SZÉKESFE HÉRVÁR I. rész
|
|
- Marika Fábián
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kiselemes burkolatokról, hogy azok valóban tartósak legyenek. Járdáktól lakóutakon át a repülőterekig SZÉKESFE HÉRVÁR I. rész Előadó: Tárczy László, útépítő mérnök Mérnökkamarai azonosító: A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vendégelőadója, az AIPCR Útügyi Világszervezet delegáltja között, vezető tervező, felelős műszaki vezető, beruházás lebonyolító, műszaki ellenőr, a Főmterv szakfőmérnöke, a Reformút Kft Műszaki Igazgatója cégtulajdonosa 1
2 2
3 Hibás a terv, ha a tervdokumentáció szerinti kivitelezési költség összege lényegesen meghaladja a szerződésben közvetlenül vagy közvetve meghatározott, a megrendelőnek erre a célra rendelkezésre álló Összeget
4 tartalomjegyzék Térkő történelem, természetes kűltéri burkolókövek, betontérkövek Tervezésről, térkövek működési mechanizmusáról, a készülő új szabályozásról Vízáteresztő, részben vízáteresztő, vízzáró pályaszerkezetekről
5 Via appia Via Appia: 570 km Via Traiaina: 250 km
6 Via Appia Hosszú utak királynője 4,15m széles volt Colosseumtól indult Felvonulási út volt a hadsereg számára Az első 185 km 5 évig épült (37km/év) Édesvízi kemény mészkőből épült Kr. Előtt 312-ben kezdték el építeni
7
8
9
10 TÉRKÖVEK, KISELEMES KÜLTÉRI KŐ-, ÉS BETON PÁLYASZERKEZETEK, KIEGÉSZÍTŐ ELEMEK TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE ÉS FENNTARTÁSA 1 0
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20 A kőburkolatnak 4 fő ellensége van!
21 Tervezésről
22 TALAJAZONOSÍTÁS, ÚTTERVEZŐ, VIZI KÖZMŰ TERVEZŐ Kötelező a helyszíni talajfeltárás, talajazonosítás Csak érvényes tervezői jogosultsággal rendelkező tervező tervezhet, vagy neki is alá kell írni, ha pld környezettervező, kertészmérnök, tájtervező mérnök a főtervező Vízműtani számítást csak vízi közmű tervezére jogosult tervező tervezhet
23 VONATKOZÓ EURÓPAI SZABVÁNYOK- 89/106 EGK Építési termék- MSZ EN 1338 térkövek követelmények, vizsgálati módszerek Ft MSZ EN 1339 Járdalapok 17653Ft MSZ EN 1340 Szegélyek MIND: Ft 17653Ft
24
25
26 Véges elem szimuláció 3D A véges elem módszer egy numerikus algebrai egyenletrendszer, mely parciális differenciálegyenlete kkel igyekszik leírni a valóságban lezajló terhelések hatására végbemenő változásokat. 26
27
28
29
30
31 Modellezés
32
33
34 Forgalmi igénybevételi osztály Földmű E 2 statikus teherbírási modulus (MPa) E 2 eltakarás előtti érték az alapréteg tetején (MPa)
35
36
37 A siker, vagy a bukás okai a földbe vannak rejtve. (Dr Farkas József: Építmények világtörténete)
38 Földmű teljesítőképessége Őskori teljesítőképességi teszt: Leástak kb. 70cmmélyre. Egy kb. 100kg tömegű férfi beleugrott a munkagödörbe. Ha nem látszott meg a cipőjének nyoma túlzottan, az volt az alapozási sík, ha meglátszott lejjebb ástak
39 Hazánk fagyérzékenységi zónái
40 Talajok fagyérzékenysége
41 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Fagyveszélyességi kategóriák A fagyveszélyesség minősítése X-1 fagyálló X-2 fagyérzékeny X-3 fagyveszélyes Megnevezés homokos kavics kavicsos homok homok iszapos kavics iszapos homok A szemeloszlás jellemzői 0,02 mm-nél 0,1 mm-nél kisebb szemcsék tömegszázaléka Plaszticitási index I P, % < 10 < sovány agyag közepes agyag kövér agyag > 30 iszapos kavics > 20 iszapos homok > 15 > 40 finom homok < 10 > 50 iszapos finom homok > iszap Ha egy talaj kétféle besorolást is kaphatna, akkor a kedvezőtlenebbet kell mértékadónak tekinteni
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52 POLIMER HOMOK POLIMER GÉL 12/20/
