15. óra Tanulmányrajz termésekről AF 30 TORZS/ HATODIK/ tor65al98.doc
|
|
- Botond Dobos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 15. óra Tanulmányrajz termésekről AF 30 TORZS/ HATODIK/ tor65al98.doc (Vissza a tartalomjegyzékhez:..\..\tartalomjegyzék.doc - Tanulmányrajz termésekről AF Cél: Szabálytalan formák tanulmányrajza. Előkészítés: Asztalcsoportok kialakítása, terméscsendéletek berendezése. Az óra leírása Elhelyezkedés: Négyes padcsoportok, középen átfektetett rajztáblán a gyümölcs beállítás. Kontrasztos megvilágítás oldalról, csak az ablakon bejövő fény, esetleg az egyik neonsor. A beállítást fehér lapra teszem. / Leszóródó reflex színek/ Lásd még: Az akvarell technikája / Ismét visszatérünk természet utáni tanulmányainkhoz, ezúttal kevésbé szabályos formákat rajzolunk, festünk. A nehézséget egyrészt az okozza, hogy az alma színeit le kell fordítsuk a tónusok nyelvére. Másrészt most nem lesz olyan támpontunk a térbeliség kifejezésére, mint a szabályos forgástesteknél. Hiába látjuk, hogy a krumpli hossztengelye felénk tart, rajzunk csak akkor adja vissza ezt a hatást, ha nagyon pontos tömegvázlatot készítünk, jó helyre tesszük fel a kisebb részleteket, az árnyékfoltokat. Az alma rajzolásakor pedig le kell győzzük a belső képünket. Hogy jobban megértsük a formát, kövessük testet ölelő vonalakkal a tömegét! Ha a szár alja eltűnik a szemünk elől, be kell vezetnünk a vonalakat a láthatatlan tőhöz. A tónusos rajz után készítsünk egy akvarellt is a látványról. Ha az osztálynak ez az első látvány utáni akvarellje, a következő változatot alkalmazom: Vízfestékkel fogunk dolgozni. Ettől szoktak nagyon félni a gyerekek, pedig gyors és szép technika, jóval könnyebb például a tónusok összemosása, összevezetése, mint ceruzával. / A táblára kitett papíron bemutatom / Ha elrontom, vizes ecsettel vagy kis szivaccsal visszaszedem, hagyom kicsit száradni, újrakezdem. Csak addig nehéz a festés, amíg rá nem éreztek, mennyi víz, mennyi festék kell arra a bizonyos felületre, amin épp dolgozol. Ehhez persze hat- nyolc órát akvarellezni kell, de van akinek rögtön megy. Nézzük, miben különbözik az akvarell a temperától, olajfestéktől. /Diákat vetítek / Az akvarell levegősebb festék, a színein finoman átdereng az alap fehérje. Egészen finom lépésekkel haladhatunk. Bátortalanabb osztályban először ceruzával dolgozunk. Egy tanulmánylapot készítünk a látványról, de külön kis lapokra is dolgozhattok. / elhelyezési vázlat/ Kis egyperces kroki a beállításról, fokozatosan, de gyorsan erősítve a vonalakat, majd két-három percig jelzésszerű tónusozás erős egyenes vagy testet ölelő vonalkák segítségével. /Amennyiben most krokizunk először, nagyon keményeknek kell legyünk a határidővel, ha azt akarjuk, hogy tényleg menjen. / Ha kész, felvizezzük a gombokat. Megfigyeljük az almák színeit. Festünk egy kis színskálát, így a forma térbelisége nem tereli el a figyelmünket a színkeverésről. /Megbeszélhetjük milyen gombokból tudjuk kikeverni a látvány színeit./ Majd először megfestjük a legvilágosabb sárga foltokat. Csak olyan vastag festékréteget használjunk, ami még nem fedi el a ceruzavonalakat. Ezt nevezzük lavírozott ceruzarajznak. 1
2 A színkeveréskor mindig a világosabb színnel telítem az ecsetet, ezután nyúlok vele a sötétebb vagy erősebb gombhoz. A próbapapíron kipróbálom. Ha csak nagyon keveset kellett a második színből hozzávennem, a próbapapíron nem csak kipróbálom, de össze is dolgozom az ecsetben lévő színeket. Fokozatosan szaporodnak a sárgában a pirosak, majd a bordót is használni kezdem. A következő festményhez már ecsetvázlattal alapozunk. Nagyon halvány okkerrel, szinte tiszta vízzel készítjük el a tömegvázlatot. Kezdjük el ismét a legvilágosabb színek felrakását! Figyeljünk fel az alaplapra leszóródó finom reflexszínekre. Finoman, levegősen tegyük fel őket. A legvilágosabb alapszínek után jöhetnek