HATÁROZATOK A PRO ARCH ÉPÍTÉSZ Stúdió ajánlati árra és teljesítési határidőkre vonatkozó írásbeli indokolását elfogadja.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HATÁROZATOK 2012. 1. A PRO ARCH ÉPÍTÉSZ Stúdió ajánlati árra és teljesítési határidőkre vonatkozó írásbeli indokolását elfogadja."

Átírás

1 HATÁROZATOK /2012.(I.17.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Pétfürdő, településszerkezeti és szabályozási tervének, valamint helyi építési szabályzatának felülvizsgálata és módosítása tárgyú egyszerű közbeszerzési eljárás eredményét megállapító 307/2011.(XII.22.) számú határozata az ellenszolgáltatás összegének bruttó-nettó megjelölése vonatkozásában elírást tartalmaz, ezért azt az ajánlattevőknek megküldött írásbeli összegezéssel megegyezően az alábbiak szerint kijavítja: A 307/2011.(XII.22.) számú képviselő-testületi határozatban az ellenszolgáltatás összegeként megjelölt Ft összegek mind a nyertes, mind a nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő esetében nettó összegek. Határidő a határozat megküldésére: január 18. 2/2012.(I.17.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pétfürdő, településszerkezeti és szabályozási tervének, valamint helyi építési szabályzatának felülvizsgálata és módosítása tárgyú egyszerű közbeszerzési eljárás lefolytatásával kapcsolatban az OetU Tervező és Tanácsadó Kft. által kezdeményezett vitarendezési eljárásban a nyertes és a nyertest követő ajánlattevőtől a végső ajánlatukban szereplő, a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzített ajánlati elemekkel kapcsolatban kért írásbeli indokolásokat megtárgyalta és ennek alapján a következő döntést hozta: 1. A PRO ARCH ÉPÍTÉSZ Stúdió ajánlati árra és teljesítési határidőkre vonatkozó írásbeli indokolását elfogadja. 2. A VÁTI Városépítési Kft ajánlati árra és teljesítési határidőkre vonatkozó írásbeli indokolását elfogadja. 3. A Képviselő-testület az 1. és 2. pontban foglalt döntése alapján a közbeszerzési eljárás eredményét megállapító elírás miatt az 1/2012.(I.17.) számú határozatával kijavított 307/2011.(XII.22.) számú határozatában meghozott döntését fenntartja, azt megerősíti. Határidő: az ajánlattevők tájékoztatására: január 18. 3/2012.(I.17.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal és Gondozási Központ új leendő épületének tervezési programját e határozat 1-3. melléklete szerint elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert a tervezési szerződés megkötésére. Határidő a szerződés megkötése: január 31. 4/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi, hogy az önkormányzati tulajdonú vízközműből szolgáltatott ivóvízért, valamint az önkormányzati tulajdonú víziközmű által biztosított szennyvízelvezetésért, szennyvíztisztításért és kezelésért fizetendő díjakra vonatkozó árhatósági jogköre és így e tárgykörben a rendeletalkotási felhatalmazása december 31-én megszűnt, ezen időponttól a szolgáltató a viziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX. törvény 76. (1) bekezdés b) pontja és 77. (1) bekezdés b) pontja szerinti díjat jogosult alkalmazni. A Képviselő-testület megerősíti a 265/2011.(XI.24.) számú határozatában foglalt azon döntését, mely szerint a pétfürdői szennyvíz iszapkezelés költségeit 20,30 Ft/m 3 + ÁFA összegben évben is átvállalja, azt a Bakonykarszt Zrt-vel kötendő megállapodás alapján a Bakonykarszt Zrt-részére megfizeti.

2 Felkéri a Bakonykarszt Zrt-t, hogy a megállapodás tervezetét a korábbi éveknek megfelelően a polgármesternek küldje meg. A megállapodás tartalmazza a Bakonykarszt Zrt azon kötelezettségvállalását, hogy a szennyvíz iszapkezelés önkormányzati átvállalására tekintettel azt a csatornadíjban a fogyasztók felé nem érvényesíti. Határidő a megállapodás megkötésére: február 15. ÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 313/2011.(XII.22.) számú képviselő-testületi határozatában megállapított kivitelezési határidőt május 31-re módosítja. 6/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 305/2011.(XII.22.) számú képviselő-testületi határozatában a döntéselkészítő tanulmányterv elkészítésére biztosított keretet ,- Ft + ÁFA összegre, a tanulmány terv elkészítésének határidejét március 15-re módosítja. 7/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló előterjesztést megtárgyalta és elfogadta: 63/2011.(III.31.), 240/2011.(X.27.), 243/2011.(X.27.) 248/2011.(X.27.), 254/2011.(X.27.), 255/2011.(X.27.), 257/2011.(X.27.), 263/2011.(X.27.) 265/2011.(XI.24.), 266/2011.(XI.24.), 269/2011.(XI.24.), 270/2011.(XI.24.), 271/2011.(XI.24.), 272/2011.(XI.24.), 273/2011.(XI.24.), 275/2011.(XI.24.), 277/2011.(XI.24.), 279/2011.(XI.24.), 273/2011.(XI.24.), 281/2011.(XI.24.), 282/2011.(XI.24.), 319/2011.(XII.22.), 284/2011.(XI.24.), 285/2011.(XI.24.), 286/2011.(XI.24.), 289/2011.(XII.07.), 290/2011.(XII.07.), 291/2011.(XII.22.), 292/2011.(XII.22.), 293/2011.(XII.22.), 294/2011.(XII.22.), 295/2011.(XII.22.), 298/2011.(XII.22.), 299/2011.(XII.22.), 300/2011.(XII.22.), 301/2011.(XII.22.), 302/2011.(XII.22.), 304/2011.(XII.22.), 305/2011.(XII.22.), 306/2011.(XII.22.), 307/2011.(XII.22.), 308/2011.(XII.22.), 311/2011.(XII.22.), 313/2011.(XII.22.), 314/2011.(XII.22.), 315/2011.(XII.22.), 316/2011.(XII.22.), 321/2011.(XII.22.), 322/2011.(XII.22.), 324/2011.(XII.22.), 325/2011.(XII.22.), 326/2011.(XII.22.), 327/2011.(XII.22.), 328/2011.(XII.22.), 329/2011.(XII.22.). 8/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által január 29-ei véleményezési határidővel társadalmi vitára bocsátott a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló vitaanyagot. Az abban foglaltakkal kapcsolatban a Képviselő-testület véleménye a következő: A Képviselő-testület - Pétfürdő településnek a Várpalota székhelyű, várpalotai járásba történő besorolásával egyetért; - egyebekben nem tud véleményt mondani, mert a járási rendszer működésére vonatkozóan nincs információ a kiadott anyagban. Nincs információ például a konkrét hatáskörről, a függelmi viszonyokról az önkormányzat és a járás között, a munkaerő átcsoportosításról, továbbá, hogy az elképzelt rendszer mennyivel lesz olcsóbb, a költségek és létszámok hogyan változnak az átszervezés következtében; - aggályosnak tartja, hogy a helyben történt egyes ügyintézések megszüntetésével visszalépés történik. Felkéri a Képviselő-testület a polgármestert, hogy e határozatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Veszprém Megyei Kormányhivatal részére a véleménykérésben megjelölt módon küldje meg. Határidő: január 27. 2

