Egyéni bánásmód, fejlesztés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egyéni bánásmód, fejlesztés"

Átírás

1 Molnárné Tóth Ibolya Egyéni bánásmód, fejlesztés Tartalom: Tolerancia Nap, Budapesten a Találkozópont Program szervezésében 2-3.oldal szervezésében 2 Egyéni fejlesztési terv 2012/2013. tanévben.. tanévben oldal Diagnosztikus fejlődésvizsgáló désvizsgáló rendszer alkalmazása alkalmazása oldal Tolerancia Nap,, Budapesten a Találkozópont Program szervezésében A A mesék után, csak pár év talán, Már széppé fakult, hogyy rosszul tanult, egy gyermek. Még bánt a szó, én nem voltam jó, Még most sem vagyok, vannak őrült ő napok, és percek. Szeress úgy is, ha rossz vagyok, ezt majd mindig visszakapod, Szeress úgy, mint egy gyermeket, hisz az vagyok. Szeress úgy is, ha rossz vagyok, vannak őrült pillanatok, Szeress úgy,ahogy ahogy itt vagyok, veled. veled. 1.oldal

2 Osztályunk részt vett a PROGRESS Határtalan egyenlőség című programjában, amely a Salva Vita Alapítvány, a Boldog Ceferino Alapítvány és a Katolikus Szeretetszolgálat szervezésében valósult meg. Iskolánk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázatot nyerte meg. A program a fogyatékkal élők, az etnikai megkülönböztetés, valamint a generációk közti szolidaritás témája köré épült. Esélyegyenlőségi osztályfőnöki órákat, úgynevezett Találkozópontokat szerveztek az oktatási és esélyegyenlőségi szakemberek. Iskolánkban, két témában is tartottak előadást, mi az idősek tiszteletéről, megbecsüléséről hallgattunk előadást. Nagy szeretettel fogadtuk Józsi bácsit, aki elmesélte hogyan kergetőzik időskora ellenére is az unokáival. Elmesélhettünk kedves történeteket, emlékeket nagyszüleinkről. Jázmin kedves nagyanyókájáról mesélt, aki ma is aktívan bekapcsolódik a család életébe. A felső tagozatosok a fogyatékosság formái közül, a vaksággal ismerkedhettek meg. Majd Budapestre látogathattunk a Tolerancia Napra, melyet a Találkozópont Program szervezett a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokban. Ennek a programnak célja, hogy a éves korosztály tapasztalatokat szerezhessen, pozitív élményekkel gazdagodjon, és megismerje a hátrányos helyzetű csoportok életét, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a fogyatékos emberek, az etnikai megkülönböztetés, valamint a generációk közti szolidaritás témájára. Interaktív foglalkozásokon a diákok számára közvetlenül megismerhető lesz az addig esetleg számukra nem ismert csoportok élete, ezzel részben bővülnek ismereteik, részben a tapasztalati szakértőkkel való találkozások segítségével befogadóbbá válnak. A programsorozat a tolerancia és elfogadás erősítésére és a diszkrimináció elleni küzdelem érdekében szólítja meg a diákokat, törekszik a generációk közti párbeszéd és együttműködés fejlesztésére. A Találkozópont Program egészében és minden részletében törekszik a társadalmi előítéletek felszámolására, a meglevő sztereotípiák feloldására, érzékenyíti a fiatalokat az őket, vagy társaikat érő hátrányos megkülönböztetés felismerésére. Az idősekkel kapcsolatos előítéletek csökkentésére, az aktív öregedés népszerűsítésére, az idősek belső tapasztalatainak jobb megértésére, a nemzedékek közötti szolidaritás növelésére. A tanóra célja, hogy felkeltse az érdeklődést az idősek iránt, annak tudatosítására, hogy a generációk egymás folytatásai és egymásra utaltságuk ajándék. Az európai társadalmak elöregedésével elkerülhetetlen, hogy a jövő kihívásairól együtt gondolkodjon az idős és a fiatal nemzedék. A rendhagyó tanórák lehetőséget nyújtanak a fiatalok számára, hogy interaktív módon, játékos formában is foglalkozzanak az idősödés kérdésével Magyarországon élő legnagyobb nemzetiségről, melynek során a diákok megtudhatják, hogy kik a romák/cigányok, honnan származnak, mi a hazai történelemben játszott szerepük, mai helyzetük, és annak okai mindezt interaktív módon, játékok, beszélgetések, filmek segítségével. Kiemelt célunk, hogy az általánosan elterjedt negatív sztereotípiákkal szemben pozitív példákat, életutakat mutassunk be, és hogy a diákok megértsék az előítéletes magatartás, vélekedés romboló következményeit. A fogyatékkal élő emberek életének megismerése, az előítéletek csökkentése céljából. Az interaktív óra keretében a diákok megismerhetik az egyes fogyatékossági csoportokat, híres fogyatékos embereket, és játékos formában sajátíthatják el a legfontosabb illemszabályokat a fogyatékos emberekkel való kommunikációban. A tapasztalati szakértőkkel való találkozás és beszélgetés, valamint a játékok során személyes élményt szerezhetnek a diákok a fogyatékos emberek mindennapjairól, és arról, hogyan lehet megküzdeni reménytelennek tűnő helyzetekkel. Feledhetetlen élmény volt, megismerkedni olyan emberekkel, akik fogyatékkal élve is boldog, vidám, aktív életet élnek. Annyi szeretetni tudást, játékot, vidámságot raktározhattunk el amennyi egész gyermeki életünkre hatással lesz. Megtapasztalhattuk, milyen érzés vakon, ízekre, szagokra, tapintásra hagyatkozva élni a mindennapokat. Kipróbáltuk, milyen sokrétűen kifejezhetjük magunkat a jelbeszéddel. Megtanultunk jeleléssel néhány szót. Az együttzenélés 2.oldal

3 örömét átélhettük, a cigányzene ritmusát pillanatok alatt elsajátította néhány kisgyerek. A cigánytáncok megtanulása nehezebben ment. A színpadon, a Nemadomfel Együttest egy olyan zenekart láthattunk, amelyben a szólisták kivétel nélkül sérült (elsősorban értelmileg és látásban akadályozott) előadók voltak. Ez adta az előadásuk különleges hangulatát és üzenetét. Az együttesben teljes mértékben érvényesülhettek a tehetséges tagok. Szereplésükkel, színvonalas zenéjükkel, különleges stílusukkal, őszinte lelkesedésükkel, és az elmaradhatatlan nemadomfel életérzéssel arattak nagy sikert. Gáspár Laci előadása, arra tanította a résztvevőket, hogy milyen sikereket érhet el tehetségével, kitartásával az ember. A gyerekek kipróbálhatták tánc- és énektehetségüket felmehettek és együtt élvezhették a színpad a rivaldafény szépségeit. IPR - EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV 2012/2013. tanévben tanuló részére 1 A pedagógus neve, szakképzettsége: Molnárné Tóth Ibolya, tanító Sorszám Időpont A foglalkozás tartalma, módszerei, eszközei: Eredménye: Aláírás IX.5. Reális önismeret, önkép kialakítása. A megfelelő önértékelés kialakítása. (önkifejezés,önjellemzés önábrázolás, önmegfigyelés fejlesztése. A gyermek belső személyes harmóniájának megerősítése. Az átélés élményének gyakorlása. Önarckép készítése. Beszélgetés. 2. IX.12. A gyermek küzdőképességének növelése, akarati vonások erősítése önirányítás területén. Szorgalmi feladatok, házi feladatok elkészítése Önértékelése Önbizalma megfelelő. Komoly erőfeszítéseket tesz céljai elérésében.. 3. IX.19. A gyors helyzetfelismerés és a jó döntéshozatal megsegítése. Helyzetfelismerése, reakcióideje továbbra is fejlesztésre szorul. 4. IX.26. Őszinte kommunikáció kialakítása. Szituációs játékok, helyzetgyakorlatok Egyre többször hangoztatja önálló véleményét.. 5. X.3. Példakép fogalma, jelentősége.irányított beszélgetések egy-egy irodalmi vagy egyéb műalkotással kapcsolatban,. (korcsoportban, családban) Aktív 3.oldal

