49. Hét November 30. Hétfő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "49. Hét 2009. November 30. Hétfő"

Átírás

1 Hettii Ellemzéss 49. Hét November 30. Hétfő SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés A pénteki csonka kereskedési napon bekövetkezett esést leszámítva pozitív hetük lehetett volna az amerikai tőzsdéknek. Mivel azonban a csütörtöki kereskedést a Hálaadás ünnepe miatt teljesen kihagyták és ezalatt a világ tőzsdéi jelentősen gyengültek, pénteken kicsit bepótoltak az esésből. A pénzügyi világot a Dubai felől érkező rossz hírek sokkolták, de persze az esés a középtávú technikai képbe is teljesen beleillik. Japán nem kérdés, hiszen a Nikkei friss letöréssel, stabil eső trendben van. Európában inkább bizonytalanságot és oldalazást láthatunk, mivel novemberben nem tudtak az októberi csúcs fölé menni az indexek (kivéve Ftse100) és ismét lefele vették az irányt. Amerikában továbbra is megmaradt a bika piacon nem egészséges szétválás, mely szerint a blue-chip-eket tömörítő indexek sokkal jobb teljesítményt nyújtanak, mint a mid- és small-cap papírokat tömörítők. Ez figyelmeztető jel és minden long pozícióval kapcsolatban megerősíti azt, hogy érdemes rövid pórázon tartani a profitot felkészülve arra, hogy bármikor realizáljunk. Az emelkedés nem tud kiterjedni a részvények nagy tömegére és ez előbb utóbb az emelkedő trend látványos megtöréséhez, valószínűleg tartósabb oldalazáshoz vezethet. A szektorok piacán is bizonytalanságként értékelhető, hogy az eddig vezető indexek helyébe a hét nyerteseként megjelent például az Egészségügy és a Közműszolgáltatók, melyek nem éppen az emelkedés vezetői. A nyersanyagok piacai viszonylagos nyugalommal kereskedtek egész héten, az állóvizet csak a hét vége rázta fel valamelyest. Említésre érdemes, hogy az arany 8 nap után végre tudott határozottan esni, ráadásul a pénteki kereskedés indulásakor kialakult pániknak köszönhetően egészen 1125-ig lenyúlva. Ez az esés azonban csak ijesztgetésnek tűnik, hiszen már napon belül fordult az irány és egy nagy alsó árnyék rajzolásával inkább a további emelkedés felé hajlik a mozgása. Indexek Érték Heti vált. (%) Nasdaq Composite 2138,44-0,36% S&P ,49 0,01% Russell ,21-1,29% DJ Stoxx ,14-0,07% DJ Stoxx TMI 235,45-0,48% DAX 5685,61 0,40% CAC ,45-0,21% EUR/HUF 272,46 1,30% USD/HUF 182,14 0,72% Szektorok - USA Érték Heti vált. (%) Alapanyagok 32,35-0,28% Energia 57,02 0,74% Pénzügy 14,28-2,24% Ipar 27,42-0,15% Technológia 21,71 0,09% Nem ciklikus fogyasztás 26,88-0,04% Közműszolgáltatók 29,51 0,88% Egészségügy 30,79 1,30% Ciklikus fogyasztás 28,62-0,24%

2 S&P500 (USA) Ha csak erre az indexre nézünk, akkor egyáltalán nem tudunk rosszat mondani a piacra. Gyakorlatilag egy erős ellenállásával küzd immáron másfél hónapja, két hete pedig az ellenállás fölött oldalaz és próbál meg erőteljesebben elszakadni ettől az árszinttől. Komoly emelkedő trend, egészséges oldalazás. A piac értékelését és a középtávú pozíciókat sem szabad egy indexre alapozni. Az S&P500 mellett látni a small- és midcap alulteljesítését, ami hetek óta nem akar változni, így nem ad kellő stabilitást, támogatást az emelkedésnek. A lényeg persze, ami az óvatos long pozíciókat megengedi, hogy az S&P500-as index még mindig csúcsközelben van.

3 Russel 2000 (USA) Az között épített sáv közepéig tudott csak emelkedni, így nagy valószínűséggel most megcélozza az 550-es támaszt. Ennek elestével középtávú csökkenő trendbe kerülne, de ennek egyelőre nem mutatkoznak komoly jelei. Az alulteljesítés október óta feltűnő és az elmúlt hetekben sem enyhült. A november közepe óta bemutatott igen hektikus, össze-vissza mozgása teljes bizonytalanságról tanúskodik. Széles sávban mozog egyelőre. Trendsemleges mozgás. Nem sikerült az elmúlt héten a 600-as szint meghódítása, onnan már hétfőn napon belül lepattant. Egyelőre az 550-es támasz szint tesztelése tűnik valószínűnek a közeljövőben.

