BÖLCSÉSZEK A KATONAI SZAKNYELV ÚTVESZTŐIBEN

Átírás

1 KOVÁCS GABRIELLA BÖLCSÉSZEK A KATONAI SZAKNYELV ÚTVESZTŐIBEN Az idegen nyelvek elsajátításának szükségessége egyre nagyobb igényeket támaszt a nyelvtanárokkal szemben is. A katonai szaknyelvi képzésben a NATO-tagság jelentette a közelmúlt egyik legjelentősebb kihívását, elsősorban azért, mert a szövetségi rendszer megváltozásával megszűnt az orosz nyelv dominanciája. Ez azzal járt, hogy az orosz helyett a nyugat-európai nyelvekre helyeződött át a hangsúly, szükségletté vált elsősorban az angol, valamint a francia és a német szaknyelv oktatása. Ezzel a nyelvoktatásban nem pusztán egy másik nyelv oktatását kellett megvalósítani, hanem a másik nyelvet tanító szakemberek létszámát is növelni kellett. A NATO-tagsághoz kapcsolódóan a STANAG 1 -vizsgára való felkészítés is új feladatot jelentett. A STANAG a tagállamok által elfogadott egységes nyelvvizsgarendszerével elviekben azonos követelmények szerint méri a vizsgázók nyelvtudását. Erre azért van szükség, hogy a különböző országok az egységes követelményrendszerrel ugyanolyan elvek szerint mérjék a nyelvtudást, s az így szerzett vizsga minden tagállamban ugyanazt jelentse. Ennek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy a különböző országokban különböző nehézségűek a vizsgafeladatok. A külföldi nyelvtanfolyamokon részt vett hallgatók sorra beszámolnak arról, hogy hol, melyik készségből könnyebb letenni a vizsgát. Az ellentmondások dacára a katonai szaknyelv tekintetében a STANAG jelenti a legegységesebb szaknyelvi követelményrendszert, mivel az ARMA 2 -vizsgán az anyanyelv bekapcsolása egy csak belföldön értelmezhető készséget mér. Ennek megfelelően a STANAG-vizsgára való felkészítést is szakmailag felkészült, a speciális vizsgakövetelmények ismeretével bíró nyelvtanároknak kell végezni. A Magyar Honvédség katonatisztjei valamint a Békepartnerségi programban résztvevő országok tisztjei három, illetve tíz hónapos tanfolyamokon sajátíthatják el a STANAG-vizsgához szükséges ismereteket. Képzésük eredményességét a missziókban, külszolgálatokon való sikeres kommunikáció, a sikeres feladatvégzés bizonyítja. Vajon hogyan sajátíthatják el a szaknyelvet oktató tanárok a tanításhoz szükséges ismereteket? Milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre a hallgatók igényeinek leginkább megfelelő tananyag oktatásához? 1 STANAG vizsgakövetelmények: 2 Az ARMA vizsga leírása, követelményei: 190

2 ÁLTALÁNOS A nyelvtanár szempontjából több kérdést is figyelembe kell venni: 1. Hogyan, milyen keretek között sajátítható el a fentiekben említett szaktudás? 2. Mit oktassunk? Pontosan mi az a szaknyelv, amire a hallgatóknak szükségük van? 3. A STANAG-vizsga mely szintje igényel olyan szaknyelvi tudást a tanár részéről, amely már jelentősen eltér attól, ami egy általános nyelvi tanfolyamon elvárható? 4. Mennyire szükséges a nyelvtanárnak elmélyednie egy-egy adott szakterület szakszókincsében ahhoz, hogy azt oktatni tudja? 5. Milyen mértékben váljon a nyelvtanár az egyes szakterületek szakemberévé az eredményes katonai szaknyelv oktatása érdekében? A tanár számára, mielőtt elkezdené a szaknyelv oktatását, az első kérdésben felvetett probléma jelentkezik legsürgetőbben. Ezért most ezzel szeretnék foglalkozni. A STANAG-vizsgára való felkészítésben résztvevő, illetve más szaknyelvi tanfolyamokon oktató tanárok általános- és szaknyelvet is tanítanak. A legszerencsésebb helyzetben talán azok a nyelvtanárok vannak, akik tanulmányaik során nem csupán a nyelvoktatáshoz szükséges módszertani és egyéb ismereteket szerezték meg, hanem katonai múltjuk vagy jelenük (pl. tartalékos tiszt) révén olyan ismeretekkel bírnak, amivel egy átlag bölcsész nem. Az átlag bölcsész itt legtöbbször nő, hiszen nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a tanári, így a nyelvtanári pálya is elnőiesedett. A nők pedig a katonaságról legfeljebb hallottak, olvastak, vagy filmekből, esetleg ismerőseik által elmesélt történetekből formáltak képet. Hogyan oktat tehát ez az átlag bölcsész katonai szaknyelvet? Természetesen ő is megtanulja azokat a szavakat, ismereteket, amelyek szükségesek a tanításhoz. Hogyan teszi ezt? Vizsgálódásomban segítséget nyújtottak kollegáim, akik szívesen meséltek saját tapasztalataikról, a szaknyelvoktatáshoz szükséges tudás megszerzésének módjáról, nehézségeiről. Arról kérdeztem őket 3, hogyan láttak hozzá a katonai szaknyelv megtanulásához, ehhez milyen források álltak rendelkezésükre és mi jelentette a legnagyobb nehézséget. A válaszokból leszűrt tapasztalatok a következőkben foglalhatók össze. Általánosságban elmondható, hogy jelenleg a szaknyelv elsajátításának semmilyen intézményes kerete nincs. Ezért a nyelvtanár kizárólag a tankönyvekre, a nálánál tapasztaltabb kollegáira és a hallgatóira hagyatkozik. Nézzük először a tankönyveket! Minden nyelvtanuló és nyelvtanár is tudja, hogy vannak jó és rossz tankönyvek. A szaknyelvvel foglalkozó tankönyvek 3 A tapasztalatgyűjtés egyéni interjúk és -ben feltett kérdések formájában történt. 191