a félárnyékok tiszta színei, majd egyre több feketét keverve a színekbe, eljutunk az árnyékokig. Az ön illetve vetett árnyékok megfestésekor tapasztalhatjuk az akvarell nagy előnyét a ceruzarajzzal szemben. Ott az árnyékokat csak óvatos, fáradságos munkával tudtuk finoman kiengedni, átvinni a környező tónusértékbe. Itt viszont odafestjük, majd a kimosott, kissé nedves ecsettel néhány mozdulattal átvezetjük. Aki készen van: Pointillista akvarell Megpróbálhat a tisztán feltett alapszínekre a legvékonyabb ecsettel egyre sötétedő vonalkákkal tónusozni. Az alapszínek is felrakhatók ilyen vonalkákkal. Apró pontokból is fejleszthető a kép, a tiszta színeket majd a szemünk keveri össze. Impresszionista akvarell Meg lehet próbálni egy olyan képet fejleszteni, ahol nagyon visszafogottan tónusozunk / vagy teljesen elhagyjuk / helyette a finom színmódosulásokat rögzítjük. Expresszív akvarell Fejből is színezhetünk, érdekes színhatásokra törekedve. Alma mesék Kitalálhatunk egy történetet az almáról, vagy festhetünk, rajzolhatunk egy különös almát. Illusztrációk A bűnbeesés, Hófehérke, de legfőképp: Árgyélus királyfi, az aranyalmafa és a tündérek. Ha a nedvesen fejlesztett akvarell finom egymásba úszó színeiben szeretnénk gyönyörködni: Weöres Sándor: Galagonya KF / Nonfiguratív kompozíció Megpróbálkozhatunk egy nonfiguratív kompozícióval is, a látvány elemeiből kiindulva, de ezt inkább a következő órán, az alma metszeteiből érdemes indítani. Technikák: AT Szemléltetés: Táblai rajz, bemutatófestés Modell: almák. Várható nehézségek Ha ötödikben nem festettünk sokat, néhány gyerek nehézkesen lát munkához. 2
3 Várható eredmény, néhány elkészült munka 3
4 4
5 Továbblépési lehetőségek Mivel egy óra kevés lenne megerősíteni a látvány utáni munkát, mindenképp ezt folytatjuk. 5
6 6
7 16. Hámozott, darabolt alma, krumpli AF 31 Cél: Tanulmányrajz Előkészítés: Gyümölcsök, kések kiosztása. Az óra leírása Elhelyezkedés: Az előző órához hasonló. A gyümölcsöket, terméseket otthonról hozzák a gyerekek, biztonság kedvéért néhány kilót veszek is, vagy az iskolai konyháról kérek. A késeket a szertárból kapják meg. Az alma, krumpli hámozására meg kell őket tanítani. Ne legyen se túl vastag, se túl vékony, hogy könnyebb legyen a rajzolás 2-3 cm-es fogásokkal hámozzunk. Hámozott termések rajza A mai órán tovább finomítjuk tónusozási technikánkat. A meghámozott krumpliról, almáról készítünk tónusos rajzot. Az első feladat a pontos tömegvázlat felrakása. A letekeredő héj szalagjának megrajzolásakor figyeljük meg az alsó és felső él helyzetét. Hol keresztezik egymást? Milyen az oldalél helyzete? A tónusozásnál nagyon finom árnyalatokat kell megkülönböztetnünk. Nem erősíthetjük fel tehát a vonalvázlatunkat. Ha készen vagyunk: Az elfogyó alma Megehetünk egy almát, rajzban vagy akvarellben rögzítve az egyes fázisokat. Krumpinyomatok A krumpliból kis nyomóformákat készíthetünk, vízfestékkel vagy temperával színezhetjük, ecsettel hordva fel a színeket. Ez a technika ismétlődő jelekből történő építkezést tesz lehetővé. Jó alkalmat nyújt a közös 7
8 komponálásra is. Lehet kölcsönkéregetni egymás formáit. Mi jutott eszembe a letekeredő héjról? Be lehet fejezni az előző órák félbehagyott munkáit is, vagy az előző óra egyik feladatát is választhatjátok. Technikák: AT, esetleg a nyomatokhoz tempera. Szemléltetés: Táblai rajz, Modell: almák, krumplik Várható nehézségek Elég problémátlan óra. Várható eredmény, néhány elkészült munka 8
9 9
10 Továbblépési lehetőségek Logikus lenne a héj letekeredő szalagját a spirálrajzokkal folytatni, értelmezni a látványt, majd a csiga rajzokon vizsgálni a spirál megjelenési formáit. Ha azonban az osztályban még kicsi az érdeklődés a látványproblémák iránt, inkább a csiga, csiga feldolgozása órákkal folytatjuk, majd ez után következik a spirál rajza. Esetleg csak választható formában. 10