4 EUR-HUF (Forex) Az október közepén egészen megnyugvó, leülő mozgás szépen tapasztotta 265-re, ami már elesni látszott. Ekkor azonban hirtelen feltépték egészen 284 közelbe, amivel megsértette a csökkenő háromszög felső trendvonalát, de mégis vissza tudott térni a formációba. 265 már igencsak meggyengült. Minden eddigi fordulás a csökkenő háromszög felső trendvonaláról magas felső árnyékú gyertyával kezdődött, amilyet pénteken is produkált. Ez alapján jó eséllyel következhet a héten a 265-ös szint ismételt tesztelése, ami immár negyedjére nagy eséllyel fog elesni. A devizapiacokon általában nehezebben működnek a hagyományos technikai formációk, de sikeres letörés esetén a háromszögből adódóan akár 250-ig is erősödhet a forint néhány hónapon belül.

5 Cukor (Árupiac) A cukor a korábbi szárnyalás után kezd kedvezőtlenebb technikai képet mutatni. Az emelkedő háromszögön belül alacsonyabb csúcsokat alakított ki és el is hagyta annak alsó, emelkedő trendvonalát. Tetőt épít, alacsonyabb csúcsokkal, érvénytelenített emelkedő háromszöggel. Jó esélye van arra, hogy a múlt heti letöréssel tartósabb mozgás kezdődjön és egészen a 20 dolláros, majd pedig az erősebb 18 dolláros támaszáig essen. Solar Capital Markets Zrt.

12. Hét 2010. március 21. Hétfő

12. Hét 2010. március 21. Hétfő Hettii Ellemzéss 12. Hét 2010. március 21. Hétfő Összegzés Némi korrekció indult el a héten, bár számos index tudott még emelkedni. Mégis ez az első hét, hogy a korábban vezető kisebb kapitalizációjú részvények

Részletesebben

39. Hét 2009. Szeptember 21. Hétfő

39. Hét 2009. Szeptember 21. Hétfő Hettii Ellemzéss 39. Hét 2009. Szeptember 21. Hétfő SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés Ismét erőteljes emelkedést láthattunk a világ tőzsdéin a a 38. héten. A főbb indexek markáns nyereséggel zárták

Részletesebben

20. Hét 2010. május 18. Kedd

20. Hét 2010. május 18. Kedd Napii Ellemzéss 20. Hét 2010. május 18. Kedd Összegzés Megjártak minden irányt tegnap az amerikai piacok, de végül némi pozitívumként emelkedéssel tudtak zárni, ami általában véve is jó hír, mivel a jelenlegi

Részletesebben

17. Hét 2010. április 27. Kedd

17. Hét 2010. április 27. Kedd Hettii Ellemzéss 17. Hét 2010. április 27. Kedd Összegzés Erőteljes nyitást láthattunk az európai tőzsdéken, a vezető indexek 1% közelében, a két legfontosabb index, a német DAX 30 és a francia CAC 40

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus. 12. Szerda

33. Hét 2009. augusztus. 12. Szerda Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 12. Szerda Összegzés Negatív nyitást követıen napon belül jelentısebb veszteségeket is elszenvedtek az amerikai indexek, melyet azonban nap végére részben sikerült

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı

33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı Összegzés Gyakorlatilag július eleje óta komolyabb korrekció nélkül emelkednek az amerikai piacok és így a világ további jelentısebb tızsdeindexei is.

Részletesebben

39. Hét 2009. Szeptember 25. Péntek

39. Hét 2009. Szeptember 25. Péntek Napii Ellemzéss 39. Hét 2009. Szeptember 25. Péntek Összegzés A befektetők körében egyre több negatív visszhang lát napvilágot a nemzetközi, de főként az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatban. Peter

Részletesebben

30. Hét 2009. július.22. Szerda

30. Hét 2009. július.22. Szerda Napii Ellemzéss 30. Hét 2009. július.22. Szerda Összegzés Sok rövidtávú speki mehetett tönkre a napokban, mert annak ellenére, hogy a túlvettség, a rövidtávú korrekció, a profit realizálási hullám minden

Részletesebben

44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök

44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök Napii Ellemzéss 44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök Összegzés Szinte nem tudunk olyan ismertebb instrumentumot felmutatni amely a tegnapi napon pozitív teljesítményt nyújtott volna. Az amerikai tőzsdeindexek

Részletesebben

30. Hét 2009. július.24. Péntek

30. Hét 2009. július.24. Péntek Napii Ellemzéss 30. Hét 2009. július.24. Péntek Összegzés A tegnapi nap során tovább meneteltek az amerikai piacok a napok óta meglévı rendkívüli technikai túlvettségük ellenére. Ez az emelkedés magával

