A Közép-Magyarországi Régió fejlődési lehetőségei a tudásalapú gazdaságban

Átírás

1 Rózsás Árpád: A Közép-Magyarországi Régió fejlődési lehetőségei a tudásalapú gazdaságban Vitaanyag IDEA Projekt június

2 Tartalomjegyzék VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ...3 BEVEZETŐ A KMR VERSENYKÉPESSÉGE AZ EURÓPAI TÉRBEN A REGIONÁLIS ERŐFORRÁSOK TÍPUSAI A KMR KOHERENCIÁJA ÉS KOHÉZIÓJA... 8 Budapest koherenciája... 8 Pest megye koherenciája... 9 A régió kohéziója ELÉRHETŐSÉG ÜZLETI KÖRNYEZET HUMÁN ERŐFORRÁSOK A KMR FUNKCIÓI A KREATÍV HELY A TUDÁSKÖZPONT RÉGIÓ MINT JÖVŐKÉP INTEGRÁCIÓ AZ EURÓPAI TÉRBE A HÍDFŐ-SZEREP Vertikális és horizontális integráció: nemzetközi funkciók, szervezetek, régióhálózatok Külföldi tőkebeáramlás ösztönzése Kulturális-turisztikai központ AZ ORSZÁG KÖZPONTJA ÉS FEJLŐDÉSI PÓLUSA HÍD A MODERNIZÁCIÓHOZ AZ ÉLHETŐ RÉGIÓ A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS MEGTEREMTÉSE PRIORITÁSOK: BEAVATKOZÁSI TERÜLETEK INFRASTRUKTÚRA: KÖZLEKEDÉS ÉS INFOKOMMUNIKÁCIÓ HUMÁN ERŐFORRÁSOK GAZDASÁGFEJLESZTÉS (A KKV-K TÁMOGATÁSA ÉS A KLASZTERPOLITIKA) AZ ÉLHETŐ RÉGIÓ MEGTEREMTÉSE A HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSOK ÉS INTÉZMÉNYI KAPACITÁS NÖVELÉSE JAVASLATOK...30 FELHASZNÁLT IRODALOM...31 ÁBRÁK...32 TÁBLÁZATOK...36 VÉGJEGYZETEK

3 Vezetői összefoglaló A jelen tanulmány célja a Közép-Magyarországi Régió (KMR) fejlődési lehetőségeinek felvázolása, azonosítva azokat a legfőbb erőforrásokat, amelyek kihasználásával elérhetők a jövőképet alkotó funkciók és biztosítható a régió versenyképessége a tudásalapú társadalomban, valamint meghatározva azon szűk keresztmetszeteket, amelyeket le kell küzdeni a stratégiai célok eléréséhez. Az erőforrások számbavételekor először is a régió koherenciájának és kohéziójának hiányával kell kezdeni az elemzést. Koherencia: a régió térségei (Budapest, agglomeráció, Pest megye többi része) magukban sem alkotnak egységes térségeket, és a sikeres stratégiának alapvetően figyelembe kell venni egyrészt az egyes fejlettségbeli különbségeket, másrészt a régión belüli jelenlegi kapcsolatok sokszínűségét. A kohézió hiánya azt jelenti, hogy ezidáig nem alakult ki olyan együttműködés sem vertikálisan (kormány-budapest, kormány-pest megye), sem horizontálisan (kerületek-budapest-agglomeráció-pest megye további részei), amely révén hatékonyan és eredményesen működtethető lenne a régió (stratégiatervezés és végrehajtás, operatív működés). Ez a helyzet jelenti a kiindulópontot, és a sikeres stratégiának feltétlenül orvosolnia kell e problémákat. A tudásalapú társadalomban a regionális versenyképesség alapvető tényezői a következők: (1) a régió elérhetősége, (2) a humán erőforrások minősége, (3) az üzleti környezet, (4) a turisztikai-kulturális adottságok, valamint (5) az életminőség. Az elérhetőség egyfelől a régió intra- és interregionális közlekedési infrastruktúráját jelenti mint a fizikai elérhetőség alapfeltételét, másfelől pedig az infokommunikációs technológiai (IKT) infrastruktúra fejlettségét, vagyis az információhoz való hozzájutás színvonalát és költségeinek szintjét. A humán erőforrások kapacitása az elérhető munkaerő képzettségi színvonalát és mennyiségét egyaránt jelenti. Az üzleti környezet magába foglalja az elérhető üzleti szolgáltatások színvonalát, az adminisztrációs és szabályozási környezetet (red taping), valamint azt, hogy milyen színvonalúak a már létrejött céghálózatok, illetve mekkora a régió innovációs potenciálja. A turisztikai-kulturális adottságok feltétlenül fontosak ahhoz, hogy a régió vonzó legyen a külföldi befektetők és a turisták számára, ahogy az élhető régió megteremtése is, amely már nem csupán a régió fejlődési potenciálját jelenti, hanem a fenntartható fejlődés alapját, és azt, hogy a régió a polgáraié is. A KMR jövőképe a kreatív régió, amely számos szempontot integrál egyetlen központi célkitűzéssé: a fejlett, tudásalapú szolgáltatógazdaságot, a szociális kohéziót és a fenntartható fejlődést (mint az élhető régió alapfeltételét). E jövőkép megvalósítása csak akkor lehetséges, ha a KMR képes betölteni a következő hármas funkciót: (1) integrált beilleszkedés az európai térbe hídfő szerep, (2) az ország növekedési központjaként híd a modernizációhoz, és (3) élhető régió, avagy a fenntartható fejlődés (gazdasági-társadalmi-környezeti szempontok szinergiáján alapuló) megteremtése. Mindezek alapján a következő területeken kell beavatkozni a stratégia megvalósítása során (prioritások): (1) infrastruktúra: közlekedés és infokommunikáció, (2) humán erőforrások, (3) gazdaságfejlesztés (KKV-k támogatása és klaszterpolitika), (4) az élhető régió megteremtése, (5) a helyi közszolgáltatások és intézményi kapacitás növelése (mint a vonzó üzleti környezet és a jobb életminőség megteremtésének feltétele). 3