53
54
55
56
57 Melyik a hazai köveink közül a legkopásállóbb?
58 Főbb hazai köveink LA értékei Helyszín Kőtípus LA érték Egerbakta Diabáz 9,5! Somoskőújfalu Andezit 12,6! Zalahaláp Bazalt 13,1! Komló Andezit (szürke) 14,0 Uzsa Bazalt 14,1 Recsk Andezit 14,1 Komló Andezit (vörös) 20,7 Somoskő Bazalt 25 Iszkaszentgyörgy Dolomit 26,
59 Egerbakta Forrás:
60
61
62 A tervezés megkezdése előtti ellenőrzőlista fontosabb pontjai: Figyelembe veendő szabványok, műszaki előírások számba vétele Talajmechanikai, talajazonosító vizsgálatok a térkő tervező rendelkezésére állnak-e? A tervezési feladat nagyságától, összetettségétől, helyszínétől, körülményeitől függően építési engedély köteles-e a munka, vagy nem? A kiindulási adatok birtokában a Megbízó jóváhagyását megszerezni az alábbi alapkérdésben: funkció? vízzáró, vagy vízáteresztő rétegrend legyen? Tervezési időtáv egyeztetése a Megbízóval. Minőségügyi követelmények szintjének tisztázása a Megbízóval. Az építőanyagok minőségének, paramétereinek pontos meghatározása, beszerzési lehetőségeinek tisztázása a Megbízóval
63 Funkcióra tervezés: Nagy terhelések tartós viselésére csak a lemezként viselkedő, összekapcsolt természetes kövek képesek leginkább. különleges esetekben a hagyományos kiselemes térkő is számításba jöhet megkötéssel, sőt még vízáteresztő rétegrend is elképzelhető, megkötésekkel. Ehhez speciális, pld polimer homok polimer gél, vízzáró hézagkitöltő anyagok kellenek (24 óra után a gyalogos forgalom használhatja, a nehéz közúti forgalom 7 napos utókezelést követően tudja igénybe venni a burkolatot)
64 MSZ EN 1341, 1342, 1343, 1467, 1468, 12047, 12440, Ki ismeri a természetes kövek beépítésének (tervezés, építés, karbantartás) hazai szabályozását???? Felhasználás előtt a termékről semmilyen dokumentum sem állapítja meg, mire alkalmazható. A felelősség a tervezőt (ha van) és a felhasználót terheli. Dr Gálos Miklós Határozottan állítható, hogy bármely épített létesítmény olyan minőségi színvonalú, amilyen annak a tervezése Dr Habil Gáspár László: Közlekedési létesítmények élettartama
65 Az Útügyi Műszaki Előírás csak kiselemes betonkő burkolatra vonatkozik. Sok megállapítása, tanácsa túlhaladott. MSZ EN 1338 Beton útburkoló elemek, követelmények, vizsgálati módszerek e-út (ÚT ) Betonkő burkolatú útpályaszerkezetek tervezése és építése követelmények Dr Brian Shackel: Betonkő burkolatok kézikönyve (Terc, 2002) MSZ EN 1341:2002 Természetes útburkoló kőlapok külső kövezésre MSZ EN 1342:2002 Természetes útburkoló kövek külső kövezésre, követelmények és vizsgálati módszerek MSZ EN 1343:2002 Természetes útszegély kövek külső kövezésre
66 TÉRKŐ ÉS SZEGÉLY MECHANIKAI TULAJDONSÁGOK MSZ EN a TÉRKÖVEKRŐL: Hasító-húzó szilárdság Karakterisztikus érték: 3.6Mpa, min. 2,9Mpa MSZ EN 1340 a szegélyekről: Hajlító húzó szilárdság: 1. osztály S 3,5Mpa, min. 2,8Mpa 2.osztály T 4.0Mpa, min. 3,2Mpa 3.osztály U 5,0Mpa, min. 4,0Mpa
67
68 Forgalmi kategóriákhoz rendelt koncepció, terhelések (funkcióra tervezés) Sétáló utca, kerékpárút, bevásárlóközpont, stb. (VIGYÁZAT! Tűzoltó gépjármű 160 kn (16 t) tengelyenként 90 kn (9 t) nyomás a burkolatra kitámasztáskor: 80N/cm 2 (0,8N/mm 2 )) 3,5 t terhelésig! vízáteresztő lehetőség 2 feltétel: k 10-5 m/s, talajvíz 2,0 m alatt legyen 3,5 t felett vízzáró rétegrend előnyösebb! Legrosszabb eset a kombinált megoldás
69
70 NEM A TÉRKŐ A HIBÁS!!! 70
71 3tonnás terhelés esete Tengelyterhelés 6to
72 A keréknyomás is igen eltérő lehet
73
74 Volán autóbusz végállomás, Népliget 74
75 Volán autóbusz végállomás 2 75
76 Kationaktív baggeres emulzió 60% triglicerid 34%víz 6% tenzides emulgeátor BAH Bagger emulziós homok keverék FORGALMAZÓ, GYÁRTÓ PENTA Kft. NMÉ Nemzeti Műszaki Értékelés
77
78
79
80 Útburkoló és karbantartó (korábbi neve: útburkoló, aszfaltozó, kövező) szakmunkás képzés 40 éve megszűnt!!!!
81 81
82
83
84
85
86
87 Fagy-olvadási károkról
88
89 Új? Megoldás ez?
90 Hogyan enyhítsük a mindent beépíteni, mindent leburkolni vízzáróvá tenni, hibás gyakorlatán Árvízi kockázat csökkentés Vízhiány enyhítés Globális felmelegedés mérséklés Biológiai sokféleség megőrzése Program 2050-ig, kerüljük el a vízzáró burkolások terjeszkedését EU burkolat növekedés=hu
91 A vízáteresztő rétegrend: Vízáteresztő rétegrend 3 alaptípusa: A térkő vízáteresztő, porózus betonból készült A térkő hagyományos vízzáró betonból készült, de a fugák szélesek, vízáteresztőek Vízáteresztő geometriájú burkolókő vízáteresztő rétegrenden füvesítve
92
93
94 Vízáteresztő pályaszerkezetek
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108 Amennyiben 1,0 m-nél közelebb helyezkedik el a talajvíz a pályaszinthez képest ilyen rétegrendet TILOS tervezni! Akkor sem célszerű ennek a típusnak a választása, ha a talajvíz ugyan 1,0 m-nél mélyebben van és a befogadó talaj is jó vízáteresztő (k 10-5 m/s), de a burkolatot 3,5t feletti gépjárművek fogják használni. Öko burkolatnál fontos a karbantartás, mert idővel a hézagok eltömődhetnek, vízáteresztő képességük csökken
109
110
111 Tipikus rétegrend vízáteresztéshez
112 Vízáteresztő rétegrend anyagai
113 Vízáteresztő megoldások elvi schémája
114 Vízáteresztő pályaszerkezet
115 Ahol nincs lehetőség a beszivárogtatásra
116 A többletvíz elvezetés
117 Az egyéb környezetvédelmi haszna
118
119
120
121
122 Tározó építés
123 Ugyanúgy kell tömöríteni
124
125
126
127
128
129
130
131
132 A vízáteresztőképesség csökkenése
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142 New-York, New-Jersey kikötők Forrás: Interlocking concrete pavement magazine, 2002, augusztus
143 Konténer terminál 24t alsó öntvény terhelés 90t mozgatás tömör gumikerekekkel 220t össztömeg (8x27,5t), 27t/kerék terheléssel
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
TATABÁNYA
Kiselemes burkolatokról, hogy azok valóban tartósak legyenek. Járdáktól lakóutakon át a repülőterekig. 2019.03.13 TATABÁNYA Előadó: Tárczy László, útépítő mérnök Mérnökkamarai azonosító: 01-7085 A Budapesti
KISELEMES BURKOLATOKRÓL, HOGY AZOK VALÓBAN TARTÓSAK LEGYENEK. JÁRDÁKTÓL LAKÓUTAKON ÁT A REPÜLŐTEREKIG.
