1. Általános rendelkezések. 2. A rendelet hatálya
|
|
- Márta Jónásné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Egységes szerkezetbe foglalva: április 17. Hatályos: április 18. Somogycsicsó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól Somogycsicsó Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdése, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 132. (4) bekezdés g) pontban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: 1. Általános rendelkezések 1. (1) A Képviselő-testület a rendeletben meghatározottak szerint nyújt önkormányzati segélyt eseti jelleggel a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő családok, illetve személyek részére elsősorban a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 45. (4) bekezdésében meghatározott esetekben. (2) Az Szt. 45. (4) bekezdésében foglaltakon túl a) rendkívüli élethelyzetnek kell tekinteni, ha a kérelmező aa) bűncselekmény sértettjeként anyagi segítségre szorul, vagy ab) nyugdíjkifizetése valamely ok miatt késik (nyugdíjazás elhúzódása, rokkantsági fok megállapítása). b) létfenntartási gondnak kell tekinteni, ha a kérelmező ba) egyedülálló és rokkantsági, öregségi vagy egyéb nyugdíjban részesül, és a jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át, és bb) megélhetése valamilyen előre nem látható esemény bekövetkezése okán igazolt módon veszélyeztetve van. 2. A rendelet hatálya 2. (1) A rendelet hatálya kiterjed Somogycsicsó község közigazgatási területén élő, az Szt. 3. -ában meghatározott személyekre. (2) Az Szt. 6. -ában meghatározott, az önkormányzat illetékességi területén tartózkodó hajléktalan személyekre, amennyiben a hajléktalan személy az ellátás igénybevételekor nyilatkozatában Somogycsicsó község közigazgatási területét tartózkodási helyként megjelölte. 3. Eljárási rendelkezések 3. (1) A rendeletben szabályozott önkormányzati segély megállapítása iránti kérelmeket a Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) szociális ügyeket ellátó irodájához (a továbbiakban: Hatósági Iroda) lehet szóban, vagy írásban előterjeszteni. (2) Az önkormányzati segély iránti kérelmet írásban a rendelet 1. mellékletét képező formanyomtatványon lehet előterjeszteni. (3) Az önkormányzati segély kérelemre és hivatalból különösen nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, továbbá más családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve 1
2 természetes személy vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet kezdeményezésére is megállapítható. (4) A kérelmet ha törvény másként nem rendelkezik az a szociális hatáskört gyakorló szerv bírálja el, amelynek illetékességi területén a kérelmező lakcíme van. A kérelmező lakcíme az a lakóhely vagy tartózkodási hely, ahol életvitelszerűen lakik. A lakcím megállapítása szempontjából a személyiadat-és lakcímnyilvántartás adatai az irányadók. (5) A benyújtott kérelmek alapján a döntés-előkészítő eljárás lefolytatása az (1) bekezdésben megjelölt szerv feladata. (6) Az önkormányzati segély iránti kérelemről a kérelem beérkezését, vagy a hivatalbóli eljárás megindítását követő 15 napon belül dönteni kell. 4. (1) A kérelmező a kérelmében saját, valamint a vele egy háztartásban lakó személyek adatairól, jövedelmi viszonyairól köteles nyilatkozni, továbbá a jövedelmi adatokra vonatkozó bizonyítékokat a kérelem benyújtásával egyidejűleg be kell csatolnia. (2) Az önkormányzati segély megállapítása iránti kérelem tartalmazza: a) az ellátást igénylő személynek az Szt. 18. a) c) g) h) pontjában szereplő adatait, és b) az ellátás jogosultsági feltételeire vonatkozó adatokat, nyilatkozatokat. A jövedelem típusának megfelelő igazolás vagy annak fénymásolata a jövedelemről tett nyilatkozat melléklete. (3) A jogosultság megállapításakor figyelembe vehető jövedelemre vonatkozóan az Szt. 10. (2)-(3) bekezdése az irányadó. (4) A jövedelem számításakor figyelmen kívül hagyandó jövedelemre vonatkozóan az Szt. 10. (4) bekezdése az irányadó. (5) A jogosultsági feltételek megállapításához e -ban szabályozottakon túl szükséges egyes speciális igazolások és bizonyítékok köre a konkrét ellátási forma szabályozásánál kerül felsorolásra. (6) Nincs szükség igazolásra azon adatok tekintetében, amelyek a Hivatal nyilvántartásában fellelhetők, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 36. -ának (2)-(3) bekezdésében foglaltak szerint az adat, illetve igazolás beszerezhető. (7) Amennyiben a jövedelemszámításnál irányadó időszakban az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege változik, akkor időarányosan annak az időszaknak az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével kell számolni, amelynek a nettó jövedelemét a kérelmező igazolja. 5. (1) Az önkormányzati segély kifizetéséről a megállapítást követő 15 napon belül a Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik. (2) A létfenntartást veszélyeztető, rendkívüli élethelyzetbe került személy esetében a segély a döntést követően a házipénztárból azonnal kifizethető, erről a megállapító határozatban külön rendelkezni kell. 6. (1) Amennyiben az önkormányzati segély iránti kérelemben előadott életkörülmények vizsgálata kapcsán a kérelem megalapozott elbírálása szükségessé teszi, az igénylőnél környezettanulmányt kell készíteni, amely tartalmazza: a) kérelmező alapvető személyazonosító adatait, b) kérelmező állampolgárságát, bevándorolt vagy menekült jogállását, c) kérelmező belföldi lakó-, illetőleg tartózkodási helyét, tartózkodási jogcímét, d) kérelmező tartására köteles személy (ek) alapvető személyazonosító adatait, e) a jogosultság megállapításához szükséges jövedelmi, vagyoni adatokat, és f) a lakásfenntartási támogatási eljárásnál a lakás nagyságára, komfortfokozatára, 2