4 Bevezető Magyarország európai uniós csatlakozása után közel egy évvel is még épphogy csak megkezdődhetett a teljes tagság következményeinek számbavétele, annak a társadalomra gyakorolt komplex hatását megbecsülni is nehezen lehet. Ami már most is látható: bár jelentős segítséget kap Magyarország az Európai Uniótól, ez messze nem jelent általános megoldást valamennyi hazai problémára, mint ahogy azt sokan várták. S nem csupán anyagi értelemben, hanem a közpolitika-formálásban sem, és sem az euroszkeptikusoknak, sem a vak euro-rajongóknak nem lett igazuk: a magyar kormány képviselőinek nem az a feladatuk, hogy hazahozzák Brüsszelből az előírásokat, hogy mit mond az Unió, hanem az, hogy Magyarország stratégiai érdekeinek megfelelően formálják a döntéseket a döntéshozatali folyamatok során. Az EU-tagság tehát, bár valóban rengeteg kötelezettséget ró az országra, gondoljunk csak a szigorú környezetvédelmi előírásokra, alapvetően lehetőséget jelent. Lehetőséget, amellyel tudni kell élni, amelyet ki lehet és ki kell használni. Sokszor elhangzott már, hogy Magyarország történelme során talán soha nem volt ilyen kedvező helyzetben, talán soha nem volt ekkora esélyünk arra, hogy felzárkózzunk a nyugati országokhoz. Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, nem elég megmutatni az országot Európának, erősségeinket és gyengeségeinket, amelyek fejlesztéséhez illetve megerősítéshez európai segítséget szeretnénk kapni (és kapunk is!). E lehetőség kihasználásához Magyarországnak is meg kell látnia Európát a lehető legtágabb értelemben, az élet minden területén, a vízügyi szabályozástól a kultúrán át a kutatásfejlesztésig. Meg kell látni, hogy az ország egy nagyobb rendszer része lett, amelyet már képes befolyásolni is, ahol teljes joggal résztvesz a döntésekben. Ezzel a kihívással szemben azonban a legrosszabb, amit tehetünk, ha befelé forduló módon egyszerűen elfogadjuk a történéseket, elfogadjuk, hogy Brüsszelből mit üzennek (ebben az esetben persze mindig lesz valami parancs, amit végre lehet hajtani); ha csak azzal foglalkozunk, hogy itthon megoldjuk a problémáinkat, természetesen csak a lehetőségekhez mérten (mindig maradnak megoldásra váró gondok); ha csupán a megszerzett javakat próbáljuk meg elosztani (bármily igazságosan is); s végül ha azt hisszük, hogy elegendő eredmény, hogy Magyarország valahová révbe ért. Céltalan hajósnak nem kedvez a szél tartja a mondás. Ha tehát választ keresünk arra a kérdésre, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy sikeres lehessen az ország az Európai Unió tagjaként, tulajdonképpen arra a kérdésre kell választ találnunk, hogy hol van Magyarország helye az új, valóban európai környezetben, és hogy hogyan juthatunk el oda. Csak így tudunk majd élni a történelmi lehetőséggel, csak így lehet valódi esélyünk a felzárkózásra, ami több, mint új autópálya-kilométerek, több, mint új épületek. 4

5 A lehetőségek az EU-csatlakozással azonban nem csak az ország mint egész számára sokszorozódtak meg. A Közép-Magyarországi Régió (KMR), és természetesen Budapest, kiváló adottságokkal rendelkezik, és a történelem során már volt olyan idő, amikor sikerült kihasználni ezeket: a mostani lehetőség arról szól, hogy sikerül-e visszaszerezni azt a szerepet, amelyet egykor játszott a térség fejlődésében. A jövőre vonatkozó stratégia kiindulópontja pedig épp e térség meghatározása kell, hogy legyen, hiszen a KMR-nek több területi szinten kell eltérő funkciókat ellátnia, ami különböző kihívásokat támaszt a régióval, illetve annak egyes térségi részeivel szemben (Budapest mint európai nagyváros, főváros és régióközpont, valamint annak agglomerációja és Pest megye többi, elszigeteltebb és épp ezért hátrányosabb helyzetű része). Természetesen legelőször is arról az európai térről kell beszélnünk, amelyhez most csatlakozott Közép-Európa keleti része, hazánk is, ahol is a régiók közötti horizontális kapcsolatok alapjaiban rendezik át a korábbi gazdasági és társadalmi rendszereket, és amelyben meg kell találni azon funkciókat, amelyek révén a Közép-Magyarországi Régió valódi nemzetközi nagyvárosi térséggé válhat. Ezt követően az a tér-értelmezés következik, amely az ország többi részét jelenti, amelytől az utóbbi másfél évtizedben a KMR elszakadt, nem húzva maga után a fejlődés útján a többi régiót: a KMR-nek ebben az értelemben az ország gazdasági motorjaként és növekedési pólusaként kell működnie. Végezetül a KMR stratégiájának választ kell találnia azon problémákra, amelyek a régión belüli fejlettségbeli és térbeli elrendeződésből következnek, és amelyek leküzdésével valódi, összefüggő egységgé fejlődhetnek a régiót alkotó települések. Ezek alapján a KMR-nek hídfő-szerepet kell betölteni, amely által egyfelől közvetítő tud lenni Nyugat- és Kelet-Európa között, bekapcsolódva az európai városhálózatba, másfelől pedig közvetlenül kapcsolódni tud az európai regionális hálózatokhoz, amelyek az EU információs vérkeringéseként jelentik az élő szövetet az uniós intézmények vázán. Az ország számára a KMR egyértelműen híd kell legyen a modernizációhoz és a növekedéshez, hiszen a legfejlettebb régióként a KMR-nek van a legnagyobb esélye arra, hogy bekapcsolódjon a legújabb uniós K+F projektekbe, és közvetítse a legfrissebb innovatív megoldásokat az ország egésze felé, egyúttal az ország növekedési motorjaként is működve. Végezetül a harmadik funkció az élhető régió megteremtése, ahol az életminőség megfelel a tudásalapú társadalom elvárásainak, és a regionális fejlődés kielégíti a fenntartható fejlődés követelményeit. Úgy véljük, a KMR Stratégiájának jelenlegi formájából alapvetően hiányzik a funkciók megfelelő meghatározása, és a kapcsolódó beavatkozási területek világos lehatárolása, szem előtt tartva a fejlesztések fontossági sorrendjét. Jelen dolgozat arra vállalkozik, hogy megoldási lehetőséget nyújtva felvázolja a KMR jövőbeni stratégiai céljait. 5

6 1. A KMR versenyképessége az európai térben Ebben a részben a legfrissebb szakirodalom és nemzetközi tapasztalatok alapján számbaveszem a regionális versenyképesség alapvető tényezőit, illetve felmérem a KMR erőforrásait ezeken a kulcsterületeken. Az elemzendő szempontok közül az első azt a speciális területi problematikát jeleníti meg, amely a magyar régiók közül a KMR sajátja, hiszen ez a legkontrasztosabb régió mind közül (ld. a Közép-Magyarországi Régió Stratégiája, rövidítve: KMRS, 76. o.). A további szempontokkal együtt ez a rész szolgál előzetes helyzetelemzésül, amely segítségével később meghatározhatók azok a szűk keresztmetszetek, amelyeket meg kell szüntetni a stratégiai célok eléréséhez, és amelyek épp ezért a cselekvési terv sarokpontjaiként szolgálnak, kijelölve a beavatkozási területeket (prioritások) A regionális erőforrások típusai Az elmúlt években számos esettanulmány készült, amely a régiók versenyképességével és a tudásalapú gazdaság és társadalom által kínált üzleti környezettel foglalkozik (lásd pl. a BEEP projektet, vagy a webhelyeket, vagy az espon.lu webhelyet). Ezen kutatások azt kutatták, hogy miért sikeresek bizonyos régiók és mások miért nem, valamint hogy meghatározzák azt az új regionális versenyképesség modellt, amely legjobban leírja a megfigyelt folyamatokat, és egyúttal alaprajzként (blueprint) szolgálhat a készülő regionális stratégiákhoz. Az eddigi kutatási eredmények azt állapították meg, hogy a regionális versenyképesség egyrészt legalább annyira függ kvalitatív tényezők meglététől (pl. nem piacosítható informális tudáshálózatok, bizalom stb.), mint a kvantitatív, mérhető jellemzőktől és folyamatoktól (pl. vállalatok közötti kereskedelem és munkamegosztás, szabadalmi statisztikák, munkaerő-kínálat stb.). Azt találták tehát, hogy a versenyképesség regionális szinten két fő tényezőre vezethető vissza (lásd pl. IAURIF, 2004: 2, illetve Martin, 2004: 2-35): a) az adott régióban működő vállalkozások teljesítményére és egyedi valamint együttes versenyképességére és b) a vállalkozásoknak otthont adó régió alapvető jellemzőire (regionális környezet), azaz a régió társadalmi, gazdasági, intézményi és közösségi fejlettségére. Amikor a tudásalapú gazdaságban a vállalatok döntenek egy adott térségbe történő betelepülésről, akkor döntésüket aszerint hozzák meg, hogy milyen típusú tudást és innovációt kívánnak az adott térségbe vinni. Alapvetően kétféle tudás és innováció létezik (Millard, 2002:24, illetve BEEP, 2004): 6