3 9/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak részére január 1-től bevezetett munkáltató döntésen alapuló illetménykiegészítés (illetményrész) rendszerét továbbra is fenn kívánja tartani. A Képviselő-testület évi költségvetésében a közalkalmazottak részére a) egységesen, felsőfokú végzettségű közalkalmazottak esetében a Magyarország évi központi költségvetésről szóló törvény 11. számú melléklete szerint számított garantált illetmény 8 %-ának, b) egységesen, középfokú végzettségű közalkalmazottak esetében a Magyarország évi központi költségvetésről szóló törvény 11. számú melléklete szerint számított garantált illetmény 12 %-ának c) egységesen, alapfokú végzettségű közalkalmazott esetében egységesen a Magyarország évi központi költségvetésről szóló törvény 11. számú melléklete szerint számított garantált illetmény 10 %-ának megfelelő mértékű munkáltatói döntésen alapuló illetményrész fedezetét biztosítja. Határidő a határozat alapján szükségesség váló, január 1-jén már esedékes munkáltató intézkedések meghozatalára: február 15. Felelős: a munkáltatói jogkör gyakorlója 10/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár évi kiemelt előirányzatait az alábbiak szerint módosítja: 1. Csökkenti 1.a) a személyi juttatások kiadási előirányzatát 918 ezer Ft-tal; 1.b) a munkaadókat terhelő járulékok kiadási előirányzatát 248 ezer Ft-tal. 2. Növeli a dologi kiadások kiadási előirányzatát ezer Ft-tal. A kiadási előirányzat növelés fedezete az 1. pont szerinti kiadási előirányzat csökkentés és a évi intézményi bevétel. Felkéri a polgármestert, hogy a határozatban foglaltakat a költségvetési rendelet módosításakor vegye figyelembe. Határidő: költségvetési rendelet módosítása 11/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár teraszlefedési munkáinak kivitelezésére kiírt pályázatban kikötött jogával élve mivel a benyújtott pályázatokban megjelölt ellenszolgáltatás összegét igen magasnak tartja a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítja. Határidő a pályázók tájékoztatására: február /2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, szigetelési szakembert kér fel annak vizsgálatára, hogy milyen módon lehet megoldani a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár teraszának szigetelési munkáit és ehhez a szakértővel költségbecsléssel - tanulmánytervet készíttet. A szakértői munkára bruttó 200 ezer Ft-ot biztosít a évi költségvetésében. Felkéri a polgármestert, hogy e döntésre a évi költségvetés előterjesztése során legyen figyelemmel. 3

4 Határidő: a szakember felkérésére: február havi rendes ülés 13/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a Közösségi Ház és Könyvtár TÁMOP-3.2.3/A-11/1 pályázaton való részvételét. A megjelölt programmal és annak célkitűzéseivel egyetért. Felhatalmazza a polgármestert a fenntartói támogató nyilatkozat aláírására. Határidő: február 5. 14/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek napközbeni ellátását biztosító Horváth István Általános Iskola 2011/2012. tanév tavaszi szünete alatti április 5-től április 9-ig történő zárva tartását engedélyezi feltéve, hogy az ellátást igénylő gyermekek száma az intézményben nem éri el a 10 főt, és nincs az igénylők között a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló XXXI. törvény (Gyvt.) 41. (2) bekezdésének hatálya alá tartozó gyermek. Felhívja az intézményvezetőt, hogy valamennyi napközbeni ellátást igénybe vevő gyermek szülőjét nyilatkoztassa a nyitva tartás iránti igényéről. A nyilatkozatok összesítésének eredményéről haladéktalanul tájékoztassa a jegyzőt. A bezárás előtt legalább nyolc nappal az érintett szülőket a bezárás tényéről és időtartamáról az intézményvezető a polgármester egyidejű tájékoztatása mellett köteles értesíteni. Amennyiben az ellátást igénylők között olyan, a Gyvt. 41. (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozó gyermek szerepel, akinek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerőpiaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásáról bizonyíthatóan nem tudnak gondoskodni, az iskola zárva tartása alatti alternatív napközbeni ellátás megszervezéséről gondoskodni kell. Határidő: a szülők nyilatkoztatására: február 29. a jegyző tájékoztatására: március 15. Felelős: Hepp József igazgató 15/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete - a közoktatásról szóló, többször módosított évi LXXIX. törvény 102. (2) bekezdés a) pontjában biztosított jogkörében eljárva - a Panelkuckó Napközi Otthonos Óvoda (Pétfürdő, Liszt Ferenc út 17. sz.) nyári zárva tartását augusztus 6-tól - augusztus 17-ig e n g e d é l y e z i, feltéve, hogy az ellátást igénylő gyermekek száma az intézményben nem éri el a 10 főt, és nincs az igénylők között a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló XXXI. törvény (Gyvt.) 41. (2) bekezdésének hatálya alá tartozó gyermek. Felhívja az intézményvezetőt, hogy valamennyi napközbeni ellátást igénybe vevő gyermek szülőjét nyilatkoztassa a nyitva tartás iránti igényéről. A nyilatkozatok összesítésének eredményéről haladéktalanul tájékoztassa a jegyzőt. A bezárás előtt legalább nyolc nappal az érintett szülőket a bezárás tényéről és időtartamáról az intézményvezető a polgármester egyidejű tájékoztatása mellett köteles értesíteni. Amennyiben az ellátást igénylők között olyan, a Gyvt. 41. (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozó gyermek szerepel, akinek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerőpiaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásáról bizonyíthatóan nem tudnak gondoskodni, az óvoda zárva tartása alatti alternatív napközbeni ellátás megszervezéséről gondoskodni kell. Határidő: a szülők nyilatkoztatására: február 29. a jegyző tájékoztatására: március 15. Felelős: Porogi Lajosné óvodavezető 4

5 16/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bölcsőde (Pétfürdő, Iskola u. 10.) nyári nyitva tartását az alábbiak szerint hagyja jóvá: A Bölcsőde a június 1. és augusztus 31. közötti munkanapokon az alábbiak szerint tart nyitva: Június 1. és augusztus 3. között: 5.30 órától óráig; augusztus 6. és augusztus 17. között: nyári karbantartási munkálatok miatt zárva; augusztus 21. és augusztus 31. között: 5.30 órától óráig. A Képviselő-testület felhívja az intézményvezetőt, hogy a Bölcsőde nyári nyitvatartási rendjéről az érintetteket írásban tájékoztassa és azzal egyidejűleg valamennyi ellátott gyermek szülőjét nyilatkoztassa a bölcsődei szünet idejére vonatkozó esetleges gondozási igényéről. A nyilatkozatok összesítésének eredményéről haladéktalanul tájékoztassa a jegyzőt. Amennyiben az intézményi gondozást igénylő szülők között lesz olyan aki munkavégzése, munkaerőpiaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvétele, betegsége vagy egyéb ok miatt a gyermek napközbeni ellátásáról bizonyíthatóan nem tud gondoskodni, illetve ha a gondozást igénylő gyermekek között a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló XXXI. törvény 41. (2) bekezdésének hatálya alá tartozó gyermek szerepel, a Képviselőtestület a bölcsődei szünet megkezdését megelőzően megvizsgálja a gyermekek intézményi gondozásának megszervezési lehetőségét. Határidő: a szülők tájékoztatására és nyilatkoztatására: február 29. a jegyző tájékoztatására: március 19. Felelős: Mészáros Imre igazgató 17/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012-ben is támogatja az uszodajárat működtetését január 2. június 15. és szeptember 1. december 31. közötti időszakban hétfői napokon Pétfürdő Füzfőgyártelep viszonylatban órai indulással és órai visszaindulással ,- Ft + ÁFA /alkalom szolgáltatási díjért. A járat költségeinek fedezetét a Képviselő-testület évi költségvetési rendeletében biztosítja. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés megkötésére. Határidő a szerződéskötésre: február 1. 18/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete a évi Rendezvénynaptárát e határozat mellékleteként elfogadja. Egyúttal felkéri a polgármestert, hogy a rendezvénynaptárt juttassa el a civil szervezeteknek és intézményeknek annak érdekében, hogy eseménynaptárukat össze tudják állítani. Felkéri a Közösségi Ház és Könyvtár igazgatóját, hogy a nem önkormányzati szervezésű Eseménynaptárt készítse el, és a Rendezvénynaptárral együtt gondoskodjon azok közzétételéről a helyi médiumokban. Határidő: a) a határozat megküldésére: 2012.február 5. b) eseménynaptár: február 29. Felelős: a) pontra: Horváth Éva polgármester b) pontra: Angeli Katalin intézményvezető 5

