Az alkotmányosság helyreállításának
|
|
- Tivadar Bogdán
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az alkotmányosság helyreállításának programja
2 Az alkotmányosság helyreállításának programja
3 Az alkotmányosság helyreállításának programja A 2010-es országgyűlési választáson kétharmados többséget szerzett új hatalom parlamenti erejével visszaélve két lépésben, a 2011 áprilisában megalkotott Alaptörvénnyel, majd a decemberi átmeneti törvénynek nevezett alaptörvény-kiegészítéssel teljessé tette az alkotmányosság, a demokratikus jogállam lebontását, és egy centralizált, autoriter vonásokat mutató állam kereteit teremtette meg. A nemzeti cinizmus rendszerében életre kelt centralizált állam több lényeges ponton különbözik egy alkotmányos demokráciától: A törvényhozással szemben nem léteznek hatékony fékek és ellensúlyok. Az aktuális parlamenti többség a következő kormányok, valamint a közvetlen demokrácia lehetőségeit alapvetően szűkítve saját hatalmát térben és időben egyaránt korlátlannak tekinti. A kétharmados hatalom politikai céljainak a jogbiztonság olyan alapelemei sem állnak útjában, mint a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma vagy a szerzett jogok alkotmányos védelme. A második lépés a jogbiztonság és a szociális jogállam helyreállítása. Ma a nemzeti cinizmus rendszerében senki sem érezheti biztonságban törvényesen megszerzett javait, legyen szó közszférában megszerzett, törvényes végkielégítésről, magánnyugdíj-pénztári megtakarításról, korengedményes nyugdíjról vagy éppen rokkantnyugellátásról. A kaszárnyakapitalizmus politikája a kiszolgáltatottság növelése árán akarja az országot versenyképesebbé tenni. A harmadik lépés a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállítása. Egy alkotmányos demokráciában maga a teljes törvényhozói hatalom sem korlátlan. Ehhez képest a jelenlegi kétharmados többség illetve a parlamenti szavazógépezetet programozó, személyi javaslatok megtételére egyedül jogosult személy hatalmával szemben ma nincsenek hatékony ellensúlyok a közjogi rendszerben. Nincsenek olyan hatékony megoldások, amelyek legalább a maga által alkotott szabályok betartására bírnák a parlamenti többséget. A hatalom korlátlansága, az önkényuralmi viselkedés ráadásul kitapinthatóan gyűrűzik tovább a helyi közéletbe, a közszféra minden zugába. Éppen ezért, ha egy ellenzéki párt 2014-ben a választók bizalmát kéri programjának megvalósításához, elengedhetetlen, hogy legelőször arról adjon számot, mit tekint az alkotmányosság minimumának, hogyan kívánja helyreállítani az alkotmányosságot Magyarországon. Ennek hiányában ugyanis képtelen lesz arra, hogy a választóktól kapott megbízatásának eleget tegyen. Az LMP ezért egy törvényjavaslat (továbbiakban: Javaslat) formájában fogalmazza meg saját alkotmányossági minimumát. A Javaslat nem az LMP alkotmánykoncepciója, nem egy ideális állapot leírása, hanem egy tudatosan vállalt minimumprogram. Az első lépés a népszuverenitás helyreállítása. Egy pillanatnyi mégoly nagy parlamenti többségnek sincsen joga ahhoz, hogy a következő parlamenteket és kormányokat gúzsba kösse. Ezzel valójában a néptől, az emberektől veszik el azt a jogot, hogy választásról választásra szabadon dönthessenek politikai irányok megtartásáról vagy elvetéséről. Lehetővé kell tenni, hogy az állampolgárok két választás között is az eddigieknél hatékonyabban szólhassanak bele a közfontosságú kérdésekbe. Meg kell szüntetni a választójog gyakorlása elé emelt adminisztratív akadályt is (előzetes választási regisztráció). 4 5
4 A népszuverenitás helyreállítása A 2011-es alkotmányozás olyan megoldásokkal kívánja a következő kormányok kezét gúzsba kötni, amellyekkel gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy az emberek négyévente szabadon például gazdaságpolitikai irányok között válogathassanak. A Javaslat ezért törli azt a rendelkezést, amely kétharmadba betonozza az egykulcsos adórendszert, valamint a Költségvetési Tanács vétójogát a költségvetési törvények elfogadásakor. A felelős kormányzást akadályozza, ha az önálló szabályozó szervek kialakításákor, a pénzpiaci felügyelet szabályozásában kétharmados többség megszerzése szükséges. A sarkalatos törvények számának jelentős csökkentésével a Javaslat növeli a következő kormányok mozgásterét az önkormányzati politika, a büntetőpolitika, a médiaszabályozás, a rendészet és honvédelem, valamint az egyházügy területén. A hatályos rendelkezések perpetuum mobile személyeket ültetnek a Kúria, az ügyészi szervezet, az önálló szabályozó szervezetek (pl. PSZÁF, médiahatóság) élére: mandátumuk lejárta után is csak akkor távoznak, ha a parlament kétharmados többséggel megválasztotta az utódjukat. A Javaslat felszámolja ezeket a képtelen alkotmányjogi megoldásokat. A nemzeti cinizmus rendszere a népszuverenitást azzal is csorbítja, hogy durván visszametszette a közvetlen állampolgári részvétel alkotmányos eszközrendszerét. A Javaslat a korábbi szintre emeli a közvetlen demokrácia szerepét, megnyitja a népszavazás lehetőségét alkotmányozási kérdésekben, enyhít az országos népszavazás érvényességi feltételein, alkotmányos intézményként állítja vissza a népi kezdeményezést, meghatározott esetekben megkerülhetetlenné teszi a helyi népszavazás kiírását és az elmúlt húsz évhez képest is könnyít az érvényességi, eredményességi feltételeken. Az előzetes választási regisztráció intézménye teljesen indokolatlan adminisztratív korlát a választójog gyakorlása, az állampolgári részvétel előtt, ráadásul nemzetközi egyezményeket is sért, ezért a Javaslat ennek alaptörvényi alapját megszünteti. Az átlátható pártkassza alkotmányos előírására azért van szükség, hogy a politika felszabaduljon az oligarchák nyomása alól, s a pártpolitika az állampolgári részvétel legalapvetőbb fórumává válhasson a lakhatáshoz való jogot. Hatályon kívül helyezi az ún. átmeneti törvénynek azt a rendelkezését, amely megerősíti az egyes nyugdíjak megvonását, átalakítását lehetővé tevő alkotmánymódosítás alkalmazhatóságát. A Javaslat eltörli az elkúrtuk-adót, amely a kormányzati és törvényhozási kudarcokat fizettetné (ha már