Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház"

Átírás

1 Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány Dr. Simkó Csaba osztályvezető főorvos A hospice ellátás lényege Hospice (menedék) néven illetik szerte a világon azon intézményeket, ahol aktív, gyógyító célú onkológiai kezelésben nem részesülő daganatos betegeket ápolnak, igyekezve csökkenteni panaszaikat, ezáltal elviselhetővé tenni életüket. Míg az egészségügy más területein a gyógyíthatatlan betegekről sokszor lemondanak, a hospice az a hely, ahol a súlyos betegre irányul minden figyelem, ahol ő áll az ápolás középpontjában, és ahol soha nem adják fel a reményt, hogy tudnak segíteni. A hospice szemlélet a halált az élet természetes részének tekinti, ennek megfelelően elutasítja az eutanázia alkalmazását, csakúgy, mint az élet mesterséges és gyötrelmes meghosszabbítását. A gondozás célja a betegek életminőségének javítása, testi és lelki szenvedéseik enyhítése, fizikai és szellemi aktivitásuk fokozása, valamint a hozzátartozóik segítse. A gondozásban orvos, nővér, gyógytornász, lelkész, szociális munkás, dietetikus és képzett önkéntes segítő vesz részt, a munkacsoport tagjai így átfogó támasz nyújtására képesek. Valamennyi szakember őszinte, de tapintatos beszélgetéssel segít a betegség pszichés terheinek csökkentésében. Milyen formában vehető igénybe a hospice ellátás? A beteg állapotától és panaszainak intenzitásától függően az ellátás történhet járóbeteg szakorvosi konzílium, komplex otthoni hospice ellátás, vagy fekvőbeteg osztályon nyújtott ápolás formájában. Befekvésre Borsod és Hajdú-Bihar megye területének jelentős részéről, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes területéről fogadunk betegeket, járóbeteg rendelésünket Borsod megyei lakosok vehetik igénybe, az otthoni ellátás Miskolc város 35 km-es vonzáskörzetében valósulhat meg. 1 / 5

2 Hospice otthonápolás Az Erzsébet Hospice Alapítvány a magyar hospice szervezetek egyik úttörőjeként 1994-ben kezdte meg végállapotú rákbetegek otthoni ápolását. Alapvető célja, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül jelentős szakmai segítséget nyújtson azon családoknak, akik utolsó stádiumba került rákbeteg hozzátartozójuk otthoni ápolását vállalják. Számukra térítésmentesen kölcsönzünk a mindennapi életvitelt könnyítő és az ápolást, mozgást segítő eszközöket (pl. tolókocsi, szobai WC, felfekvést megelőző matracok stb.).gondozásunkat 2008-ban már Borsod-Abaúj-Zemplén megye 102 településére terjesztettük ki, és mintegy 3800 látogatás során 180 beteg otthoni gondozását végeztük. Otthonápolt betegeink 62%-a saját otthonában fejezte be az életét. Az ellátást palliatív jártasságú (hospice) orvos javaslatára a háziorvos rendelheti el. Járóbeteg szakellátás 2 / 5

3 Az Erzsébet Hospice Otthon épületén belül, heti 3 órában fogadjuk azokat a betegeket, akik számára az utazás, az 1-1,5 órás itt eltöltött idő nem túl megterhelő. Az ellátás során elsősorban fájdalomcsillapítás, ill. a betegséghez társuló egyéb panaszok csökkentése történik. Háziorvosi beutaló ill. telefonos időpont egyeztetés szükséges. Kérjük, valamennyi időrendbe rakott orvosi dokumentációját, valamint valamennyi szedett gyógyszerét hozza magával! Kórházi hospice ellátás A Misek telephelyén található 20 ágyas Erzsébet Hospice Otthon barátságos környezetben, 2 ágyas szobákban magas színvonalú, igényes, szeretetteljes betegellátást biztosít óta. Elsősorban azoknak ajánljuk, akik betegségükből fakadó gyengeségük következtében önálló életvitel folytatására nem képesek, vagy akik panaszai olyan intenzívek, hogy napi többszöri orvosi vizsgálatot igényelnek. A kórházi felvételhez valamennyi orvosi dokumentáció és háziorvosi beutaló szükséges. A felvétel várólistáról, súlyossági sorrendben, telefonos kiértesítés alapján történik, átlagosan 7-10 napos várakozási idővel. Oktatás 3 / 5