7 A. az a tudás és innováció, amely magában a technológiában van kódolva (pl. hardver/szoftver), és amely explicit és leírható (kódolható). Ezt a típusú tudást bármikor könnyen át lehet telepíteni egyik régióból a másikba, ezért ki van téve a területi dekoncentrációnak, vagyis az értéklánc egyes szemei aszerint vándorolnak, hogy hol találnak olcsóbb eszközöket (pl. olcsó munkaerő). Ez a tudás csak kevés hozzáadott értéket hordoz, és könnyebb is megszerezni, s a szűk értelemben vett klasszikus regionális politikai eszközök (pl. adókedvezmény, álláshely-teremtési támogatások, illetve egyéb állami vagy helyi támogatások) segítségével könnyebben megszerezhető munkát hozhatnak a régióba. Alapprobléma természetesen, hogy a komparatív eszközelőny elvesztésével (pl. megnőnek a bérek) ez a munka könnyen el is vándorol. B. az a tudás és innováció, amely az adott régióban élő emberekben és az őket foglalkoztató szervezetekben és azok hálózataiban testesül meg, s amely implicit és nem leírható (nem kódolható). Ezt a típusú tudást csak annyiban lehet áthelyezni, amennyire személyeket, csoportokat, illetve teljes cégeket át lehet helyezni egyik régióból a másikba, ami természetesen sokkal nehezebb, mint puszta technológiát mozgatni. Ez a fajta tudás ebből következőleg szinte mindig területileg koncentrált (az értéklánc nem széttördelhető), és magas hozzáadott értékkel rendelkezik. Ilyen tevékenységek elhelyezésénél azonban a szűk értelemben vett regionális politika nem sokat tehet, ugyanis az egyszeri és főként pénzügyileg mérhető kedvezményeknél fontosabb szempontokat vesznek figyelembe a vállalatok. Egy régió számára természetesen a második szempont szerinti tudás és innováció megszerzése a cél, hiszen azon kívül, hogy az hosszabb távon megmaradó vállalati tevékenységeket jelent, a tudásfelhalmozás révén további növekedési potenciált teremt a régióban. (Ráadásul folyamatosan szűkül a nyújtható közvetlen és közvetett állami támogatások mértéke és célja!) Mindezek alapján megállapítást nyert, hogy a tudásalapú gazdaságban a vállalatok a következő szempontok alapján döntenek egy adott régióba való betelepülésről (IAURIF, 2004: 6) : 1. Elérhetőség: a regionális és nemzetközi közlekedési infrastruktúra minősége, az infokommunikációs technológiai (IKT) infrastruktúra fejlettsége és az információhoz való hozzáférés költségei; 2. Humán erőforrások: a rendelkezésre álló emberi erőforrások minősége, költségei, rendelkezésre állása; 7

8 3. Üzleti környezet: az elérhető üzleti szolgáltatások színvonala, az adminisztrációs és szabályozási környezet (red taping), a már létrejött vállalati hálózatok (klaszterek) minősége, a régió innovációs potenciálja, és a helyi fejlesztéspolitika minősége (a regionális kormányzásra regional governance való áttérés mint a partnerség elvének legszélesebb alkalmazása), illetve a régióban elérhető életminőség A KMR koherenciája és kohéziója A Közép-Magyarországi Régió stratégiájának megalkotásakor az első kiindulási pontot az a kettősség jelenti, amely a régió heterogén területi és fejlettségi egységéből fakad. Ezt a korlátozó tényezőt kettős definícióval lehet megragadni: a régió koherenciájának és kohéziójának meghatározásával. A koherencia (illetve annak hiánya) mint statikus fogalom alatt azt értem, hogy Budapest és Pest megye nem alkot koherens területifejlettségbeli egységet sem mint egységes régió, sem mint különálló területi egység, mivel eltérő jellemzőkkel bírnak, illetve Pest megyének egy része Budapest agglomerációjaként elsősorban a főváros fejlődésétől, gazdasági (vállalatok beköltözése stb.) és társadalmi (pl. szuburbanizáció) folyamataitól függ, míg más részei ettől eltérő kapcsolatrendszerrel rendelkeznek. A KMR kohézióján a főváros és a régió többi része összetartozásának szorosságát értem annak dinamikáját vizsgálva, azaz a fejlődési folyamatokat véve figyelembe. Míg a régió, illetve Budapest és Pest megye koherenciája túlnyomó részben determinált volt a földrajzi elhelyezkedés és a fejlettségbeli eltérések miatt, addig a kohézió jelenleg tapasztalható hiányához egyértelműen az eddigi politikai és közpolitikai döntéshozatal eredménytelensége vezetett. A régió sikeressége nagyban azon múlik, hogy ezeket a különálló egységeket milyen mértékig lehet integrálni és együtt tartani megfelelő fejlesztéspolitikával. Budapest koherenciája A fővárosban a koherenciát a fővárosi és a kerületi önkormányzatok jogi különállása és a hierarchikus viszonyok teljes hiánya, valamint a forrásmegosztási rendszer hiányosságai miatti gyakori hatásköri és forrásviták rontják, jelentős mértékben. Mivel a kötelező feladatok egyaránt jelentkezhetnek a kerületeknél és a fővárosi szinten, a kerületek autonómiája sok esetben a főváros autonómiájával kerül összeütközésbe. Ezt a problémát mielőbb fel kell oldani, feltehetőleg azáltal, hogy valamelyik szintet gyengíteni kell, és a kötelező feladatok végrehajtásának szintjeit egyértelműen meg kell határozni, hogy a párhuzamos struktúrák felszámolhatók legyenek. Erre két megoldás kínálkozik. Egyfelől a fővárosi szintet lehetne előtérbe helyezni, amely központként valamennyi 8

