VÉDETT NÖVÉNYFAJOK ÚJ ELŐFORDULÁSI ADATAI A ZEMPLÉNI - HEGYSÉG NYUGATI RÉSZÉN. PATALENSZKI NORBERT norbep@fre .hu

Átírás

1 VÉDETT NÖVÉNYFAJOK ÚJ ELŐFORDULÁSI ADATAI A ZEMPLÉNI - HEGYSÉG NYUGATI RÉSZÉN PATALENSZKI NORBERT norbep@fre .hu Kulcsszavak: növényfajok, edényes flóra, flóratartomány, védett fajok Összefoglalás A Zempléni- hegység nyugati részének feltérképezését 2011 szeptemberében kezdtem. Áttekintettem a XIX-XX. században itt gyűjtött florisztikai adatokat. Ezek megismerése, tanulmányozása után kezdtem meg munkámat évben felmért geofiton növények élőhelyeinek ellenőrzése után a védett növényfajok előfordulására ható természeti tényezők vizsgálatára is fordítottam időt. Az alábbi cikkben munkám eddigi eredményeit szeretném ismertetni, részletesen bemutatom azokat az élőhelyeket, melyek a jövőben nagy segítséget jelenthetnek a természetvédelem számára az egyes védett fajok megőrzésében. Eredményeim közül kiemelnék 2 növényfajt, az ikrás fogasírt (Cardamine glanduligera) és réti kardvirágot (Gladiolus imbricatus) melyeket sikerült új, eddig nem ismert lelőhelyen megtalálnom. Bevezetés A Zempléni-hegység nyugati része botanikai szempontból Magyarország kevéssé kutatott vidékei közé tartozik. Növényzetének túlnyomó részéről korábban csak szórványos florisztikai adatok álltak rendelkezésre. Ezzel ellentétben a XX. századi flórakutatásokról elmondható az, hogy feltárták a hegység északi és keleti részének gazdag flóráját. Erről megbizonyosodhatunk Kiss Á. (1939) művében, amely 1508 fajt, majd Soó és Hargitai (1940) kiegészítő közleményében, amely további 20 edényes fajt sorol fel a területről. A nyugati tömbnek a florisztikai kutatása kevésbé volt alapos, számos értékes élőhely maradt feltáratlanul. Ezeknek a habitatoknak a felkutatása, illetve az itt található védett fajoknak a megőrzése a természetvédelem egyik legfontosabb feladata. Munkámmal a zempléni flóra teljesebb megismeréséhez kívánok hozzájárulni. Anyag és módszer Kutatómunkám helyszíne a Zempléni-hegység nyugati része (Boldogkőváralja, Arka, Fony, Erdőbénye, Sima, Baskó, Abaújszántó, Boldogkőújfalu) települések határában található. Jómagam 3 éve foglalkozom a terület növényvilágával. Számos részén gyűjtöttem, feljegyzéseket és cönológiai felvételeket készítettem. A tényleges kutatásomat a nyugati részen 2011 szeptemberében kezdtem márciusában lehetőséget kaptam arra, hogy felköltözzek egy zempléni faluba, Baskóra. Céljaim megvalósításában ez rendkívül nagy segítséget jelentett, mivel így kellő alapossággal tudtam végezni munkámat. Ebben az évben legfőképp az adott területtel ismerkedtem meg. Sajnos elmondható az, hogy a hegység ezen részében túristautakkal szinte egyáltalán nem találkozunk, ez nagyban megnehezíti a tájékozódást a régióban. Az utak megismeréséhez igénybe vettem a helyi lakosok segítségét, ami megkönnyítette munkámat. Év végére megismertem a környező falvakat és a hegyi utak jelentős részét. Ebben az évben mintegy 400 kilómétert tettem meg gyalogosan és kerékpárral. A területen való felméréseket, vizsgálatokat egy vegetációs időn belül több alkalommal is elvégeztem. A általam megtalált védett növények lelőhelyeit minden esetben térképen rögzítettem. Feljegyeztem az ott található cserjeszint és lombkoronaszint faji összetételét. Az élőhelyeket veszélyeztető tényezők megfigyelésére is fordítottam figyelmet. A növények elnevezésénél Simon (1992) munkáját használtam.