4 Ezidáig több mint kétezren orvosok, ápolók, szociális munkások, pszichológus és mentálhigiénés hallgatók, papnövendékek vettek részt különböző képzéseinken, melyeknek célja egyrészt szakmai ismeretek nyújtása, másrészt a haldoklókkal való emberséges bánásmód szemléletének elterjesztése. Oktatási tevékenységünk elismeréseként 2000-ben a New York-i székhelyű Open Society Institute-tól Oktatási és Módszertani Központ címet nyertünk el. Ellátásunk valamennyi formája ingyenes, függetlenül a beteg származásától, világnézetétől, politikai és felekezeti hovatartozásától, valamint anyagi helyzetétől. Mind a fekvő, mind az otthoni hospice ellátás társadalombiztosítási támogatottsága a működési költségek kb. 70%-át fedezi. Munkatársaink és önkénteseink jelentős karitatív munkával járulnak hozzá a betegellátás magas színvonalához. Tevékenységünk fenntartása és fejlesztése a TB finanszírozáson túl pályázatokból, személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásaiból, oktatási tevékenységeink bevételéből illetve egyéni és céges adományokból történik. Igénybejelentés munkaidőben az es telefonon. Elismertség Gondozásunkban kb. évi 550 beteget látunk el, mely a miskolci agglomeráció végállapotú 4 / 5

5 rákbetegek kb. 80%-a. Korábbi felméréseink alapján házigondozásunk során végzett szakmai munkánkat a háziorvosok 89,2%-ban találták igen értékesnek, a hozzátartozók 95%-ban értékelték maximálisan megbízhatónak, és 100%-ban ajánlották volna más családoknak is. A szolgálat szakmai munkája az országhatáron túl is ismert. Az Otthon osztályvezető főorvosa között a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület alelnöki tisztét töltötte be, részt vett az első, orvostanhallgatók számára írt egyetemi jegyzet, valamint a 2010-ben megjelent palliatív szakmai irányelvek kidolgozásában. Az ápolói közösség 1999-ben Miskolc város nívódíját, 2000-ben az egészségügyi miniszter elismerő oklevelét, egyik önkéntesünk 2001-ben az Egészségügyi Miniszter dícsérő oklevelét, az otthonápoló munkacsoport vezetője 2002-ben a Magyar Köztársaság Aranykereszt Érdemrendjét vehette át, az osztály főorvosa a Miskolc Gyémántja, Kartal-Veczán díj, Benkő Sámuel díj, Semmelweis és Polz Alaine emlékplakett kitüntetettje. Az Alapítvány elnöke, Dr. Sallai Zsolt Miskolc város díszpolgára. Betegeink ellátásához szükség van az Ön segítségére is! Számlaszám: OTP Bank Kérjük ajánlja föl személyi jövedelemadójának 1%-át! Adószám: SEO by Artio 5 / 5

Térségi Diagnosztikai Szűrőcentrum - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Térségi Diagnosztikai Szűrőcentrum - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Térségi Diagnosztikai Szűrőcentrum Postacím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 9-11. 1 / 22 Telefon: 06-46-555-666/1571, 1572-es mellék (betegfelvétel, információ)

Részletesebben

Bőrgyógyászati Osztály - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Bőrgyógyászati Osztály - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház Bőrgyógyászati Osztály A MISEK Bőrgyógyászati Osztálya az egyetemi klinikák után a vidék legnagyobb bőrosztálya, mely Borsod megye, illetve bizonyos speciális feladatokat tekintve az egész Észak-kelet

Részletesebben

A MOHE-CÉGCSOPORT Háziorvosi elégedettségi vizsgálatának elemzése, értékelése 2013.

A MOHE-CÉGCSOPORT Háziorvosi elégedettségi vizsgálatának elemzése, értékelése 2013. A MOHE-CÉGCSOPORT Háziorvosi elégedettségi vizsgálatának elemzése, értékelése 2013. Az MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány nagy hangsúlyt fektet a betegek elégedettségén túl a dolgozók és a beszállító háziorvosok

Részletesebben

Vizitdíj - Kérdések és válaszok

Vizitdíj - Kérdések és válaszok Vizitdíj - Kérdések és válaszok ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK Miért van szükség vizit- és napidíjra? Az egészségügy eddig sem volt ingyenes. Fizettünk érte járulékainkkal tisztán és hálapénzzel feketén. Miért kell

Részletesebben

Otthoni hospice ellátás tapasztalatai

Otthoni hospice ellátás tapasztalatai Otthoni hospice ellátás tapasztalatai Összeállította: Bodrogi Sándorné Kenéz Józsefné Dr. Csernai Katalin Kft. 1 Lillafüred 2007.03.29-03.31. 2 Bemutatás DR. CSERNAI KATALIN Háziorvosi, Otthonápolási és

Részletesebben

Javaslat. a Kiskunmajsai járóbeteg szakellátás. működtetésére

Javaslat. a Kiskunmajsai járóbeteg szakellátás. működtetésére Javaslat a Kiskunmajsai járóbeteg szakellátás működtetésére 2010 1 / 9 2 1. Előzmények: 1. 1. Kiskunmajsa Város Önkormányzata sikeresen pályázott a TIOP keretében kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztésére.