11 17. Csigák rajza AF 32 Cél: természet utáni tanulmány. Szabályfelismertetés. Sokféle változatban tartható óra. Elővehetjük a csigákat a tekeredő szalag óra végén, ha korábban már vettük a spirálok rajzát akkor előkészíthetjük térbeli szerkesztőrajzokkal, stb. Az óra feladata: a szabálytalan termések után ismét szilárd szabályokkal erősíteni a térábrázolás biztonságát. Nehezen rajzoló, de kreatív osztályokban esetleg a csiga feldolgozása óra kreatív elemeit iktathatjuk be a tanulmányok közé. Előkészítés: Modellek kikészítése Az óra leírása 1. változat. Részletes felvezetés. Előkészítő feladatok. Mai modellünk nagyon erős belső legyőznünk. A csigákat általában növekvő spirálként rajzoljuk Modellünk arányai azonban Készítsünk egy amelyben bemutatjuk a sablonos ábrázolástól. Először rajzoljuk meg az egyenletesen növekvő spirált két nézetből! Gyengébb osztályokban ezt is fel kell megrajzolásakor sablonokat kell egyenletesen meg. másfélék. tanulmánylapot, távolodásunkat a bontsuk kisebb helyét. Körré első menetet, majd menet helyét. jöhet a következő találkozásakor a félkörök így folytatjuk. részletesebb lépésekre. Először kijelöljük a spirál igazítjuk, megrajzoljuk a tengelyt, az a túloldalra odarajzoljuk a következő Halványan meghúzzuk a kört, ezután félkör, majd eltüntetjük a két félkör esetleg keletkező törést. Ellenőrizzük helyességét, ha szükséges, javítunk, és Vetítsük le az arányait! /A levezetés után ez persze elmarad./ Azután készítsünk egy tömegvázlatot a nagy éticsiga házról. Számoljuk meg pontosan a kanyarulatokat, figyeljük meg jól az arányokat. Ezeket itt is vetítsük le. Most jöhet ugyanez a másik nézőpontból. Látvány utáni rajz Rajzoljuk meg ismét a csigát a két bemutatott helyzetben, de most már magunk elé letéve, az előbbi rajz apró hibáit korrigálva. Fektessük most hanyatt a csigát, ha nem áll meg, támasszuk fel radírral. Pontos tömegvázlat után tudjuk felépíteni a rajzunkat. Figyeljünk fel a következő jelenségre. Az első kanyarulat éle eltűnik a héj mögött, majd alul ismét kibukkan. A rásimuló héj vonalát be kell fordítanunk. 11
12 Állítsuk most talpra a csigát! Oldjuk meg tónusosan is a csigaházat különböző helyzetekben. A testet ölelő vonalkázás segít kiemelni a forma testességét. Mindenféle csigák Készítsünk tanulmánylapot különböző csigákról! A tónusozás lehet egészen vázlatos, jelzésszerű, vagy gondosan kidolgozott. Csiszolt, törött csigák Az elcsiszolt csigákon tanulmányozhatju k a spirál belső felépítését. Nagyon finom tónusozással tudjuk visszaadni a forma térbeliségét. Meg lehet próbálkozni a feltört, vagy csiszolt csiga befejezésével. B változat. Önálló felfedeztetés. Jól rajzoló osztályokban, illetve a jobb rajzolók csoportjainak feladhatjuk önálló feldolgozásra is a témát, egy vázlatos bevezető magyarázat után. Technikák: Ceruza Szemléltetés: Táblai rajz Modell: Fejenként egy nagy éticsiga ház, egyéb csigák, csiszolt, törött csigák. Várható nehézségek A nehézkes gyerekeknek nagyon nagy feladatot jelent a belsőkép és a látvány közötti eltérés. Nehezen rajzolnak félköröket. Visszaesnek a krumpli körök korszakába. Várható eredmény, néhány elkészült munka 12
13 13
14 14
15 Továbblépési lehetőségek A spirál óra, a csiga feldolgozása, vagy a kagylók rajza következhet, esetleg alternatív feladatok. Pl.: tobozokon, kötélfonaton, napraforgó tányéron, egyéb formákon fedezzük fel a spirált. KF 89 15