Részletesebben

46. Hét 2009. November 09. Hétfő

46. Hét 2009. November 09. Hétfő Hettii Ellemzéss 46. Hét 2009. November 09. Hétfő SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés A hét elején még hektikus, bizonytalan irányú kereskedést láthattunk a piacokon, ami a hét végére lecsendesedő, lassabb

Részletesebben

04. Hét 2010. Január 20. Szerda

04. Hét 2010. Január 20. Szerda Napii Ellemzéss 04. Hét 2010. Január 20. Szerda SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés A hétfői amerikai szünnapot követően újabb jelét kaptuk annak, hogy igazi bikapiacon vagyunk. Az egészségügy múlt heti

Részletesebben

18. Hét 2010. május 04. Kedd

18. Hét 2010. május 04. Kedd ..Napii Ellemzéss 18. Hét 2010. május 04. Kedd Összegzés A pénteki esés után tegnap több pozitívan értékelt makrogazdasági adat is az amerikai piacok emelkedését támogatta. Elsősorban mindenki a görögök

Részletesebben

21. Hét 2010. május 28. Péntek

21. Hét 2010. május 28. Péntek Napii Ellemzéss 21. Hét 2010. május 28. Péntek Összegzés A felületes szemlélő azt is mondhatja, hogy a május 6-i mélypontról való felállás játszódik le a piacokon, azonban sok, igen fontos különbséget

Részletesebben

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a

Részletesebben

14. Hét 2010. április 5. Hétfő

14. Hét 2010. április 5. Hétfő Hettii Ellemzéss 14. Hét 2010. április 5. Hétfő Összegzés Nagypéntek miatt a tőzsdék zárva tartottak pénteken mind Európában, mind Amerikában bár a forgalom megelőző nap sem volt kimagasló. Annak ellenére,

Részletesebben

25. Hét 2010. július 22. Kedd

25. Hét 2010. július 22. Kedd Napii Ellemzéss 25. Hét 2010. július 22. Kedd Összegzés Az európai részvények többsége immáron kilencedik napja emelkedik és hétfőn 7 hetes csúcsra ért fel. A fő optimizmust a kínai központi bank bejelentése

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd

33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Összegzés Enyhén negatív nyitás, majd lassú egész napos csorgás jellemezte a tegnapi amerikai kereskedést, mely jelentısebb makrogazdasági és vállalati

Részletesebben

4. Hét 2010. Január 18. Hétfő

4. Hét 2010. Január 18. Hétfő Hettii Ellemzéss 4. Hét 2010. Január 18. Hétfő SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés Sem az Intel gyorsjelentése, sem a JP Morgan vártnál nyereségesebb szereplése nem volt a befektetők ínyére, akik a megelőző

Részletesebben

29. Hét 2010. július 20. Kedd

29. Hét 2010. július 20. Kedd Napii Ellemzéss 29. Hét 2010. július 20. Kedd Összegzés Az európai indexek hanyatlásával indult a hétfői kereskedés, ami a pénteki amerikai zárás tükrében nem is volt annyira meglepő. A kezdeti gyengélkedés

Részletesebben

41. Hét 2009. Október 07. szerda

41. Hét 2009. Október 07. szerda Napii Ellemzéss 41. Hét 2009. Október 07. szerda Összegzés A keddi kereskedés során a befektetők pozitív híreket kaptak a nemzetközi piacokról, így további jelentős emelkedéseket könyvelhettünk el a nap

Részletesebben

21. Hét 2010. május 26. Szerda

21. Hét 2010. május 26. Szerda Napii Ellemzéss 21. Hét 2010. május 26. Szerda Összegzés A görög válság már a múlté, legalábbis ami a szalagcímeket illeti. Jelenleg a divatos kifejezés immár a déleurópai országok válsága. Ahogy azt már

Részletesebben

6. Hét 2010. Február 10. Szerda

6. Hét 2010. Február 10. Szerda Napii Ellemzéss 6. Hét 2010. Február 10. Szerda Összegzés Leginkább a Görögország megmentése körül forgó hírek befolyásolták a tegnapi pozitív hangulat kialakulását. Úgy néz ki, hogy az eurozóna tagjai

Részletesebben

41. Hét Október 07. Csütörtök

41. Hét Október 07. Csütörtök Napii Ellemzéss 41. Hét 2009. Október 07. Csütörtök Összegzés Sok tényező csapott össze eddig a héten az amerikai piacokon, melyek végeredménye egyelőre egy kissé semleges, de továbbra is bika viselkedés.