Részletesebben

CSATA program Csökkentsük az Adminisztratív Terheket az Alapellátásban!

CSATA program Csökkentsük az Adminisztratív Terheket az Alapellátásban! CSATA program Csökkentsük az Adminisztratív Terheket az Alapellátásban! Projektzáró elemzés 2010. október december Kasszaorvosi Szervezet 1 Tartalom Vezetői összefoglaló...3 A vizsgálat alapjai...3 A projektcsapat...4

Részletesebben

Hospice Magyarországon

Hospice Magyarországon DR. HEGEDŰS KATALIN - MUNK KATALIN Hospice Magyarországon TANULMÁNY Összefoglalás Tanulmányunkban általános áttekintést kívánunk adni a magyarországi hospice ellátás jelenlegi helyzetéről azzal a céllal,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA

SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA I. Az intézmény célja és szakmai feladatai A szakmai program célja bemutatni, hogy a gyermekjóléti szolgálat a

Részletesebben

INTEGRÁLT PALLIATÍV ELLÁTÁS KEZDETEI

INTEGRÁLT PALLIATÍV ELLÁTÁS KEZDETEI XVII. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS 2015. Október 8-9 RÁCKEVE INTEGRÁLT PALLIATÍV ELLÁTÁS KEZDETEI Lukács Miklós 1, Dr. Csikós Ágnes PhD. 2 Menyhért Mónika 1 1 PTE Klinikai Központ Palliatív Mobil Team

Részletesebben

41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 hatályos: 2014.07.01-2014.07.02 Tartalom: 1. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához

Részletesebben

IV. Pillér ZÁRÓTANULMÁNY. Készítették: A miskolci DROGAMBULANCIA ALAPÍTVÁNY munkatársai Juhászné Ceglédi Tünde Koleszár Ágnes

IV. Pillér ZÁRÓTANULMÁNY. Készítették: A miskolci DROGAMBULANCIA ALAPÍTVÁNY munkatársai Juhászné Ceglédi Tünde Koleszár Ágnes SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK MODERNIZÁCIÓJA, KÖZPONTI ÉS TERÜLETI STRATÉGIAI TERVEZÉSI KAPACITÁSOK MEGERŐSÍTÉSE, SZOCIÁLPOLITIKAI DÖNTÉSEK MEGALAPOZÁSA TÁMOP 5.4.1. KIEMELT PROJEKT IV. Pillér Kábítószer probléma

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelete

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelete KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁSOKRÓL, VALAMINT A SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL (a 15/2015. (V. 8.) önkormányzati

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Szakmai

Részletesebben

Az ügyeleti ellátás rendje

Az ügyeleti ellátás rendje EMERGENCY SERVICE Kft. 1138.Budapest, Árva u.22. 1555 Bp., Pf.:16 Telefon/ Fax: 06-1-201-1237 E-mail: info@emergencyservice.hu Web: www.emergencyservice.hu R e n d e z v é n y b i z t o s í t á s - O r

Részletesebben

A gyógyászati részleg dr. Drescher Editnek, a Csolnoky kórház főorvosának a vezetésével kezdte meg működését.

A gyógyászati részleg dr. Drescher Editnek, a Csolnoky kórház főorvosának a vezetésével kezdte meg működését. A KEZDETEK A Pápához közeli, sokszor évtizedekkel korábban megépült fürdők (Bük, Sárvár stb.) kínálatában - a betegségek kialakulásának megelőzését szolgáló fitness-wellness szolgáltatásokon túl - már

Részletesebben

GONDOZÁSI KÖZPONT IDŐSEK OTTHONA SZAKMAI PROGRAMJÁNAK ÉS HÁZIRENDJÉNEK MÓDOSÍTÁSA

GONDOZÁSI KÖZPONT IDŐSEK OTTHONA SZAKMAI PROGRAMJÁNAK ÉS HÁZIRENDJÉNEK MÓDOSÍTÁSA ELŐTERJESZTÉS MEDGYESEGYHÁZA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. MÁJUS 27-ÜLÉSÉNEK BEJELENTÉSEK NAPIRENDI PONTJÁHOZ GONDOZÁSI KÖZPONT IDŐSEK OTTHONA SZAKMAI PROGRAMJÁNAK ÉS HÁZIRENDJÉNEK MÓDOSÍTÁSA Tisztelt

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja és hatálya

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja és hatálya Szigetszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015.(II.27.) Önkormányzati rendelete a szociális és a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szigetszentmárton Község Önkormányzatának

Részletesebben

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR FELADATAIRA ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉRE MISKOLC, 2015. 1.1.12. SZ. SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR FELADATAIRA ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉRE A SZENÁTUS 44/2015.