16 18. Spirál tanulmányok AF 33 Cél: természet utáni tanulmány. Szabályos formák összefüggéseinek felismertetése. Előkészítés: modellek, falitáblák kikészítése Jó képességű, jól motivált osztályokban rövid felvezetés után szabad munka. Tetszés szerint választhat mindenki egy testet, termést, saját készítésű agyag plasztikát tanulmányozásra, az ívelt formák köréből. Jó képességű, de kevésbé motivált osztályban először spirál tanulmányok, majd agyagból készített modellek tanulmányrajza. Gyenge képességű, jól motivált osztályban a spirállal csak később foglalkozunk, most inkább agyag plasztika rajza, egymásra helyezett hengerek, illetve a spirál felé közelítő formák. Gyenge képességű, gyengén motivált osztályban / bár hatodik félév felé ez már elég ritka/, kihagyjuk ezt az órát, helyette AF 36 Az óra leírása A mai órán ismét nehéz dolgunk lesz! Megint egy tipikus esete annak, hogyan kell harcot vívniuk a belső képben rögzült sablonokkal. A spirálisan futó szalag élei párhuzamosak, a tudat igyekszik kiterítve érzékelni őket. Hasonló problémával küzdöttünk a papírcsík rajzánál, de ott elég távol volt egymástól a két él. Most, hogy közelebb vannak, nehezebben hisszük el amit látunk. A következő spiráltípusokkal fogunk találkozni: Nagy rálátásban Kisebb rálátás Szembenézet Alulnézet 1. változat Próbáljatok hasonló helyzeteket beállítani a nagy alumínium spirálokon! 2. Változat / részletesebb felvezetés/ Próbáljuk meg először fejben megoldani a feladatot! Tegyük ki magunk elé a kis modellt, és rajzoljuk meg a forduló éleket. Kezdjük el keskenyíteni a lapot. Rajzoljunk egyre keskenyebb szalagot, míg el nem jutunk a vékony szalagig. Tegyük magunk elé az üveget, amire felragasztottuk a papírspirált. Rajzoljunk meg róla egyetlen fordulót! Most a másik oldalról rajzoljunk egy fordulót! Rajzoljuk meg az egész üveget! Pontos tömegvázlatot kell készítsünk, másképp nem tudjuk megoldani a feladatot. A rajzolás menete: 3. változat / Agyagmintázás/ Készítsünk agyagból egy modellt! Nem kell túl gondosan begyúrni, mert nem égetjük ki! A spirált több változatban mintázhatjuk meg, de mindenképp erős, karakteres legyen. Gondosan alakítsuk ki mintázófákkal a függőleges-vízszintes síkokat. Először készítsünk tömegvázlatot, pontosítsuk, majd dolgozzuk ki a rajzot! Több nézőpontból is megrajzolhatjuk. Az esztergáláskor keletkező fémspirálok rajzolása még nehezebb, mert kisebb a modell, sűrűbben állnak a menetek. Jelöljük a spirálok szélességét, lefutásuk irányát, és a köztük lévő negatív foltokat. Vezessük végig a spirálok oldalvonalait! Erősítsük ki a látható vonalakat! Végül jelezzük a tónusokat! Választhatunk egyéb, spirál alakú modelleket is. 16
17 Legkézenfekvőbb a csavarmenet. Jól ki kell nagyítsuk a formát. Először meg kell rajzoljuk a menetek külső-belső palástját, meg kell állapítsuk az ellipszisek öblösségét, csak ezután kezdhetjük el a meneteket rajzolni. A toboz rajzolásakor a tömegvázlatra tegyük fel a pikkelylevelek elrendeződését jelző, egymással szembeforduló kettős spirált. Erre helyezhetjük fel egyenként a pikkelyleveleket. Technikák: Ceruza Szemléltetés: Modell: Csiga, kagyló, egyéb tengeri állatok gyűjtemény. Fémspirálok, faforgácsok, daráló, stb. Várható nehézségek Igen nehéz óra. A jó rajzolók messze szakadnak a gyengébbektől. Várható eredmény, néhány elkészült munka 17
18 18
19 19
20 Továbblépési lehetőségek KF
21 Kagylók rajza AF 34 Cél: Természet utáni tanulmány. Enyhén domborodó formák rajza. Általában nem önálló óra, inkább az előző óra második részén kerül elő, a legjobb rajzolók választható feladataként. Önálló óraként inkább csak a rávezetés részletesebb volta miatt tárgyaljuk. Előkészítés: Modellek kikészítése. Az óra leírása Akkor szoktam külön óraként megtartani, ha mélyebben szeretném venni a térábrázolás problémáit. A lapos kagylók rajzolása látszólag nagyon egyszerű. Valójában a térbeliség kifejezése komoly nehézségeket jelent. Nagyon pontosan kell kövessük vonalainkkal a test felszínét. Nagyon finom elhajlásokat kell tudjunk megrajzolni az egyenes vonaltól. Készítsetek néhány tanulmányrajzot a kagyló különböző helyzetéről! Aki tisztába jött a dologgal: "Hegy tervezése" Megpróbálkozhat egy hegy különböző nézeteinek megrajzolásával. Dolgozhat teljesen fejből, de készíthet munkájához modellt gyurmából, agyagból vagy krumpliból. Akit ilyen mélységig nem érdekel a térábrázolás, rajzolhat egyéb tengeri állatokat /Rákok, tengeri csillag, stb./, vagy előveheti az ötödikben megrajzolt terméseket, kipróbálhatja, mennyivel megy már jobban a pontos térbeliség ábrázolása. 21
