34. Hét Augusztus19. Szerda
|
|
|
- Nikolett Vinczené
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Napii Ellemzéss 34. Hét Augusztus19. Szerda Összegzés A tegnapi pánikot követően ma a legtöbb részvényindex emelkedni tudott, köszönhetően a vártnál jobb kiskereskedelmi vállalatok jelentésének és a várakozásoktól elmaradó, de némi pozitív jellel kecsegtető amerikai házépítési makro adatnak köszönhetően. Az új házak száma összességében bár csökkentek, mivel a társasházi új lakások építési indexe 13%-kal csökkent, de a családi ház eladások és kiadott építési engedélyek száma 5. hónapja zsinórban emelkedik, amellyel több munkahely nyílhat meg a munkavállalók előtt és ez a gazdaságnak alapvetően kedvező lehet. Elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a családi házépítési kedv könnyen véget érhet év végére, mivel a házépítéssel járó adókedvezmény kampány novemberig tart. A Ford bejelentette, hogy az elektromos autó piaci bevezetése nem távoli terv, hanem csaknem jelen: az első elektromos haszongépjárművet már jövőre, a népszerű Focus elektronikus változatát 2011-től lehet majd megvásárolni, egyelőre az USA-ban, ahol Amerika 2. számú autó gyártója már az áramszolgáltatókkal tárgyal feltöltő állomások létesítéséről. Rossz hír a shortolóknak, hogy az USA értékpapír felügyelete a SEC, újra napirendre vette a short eladások korlátozását, bár a mai napig egyetlen tanulmány sem támasztotta alá, hogy az árfolyam esésre történő spekulációnak köze lenne a válság miatti pánik kialakulásához. Az európai indexek közül a brit benchmark nem tudott olyan dinamikával emelkedni, mint a tengerentúli társai, mivel egy nemrégiben készült felmérés szerint a év közötti munkavállalók között még soha nem volt ennyi munkanélküli, akik javarésze ráadásul milliós hiteltartozásokkal vonul munkába, már ha talál. A német piacon befektetőknek is volt miért aggódniuk, mivel elemzők már hetek óta egy újabb hitelválságot emlegetnek. A felmérések szerint ugyanis a német kkv szektor ugyanis tőkehiánnyal küzd, azonban a megszigorodott banki feltételek miatt kevesen számíthatnak további forrásokra. A választás előtt ez a legfontosabb kampánytéma, amely tőzsdei szempontból azért lehet érdekes, mert a kedvezményes tőzsdei bevezetés és a vállalati kötvényprogram elterjedésével több instrumentum kerülhet piacra. Indexek Érték Napi vált. (%) Nasdaq Composite 1 955,92 1,30% S&P ,67 1,01% Russell ,43 1,45% DJ Stoxx 50E 2 630,60 1,03% DJ Stoxx TMI 220,51 1,34% DAX 5 250,74 0,94% CAC ,69 0,91% Devizák Érték Napi vált. (%) EUR/HUF 273,21-0,31% USD/HUF 193,16-0,54%
2 BUX 0912 (EU) A BUX a legtöbb indexhez hasonlóan múlt héten stagnált, amely során az árfolyamok szélső értékei alacsony volatilitást mutattak és közel helyezkedtek egymáshoz. A szűkülésből azonban a jegyzés negatív irányban tört ki, így a további rally egyelőre távolabbra került. A keddi kereskedés során az árfolyam korrigálni tudott, azonban sem a forgalom, sem a gyertya mérete nem utal arra, hogy a negatív irány megfordulna. Az emelkedő trend még él. A letörés, alacsony forgalommal történt. A szűkülésből lefelé tört ki az árfolyam. A pont környéki támasz tesztelése valószínű az elkövetkező napokban, melynek elesése esetén újra lefelé, veheti az irányt egészen pontig. Az emelkedő trend e támasz elesése esetén kerülne veszélybe, de ezzel egyelőre nem számolunk. Amennyiben a vételi erő megjelenik a határidős index piacán, úgy az pont környéki ellenállás leküzdése esetén nyílna lehetőség további emelkedésre. Jelenleg kivárás javasolt.