6 19/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete a Humán Bizottság beszámolóját a civil szerveződések, közösségek évi támogatásáról, különös tekintettel a Humán Bizottság hatáskörébe utalt pénzösszegek felhasználására megtárgyalta és elfogadta. A Képviselő-testület hozzájárul, hogy a Bizottság az önszerveződő közösségek, civil kezdeményezések és a helyi egyházi közösségek pénzügyi támogatására a évi költségvetésben meghatározott kereten felül a ,- Ft pénzmaradványt felhasználhassa. 20/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete tulajdonosi hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Koping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium a Pétfürdő, Hősök tere 10. szám alatt (hrsz. 2382) lévő önkormányzati tulajdonú területen elhelyezze Boldog Adolf Kolping egészalakos bronzszobrát. Felkéri a polgármestert, hogy jelen határozatot küldje meg az iskola igazgatójának. Határidő: február 5. 21/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 34. (1) bekezdése szerinti jogkörében eljárva a polgármester által javasolt Nagy Zsolt települési képviselőt a titkos szavazás során társadalmi megbízatású alpolgármesterré nem választotta meg. 22/2012.(I.26.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete a 264/2011.(X.27.) számú határozatával kifejezett szándékát Besenyei András Pétfürdő Liszt Ferenc utca 7. III/14. szám alatti lakossal a Pétfürdő Liszt Ferenc utca 7. III/4. szám alatti lakás önkormányzati tulajdonjogának bejegyzésével életjáradéki szerződés kötésére fenntartva, az életjáradék havi összegét ,- Ft-ban állapítja meg. Az e határozat mellékletét képező életjáradéki szerződést elfogadja, és felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására. Az életjáradéki szerződés teljesítéséből fakadó kötelezettség fedezetét a mindenkori éves költségvetésében, először évben, megteremti. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendelet megalkotásánál a határozatban foglaltakat vegye figyelembe. Határidő: a) a szerződés megkötésére január 27. b) a fedezet megteremtésére: éves költségvetések elfogadása 23/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a évi 375 ezer Ft/fő/év és a évi 200 ezer Ft/fő/év összegű cafeteria keret közötti különbözetnek megfelelő, azaz 175 ezer Ft/fő/év mértékű előirányzatot biztosít a közszférában dolgozók egyszeri, egységes mértékű jutalmazására. Ennek mértéke bruttó 138 ezer Ft/fő, járuléka 37 ezer Ft/fő. 6

7 24/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 12. ÓVODA részletező tábla alapján elfogadja a Panelkuckó Napköziotthonos Óvoda bevételi oldalát ezer Ft-tal és kiadási oldalát ezer Ft-tal. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 25/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Panelkuckó Napköziotthonos Óvoda felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Fűnyíró traktor 500 Irodai informatikai rendszer 220 Udvari játszóeszközök 500 Játszótéri csúszdák 250 Felújítás Homokozók felújítása 350 Padlóburkolat csere 550 Világítás felújítás (armatúra csere) 280 Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 26/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 14. GONDOZÁSI KÖZPONT részletező tábla alapján elfogadja a Gondozási Központ bevételi oldalát ezer Ft-tal és kiadási oldalát ezer Ft-tal. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 27/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Gondozási Központ felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Iskola védőnői szoftver 152 Laptop 1 db 200 Seb imitációs készlet 140 Bölcsőde bojler 210 Felújítás Bölcsőde terasz burkolatcsere Bölcsőde falburkolat 320 Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 7

8 28/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 11. ISKOLA részletező tábla alapján elfogadja a Horváth István Általános Iskola bevételi oldalát ezer Ft-tal és kiadási oldalát ezer Ft-tal. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 29/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Horváth István Általános Iskola felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Berhidai út 54. csapadékvíz elvezetés Berhidai út 54. térvilágítás (napelemes) 4 db kandeláber pályázattal Térfigyelő kamera és mozgásérzékelő Laptop 3 db 450 Felújítás Berhidai út 54. főbejárati előtető felújítása Berhidai út 54. focipálya műanyag borítás pályázattal Berhidai út 54. kosárlabda pálya műanyag borítás pályázattal Világítás felújítás Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 30/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 13. KÖZÖSSÉGI HÁZ számú részletező tábla alapján elfogadja a Közösségi Ház és Könyvtár bevételi oldalát ezer Ft-tal és kiadási oldalát ezer Ft-tal. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 31/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közösségi Ház és Könyvtár felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Lift (tervezés, engedélyezés, kivitelezés, műszaki ell.) Vészkijárat Kamkorder szett IKSZT Takarítógép 400 Számítógép + szoftver 250 Server 300 Új EDIUS szoftver 260 Felújítás 8

9 Színházterem szellőzés Terasz szigetelés 3000 Homlokzat hőszigetelés EDIUS Szoftver frissítés TV 130 Kódolóprogram frissítés 160 Színpadfelújítás ( padozat) Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 32/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pétkomm Kft. KEOP / pályázat alapján megvalósított beruházásával kapcsolatban kiadott hiánypótlási listában szereplő dokumentumok és a hiánypótlásra adott válasz vizsgálatáról szóló 271/2011.(XI.24.) számú képviselő-testületi határozatban megjelölt végrehajtási határidőt március 20-ára módosítja. Felkéri a Pénzügyi Bizottságot, hogy a vizsgálat eredményéről szóló beszámolóját terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: vizsgálat elvégzésére: március 20. előterjesztésre: márciusi testületi ülés Felelős: Farkas László Pénzügyi Bizottság elnöke 33/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 1. POLGÁRMESTERI HIVATAL részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal bevételi oldalát ezer Ft-tal és kiadási oldalát ezer Ft-tal. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 34/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 2. ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal Állategészségügyi Szolgálat szakfeladatát 45 ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 35/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 3. KÖZVILÁGÍTÁS részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal Közvilágítás szakfeladatát 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet ezen elfogadott összeg figyelembevételével készítse elő. 36/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 4. KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉS részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal Köztemető szakfeladatát ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. 9

10 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 37/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 5. KÖZTISZTASÁGI TEVÉKENYSÉG részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal Köztisztasági tevékenység szakfeladatát 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 38/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 6. PARKFENNTARTÁS részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal Parkfenntartás szakfeladatát 0 bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 39/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 7. KÖZSÉGGAZDÁLKODÁS részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal Községgazdálkodás szakfeladatát ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 40/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 8. STRAND ÉS TÓ ÜZEMELTETÉS részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal Strand üzemeltetés szakfeladatát 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 41/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 9. UTAK, HIDAK részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal Utak, hidak üzemeltetése szakfeladatát 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 42/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Pénzügyi Bizottságot, hogy a Pétkomm Kft évben az utak, hidak szakfeladaton végzett és kiszámlázott munkáit a kiadott számlák alapján ellenőrizze. Határidő májusi testületi ülés Felelős: Farkas László Pénzügyi Bizottság elnöke 10