9 operatív feladatot ellátná, és mellette a kerületek egyfajta ügyfélkapukként működhetnének. Másfelől a kerületekre is lehet delegálni a helyi szint feladatait, és a fővárosi szint itt szigorúan mint koordinátor működne. Ebben az esetben azonban a fővárosi szint látná el a régió valamennyi stratégiai tervezéssel kapcsolatos feladatait, és koordinálná a stratégiai döntéseket. Természetesen ha a fenti két lehetséges modell közül egyik megvalósítására sem kerül sor a politikai akadályok miatt, az még mindig nem jelenti, hogy ne lehetne hatékonyan menedzselni és fejleszteni a fővárost. Ugyanis a jelenlegi keretek között is létrehozhatók olyan együttműködések, amelyek segítségével lehetővé válna a hosszútávon fenntartható működés és a stratégiai tervezés. Alapvetően el kellene dönteni, hogy a főváros felvállalja-e a Budapest és agglomerációjára vonatkozó stratégiai tervezési feladatokat. Amennyiben igen, úgy ki kell alakítani a megfelelő intézményi kapacitásokat, illetve olyan rendszert kellene működtetni, amelyben az agglomerációs érdekek és vélemények is becsatornázhatók. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Közmunkák Tanácsának létrehozására tett javaslatok ebbe az irányba mutatnak, de a tényleges megoldáshoz meg kell várni a működés megkezdését. Mindent egybevetve ha a két modell közül valamelyiket nem sikerül megvalósítani, tovább folytatódhat a jelenlegi zéróösszegű (sőt, hosszútávon mindenképpen negatív összegű) játék a partnerségen alapuló együttműködés helyett (lásd pl. Czeglédi Gergő, illetve Schneider Gábor vitaanyagát) 2, és a főváros saját magát akadályozza majd mind a fejlesztésben, mind a közmenedzsmentben. Pest megye koherenciája Emellett Pest megye is legalább két, de inkább három, eltérő területi jellemzőkkel bíró térségre oszlik. Az első a megye azon településeit jelenti, amelyek közvetlenül Budapest köré szerveződve alkotják a főváros agglomerációját, amely agglomeráció fejlődése és fejlesztése nem elválasztható Budapest fejlesztéseitől. Ezen települések összenövése a fővárossal (pl. nagy népsűrűség, a beépítettség magas szintje, a mezőgazdasági területek alacsony aránya, valamint a vállalatok és szolgáltatások közigazgatási határokon átnyúló hálózatai) jól mutatja, hogy a KMR-ben is kialakulóban vannak az ún. Funkcionális Városi Régiók (FVR-k az angol Functional Urban Region, FUR rövidítésből, lásd pl. IAURIF, 2004)), amelyek kezelése Budapest és Pest megye együttes felelőssége. Fontos megjegyezni, hogy a korábbi kapcsolatrendszer a főváros és az agglomerációs területek között, amely szerint az agglomeráció alvóvárosokat" működtetve szolgáltatta a humán erőforrásokat a főváros gazdasága számára, illetve kisebb mértékben rekreációs szolgáltatásokat nyújtó térként funkcionált (pl. víkendházak, hobbitelkek), teljesen átalakulóban van (Perger, 2003). Egyrészt az agglomerációs városokban is 9

10 megerősödött a helyi gazdaság, sok vállalat nem a fővárosban, hanem közvetlenül annak peremén, a kiváló közúti infrastruktúrát és megközelíthetőséget felhasználva építette ki a vállalati központját. Ennek egyik következménye az agglomeráció függetlenedése a fővárostól, és hogy a nagyobb jövedelem segítségével egyre jobb életminőséget tudnak nyújtani a fővárosból kitelepülőknek, ezzel is erősítve a szuburbanizációt. A másik következmény, hogy megjelent a fordított ingázás, azaz a fővárosban lakók járnak ki dolgozni az agglomerációba, ami lassan de fokozatosan módosítja a közlekedés korábbi egyirányúságát. Meg kell jegyezni, hogy a szuburbanizáció több szempontból sem hasznos a főváros számára. Először is általában a tehetősebb réteg költözik ki, ami azt jelenti, hogy az ő személyi jövedelemadójuk is a kistelepülések jövedelmét növeli, miközben a kiköltözők nagy része továbbra is Budapestre jár majd be dolgozni, illetve a közösségi szolgáltatások nagy részét is itt veszi igénybe (beleértve a gyermekek iskolázását is). Másodszor a települések nagy része szándékosan ösztönzi ezt a kiköltözést azzal, hogy egyre több zöldterületet szabadít fel és ad át építkezés céljára, ezzel is csökkentve a fővárosban és környékén található amúgy is kevés zöldterületet. A kapcsolatrendszer változását okozta másodrészt, hogy számos olyan új funkció jelent meg az agglomerációs településeken, amelyeket már nagyobb részben nem a helyi lakosok vesznek igénybe. Ide sorolhatók a kereskedelmi szolgáltatások a városhatáron kívül található kereskedelmi központokkal, illetve a fenti szuburbanizációt erősítő szolgáltatási színvonal emelkedés is, ami azt vonta maga után, hogy számos város helyi központtá nőtte ki magát, és a közelben található települések lakói már nem a fővárosba utaznak bizonyos szolgáltatásokért, hanem az újonnan megjelent kisvárosi szolgáltatásokat veszik igénybe (mikro-vonzáskörzetek alakulnak ki). Harmadrészt erősödtek a korábban is meglévő kapcsolatok, azaz némely városok valóban megmaradnak alvóvárosnak, illetve növelik meglévő turisztikai szolgáltatásaik mennyiségét és minőségét. Pest megye második nagy területi egységét a dél-keleti sarokban elhelyezkedő települések jelentik, amelyek inkább kapcsolódnak az Alföldhöz mint Budapesthez, és épp ezért az agglomerációtól eltérő problémákkal kell megküzdeniük, amellett, hogy ezen térség települései már nem tartoznak a dinamikusan fejlődő előbbi területhez, és a legutóbbi kistérségi besorolásig a hátrányos helyzetű kistérségekhez tartoztak. A harmadik egységet az Ipoly mentén, a megye északi területén található települések alkotják, amelyek szintén nem tartoznak a közvetlen agglomerációhoz, és amelyek jelenleg Pest megye legelmaradottabb részét jelentik. E problémák megoldására két mód kínálkozik, egy közvetlen politikai megoldás (amely a jelenlegi körülmények között aligha kivitelezhető), illetve egy közvetett, amely 10