Részletesebben

4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök

4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök Napii Ellemzéss 4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés Az előző napi amerikai hátraarc kedvezőtlen környezetet teremtet a befektetésre Európában, amelynek következtében

Részletesebben

péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló Csütörtökön pozitív hangulat uralkodott a tőzsdéken. Tovább folytatódó monetáris lazításra utaló nyilatkozatot tett az EKB. Erősen emelkedtek az olajárak.

Részletesebben

15. Hét 2010. április 13. Kedd

15. Hét 2010. április 13. Kedd Napii Ellemzéss 15. Hét 2010. április 13. Kedd Összegzés A hét első kereskedési napja meglehetősen nyögvenyelősre sikeredett. Az európai mutatók stagnáltak, vagy minimális emelkedéssel vették a napot.

Részletesebben

5. Hét 2010. Február 5 Péntek

5. Hét 2010. Február 5 Péntek Napii Ellemzéss 5. Hét 2010. Február 5 Péntek SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés A tőzsdei árfolyamokat hosszú hónapok óta a gazdasági növekedés, a recesszióból történő kilábalás iránti bizalom mozgatja.

Részletesebben

47. Hét 2009. November 18. Szerda

47. Hét 2009. November 18. Szerda 1 Napii Ellemzéss 47. Hét 2009. November 18. Szerda Összegzés A tegnapi zárás előtti kérdőjelek jelek miatt pesszimista hangulat uralkodott a távol keleti tőzsdéken, amely a japán jen erősödése és a kétséges

Részletesebben

31. Hét 2009. július.31. Péntek

31. Hét 2009. július.31. Péntek Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.31. Péntek Összegzés Kedvezı makrogazdasági adatok által támogatott optimista hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés. Már a nyitásban jelentıs pluszok mutatkoztak

Részletesebben

16. Hét 2010. április 19. Hétfő

16. Hét 2010. április 19. Hétfő Hettii Ellemzéss 16. Hét 2010. április 19. Hétfő Összegzés Az elmúlt héten hosszú idő óta már nagyon vegyes, inkább negatív eredményeket értek el a részvények a világ tőzsdéin, de biztosan elindult korrekcióról

Részletesebben

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló Pénteken pozitív hangulat uralkodott a világ tőzsdéin, hétfőn fordulat következett be Kínában a negatív makrogazdasági adatok miatt. Vegyesen teljesített a

Részletesebben

kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló

kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló Ismét lejtőre kerültek az olajárak a világpiacon. Nem tartott sokáig a tőzsdepiacok múlt hét végi optimista hangulata: Amerika mérvadó indexei 1 százalék feletti

Részletesebben

29. Hét 2010. július 21. Szerda

29. Hét 2010. július 21. Szerda Napii Ellemzéss 29. Hét 2010. július 21. Szerda Összegzés A pénteki esés után hétfőn még nem sok pozitívumot mutattak az amerikai piacok, azonban a tegnapi kereskedés elején már észre lehetett venni, hogy

Részletesebben

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Napii Ellemzéss 45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Összegzés Az előző napi enyhe pozitív teljesítmény után várakozásainknak megfelelően a főbb indexek emelkedéssel kezdték a kereskedést, több ázsiai

Részletesebben

32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd

32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd Napii Ellemzéss 32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd Összegzés Felesleges is vezetı makrogazdasági hírt keresni, hiszen a lényeg, hogy az amerikai piacok minden hírt pozitívan értékelve jutottak több havi

Részletesebben

hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 21. Vezetői összefoglaló Estek a részvénypiaci indexek. Tovább csökkentek az olajárak. Ismét folyó fizetési többlet az eurozónában. A forint mind a három vezető devizával szemben

Részletesebben

38. Hét Szeptember 15. Kedd

38. Hét Szeptember 15. Kedd Napii Ellemzéss 38. Hét 2009. Szeptember 15. Kedd Összegzés Az energia és a pénzügyi szektor gyengesége miatt az európai és ázsiai indexek negatív tartományban zártak. A földgáz árának 12%-os megugrása

Részletesebben

péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Tegnap a 308-os szintet is érintette az euró/forint árfolyam, de később erősödésnek indult.

Részletesebben

34. Hét 2009. Augusztus19. Szerda

34. Hét 2009. Augusztus19. Szerda Napii Ellemzéss 34. Hét 2009. Augusztus19. Szerda Összegzés A tegnapi pánikot követően ma a legtöbb részvényindex emelkedni tudott, köszönhetően a vártnál jobb kiskereskedelmi vállalatok jelentésének és

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló Negatív kereskedési hangulat az újra csökkenő olajárak miatt. Nagyot nőtt az amerikai olajkitermelői aktivitás. 12 éves mélypontján az orosz rubel. Gyengült

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. május 18.