3 minőségére, közműellátottságára vonatkozó adatokat. (2) Nem kell környezettanulmányt készíteni az igénylőről, ha életkörülményeit a Hivatal már bármely ügyben a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül vizsgálta és azokban lényeges változás nem feltételezhető. 7. Önkormányzati segély igényelhető: a) átmenetileg nehéz anyagi helyzetbe került személy vagy család kiadásainak mérséklésére b) eseti gyógyszerkiadás mérséklésére (a továbbiakban: rendkívüli gyógyszersegély), így különösen: ba) azon személyek kiadásainak csökkentésére, akik nem rendszeres jelleggel, de esetenként egy-egy betegség miatt jelentkező magas gyógyszer, gyógyászati segédeszköz kiadást jövedelmi helyzetük miatt nem képesek megfizetni, vagy bb) azon családok támogatására, amelyekben az egyes családtagok eseti gyógyszer, gyógyászati segédeszköz költsége együttesen olyan nagymértékű, hogy azt nem képesek viselni, vagy c) gyermek és fiatal felnőtt rászorultságára tekintettel nyújtott pénzbeli támogatásra vagy d) elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásra (1) Önkormányzati segély állapítható meg annak a személynek a 12. -ban foglalt kivétellel -, aki a 7. szerint rendkívüli élethelyzetbe került vagy létfenntartási gonddal küzd és családjában az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 %-át, egyedül élő vagy egyedülálló esetén 200 %-át nem haladja meg. (2) Az önkormányzati segély egyszeri összege a 12. -ban foglalt kivétellel - nem lehet kevesebb, mint Ft és az Ft- ot nem haladhatja meg. (3) Az igénylő és a vele közös háztartásban élő családtagjai számára az önkormányzati segély összege a 12. -ban foglalt kivétellel - az adott naptári évben nem haladhatja meg: a) az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át, amennyiben a kérelmező vagy a vele közös háztartásban élő családtagja lakásfenntartási támogatásban részesül, b) az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át, amennyiben a kérelmező vagy a vele közös háztartásban élő családtagja nem részesül lakásfenntartási támogatásban. (4) A kérelmező és a vele közös háztartásban élő családtagjai számára az ugyanazon rendkívüli élethelyzetre vagy létfenntartási gondra való hivatkozással 15 napon belül ismételten benyújtott kérelemre vagy hivatalból indult eljárásra önkormányzati segély - kivéve az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulás igénylése esetén - nem állapítható meg. (5) A polgármester az önkormányzati segély felhasználásának ellenőrzése keretében a felhasználást alátámasztó dokumentumok (számla, nyugta stb.) becsatolására hívhatja fel a jogosultat. (6) Önkormányzati segély egy naptári éven belül legfeljebb háromszor adható úgy, hogy egy naptári negyedéven belül egy alkalommal kérhető a segély. 9. (1) Rendkívüli gyógyszersegélyre benyújtott önkormányzati segély iránti igény megállapításának a 8. (1) bekezdésében meghatározottakon túl további feltétele, hogy az igazolt gyógyszer, gyógyászati segédeszköz kiadás költsége eléri az öregségi nyugdíj 1 Módosítva: 5/2014.(IV.17.) önk. rend., hatályos: április 18. 3
4 mindenkori legkisebb összegének 25 %-át, és a kérelmező a kérelem benyújtásának időpontjában nem részesül közgyógyellátásban. (2) Rendkívüli gyógyszersegély iránt benyújtott kérelem kötelező melléklete a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök eseti vagy havi költségéről szóló igazolás. (3) Rendkívüli gyógyszersegélyre megállapított önkormányzati segély elsősorban természetben adható. 10. (1) A gyermek és fiatal felnőtt rászorultságára tekintettel nyújtott pénzbeli támogatásra igényelt önkormányzati segély (a továbbiakban: támogatás) megállapításához csatolni kell a 4. szerinti jövedelemigazolásokat és a segélyezésre okot adó körülmények igazolására szolgáló iratokat. (2) A támogatás egyszeri összege gyermekenként nem lehet kevesebb Ft-nál, a legmagasabb összege a Ft-ot nem haladhatja meg. (3) A támogatást a gyermekre, illetve a fiatal felnőttre kell megállapítani és a törvényes képviselőjének, illetve a fiatal felnőttnek kell folyósítani. Az egy családban élő gyermekek részére nyújtható támogatás összege az adott naptári évben nem haladhatja meg a 8. (3) bekezdésében meghatározott mértéket. 11. (1) Elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulására igényelt önkormányzati segélyre jogosult az eltemettető, ha az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a) családjában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 220 %-át, b) egyedül élő vagy egyedülálló személy esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 270 %-át. (2) Az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásra igényelt önkormányzati segély megállapítása iránti kérelemhez csatolni kell a temetés költségeiről az eltemettető nevére kiállított számla eredeti példányát és a halotti anyakönyvi kivonatot. A temetési számlát a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 32. (2) bekezdésében foglalt adatok feltüntetését követően az eltemettetőnek vissza kell adni. (3) Az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásra igényelt önkormányzati segély összege a helyben szokásos legolcsóbb temetési költség mértékének a) 10%-a, ha a kérelmező családjában az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 220 %-át, egyedül élő vagy egyedülálló esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 270 %-át; b) 15 %-a, ha a kérelmező családjában az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át, egyedül élő vagy egyedülálló esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250 %-át; c) 20%-a, ha a kérelmező családjában az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 180 %-át, egyedül élő vagy egyedülálló esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 230 %-át; d) 25%-a, ha a kérelmező családjában az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 %-át, egyedül élő vagy egyedülálló esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át nem haladja meg. (4) A helyben szokásos legolcsóbb temetés költségének összege a Somogy Temetkezési Kft. által évente kiadott tájékoztatója alapján kerül megállapításra. 4
5 (5) Az eltemettető az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulására igényelt önkormányzati segély iránti kérelmét az elhalálozás napjától számított 60 napon belül nyújthatja be. (6) Ha a temetési segély megállapításának idejéig a temetési számlák még nincsenek kifizetve, úgy a segélyt az eltemetést biztosító temetkezési vállalkozás felé kell átutalni Rendkívüli méltánylást érdemlő esetben /pl.: elemi csapás, hosszabb kórházi ápolással járó, tartós táppénzes állomány, betegség, baleset, stb./ hivatalból vagy kérelemre, jövedelemre való tekintet nélkül is megállapítható. Ebben az esetben az önkormányzati segély összege egyedi mérlegelés alapján kerül megállapításra a rendkívüli méltánylást érdemlő körülmény egyedi értékelését követően. 13. A Képviselő-testület az Önkormányzati segély megállapításához, elutasításához kapcsolódó hatáskörét a polgármesterre ruházza át. 4. Záró rendelkezések 14. Ez a rendelet január 1. napján lép hatályba. Somogycsicsó, december 5. Fábián Anita sk. jegyző Faggyas József sk. polgármester Eredetivel mindenben megegyező hiteles másolat! 2 Módosítva: 5/2014 (IV.17.) önk. rend., hatályos: április 18. 5
6 1. melléklet a 10/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelethez Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda cím: 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. tel.: 06 82/ /114 KÉRELEM önkormányzati segély megállapításához I. Az igénylő adatai: 1./ Kérelmező neve: Születési neve: Társadalombiztosítási Azonosító Jel /TAJ szám/: Születési helye: Anyja neve: Születési idő: 19 év hónap nap Nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány törzsszáma: 2./ Állampolgársága : 3./ Családi állapota: egyedülálló (hajadon, nőtlen) házastársával/élettársával/bejegyzett élettársával lakik együtt házastársától külön élő elvált özvegy 4./ Lakóhely: helység utca sz. em. ajtó Tartózkodási hely: helység utca sz. em. ajtó Értesítési és utalási cím: helység utca sz. em. ajtó Felelősségem tudatában kijelentem, hogy életvitelszerűen lakóhelyemen 6
7 tartózkodási helyemen élek. 5./ A kérelem benyújtásának időpontjában az önkormányzati segélyt kérővel közös háztartásban élő közeli hozzátartozók, a kérelmező családjában lakók adatai: Név Születési hely, idő Anyja neve Rokoni fok (család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége. közeli hozzátartozó: a) a házastárs, az élettárs, b) a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, c) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek), d) a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a szülő házastársa vagy élettársa; háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.) II. Az önkormányzati segély igénylésének indoka: Az önkormányzati segély megállapítását (egyidejűleg csak egy jelölhető meg) átmenetileg nehéz anyagi helyzetre tekintettel a család kiadásainak mérséklésére eseti gyógyszerkiadás mérséklésére 7
8 a családban nevelkedő gyermekre tekintettel a család létfenntartási vagy rendkívüli élethelyzetbe kerülése okán elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásra kérem. III. Jövedelmi adatok* A jövedelmek típusai A kérelmező Jövedelme A kérelmezővel közös háztartásban élő házastárs (élettárs) jövedelme A kérelmezővel közös háztartásban élő egyéb rokon jövedelme Összesen 1. Munkaviszonyból, munkavégzésre/foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelem és táppénz 2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem 3. Nyugellátás, megváltozott munkaképességű személyek ellátásai (például rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás), korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, balettművészeti életjáradék, átmeneti bányászjáradék, időskorúak járadéka, a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló jogszabály hatálya alá tartozó ellátás 4. A gyermek ellátásához és gondozásához kapcsolódó támogatások (különösen: GYED, GYES, GYET, családi pótlék, gyermektartásdíj, árvaellátás) 5. Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított rendszeres pénzbeli ellátások 6. Egyéb jövedelem (különösen: kapott tartás-, ösztöndíj, értékpapírból származó jövedelem, kis összegű kifizetések stb.) 7. A család összes nettó jövedelme 8. A család összes nettó jövedelmét csökkentő tényezők (fizetett tartásdíj összege) Egy főre jutó havi családi nettó jövedelem (ügyintéző tölti ki!):... Ft/hó. 8