11 kivitelezhető lenne, de erősen függ a decentralizáció jövőbeni növekedésétől. Az első megoldás szerint a dél-alföldi részeket közigazgatásilag át lehetne helyezni Jász- Nagykun-Szolnok megyéhez, illetve az Ipoly mentét Nógrád megyéhez. Ezáltal bekerülnének valódi vonzáskörzetükbe, ami biztosíthatná számukra a további természetes fejlődést, hiszen olyan 1. célkitűzés alá tartozó régiókba kerülnének be, amelyek problémái nagyon hasonlók. A második megoldás szerint amennyiben a megalakuló kistérségek a decentralizáció során elkezdenék kiépíteni horizontális kapcsolataikat, vagyis nem csupán a saját megyéhez/régióhoz fűződő szálakat erősítenék, hanem a szomszédos, valódi vonzáskörzetként működő területekhez kapcsolódóakat is, illetve a foglalkoztatáspolitika tényleg kistérségi alapra kerülne (amire már számos sikeres modellkísérlet történt), ez megfelelő alapot nyújthatna egyéni fejlődésük biztosításához. Ezen megoldás szerint természetesen az infrastrukturális beruházásokhoz és egyéb fejlesztésekhez a forrásokat részben a KMR-nek, részben pedig a központi kormányzatnak kellene biztosítani, azzal a kitétellel, hogy a kistérségek nagyobb beleszólást (és felelősséget) kell kapjanak a döntéshozatalba. Mindezt figyelembe véve elmondható, hogy a megye területi koherenciája nem kielégítő, s hogy a sikeres regionális fejlesztéspolitika egyik alapvető feladata, hogy ezt a problémát eredményesen orvosolja. A régió kohéziója A KMR kohézióján a főváros és a régió többi (fent részletezett) része összetartozásának szorosságát értem annak dinamikáját vizsgálva, azaz a fejlődési folyamatokat véve figyelembe. Míg a régió, illetve Budapest és Pest megye koherenciája túlnyomó részben determinált volt a földrajzi elhelyezkedés és a fejlettségbeli eltérések miatt, addig a kohézió jelenleg tapasztalható hiányához egyértelműen az eddigi politikai és közpolitikai döntéshozatal eredménytelensége vezetett. A politikai viták nyilvánvalóan nem arról szóltak, ami a régió érdekeit szolgálta volna: hogy hogyan lehet közösen hatékony és eredményes stratégiát kialakítani, hanem a fent említett módon is a forrásokért és a hatáskörökért folyt a harc. A status quót felborította (felboríthatta volna?) az EU-s csatlakozás, hiszen a Strukturális Alapok lehívásához közös tervre volt szükség a régióban. A következő tervezési időszakra való felkészülés azonban még mindig nem vezetett valódi közös munkához. 3 Az elmúlt másfél évtized, de különösen az utóbbi öt év fejleményeiből látható, hogy míg Budapest Főváros és Pest megye a hatáskörökön vitázott, a budapesti agglomerációban szép lassan kiépültek a funkcionális városi régiók. Ezen térségeknek az a sajátosságuk, hogy a közigazgatási határokat átszelve hoznak létre városként működő térségeket, és bár fejlődésüket lehet lassítani, vagy előretekintő módon irányítva elősegíteni, meggátolni nem. Ez figyelhető meg most pl. a dél-keleti agglomerációban, ahol 11

12 Budaörsön kiépültek a kereskedelmi komplexumok, majd ezek vonzására (és a fővárosból való kiköltözési folyamatok egyenes következményeként) megkezdődött a környező zöldterületek felparcellázása lakótelkek számára, illetve egy újabb City van kialakulóban, ahová tucatjával költöznek be multinacionális vállalatok. Mindez azonban spontán folyamatok következménye volt, és szinte biztos, hogy a hatékonysága a jövőben romlani fog, hacsak nem kezdődik meg egy valóban klaszterpolitikára épülő tervezés. Az FVR térségek ugyanis a hálózatokban működő cégek valódi, formális és informális kapcsolatai alapján határolhatók körül, és épp ezért a fent említett módon az esetek nagy többségében keresztülvágnak szinte minden közigazgatási vagy más határt városok, sokszor még NUTS3 vagy NUTS2 régiók között is. Épp ezért a sikeres klaszterpolitika nagyban függ az érintett területek, s pontosabban a kialakult FVR szervezési kapacitásától (lásd pl. Knapp, 2004), amely definíciója szerint a régió azon képességét jelenti, hogy valamennyi érintett felet bevonja az új ötletek és politikák kollektív megalkotásába, amelyek a fenntartható fejlődés kialakulását támogatják az adott (leggyakrabban nagyvárosi) régióban. A szervezési kapacitás alapelemeit a 4. táblázat, az FVR-ek működését pedig a 3. ábra tartalmazza. Látható, hogy a partnerség elvének alkalmazásával szövetségbe tömörült érintettek egy területileg körülhatárolt hálózat kialakításához megalkotnak egy víziót és a kapcsolódó stratégiát, amely aztán létrehozza a köz- és a privátszféra stratégiai hálózatait, amely aztán a kialakított keretek között működik. A klaszterek kialakításáról való politikai döntés alapja tehát az a felismerés, hogy a vállalatok gazdasági döntéseik meghozatalakor az FVR-k színvonalát értékelik, nem pedig a közigazgatási határokat vagy hatásköröket. Ennek három távolba mutató következménye is van a KMR számára. Egyrészt értelmetlenné teszi a további vitát a régió együtt- vagy különmaradásáról (a gazdaság eddig is figyelmen kívül hagyta a politikai vitákat, kialakítva a jelenlegi FVR-eket), másrészt pedig jelzi, hogy a klaszterek evolutív fejlődését mesterségesen más irányba befolyásolni kívánó politika kontraproduktív fejlődéshez vezet. Harmadrészt pedig, és ez a legfontosabb következtetés, csak a minél szélesebb körű partnerségen alapuló gazdasági fejlesztéspolitika eredményezhet prosperáló stratégiai hálózatokat, vagyis a kormányzati (legyen az úgy központi akár regionális) megközelítés helyett át kell térni a regionális kormányzás megközelítésre. Alapvetően téves az a nézet, amely szerint a regionális partnerség kialakításához bármilyen szempontból a központi kormányzatra van szükség, ez a helyi/regionális politikai döntéshozók hozzáállásán múlik. 12

13 1.3. Elérhetőség Az elérhetőség szempontja két területet foglal magába: a közlekedési és az infokommunikációs (IKT) infrastruktúrát. A közlekedési infrastruktúra egyfelől jelenti azt, hogy az adott régió (és annak klaszterei) hogyan kapcsolódik be a nemzetközi közlekedésbe (milyen távol vannak a legfőbb nyugati piacok nemcsak kilométerben, hanem költségben és időben is, illetve milyen közvetítő szerepet képes játszani a nemzetközi közlekedésben), azaz milyen a régiók közötti (interregionális) közlekedési összeköttetés. Másfelől a régión belüli (intraregionális) közlekedési összeköttetést jelenti, hiszen az innovatív vállalati hálózatok kialakulásához feltétlenül szükséges a földrajzi közelség, és ez már magába foglalja a megfelelő tömegközlekedést is, hogy egyrészt az alkalmazottak mobilitása (gyakran ingázása) is megoldott legyen, másrészt így biztosítani lehet az információk és a nem kódolható tudás földrajzi közelségét (formális és informális cseréken keresztül, pl. kutatóintézetekhez való közelség). Az IKT infrastruktúra fontossága egyértelmű a tudásalapú gazdaság és társadalomban, és annak elemzése több területet foglal magába. Először is elemezni kell az elérhető IKT szolgáltatások színvonalát és árszintjét egyaránt, hiszen a vállalati döntéseket mindkettő befolyásolja. Másodszor elemezni kell az adott régió lakossági IT eszköz és Internetellátottságát is, hiszen a régió maga is piacot jelent. Harmadszor elemezni kell a kutatásfejlesztési intézmények (egyetemek és kutatóintézetek egyaránt) IKT ellátottságát, hiszen a tudásalapú gazdaságban a sikeres fejlődés alapja a privát szféra és ezen intézmények erőteljes összekapcsolódása. Végezetül pedig el kell végezni a közigazgatási szolgáltatások elemzését is, hiszen az e-government megvalósítása szintén része a tudásalapú társadalom kialakításának. 4 A KMRS bár két helyen említi az IKT jelentőségét, semmilyen elemzést vagy beavatkozási tervet nem tartalmaz. Ez igencsak meglepő, hiszen míg a stratégia szerint a KMR nevesített jövőképe a kreatív régió, a dokumentum még csak nem is vállalkozik arra, hogy felmérje a jelenlegi helyzetet az IKT infrastruktúrát illetően egyfelől, illetve hogy fejlesztési javaslatokat tegyen másfelől. A helyzetfelmérés hiányának további, várhatóan komoly problémát következményei (EU-s K+F projektekben való részvétel stb.) a KMR funkcióit leíró részben találhatók. Az elemzés elmaradásának fő oka valószínűleg az, hogy a dokumentum szinte kizárólag már létező statisztikai kimutatások adatain alapszik, és semmilyen újabb, innovatívabb elemzési módszert nem alkalmaz, illetve nem szerepel benne saját kutatás. A problémát tovább fokozza, hogy a KMR július 30-án befejezett Regionális Innovációs Stratégiája (KMR-RIS) sem tartalmaz semmilyen helyzetelemzést vagy felmérést a régió IKT infrastruktúrájáról. Úgy hisszük, a teljes stratégia megvalósítását kérdőjelezi meg, hogy ezen a kulcsfontosságú területen 13

