J E G Y Z İ K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z İ K Ö N Y V"

Átírás

1 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: a Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub március 24. napján 13 óra 30 perctıl megtartott közgyőlésén Jelen vannak: A jelenléti íven szereplık Köszöntöm a mai közgyőlésünkön megjelent tagokat. Tájékoztatom a megjelent tagokat, hogy a március 24. napján 13 órára összehívott közgyőlés nem volt határozatképes. Alapszabályunk értelmében a 13 óra 30 perctıl összehívott közgyőlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Jegyzıkönyv-vezetınek Zatik Zsuzsannát, jegyzıkönyv hitelesítıknek Balogh Jánost és Tóth Józsefet javaslom. Megkérdezem, hogy van-e más javaslat. Amennyiben nincs kérem, hogy aki az általam javasolt személyekkel egyetért kézfelemeléssel szavazni szíveskedjen. A közgyőlés a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Javaslatot teszek a napirendre, mely a meghívóban közöltekkel azonos. 1. A klub korábbi elnökségének meghallgatása a nyírmeggyesi lıtér építésének körülményeirıl 2. Döntés a nyírmeggyesi lıtérrel kapcsolatos további feladatokról és teendıkrıl 3. Az elnökség beszámolója a 2010 évben végzett munkájáról 4. Az Ellenırzı Bizottság beszámolója a 2010 évben végzett munkájáról 5. A 2010 évi számviteli beszámoló és a közhasznúsági jelentés megtárgyalása és elfogadása 6. Szakosztályvezetık tájékoztatói a szakosztályok 2011 évi terveirıl évi tagdíjak megállapítása 8. Tagi jogviszonyok rendezése 9. Bejelentések, egyebek Megkérdezem, hogy van-e valakinek más napirendi pont felvételére javaslata. Megállapítom, hogy más napirendi pontra javaslat n i n c s. Kérem, hogy aki a napirenddel egyetért kézfelemeléssel szavazni szíveskedjen. Megállapítom, hogy a közgyőlés a javaslatot egyhangúlag elfogadta. 1.A klub korábbi elnökségének meghallgatása a nyírmeggyesi lıtér építésének körülményeirıl Az elızı közgyőlési határozat értelmében felvettük a kapcsolatot a korábbi elnökséggel, hogy tisztább képet lássunk a nyírmeggyesi lıtér építésének körülményeirıl és csak ezek után tegyük meg a szükséges lépéseket. A személyes megbeszélés nem vezetett eredményre, viszont a korábbi 1

2 2 elnökségi tagok azt az igényüket jelezték, hogy a közgyőlés elıtt szeretnének errıl tájékoztatást adni és a közgyőléssel együtt szeretnék a mindenki számára elfogadható megoldást megtalálni. Ezért meghívtuk a korábbi elnökséget a mai közgyőlésünkre. A meghívást elfogadta és a közgyőlést személyes jelenlétével megtisztelte: Pásztor László és Falcsik András Pásztor László: elmondta, hogy Fábián Sándor elnök egyszemélyben intézett mindent a lıtér építésével kapcsolatban, İ gyakorlatilag csak a házipénztár adminisztrációját végezte. Fábián Sándor folyamatosan olyan szóbeli tájékoztatást adott az elnökség tagjainak és az érdeklıdı klubtagoknak, hogy az építkezés folyamatban van, nemsokára megkapjuk az engedélyeket. Mostmár tudjuk, hogy ez félrevezetés volt. Tóth József: Volt-e valamilyen konkrét ütemterv, hatástanulmány, költségvetés, határidık megjelölése ami alapján a beruházás folyt? Pásztor László: Nem tudok ilyenrıl. Buzási József: A rutinpálya eladás után mindig lıtér építésérıl volt szó. Több helyen kerestünk megfelelı területet. Olyat ami koronglıvészetre is alkalmas legyen, meg elférjen rajta egy 300 m- es puska-belövı pálya is. Falcsik András: Arra a kérdésre, hogy volt-e közgyőlési döntés errıl, azt tudom mondani, hogy emlékeim szerint volt, de errıl jegyzıkönyv nincs. Akkor azt hittük, hogy csak új lıtér építésére használhatjuk fel a befolyt pénzt, mert Fábián Sándor mindig ezt mondta, de a Kincstári szerzıdést sohasem láttuk. Mostmár tudjuk, hogy másképpen is felhasználhattuk volna ezt a pénzt. Somogyi Gyula: Az Elnökség nem gyakorolt kontrollt a kivitelezés során? Fábián Sándor nem kért jóváhagyást az egyes döntésekhez? Falcsik András: Mi jó szándékkal döntöttünk úgy, hogy a befolyt pénzt nem visszaadva, lıteret építünk. A jó szándékú döntés a vezetıségé volt, de a végrehajtást, kivitelezést teljes egészében Fábián Sándor végezte a jóváhagyásunk nélkül. Megköszönte Falcsik András és Pásztor László részvételét, akik távoztak a közgyőlésrıl 2.Döntés a nyírmeggyesi lıtérrel kapcsolatos további feladatokról és teendıkrıl Javasolja, hogy a közgyőlés titkos szavazással döntsön arról, hogy a nyírmeggyesi lıtér építésével kapcsolatban tegyünk-e büntetı feljelentést ismeretlen tettes ellen hőtlen kezelés alapos gyanúja miatt. 2