Részletesebben

Nagygyimót településen az önkormányzat által biztosított szociális szolgáltatás - É T K E Z T E T É S-

Nagygyimót településen az önkormányzat által biztosított szociális szolgáltatás - É T K E Z T E T É S- Nagygyimót településen az önkormányzat által biztosított szociális szolgáltatás - É T K E Z T E T É S- SZAKMAI PROGRAMJA Átdolgozva hatályos: 2012. szeptember 1-től A szociális szolgáltatások körében a

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l 6783 Ásotthalom, Felszabadulás u. 2-6. Telefonközpont: 62/291-556; Telefon/Fax: 62/291-085 13/2008 Témafelelős: Dr. Csúcs Áron Ikt.

Részletesebben

S z o l n o k i F ő i s k o l a SZF/.../2013.

S z o l n o k i F ő i s k o l a SZF/.../2013. S z o l n o k i F ő i s k o l a SZF/.../2013. Felvételi Szabályzat A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban Nftv.),

Részletesebben

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon 2 A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon...

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS GERINCGYÓGYÁSZATI KÖZPONT INTEGRÁLT BETEGEDUKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE

AZ ORSZÁGOS GERINCGYÓGYÁSZATI KÖZPONT INTEGRÁLT BETEGEDUKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE AZ ORSZÁGOS GERINCGYÓGYÁSZATI KÖZPONT INTEGRÁLT BETEGEDUKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE Az Országos Gerincgyógyászati Központról 2005 óta a Budai Egészségközpont szakkórháza Hazánk egyetlen olyan közfinanszírozott

Részletesebben

Szociális és családtámogatások joga

Szociális és családtámogatások joga AGRÁR ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Szociális és családtámogatások joga Záróvizsga tételvázlatok Szerkesztette, és összeállította: dr. Mélypataki Gábor 2015. március 1-jével hatályos anyaggal Tételvázlatok a Szociális

Részletesebben

A kezel -ellátás szereplői

A kezel -ellátás szereplői A kezel -ellátás szereplői Háttéranyag II. a Rendszerszemlél a szenvedélyb egségek kezel ében című IV. Konszenzus Konferenciához BEVEZETÉS 2006-ban a Budavári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalkotta

Részletesebben

Új Polgári Törvénykönyv

Új Polgári Törvénykönyv Új Polgári Törvénykönyv Családjog Öröklési jog Dr. Pecsenye Csaba Családjogi alapelvek A házasság és a család védelme A gyermek érdekének védelme A házastársak egyenjogúságának elve A méltányosság és a

Részletesebben

Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT Szépkorúak Háza Idősek Otthona 3526. Miskolc, Eperjesi u 5. sz. SZAKMAI PROGRAM 2012.

Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT Szépkorúak Háza Idősek Otthona 3526. Miskolc, Eperjesi u 5. sz. SZAKMAI PROGRAM 2012. Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT Szépkorúak Háza Idősek Otthona 3526. Miskolc, Eperjesi u 5. sz. SZAKMAI PROGRAM 2012. 06 készítette: Hanák Pálné ügyvezető 1. oldal, összesen: 17 Jelen Szakmai

Részletesebben

ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA CSÁKÁNYDOROSZLÓ SZAKMAI PROGRAM. 2015. év

ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA CSÁKÁNYDOROSZLÓ SZAKMAI PROGRAM. 2015. év Ikt. sz.: /Sz/205. ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA CSÁKÁNYDOROSZLÓ SZAKMAI PROGRAM 205. év 999 CSÁKÁNYDOROSZLÓ, Fő u.. 94/542-200 94/542-203 Intézményvezető: 94/542-20 csakdor@kx.hu www.csakdor.kx.hu TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

NYITOTT KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ

NYITOTT KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ NYITOTT KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ Szakmai program Kapuvár 2015. 1 Tartalomjegyzék SZAKMAI PROGRAM... 1 TARTALOMJEGYZÉK... 2 1.) ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK, SZABÁLYOK:... 3 2.) A SZAKMAI

Részletesebben

A szociális szolgáltatásokról

A szociális szolgáltatásokról Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (II.03. ) rendelete A szociális szolgáltatásokról Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és a szociális

Részletesebben

SZÉP KÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

SZÉP KÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA SZÉP KÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. január 1-től Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. A szabályzat célja... 3 2. Alapelvek... 3 3. Fogalmi meghatározások... 3 II. A PANASZKEZELÉS