Összefoglaló. 2016. május 18. 2016. május 18. Összefoglaló Szerda reggel mindhárom vezető devizával szemben gyengült a forint. A BUX 9,1 milliárd forintos, átlag alatti részvényforgalom mellett 1,16 százalékos gyengüléssel zárta a

Részletesebben

47. Hét 2009. November 20. Péntek

47. Hét 2009. November 20. Péntek 1 Napii Ellemzéss 47. Hét 2009. November 20. Péntek Összegzés A nemzetközi piacok korrekciót látjuk világszerte, a távol keleti tőzsdék közül csak Shanghai zárt pluszban, (Nikkei -1,3%, Heng Seng 0,86%,

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 15. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11094.57-0.01% S&P 500 1173.81-0.36% Nasdaq 100 2054.51-0.13% DAX 6455.27 +0.32% BUX 23499.09-0.63%

Részletesebben

13. Hét 2010. április 1. Csütörtök

13. Hét 2010. április 1. Csütörtök Napii Ellemzéss 13. Hét 2010. április 1. Csütörtök Összegzés Az előző napon zárva tartottak az amerikai tőzsdék a hirtelen jött New York-i havazás miatt. A váratlanul jött hűvös idő komolyan igénybe vette

Részletesebben

hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló Negatívban zártak a tőzsdék a történelmi mélyponton lévő olajárak miatt. Pozitív amerikai makroadatok láttak napvilágot pénteken. Szerdán dönt irányadó kamatrátájáról

Részletesebben

31. Hét 2009. július.29. Szerda

31. Hét 2009. július.29. Szerda Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.29. Szerda Összegzés Leginkább a vártnál rosszabb fogyasztói bizalmi indexértékkel magyarázták a tegnapi amerikai tızsdei kezdést, azonban az egy százalékot meghaladó

Részletesebben

14. Hét 2010. április 7. Szerda

14. Hét 2010. április 7. Szerda Napii Ellemzéss 14. Hét 2010. április 7. Szerda Összegzés A keddi kereskedésben tovább meneteltek az indexek mind Európában, mind az Egyesült Államokban, bár az európai kereskedés kellős közepén komoly

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. június 14.

Összefoglaló. 2016. június 14. 2016. június 14. Összefoglaló Kedd reggel közel 3 forinttal tartózkodik a 30 napos szintje alatt a hazai fizetőeszköz az euróhoz képest, a frankkal szemben 1 forinttal felette, míg a dollár ellenében 1

Részletesebben

hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 16. Vezetői összefoglaló Jó teljesítménnyel zárták az elmúlt hetet a vezető részvényindexek Európában és a tengerentúlon is. A forint árfolyama nem mutatott jelentős elmozdulást. A

Részletesebben

44. Hét 2009. Október 28. Szerda

44. Hét 2009. Október 28. Szerda Napii Ellemzéss 44. Hét 2009. Október 28. Szerda Összegzés Az összességében jó vállalati jelentések sem tudták meggyőzni a befektetőket a vásárlás mellett, a piac inkább a negatív hírekre és a fejlődés

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS Október EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. november 10. 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok 2015 októbere soha nem látott

Részletesebben

hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló A legrosszabb nyitóhetüket produkálták tőzsdék Amerikában és Európában is. Pozitív amerikai munkaerőpiaci adatok jöttek, ugyanakkor ez nem volt hatással a piacra.

Részletesebben

16. Hét 2010. április 21. Szerda

16. Hét 2010. április 21. Szerda Napii Ellemzéss 16. Hét 2010. április 21. Szerda Összegzés Az előző napi gyengeséget követően az európai indexek jelentős emelkedéssel kezdték a napot és a 1.5% körüli nyereséget a nap végére is sikerült

Részletesebben

38. Hét 2009. Szeptember 16. Szerda

38. Hét 2009. Szeptember 16. Szerda Napii Ellemzéss 38. Hét 2009. Szeptember 16. Szerda Összegzés A recessziónak valószínűleg vége mondta Ben Bernanke, Federal Reserve elnöke keddi beszédében. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője

Részletesebben

hétfő, 2016. január 4. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 4. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 4. Vezetői összefoglaló Leállították ma reggel a kínai kereskedést. 2015-ben a Nasdaq kivételével veszteségben zártak az amerikai indexek, míg az FTSE 100 kivételével nyereséges évet

Részletesebben

hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló A karácsonyi ünnepeket megelőző kereskedési napon és a december 24-i rövidített kereskedési napon vegyesen teljesítettek az európai és az amerikai részvényindexek.