3 3 Nyílt szavazással a közgyőlés egyhangúlag úgy döntött, hogy errıl a kérdésrıl titkos szavazással döntsenek. A közgyőlés egyhangú szavazással megbízta Zatik Lászlót a szavazólapok elkészítésével, a szavazás lebonyolításával és a szavazatszámlálással pedig Tóth Józsefet az EB elnökét. A titkos szavazás lebonyolítása és a szavazatszámlálás után Tóth József ismertette az eredményt: 10 db szavazólap került kiosztásra, mind a 10 szavazat érvényes volt. Mind a 10 szavazólapon az a válasz került megjelölésre, hogy a nyírmeggyesi lıtér építésével kapcsolatban büntetı feljelentést kell tenni ismeretlen tettes ellen hőtlen kezelés alapos gyanúja miatt. 1/2011.(III. 24.) számú A közgyőlés titkos szavazással 10 igen és 0 nem szavazattal egyhangúlag úgy döntött, hogy a nyírmeggyesi lıtér építésével kapcsolatban büntetı feljelentést kell tenni ismeretlen tettes ellen hőtlen kezelés alapos gyanúja miatt. 3.Az elnökség beszámolója a 2010 évben végzett munkájáról Az elnökség nevében tájékoztatja a tagságot a 2010 évben végzett munkáról. 1. Az Elnökség negyedévente ülésezett az Ellenırzı Bizottsággal kibıvített ülésen, ahol az aktuális feladatokat (teendık, tagfelvételek, törlések) vitattuk meg és döntöttünk a közgyőlések összehívásáról. 2. A tavaszi minısítı versenyt eredményesen megrendeztük. 3. A riasztó rendszer felújítása, bıvítése megtörtént az új elıírásoknak megfelelıen. A távfelügyeletet a Multialarm Kft biztosítja. 4. Az ıszi minısítı versenyt eredményesen megrendeztük. 5. Tagfelvételek, tagdíjak nem fizetése miatti kizárásokról tájékoztatás 6. Tájékoztatás a Klub pénzügyi helyzetérıl Az elhangzottakkal kapcsolatban van-e valakinek kérdése, észrevétele? Kérdés, észrevétel nem volt. A közgyőlés egyhangúlag elfogadta az elnökség beszámolóját. 2/2011.(III. 24.) számú A közgyőlés egyhangú szavazattal elfogadta az Elnökség évi beszámolóját. 3

