy a vizsgálatomba

Részletesebben

Az új SM terápiák szemészeti vonatkozásai

Az új SM terápiák szemészeti vonatkozásai Az új SM terápiák szemészeti vonatkozásai Magyar Szemorvostársaság Neuroophthalmológiai Szekciójának Szimpóziuma 2011 Június 16. Terápia Gyulladáscsökkentés Neuroregeneráció Immunmoduláló kezelések Első

Részletesebben

A fogágybetegség megelőzésének stratégiái

A fogágybetegség megelőzésének stratégiái A fogágybetegség megelőzésének stratégiái Prevenció Primer Szekunder Nagy Pál Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinika Tercier CÉL: A betegség kialakulásának megelőzése. MÓDSZER: klinikai vizsgálat,

Részletesebben