Részletesebben

péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló Kiváló teljesítményt nyújtottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, pluszban zárt Amerika is. Ma reggelre a forint jelentősen erősödött a vezető nemzetközi devizákkal

Részletesebben

szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nemzetközi tőzsdék veszteséggel zárták a tőzsdei kereskedést. Az euró/forint kurzus a 305-ös szint fölé gyengült a romló nemzetközi hangulat

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Az augusztus második felében elindult részvénypiaci mélyrepülésből nem sikerült talpra állni, a potenciális amerikai kamatemelés, és a kínai gazdaság lassulása

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA A Fed kamatdöntő ülését megelőző aggodalmak miatt csökkenéssel indult a kereskedés szeptember harmadik hetében, ugyanakkor a gyenge makroadatok amelyek mérsékelték

Részletesebben

A certifikátok mögöttes termékei

A certifikátok mögöttes termékei A certifikátok mögöttes termékei Erste Befektetési Zrt. Dr. Miró József Budapest, 2012 május 24. 2012.05.25. 1 Elöljáróban Mamis Averzió Valahol itt vagyunk? 2012.05.25. 2 S&P500 P/E 2012 P/E 2013 P/E

Részletesebben

30. Hét 2009. július.21. Kedd

30. Hét 2009. július.21. Kedd Napii Ellemzéss 30. Hét 2009. július.21. Kedd Összegzés Az elmúlt hét alapján, különösen az emelkedés lassulásán korrekció tűnt legvalószínűbbnek e helyett a hétfői kereskedés egy jókora emelkedéssel ért

Részletesebben

hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek mínuszban fejezték be január utolsó kereskedési napját. Pénteken a svájci frank/forint kurzus 299-nél

Részletesebben

hétfő, 2016. január 25. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 25. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 25. Vezetői összefoglaló Jelentősen, közel 10 százalékkal emelkedtek az olajárak pénteken, vagyis a korábbi hosszú lejtmenetet követően immáron második napja zárt pluszban az olaj árfolyama.

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Amilyen gyengén indult az októberi hónap, olyan erős lett a vége, hogy a hónap utolsó napjára a Dow és az S&P 500 index is új történelmi csúcsra kapaszkodott.

Részletesebben

szerda, 2014. február 19. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. február 19. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. február 19. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a tengerentúli tőzsdék, a londoni FTSE 100 továbbra is jól teljesít A forint euróval szembeni árfolyama a kamatvágás hírére a 310-es árfolyamszint

Részletesebben

39. Hét 2009. Szeptember 22. Kedd

39. Hét 2009. Szeptember 22. Kedd Napii Ellemzéss 39. Hét 2009. Szeptember 22. Kedd Összegzés A részvényindexek többsége esett a tegnapi kereskedés során szerte a világban. Az esés nem volt különösebben jelentős, a múlt heti emelkedés

Részletesebben

34. Hét 2010. augusztus 25. Szerda

34. Hét 2010. augusztus 25. Szerda Napii Ellemzéss 34. Hét 2010. augusztus 25. Szerda Összegzés Újra estek a főbb mutatók a világ tőzsde parkettjein, ráadásul a leértékelődés általánosan 1.5% közelében, vagy a felett zajlott, úgyhogy kiadós

Részletesebben

kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai tőzsdék jelentős pluszokat értek el hétfőn, és a tengerentúlon is jól teljesítettek a fő részvényindexek. Hétfőn szűk sávban mozgott a forint

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló Hétfőn mindhárom nagy amerikai index hosszú távú lejtmenetbe kezdett. Tegnap az egész világon részvényeladási hullám söpört végig. A hazai fizetőeszköz az

Részletesebben

34. Hét 2009. augusztus 17. Hétfő

34. Hét 2009. augusztus 17. Hétfő Napii Ellemzéss 34. Hét 2009. augusztus 17. Hétfő Összegzés A főbb indexek nem tudtak emelkedni és enyhe csökkenéssel zárták a múlt hetet. A piac mégis attól hangos, hogy a fontosabb amerikai kiskereskedelmi

Részletesebben

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. január 1-11.

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. január 1-11. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. H-1132 Budapest Váci út 3. +3 (1) 2999 999 alapok@quaestor.hu Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Heti jelentés Hazai

Részletesebben

Független könyvvizsgálói jelentés. A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére

Független könyvvizsgálói jelentés. A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére Független könyvvizsgálói jelentés A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére Elvégeztük a MARKETPROG Esernyőalap Technics Abszolút Hozamú Származtatott Részalap (továbbiakban az

Részletesebben

Arany ($) 1.467 0,7% S&P 1.598 0,9% OTP 4.699-0,8% Nokia 2,5-2,0% USD/HUF 226,47-0,1% 10Y hozam 5,19-13,0 előző napi záró adatok

