E L İ T E R J E S Z T É S

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E L İ T E R J E S Z T É S"

Átírás

1 Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E L N Ö K E E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 24-i ülésére Tárgy: Pályázati önerı biztosítása a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórháza sürgısségi osztályának kialakításához Elıterjesztı: Dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke Elıkészítık: Benkı Zoltán, a Szt. Borbála Kórház fıigazgatója dr. Földessy Zsuzsanna, Petrikné Molnár Erika KEMÖH

2 2 Tisztelt Közgyőlés! szeptember 27-én már foglalkoztunk a Szent Borbála Kórház sürgısségi osztály kialakítását célzó terveivel, valamint az új belgyógyászati pavilon megépítésével is, amely telephely koncentrációs törekvéseink alapját képezheti. Akkor a közgyőlés a fejlesztésekkel egyetértett és úgy döntött, hogy a források biztosítása érdekében kiemelt projekt javaslatot terjeszt a regionális fejlesztési tanácson keresztül a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elé. A kérelem nem kapott zöld utat. Erre tekintettel az apró lépések politikájával elemekre kell bontani a fejlesztést, és az aktuális pályázati lehetıségekkel élve megvalósítani. Ennek elsı eleme a TIOP pályázaton történı indulás, amely a sürgısségi osztályok kialakítását és felszerelését hivatott támogatni. Az elnyerhetı támogatás a fejlesztési költség 90 %-a, max: 820 M Ft. A pályázat kétfordulós, a második fordulóba tovább jutott pályázóknak 6 hónap áll majd rendelkezésére a részletes pénzügyi, mőszaki tartalom kidolgozására, az engedélyeztetésre. Ennek következményei, hogy a tényleges megvalósítás döntı része áthúzódik majd 2009-re. A fejlesztés indoklása és tartalma: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórháza, mint a megye súlyponti kórháza, nem rendelkezik a jogszabály által kötelezıen elıírt sürgısségi centrummal. Az osztályok külön-külön veszik fel a sürgıs betegeket, a szakorvosi ügyeletet is osztályonként kell kiállítani. A sürgısségi esetekben számos alkalommal nem megfelelı idıben és nem megfelelı helyen történik a betegek ellátása, amely rontja az egészséges állapot visszaállításának esélyét, növeli a betegségben töltött idıtartamot és a betegek kezelésének költségigényét. A helyzetet súlyosbítja, hogy a sürgısségi eseteket ellátó helyek személyi- és tárgyi feltételei eltérıek, az ellátórendszer nem harmonizált, és járulékos hatásként a dolgozók jogszabály által elıírt munkaidı keretének betartása sem teljesíthetı. A sürgısségi centrum kialakítása a betegfelvételt egy osztályra koncentrálja, jól felszerelt sürgısségi egységbe, állandó orvosi jelenlét mellett. Így a sürgısségi esetekben megfelelı idıben és megfelelı helyen történik a betegek ellátása, amely javítja az egészséges állapot visszaállításának esélyét, csökkenti a betegségben töltött idıtartamot és a betegek kezelésének költségigényét. Az osztály mőködtetésével a munkaidı direktívák betartása is lehetséges, mert nem lesz szükség minden osztályon állandó felvételes megerısített ügyelet mőködtetésére. A váratlan, egészséget veszélyeztetı helyzetekkel kapcsolatban a rendezett viszonyok között javul az állampolgárok biztonságérzete a korai megfelelı ellátással. A sürgısségi centrum elhelyezésére a 252 ágyas manuális pavilon földszintje kínálkozik. Ezen a területen jelenleg traumatológiai betegfelvétel és ambulancia mőködik, az itt található mőtıt szeptikus mőtétek elvégzésére használják. A tervezési program az SO1 minimumfeltételeinek, az SO1 építészeti mőszaki követelményeire kiadott segédlet helyiségprogramjának és építészeti elvárásainak kielégítésén alapul. A. Építészet: Az elvárt helyiségek a jelenlegi alapterület növelésével helyezhetık csak el. Az átalakítás, bıvítés két szintet érint, az alagsort és a földszintet, együttesen kb. 970 m2-t. A meglévı épület egy kétszintes bıvítést kap délkeleti irányban. Az alagsorban orvosi, személyzeti és raktárhelyiségek lesznek, és átalakulnak az egész épületre kiterjedı orvosi gázellátás helyiségei is. A földszinti bıvítés egyik oldalán a mentıbeálló, a másik oldalán a 13 ágyas fektetı részleg kap helyet. A földszint átalakított területein várók, vizsgálók, sokktalanító, szutura, gipszelı és egyéb kiszolgáló helyiségeik kerülnek elhelyezésre.