KISELEMES BURKOLATOKRÓL, HOGY AZOK VALÓBAN TARTÓSAK LEGYENEK. JÁRDÁKTÓL LAKÓUTAKON ÁT A REPÜLŐTEREKIG. 2016.11.25. SZÉKESFEHÉRVÁR Előadó: Tárczy László, útépítő mérnök Mérnökkamarai azonosító: 01-7085
II. rész tartalomjegyzéke
II. rész II. rész tartalomjegyzéke Esettanulmányok Vízelvezetés korszerű elemei Kalandozások a nagyvilágban még egy kicsit a vízáteresztő pályaszerkezetekről Oktatás, képzés Építő és fenntartó gépek
III. rész
III. rész 2019.03.13. 146 1 III. rész tartalomjegyzéke Nehéz terhelés (kikötők, repülőterek, egyéb) Újdonságok a 2015-ös drezdai térkő konferenciáról Labor kísérletekről Egyéb érdekességek a térkő világából
Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés
Épület alapozása síkalappal (1. rajz feladat) Minden építmény az önsúlyát és a rájutó terheléseket az altalajnak adja át, s állékonysága, valamint tartóssága attól függ, hogy sikerült-e az építmény és
Betonkő burkolatú pályaszerkezetek tervezése és építése Dr. Petőcz Mária Dr. Schváb János
Betonkő burkolatú pályaszerkezetek tervezése és építése Dr. Petőcz Mária Dr. Schváb János 1 TARTALOM Jogi és műszaki szabályozás Szakirodalom Alkalmazási feltételek Alapfogalmak Tervezés Méretezés Építési
GEOplaner Építőipari Tervező KFT
P É T F Ü R D Ő LISZT FERENC UTCA 3. SZ. ELŐTTI LÉPCSŐ TERVSZÁM: 719/15 MEGRENDELŐ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT 6. KÉSZÍTETTE: GEOplaner Építőipari Tervező KFT 8200 VESZPRÉM,
A betonburkolatok Útügyi Műszaki Előírásaiban bekövetkezett változások és nem csak autópályán. Vörös Zoltán
A betonburkolatok Útügyi Műszaki Előírásaiban bekövetkezett változások és nem csak autópályán Vörös Zoltán Eger 2017. I. Magyar Közlekedési Konferencia Eger, 2017. október 18 20. 1 Jelenleg érvényben lévő
A SZÉLL KÁLMÁN TÉR, MINT AZ ÉLHETŐ KÖZLEKEDÉSI TÉR ÉS AZ ÉPÍTÉSZET KAPCSOLATA A KÖZELJÖVŐBEN ÉS A TÁVLATBAN
A SZÉLL KÁLMÁN TÉR, MINT AZ ÉLHETŐ KÖZLEKEDÉSI TÉR ÉS AZ ÉPÍTÉSZET KAPCSOLATA A KÖZELJÖVŐBEN ÉS A TÁVLATBAN ÚTÉPÍTÉS Tóth Kinga 2013. november 28. Miről lesz szó? a tér jelenlegi közlekedése és az infrastruktúra
ENGEDÉLYEZÉSI TERV. Huba utcai 3 csoportos óvoda KÖZLEKEDÉSI MUNKARÉSZ. Tárnok belterület, Huba utca hrsz. 607/4.
ENGEDÉLYEZÉSI TERV Huba utcai 3 csoportos óvoda KÖZLEKEDÉSI MUNKARÉSZ Tárnok belterület, Huba utca hrsz. 607/4. Építtető: TÁRNOK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2461 Tárnok Dózsa György út 150. Tervező: PALÁDI
Javítás: Betonburkolatú és kompozitburkolatú útpályaszerkezetek méretezése. Előírás. Kiadás éve: 2006
Javítás Fedlap: B Betonburkolatú és kompozitburkolatú útpályaszerkezetek méretezése Előírás Kiadás éve: 2006 Kiadó: Magyar Útügyi Társaság (MAÚT) MAÚT-szám: e-ut 06.03.15 (ÚT 2-3.211) MAÚT-kategória: előírás
Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Mesteriskola 2012. Január 30., Balatonföldvár, ELŐADÓ: TÁRCZY LÁSZLÓ ÜGYVEZETŐ, REFORMÚT KFT.
Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Mesteriskola 2012. Január 30., Balatonföldvár, 1. Felszíni csapadékvíz elvezetés 2. Pályaszerkezet víztelenítés 3. Környezetszennyezés 4. Éghajlatváltozás, alkalmazkodás
A STATIKUS ÉS GEOTECHNIKUS MÉRNÖKÖK EGYMÁSRA UTALTSÁGA EGY SZEGEDI PÉLDÁN KERESZTÜL. Wolf Ákos
A STATIKUS ÉS GEOTECHNIKUS MÉRNÖKÖK EGYMÁSRA UTALTSÁGA EGY SZEGEDI PÉLDÁN KERESZTÜL Wolf Ákos Bevezetés 2 Miért fontos a geotechnikus és statikus mérnök együttm ködése? Milyen esetben kap nagy hangsúlyt
A betonburkolatok méretezésére és építésére vonatkozó Útügyi Műszaki Előírások átdolgozása
A betonburkolatok méretezésére és építésére vonatkozó Útügyi Műszaki Előírások átdolgozása MAÚT Építési Bizottság Dr Ambrus Kálmán Betonburkolat munkacsoport Vörös Zoltán 2016. Jelenleg érvényben lévő
SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM ÖNÖKET!
SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM ÖNÖKET! Kartellben a természettel etikusan A kartell konkurens (versenytárs) vállalatok írásbeli vagy szóbeli megállapodása az egymás közti verseny korlátozására. (forrás: WIKIPÉDIA)
EC7 ALKALMAZÁSA A GYAKORLATBAN DR. MÓCZÁR BALÁZS
EC7 ALKALMAZÁSA A GYAKORLATBAN DR. MÓCZÁR BALÁZS Építész szakmérnöki 2016. Bevezetés 2 k é z s s é n a épz T i ik t e z k e ö k n r r új dokumentum típusok e é z s m ó ak t új szemlélet r a z S T s s é
TALAJOK OSZTÁLYOZÁSA ÉS MEGNEVEZÉSE AZ EUROCODE
TALAJOK OSZTÁLYOZÁSA ÉS MEGNEVEZÉSE AZ EUROCODE ALAPJÁN Dr. Móczár Balázs BME Geotechnikai Tanszék Szabványok MSz 14043/2-79 MSZ EN ISO 14688 MSZ 14043-2:2006 ISO 14689 szilárd kőzetek ISO 11259 talajtani
PÉTFÜRDŐ, HORVÁTH ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ELŐTTI LÉPCSŐ ÁTÉPÍTÉS TERVE
TERVJEGYZÉK PÉTFÜRDŐ, HORVÁTH ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA Tsz: 721/15 Tervjegyzék Tervezői nyilatkozat Műszaki leírás Költségvetési kiírás Tervlapok L-1 Átnézeti helyszínrajz L-2 Részletes helyszínrajz 1:100
Többet ésszel, mint erővel!
Többet ésszel, mint erővel! Tóth Gergő Gradex Mérnöki és Szolgáltató Kft. 1034 Budapest, Bécsi út 120. Telefon: +36-1/436-0990 www.gradex.hu Stabilizáció Mechanikai módszerek (tömörítés, víztelenítés,
Talajmechanika. Aradi László
Talajmechanika Aradi László 1 Tartalom Szemcsealak, szemcsenagyság A talajok szemeloszlás-vizsgálata Természetes víztartalom Plasztikus vizsgálatok Konzisztencia határok Plasztikus- és konzisztenciaindex
TERMÉKISMERTETŐ. Copyright 2014 - Minden jog fenntartva!
TERMÉKISMERTETŐ TERMÉKISMERTETŐ mosott zúzott- és folyami kavicsból készült Mixton burkolatokról Közel 2 éves elkészítő és fejlesztő munka után immáron kézzel fogható egy olyan új, innovatív, exkluzív
Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve RTP-3/2015
Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve Tervezte: RT-PLAN Kft. 3519 Miskolc Iglói u. 3. 1/1. Tel: (46)450-527 (70) 317-2112 Email:reko@rt-plan.com Tervszám: RTP-3/2015 www.rt-plan.com
Műszaki tervfázis. Tanulmányterv. Diszpozíciós terv. Engedélyezési terv. Tenderterv. Ajánlat műszaki terve. Kiviteli terv. Megvalósulási dokumentum
GEOTECHNIKAI DOKUMENTUMOK DR. SZENDEFY JÁNOS 3. ELŐADÁS 2014. FEBRUÁR 24. Műszaki tervfázis Tanulmányterv Diszpozíciós terv Engedélyezési terv Tenderterv Ajánlat műszaki terve Kiviteli terv Megvalósulási
Tsz: SZENTENDRE Pásztor utca Burkolat felújítás Útépítés - Egyesített engedélyezési és kiviteli terv. MŰSZAKI LEÍRÁS
Tsz: 175-044-9 SZENTENDRE Pásztor utca Burkolat felújítás Útépítés - Egyesített engedélyezési és kiviteli terv. MŰSZAKI LEÍRÁS (Forrás: Google Maps) Szakági tervező: Visnyei Ilona okl. építőmérnök, vezető
STATIKAI SZÁMÍTÁS (KIVONAT) A TOP Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című pályázat keretében a
Kardos László okl. építőmérnök 4431 Nyíregyháza, Szivárvány u. 26. Tel: 20 340 8717 STATIKAI SZÁMÍTÁS (KIVONAT) A TOP-6.1.4.-15 Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című
NSZ/NT beton és hídépítési alkalmazása
NSZ/NT beton és hídépítési alkalmazása Farkas Gy.-Huszár Zs.-Kovács T.-Szalai K. R forgalmi terhelésű utak - megnövekedett forgalmi terhelés - fokozott tartóssági igény - fenntartási idő és költségek csökkentése
GEOplaner KFT Veszprém, 2015.04. 8200 Veszprém, József Attila u. 40.
TERVJEGYZÉK PÉTFÜRDŐ, ÁLLOMÁS UTCA FELÚJÍTÁS ÚTÉPÍTÉSI TERVE Tsz: 717/15 Tervjegyzék Tervezői nyilatkozat Műszaki leírás Közműnyilatkozatok Tervlapok U-1 Átnézeti helyszínrajz U-2. Részletes helyszínrajz
ÚJFEHÉRTÓ 0357 ÉS 0348 KÜLTERÜLETI UTAK ÚTEFLÚJÍTÁSA. Műszaki leírás
Székhely: 4400 Nyíregyháza, Bujtos utca 17. Tel/fax: +36-42-784-485 +36-30-743-0130 E-mail: iroda@aquak-kft.hu Műszaki leírás Megrendelő: Újfehértó Város Önkormányzata 4244 Újfehértó, Szent István út 10.