Arany ($) 1.467 0,7% S&P 1.598 0,9% OTP 4.699-0,8% Nokia 2,5-2,0% USD/HUF 226,47-0,1% 10Y hozam 5,19-13,0 előző napi záró adatok . május 3. BUX 18.242-0,2% MOL 16.1-0,2% Commerzbank 10,7 4,4% EUR/HUF 295,92-1,0% Olaj ($) 94,0 3,3% DAX 7.962 0,6% Richter 34.2 1,3% BMW 70,7 0,6% EUR/USD 1,3065-0,9% Arany ($) 1.467 0,7% S&P 1.598 0,9%

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló Napi Elemzés 2010. október 22. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11146.57 +0.35% S&P 500 1180.26 +0.18% Nasdaq 100 2090.10 +0.21% DAX 6611.01 +1.33% BUX 23665.50 +0.16% EURHUF 275.28-0.32%

Részletesebben

hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. április 27. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek pénteken. Ma reggel elérte a 303-as szintet az euró/forint árfolyam. Pénteken 1,7 százalékkal

Részletesebben

hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zártak az amerikai és európai börzék. 30 dollár alatt az olaj hordónkénti ára. Hétfő reggel enyhe gyengüléssel indította a napot a forint

Részletesebben

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló Az év első kereskedési napján jelentős mínuszban zártak az európai és az amerikai piacok is, az Dow Jones az elmúlt 84 év leggyengébb éves nyitását mutatatta

Részletesebben

BUX 17.345-0,2% MOL 16.300 1,2% Commerzbank 1,3-0,2% EUR/HUF 283,31 0,7% Olaj ($)

BUX 17.345-0,2% MOL 16.300 1,2% Commerzbank 1,3-0,2% EUR/HUF 283,31 0,7% Olaj ($) . augusztus 30. BUX 17.345-0,2% MOL 16.3 1,2% Commerzbank 1,3-0,2% EUR/HUF 283,31 0,7% Olaj ($) 95,5-0,9% DAX 7.011 0,1% Richter 38.750-0,9% BMW 60,1-0,6% EUR/USD 1,2530-0,3% Arany ($) 1.657-0,6% S&P 1.410

Részletesebben

NAPI JELENTÉS. Női aktivitás alakulása (15-74 év) 2012. szeptember 26. szerda. Magyarország. Jelentősen bővült a nők aktivitása.

NAPI JELENTÉS. Női aktivitás alakulása (15-74 év) 2012. szeptember 26. szerda. Magyarország. Jelentősen bővült a nők aktivitása. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TERVKOORDINÁCIÓS ÁLLAMTITKÁRSÁG GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2012. szeptember 26. szerda Magyarország Jelentősen bővült a nők aktivitása 51,0 Női aktivitás alakulása

Részletesebben

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK

FONTOSABB MAI MAKROGAZDASÁGI ADATKÖZLÉSEK Gyors piaci áttekintés 2016. május 2., hétfő DEVIZAÁRFOLYAMOK BANKKÖZI KAMATOK (%) 5-ÉVES CDS-FELÁRAK (bp) Szpot (8:30) Vált. (%)* BUBOR EURIBOR USD LIBOR Pénteki záró Vált.* EUR-USD 1,1464 0,11 O/N 1,10

Részletesebben

Kereskedés ETF-ekkel. 2015. Március 8. 17:30. A webinárium hamarosan kezdődik. Kérjük, ellenőrizze, hogy számítógépe hangszórója be van-e kapcsolva.

Kereskedés ETF-ekkel. 2015. Március 8. 17:30. A webinárium hamarosan kezdődik. Kérjük, ellenőrizze, hogy számítógépe hangszórója be van-e kapcsolva. Kereskedés ETF-ekkel 2015. Március 8. 17:30 A webinárium hamarosan kezdődik. Kérjük, ellenőrizze, hogy számítógépe hangszórója be van-e kapcsolva. További technikai információk: https://www.kbcequitas.hu/menu/tamogatas/tudastar/oktatas

Részletesebben

Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. december 9.

Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. december 9. BUX 23,325 0.0% Mtel 411-0.7% Bayer 115.3 0.0% EUR/HUF 313.91 0.3% Olaj ($) 37.5-0.4% DAX 10,674-2.0% MOL 13,560 0.0% BMW 97.6 0.0% EUR/USD 1.0892 0.5% Arany ($) 1,075 0.3% S&P 2,064-0.6% OTP 5,870-0.8%

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. április 28. május 4. 18. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. május 5.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. április 28. május 4. 18. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. május 5. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. április 28. május 4. 18. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Ukrajnában

Részletesebben

Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2016. február 12.

Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2016. február 12. BUX 22.536-1,5% Mtel 387-0,8% Bayer 94,3 0,3% EUR/HUF 311,18-0,1% Olaj ($) 26,2-4,5% DAX 8.753-2,9% MOL 13.555-1,5% BMW 67,7-1,3% EUR/USD 1,1323 0,3% Arany ($) 1.247 4,1% S&P 1.829-1,2% OTP 5.750-2,0%

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. május 20.