4 4 4.Az Ellenırzı Bizottság beszámolója a 2010 évben végzett munkájáról Tóth József: Tájékoztatta a közgyőlést az Ellenırzı Bizottság évi munkájáról. Beszámoló mellékelve. Az elhangzottakkal kapcsolatban van-e valakinek kérdése, észrevétele? Kérdés, észrevétel nem volt. A közgyőlés egyhangúlag elfogadta az Ellenırzı Bizottság beszámolóját. 3/2011.(III. 24.) számú A közgyőlés egyhangú szavazattal elfogadta az Ellenırzı Bizottság évi beszámolóját. 5.A 2010 évi számviteli beszámoló és a közhasznúsági jelentés megtárgyalása és elfogadása Közhasznúsági jelentés ismertetése. A közhasznúsági jelentés a jegyzıkönyvhöz csatolva. Megkérdezem, hogy van-e valakinek kérdése, véleménye az elhangzottakkal kapcsolatban? Egyéb kérdés vélemény nem lévén szavazásra kerül sor. A közgyőlés a 2010 évi közhasznúsági jelentést egyhangúlag elfogadta. A következı határozat meghozatalára került sor: 4/2011.(III. 24.) számú A közgyőlés a 2010 évi közhasznúsági jelentést egyhangúlag elfogadta. 6.Szakosztályvezetık tájékoztatói a szakosztályok 2011 évi terveirıl Az elızı közgyőlésen az alábbi szakosztályok létrehozásáról és vezetıinek megbízásáról döntöttünk: 1. IPSC Szakosztály - Buzási József 2. Elöltöltıs Szakosztály - Somlyai Csaba 4

5 5 3. Gyorspont Szakosztály - Zatik Balázs 4. Fémsziluett Szakosztály - Zatik László 5. Puska pontlövı Szakosztály - Somogyi Gyula A szakosztályvezetık vállalták, hogy a mostani közgyőlésig kidolgozzák a szakosztályok mőködtetésével kapcsolatos elképzeléseiket ( oktatási terv, lövészeti napok, lövészeti díjtételek, marketing, segítık iránti igények, stb.). A szakosztályvezetık vállalták, hogy olyan oktatási anyagokat készítenek, amelyeket a weboldalra is fel tudunk tölteni. Ezen kívül vállalták, hogy a júniusra tervezett lövésznapon bemutatókat tartanak az érdeklıdıknek. Búzási József IPSC tanfolyam lebonyolítását, Zatik Balázs gyorspont minısítı verseny, Zatik László pedig sziluett minısítı verseny megrendezését vállalták évi tagdíjak megállapítása A bevételek drasztikus csökkenése indokolja, hogy a tagdíjakat megemeljük. Javasolja, hogy a szabadidıs tagok Ft/év (évközben belépık idıarányosan 1000 Ft/hó), a rendes tagok Ft/év tagdíjat fizessenek 2011.január 1-tıl. Somlyai Csaba: javasolja, hogy a tagdíjakat két részletben lehessen befizetni. A tagdíj felét március 31-ig, a másik felét július 31-ig. Megkérdezem, hogy van-e valakinek kérdése, véleménye az elhangzottakkal kapcsolatban? Egyéb kérdés vélemény nem lévén szavazásra kerül sor. A következı határozat meghozatalára került sor: 5/2011.(III. 24.) számú A szabadidıs tagok Ft/év (évközben belépık idıarányosan 1000 Ft/hó), a rendes tagok Ft/év tagdíjat fizessenek 2011.január 1-tıl. A tagdíjak két részletben is befizethetık: A tagdíj felét március 31-ig, a másik felét július 31-ig kell befizetni. 8.Tagi jogviszonyok rendezése Az Alapszabály a szabadidıs tagok tagi jogviszonyának rendezését (felvétel, törlés) az Elnökség hatáskörébe sorolja, míg a rendes tagok jogviszonyának rendezését a közgyőlésébe. Tájékoztatom a közgyőlést, hogy az elmúlt idıszakban 4 fı kérte tagfelvételét a szabadidıs tagjaink sorába. (Kincses Imre, Varga Nándor, Szondi Gyula és Körte Attila) 5