3 írójuk szándéka szerint tartalmazhatnak nyelvtani gyakorlatokat, de van olyan is, amelyik kizárólag a szókincs fejlesztésére összpontosít. Ha ez utóbbit használja tankönyvül a nyelvtanár, akkor jár jól, ha az egyes szakkifejezéseket részletesen elmagyarázzák, esetleg a szerzők rámutatnak két hasonló fogalom közötti különbségre, vagy pl. angol nyelvkönyv esetében, a brit és amerikai szóhasználat eltéréseire. Milyen előnyt biztosít egy ilyen jellegű képzettség a nyelvtanár számára? Nos, amennyiben az adott tankönyv kimerítő magyarázatot ad, mindenképpen megismerheti néhány szakkifejezés jelentését. Megérthet néhány alapvető fogalmat, esetleg folyamatot. Ezzel a tudással felvértezve mehet be a tanórára. Mi az így szerzett tudás hátránya? A nyelvtanár pontosan annyit fog tudni, mint amennyi a tankönyvben szerepel. Nem lesz képes azonban válaszolni semmilyen kérdésre, ami a tankönyv egyes leckéje által elsajátított szókincsen túlmutat. Mivel nem rendelkezik ennél bővebb szakszókinccsel, háttértudással, gondok adódhatnak a szókincs változatos gyakoroltatásával is. Eltekintve attól a problémától, amit néhány hallgató bizonyára felvet, mégpedig azt, hogy amennyiben a tankönyv ennyire jól magyarázza el a szavakat, fogalmakat, és a tanár nem tud ennél többet, vajon mi szükség van a nyelvórára, hiszen a könyv akár otthon, egyedül is feldolgozható. Ezzel megkérdőjelezheti a nyelvóra szerepét a nyelvtanulásban, miközben semmit nem tud a csak a nyelvtanár által közvetíthető tudásról, amit a tanár módszertani, szakmai ismeretei biztosítanak, teljesen függetlenül a katonai szakszókincstől. Figyelembe véve a felnőtt nyelvtanuló lélektani sajátosságait 4, véleményem szerint elengedhetetlen, hogy a hallgató pontosan értse, mit, miért tesz a nyelvórán, tisztában legyen az adott feladatok jelentőségével, illetve azzal, hogy a nyelvtanár milyen tekintetben segíti őt hozzá nyelvi készségeinek fejlesztéséhez. Következtetésként elmondtató, hogy sem lélektani, sem szakmai szempontból nem megfelelő módszer, ha a nyelvtanár abból a tankönyvből sajátítja el a szakszókincset, amelyet a tanításhoz használ. Ehhez képest másra, ennél többre van szüksége. Válaszolnia kell majd a tankönyv szókincsén túlmutató kérdésekre, reagálnia kell arra, ha a hallgatók valamilyen problémát vetnek fel. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy itt nyelvoktatásról van szó, a hallgatók katonák, az oktató pedig nyelvet tanít. Vagyis amennyiben a hallgatók valamilyen szakmai kérdést vetnek fel, annak a tanár szempontjából csak nyel- 4 Dr. Kádas Géza: Az idegen nyelv és a katonai szaknyelv oktatásának helyzete, fejlesztésének lehetőségei a Magyar Honvédség tanintézeti és tanfolyami képzésében. Kandidátusi értekezés, Budapest, 1994, 17. o. 192