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1659/2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz Az IQC Mérnöki Kft. Vizsgáló laboratórium (1112 Budapest, Repülőtéri u. 2.) akkreditált területe Talaj
www.rt-plan.com Tiszaújváros, Bethlen Gábor utca járdafelújítás kiviteli terve RTP-1/2015
Tiszaújváros, Bethlen Gábor utca járdafelújítás kiviteli terve Tervezte: RT-PLAN Kft. 3519 Miskolc Iglói u. 3. 1/1. Tel: (46)450-527 (70) 317-2112 Email:reko@rt-plan.com Tervszám: RTP-1/2015 www.rt-plan.com
TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY A SZÉKESFEHÉRVÁR, LISZT FERENC UTCA 7-11 INGATLANOK TALAJVÍZ ÉS TALAJVIZSGÁLATÁHOZ
TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY A SZÉKESFEHÉRVÁR, LISZT FERENC UTCA 7-11 INGATLANOK TALAJVÍZ ÉS TALAJVIZSGÁLATÁHOZ Székesfehérvár, 2000, július 29. Tövisháti András okl. mérnök, okl vízellátás, csatornázás
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS ÉS TANÁCSADÁS. Kunfehértó, Rákóczi u. 13. sz.-ú telken épülő piactér tervezéséhez 2017.
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS ÉS TANÁCSADÁS Kunfehértó, Rákóczi u. 13. sz.-ú telken épülő piactér tervezéséhez 2017. 1 I. Tervezési, kiindulási adatok A talajvizsgálati jelentés a Fehértó Non-profit Kft. megbízásából
Fúrásszelvény 1.F. j. fúrás. természetes víztartalom, w (%) kötött talajok: folyási és plasztikus határ, w,w (%)
1111 Budapest, Műegyetem rkp. 1., K épület magasföldszint 1/A Fúrásszelvény 1.F. j. fúrás Helyszín: Budapest III. kerület, Római-part Dátum: 2012.09.27. Törzsszám: Rajzszám: Méretarány: 2.1 M=1:50 Megjegyzés:
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1502/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MEOLIT" Minőségellenőrző és Minőségbiztosító, Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Vizsgáló
Földmővek, földmunkák II.
Földmővek, földmunkák II. Földanyagok tervezése, kiválasztása Földmővek anyagának minısítése A földmőanyagok általános osztályozása A talajok (új) szabványos osztályozása A talajok minısítése a fölmőanyagként
Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés
ÚTÉPÍTÉS III. Dr. Tóth Csaba BM E Út és Vasútépítési Tanszék 1 05.02. (Cs.) Útpályaszerkezetek I.: Történelmi útpályaszerkezetek Útpályaszerkezetek méretezési eljárásainak fejlődés 05.03. (P.) Útpályaszerkezetek
Körforgalmak élettartama a tervezés és kivitelezés függvényében
41. Útügyi Napok Balatonfüred 2016. szeptember 21-22. Körforgalmak élettartama a tervezés és kivitelezés függvényében Bencze Zsolt Tudományos munkatárs A körforgalom elmélete 1. A főirány sebességcsökkentése
GEOplaner TERVJEGYZÉK SIÓFOK-TÖREKI, DIÓFÁS ÚTI BURKOLT PADKA ÚTÉPÍTÉSI TERVE. Tsz: 645/14
TERVJEGYZÉK Tsz: 645/14 Tervjegyzék Tervezői nyilatkozat Műszaki leírás Közműnyilatkozatok Tervlapok U-1 Átnézeti helyszínrajz U-2 Részletes helyszínrajz 1:500 U-3 Hossz-szelvény 1:1000/100 U-4 Mintakeresztszelvény
K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S
GÁT-JA BT. Nyíregyháza, Ószőlő u. 116. K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S Készült: Csengersima Község Önkormányzat Csengersima, Kossuth u. 60., a Csengersima külterületén a Hrsz: 0138/88 alatt meglévő
vagy 0,1 tömeg%-nál (feszített vb. esetén) nagyobb;
A beton jele 1 A beton jele Magyarországon, az MSZ 4798-1:2004 szabvány szerint a következőket tartalmazza: a beton nyomószilárdsági osztályának jelét; a nehézbetonok jelölésére a HC (heavy concrete) betűjelet;
2011.11.08. 7. előadás Falszerkezetek
2011.11.08. 7. előadás Falszerkezetek Falazott szerkezetek: MSZ EN 1996 (Eurocode 6) 1-1. rész: Az épületekre vonatkozó általános szabályok. Falazott szerkezetek vasalással és vasalás nélkül 1-2. rész:
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1258/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Építőanyagok és Magasépítés
A mai korszerű rendszerben, figyelembe véve a kerékpár közlekedést: Parkolósáv előtt vezetett kerékpársáv
19/B tétel Munkáltatója egy város belső útjainak felújítására és építésére kapott megbízatást. Ismertesse a városi utak kialakításának elveit és szokásos burkolati rendszerüket! - Parkolósáv kialakítások,
Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1691/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Colas Hungária Építőipari Zrt. Technológiai Igazgatóság Keleti laboratórium
Kerékpárút építése Nagycenk és Pereszteg községek között TOP GM
Kerékpárút építése Nagycenk és Pereszteg községek között TOP-3.1.1-15-GM1-2016-00016 Kedvezményezett: Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. A projekt megvalósítási időszaka: 2017.06.01.