11 43/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt 10. FELSZÍNI VÍZELVEZETÉS részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal Felszíni vízelvezetés szakfeladatát 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 44/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt II. ÁTADOTT PÉNZESZKÖZÖK ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal Átadott Pénzeszközök szakfeladatát 0 Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 45/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a mellékelt III. SZOCIÁLPOLITIKAI JUTTATÁSOK ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE részletező tábla alapján elfogadja a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai juttatások szakfeladatát ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 46/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Céltartalékot az alábbiak szerint fogadja el: a) Pályázati önrész, pályázati előfinanszírozás ezer Ft, b) Lakásalap ezer Ft, c) Környezetvédelmi alap 397 ezer Ft, d) Közfoglalkoztatási alap ezer Ft, e) Polgármesteri Hivatal kivitelezés ezer Ft, f) Strand kivitelezés ezer Ft. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 47/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Temető felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Új Polgármesteri Hivatal tervezés, engedélyezés Új Polgármesteri Hivatal területösszevonás 500 Digitális közmű alaptérkép Meglévő Polgármesteri Hivatal átalakítás tervezés, engedélyeztetés Laptop 3 db (+szoftver) 660 Asztali számítógép 2 db (+szoftver, szünetmentes) 650 Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 11

12 48/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy a márciusi rendes testületi ülésre készítsen beszámolót az elmúlt 4 év számítógépes beszerzéseiről kitérve arra, hogy kik kapták a gépeket. Határidő: márciusi rendes testületi ülés. Felelős: Jánosiné Izsó Ildikó jegyző 49/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Temető felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft Térburkolat bontás, építés Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 50/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Községgazdálkodás felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Felújítás ezer Ft Lakóház hőszigetelési program Panelprogram Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 51/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Felszíni vízelvezetés felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Vízkár elhárítási terv Ifjúság utcai vízrendezés (tervezés, engedélyezés, kivitelezés) Felújítás Berhidai út csapadékcsatorna felújítás Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 12

13 52/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Tó felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Park tervezés (Tó) 205 Park kivitelezés (Tó) db híd kivitelezés (Tó) Nagyértékű beszerzések (pl. csónak, stég stb.) (Tó) Felúíjtás Tó kivitelezés, garanciális visszatartás Tó műszaki ellenőrzés visszatartás 250 Tó üzembehelyezés 300 Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 53/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Strand felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Forrásfoglalás, kiviteli terv Forrásfoglalás kivitelezés Forrásfoglalás műszaki ellenőrzés Strand tervezés előkészítő munkák (területösszevonás, felmérés stb.) 500 Strand tanulmányterv Strand elvi vízjogi engedély 800 Strand engedélyezési terv, kiviteli terv, engedélyeztetés Területvétel (Tóth Árpád köz) Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 54/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Parkfenntartás felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Liszt F. u.-berhidai út lakótelep parkfelületeinek rendezése "Bébi" játszótér Liszt F. utca Játszótéri eszközök pótlása Fűnyíró traktor 850 Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 13

14 55/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Településszerkezeti terv felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Településszerkezeti terv felülvizsgálata ezer Ft Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 56/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Utak, hidak felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft PMTE bejáró út, sétány, parkoló tervezés 760 PMTE parkoló engedélyeztetés, üzembehelyezés 500 PMTE bejáró út, sétány, parkoló kivitelezés PMTE parkoló területmegosztás 500 PMTE bejáró út, sétány, parkoló műszaki ellenőrzés Berhidai út rakodótér kivitelezés, műszaki ell Liszt F. u. 3. akadálymentes járda kialakítás (tervezés, kivitelezés) Garázstelepek útépítés, engedélyezés, forgalomba helyezés 800 Garázstelepek útépítés kivitelezés Garázstelepek útépítés műszaki ellenőrzés 800 Berhidai út 2. rendezésének tervezése (útépítés, felújítás, parkoló) Közlekedésbiztonsági berendezések Felújítás Kinizsi köz útfelújítás (tervezés, kivitelezés, műszaki ell.) Járda felújítás Berhidai út (tervezés, kivitelezés) Ady E. u. 42. kapubejáró átalakítás (tervezés, kivitelezés) 400 Gyári bekötő út felújítás, gyalogos átkelők tervezés, engedélyezés Gyári bekötő út felújítás, gyalogos átkelők kivitelezés, műszaki ellenőrzés Járda tervezés (Ady Ende utca) 500 Járda építés (Ady Endre utca) Öskűi út szakértői vélemény 381 Liszt F. u járda tervezés, kivitelezés Liszt F. u. 2. parkoló helyreállítás Névtelen u. (víztározó mellett) forgalomba helyezéshez előírt kiviteli munkák Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 14

15 57/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közvilágítás felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft PMTE bejáróút, parkoló, tó közvilágítás tervezés, eng. 460 PMTE bejáróút, parkoló, tó közvilágítás kivitelezés PMTE bejáróút, parkoló, tó közvilágítás műszaki ellenőrzés 500 Adventi díszkivilágítás bővítés 500 Sugár út új közvilágítás tervezés, kivitelezés (napelemes kandeláberrel) Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 58/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ivóvíz, szennyvíz felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Liszt F. u. garázstelep ivóvízvezeték áthelyezés 500 Tó ivóvíz Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 59/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Orvosi rendelő felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Fogorvosi rendelő turbina 400 Fogorvosi rendelő autokláv Gyermekorvosi rendelő számítógép, op.rendszerrel, nyomtatóval 200 Összesen: Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 60/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Köztisztaság felhalmozási kiadását az alábbiak szerint fogadja el: Beruházás ezer Ft Hulladékgazdálkodási, Esélyegyenlőségi, Környezetvédelmi terv

16 Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. 61/2012.(II.9.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a polgármester által előterjesztett költségvetési munkaanyag és a Képviselő-testület által elfogadott módosítások alapján Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata évi költségvetésének bevételi főösszegét ezer Ft-ban, kiadási főösszegét ezer Ft-ban, a hiányt melynek fedezete a várható évi pénzmaradvány ezer Ft-ban állapítja meg. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendeletet e döntésnek megfelelően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: február 23-ai testületi ülés 62/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 46/2012.(II.9.) számú a évi céltartalék megállapítására vonatkozó határozatát az általános tartalék terhére az alábbiak szerint módosítja: 1.) A határozat a) pontjában a pályázati önrész megjelölést önkormányzati és civil szervezetek pályázati önrésze, pályázati előfinanszírozása -ra módosítja, egyidejűleg a ezer Ft-ot ezer Ft-ra megemeli; 2.) A határozatot kiegészíti a következő g) ponttal: g) Vállalkozók munkahelyteremtő támogatása ezer Ft. A határozat további részei változatlanul maradnak. A Képviselő-testület a költségvetési rendelet elfogadásakor e módosításra figyelemmel dönt. 63/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 57/2012.(II.9.) számú a Közvilágítás felhalmozási kiadásainak megállapítására vonatkozó határozatát az általános tartalék terhére az alábbiak szerint módosítja: A felsorolás utolsó sorában a megjelölést Közvilágítás bővítése -re módosítja, egyidejűleg az e sorban meghatározott ezer Ft-ot ezer Ft-ra megemeli. A határozat további részei változatlanul maradnak. A Képviselő-testület a költségvetési rendelet elfogadásakor e módosításra figyelemmel dönt. 64/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Köztemető üzemeltetés működési célú bevételeit és kiadásait megállapító 36/2012.(II.9.) számú határozatát az általános tartalék terhére az alábbiak szerint módosítja: 1.) A melléklet 4. KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉS ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE részletező táblájának kiadásai között az Egyéb üzemeltetés -t kiegészíti az alábbi, új sorral sírhely áthelyezés 800 ezer Ft. Az Áfa sor összege a 800 ezer Ft Áfá-jával nő. Ezzel a Dologi kiadások és a Kiadás mindösszesen sorok a 800 ezer Ft + ÁFA összegével megemelkednek. 2.) A melléklet módosításával megegyezően a határozatban a szakfeladat kiadásaiként meghatározott ezer Ft a 800 ezer Ft + Áfa összegével megemelkedik. A határozat további részei változatlanul maradnak. 16