4 6. X.10. Közösségi normák elfogadtatása, betartatása. Beszélgetés, ellenőrzés. Képes betartani a normákat 7. X.17. Kapcsolatfejlesztés segítése a társak felé. - barátkozás - rokonszenv/ellenszenv - figyelem, tapintat - egyéni teljesítmények elismerése - konfliktustűrő,- kezelő, -megoldó képesség fejlesztése - agresszivitás visszaszorítása - mások haragjának megértése A bocsánatkérés módjai. szociometriai játékok kooperatív tanulásszervezés, helyes kommunikáció tanítása problémás esetekben (Feszült állapot megkönnyítése tematikus szavakkal, kifejezésekkel) Vitázó és érvelő képesség gyakoroltatása 8. X.18. A gyermek verbális és kommunikációs készségének fejlesztése. Szereplés vállalása, beszédfejlesztés, előadásmód fejlesztése, véleménynyilvánítás gyakorlása. Mesemondással, mesehallgatás utáni véleménynyilvánítással, mondókákkal, kiszámolókkal, versekkel, szólásokkal közmondásokkal. Verbális kreativitás fejlesztése.. Szövegértési szövegalkotási készség fejlesztése. Szókincs, relációs szókincs fejlesztése. 9. X.22. Az érzelmi intelligencia fejlesztése nonverbális eszközökkel. Most mutasd meg! - Pantomim. (A száj és a szem mozgásának, a mimikai kifejezések jelentősége. az előadásban. ) Imitációs készség fejlesztése. 10. XI.4. Szokás és hagyománytisztelet fejlesztése. Magyar népszokások, multikulturális tartalmak megjelenítése. Próbálkozik. Sokat További fejlesztése indokolt. Képes rá, igyekszik figyelembe venni. Érdeklődő 11. XI.11. Megfelelő reagálás kialakítása jutalmazások és büntetések esetén Beszélgetés, szituációs játék. 12. XI.18. A család: szokások, kötődések, példakép, kölcsönös megbecsülés, összetartás.) Beszélgetés 4.oldal

5 13. XI.25. Lakóhely ismerete, kötődés a szülővároshoz, értékek megőrzése. 14. XII.2. A gyermek iskolai rendezvényeken való részvételének megsegítés 15. XII.9. A gyermek kötelességtudatának fejlesztése. Tanulási motiváció, a tanulás céljának tudatosítása. Megbeszélés, ellenőrzés. Házi feladat segítése. Ellenőrzés, javítás, helyes technikák. Fejlődött. IPR- EGYÉNI FEJLŐDÉSI LAP 1 i terület: A gyermek tanulási kudarcainak enyhítése. A gyermek érzékszervi működésének segítése. Tanulási módszerek megismerése. A gyermek tanulási képességeinek kialakítása. Önértékelés, önellenőrzés igényének kialakítás. 1 A pedagógus neve, szakképzettsége: Molnárné Tóth Ibolya, tanító Sorszám Időpont A foglalkozás tartalma, módszerei, eszközei Eredménye Aláírás I.6. Kapcsolatfejlesztés segítése a társak felé. - barátkozás - rokonszenv/ellenszenv - figyelem, tapintat - egyéni teljesítmények elismerése - konfliktustűrő,- kezelő, megoldó képesség fejlesztése szociometriai játékok kooperatív tanulásszervezés, helyes kommunikáció tanítása problémás esetekben (Feszült állapot megkönnyítése tematikus szavakkal, kifejezésekkel) Vitázó és érvelő képesség gyakoroltatása. 17. I.13. A gyermek magatartási zavarainak enyhítése. Magaviseletének megfelelő kezelése. Sokat fejlődött, de még segítséget igényel Sokat fejlődött, de még segítséget igényel 18. I.20. A gyermek iskolai rendezvényeken való részvételének megsegítése. 5.oldal

6 19. I.27. A gyermek verbális és kommunikációs készségének fejlesztése. Szereplés vállalása, beszédfejlesztés, előadásmód fejlesztése, véleménynyilvánítás gyakorlása. Mesemondással, mesehallgatás utáni véleménynyilvánítással, mondókákkal, kiszámolókkal, versekkel, szólásokkal közmondásokkal. Verbális kreativitás fejlesztése.. Szövegértési szövegalkotási készség fejlesztése. Szókincs, relációs szókincs fejlesztése. 20. I.31. Az érzelmi intelligencia fejlesztése nonverbális eszközökkel. Most mutasd meg! - Pantomim. (A száj és a szem mozgásának, a mimikai kifejezések jelentősége. az előadásban. ) Imitációs készség fejlesztése. 21. II.4. Megfelelő reagálás kialakítása jutalmazások és büntetések esetén. Beszélgetés, szituációs játék Képes rá, de nem veszi figyelembe 22. II.11. Lakóhely ismerete, kötődés a szülővároshoz, értékek megőrzése. Beszélgetések, séta, adatgyűjtés, feldolgozás stb. 23. II.13. Az érzelmi intelligenciához tartozó egyéb témakörök: - tehetséggondozás, (szakkörök, versenyek) - napirend fontossága - értelmes időtöltés - higiéniai szabályok, ápoltság egészséges életmód, Gyakoroltatás cselekvésbe ágyazottan 24. II.18. Önálló tanulás képességének kialakítása Önértékelés, önellenőrzés. Megbeszélés, ellenőrzés. Házi feladat segítése. Ellenőrzés, javítás, helyes technikák. Feladattartása kialakulatlan, rövidtávú, 25. A gyermek érzékszervi működésének segítése: látást, hallást, tapintást segítő feladatok. Érzékelő játékok. Fejlődés tapasztalható. 26. Tanulási képességek fejlesztése játékos feladatokkal: Beszédészlelés, beszédértés, szövegértés, nyelvi készség, szókincs, ritmusérzék, fantázia. Vizuális, akusztikus, motorikus, verbális emlékezet fejlesztése. Fejlődés tapasztalható 6.oldal