9 (*A kérelemhez mellékelni kell a jövedelmi adatok táblázat 1-8 pontjaiban feltüntetett jövedelmek valódiságát igazoló iratokat, melyek 30 napnál régebbiek nem lehetnek.) IV. Egyéb nyilatkozatok: Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt jövedelmi adatok valódiságát a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 10. -ának (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv a NAV hatáskörrel és illetékességgel rendelkező igazgatósága útján - ellenőrizheti. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához. Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy valótlan adatközlés esetén a támogatás megszüntetésre kerül, a jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybevett támogatást a folyósító szerv kamattal megemelt összegben visszaköveteli. Csurgó, 20 év hó nap kérelmező aláírása Kijelentem, hogy az önkormányzati segély megállapítása iránti kérelmemnek teljes egészében helyt adó döntés elleni fellebbezési jogomról lemondok Csurgó, 20 év hó nap kérelmező aláírása 9
10 Tájékoztató a kérelem kitöltéséhez I. Személyi adatok Egyedülálló az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van. II. Jövedelmi adatok A kérelmező a kérelemben saját, valamint a vele egy háztartásban lakó személyek adatairól, jövedelmi viszonyairól köteles nyilatkozni, továbbá a jövedelmi adatokra vonatkozó bizonyítékot, igazolást a kérelem benyújtásával egyidejűleg becsatolni szükséges. A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni Jövedelem: az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, és azon bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni. A jövedelmi adatokat alatt a havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításakor a bevételt és az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni. Jövedelem típusai: 1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi szervek, a NAV, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott - személyes közreműködést igénylő - tevékenységből származó jövedelem. 2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást. 3. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék. 4. Táppénz, gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj. 5. Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, a rendszeres szociális segély, a bérpótló juttatás, az ápolási díj, az adósságcsökkentési támogatás; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás. 6. Egyéb jövedelem: például a kapott tartásdíj, az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog 10
11 átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre. A jövedelemnyilatkozatban szereplő jövedelmekről a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát a kérelemhez mellékelni szükséges. III. Mellékletek A kérelem ügyfélszolgálatnál történő benyújtása esetén az ügyintézés elősegítése érdekében a kérelmező személyi igazolványa és lakcímkártyája és a vele egy háztartásban lakó személyek lakcímkártyája és TAJ kártyájának bemutatása szükséges. Csatolandó mellékletek: A jövedelme igazolására: a) a munkabérről, munkáltató által fizetett táppénzről a munkáltató által kiállított jövedelemigazolás vagy munkabér jegyzék, b) vállalkozó vagy őstermelő esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző tizenkét hónap alatt szerzett jövedelemről a Nemzeti Adó és Vámhivatal igazolása és a tárgyévben elért jövedelemről nyilatkozat, c) álláskeresési támogatás esetén a Somogy Megyei Kormányhivatal Csurgói Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége (a továbbiakban: Munkaügyi Központ) megállapító határozata és a kérelem benyújtását megelőző havi ellátás összegét igazoló szelvény vagy bankszámlakivonat, d) nyugdíj, nyugdíjszerű rendszeres pénzellátás és árvaellátás esetén a kérelem benyújtását megelőző havi igazolószelvény (nyugdíjösszesítő), bankszámlakivonat, e) a gyermekgondozási támogatások esetében a kérelem benyújtását megelőző havi összegről szóló szelvény vagy bankszámlakivonat, f) a gyermektartásdíj esetén a kérelem benyújtását megelőző havi postai feladóvevény vagy bankszámlakivonat,vagy az összeg átadásáról szóló és büntetőjogi felelősség tudatában tett nyilatkozat, g) a magasabb összegű családi pótlékra való jogosultságot igazoló szakorvosi igazolás h) a házasság felbontását, gyermekelhelyezést megállapító bírósági végzés, vagy a gyermekelhelyezésről és gyermektartásdíjról szóló szülői egyezségről kiállított irat, i) állam által megelőlegezett gyermektartásdíj esetén Somogy Megyei Kormányhivatal Csurgói Járási Hivatal Járási Gyámhivatal határozata, j) ösztöndíj és egyéb juttatások esetén az oktatási intézmény által kiállított igazolás, k) nem havi rendszerességgel szerzett jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző tizenkét hónap alatt szerzett egyhavi átlagról szóló nyilatkozat l) amennyiben a kérelmező, közeli hozzátartozója vagy a háztartásában életvitelszerűen vele együtt lakó más személy rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, úgy az erről szóló nyilatkozat és a Munkaügyi Központ igazolása arról, hogy regisztrált álláskereső és ellátásban nem részesül, m) egyéb jövedelmek esetén a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozat - 14 évnél idősebb gyermek tanulói jogviszony igazolását - Elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulás igénylése esetén az eltemettető nevére kiállított számla eredeti példányát és a halotti anyakönyvi kivonatot. - minden olyan okirat (pl. kórházi zárójelentés, orvosi igazolás, hatósági határozat stb.), amely igazolja a létfenntartási gondot, illetve létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetet. 11
K É R E L E M SZOCIÁLIS ELLÁTÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ. Kérem, hogy jelölje X -el melyik ellátásra nyújtja be kérelmét!