Összefoglaló. 2016. május 20. 2016. május 20. Összefoglaló Péntek reggel mindhárom vezető devizával szemben stagnálás közeli állapotban tartózkodik a hazai fizetőeszköz a tegnapi szintjéhez viszonyítva. A BUX továbbra is lejtmenetben

Részletesebben

Várható fontosabb makrogazdasági adatok. Piaci adatok. Napi összefoglaló. 2014. július 25., péntek

Várható fontosabb makrogazdasági adatok. Piaci adatok. Napi összefoglaló. 2014. július 25., péntek 2014. július 25., péntek Várható fontosabb makrogazdasági adatok 2014. júl. 25. P. Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** Takarék bank Előző Euróövezet 10:00 M3 pénzkínálat SZK, jún. év/év 1,2% 1,0% Németország

Részletesebben

Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2013. augusztus 23.

Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2013. augusztus 23. . augusztus 23. BUX 18,157 0.3% MOL 16,250 1.8% Commerzbank 8.6 6.7% EUR/HUF 299.56-0.4% Olaj ($) 105.0 1.1% DAX 8,398 1.4% Richter 3,606-0.4% BMW 75.2 2.0% EUR/USD 1.3356 0.0% Arany ($) 1,376 0.7% S&P

Részletesebben

2015. január 28., szerda Várható fontosabb makrogazdasági adatok Takarék 2015. jan. 28. Sz. Idő Esemény/Indikátor Várakozás* Előző bank Németország

2015. január 28., szerda Várható fontosabb makrogazdasági adatok Takarék 2015. jan. 28. Sz. Idő Esemény/Indikátor Várakozás* Előző bank Németország 2015. január 28., szerda Várható fontosabb makrogazdasági adatok 2015. jan. 28. Sz. Idő Esemény/Indikátor Várakozás* Takarék bank Előző Németország 8:00 GfK fogyasztói bizalom, feb. 9,1 9,0 Magyarország

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 11. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11006.48 +0.53% S&P 500 1165.15 +0.61% Nasdaq 100 2027.03 +0.77% DAX 6291.67 +0.25% BUX 23416.53-0.51%

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. június 16.

Összefoglaló. 2016. június 16. 2016. június 16. Összefoglaló Vegyesen teljesített szerdán a forint a vezető devizákkal szemben, az euróhoz viszonyítva 314 forintig emelkedett az árfolyama. A BUX 10,3 milliárd forintos átlag körüli forgalom

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánik a nap végére szép lassan elmúlt a magyar tızsdén, és az egész napos emelkedés eredményeként pluszban tudott zárni a BUX. Az irányadó index 0,8 százalékkal 14

Részletesebben

Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. december 30. Minden kedves ügyfelünknek sikerekben gazdag, boldog újévet kívánunk!

Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2015. december 30. Minden kedves ügyfelünknek sikerekben gazdag, boldog újévet kívánunk! BUX 23,964 1.5% Mtel 410 0.5% Bayer 117.3 1.9% EUR/HUF 312.98-0.2% Olaj ($) 37.9 2.9% DAX 10,860 1.9% MOL 14,245 1.0% BMW 98.3 0.7% EUR/USD 1.0920-0.4% Arany ($) 1,069-0.0% S&P 2,078 1.1% OTP 6,020 2.2%

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. június 2-8. 23. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. június 10.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. június 2-8. 23. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. június 10. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. június 2-8. 23. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Kitartott a bikapiac,

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Garantált Likviditási Alap MKB Gránit Tôkevédett Likviditási Alap MKB Mozaik Tôkevédett Likviditási Alap MKB Euro Tôkevédett Likviditási Alap MKB Dollár Tôkevédett

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Októberben látott szintekre gyengült a dollár az euróval szemben A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk A hét témája: Meddig gyengül a font? Táblázatos makrogazdasági, árfolyam-

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. március 10-16. 11. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. március 17.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. március 10-16. 11. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. március 17. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. március 1-1. 11. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Míg az előző héten

Részletesebben

Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2014. január 31.

Panoráma. Piaci áttekintés. Erste kommentár. 2014. január 31. BUX 18,617 0.4% MOL 13,660 0.6% Commerzbank 13.0 0.0% EUR/HUF 309.33 0.0% Olaj ($) 98.2 0.9% DAX 9,373 0.4% Richter 4,626-0.7% BMW 81.3 0.0% EUR/USD 1.3555-0.8% Arany ($) 1,244-1.8% S&P 1,794 1.1% OTP

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. július 14-20. 29. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 21.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. július 14-20. 29. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 21. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. július 14-2. 29. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Ukrajna és Oroszország

Részletesebben