ÉRTESÍTŐ ÉRTESÍTŐ. a Budapesti Városvédő Egyesület lapja június július augusztus XXX. évfolyam, 3. szám. Kedves Tagtársak!
|
|
- Ottó Csongor Bodnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 a Budapesti Városvédő Egyesület lapja június július augusztus XXX. évfolyam, 3. szám Kedves Tagtársak! május 15-én az Egyesület megtartotta közgyűlését, melynek a 2011-es év közhasznúsági jelentésének elfogadása, a év program- és költségvetés terveinek ismertetése, valamint a tisztújítás voltak a napirendi pontjai. A közhasznúsági jelentésből a szöveges beszámolót, a mérleget és az eredménykimutatást alábbiakban közöljük: Éves tartalmi beszámoló: A BVE tevékenysége 2011 folyamán A Budapesti Városvédő Egyesület 2011-ben a korábbi két év hagyományait folytatta: kapcsolatépítés a civilekkel, a műemlékvédő szakemberekkel, az építészekkel és az önkormányzatokkal. A stratégiánk egy széles, folyamatosan aktív hálózat működtetése, amelyik képes megvédeni a város épített és természeti értékeit a beruházók önkényétől és a téves szakmai döntésektől ben nagy sikerként könyveltük el, hogy a tervezett belvárosi bontás többek között a mi Egyesületünk tiltakozása és annak hivatalos útra terelése miatt is meghiúsult. Jól tudjuk azonban, hogy hasonló szándékok a későbbiekben is bármikor fölmerülhetnek. Budapest értékei és értékes ingatlanokat kínáló területei sok esetben egybeesnek, ami fokozott figyelmet kíván a városvédelemtől. Ugyanakkor saját anyagi forrásaink nem lévén, nem tudunk nagyobb összegeket fordítani egy-egy veszélyes állapotban lévő városi érték megmentésére. A teendőnk tehát aktivizálni az imént említett kapcsolati hálót, hogy a civil társadalom és a szakma más-más oldalról, de hatékonyan közreműködhessen az értékőrzésben. Emellett nagyon fontosnak tartjuk azt a tevékenységünket, amely állandó programkínálatával ébren tartja a városra irányuló figyelmet, a lokálpatriotizmust, azt az érzést, hogy Budapestre minden itt élő büszke lehet, mert ez az alap mozgatja a várost védő szándékok és erőfeszítések hosszú sorát. Évről évre több ingyenes kulturális programot szervezünk, könyveket publikálunk, városi sétákat, kiállításokat rendezünk, beszélgetésekre hívunk döntéshozókat és érdeklődőket, hogy a város közügyeit, ha úgy tetszik a város politikáját a polisz ügyeivel való foglalkozást minél szélesebb nyilvánosság előtt lehessen művelni. Az egyesület székhelyén 2011 során is számos új kiállítást mutattunk be, ezek majdnem mindegyike a saját projektünk volt. Sok várostörténeti és helyismereti sétát szervezünk, ezek közül volt olyan, amelyiken egyszerre több mint 300 érdeklődő jelent meg. Lehetőséget nyújtottunk a városlakóknak, hogy megismerkedjenek a felújított műemléki épületekkel még a használatba vétel előtt, könyvbemutatókat, vetített képes várostörténeti előadásokat rendezünk Részt vettünk az áprilisi Műemléki Világnapon, a szeptemberi Kulturális Örökség Napok programjában. Számos kulturális intézménnyel és civil szervezettel alakítottunk ki együttműködést folyamán több kerületi önkormányzattal sikerült szoros együttműködésre lépni, ezek közül kiemelkedik az Óbuda-Békásmegyer, a Belváros-Lipótváros, illetve a Terézváros Önkormányzatával való kölcsönös és folyamatos kapcsolat tavaszán új programot indítottunk: a havonta jelentkező Városvédő Esték beszélgetés-sorozat minden része a város egy-egy neuralgikus kérdését beszéli ki önkormányzati, szakmabeli és civil résztvevők kötetlen sokoldalú párbeszédében. Az idei évben kezdtünk komolyabban foglalkozni Budapest fenntartható közlekedésével, az e témáról készült kiállításunk évek óta a legsikeresebb projektnek bizonyult és több további program épült rá. Kiállítások 2011 folyamán: január március 16. Város az autón túl: Budapest-alternatívák március április 22. Ybl Miklós öröksége május 5. - június 2. A régi pesti városfal nyomában június-július: A budavári Sikló története
2 2 szeptember: A lipcsei Denkmal magyar kiállítása október-november: Gödöllő kincsei december: A Szőnyi Képzőművészeti Kör éves kiállítása Egyéb programjaink 2011 folyamán: február: a Balsorsú Műemlékek Báljának lebonyolítása március 18. Zenés irodalmi árveréssel egybekötött könyvbemutató: Budapest Könyvek sorozat 5. kötete: Jókai: Budapestnek emlékül március 24. Városvédő Esték: A Várbazár sorsa május 24: A Rókus kápolna története (könyvbemutató) június 2: A régi pesti Városfal menté kötet bemutatója április 29. Epreskerti Esték: Fotókiállítás egy teaszedő magyar jezsuita szerzetesről május 19: Városvédő Esték: Beszélgetés a középkori pesti városfal megújulásáról június 10. Epreskerti Esték: Vedres Csaba és Gyermán Júlia koncertje június 20. Podmaniczky-emléknap és koszorúzás, Podmaniczky-díjasok Országos Találkozója az Egyesület székhelyén július 25-27: részvétel a Város- és Faluvédők szövetségének Országos Találkozóján, Budaörsön szeptember 9. Epreskerti Esték: Irodalmi est Pilinszky János istenes verseiből szeptember 27. előadás Clark Ádámról és Széchenyi Istvánról Egyéb programok: 2011 folyamán összesen kb. 40 városi sétát szerveztünk, ezek közül több a Kulturális Örökség Napok keretében valósult meg. A séták minden esetben ingyenesek, a résztvevők száma minimálisan 20-30, de nem volt ritka a fős közönség sem. A BVE székhelyén és külső helyszíneken számos előadást, vetítettképes helytörténeti beszámolót tartottunk és szerveztünk. Programjainkról részletesen a havonta megjelent Értesítő ad tájékoztatást. Götz Eszter
3 3
4 es események, tervek: Egyesületünk életében, működésében alapvető változások történtek az elmúlt két hónapban (március-április). Gazdasági helyzetünk változása miatt az önálló kiállításokra és előadásokra alkalmas Kossuth Lajos utcai helyünkről egy kisebb területű (25,5 nm iroda és 17,78 nm pincerész) székhelyre kellett költöznünk. Székhelybefogadónk a Város-és Faluszépítők Szövetsége a Böszörményi Irodaház "A" épületében, önmagát is összehúzva biztosít helyet Egyesületünknek, melyet ezúton is köszönünk. Ennek az összeköltözésnek a lebonyolítása volt a 2012 év tavaszának legfontosabb feladata. - Bútoraink egy része tartós letétbe, haszonbérletbe került a tulajdonjog megtartásával, pl. az Műemlékek Nemzeti Gondnoksága dégi Festetics-kastélyába, Baliga Kornél alelnökhöz, a BTM-be, valamint a Város- és Faluvédők Szövetségéhez. (a letéti szerződések székhelyünkön megtekinthetők). - Iratanyagunk nagy része, valamint a teljes fotó-anyag a Fővárosi Levéltárba került letétbe, ugyancsak a tulajdonjog megtartásával. Dokumentumaink és a fotó-anyag sajnos penészgomba fertőzést kapott előző székhelyünk pincéjében, így - elsősorban a fotókat - fertőtleníteni szükséges. Ezt a Levéltár elvégezteti, azután katalogizálják, feldolgozzák a teljes anyagot. A fotók esetében ez nagyon előnyös számunkra két okból is, egyrészt ebben az állapotban a tervezett digitalizálást nem lehetett volna megvalósítani, másrészt pontos katalógust kapunk az értékes gyűjteményről. A költözést megkönnyítését célzó könyv-vásárunk nagy sikerrel zárult. Ezúton is köszönetet mondunk Buza Péternek az ötlet-adónak, és önkénteseinknek, akik ebben a munkában segítettek. Név szerint: Molnárné Schweigert Judit, Homok Zsolt, Mayer Lászlóné Mária, Lengyel Vera, Békássy Csaba, Vitkay Katalin. Külön köszönjük Hegedűs Attila Andrásnak, hogy az Egyesület adminisztrációjának intézésében több órát segített, és segít. Baliga Kornél több ízben jött felmérni, és segített tanácsaival hogyan helyezkedjünk el a jóval kisebb területen. A 2012-es év programjait, a kiadvány-forgalmazást elsősorban külső helyszíneken kell megvalósítanunk. Ennek első lépéseként kiadványaink egy részét, és a Budapest folyóiratot, Ráday Mihály elnökünk sikeres tárgyalása alapján, a FUGA Építészeti Központ forgalmazza. Több könyvesbolt