3 DAX 30 (EU) Pozitív fordulat is elképzelhető a DAX piacán. A július végi szűkülésből lefelé tört ki az index jegyzése a hétfői pánik következtében, de az 5200 pontnál található támasz sikeresen megfogta az esést. Kedden pedig egy bullish harami 1 japángyertya formáció kecsegtet a fordulóval. Az emelkedő trend él, pozitív fordulat jele. Kiesett a szűkülésből. Az 5200 pontos támasz elég erősnek bizonyult, az árfolyamok visszapattanására számítunk és az pont környékén található ellenállások tesztelésére. Ha a fordulós jelzés nem kerül megerősítésre és az 5200 pontos támasz elesik, 5000 pontig is süllyedhet az árjegyzés, de az emelkedő trendet egyelőre 4900 pontig nem veszélyezteti a korrekció. 1 Bullish harami: Csökkenő trendben egy nagy testű eső gyertyát követő kis testű emelkedő nap, amely teljes egészében a megelőző nap testében foglal helyet. A japánul terhességre utaló formáció közepesen megbízható jelzést ad egy rövidtávú fordulóról, amely
4 Russel 2000 (USA) A kisvállalatokat tömörítő amerikai index általában sokkal volatilisebben mozog, mind neves társai, mivel nagyjából az USA kkv szektorból szerzi komponenseit. Érdekesség, hogy a BUX index a leginkább a Russel 2000 mozgásával korrelál, ami érthető is, hiszen a nagy magyar vállalatok is amerikai léptékkel mérve inkább a közepes, vagy kisebb méretű cégekhez tartoznak. Az index nem tudott megküzdeni az 580 pontos ellenállással, számos nekifutást követően lepattant és ki is esett az 580 és 560 pont közötti szűkülésből. A keddi korrekciót követően pozitív jel, hogy a keddi gyertya nyitója jóval a hétfői testében foglal helyet és a zárója közelít a hétfői maximumhoz. Mindez akár fordulós jelzés is lehet, amennyiben a mai kereskedés során a gyertya megerősítést kap. Hosszútávon még él az emelkedés, az index enyhén túlvett volt, így ráfért a korrekció. Nem illik kiesni egy szűkülésből bika piac esetén. Az árfolyam látszólag támaszt talált 550 pont környékén és onnan egyelőre felfelé vette az irányt. A továbbiakban is visszafogott emelkedést várunk az indextől, de az 540 pontos támasz tesztelése sem kizárt. Az emelkedő trend 530 pont alatt kerülne veszélybe, erre egyelőre kevés esélyt látunk.
5 Ford (USA) A Ford jegyzése az elmúlt hónapok kedvező híreinek hatására 2 éve nem látott árfolyam szintek közelébe emelkedett. A csökkenő trendet márciusban törte meg az árfolyam, amely felül tudta teljesíteni a piac átlagát, lévén a júniusi korrekcióban is inkább beszűkült a grafikon, mint esett. Ez alatt az időszak alatt egy masszív bázist épített ki, amelytől júliusban rugaszkodott el az árfolyam és a túlvetté vált értékpapír korrekcióba kezdett. A korrekcióban bár közel 10%-ot veszített értékéből Amerika 2. legnagyobb autógyártója, egyelőre nem beszélhetünk fordulóról, a papír képe egészséges trendet mutat. Mindezt alátámasztja, hogy a lefelé csordogáló árfolyam az átlagnál jóval alacsonyabb érdeklődés mellett zajlik. Hosszútávon még él az emelkedés és az átmeneti trendfordulóban sem esett nagyot.. Vészesen közeledik a középtávú emelkedés trendvonala. Az átmenetinek tűnő medve hangulat egy szűk, negatív meredekségű csatornába zárta be az árfolyamot, de a profit kivét egyelőre gyenge érdeklődés mellett zajlik. Pozíció zárásra okot 6.5 USD támasz elesése adna, egyelőre valószínűbb, hogy átmeneti esést követően az árfolyam ismét emelkedni fog. Az emelkedéshez vezető út azonban rögös lesz, számos ellenállással kell majd megküzdenie 8, 8.5 és 8.75 USD környékén, vétel egy egészséges fordulót követően lokális csúcsot meghaladva javasolt csak. johndoe Solar Capital Markets Zrt.
41. Hét 2009. Október 07. szerda
Napii Ellemzéss 41. Hét 2009. Október 07. szerda Összegzés A keddi kereskedés során a befektetők pozitív híreket kaptak a nemzetközi piacokról, így további jelentős emelkedéseket könyvelhettünk el a nap
45. Hét 2009. November 05. Csütörtök
Napii Ellemzéss 45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Összegzés Az előző napi enyhe pozitív teljesítmény után várakozásainknak megfelelően a főbb indexek emelkedéssel kezdték a kereskedést, több ázsiai
44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök
Napii Ellemzéss 44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök Összegzés Szinte nem tudunk olyan ismertebb instrumentumot felmutatni amely a tegnapi napon pozitív teljesítményt nyújtott volna. Az amerikai tőzsdeindexek
18. Hét 2010. május 04. Kedd
..Napii Ellemzéss 18. Hét 2010. május 04. Kedd Összegzés A pénteki esés után tegnap több pozitívan értékelt makrogazdasági adat is az amerikai piacok emelkedését támogatta. Elsősorban mindenki a görögök
4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök
Napii Ellemzéss 4. Hét 2010. Január 28. Csütörtök SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés Az előző napi amerikai hátraarc kedvezőtlen környezetet teremtet a befektetésre Európában, amelynek következtében
48. Hét 2009. November 26. Csütörtök
Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a
21. Hét 2010. május 28. Péntek
Napii Ellemzéss 21. Hét 2010. május 28. Péntek Összegzés A felületes szemlélő azt is mondhatja, hogy a május 6-i mélypontról való felállás játszódik le a piacokon, azonban sok, igen fontos különbséget
41. Hét Október 07. Csütörtök
Napii Ellemzéss 41. Hét 2009. Október 07. Csütörtök Összegzés Sok tényező csapott össze eddig a héten az amerikai piacokon, melyek végeredménye egyelőre egy kissé semleges, de továbbra is bika viselkedés.