létezik ez az adó, akkor: fizetteti meg) meg az állampolgárokkal. A fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállítása A Javaslat eltörli azt a hatalommegosztás elvével merőben ellentétes passzust, amely az Alkotmánybíróságot és a bíróságokat a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás érvényesítése elvének tiszteletben tartására kötelezi. Újra teljessé teszi az Alkotmánybíróság hatáskörét adóügyi és költségvetési kérdésekben, valamint újra lehetővé teszi, hogy bármely állampolgár kérhesse e testülettől jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítását. Az OBH nagyhatalmú elnökének kinevezési és felmentési jogait a Javaslat a bírói önkormányzati szerv egyetértéséhez köti, és helyreállítja a törvényes bíróhoz való jogot, így a jövőben elképzelhetetlen lesz, hogy bizonyos közhatalmi vezetők belátásuk szerint, ügygazdasági okokra hivatkozva terelgethessenek ügyeket egyik bíróságról a másikra. A Javaslat törli a bírák és ügyészek nyugdíjazására vonatkozó alkotmányos szabályokat, mivel a kérdés eleve nem igényel alaptörvényi szintű rendezést. A parlament ellenőrző szerepének erősítése, az ombudsmani rendszer érzékenyítése érdekében nyitott felsorolással újra lehetővé teszi a korábbiaknál tágabb körben külön biztosi intézmények felállítását, s helyreállítja az adatvédelmi biztosi posztot. A Javaslat enyhít a helyi önkormányzatok állami felügyeletén és helyreállítja az önkormányzatok szabályozási autonómiáját a kormányzati beavatkozásokkal szemben. A jogbiztonság és a szociális jogállam helyreállítása A Javaslat kimondja a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát és a szerzett jogok alkotmányos védelmét. Biztosítja továbbá a törvényes bíróhoz való jogot, az őrizetbe vett személyek szabadon bocsátását (vagy bíróság elé állítását) a lehető legrövidebb idő helyett 48 órán belül, továbbá elismeri a hadkötelezettek esetében lelkiismereti okokból a polgári szolgálathoz való jogot. A Javaslat alkotmányos célként határozza meg a társadalmi szolidaritás érvényesülését (2. ), kimondja a szociális biztonsághoz, a nemzeti kockázatközösségen alapuló társadalombiztosítási ellátáshoz, a közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáféréshez, valamint 6 7
5 Magyarország Alaptörvényének módosítása 5. Az Alaptörvény VIII. cikk (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (az elfogadás dátuma) (4) A pártoknak nyilvánossá kell tenniük bevételeik forrását és felhasználását. A pártok működésének és gazdálkodásának részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg. 1. Az Alaptörvény B) cikk (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. 2. Az Alaptörvény O) cikke a következő (2) bekezdéssel egészül ki, egyben a cikk jelenlegi szövege az (1) bekezdés jelölést kapja: (2) Magyarország előmozdítja a társadalmi szolidaritás érvényesülését. 3. Az Alaptörvény R) cikke a következő (4) bekezdéssel egészül ki: (4) A jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem vonhat meg és nem korlátozhat jogot, nem állapíthat meg új vagy a korábbinál hátrányosabb kötelezettséget, és nem nyilváníthat magatartást jogellenessé. A jogszabályt olyan időpontban kell hatályba léptetni, hogy alkalmazásához a kihirdetésétől számítva elegendő felkészülési idő álljon rendelkezésre. 4. Az Alaptörvény S) cikke a következő (5) bekezdéssel egészül ki: (5) Az új Alaptörvény vagy az Alaptörvény módosításának megerősítéséről országos népszavazást kell elrendelni, ha azt kétszázezer, az országgyűlési képviselők választásán választójoggal rendelkező választópolgár kezdeményezi. 6. Az Alaptörvény XIII. cikke a következő (3) bekezdéssel egészül ki: (3) A jogszerűen gyakorolt jogosultságok elvonására vagy korlátozására csak közérdekből, az elérni kívánt céllal arányosan kerülhet sor. 7. Az Alaptörvény XIX. cikke helyébe a következő rendelkezés lép: XIX. cikk (1) Magyarország előmozdítja a szociális biztonsághoz való jog érvényesülését. (2) Mindenkinek joga van az emberi lét alapvető feltételeihez, amelyet rászorultság esetén az állam a társadalombiztosítási és a szociális juttatások összességével biztosít. (3) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy öregség, betegség, árvaság, özvegység vagy keresőképtelenséggel járó egészségi állapot esetén a gazdaság teherviselő képességével, valamint az érintett jövedelmi és vagyoni helyzetével összhangban álló pénzbeli ellátásban részesüljön. Törvény ezen ellátások igénybevételét az érintett teherviselő képességéhez igazodó járulék fizetéséhez kötheti, és az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja. 8. Az Alaptörvény XX. cikke a következő (3) bekezdéssel egészül ki: (3) Mindenkinek joga van a nemzeti kockázatközösségen alapuló társadalombiztosítás keretében igénybe vehető, a gazdaság teherviselő képességével összhangban álló egészségügyi ellátáshoz. Törvény az egészségbiztosítási ellátások igénybevételét az érintett teherviselő képességéhez igazodó járulék fizetéséhez kötheti. 8 9
6 9. Az Alaptörvény XXII. cikke helyébe a következő rendelkezés lép: XXII. cikk Mindenkinek joga van a lakhatáshoz és a közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáféréshez. 10. Az Alaptörvény 6. cikk (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Törvényt a köztársasági elnök, a kormány, országgyűlési bizottság, országgyűlési képviselő vagy népi kezdeményezésként ötvenezer választópolgár kezdeményezhet. 11. Az Alaptörvény 8. cikk (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) A népszavazás eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a kérdésre azonos választ ad. 12. Az Alaptörvény 23. cikke a következő (2a) bekezdéssel egészül ki: (2a) Ha az önálló szabályozó szerv vezetőjének megbízatása megszűnik, a szerv új vezetőjének kinevezéséig annak hatásköreit a szerv vezetőjének helyettese gyakorolja. 13. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Az Alkotmánybíróság) e) bárki kezdeményezésére felülvizsgálja a jogszabályok Alaptörvénnyel való összhangját; 14. Az Alaptörvény 25. cikk (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) A bírói önkormányzati szervek közreműködnek a bíróságok igazgatásában. A bírák kinevezéséhez, felmentéséhez, a tisztségük gyakorlásából való felmentéshez, valamint a Kúria elnökének kivételével a bírósági vezetők kinevezéséhez bírói önkormányzati szerv egyetértése szükséges. 