2 Eredmények és azok értékelése Farkasboroszlán (Daphne mezereum L.) A lombhullató farkasboroszlán egy cm magas cserje. Elterjedési területe Európára és Nyugat-Ázsiára korlátozódik. Magyarországon az Északi-középhegységben (hiányzik Cserhát), Dunántúli-középhegységben (hiányzik Budai-hegység, Vértes), Nyugat- és Dél-Dunántúlon fordul elő. Élőhelyét a bükkösök, gyertyános tölgyesek, sziklás talajú erdők jelentik. A Zempléni-hegységben szórványos előfordulású, Simon Tibor 1952-ben a Kemence-patak völgyéből jelzi a fajt. A hegység nyugati részéből meglehetősen kevés információnk van a faj lelőhelyeiről. A faj élőhelyeit veszélyeztető tényezők: intenzív erdőgazdálkodás, tarvágás, cserjeirtás ben Baskó határában (Dobrovai-legelő) két új élőhelyet találtam, ahol a faj megtalálható. Az egyik habitat egy patakmenti ligeterdő, ahol a mézgás éger dominanciája érvényesül, itt egy tőszámú állomány található. A másik lelőhely egy tarvágás szélén található (Kis-korsós hegy nyugati oldala), ahol a becserjésedés és az egyes Rubus fajok jelenléte veszélyezteti a növényeket. Virágzó farkasboroszlán a Kis-korsós hegyen Becserjésedett élőhely

3 Harangláb (Aquilegia vulgaris L.) Az Aquilegia (harangláb) nemzetség mintegy 70 faja az északi félteke hegyvidékein él. Évszázadok óta termesztik az öt színes csészéből és sarkantyús sziromból álló virágaik miatt. A kertekben is gyakran találkozhatunk a különböző kertészeti fajtáikkal. Magyarországon a Bükk- és a Zempléni-hegység ritka növényfajai közé soroljuk. Simon Tibor 1974-ben az újhutai Flórika-forrás mellől említi a fajt ben egy új lelőhelyét (Baskó, Gazsu-rét) sikerült megtalálnom. Az élőhely egy bükkös szegélyvegetációjában található. A területen élő cserjefajok nem veszélyeztetik a növény fennmaradását. A védett harangláb a Gazsu-réten Szibériai nőszirom (Iris sibirica L.) Az Iris (nőszirmok) nemzetsége több száz fajt és sok ezer fajtát számoló nemzetségének Magyarországon 7 faja él természetes körülmények között. A külső lepellevelekre ráboruló, sziromszerűen kiszélesedő bibekaréjaikról kapták korabeli magyar nevüket. A nőszirmok nagytermetű (akár méteres magasságúra is megnövő) hazai faja a szibériai nőszirom. Májusjúniusban virágzik, kékeslila színű. Termőhelye nedves rétek, láprétek, de középhegységek hegyi rétjein is megtalálható. A Zempléni-hegység nyugati részében három év kutatómunkájának eredményeképpen elmondható, hogy szórványos elterjedésű a faj között 14 előfordulási helyét sikerült regisztrálni a fajnak. Ezen lelőhelyek több mint fele (9) hegyi réteken található. Elmondható, hogy a faj fennmaradása szempontjából a középhegységi hegyi réteknek kiemelkedő a szerepe. Simon Tibor 1955-ben a Bohó-rét és Hidegkút helyekről írja le. Előfordulási adatok a nyugati részből: Baskó: Bika-rét 2010 Erdőbénye: Nagy-mondoha Baskó: Pásztor-rét Egyik jégkorszaki reliktum növényünk a baskói Bika-réten