6 6 Szabadidıs tagjaink közül nem teljesítette tagdíjfizetési kötelezettségét Dr.Csedreki László, Kása István, Katona András, Mosolygó Csaba, Kirvai Miklós és Tárkányi József. Az elnökség ezért ezen tagok tagsági jogviszonyát tagdíjnemfizetés miatt megszüntette. Rendes tagjaink közül Nagy Zoltán és Kozma Péter többszöri felszólítás ellenére sem teljesítette tagdíjfizetési kötelezettségét. Ezért kérem a közgyőlés jóváhagyását a fenti két személy rendes tagok sorából való törlésére. Javasolja Fábián Sándor rendes taggá történı átsorolását, ezzel együtt tiszteletbeli tagságának és tagdíjmentesítésének megszüntetését. A következı határozat meghozatalára került sor: 6/2011.(III. 24.) számú A közgyőlés Nagy Zoltán és Kozma Péter rendes tagságát megszüntette. Fábián Sándort rendes taggá sorolja át, ezzel együtt tiszteletbeli tagságát és tagdíjmentességét megszünteti. 9.Bejelentések, egyebek Felvetıdött egy hagyományteremtı lövésznap megrendezése június hónapban, amelynek megrendezését Somlyai Csaba vállalta. A lövésznapon bemutatót tartanánk az érdeklıdıknek az egyes lövészeti ágakról, majd a fegyverek biztonságba helyezése után elfogyasztanánk a Somlyai Csaba és segítıi által bográcsban készített ételt. Az elnökség tájékoztatja a közgyőlést, hogy a tagokkal történı egyeztetéseket figyelembe véve a lıtér nyitvatartását az alábbiak szerint szabályozza: A lıtér csak elızetes bejelentkezés alapján nyit ki. Bejelentkezni legalább 24 órával elıtte vagy telefon útján lehet. Páros héten vasárnap, páratlan héten szombaton nyitunk ki, de csak akkor ha van jelentkezı. A nyitvatartásról a weboldalon is lehet tájékozódni. Megkérdezem, hogy van-e valakinek egyéb bejelentenivalója. Amennyiben egyéb bejelenteni való nincs, egyéb napirend nem lévén a közgyőlést berekesztem. K. m. f. Zatik László Balogh János Tóth József Zatik Zsuzsanna levezetı elnök jegyzıkönyv-hitelesítık jegyzıkönyv-vezetı 6

JEGYZİKÖNYV 88-3/2012. (II. 20.) Sárhida község Önkormányzati Képviselı-testületének. 2012. február 20-án tartott. nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV 88-3/2012. (II. 20.) Sárhida község Önkormányzati Képviselı-testületének. 2012. február 20-án tartott. nyílt ülésérıl. Sárhida község Önkormányzata 8944 Sárhida, Béke utca 26. Tel./Fax: (92) 693 964, (92) 461 042 E-mail: polgarmester@sarhida.hu, web: www.sarhida.hu 88-3/2012. (II. 20.) JEGYZİKÖNYV Sárhida község Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Mely készült: Bakonykuti Önkormányzat Képviselı Testületének 2008. szeptember 15-én 9.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: Községháza 8046 Bakonykúti,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselı-testületének 2009. január 23-án de. 8 45 órakor megtartott rendkívüli ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselı-testületének 2009. január 23-án de. 8 45 órakor megtartott rendkívüli ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselı-testületének 2009. január 23-án de. 8 45 órakor megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív alapján képviselı-testületi

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2011. május 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2011. május 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2011. május 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Szilágyi Gábor Pálmai József Dr.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b. EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzıkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Edelény Város Integrált

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatala Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság és a Humán Bizottság 2012. július 24-ei rendkívüli együttes ülésén. Jelen vannak: a

Részletesebben

132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.

Részletesebben

Bodrogkeresztúr Község Önkormányzat 11/2010. (XI. 30.) Önkormányzati rendelete BODROGKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYAIRÓL

Bodrogkeresztúr Község Önkormányzat 11/2010. (XI. 30.) Önkormányzati rendelete BODROGKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYAIRÓL Bodrogkeresztúr Község Önkormányzat 11/2010. (XI. 30.) Önkormányzati rendelete BODROGKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYAIRÓL (továbbiakban SZMSZ) Bodrogkeresztúr Község Önkormányzat

Részletesebben

Csemı Község Önkormányzata Képviselıtestületének. 9/2007. (XI. 05.) rendelete. Csemı Község Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról

Csemı Község Önkormányzata Képviselıtestületének. 9/2007. (XI. 05.) rendelete. Csemı Község Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról Csemı Község Önkormányzata Képviselıtestületének 9/2007. (XI. 05.) rendelete Csemı Község Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról A Magyar Köztársaság Országgyőlése a többpártrendszerő jogállam,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. május 27-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén jelenlévıkrıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v 1 J e g y z ı k ö n y v amely készült 2012. február 6-án, 17 óra 25 perc kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott, Pilis Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 1 Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 3/2009. Levél község Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. február 16-án tartott nyilvános testületi ülésérıl készült J e g y z ı k ö n y v Tartalma:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. december 13-án 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl- Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Fejér Megye Közgyőlése Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága 2011. június 23- án 8 óra kezdettel tartott nyílt ülésérıl

Fejér Megye Közgyőlése Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága 2011. június 23- án 8 óra kezdettel tartott nyílt ülésérıl Szám: 60 5 /2011. J e g y z ı k ö n y v Fejér Megye Közgyőlése a 2011. június 23- án 8 óra kezdettel tartott nyílt ülésérıl Helye: Megyeháza, Szent István tér 9. Költségvetési és Pénzügyi Fıosztály II.e.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl

J e g y z ı k ö n y v. Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl 1 J e g y z ı k ö n y v Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl Jelen vannak: Giesz János polgármester dr. Kovács

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 27-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 27-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 15/1/2007. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 27-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 53-56. TARTALOMJEGYZÉK 53/2007.(XI.27.)

Részletesebben

AZ EGYÜD ÁRPÁD MŐVÉSZETI ISKOLÁÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések. II. Az egyesület célja és alapvetı feladatai

AZ EGYÜD ÁRPÁD MŐVÉSZETI ISKOLÁÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések. II. Az egyesület célja és alapvetı feladatai AZ EGYÜD ÁRPÁD MŐVÉSZETI ISKOLÁÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések - A szervezet elnevezése: Együd Árpád Mővészeti Iskoláért Egyesület - Szervezeti forma: Egyesület - Az egyesület székhelye:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V VI.1-83/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. április 24-ei ülésérıl 2 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS VI.1-83/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tatabányán, a Komárom-Esztergom

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bakonykuti Önkormányzat Képviselı Testületének 2008. április 8-án 09.00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 8045

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2008. október 15-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Dr Almássy Antalné,

Részletesebben

A Mozdulat Szabadidıs Sportegyesület Alapszabálya

A Mozdulat Szabadidıs Sportegyesület Alapszabálya A Mozdulat Szabadidıs Sportegyesület Alapszabálya Elfogadta a Mozdulat Szabadidıs SE alakuló közgyőlése (2008.10.30., módosítás: 2009.01.15., módosítás: 2009.06.30.) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. /1/ A

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106-3/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2010. március 08-án megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata. 2015. szeptember 16-i testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata. 2015. szeptember 16-i testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. szeptember 16-i testületi ülésén. Az ülés helye: Komlói Közös Önkormányzati Hivatal I. emeleti kistanácskozó terme N a p

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: IV.22-24/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2008. szeptember 25-én (csütörtökön) 9 órakor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl.

Részletesebben

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség. 4027 Debrecen Füredi u. 76. Levelezés: Toók László 4031 Debrecen Trombitás u. 10. 2/2

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség. 4027 Debrecen Füredi u. 76. Levelezés: Toók László 4031 Debrecen Trombitás u. 10. 2/2 Jegyzőkönyv A Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Elnökségének kibővített üléséről Időpont: 2012-06-30-17.30. Helyszín: 4026 Debrecen Péterfia u. 49. sz. Óbester Hotel. Jelen vannak: Halasi Mihály Elnök,

Részletesebben

ELSÕ HAZAI ENERGIA-PORTFÓLIÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1052 Budapest, Váci utca 22. szám

ELSÕ HAZAI ENERGIA-PORTFÓLIÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1052 Budapest, Váci utca 22. szám Cégjegyzékszáma: Fõvárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYÛLÉSI JEGYZÕKÖNYV A TÁRSASÁG 2003. 04. 28-I ÉVI RENDES KÖZGYÛLÉSÉRÕL Készült: Az ELSÕ HAZAI ENERGIA PORTFÓLIO RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. március 06-án megtartott közmeghallgatásáról és az azt követı ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Dr.