7 27. Tantárgyi korrepetálás. hangos olvasás fejlesztése Írásbeli műveletek gyakorlása. Fejlődés tapasztalható 28. Tanulási motiváció, a tanulás céljának tudatosítása. Megbeszélés, ellenőrzés. Házi feladat segítése. Ellenőrzés, javítás, helyes technikák Fejlődött. 29. A család: szokások, kötődések, példakép, kölcsönös megbecsülés, összetartás.) Beszélgetések. 30. Szokás és hagyománytisztelet fejlesztése. Magyar népszokások, multikulturális tartalmak megjelenítése Érdeklődő. 31. Szereplés vállalása, beszédfejlesztés, előadásmód fejlesztése, véleménynyilvánítás gyakorlása. Mesemondással, mesehallgatás utáni véleménynyilvánítással, mondókákkal, kiszámolókkal, versekkel, szólásokkal közmondásokkal. Verbális kreativitás fejlesztése.. Szövegértési szövegalkotási készség fejlesztése. Szókincs, relációs szókincs fejlesztése. 32. Szociometriai játékok kooperatív tanulásszervezés, helyes kommunikáció tanítása problémás esetekben (Feszült állapot megkönnyítése tematikus szavakkal, kifejezésekkel) Vitázó és érvelő képesség gyakoroltatása. 33. Irányított beszélgetések egy-egy irodalmi vagy egyéb műalkotással kapcsolatban. Próbálkozik. Sokat fejlődött, de még segítséget igényel. Érdeklődő. Pozitív. 34. Társasjátékok, szorgalmi feladatok, házi feladatok elkészítése Erőfeszítései hullámzó intenzitásúak. 35. A megfelelő önértékelés kialakítása. (önkifejezés,önjellemzés önábrázolás, önmegfigyelés fejlesztése. A gyermek belső személyes harmóniájának megerősítése. Az átélés élményének gyakorlása. Önértékelése Önbizalma megfelelő. 7.oldal

8 36. A gyermek verbális és kommunikációs készségének fejlesztése. Mesemondással, mesehallgatás utáni véleménynyilvánítással, mondókákkal, kiszámolókkal, versekkel, szólásokkal közmondásokkal. 37. A gyermek iskolai rendezvényeken való részvételének megsegítése 38. II.4. Megfelelő reagálás kialakítása jutalmazások és büntetések esetén. Beszélgetés, szituációs játék 39. II.11. Lakóhely ismerete, kötődés a szülővároshoz, értékek megőrzése. Beszélgetések, séta, adatgyűjtés, feldolgozás stb. 40. II.13. Az érzelmi intelligenciához tartozó egyéb témakörök: - tehetséggondozás, (szakkörök, versenyek) - napirend fontossága - értelmes időtöltés - higiéniai szabályok, ápoltság egészséges életmód, Gyakoroltatás cselekvésbe ágyazottan 41. II.18. Önálló tanulás képességének kialakítása Önértékelés, önellenőrzés. Megbeszélés, ellenőrzés. Házi feladat segítése. Ellenőrzés, javítás, helyes technikák. Feladattartása kialakulatlan, rövidtávú. 42. II.25. A gyermek érzékszervi működésének segítése: látást, hallást, tapintást segítő feladatok. Érzékelő játékok. 43. III.4. Tanulási képességek fejlesztése játékos feladatokkal: Beszédészlelés, beszédértés, szövegértés, nyelvi készség, szókincs, ritmusérzék, fantázia. Vizuális, akusztikus, motorikus, verbális emlékezet fejlesztése. 8.oldal

9 44. III.11. Tantárgyi korrepetálás. hangos olvasás fejlesztése Írásbeli műveletek gyakorlása. fejlődött 45. III.18. Tanulási motiváció, a tanulás céljának tudatosítása. Megbeszélés, ellenőrzés. Házi feladat segítése. Ellenőrzés, javítás, helyes technikák 46. III.25. A család:, szokások, kötődések, példakép, kölcsönös megbecsülés, összetartás.) Beszélgetések. 47. IV.1. Szokás és hagyománytisztelet fejlesztése. Magyar népszokások, multikulturális tartalmak megjelenítése 48. IV.8. Szereplés vállalása, beszédfejlesztés, előadásmód fejlesztése, véleménynyilvánítás gyakorlása. Mesemondással, mesehallgatás utáni véleménynyilvánítással, mondókákkal, kiszámolókkal, versekkel, szólásokkal közmondásokkal. Verbális kreativitás fejlesztése.. Szövegértési szövegalkotási készség fejlesztése. Szókincs, relációs szókincs fejlesztése. 49. IV.15. Szociometriai játékok kooperatív tanulásszervezés, helyes kommunikáció tanítása problémás esetekben (Feszült állapot megkönnyítése tematikus szavakkal, kifejezésekkel) Vitázó és érvelő képesség gyakoroltatása. 50. IV.22. Irányított beszélgetések egy-egy irodalmi vagy egyéb műalkotással kapcsolatban. fejlődött 51. IV.29. Társasjátékok, szorgalmi feladatok, házi feladatok elkészítése 52. V.6. A megfelelő önértékelés kialakítása. (önkifejezés,önjellemzés önábrázolás, önmegfigyelés fejlesztése. A gyermek belső személyes harmóniájának megerősítése. Az átélés élményének gyakorlása.. 9.oldal

10 53. V.13. A gyermek verbális és kommunikációs készségének fejlesztése. Mesemondással, mesehallgatás utáni véleménynyilvánítással, mondókákkal, kiszámolókkal, versekkel, szólásokkal közmondásokkal. fejlődött 54. V.20. A gyermek iskolai rendezvényeken való részvételének megsegítése A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése " Ha valakit olyannak látsz, amilyen éppen most, ezzel visszatartod őt fejlődésében. De ha olyannak látod, amilyenné lehetne, ezzel, előre segíted őt életútján. " (Goethe) Tanítói munkám során mindig fontosnak tartottam, hogy megismerjem a rám bízott első osztályos gyerekek, hol tartanak egyes készségek elsajátításában, ezért a rendelkezésre álló eszközök segítségével* elvégeztem a DIFER- mérést. Munkatervünk egyik feladata, hogy felmérjük az első évfolyamon az alap készségek fejlesztését, a Diagnosztikus Fejlődésvizsgáló Rendszer ( DIFER) alkalmazásával. Az iskolakezdés sikerességében meghatározó szerepet játszik, hogy megfelelő képet kapjak arról, hogy hol tart a kisgyermek az anyanyelv fejlődésében, van-e elemi számfogalma, megvannak-e már az írástanulás megkezdéséhez elengedhetetlen idegrendszeri, finommotorikai feltételek, amelyekre majd tudok építeni. Az iskolába lépéskor a gyerekek különböző érettségi fokkal érkeznek. Egyes gyerekeknél a lemaradás években mérhető, csak úgy tudom fejlesztésüket elkezdeni, ha ismerem az egyes gyerekek hátrányait, hiányosságait. A hátránnyal indulók sokszor képtelenek hátrányaikat leküzdeni, fontos, hogy azon a szinten kezdjem a fejlesztést, amelyre a gyereknek szüksége van. Ez az egyetlen módja, hogy az iskolakezdést sikeresen elkezdjük, mert ez a gyerekek jövőjét életre szólóan meghatározhatja, sikeresen tudjon helytállni és a tanulás örömöt adjon a gyereknek. Ha az első tapasztalatok az iskolában kudarcokkal járnak, akkor a gyerekek a tanulás folyamatában nem lelik örömüket. Ha ez bekövetkezik, a gyereknek nem lesz késztetése arra, hogy időt fektessen a tanulásba, ez pedig alapjaiban gátja lehet a fejlesztésének. Ezért kell kiemelt figyelmet szentelni az alapos megismerésnek, így könnyebb lesz az óvodaiskola közötti átmenet. *A DIFER Programcsomag a készségek és képességek kutatásával, vizsgálják az óvodás- és kisiskoláskor alapkészségeit, az ún. elemi alapkészségeket. 10.oldal