4 ÁLTALÁNOS vi szempontból van jelentősége. Például egy haladóbb nyelvi csoportnál egy vita levezetésénél a tanárnak moderátorként kell közreműködnie. Ehhez azonban valamilyen szinten tisztában kell lennie a vita tárgyának szakmai hátterével. Ennek mélysége szükségszerűen eltér a hallgatók szakmai tudásától, azonban ez a nyelvtanítás szempontjából mellékes. Ilyen esetben a valamenynyi háttértudáson van a hangsúly. Ekkor a nyelvtanár amint azt már említettem a tankönyvön kívül további két forráshoz fordulhat segítségért. Az egyik lehet saját kollegája, a másik pedig a hallgató. Az évek során a nyelvet oktató kollegák sok tapasztalatot halmoztak fel, így a régebben e területen dolgozó tanárok minden bizonnyal segítséget tudnak nyújtani tapasztalatlanabb kollegájuknak. Ezeket a tapasztalatokat konkrét tanítási helyzetekben szerezték, így bár azok némely esetben hasznosak, más esetekben viszont, az adott konkrét helyzetben teljesen irrelevánsak lehetnek. Az is előfordulhat, hogy órájára készülvén a segítséget kérő tanár olyan nagy területet jelöl meg tárgykörként, amit a legjobb indulattal is csak felületesen tud kollegája elmagyarázni neki, így a kérdező legfeljebb azzal jön tisztába, hogy mennyi mindent nem tud még. Természetesen egy-egy szó jelentését meg lehet vitatni a munkatársakkal, de ez korántsem jelent felkészítést az órán előforduló váratlan helyzetekre. A szakszókincs elsajátításának harmadik, fent említett forrása lehet maga a hallgató. Ő ugyanis tisztában van legalábbis anyanyelvén a szakszókinccsel, birtokában van annak a szaktudásnak, amit idegen nyelven szeretne kifejezni. Nos, amennyiben a tanár ilyen ismeretszerzésre adja a fejét, az vagy nagyon jól sikerül, vagy nagyon rosszul. Anélkül, hogy ítéletet mondanék a katonai szaknyelvet tanuló hallgatók habitusa felett, megállapítható, hogy míg a hallgatók egy része szívesen segít, készségesen megosztva tudását a tanárral, elismerve, hogy egy egyszerű tanár ezt honnan is tudhatná, más részük megrökönyödve veszi tudomásul, ha ilyen kéréssel szembesül. Nem, vagy nem szívesen vitatja meg tanárával a szakmai kérdéseket, azt várja el, hogy a nyelvtanár legalább a nyelv oktatásához szükséges mértékben tisztában legyen a fogalmakkal, a szakanyaggal. A fenti három módszer a már felsorol hátrányokon kívül, nagyon időigényes, sok zsákutcát tartalmaz. A katonai szaknyelv elsajátításának eddig nem említett forrásai lehetnek a különböző fórumokon szervezett tanár-tréningek. Ezek részben módszertani jellegűek, s mint ilyenek kétségkívül hasznosak a gyakorló nyelvtanár számára, azonban nem koncentrálnak megfelelő mértékben a szakszókincsre. E tanfolyamok más része szakmai jellegű, de ebben az esetben teljesen esetleges, hogy a katonai szakanyag mely részére koncentrálnak. 193

5 Nagyon hasznos lehet például egy békefenntartókkal kapcsolatos szakszókincset, szaktudást nyújtó tanfolyam, de előfordulhat, hogy egy évben egy ilyet szerveznek, s a nyelvtanár utána még hónapokig nem kerül olyan tanítási helyzetbe, ahol így megszerzett tudását hasznosíthatná, miközben más területen hiányosságai vannak. Vagy épp ellenkezőleg, békefenntartókat kénytelen oktatni, miközben az ezzel kapcsolatos tanfolyamra a kurzus után kerül sor. Ez az utóbbi probléma pedig éppen abból adódik, hogy nincs szervezett, megfelelően tematizált oktatás, továbbképzés a bevezetőben említett átlag bölcsész számára. Hiányzik a mit oktassunk pontos, minden szakmai igényt kielégítő definiálása, melyhez kapcsolódva hiányzik a tanár-továbbképzésnek ez a véleményem szerint rendkívül fontos területe. Meggyőződésem, hogy habár nyelvtanáraink tudásuk és szorgalmuk legjavát adva mindent megtesznek, hogy megtanulják a katonai szakszókincset és megszerezzék az ahhoz kapcsolódó szaktudást, szükséges lenne egy gondosan megtervezett, felépített, tematikájában a szakmai igényeket kielégítő tanártovábbképzésre. Ez a tanár-továbbképzés céljaként a katonai szaknyelv oktatását végző nyelvtanárok képzését tűzné ki céljául, melynek eredményeképpen az átlag-bölcsész olyan tudással felvértezve mehetne be a nyelvórára, amire neki is és hallgatójának is szüksége van. FELHASZNÁLT IRODALOM ARMA-vizsga leírása, követelményei: KÁDAS GÉZA: Az idegen nyelv és a katonai szaknyelv oktatásának helyzete, fejlesztésének lehetőségei a Magyar Honvédség tanintézeti és tanfolyami képzésében. Kandidátusi értekezés, Budapest, STANAG vizsgakövetelmények: 194