értékesíti bizományba átadott könyveinket. Székhelyünkön is elindul a kiadvány-árusítás, várhatóan május végétől. [KIEGÉSZÍTÉS! a könyvárusítás tervezett időpontja: szerda óráig. További időpontokat később a honlapon fogunk közölni. (a szerk.)] Ehhez azonban a jelenlegi pince helyiségben már kifertőtlenített, kitakarított szekrényekbe be kell pakolni a kiadványokat, valamint, akárcsak a Kossuth Lajos utcában, ezekhez a munkákhoz önkéntesek jelentkezését várjuk. Márciusban megjelent Rexa Dezső: Beszélő utcák, pletykáló házak című kötet, a Nagy Budapest Törzsasztal Budapest könyvek sorozatának legújabb darabja, kapható székhelyünkön. Terveink, programjaink megvalósításához pályázati forrásokra van szükségünk, ennek érdekében pályázatokat adtunk és adunk be. A pályázatok kiválasztásában nagyon körültekintően szükséges eljárni, mivel önrész nem áll rendelkezésünkre. Olyan pályázatok jöhetnek elsősorban szóba, amelyek vagy nem írnak elő önrész felmutatását, vagy elfogadják az önkéntes munkát önrésznek. A lehetőségek felkutatásában tagtársaink segítségét örömmel fogadjuk! Az alábbi pályázatokat adtuk be: 1./ NEA-hoz (Nemzeti Együttműködési Alap) működésre. 2./ NKA (Nemzeti Kulturális Alap) Könyvkiadás Kollégiumához, ennél a pályázatnál nem szükséges önrészt felmutatni. Gondolva a 2013-as 30 éves évfordulónkra, szeretnénk méltó jubileumi kiadvány-sorozattal ünnepelni. Rajna György könyvének alapján kerületenként megjelenő, fotókkal illusztrált, aktuális adatokkal kiegészített szoborkatalógusokat tervezünk megjelentetni. Ennek a sorozatnak első kiadványára - az I. kerület szobrai nyújtottuk be a pályázatot. Az NKA pályázati naptárának II. féléves előrejelzése szerint a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiumba szeptember 20-ig lehet ismét pályázni. A sorozat szerkesztője Millisits Máté, aki önkéntes munkában vállalta a szerkesztést. 3./ Pályázatot adtunk be a Terézvárosi Önkormányzathoz az Epreskerti Esték Pünkösdi zenei rendezvényére is.
5 év további tervei: A szűkös hely még inkább indokolja, hogy nyissunk partnerszervezetek felé, közös programokat valósítsunk meg külső helyszíneken. Ennek érdekében eddig a következő tervek vannak előkészületben, szervezés alatt: 1/ A meglévő kiállítási anyagainkat - felújítás után - útnak indítjuk Budapest iskoláiba, helytörténeti gyűjteményeibe, és a Széchenyi Szalonba. (Széchenyi fürdő Márványterme). A kiállítási anyagok felújításához, szállításhoz pályázatokat keresünk, ill. Önkormányzatok segítségét kérjük. Ezt azonban csak akkor tudjuk indítani, ha átnézzük a kiállítási anyagainkat. Ez igen nagy munka, ehhez is várjuk önkénteseink jelentkezését. A Széchenyi Szalonban térítés-mentesen állíthatunk ki. Ezt a kapcsolatot Martsa Piroska hozta Egyesületünknek. 2/ Ugyancsak az Ő és Millisits Máté kezdeményezése, a Józsefvárosi Műterem-látogatások is újra indulnak, ezzel kezdetét veszi a VIII. kerületi városvédő munka felélénkítése. A Műterem-látogatások időpontjait a honlapon is közzétesszük. Egyesületünk itt is bemutatkozik kiadványaival. 3/ Szeptemberben Wlassics Zsuzsanna kezdeményezésére a Wlassics-díj ismét átadásra kerül, helyszíne a Széchenyi Szalon, ebben a programban is együttműködünk. 4/ A most megjelent Budapest Templomai sorozat legújabb kötete az I. kerület templomai, őszi bemutatóját Ars Sacra Fesztivál, VI. Szakrális Művészetek Hete Fesztiválon tartjuk szeptember án a Litea Kiadó standján, Bakó Annamáriával együttműködve, aki kiadványainkból is forgalmaz. A kiadvány Egyesületünk új székhelyén már megvásárolható. 5/ A Magyar Nyelv és Könyv Ünnepe rendezvényen kiadványainkkal megjelenünk a Litea standján. Ez szintén szeptemberben lesz a Mátyás templom melletti téren. 6/ Terveink szerint a II. félévben elkezdjük az Adalékok sorozat illusztrálását, ill. ha a számítógép vásárlásra és a honlap fejlesztésre megnyerjük a pályázatot, akkor a fotó anyag képei érdeklődők, kutatók számára térítés ellenében letölthetők lesznek. A közhasznú jogállás megtartása érdekében, valamint "fiatalítási" célzattal regisztráltuk az Egyesületet az önkénteseket fogadó civil-szervezetek körébe, az ÖKA-nál ( Önkéntes Központ Alapítvány) január elseje után az érettségi vizsga bizonyítvány kiadásának feltétele 50 óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. A fentiek tükrében számos iskola érdeklődik az Önkéntes Központ Alapítványnál, hogy hova küldheti a diákjait önkénteskedni. Létrehoz az Alapítvány egy olyan adatbázist, amelyben nyilvántartják a szervezeteket, amelyek szívesen fogadnának év közötti fiatalokat egyénileg vagy csoportosan önkéntes tevékenység végzésére, azaz közösségi szolgálat igazolására. Az ÖKA közvetítő szerepet tölt be az iskolák és a civil szervezetek között. A fiatal önkéntesek munkájára számítunk éppúgy a helytörténeti adatgyűjtés terén (könyvtári, levéltári kutatómunka, fotózás), mint a korábbi kiadványaink, fotóink digitalizálásában való részvételben, meglévő internetes felületünkön való közzétételben, környezetvédelmi terepmunkában való részvételben (pl. virágültetés, faültetés kerületi csoportok szervezésében). A kötelező önkéntes városvédő munka után köztünk maradó ifjak lesznek a jövő városvédői. Egyéb programok: Csatlakozunk Ybl - Szobrászok Ünnepe II. rendezvényhez Millisits Máté személyén keresztül. Kolundzsija Gábor: A rakodópart kövei című könyvét megjelenés után terjeszteni fogjuk. Szakmai együttműködés: a Városfejlesztési Koncepciót tárgyaló műhely-beszélgetéseken dr. Buzna Margit képviseli Egyesületünket. - Facebook oldalunknak jelenleg 176 "lájkere" van. Továbbiak gyűjtéséhez eseményeink folyamatos kommunikálása nélkülözhetetlen, mert jelenleg külsős cikkekre hivatkozásból épül a közösség. Várjuk a segíteni kívánók ötleteit, önkéntes munkáját. Vándor Éva
6 6 Az új elnökség: Ráday Mihály, elnök; Ágg Károly, Baliga Kornél, dr. Baráth Erzsébet, Bokor Jutta, Bor Ferenc, dr. Buza Péter, dr. Buzna Margit, Keszei Barbara, Millisits Máté, Pénzes Szimonetta, Román János, Saly Noémi, Surányi András, Szöllősi Ferenc. Szeretettel köszöntjük az új elnökséget és eredményes működést kívánunk nekik. Egyúttal köszönjük a leköszönő elnökségi tagoknak az Egyesület érdekében ezidáig végzett munkáját és reméljük, a továbbiakban is segítik munkákat. PROGRAMAJÁNLÓ Meghívó Szeretettel hívjuk minden tagtársunkat június 20-án, szerdán 16 órára a Podmaniczky Frigyes szülőházán (V. ker., Ferenczy István u. 12.) elhelyezett emléktábla koszorúzására. Az immár hagyományosan a báró születésének napján szervezett megemlékezésen beszédet mond Puskás András alpolgármester Belváros-Lipótváros nevében, Ráday Mihály elnök a Budapesti Városvédő Egyesület nevében. Meghívó A Város- és Faluvédő Alapítvány idén is megrendezi a Podmaniczky díjasok országos találkozóját. A találkozó időpontja: június 20. szerda Vendégeinket 10 órától várjuk Baliga Kornél építőművész műhelyébe: Budapest I. kerület Tigris utca 59. Tel.: 06/20/ Üdvözlettel: Vitkay Katalin alapítványi elnök 06/30/ , levélcím: 1173 Rétihéja utca 40. Budapest Szíve - nyílt nap A Fővárosi Önkormányzat szervezésében nyílt napot tartanak két helyszínen június 2-án, szombaton. A két helyszín a Március 15-e tér, valamint a Károly körút. Egyesületünk mindkét helyszínen bemutatkozik: kövessenek minket figyelemmel a pódiumbeszélgetések során, melynek témája Környezeti megújulás a Belvárosban; először a Károly körút - Városháza parkban 17:00-17:20-ig, majd a Március 15-e téren 18:00-18:20-ig. "A Budapest Szíve program stratégiai célja, hogy csökkentse a jelentős átmenő gépkocsiforgalmat és a gyalogos és kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtésével, közvetve a környezeti terhelés csökkentésével visszaadja a belvárost az itt élő, itt dolgozó embereknek és az idelátogató turistáknak."