14 gyakorlatilag semmilyen lépést nem tervez a régió, illetve hogy még azt sem lehet tudni, milyen kapacitások léteznek. A KMR közlekedési infrastruktúráját tekintve az első és legfontosabb észrevétel, hogy Magyarország nem rendelkezik autópálya-hálózattal, csupán autópálya-részekkel. Ebből az következik, hogy amíg nem épül meg a Budapestet elkerülő M0-ás körgyűrű az újabb hidakkal, a régió közlekedése defektes lesz. Ezt a KMRS is tartalmazza, és kimutatja, hogy a harántirányú közlekedési kapcsolatok miatt is területileg egyenlőtlen gazdasági növekedés alakult ki a régióban. Igaz, hogy a KMR a magyar (erősen központosított) közlekedési rendszerrel a nyugati hálózatokhoz jól kapcsolódik (ezt bizonyítja az FDI beáramlás is), azonban a régión belüli közlekedés (és nemcsak a budapesti, hanem a Pest megyei települések közötti úthálózat) messze elmarad a gazdaság által igényelttől. 5 Ez alapján látható, hogy a legfontosabb a régió nagyobb közlekedési problémáinak megoldása, és csak utána következhet a városon belüli közlekedés (amely egyébként is a Podmaniczky-program része). Így bár a KMRS helyesen tartalmazza a közösségi közlekedés fejlesztését mint stratégiai célt, azonban azt meg kell előznie a teljes regionális közlekedési összeköttetések megteremtésének. Ehhez eleve problematikus a jelenlegi stratégia formája, ugyanis nem átfogó tervként készült, hanem inkább forráslehívási térképnek (erre később visszatérünk). Ezen közlekedési szűk keresztmetszetek javítása tehát a jövőt befolyásoló stratégiai kérdés, s ha nem sikerül maradéktalanul megoldani, akkor a területi leszakadások miatt (egyenetlen gazdasági aktivitás) ez komolyan gátolhatja a régiót abban, hogy teljesen kiaknázza gazdasági potenciálját, s fejlődése is olyanná válik mint a jelenlegi úthálózata: aszimmetrikussá és deficitessé Üzleti környezet Az üzleti környezet kérdése rendkívül összetett, és tulajdonképpen ez igényli a legkoordináltabb és legintegáltabb megközelítést. Az első elemzési szempont a régióban található üzleti szolgáltatások színvonala, azaz hogy milyen minőségű szolgáltatásokat lehet igénybe venni (pl. elérhető irodai kapacitások) és milyen árszínvonalon (létrehozás és fenntartás költségei, azok várható alakulása). Jelenleg a KMR-ben (azon belül Budapesten és az agglomerációban) a legfejlettebbek az üzleti szolgáltatások, de az utóbbi években Budapest lemaradóban van más közép-európai városokhoz képest. A második szempont az adminisztráció és szabályozási környezet (red taping) színvonala. Ebből a szempontból Magyarország szintén a középmezőnyben helyezkedik el, és itt még érződik a korábbi években megszerzett gyakorlat. 14

15 A harmadik szempont a régióban létező vállalati hálózatok elemzése. A KMRS másik hiányossága, hogy az IKT helyzetének elemzésén kívül a létező klaszterek elemzését sem végzi el, ami által nem is tervezhető pontosan cselekvési stratégia. A fentiek szerint világos, hogy a vállalkozások nem közigazgatási egységekhez, és nem csupán olcsó inputokhoz igazítják működési helyük kiválasztását, hanem sokkal inkább az infrastruktúrához. A telephelyválasztásnál ez azt jelenti, hogy a megfelelően kialakított klaszterek jelentős vonzóerőt jelenthetnek a vállalatok számára. Miért? A megfelelő klaszter eleve számos olyan vállalkozásnak ad már otthont (vagy adhat a közeljövőben), amelyek egy iparágban (szolgáltatási ágban) dolgoznak, és amelyek között könnyen alakulhat ki munkamegosztás. Emellett a klaszteren belül a fenti két szempont már érvényesül, harmadikként pedig megjelenik az általános infrastruktúraellátottság, de ugyanígy az üzleti szolgáltatások és tanácsadás. A klaszterekben való részvétel során a vállalkozások egyúttal ösztönzik is a helyi szereplőket a kapcsolatok elmélyítésére és további közös érdekeltségű intézmények, pl. kutatási központok létesítésére, így hozzájárulnak a regionális differenciálódáshoz is; emellett a földrajzi közelség miatt a vállalkozások közös kulturális normákat és etikai elveket osztanak meg, pl. egyesülések tagjaiként. Végül pedig egy újfajta interakció is létrejön a klaszteren belül, amelyet a szakirodalom együtt-versengésnek (co-opetition) nevez az együttműködés (co-operation) és a versengés (competition) szavak összevonásával (lásd pl. IAURIF, 2004). A piaci szegmenstől függően a vállalatok szövetségre léphetnek, de keményen versenyezhetnek is egymással, gyakran változó felállásban, ami rendkívül összetett interakciókhoz vezet, és jelentősen növeli a klaszteren belüli innovációt. A telephelyválasztás szempontjai tehát jóval összetettebbek, mint az olcsó munkaerő vagy nyersanyag alapján való döntés, és az utóbb felsorolt jellemzők (melyek sokkal inkább kvalitatívak mint kvantitatívak) megmagyarázhatják, hogy a vállalatok miért települnek manapság olyan helyekre is, ahol magasabbak a fenntartási költségek vagy a munkaerő ára. A telephelylehetőségek elemzésekor figyelembe vett szolgáltatások és jellemzők leginkább az úgynevezett funkcionális városi régiókban (FVR) vannak jelen, és többnyire minőségi mutatókkal írhatók körül, nehezen számszerűsíthetők Humán erőforrások A humán erőforrások kérdése tulajdonképpen a képzési rendszerek színvonalát és legfőképpen a kereslethez illeszkedő kibocsátás meglétét érinti. A kereslet itt természetesen regionális keresletet jelent, amely leginkább a támogatott klaszterek típusától függ, de általában elmondható, hogy a tudásalapú gazdaságban az innovációhoz mindenképpen jelentős műszaki-gazdasági végzettségű munkaerő szükséges. 15