15. Az Alaptörvény 26. cikke a következő (4) bekezdéssel egészül ki: (4) Ha a Kúria elnökének megbízatása megszűnik, az új elnök megválasztásáig annak hatásköreit a Kúria elnökének helyettese gyakorolja. 16. Az Alaptörvény 29. cikke a következő (4a) bekezdéssel egészül ki: (4a) Ha a legfőbb ügyész megbízatása megszűnik, az új legfőbb ügyész megválasztásáig annak hatásköreit a legfőbb ügyész helyettese gyakorolja. 17. Az Alaptörvény 30. cikke, valamint az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép: Az országgyűlési biztosok 30. cikk (1) Az Országgyűlés az alapvető jogok védelme érdekében kizárólag neki felelős megbízottként megválasztja az alapvető jogok országgyűlési biztosát, a nemzetiségi jogok országgyűlési biztosát, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát, továbbá az információs jogok biztosát. Az Országgyűlés egyes alapvető jogok, valamint az egyes alapvető jogok érvényesülését szolgáló alkotmányos célok védelme érdekében további külön biztosokat is választhat. (2) Az országgyűlési biztost a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával hat évre választja. Az országgyűlési biztos nem választható újra. (3) Az alapvető jogok országgyűlési biztosának feladata, hogy a más országgyűlési 10 11
7 biztos feladatkörébe tartozó ügyek kivételével az alapvető jogokkal kapcsolatos visszásságokat kivizsgálja. A nemzetiségi jogok országgyűlési biztosának feladatkörébe a nemzetiségi jogokkal kapcsolatos visszásságok kivizsgálása tartozik. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának feladata, hogy az egészséges környezethez való joggal kapcsolatos visszásságokat kivizsgálja, továbbá, hogy közreműködjön a jövő generációk érdekeinek védelmében. Az információs jogok biztosának feladatköre a személyes adatok védelmével és a közérdekű adatok megismerésének jogával összefüggő visszásságok kivizsgálására terjed ki. (4) Az országgyűlési biztos a feladatkörébe tartozó alapvető jogokkal kapcsolatos visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltatja, és orvoslásuk érdekében intézkedést tesz. Az országgyűlési biztos eljárását bárki kezdeményezheti. (5) Az országgyűlési biztos tevékenységének tapasztalatairól évente jelentésben számol be az Országgyűlésnek. (6) Az országgyűlési biztosok feladataira, jogállására és eljárására vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. 18. Az Alaptörvény 31. cikk (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A helyi önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó ügyről törvényben meghatározottak szerint helyi népszavazást kell tartani. A népszavazás eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a kérdésre azonos választ ad. 19. Az Alaptörvény 43. -a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki: (2a) Ha az Állami Számvevőszék elnökének megbízatása megszűnik, az új elnök megválasztásáig annak hatásköreit az Állami Számvevőszék alelnöke gyakorolja. 20. Az Alaptörvény 45. cikke a következő (6) bekezdéssel egészül ki: (6) Sarkalatos törvény rendelkezik a Magyar Honvédség által alkalmazható kényszerítő intézkedésekről. 21. Az Alaptörvény 46. cikk (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (6) A rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok szervezetére, működésére vonatkozó részletes szabályokat törvény, a kényszerítő intézkedések, valamint a titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazásának szabályait sarkalatos törvény határozza meg. 22. (1) Az Alaptörvény a) IV. cikk (3) bekezdésében az a lehető legrövidebb időn belül szövegrész helyébe a 48 órán belül szöveg, b) XXXI. cikkében a fegyver nélküli szövegrész helyébe a fegyver nélküli vagy polgári szöveg, c) 7. cikk (1) bekezdésében az az alapvető jogok biztosához szövegrész helyébe az az országgyűlési biztosokhoz szöveg, d) 31. cikk (3) bekezdésében a helyi önkormányzatokra vonatkozó szabályokat szövegrész helyébe a helyi önkormányzatok szervezetére vonatkozó alapvető szabályokat szöveg, e) 34. cikk (4) bekezdésében a felügyeletét szövegrész helyébe az ellenőrzését szöveg, f ) 44. cikk (3) bekezdésében a hozzájárulása szövegrész helyébe a véleménye szöveg lép. (2) Hatályát veszti az Alaptörvény a) N) cikk (3) bekezdése, b) IV. cikk (2) bekezdésének második mondata, c) VI. cikk (3) bekezdése, d) IX. cikk (3) bekezdésében a, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre szövegrész, a részletes szövegrész és a sarkalatos szövegrész, e) 23. cikk (1)-(2) és (4) bekezdésében a sarkalatos szövegrész, f ) 26. cikk (2) bekezdésének második és harmadik mondata, g) 29. cikk (3) bekezdésének második mondata, h) 32. cikk (5) bekezdése, i) 37. cikk (4) bekezdése, j) 40. cikke, k) 42. cikke, l) 45. cikk (5) bekezdésében a sarkalatos szövegrész, m) záró rendelkezések 5. pontja
8 (3) Hatályát veszti Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezéseinek a) 11. cikk (3)-(4) bekezdése, b) cikke, c) 19. cikk (5) bekezdése, d) 21. cikk (1) bekezdése, e) 23. cikk (3) bekezdése, f ) 27. cikke, g) 28. cikk (3) bekezdése, h) 29. cikke. 