11 A vizsgálat menete 1. A tesztek felvétele egyéni vizsgálat keretében történik. A készségek fejlettségének diagnosztikus feltérképezése kb percet vesz igénybe. 2. Ezt követi egy diagnózis elkészítése az eredmények tükrében, majd az egyéni fejlesztési javaslat összeállítása és a folyamatos fejlesztés megkezdése. 3. Minden esetben bizonyos idejű hónapi fejlesztés után megtörténik a kontrollmérés 4. A kontrollmérés és a bemeneti mérés eredményeinek összehasonlító elemzése során megállapítom a vizsgált/fejlesztett készségek fejlődésének mértékét és írásban rögzítem az eredményeket Tapasztalataim azt mutatják, hogy a szülők jelentős részét érdekli a mérések eredménye, és támogatja, hasznosnak ítéli a méréseket és a fejlesztőmunkát *Diagnosztikus fejlődésvizsgáló és kritériumorientált fejlesztő rendszer 4 8 évesek számára. DIFER mérés 1. osztály 2013/2014. tanév Rövidítések: E= előkészítő szint,k= kezdő szint H= haladó szint B=befejező szint O= optimum szint Név Összesített táblázat Írásmozgáskoordináció %/sz. Beszédhanghallás %/sz. Reláció-szókincs %/sz. Elemi számolás %/sz. BTM 49K 67K 69K 43 E B.V 88B 88 B 82 B 80B M. 91O 96O 100O 93 O BTM 38 K 69 K 79H 50K 71 B 88B 86 B 80B SNI 38 K 69K 67 K 23 E J. V. BTM 49K 67K 69K 68 K K R I.. BTM 38K 67 K 69K 65K 75 B 62 K 69K 69K BTM K.A.. B 88B 89B 75H 78H K N 88 B 67 K 75H 69K BTM L..S F. 69H 67K 69K 74H M. M 88 B 98O 90O 90O S.V 88B 98O 98O 82B S.R. BTM 75 B 78H 78H 78H Sz M.. 38 K 72 H 64K 68K 11.oldal

12 BTM T.. N É 90 O 97O 98O 94O T.D.. 90 O 98O 97O 90O V.N 90 O 98 O 94O 91O.. V.. J V BTM 69H 79H 69K 75H V M.G. 69H 79H 67K 69K Írásmozgás koordináció, beszédhanghallás, relációs-szókincs, elemi számolási készség Előkészítő Kezdő szint Haladó Befejező szint szint 25 49% szint 70 89% 0 24% 50 69% Optimum % Írásmozg. koord. 0 24% 25 49% 50 69% 70 89% % B..K.. F. M F A K R.. I Sz.M J..V. L.S F.. V.J V..V M G. B. V F. C.. K D Cs.. K. A B.. K..N M M..R E. K.. T.. N É T. D V N.. Beszédhanghallás 0 49% 50-69% B. K.. F A.. K R.I. K.. D Cs F.M.. K. N. L.. S. F.. J V % S R.. Sz. M V.. J V.. V.. M..G 80 89% B.. V.. F..C.. K A.B % E K M M.. M.. S. V T.. N É.. T D. V..N. 12.oldal

13 Előkészítő szint Kezdő szint Haladó szint Befejező szint Optimális használhatóság Relációsszókincs B.. K F..A.. J..V. K. R.. K D.. Cs. L. S.F.. Sz.. M V J.V. V..M.G.. F. M K.. A B K N. S..R B. V.. F.C E..K.. M M. S..V. T.N..É. T..D. V.N Elemi számolási készség F.. A. B K F M J..V. K R I. K.. D.. Cs. K.. N.. Sz..M. V.. M..G. K B.. L S.F.. S R. V..J.V B.. V F.C. S V.. E..K.M. M..M T.N.É.. T D..É. V..N. II. Szociális képességek Képesség Fejlettségi szint 6-7 év II. 1. a. Kezdeményező B.V Kapcsolatteremt és felnőttekkel Elfogadó J. V K R I.. Elutasító, visszahúzódó II. 1. b. Kapcsolatteremt és gyermekekkel II. 2. Csoportban betöltött szerepe Kezdeményező Elfogadó Elutasító, visszahúzódó Vezető szerepet tölt be Átlagos B.V J. V K R I.. B.V E K F.C 13.oldal

14 II. 3. Alkalmazkodó képesség II. 4. a. Viselkedés iskolán belül Peremhelyzetű Képes alkalmazkodni Változó Képtelen alkalmazkodni Megfelelő Részben megfelelő, változó Nem megfelelő J. V. K R I. B.V K R I.. J. V B.V K R I.. J. V II. 4. b. Viselkedés iskolán kívül II. 5. Önállóság Megfelelő Részben megfelelő, változó Nem megfelelő Személyi kontaktus nélkül is teljesít Időnként személyi kontaktust igényel Állandó személyi kontaktust igényel B.V K R I.. J. V B.V K R I. II. 6. Önbizalom megfelelő B.V J. V 14.oldal

15 II. 7. Együttműködési készség csekély Megegyezéses együttműködésre képes Hajlik az együttműködésre Nem képes K R I.. B.V J. V K R I. 15.oldal

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENTENDRE 2013 Tartalom 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT. mesterképzés (MA, MSc) levelező. Bölcsészettudományi Kar

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT. mesterképzés (MA, MSc) levelező. Bölcsészettudományi Kar Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT angoltanár, franciatanár, latintanár,

Részletesebben

A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013.

A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. AZ INTÉZMÉNY Páneurópa Általános Iskola Paneuropa Grundschule székhelye: 1238 Budapest Táncsics M. u. 25-33. fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KER. I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA PEDEGÓGIAI PROGRAMJA. Módosítva 2015. szeptember 21.

BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KER. I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA PEDEGÓGIAI PROGRAMJA. Módosítva 2015. szeptember 21. BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KER. I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA PEDEGÓGIAI PROGRAMJA 2013 Módosítva 2015. szeptember 21. 1 Tartalomjegyzék 1. PEDAGÓGIAI ALAPELVEINK... 3 2. A program célrendszere... 5 2.1. Alapvető

Részletesebben

A Kolozsvár Utcai Általános Iskola. Pedagógiai Programja

A Kolozsvár Utcai Általános Iskola. Pedagógiai Programja A Kolozsvár Utcai Általános Iskola Pedagógiai Programja Seléyiné Stier Márta igazgató sk Budapest, 2013. március 28. Módosítva: 2015.09.04. függelékben összegezve Seléyiné Stier Márta igazgató sk Budapest,

Részletesebben

1. Gyerekesély Bizottság kistérségi. 2. Gyerekesély Iroda Kistérségi. 3. Szükségletfelmérés Kistérségi. 4. Kötelezı képzések Kistérségi

1. Gyerekesély Bizottság kistérségi. 2. Gyerekesély Iroda Kistérségi. 3. Szükségletfelmérés Kistérségi. 4. Kötelezı képzések Kistérségi 1. Gyerekesély Bizottság kistérségi Ülések száma: 12 Tervezett taglétszám: 11 fı gyerekesély stratégiát, cselekvési programot és forrástérképet dolgoz ki legkésıbb a projektidıszak 18 hónapjának végéig,

Részletesebben

1. FOGLALKOZÁSOK, FELADATOK, JÁTÉKOK, A TANULÓ EGÉSZSÉGES SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSÉNEK MEGSEGÍTÉSÉRE

1. FOGLALKOZÁSOK, FELADATOK, JÁTÉKOK, A TANULÓ EGÉSZSÉGES SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSÉNEK MEGSEGÍTÉSÉRE 1. FOGLALKOZÁSOK, FELADATOK, JÁTÉKOK, A TANULÓ EGÉSZSÉGES SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSÉNEK MEGSEGÍTÉSÉRE 1.1. Egyéni beszélgetések, fejlesztő interjúk a gyermekkel Önvizsgálat, önismeret megsegítése, a reális énkép

Részletesebben

Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola és Becsei Töttös Tagintézménye Pedagógiai program és helyi tanterv

Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola és Becsei Töttös Tagintézménye Pedagógiai program és helyi tanterv Vaskúti Német Nemzetiségi Általános Iskola és Becsei Töttös Tagintézménye Pedagógiai program és helyi tanterv 2013.10. 1 Tartalom Helyzetelemzés 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munkaalapelvei, értékei,

Részletesebben

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve "Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit

Részletesebben

AZ OTTHONI /TANULÓSZOBAI/ FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI FELADATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI ÉS KORLÁTAI (Pedagógiai program IX.

AZ OTTHONI /TANULÓSZOBAI/ FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI FELADATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI ÉS KORLÁTAI (Pedagógiai program IX. AZ OTTHONI /TANULÓSZOBAI/ FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI FELADATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI ÉS KORLÁTAI (Pedagógiai program IX. fejezet) Iskolánkban a házi feladatok meghatározásával kapcsolatosan

Részletesebben

INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK

INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK 6.sz melléklet INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK 2015. Dr. Benczéné Csorba Margit főigazgató JÓ GYAKORLATOK A szolgáltatói szerephez rendelkezésre áll 18 innováció jó gyakorlat melyek az Educatio szolgáltatói

Részletesebben

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917 Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917 T ú r k e v e PEDAGÓGIAI PROGRAM Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid (Péld. 16,3) Hatályos: 2016. január.1-jétől 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS PÁLMÁCSKA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS PÁLMÁCSKA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KECSKEMÉTI REFORMÁTUS PÁLMÁCSKA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOMJEGYZÉK Az óvoda adatai 4 1. BEVEZETŐ 6 1. 1. Programunk alapelve 7 1. 2 Kiindulási pontjaink 7 1. 3.Gyermekkép 7 1. 4. Óvodakép

Részletesebben

A RÓZSA MAGÁNÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM: 201404. Kelt: Budapesten, 2013. augusztus 27. Változatszám: 1.2

A RÓZSA MAGÁNÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM: 201404. Kelt: Budapesten, 2013. augusztus 27. Változatszám: 1.2 A RÓZSA MAGÁNÓVODA OM: 201404 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Kelt: Budapesten, 2013. augusztus 27. Változatszám: 1.2 TARTALOMJEGYZÉK A Rózsa Magánóvoda adatai 4 A pedagógiai program alapjául szolgáló jogszabályok,

Részletesebben

Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal

Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal Az intézmény 2009. szeptember 1.-i dátummal egyesítéssel jött létre a Speciális Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon, valamint a Margaréta Óvoda Igal és Tagóvodái,

Részletesebben

KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola. OM azonosítója: 201756 PEDAGÓGIAI PROGRAM

KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola. OM azonosítója: 201756 PEDAGÓGIAI PROGRAM KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola OM azonosítója: 201756 PEDAGÓGIAI PROGRAM Újfehértó, 2014 Tartalomjegyzék Az iskola küldetésnyilatkozata...4 Pedagógiai alapelveink...5 A pedagógiai program

Részletesebben

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény neve: Szabályzat típusa: Napközi Otthonos Óvoda Pedagógiai program Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény OM-azonosítója: 032044 Intézmény fenntartója: Rétság Város Önkormányzata

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 4334 Hodász, Széchenyi u. 1-3. sz. 44/350 377 44/550-062 INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 2010. Készítette: Tóthné Darabánt Anikó Kiegészítésre került: 2010.

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Budapest, 2009. szeptember 1 A M A G Y A R A N G O L K É T T A N Í T Á S I N Y E L V Ű O K T A T Á S S A J Á T O S S Á G A I B E V

Részletesebben

Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény

Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény Belvárosi Óvoda HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA 2010. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az óvoda adatai 4 Bevezető 5 1.1.Az óvoda bemutatása 6 Gyermekkép

Részletesebben

Városi Óvoda 2012/2013. nevelési évének félévi értékelése

Városi Óvoda 2012/2013. nevelési évének félévi értékelése ÚJSZÁSZ VÁROSI ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE 5052 Újszász, Bajcsy- Zs. út 16. OM 201859 Városi Óvoda 2012/2013. nevelési évének félévi értékelése 2013. február 15. 1. Törvényi háttér, működést szabályozó dokumentumok

Részletesebben

Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK

Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 1.oldal Küldetésnyilatkozat 2. oldal Óvodánk bemutatása... 3-4. oldal Gyermekkép, óvodakép 5-6. oldal Óvodánk irányítási és szervezeti felépítése 6-7.

Részletesebben

A BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalom BEKÖSZÖNŐ... 4 I.AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 5 Pedagógiai alapelveink...

Részletesebben

AZ ÓVODA JELLEMZŐ ADATAI

AZ ÓVODA JELLEMZŐ ADATAI JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről rendelkezése értelmében az óvodák Helyi Pedagógiai Programjuk alapján végzik szakmai munkájukat. A 2005-ben alapított Kazincbarcikai

Részletesebben

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. 1 Tartalom 1. Helyzetelemzés... 5 1.1. Bevezető... 5 1.2. Küldetés... 5 1.3. A társadalmi

Részletesebben

BUJI II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE

BUJI II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT IBRÁNYI TANKERÜLET 147004 I II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE 2015. BEVEZETÉS Buji II.

Részletesebben

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert /

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert / PEDAGÓGIAI PROGRAM Küldetésnyilatkozat óvárosában mőködı iskolánk nagy hagyományokra, jeles elıdökre tekinthet vissza. Büszkék vagyunk elıdeink munkájára, akik tevékenységükkel megalapozták és fenntartották

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

OM:200298 Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Miskolc Pedagógia Program

OM:200298 Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Miskolc Pedagógia Program OM:200298 Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Miskolc Pedagógia Program Miskolc, 2015. szeptember 09. Készítette: dr. Kovácsné Nikházy Eleonóra igazgató 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK VÉLEMÉNYEZÉS, ELFOGADÁS, JÓVÁHAGYÁS... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK.