16 A KMR országos szinten előkelő helyet foglal el a munkaerő iskolai végzettségét tekintve (ez főleg Budapestnek köszönhető), a felsőfokú végzettséget tekintve pedig az országos átlag kétszeresével büszkélkedhet (25%). Ez az arány a felsőoktatásban tanulók számának dinamikus növekedése miatt várhatóan tovább javul. Munkanélküliség kifejezetten alacsony a régióban, 2003-nan Budapesten 3,6%, Pest megyében 4,4% volt, míg az országos átlag 6,6% volt. A gazdasági aktivitás szintén jóval kedvezőbb az országos átlagnál (53%), ugyanis Pest megyében 57,5%, Budapesten pedig 60% ez a mutató. Mindazonáltal ez még mindig jelentősen elmarad a régi tagállamok átlagától (67%) és a 2010-re teljesítendő Lisszaboni célkitűzéstől (70%). A valódi problémát azonban nem ez, hanem sokkal inkább a képzett munkaerő végzettségi területe jelenti, ugyanis a mai képzési programok sokszor nem felelnek meg a munkaerőpiaci keresletnek (pl. jogásztúlképzés, miközben műszaki végzettségből nincsen elegendő kínálat). Egyes elemzések szerint a műszaki végzettségű szakemberek hiánya néhány éven belül komolyan korlátozhatja a gazdaság fejlődési potenciáját. 6 16

17 2. A KMR funkciói Ez a rész két nagyobb egységet tartalmaz. Az első alfejezet a KMR jövőképének rövid ismertetését tartalmazza a KMRS alapján, míg a további alfejezetek azon funkciók meghatározását tartalmazzák, amelyeket a KMR-nek el kell látnia ahhoz, hogy elérhesse a jövőképben felvázolt célokat. Bár a KMRS számos pontot érint az alább felvázolt funkciók közül, úgy véljük, nagy hiba az, hogy az említéseket nem rendezi össze szervezőelvvé, illetve egységes rendszerré. Ezen rész ezt kísérli meg, hozzátéve, hogy célunk mindössze az, hogy a stratégiai funkciók kereteit felvázoljuk, pótolva a KMRS hiányosságait A kreatív hely a tudásközpont régió mint jövőkép A KMRS kiindulópontja, a kreatív régió megteremtése véleményünk szerint jó célkitűzés, és az alapja lehet a regionális identitás kialakításának (regional branding), de a fogalom nincsen világosan tisztázva, illetve számos helyen ütközik a már ismertetett elméleti alapokkal. Ugyanis míg a kreatív hely megteremtéséhez valóban fontos a kulturális gazdaság és az egyéb kulturális-turisztikai vonzóerő, azért maga az idea ennél sokkal inkább gyakorlatibb, s a KMRS nem tartalmaz valódi sarokköveket, inkább csak ötleteket, holott a jövőkép összetevői egyértelműen meghatározhatók. Miért? Azért, mert a kreatív hely alapvetően kreatív, tudásalapú gazdaságot jelent, ennek elemeit pedig már fentebb ismertettük. Itt kellene szólni azon egyéb funkciók szinergiáiról, amelyek egymástól földrajzilag távolabb vannak fejlesztve, azaz pl. épp a kreatív régió hívószavára ülhetnek le egymással egyeztetni az egyetemi kutatók és az innovációs-kkv-k a jövőbeni kutatási irányokról, valamint azok gyakorlati hasznosíthatóságáról. Közismert tény ugyanis, hogy Magyarország az elméleti kísérletek gyakorlati alkalmazásában jobban el van maradva mint az alapkutatásokban. Emellett természetesen ugyanilyen fontos a megfelelő humán erőforrások megléte, illetve a korábbiakban ismertetett elérhetőség (közlekedési, informatikai) kérdése. Ennek a jövőképnek tehát a kulturális és/vagy szabadidőgazdaság előtt/mellett erőteljesen tartalmaznia kell pl. az innovatív technológiák, vállalati hálózatok kapcsolatait, valamint az egyetemi szféra és a KKV-k kapcsolatait. Összefoglalóan tehát a kreatív hely a következő jellemzőkkel bír: kedvező elérhetőség biztosítása (közlekedési, informatikai); humán erőforrások megfelelő képzettségi szintje és rendelkezésre állása; 17

18 innovatív vállalati szféra, innovatív vállalati hálózatok, vállalati és egyetemi szféra közötti kapcsolatok intenzitásának növelése; a partnerség elvének széleskörű alkalmazása a gazdaságfejlesztési és egyéb regionális döntéshozatali eljárás során; 7 kulturális-turisztikai kreatív miliő megteremtése. A KMR a fenti szempontoknak történő megfelelése esetén a jövőkép biztosíthatja azt is, hogy a régió fejlődése során növekszik a koherencia és a kohézió. Azaz az együttműködő szereplők (amelyek közül a politikai-közigazgatási aktorok egyre inkább csak egy szerepet töltenek majd be a sok közül a döntéshozatalban) előbb-utóbb ráébrednek arra, hogy a sikeres stratégia mindenképpen szükségessé teszi az áttérést a regionális kormányzatról a regionális kormányzásra, a partnerség elvének lehető legszélesebb körű értelmezésével, így növelve a kohéziót, ami által természetesen csökkenthet a régió egyes területei közötti fejlettségbeli különbség. Ez egyúttal alapjaiban változtatja meg a központi kormányzat szerepét a regionális politikában, ugyanis az áttérés a klasszikus kormányzati megközelítésről (government) a kormányzásra (governance) azt vonja maga után, hogy az állam már nem a közjavak közvetlen szolgáltatójaként és a elsődleges közpolitika-csinálóként jelenik meg, hanem legfeljebb egy a többi közpolitikai aktor közül, legjobb esetben is csak stratégiai ösztönző (strategic enabler) (BEEP, 2005), s feladata, hogy másokat helyzetbe hozzon (Pálné, 2003). Itt a minisztériumok már nem annyira tartalmában vagy végrehajtásában irányítják (utasítják) a regionális politikát, hanem sokkal inkább csak nyomon követik a végrehajtást, és általános ellenőrző szerepet töltenek be (Yuill, Bachtler and Wishlade, 1999) Integráció az európai térbe a hídfő-szerep A KMR (és Budapest) stratégiáját a régió Európában, közelebbről Közép-Európában betöltött helyére és szerepére kell alapozni, és a régió elsődleges funkciója a nemzetközi nagyvárosi térségi funkció, azaz az ún. hídfő szerep. A régiót csakis ezen szerep maximális kihasználása vezetheti vissza az európai térbe (ahová Bécs és Prága is igyekszik minél integráltabban bekapcsolódni), és ez az, ami megalapozhatná a fokozottabb nemzetközi szerepvállalást is. (Rendkívül tanulságos olvasmány Prága Egységes Programozási Dokumentuma (CsTM, 2003), amelynek legelső és a későbbiekben is folyton visszatérő prioritása és szempontja Prága integrációja az európai struktúrákba, CsTM, 2003: 11., 66., 67. oldal!). A KMRS jelenlegi legnagyobb aránytévesztése és hiányossága épp itt fedezhető fel, ugyanis a KMRS jelenleg egyáltalán nem tér ki a kérdésre, egyedül Budapest európai városhálózatban elfoglalt helyét említi, 18