23. Az Alaptörvény jelen módosítása a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. Indokolás Magyarország Alaptörvényének második módosításáról szóló javaslathoz Általános indokolás A évi országgyűlési választáson kétharmados többséget szerzett új hatalom parlamenti erejével visszaélve két lépésben, a 2011 áprilisában megalkotott Alaptörvénnyel, majd a decemberi, átmeneti törvénynek nevezett alaptörvény-kiegészítéssel teljessé tette az alkotmányosság, a demokratikus jogállam lebontását. A kialakított közjogi keretek egy centralizált, autoriter vonásokat mutató állam vonásait mutatják: a jelenlegi alkotmányos berendezkedés érdemben korlátozza a népszuverenitást, mellőzi a jogbiztonság legfontosabb alapelveit, államcéllá degradálja a szociális biztonsághoz való jogot, valamint súlyosan rombolja a fékek és ellensúlyok rendszerét. Az LMP a jelen alkotmánymódosító javaslat (a továbbiakban: Javaslat) keretében fogalmazza meg saját alkotmányossági minimumát. A Javaslat nem az LMP alkotmánykoncepciója, nem egy ideális állapot leírása, hanem tudatosan és vállaltan egy minimumprogram, amelynek végrehajtása elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy Magyarország alkotmányos demokrácia legyen. Részletes indokolás Az 1. -hoz A Javaslat eltörli a közvetlen demokrácia másodrendűségét kifejező alaptörvényi utalást, és egyértelművé teszi, hogy a közvetett, a választott képviselők útján történő hatalomgyakorlás egyenrangú a közvetlen demokrácia eszközeivel, a népszavazással, a népi kezdeményezéssel és a közügyekben való állampolgári részvétel egyéb megoldásaival. A 2. -hoz Az Alaptörvény a minden egyes polgár önmagáért viselt felelőssége deklarálásakor elfelejtkezett azokról, akik nem képesek önmagukról gondoskodni. A Javaslat ezért az egyéni felelősségvállalással egyenrangú alkotmányos alapértékként nevesíti a társadalmi szolidaritást
9 A 3. -hoz Az Alaptörvényből hiányzik a visszaható hatályú jogalkotás tilalma, valamint az új jogszabályok alkalmazására való kellő felkészülési idő követelménye. A Javaslat mindkét követelményt az alkotmányba iktatja. A 4. -hoz Az Alaptörvény teljes egészében kizárja a népet abból, hogy az alkotmányozásban vagy az Alaptörvény módosításában a közvetlen demokrácia legfontosabb eszközével, a népszavazással részt vegyen. A Javaslat ezzel szemben abban hisz, hogy a nemzet legfontosabb közjogi kérdéséből, az alkotmányozásból a nemzet tagjait nem lehet kihagyni, ezért előírja, hogy kétszázezer választópolgár kezdeményezésére megerősítő népszavazást kell tartani, ha a parlament új alkotmányt vagy alaptörvény-módosítást fogad el. Az 5. -hoz A Javaslat előírja a pártkasszák átláthatóságát annak érdekében, hogy a politika felszabaduljon az oligarchák nyomása alól, és a pártpolitika az állampolgári részvétel legalapvetőbb fórumává válhasson. A 6. -hoz A szerzett jogok védelmét a Javaslat alkotmányos rangra emeli. Mindez nem jelenti azt, hogy soha semmilyen körülmények között ne kerülhetne sor az ellátórendszerek átalakítására. Ilyen lépéseket azonban csak az elérni kívánt céllal arányosan, megfelelő felkészülési idő mellett, érdemi társadalmi vitát követően lehet megtenni, nem pedig néhány napos parlamenti vita után azonnali hatálybalépéssel. A hoz Az Alaptörvény megszüntette a szociális jogok alapjogi védelmét. Ugyan ezek a jogosultságok eltérnek dogmatikai szerkezetükben a klasszikus szabadságjogoktól, mégis, nélkülük az alapvető jogok védelme illúzió csupán. Az alkotmányozó által oly sokat hivatkozott Európai Unió Alapjogi Chartája nem véletlenül tekinti ezeket a jogosultságokat is alapvető jognak. Egy modern alkotmányos demokrácia egyetlen polgárát sem hagyhatja éhen halni, az utcán megfagyni vagy orvosi kezelés nélkül szenvedni. A Javaslat pontosan meghatározza, hogy a szociális biztonsághoz való jognak, a lakhatáshoz való jognak vagy az egészséghez való jognak mi az inkább államcél jellegű tartalma, és melyek azok a vonatkozásai, amelyek akár bíróság előtt is kikényszeríthetőek. A 10. -hoz A népi kezdeményezés a közvetlen demokrácia egyik legfontosabb eszköze, az Alaptörvény mégis elhagyta e jogintézmény alkotmányi szabályozását. A Javaslat ezzel szemben megerősítve állítja vissza jogaiba a népi kezdeményezést oly módon, hogy ötvenezer választópolgár számára is törvénykezdeményezési jogot biztosít. A 11. -hoz Az Alaptörvény jelentősen szigorította az országos népszavazás érvényességi feltételét, mivel megköveteli, hogy a választópolgárok több mint fele érvényesen szavazzon. A Javaslat visszaállítja a korábbi szabályozást, amely az 1997-es NATO-népszavazáson, a 2003-as EUnépszavazáson, a 2004-es és a 2008-as népszavazáson is hatályban volt. A 12. -hoz A Javaslat a temporális hatalommegosztás elveinek megfelelően kizárja azt, hogy közjogi tisztségviselők a megbízatási idejük letelte után is hivatalban maradjanak. A 13. -hoz A Javaslat visszaállítja az actio popularis jogintézményét, vagyis elfogadása esetén a korábbiakhoz hasonlóan ismét bármely polgár kezdeményezheti az Alkotmánybíróság előtt egy jogszabály megsemmisítését. A 14. -hoz Az igazságszolgáltatás függetlenségéhez elengedhetetlen, hogy a bírák és bírósági vezetők kinevezéséről és felmentéséről bírói önkormányzati szerv egyetértése nélkül ne születhessen döntés. A Javaslat a törvényalkotónál hagyja a bírósági igazgatás részletes szabályainak meghatározását, de alaptörvényi szinten rögzíti ezt az elvet. A hoz A Javaslat a temporális hatalommegosztás elveinek megfelelően kizárja azt, hogy közjogi tisztségviselők a megbízatási idejük letelte után is hivatalban maradjanak. A 17. -hoz A korábbi ombudsmani rendszer bevált: az adatvédelmi biztos, a zöldombudsman és a 16 17
10 kisebbségi biztos az alapjogvédelem fontos és a közvélemény előtt nagy tekintéllyel rendelkező szereplőivé váltak. Az Alaptörvény az egyombudsmanos rendszerre mondvacsinált szervezetszociológiai indokokkal tért át, a jogvédelem szintjének emelése ugyanakkor megköveteli a korábbi rendszer visszaállítását. A Javaslat a négy önálló országgyűlési biztos mellett lehetővé teszi, hogy további külön biztosokat válasszon az Országgyűlés kétharmados többséggel. A 18. -hoz A közvetlen demokrácia legfontosabb területe a helyi közösségek mindennapi élete. A Javaslat ezért alaptörvényi szintre emeli a helyi népszavazás jogintézményét, egyben az országos népszavazáshoz hasonló érvényességi/eredményességi küszöböt vezet be. A 19. -hoz A Javaslat a temporális hatalommegosztás elveinek megfelelően kizárja azt, hogy közjogi tisztségviselők a megbízatási idejük letelte után is hivatalban maradjanak. A hoz A rendvédelmi szervek és a Magyar Honvédség szervezetére vonatkozó szabályozást indokolatlan kétharmados többséghez kötni, mivel a mindenkori kormánytöbbség felelőssége a leghatékonyabb szervezeti megoldások kialakítása. A Javaslat ezért a kormányozhatóság és a népszuverenitás hatékonyabb érvényesülése érdekében a minősített többség követelményét a kényszerítő