K É R E L E M SZOCIÁLIS ELLÁTÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ Kérem, hogy jelölje X -el melyik ellátásra nyújtja be kérelmét! egyszeri települési támogatás a család kiadásainak csökkentésére lakásfenntartási támogatás
Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képvisel
1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete az egyes szociális, valamint gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Kihirdetve: 2013. december
KÉRELEM önkormányzati segély megállapításához
1. melléklet a 19/2013(XI.29.) önkormányzati rendelethez Csurgói Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda cím: 8840 Csurgó, Csokonai utca 1. tel.: 06 82/471-388 KÉRELEM önkormányzati segély megállapításához
E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 2015. december 17-i RENDES ÜLÉSÉRE
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 286. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 8/2009.
K É R E L E M. rendkívüli települési támogatás megállapítása iránt. Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely:
A kérelmező adatai: K É R E L E M rendkívüli települési támogatás megállapítása iránt Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely: Életvitelszerűen címen
K É R E L E M Beiskolázási segély megállapításához... Anyja neve: Szül. hely, év,hó, nap:
4. számú melléklet a 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelethez K É R E L E M Beiskolázási segély megállapításához Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) beiskolázási
NAGYKÖRÜ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. (9/2015. (VIII. 17.) önkormányzati rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt)
NAGYKÖRÜ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK (9/2015. (VIII. 17.) önkormányzati rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt) 2/2015.(II. 26.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben
Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete
Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete a települési támogatás és az önkormányzat által nyújtott egyéb szociális ellátások helyi szabályairól (egységes
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére
CSATASZÖG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete
CSATASZÖG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete 5/2015. (III.25.);11/2015. (VIII.14.) módosító rendelettel egységes szerkezetbe foglalva a pénzben és természetben
Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról
1 Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról Balatonlelle Város Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában,
Neve:... Születési neve:... Születés helye, ideje:... Anyja neve:... Lakóhely:... irányítószám... település
10. melléklet az önkormányzati rendelet-tervezethez Iktatás helye: KÉRELEM Települési Adósságcsökkentési Támogatás megállapításához I. Személyi adatok A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési
I. Az igénylő adatai: 1. Kérelmező neve (születési név is) (Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!) Társadalombiztosítási Azonosító Jel (TAJ szám):
11. melléklet az önkormányzati rendelet-tervezethez KÉRELEM Iktatás helye: Rendkívüli települési támogatás megállapításához I. Az igénylő adatai: 1. Kérelmező neve (születési név is) (Nyomtatott betűkkel
Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról
Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális
a pénzbeli és természetbeni támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2015. ( II.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a pénzbeli és természetbeni támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális
Életvitelszerűen a lakóhelyemen/tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó)
8. melléklet az önkormányzati rendelet-tervezethez KÉRELEM Iktatás helye: Települési Krízis Támogatás megállapításához Kérem, hogy krízis támogatásban részesítsenek, mivel lakásomat olyan elemi kár érte,
Rendszeresen gyermekvédelmi kedvezmény iránti kérelem
Iktató bélyegző Iktató bélyegző, Rendszeresen gyermekvédelmi kedvezmény iránti kérelem Az űrlap minden rovatát olvashatóan, NYOMTATOTT BETÜKKEL szíveskedjen kitölteni! 1. A kérelmező adatai 1.1. Neve:....
K É R E L E M LAKHATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERES KIADÁSOK VISELÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT
2. melléklet az 1/2015. (II.26.) Önk. rendelethez K É R E L E M LAKHATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERES KIADÁSOK VISELÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT Kérelmező adatai: Név:... Születési név:...