TARTALOMJEGYZÉK VÉLEMÉNYEZÉS, ELFOGADÁS, JÓVÁHAGYÁS... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK. 1-4. OSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV... 4 ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS SZAKASZA, ALSÓ TAGOZAT, 1 4. ÉVFOLYAM... 4 AZ 1-4. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI RENDSZERE ÉS ÓRASZÁMAI... 9 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 10

Részletesebben

9. A tanulók tanulmányi munkájának, magatartásának és szorgalmának ellenőrzése és értékelése

9. A tanulók tanulmányi munkájának, magatartásának és szorgalmának ellenőrzése és értékelése 9. A tanulók tanulmányi munkájának, magatartásának és szorgalmának ellenőrzése és értékelése Az iskolai nevelés és oktatás hatékonysága érdekében folyamatosan és rendszeresen ellenőrizni és értékelni kell:

Részletesebben

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító: 035987

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító: 035987 A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja OM azonosító: 035987 A szabályzat érvényes 20. szeptember -jét l Majkutné Tóth Emma igazgató -- Tartalomjegyzék:

Részletesebben

Pedagógiai Program Győrladaméri Községi Általános Iskola és Győrújfalui Tagiskola

Pedagógiai Program Győrladaméri Községi Általános Iskola és Győrújfalui Tagiskola Pedagógiai Program Győrladaméri Községi Általános Iskola és Győrújfalui Tagiskola 2013 Aki hisz a pedagógiában, az csak optimista lehet! A pedagógusi hit, mely inkább a természet, mint nézet dolga, kettőt

Részletesebben

Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda

Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda 2011/2012 tanév Készült: a tagintézmény vezetők, a munkaközösség vezetők és az egyes szakterületek megbízottjainak értékelése alapján Bogyiszló, 2012.

Részletesebben

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011.

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. I. A tanév rendjét meghatározó legfontosabb jogszabályok 1. A 22/2010. (V.13.)

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI 5. 8. OSZT.

OSZTÁLYFŐNÖKI 5. 8. OSZT. OSZTÁLYFŐNÖKI 5. 8. OSZT. A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011/2012-es tanévre

MUNKATERV. a 2011/2012-es tanévre Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Fertőszentmiklós OM: 030670 9444 Fertőszentmiklós Szent István u. 41-42. Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Fertőszentmiklós MUNKATERV a 2011/2012-es tanévre Az iskolai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 14-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 14-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 14-i ülésére Tárgy: Óvoda és iskola pszichológusi státusz biztosítása Tisztelt Képviselő-testület! A nemzeti

Részletesebben

Keveháza Utcai Óvoda 034453 Pedagógiai Program 2013 19./2013.(08.30.)

Keveháza Utcai Óvoda 034453 Pedagógiai Program 2013 19./2013.(08.30.) Pedagógiai Program Keveháza Utcai Óvoda 1119 Budapest, Keveháza u. 4. Az intézmény OM azonosítója: Intézményvezető: 034453 Tóth Ildikó Legitimációs eljárás Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma: 19./2013.(08.30.)

Részletesebben

I R Á N Y E LV E K. 1.1. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében

I R Á N Y E LV E K. 1.1. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében I R Á N Y E LV E K 1. Általános elvek A Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve 1.1. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésében

Részletesebben

UDVAR 3. IPR AZ ÓVODÁBAN 4. AZ ÓVODAI SZOKÁSRENDSZER KIALAKÍTÁSA

UDVAR 3. IPR AZ ÓVODÁBAN 4. AZ ÓVODAI SZOKÁSRENDSZER KIALAKÍTÁSA 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETŐ II. GYERMEKKÉP ÓVODAKÉP III. ÓVODAI NEVELÉSÜNK IRÁNYELVEI 1. AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD KIALAKÍTÁSA 2. AZ ÉRZELMI NEVELÉS, SZOCIALIZÁCIÓ 3. AZ ANYANYELVI NEVELÉS, ÉRTELMI FEJLESZTÉS

Részletesebben

SZALKSZENTMÁRTONI BÓBITA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.09.01.

SZALKSZENTMÁRTONI BÓBITA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.09.01. 1 SZALKSZENTMÁRTONI BÓBITA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.09.01. 2 Törvényi előírások figyelembe vétele Programunk a módosított 363./2012.(XII.17.) számú Kormány rendelet értelmében, az i nevelés országos

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M m ó d o s í t á s o k k a l e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M m ó d o s í t á s o k k a l e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t 1074 Budapest, Alsóerdősor u. 14 16. OM: 100566 P E D A G Ó G I A I P R O G R A M m ó d o s í t á s o k k a l e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t Hatálya: A nevelőtestület elfogadta: 1998.

Részletesebben

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA 2009/2010.

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA 2009/2010. HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA 2009/2010. KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS 2 ISKOLA ÉS ÓVODA Tartalomjegyzék I.A Pedagógiai Program törvényi háttere 6. II. Bevezető gondolatok.. 7. II. 1. Iskolatörténet.

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

BECSEHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

BECSEHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A BECSEHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A nevelőtestület által elfogadva: 2015. március 10. Módosítva: 2015. augusztus 4-én és 2015. augusztus 24-én. Jóváhagyta: 1 Simonné Benkő Edit intézményvezető

Részletesebben

Integrált nevelés óvodánkban

Integrált nevelés óvodánkban Integrált nevelés óvodánkban Óvodánkban mi is tapasztaljuk, hogy a társadalomban végbemenő történések megváltoztatják a családok körülményeit. A családok többség egyre nehezebb anyagi háttérrel rendelkezik,

Részletesebben

Őzikés Óvoda Pedagógiai programja

Őzikés Óvoda Pedagógiai programja Őzikés Óvoda Pedagógiai programja Mosonmagyaróvár 2013 A gyermekszem A gyermekszem : virág, csillag oltalom Csupa játék, csupa mosoly, izgalom. A gyermekszem : tág világ és kikelet Ha rád néz, földeríti

Részletesebben

BÓBITA ÓVODA Pedagógiai Programja Környezeti nevelés a fenntarthatóság jegyében

BÓBITA ÓVODA Pedagógiai Programja Környezeti nevelés a fenntarthatóság jegyében BÓBITA ÓVODA Pedagógiai Programja Környezeti nevelés a fenntarthatóság jegyében 1072 Budapest, Akácfa utca 32. Telefon/fax: 06 1 321-3675 Honlap: www.bobitaovoda.hu E-mail: bobitaovi@mail.datanet.hu Az

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek!

PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek! PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek! Az intézmény OM azonosítója: 034454 Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma: 1 / 2016. ( 03.01.)

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

Munkaterv. Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015. Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18.