intézkedések és a titkosszolgálati eszközök alkalmazásának kérdéseire szűkíti le. A 22. -hoz A Javaslat hatályon kívül helyezi az Alaptörvény számos olyan rendelkezését, amely az alkotmányos demokrácia szempontjából visszalépést jelent a korábbi szabályozáshoz képest. Ennek keretében megszünteti az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását, az önkormányzatokat kivonja a kormány gyámsága alól, törli a bírák és az ügyészek nyugdíjazására vonatkozó, az igazságszolgáltatás függetlenségét fenyegető szabályokat, megszünteti a Költségvetési Tanács vétójogát, valamint jelentősen szűkíti a sarkalatos törvények körét. A 2011 decemberében alkotott átmeneti törvény alkotmányi rangját a Javaslat megszünteti, továbbá hatályon kívül helyez az ebben elbújtatott olyan jogállamilag elfogadhatatlan rendelkezéseket, mint a bíróságok kijelölésével folytatható hatalmi játék, az előzetes választási regisztráció vagy a jogszerű nyugdíjjogosultságok elvételének lehetősége. Hatályba léptető rendelkezést tartalmaz. A 23. -hoz 18
11 Az LMP gondol a környezetre, ez a kiadvány 100%-ban újrahasznosított papírra készült. Készült a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának megbízásából. Szerkesztette: Schiffer András Tervezés: Várnai László Felelős kiadó: Jávor Benedek Postacím: 1386 Budapest, Pf. 959 Cím: 1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Telefon: Fax:
KÖZTÁRSASÁGI MINIMUM
A 2010-es országgyűlési választáson kétharmados többséget szerzett új hatalom parlamenti erejével visszaélve két lépésben, a 2011 áprilisában megalkotott alaptörvénnyel, majd a decemberi átmeneti törvénynek
Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Kocsis Miklós Petrétei József Tilk Péter: Alkotmánytani alapok. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2015 Petrétei József: Magyarország
Állampolgári ismeretek. JOGI alapismeretek ALAPTÖRVÉNY
Állampolgári ismeretek JOGI alapismeretek ALAPTÖRVÉNY ELŐZMÉNYEK Magyar Népköztársaság (1949-1989) 1949 1989 2012-1936. évi szovjet alkotmány mintájára készült - államforma: népköztársaság - elnevezés:
Bevezetés az egészségügyi jogi ismeretekbe I. 5. hét
Bevezetés az egészségügyi jogi ismeretekbe I. 5. hét A köztársasági elnök képviseli Magyarországot; részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés ülésein; törvényt, országos népszavazást kezdeményezhet;
KONCEPCIÓ. Az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényhez
KONCEPCIÓ Az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényhez A mentelmi jog a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elve alóli kivétel, amelyet a közjogi hagyományaink
VIII. FEJEZET AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 91. (1) Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem legfőbb szerve.
VIII. FEJEZET AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 91. (1) Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem legfőbb szerve. A tervezet a többi alkotmányos szervhez hasonlóan az Alkotmánybíróságot is tételmondattal helyezi el az
Alkotmányjog. előadó: dr. Szalai András
Alkotmányjog előadó: dr. Szalai András 1 A jog fogalma, a magyar jogrendszer tagozódása KÖZJOG MAGÁNJOG Alkotmány, Alaptörvény az alkotmány fogalma és típusai az 1949. évi XX. törvény Alaptörvény jellemzői
AZ ÁLLAMFŐ SZEREPE A KORMÁNYZATI A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK JOGÁLLÁSA ÉS RENDSZEREKBEN. HATÁSKÖREI. Alkotmányjog 2. nappali tagozat november 6.
AZ ÁLLAMFŐ SZEREPE A KORMÁNYZATI RENDSZEREKBEN. A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK JOGÁLLÁSA ÉS HATÁSKÖREI Alkotmányjog 2. nappali tagozat 2017. november 6. dr. Milánkovich András Tanársegéd ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék
A legfontosabb állami szervek
A legfontosabb állami szervek Az Országgyűlés 2012-től: Alaptörvény 1. cikk Házszabály Az Országgyűlés Magyarország legfelsőbb (államhatalmi és) népképviseleti szerve. Biztosítja a társadalom alkotmányos
Közpénzügyek. Alkotmányjog 2 előadások december 4. Lápossy Attila
Közpénzügyek Alkotmányjog 2 előadások 2017. december 4. Lápossy Attila A magyar kormányzati rendszer Magyar Nemzeti Bank Költségvetési Tanács Állami Számvevőszék Köztársasági elnök Országgyűlés Kormány
ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE
ISMERTETŐ az alapvető jogok biztosának intézményéről és tevékenységéről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE 2015 www.ajbh.hu I. Az alapvető jogok biztosának intézménye Magyarország
Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére. 2012 tavaszi szemeszter
Nemzeti Közszolgálat Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból LEVELEZŐ MUNKAREND részére 2012 tavaszi szemeszter
T/ számú törvényjavaslat. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/11431. számú törvényjavaslat a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Előadó: Dr. Bárándy Péter igazságügy-miniszter Budapest, 2004. szeptember
Az új magyar választási rendszer
Az új magyar választási rendszer Dr. Smuk Péter, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem, Győr a demokratikus rendszer "a politikai döntéshozatal céljával létrehozott olyan intézményes berendezkedés,
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok
A köztársasági elnök. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)
A köztársasági elnök Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=7016) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 10. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,
Bevezetés az egészségügyi jogi ismeretekbe I. 6. hét
Bevezetés az egészségügyi jogi ismeretekbe I. 6. hét Az Alkotmánybíróság Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvénnyel való összhang szempontjából
A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23.
A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23. Alapfogalmak. A képviseleti és a közvetlen hatalomgyakorlás viszonya - a közvetlen hatalomgyakorlás intézményei o népszavazás: döntéshozatal
XII. FEJEZET A HONVÉDSÉG ÉS A RENDVÉDELMI SZERVEK 108. A hatályos alkotmány rendelkezése kiegészítve a humanitárius tevékenység végzésével.