7 7 MŰTEREMLÁTOGATÁSOK JÓZSEFVÁROSBAN M. Szűcs Ilona, Martsa István, Martsa Piroska VIII. ker. József u. 37. szám alatti műtermeinek bemutatása június 15., péntek 14 órakor július 20., péntek 14 órakor. A belépés díjtalan. Mivel a műterem befogadóképessége korlátozott, egy-egy alkalommal maximum 30 fő érdeklődőt tud Martsa Piroska fogadni. Kérjük, részvételi szándékukat jelezzék felé a as telefonszámon vagy a martsamuterem@gmail.com címen! Múzeumok Éjszakája Idén is megrendezésre kerül a nagysikerű kulturális program, melynek idei időpontja június 16-a, szombat. Bővebb információért figyeljék a múzeumok honlapját vagy a weboldalt! A pesterzsébeti Csili Művelődési Központ programajánlója: Június 12. Komoróczy László: A TÖRÖK FLÓRIS (UTCAI) ÁLTALÁNOS ISKOLA TÖRTÉNETE Július és augusztus hónapokban nyári szünetet tartanak. A találkozó időpontja 17 óra, helye a Vízvári László Terem, Csili B épület, Budapest, XX., Baross u. 55. Szeretettel vár minden érdeklődőt Kökény Sándorné Kalmár Veronika, klubvezető A Pesterzsébeti Múzeum és a Gaál Imre Galéria programajánlója: Időszaki kiállítások: Gyulai Művésztelep kiállítása: Június július 29. Cím: Gaál Imre Galéria, 1201 Bp., Kossuth L. u. 39. "Tartós Hullám" c. helytörténeti fodrászkiállítás a Pesterzsébeti Múzeum kiállító termében. A kiállítás megtekinthető: július 22-ig, hétfő kivételével naponta, óráig Cím: Pesterzsébeti Múzeum, 1203 Bp., Baross u Tavaszi Tárlat a Gaál Imre Galériában. A kiállítás megtekinthető: június 10-ig, hétfő kivételével naponta, óráig Cím: Gaál Imre Galéria, 1201 Bp., Kossuth L. u. 39.
8 8 Júniusi programok, rendezvények: Június 1., péntek, 18 óra: Az Urat és az Utat kereső József Attila Előadó: Tóth Péter, Radnóti-és Latinovits-díjas versmondó Gitáron kísér: Honti Roland Cím: Gaál Imre Galéria, 1201 Bp., Kossuth L. u. 39. Június 5., kedd, 17 óra: Műsoros est Lajtha László születésének 120. évfordulója alkalmából Lajtha László AMI közreműködésével. Műsorvezető: Tomasovszki Katalin Cím: Gaál Imre Galéria, 1201 Bp., Kossuth L. u. 39. Június 9., szombat, 18 óra: A 43. Tavaszi Tárlat zárórendezvénye és a közönségdíj átadása Mozart: Varázsfuvola c. egyfelvonásos operaelőadás a Gaál Imre Galéria kertjében, a La Stella Ének Stúdió szervezésében. Cím: Gaál Imre Galéria, 1201 Bp., Kossuth L. u. 39. Június 16., szombat, 15 órától 18 óráig: Múzeumpedagógia, kézműves és játékos foglalkozások gyerekeknek a Pesterzsébeti Múzeum kertjében. Cím: Pesterzsébeti Múzeum, 1203 Bp., Baross u. 53. CSOPORTÜLÉSEK, PROGRAMOK Az egyesületi programok nyilvánosak és a belépés díjtalan! Fotós csoport: következő ülésüket szeptemberben tartják majd az egyesület székhelyén. Júniusban a folyó projektmunkákat végzik, aki szeretne becsatlakozni, keresse titkárságunkon keresztül Ágg Károly csoportvezetőt. Panteon csoport: a nyáron folytatják az adatgyűjtést és a fotódokumentációs munkákat. Közlekedési csoport: minden szerdán 17 órától Várostörténeti csoport: június 1-jén 9:45 órakor a XIII. Kerületi Önkormányzat, valamint az Angyalföldi Szlovák Önkormányzat szervezésében domborművet avatnak Pozdech József emléktábláján a XIII. ker. Lehel u. 6. számú háznál. Az alkotó Márkus Péter szobrászművész. Pozdech József munkásságát méltatja Millisits Máté művészettörténész, művelődéstörténész. Ez egyúttal a Rómer Flóris Zengő Örökséget Kutató és a Fővárosi Öntészetörténeti Szakcsoport programja is. Templomtörténeti csoport: következő összejövetelüket szeptemberben tartják majd. Csendvédelmi Bizottság: május 31 - június 3-a között kerül megrendezésre Piliscsabán a Környezetvédelmi Világnap - A Teremtés 22. Ünnepe című konferencia. Következő csoportülésünket augusztus 15-én, szerdán 16 órakor tartjuk az Egyesület új székhelyén. I. kerületi városvédő csoport: összejöveteleiket minden hónap harmadik szerdáján 14 órakor tartják a Budavári Művelődési Házban (I. ker. Bem rkp. 6.). Júniusban még várják az érdeklődőket, azt követően a nyári szünet után, szeptemberben találkoznak majd.