Munkaterv. Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015. Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18. Munkaterv Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015 Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18. Munkaterv Horti Batthyány József Általános Iskola 2014-2015-ös tanév A FELADATAINKAT

Részletesebben

NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK

NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK SÁRÁND, 2014. 08. 29. TÁMOP-5.1.1-11/1/B- NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK Konzorciumi partnerek: Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület Sáránd Község Önkormányzata Projektmegvalósítás

Részletesebben

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 TARTALOMJEGYZÉK A nevelési-oktatási intézmények pedagógiai programjára vonatkozó jogszabályi előírások...

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda BESZÁMOLÓ. 2007/2008-as nevelési- és oktatási év munkájáról

Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda BESZÁMOLÓ. 2007/2008-as nevelési- és oktatási év munkájáról Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda BESZÁMOLÓ 2007/2008-as nevelési- és oktatási év munkájáról Gyomaendrıd 2008 TARTALOMJEGYZÉK 1. Gazdálkodás 1.1. Pályázatok - benyújtott pályázatok - elnyert pénzeszközök,

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM JÁTÉKSZIGET Óvoda Szombathely, Győzelem u. 1/a MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Geositsné Gerencsér Lucia óvodavezető Fodor Imréné minőségügyi megbízott Minőségfejlesztési Kézikönyv Változat: 3 1.

Részletesebben

Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában

Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában A fejlesztési területek nevelési ok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai

Részletesebben

Pedagógiai program. A dokumentumot készítette a nevelőtestület jóváhagyásával: Módosítva: 2009. augusztus. Frank Józsefné igazgatóhelyettes

Pedagógiai program. A dokumentumot készítette a nevelőtestület jóváhagyásával: Módosítva: 2009. augusztus. Frank Józsefné igazgatóhelyettes Pedagógiai program 2009 Székesfehérvár OM 030058 A dokumentumot készítette a nevelőtestület jóváhagyásával: Módosítva: 2009. augusztus Frank Józsefné igazgatóhelyettes 1 ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA Iskola

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA . tel/fax: 229-2359 XXII. KERÜLETI EGYESÍTETT ÓVODA TÜNDÉRKERT TAGÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA T a r t a l o m j e g y z é k B EVEZETÉ S... 4 1. HELYZETKÉP... 5 1.1. Az intézmény adatai...5 1.2. Az Egyesített

Részletesebben

Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam 3. melléklet a /2014. ( ) EMMI rendelethez 1. A kerettantervi rendelet 1. melléklet Kerettanterv az általános iskola 1-4. évfolyamára cím Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1-4. évfolyam

Részletesebben

Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.

Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. TARTALOM 1. Az intézmény bemutatása... 3 1.1. Az iskola története... 3 1.2.

Részletesebben

Éves munkaterve. Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, és Alapfokú Művészeti Iskola 2015/2016. Nyíregyháza, 2015. szeptember 1.

Éves munkaterve. Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, és Alapfokú Művészeti Iskola 2015/2016. Nyíregyháza, 2015. szeptember 1. Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, és Alapfokú Művészeti Iskola Levelezési cím: H - 4400 Nyíregyháza, Gomba utca 7. Telefon és Fax: +36(42)406-079/18; E-mail: info@bethleniskola.hu www.bethleniskola.hu

Részletesebben

Kulcsszavak: különleges bánásmód, játék Diszciplinák: pszichológia, pedagógia, gyógypedagógia

Kulcsszavak: különleges bánásmód, játék Diszciplinák: pszichológia, pedagógia, gyógypedagógia JÁTÉKKAL A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓDOT IGÉNYLŐ GYERMEKEKÉRT (RECENZIÓ) A recenzió szerzője: Varga Gréta Debreceni Egyetem Lektorok: Mező Katalin Debreceni Egyetem Schéder Veronika Debreceni Egyetem Szilágyi

Részletesebben

HÁZIREND. OM azonosító: 030889 Iktsz. /2014. Szivárvány Óvoda 4030 Debrecen Monostorpályi út 39. Másolat csak az óvodavezető engedélyével készíthető!

HÁZIREND. OM azonosító: 030889 Iktsz. /2014. Szivárvány Óvoda 4030 Debrecen Monostorpályi út 39. Másolat csak az óvodavezető engedélyével készíthető! Szivárvány Óvoda 4030 Debrecen Monostorpályi út 39. OM azonosító: 030889 Iktsz. /2014. HÁZIREND Másolat csak az óvodavezető engedélyével készíthető! Készítette: Pinczés Katalin óvodavezető Szivárvány Óvoda

Részletesebben

KOMLÓI EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4

KOMLÓI EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 KOMLÓI EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM KOMLÓI EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 Székhely: 7300 Komló, Tompa Mihály u. 14. Tagintézmény:

Részletesebben

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 LEHEL UTCAI TAGÓVODA... 7 I. BEVEZETÉS... 8 II. GYERMEKKÉP, ÓVODAKÉP... 9 III. AZ ÓVODAI NEVELÉS FELADATAI... 10 IV. AZ ÓVODAI

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt

Részletesebben

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY Pedagógiai Program 2013 Tartalomjegyzék I PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. Helyzetértékelés

Részletesebben

HÉTKÖZNAPI VARÁZSLATOK

HÉTKÖZNAPI VARÁZSLATOK HÉTKÖZNAPI VARÁZSLATOK Helyi kiegészítı pedagógiai program az Országos Közoktatási Minisztérium által minısített Hétköznapi varázslatok (Óvodai nevelés Freinet-elemekkel) címő programhoz Budapest, 2013.

Részletesebben

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015.

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015. BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma Kollégiumi Pedagógiai Program 2015. Tartalom 1. Az intézmény meghatározása... 4 2. Bevezető... 4 I. NEVELÉSI PROGRAM... 4 1.2 Értékeink...

Részletesebben

Képességfejlesztés gyermek korosztályban

Képességfejlesztés gyermek korosztályban 1 Képességfejlesztés gyermek korosztályban 1. Jelenlegi helyzet Magyarországon, ill. a világban Nem találkozhatunk a régi, hagyományos értelembe vett testneveléssel. Hiányzik az alapos, sokoldalú képzés.

Részletesebben

MEGISMERÉS ÁLLÓKÉPESSÉG VALÓSÁG PEDAGÓGIAI PROGRAM

MEGISMERÉS ÁLLÓKÉPESSÉG VALÓSÁG PEDAGÓGIAI PROGRAM MEGISMERÉS ÁLLÓKÉPESSÉG VALÓSÁG PEDAGÓGIAI PROGRAM KŐBÁNYAI MOCORGÓ ÓVODA 1101. Budapest, Kőbányai út 30. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető 1 II. Gyermekkép, óvodakép 4 II. 1 Gyermekkép 4 II. 2 Óvodakép 5 II.2.1.

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény pedagógiai programmal kapcsolatos rendelkezései, A nevelési-oktatási

Részletesebben

S e g e s d - T a r a n y i I V. B é l a K i r á l y Á l t a l á n o s I s k o l a O M 2 0 1 3 1 5 P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A

S e g e s d - T a r a n y i I V. B é l a K i r á l y Á l t a l á n o s I s k o l a O M 2 0 1 3 1 5 P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A PEDAGÓGIAI PROGRAM ELFOGADTA SEGESD-TARANY ÁLTALÁNOS ISKOLA NEVELŐTESTÜLETE 2013. április 24. napján 1. oldal Mottó: " Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v 10-12/2008.