XII. FEJEZET A HONVÉDSÉG ÉS A RENDVÉDELMI SZERVEK 108. (1) A honvédség feladata az ország katonai védelme, a nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása, továbbá a nemzetközi jog
Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)
Választójogosultság Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=3491) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 20. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Petrétei József: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2009 VAGY Kocsis Miklós Petrétei József
Iromány száma: T/1606. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: R2QQKCOX0001
Iromány száma: T/1606. Benyújtás dátuma: 2018-09-21 16:08 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: R2QQKCOX0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:
Tartalom. I. kötet. Az Alkotmány kommentárjának feladata Jakab András...5 Preambulum Sulyok Márton Trócsányi László...83
Tartalom I. kötet Előszó az első kiadáshoz Jakab András........................................ IX Előszó a második kiadáshoz Jakab András...................................... X Folytonos alkotmányozás.
II. Köztársasági Elnökség
II. Köztársasági Elnökség I. A célok meghatározása, felsorolása Magyarország Alaptörvényének 9. cikk (1) bekezdése rögzíti a köztársasági elnök legfőbb feladatát: Magyarország államfője a köztársasági
Alkotmányjog 1 előadás október 9.
Alkotmányjog 1 előadás 2017. október 9. Ameddig az előző előadás eljutott a normatív jogi aktus megkülönböztetése az egyedi jogi aktustól a jogforrások (normatív jogi aktusok) rendszerezése, alapvető típusai
AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK INTÉZMÉNYÉRŐL ÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL
AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK INTÉZMÉNYÉRŐL ÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL DR BOGÁRDI DÓRA AJBH Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015 MÁRCIUS 21 TÁMOP 557-08/1-2008-0001 Betegjogi,
Iromány száma: T/3316. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: 8SR5LPJ40001
Iromány száma: T/3316. Benyújtás dátuma: 2018-11-05 12:08 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 8SR5LPJ40001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:
MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYÉNEK MÓDOSÍTÁSA
MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYÉNEK MÓDOSÍTÁSA (az elfogadás dátuma) 1. Az Alaptörvény A) cikke a következő (2) bekezdéssel egészül ki, egyben a cikk jelenlegi szövege az (1) bekezdés jelölést kapja: (2) Magyarország
I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. A célok meghatározása, felsorolása Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. évi törvény
Nemzeti Választási Iroda Elnök. A Nemzeti Választási Iroda elnökének 18/2015. NSz. számú határozata
Nemzeti Választási Iroda Elnök A Nemzeti Választási Iroda elnökének 18/2015. NSz. számú határozata A Nemzeti Választási Iroda elnöke Miczán József (a továbbiakban: Szervező) magánszemély által benyújtott
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10051. számú törvényjavaslat a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló
T/ Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/11545. Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapest, 2013. június Magyarország Alaptörvényének ötödik
2011. évi... törvény
;5 illvf aia7 1 1 9 2011 MÁJ 13. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő Képviselői önálló indítvány 2011. évi... törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefügg
2011. évi... törvény
,,; 5 tiiva~ata ysr~rri.-~ ~~l g 9 2011 MM 13. ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISEL Ő Képvisel ői önálló indítvány 2011. évi... törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel
TÁJÉKOZTATÓ. az alapvető jogok biztosához fordulás lehetőségéről és feltételeiről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE
TÁJÉKOZTATÓ az alapvető jogok biztosához fordulás lehetőségéről és feltételeiről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE 2015 www.ajbh.hu Az Országgyűlés az alapjogok védelme érdekében
AZ ORSZÁGGYŰLÉS FELADATAI
ff r AZ ORSZÁGGYŰLÉS FELADATAI SUB Göttingen 7 215 853 075 2003 A 4374 2002 3 TARTALOM ELŐSZÓ 13 AZ ORSZÁGGYŰLÉS, A TISZTSÉGVISELŐK, A BIZOTTSÁGOK, A KÉPVISELŐCSOPORTOK, A KÉPVISELŐK FELADATAI Az Országgyűlés
Politikai részvételi jogok
Politikai részvételi jogok Csoportjaik, a választások és a választójog alapelvei, közhivatal viseléséhez való jog, petíciós jog Alkotmányjog 3. előadás 2014. április 10. Széchenyi István Egyetem Dr. Erdős
NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS. készítette: Bánlaki Ildikó
NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS készítette: Bánlaki Ildikó DEMOKRÁCIA a hatalomgyakorlás formája MODERNITÁS modern állam demos választójoggal rendelkezők csoportja (nagy) a közügyek intézésére
Magyarország Alaptörvénye egyes rendelkezéseinek Magyarország gazdasági biztonságát szolgáló módosításáról
Magyarország Alaptörvénye egyes rendelkezéseinek Magyarország gazdasági biztonságát szolgáló módosításáról Az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom Magyarország Alaptörvénye 1. cikk (2) bekezdés a) pontjában
Iromány száma : T/332/4 4 Benyújtás dátuma : június 14.
