Az épületegyüttes 1962-ben épült Harmati János tervei nyomán, három fő tömegből áll; a főépület, tornaterem épülete, illetve a balettszárny.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az épületegyüttes 1962-ben épült Harmati János tervei nyomán, három fő tömegből áll; a főépület, tornaterem épülete, illetve a balettszárny."

Átírás

1 1

2 Az épületegyüttes 1962-ben épült Harmati János tervei nyomán, három fő tömegből áll; a főépület, tornaterem épülete, illetve a balettszárny. Vizsgálataink, a szerkezetek meghatározása főleg szemrevételezés útján, valamint az eredeti tervek alapján történt. A főépület szerkezeti rendszerét tekintve teherhordó falas; hosszfőfalas. Főfalai ikersejt téglából falazottak, középfőfala monolit vasbeton pillérekkel merevített. Födéme E gerendás födém. Homlokzatának nagy részét nemes vakolat borítja, egy falszakaszon illetve a lábazat Travertin ragasztott kőburkolatot kapott, lapburkolata monolit jellegű terazzo burkolat. A tornaterem épülete vázas tartószerkezeti rendszerű; monolit vasbeton vázas; közötte ikersejt téglából falazott parapetfallal. Födéme alulbordás vasbeton lemezfödém, látszó kialakításban, álmennyezet nélkül. A balettszárny egy 1988-as bővítés eredménye; a földszinti teherhordófalas épületrészre emelték a könnyűszerkezetes balettszárny szintjét. 2

3 A háromszintes, alagsorral ellátott főépület, a tornatermi rész, illetve a balettszárny is beton sávalappal készültek. A tornaterem metszetén jól látható a vázas jelleg; monolit vasbeton pillérek és az alulbordás lemezfödém. A baletterem I szelvényekkel alátámasztott trapézlemezfedés kapott. A lépcsőszerkezetek monolit vasbeton szerkezetek, márványmozaik lapburkolattal. 3

4 A kollégium épülete hagyományos építési móddal készült, téglából falazott épület, műkő lábazattal borított. 4

5 Az épület közbenső födéme E gerendás födém, a túlnyújtott zárófödém pedig feltételezhetően monolit vasbeton lemezfödém. Lépcsőszerkezetek szintén monolit vasbeton szerkezetek. 5

6 E gerendás födém: előregyártott vasbeton födém, könnyű beépíthetősége, kiváló hanggátlása, és olcsó tulajdonsága miatt közkedvelt megoldás. Ikersejt tégla a főépület falazóeleme 6

7 Az épületek nyílászárói eredetileg faanyagúak voltak, de egy pár évvel ezelőtti felújítás során többségét kicserélték műanyag nyílászárókra. A kültéri acélajtók nagy részét szintén lecserélték. 7

8 A főlépcsőház bevilágítását egy három szintet átfogó függönyfal biztosítja. 8

9 Az iskolaépületek lapostető vízszigetelését a közelmúltban felújították a gyakori beázások miatt. 9

10 Belső fotó a tornateremről; jól kirajzolódik a terem vázas jellege, a pillérek és födémbordák rendszere. A pillérek közötti parapet falszakaszban a fűtési rendszer kapott helyet. Nyílászárói szintén cserélt, műanyag nyílászárók. Vakolt falfelület és sportpadló adja a belső burkolatot. 10

11 A baletterem szerkezete MSZ szerinti I szelvény, két csuklós kerettartó, hegesztett és csavarozott elemkapcsolatokkal, keretek közé helyezett Z szelemenekkel. Merevítés egy keretállásban készült, melegen hengerelt L szelvényből szerkesztve. 11

12 12

13 13

14 Már a bejárat feletti előtetőn megjelenik a homlokzati vakolat elválása a vasbeton lemezfödémtől. 14

15 Lábazaton több helyen is repedéseket láthatunk, ami valószínűleg a felfagyás következménye Ezt utólag próbálták cementhabarccsal helyrehozni, de így csak kontár munka keletkezett. 15

16 16

17 Ezen a képen a járda és az épület elválását láthatjuk, ahogy a járdatest megbillent. 17

18 Az ablakok felett és alatt sok helyen látható ez a jelenség, amikor a homlokzati vakolat megrepedezett, levált. Itt láthatóvá válik a vasbeton áthidaló gerenda, lent pedig a parapet falazata. Ez a jelenség az ablak utólagos beépítésének, és az azt követő javítási munka elmaradása miatt alakulhatott ki. Valamint a vakolat nem tapadt meg megfelelően a vasbeton gerendára. 18

19 Vakolat, és betonkimállások láthatóak azokon a helyeken, ahol a vasbeton oszlop és a tégla parapet találkozik. E pontba összegződött a mozgások által a feszültég. 19

20 A párkány utólagos beépítése látható, amikor nem hozták helyre a keletkezett hibát. 20

21 Itt a vakolatlehullások miatt a kitakart szerkezetet azonosíthatjuk. 21

22 Szintúgy, vakolatlehullások, mállás látható. Ezek oka a nem megfelelő attika lefedés lehet, így az alatta levő szerkezet átázott a csapadéktól. Valamint az falazott attika külön mozgott a a födémtől, ezeken a helyeken repedéseket láthatunk. 22

23 A 45 os repedés a tartószerkezetben szintén a mozgásra utal. Jelen esetben a bal felső saroktól indul, és a jobb alsó sarokba tart. A bal oldali épület 3 szintes, míg a középső csak 2 szintes. Így különbség adódott a terhelésből, ami bal oldali épületrész megsüllyedéséhez vezetethetett. 23

24 Balett terem rövid homlokzata, ahol utólagos javítások láthatóak, melyet szintén nem fejeztek be. 24

25 A vakolat megrepedezett, majd helyenként lehullott a tégla lábazati falról. Hiba oka felázás, és enyhe mozgás lehet. 25

26 Helyenként előbukkan a lépcső vasalata, ami a vasban keletkező feszültségek miatt létrejövő alakváltozások miatt. 26

27 27

28 A kollégium födémszerkezete vasbeton lemezfödém, mely túl van nyújtva. Szemrevételezés során ritmusosan keletkeztek hasonló repedések. Mivel mind két irányban előfordulnak ezek a hibák, így következtethettünk hogy az építéskor nem kezelték megfelelően a megszilárdult betonszerkezetet, így az elkezdett zsugorodni, aminek következménye ezen repedésképek kialakulása lett. 28

29 Ezeken a helyeken, ahol a repedés létrejött súlyos beázások, vakolatmállások, kihullások keletkezetek. A további repedések létrejötte a tető nem megfelelő dilatációja miatt jöhetett létre. 29