4 Tarka nőszirom (Iris variegata L.) Magasabb termetű nőszirom, a száraz tölgyesek, erdőszegélyek májusi dísze. Méltán hívják latin fajneve után magyarul is tarká -nak, mert virágainak belső lepellevelei sárgák, a külsők pedig fehéres sárgák és erezetük bársonyosan sötét ibolyaszínű. A szakirodalom a középhegységben még gyakorinak írja, ennek ellenére a nyugati részben csupán egyetlen helyen sikerült megtalálnom egy tőszámot számláló populációt. Ez az élőhely egy száraz és napos erdőszélen található, azonban a megújuló fiatal sarjak növekedésének eredményeképpen a jövőben az erdőszél, mint élőhely valószínűleg el fog tűnni. Ez rendkívül nagy veszélyt jelent, mivel ez a faj fényigényes, amely, ha fölötte az állomány bezárul, megszűnik virágozni és lassan, de biztosan elpusztul. A fényigényes tarka nőszirom A fényigényes tarka nőszirom Apró nőszirom (Iris pumila L.) Napsütötte hegy- és domboldalaink egyik legszebb tavaszi dísze. Neve jól kifejezi, hogy vastag gyökértörzséből fejlődő szára alig van, az egész növényke nem magasabb 10 cm-nél. Kard alakú levelei is aprók, 4-20 mm szélesek, sűrűn párhuzamos erűek. A szakállas nőszirmok közé tartozik, mert külső lepelcimpáinak középere mentén elálló szőrök sorakoznak. Élőhelye nálunk a középhegységek meleg, száraz, sekély termőrétegű termőhelyein mészkő és szilikát sziklagyepekben szórványos előfordulású. Ezt bizonyítja boldogkőváraljai előfordulása, melyet 2012-ben sikerült felfedeznem (Boldogkőváralja: Tekerjes-völgy) ezen a helyen egy nyílt, fénynek teljesen kitett szilikát sziklagyepben található példány. Simon Tibor 1960-ban a Füzéri-várhegyről is jelzi a fajt. Apró nőszirom a Tekerjes-völgyi szilikát sziklagyepben

5 Ikrás fogasír (Dentaria glandulosa Waldst. et Kit.) Montán és szubmontán bükkösök jellemző növénye, de gyertyános tölgyesekben is előfordul az ikrás fogasír (Cardamine glanduligera). Kárpáti szubendemikus faj, a Kárpátoknak az Északi-középhegységgel közös bennszülöttje. Hazánkban a Zemplénben (István-kút, Hajagos-hegy, Kemence-völgy) és az Aggteleki-karszton (Jósvafő) él. Virágzási ideje áprilistól júniusig tart. Élőhelye hegyvidéki, kárpáti bükkösök, szelíd humuszos nyirkos, üde, tápanyagban gazdag talajú állományokban néhol típusképző (Zemplén). A montán bükkösökön kívül, amelyeknek jellemző faja gyertyános kocsánytalan tölgyesekben és szurdokerdőkben is megjelenik. Védelme: mint nálunk ritka kárpáti endemizmusnak a megőrzése növényföldrajzi szempontból fontos. Állományaiban csak fokozatos felújító vágást és kíméletes közelítést szabad végezni! Simon Tibor között több lelőhelyről is közli, azonban ezek a helyek kizárólag az Észak-Zemplénben találhatóak. Az adatok alapján elmondható, hogy a fajnak hozzánk elterjedési területének egy nyelvszerű nyúlványa ér le. A Zempléni-hegység déli és nyugati részéből rendkívül kevés adat áll rendelkezésünkre áprilisában Baskó és Arka között a Magoska nevű hegyen sikerült megtalálni egy 78 tövet számláló állományt. Az élőhely egy méter magasságban található nudum bükkös. Rendkívül nagy tőszámban találtam hagymás fogasírt (Cardamine bulbifera), ami jelzi a terület jó tápanyagellátottságát. Az ikrás fogasír természetes élőhelyén Réti kardvirág (Gladiolus imbricatus L.) Mind a magyar, mind a tudományos név a kard latin megfelelőjéből származik. Ennek kicsinyítőképzős Gladiolus alakja a növény szárának két oldalán merőlegesen felálló, hegyes csúcsú, keskeny, kissé ívesen görbült levelekre vonatkozik. Egyes helyeken dákoskának is hívják. A 250 fajt számláló, színpompás nemzetségnek nálunk kettő vadontermő képviselője van. A leginkább lápréteken, ligeterdőkben, hegyi réteken élő réti kardvirág (Gladiolus imbricatus) a Zempléni-hegységben ritka fajnak számít. Simon Tibor között több helyről is közli (Regéc, Tokár-tető, Hosszúkő, Bohó-rét, Nagy-Milic) ben egy hegyi lápréten (Baskó: Julcsa-rét tető) sikerült megtalálnom a fajt. Erről a helyről korábbi adatát nem találtam a növénynek, ezért ez rendkívül értékes adatnak számít. Jövőbeni céljaim közé tartozik az itt található Gladiolus állomány nyomon követése. Ez legfőképp az évről évre történő tőszámlálásban és az élőhelyet veszélyeztető tényezők változásának megfigyelésében fog megnyilvánulni. A faj védelme: a réti kardvirág igen ritka, pusztulóban lévő szép virágú veszélyeztetett faj. Nagyon érzékeny a vegyszerezésre, műtrágyázásra, a vízszint ingadozására. A IUCN védett listáján 1977 óta szereplő faj. Megőrzése szempontjából rendkívül fontos az élőhelyén lévő környezeti viszonyok évről évre történő dokumentálása, ezek kiértékelése. A Julcsa-rét egyik ékessége

6 Rózsás kövirózsa (Sempervivum marmoreum Griseb.) Alig képzelhető el lepusztított, magányos sziklacsúcs vagy várrommal koronázott tar tető, omladékos sziklafal és kőgörgeteges déli verő, amelyen a sziklai gyepekben elsőként megvetve lábukat, meg ne jelennének húsos levélrozettáikkal a kövirózsák. Nevük örökzöld voltukra utal (semper=mindig, vivum=élő). Magyarországon három fajuk található meg, mindhárom védelemben részesül. A rózsás kövirózsa egy pannoniai-dacikus flóraelem, elterjedése kiterjed a Nyugat-Balkánra és a Kárpát-medence hegyvidékeire. Hazánkban az Északi- és a Dunántúliközéphegység több pontján nő. Délen Szársomlyón él. Lelőhelyei közül a tornanádaskai (Aggteleki NP, a Bükki TK, a Börzsönyi TK, a Visegrádi TK, Pilisi TK) területtel együtt védettek ben a Tekerjes-völgyi sziklagyepek kutatása közben sikerült megtalálnom egy példányos populációt. A pontos élőhely, meleg, száraz, sekély törmeléktalajú andezit sziklagyep volt. Az irodalmi adatok azt mutatták, hogy a növényt eddig még nem regisztrálták a területről. Védelme: mind termőhelyei, mind a tövei védelemre szorulnak. Füves kopárokon levő előfordulásai gyakran esnek kopárfásítás áldozatául, tőlevélrózsás példányait pedig a sziklakert kedvelők gyűjtik. Apró tőlevélrózsa sarjainak meggyökeresítésével hatékonyan terjeszthető, s a vadon élő populációk megmenthetők volnának. A sziklagyepek egyik védett növényfaja, a rózsás kövirózsa Kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia (L.) Rchb) A sarkvirágoknak (Platanthera) két egymáshoz némileg hasonló faja él hazánkban. Virágaik hosszú sarkantyút viselnek. Megporzásukat főként szenderek végzik. Élőhelyüket tekintve mindkét faj üde vagy félszáraz erdőkben (bükkösök, gyertyános tölgyesek) fordul elő. A Zempléni-hegységben azonban üde, kaszálóréteken is találkozhatunk vele. Simon Tibor ig két élőhelyet írt le, ahol találkozott a fajjal. Hosszúkő, Bohó-rét (1955), Hejce: Cicés-rét (1980) között a hegység nyugati részében két lelőhelyet sikerült regisztrálnom, ahol kevés egyedszámban, de megtalálható a faj. Ez a két lelőhely a következő. Baskó: Bika-rét, Baskó: Dobrovai-rétek. Az első élőhely szarvasmarhával van legeltetve, a másodikat minden évben kaszálják, így a jövőben véleményem szerint a két élőhely fennmaradása biztosítva van. A Dobrovai kaszálórét különleges orchideája