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága I/3/42/2010. Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága ülésérıl 2010. december 14. Az ülésen

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 250-8/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2007. május 31-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 25- én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Iszkaszentgyörgy,

Részletesebben

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző 1/2014. Csanyteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27.-én (hétfőn) du. 15. 30 órai kezdettel megtartott alakuló nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: 1.) A Helyi Választási

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-14/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. augusztus 7-én 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év július hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 21/2015.(VII.30.) Rend eletek: Sorszáma (kihirdetés ideje) Tárgya

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. február 13-án megtartott ülésérıl Jelen vannak: Vona Tamás alpolgármester, dr. Gulyás Mihály alpolgármester, Okváth Dezsıné,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselı-testületének 2008. szeptember 11-én 15 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. B o r d á n y. 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött bankszámlaszerzıdés módosítása Elıadó: Tanács Gábor polgármester

J E G Y Z İ K Ö N Y V. B o r d á n y. 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött bankszámlaszerzıdés módosítása Elıadó: Tanács Gábor polgármester V./2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselıtestületének 2012. április 23.-án megtartott soros nyílt ülésérıl. I. N A P I R E N D 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 4-én - csütörtökön - du. 16,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A rendkívüli képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2009. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 76-78. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 76/2009.(VII.30.)

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: 2/2010. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. január 26-án (kedden) 15.00 órai kezdettel a

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y ALAPSZABÁLY Alulírottak elhatároztuk, hogy az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdésében, a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI törvényben foglalt követelményeknek, valamint

Részletesebben

Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 11/2012. (IX.28.) önkormányzati rendelete

Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 11/2012. (IX.28.) önkormányzati rendelete 11/2012. (IX.28.) önkormányzati rendelete a Fejér Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl szóló 3/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról Fejér Megye Közgyőlése az államháztartásról

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. /A 2008. május 23-án megtartott Küldöttgyőlésen elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/

KÖZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. /A 2008. május 23-án megtartott Küldöttgyőlésen elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ KÖZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA /A 2008. május 23-án megtartott Küldöttgyőlésen elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ Jóváhagyta a KÖBE 2008. május 23-i Küldöttgyőlése Tartalomjegyzék

Részletesebben

Képviselı-testületének. 16/2010.(X.14.) Önkormányzati rendelete. a képviselı-testület és szervei Szervezeti és Mőködési.

Képviselı-testületének. 16/2010.(X.14.) Önkormányzati rendelete. a képviselı-testület és szervei Szervezeti és Mőködési. Balatonkeresztúri Önkormányzat Képviselı-testületének 16/2010.(X.14.) Önkormányzati rendelete a képviselı-testület és szervei Szervezeti és Mőködési szabályzatáról PREAMBULUM Az önkormányzatiság alapelvei

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-1/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült 2013. február 15-én a sopronkövesdi Községháza tanácskozó termében, Ebergıc,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését?

Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését? Jegyzıkönyv Készült 2009. március 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester ifj. Paulusz József Cseh János Veres-Herédi Eszter

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 10-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. január 25-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Szöllısi József Rádióklub. Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Berkes ltp. 40. Mőködési területe: a Magyar Köztársaság területe. Az egyesület önkormányzati

Részletesebben

1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 2. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl.

1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 2. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl. Sárhida község Önkormányzati Képviselı-testülete 8944 Sárhida, Béke u. 26. Sárhida, 2012. október 01-i nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZİKÖNYV Készült: Sárhida község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

SWISSCHAM HUNGARY Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara

SWISSCHAM HUNGARY Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara SWISSCHAM HUNGARY Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara A l a p s z a b á l y 2012. május 24. 2012. május 24. 1 Preambulum A svájci-magyar kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében 1990.