30 30

31 A sarokban súlyos felázást találhatunk, melynek középpontja a pozitív sarok és a talaj találkozása. Ez esetben az ereszcsatorna talaj alatti része valamikor eldugulhatott a nem megfelelő karbantartás miatt. Ezért a csapadék nem tudott távozni, feltehetően eltörött, vagy elmozdult a cső, melynek következményeként a talajba szivárgott a sok nedvesség. Végül a falszerkezet felszívta a vizet, felázott. Ezért alakulhatott ki a képen látható vakolatmállás, vakolatlehullás, és színváltozás. Feltételezésem szerint a csőtörés problémája már megoldódott, a hiba javítva lett, mivel a fal már kezdett kiszáradni, tapintásra száraz volt. 31

32 Sok helyen előfordulnak ezek az 1-2 cm átmérőjű vakolatkimállások. Ezek a vakolatban található agyagszemcsék miatt keletkeztek. 32

33 33

34 Remek példa az itt látható kép, hogy a nem megfelelő lefolyócsőcsatlakozás esetében a távozni nehezen tudó csapadék milyen esztétikai hibát tud okozni. Jelen esetben a csatlakozásnál kifolyt az esővíz a falra, ahol mohásodás indult meg. 34

35 A kollégiumi épület laposteteje, és annak felújított bitumenes lemezszigetelése látható a képen. AZ elmúlt években újíthatták fel a tetőt. Dilatációt nem raktak rá, ami hiba forrás. Valamint a tető lejtése is kontár munkára utal. Helyenként a csapadékvíz foltokba összegyűlt. 35

36 36

37 37

38 Már a bejárat feletti előtetőn megjelenik a homlokzati vakolat elválása a vasbeton lemezfödémtől. Az utólagos hőszigetelés megoldja a problémát. 38

39 Lábazaton több helyen is repedéseket láthatunk, ami valószínűleg a felfagyás következménye Ezt utólag próbálták cementhabarccsal helyrehozni, de így csak kontár munka keletkezett. Szerelt új lábazatburkolatot érdemes készíteni. 39

40 Ezen a képen a járda és az épület elválását láthatjuk, ahogy a járdatest megbillent. Új, betonjárdát érdemes készíteni. 40

41 5cm vastag mészkőlapból, új szerelt falburkolat készíthető, ami mögött hőszigetelhető az épület. 41

42 Az ablakok felett és alatt sok helyen látható ez a jelenség, amikor a homlokzati vakolat megrepedezett, levált. Itt láthatóvá válik a vasbeton áthidaló gerenda, lent pedig a parapet falazata. Ez a jelenség az ablak utólagos beépítésének, és az azt követő javítási munka elmaradása miatt alakulhatott ki. Valamint a vakolat nem tapadt meg megfelelően a vasbeton gerendára. 42

43 Vakolat, és betonkimállások láthatóak azokon a helyeken, ahol a vasbeton oszlop és a tégla parapet találkozik. E pontba összegződött a mozgások által a feszültég. 43

44 Szintúgy, vakolatlehullások, mállás látható. Ezek oka a nem megfelelő attika lefedés lehet, így az alatta levő szerkezet átázott a csapadéktól. Valamint az falazott attika külön mozgott a a födémtől, ezeken a helyeken repedéseket láthatunk. 44

45 A 45 os repedés a tartószerkezetben szintén a mozgásra utal. Jelen esetben a bal felső saroktól indul, és a jobb alsó sarokba tart. A bal oldali épület 3 szintes, míg a középső csak 2 szintes. Így különbség adódott a terhelésből, ami bal oldali épületrész megsüllyedéséhez vezetethetett. 45

46 46

47 A sarokban súlyos felázást találhatunk, melynek középpontja a pozitív sarok és a talaj találkozása. Ez esetben az ereszcsatorna talaj alatti része valamikor eldugulhatott a nem megfelelő karbantartás miatt. Ezért a csapadék nem tudott távozni, feltehetően eltörött, vagy elmozdult a cső, melynek következményeként a talajba szivárgott a sok nedvesség. Végül a falszerkezet felszívta a vizet, felázott. Ezért alakulhatott ki a képen látható vakolatmállás, vakolatlehullás, és színváltozás. Feltételezésem szerint a csőtörés problémája már megoldódott, a hiba javítva lett, mivel a fal már kezdett kiszáradni, tapintásra száraz volt. Érdemes elgondolkodni azon, hogy hogyan lehet távoltartani a vizet a háztól, esetleg szivárgót lehet építeni. 47

48 Helyenként előbukkan a lépcső vasalata, ami a vasban keletkező feszültségek miatt létrejövő alakváltozások miatt. Műgyanata kötőanyagú habarcs bevonattal orvosolható. 48

49 Sok helyen előfordulnak ezek az 1-2 cm átmérőjű vakolatkimállások. Ezek a vakolatban található agyagszemcsék miatt keletkeztek. 49

50 A kollégiumi épület laposteteje, és annak felújított bitumenes lemezszigetelése látható a képen. AZ elmúlt években újíthatták fel a tetőt. Dilatációt nem raktak rá, ami hiba forrás. Valamint a tető lejtése is kontár munkára utal. Helyenként a csapadékvíz foltokba összegyűlt. Érdemes új hőszigetelést készíteni, jó lejtéseket kialakítani. 50

51 51

Tartószerkezetek. Alapozás Tartó falak (pillérek) Födém szerkezetek Fedélszék

Tartószerkezetek. Alapozás Tartó falak (pillérek) Födém szerkezetek Fedélszék Tartószerkezetek Alapozás Tartó falak (pillérek) Födém szerkezetek Fedélszék Felveszi az épületre ható terheket, átadja a teherbíró talajra Épületre ható terhek: - külsı : pl. szél, hó - belsı: - önsúly:(szerkezet

Részletesebben

ÉPÍTÉSZ MŰSZAKI LEÍRÁS

ÉPÍTÉSZ MŰSZAKI LEÍRÁS GYÖNGYÖSOROSZI ÜZEM BŐVÍTÉSE ÉPÍTÉSZ MŰSZAKI LEÍRÁS 3211 Gyöngyösoroszi (HRSZ.: 703/3) Budapest, 2016 március Tartalomjegyzék: Előzmények, tervezési feladat I. Alapozás 1.1. Alapozási terv 1.2. Lehorgonyzó

Részletesebben

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.04.01. Iktatószám: 3598/2016 CPV Kód: 45000000-7 Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.04.01. Iktatószám: 3598/2016 CPV Kód: 45000000-7 Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata NYDOP-3.1.1/B2-13-k2-2013-0004 Szociális városrehabilitáció a soproni Kurucdombon számú pályázat keretében kivitelezési munkák szociális bérlakások kialakítása - 1. rész tájékoztató a 3. sz. módosításról

Részletesebben

Dr. Hunyadi Zoltán ÉPÜLETSZERKEZETTAN 3 HOMLOKZATBURKOLATOK 4 www.epszerk.bme.hu Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék KŐBURKOLATOK KIALAKÍTÁSI LEHETŐSÉGEI

Részletesebben

54 582 03 0000 00 00 Magasépítő technikus Magasépítő technikus

54 582 03 0000 00 00 Magasépítő technikus Magasépítő technikus A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek MKEH-40 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény szerinti közzétételéről Az iparügyekért

Részletesebben

Szóbeli vizsgatantárgyak

Szóbeli vizsgatantárgyak Szóbeli vizsgatantárgyak 1. Magasépítéstan 2. Szilárdságtan 3. Szervezési és vállalkozási ismeretek Megjegyzések: 1. A Magasépítéstan vizsgatantárgy szóbeli tételei szóban és vázlatrajzokkal megválaszolható

Részletesebben

0,45 3,54 0,45 0,45 5,01 0,45 0,45 3,89 0,12 1,00 0,27 1,20 0,27 1,33 0,12 1,81 0,45 0,45 5,01 0,27 1,20 0,27 3,26 0,45 0,45 2,89 0,12 2,00 0,27 2,57 0,12 2,03 0,45 6,75 1,41 0,27 0,45 4,14 1,67 0,49 0,45

Részletesebben

SZAKIPARI SZERKEZETEK I. V Á L A S Z F A L A K

SZAKIPARI SZERKEZETEK I. V Á L A S Z F A L A K SZAKIPARI SZERKEZETEK I. V Á L A S Z F A L A K Kialakítás módja Építés módja Anyagok Hagyományos Korszerő Egyrétegő Falazott Öntött Tégla Válaszfaltégla Üveg tégla COPILIT üveg Rabic falak Cement rabic

Részletesebben

Csomóponti katalógus

Csomóponti katalógus Csomóponti katalógus Tartalom Silka csomópontok 3 16 Ytong csomópontok 17 62 Szerkezeti csomópontok Silka Lábazati megoldás Silka mészhomoktégla teherhordó falszerkezet Silka burkoló előtétfallal ásványi

Részletesebben

Horváth Ferenc építészmérnök tervező, É16 0245

Horváth Ferenc építészmérnök tervező, É16 0245 Érintettek és közreműködők Horváth Ferenc építészmérnök tervező É 16 0245 HU-5000 Szolnok, Csokonai út 96. II.2. Fax: 56/344-557 ÉPÍÍTÉSII KIIVIITELEZÉSII TERVDOKUMENTÁCIIÓ ÉPÍÍTÉSZ TERVFEJEZET Építés

Részletesebben

halvány arany színben, 115x48 szemméret, v=2 mm, 80-100 % árnyékoló képesség, (0-35 fok nap beesési szög esetén)

halvány arany színben, 115x48 szemméret, v=2 mm, 80-100 % árnyékoló képesség, (0-35 fok nap beesési szög esetén) Falak: FR01 FR02 FR03 FR04 FR05 FR06 Önhordó, hőszigetelt homlokzatpanel vasbeton teherhordó fal előtt 20 cm önhordó, hőszigetelt, tűzgátló homlokzati állópanel alsó-felső rögzítéssel, mélyített vízszintes

Részletesebben

Magas Minőség Kft (1027 Budapest, Bem József út 6.) által Győr, Bajcsy Zs. 6. hrsz: 7206 ingatlanon átépítendő 13 lakásos társasházhoz

Magas Minőség Kft (1027 Budapest, Bem József út 6.) által Győr, Bajcsy Zs. 6. hrsz: 7206 ingatlanon átépítendő 13 lakásos társasházhoz EMELTSZINTŰ FŰTÉSKÉSZ MŰSZAKI LEÍRÁS Magas Minőség Kft (1027 Budapest, Bem József út 6.) által Győr, Bajcsy Zs. 6. hrsz: 7206 ingatlanon átépítendő 13 lakásos társasházhoz Általános leírás: Az áttervezésre

Részletesebben

7/3 Szigetelések hibái

7/3 Szigetelések hibái ÚJ OTÉK 7/3 1 7/3.1 A szigetelés funkciója Az épület szerkezeteit védő szigetelések fő funkciója és célja, hogy a falakat és padlószerkezeteket megóvja és elhatárolja a víznyomástól, talajnedvességtől,

Részletesebben

Gazdálkodás. 2. Ismertesse a reklám kialakításának szempontjait, a fogyasztói és a vásárlói magatartást, a piackutatás elveit és módszereit!

Gazdálkodás. 2. Ismertesse a reklám kialakításának szempontjait, a fogyasztói és a vásárlói magatartást, a piackutatás elveit és módszereit! 2 Gazdálkodás 1. Ismertesse a vállalkozás előkészítését, az előkészítés szempontjait termék vagy szolgáltatás esetében, a vállalkozások sikerének legfontosabb tényezőit, a vállalkozás egyensúlyi feltételeit,

Részletesebben

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek MKEH-21 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény szerinti közzétételéről Az iparügyekért

Részletesebben

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek MKEH-42 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Közleménye kijelölt szervezeteknek a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény szerinti közzétételéről Az iparügyekért

Részletesebben

R1 közösségi helyiségek talajon fekvă padlója 2,2 cm svédpadló rejtett rögzítéssel, párnafákra fektetve 2,4 cm párnafa, közte lépésálló hćszigetelés 5 cm aljzatbeton 1 rtg PE technológiai szigetelés 14

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, 1132 Budapest, Visegrádi utca 49. 2.

Részletesebben

Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj.

Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj. Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT. Az Épületszerkezettan 3. félév 5. szerkesztő gyakorlatához Táblás szerelt homlokzatburkolatok

ÓRAVÁZLAT. Az Épületszerkezettan 3. félév 5. szerkesztő gyakorlatához Táblás szerelt homlokzatburkolatok BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék Épületszerkezettan 3. Előadók: Dr. Becker Gábor, Dr. Hunyadi Zoltán Évf. felelős: Dr. Takács Lajos Gábor 2015/16 tanév II. félév ÓRAVÁZLAT Az Épületszerkezettan

Részletesebben

NYDOP-5.2.1./A-12-2012-0002

NYDOP-5.2.1./A-12-2012-0002 Tájékoztató a szerződés módosításáról - Vállalkozási szerződés a NYDOP-5.2.1./A-12-2012-0002 Letenye városban Egészségház kialakítása projekt keretében kivitelezési feladatok ellátására Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

5.6.0. - energetikai korszerűsítés - Magyarbánhegyes

5.6.0. - energetikai korszerűsítés - Magyarbánhegyes 5.6.0. - energetikai korszerűsítés - Magyarbánhegyes Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/105 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium

Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium Gyakorlati épületfizika Féléves feladat Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium 9023 Győr, Szabolcska Mihály u. 5. Hő- és páratechnikai, épületakusztikai és tűzvédelmi szakvélemény Készítette:

Részletesebben

Ingatlanvagyon-értékelı és közvetítı tanfolyam

Ingatlanvagyon-értékelı és közvetítı tanfolyam Ingatlanvagyon-értékelı és közvetítı tanfolyam Mőszaki ismeretek Szerkezeti ismeretek É P Ü L E T S Z E R K E Z E T E K Fı szerkezeti csoportok Teherhordó szerkezetek (Kiegészítı szerkezete) Szakipari

Részletesebben

A04. Lőportár Lőtér Budapest XI. kerület, Szerémi út R10 R11 R1 R1 R1. Komplex II. - Ipartanszék Konzulens: Gaul Cicelle. A1 metszet M= 1 : 50 A02 CS4

A04. Lőportár Lőtér Budapest XI. kerület, Szerémi út R10 R11 R1 R1 R1. Komplex II. - Ipartanszék Konzulens: Gaul Cicelle. A1 metszet M= 1 : 50 A02 CS4 R1 Talajon fekvő kőburkolatú padló 2cm Nox gránit kőburkolat 1cm flexibilis ragasztóhabarcs felületsimítás és ragasztás 5cm aljzatbeton, padlófűtés cm vasalt aljzatbeton R2 Talajon fekvő greslap burkolatú

Részletesebben

AF MÓD 2 - Budapesti Gazdasági Egyetem, 1087 Budapest, Berzsenyi utca 6. szám alatti épületének átalakítása

AF MÓD 2 - Budapesti Gazdasági Egyetem, 1087 Budapest, Berzsenyi utca 6. szám alatti épületének átalakítása AF MÓD 2 - Budapesti Gazdasági Egyetem, 1087 Budapest, Berzsenyi utca 6. szám alatti épületének átalakítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Módosítás/helyesbítés/visszavonás/2015

Részletesebben

ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0119

ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0119 Eredménytájékoztató-Orvosi rendelő felújítása, bővítése az ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0119 azonosítószámon nyilvántartott Orvosi rendelő korszerűsítés Nagycsécs községben projekt keretében. Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

H-2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc u.

H-2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc u. OROSZLÁNY Építészeti ajánlatkérési tervdokumentáció Építtető: Megrendelő: Projekt műszaki előkészítő: H-2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc u. H-2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc u. Svorcz Gábor H-2890 Tata, Akácfa

Részletesebben

S A V A R I A M Ú Z E U M

S A V A R I A M Ú Z E U M SAVARIA MÚZEUM HOMLOKZATFELÚJÍTÁS ÉPÍTÉSI KIVITELEZÉSI TERVE 1 S A V A R I A M Ú Z E U M H O M L O K Z A T F E L Ú J Í T Á S É P Í T É S I K I V I T E L E Z É S I T E R V E MEGBÍZÓ: Szombathely Megyei

Részletesebben

a burkolat meghibásodásának okait, azok javítási módszereit, hasonlítsa össze a terazzó és a simított betonpadló burkolatot anyagának összetételét,

a burkolat meghibásodásának okait, azok javítási módszereit, hasonlítsa össze a terazzó és a simított betonpadló burkolatot anyagának összetételét, Szakismeret 1. 2. 3. a) Sorolja fel az építőipari alapfogalmak közül az épület és az alaprajz fogalmát, az épületek csoportosítását, alapvető követelményeit, az épületet érő hatásokat, az épületszerkezet

Részletesebben

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE FÜGGELÉK MÓDOSÍTOTT ÉMOP-3.1.1.-12

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE FÜGGELÉK MÓDOSÍTOTT ÉMOP-3.1.1.-12 SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE FÜGGELÉK MÓDOSÍTOTT ÉMOP-3.1.1.-12 2013. március Tartalomjegyzék 1. SZOCIÁLIS AKCIÓTERÜLET... 3 2. TULAJDONVISZONY VIZSGÁLAT...

Részletesebben

Ta rta l o m j e g y z é k

Ta rta l o m j e g y z é k Ta rta l o m j e g y z é k 1. Mé r t a n i a l a pf o g a l m a k... 5 1.1. Mértékegységek, a mérés... 5 1.2. A műszaki rajz eszközei, rajzi szabványok... 9 1.2.1. Rajzeszközök... 9 1.2.2. Szabványos papírméret...11

Részletesebben

Ssz. Tételszám Egységre jutó (HUF) A tétel ára összesen (HUF) Tételkiírás Anyag Munkadíj Anyag Munkadíj

Ssz. Tételszám Egységre jutó (HUF) A tétel ára összesen (HUF) Tételkiírás Anyag Munkadíj Anyag Munkadíj 1. oldal 1 21-003-5.1.1.2 (23) Munkaárok földkiemelése dúcolás nélkül, 2,0 m² szelvényig, III. talajosztály 1 m3............ 2 31-000-13.2 (69) Beton aljzatok, járdák bontása 10 cm vastagságig, kavicsbetonból,

Részletesebben

A nyomástartó berendezések és rendszerek biztonsági követelményeiről és megfelelőség tanúsításáról szóló 9/2001. (IV. 5.

A nyomástartó berendezések és rendszerek biztonsági követelményeiről és megfelelőség tanúsításáról szóló 9/2001. (IV. 5. NFGM közlemény a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító ek kijelölésének részletes szabályairól szóló, a 26/200. (X. 4.) GM és a 75/2004. (IV. 29.) GKM rendelettel módosított 4/999.

Részletesebben

Ingatlanközvetítı tanfolyam. Mőszaki ismeretek

Ingatlanközvetítı tanfolyam. Mőszaki ismeretek Ingatlanközvetítı tanfolyam Mőszaki ismeretek II rész KIEGÉSZÍTİ TEHERHORDÓ SZERKEZETEK I. K É M É N Y E K, S Z E L L İ Z İ K Megnevezés Kialakítás módja Fajtái Anyaga Kémény Falazott - Függıleges teherhordó

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

VTK - Strandfürdő szociális épületének átalakítási munkái, az épületben elsősegélynyújtó-hely kialakítása, valamint egyéb kiegészítő munkálatok

VTK - Strandfürdő szociális épületének átalakítási munkái, az épületben elsősegélynyújtó-hely kialakítása, valamint egyéb kiegészítő munkálatok VTK - Strandfürdő szociális épületének átalakítási munkái, az épületben elsősegélynyújtó-hely kialakítása, valamint egyéb kiegészítő munkálatok Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/75 Beszerzés tárgya: Építési

Részletesebben

Vállalkozási szerződés módosítása

Vállalkozási szerződés módosítása Vállalkozási szerződés módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/55 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

Födémszerkezetek megerősítése

Födémszerkezetek megerősítése Födémszerkezetek megerősítése FÖDÉMEK MEGERŐSÍTÉSE FASZERKEZETŰ TARTÓK CSAPOS GERENDAFÖDÉM A csapos gerendafödémek károsodása a falazatra felfekvő végek bütüinek és az 50..10 cm hosszra kiterjedő felső

Részletesebben

TETŐTÉR I EMELET ELŐTÉR TETŐTÉR +4,84 5 I EMELET +1,61 5 ELŐTÉR 3 30 7 30 7 30 7 30 7 30 7 30 7 30 7 30 7 30 7 170 3 9*30,7=276 170 120 30 120 0 120 120 322 8 147 30 7 30 7 30 7 30 7 +4,84 5 147 453 TETŐTÉR

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/57. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/57. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: Tiszavasvári, Városháza tér 4. sz. alatt található Városháza energetikai korszerűsítése, homlokzatfelújítása, kiegészítő akadálymentesítése és az épület előtt ill. mögött elhelyezkedő meglévő járdaszakasz

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés 3. sz. módosításáról - KDOP-3.1.1./D1-12-k-2012-0001 - kivitelezési építési beruházás

Tájékoztató a szerződés 3. sz. módosításáról - KDOP-3.1.1./D1-12-k-2012-0001 - kivitelezési építési beruházás Tájékoztató a szerződés 3. sz. módosításáról - KDOP-3.1.1./D1-12-k-2012-0001 - kivitelezési építési beruházás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/141 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Tájékoztató

Részletesebben

ÉMOP-4.1.1/B-12-2013-0001

ÉMOP-4.1.1/B-12-2013-0001 Tájékoztató a szerződés módosításáról Vállalkozási szerződés a Városi Rendelőintézet felújítása Mezőkövesden című ÉMOP4.1.1/B1220130001 azonosító számú pályázat kivitelezésére Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE

HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM 2010/11 HILD JÓZSEF ÉPÍT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ENERGETIKAI ELLEN RZÉSE KÉSZÍTETTE: BOGNÁR-DÖRNER ÁGNES PAJOR ZSÓFIA RITA GERGELY GYULA MÁTYÁS BORSAI ÁRPÁD 2010/11 HILD JÓZSEF ÉPÍT

Részletesebben

Építési engedélyezési dokumentáció

Építési engedélyezési dokumentáció 6500 Baja, Deák Ferenc utca 6. alagsor 1. Tel.: +36 20/322-00-31 Fax: 79/323-703 Email: srti@t-online.hu Építési engedélyezési dokumentáció a 6500 Baja, Szabadság utca 16. szám alatti 463. hrsz.-ú ingatlanon

Részletesebben

4. ÉPÍTMÉNY TÉTELES KÖLTSÉGBECSLÉSE

4. ÉPÍTMÉNY TÉTELES KÖLTSÉGBECSLÉSE 4. ÉPÍTMÉNY TÉTELES KÖLTSÉGBECSLÉSE 2014/15-2-É-06 Megrendelő: SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS SZERVEZÉS SZAKIRÁNY Vállalkozó: Vedres Béla Készült: 2014/15 2. félév

Részletesebben

Margarete-Reichl Straße. St. Ulrich Straße

Margarete-Reichl Straße. St. Ulrich Straße Helyszínrajz M 1:500 Margarete-Reichl Straße -0,02 cs cs +5,70-0,02 +4,90 +3,90 6,30 17,50 29,70 É Jellemző szélirány cs e t g Mp 2 P10 St. Ulrich Straße cs -0,02 cs cs 5,50 10,60 1,50 66,66 80,26 2,80

Részletesebben

Néhány szakmai értékelő gondolat az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat egyes előírásaihoz

Néhány szakmai értékelő gondolat az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat egyes előírásaihoz Néhány szakmai értékelő gondolat az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat egyes előírásaihoz Országos Tűzvédelmi 2011. szeptember 15-16. Rendező: TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Előadó: dr. Bánky Tamás

Részletesebben

PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA projekt ÉPÍTTETŐ:

PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA projekt ÉPÍTTETŐ: PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA projekt ÉPÍTTETŐ: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat 1041 Budapest, István út 14. TERVFAJTA: Ajánlatkérési

Részletesebben

A 2092 Budakeszi, Fő utca 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ épületére vonatkozó műszaki állapot értékelés

A 2092 Budakeszi, Fő utca 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ épületére vonatkozó műszaki állapot értékelés A 2092 Budakeszi, Fő utca 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ épületére vonatkozó műszaki állapot értékelés 2.) Az épület tartószerkezetére vonatkozó műszaki állapot értékelés 2.1.

Részletesebben

KÖRÖS FALAZÓELEMEK BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ

KÖRÖS FALAZÓELEMEK BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ CSERÉP TETÕFOKON! Körös falazóelem KÖRÖS FALAZÓELEMEK A KÖRÖS égetett agyag falazóelemekbõl készülõ falszerkezet erõtani tervezése minden esetben egyedi szerkezettervezõi feladat, amit

Részletesebben

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 1. 2. 3. 4.

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 1. 2. 3. 4. 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 2016.01.01 2017.12.31 8 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Az épített

Részletesebben

Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése

Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése tanulmányok Készült: a NEA-NO-15-SZ-0262 jelű pályázat támogatásával Möller István Alapítvány A szerzők # # # # # # # # # # # # # #

Részletesebben

BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék HOMLOKZATBURKOLATOK. 2012. május

BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék HOMLOKZATBURKOLATOK. 2012. május BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék Épületszerkezettan 3. Ellenőrző kérdések Előadó: dr. Hunyadi Zoltán HOMLOKZATBURKOLATOK 2012. május ÁTTEKINTÉS, KÖVETELMÉNYEK Ismertesse a homlokzatburkolat

Részletesebben

Ismertetõjegyek. Nyomószilárdság Stabil, masszív házat építeni értékálló befektetés. Az YTONG épületek a biztonságot nyújtják Önnek.

Ismertetõjegyek. Nyomószilárdság Stabil, masszív házat építeni értékálló befektetés. Az YTONG épületek a biztonságot nyújtják Önnek. Építési 1 x1 2 Ismertetõjegyek 3 Tartalomjegyzék Az YTONG ismertetõjegyek.........................................3 Bevezetõ.........................................................4 Az YTONG építési rendszer

Részletesebben

TARTALOM JEGYZÉK ALÁÍRÓLAP

TARTALOM JEGYZÉK ALÁÍRÓLAP ALÁÍRÓLAP AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA PROJEKT, 1046 BUDAPEST, FÓTI ÚT 66. ÉS 75214/4 HELYRAJZI SZÁM ALATTI INGATLANON, AJÁNLATKÉRÉSI MŰSZAKI TERVDOKUMENTÁCIÓ

Részletesebben

ÉPÜLETDIAGNOSZTIKA-1 ÉPÜLETDIAGNOSZTIKA

ÉPÜLETDIAGNOSZTIKA-1 ÉPÜLETDIAGNOSZTIKA ÉPÜLETDIAGNOSZTIKA-1 ÉPÜLETDIAGNOSZTIKA ÉPÜLETDIAGNOSZTIKA LÉPÉSEI TERVEK BESZERZÉSE SZERKEZETEK AZONOSÍTÁSA SZEMREVÉTELEZÉS HELYSZINI VIZSGÁLATOK (feltárások, mérések, műszeres mérések) VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról II. - Mesevár Óvoda közösségi célú felújításának, átalakításának, bővítésének kivitelezési munkái

Tájékoztató a szerződés módosításáról II. - Mesevár Óvoda közösségi célú felújításának, átalakításának, bővítésének kivitelezési munkái Tájékoztató a szerződés módosításáról II. - Mesevár Óvoda közösségi célú felújításának, átalakításának, bővítésének kivitelezési munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/110 Beszerzés tárgya: Építési

Részletesebben

Magasépítéstan alapjai 2. Előadás

Magasépítéstan alapjai 2. Előadás MAGASÉPÍTÉSTAN ALAPJAI Magasépítéstan alapjai 2. Előadás BME MET Előadó: 2014/2015 II. szemeszter egyetemi docens, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék 2. Előadás (TEHERHORDÓ) Falas épületek 1. Bevezetés

Részletesebben

Egykori üdülőépület felújításának és korszerűsítésének dokumentációja 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 9. sz. 1741. hrsz.

Egykori üdülőépület felújításának és korszerűsítésének dokumentációja 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 9. sz. 1741. hrsz. MŰSZAKI LEÍRÁS Készült a Balatonföldvár, Petőfi S. u. 9. sz. 1741. hrsz. alatti ingatlanon lévő lakóépület felújítási és korszerűsítési dokumentációjához. 1./ Előzmények, helyszín, környezet Az épület

Részletesebben

Lovassy László Gimnázium rekonstrukciója, bővítése Veszprém

Lovassy László Gimnázium rekonstrukciója, bővítése Veszprém Lovassy László Gimnázium rekonstrukciója, bővítése Veszprém Tervpályázati műleírás Adottságok A tornaterem tervezett helye (a gimnázium meglévő alsó sportpályája) a történeti városszövet és a 70-es évekre

Részletesebben

Értékesítési dokumentáció. Vállalkozói Csarnok a Nagykanizsai Ipari Parkban

Értékesítési dokumentáció. Vállalkozói Csarnok a Nagykanizsai Ipari Parkban Értékesítési dokumentáció Vállalkozói Csarnok a Nagykanizsai Ipari Parkban A Nagykanizsai Ipari park és logisztikai központ szervezésében vállalkozói csarnok épül. Célunk a felmerült igények kielégítése.

Részletesebben

Költözzön a Balaton fővárosába!

Költözzön a Balaton fővárosába! Költözzön a Balaton fővárosába! Ismerkedjen meg legújabb ingatlanfejlesztési projektünkkel, melyre Balatonfüreden, a Balaton fővárosában kerül sor. A híres füredi öbölre néző, gyönyörű fekvésű telken nyolc

Részletesebben

2. Az ingatlan területi elhelyezkedése, megközelitése, közmű és infrastrukturális ellátottsága:

2. Az ingatlan területi elhelyezkedése, megközelitése, közmű és infrastrukturális ellátottsága: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése 1008. Budapest,, Tárgy: Javaslat a Budapest, X. ker. Fokos u.

Részletesebben

33 582 03 1000 00 00 Burkoló Burkoló 33 582 03 0100 31 01 Hidegburkoló Burkoló

33 582 03 1000 00 00 Burkoló Burkoló 33 582 03 0100 31 01 Hidegburkoló Burkoló Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

a Szeged, Budapesti út. 5./ hrsz: 01392/6/. alatti fedett kerékpár tároló kiviteli tervéhez

a Szeged, Budapesti út. 5./ hrsz: 01392/6/. alatti fedett kerékpár tároló kiviteli tervéhez " STEEL " Tervezı Iroda BT. 6723. Szeged, Mária u. 5. Tel.: -2626-938 SZERKEZETI MŐLEÍRÁS a Szeged, Budapesti út. 5./ hrsz: 0392/6/. alatti fedett kerékpár tároló kiviteli tervéhez Kiindulási adatok ±0,00=

Részletesebben

33 582 03 1000 00 00 Burkoló Burkoló 33 582 03 0100 31 01 Hidegburkoló Burkoló

33 582 03 1000 00 00 Burkoló Burkoló 33 582 03 0100 31 01 Hidegburkoló Burkoló Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

ÉPÍTÕMESTERI MUNKÁK ÉS BEFEJEZÕ SZAKIPARI MUNKÁK

ÉPÍTÕMESTERI MUNKÁK ÉS BEFEJEZÕ SZAKIPARI MUNKÁK ÉPÍTÕMESTERI MUNKÁK ÉS BEFEJEZÕ SZAKIPARI MUNKÁK 1. 14-004-002 Ideiglenes létesítmények, vízszintsüllyesztés Talajvízszint süllyesztés elõkészítése fúrt szûrõkutaknál, kútépítésnél 3m mélységig, NA 600

Részletesebben

Műszaki ajánlás és kivitelezési útmutató pincék utólagos belső oldali vízszigeteléséhez SCHOMBURG TERMÉKEKKEL

Műszaki ajánlás és kivitelezési útmutató pincék utólagos belső oldali vízszigeteléséhez SCHOMBURG TERMÉKEKKEL Műszaki ajánlás és kivitelezési útmutató pincék utólagos belső oldali vízszigeteléséhez SCHOMBURG TERMÉKEKKEL 2012. - 1 - 1. Rekonstrukciós munkák A bontási munkák során a falazott szerkezetek felületéről

Részletesebben

BIZTONSÁGTECHNIKAI ÚTMUTATÓ A BETÖRÉSES LOPÁS-RABLÁSBIZTOSÍTÁSI KOCKÁZATOK KEZELÉSÉRE. A.1. függelék. Hatályos szabványok gyűjteménye

BIZTONSÁGTECHNIKAI ÚTMUTATÓ A BETÖRÉSES LOPÁS-RABLÁSBIZTOSÍTÁSI KOCKÁZATOK KEZELÉSÉRE. A.1. függelék. Hatályos szabványok gyűjteménye A 1 függelék Szabványkatalógus BIZTONSÁGTECHNIKAI ÚTMUTATÓ A BETÖRÉSES LOPÁS-RABLÁSBIZTOSÍTÁSI KOCKÁZATOK KEZELÉSÉRE (AJÁNLÁS) A.1. függelék Hatályos szabványok gyűjteménye Megjegyzés: Új, vagy módosított

Részletesebben

Államvizsga kérdések Geotechnika Szakirány

Államvizsga kérdések Geotechnika Szakirány Államvizsga kérdések Geotechnika Szakirány 1. Ismertesse az állékonyság alapkérdését. 2. Ismertesse szabadon álló és megtámasztott földtestek egyensúlyi kérdését! 3. Ismertesse a földmunkák végzése során

Részletesebben

Növeli a nyúlóképességet, a vízállóságot és a vegyi anyagokkal szembeni ellenállást; Csökkenti a vízáteresztı képességet és kiválóan rugalmas.

Növeli a nyúlóképességet, a vízállóságot és a vegyi anyagokkal szembeni ellenállást; Csökkenti a vízáteresztı képességet és kiválóan rugalmas. ASOPLAST-MZ Cikkszám: 2 02222 Kötıanyag - Esztrich- és habarcsadalék Jellemzıi: Az ASOPLAST-MZ nem szappanosítható ragasztó adalékanyag; Acetát-, valamint lágyítóanyag-mentes; Nem korrozív; Az ASOPLAST-MZ

Részletesebben

KEOP-5.5.0/A/12-2013-0304

KEOP-5.5.0/A/12-2013-0304 Vállalkozási szerződés, KEOP-5.5.0/A/12-2013-0304 kódú pályázat keretében az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet régi kórházépületének energetikai rekonstrukciója, homlokzati hőszigetelése. Közbeszerzési

Részletesebben

T E R V E Z Ő I N Y I L A T K O Z A T

T E R V E Z Ő I N Y I L A T K O Z A T T E R V E Z Ő I N Y I L A T K O Z A T Alulírott Farkas Károly a 37/2007 (XII.13) ÖTM rendelet alapján kijelentem, hogy Kariusz Jakab megrendelésére a 2040 Budaörs, Semmelweis u. 27, hrsz.: 2817/2 számú

Részletesebben

TARTÓSZERKEZETI MUNKARÉSZ GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ

TARTÓSZERKEZETI MUNKARÉSZ GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ TARTÓSZERKEZETI MUNKARÉSZ GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ Tartószerkezeti tervező: EXON 2000 Kft. 1136 Bp. Pannónia u. 18. I/1. Szántó László statikus vezetőtervező épület-,

Részletesebben

ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-0107

ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-0107 Tájékoztató az eljárás eredményéről: Örökségturisztikai és kulturális rendezvényközpont a tolcsvai Szirmay-Waldbott kastélyban tárgyú, ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-0107 azonosító számú projekt... Közbeszerzési

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/78 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/78 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés A 6500 Baja, Szabadság út 30. és 32. szám alatti ingatlanok felújítása és átalakítása kiviteli tervdokumentációjának elkészítése és építési kivitelezési munkáinak elvégzése Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

TSZ: 1218. Inkubátorház - Hatvan építési engedélyezési terve. RACE CAR Kft. 1223 Budapest, Nagytétényi út 190. B. ép. I. em. 3.

TSZ: 1218. Inkubátorház - Hatvan építési engedélyezési terve. RACE CAR Kft. 1223 Budapest, Nagytétényi út 190. B. ép. I. em. 3. TSZ: 1218 építtető: RACE CAR Kft. 1223 Budapest, Nagytétényi út 190. B. ép. I. em. 3. terv: Inkubátorház - Hatvan építési engedélyezési terve helyszín: 3000 Hatvan, Bercsényi utca hrsz.: 7000/2 Veszprém,

Részletesebben

2013.05.28. HOMLOKZATBURKOLATOK 3/b. önhordó fal hátfal kapcsolata légrés átszellőzés - hőszigetelés ÉPÜLETSZERKEZETTAN 3. Dr.

2013.05.28. HOMLOKZATBURKOLATOK 3/b. önhordó fal hátfal kapcsolata légrés átszellőzés - hőszigetelés ÉPÜLETSZERKEZETTAN 3. Dr. Dr. Hunyadi Zoltán ÉPÜLETSZERKEZETTAN 3 HOMLOKZATBURKOLATOK 3/b www.epszerk.bme.hu Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék SZERELT TÉGLABURKOLATOK

Részletesebben

Épületakusztika. Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András

Épületakusztika. Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András Épületakusztika Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András ZAJFORRÁSOK Külső zajforrások Ipari tevékenység Járműtranszport Rendezvények (zenei, sport, stb tüntetés ) Belső zajforrások Belső téri tevékenységekből

Részletesebben

Szeged, Deák Ferenc utca 22.

Szeged, Deák Ferenc utca 22. Szeged, Deák Ferenc utca 22. lakóépület homlokzat felújítás kiviteli terve TELAMON PRO Tervez Szolgáltató Kft. Szeged, Kölcsey u. 10. SZEGED, DEÁK FERENC UTCA 22. LAKÓÉPÜLET UTCAI HOMLOKZAT FELÚJÍTÁS KIVITELI

Részletesebben

MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE

MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE AZ INGATLAN ADATAI 7140 BÁTASZÉK, BUDAI UTCA 61. HRSZ.: 561 MEGRENDELŐ ADATAI BÁTASZÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Ytong tervezési segédlet

Ytong tervezési segédlet Ytong tervezési segédlet Tartalom Statika Falazott szerkezetek 4 Áthidalások Pu zsaluelemekkel 8 Pu 20/25 jelű Ytong kiváltógerenda 9 Pu 20/30 jelű Ytong kiváltógerenda 10 Pu 20/37,5 jelű Ytong kiváltógerenda

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata AZ IPARI ÚT ÉSZAKI OLDALÁN LÉVİ TERÜLETEK Békéscsaba, 2010. 2 Tartalomjegyzék 5600 Békéscsaba, Ipari út 1. Fıbb adatok 2. Térképvázlat 3. Egyéb információk 4.

Részletesebben

Thermo-Block Hőszigetelt Energiatakarékos Építési Rendszer, A+ és passzív házak építőanyaga. Előadó: Beke János Tulajdonos-ügyvezető

Thermo-Block Hőszigetelt Energiatakarékos Építési Rendszer, A+ és passzív házak építőanyaga. Előadó: Beke János Tulajdonos-ügyvezető Thermo-Block Hőszigetelt Energiatakarékos Építési Rendszer, A+ és passzív házak építőanyaga Előadó: Beke János Tulajdonos-ügyvezető Thermo-Block Magyarország Kft A Thermo-Block Magyarország Kft magyar

Részletesebben

Lovasudvar és gazdasági épület kivitelezési munkái

Lovasudvar és gazdasági épület kivitelezési munkái Lovasudvar és gazdasági épület kivitelezési munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/127 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

Az anarcsi Czóbel-kúria felújítása című projekt

Az anarcsi Czóbel-kúria felújítása című projekt Az anarcsi Czóbel-kúria felújítása című projekt Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

AKADÁLYMENTES BELSŐ TEREK

AKADÁLYMENTES BELSŐ TEREK AKADÁLYMENTES BELSŐ TEREK ELŐADÁS BUDAPEST, 2010. június 24. BABITS BERNADETT BAUONLINE KFT. ELŐADÁS VÁZLATA 1. BEMUTATKOZÁS, TEVÉKENYSÉGEK ÉPÍTÉSZMÉRNÖK AKADÁLYMENTESÍTÉS, REHABILITÁCIÓS KÖRNYEZETTERVEZŐ

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA BŐVÍTÉSE MELEGÍTŐ KONYHÁVAL ÉS ÉTKEZŐVEL 3021 LŐRINCI, SZABADSÁG TÉR 18. Hrsz: 1050 KIVITELI TERV STATIKAI MUNKARÉSZ

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA BŐVÍTÉSE MELEGÍTŐ KONYHÁVAL ÉS ÉTKEZŐVEL 3021 LŐRINCI, SZABADSÁG TÉR 18. Hrsz: 1050 KIVITELI TERV STATIKAI MUNKARÉSZ . HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA BŐVÍTÉSE MELEGÍTŐ KONYHÁVAL ÉS ÉTKEZŐVEL 3021 LŐRINCI, SZABADSÁG TÉR 18. Hrsz: 1050 KIVITELI TERV STATIKAI MUNKARÉSZ ÉPÍTTETŐ: LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3021 LŐRINCI,

Részletesebben

kúrtki; Píikfídő Részvénytársusáf!

kúrtki; Píikfídő Részvénytársusáf! Ügyiratszám:. Jí.Q./.ÖÖS./.^S C~ ^4% ~OQZ>^/caS~ 4.sz. melléklet Ügyintéző: Kémeri Balázs (469-8116) Kötelezettségvállalást előkészítő: Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrí A szerződés tárgya: Óperenciás

Részletesebben

ACÉLSZERKEZETŰ CSARNOKOK ÉPÜLETSZERKEZETI ÁTTEKINTÉSE. Dr. Kakasy László

ACÉLSZERKEZETŰ CSARNOKOK ÉPÜLETSZERKEZETI ÁTTEKINTÉSE. Dr. Kakasy László ACÉLSZERKEZETŰ CSARNOKOK ÉPÜLETSZERKEZETI ÁTTEKINTÉSE Dr. Kakasy László ACÉLSZERKEZETŰ CSARNOKOK A TARTÓSZERKEZET KIALAKÍTÁSÁRA HATNAK : belső térigény, építészeti tömeg pillérosztás, hajók száma, tető

Részletesebben

GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA

GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA GYAKORLATI ÉPÜLETFIZIKA A fal rétegrendje (belülről kifelé) 1,5 cm vakolat 20 cm vasbeton fal 0,5 cm ragasztás 12 cm kőzetgyapot hőszigetelés 0,5 cm vékonyvakolat Számítsuk ki a fal hőátbocsátási tényezőjét,

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Ráckeve Város Önkormányzata (2300 Ráckeve, Szent István tér 4.) 2. A közbeszerzés

Részletesebben

"Sportöltöző és a Haller Kúria II. felújítása" tárgyú eljárás eredménytájékoztatója

Sportöltöző és a Haller Kúria II. felújítása tárgyú eljárás eredménytájékoztatója "Sportöltöző és a Haller Kúria II. felújítása" tárgyú eljárás eredménytájékoztatója Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/94 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Bérbeadásra kínáljuk a Budapest, IV. ker. Újpest Baross

Bérbeadásra kínáljuk a Budapest, IV. ker. Újpest Baross Komplex Központ Ingatlanhasznosító és Vagyonkezelı ZRT. H-1095 Budapest, Soroksári út 48. H-1118 Budapest, Szittya u. 3. Telefon: (+36-1) 215-8304 Mobil telefon: (+36) 20-320-5008 e-mail: info@komplex.hu

Részletesebben

Érd Ilona köz 4. 23183/5 Ikerház

Érd Ilona köz 4. 23183/5 Ikerház MŰSZAKI LEÍRÁS Érd Ilona köz 4. 23183/5 Ikerház Alapterület: Földszint: Nettó 108 m2 (terasz és kocsi beálló 50%-ban számítva) Nettó terület: 50,51 m2 Terasz terület 13,10 m2 Fedett és oldalról zárt gépkocsi

Részletesebben

1. A természetes kőanyagok... 5 3. HAbArcsok... 33 2. építési kötőanyagok... 17 4. burkolatragasztók... 47

1. A természetes kőanyagok... 5 3. HAbArcsok... 33 2. építési kötőanyagok... 17 4. burkolatragasztók... 47 Ta rta l o m j e g y z é k 1. A t e r m é s z et e s k ő a n y a g o k... 5 1.1. Adalékanyagok... 5 1.2. Szemmegoszlás és vizsgálata... 7 1.3. Adalékanyagok szemmegoszlás szerint... 10 1.3.1. Agyag és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM:139-4/2012. MELLÉKLETEK:- TÁRGY: Döntés a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által a

Részletesebben