Iromány száma : T/332/4 4 Benyújtás dátuma : 2018. június 14. Az Országgy ű lé s Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Címzett : Kövér László, az Országgyű lés elnöke Érkezett : 2018 JúN 14,
Közvetlen demokrácia. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)
Közvetlen demokrácia Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=3491) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 27. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,
1. JOGFORRÁSOK. Típusai. Jogszabály (alkotmány, törvény, rendelet, rendes vagy rendkívüli jogrendben)
1. JOGFORRÁSOK Típusai Jogszabály (alkotmány, törvény, rendelet, rendes vagy rendkívüli jogrendben) Közjogi szervezetszabályozó eszköz (normatív határozat és utasítás) Speciális jogforrás (AB határozat,
Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter
RENDŐRTISZTI FŐISKOLA Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter A Tájékoztató célja,
Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :24. Parlex azonosító: 8U1O7WHC0001
Iromány száma: T/17683. Benyújtás dátuma: 2017-10-05 09:24 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 8U1O7WHC0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:
Alkotmányjog záróvizsga DE ÁJK jogász szak. Jogforrásjegyzék
Alkotmányjog záróvizsga DE ÁJK jogász szak Jogforrásjegyzék 2019 Az Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseinek ismerete minden tételhez szükséges. A. tételek A/1. Alkotmányfogalmak és az alkotmányosság alapelvei:
A/1. Alkotmányfogalmak és az alkotmányosság alapelvei: népszuverenitás, hatalommegosztás, jogállam, demokrácia
A. A/1. Alkotmányfogalmak és az alkotmányosság alapelvei: népszuverenitás, hatalommegosztás, jogállam, demokrácia 2/1993. ABh (népszuverenitás gyakorlása) A/2. Alkotmányozási eljárások: alkotmányos átalakulás
T/239. számú. törvényjavaslat. egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/239. számú törvényjavaslat egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról Előadó: dr. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter Budapest,
Az Országgyűlés évi május június havi ülésterve
ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Lezárva: 2019. 24. 11 00 Az Országgyűlés 2019. évi havi ülésterve 27-28. 27-28. 1. 2. A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának és a
Alkotmányellenesek a törvényalkotás új szabályai. (A hónap actio popularis-a)
Alkotmányellenesek a törvényalkotás új szabályai (A hónap actio popularis-a) Az év eleje óta nincs jogunk ahhoz, hogy az Alkotmánybíróságtól személyes érintettségünk nélkül kérjük jogszabály alkotmányellenességének
Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: 1H2SM4R00001
Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: 2018-09-21 16:09 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1H2SM4R00001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:
Az alapvető jogok biztosának intézményéről és tevékenységéről
Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2014 október 11, Budapest Az alapvető jogok biztosának intézményéről és tevékenységéről Dr Horváth-Egri Katalin AJBH TÁMOP-557-08/1-2008-0001
A FELSŐOKTATÁS-IGAZGATÁS ÚJ
dr. Kocsis Miklós PhD, MBA A FELSŐOKTATÁS-IGAZGATÁS ÚJ TRENDJEI ÉS AZOK INNOVATÍV HATÁSAI A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században Kiindulópont ( )
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Ügyszám: Keltezés: Előadó bíró: Közlöny információ: AB közlöny: 471/B/1995 Budapest, 1995.10.04 12:00:00 de. Sólyom László Dr. 61/1995. (X. 6.) AB határozat Közzétéve a Magyar Közlöny 1995. évi 84. számában
Alkotmány, alkotmányozás, alaptörvény. Európai alkotmányozási tendenciák (dr. Szili Katalin előadásának vázlata)
Alkotmány, alkotmányozás, alaptörvény Európai alkotmányozási tendenciák (dr. Szili Katalin előadásának vázlata) Mi az alkotmány? Különleges törvény, legmagasabb szintű jogi norma Törvények törvénye (jogrendszerben
Alkotmányjog 1. Alkotmány, alapelvek Jogforrások Státusok Részvétel tavaszi szemeszter ELTE ÁJK február 16.
Alkotmányjog 1 Alkotmány, alapelvek Jogforrások Státusok Részvétel 2016-17. tavaszi szemeszter ELTE ÁJK 2017. február 16. A tantárgy Előadás Gyakorlat Vizsgakövetelmények Vizsgarendszer A tanszékről alkjog.elte.hu/
Iromány száma: T/626. Benyújtás dátuma: :42. Parlex azonosító: 8U866H980001
Iromány száma: T/626. Benyújtás dátuma: 2018-06-19 18:42 Miniszterelnökség Parlex azonosító: 8U866H980001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén
Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat
ORBZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/1247/18. Érkezett : 2010 OKT 1 8. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlás a Emberi jogi, kisebbségi, civil- é s vallásügyi bizottságának a
A fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon. Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály
A fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály Költségvetési fenntarthatóság és átláthatóság Válság államadósság
Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003
Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: 2018-05-29 20:48 Miniszterelnökség Parlex azonosító: W838KPW50003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén
A modern demokráciák működése
A modern demokráciák működése 1. A modern demokrácia fogalma ókor: démosz+ krátosz = néphatalom modern jelentés: demokrácia = államtípus 2 féle államforma: monarchia (élén: uralkodó) vagy köztársaság (köztársasági
Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége
Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége Kötelező irodalom: Előadásvázlat(http://alkjog.elte.hu/?page_id=7016) Kijelölt joganyag(ld. az előadásvázlat végén) 2017. október 27. ELTE ÁJK
Alkotmányjogi záróvizsga DE ÁJK jogász szak. Jogforrásjegyzék 2018.
Alkotmányjogi záróvizsga DE ÁJK jogász szak Jogforrásjegyzék 2018. A. A/1. Alkotmányfogalmak és az alkotmányosság alapelvei: népszuverenitás, hatalommegosztás, jogállam, demokrácia 2/1993. ABh (népszuverenitás
MAGYAR KÖZLÖNY. Az Alkotmány július 6-i módosításai
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. július 6., kedd 114. szám Tartalomjegyzék Az Alkotmány 2010. július 6-i módosításai 2010. évi LXVIII. törvény A helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Az alkotmánybíróság az Alaptörvényben
Az alkotmánybíróság az Alaptörvényben DE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Fogalommeghatározás Az alkotmánybíráskodás a hatalommegosztás után a jogállam legfontosabb alkotmányos garanciája, amely biztosítja, hogy
T/... számú. törvényjavaslat. a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/... számú törvényjavaslat a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról Előadó: dr. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter 2008. március
Önkormányzatok törvényességi felügyelete. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény
Önkormányzatok törvényességi felügyelete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 2012.-2013. Országgyűlés a Kormány javaslatának benyújtását követő soron következő ülésén
3) kulcskérdés: az alkotmánybíráskodás független intézményi kereteinek biztosítása
Előadásvázlat Az alkotmánybíráskodás fogalma és modelljei. A magyar alkotmánybíráskodás jellemzői. Az Alkotmánybíróság jogállása, hatáskörei 2016. november 10. és november 17. I. Az alkotmánybíráskodás
Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :44. Parlex azonosító: Q3LDFQ5G0001
Iromány száma: T/15329. Benyújtás dátuma: 2017-04-25 18:44 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: Q3LDFQ5G0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:
ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA
MAGYARORSZÁG KORM ÁN YA ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett: 2018 OKT 1 9. T/2933. számú törvényjavaslat az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament
1. AZ ALKOTMÁNY ÉS ALKOTMÁNYOSSÁG
Az alkotmány és alkotmányosság 1. AZ ALKOTMÁNY ÉS ALKOTMÁNYOSSÁG BEVEZETÉS A fejezet az alkotmány és alkotmányosság egyes fontosabb kérdéseivel foglalkozik. Az alkotmányosság követelményeinek megismerése
KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015
KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK kormányfő miniszterelnök államfő Mi a köztársasági elnök kifejezés megfelelője? MONARCHIA KÖZTÁRSASÁG császár király cár sah köztársasági
VI. téma. Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások
VI. téma Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások 1. A jogalkotás 1.1. Fogalma: - specifikus állami tevékenység, - amit főleg közhatalmi szervek végezhetnek - és végterméke a jogszabály. Mint privilegizált
Pécs, november Dr. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK KÖZIGAZGATÁSI JOGBÓL 2018 tavasz I. Tananyag Fábián Adrián: Közigazgatás-elmélet. (I, II, V, XIII, XIV, XIX, XX. fejezetek) Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2011 Fábián Adrián:
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül
A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.