17 A Képviselő-testület a költségvetési rendelet elfogadásakor e módosításra figyelemmel dönt. 65/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló jelentést megtárgyalta és elfogadta: 90/2011.(IV.28.), 216/2011.(IX.29.), 268/2011.(XI.24.), 312/2011.(XII.22.), 317/2011.(XII.22.), 323/2011.(XII.22.), 1/2012.(I.17.), 2/2012.(I.17.), 3/2012.(I.17.), 4/2012.(I.26.), 8/2012.(I.26.), 9/2012.(I.26.), 11/2012.(I.26.), 13/2012.(I.26.), 17/2012.(I.26.), 20/2012.(I.26.), 22/2012.(I.26.). Ezzel egyidejűleg - a 312/2012.(XII.22.) számú határozat végrehajtási határidejét a évi áprilisi ülésre - a 216/2011.(IX.29.) számú határozat végrehajtási határidejét évi júniusi ülésre, - a 317/2011.(XII.22.) számú határozat végrehajtási határidejét évi szeptemberi ülésre módosítja. 66/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 66. (9) bekezdésében kapott felhatalmazás, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 15. (2) bekezdésében és 16. (1) bekezdésében foglalt előírások alapján az általános iskolai és óvodai beíratások időpontját a határozat mellékletét képező hirdetmény közzétételével április 16. (hétfő) április 17. (kedd) április 18. (szerda) napjában határozza meg. A közzététel helye: Polgármesteri Hivatal hirdetőtáblája, az önkormányzat honlapja, helyi televízió képújsága, a Pétfürdői Krónika márciusi száma, valamint a nevelési-oktatási intézmény hirdetőtáblája. Határidő: a közzétételre: március 5. Felelős: Jánosiné Izsó Ildikó jegyző Hepp József igazgató Porogi Lajosné óvodavezető 67/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Áht. 29. (3) bekezdésében foglaltak alapján az önkormányzat saját bevételeinek, valamint a Stabilitási tv. 3. (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegét az alábbiakban foglaltak szerint állapítja meg: Saját bevételek összege: évben ezer Ft évben ezer Ft évben ezer Ft évben ezer Ft Adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek: évben 0 ezer Ft évben 0 ezer Ft évben 0 ezer Ft évben 0 ezer Ft A megállapított összegek alapján Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata 2012-ben és az azt követő három évben megfelel a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV törvény (Stabilitási törvény) 10. (3) bekezdésében foglalt 17

18 követelménynek, azaz az önkormányzat Stabilitási törvény 3. (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége egyik évben sem haladja meg az adott évi saját bevételeinek 50%-át. 68/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Humán Bizottság és a polgármester által előterjesztett évi szociális ellátásokról szóló beszámolót e l f o g a d j a. 69/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a digitális alaptérképének évben történő továbbvezetésére és a digitális közműtérkép elkészítésére Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata és a Pannon Geodézia Kft. között megkötendő megbízási szerződést jóváhagyja. Megbízási díj: ,- Ft + ÁFA, melynek fedezete a évi költségvetésben e feladatra elkülönített keret Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Határidő aláírásra: március /2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a digitális alaptérképi és szakági adatok cseréje tárgyában Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata és a Bakonykarszt Zrt. között megkötendő mellékelt adatcsere megállapodást jóváhagyja. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő aláírásra: március /2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete A Liszt Ferenc u előtti parkoló helyreállítása tárgyú napirend tárgyalását a márciusi havi testületi ülésre elhalasztja. Felkéri a polgármestert, hogy a napirend ismételt tárgyalásához kérjen a Colas Út Zrt-től új árajánlatot a szeptemberi műszaki tartalommal, műszaki leírással és idei árakkal. Határidő: márciusi testületi ülés 72/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadta el Farkas László képviselő javaslatát, mely szerint a Képviselő-testület készíttessen tanulmánytervet a Liszt Ferenc utcai parkoló rézsűjének megfogására építendő támfal tervezésére és erre 100 ezer forintot különítsen el. 18

19 73/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Képviselő-testület I. félévi munkatervét az ülésnapok tekintetében az alábbiak szerint módosítja: a) a március havi ülés új időpontja: március 22. b) az április havi ülés új időpontja: április 19. Felkéri a tisztségviselőket, hogy a munkatervben foglaltak végrehajtásánál az új időpontokra legyenek figyelemmel. Határidő: folyamatos Jánosiné Izsó Ildikó jegyző 74/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi CXXVIII. törvény 84. alapján lefolytatandó tűzoltósági vagyonátadás-átvételhez létrehozott vagyonátadó bizottságba az önkormányzat részéről 3 főt delegál: Farkas László és Nagy Zsolt települési képviselőket, valamint a Polgármesteri Hivatal jegyző által kijelölt köztisztviselőjét. Felkéri a polgármestert a megbízólevelek kiadására. Határidő: február 29. Jánosiné Izsó Ildikó jegyző 75/2012.(II.23.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Településfejlesztési Bizottság javaslatát, mely szerint a Pétfürdő, Berhidai út 54. elé Parkolni Tilos! tábla kerüljön kihelyezésre, elfogadja. Felkéri a jegyzőt, hogy a táblák kihelyezéséről a Polgármesteri Hivatal dolgozója útján intézkedjen. 76/2012.(III.06.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete évi költségvetését az alábbiak szerint módosítja: Bevételek: Kiadások: saját bevételek: átvett pénzeszközök: állami hozzájárulások: önkormányzati támogatás: személyi juttatások: Munkaadókat terhelő járulékok: dologi kiadások: ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft Egyben az általános tartalékot csökkenti általános tartalék: ezer Ft Felkéri a polgármestert, hogy a évi költségvetés beszámoló előtti módosításánál a határozatban foglaltakat vegye figyelembe. Határidő: költségvetési rendelet módosítása 19