Abony Város Önkormányzat képviselő-testületének 7/2015. (II.27.) sz. önkormányzati rendelete
Abony Város Önkormányzat képviselő-testületének 7/2015. (II.27.) sz. önkormányzati rendelete A települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének
Szociális ellátások - Értelmező rendelkezések
Szociális ellátások - Értelmező rendelkezések Jövedelem, vagyon A szociális ellátásra való jogosultság elbírálásához a hatóság felhívhatja a kérelmezőt, hogy családja vagyoni, jövedelmi viszonyairól nyilatkozzék,
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról A rendelet hatálybalépésének napja: 2011. január 1. Városlőd
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2008. (III. 21.) rendelete az egyes szociális ellátásokról (egységes szerkezetben, hatályos 2014.06.20-tól) Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testület
ÁTMENETI (SZOCIÁLIS) SEGÉLY IRÁNTI K É R E L E M
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Szociális- és Egészségügyi Ágazat Szociális Iroda 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 3. 1751 Bp., Pf. 85. (1)-278-0914 Honlap: www.csepel.hu
önkormányzati rendelete
T E R V E Z E T CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2013. (.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról és azok igénybevételéről szóló 10/2011.
I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete 1 a szociális rászorultságtól függő helyi pénzbeli és természetbeni ellátásokról. Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete
KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete
KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól Kengyel Községi Önkormányzat képviselő-testülete
SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2010.(II.10.) SZÁMÚ RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL Szólád Község Önkormányzat Képviselõ-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.
2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben)
A rendelet kihirdetésének napja: 2008. január 21. Nagymányok, 2008. január 18. Dr. Klausz Judit sk. jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2008. (I.18.) számú rendelet A szociális ellátásokról (módosításokkal
Ellend Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(II.27.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról
Hatály: 2015. március 1. Ellend Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(II.27.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Ellend Községi Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi rendszeréről
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete A szociális ellátások helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) (A szöveg
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2015.(VIII.10.) önkormányzati rendelete a települési támogatásokról, szociális
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2015.(VIII.10.) önkormányzati rendelete a települési támogatásokról, szociális étkeztetésről és házi segítségnyújtásról szóló 2/2015.(II.25.) önkormányzati
KÉRELEM a közgyógyellátás megállapítására
BUZSÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA JEGYZŐJÉNEK 8695. Buzsák, Fő tér l. I. A kérelmező személyi adatai KÉRELEM a közgyógyellátás megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó,
Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és az 5/2012. (II.01.) önkormányzati rendelettel.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 13/2011. (IV.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a feln tt korúakra vonatkozó szociális gondoskodásról Egységes szerkezetben a 24/2011.(IX.13.) és
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 5/2015. (II.20.) számú rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (II.20.) számú rendelete a 7/2015. (III.13.)
K É R E L E M a közgyógyellátás megállapítására
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MISKOLCI JÁRÁSI HIVATAL I. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: K É R E L E M a közgyógyellátás megállapítására 1.1. Neve:... 1.2. Születési neve:... 1.3.
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 35/2013. (XII.13.) sz. önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszerérıl
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 35/2013. (XII.13.) sz. önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszerérıl Hatályba lépés napja: 2014. január 01. Ezen önkormányzati rendelet a
A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete
A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (IV.1.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról
1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (IV.1.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális
I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet célja
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014.(I.31) önkormányzati rendelete a szociális rászorultság alapján nyújtott közműfejlesztési támogatásról (módosításokkal
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja
1 Nagytevel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013.(XI.30.) rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról
Árvaellátás... 4. Baleseti hozzátartozói nyugellátások... 6. Öregségi nyugellátás... 11. Özvegyi járadék... 13. Özvegyi nyugellátás...
Árvaellátás... 4 Baleseti hozzátartozói nyugellátások... 6 Nők kedvezményes nyugdíja... 9 Öregségi nyugellátás... 11 Özvegyi járadék... 13 Özvegyi nyugellátás... 15 Rokkantsági járadék... 17 Szülői nyugdíj...
Mérk Nagyközség Képviselőtestületének. 11/2008./VIII.29./ kt. rendelete
Mérk Nagyközség Képviselőtestületének 11/2008./VIII.29./ kt. rendelete A pénzben és természetben nyújtott egyes szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2008/II.22./ Kt. rendelet módosítása, egységes
ÜGYINTÉZÉSI IRÁNYTŰ ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatalának elérhetőségei:
ÜGYINTÉZÉSI IRÁNYTŰ ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatalának elérhetőségei: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1. Telefon: 82/501-501 7530 Kadarkút, (kirendeltség) Telefon:
(Átvétel: Szignó: Előzmény: ) Kérelem. aktív korúak ellátásának megállapítására
(Átvétel: Szignó: Előzmény: ) Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására 1. Személyi adatok 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:...
FORMANYOMTATVÁNY. A) lap. I.) Személyi adatok. Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:...