Részletesebben

2006. évi CXV. törvény egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról

2006. évi CXV. törvény egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról 2006. évi CXV. törvény egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosítása

Részletesebben

TEL.: 47/513-240, FAX: 47/311-404

TEL.: 47/513-240, FAX: 47/311-404 SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORM ÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK JEGYZİJÉTİL 3950 SÁROSPATAK, KOSSUTH U. 44. TEL.: 47/513-240, FAX: 47/311-404 T Á J É K O Z T A T Ó - a Képviselı-testületnek - a gyermekjóléti

Részletesebben

Tartalom. 2. 3. A feladatellátás szakmai tartalma és módja a biztosított szolgáltatások formái, köre, rendszeressége

Tartalom. 2. 3. A feladatellátás szakmai tartalma és módja a biztosított szolgáltatások formái, köre, rendszeressége Tartalom 1. Általános rész 1. 1. 1. A Szorgoskert Nonprofit Kft. bemutatása 1. 1. 2. Főbb programjaink tevékenységeink bemutatása 2. Szolgáltatás 2. 1. A Szolgáltatás célja, feladatai 2.1.1. A megvalósítani

Részletesebben

DR. MOSONYI ALBERT GONDOZÁSI KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM 2014. 10. 20.

DR. MOSONYI ALBERT GONDOZÁSI KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM 2014. 10. 20. DR. MOSONYI ALBERT GONDOZÁSI KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM 2014. 10. 20. 1 Tartalomjegyzék 1. A szolgáltatás célja, feladata a. A megvalósítani kívánt szakmai program bemutatása, a létrejövő kapacitások, a nyújtott

Részletesebben

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól A jogszabály mai napon hatályos állapota 2009.04.02 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól A kötelez

Részletesebben

UTAZÁSKÉPTELENSÉGRE ÉS ÚTMEGSZAKÍTÁSRA VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK (EUB2014-05BST)

UTAZÁSKÉPTELENSÉGRE ÉS ÚTMEGSZAKÍTÁSRA VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK (EUB2014-05BST) UTAZÁSKÉPTELENSÉGRE ÉS ÚTMEGSZAKÍTÁSRA VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK (EUB2014-05BST) Jelen általános biztosítási feltételek (a továbbiakban: általános feltételek) és különös biztosítási feltételek (a

Részletesebben

1997. évi CLV. törvény. a fogyasztóvédelemről

1997. évi CLV. törvény. a fogyasztóvédelemről 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről Az Országgyűlés annak érdekében, hogy olyan szabályozás jöjjön létre, amely biztosítja a fogyasztói érdekek - különösen a biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz,

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE. 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE. 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya 2014. év március hó 28. nap MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLET

Részletesebben

Ikt.sz: 35-32/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 70-től 80-ig. Határozat száma. 10-tól 12-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-32/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 70-től 80-ig. Határozat száma. 10-tól 12-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-32/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott testületi üléséről. Határozatok: 70-től 80-ig Határozat száma 71/2011.(IX.28.)

Részletesebben

AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI

AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI Csepregi Csaba tűzvédelmi mérnm rnök LAKITELEKI TŰZVÉDELMI SZAKMAI NAPOK 2015. szeptember 7-8. Á s szüks kségessége Á szükségessége Jogszabály által meghatározott

Részletesebben

Tisztelt Olvasó, Kedves Tagtársam!

Tisztelt Olvasó, Kedves Tagtársam! Hivatásunk a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara lapja 2008/2. Tisztelt Olvasó, Kedves Tagtársam! Dr. Horváth Ágnes korábbi egészségügyi miniszter távozása a szaktárca irányításában és az ország kormányzási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. január 26-i ülésére Tárgy: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többször módosított 1997. évi XXXI. törvény

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a felcsúti új Faluház megépítése tárgyú, a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásra TARTALOMJEGYZÉK ÚTMUTATÓ

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS (Tervezet)

MEGÁLLAPODÁS (Tervezet) 125/2007. (VI. 28.) MÖK határozat 3. sz. melléklete MEGÁLLAPODÁS (Tervezet) amely létrejött a Sümeg Város Önkormányzat Városi Kórház és Rendelőintézetében (Sümeg, Doba) ellátott egészségügyi szakellátási

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat képviselő-testületének 7/2015. (II.27.) sz. önkormányzati rendelete