7 Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis Wender.) Síksági, dombvidéki elterjedésű, pontus-pannoniai faj, amely nyugati irányban Bajorországig terjed el. Ma még nálunk szórványos előfordulású, s mindkét középhegységünkben, egész Nyugat-Dunántúlon, Vasi-dombságon, Mecsekben megtalálható. Virágzási ideje március-áprilisban van. Élőhelye a mészkő és dolomit alapkőzeteken kialakult fekete rendzina vagy humusz karbonát talajok meszes, sekély, ezért gyorsan felmelegedő száraz, termőhelyei. A keleti vagy délies kitettségű oldalakat szereti. A sziklafüves vagy pusztafüves lejtők gyeptársulásainak ékessége. Simon Tibor és Baráth több helyről is közli a fajt: Mád: Szőlők (1956), Tálya: Kopasz-hegy (1960), Abaújszántó: Sátor-hegy (1958) között hat új lelőhelyét sikerült felfedezni a fajnak. Az összes élőhely keleti vagy déli kitettségű, rövid füvű lejtősztyepp társulás volt. Új lelőhelyek: Baskó, Akasztó-domb Abaújszántó, Aranyosi-legelő Sima, Csonkás Arka, Rádi-máj Baskó, Hallgató-oldal Leánykökörcsinek a Hallgató oldalban A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával a TÁMOP A/ azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program- Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

8 Irodalom Baráth, Z. (1963): Újabb lapos korpafű (Diphasium-Lycopodium complanatum) lelőhely a Zempléni-hegységben. József Attila Gimn. Évk Bölöni János (1999): Madárbirs fajok (Cotoneaster spp.). Magyarország ritka fa- és cserjefajai I. Tilia 7: Csapody István (1982): Védett növényeink. Gondolat kiadó Csapody Vera (1954): Két új növény hazánkban. Botanikai Közlemények 45 (3 4): Fazekas István és Novák Tibor (2001): Bodrogzug növényzete. In: (Kiss Gábor és Tomor Tamás szerk.) A Bodrogzug természete. Túrakalauz. Debreceni Természetbarát Turisztikai Egyesület Hargitai Zoltán (1940): A sárospataki előhegyek vegetációja - Acta Geob. Hung. 3: Hulják János (1926): Florisztikai adatok a Gömör-Szepesi Érchegység és az Eperjes-Tokaji hegylánc területének ismeretéhez. MBL 25: Jávorka Sándor (1935): Újabb érdekes növényelőfordulások. Botanikai Közlemények 32 (1 6): Pelles Gábor (2004): A Zempléni-hegység növényvilága. Húsz éves a Zempléni Tájvédelmi Körzet. Előadássorozat, Sátoraljaújhely, Simon Tibor (1952): Montán elemek az Északi-Alföld flórájában és növénytakarójában. III. Annales Biologicae Universitatum Hungariae 2: Simon Tibor (1977): A Zempléni-hegység északi részének védendő flóra különlegességeiről. Abstracta Botanica 5: Soó Rezső (1965): Fejlődéstörténeti Növényrendszertan. Tankönyvkiadó kiadó Soó Rezső és Hargitai Zoltán (1940): A Sátorhegység flórájáról. (Über die Flora des Sátorgebirges.) - Botanikai Közlemények 37 (3 4): Tuba Zoltán és Herczeg Cs. (1986): A korpafüvek zempléni-hegységi új lelőhelye. Botanikai Közlemények 73 (1 2):