9 9 II. kerületi városvédő csoport: júniusi programjuk időpontjával kapcsolatban kérjük, figyeljék egyesületünk weboldalát ( Július, augusztus hónapokban nyári szünetet tartanak. III. kerületi városvédő csoport: az Óbuda Baráti Körrel közösen június 18-án, hétfőn Urbán Franciska: Harrer Pál és Óbuda a városegyesítés után (kiállítás megtekintése és előadás). Időpont: 16:30 Helyszín: Óbudai Múzeum, Fő tér 1. Terézvárosi csoport: Folytatódik Keresztül kasul Terézvároson séta sorozatunk, melynek keretében legközelebb június 9-én, szombaton 10 órakor találkozunk a Lövölde téren a Koestler szobornál. Téma: Terézváros határán - a Városligeti fasor. A részvétel díjtalan. Szeretettel vár minden érdeklődőt a séta vezetője: Roszinszky Bella. Július és augusztus hónapokban nyári szünetet tartanak. Józsefvárosi csoport: június 14-én, csütörtökön 18 órakor Martsa István születésének 100. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílik a Józsefvárosi Galériában (VIII. ker. József krt. 70.). Kőbányai csoport: júniusban megemlékezés nemzeti évfordulóinkról. Bővebb információért figyeljék a honlapot ( Júliusban és augusztusban nyári szünetet tartanak. Pesterzsébeti Városvédő Csoport: következő programjukat a nyári szünet után tartják: szeptember 4-én, kedden 16 órától: nyílt nap a XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányságon: csoportos látogatás az épületben. Cím:1204 Budapest, Török Flóris utca Promontor-Tétény munkacsoport: munkacsoportunk június-augusztus hónapban nyári szabadságot tart, így havi rendszeres összejöveteleink is szünetelnek! Egyidejűleg felhívjuk tagjaink figyelmét a következő rendezvényekre, melyekben munkacsoportunk is érdekelt: június 4-én (hétfő) 17 órakor a 83. Ünnepi Könyvhét alkalmából Inter folia fructus... címmel, helytörténeti könyvkiállítás nyílik egy magángyűjtemény anyagából a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budafoki Könyvtárában (Budafok, Kossuth Lajos utca 30.). A kiállítást Sándor Tibor a FSZEK Budapest Gyűjtemény vezetője nyitja meg június 16-án (szombat) órakor Promontor első német betelepítése 300. évfordulója tiszteletére szervezett éves civil programsorozatunk keretében kegyeleti sétát tartunk a Budafok-felsővárosi temetőben, ahol felkeressük városunk jeles halottainak sírjait, majd a séta végén Budafok város első polgármestere, Záborszky Nándor ( ) síremlékét is megkoszorúzzuk. Séta közben a temető történetéről, az elhunytak érdemeiről Garbóci László, a temető öregparcelláiban lévő síremlékek szimbolikájáról Bartos Mihály mesél. Találkozó a temető főbejáratánál június 29-én (péntek) órakor a Péter Pál Utca és Környéke Polgári Kör hagyományos Péter Pál napi rendezvénye keretében fotókiállítás nyílik a Seybold-Garab Pincészetben (Budafok, Péter Pál utca 39.). A kiállításra kerülő képek a 300. évforduló tiszteletére kiírt fotópályázatuk legjobb alkotásaiból kerülnek válogatásra, de ugyanezen kiállítás keretében az utca évi műemléki fotózásának anyagából is számtalan érdekes felvételt megtekinthetnek az érdeklődők. Ezen a hétvégén számos egyéb érdekes program is lesz még a Péter Pál napok keretében, a Seybold-Garab Pincészetben pedig látható lesz a védett, 1885-ben készült, Zsolnay pyrogránittal díszített, jénai üvegtéglával bélelt cementhordó is! A csepeli uradalom és a hozzá tartozó Promontorium Csepeliense tulajdonosa, Savoyai Jenő herceg engedélye alapján, Claudius Verlet a herceg összes magyarországi uradalmainak főadminisztrátora július 18-án bocsátotta ki azt a pátenst, amely szerződéses jogot biztosított őseinknek a Promontoriumon, a mai Budafok területén, a földhöz jutáshoz. Ez a nap Promontor (Budafok) első német betelepítésének kezdete, melynek 300. évfordulóját ünnepeljük 2012-ben július 18-án (szerda) órakor szentmise keretében emlékezünk meg a település első templomában, a Péter Pál kápolnában a településalapító német családok elhunyt tagjairól, majd a szentmise után, koszorúkat helyezünk el a Savoyai Jenő téri Promontor (Budafok) történelmi emlékfal -on a településalapító Savoyai Jenő és az első német telepes családok emléktábláinál.
10 10 Soroksári Grassalkovich Kör: legközelebbi összejöveteleinket június 14-én, 28-án, július 12-én, valamint 26-án és augusztus 9-én és 30-án 17 órakor tartják a Közösségi Házban (Bp. XXIII. kerület, Grassalkovich út 154). Rákoshegyi Bartók Zeneház (XVII. kerület, Budapest Rákoshegy, Hunyadi u. 50.): Programjaik a és a honlapon olvashatók. TAGTÁRSAINK ÍRJÁK 25 éves a Promontor-Tétény munkacsoport Szerény ünnepség keretében emlékeztünk meg május 21-én munkacsoportunk megalakulásának 25. évfordulójáról. Ma, amikor a politikától valóban független civil szervezetek többsége, így Egyesületünk is igen nehéz anyagi helyzetben a túléléséért küzd, nem sok örömre van okunk. Pedig örülnünk kell, hiszen az elmúlt 25 év azért nem múlt el nyomtalanul... Az Egyesület első helyi csoportjaként alakultunk meg május 22-én a XXII. kerületi Művelődési Házban. A munkacsoport alapító tagjai: Garbóci László, Dr. Kalmár Zoltán, Lőrentey Oszkárné, Dr. Pázmányi Györgyné, Piroska János és jómagam voltunk. Az első nyilvános programunk július 18-án volt, amikor műemlékibemutató sétát vezettünk Budafokon mintegy 80 fő érdeklődőnek. Ezt követően szeptembertől megkezdtük a rendszeres havi összejövetelek sorát, melyet azóta is megszakítás nélkül, minden hónap 3. hétfőjén 17 órától tartunk a kerületi művelődési házban. A munkacsoport eseménynaplóját forgatva és fényképeinket nézegetve, megelevenedik a múlt, felidéződnek azok az emlékek, amelyekről olyan jó lenne beszélni, de sajnos ezen értesítő terjedelmi korlátai, ennek szűkös határt szabnak. A budafoki és a nagytétényi Szentháromság-oszlopok, a Nepomuki Szent János-szobor és Gloriette restaurálása, évek hosszú sora alatt a Törley-mauzóleumon végzett restaurálási részmunkák, több emléktábla, a Promontor (Budafok) történelmi emlékfal, a Tétényi csata emlékművének kezdeményezése, a Savoyai-túrák, a helytörténeti konferencia, az első civil bejárás megszervezése a Háros-szigetre, a Requiem egy temetőért, a Te Deum laudamus, a Hol sírjaink domborulnak, a Budafok ¾ évszázada című kiállítások sora, a Halottak napi kegyeleti megemlékezések, a vándorló-könyves játékunk, az értékeinket propagáló kiadványaink, a helytörténeti séták és előadások sokasága és akkor még a javát nem is említettem... Kegyelettel kell szólni azokról, akikkel kezdtünk, akikkel évek hosszú során együtt dolgoztunk és ma már csak emlékük él közöttünk, bennünk! Köszönettel kell szólni azokról a csoporttársakról, barátokról, akik hűségesen kitartottak és dolgoztak céljaink, törekvéseink megvalósításáért! Az elmúlt 25 év alatt alaposan megváltozott a világ, de megváltozott az emberek gondolkodása is, mint ahogy az értékrend is jelentősen átalakult. Mi, a Promontor-Tétény munkacsoportban bár kissé megfogyatkoztunk és öregedtünk is de lényegében nem változtunk: töretlenül szeretjük városunkat és hiszünk abban, amit csinálunk! Mit hoz a jövő? Felnőttünk, a mesékben és szép szavakban már nem, csak önmagunkban hiszünk! De azt töretlenül! Bartos Mihály a munkacsoport vezetője Jeles évfordulók 200 éve aug. 18-án született Bécsben Rudolf von ALT festőművész, a vedutafestés legjelentősebb osztrák mestere. Apja a frankfurti születésű Jakob Alt ( ) és testvére, Franz is jelentős, akvarellisták voltak. Anyja Maria Schaller. Rudolf ig a bécsi Képzőművészeti iskolában tanult Josef Mössmer osztályában. Először 1841-ben házasodott, első felesége Hermine Oswald, majd 1846-ban a troppaui Berta Malitscheket vette el. Apjának, Jakob Altnak az osztrák kormány már az as évektől többször adott megbízást a birodalom tájainak és városainak a megörökítésére és 1842-as évek között gyakran járt Magyarországon. A Felvidéken, Nyugat-Magyarországon és Pest-Budán számtalan litográfián örökítette meg a látnivalókat. A Duna mentén a forrásvidéktől Belgrádig készült vedutái is rendkívül jelentős dokumentumok. A képeket ő rajzolta meg és Adolf Kunike litografálta. Útjaira fiát, Rudolfot gyakran magával vitte. Rudolf von Alt az 1840-től a 80-as évtizedig, Magyarországon főleg Pest-Budáról készített