Abony Város Önkormányzat képviselő-testületének 7/2015. (II.27.) sz. önkormányzati rendelete Abony Város Önkormányzat képviselő-testületének 7/2015. (II.27.) sz. önkormányzati rendelete A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Kiskunfélegyháza központtal megvalósuló központi háziorvosi ügyeleti szolgáltatás megrendelése egyszerű közbeszerzési eljárásban 2011.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Ikt. szám: 23469/2012. Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Tájékoztató Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2011. évi ellátásáról Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2006. (VI. 21.) ÖR. sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (egységes szerkezetben)

Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2006. (VI. 21.) ÖR. sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (egységes szerkezetben) Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2006. (VI. 21.) ÖR. sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (egységes szerkezetben) A rendeletet módosította a 17/2012.(III.31.) sz., a

Részletesebben

módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt A FOGYATÉKOS GYERMEKEK, TANULÓK FELZÁRKÓZTATÁSÁÉRT ORSZÁGOS KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA A Magyar Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: alapító) a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

A 2. sz. Napközi Otthonos Óvoda 2010/2011-es tanévének értékelése

A 2. sz. Napközi Otthonos Óvoda 2010/2011-es tanévének értékelése A 2. sz. Napközi Otthonos Óvoda 2010/2011-es tanévének értékelése Óvodánkban az oktató-nevelő munka a Helyi Óvodai Nevelési Program szerint, a Közoktatási Törvényben szabályozott módon és a költségvetésben

Részletesebben

Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és

Részletesebben

110/2003. (VII. 24.) Korm. rendelet

110/2003. (VII. 24.) Korm. rendelet 110/2003. (VII. 24.) Korm. rendelet a Magyar Mőszaki Biztonsági Hivatal szervezetérıl, feladat- és hatáskörérıl A Kormány a Magyar Mőszaki Biztonsági Hivatal szervezetérıl, feladat- és hatáskörérıl a következık

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2012. május 01 2014. december 31. közötti idıszakra vonatkozólag)

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2012. május 01 2014. december 31. közötti idıszakra vonatkozólag) 1 Jóváhagyott változat! PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2012. május 01 2014. december 31. közötti idıszakra vonatkozólag) Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) www.bocsiviki.hu

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) www.bocsiviki.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) www.bocsiviki.hu I. Általános adatok, rendelkezések: Szolgáltató Adatai A szolgáltató neve: BocsiViki.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A szolgáltató székhelye:

Részletesebben

I. Fejezet Az el nem idegeníthető vagyontárgyak

I. Fejezet Az el nem idegeníthető vagyontárgyak Sülysáp Nagyközség Önkormányzata 16/2004. (VII.12.) számú rendelete Az önkormányzat ingatlanvagyonnal, a vagyoni értékű jogokkal és értékpapírokkal való gazdálkodásról Sülysáp Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK B e v e z e t ő I. A házirend célja... 2 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága...

Részletesebben

EL TERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. októberi ülésére. Tisztelt Képvisel - testület!

EL TERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. októberi ülésére. Tisztelt Képvisel - testület! Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterét l J e g y z j é t l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

Szabályzat. a Keszthelyi Városi Kórházban térítés ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokról. Érvényes: 2007.

Szabályzat. a Keszthelyi Városi Kórházban térítés ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokról. Érvényes: 2007. Szabályzat a Keszthelyi Városi Kórházban térítés ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokról Érvényes: 2007. december 22-től Jóváhagyta: dr. Radics Sándor megbízott főigazgató Készítette: Kertész

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Egyek-Tiszacsege-Újszentmargita Központi Orvosi Ügyelet 2013 évi szakmai munkájáról Készítette: Dr. Gadóczi István

BESZÁMOLÓ Egyek-Tiszacsege-Újszentmargita Központi Orvosi Ügyelet 2013 évi szakmai munkájáról Készítette: Dr. Gadóczi István BESZÁMOLÓ Egyek-Tiszacsege-Újszentmargita Központi Orvosi Ügyelet 2013 évi szakmai munkájáról Készítette: Dr. Gadóczi István A központi orvosi ügyelet 2013 évi munkáját 2950 adatsor többféle szempontból

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZAT Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórháza igazgató f orvos: Dr. Bálint Beatrix Ph.D. 6772 Deszk, Alkotmány u. 36. Tel.: 62/571-511, Fax: 62/571-551 www.deszkikorhaz.hu SZERVEZETI ÉS

Részletesebben

4. 7. Következtetések: a népegészségügyi rendszerek reformjának fő területei a délkelet-európai országokban:

4. 7. Következtetések: a népegészségügyi rendszerek reformjának fő területei a délkelet-európai országokban: Manuela Sofia Stănculescu (coord.) et al.: A népegészségügyi rendszerek Délkelet-Európában Friedrich-Ebert-Stiftung Regional Project for Labour Relations and Social Dialogue in South East Europe Belgrade,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Leányvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 7-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Leányvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 7-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Leányvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 7-ei ülésére Tárgy: Helyi Esélyegyenlőségi Program áttekintése Előadó: Hanzelik Gábor polgármester Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat A Provident Pénzügyi Zrt. (1134 Budapest, Angyalföldi út 6., cégjegyzékszáma: 01-10-044542; a továbbiakban: Társaság ) célja, hogy az ügyfelek érdekeit szem előtt tartó és a fogyasztói bizalmat erősítő

Részletesebben

Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól

Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális biztonság megteremtése

Részletesebben

GYÓGYSZER ÉS GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZ RENDELÉS, ORVOSSZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG

GYÓGYSZER ÉS GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZ RENDELÉS, ORVOSSZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG GYÓGYSZER ÉS GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZ RENDELÉS, ORVOSSZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG Dr. Simon Judit SE Családorvosi Tanszék KI JOGOSULT GYÓGYSZERT RENDELNI? - minden orvos és fogorvos - orvosi diplomához kötött

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás fenntartásában működő szociális intézmények

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása Hivatalomhoz állampolgári bejelentés érkezett a Baranya Megyei Gyermekvédelmi

Részletesebben

328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról A Kormány

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELNŐKE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. október 31-i ülésére Tárgy: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ Szakmai Programjának módosítása Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

FELSZSOLCA NAGYKÖZSÉG KÉPVISEL-TESTÜLETÉNEK 15/1993. (VIII.19.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

FELSZSOLCA NAGYKÖZSÉG KÉPVISEL-TESTÜLETÉNEK 15/1993. (VIII.19.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE FELSZSOLCA NAGYKÖZSÉG KÉPVISEL-TESTÜLETÉNEK 15/1993. (VIII.19.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS IGAZGATÁSRÓL ÉS A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL (A 17/1993. (IX.25.), a 7/1994. (IV.22.), az 5/1995. (III.24.),

Részletesebben

Mosonszentmiklós Község Esélyegyenlőségi Helyzetelemzése és Intézkedési Terve

Mosonszentmiklós Község Esélyegyenlőségi Helyzetelemzése és Intézkedési Terve Mosonszentmiklós Község Esélyegyenlőségi Helyzetelemzése és Intézkedési Terve 2013 2018 1 Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 1. Jogszabályi háttér... 6 1.1. A program előkészítését előíró jogszabályi környezet...

Részletesebben

Allianz Online Otthonbiztosítás Komplex csomag

Allianz Online Otthonbiztosítás Komplex csomag www.allianz.hu Allianz Online Otthonbiztosítás Komplex csomag Otthonbiztosítások Ügyfél-tájékoztató és szerződési feltételek 1/41 Tartalomjegyzék Ügyfél-tájékoztató...3 A biztosítási csomagokhoz kapcsolódó

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ő ű Á ű ű Á ű Á ű ű ű Ő ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Á ű ű Ő ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű

Részletesebben

A Cecei Általános Iskola és Alapi Tagiskolájának

A Cecei Általános Iskola és Alapi Tagiskolájának A Cecei Általános Iskola és Alapi Tagiskolájának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010 Színmagyarázat: Integrált Pedagógiai Rendszer működtetése Kompetencia alapú oktatás bevezetése (TÁMOP 3.1.4-08/2)

Részletesebben

Felelős szerkesztő: Erdős Zsuzsanna módszertani csoportvezető

Felelős szerkesztő: Erdős Zsuzsanna módszertani csoportvezető SZOCIONET D ÉÉ LL --DUNÁNTÚ LL II R EEG IIONÁ LL II SS MÓD SS ZZ EERTAN II HUMÁN S ZZO LL GÁ LL TATÓ K Ö ZZ PPONT SZOCIÁLIS KALAUZ 2010. DÉL-DUNÁNTÚLII RÉGIIÓ 1 Az információs kiadvány a SzocioNet Dél-Dunántúli

Részletesebben

217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet. Általános rendelkezések

217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet. Általános rendelkezések A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet a kötelezı egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról A kötelezı egészségbiztosítás

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETİ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETİ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETİ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL (Érvényes 2013. január 1-jétıl) Tisztelt Érdeklıdı, Tisztelt Lakásépítı! A lakásépítési támogatásról szóló 256/2011.