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 10/2000.(IV.17.) rendelete a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról a módosításokkal egységes szerkezetben

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 10/2000.(IV.17.) rendelete a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 10/2000.(IV.17.) rendelete a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése (a továbbiakban: közgyőlés) Szekszárd város polgárainak

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 34. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 34. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8294 Kapolcs,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. szeptember 26-án megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 1/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 1-2.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2010. június 2-án 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye. Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: IV.144/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2010. február 4-én (csütörtökön) 9 óra 20 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 13-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl

J e g y z ı k ö n y v. Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 13-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG Rendeletek: 1/2011. (I.14.) J e g y z ı k ö n y v Határozatok: 8/2011. (I.13.) 9/2011. (I.13.) 10/2011. (I.13.) 11/2011. (I.13.) 12/2011. (I.13.) 13/2011. (I.13.) 14/2011.

Részletesebben

10/2006. (III. 7.) IM rendelet. A jogi oktatás és vizsga célja. Felkészülés a vizsgára. Jelentkezés a tanfolyamra és a vizsgára

10/2006. (III. 7.) IM rendelet. A jogi oktatás és vizsga célja. Felkészülés a vizsgára. Jelentkezés a tanfolyamra és a vizsgára az igazságügyi szakértıi tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról Az igazságügyi szakértıi tevékenységrıl szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 31. -a (5) bekezdésének

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Egyesület tagjai jelen egyesületi alapszabályt a 2009. május 29. napján megtartott közgyűlésen

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Csonka József Dr. Pálinkási

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV I. NAPIREND ELİTT. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 47-10/2011.

JEGYZİKÖNYV I. NAPIREND ELİTT. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 47-10/2011. Önkormányzat Kapolcs Száma: 47-10/2011. JEGYZİKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselıtestülete 2011. július 7-én (csütörtökön) 15.30 órai kezdettel megtartott képviselıtestületi ülésérıl.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2013. február 13-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y A A Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság Alapszabálya A L A P S Z A B Á L Y A Fıvárosi Bíróság, mint Cégbíróság 01-10-044841 cégjegyzékszámon bejegyezte a Morgan Hill

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Szenvedélybetegek gyermek és felnőtt rehabilitációs centruma Előadó:

Részletesebben

A bizottsági ülésrıl igazoltan távol: A bizottsági ülésrıl igazolatlanul távol:--

A bizottsági ülésrıl igazoltan távol: A bizottsági ülésrıl igazolatlanul távol:-- J e g y z ı k ö n y v amely készült, a Szociális és Egészségügyi Bizottság 2014. augusztus 25-én 16 óra 10 perctıl kezdıdıen, a Pilisi Polgármesteri Hivatal (2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47.) tanácstermében

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Több kérdés és hozzászólás nem lévén kérte a bizottság szavazatát az elhangzottak szerint a napirendrıl.

Jegyzıkönyv. Több kérdés és hozzászólás nem lévén kérte a bizottság szavazatát az elhangzottak szerint a napirendrıl. Szám: 41-7 /2012. Jegyzıkönyv Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi, Jogi, Fejlesztési és Nemzetiségi Bizottság 2012. július 3-i ülésérıl Jelen vannak: Dr. Sükösd Tamás a bizottság elnöke, Dr. Szabadkai

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 27-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Ládi Balázs polgármester, dr.. Gulyás Mihály alpolgármester, Vona Tamás

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. december 18-án tartott r e n d e s n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. december 18-án tartott r e n d e s n y í l t ülésérıl 01/251-1/2014. JEGYZİKÖNYV 2013. december 18-án tartott r e n d e s n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Vas Gereben Mővelıdési Ház és Könyvtár színházterme 8130 Enying, Bocskai u. 1., Nyikos István

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i. nyílt ülésérıl

Jegyzıkönyv. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i. nyílt ülésérıl Jegyzıkönyv Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i nyílt ülésérıl Tartalomjegyzék 134/2013. (XI. 28.) Kt. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 4.o. 2013. október

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. március 7-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 5. sz.