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez 1031 FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához [A) lap], valamint a hátrányos, halmozottan
K É R E L E M RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT
5. melléklet Kérelmező adatai: K É R E L E M RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:... Társadalombiztosítási
BÉRLAKÁS CSATOLÁSA IRÁNTI KÉRELEM
1041 Budapest, István út 14. 231-3179, Fax.: 231-3191 lakas.osztaly@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL SZOCIÁLIS FŐOSZTÁLY LAKÁSÜGYI OSZTÁLY www.tuv.com ID
1 /2015. (II.11.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról
Hévízgyörk Község Önkormányzat képviselő-testületének a 13/2015. (XII.02.) önkormányzati rendelettel, és a 12/2015.(X.28.)önkormányzati rendelettel módosított 1 /2015. (II.11.) önkormányzati rendelete
Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete. 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról I.
Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
TAJ szám: - - Kelt:,...
Kérelem a krízishelyzetbe került személyek támogatásának megállapításához 1. A kérelmező személyes adatai 1. Neve Születési neve Anyja születési neve Születési helye: Lakcíme Irányítószám: Település: Utca,
Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XII. 31.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XII. 31.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Értény Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 3/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 3/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról Pilisszentkereszt Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Kérelem a települési rendszeres gyógyszertámogatás megállapítására. I. A kérelmező személyes adatai
Kérelem a települési rendszeres gyógyszertámogatás megállapítására I. A kérelmező személyes adatai Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tartózkodási hely:...
... utca/út/tér/park/köz/stny./rp./krt... házszám...ép./lph... em.,... ajtó
BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI POLGÁRMESTERI HIVATAL Szociális és Köznevelési Osztály 1139. Budapest XIII. Béke tér 1. elektronikus elérhetőség: szoco@bp13.hu KÉRELEM Önkormányzati segély Lakhatási hozzájárulásként
- egységes szerkezetbe foglalva -
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II.11.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben nyújtható szociális ellátásokról - egységes szerkezetbe foglalva - Sátoraljaújhely
Nemesrádó Község Önkormányzat Képviselı testülete 10/2006./XII.14. / számú önkormányzati rendelete
Nemesrádó Község Önkormányzat Képviselı testülete 10/2006./XII.14. / számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról 3/2007./III.1./ sz.
1. Általános rendelkezések
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2013. (XI.14.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról Budapest
Kadarkút Város Önkormányzatának. 20/2009.(IX. 30.) számú. r e n d e l e t e. (Módosításokkal egységes szerkezetben)
Kadarkút Város Önkormányzatának 20/2009.(IX. 30.) számú r e n d e l e t e Hatályos: 2011. november 25-tıl Egységesítve: 2011. november 25. a Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj odaítélésérıl
TÁJÉKOZTATÓ KÖZGYÓGYELLÁTÁSRÓL. Normatív
Alanyi jogon közgyógyellátási igazolványra jogosult a bentlakásos gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben lakó, az átmeneti gondozott, az átmeneti és tartós nevelésbe vett kiskorú; a rendszeres szociális
9. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez. KÉRELEM a közgyógyellátás megállapítására
9. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM a közgyógyellátás megállapítására I. A kérelmez személyes adatai: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...
Az ügytípus megnevezése: Közgyógyellátásra való jogosultság megállapítása
Az ügytípus megnevezése: Közgyógyellátásra való jogosultság megállapítása Eljáró osztály: Illetékességi terület: Eljárási illeték: Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Hatósági osztály Sárbogárd város
A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (3) bekezdése 2008. június 20-ai hatállyal.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának a kerületi polgárok szociális ellátásáról szóló 6/2008. (II.20.), 25/2007. (V.31.), 9/2007. (III.23.), 6/2007. (II.23.), 45/2006. (XII.22.), 31/2006.
328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet
328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról A Kormány
/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet
/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról
Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályairól
Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályairól Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelete
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁSOKRÓL, VALAMINT A SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL (a 15/2015. (V. 8.) önkormányzati
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni szociális ellátások és szociális szolgáltatások
ADATLAP AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ
DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 Hatályos 2008. január 1. napjától ADATLAP AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ
I. fejezet Általános rendelkezések
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2009. (VIII.4.) Ör. az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról / egységes szerkezetben / Hatályon kívül helyezve: 2011. szeptember 1.-től (Algyő
11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.)
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.) és 8/2006.(VI.29.) számú rendeletekkel módosított 10/2000.(VI.9.) rendelete (továbbiakban:
Város Polgármestere. Előterjesztés
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/218. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben
SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉS IRÁNTI KÉRELEM
SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉS IRÁNTI KÉRELEM Igénylő neve:.... (Asszonyoknál születési név is) Lakóhelye:... Tartózkodási helye (emelet, ajtó is):.... Születési helye:. ideje: Anyja neve:.. Állampolgársága : magyar
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Mikepércs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) számú önkormányzati rendelete
Mikepércs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) számú önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni települési támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete. a szociális igazgatásról és a települési támogatásról
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és a települési támogatásról Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális
I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja és hatálya
Szigetszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015.(II.27.) Önkormányzati rendelete a szociális és a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szigetszentmárton Község Önkormányzatának
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szécsény Város Önkormányzata
Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól
Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.( ) számú önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális biztonság megteremtése
GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOK
GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOK 1. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján
A rendelet 2. (3) bekezdés e) pontja az alábbiak szerint módosul:
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének.../2015.(IX.24.) számú rendelet-tervezete a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 20/2015.(VIII.27.) számú
K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének /2013.(..) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról
K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének /2013.(..) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások szabályozásáról K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete a szociális igazgatásról
Súlyos mozgáskorlátozott személyek SZEMÉLYGÉPKOCSI SZERZÉSI ÉS ÁTALAKÍTÁSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELME (Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!