22 Előtte megnézhetünk néhány képet Kőnig Frigyes Orbis Pictusából. Kőnig Frigyes: Orbis Pictus. Példa a szintvonalas kép térbelivé építéséhez. Techniká k: Ceruza Szemléltetés: Kagylók, tengeri állatok héjai, házai. Diasor: Tematikus diák / Orbis Pictus Várható nehézségek Nem különösebben problémás óra, hisz aki nem érdeklődik a térábrázolás iránt, menekülőutat kap a sokféle héj rajzolgatásával. Esetleg előre vehetjük a csiga feldolgozása óra feladatait is. 22
23 Várható eredmény, néhány elkészült munka Továbblépési lehetőségek Ha nagy a térbeli ábrázolás igénye, tarthatunk egy "tértervező " órát, másképp feltétlenül fel kell dolgozzuk a csigák, spirálok rajzait egy mozgástanulmány, vagy egy illusztrációs órán. Ha csak az osztály egy része szerette meg az imitatív térábrázolást, a következő órát a feldolgozó óra egyik választható feladatként adhatjuk. 23
24 Térbeli formák tervezése AF 35. Cél: szerkesztőrajz Első mélyebb találkozásunk a viszonylag korrekt térbeli szerkesztéssel. Mivel perspektívával általában még csak az ellipszis középpontjának elhelyezésekor foglalkoztunk, néhány helyen nem szerkesztünk, hanem "Csak érzésből" rajzolunk. Ha néha kivételesen jó képességű (vagy matematika tagozatos) gyerekekkel már vettük a perspektíva alapjait, rajzoltunk szögletes testeket, akkor itt is tovább lehet lépni. Előkészítés: Diasor, modell, papír, agyag kihelyezése, a tervezett változatnak megfelelően. Az óra leírása Eddigi tapasztalataink alapján egyéb térbeli idomokat is tervezhetünk. Először ismerkedjünk meg néhány alapforma szerkesztésével. Utána mindenki önállóan dolgozhat. Két módon rajzolhatunk. Modell nélkül, okoskodva, tervezve, vagy előbb elkészítve a modellt, és látvány után ellenőrizve szerkesztésünket. Az elvont gondolkodást kedvelők az előbbit szokták választani, a látvány után szívesen rajzolók, vagy a bátortalanabbak az utóbbit. A feladat igen nehéznek bizonyulhat néhány gyereknek, ha valaki belezavarodik egy formába, dolgozzon tovább a képen csak úgy "érzésből". Felejtse el az eredeti feladatot, gazdagítsa a képet szereplőkkel, árnyékokkal, stb. A modell nehézsége is változó lehet. Torony építése egymásba állított papírhengerekből. Készítsünk néhány papírhengert. A magasabbak mindig egyre keskenyebbek legyenek! Néhány egymásba állított hengerből kiformálhatunk egy tornyot. / A külső henger tetejét rávetítjük a belső hengerre. Spirál hajtása háromszög alakú papírból. Egy háromszög alakú papírból spirált formálhatunk. A lapot a pad élén meghúzva gömbölyítjük. Vigyázzunk, hogy húzás közben a lapot egyenesen tartsuk, másképp nem lesz egyenes a modell. Miután összecsavarodott a lap, az alját kissé visszasimítjuk, egy újabb, enyhe meghúzással, ezúttal a másik irányba. Csigalépcső Ha egy hengert körbeveszünk egy spirállal, csigalépcsőt tervezhetünk. Ezt a modellt is elkészíthetjük papírból./ Egy kis karika sablont körberajzolva megkapjuk a lépcső meneteit. Vágjuk ki, majd ragasszuk össze az elemeket celluxszal. Levágom a kis cellux darabot, félig aláfektetem, rányomom a papírt, ráteszem a másik karikát, rányomom, majd felemelve a felső részt, visszahajtom a cellux kilógó részét is. Hajtsunk egy tengelyt, legyen picit keskenyebb a szalag közepénél! Ragasszuk rá a szalagot!/ Legegyszerűbb a csigavonal. Rajzoljunk két egymásban álló hengert! Tegyünk rá egy spirálvonalat a külsőre. A spirál "csúcsánál húzzunk egy vízszintes, ott fogja elfordulni a belső spirál is a belső hengeren. Vastagságot is rajzolhatunk hozzá. 24