20 77/2012.(III.06.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Berhida, Vilonya és Pétfürdő önkormányzatai között létrejött Szociális és Gyermekjóléti feladatokat ellátó mikro térségi társulási megállapodás módosítását az alábbiak szerinti elfogadja: A társulási megállapodás 6.) b. pontja az alábbiakkal egészül ki: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 161/E. -a szerinti, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete alkot rendeletet, melyet a Családsegítő Központ működési területén alkalmaz. A rendelet és módosításai előkészítése során a rendeletalkotó Berhida Önkormányzata együttműködik a feladattal érintett Vilonya község önkormányzatával. A rendelet alkotása előtt figyelembe kell venni a beérkező javaslatokat, véleményeket. Felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a mikro térségi társulásról szóló megállapodás módosításának aláírására. Határidő: március 9. Jánosiné Izsó Ildikó jegyző 78/2012.(III.06.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta Berhida Város Önkormányzata Képviselőtestületének a szociális ellátások szabályozásáról szóló 8/2007.(III.30.) önkormányzati rendelet valamint a gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról szóló 24/2011.(XII.19.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezetét. A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 5. (1a) bekezdése szerint feladatkörében eljárva Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul, hogy Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a rendelettervezet szerinti rendelet megalkossa. Felhatalmazza a polgármestert, hogy e határozatot Berhida város polgármestere részére küldje meg. Határidő: március 9. 79/2012.(III.06.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal és Gondozási Központ új épületének bemutatott munkaközi terveit elfogadja és az alábbi módosításokkal kéri az építési engedélyezési terv elkészítését: a) A belső udvarra csak egy ajtó legyen, szemben a bejárattal bal oldalon, de ne a terven jelölt helyen, hanem a WC blokk felőli másik falon, az ablak helyén. Mellette a női WC ajtaja befelé nyíljon; b) A bejáratnál a portafülke rész maradjon el és a tetőtér pilléreken álljon; c) Az épületgépész tervezzen klímát az épületbe. Határidő a határozat tervezővel történő ismertetésére: azonnal 80/2012.(III.22.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló jelentést megtárgyalta és elfogadta: 237/2011.(X.27.), 318/2011.(XII.22.), 12/2012.(I.26.), 18/2012.(I.26.), 66/2012.(II.23.), 74/2012.(II.23.), 77/2012.(III.6.), 78/2012.(III.6.). 20

21 Egyúttal a 237/2011.(X.27.) számú képviselő-testületi határozat végrehajtási határidejét a novemberi testületi ülés időpontjára módosítja. 81/2012.(III.22.) SZÁMÚ HATÁROZATA: I. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzatokról szóló évi LXV törvény 9. (4) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva április 15-ei hatállyal a Polgármesteri Hivatal 292/2012. (XII.22.) számú képviselő-testületi határozattal kiadott Alapító Okiratának 16.) pontját törli és az Alapító Okiratot a következők szerint módosítja: Az Alapító Okirat a) 2.) pontja a következőkre módosul: 2.) Székhelye: 8105 Pétfürdő, Berhidai út 6. Telephelyei: Pétfürdő, Berhidai út 2. szám alatt bérelt helyiségek Pétfürdő, Berhidai út 91. szám alatt bérelt helyiségcsoport b) 3.) pontja a következőkre módosul: 3.) Az alapításáról rendelkező jogszabály: a polgármesteri hivatalról szóló 6/1999.(IV.01.) önkormányzati rendelet c) 6.) pontja a következőkre módosul: 6.) Alaptevékenysége: Önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Statisztikai tevékenység Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Közterület rendjének fenntartása Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Egyéb közfoglalkoztatás d) 9.) pontja a következőkre módosul: 9. ) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv: Neve: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Székhelye: 8105 Pétfürdő, Berhidai út 6. 21

HATÁROZATOK 2016 PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016.(I.14.) SZÁMÚ HATÁROZATA:

HATÁROZATOK 2016 PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016.(I.14.) SZÁMÚ HATÁROZATA: HATÁROZATOK 2016 1/2016.(I.14.) SZÁMÚ HATÁROZATA: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete mivel a nyilvános tárgyalás az önkormányzat üzleti érdekét sértené a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

2010. január 12. rendkívüli. 2010. január 28.

2010. január 12. rendkívüli. 2010. január 28. 2010. január 12. rendkívüli 1.) A Kultúráért kitüntetés adományozásáról szóló 15/2003.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról (3/2009.) 2.) Pétkomm Kft. 2010. évi üzleti terve (1/2010.) 3.) 2010. évi

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-29/2015. Tárgy: A 2015. évi költségvetési rendelet II. változatának

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY. 2014. június 12. VI. évfolyam 5. szám TARTALOM. Határozatok... 1. oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY. 2014. június 12. VI. évfolyam 5. szám TARTALOM. Határozatok... 1. oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2014. június 12. VI. évfolyam 5. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. május 28-án megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi

Részletesebben

2015. évi felújítások és beruházások Tájékoztató

2015. évi felújítások és beruházások Tájékoztató Költségvetési 2015. évi felújítások és beruházások Tájékoztató összeg ezer Ft Felmerült költségek ezer Ft Végösszeg ezer Ft 1. Iskola 1.1 Kisértékű tárgyi eszközök 1 600 folyamatos, lásd melléklet 1 038

Részletesebben

I. a.) a település lakosságszáma 2010. január 1-én 1.000 fő feletti

I. a.) a település lakosságszáma 2010. január 1-én 1.000 fő feletti 102/2012.(V.11.)HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának képviselő-testülete megtárgyalta Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. évi támogatására vonatkozó igény

Részletesebben

Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Humánpolitikai Iroda 9600 Sárvár, Várkerület 2. Tel.: 95/523-160

Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Humánpolitikai Iroda 9600 Sárvár, Várkerület 2. Tel.: 95/523-160 Nyílt ülésen kerül tárgyalásra: A Bizottság saját hatáskörébe tartozó döntések 18./ Napirendi pont Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Humánpolitikai Iroda 9600 Sárvár, Várkerület 2. Tel.: 95/523-160 E

Részletesebben

2012. január 17. rendkívüli. 2012. január 26.

2012. január 17. rendkívüli. 2012. január 26. 2012. január 17. rendkívüli 1.) Előzetes vitarendezési eljárás a Pétfürdő, településszerkezeti és szabályozási tervének, valamint helyi építési szabályzatának felülvizsgálata és módosítása tárgyában lefolytatott

Részletesebben

Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. november 29-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. november 29-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 12-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 12-i ülésére 16/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének módosítása Előterjesztő:

Részletesebben

K I V O N A T. a Képviselő-testület 2007. február 8-i nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Képviselő-testület 2007. február 8-i nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T a Képviselő-testület 2007. február 8-i nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 7/2007. (II.08.) számú h a t á r o z a t : 1. Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2007. évi költségvetés

Részletesebben

2011. évi határozatok

2011. évi határozatok 2011. évi határozatok 1/2011. (I.13.) Kt. sz. határozat Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. január 13-ai rendkívüli ülésén az alábbi napirendi pontot tárgyalja: 1. A távhőszolgáltatásról,

Részletesebben

Napirendek 2013. 1.) Pétfürdő Nagyközség költségvetés-tervezete 2013. évre (20/2013.)

Napirendek 2013. 1.) Pétfürdő Nagyközség költségvetés-tervezete 2013. évre (20/2013.) 2013. január 24. 1.) Az Önkormányzat Szervezeti Működési Szabályzatáról szóló rendeletének módosítása (19/2013.) 2.) Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról (8/2013.)