32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd
Napii Ellemzéss 32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd Összegzés Felesleges is vezetı makrogazdasági hírt keresni, hiszen a lényeg, hogy az amerikai piacok minden hírt pozitívan értékelve jutottak több havi
46. Hét 2009. November 09. Hétfő
Hettii Ellemzéss 46. Hét 2009. November 09. Hétfő SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés A hét elején még hektikus, bizonytalan irányú kereskedést láthattunk a piacokon, ami a hét végére lecsendesedő, lassabb
21. Hét 2010. május 26. Szerda
Napii Ellemzéss 21. Hét 2010. május 26. Szerda Összegzés A görög válság már a múlté, legalábbis ami a szalagcímeket illeti. Jelenleg a divatos kifejezés immár a déleurópai országok válsága. Ahogy azt már
33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd
Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Összegzés Enyhén negatív nyitás, majd lassú egész napos csorgás jellemezte a tegnapi amerikai kereskedést, mely jelentısebb makrogazdasági és vállalati
14. Hét 2010. április 7. Szerda
Napii Ellemzéss 14. Hét 2010. április 7. Szerda Összegzés A keddi kereskedésben tovább meneteltek az indexek mind Európában, mind az Egyesült Államokban, bár az európai kereskedés kellős közepén komoly
29. Hét 2010. július 21. Szerda
Napii Ellemzéss 29. Hét 2010. július 21. Szerda Összegzés A pénteki esés után hétfőn még nem sok pozitívumot mutattak az amerikai piacok, azonban a tegnapi kereskedés elején már észre lehetett venni, hogy
16. Hét 2010. április 21. Szerda
Napii Ellemzéss 16. Hét 2010. április 21. Szerda Összegzés Az előző napi gyengeséget követően az európai indexek jelentős emelkedéssel kezdték a napot és a 1.5% körüli nyereséget a nap végére is sikerült
34. Hét 2010. augusztus 25. Szerda
Napii Ellemzéss 34. Hét 2010. augusztus 25. Szerda Összegzés Újra estek a főbb mutatók a világ tőzsde parkettjein, ráadásul a leértékelődés általánosan 1.5% közelében, vagy a felett zajlott, úgyhogy kiadós
31. Hét 2009. július.31. Péntek
Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.31. Péntek Összegzés Kedvezı makrogazdasági adatok által támogatott optimista hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés. Már a nyitásban jelentıs pluszok mutatkoztak
13. Hét 2010. április 1. Csütörtök
Napii Ellemzéss 13. Hét 2010. április 1. Csütörtök Összegzés Az előző napon zárva tartottak az amerikai tőzsdék a hirtelen jött New York-i havazás miatt. A váratlanul jött hűvös idő komolyan igénybe vette
31. Hét 2009. július.29. Szerda
Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.29. Szerda Összegzés Leginkább a vártnál rosszabb fogyasztói bizalmi indexértékkel magyarázták a tegnapi amerikai tızsdei kezdést, azonban az egy százalékot meghaladó
38. Hét 2009. Szeptember 16. Szerda
Napii Ellemzéss 38. Hét 2009. Szeptember 16. Szerda Összegzés A recessziónak valószínűleg vége mondta Ben Bernanke, Federal Reserve elnöke keddi beszédében. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője
39. Hét 2009. Szeptember 22. Kedd
Napii Ellemzéss 39. Hét 2009. Szeptember 22. Kedd Összegzés A részvényindexek többsége esett a tegnapi kereskedés során szerte a világban. Az esés nem volt különösebben jelentős, a múlt heti emelkedés
SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU [email protected]. Összefoglaló
Napi Elemzés 2010. szeptember 13. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 10462.84 +0.46% S&P 500 1109.58 +0.49% Nasdaq 100 1892.34 +0.33% DAX 6214.77-0.11% BUX 23045.71-1.08% EURHUF 283.83-0.22%
SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU [email protected]. Összefoglaló
WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 19. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11143.70 +0.73% S&P 500 1184.71 +0.72% Nasdaq 100 2104.15 +0.31% DAX 6516.63 +0.37% BUX 23407.53-0.03%
hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony
csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam
szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései
kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.
szerda, április 15. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke
szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok
szerda, november 26. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal
szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot
szerda, 2015. október 7.
szerda, 2015. október 7. Kedden az Egyesült Államokban vegyes, Európában pozitív volt a hangulat a részvénypiacokon. Európában 1 százalékot megközelítő pluszban zártak a vezető indexek. Szerda reggel az
Vezetői összefoglaló november 9.
2017. november 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 17,2 milliárd forintos, jóval átlag
szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el