3 3 A sürgısségi osztály és az épületben meglévı radiológia közvetlen kapcsolatát egy új összekötı folyosó adja a homlokzat elıtt. A terület, és felette az elsı emeleten lévı mőtık és intenzív osztály közötti szoros, egyéb területeket nem érintı kapcsolatát adja a három szintet összekötı betegszállításra alkalmas felvonó kiépítése. Mivel a központi mőtıblokk és az SO1 terület között igen szoros a kapcsolat, nem kell az elvárások szerinti két mőtı kialakításával számolni. (A késıbbiekben viszont szükséges lesz a központi mőtıblokk felújítása.) A tetı, mivel a felette lévı betegosztályokból rálátás adódik, környezetbarát zöldtetıként kerül kialakításra. A sürgısségi osztály helikopterrel, mentıautóval és gyalog is megközelíthetı. Mind külsı megközelítése, mind belsı kialakítása, kiszolgáló és közös helyiségei a komplex akadálymentesítés elvárásainak maradéktalanul eleget tesznek. A főtési rendszer és melegvíz készítés korszerőségét a betervezett berendezés maximálisan biztosítja. A hıleadók termosztátos kialakítása, a légtechnikai rendszereknél a hıvisszanyerık beépítése, a helyiségenként szabályozható főtés, az energiatakarékos fényforrások mind a gazdaságos, energiatakarékos üzemeltetést célozzák. B. Orvostechnológia: Gyalogosan a sürgısségre érkezı betegek az épület végén található bejáraton keresztül közelíthetik meg az osztályt, és közvetlenül a 24 órás diszpécser pulthoz jutnak, amely a mentıvel érkezı betegek osztályozását is ellátja. A mentıvel és gyalogosan érkezı betegek, illetve azok kísérıi jól elkülöníthetıek lesznek. Fıbb funkcionális egységek: - Sokktalanító: alapterülete 36 m 2. A sokktalanító felszerelése megegyezik egy mőtıjével. - Suturázó: a steril levegıellátású helyiség kialakítása megegyezik a kismőtıvel, itt sebek összevarrását és tőzéseket végeznek el, mőtéti beavatkozásokat nem. - Traumatológiai ellátó helyiségek, illetve vizsgálók: 2db traumatológiai, 1db sebészeti, 1 db belgyógyászati rendelıt, illetve egy gyermekvizsgálót kell kialakítani. A sürgısségi járóbeteg ellátás nagyrészt ezekben a rendelıkben fog történni. - -Fektetı: a 13 ágyas fektetı rész 24 órás megfigyelésre. Mivel jelenleg a kórházban nem mőködik fertızı osztály, egy külön fektetı (3x1 ágy)+ vizesblokk is kialakításra kerül elkülönítetten. - Sürgısségi laboratórium. - Gipszelı - Röntgen, CT elérhetıség biztosítása: a sürgısségi centrummal megegyezı szinten található radiológiai osztályon történik külön folyosó kiépítésével. - Központi mőtı és intenzív osztály elérhetıség: Tatabányán a mőtéti számok alakulása lehetıvé teszi, hogy ne kelljen tovább növelni a kihasználatlan mőtık számát. A tervezendı sürgısségi osztály felett egy szinttel elhelyezkedı mőtıblokkban a rendelkezésre álló mőtı infrastruktúra jobb szervezésével biztosítható a sürgısségi mőtı igénye. Mivel indokolt lehet a szeptikus mőtı és intenzív terápia gyors elérése is, egy új lift kerül beépítésre a menekülı lépcsı mögött, amely összeköti az alagsort (a majdan itt elhelyezendı MRI berendezés miatt), a földszintet és az I.emeletet, ahol mőtık és az intenzív osztály található. C. Mőszerfejlesztés A beruházással egy idıben megtörténik a koncentrált sürgısségi ellátáshoz szükséges mőszerpark beszerzése és beszerelése a szükséges építészeti, mőszaki, technikai specifikáció

4 4 biztosításával. A mőszerek tekintetében kiegészítı beszerzésrıl beszélhetünk, hiszen egy korábbi sikeres pályázat kapcsán már megkezdıdött a mőszerpark kialakítása. A fejlesztés bruttó bekerülési összege: eft, ehhez eft támogatás nyerhetı el, a szükséges önerı eft. ( 1.sz. melléklet: költségvetési fıösszesítı) A kórház mőködtetéséhez szükséges pénzeszközöket alapvetıen az OEP finanszírozásból, illetve kisebb mértékben a saját bevételekbıl nyeri. A tervezett projekt üzemeltetése is ebbıl finanszírozható. Tisztelt Közgyőlés! A pályázat benyújtásának határideje május 15. A fejlesztés szükségességében már korábban egyetértettünk, most arról kell döntenünk, hogy az önerıt vállaljuk. Erre vonatkozóan, mint elıterjesztı a felhalmozási céltartalékot (kötvényt) javaslom. Miután a pályázat kétfordulós, így a támogatói döntésektıl függıen a késıbbiekben biztos, hogy a kötelezettség vállalással kapcsolatban szükség lesz újabb egyeztetésekre, megerısítésre, esetleg annak ütemezésére. Az elsı fordulóban általános érvényő kötelezettséget kell vállalnunk. Kérem az elıterjesztésben foglaltak megvitatását és az alábbi határozati javaslat elfogadását. Tatabánya, A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés HATÁROZATI JAVASLAT Dr. Völner Pál 1. mint a Szent Borbála Kórház tulajdonosa és fenntartója meg kívánja teremteni a sürgısségi ellátás egy osztályra történı koncentrálásának feltételeit, annak építészeti, mőszerezettségi vonzataival együtt a kórház 2. sz. telephelyén (2800. Tatabánya, Dózsa György út hrsz: 5737/14), 2. elhatározza, hogy a megvalósítás költségeinek részbeni biztosítására pályázatot nyújt be a TIOP /08/2F kódszámú "sürgısségi ellátás SO1 és SO2 fejlesztésének támogatása" tárgyú - pályázati felhívásra, 3. vállalja, hogy a pályázathoz szükséges min 10% önerıt, ami e Ft, a felhalmozási céltartalék (kötvény) elıirányzatából biztosítja, annak ütemezését a támogatói döntéshez igazítva, 4. felkéri a kórház vezetését és a közgyőlés elnökét a pályázat elıkészítésére és benyújtására. Felelıs: dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke Benkı Zoltán, fıigazgató Határidı: május 15.

5 Nettó (e Ft) Áfa (e Ft) Bruttó (e Ft) Max % Akt % Max M Elıkészítés , , ,00 Elıkészítés 3 333,33 666, ,00 0,5 0,47% 5 építészeti kérdéseket tisztázó elvi építési engedély terv költségei 0,00 0,00 0,00 tervdokumentáció költsége 3 333,33 666, ,00 fejlesztési koncepció vázlat költsége 0,00 0,00 0,00 energetikai-draft költsége 0,00 0,00 0,00 Projektfejlesztés , , ,00 3 2,12% 18 tanulmányok 4 166,67 833, ,00 projekttervek 2 500,00 500, ,00 engedélyek 8 333, , ,00 szakértıi tanácsadás 0,00 0,00 0,00 Projektmegvalósítás költségei , , ,00 Beruházás költségei , , ,00 Építés , , ,00 br Ft/m2, max 1370 m2 Eszközbeszerzések , , ,00 Immateriális javak beszerzése , , ,00 Projekt menedzsment költségek , , ,00 5 4,01% 35 Projekt szakmai megvalósításával összefüggı személyi jellegő költségek 0,00 0,00 0,00 Projekt megvalósításához igénybevett szolgáltatások (közbesz, könyvvizsg, mőell, terv mővez.) , , ,00 Általános költségek 0,00 0,00 0,00 Nyilvánosság biztosításához kapcsolódó költségek 4 166,67 833, ,00 Tartalék , , ,00 25M + a 0,5 Mrd feletti rész 2%-a Összesen , , ,00 Forrásösszetétel Max 820M 90% Bruttó (e Ft) Támogatás ,00 Önrész ,00

53-106/2011. ikt. szám A határozati javaslat törvényes:

53-106/2011. ikt. szám A határozati javaslat törvényes: SZENT LÁZÁR MEGYEI KÓRHÁZ FŐIGAZGATÓJA 6. sz. napirendi pont 53-106/2011. ikt. szám A határozati javaslat törvényes: dr. Barta László B E S Z Á M O L Ó a Szent Lázár Megyei Kórház pénzügyi, gazdasági helyzetéről,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2005. április 21-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2005. április 21-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2005. április 21i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola bővítésének és átépítésének, valamint a Tisza

Részletesebben

Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft. D o m b ó v á r T E R V. 2011. évre. 2011. március 15.

Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft. D o m b ó v á r T E R V. 2011. évre. 2011. március 15. Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft. D o m b ó v á r T E R V a 2011. évre 2011. március 15. Orvos-szakmai terv a 2011. évre A Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft. 2011. évre

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Észak-Alföldi Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Észak-Alföldi Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Észak-Alföldi Operatív Program Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése Kódszám:

Részletesebben

Budapest, XIII. ker. Váci út Huba utca Angyalföldi út Dózsa György út által határolt terület beépítése, építészeti megfogalmazása. 2009.

Budapest, XIII. ker. Váci út Huba utca Angyalföldi út Dózsa György út által határolt terület beépítése, építészeti megfogalmazása. 2009. É P Í T É S Z E T I M Ő L E Í R Á S Budapest, XIII. ker. Váci út Huba utca Angyalföldi út Dózsa György út által határolt terület beépítése, építészeti megfogalmazása 2009. november TARTALOM- ÉS RAJZJEGYZÉK

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2007. JÚNIUS 21-EI ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2007. JÚNIUS 21-EI ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2007. JÚNIUS 21-EI ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 123-6/2007. MELLÉKLETEK: 1DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája,

Részletesebben

Program (DAOP-5.1.2/C-2010-0002)

Program (DAOP-5.1.2/C-2010-0002) Tájékoztató a kiemelt városi beruházásokról Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Program (DAOP-5.1.2/C-2010-0002) A pályázat első fordulójának dokumentációja a DAOP keretében 2008. augusztusában,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése Kódszám: TIOP-2.1.2/07/1. A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl A Kormány a katasztrófavédelemrıl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONA 2014. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL

BESZÁMOLÓ A ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONA 2014. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL 5052 Újszász, Akácfa út 90. Tel.: 56/366-533 E-mail: idosek@pr.hu Web: www.zagyvaparti.hu BESZÁMOLÓ A ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONA 2014. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL Beszámolási időszak: 2014. január 1 2014. december

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI CSOLNOKY FERENC Kórház-Rendelőintézet 8200 Veszprém, Kórház u. 1. Tel: 88/556-556 Fax: 88/556-209. e-mail: titkarsag@vmkorhaz.

VESZPRÉM MEGYEI CSOLNOKY FERENC Kórház-Rendelőintézet 8200 Veszprém, Kórház u. 1. Tel: 88/556-556 Fax: 88/556-209. e-mail: titkarsag@vmkorhaz. VESZPRÉM MEGYEI CSOLNOKY FERENC Kórház-Rendelőintézet 8200 Veszprém, Kórház u. 1. Tel: 88/556-556 Fax: 88/556-209 e-mail: titkarsag@vmkorhaz.hu Szám: 02/161-20/2007. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

REHABILITÁCIÓS KÖZPONT KIALAKÍTÁSA A SZATMÁR-BEREGI KÓRHÁZ ÉS GYÓGYFÜRDŐBEN. HEFOP-4.3.3 Projekt Esettanulmány

REHABILITÁCIÓS KÖZPONT KIALAKÍTÁSA A SZATMÁR-BEREGI KÓRHÁZ ÉS GYÓGYFÜRDŐBEN. HEFOP-4.3.3 Projekt Esettanulmány ESETTANULMÁNY HEFOP-2004-4.3.3 Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése a hátrányos helyzetű régiókban REHABILITÁCIÓS KÖZPONT KIALAKÍTÁSA A SZATMÁR-BEREGI KÓRHÁZ ÉS GYÓGYFÜRDŐBEN HEFOP-4.3.3 Projekt Esettanulmány

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2012 január 25 - i testületi ülésére a 2. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Rendelet tervezet az önkormányzat 2012 évi költségvetésérıl

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése című pályázati felhívásához Kódszám: TIOP-2.1.3/10/1.

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató BESZÁMOLÓ A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MŰKÖDÉSÉRŐL

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató BESZÁMOLÓ A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MŰKÖDÉSÉRŐL Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató BESZÁMOLÓ A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MŰKÖDÉSÉRŐL Tisztelt Képviselő-testület! Kazincbarcika Város Önkormányzata élve a jogszabályok

Részletesebben

MŰ-HELY TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZRT. 1065. Bp., VI. Bajcsy-Zsilinszky út 31. I. / POSTACÍM: 1368 BP 5. PF 215 TEL: (36-1) 312 4570, 312-4573 / FAX: (36-1) 312 2598 E MAIL: muhelyrt@muhelyrt.hu BP. X. KERÜLET

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2010. március 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2010. március 29-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. március 29-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a Dombóvár Város Önkormányzata tulajdonában lévő Dombóvár város közterületein

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2007.

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2007. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2007. A Szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatát a Képviselő-testület 138/2007./XI.ÖK/III.23./

Részletesebben

Iktatási szám: 11-98/2010.

Iktatási szám: 11-98/2010. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE sz. napirendi pont Iktatási szám: 11-98/2010. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László BESZÁMOLÓ Nógrád Megye Önkormányzatának 2006-2010. évi ciklusra

Részletesebben

29/2004. (V.25.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

29/2004. (V.25.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete BUDAÖRS VÁROS ZÖLDFELÜLETEINEK ÉS ZÖLDTERÜLETEINEK MEGÓVÁSÁRÓL, HASZNÁLATÁRÓL, FENNTARTÁSÁRÓL ÉS FEJLESZTÉSÉRŐL SZÓLÓ a 18/2005. (II.23.), 35/2005. (V.25)

Részletesebben

66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet. a szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről

66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet. a szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről 1. oldal 66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet a szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. -a (2)

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14.

Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság

Részletesebben

Intézményfenntartói társulási megállapodás Szociális intézmény közös fenntartására

Intézményfenntartói társulási megállapodás Szociális intézmény közös fenntartására Intézményfenntartói társulási megállapodás Szociális intézmény közös fenntartására Amely létrejött egyrészről Baktalórántháza Város Önkormányzata (4561 Baktalórántháza, Köztársaság tér 8. sz. képviseletében:

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Látta: Mészáros Miklós Feikusné Horváth Erzsébet polgármester

Látta: Mészáros Miklós Feikusné Horváth Erzsébet polgármester Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 74-66/2011. Sorszám: 1. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. augusztus

Részletesebben

Ikt. sz.: VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT

Ikt. sz.: VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT Ikt. sz.: VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT 2014 VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központnál a Szervezeti és Működési Szabályzatában megfogalmazottakkal összefüggésben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 10 015-15/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. május 29-én de 9,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV. 10 015-15/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. május 29-én de 9,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV 10 015-15/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. május 29-én de 9,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: 8/2015.(V.29.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E L N Ö K E VI. 189 /2009 E L İ T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. január 29-i ülésére

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E L N Ö K E VI. 189 /2009 E L İ T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. január 29-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E L N Ö K E VI. 189 /2009 E L İ T E R J E S Z T É S 2009. január 29-i ülésére Tárgy: 2008. évi uniós és hazai támogatott pályázatok önrészének pontosítása, megerısítése.

Részletesebben

A kiválasztott változat részletes ismertetése. 1.1 Részletes műszaki ismertetés. 1.1.1 Műszaki leírás. Helyi vízkezelés - törésponti klórozás

A kiválasztott változat részletes ismertetése. 1.1 Részletes műszaki ismertetés. 1.1.1 Műszaki leírás. Helyi vízkezelés - törésponti klórozás A kiválasztott változat részletes ismertetése 1.1 Részletes műszaki ismertetés 1.1.1 Műszaki leírás Helyi vízkezelés - törésponti klórozás Tervezett technológia A vízbeszerzési szakvélemény szerint a közelben

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár összefoglalója Onkológiai ellátások finanszírozása diagnosztikától a célzott terápiákig

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár összefoglalója Onkológiai ellátások finanszírozása diagnosztikától a célzott terápiákig Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár összefoglalója Onkológiai ellátások finanszírozása diagnosztikától a célzott terápiákig Bevezetés onkológiai ellátásokhoz való hozzáférés Hazánkban az Európai Unió

Részletesebben

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-ai ülésére

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-ai ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1-137/2011. E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-ai ülésére Tárgy: Tájékoztató a közgyőlés két ülése közötti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 7-i ülésére. Tárgy:

ELŐTERJESZTÉS. Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 7-i ülésére. Tárgy: Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 7-i ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindítása a TIOP 1.1.1/07/1-2008-0155 pályázat eszközeinek beszerzésére

Részletesebben

dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály

dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat ingatlanok hasznosítására Előterjesztő:

Részletesebben

(1) E rendelet hatálya Kétújfalu község közigazgatási területére (továbbiakban: a terv területe) terjed ki.

(1) E rendelet hatálya Kétújfalu község közigazgatási területére (továbbiakban: a terv területe) terjed ki. KÉTÚJFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7/2006 (IV. 1.) RENDELETE A TELEPÜLÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL melly hatályon kívül helyezi a 4/1992 (VII. 23.) sz. Önk. rendeletet. Kétújfalu község

Részletesebben

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására Készült: Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére. Elıterjesztı: Stayer László polgármester

Részletesebben

Előterjesztés. A Gondozási Központban folyó tevékenységet az alábbi főbb jogszabályok határozzák meg:

Előterjesztés. A Gondozási Központban folyó tevékenységet az alábbi főbb jogszabályok határozzák meg: Előterjesztés A Gádoros Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének Gondozási Központ, Családsegítő és Védőnői Szolgálat munkájáról a Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 hatályos: 2014.07.01-2014.07.02 Tartalom: 1. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához

Részletesebben

MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Vertebroplasztika, Kifoplasztika (a törött csigolyatest cementes feltöltése, stablilizálása)

MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Vertebroplasztika, Kifoplasztika (a törött csigolyatest cementes feltöltése, stablilizálása) MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Vertebroplasztika, Kifoplasztika (a törött csigolyatest cementes feltöltése, stablilizálása) A BETEGSÉG NEVE: A CSIGOLYATEST KOMPRESSZIÓS TÖRÉSE (Vertebral compression fracture, VCF)

Részletesebben

KÉZMŰ FŐVÁROSI KÉZMŰIPARI NONPROFIT KFT. 2013. évi KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE

KÉZMŰ FŐVÁROSI KÉZMŰIPARI NONPROFIT KFT. 2013. évi KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE 7.számú melléklet KÉZMŰ Fővárosi Kézműipari Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Budapest, XIV. ker. Csömöri út 50-60. A KÉZMŰ FŐVÁROSI KÉZMŰIPARI NONPROFIT KFT. 2013. évi KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. március 18-án 8.00 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2015. március 18-án 8.00 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS

SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÜLTERÜLETÉNEK VALAMINT EGYES BELTERÜLETI TERÜLETRÉSZEINEK HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE EGYSÉGES SZERKEZET Egységes szerkezetbe foglalva 2014.06.30.

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Érvényesség 1 2011. 04.01. Tartalom XVI. KERÜLET KERTVÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLATA...HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI... 1 I. FEJEZET: ÁLTALÁNOS

Részletesebben

MEGHÍVÓ. 2008. augusztus 19. (kedd) napjára de. 9 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

MEGHÍVÓ. 2008. augusztus 19. (kedd) napjára de. 9 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (4) bekezdése alapján a

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének indokolása)

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének indokolása) Város Polgármestere 251 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 6 23 31-174/213, 242 Fax: 6 23 31-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya. 2. A rendelet alkalmazása

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya. 2. A rendelet alkalmazása Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (.) rendelete a Könyves Kálmán körút - Üllői út - Nagyvárad tér Gyáli út által határolt terület kerületi szabályozási

Részletesebben

TELKI ÚT MELLETTI TERVEZETT GOLFPÁLYA ÉS KÖRNYEZETE

TELKI ÚT MELLETTI TERVEZETT GOLFPÁLYA ÉS KÖRNYEZETE PÁTY TELKI ÚT MELLETTI TERVEZETT GOLFPÁLYA ÉS KÖRNYEZETE SZABÁLYOZÁSI TERVE ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ SZÖVEGES MUNKARÉSZEK 1. ELŐZMÉNYEK A tervezési terület jelentős részére 2005-ben

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szt. Borbála Kórháza Fıigazgatója E L İ T E R J E S Z T É S

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szt. Borbála Kórháza Fıigazgatója E L İ T E R J E S Z T É S Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szt. Borbála Kórháza Fıigazgatója E L İ T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. január 28-i ülésére Tárgy: Döntés a KEMÖ Szt. Borbála Kórház

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. szeptember 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2014. szeptember 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

JELENTÉS. 0235 2002. szeptember

JELENTÉS. 0235 2002. szeptember JELENTÉS a Kormány által a miniszterelnök részére állandó szálláshelyként kijelölt ingatlan személyi védelemmel összefüggő átalakítási költségeinek ellenőrzéséről 0235 2002. szeptember 2. Államháztartás

Részletesebben

A váci mszp frakció programja 2010 2014 ig

A váci mszp frakció programja 2010 2014 ig A váci mszp frakció programja 2010 2014 ig Programunk középpontjában a biztonságos jövő építése áll. Szeretnénk, ha minél több váci polgár érezné: jó itt élni, mert a város biztonságot nyújt számára. Van

Részletesebben

1. Településképi véleményezési eljárás

1. Településképi véleményezési eljárás Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 21/2015.(IV.30.) Ör-rel módosított 12/2013. (III.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról

Részletesebben

HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI. 1. Bevezetés

HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI. 1. Bevezetés HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI 1. Bevezetés A 21. század katasztrófák egész sorozatával köszöntötte bolygónkat, részben a természet, részben az emberi

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 95451-1-11/2013. Tárgy: Lakitelek Népf iskola Alapítvány Ügyintéz : dr. Joó Anikó / R.P. el zetes vizsgálat Lovrityné

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2012. szeptember 05-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye szociális ellátás létrehozására

Tárgy: Javaslat a Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye szociális ellátás létrehozására Előterjesztő: Szitka Péter Polgármester Készítette: Untenerné Márton Ágnes osztályvezető Tárgy: Javaslat a Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye szociális ellátás létrehozására

Részletesebben

Akcióterv 2007-2008. 2008. június 3. 1. Prioritás bemutatása. 1.1. Prioritás tartalma. 1.2. A prioritás célkitűzései. Kiinduló.

Akcióterv 2007-2008. 2008. június 3. 1. Prioritás bemutatása. 1.1. Prioritás tartalma. 1.2. A prioritás célkitűzései. Kiinduló. Közlekedés Operatív Program 4. Közlekedési módok gazdasági központok intermodalitásának és közlekedési prioritás akcióterve 1. Prioritás bemutatása Akcióterv 2007-2008 2008. június 3. 1.1. Prioritás tartalma

Részletesebben

Egyeztetési anyag 1. változat

Egyeztetési anyag 1. változat AZ ÉRKERTI LAKÓTELEP NAGYVÁROSIAS LAKÓKÖRNYEZETÉNEK MINŐSÉGI MEGÚJÍTÁSA ELŐZETES AKCIÓTERÜLETI TERV VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Egyeztetési anyag 1. változat 2009. március 17. MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,

Részletesebben

Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Intézménye

Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Intézménye 4/ Szakmai tevékenységet kisegítı és kiszolgáló egység A XXIII. kerület Táncsics Mihály utcai orvosi rendelı továbbra is a kerület lakosságát szolgáló egészségügyi ellátás centruma. A Rendelıintézet társasházi

Részletesebben

V É R T E S A C S A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

V É R T E S A C S A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE V É R T E S A C S A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV Vértesacsa Község Önkormányzata képviselő-testületének e Vértesacsa Község Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal bővítésének lehetőségei

Polgármesteri Hivatal bővítésének lehetőségei Alsónémedi Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fő út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 40- /2015. ELŐTERJESZTÉS Készült: Tárgy: A Képviselő-testület

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2008. július 14. (hétfı) napjára de. 8 30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2008. július 14. (hétfı) napjára de. 8 30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 1/1/2010. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 1-2. Rendelet száma: 1. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

SZOMBATHELY MJV Önkormányzata. Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése c. pályázati felhíváshoz (TOP-6.2.

SZOMBATHELY MJV Önkormányzata. Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése c. pályázati felhíváshoz (TOP-6.2. SZOMBATHELY MJV Önkormányzata Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése c. pályázati felhíváshoz (TOP-6.2.1-15) 2014-2020 Koncepcionális javaslat Készítette: 2016. április

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2013. január 23-án 14 órakor kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2013. január 23-án 14 órakor kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

Beszámoló a polgármester Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulásban végzett tevékenységéről

Beszámoló a polgármester Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulásban végzett tevékenységéről Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Szitka Péter Polgárester Beszámoló a polgármester Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulásban végzett tevékenységéről Kazincbarcika,

Részletesebben

Verbai Lajos polgármester Végrehajtásért felelős: Végrehajtás előkészítéséért felelős: Hajdu Péter irodavezető

Verbai Lajos polgármester Végrehajtásért felelős: Végrehajtás előkészítéséért felelős: Hajdu Péter irodavezető BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű és a folyamatban lévő határozatok végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Tájékoztató Berente Község Önkormányzata 2014. évi gazdálkodásról, annak első félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/2014.(1.16.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/2014.(1.16.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2014.(1.16.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának elbírálás alatt lévő, megvalósítás alatt álló és lezárás alatt lévő pályázatairól

Részletesebben

VI.1-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. február 28-ai üléséről

VI.1-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. február 28-ai üléséről VI.1-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. február 28-ai üléséről KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS VI.1-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tatabányán, a Komárom-Esztergom

Részletesebben

Tata Város Önkormányzat képviselı-testületének 16/2010. (VI. 03.) önkormányzati rendelete

Tata Város Önkormányzat képviselı-testületének 16/2010. (VI. 03.) önkormányzati rendelete Tata Város Önkormányzat képviselı-testületének 16/2010. (VI. 03.) önkormányzati rendelete A Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Energiahatékonysági Alprogram energiatakarékossági pályázatainak önkormányzati

Részletesebben

Révbe ért FŐÉPÍTÉSZEK AZ ÖNKORMÁNYZATOKBAN

Révbe ért FŐÉPÍTÉSZEK AZ ÖNKORMÁNYZATOKBAN Révbe ért A Balaton-törvényt júniusban fogadta el az Országgyűlés. A köztársasági elnök észrevételeit is tartalmazó átdolgozott törvény módosítását pedig szeptemberben. Az Országgyűlés júniusban nagy többséggel

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2012. március 21-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2012. március 21-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága

Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága Tisztelt Képviselőtestület! A Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság 2012-2013. évi munkájáról szeretnék tájékoztatást adni. Az önkormányzat munkatervében minden év szeptemberében napirendi pontként

Részletesebben

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, különösen annak 291. cikkére,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, különösen annak 291. cikkére, L 343/558 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2015.12.29. A BIZOTTSÁG (EU) 2015/2447 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2015. november 24.) az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi

Részletesebben

az idősek nappali ellátásáról

az idősek nappali ellátásáról E LŐTERJESZTÉS az idősek nappali ellátásáról Készült: Szécsény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 12-i rendkívüli ülésére. Előterjesztő: Stayer László polgármester Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja NYUGDÍJ a nyugdíjrendszer jövőjéről a kötelező nyugdíjbiztosítás öregségi nyugdíj korhatár korkedvezmény; korengedmény korrekció nyugdíjemelés nyugdíjprémium rokkantsági nyugdíj hátramaradotti ellátások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. március 22-én a Városháza emeleti kistermében 9 15 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. augusztus 18-án (hétfő) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2014. augusztus 18-án (hétfő) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

A 164. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 164. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 164. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 726 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ az Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése a komplex programmal kezelendő

Részletesebben

TIHANY VÍZPART-REHABILITÁCIÓS TANULMÁNYTERV MÓDOSÍTÁSÁT MEGALAPOZÓ TERV 1 EGYEZTETÉSI ANYAG KOMPKIKÖTŐ ÉS KÖRNYÉKE

TIHANY VÍZPART-REHABILITÁCIÓS TANULMÁNYTERV MÓDOSÍTÁSÁT MEGALAPOZÓ TERV 1 EGYEZTETÉSI ANYAG KOMPKIKÖTŐ ÉS KÖRNYÉKE TIHANY VÍZPART-REHABILITÁCIÓS TANULMÁNYTERV MÓDOSÍTÁSÁT MEGALAPOZÓ TERV 1 1. BEVEZETŐ Jelen dokumentáció Tihany község Önkormányzat kezdeményezésével készülő, a település területére jelenleg hatályos Tihany

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. 1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

1. SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGSPECIFIKUS AJÁNLÁSOK VÉGREHAJTÁSA

1. SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGSPECIFIKUS AJÁNLÁSOK VÉGREHAJTÁSA 1. SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGSPECIFIKUS AJÁNLÁSOK VÉGREHAJTÁSA 1.sz. Országspecifikus ajánlás: Pénzügyi stabilitás A középtávú költségvetési cél elérése érdekében 2015-ben hajtson végre a GDP 0,5 %-ának, 2016-ban

Részletesebben

polgármester Tárgy: Javaslat a Kazincbarcika, Herbolyai u. 1-3. szám (576/1 hrsz.) alatti ingatlan használatba és működtetésbe adására

polgármester Tárgy: Javaslat a Kazincbarcika, Herbolyai u. 1-3. szám (576/1 hrsz.) alatti ingatlan használatba és működtetésbe adására Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Bálint Judit Barcika Centrum Kft ügyvezetői asszisztens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcika, Herbolyai u. -3. szám (576/ hrsz.) alatti ingatlan használatba

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Budapest Hegyvidék, 2013. március

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Budapest Hegyvidék, 2013. március Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (. ) önkormányzati rendelete helyi (kerületi) jelentőségű építészeti értékek védetté nyilvánításáról A Budapest XII. kerület

Részletesebben

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY Pedagógiai Program 2013 Tartalomjegyzék I PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. Helyzetértékelés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E L N Ö K E VI. 413/2013 E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére Tárgy: A 2007-2013-as programozási időszak végrehajtási

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. decemberi ülésére

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. decemberi ülésére Csanytelek Község Polgármesterét l 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517 e-mail: csanytelek@csanytelek.hu, www.csanytelek.hu 3171/2011. E L T E R J E S Z T É S Csanytelek

Részletesebben

A CSONGRÁD MEGYEI MELLKASI BETEGSÉGEK SZAKKÓRHÁZA STRATÉGIAI FEJLESZTÉSI TERVE 2014-2020.

A CSONGRÁD MEGYEI MELLKASI BETEGSÉGEK SZAKKÓRHÁZA STRATÉGIAI FEJLESZTÉSI TERVE 2014-2020. Csongrád Megyei Mellkasi igazgató: Dr. Bálint Beatrix Ph.D. 6772 Deszk, Alkotmány utca 36. Tel: (62)571-511, Fax: (62)571-551 www.deszkikorhaz.hu Ikt. sz.: 2/3/97/2013 Képet rakni SZAKMAI TERV A CSONGRÁD

Részletesebben

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok módosítására

JAVASLAT. Intézményi alapító okiratok módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-39 /2012. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. október 9-én (csütörtök) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2014. október 9-én (csütörtök) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. étkeztetés szociális alapszolgáltatások

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. étkeztetés szociális alapszolgáltatások 5. melléklet Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény - Módszertani Központ étkeztetés szociális alapszolgáltatások SZAKMAI PROGRAMJA 2013 A Miskolc Környéki Önkormányzati

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. december 14.

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. december 14. Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. december 14. J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Képviselő-testületi ülésekről hangfelvétel készül. A napirendi pontok tárgyalásával

Részletesebben

MELLÉKLET 2012. ÉVI ÜZLETI TERVEK KIVONATA

MELLÉKLET 2012. ÉVI ÜZLETI TERVEK KIVONATA MELLÉKLET 2012. ÉVI ÜZLETI TERVEK KIVONATA 1 1./ SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KFT A társaság az előző üzleti hez képest az alábbi változásokat építette be a 2012. június 22-i közgyűlésre benyújtott üzleti ébe:

Részletesebben

T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11.; Tel: 96 418 373; Fax: 96 418699; email: talent_plan@arrabonet.hu; www.talent plan.hu Győr Rendezési terv

Részletesebben