25 A legjobb képességű gyerekek csigalépcsővé alakíthatják, ha kiszerkesztik a belső ellipszis sugarait, illetve az ezekre húzható alkotókat. Ehhez is készíthetünk modellt, az előbbiek mintájára, de most vágjuk szét lapokra a spirált, egy kis ragasztási felületet hagyva. Hogy szabályosan helyezhessük el a lépcsőket, számoljuk ki a henger kerületét! /K= 2rPí/ Ezt elosztva néggyel vagy nyolccal, megkapjuk a függőleges osztásokat. Jelöljük ki a hengeren a függőleges osztásokat, hagyjunk helyet a ragasztásnak is, majd az átlóval jelöljük ki a lépcső emelkedését. Most már csak össze kell ragasztani a modellt. A gépírólapból körmünkkel ki tudjuk alakítani a kis lépcsőfokok ragasztási ívét is. Szerpentin rajz Rajzoljunk egy szélesedő spirált, majd a tetejétől kiindulva húzzunk egy függőleges alkotót a spirál elfordulási pontjától húzott vízszintesig. Így szerkesztgetjük tovább lefelé a szerpentint. Az út alsó végének kiszerkesztéséhez meg kell rajzolnunk a belső hengert, és általában igazítanunk kell a spirálon. Másféleképpen is szerkeszthetünk szerpentint. Rajzoljunk egymáson álló hengereket. (A rátett henger kissé hátrébb tolódik.) Az első fordulóig egyszerű a dolog, innen azonban vagy ferde hengerfalat kell rajzoljunk, vagy kijjebb kell hozzuk a rátett henger egyik oldalát. Ha megrajzoljuk a befoglaló formát, vízszintes illetve függőleges irányú hullámokat is tervezhetünk. Akinek nehézséget okoz a spirál megrajzolása, húzza meg azokat az ellipsziseket, amikre a spirál "rásimul." Térbeli formák rajza Szerkesztési alaptanulmányaink után szabadabban is tervezhetünk. Segítségképpen megnézhetünk néhány diát. Technikák: Ceruza Szemléltetés: Modell, falitáblák, esetleg dia. Várható nehézségek 25
26 Nagyon nagy a különbség a gyerekek térábrázoló készsége között. A jó térérzékű, vagy rajziskolába járó gyerekek egészen más szinten van, mint a kis bizonytalanok. Nagyon fontos, hogy minden gyereknél a megfelelő ütemben lépjen be a szerkesztgető, okoskodó rajzmód. Aki még nem érett erre, néhány próba után fogjon máshoz. Várható eredmény, néhány elkészült munka Mivel a feladat bármikor otthagyható, kevés a kimondottan kudarcos munka. Persze korrekt szerkesztőrajzot csak a szakkörösöktől várhatunk. Továbblépés: nagy a csábítás, hogy egyre bonyolultabb építményeket tervezzünk, ha lenne időnk, meg is tennénk. Ennek híján viszont inkább építsük fel agyagból, más anyagokból, amit terveztünk, esetleg házzá alakítva, és akkor már tehetünk egy kitérőt a ház feladatsor felé (lásd kiegészítő feladatok: házak), vagy, ha még kevesebb az időnk, jöhet a csigavonal feldolgozása kompozíciós feladatokon. 26
27 27
28 28
29 29
30 30
31 31
32 Kompozíciók csiga témára AF 36 Cél: Fantáziafejlesztés, kompozíciós készség erősítése, a látvány utáni tanulmányok szigorú légkörének oldása. Organikus vagy filozófiai indíttatású kollégák akár fél éves munkát is tervezhetnek a spirál témára. Az itt leírt óra voltaképp a Lorca vers illusztrációja, kiegészítve néhány egyéb választható feladattal, ezek a feladatok azonban részletesebben a kiegészítő feladatok között szerepelnek. Előkészítés: Diasor bekészítése Az óra leírása Oldjuk megint egy szabadabb komponáló játékkal szigorú természet utáni tanulmányainkat! Lorca írt egy nagyon szép verset. A vers megértéséhez tudnunk kell, mit jelent itt a "mappa" kifejezés. / Papír, iratok tartására szolgáló, könyvszerű tok. Itt a tengert tartalmazó tok, ház./ Tudnunk kell, mi történik, ha egy nagy csigahéjat a fülünkhöz tartunk. / Összegyűjti a környezet hangjait, és felerősítve veri vissza a fülünkbe. Mintha a tenger moraja maradt volna benne. (Ha van sok tengeri csigánk, meg is hallgatjuk.) Federico Garcia Lorca: Tengeri csigahéj Csigahéjat hoztak énnekem. A tenger mappája. Benne énekel. Habbal telik meg színig a szívem, árny, s ezüst halak úsznak lelkemen. Csigahéjat hoztak énnekem. A vers feladja a leckét, mert néhány szóval nagyon sok mindent mond. Ez azt jelenti, hogy a kompozíciónk sem lehet terjengős, fecsegős. Ha igazán hűek akarunk maradni hozzá, nem rajzolhatunk hatalmas tenger