díszburkolatok és kiegészítők
díszburkolatok és kiegészítők 50 serpentino térkő Ipar i tér kő Ipari SERPENTINO SERPENTINO színminták Antracit Piros Serpentino térkővel gazdaságosan készíthető stabil, rendezett burkolat. Egyszerű formai
Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö 2008. március
Farkas Ágnes okl. táj- és kertépítész parképítési és zöldfelület fenntartási igazságügyi szakértö 2008. március Szabványos játszószerek halmaza = játszótér??? Játszótér = a zöldfelület játszószerekkel
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1736/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: FUGRO Consult Kft Geotechnikai Vizsgálólaboratórium 1115 Budapest, Kelenföldi
Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési
Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési Közútfejlesztő-, közútkezelő szakmérnöki ágazatok Tantárgy: Közutak üzemeltetése 1. előadó: Dr. Szakos Pál Közutak fenntartása 1.,2. Útüzemeltetés
Gyula Város Munkácsy utca Megyeház utca Munkácsy utca 5 sz. között
Megyeház utca 5 sz. között 1./8 A L Á Í R Ó L A P Megyeház utca 5 sz. között Tóth Gábor tervező... 2./8 TARTALOMJEGYZÉK Megyeház utca 5 sz. között I. Iratok Címlap 1/8 Aláírólap 2/8 Tartalomjegyzék 3/8
UTB Envirotec Megbízó: H-1067 Budapest, Csengery utca 31. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Tel.: 1 413-3600 Fax: 1 413-3601
TERVEZETT TISZTÍTÓAKNA KÖZÚT A T2 SZENNYVÍZ ZÁRT CSAPADÉK Bezerédj utca M1-2-1-0 csatorna áll. Az Kft. és a Duplex Kft. szellemi terméke, annak teljes M1-2 TERVEZETT TISZTÍTÓAKNA KÖZÚT A T2 SZENNYVÍZ ZÁRT
Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 5. Mérfödkő
Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 5. Mérfödkő (a 2018. szeptember. 20-ig teljesített műszaki tartalomról) Tárgy: Belterületi kerékpárút építés Jánossomorján tárgyú TOP-3.1.1.-15-GM1-2016- 00015. azonosítószámú
díszburkolatok és kiegészítők
díszburkolatok és kiegészítők Balatonalmádi, sétálóutca Solido piros, és szürke színben. Járda Dom térkő egyedi piros színben Bábolna, városközpont Solido piros és szürke színben solido 52 térkő Ipar i
Betonutak méretezése és tervezése Németországban
Betonutak méretezése és tervezése Németországban Dr.-Ing. Pfeifer, Lissi Dipl.-Ing. Villaret, Stephan Budapest, 2005. február 24. 1 Betonutak méretezése és tervezése Németországban 1. Útpályaszerkezetek
AZ ÚTHÁLÓZAT KIÉPÍTETTSÉGI ARÁNY EURÓPÁBAN (%) Magyarország Románia Lengyelország Ausztria Olaszország Németország Franciaország Írország Egyesült Kir
PÁLYASZERKEZETEINEK FEJLESZTÉSE 1 MAGYAR ORSZÁGOS KÖZÚTHÁLÓZAT TEHERBÍRÁSA 10 000 9 376 9 000 8 000 7 000 FŐHÁLÓZAT 6 772 HOSSZ (KM) 6 000 5 000 4 000 5 689 MELLÉKHÁLÓZAT 3 000 2 462 2 912 2 000 1 776
Tsz: SZENTENDRE Acél utca Burkolat felújítás Útépítés - Egyesített engedélyezési és kiviteli terv. MŰSZAKI LEÍRÁS
Tsz: 175-044-9 SZENTENDRE Acél utca Burkolat felújítás Útépítés - Egyesített engedélyezési és kiviteli terv. MŰSZAKI LEÍRÁS Szakági tervező: Irat- és tervjegyzék: Visnyei Ilona okl. építőmérnök, vezető
- BOTAZIT Garden rendszerrel - Kert és tájépítés. Építőanyagok szakembereknek
- BOTAZIT Garden rendszerrel - Kert és tájépítés - BOTAZIT Garden rendszerrel - Építőanyagok szakembereknek Kert és tájépítészet A kert- és tájépítészet évek óta stabil és megbízható növekedést él meg,
Útépítés - Egyesített engedélyezési és kiviteli terv. MŰSZAKI LEÍRÁS
Tsz: 175-044-9 SZENTENDRE Cseresznyés út a Tátika u Lepke u között Burkolat felújítás Útépítés - Egyesített engedélyezési és kiviteli terv. MŰSZAKI LEÍRÁS Szakági tervező: Visnyei Ilona okl. építőmérnök,
Víz az útpályaszerkezetben
40. Útügyi Napok SZEGED 2015. szeptember 15-16. Víz az útpályaszerkezetben Kovácsné Igazvölgyi Zsuzsanna tanársegéd Soós Zoltán PhD hallgató dr. Tóth Csaba adjunktus Az előadás tartalma Problémafelvetés
Kő, fa, betonkő burkolat
Kő, fa, betonkő burkolat Díszburkolatok Szerkezet és építés Dr. Ambrus Kálmán Közlekedési létesítmények pályaszerkezetei 10. előadás Történelmi idők Szakrális helyek burkolatai Római kor A katonaság békeidőben
Cél. ] állékonyság növelése
Szivárgók Cél Síkvidék: magas talajvízszint esetén - TV szintcsökkentés, - teherbírás növelés, - fagyveszély csökkentés Bevágás: megszakított TV áramlás kezelése Töltés: ráhullott csapadék kivezetése Támszerkezetek:
UTB Envirotec Megbízó: H-1067 Budapest, Csengery utca 31. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Tel.: 1 413-3600 Fax: 1 413-3601