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2013. október 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2013. október 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2013. október 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Sürgősségi indítvány napirendre vétele A közgyűlés 17 igen, egyhangú

Részletesebben

A Képviselő-testület 2010. évi határozatai

A Képviselő-testület 2010. évi határozatai A Képviselő-testület 2010. évi határozatai Január 13-ai rendkívüli nyílt ülés 1/2009. (I. 13.)Kt.hat.: Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2010. január 13-ai rendkívüli ülésén az alábbi

Részletesebben

2016. március 23-án (szerda) 16.00 órakor

2016. március 23-án (szerda) 16.00 órakor Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága 2360 Gyál, Kőrösi út 112-114. Szám: 6960/2016. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága

Részletesebben

Szekszárdi Önkormányzat 35/2001.(XII.21.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben

Szekszárdi Önkormányzat 35/2001.(XII.21.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárdi Önkormányzat 35/2001.(XII.21.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezetı rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése (a továbbiakban:

Részletesebben

1/2004.(I.15.) 1/2004.(I.15.) Önk. sz. határozat. 2/2004.(I.29.) 2/2004.(I.29.) Önk. sz. határozat

1/2004.(I.15.) 1/2004.(I.15.) Önk. sz. határozat. 2/2004.(I.29.) 2/2004.(I.29.) Önk. sz. határozat 2004. évi Képviselő-testületi határozatok: 1/2004.(I.15.) 1/2004.(I.15.) Önk. sz. határozat Alsóörs község Önkormányzat Képviselőtestülete az alsóörsi 4 hrsz-u ingatlan elvi építési engedélye ügyében a

Részletesebben

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2004. február 27. 3. szám A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT A KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal SZEMÉLYI RÉSZ 2/2004. (II. 19.) Kgy. A Baranya Megyei Levéltár (Pécs) igazgatóhelyettese

Részletesebben

Tájékoztató. Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestület 2010. június 24-i ülésére a két ülés közötti eseményekről, intézkedésekről.

Tájékoztató. Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestület 2010. június 24-i ülésére a két ülés közötti eseményekről, intézkedésekről. Fegyvernek Nagyközség Pol gár mester e Fegyvernek, Felszabadulás u. 171. Tájékoztató Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestület 2010. június 24-i ülésére a két ülés közötti eseményekről, intézkedésekről.

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XVI. évfolyam 4. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2015. MÁRCIUS 13. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 45/2015. (III.05.) sz. hat. Kulturális, közművelődési gazdasági ellátó szervezet

Részletesebben

3. a beszerzés tárgya, illetőleg mennyisége, továbbá a műszaki leírás, illetőleg a minőségi követelmények, teljesítménykövetelmények:

3. a beszerzés tárgya, illetőleg mennyisége, továbbá a műszaki leírás, illetőleg a minőségi követelmények, teljesítménykövetelmények: 15-JOGI/../2015. Ajánlattételi felhívás Az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár épülete kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése a KEOP-2015-5.7.0 kódszámú konstrukció keretében tárgyú, a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 3-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 3-i ülésére 202/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 3-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Képviselő-testületének 2008. március 27-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Képviselő-testületének 2008. március 27-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 389-1/2008. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Képviselő-testületének 2008.

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Tanácskozási joggal részt vesz Meghívottak: Kovács Gábor: 38/2011. (IV. 28.) határozata:

Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Tanácskozási joggal részt vesz Meghívottak: Kovács Gábor: 38/2011. (IV. 28.) határozata: Jegyzőkönyv Készült: Lébény Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án, a községházán tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester Kiszeli Lajos alpolgármester

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1999. szeptember 9-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1999. szeptember 9-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1999. szeptember 9-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: 1999. évi költségvetésről szóló rendelet módosítása - A közgyűlés 16 igen, egyhangú

Részletesebben

Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É

Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É Jegyzőkönyv 8/2013. Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. Jelen vannak: Nagy Imre Gusztáv polgármester Ferenczi Róbert képviselő

Részletesebben

KIVONAT. 2007. május 15-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 202/2007. (V. 15.) Kt. számú határozat

KIVONAT. 2007. május 15-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 202/2007. (V. 15.) Kt. számú határozat Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

ÉRDI TARTALOM. II. Határozatok 7 A Közgyűlés 2014. március 20-ai ülésén hozott határozatok 7

ÉRDI TARTALOM. II. Határozatok 7 A Közgyűlés 2014. március 20-ai ülésén hozott határozatok 7 ÉRDI IV. évfolyam. 3. szám 2014. Március 27. Érd Megyei Jogú Város hivatalos lapja TARTALOM I. Rendeletek 2 4/2014. (III.27.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Polgármesteri Hivatal 2747. Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Rendeletek száma: Határozatok száma: 12.

Részletesebben

4. Szociális rászorultak részére adomány osztása, valamint karácsonyi támogatásról szóló rendelet módosítása és egységes szerkezetben való elfogadása

4. Szociális rászorultak részére adomány osztása, valamint karácsonyi támogatásról szóló rendelet módosítása és egységes szerkezetben való elfogadása KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.hu A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben kifejezi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás indítása Dombóvár, Arany János tér

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Javaslat bérlakás építési városi program előkészítésére A közgyűlés 24 igen, egyhangú

Részletesebben

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Városi Önkormányzat Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.évi

Részletesebben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2010. (XII.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008 november 28-án /pénteken/ 15.30 órai

Részletesebben

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 27-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 27-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 11-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 14/2014.(II.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felveszi napirendjére 14.

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. Oroszlány Város Önkormányzatának 22/2007. (XI.14.) Ör. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről, lakbéréről és elidegenítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2012. december 13-ai folytatólagos üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2012. december 13-ai folytatólagos üléséről. 03-3/8-38/2012. ÖSSZEFOGLALÓ készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2012. december 13-ai folytatólagos üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Trombitás Károly: köszönti a bizottsági

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. április 14. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. április 14. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jegyzőkönyv Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. április 14. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Bohács Zsolt a bizottság elnöke Gila

Részletesebben

48/2008.(IV.24.)HÖ. sz. határozat

48/2008.(IV.24.)HÖ. sz. határozat 48/2008.(IV.24.)HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadta a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 1/2016. KIVONAT. A 2016. január 21-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Az óvodai előjegyzés időpontja:

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 1/2016. KIVONAT. A 2016. január 21-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Az óvodai előjegyzés időpontja: 1/2016. A 2016. január 21-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 1/2016. (I.21.) sz. önkormányzati határozat: Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2016. évi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 21-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 21-i ülésére 8/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 21-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek -

J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: B./ Tanácskozási joggal: ifj. Dallos Zoltán képviselő előre jelezte távolmaradását.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: B./ Tanácskozási joggal: ifj. Dallos Zoltán képviselő előre jelezte távolmaradását. Jegyzőkönyv Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 18:30 órai kezdettel megtartott Képviselő-testületi üléséről, a Faluháza Tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére Tárgy: Békés Város Önkormányzatának Sorszám: III/5 2010. évi költségvetési koncepciója Döntéshozatal módja: Elıkészítette: Dr. Heinerné Dr. Kecskés Aranka jegyzı Tárnok Lászlóné aljegyzı Véleményezı bizottság:

Részletesebben

1 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2010. szeptember hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A

1 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2010. szeptember hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 200. szeptember hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Javaslat a 200. évi költségvetési rendelet módosítására I. A közgyőlés

Részletesebben

BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEk. 16/2009.(XI.26.) R E N D E L E T E a szociális és gyermekjóléti ellátásokról

BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEk. 16/2009.(XI.26.) R E N D E L E T E a szociális és gyermekjóléti ellátásokról BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL TESTÜLETÉNEk 16/2009.(XI.26.) R E N D E L E T E a szociális és gyermekjóléti ellátásokról Balatoncsicsó község Önkormányzatának képvisel testülete az 1993. évi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2010. február 17-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2010. február 17-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 3. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 17-i ülésére Tárgy: A társulás által fenntartott intézmények éves költségvetésének elfogadásához előzetes

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2010. június 23-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Dr. Almássy Antalné,

Részletesebben

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2008. február 20.

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2008. február 20. AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL Budapest, 2008. február 20. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az üzletszabályzat hatálya... 3 2. Hitelműveletek... 3 3. A hitelműveletek általános feltételei...

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-án megtartott üléséről. 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 01/8154-4/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásról szóló 2/2006. (II.

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS Képviselő-testület 2012. október 17-i ülésére

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK 1. A dokumentációban előforduló kifejezések 2. A közbeszerzési eljárás lebonyolításának

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Tartalomjegyzék 2010. évi költségvetés általános indoklása Budaörs Város Önkormányzat 2010. évi költségvetésének általános indokolása...1 oldal

Részletesebben

vállalkozó (52. 26. pont) e)17

vállalkozó (52. 26. pont) e)17 e)17 a 26.152 vállalkozó: a egyéni az A 170/2011.(VI.21.) számú képviselı-testületi határozat: a.) Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi adórendelet felülvizsgálatára vonatkozó

Részletesebben

K1559 - Hintőanyag átmeneti tárolására szolgáló raktársátrak telepítéssel és bontással, karbantartással történő bérlése

K1559 - Hintőanyag átmeneti tárolására szolgáló raktársátrak telepítéssel és bontással, karbantartással történő bérlése K1559 - Hintőanyag átmeneti tárolására szolgáló raktársátrak telepítéssel és bontással, karbantartással történő bérlése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/102 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 13-i rendes ülésére 1 1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I. Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. február 25-ei ülésére

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. február 25-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke VI. 242/2010. E LİT E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. február 25-ei ülésére Tárgy: A Komárom Esztergom Megyei Önkormányzat által fenntartott

Részletesebben

ÉRDI. V. évfolyam. 14. szám Érd Megyei Jogú Város hivatalos lapja TARTALOM

ÉRDI. V. évfolyam. 14. szám Érd Megyei Jogú Város hivatalos lapja TARTALOM ÉRDI 2015. október 27. V. évfolyam. 14. szám Érd Megyei Jogú Város hivatalos lapja TARTALOM I. RENDELETEK 2 28/2015. (X.27.) önkormányzati rendelet a Pest Megye területén történő kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek ( ÁSZF ) a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal

Részletesebben

K i v o n a t. 6. A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása

K i v o n a t. 6. A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása K i v o n a t a képviselő-testület 2010. december 9-ei ülésének jegyzőkönyvéből 281/2010. (XII.9.) Kvt.h. az ülés napirendjéről Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 9-ei ülésének

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 11/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL ------------------------------------------------------------- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma: 609-10/2013. Beszámoló - A Képviselő-testülethez

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Tischlerné Németh Noémi megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Tischlerné Németh Noémi megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 10-1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 62/2015.(IX.14.) 63/2015.(IX.14.) 64/2015.(IX.14.) 65/2015.(IX.14.) 66/2015.(IX.14.) 67/2015.(IX.14.) 68/2015.(IX.14.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról

E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 31-i ülésére Előterjesztő: Dr. Bagó József

Részletesebben

Verbai Lajos polgármester Végrehajtásért felelős: Végrehajtás előkészítéséért felelős: Hajdu Péter irodavezető

Verbai Lajos polgármester Végrehajtásért felelős: Végrehajtás előkészítéséért felelős: Hajdu Péter irodavezető BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű és a folyamatban lévő határozatok végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. Pályázat tárgya

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. Pályázat tárgya PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Attila út 13/A., a továbbiakban: BFVK Zrt.) mint ajánlatkérő részéről a Budapest Főváros Önkormányzata

Részletesebben

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.)

Részletesebben

2) A közbeszerzési eljárás fajtája (tárgyalásos és gyorsított eljárás esetén annak indokolása)

2) A közbeszerzési eljárás fajtája (tárgyalásos és gyorsított eljárás esetén annak indokolása) AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásban 1) Az ajánlatkérő neve, címe,

Részletesebben

K I V O N A T a képviselő-testület 2010. június 24-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a képviselő-testület 2010. június 24-i ülésének jegyzőkönyvéből 1 SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-232-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. június 24-i ülésének jegyzőkönyvéből 1. 138/2010. /VI.24./ számú képviselő-testületi határozat

Részletesebben

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL SZÓLÓ a 46/2012. (XII.01.), 51/2012. (XII.17.), 4/2013. (III.01.),

Részletesebben

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. február 25-i ülésére TÁRGY: Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak megválasztása ELŐADÓ: Mestyán Valéria körjegyző 2 Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2010. június 28.

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2010. június 28. AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL Budapest, 2010. június 28. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az üzletszabályzat hatálya... 3 2. Hitelműveletek...3 3. A hitelműveletek általános feltételei...

Részletesebben

tájékoztatója Erste Befektetési Zrt. Lajstromozási száma: 1111-169 2012. december 4.

tájékoztatója Erste Befektetési Zrt. Lajstromozási száma: 1111-169 2012. december 4. Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP tájékoztatója Alapkezelő: Erste Alapkezelő Zrt. Letétkezelő: ERSTE Bank Hungary Zrt. Forgalmazó: Erste Befektetési Zrt. Ingatlanértékelő: Colliers Magayarország

Részletesebben

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése 1. oldal Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság út 10. Telefon: 56/583-400. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

Részletesebben

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3563/2015/A JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3563/2015/A JEGYZŐKÖNYV Ikt. sz.: 3563/2015/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2015. szeptember napján 10. napján, 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jobb Gyula, Posch János alpolgármesterek Árva Helga jegyző Fekete Ágota, Oberrecht Tamás, Veress Sándor képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jobb Gyula, Posch János alpolgármesterek Árva Helga jegyző Fekete Ágota, Oberrecht Tamás, Veress Sándor képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 28-án 16.30 órakor tartott nyílt testületi ülésén. Jelen vannak: Igazoltan távol: Jobb Gyula, Posch János alpolgármesterek

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Cogitnet Informatikai Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK TÁVBESZÉLŐ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2015. október 30.-tól 1 1 Tartalom 1. Általános adatok, elérhetőség... 7 1.1 Szolgáltató neve és címe:...

Részletesebben

úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:

úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 447/ÖK/2008.(VIII.27.) Határozat úgy határoz, hogy az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: NAPIREND 1. a) 2008. évi költségvetési rendelet 2008. június 30-i határnappal történı módosítása b)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 29/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. november 15-én

Részletesebben

Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete. 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról I.

Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete. 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról I. Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2010. november 23., kedd. 6. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2010. november 23., kedd. 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2010. november 23., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2010. november 23., kedd 6. szám

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek

Részletesebben

5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról. I. fejezet Általános rendelkezések

5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról. I. fejezet Általános rendelkezések NYÚL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. Pályázat tárgya

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. Pályázat tárgya PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Attila út 13/A., a továbbiakban: BFVK Zrt.) mint ajánlatkérő a Budapest Főváros Önkormányzata

Részletesebben

4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: 2012. november 30. 5. A teljesítés helye, természetbeni helye:

4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: 2012. november 30. 5. A teljesítés helye, természetbeni helye: 4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: 2012. november 30. 5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Brassai épület Tiszaújváros, Munkácsy

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 17-én tartott üléséről. 1/2013.(I.18.) sz. rendelet 2/2013.(I.18.) sz.

Részletesebben

1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: A Széchenyi István Szakképző Iskola fenntartásának visszavétele a Veszprém

Részletesebben

Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete

Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA Szeged, 2014. október 09. 1 Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete ALAPSZABÁLY Alulírott Alapítók az egyesülési

Részletesebben

Kivonat az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat az 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2009. (I.29.) sz. határozata: Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Egyek Nagyközség közbiztonsági helyzetéről készült

Részletesebben