alatti síkságot, nagy halrajokkal, elsüllyedt hajóval, stb. Csigahéj, lélek, halak. Persze ha csak ürügynek tekintjük egy jó kis képi fecsegésre, akkor jöhet mindez. Szabad képalkotás a tenger világa címszóra. Aki nem szeretne illusztrálni az persze szabadon választhat bármilyen témát, ami a tenger világáról szól. Óvakodj a sablonoktól. Búvár, hajóroncs, stb. Mivel nincs róla tapasztalati képed, csak akkor tudsz szép munkát készíteni, ha nagyon megdolgoztatod a fantáziádat! A képekhez felhasználhatod az ötödikes mesebeli világ képek előtanulmányait is. A különös tenger alatti világ jó alkalom nagyméretű, közös festmények készítésére. (Lásd Projekt, falfestés.) 32
33 Egyéb feldolgozási lehetőségek Jelek a spirálison. Márton Barabás: Engelvirbel /Greco kiállítás/ Beszélgetünk kicsit a spirálvonalról. Milyen jeleket rendezhetnénk még csigavonalra? /Részletesebben lásd: Tanmenetbe nem sorolt feladatok./ Ennek egyik alfeladata lehet: Nonfiguratív kompozíció spirális vonalra. A Figuratív és nonfiguratív kompozíció között persze itt nincs éles határ. Hajfonattervek Leonardo: Hajfonatok /tollrajz/ Aki még nem rajzolt hajfonatot, vagy kötéldarabot, először tanulmányrajzzal kezdjen, majd jöhet a szabad tervezés. A különleges frizurákba be lehet építeni tárgyakat, más kiegészítőket is, ha van idő és kedv, akár el is készíthetjük őket fonalból, vagy élőben. (Lásd hátrébb.) Keressünk témát a csiga címszóra! Ennek a feladatnak a felvezetésénél bizony törvénysértést követek el, egy gyerek munkájával szemléltetek. Spirálszerkesztés térben. Keresztes-Orosz: Csigalépcső / átrajzolt fotó / Spirál toronyépület? Szerkesszünk csigavonalra épülő térbeli formákat, épületeket! / Ha korábban nem vettük a térbeli szerkesztőrajzoknál, akkor ezt most alaposabb magyarázattal vezetjük fel a feladatot választó gyerekeket csoportba ültetve./ Technikák: AT, objet. Szemléltetés: Diasor: Tematikus diák / Csiga Várható nehézségek Várható eredmény, néhány elkészült munka Továbblépési lehetőségek KF
Az ellipszis, a henger AF 22 TORZS/ HATODIK/Tor62al98.doc
Az ellipszis, a henger AF 22 TORZS/ HATODIK/Tor62al98.doc..\..\Tartalomjegyzék.doc - Az ellipszis Cél: Látvány utáni tanulmány. Szakkörön, rajziskolában heteken át szerkezeti rajzokat készítenénk, átlag
A kéz AF 41 TORZS/ HATODIK/ tor67al98.doc
A kéz AF 41 TORZS/ HATODIK/ tor67al98.doc (Vissza a tartalomjegyzékhez: AF) Cél: Látvány utáni tanulmány. Előkészítés: Pedagógiai céljainknak megfelelően többféle változatban tervezhető óra. Indítható
A Paint program használata
A Paint program használata A Windows rendszerbe épített Paint program segítségével képeket rajzolhat, színezhet és szerkeszthet. A Paint használható digitális rajztáblaként. Egyszerű képek és kreatív projektek
A ceruza AF 3Tor/otodik/TOR52AL98.doc
A ceruza AF 3Tor/otodik/TOR52AL98.doc (Vissza a tartalomjegyzékhez:..\..\tartalomjegyzék.doc - A ceruza) (Vissza a Technikákhoz:..\..\TECHNIKA\Technika.doc) Cél: technikai tanulmány Előző óránkon belekóstolhattunk
5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök
5.osztály 1.foglalkozás 5.osztály 2.foglalkozás hatszögéskörök cseresznye A cseresznye zöld száránál az egyeneshez képest 30-at kell fordulni! (30 fokot). A cseresznyék között 60 egység a térköz! Szétszedtem
2017. február 9. Horváth Kinga
ALAKRAJZ II. A félév során a téma elsősorban az emberi test ábrázolása és a tér és az emberi alak kapcsolata. A pontos, arányokra koncentráló, jól komponált rajzok elkészítésén túl cél, hogy eszközök,
A szék TORZS/ HETEDIK/ tor74al.doc-
A szék TORZS/ HETEDIK/ tor74al.doc- (Vissza a tartalomjegyzékhez:..\..\tartalomjegyzék.doc -.) Cél: Összetett forma tanulmányrajza A szék típusától függően tisztázzuk a látvány problémáit. Legegyszerűbb
Egy lehetséges tanmenet változat. Tanmenet\TANMENET98.Doc (Vissza a tartalomjegyzékhez:..\tartalomjegyzék.doc - Egy lehetséges felsős. 5.