Részletesebben

ÜGYINTÉZÉSI IRÁNYTŰ ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatalának elérhetőségei:

ÜGYINTÉZÉSI IRÁNYTŰ ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatalának elérhetőségei: ÜGYINTÉZÉSI IRÁNYTŰ ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatalának elérhetőségei: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1. Telefon: 82/501-501 7530 Kadarkút, (kirendeltség) Telefon:

Részletesebben

A Kúria Mellett Eljáró Másodfokú Szolgálati Bíróság 2014.El.I.D.3/1.szám. Beszámoló a másodfokú szolgálati bíróság 2013. évi tevékenységéről

A Kúria Mellett Eljáró Másodfokú Szolgálati Bíróság 2014.El.I.D.3/1.szám. Beszámoló a másodfokú szolgálati bíróság 2013. évi tevékenységéről A Kúria Mellett Eljáró Másodfokú Szolgálati Bíróság 2014.El.I.D.3/1.szám Beszámoló a másodfokú szolgálati bíróság évi tevékenységéről I. A szolgálati bíróságok jogállása A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról

Részletesebben

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállásáról s... 1. oldal, összesen: 19 oldal CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország

Részletesebben

VÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY 5500 GYOMAENDRŐD HŐSÖK ÚTJA 57. Készült : 2012.10.01.

VÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY 5500 GYOMAENDRŐD HŐSÖK ÚTJA 57. Készült : 2012.10.01. VÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY 5500 GYOMAENDRŐD HŐSÖK ÚTJA 57. Szervezeti és Működési Szabályzat Készült : 2012.10.01. I. fejezet Általános működési elemek I./1. Az intézet adatai: Megnevezés: Városi Egészségügyi

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2011. január 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke

Részletesebben

Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND. Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes: 2015.09.01.

Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND. Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes: 2015.09.01. Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes: 2015.09.01. Az Orbánhegyi Óvodák házirendje az alábbi törvényeknek megfelelően készült: 2011.évi CXC köznevelési törvény továbbiakban:

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben Előadó: dr. Szabó-Tasi Katalin Az eljárás megindulása A panaszos speciális étkezési igényű gyermeke óvodai étkezésének ügyében fordult

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 06-6/64-4/2009. TÁRGY: A PÉCSI ROMA INTEGRÁCIÓS TANÁCS HELYZETELEMZÉSE ÉS JAVASLATAI A PÉCSETT ÉLŐ ROMÁK/CIGÁNYOK ÉLETESÉLYEINEK JAVÍTÁSÁRA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.)

11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.) Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.) és 8/2006.(VI.29.) számú rendeletekkel módosított 10/2000.(VI.9.) rendelete (továbbiakban:

Részletesebben

Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata. 5/2016. (IV.08.) önkormányzati rendelete a Központi Strand rendjéről és a strandi jegyárakról

Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata. 5/2016. (IV.08.) önkormányzati rendelete a Központi Strand rendjéről és a strandi jegyárakról Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata 5/2016. (IV.08.) önkormányzati rendelete a Központi Strand rendjéről és a strandi jegyárakról Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Porsche Biztosításközvetítő Kft. Ügyfelei részére

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Porsche Biztosításközvetítő Kft. Ügyfelei részére I. A panaszügyintézés általános elvei PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Porsche Biztosításközvetítő Kft. Ügyfelei részére A panasz számunkra nem más, mint önkéntes segítség az Ügyféltől, hogy minél jobban kielégíthessük

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvány 2012. évi tevékenységéről szóló beszámolóról

ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvány 2012. évi tevékenységéről szóló beszámolóról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvány

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről Szám: 10/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Katona Imre polgármester

Részletesebben

Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk!

Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk! Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk! Alaptarifa módosítás 1. Ezúton értesítjük Közép- és Nagyvállalati tarifacsomaggal rendelkező Előfizetőket, hogy kezdeményezzük az Üzleti Általános Szerződési Feltételek

Részletesebben

2013/29. SZÁM TARTALOM. 38/2013. (X. 03. MÁV-START Ért. 29.) sz. vezérigazgatói utasítás az Egészségmegőrző program működtetéséről...

2013/29. SZÁM TARTALOM. 38/2013. (X. 03. MÁV-START Ért. 29.) sz. vezérigazgatói utasítás az Egészségmegőrző program működtetéséről... 2013/29. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 38/2013. (X. 03. MÁV-START Ért. 29.) sz. vezérigazgatói utasítás az Egészségmegőrző program működtetéséről... 2 Egyéb közlemények Tájékoztatás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt.

Részletesebben

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. SZAKMAI PROGRAM

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. SZAKMAI PROGRAM Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. SZAKMAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék 1. A szolgáltatás célja... 4 2. Az intézmény feladata... 5 3. A megvalósítani kívánt program

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 2. A rendelet hatálya

1. Általános rendelkezések. 2. A rendelet hatálya Egységes szerkezetbe foglalva: 2014. április 17. Hatályos: 2014. április 18. Somogycsicsó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély

Részletesebben