J e g y z ő k ö n y v 10-12/2008. J e g y z ő k ö n y v 10-12/2008. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 29-én tartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester Zrinszki István alpolgármester,

Részletesebben

Kollégiumi munkaterv 2015/2016.

Kollégiumi munkaterv 2015/2016. 1 Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3. Tel/fax: 96/427-522 E-mail: titkarsag@veresp-gyor.sulinet.hu Kollégiumi munkaterv 2015/2016.

Részletesebben

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 3/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSÁRÓL Nevelőtestületi

Részletesebben

A Pátyolgató Óvoda Lépésről-lépésre Pedagógia Programja

A Pátyolgató Óvoda Lépésről-lépésre Pedagógia Programja A Pátyolgató Óvoda Lépésről-lépésre Pedagógia Programja Készült: 1999. PEDAGÓGIAI PROGRAM Pátyolgató Óvoda 2071. Páty Rákóczi utca 19. Intézmény OM - azonosítója: 032940 Készítette:.. intézményvezető aláírás

Részletesebben

MUNKATERV 2015-2016 GYURKOVICS TIBOR ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

MUNKATERV 2015-2016 GYURKOVICS TIBOR ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY MUNKATERV 2015-2016 GYURKOVICS TIBOR ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY 1 2 ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA Bevezetés A 2015-2016. tanév munkaterve

Részletesebben

Pedagógiai Program 2015.

Pedagógiai Program 2015. Pedagógiai Program Készítette: Törő Krisztina közoktatási szakértő Elfogadta: Pálmajori Nefelejcs Óvoda Nevelőtestülete Jóváhagyta: Horváth Józsefné Intézményvezető 2015. Tartalom 1. Bevezetés 4. 1.1 Rólunk

Részletesebben

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XX. Kerületi Tankerület Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI Pedagógiai program Helyi tanterv az enyhe értelmi fogyatékos

Részletesebben

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2011 Készítette: Sárköziné Kollárits Edit igazgató 0 Tartalom Á L T A L Á N O S A D A T O

Részletesebben

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben!

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! Krúdy Gyula Tartalomjegyzék Bevezetés...4 1.Nevelési program...6

Részletesebben

Szombathely Bem József u. 33. OM 036460 ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAM

Szombathely Bem József u. 33. OM 036460 ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAM Szombathely Bem József u. 33. OM 036460 ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAM TARTALOMJEGYZÉK Küldetésnyilatkozat 3 I. Bevezető 5 I.1. Óvodánk bemutatása 5 II. Gyermekképünk, Óvodaképünk 9 II.1. Gyermekképünk 9 II.2.

Részletesebben

Pedagógiai Program 2015.

Pedagógiai Program 2015. Pedagógiai Program Kozmzutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2015. 1 Nevelési

Részletesebben

Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV

Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV az enyhén értelmi fogyatékos tanulók számára 1-4. évfolyam TARTALOM A MISKOLCI ÉLTES MÁTYÁS

Részletesebben

A gyermek szeme a jövő tükre, jaj annak, aki elhomályosítja. ( Juhász Gyula: Holmi )

A gyermek szeme a jövő tükre, jaj annak, aki elhomályosítja. ( Juhász Gyula: Holmi ) Madarasi Szivárvány Óvoda EZERSZÍN HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM MADARASI SZIVÁRVÁNY ÓVODA 2013 A gyermek szeme a jövő tükre, jaj annak, aki elhomályosítja. ( Juhász Gyula: Holmi ) 2 Tartalomjegyzék BEVEZETŐ...5

Részletesebben

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 1 TARTALOM Bevezető 1. Az óvoda működését meghatározó és a szakmai dokumentumok 1.1. Az óvoda működését meghatározó jogszabályok 1.2. Szakmai dokumentumok

Részletesebben

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004.

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004. Községi Általános Iskola Püspökhatvan Helyi tanterve 2004. Általános célkitűzések A tanári munka eredményessége érdekében a tantervnek világos képet kell adnia arról, hogy milyen is legyen az a tudás,

Részletesebben

Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze

Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze Nekünk minden gyermek fontos Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze SZOLNOK 2013. A helyi nevelési programot benyújtó intézmény: SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK GÉZENGÚZ

Részletesebben

AZ ENDREFALVA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM

AZ ENDREFALVA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM AZ ENDREFALVA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetı... 3 II. Intézmény bemutatása, legfontosabb jellemzı adatai... 6 III. Küldetésnyilatkozat... 11

Részletesebben

Pedagógiai Program GYERMEKLÉPTEKKEL. Mozogva ismerkedj, tapasztalj türelemmel, együttérzéssel, szeretettel. Kőbányai Csupa Csoda Óvoda

Pedagógiai Program GYERMEKLÉPTEKKEL. Mozogva ismerkedj, tapasztalj türelemmel, együttérzéssel, szeretettel. Kőbányai Csupa Csoda Óvoda Pedagógiai Program GYERMEKLÉPTEKKEL Mozogva ismerkedj, tapasztalj türelemmel, együttérzéssel, szeretettel Kőbányai Csupa Csoda Óvoda 1101 Budapest, Kőbányai út 38. sz. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ...

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Villányi Kikerics Óvoda Kindergarten Kikerics Willand 7773 Villány, Rákóczi Ferenc u. 19. 2013.

PEDAGÓGIAI PROGRAM Villányi Kikerics Óvoda Kindergarten Kikerics Willand 7773 Villány, Rákóczi Ferenc u. 19. 2013. PEDAGÓGIAI PROGRAM Villányi Kikerics Óvoda Kindergarten Kikerics Willand 7773 Villány, Rákóczi Ferenc u. 19. 2013. Intézményvezető: Kincses Tamásné neve Intézmény OM - azonosítója: 202259 Véleménynyilvánítók:

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A 2014.

A NYÍREGYHÁZI ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A 2014. A NYÍREGYHÁZI ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A 2014. 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés...3. 1.1. Az iskola bemutatása...6. 1.2. Alapfeladatok 7. 1.3.

Részletesebben

Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 TARTALOM I. BEVEZETŐ... 4 II. NEVELÉSI PROGRAM... 4 1. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI, ELJÁRÁSAI... 4 2. A SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉSSEL

Részletesebben

Az óvoda nevelési feladatai Az óvodai nevelés feladata az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése.

Az óvoda nevelési feladatai Az óvodai nevelés feladata az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése. Az óvoda nevelési célja A gyermeki személyiség tiszteletben tartásával a játék során, - az egyéni és életkori sajátosságok figyelembevételével - úgy alakítsuk, fejlesszük a gyermekek képességeit, hogy

Részletesebben

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. Példabeszédek 22,6. HA JÓ a kezdet

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. Példabeszédek 22,6. HA JÓ a kezdet Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. Példabeszédek 22,6 HA JÓ a kezdet Pedagógiai program 2016 Készítette: a Pécsi Baptista Gyülekezet Szakmai Csoportja

Részletesebben

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004.

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004. A Hevesi Körzeti Általános Iskola Pedagógiai Programja A legjobb terv is csak terv, vagyis jó szándék. Elkötelezettség nélkül arra, hogy ezt végre is akarod hajtani csak ígéreteid és reményeid vannak,

Részletesebben