DN10 8.10 0+12.6 TERVEZETT TISZTÍTÓAKNA KÖZÚT A T2 SZENNYVÍZ Penza lakótelep M17-1-0-0 csatorna áll. Az Kft. és a Duplex Kft. szellemi terméke, annak teljes M17-2 DN10 8.10 0+12.6 TERVEZETT TISZTÍTÓAKNA
M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR. M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza
M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza Beruházó: Tervező: Mérnök: Kivitelező: Magyarország közúthálózata Az M0 gyűrű környezete Az M0 gyűrű áttekintő térképe
Súlytámfal ellenőrzése
3. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2016. Február Súlytámfal ellenőrzése Program: Súlytámfal Fájl: Demo_manual_03.gtz Ebben a fejezetben egy meglévő súlytámfal számítását mutatjuk be állandó és rendkívüli
2.1 Meglévő állapot. 2.2 Tervezett állapot
1. ELŐZMÉNYEK Nyergesújfalu Város Polgármesteri Hivatalának megbízásából készítjük a Munkácsy Liget burkolatfelújítása és a parkolók létesítése az Öreg temető előtt engedélyezési tervét. A tervezéssel
AZ M0 DÉLI SZEKTOR KAPACITÁSBŐVÍTŐ REKONSTRUKCIÓJÁNAK TERVEZÉSE
AZ M0 DÉLI SZEKTOR KAPACITÁSBŐVÍTŐ REKONSTRUKCIÓJÁNAK TERVEZÉSE PANKOTAI CSABA UNITEF 83 Zrt. Konferencia a betonburkolat építés 2011. évi eseményeiről Budapest, 2011 szeptember 29. Tartalom 1. Az M0 útgyűrű
A hálózati szintű dinamikus teherbírásmérés múltja és jelene
A hálózati szintű dinamikus teherbírásmérés múltja és jelene SZARKA ISTVÁN osztályvezető Országos Közúti Adatbank Magyar Közút Kht. MAÚT ÚTÉPÍTÉSI AKADÉMIA 11. A legfrissebb... 1 Statikus teherbírásmérés
BME Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék. Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés. Dr. Móczár Balázs
Dr. Móczár Balázs 1 Az előadás célja MSZ EN 1997 1 szabvány 6. fejezetében és egyes mellékleteiben leírt síkalapozással kapcsolatos előírások lényegesebb elemeinek, a szabvány elveinek bemutatása Az eddig
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1046/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. HÓDÚT LABOR (6065 Lakitelek. külterület 0115/32. hrsz.; 5600 Békéscsaba, Berényi út 142.;
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 7-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-i ülésére Tárgy: A Rákóczi téri játszótér környezetében lévő kavicsos burkolatok fejlesztési lehetőségei Előadó: Ottó Péter
Alépítmény. Talajmechanika földművek
Alépítmény Talajmechanika földművek Az alépítmény és a földmű szerepe a pálya minőség biztosításában Az építési költségek 20-30%-a, A lehajlások 80-85%-a a földmű hibájából adódik, húzófeszületségek, repedések,
Utak földművei. Útfenntartási és útüzemeltetési szakmérnök szak 2012. I. félév 2./1. témakör. Dr. Ambrus Kálmán
Utak földművei Útfenntartási és útüzemeltetési szakmérnök szak 2012. I. félév 2./1. témakör Dr. Ambrus Kálmán 1. Az utak földműveiről általában 2. A talajok vizsgálatánál használatos fogalmak 3. A talajok
TIMPANON ÉPÍTÉSZ IRODA 8500 Pápa Rákóczi F. u. 26. TIMPANON É P Í T É S Z I R O D A. Pápa Rákóczi u. 26. T: 89/
TIMPANON É P Í T É S Z I R O D A Pápa Rákóczi u. 26. T: 89/321-606 TOP-1.2.1-16-VE1-2017-00009 kódszámú, Bakonybél Millennium 1018-2018 című komplex turisztikai fejlesztés projekt KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ
A MELLÉKÚTHÁLÓZAT TÖBB, MINT 40% - A A TEHERBÍRÁSI ÉLETTARTAM VÉGÉN, VAGY AZON TÚL JÁR
ESETTANULMÁNY: PÁLYASZERKEZET ERŐSÍTÉS MÉRETEZÉS FWD EREDMÉNYEK FELHASZNÁLÁSÁVAL 1 1 A MELLÉKÚTHÁLÓZAT TÖBB, MINT 40% - A A TEHERBÍRÁSI ÉLETTARTAM VÉGÉN, VAGY AZON TÚL JÁR 2 2 1 ALKALMAZOTT MÉRETEZÉSI
Közlekedésépítő technikus
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1659/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1659/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az IQC Mérnöki Kft. Vizsgáló laboratórium (1112 Budapest, Repülőtéri u. 2.) akkreditált területe
SZOLGÁLTATÓHÁZ BONTÁSA- KÖZPARK LÉTESÍTÉSE
SZOLGÁLTATÓHÁZ BONTÁSA- KÖZPARK LÉTESÍTÉSE 1102 Budapest, Kápolna utca 2. Hrsz.: 41464/8 ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁKHOZ (BONTÁS, FAKIVÁGÁS-FAVÉDELEM) Készítette: Dunapark Kft. 2017. október TERVEZŐI NYILATKOZAT
Marley vízelvezető folyókák
Lineáris vízelvezetés: folyókák Marley vízelvezető folyókák Hatékony megoldás a csapadékvíz összegyűjtésére és elvezetésére Az esővíz elvezetése mind egészségügyi, mind pedig biztonságtechnikai szempontból
HÁLÓZATI SZINTŰ DINAMIKUS BEHAJLÁSMÉRÉS MÚLTJA JELENE II.
HÁLÓZATI SZINTŰ DINAMIKUS BEHAJLÁSMÉRÉS MÚLTJA JELENE II. MÉTA-Q Kft. Baksay János 2007. 06. 12. MAÚT ÚTÉPÍTÉSI AKADÉMIA 11. 1. FOGALOM: Teherbírás. Teherbíráson általában határ-igénybevételt értünk 2.