A Hivatal tölti ki! ÁTVETTEM Dátum:..... Aláírás:...... Melléklet:....... Érkeztető szám:.... Beadási határidő: 2010. április 30. DMJV Polgármesteri Hivatal Családvédelmi Osztály Népjóléti Csoport 4026
Általános rendelkezések A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a települési támogatások és ellátások helyi szabályairól (a 11/2015. (V. 11.), 14/2015. (VII. 30.), 21/2015.
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2001.(XI.5.) r e n d e l e t e
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2001.(XI.5.) r e n d e l e t e a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorvás
1.. Kérelem Lakásfenntartási támogatás megállapításához
Bocskaikerti Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2010.(II.11.) Kt. sz. rendelet 14/2009.(VIII.12.) KT. sz. rendelet, 10/2009.(VI.25.) KT. sz. rendelettel módosított a 6/2009. (III.25.) KT. számú
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MISKOLCI JÁRÁSI HIVATAL
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MISKOLCI JÁRÁSI HIVATAL K É R E L E M EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁGHOZ A kedvezményt kérő neve: Születési neve: Állampolgársága: Adószáma: TAJ
Szekszárdi Önkormányzat 35/2001.(XII.21.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben
Szekszárdi Önkormányzat 35/2001.(XII.21.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezetı rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése (a továbbiakban:
10/2004 (III. 02.) Budapest-Csepel Önkormányzata Kt. rendelete. a szociális ellátások rendszeréről szóló 25/2003. (X. 21.) Kt. rendelet módosításáról
10/2004 (III. 02.) Budapest-Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a szociális ellátások rendszeréről szóló 25/2003. (X. 21.) Kt. rendelet módosításáról 1. A rendelet (továbbiakban R) 3. -a a következő új
KÉRELEM ÁTMENETI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ
Csanyteleki Polgármesteri Hivatal Szociális Irodája 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2. sz. (Átvétel: Szignó: ) KÉRELEM ÁTMENETI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ I. Személyes adatok 1.) A kérelmező személyére
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1. 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete. (Módosításokkal egységes szerkezetben)
Hatályos: 2013. október 1-től Egységesítve: 2013. szept. 27. Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek
K É R E L E M. kamatmentes kölcsön megállapítása iránt. Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely:
A kérelmező adatai: K É R E L E M kamatmentes kölcsön megállapítása iránt Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely: Életvitelszerűen címen élek. Társadalombiztosítási
K É R E L E M Települési Támogatás Lakhatási támogatáshoz I. A támogatást igénylő személyes adatai
K É R E L E M Települési Támogatás Lakhatási támogatáshoz I. A támogatást igénylő személyes adatai Az ellátást igénylő neve:... Születési neve:..... Anyja neve:... Társadalombiztosítási Azonosító Jele
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 18/2012. (VII. 26.) önkormányzati rendelete. a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (VII. 26.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól Újfehértó Város Önkormányzatának
Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete. Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1
Vasmegyer Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (VII.26.) rendelete Az egyes szociális ellátások helyi szabályairól 1 (egységes szerkezetben) Vasmegyer Község Önkormányzatának Képviselı-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2011. március 16. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő üléséről.
Hunya Község Képviselő-testülete H u n y a 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2011. március 16. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőség
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Intézményi felvétel ügyintézés: 1113 Budapest, Zsombolyai utca 4. 1. emelet 103. Telefon: 372 46141
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Intézményi felvétel ügyintézés: 1113 Budapest, Zsombolyai utca 4. 1. emelet 103. Telefon: 372 46141 Kérelem és adatlap az Újbudai Idősek Háza (1115 Budapest,
Aktív korúak ellátása iránti kérelem (Foglalkoztatást helyettesítő támogatás) Rendszeres szoc. segély)
Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal Dömösi Kirendeltség 2027 Dömös, Táncsics M. u. 2.. Iktató Iktató bélyegző, Aktív korúak ellátása iránti kérelem (Foglalkoztatást helyettesítő támogatás) Rendszeres
A) lap. I. Személyi adatok
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez 1072 FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához [A) lap], valamint a hátrányos, halmozottan
ELŐTERJESZTÉS. Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 20. napján tartott nyílt testületi ülésére
ELŐTERJESZTÉS Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 20. napján tartott nyílt testületi ülésére Tárgy: Az anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól és az eseményekhez
DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750
Érvényes 2009. április 15. napjától a 30/2007. (VI. 28.) Ö. r. 4. számú melléklete DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 ÁTMENETI