Egy lehetséges tanmenet változat. Tanmenet\TANMENET98.Doc (Vissza a tartalomjegyzékhez:..\tartalomjegyzék.doc - Egy lehetséges felsős A könnyebb áttekinthetőség kedvéért az órák alternatív feladatai nincsenek
4. Lecke. Körök és szabályos sokszögek rajzolása. 4.Lecke / 1.
4.Lecke / 1. 4. Lecke Körök és szabályos sokszögek rajzolása Az előző fejezetekkel ellentétben most nem újabb programozási utasításokról vagy elvekről fogunk tanulni. Ebben a fejezetben a sokszögekről,
2. 5 perces akt krokik ecsettel, tussal. Kompozíció 3 15 perces vázlat alapján, lavírozott tussal egy lapra. Ülő akt, háromszög kompozíció.
TEMATIKA Tantárgy neve Alakrajz II. Tantárgy kódja KAB 1015 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 6 Félévi követelmény gyakorlati jegy Tematika 1. Figura, mozgásban. Akt krokik, 5 perces. 10 kroki egy beállításról,
Grafomotoros fejlesztés
Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok
2 darab, 12.4 X 22.4 es darab.
Botlódrótos BB szóró Ha már kész a maszkunk, és nagyon nem tudunk mit kezdeni magunkkal, íme egy kis házibarkács, megint Sajna a boltban, készen kapható BB szórókkal lőtávban nem veszi fel a versenyt,
Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló
Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Készült: Időpont: Csillagvár Waldorf Tagóvoda 8200 Veszprém Szent István út 12. 2013 november 25-december 05-ig A megvalósításban résztvevő óvodapedagógusok:
SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.
SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység
Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet!
Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Ez a szép, színes feladatgyűjtemény segíti munkádat a matematika tanulásában. Érdekes, játékos feladatokon keresztül ismerkedhetsz meg a 20-as számkörrel.
A LOGO MOTION TANÍTÁSA
A LOGO MOTION TANÍTÁSA ÍRTA: SZABÓ JÁNOS TANÍTÓ 2010, KECEL LOGO MOTION TANÍTÁSA KÉSZÍTETTE: SZABÓ JÁNOS TANÍTÓ 2010. 1 1. FOGLALKOZÁS Kattintsunk a Logo motion ikonjára. A Színes teki. Ez a program ablaka.
Az alkotás öröme. kedves Gyerekek!
Az alkotás öröme kedves Gyerekek! a rajzkészség az emberiség egyik legcsodálatosabb képessége. Mindenki tud rajzolni. van, akinek jobban megy, van, akinek kevésbé. Most egy olyan munkafüzetet tartotok
Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések
Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések Az óra címe: Testek ábrázolása Az órát tartja: Tóth Zsuzsanna Előzetes ismeretek: Ponthalmazok síkban és térben (pont, vonal, egyenes,
VI.3. TORPEDÓ. A feladatsor jellemzői
VI.. TORPEDÓ Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Tengelyes és középpontos tükrözés, forgatás, eltolás és szimmetriák. Előzmények A tanulók ismerik a tengelyes tükrözést, középpontos tükrözést, 0 -os pont
VI.1. NEVEZETESSÉGEK HÁROMSZÖGORSZÁGBAN. A feladatsor jellemzői
VI.1. NEVEZETESSÉGEK HÁROMSZÖGORSZÁGBAN Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Háromszögek nevezetes vonalai és pontjai: szögfelező, oldalfelező merőleges, magasság, beírt kör és középpontja, körülírt kör
Mesebeli növények TORZS\OTODIK/ TOR54al98.doc
Mesebeli növények TORZS\OTODIK/ TOR54al98.doc (Vissza a tartalomjegyzékhez:..\..\tartalomjegyzék.doc - A mesebeli növények Cél: Fantáziafejlesztés Nehézkes, bátortalan gyerekeknek külön diktálom a növényi
TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB TÉGLALAP, NÉGYZET, KÖR
Matematika A 3. évfolyam TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB TÉGLALAP, NÉGYZET, KÖR 40. modul Készítette: SZILI JUDIT (A 11., 13., 15. PONTOT: LÉNