Az adóeljárási törvények év végi módosítása. dr. Bokor Csaba
|
|
- György Boros
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az adóeljárási törvények év végi módosítása dr. Bokor Csaba
2 Törvénymódosítási javaslat Szám: T/2931 Elnevezés: az egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról Benyújtás: október 19. Elfogadás: november 13. 2
3 Módosítással érintett adóeljárási törvények évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról (Air.) évi CL. törvény az adózás rendjéről (Art.) évi CLIII. törvény az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról (Avt.) évi XXXVII. törvény az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól (Aktv.) 3
4 Évközi módosítások (Air.) Régi/új szabály: önálló fellebbezésnek van helye az első fokon hozott a visszatartási jog gyakorlásáról rendelkező végzés ellen Felhatalmazó rendelkezések rendeletalkotásra (Kormány) adóigazgatási eljárásban kirendelt ügygondok tevékenységének részletes szabályai adóigazgatási eljárásban az eljárási költségek, az iratbetekintéssel összefüggő költségtérítés, a költségek megfizetése, valamint a költségmentesség részletes szabályai 4
5 Évközi módosítások (Art. I.) Régi/új szabály: jogszabálysértő adóhatósági döntés, visszatérítési igény, kamatfizetési kötelezettség Önellenőrzési pótlék számítás alapja hatályos szabály: késedelmi pótlék új szabály: jegybanki alapkamat ok: késedelmi pótlék emelkedett, de önellenőrzési pótlékot nem indokolt emelni Továbbképzések (adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő) nyilvántartás vezetési kötelezettség részletszabályok: kormányrendeletben 5
6 Évközi módosítások (Art. II.) Késedelmi pótlék mértéke: hatályos szabály: jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. új szabály: jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértékének 365-öd része. Késedelmi pótlék kockázatos adózóknál: hatályos szabály: jegybanki alapkamat ötszörösének 365-öd része új szabály: az általános szabályok alapján számított késedelmi pótlék 150%-ának 365- öd része 6
7 Évközi módosítások (Art. III.) Határidők a vállalkozási tevékenységet folytató természetes személy a személyi jövedelemadót január 1-jétől az adóévet követő május huszadikáig köteles megfizetni az adóévet követő év február huszonötödike helyett 7
8 Évközi módosítások (Avt.) A meghatározott cselekmény végrehajtásához való jog elévülését bármely végrehajtási cselekmény megszakítja. Járműfoglalás: kedvezményes (6 hónapos) szabály hatályának kiterjesztése adózó helyett adós gépjármű helyett jármű adóvégrehajtó helyett végrehajtó 8
9 Air.
10 Air. I.: adózó, képviselet Adózó fogalmának pontosítása, kiegészítése Art. hatálya is kiterjed az adózóra Képviselet eltiltási korlát látszólagos megszűntetése Air. 17. (3) hatályon kívül helyezése ténylegesen egy szabályozási duplikáció megszüntetése eltiltási korlátot az Air. 15. (5) is tartalmazza, mely rendelkezés (eltérő számozással) hatályban marad 10
11 Air. II.: meghatalmazás 1. Meghatalmazás NAV elektronikus felület: az adózók meghatalmazásainak rögzítésére képviseleti jogosultság igazolása: meghatalmazott köteles igazolni kivéve, ha az adózó a meghatalmazást rendelkezési nyilvántartásban adta NAV elektronikus felületén adta alaki követelmények maradnak NAV elektronikus felületén tett képviseletre vonatkozó jognyilatkozat megfelel az Air. által meghatározott alaki követelményeknek 11
12 Air. III.: meghatalmazás 2. Meghatalmazás Elektronikus meghatalmazás adóügyekben: rendelkezési nyilvántartásban természetes személy, egyéni vállalkozó NAV elektronikus felületén természetes személy, egyéni vállalkozó, többiadózó + törvényes képviselőik elektronikusan hitelesített közokirat, teljes bizonyító erejű magánokirat (Pp.) minden adózó 12
13 Air. IV.: meghatalmazás 3. Meghatalmazás képviseleti jog keletkezése/megszűnése adóhatósághoz történő bejelentés beérkezése jognyilatkozat megtétele rendelkezési nyilvántartásban adott állandó meghatalmazás NAV elektronikus felületén adott állandó meghatalmazás 13
14 Air. V.: nyelvhasználat Nyelvhasználat külföldi adóhatóság ellenőrzésben történő részvétele adóhatóság: adózói és a külföldi adóhatósági jogok biztosítása fordítás és tolmácsolás 14
15 Air. VI.: elektronikus úton történő kapcsolattartás (NAV-adózó, NAV-meghatalmazott) E-kapcsolattartás e-kapcsolattartásra kötelezett adózó meghatalmazottjával is elektronikus úton e-kapcsolattartásra kötelezett meghatalmazott minden esetben elektronikus úton képviselt adózóra vonatkozó kapcsolattartási szabályok nem befolyásolják egyéni vállalkozó + Eüsztv. szerinti jogi képviselője minden esetben elektronikus úton akkor is, ha nem egyéni vállalkozóként vagy jogi képviselőként jár el 15
16 Air. VII.: eljárás megszüntetése, tanúvallomás, tolmács Eljárás megszüntetési okok bővítése hivatalból indult eljárás esetén két törvényi feltétel együttes fennállása: tényállás a határozat meghozatalához szükséges mértékben nem volt tisztázható és további eljárási cselekményektől sem várható eredmény Tanúvallomás tétel megtagadási okok bővítése újságírói források védelme [Ákr. 66. (3) c)] alkalmazás: folyamatban lévő eljárásokban is Tolmács alkalmazása ha az eljárásban a magyar nyelvet nem ismerő külföldi adóhatósági tisztviselő vesz részt 16
17 Air. VIII.: ügyintézési határidő Ügyintézési határidő meghosszabbítása hatályos szabály: különösen kitétel alkalmazása a törvényi felsorolásban új szabály: szigorító, szűkítő rendelkezés tételes felsorolás: az Air. hatályos szabályozása szerinti esetek + (más) törvény lehetővé teszi Ügyintézési határidőbe be nem számító időtartamok a hiánypótlásra és a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig eltelt idő a próbagyártás időtartama 17
18 Air. IX.: döntés tartalma Döntés kötelező tartalmi elemeinek bővítése bizonyítékok kifejezés tartalmi kibontása megállapított tényállás alapjául elfogadott bizonyítékok adózó által felajánlott és mellőzött bizonyítékok ügyintézési határidő leteltének napja adóhatóság hatáskörét és illetékességét megalapozó jogszabályhelyek döntéshozatal helye és ideje hatáskör gyakorlójának neve és hivatali beosztása döntés kiadmányozójának neve és hivatali beosztása (ha az nem azonos a hatáskör gyakorlójával) alkalmazás: folyamatban lévő eljárásokban is 18
19 Air. X.: döntés (irat) közlése Döntés/iratközlési szabályok kiegészítése hirdetményi közlés esetei a törvényben törvényi szintű szabályozás oka garanciális okok döntés közléséhez jogkövetkezmények fűződnek fontosabb közlési okok a törvényben az Air. alapján kormányrendelet is előírhat hirdetményi közlési okot 19
20 Air. XI.: kézbesítés Kézbesítés hatályos szabály: meghatalmazott képviselővel eljáró adózó új szabály: meghatalmazott képviselővel rendelkező adózó személyes megjelenésre szóló idézés kézbesítés: megidézett személy részére egyidejű értesítés: meghatalmazott adózói kérésre: iratok kizárólag adózó részére történő kézbesítése párhuzamos kézbesítési lehetőség (adózó + meghatalmazott) kizárása [Air. 79. (4)] kézbesítettnek minősülő irat: több meghatalmazott 20
21 Air. XII.: biztosítási intézkedés 1. Biztosítási intézkedés elrendelés oka hatályos szabály két esetet tartalmaz: nem végrehajtható döntés esetén is de ezt az esetet magában foglalja a teljesítési határidő leteltének előírása (az Avt. végrehajtható okirat fogalma alapján) marad: ha a teljesítési határidő még nem telt le elrendelő végzés ellen benyújtandó fellebbezés lehetőségét már külön nem írja elő ok: szabályozási duplikáció fellebbezés szabályozása már tartalmazza 21
22 Air. XIII.: biztosítási intézkedés 2. Biztosítási intézkedés megszüntetési okok új megszüntetési okok általános ok: elrendelés oka megszűnt vagy különös ok: összeg letétbe helyezése az adóhatóságnál hatályos szabály: a NAV a foganatosított végrehajtási cselekményeket szünteti meg régi különös megszüntetési ok maradt: végrehajtási eljárás alapjául szolgáló döntés megsemmisítése megszűnési ok teljesítési (fizetési) határidő lejárt ok: ezt követő eljárás már az ún. kielégítési végrehajtási eljárás területe 22
23 Air. XIV.: ideiglenes biztosítási intézkedés 1. Ideiglenes biztosítási intézkedés (IBI) elrendelés jellege hatályos szabály: eljárási kényszer új szabály: nem kötelező elrendelni biztosítási intézkedés szabályai, mint az IBI háttérszabályai hatályos szabály: csak az IBI végrehajtására új szabály: az IBI általános háttérszabályai IBI-t elrendelő végzés különös tartalmi eleme: biztosítandó összeg alapját képező számítások 23
24 Air. XV.: ideiglenes biztosítási intézkedés 2. Ideiglenes biztosítási intézkedés (IBI) cél: IBI és biztosítási intézkedés egyértelmű elhatárolása hatályos szabály: az IBI a fizetési kötelezettséget megállapító döntés meghozatalával biztosítási intézkedésre változik [Air. 84. (7)] új szabály: kötelező rendelkezni az IBI megszüntetéséről eljárás módja: fizetési kötelezettséget megállapító adóhatósági döntésben nem önálló végzéssel 24
25 Air. XVI.: ideiglenes biztosítási intézkedés 3. Ideiglenes biztosítási intézkedés (IBI) IBI megszüntetése a gyakorlatban: ellenőrzési határozatban sajátos eljárás: IBI elrendelése végzéssel, megszüntetése határozattal egyidejű döntéshozatal oka: egyidejű joghatás kiváltása IBI megszüntetésekor el lehet rendelni a biztosítási intézkedést ebben az esetben az IBI hatálya alatt foganatosított cselekmények joghatálya fennmarad nem kell megismételni őket 25
26 Air. XVII.: kifizetés engedélyezése 1. Kifizetés engedélyezése Adózókra kedvező jogszabálymódosítások! tárgyi hatálya: hatályos szabály: csak az IBI-re terjed ki jogintézmény megalkotásakor ez volt a problémásabb jogalkalmazási terület új szabály: kiterjed a biztosítási intézkedésre is kifizetés sorrendje és összege: hatályos szabály: NAV határozza meg új szabály: adózó határozza meg 26
27 Air. XVIII.: kifizetés engedélyezése 2. Kifizetés engedélyezése adózó igazolási kötelezettsége hatályos szabály: jogszabály által előírt nyilvántartások, dokumentumok benyújtása új szabály: nincs ilyen törvényi feltétel engedélyezés végső határideje fizetési kötelezettséget megállapító döntés véglegessé válásáig gyakorlati eset: nem befolyásolja az engedély jogszerűségét, ha a tényleges kifizetés ezt követő időpontra esik 27
28 Air. XIX.: kifizetés engedélyezése 3., alkalmazás Kifizetés engedélyezésének gyakorlati jelentősége csökkenhet ok: fizetési számla zárolására akkor kerülhet sor, ha az adósnak a biztosítandó összeg fedezetéül szolgáló, végrehajtás alá vonható más vagyontárgya nincs [Avt. új szabálya] A biztosítási intézkedésre, az ideiglenes biztosítási intézkedésre és a kifizetés engedélyezésére vonatkozó új szabályokat a január 1-jét követően elrendelt biztosítási intézkedések és ideiglenes biztosítási intézkedések tekintetében kell alkalmazni. 28
29 Air. XX.: kötelező adóellenőrzés Kötelező adóellenőrzés elrendelési okok egyértelműsítése: külön a NAV és külön az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adóellenőrzések NAV adóellenőrzés elrendelési okok bővítése: feltételek: gazdasági társaság (gt.) két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele mindkét üzleti évben külön-külön eléri a 60 milliárd forintot és adózott eredménye mindkét üzleti évben nulla vagy negatív jogelőd nélkül alapított gt.: az első négy üzleti év tekintetében nem kell alkalmazni jogutód gt.: jogelőd gt. működését is figyelembe kell venni adóellenőrzés lefolytatása: a második üzleti év beszámolójának elfogadását követően alkalmazás: a 2019-ben és azt követően kezdődő üzleti évek tekintetében 29
30 Air. XXI.: tagállami közös áfa ellenőrzések 1. Az EU tagállamai között a héa területén történő közigazgatási együttműködés keretében végzett ellenőrzések 904/2010/EU tanácsi rendelet szerinti ellenőrzések különös ellenőrzési szabályok jogharmonizációs klauzula: 2018/1541/EU tanácsi rendelet végrehajtásához több kapcsolódó Air. rendelkezés jogok biztosítása (fordítás, tolmács) adózó ellenőrzési jogai 30
31 Air. XXII.: tagállami közös áfa ellenőrzések 2. Megkereső adóhatóság tisztviselőjének részvétele az eljárásban eljárási jogok terjedelme NAV igényli azaktív közreműködést részvétel önálló joggyakorlás belépés helyiségbe hozzáférés dokumentumokhoz felhívás nyilatkozattételre NAV nem igényli az aktív közreműködést részvétel joggyakorlás NAV közvetítéssel 31
32 Air. XXIII.: felülellenőrzés Felülellenőrzés: felülellenőrzés elrendelési okok egyértelműsítése: NAV hatáskörébe tartozó ellenőrzések önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó ellenőrzések döntéshozatali lehetőségek meghatározása adófizetési kötelezettséget érintő eltérés megállapítása esetén: megváltoztató határozat elsőfokú határozathozatal (határozat hiányában) alkalmazás: folyamatban lévő eljárásokban is 32
33 Air. XXIV.: ellenőrzési határidő, adózói jogok Ellenőrzési határidő számítása: hatályos szabályozás ellentmondásos iratok fordításának átadására történő felhívás esetén határidő hosszabbítás [95. (5) c)] és határidő nyugvása (Air ) új szabály: kizárólag határidő hosszabbítás Adózó jogai az ellenőrzési eljárásban az adózó jogosult az ellenőrzést végző ideértve a külföldi adóhatóság tisztviselőjét is személyazonosságáról meggyőződni 33
34 Air. XXV.: fellebbezési jog gyakorlása 1. A fellebbezésre jogosult az adóhatóság elsőfokú határozatával szemben törvény eltérő rendelkezése hiányában fellebbezhet. Bizonyíték-előterjesztési korlát egyértelműsítése A korlátot előíró rendelkezés és az új tény/bizonyíték fogalmának kiegészítése az észrevételezési határidő jogvesztő jellegére [Air. 97. (2)] tekintettel. nincs változás: ha a döntéshozatalt nem előzte meg ellenőrzés akkor a döntéshozatal a meghatározó tényező új szabály: ellenőrzés esetén az észrevétel benyújtására nyitva álló határidő letelte a meghatározó tényező (új eljárásra is vonatkozik) 34
35 Air. XXVI.: fellebbezési jog gyakorlása 2. Bizonyíték-előterjesztési korlát egyértelműsítése adózó által határidőn belül hivatkozott (de be nem nyújtott) bizonyíték előterjesztése hatályos szabály: az elsőfokú adóhatósághoz a határidőn (döntéshozatal) belül meg kell érkeznie új szabály: a határidőkön (döntéshozatal, észrevételezési határidő) belül elő kell terjeszteni az elsőfokú adóhatósághoz nem kell a határidőkön belül megérkezniük az elsőfokú adóhatósághoz 35
36 Air. XXVII.: új eljárás Új eljárás megkezdése a döntés közlésétől számított 60 napon belül Ez vonatkozik arra az esetre is, ha a közigazgatási bíróság az adóhatóságot új eljárásra kötelezi és ezzel a bírósági döntéssel szemben perújítási vagy felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő. hatályos szabály: ebben az esetben az adóhatóság az eljárást a perújítási vagy felülvizsgálati kérelem alapján indult eljárásban hozott döntés jogerőre emelkedéséig nem kezdi meg új szabály: ezt a rendelkezést már nem tartalmazza 36
37 Art.
38 Art. I. Egyéb szervezet fogalmi körének bővítése: egyéni cég is. Kapcsolt vállalkozás fogalma: hatályos szabály: felsorolás új szabály: Tao. tv-re utaló szabály Kedvezőbb szabályok alkalmazásának előfeltétele: nettó adótartozás hiánya hatályos szabály: Art. és adótörvények szerinti kedvezményekhez új szabály: kizárólag Art. szerinti kedvezményhez (ide nem értve az eltéréssel érintett tartozást, pl. fizetési kedvezmény) Felszámoló, végelszámoló, vezető tisztségviselő szankcionálása: mulasztási bírság mellett eljárási bírság is. Adóregisztrációs eljárás: áttekinthetőbb szabályozás. Fogalmi pontosítások: kézhezvétel helyett kézbesítés/közlés. 38
39 Art. II.: bejelentés, adófizetési biztosíték Kifizető/munkáltató által bejelentendő adatok adattartalom csökkentése foglalkoztatott biztosított végzettsége, szakképzettsége, szakképesítése, ezt igazoló okiratot kibocsátó intézmény neve, okirat száma Adófizetési biztosíték nem kell megállapítani meghatározott állami vagy helyi önkormányzati befolyás esetén adóregisztrációs eljáráshoz hasonló szabályozás 39
40 Art. III.: bevallás, visszatartási jog Havi adó- és járulékbevallás egyéni vállalkozó, őstermelő bevallási kötelezettsége egyszerűsített adattartalmú bevallás kizárólag Szja tv. szerinti osztalékjövedelem szerzése esetén természetes személy azonosító adatai: név, születési dátum, adóazonosító jel Visszatartási jog gyakorlása tárgyi hatály bővülése: az Avt-ben meghatározott megkeresésen alapuló követelések ok: hatáskörváltozás (törvényszéki végrehajtók - NAV) 40
41 Art. IV.: KÜNY adatszolgáltatás 1. KÜNY vezetésért felelős szerv adatszolgáltatása áttekinthetőbb szerkezet: NAV, önkormányzati adóhatóság külön-külön adatszolgáltatás indításának jellege nem változott: NAV felé automatikus önkormányzati adóhatóság felé kérelemre adatszolgáltatás gyakorisága: NAV felé naponta (jelenleg havonta) önkormányzati adóhatóság felé évente (nem változott) adatszolgáltatás tartalma (adóhatóság): regisztráló vagy regisztrációt megszüntető személy természetes személyazonosító adatai egyedi azonosítója regisztráció/regisztráció megszűnésének időpontja KÜNY tárhely létrehozásának ténye 41
42 Art. V.: KÜNY adatszolgáltatás 2. KÜNY regisztrációhoz tartozó tárhely szolgáltatás kijelölt szolgáltatójának adatszolgáltatása adóhatóság felé, kérelemre: természetes személy kapcsolati kódja és tárhely azonosítója Nem változott adatok felhasználhatóságának kötött köre (négy eset) adatkezelés időtartama: adózó nyilvántartásból való törlése, képviseleti jog megszűnése 42
43 Art. VI.: adatszolgáltatás, hatósági bizonyítvány Rokkantsági járadékról és a fogyatékossági támogatásról történő adatszolgáltatás adatszolgáltató egyértelműsítése: kincstár Hatósági bizonyítvány, igazolvány az adózónak kérelmében fel kell tüntetni a felhasználás célját (pl.: eljárás, eljáró szerv) ok: a hatósági bizonyítvány visszavonása esetén az adóhatóságot megküldési kötelezettség terheli, de ennek nem tud eleget tenni, ha nem ismert előtte az a hatóság vagy szerv, amely eljárásában az adózó a hatósági bizonyítványt felhasználta vagy fel kívánta használni 43
44 Art. VII.: csoportos társasági adóalany 1. Csoportos társasági adóalany (CSTA) új jogintézmény (Tao. tv.) eljárási szabályai fő szabályok: törvény (Art.) részletszabályok: kormányrendelet CSTA létrehozására irányuló közös kérelem benyújtása adóév november 1-jétől december 20-ig első alkalommal január jogvesztő határidők feltételek (Tao. tv.) teljesülése NAV engedély engedélyező határozat nem fellebbezhető CSTA létrejötte: a kérelem benyújtását követő adóév első napján első alkalommal január 1-jétől 44
45 Art. VIII.: csoportos társasági adóalany 2. Csoportos társasági adóalany csatlakozás: létrehozáshoz hasonló szabályok közös kérelem: csatlakozni kívánó adózó + csoportképviselő kilépés: kilépési kérelem benyújtása adóévének utolsó napján csoporttag jogutódlással történő megszűnése: csoportképviselő NAV-hoz bejelenti CSTA megszűnése öt törvényi eset létrehozást engedélyező határozat visszavonása 45
46 Art. IX.: csoportos társasági adóalany 3. Csoportos társasági adóalany csoportazonosító szám megállapítása: CSTA létrehozását engedélyező határozatban iratokon történő feltüntetési kötelezettség csoportképviselő: közös adókötelezettségek teljesítése, közös adózói jogok gyakorlása minden irat CSTA tagja: CSTA-t érintő adóval összefüggő adóügy NAV részére átadott iratok 46
47 Art. X.: csoportos társasági adóalany 4. Csoportos társasági adóalany felelősség a CSTA adókötelezettségeiért felelősség formája csoporttagok egyetemleges felelőssége felelősség időbeli terjedelme CSTA időszaka csoporttagságot megelőző időszak csoporttagság fennállása alatt csoporttagsággal akár csak részben is érintett adómegállapítási időszak CSTA időszakát követő időszak CSTA pénzforgalmi számlája 47
48 Art. XI.: NAV adatszolgáltatás 1. Honvédelmi szerv adatszolgáltatás kérése ok: honvédelmi egészségkárosodási ellátás megállapítása tartalom: bejelentett foglalkoztatási jogviszonyok száma NAV teljesítés: 15 napon belül Új adatkérő: ügyvédi kamara jogi, ügyvédi szolgáltatást nyújtó adózó adószáma adószámának törlése ok: kamarai nyilvántartás vezetése 48
49 Art. XII.: NAV adatszolgáltatás 2. Új adatkérő: terrorizmust elhárító szerv Büntetőeljárási törvénnyel való összhang megteremtése nyomozó hatóság, előkészítő eljárást folytató szerv, titkos információgyűjtésre feljogosított szervek ügyészségi engedély főszabály: előzetes engedély kivételszabály: utólagos engedély 49
50 Art. XIII.: hatósági adómegállapítás Hatósági adómegállapítás önkormányzati adóhatóság kivetéses adó utólagos adómegállapítás során feltárt tényállás ez alapján az ellenőrzési időszakot közvetlenül követő adóév(ek) adójának megállapítása ellenőrzési időszakra és az azt követő adóév(ek)re megállapított adó egy határozatba foglalható 50
51 Art. XIV.: utólagos adómegállapítás Határozat utólagos adómegállapításról határozatok tartalmi egységesítése NAV önkormányzati adóhatóság helyi adó esetén is lehet az adókülönbözet mellett a jogkövetkezmények megfizetésére kötelezni 51
52 Art. XV.: megbízható adózó Megbízható adózóvá minősítés adókülönbözet számítási (csökkentési) szabály hatályon kívül helyezése [Art (4)] ok: szabályozási duplikáció Art (1) b) már tartalmazza Megbízható adózó szankcionálása mulasztási bírság felső határa hatályos szabály: az általános szabályok szerint kiszabható mulasztási bírság felső határának 50%-a új szabály: az egyébként kiszabható mulasztási bírság felső határának, rögzített bírságösszegnek vagy bírságmértéknek 50%-a 52
53 Art. XVI.: kockázatos adózó Kockázatos adózói minősítés pontosítás: mulasztási bírság helyett eljárási bírság kiszabása eljárás akadályozása miatt Kockázatos adózói minősítés fennállása a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján szereplő adózó: amíg az adózó szerepel e listán első alkalommal a negyedik negyedévet követő minősítés tekintetében kell alkalmazni Kockázatos adózó kötelező szankcionálása adóbírság, mulasztási bírság legkisebb mértéke az egyébként kiszabható bírság felső határának 30%-a, rögzített bírságösszeg vagy bírságmérték esetén a bírság mértéke az egyébként irányadó bírság 130%-a 53
54 Art. XVII.: feltételes adómegállapítás, szokásos piaci ár Feltételes adómegállapítás előzetes konzultáció megszüntetése Szokásos piaci ár megállapítása ügyintézési határidőbe be nem számító időtartamok utaló szabály az Air. új rendelkezésére eljárások egyértelműsítése kérelem visszautasítása kérelem elutasítása új elutasítási ok: a közölt tényállás a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik eljárás megszüntetése jogorvoslati törvényszöveg egyszerűsítése kötőerő: a kérelem benyújtására visszamenő hatály kitétel hatályon kívül helyezése 54
55 Art. XVIII.: adómérséklés, elévülés Adómérséklés: a csoportos társasági adóalany számára sem engedélyezhető adómérséklés a csoportos adóalanyiság időszakában Adó megállapításához való jog elévülése peres eljárással összefüggő pontosítás elévülés kezdő időpontja: hatályos szabály: másodfokú adóhatósági határozat véglegessé válása új szabály: keresetindítási jog megnyílta ok: egyes elsőfokú határozatok is keresettel támadhatóak (pl. szja 1%-os rendelkezési jog kedvezményezettje a kedvezményezetté válás feltételeinek meglétét nem igazolja) 55
56 Art. XIX.: adóbírság, adóhiány Adóbírság emelt mértékű (200%-os) adóbírság jogalapja adóhiány mellett jogosulatlan igénylés is Adóhiány pontosítás: nem minősül adóhiánynak kivetéses adó esetén adatbejelentés, közhiteles nyilvántartás vagy az építésügyi hatóság Art. szerinti adatszolgáltatása alapján kivetett adóhoz képest utólagos adómegállapítás keretében az adózó terhére megállapított adókülönbözet 56
57 Art. XX.: mulasztási bírság A foglalkoztatott bejelentésére vonatkozó szabály megsértése késedelmes szankcionálás: bejelentés adóellenőrzés helyett ellenőrzés megkezdéséig bírságolási tilalom: ugyanazon jogviszonnyal összefüggő bevallási kötelezettség teljesítése Régi/új mulasztási bírság tényállás számviteli tv. szerinti szabályzattól történő eltérő eljárás, közzétett beszámoló lényeges tartalmi hiányosságai/tévedései szankcionálás: általános bírságszabály szerint 57
58 Art. XXI.: mulasztási bírság, üzletlezárás, adószám törlés Adóelőleg-kiegészítési (feltöltési) kötelezettség mulasztási bírság csökkentése: 20% helyett 10% alkalmazás: a adóévre vonatkozóan is Üzletlezárás elrendelése elrendelő adóhatóság: kizárólag NAV új jogalap pénztárgép kötelező használatával kapcsolatos jogszabályi kötelezettség megszegése hatályos szabály: csak a pénztárgép üzemeltetése szerepel Adószám törlése CSTA csoportazonosító számának törlése 58
59 Art. XXII. Szakértői nyilvántartás részletszabályok kormányrendeletben Ügyféltájékoztató és ügyintéző rendszer kötelezően biztosítandó ügyintézés: kormányrendeletben egyéb ügyek intézésének biztosítása: NAV vezető Köztartozásmentes adatbázis új feltétel: CSTA-nak nincs társasági adó tartozása adatbázisba történő felvételre irányuló kérelem benyújtása kizárólag elektronikus úton 59
60 Art. XXIII. Be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztatók közzététele kivételszabály: ha az adózó a foglalkoztatott vonatkozásában az ellenőrzést megelőző bevallással lezárt utolsó adómegállapítási időszak vonatkozásában bevallási kötelezettségének eleget tett 1000 forintos kerekítési szabály kivétel: természetes személy által fizetett illeték is 1000forint alatti összeg meg nem fizetése kivétel: Tbj. és Efo tv. alapján fizetendő közterhek 60
61 Avt.
62 Avt. I.: hatály Törvény hatályának egyértelműsítése, bővítése egyértelműsítés: önkormányzati rendeleten alapuló fizetési kötelezettségek végrehajtása is meghatározott bírósági döntésen alapuló kötelezettségek bővítés: hatáskörváltozás miatt (törvényszéki végrehajtók - NAV) 62
63 Avt. II.: értelmező rendelkezések, elszámolás Értelmező rendelkezések behajtást kérő fogalmának bővítése hatáskörváltozás (törvényszéki végrehajtók - NAV) zár alá vételt kezdeményező megkereső ok: nem behajtás, rendelkezési jog korlátozása új fogalom: minimálár az árverésre kerülő ingóság vagy ingatlan azon legalacsonyabb vételára, amelyen az ingóságra vagy ingatlanra érvényes ajánlat tehető Különös elszámolási szabályok természetes személy adós foglalkozásának gyakorlásához nélkülözhetetlen gépjármű értékesítése tágabb alkalmazási kör: gépjármű helyett jármű 63
64 Avt. III.: végrehajtás felfüggesztése, megszüntetése Végrehajtás felfüggesztése a felfüggesztést elrendelő végzés elleni fellebbezésnek a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya ok: végrehajtás eredményessége alkalmazás: a folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban is Végrehajtási eljárás megszüntetése döntési forma nevesítése: végzés 64
65 Avt. IV.: elévülés Az adótartozás végrehajtásához való jog elévülésének megszakadása bevallás késedelmes benyújtása mellett adatszolgáltatás késedelmes benyújtása biztosítási kötelezettséggel nem rendelkezők járulékfizetési kötelezettségére vonatkozó bejelentés késedelmes benyújtása újra kezdődése bevallás, adatbejelentés, járulékfizetési kötelezettségekre vonatkozó bejelentés benyújtását követő napon Meghatározott megkeresésen alapuló pénzkövetelések végrehajtásához való jog elévülése: az elévülést bármely végrehajtási cselekmény megszakítja. 65
66 Avt. V.: végrehajtási kifogás (benyújtás) Végrehajtási kifogás benyújtási (előterjesztési) határidő kezdete hatályos szabály: szubjektív ok a sérelmezett intézkedés vagy annak elmaradásának tudomására jutásától új szabály: objektív ok sérelmezett intézkedés vagy annak elmaradása a szubjektív oknak a késedelmes benyújtás kimentésénél lesz jelentősége 66
67 Avt. VI.: végrehajtási kifogás (igazolási kérelem) Végrehajtási kifogás igazolási kérelem végrehajtási kifogás előterjesztési határidő elmulasztása oka: szubjektív ok: későbbi tudomásszerzés objektív ok: akadályozás gyakorlat: az objektív előterjesztési határidő bevezetése miatt az igazolási kérelem gyakorlati alkalmazásának jelentősége növekedni fog 67
68 Avt. VII.: végrehajtható okiratok, járműfoglalás Végrehajtható okiratok körének bővítése hatáskörváltozás (törvényszéki végrehajtók - NAV) termékdíjátalány fizetésére jogosult mezőgazdasági termelő termékdíj kötelezettségét tartalmazó bejelentése kisadózó vállalkozás (változás)bejelentései Járműfoglalás a tárgykörözést elrendelő végzés a közlés időpontjától kezdve fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható ok: végrehajtás eredményessége alkalmazás: a folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban is 68
69 Avt. VIII.: ingóárverés Ingóárverésről készített jegyzőkönyv tartalma nem kell feltüntetni a végrehajtható okirat megnevezését (ügyszámát) ok: nagy adminisztrációs teher alkalmazás: a folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban is az árverés menetének leírása és az aláírások sem szerepelnek már a tartalmi felsorolásban ok: szabályozási duplikáció megszüntetése jegyzőkönyvre vonatkozó általános szabályok már tartalmazzák 69
70 Avt. IX. Biztosítási intézkedés és IBI keretében foganatosított végrehajtási cselekmények Fizetési számla zárolására akkor kerülhet sor, ha az adósnak a biztosítandó összeg fedezetéül szolgáló, végrehajtás alá vonható más vagyontárgya nincs. Adók módjára behajtandó köztartozás NAV megkeresése kizárólag e célra rendszeresített elektronikus űrlapon Hatáskörváltozással (törvényszéki végrehajtók - NAV) érintett ügyekre vonatkozó átmeneti szabályok. 70
71 Avt. X. Ákr. alapján hozott döntésen alapuló meghatározott cselekmény végrehajtása Ha a behajtást kérő hatóság döntése több vagylagos kötelezést is tartalmaz (pl.: építmény bontása vagy helyreállítása), a NAV a várhatóan a legkisebb költséggel járó meghatározott cselekményt hajtja végre. Közreműködő szervezet: feladat meghatározás Behajtást kérő hatóság bevonása a teljesítés ellenőrzésébe 71
72 Avt. XI.: ingatlan kiürítése 1. Meghatározott cselekmény építmény elbontására, jókarbantartási kötelezettség teljesítésére irányul Behajtást kérő hatóság döntése: építmény használatának megtiltása NAV felhívásra: építmény elhagyása 2 munkanapon belül Helyszíni jegyzőkönyv speciális tartalmi elem: NAV felhívás megküldése jegyzőnek építményre kifüggesztés, ha az építményben nem tartózkodik senki csak kiskorú személy található 72
73 Avt. XII.: ingatlan kiürítése 2. Határidő elteltével NAV teljesítést ellenőriz, illetve építmény kiürítést foganatosít eseti közreműködők rendőrség NAV hivatásos állományú alkalmazott Gyámhatóság előzetes értesítése kiskorú személy várható érintettsége esetén kötelező gyámhatósági részvétel Elhelyezés (személyek, ingóságok) jegyző által kijelölt ideiglenes elhelyezést biztosító ingatlanban 73
74 Avt. XIII.: ingatlan kiürítése 3. Építményben a teljesítés ellenőrzésekor nem tartózkodik senki vagy csak kiskorú személy található NAV: ingóságokat elszállíttatja (adós költségére) Gyámhatóság: intézkedik a kiskorú személyek ideiglenesen elhelyezése iránt Jegyzőkönyv: speciális tartalmi elemek: ingóságok átvételének helye gyámhatóság megnevezése épület ajtajára kifüggesztés jegyzőnek megküldés Építményrész: kiürítés, lezárás, lepecsételés 74
75 Aktv.
76 Aktv. I. Adatszolgáltatás alól mentes multinacionális vállalatcsoport fogalmának bővítése OECD iránymutatásnak megfelelően Kézbesítés érdekében tett intézkedés tájékoztatás a kézbesítés módjáról is Követelés behajtása forintban, de átutalása euróban. 76
77 Aktv. II. Jogkövetkezmény FATCA, valamint a pénzügyi számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztásának bírságmaximuma is 2 millió forint kimentés: adott helyzetben általában elvárható eljárás igazolása Multinacionális vállalatcsoport magyar adóilletőségű csoporttagjának bejelentési kötelezettsége 77
78 Bírósági jogesetek (adóperek)
79 Bizonyítási teher I. Jogeset: adózó munkaerőt kölcsönzött egy román cégtől foglalkoztatás az adózó magyarországi telephelyén adózó járulékbevallási és befizetési kötelezettségének nem tett eleget adózó speciális igazolással (A1) nem rendelkezett Jogvita tárgya: biztosítotti jogviszony helye (Románia vagy Magyarország) NAV: bizonyítási eljárást lefolytat, ennek keretében román adóhatóságot megkeres (ellenőrzés lezárásáig válasz nem érkezik meg) 79
80 Bizonyítási teher II. Elsőfokú bíróság Az adóhatóság köteles tisztázni/bizonyítani a romániai biztosítási jogviszony hiányát. Kúria Ha az adózó adómentességre, adókedvezményre hivatkozik, akkor azt ő köteles bizonyítani. Ezt a bizonyítási terhet nem lehet áthárítani az adóhatóságra a tényállás feltárási kötelezettségre hivatkozással. 80
81 Láncértékesítés, valós gazdasági esemény I. Jogeset: gépek láncértékesítése, négyszereplős láncolat (gyártó-értékesítő-értékesítő-adózó) Jogvita tárgya: gazdasági esemény ténylegesen a szerződő felek között valósult-e meg NAV: gyártó nem rendelkezett a gyártáshoz szükséges tárgyi és személyi feltételekkel nem gyárthatta le értékesítők nem értékesíthették Elsőfokú bíróság hivatkozik EUB ítéletekre, adózó nem volt részese a korábbi szerződéseknek ezekről nem kellett információval rendelkeznie számla tartalmi hitelessége (Számviteli tv. szabályai másodlagosak) 81
82 Láncértékesítés, valós gazdasági esemény II. Kúria a NAV köteles ellenőrizni a teljes értékesítési láncot, értékelni az egymásra ható elemeket az érintett ügyletet nem lehet kiragadni a gazdasági láncolatok kapcsolatából Számviteli tv. (valódiság követelménye) lényeges az áfa levonási jog vizsgálatakor objektív körülmények: kívülállók által is megállapíthatók bizonyíthatóak kívülállók általi megismerhetőség hiánya bizonyítást nem lehet lefolytatni számla kiállítása egyszerűen a kiállítás okán, önmagában generálná az áfa levonhatóságát 82
83 Áfa levonási jog gyakorlásának korlátjai I. Az áfa levonási jog gyakorlásának két oldala: egyik oldal: adózók (képviselőik) adóperekben az EUB által előírt adóhatósági bizonyítási, tényállás tisztázási/feltárási kötelezettségekre hivatkoznak adóhatóság bizonyítási kötelessége objektív körülmények alapján másik oldal: az EUB szerint az adózókat az áfa levonási jog gyakorlása mellett kötelezettségek is terhelik az ügylet ne segítse az adókijátszást adózó kötelessége: ésszerűen elvárható intézkedések megtétele, adókijátszás elkerülése érdekében köre: adott ügy körülményétől függ Lényeges szempont az ún. standardizált elemek, mint objektív körülmények nagy száma. 83
84 Áfa levonási jog gyakorlásának korlátjai II. Kúria: az EUB és a kúriai gyakorlatban kialakult, az áfa levonási jog gyakorlásának gátját képező standardizált elemek. Például: ügyletek racionalitásának hiánya tényleges gazdasági kockázatok hiánya kismértékű haszonkulcs alkalmazása adóminimalizálásra való törekvés személyi összefonódások gazdasági esemény nem független felek közötti jellemzőkkel bír teljesítési képesség: személyi, tárgyi feltételek hiánya dokumentáció hiánya eltűnő, levizsgálhatatlan vállalkozások elérhetetlen társasági képviselők gazdasági eseményben résztvevők információ hiánya 84
85 Köszönöm a figyelmet! 85
Az adózás rendjéről szóló évi CL. törvény Új Art. (hatályos től)
Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény Új Art. (hatályos2018.01.01-től) Új adóigazgatási szabályrendszer A jelenleg a régi Art.-ban szereplő szabályok 2 törvénybe, illetve a törvényi szintű szabályozást
Az adóeljárás változásai 2019.
Az adóeljárás változásai 2019. Air., Art., Avt. Dr. Kovács Ferenc Okleveles adószakértő (c) 2018 dr. Kovács Ferenc 1 Bevezetés jogszabályi környezet Általános változások az adóeljárási törvényekben 2018.
2017. évi CLI. törvény tartalma
2017. évi CLI. törvény tartalma I. FEJEZET: ALAPELVEK ÉS A TÖRVÉNY HATÁLYA 1. Alapelvek 1. [Törvényesség (legalitás) elve] 2. [Szakszerű és hatékony eljárás elve] 3. [A megkülönböztetés és részrehajlás
ADÓHATÓSÁGOK. NAV-hoz tartozó adók (ah) NAV (vámhatóság) hatáskörébe tartozik Art.79. (1) Önkormányzati adóhatóság adói
VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ADÓHATÓSÁGOK KAPCSOLATA ADÓHATÓSÁGOK Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) adóztatási szerve, mint állami adóhatóság, NAV vámszerve, mint vámhatóság önkormányzat jegyzője
A hatályos szabályozás
A hatályos szabályozás Az adóeljárási szabályokat, az adózók és az adóhatóságok jogviszonyát az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) szabályozza. A törvény formai - tartalmi
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI INTÉZETI TANSZÉK TANSZÉKVEZETŐ: DR FARKAS SZLVESZTER. Tantárgyi útmutató. Adóigazgatás, adóellenőrzés
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI INTÉZETI TANSZÉK TANSZÉKVEZETŐ: DR FARKAS SZLVESZTER Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Adóigazgatás,
Az új adóeljárás Dr. Kovács Ferenc Okleveles adószakértő Igazságügyi adó- és járulékszakértő
Dr. Kovács Ferenc Okleveles adószakértő Igazságügyi adó- és járulékszakértő Általános változások az eljárási törvényekben 2018. január 1-jétől: a) Bírósági (polgári, közigazgatási) eljárás: 2016. évi CXXX.
Az új adóeljárás Az új adóeljárás Az új adóeljárás Az új adóeljárás
Dr. Kovács Ferenc Okleveles adószakértő Igazságügyi adó- és járulékszakértő Általános változások az eljárási törvényekben 2018. január 1-jétől: a) Bírósági (polgári, közigazgatási) eljárás: 2016. évi CXXX.
Gyakorlati kérdések az adóellenőrzésekkel kapcsolatban
Gyakorlati kérdések az adóellenőrzésekkel kapcsolatban Adóellenőrzés folyamata az Adózás rendjéről szóló törvény (ART.) tükrében. Az adóhatóság és az adózó jogai és kötelezettségei az adóellenőrzés során.
www.apeh.hu Nyomdai sorszámintervallumok Áfa adóalanyok EVA adóalanyok Közösségi adószámok megerősítése Köztartozásmentes adózók
ELLENŐRZÉS www.apeh.hu Az adózókat terhelő adókötelezettségek jogszerű teljesítéséhez, valamint a költségvetési támogatások jogszerű igénybevételéhez - különösen az áfa visszaigénylések tekintetében -
Szeretettel köszöntöm önöket. Sándorné Új Éva Okleveles adószakértő
Szeretettel köszöntöm önöket Sándorné Új Éva Okleveles adószakértő 1 1.Az adózás rendje 2017. évi CL. törvény 2 Az adófizetési biztosíték szabályrendszerének változása - 2019 Nincs helye adófizetési biztosíték
Az adóigazgatás szabályainak megújítása Dr. Papp Adrienn
Az adóigazgatás szabályainak megújítása - 2018 Dr. Papp Adrienn I. A hatályos szabályozás Az adóeljárási szabályokat, az adózók és az adóhatóságok jogviszonyát az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII.
Az adóigazgatás szabályainak megújítása
Az adóigazgatás szabályainak megújítása - 2018 Dr. Papp Adrienn I. A hatályos szabályozás Az adóeljárási szabályokat, az adózók és az adóhatóságok jogviszonyát az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII.
Adóigazgatásadóellenőrzés
IV. évfolyam PSZ/Pü szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Adóigazgatásadóellenőrzés 2013/2014. I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése ADÓIGAZGATÁS, ADÓELLENŐRZÉS Tantárgy felelőse: DR SZALAI ERZSÉBET Kontaktórák
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 2015. évi változásai. dr. Horváth Gábor 2015. január
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 2015. évi változásai dr. Horváth Gábor 2015. január 2015. évi Art. módosítások I. A módosításokat a 2014. évi LXXIV. törvény tartalmazza! Alapelvek Az
Az Adózás rendjéről szóló törvény évi változásai
Az Adózás rendjéről szóló törvény 2017. évi változásai Módosító törvények 2016. évi C. törvény 2016. évi CIV. törvény 2016. évi CXXI. törvény 2016. évi CXXV. törvény 2016. évi CXXVII. törvény Képviseleti
A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete Június 14.
A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete 2016. Június 14. Közigazgatási bírói út Közigazgatási jogviták Önkormányzati normakontroll-eljárások Egyéb közjogi jogviszonyon alapuló jogviták,
61 344 01 0000 00 00 Adótanácsadó Adótanácsadó
2127-06 z adózás rendje és az adóigazgatási eljárás z Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet
TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA
AZ ÁKR. GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TŰZMEGELŐZÉS TERÜLETÉN TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA DR. FIRNIGEL EDIT TŰ. SZÁZADOS TŰZMEGELŐZÉSI FŐOSZTÁLY BALATONKENESE, 2018. ÁPRILIS 26. Jogszabályváltozások
EKAER Kockázati biztosíték
EKAER _ A kockázati biztosíték EKAER Kockázati biztosíték Vörös Attila Szakmai Főigazgató-helyettes NAV KMRAFI Jogszabályi háttér Art 22/E. (5) Amennyiben az adózó az (1) bekezdés a) és c) alpontja szerinti
Nemzeti Adókonzultáció IX Adóügyi-Ügyfélkapcsolati szekció. Az adófizetési biztosíték, mint új jogintézmény
Nemzeti Adókonzultáció 2017. IX. 28-29. Adóügyi-Ügyfélkapcsolati szekció Az adófizetési biztosíték, mint új jogintézmény dr. Ács István adóügyi szakértő referens NAV Központi Irányítása, Adóügyi Főosztály
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E. a helyi iparűzési adóról
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben a 22/2011.(XII.30.) önkormányzati rendelettel) a helyi adókról szóló a
A döntések közlése A KÖZLÉS JELENTŐSÉGE A KÖZLÉS MÓDJAI. Joghatások Bizonyítási teher
A döntések közlése A döntések közlése A KÖZLÉS JELENTŐSÉGE Joghatások Bizonyítási teher A KÖZLÉS MÓDJAI Szóban / írásban Kapcsolattartási formákon keresztül Eltérés lehetősége (életveszély, súlyos kár,
Meghatalmazás, képviselet
Meghatalmazás, képviselet Vonatkozó főbb jogszabályok: 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről 2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról
Adózási alapismeretek 2. konzultáció. Adózási alapfogalmak Adóhatóságok Ellenőrzés Jogkövetkezmények
Adózási alapismeretek 2. konzultáció Adózási alapfogalmak Adóhatóságok Ellenőrzés Jogkövetkezmények Adózási alapfogalmak Adóalany: az adó fizetésére kötelezett természetes vagy jogi személy, jogi személyiség
Az új adóeljárás Készítette: Vira Sándor Saldo Zrt. Igazgató helyettes Vincze Péter Saldo Zrt. Gazdasági tanácsadó 2017.
Az új adóeljárás 2018. Készítette: Vira Sándor Saldo Zrt. Igazgató helyettes Vincze Péter Saldo Zrt. Gazdasági tanácsadó 2017. november A szabályrendszer módosításnak okai A régi Art. kusza elrendezésű
Könyvelő és az adótanácsadó szerepe az adóeljárásban, és az adóperekben
Könyvelő és az adótanácsadó szerepe az adóeljárásban, és az adóperekben Előadó: Vadász Iván Budapest, 2015. szeptember 23. Adóhatóság új eszközei Elévülési idő meghosszabítása Adóregisztrációs eljárás
Az adózás rendjéről szóló évi CL. törvény (Art.) módosítása a évi XLI. törvény előírásai szerint
Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) módosítása a 2018. évi XLI. törvény előírásai szerint A módosító törvényjavaslat általános indokolása szerint az Art. módosítása két területet érint,
Be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatásának jogkövetkezményei
Be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatásának jogkövetkezményei Készítette: Nagy László főosztályvezető NAV Észak-Budapesti Adóigazgatósága A társadalombiztosítási (biztosított) bejelentési kötelezettséget
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete*
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Közgyűlés a helyi adókról
Az új adóeljárás 2018.
2017. 11. 29. A szabályrendszer módosításnak okai Az új adóeljárás 2018. Készítette: Vira Sándor Saldo Zrt. Igazgató helyettes Vincze Péter Saldo Zrt. Gazdasági tanácsadó A régi Art. kusza elrendezésű
Tájékoztató a helyi adó és gépjárműadó ügyek intézéséről a jogorvoslati eljárásban
Tájékoztató a helyi adó és gépjárműadó ügyek intézéséről a jogorvoslati eljárásban Másodfokú eljárás A Kormányhivatal fellebbezés elbírálására jogosult hatóságként elbírálja a települési önkormányzatok
Vállalkozásokat érintő változások
Vállalkozásokat érintő változások 1 Személyi jövedelemadó Egyéni vállalkozás: Veszteség elszámolási korlátozása: a veszteség csak a következő 5 adóévben határolható el. Átmeneti szabályok. A minimum jövedelemre
Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról. A rendelet hatálya.
Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról Magyarkeszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat pénzeszközeinek hatékonyabb
Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 13/2003/XII.31./ kt. rendelete. A helyi iparűzési adóról
Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 13/2003/XII.31./ kt. rendelete A helyi iparűzési adóról A Képviselő testület! Mérk Nagyközség Önkormányzata a helyi adókról szóló 2003. évi XCII. Tv. felhatalmazása
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
TÁJÉKOZTATÓ Gazdasági társaság (egyéb gazdálkodó szervezet) fizetési könnyítésre és mérséklésre irányuló kérelmének elbírálásához
Dunakeszi Polgármesteri Hivatal Adóiroda 2120 Dunakeszi, Fő út 25. Tel.:06-27-542-800 E-mail: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu Ügyfélfogadás: Hétfő: 8 00-17 30 Kedd, Szerda, Csütörtök: 8 00-16 00 Péntek: 8
Az Adózás rendjéről szóló törvény évi változásai
Az Adózás rendjéről szóló törvény 2017. évi változásai Módosító törvények 2016. évi C. törvény 2016. évi CIV. törvény 2016. évi CXXI. törvény 2016. évi CXXV. törvény 2016. évi CXXVII. törvény Képviseleti
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról. Felsõjánosfa Község Önkormányzata. titulus családi név utónév 2. utónév. titulus családi név utónév 2.
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról Cím: 9934 Felsõjánosfa, Kossuth L. utca 35, levelezési cím: 9934 Felsõjánosfa, Kossuth L. utca 35 Telefon: 06-94-548-050, fax: 06-94-428-024, e-mail: koh@oriszentpeter.hu
Adóigazgatásadóellenőrzés
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 IV. évfolyam PSZ/Pü szak Név: Neptun kód: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 1. Adóigazgatásadóellenőrzés 2012/2013. I. félév
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Az adóigazgatás szabályainak megújítása Dr. Papp Adrienn
Az adóigazgatás szabályainak megújítása -2018 Dr. Papp Adrienn I. A hatályos szabályozás Az adóeljárási szabályokat, az adózók és az adóhatóságok jogviszonyát az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII.
II. FOKÚ ADÓIGAZGATÁSI ELJÁRÁS
1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő-Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:
Tartalomjegyzék. Előszó Aktuális számviteli kérdések Az államháztartás számviteléről szóló kormányrendelet
Tartalomjegyzék Előszó....13 1. Aktuális számviteli kérdések...15 1.1. Az államháztartás számviteléről szóló kormányrendelet 2018. évtől hatályos változásai....15 1.1.1. Költségvetési könyvvezetést érintő
Ügyintézési határidőbe nem számító időtartamok bővítése Szokásos piaci ár megállapítására vonatkozó szabályok változásai Beszámoló közzétételével kapc
2018. november 27. 10:00-12:00 - Dr. Kovács Ferenc - Változások az adóeljárás szabályozásában 2019. január 1-jétől (a 2018. évi XLI. törvény 179-193., 206-212. és a T/2931 törvényjavaslat 106-133. tükrében)
hungary Az adózás rendjéről szóló törvény 2016-os módosításai 2015/2016 Tisztelt Ügyfeleink!
OLDAL 1/5 DECEMBER 2015 Tisztelt Ügyfeleink! Az alábbiakban az adózás rendjéről szóló törvény (ART) legfontosabb változásaira szeretnénk felhívni a figyelmüket, amelyek 2016-tól lépnek érvénybe. A jogszabály
A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI
A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI Ssz. Osztály I. fokú hatósági ügytípus megnevezése A jogkört megállapító jogszabályhely pontos megjelölése Jogorvoslat
Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból
Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból 1. A polgári eljárásjog alapfogalmai: peres- ill. nem peres eljárás, az eljárás alanyai, tárgya, célja, a bírósági út. 2. A polgári eljárásjog helye a jogrendszerben,
Új adóeljárási szabályozás II. Az új adózás rendjéről szóló törvény
Az új adózás rendjéről szóló törvény Az Art. célja, koncepciója Hosszabb terjedelmű az Air-hoz képest Az adóigazgatás részletes szabályainak Egyes adókötelezettségek Egyes adóigazgatási eljárások Jogkövetkezmények
A végrehajtási eljárás
Végrehajtás A végrehajtási eljárás Végrehajtás döntések gyakorlati érvényesülése Nem minden hatósági ügyben Aktusban rögzített kötelezettség kikényszerítése Közigazgatási szervek (Állami) kényszer Viszonylagos
Az ellenőrzési eljárás áttekintése a kiválasztástól az első fokú hatósági eljárásig. dr. Schel-Szabó Rita, KAIG Ellenőrzési osztály 4.
Az ellenőrzési eljárás áttekintése a kiválasztástól az első fokú hatósági eljárásig dr. Schel-Szabó Rita, KAIG Ellenőrzési osztály 4. Ellenőrzésre történő kiválasztás Megszűnt a 3 évenkénti kötelező ellenőrzés
BEVALLÁS. FŐLAP 2017.évben kezdődő adóévről a Tát Város Önkormányzata illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén FŐLAP 2017.évben kezdődő adóévről a Tát Város Önkormányzata illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről
Az, aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző
IPARŰZÉSI ADÓ ( nyomtatvány ) Adókötelezettség: Adóköteles Szerencs Város illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett v állalkozási tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).
THE POWER OF BEING UNDERSTOOD ADÓ SZÁMVITEL AUDIT BÉR HR
THE POWER OF BEING UNDERSTOOD ADÓ SZÁMVITEL AUDIT BÉR HR AZ ART 2016-OS VÁLTOZÁSÁNAK HATÁSAI A VÁLLALKOZÁSOKRA dr. Fekete Zoltán Titusz Az Art. változásának hatásai a vállalkozásokra - 2016 Adózók minősítésének
Készítette: Nagypál Imre Pécs, november 29.
A kisadózó vállalkozások tételes adója és a kisvállalati adó 2014. évi változásai Készítette: Nagypál Imre Pécs, 2013. november 29. Jogszabályi hely A 2012. évi XCLVII. tv. a kisadózó vállalkozások tételes
Adóigazgatásadóellenőrzés
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 IV. évfolyam PSZ/Pü szak. Név: Neptun kód: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Adóigazgatásadóellenőrzés 2012/2013. I. félév
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról. titulus családi név utónév 2. utónév. titulus családi név utónév 2.utónév. titulus családi név utónév 2.
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról Benyújtandó a/az.... Község Önkormányzata jegyzőjének Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal Cím: 9941 Őriszentpéter, Városszer 106. ASP ADO 087-2016 Beküldő viselt
A közigazgatási határozatok végrehajtása
A közigazgatási határozatok végrehajtása fogalma: a határozatban előírt pénzfizetési vagy egyéb magatartási kötelezettség teljesítésének kikényszerítése állami kényszer alkalmazásával, amennyiben a kötelezett
Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178.
Adóbehajtás ügyintéző ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Tamás Andrea II. épület 6. iroda 06 (23) 535-710/178 ado.o@budakeszi.hu 1 / 11 ADÓK MÓDJÁRA BEHAJTANDÓ TARTOZÁSOK ÜGYINTÉZÉSE a. Közigazgatási
a helyi iparűzési adóról
Emőd Város**** Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1998. (III. 26.), 15/1998. (XII. 18.), 15/2000. (XII. 21.), 17/2002. (XII. 12.), 20/2004. (VIII. 13.), 15/2007. (XII. 14.) rendeletével módosított 12/1997.
Aktuális kérdések. Előadó: Vadász Iván. Budapest, 2015. március 26.
Aktuális kérdések. Előadó: Vadász Iván Budapest, 2015. március 26. Tagi kölcsön típusai a nyújtó személye szerint magánszemély belföldi jogi személy külföldi jogi személy Tagi kölcsön típusai a nyújtó
1.. 2.. Adókötelezettség, az adó alanya:
Vállaj Község (1) Önkormányzata 3/1994.(VI.08) KT számú 12/2003.(XII.28.) KT számú rendelettel többször módosított egységes szerkezetbe foglalt r e n d e l e t e A helyi iparűzési adóról Vállaj Község
Az Ákr. alapvető rendelkezései. Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens NKE ÁKK Lőrinc Lajos Közigazgatási Jogi Intézet
Az Ákr. alapvető rendelkezései. Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens NKE ÁKK Lőrinc Lajos Közigazgatási Jogi Intézet Az előadás felépítése I. Az Ákr. felépítése II. Az eljárás szakaszai III. Alapelvek
AZ ADÓZÁS RENDJÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY, VALAMINT A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAINAK ISMERTETÉSE
AZ ADÓZÁS RENDJÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY, VALAMINT A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAINAK ISMERTETÉSE DR. HERKNER VERONIKA GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL HATÓSÁGI FŐOSZTÁLYÁNAK OSZTÁLYVEZETŐJE AZ
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról. Bajánsenye Község Önkormányzata. titulus családi név utónév 2. utónév. titulus családi név utónév 2.
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról Cím: 9944 Bajánsenye, Vörösmarty út 13/A, levelezési cím: 9941 Õriszentpéter, Városszer 106 Telefon: 06-94-548-050, fax: 06-94-428-050, e-mail: koh@oriszentpeter.hu ASP
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C.
Derecskei Polgármesteri Hivatal 4130 Derecske, Köztársaság út 87. Tel.: (54) 410-078, (54) 548-086 Fax: (54) 410-002 E-mail: derecskephti@t-online.hu Pénzügyi és Adóügyi Osztály "A" épület/ 9. sz. irodahelyiség
A HELYI IPARŰZÉSI ADÓVAL (Hipa) KAPCSOLATOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK 2010. JANUÁR 1. NAPJÁT KÖVETŐ VÁLTOZÁSAI
A HELYI IPARŰZÉSI ADÓVAL (Hipa) KAPCSOLATOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK 2010. JANUÁR 1. NAPJÁT KÖVETŐ VÁLTOZÁSAI Előadás témacsoportjai I. II. Jogszabályi előzmények, változás céljai, Hipa-hoz kapcsolódó adóztatási
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról ADO. titulus családi név utónév 2. utónév. titulus családi név utónév 2.utónév. titulus családi név utónév 2.
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról ADO Benyújtandó a/az.... Község Önkormányzata jegyzőjének Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal Cím: 9941 Őriszentpéter, Városszer 106. ASP 087-2015 Beküldő viselt
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E. a helyi iparűzési adóról
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben a 22/2011.(XII.30.) és a 31/2015.(XII.29.) önkormányzati rendelettel) a
Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 27/2004. (XII. 13. ) számú r e n d e l e t e a helyi adókról I. FEJEZET. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 27/2004. (XII. 13. ) számú r e n d e l e t e a helyi adókról egységes szerkezetben a 31/2004. (XII.14.) sz. a 29/2005. (XII.12.) és a 19/2007. (XII.17.) 16/2010. (XII.17.)
Magyar joganyagok évi CLIX. törvény - az általános közigazgatási rendtartásr 2. oldal A Tao. törvény lé
Magyar joganyagok - 2017. évi CLIX. törvény - az általános közigazgatási rendtartásr 1. oldal 2017. évi CLIX. törvény az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő
DUIHK ERFA-Gruppe Steuerliche Betriebsprüfung Tapasztalatcsere / Adóvizsgálatok. Wirtschaftsprüfer Steuerberater Rechtsanwälte. Dr.
DUIHK ERFA-Gruppe Steuerliche Betriebsprüfung Tapasztalatcsere / Adóvizsgálatok Wirtschaftsprüfer Steuerberater Rechtsanwälte Dr. Felkai Roland 2011. január 18. Az ellenırzés célja az adókötelezettségek
év hó naptól év hó napig 1. Adóalany neve (cégneve): Születési helye:... város/község, ideje: év hó nap 3. Anyja születési családi és utóneve:.
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap 2016. évben kezdődő adóévben Soltvadkert Város önkormányzat illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről
I. Bejelentés jellege Adóköteles tevékenység megkezdése változás bejelentés megszűnése 1. Helyi iparűzési adó állandó jellegű iparűzési tevékenység
Az adóhatóság tölti ki! Az adóhatóság megnevezése:... Adózó azonosító száma:... Benyújtás napja:... IPARŰZÉSI ADÓRA BEJELENTÉS (BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS, MEGSZŰNÉS) az adózás rendjéről szóló
2016. január 1-től hatályos változásai
Az adózás rendjéről szóló törvény 2016. január 1-től hatályos változásai Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes Évközi változások - Magánszemélyek adóazonosító jelének megállapítása hivatalból - 2016. július
ADÓCSOPORT 4800 VÁSÁROSNAMÉNY, TAMÁSI Á. U.1.
VÁSÁROSNAMÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI H I V A T A L ADÓCSOPORT 4800 VÁSÁROSNAMÉNY, TAMÁSI Á. U.1. TELEFON: (45) 470-022/121-122 mellék. Honlap : www.vasarosnameny.hu Sz.l.: 11744065-15403399-03540000 35/2008.(XII.31.)
Ügyleírás HELYI IPARŰZÉSI ADÓ
Ügyleírás HELYI IPARŰZÉSI ADÓ A helyi iparűzési adó célja, az önkormányzat illetékességi területén folytatott gazdasági tevékenység megadóztathatóságának biztosítása. Helyi iparűzési adó fizetésére kötelezhető
ADATLAP Gazdasági társaság (egyéb gazdálkodó szervezet) fizetési könnyítésre/ mérséklésre irányuló kérelmének elbírálásához
A.) A kérelem adatai: * = A kívánt rész(ek) aláhúzandó(k)! ADATLAP Gazdasági társaság (egyéb gazdálkodó szervezet) fizetési könnyítésre/ mérséklésre irányuló kérelmének elbírálásához 1. A kérelem benyújtásának
2.1. I. előlegrészlet esedékessége: év hó nap, összege: Ft
Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300 Fax: 52/557-301 www.hajduszoboszlo.eu Ügyintéző: Adócsoport "B" épület/15.sz. irodahelyiség Tel.:52/557-353
I. Általános rendelkezések 1.. /1/ Az önkormányzat helyi adót állapít meg az illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység gyakorlására.
Magyarszerdahely község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/1995. (XII.22.) önkormányzati rendelete A 14/2012.( XI. 29.)önkormányzati rendelettel módosított A helyi iparűzési adóról Az Országgyűlés az
Zalacsány község Önkormányzata 7/1999. (VI. 29.) számú rendelete. A helyi iparűzési adóról.
Zalacsány község Önkormányzata 7/1999. (VI. 29.) számú rendelete A helyi iparűzési adóról. Zalacsány község Önkormányzati képviselőtestülete a helyi adókról szóló módosított 1990. évi C. törvény 1.. (1)
Építményengedélyezés 2016
Építményengedélyezés 2016 Az Eht. és a Ket. 2016. január 1-től hatályos módosításai Építtetői, tervezői és kivitelezői F ó r u m 2016. március 31. A 2015. évi CLXXXVI. törvény 2015. évi CLXXXVI. törvény
II. HELYI IPARŰZÉSI ADÓELŐLEG BEJELENTÉSE (ÁLLANDÓ JELLEGŰ IPARŰZÉSI TEVÉKENYSÉG ESETÉN) (lásd segédlet) Ft Ft Ft. aránya: aránya: aránya:
DERECSKEI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 4130 Derecske, Köztársaság út 87. Pénzügyi és Adóügyi Osztály "A" épület 9. sz. irodahelyiség Tel.: (54) 410-078, (54) 548-086 Fax: (54) 410-002 E-mail: derecskephti@t-online.hu
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról. Vilmány Község Önkormányzata. titulus családi név keresztnév 2. keresztnév
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról Cím: 3891 Vilmány, Fõ út 149, Telefon: 0646387322, fax: 0646387348, e-mail: okovilmany@gmail.com ASP ADO 087-2014 Beküldő viselt neve titulus családi név keresztnév 2.
ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK
ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK a. Építményadó mentesség b. Gépjármű adómentesség c. Iparűzési adó elengedése, illetve mérséklése d. Talajterhelési díj megfizetése
Jövedelemadók és Járulékok Főosztály TÁJÉKOZTATÓ
Jövedelemadók és Járulékok Főosztály Ikt. sz.: NGM/8073/2018. TÁJÉKOZTATÓ az adózók és az önkormányzati adóhatóságok közötti kapcsolattartás kötelező és lehetséges csatornáiról a 2018. évtől hatályos jogszabályok
Közigazgatási hatósági eljárásjog 6. A döntés. Döntés
Közigazgatási hatósági eljárásjog 6. A hatóság döntései A döntés A közigazgatási hatósági eljárás a hatósági egyedi aktusok kiadásának rendjként is leírható. A hatósági döntés: [ld. közigazgatási eljárás
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 26/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 26/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 26/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete az iparűzési
1. Adóalany neve (cégneve):.. 2.Születéskori neve:. 3. Születési helye:... város/község,ideje. év..hó.nap. 4. Anyja születési családi és utóneve:.
I. Adóalany BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap 2016. adóévben a Várgesztes önkormányzat illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról. titulus családi név keresztnév 2. keresztnév. családi név keresztnév 2.keresztnév
BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról ASP ADO 087-2015 Cím: 2626 Nagymaros, Fő tér 5. Telefon: 06-27-595-100 E-mail: elugy@nagymaros.hu Fax: 06-27-354-245 Beküldő viselt neve titulus családi név keresztnév
A revizorok már a spájzban vannak!
A revizorok már a spájzban vannak! Dr. Réczei Géza Ügyvéd Tiszteletbeli tanár (ELTE jogtudományi kar) Egykori adóhatósági- és pénzügyminisztériumi szakértő 1 Jogszabályi környezet PTK GT Számvitel Adózás
Új adóeljárási szabályozás I. Az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény
Az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény Az adóeljárásra vonatkozó szabályozás új rendszere I. 2018. előtti szabályozás rendszere A Ket. mögöttes jogszabályi jellege Az adóeljárást szabályozó törvények
BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György
BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN dr. Koltai György A KÖZIGAZGATÁSI PER CÉLJA Pp. 2. (1) A bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban az 1. -ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a
Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben)
Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben) Akasztó Község Képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban
Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról
1 Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E A helyi iparűzési adóról Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testülete a a Magyarország helyi önkormányzatairól
Építményengedélyezés 2016
Építményengedélyezés 2016 Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Szakcsoport Szakcsoport nap 2016. február 5. A 2015. évi CLXXXVI. törvény 2015. évi CLXXXVI. törvény a közigazgatási
Az adózás rendjéről szóló törvény január 1-től hatályos változásai
Az adózás rendjéről szóló törvény 2013. január 1-től hatályos változásai 2012. év során történt változtatások Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes Pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett Adókötelezettség
Ügyféltájékoztató. pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához
Ügyféltájékoztató pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához Tájékoztatóban szereplő ÁNYK űrlap Témacsoport: Pirotechnikai tevékenységgel összefüggő ügyintézés Azonosító RI-0111
h a t á r o z a t o t
A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-III-B-3/2018. számú határozata a KONZUM Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzési eljárás intézkedések és bírság alkalmazásával történő
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének. a helyi iparűzési adóról szóló
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének a helyi iparűzési adóról szóló 7/2002.(IX.02.) 12/2003.(X.06.) 11/2005.(X.24.) 15/2006.(XII.15.) rendeletekkel módosított 11/1999.XII.01.) rendelete