19 és bár azt írja, hogy ez a régió egésze számára sorsdöntő kérdés, mégsem foglalkozik többet a témával! A régió integrációja az európai térbe három módon valósul meg. Az első és legfontosabb azon erők működése, amelyek bekapcsolják a KMR-t (és természetesen Budapestet) a nemzetközi vérkeringésbe. Ez egyszerre jelenti a vertikális európaizáció fokozását (a központi kormányzattal együttműködve lobbitevékenység kifejtése nemzetközi funkciók megszerzéséért), és a horizontális európaizáció kiteljesedését (a KMR bekapcsolása az európai regionális, tematikus hálózatokba, illetve a közvetlen jelenlét Brüsszelben saját képviseleti irodával). A második mód a külföldi tőkebeáramlás ösztönzése, de már nem a korábban használatos módon, közvetlen pénzbeli támogatással, hanem a tudásalapú gazdaságban fontos értékek minél hangsúlyosabb felvállalásával és a kedvező innovatív üzleti környezet biztosításával. 8 A nemzetközi integrálódás harmadik módja a kulturálisturisztikai központ szerepének betöltése, ami tulajdonképpen szorosan összefonódik az első és második móddal, mintegy kiszolgálva az ott megjelenő igényeket, illetve segít a regionális identitás kialakításában. Vertikális és horizontális integráció: nemzetközi funkciók, szervezetek, régióhálózatok A KMR visszatérése az európai térbe alapvetően attól függ, hogy milyen sikeresen tudja betölteni a régió a funkcióját mint nemzetközi nagyvárosi térség. Ezen funkció ellátásához kettős tevékenységre van szükség, a vertikális és a horizontális európaizáció fokozására. A vertikális európaizáció azt jelenti, hogy EU-szintű feladatok (pl. Európai Környezetvédelmi Központ, Európai Határvédelmi Központ stb.) megszerzéséért kell küzdeni, de természetesen nem egyedül, hanem a központi kormányzattal szoros együttműködésben. Ennek az eljárása, hogy míg a központi kormányzat az EU Tanácsban és kisebb részt az Európai Bizottságnál fejt ki lobbitevékenységet, addig a régió az egyéb, közvetlen érdekérvényesítési módokon avatkozik közbe (pl. regionális hálózatok és ernyőszervezetek segítségével), illetve szintén közvetlenül a Bizottságnál. Azaz a sikeres vertikális európaizáció feltételezi a megfelelő horizontális európaizációt is, ami által aztán kiteljesedik a többszintű kormányzás (multi-level governance, MLG). A vertikális európaizációs folyamatok által elérhető eredmények feltétlenül tervezett tevékenységek eredményei, és nem spontán folyamatoké. Ezt azért fontos látni, mert hiába rendelkezik egy régió a legjobb adottságokkal ahhoz, hogy valamilyen funkciót betöltsön, ha nem sikerül hallatnia a hangját, a nemzetközi funkciók nem kerülnek automatikusan a térségbe. Az EU (és más nemzetközi szervezet, pl. ENSZ) eddigi története is azt mutatja, hogy az egyes megjelenő új funkciók ellátásáért mindig óriási harc folyt a tagállamok között, és az az egyértelmű tanulság, hogy aki nem kér a tortából, az éhen marad, avagy néma gyereknek... Magyarország eddigi rendszerváltás 19

20 óta eltelt történelme alapján látható, hogy még az sem elég egy adott kérdésben, ha a központi kormányzat próbál tenni valamit ezen a téren, hanem feltétlenül szükség van az érintett régió közvetlen lobbitevékenységére is, különösen az EU-n belüli kérdésekben. Ez egyértelműen jelzi a KMR (és természetesen valamennyi magyar régió) felelősségét még az európaizáció azon típusában is, ahol elvileg jelentős a központi kormányzat szerepe. A horizontális európaizációt tekintve pedig kizárólagos a régió felelőssége, hiszen ezen kapcsolatok kiépítése kizárólag a régió hatásköre. Ez azt jelenti, hogy a központi kormányzattól teljesen függetlenül kell a KMR-nek bekapcsolódnia az európai regionális hálózatokba, amelyeken keresztül közvetlen információkra tud szert tenni az EU-szintű döntéshozatalról, illetve tudja érdekeinek megfelelően közvetlenül befolyásolni azt. A bekapcsolódási kényszernek számos oka van, itt most csak a legfontosabbakat érintenénk. Először is az elemzések szerint ma már egy EU-tagállamon belül a meghozott politikai döntések fele EU-s döntéshozatalból fakad, azaz az EU már nem mint távoli szabályozó van jelen, hanem meghatározó közpolitika-formáló az élet minden területén. S ez a jelenlét nemcsak a közvetlenül vagy transzponálás után (kötött határidőn belül) végrehajtandó EU-s rendelkezéseket jelenti (hard policy), hanem mindazon közvetett közpolitikai megoldások (soft policy) átvételét, amelyeket az EU valamilyen eszközzel ösztönöz (pl. kohéziós politika támogatásai által), illetve más módon ajánl (pl. NUTS rendelet, amely bár hagy némi mozgásteret a tagállamok számára, az alkalmazás során kiderült, hogy ez rendkívül szűk). A második ok a regionális hálózatokba történő bekapcsolódásra az, hogy ez a régió elemi érdeke is. Ugyanis ezek a hálózatok jelentik az uniós információáramlás vérkeringését. A már említett lobbitevékenységen kívül ezek azok a hálózatok, amelyeken keresztül a fejlett régiók partnerkereséseket folytatnak a kutatás-fejlesztési és egyéb pilotprojektjeiknek. Miért fontos ez? Az Európai Unió kohéziós politikáján keresztül a KMR között ugyan még jelentősebb támogatáshoz jut a 2. prioritáson keresztül 9, de mindenképpen csökkenő tendenciában. Jelen helyzetben a legegyszerűbbnek (és a legkisebb erőfeszítést igénylőnek) az tűnne, hogy a regionális vezetés elkezdje számolgatni, hogy mire is fordítsák azt a kevés támogatást, amit még kap a régió. A KMRS jelenlegi formájában egyébként is csak erre szorítkozik, azaz egyfajta pénzlehívási eszköz. Ez két okból is problematikus. Egyfelől a régió a csökkenő Strukturális Alapokbeli (SA) támogatást a központi kormányzattal történő egyeztetések után egyszerűen kiegészíthetné a Kohéziós Alapokból származó támogatásokkal (lásd a Puskás-Trombitás tanulmányt). Másfelől a régió könnyen szerezhet további támogatásokat, amelyeknek nincsen semmilyen közük magához az EU-hoz, hanem vagy valamelyik tagállamtól (pl. Flandriai kormány pénzalapjai) vagy EGT-tagtól (Norvégia, Svájc stb.) származnak. Azáltal azonban, hogy a KMRS a SA-okból származó 20