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 5. sz. Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 5. sz. JEGYZİKÖNYV Erdıkürt és Bér Község Önkormányzatok Képviselı-testületeinek 2011. március 10.-én megtartott

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2011. február 10-én (csütörtökön) 18 órakor a Széchenyi

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV.50/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Hogyorné Szi-Márton Ildikó alpolgármester Gábor Oszkár, Perger István, Szi Benedek Józsefné és Táborosi László képviselı

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Hogyorné Szi-Márton Ildikó alpolgármester Gábor Oszkár, Perger István, Szi Benedek Józsefné és Táborosi László képviselı UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy út 21. Ügyiratszám: 638-1/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Uzsa Települési Önkormányzat Képviselı-testülete 2009. március 16-án (hétfı)

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: K.83-23/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Kislıd Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. december 8-án 17 órakor kezdıdı rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Mővelıdési Ház, Kislıd

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. december 5-én megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Berecz Pál képviselı Harangozó

Részletesebben

- Molnár István képviselő megérkezett az ülésre,,képviselők száma 8 fő

- Molnár István képviselő megérkezett az ülésre,,képviselők száma 8 fő Súr Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 14/10-1/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Súr Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 28-án 16,00 órai kezdettel tartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1135 B u d a p e s t, Szegedi út 37-39. Telefon: 00-(36)-1-422-0079. FAX: 00-(36)-1-220-8921.

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1135 B u d a p e s t, Szegedi út 37-39. Telefon: 00-(36)-1-422-0079. FAX: 00-(36)-1-220-8921. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1135 B u d a p e s t, Szegedi út 37-39. Telefon: 00-(36)-1-422-0079. FAX: 00-(36)-1-220-8921. A SZEMÉLY-, VAGYONVÉDELMI ÉS MAGÁNNYOMOZÓI SZAKMAI

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária jegyzı. Mucsi György alpolgármester,

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária jegyzı. Mucsi György alpolgármester, J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. május 26-án megtartott soros ülésén Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében a Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testülete 2011. július 7-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

Dr. Haag Éva alpolgármester, Dr. Tóth Csaba Attila, Zaják Rita képviselı

Dr. Haag Éva alpolgármester, Dr. Tóth Csaba Attila, Zaják Rita képviselı Szám: IV.110/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Közgyőlésének 2014. január 30-án (csütörtökön) 9 óra 26 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl. Jelen vannak: Horváth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-11/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. november 13-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 200-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 31-én 16 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 337-4/2015. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2015. március 26-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. augusztus 25-én tartott rendes nyílt ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. augusztus 25-én tartott rendes nyílt ülésérıl 01/183-25/2010. JEGYZİKÖNYV 2010. augusztus 25-én tartott rendes nyílt ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26., Dr. Lelkes Ákos alpolgármester Bíró Attila,

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jegyzıkönyv Készült 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Ifj. Paulusz József Cseh János Marton

Részletesebben

a Képviselı-testület 2013. november 20-án megtartott nyílt ülésérıl Tartalmazza: 236-259/2013.(XI.20.) számú határozatokat

a Képviselı-testület 2013. november 20-án megtartott nyílt ülésérıl Tartalmazza: 236-259/2013.(XI.20.) számú határozatokat J E G Y Z İ K Ö N Y V a Képviselı-testület 2013. november 20-án megtartott nyílt ülésérıl Tartalmazza: 236-259/2013.(XI.20.) számú határozatokat J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Csörög Község Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor,

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor, J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 2007. június 28.-án 17 órai kezdettel megtartott n y i l v á n o s ülésérıl. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester Tasi

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 24/2007. (III.1.) kt. határozat: A 2007. március 1-i ülés napirendjének elfogadása. 25/2007. (III.1.) kt.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2010. január 29-én (pénteken) 14 órai. Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme 2351 Alsónémedi, Fı u. 58.

M E G H Í V Ó. 2010. január 29-én (pénteken) 14 órai. Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme 2351 Alsónémedi, Fı u. 58. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ı l Szám: 112-3 /2010. M E G H Í V Ó Alsónémedi Önkormányzat Képviselı-testülete soron következı ülését 2010. január 29-én (pénteken)

Részletesebben

2013. évi. 15. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. szeptember 2-án megtartott rendkívüli ülésérıl készült

2013. évi. 15. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. szeptember 2-án megtartott rendkívüli ülésérıl készült 2013. évi 15. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. szeptember 2-án megtartott rendkívüli ülésérıl készült J E G Y Zİ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet

Részletesebben