A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,
Pécs, szeptember Dr. habil. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK KÖZIGAZGATÁSI JOGBÓL 2016 ősz I. Tananyag Fábián Adrián: Közigazgatás-elmélet. (I, II, V, XIII, XIV, XIX, XX. fejezetek) Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2011 Fábián Adrián (Szerk.):
T/13860. számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13860. számú törvényjavaslat a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII.
I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások
VIZSGAKÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOG 2. Jogász szak, nappali tagozat 2017/2018. tanév I. félév I. A VIZSGA RENDSZERE ÉS A VIZSGÁZTATÁS RENDJE
VIZSGAKÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOG 2. Jogász szak, nappali tagozat 2017/2018. tanév I. félév I. A VIZSGA RENDSZERE ÉS A VIZSGÁZTATÁS RENDJE A vizsga írásbeli. Szóbeli vizsga csak utó- és javítóvizsgáztatás
Választójog, választási rendszerek. Alkotmányjog 2. - előadás szeptember 29. Bodnár Eszter
Választójog, választási rendszerek Alkotmányjog 2. - előadás 2016. szeptember 29. Bodnár Eszter Választójog A demokratikus hatalomgyakorlás népszuverenitás vagy népfelség elve demokratikus legitimáció
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG TANÁCSAINAK A MAGYAR KÖZLÖNYBEN KÖZZÉ NEM TETT HATÁROZATAI ÉS VÉGZÉSEI
944 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG TANÁCSAINAK A MAGYAR KÖZLÖNYBEN KÖZZÉ NEM TETT HATÁROZATAI ÉS VÉGZÉSEI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3152/2016. (VII. 22.) AB HATÁROZATA bírói kezdeményezés
2. A Magyar Köztársaság Alkotmánya. kötelességek 4. Az államhatalom megosztásának elve. közvetett hatalomgyakorlás formái
A Magyar Köztársaság alkotmányos alapjai Az előadás tartalmi felépítése 1. Alkotmányosság és hatalom 2. A Magyar Köztársaság Alkotmánya 3. Alapvető ő emberi és állampolgári l á jogok és kötelességek 4.
A következők szerint tájékoztatni kívánom a GDPR alapvető rendelkezéseiről, melyek ismerete minden területi kamara számára is különösen indokolt:
Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselőtestületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló /20. (III..) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v
Alkotmányjog 1 előadás Levelező tagozat október 20.
Alkotmányjog 1 előadás Levelező tagozat 2017. október 20. Jogállamiság Demokratikus legitimáció Hatalommegosztás EU jog ALAPTÖRVÉNY JJOGSZABÁLYOK Törvények Rendeletek Nemzetközi jog EGYÉB LÉTEZŐ ÉS KÖTELEZŐ
T/8289. számú törvényjavaslat. az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/8289. számú törvényjavaslat az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi
Magyarországi választási rendszerek
Magyarországi választási rendszerek AJ1 levelező tagozat 2017.12.15 Mécs János Doktorandusz Alkotmányjogi tanszék, ELTE ÁJK mecsjanosalkotmanyjog@gmail.com 1. Választás és képviselet, választások típusai
A Bajnai-féle alkotmányterv 10 politikai kockázata
A Bajnai-féle alkotmányterv 10 politikai kockázata N é z ő p o n t E l e m z ő i n t é z e t N o n p r o f i t K f t., B u d a p e s t, 2 0 1 3. j a n u á r 9. 2. oldal Összefoglaló A 2010-es alkotmányozás
~'~ ' Jts9 ülie 3S 1'ÍÍVatőli. /11gpf. Irományszám :
2 ~'~ ' Jts9 ülie 3S 1'ÍÍVatőli 2015. évi... törvény Érkezett 2015 MÁJ 1 ~ az egyes törvényeknek a nukleáris létesítmények engedélyezésében való társadalmi rés éte l megteremtéséhez szükséges módosításáró
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 28-i ülésére 4. napirend
E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 28-i ülésére 4. napirend Tárgy: A helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról szóló
HATALOMMEGOSZTÁS. Köztársasági elnök. Törvényhozói hatalom. Bírói hatalom. Önkormányzatok. Végrehajtói hatalom. Alkotmánybíróság ???
JOGI ALAPISMERETEK HATALOMMEGOSZTÁS Törvényhozói hatalom Köztársasági elnök Bírói hatalom Végrehajtói hatalom Önkormányzatok Alkotmánybíróság??? 2 KÖZPONTI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK 2010. évi XLIII. tv.
II. A VIZSGA ELSŐ RÉSZÉHEZ KIJELÖLT TANKÖNYVI RÉSZEK ÉS JOGI DOKUMENTUMOK
VIZSGAKÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOG 2. Jogász szak, nappali tagozat 2016/2017. tanév I. félév I. A VIZSGA RENDSZERE ÉS A VIZSGÁZTATÁS RENDJE A vizsga írásbeli. Szóbeli vizsga csak utó- és javítóvizsgáztatás
EU közjogi alapjai május 7.
EU közjogi alapjai 2018. május 7. TEMATIKA febr. 12. Integrációtörténeti áttekintés febr. 19. Az EU jogalanyisága, alapértékei, integrációs célkitűzések, tagság, Az EU hatáskörei febr. 26. Az intézmények
Alkotmányjog 1 előadás november 6.
Alkotmányjog 1 előadás 2017. november 6. Népszuverenitás elve a közhatalom-gyakorlás legitimációja Minden közhatalom-gyakorlás forrása: a NÉP alanyi kör meghatározás? NÉP? Megközelítések Alaptörvény B)
Államfunkciók. Kormányforma. Államforma. Államelmélet. Királyság. Köztársaság Modern Állam funkciói
Modern Állam funkciói Organizatórikus; Államépítő Államelmélet Ideologikus funkció Politikai funkció Alapismeretek Funkciók, forma, ismérvek, kormányforma, Alkotmányos Állam Társadalmi érdekegyeztető,
Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l
LA, :,-.dggyú'i,,s Hivatal a?rarttányrs if :1 \( o- N- Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l Az Országgyűlés a közpénzekkel való átlátható
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AZ ALAP A Kormány a fővárosi és