1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS
1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján Ajánlatkérő: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (3525 Miskolc, Városház tér 8.) Közbeszerzési eljárás tárgya: TOP-6.1.1-15-MI1-2016-00001
3. Földanyagok tervezése, kiválasztása
1 3. Földanyagok tervezése, kiválasztása Földművek szerkezetének és építésének tervezése 2 ÚT 2-1.222:2006 Utak és autópályák létesítésének általános geotechnikai szabályai 1. Általános elvek, követelmények
FELHASZNÁLHATÓSÁGA EGYEDÜLÁLLÓAN SOKRÉTÛ
a téglakó TÉGLAKÔ AZ ÚJ TERMÉK RENDKÍVÜL ELÔNYÖS TULAJDONSÁGOKKAL BÍR Mint egy igazi, klasszikus tégla a boldog békeidôkbôl, csak épp fagyálló és kopásálló. Új gyártási eljárás. Új árképzés. Új magyar
ÚTHÁLÓZAT Mérnök Iroda Kft Tatabánya, Szent Borbála tér 6. II.em. 6. Tel.: 34/ ; Tel/Fax: 34/
Tartalomjegyzék Tatabányai Törvényszék belső udvar út és burkolatépítési kiviteli terve UK 001. UK 002. UK 003. UK 004. UK 005. UK 006. UK 007. UK 008. UK 008/A. Műszaki leírás Átnézeti helyszínrajz Helyszínrajz
TALAJAZONOSÍTÁS Kötött talajok
2008 PJ-MA SOIL MECHANICS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GEOTECHNIKAI TANSZÉK TALAJAZONOSÍTÁS Kötött talajok Előadó: Dr. Mahler András mahler@mail.bme.hu Tanszék: K épület, mfsz. 10. &
M0 autópálya szélesítése az Anna-hegyi csúszás WOLF ÁKOS
1 M0 autópálya szélesítése az Anna-hegyi csúszás térségében WOLF ÁKOS 2 HELYSZÍN HELYSZÍN 3 TÖRÖKBÁLINT ANNA-HEGYI PIHENŐ ÉRD DIÓSD ELŐZMÉNY, KORÁBBI CSÚSZÁS 4 1993. október 5. ELŐZMÉNY, KORÁBBI CSÚSZÁS
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1046/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. HÓDÚT LABOR Telephelyek címe: Központi Mobil
Utak tervezése, építése és fenntartása
BSc. - KÖZLEKEDÉSTERVEZÉS I. Utak tervezése, építése és fenntartása Dr. Timár András professor emeritus Pécsi Tudományegyetem - Műszaki és Informatikai Kar Építőmérnök Tanszék Pécs, 2016 9. Előadás HAJLÉKONY
okl. építőmérnök, vezető tervező KÉ Budapest, szeptember 29.
Tsz: 175-044-9 SZENTENDRE Várkonyi Zoltán utca, Berek utca, Tyúkos dűlő Burkolat felújítás Útépítés - Egyesített engedélyezési és kiviteli terv. MŰSZAKI LEÍRÁS Szakági tervező: Irat- és tervjegyzék: Visnyei
a NAT-1-1258/2007 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1258/2007 számú akkreditált státuszhoz A Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építõmérnöki Kar Építõanyagok és Mérnökgeológia
RÉSZLETES TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY a Szombathely Vörösmarty Mihály u 23. többlakásos lakóépület tervezéséhez
RÉSZLETES TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY a Szombathely Vörösmarty Mihály u 23. többlakásos lakóépület tervezéséhez A Vasi Kőház Kft megbízásából talajmechanikai vizsgálatot végeztünk a címben megjelölt létesítményhez.
Ebben a mérnöki kézikönyvben azt mutatjuk be, hogyan számoljuk egy síkalap süllyedését és elfordulását.
10. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2016. Február Síkalap süllyedése Program: Fájl: Síkalap Demo_manual_10.gpa Ebben a mérnöki kézikönyvben azt mutatjuk be, hogyan számoljuk egy síkalap süllyedését
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS 2013-14/2 FÉLÉV
TÁRSASHÁZ TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS 2013-14/2 FÉLÉV 1. ELŐZMÉNYEK, KIINDULÁSI ADATOK A Szerkezetépítési Projekt tantárgy A munkacsoportja megbízta társaságunkat Gyál településen társasház tervezéséhez talajvizsgálati
FEKTETÉSI RAJZOK. Burkolatok és útszegélyek
FEKTETÉSI RAJZOK Burkolatok és útszegélyek 3 A BETONKŐ BURKOLAT TERVEZÉSE ÉS KIVITELEZÉSE Tisztelt Tervezők és Kivitelezők! Az útügyi műszaki előírások alkalmazása a helyi közutak és a közforgalom elől
díszburkolatok és kiegészítők
díszburkolatok és kiegészítők Riva térkő szürke és antracit színekben Riva térkő mogyoró és antracit színekben Riva térkő őzbarna színben, Colosso-Mercato kerti falelemmel riva 16 xkluzív térkő E xkluzív
MHT Vándorgyűlés 2013
MHT Vándorgyűlés 2013 Az építési termékekre vonatkozó szabályok dr. Hajtó Ödön KÖZBESZERZÉS AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2004/17/EK IRÁNYELVE a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai, az ágazatokban
Földes 1954, 1962, 1817 hrsz-en útépítés és csapadékvíz elvezetés engedélyezési tervdokumentációja
Földes 1954, 1962, 1817 hrsz-en útépítés és csapadékvíz elvezetés engedélyezési tervdokumentációja Nyíregyháza, 2016. március hó P V-OZSI Tanácsadó Szolgáltató Kft 4400 Nyíregyháza Ószőlő u.105. fsz/2.
Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 6. Mérfödkő
Tájékoztató a projekt előrehaladásáról 6. Mérfödkő (a 2018. október. 05-ig teljesített műszaki tartalomról) Tárgy: Belterületi kerékpárút építés Jánossomorján tárgyú TOP-3.1.1.-15-GM1-2016- 00015. azonosítószámú
Ebben a fejezetben egy szögtámfal tervezését, és annak teljes számítását mutatjuk be.
2. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2016. Február Szögtámfal tervezése Program: Szögtámfal File: Demo_manual_02.guz Feladat: Ebben a fejezetben egy szögtámfal tervezését, és annak teljes számítását mutatjuk