11 11 aquarellel színezett rajzsorozatokat. Pályafutása kezdetén Rudolf Altot főleg Bécs kiváló épületeinek megfestésére kérték fel. Később szinte egész Európát bejárta, még a Krímbe is eljutott. Műveiben előszeretettel alkalmazta a perspektivikus ábrázolást ban a berlini akadémia,1879-ben a bécsi is tagjai sorába választotta. Munkája elismeréseként az udvar nemesi ranggal jutalmazta. (A veduta olasz szó, látkép, realista festmény, rajz vagy metszet, a fényképezést megelőző látványélmény egyike. A tájképet magasabb nézőpontról ábrázolja, tárja a szem elé. Vedutát Itáliában a 18. században alkotó mesterek készítették városokról (pl. a velencei G. A. Canaletto, B. Bellotto, De a korábbi században a flandriai tájképfestő (Paul Brill), a tengerről festette képeit.) Rudolf von Alt idős korában megértette a fiatalok legújabb törekvéseit is, azok pedig tisztelték őt. Példa erre, hogy az 1898-as bécsi Secession kiállításának megnyitóján, az új irányzat élén az 50 évvel fiatalabb Gustav Klimttel ( ) együtt szerepelt (köszöntötték Ferenc Józsefet, aki kedvelte Rudolf von Alt képeit). Legjelentősebb munkája egy megrendelésre készült 32 lapos kőnyomatos albuma, amelyet Hartlében Konrád Adolfnál Buda-Pest címmel 1845-ben adtak ki német és magyar nyelvű feliratozással. Ezeken láthatjuk először a Zugligetet, a Szép Juhászné-fogadót, a Krisztinavárost és 21 tájábrázolást. Az első oldalon a Pest-Buda vedutát József nádornak ajánlotta ban készített egy olajfestményt is, amely a Gellérthegyről precízen ábrázolta a Várat, Pesten az utolsó napjait élő hajóhidat és az épülő, W. Clark tervezte Lánchidat. (Ez, az eredetileg József főherceg tulajdonában volt kép elveszett, csak fényképről ismerjük.) 1847-ben vízfestményeken örökítette meg a Várpalota udvarát, a Nemzeti Színházat, 1850-ben a Belvárosi templomot, a svábhegyi Perger villát, a Császárfürdőt őszi ittjártakor az (a Széchenyi István kezdeményezésére 1835-re elkészült) Óbudai Hajógyári telepről az Attila vontatógőzössel készített rajzot. 1852/53-ban újabb kőnyomat-sorozatot festett 24 képpel Festői megtekintések Budára és Pestre címmel. Ez két változatban, színesben és fekete-fehérben került kiadásra a bécsi Leopold Neumann kiadónál. Ebben a 15 képet tartalmazó albumban találjuk a Hentzi emlékművet, amit a Szent György-téren 1852-ben állítottak fel. Bemutatja a Városház-teret, a Pesti Megyeházát, a Szénapiacot (Kálvin-tér) a Nemzeti Múzeummal, a József-teret, a Rakpiacot (Széchenyi-tér), István-főherceg szállót, a Városligetet, a Gellérthegyet, valamint a Herkules gőzöst. Rudolf von Alt szerette megrajzolni a nyüzsgő rakpartokat, a kikötőkben rakódó hajókkal, balkáni hangulattal, kereskedők sokaságával. A pesti görög-keleti templom ikonosztáza is elvarázsolta. Híresek a budai oldalról (pl. Gellérthegyről) készített panorámái kivételesen szép fekvésű városunkról. A kor festőinek nem véletlenül volt kedvelt témája az 1848-ra szinte teljesen kiépült Európa-szerte híres pesti klasszicista városkép a szépséges Duna-sorral, a régi hajóhíddal, a Hild József tervezte palotákkal. (Az egykori utazók, John Paget orvos, Julia Pardoe írónő, V. B. Boronevszkij cári tiszt és Christian Andersen meseíró leírásai is tanúsítják.) Legértékesebb műveinek egyike az 1855-ben a Vogelsperspectiv-Ansichten c. sorozatban Pest-Budáról készített nagyméretű litográfia a rá jellemző aprólékos rajzzal és fényhatásokkal. Ez évben Rudolf von Alt Kettenbrücke in Pest (Lánchíd Pesten) c. ceruzarajzáról Ludwig Öder acélmetszetet készített. Műveinek litográfusa legtöbbször Franz Xaver Sandmann. A kőrajzokat J. Rauh nyomdája sokszorosította. Rudolf von Alt a reformkori Pest-Budáról, az épülő Lánchídról, a Városligetről, a Budai hegyekről, a budai és pesti utcákról, a középületekről készült rajzai, élethű festményei felbecsülhetetlen jelentőségű alkotások, kordokumentumok. Az egykori városábrázolások mindennapos zsánerjelenetekkel, a városok iránti szeretettel vannak telítve. Rudolf von Alt Pest mellett megörökítette a prágai és a bécsi városi utcák, terek hangulatát is. Eleinte, még apja útjain az úti albumok eladásaiból élt, de festett olajképeket is. A különleges fényhatások, a remek rajztudás, a pontos megfigyelőképesség, a vizuális memória, a remek ecsetkezelés kiemelték kortársai közül. Rudolf von Alt végigélte a biedermeier világát, legvégén hajlott az impresszionizmusra, még a bécsi Secession is tiszteletbeli elnökévé választotta. Az 1867-es Kiegyezés utáni magyar főváros azonban többé már nem témája Rudolf von Altnak, mert ekkor megbízásai már Bécshez, Itáliához, az Alpokhoz kötötték, és már a fényképezés (pl. Klösz György) is konkurenciát jelentett. 93 évesen, márc.12-én hunyt el. Bécs 2005-ben a centenárium évében az Albertinában állított emléket az ALT család kimagasló munkásságának. Összeállította: dr. Horváth Péterné
12 12 UTAZÁSI AJÁNLATOK KEN-EDI TRAVEL Tel: , Budapest, Teréz krt. 3.; Nyitva: H-P 09:30-17:30 Eng.sz: U LENDVA-NAGYKANIZSA busz, idegenvezetés SELMECBÁNYA-SZENTANTAL busz, idegenvezetés DOMICA-SZINPETRI-AGGTELEK busz, idegenvezetés FRAKNÓ VÁRA-SOPRON busz, idegenvezetés VÁC-IPOLYSZAKÁLLOS-ESZTERGOM busz, idegenvezetés, ebéd SZABADKA-LUDAS-PALICS busz, idegenvezetés, helyi vezetés LÉVA-ZSELÍZ-DOBOGÓKŐ busz, idegenvezetés, ebéd ZAKOPANE-WIELICZKA-KRAKKÓ busz, idvez., 2 éj szállás, reggeli NAGYVÁZSONY-DÖRGICSE-TIHANY busz, idvez., kovácsolás, ebéd PRÁGA-DREZDA-KUTNA HORA busz, idvez., 3 éj szállás, reggelivel ERDÉLY busz, idvez., 4 éj szállás., reggelivel, wellness használattal PAKS-DUNAFÖLDVÁR-SZÁZHALOMBATTA busz, idegenvezetés SZKLABONYA-SZÉCSÉNY-HOLLÓKŐ busz, idvez., ebéd RETRO ISZTAMBUL busz, idvez., 3 éj szállás, reggelivel HEREND-DÖRGICSE busz, idvez., borkóstoló, ebéd KOMARNO-VÁRGESZTES-TATA busz, idvez, ebéd, kisvonatozás BETLÉR-ROZSNYÓ-KRASZNAHORKA busz, idvez. BESZTERCEBÁNYA-ZÓLYOM busz, idvez. VÁRPALOTA-MÓR-SZFEHÉRVÁR busz, idvez, ebéd SZABADKA busz, idegenvezetés, helyi vezetés ZEBEGÉNY-NAGYBÖRZSÖNY-SAHY-NÓGRÁD busz, idvez., ebéd LÉVA-ZSELÍZ-DOBOGÓKŐ busz, idvez., ebéd KRISNA-VÖLGY (búcsú!)-somogyvár-buzsák busz, idvez. NAGYVÁZSONY-DÖRGICSE-TIHANY busz, idvez., kovácsolás, ebéd SZABADKA-LUDAS-PALICS busz, idegenvezetés, helyi vezetés DIÓSGYŐR-LILLAFÜRED-BÜKKSZENTKERESZT busz, idvez. BÉCS-HEINDL CSOKIMÚZEUM busz, idvez. FERTŐRÁKOS-NAGYCENK-RUSZT busz, idvez. PRÁGA-DREZDA-KUTNA HORA busz, idvez., 3 éj szállás, reggelivel KESZTHELY-TAPOLCA busz, idvez. HEREND-DÖRGICSE busz, idvez., bokóstoló, ebéd ESZTERGOM-PÁRKÁNY-SZENTENDRE busz, idvez., ebéd FEHÉRVÁRCSURGÓ-MÓR-CSÁKVÁR busz, idvez., ebéd RÁKÓCZI VÁROSA-KASSA busz, idvez, helyi vezetés ZIRC-VESZPRÉM busz, idvez. DOBSINA-ROZSNYÓ-RIMASZOMBAT busz, idvegenvezetés 5990 Ft/fő 4390 Ft/fő 4990 Ft/fő 5690 Ft/fő 4590 Ft/fő 4990 Ft/fő 5090 Ft/fő Ft/fő 6290 Ft/fő Ft/fő Ft/fő 4390 Ft/fő 5090 Ft/fő Ft/fő 6490 Ft/fő 5690 Ft/fő 5790 Ft/fő 4990 Ft/fő 5390 Ft/fő 4990 Ft/fő 4390 Ft/fő 5090 Ft/fő 5290 Ft/fő 6290 Ft/fő 4990 Ft/fő 5490 Ft/fő 5790 Ft/fő 5690 Ft/fő Ft/fő 5390 Ft/fő 6490 Ft/fő 4290 Ft/fő 5390 Ft/fő 5990 Ft/fő 4490 Ft/fő 5690 Ft/fő A programváltozás jogát partnereink és egyesületünk is fenntartja! Telefon, fax: OTP budapesti@varosvedo.hu honlap: Szerkesztői munka: Hegedűs Attila András Adószám: Budapest, Szoboszlai u A kiadásért felelős: Vándor Éva
Nyári nyitva tartás: 2011. augusztus 2-19. között a BVE központja minden hétköznap 9-13 óra között tart nyitva! *** PROGRAMAJÁNLÓ
ÉRTESÍTŐ 1 ÉRTESÍTŐ a Budapesti Városvédő Egyesület lapja 2011. június-július-augusztus XXIX. évfolyam, 5. szám Kedves Tagtársaink! Júniusban ünnepeljük a Budavári Sikló újraépítésének 25. évfordulóját.
2008. március XXVI. Évfolyam, 3. szám
ÉRTESÍTŐ A 25 éves Budapesti Városvédő Egyesület lapja 2008. március XXVI. Évfolyam, 3. szám Köszöntöm az Olvasót! A 25. születésnapját ünneplő Budapesti Városvédő Egyesület ez évi tematikus hónapjai keretében
Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. február 18.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. február 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)
2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
2008. szeptember XXVI. Évfolyam, 7. szám
ÉRTESÍTŐ 1 ÉRTESÍTŐ A 25 éves Budapesti Városvédő Egyesület lapja 2008. szeptember XXVI. Évfolyam, 7. szám Köszöntöm az Olvasót! A Budapesti Városvédő Egyesület ez évi tematikus hónapjai keretében június
Jegyzőkönyv. 2. a.) Javaslat Borsodnádasd Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének elfogadására
Jegyzőkönyv Készült: 2009. február 19-én 15.00-17.00 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén. Jelen vannak: Dorkó György, Dr. Hegedűs Zsuzsanna, Magyar János, Neuwirth László,
G i m n á z i u m A 2012/2013. tanév helyi rendje 30/2011.(VI. 7.) NEFMI rendelet és a helyi rendre vonatkozó határozatok alapján
G i m n á z i u m A 2012/2013. tanév helyi rendje 30/2011.(VI. 7.) NEFMI rendelet és a helyi rendre vonatkozó határozatok alapján I. A tanév, szorgalmi idő Tanév: 2012. szeptember 1-jétől 2013. augusztus
2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető
Ügyirat szám:ii/11/63/2016 Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat 2016. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ
M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t
M E G H Í V Ó Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete k ö z m e g h a l l g a t á s t tart szelektív hulladékgyűjtés témában. A közmeghallgatás helye:
KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok
KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:
NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028
NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 1 Ebben a fordulóbban a szennyvízcsatornázás megvalósításához szükséges dokumentáció (vízjogi létesítési engedély megszerzése, szükséges tanulmányok elkészítése,
Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
Pálmai József. Az első postaállomás. A Vedres-féle postaállomás. A szatymazi posta rövid története
Pálmai József A szatymazi posta RÖVID TÖRTÉNETE Az első postaállomás Kalapos királyunk idejében, 1788-ban hozták létre a szatymazi postát. A jó tíz éven át (1780 1790) uralkodó II. József, Mária Terézia
Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu
Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu Polgármesteri beszámoló a két ülés között végzett munkáról (a képviselő-testület 2015.09.29-i ülésére) Tisztelt
Juhász Gyula: Húsvétra
Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő
Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011.
Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. I. A tanév rendjét meghatározó legfontosabb jogszabályok 1. A 22/2010. (V.13.)
BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. 1. Szervezeti keretek, feltételek
BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 1. Szervezeti keretek, feltételek Könyvtárunk az elmúlt évekhez hasonlóan részben önálló intézményként végzi a könyvtári tevékenységeket, feladatokat.
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. június 29-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Bogdán
Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275
2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang
Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide.
Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A januári értekezlet témái voltak: A NESZ anyagi helyzetének elemzése; Döntés
Elfogadták a költségvetést
V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,
Az elemzéshez elengedhetetlen az intézmények jelenlegi feladatellátásának komplex megismerése.
Üsz.: 22-27/2012. Kiszombor Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090, e-mail: phkiszombor@vnet.hu Ady Endre Mővelıdési Ház 6775 Kiszombor,
A Mecsek Egyesület 120 éve
A Mecsek Egyesület 120 éve Dr. Bátai István Mecseket járva természetesnek vesszük a jól jelzett turistautakat, A a foglalt forrásokat, pihenőket, kilátókat és az országúthálózatot, amin rövid időn belül
B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról
1 1. melléklet B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 2 A HIVATAL 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGE A Hivatal 2014. évi munkájáról szóló részletes tájékoztatást
Terézvárosi Búcsú Összművészeti fesztivál 2013. október 12-13. Kultúra, művészet, tudomány a XX. század hajnalán Terézvárosban
Terézvárosi Búcsú Összművészeti fesztivál 2013. október 12-13. Kultúra, művészet, tudomány a XX. század hajnalán Terézvárosban szakmai beszámoló az NKA 3707/11387. számú Terézvárosi búcsú összművészeti
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai
Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és
Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. június 17.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. június 17. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:
HÍRLEVÉL VELENCEI-TÓ TÉRSÉGFEJLESZTŐ EGYESÜLET 2016/3
HÍRLEVÉL VELENCEI-TÓ TÉRSÉGFEJLESZTŐ EGYESÜLET HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA (TERVEZET) VÉLEMÉNYEZÉSE Tisztelt Partnereink! A Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület 2016.április 4.-én megkapta a
10/2015. sz. jegyzőkönyv
10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:
Taksonyi Hírharang. Meghívó. Eseménynaptár. 2015. április május KÖZMEGHALLGATÁST
2015/8. szám (15. hét) 2015. április 10. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének. Dr. Kovács Beáta jegyzı. Rendelet tervezet
ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének Elıterjesztı: Dr. Kovács Beáta jegyzı Tárgy: Rendelet-tervezet a vendéglátó üzletek éjszakai nyitvatartási rendjérıl Iktatószám: 3-30/2010.
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-518/2014. számú ügyben (Kapcsolódó ügy: AJB-8180/2013.)
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-518/2014. számú ügyben (Kapcsolódó ügy: AJB-8180/2013.) Előadók: dr. Csikós Tímea dr. Kiss Bernadett dr. Lápossy Attila dr. Seres Péter dr. Zséger Barbara
Médiaszövetség a gyermekekért
Matild Média Iskola Budapest, XXII. Tóth József utca 45. Telefon: 06 20 542 49 41 www.matild.hu www.matildonline.hu info@matild.hu Fenntartó: Matild Közhasznú Egyesület 1119 Budapest, Fehérvári út 143.
Missziói Munkaterv 2011.
Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig " ApCsel 1,8 Missziói Munkaterv 2011. Budapest-Csillaghegyi
Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. május 20.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. május 20. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:
Vác Város Önkormányzat Váci Család - és Gyermekjóléti Központ SZAKMAI PROGRAM 2016.
Váci Család- és Gyermekjóléti Központ 2600 Vác, Deákvári fasor 2. Telefon: 06-27/306-882; 06-27/502-300; 06-27/502-301; 06-30/381-9113 E-mail: vacicsalgyejokozp@gmail.com Vác Város Önkormányzat Váci Család
B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele
B a r a n y a I f j ú s á g á é r t A Tett-Hely Ifjúsági Szolgáltató Hálózat és a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Hírlevele Tartalom: Tett-Hely Hálózat hírei Tett- Hely Gyermek és Ifjúsági Tábor Mental-Chat-Portal
AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE
AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE A 2014/2015-es TANÉVRE 1.1. Rendelkezés a tanévről - A 2014/2015-ös tanév 2014. szeptember elsejétől (hétfő) 2015. aug. 31-éig tart a tanév
MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA 2011. AUGUSZTUS 27 28.
Tisztelt Tiszaszigeti, Térvári lakosok! MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA 2011. AUGUSZTUS 27 28. Tiszasziget Község Önkormányzata a korábbi évek hagyományait követve - és néhány új ötlettel gazdagítva
A HANGSZERKÉSZÍTÉS HAGYOMÁNYA APATINBAN
Boris Mašić A HANGSZERKÉSZÍTÉS HAGYOMÁNYA APATINBAN A török hódoltság után, a XVII. század végén Apatin környéke is, akárcsak az egész Bácska, kifosztott, megdöbbentően elnéptelenedett vidék volt. A XVIII.
TÁJÉKOZTATÓ I. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS
TÁJÉKOZTATÓ Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének 2012.szeptember 11-én 14 órakor tartandó ülésére, a Napközi otthonos Óvodában folyó nevelőmunkáról, gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő-
Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l
Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l 6783 Ásotthalom, Felszabadulás u. 2-6. Telefonközpont: 62/291-556; Telefon/Fax: 62/291-085 13/2008 Témafelelős: Dr. Csúcs Áron Ikt.
és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV
A SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA és a SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZENT ISTVÁN TAGISKOLÁJA MUNKATERV 2014/2015. TANÉV Sárbogárd, 2014. szeptember 1. Készítette:.. Fülöpné Nemes Ildikó
Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola
Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2009 1 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 A gazdasági szervezet felépítése és feladata...
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított
Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.
Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Intézményi közzétételi lista
Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Liliom Óvoda és Egységes Óvoda - Bölcsőde 5331 Kenderes, Szent István út 36. tel: 59/528-010, fax: 59/528-034, e-mail: kenderessuli@gmail.com Intézményi közzétételi
A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016. április XV. ÉVFOLYAM
A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2016. április XV. ÉVFOLYAM TARTALOM Ovicsalogató szülőknek 1. o. Lomtalanítás 2. o. Önkormányzati határozatok 3-4. o. Iskolai beíratás 5. o. Óvodai beíratás
Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége
Közzétételi lista A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Sorszám Beosztás Végzettség Szakképzettség Tanított tárgyak 1. tanító főiskola tanító, technika
www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő
www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság ez évi nemzeti kongresszusa 2012. november 22-24. között Visegrádon kerül megrendezésre. Tisztelt Kolléganők,
JEGYZŐKÖNYV. Csákvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 18-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
FEJÉR MEGYE Ikt. szám: 362- /2014 CSÁKVÁR VÁROS JEGYZŐKÖNYV 2014. augusztus 18-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Határozatok: 317/2014. (VIII. 18.) Napirendi pontok és jegyzőkönyv hitelesítők
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Klébl Márton Közalapítvány Soroksár Közoktatásáért, Közművelődéséért és Művészeti Oktatásáért Kuratóriuma 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Klébl Márton
Éves JlentésÉ. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala Pénzmosás Elleni Információs Iroda FÉLÉVÉS TÁJÉKOZTATÓ 2014.
Éves JlentésÉ FÉLÉVÉS TÁJÉKOZTATÓ 2014. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala Pénzmosás Elleni Információs Iroda Tartalomjegyzék 1 Bevezető... 2 2 Statisztikai tájékoztatás... 3 3 Cash Control akciósorozat...
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános
Szivárvány Baptista Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
A Szivárvány Baptista Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Elfogadta a az Intézmény NEVELŐTESTÜLETE 2014.
Szervezeti- és Működési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT NAGYMÁGOCSI PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR Nagymágocs, 2015. február 20. Tóthné Rostás Ágnes igazgató Szervezeti- és Működési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS
Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására. dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására
KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készült: 2013. május 21. Készítette: Bobonka Gyula igazgató Tartalom 1 Bevezető rész... 4 1.1 A szervezeti és működési szabályzat
ELŐTERJESZTÉS. a 2013/2014. tanév rendjéről
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 24-én ELŐTERJESZTÉS a 2013/2014. tanév rendjéről 1 Ö S S Z E F O G L A L Ó A 2013/2014. tanév rendjéről szóló rendelet meghatározza: - a tanítási év
MUNKATERV. 2011/2012. tanév. Készült: 2011. szeptember
VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM 8000 Székesfehérvár Prohászka Ottokár út 71. OM azonosító: 037857 Telefon/fax: 22/312-969, 315-198 e-mail: iroda@vasvari-szfvar.sulinet.hu vasvarigimn@gmail.com honlap: www.vasvari-szfvar.sulinet.hu
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 2-2/2014. F E R T Ő H O M O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9492 FERTŐHOMOK, AKÁC U. 44., TEL.: 99/540-054 FAX: 99/540-055 INTERNET: www.fertohomok.hu E-MAIL: fertohomok@fertohomok.hu J e
Tisztelt leendő Partnerünk!
Tisztelt leendő Partnerünk! Hamarosan beköszönt az év egyik legszebb hónapja, december és magával hozza a karácsony és az ajándékozás örömét. Ha ilyenkor körbe nézünk, mindenhol ünnepi hangulatot találunk.
A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN
A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN Doktori (PhD) értekezés Csüllög Gábor Debreceni Egyetem Debrecen, 2006 TARTALOM BEVEZETÉS... 4 IRODALMI ÁTTEKINTÉS... 7 I. A TERÜLETI
Májusi Hírlevél 2008.
Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. I. évfolyam, 1. szám Májusi Hírlevél 2008. A tartalomból: Köszöntő 1 Ceglédi Galéria Kultúrkockák.. 2 A MÁJUSI ÓDA Ó emberek, az élet
Tisztelt Tagtársak, meg mindenki, aki hozzájut, hogy ezeket a sorokat elolvassa,
ÉRTESÍTŐ 1 ÉRTESÍTŐ a Budapesti Városvédő Egyesület lapja 2012. december- 2013. január - február XXX. évfolyam, 5. szám Tisztelt Tagtársak, meg mindenki, aki hozzájut, hogy ezeket a sorokat elolvassa,
TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP 2013. I. Szervezeti kérdések
MEGYEI HATÓKÖRŰ VÁROSI MÚZEUM TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP 2013. INTÉZMÉNY NEVE: DORNYAY BÉLA MÚZEUM VEZETŐJE: SHAH GABRIELLA I. Szervezeti kérdések 1) (2013. évi tervezett szervezeti átalakítások, személyi
KISTARCSAI HÍRADÓ MÁRCIUS 15.
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁJÉKOZTATÓ LAPJA KISTARCSAI HÍRADÓ 2016 / 3. szám MÁRCIUS 15. 2 SPORT KISTARCSAI HÍRADÓ KISTARCSAI HÍRADÓ A VÁROS HÍREI 3 Ingyenes mammográfiás szűrővizsgálat Az idejében
Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG
Sásdi kistérség Régió: Dél-Dunántúl Megye: Baranya A Sásdi kistérség az Észak-Zselic, Baranyai-hegyhát, a Völgység természetföldrajzi kistájak találkozásánál fekszik. A kiválasztott települések a Baranyai-hegyháton
Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013.
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető rendelkezések... 6 1. Az SZMSZ célja, tartalma...
3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére
3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére 2. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Gazdasági, Pénzügyi és
A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA
JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a Red Bull Air Race repülırendezvény
2011. évi határozatok
2011. évi határozatok 1/2011. (I.13.) Kt. sz. határozat Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. január 13-ai rendkívüli ülésén az alábbi napirendi pontot tárgyalja: 1. A távhőszolgáltatásról,
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat gazdasági program elfogadására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat gazdasági program elfogadására Előterjesztő:
BESZÁMOLÓ AZ ÚT A MUNKÁHOZ PROGRAM BEVEZETÉSÉRİL
BESZÁMOLÓ AZ ÚT A MUNKÁHOZ PROGRAM BEVEZETÉSÉRİL A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN A parlament december 15-én fogadta el a szociális és foglalkoztatási törvények módosításait (2008. évi CVII. törvény), amelyek
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
CSONGRÁD MEGYEI FÖLDHIVATAL S Z E G E D Horváth Mihály u. 1/b. 6701 Pf. 129 (62) 551-950 Fax: (62) 425-581 web:www.csmfhiv.hu
CSONGRÁD MEGYEI FÖLDHIVATAL S Z E G E D Horváth Mihály u. 1/b. 6701 Pf. 129 (62) 551-950 Fax: (62) 425-581 web:www.csmfhiv.hu Szám: 28008-22/2008. Tárgy: 2007. évi szöveges beszámoló Elıadó: Bozsóné Hiv.sz.:
PÉCELI HÍREK. Pécel Város Önkormányzatának havilapja XVI. évfolyam 12. szám. 2013. december 14. KARÁCSONYA PÉCELEN
PÉCELI HÍREK Pécel Város Önkormányzatának havilapja XVI. évfolyam 12. szám. 2013. december 14. KARÁCSONYA PÉCELEN - 2 Péceli Hírek 2013. december Közügyek - - - Zsadányi Zsolt: - - - - - - - - - - Részletek
http://www.feszek-muveszklub.hu info@feszek-muveszklub.hu
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI
AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI Fogadó szervezet Időpont Munka Kapcsolattartó, mentor (elérhetősége) Kiemelt partner: 1. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete
TELEPÜLÉSÜNK ÉRTÉKEI ÓVD! VÉDD! VIGYÁZZ RÁ!
TELEPÜLÉSÜNK ÉRTÉKEI ÓVD! VÉDD! VIGYÁZZ RÁ! 2015 1910 2015 ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM 1750 1841 közö, közel száz éven át, a bajai uradalom is a Grassalkovich család birtokában volt.
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programajánló 2015. március
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság programajánló 2015. március március 14-15. Kikelet a Hortobágyon Március közepén már megérkeznek téli szálláshelyükről a gólyák. A hortobágyi kiállító- és bemutatóhelyek
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.
FÜGGELÉKEK. a KÉSZ-hez
1 FÜGGELÉKEK a KÉSZ-hez Figyelem: a mellékelt anyag nem része a 16/2000. (VIII. 15.) Kt. sz. rendelettel megalkotott Kerületi Építési Szabályzatnak. Adatai más jogszabályokon, ill. intézkedéseken alapulnak.
Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 2350-2/2010. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 101/2011.
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
Ú j s z á s z V á r o s Ö n k o r m á n y z a t P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l a
Ú J S Z Á S Z V Á R O S P O L G Á R M E S T E R I H I V A T A L 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL: 56/552-022; FAX: 56/552-102 E-mail: ujszasz@pr.hu; Web: http://www.ujszasz.hu Ú j s z á s z V á r o s
HR HÍRLEVÉL. 2012. Július
HR HÍRLEVÉL 2012. Július MUNKAÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK Munkaügyi audit Munkaügyi szerviz Munkaügyi tanácsadás Munkaügyi ellenőrzésre felkészítő oktatások EXPAT SZOLGÁLTATÁSOK Hivatalos ügyintézés Otthon keresés
Ybl Egyesület SZMODITS JULIA
SZMODITS JULIA Ybl Egyesület Az Ybl Egyesület Közhasznú Szervezet Ybl Miklós Mûszaki Fõiskola Egyesülete néven 1995-ben alakult, hogy szakmai és baráti közösségbe fogja össze a jogelõd intézmények: az
ÜZLETI TERV Dombóvári Művelődési Ház Nonprofit Kft.
ÜZLETI TERV Dombóvári Művelődési Ház Nonprofit Kft. Készült: Dombóvár Város Önkormányzata részére Dombóvár, 2016. április 8. A DMH Nonprofit Kft. célja a Tinódi Ház működtetése, a színvonalas kulturális,
Önértékelési kézikönyv KOLLÉGIUMOK SZÁMÁRA
Önértékelési kézikönyv KOLLÉGIUMOK SZÁMÁRA Szerzők: Barcsák Marianna, Barlai Róbertné, Bot Szilvia, Farkasné Egyed Zsuzsanna, Horváthné Moldvay Ilona, Járainé dr. Bődi Györgyi, Jurecz Emil, Molnárné Stadler
A Kertai Általános Iskola. Munkaterve. a 2014/2015-ös tanévre. Kerta, 2014. augusztus 28. Dukay István igazgató
A Kertai Általános Iskola Munkaterve a 2014/2015-ös tanévre Kerta, 2014. augusztus 28. igazgató A Kertai Általános Iskola a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben, valamint a 2014/2015.
AUGUSZTUS. 08. 27. 15.00 Igazgatói tanévnyitó (kerületi) (Önkormányzat, Flamenco)
1 AUGUSZTUS 08. 25. 10.00 Vezetőségi értekezlet igazgató 08. 25. 9.00 Pótvizsgák - Közismeret írásbeli Oláh Erna igh. 08. 26. 10.00 Pótvizsgák - szolfézs, zeneelmélet, kötelező zongora 08. 27. 15.00 Igazgatói
Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND. Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes: 2015.09.01.
Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes: 2015.09.01. Az Orbánhegyi Óvodák házirendje az alábbi törvényeknek megfelelően készült: 2011.évi CXC köznevelési törvény továbbiakban:
OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv
OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv Készült: Budapest, 2009. szeptember 22. 2. verzió 1 0 Bevezetés Ez a Minőségirányítási Kézikönyv bemutatja, hogy az ISO
A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE
ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről
Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.
Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.hu 2800-2/2008. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
Móra Ferenc Nógrád Megyei Irodalmi Verseny. Megyei döntő 4. évfolyam 2014. április 23.
NÓGRÁD MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Móra Ferenc Nógrád Megyei Irodalmi Verseny Megyei döntő 4. évfolyam 2014. április 23. Kedves Tanuló! Köszöntünk az irodalmi verseny megyei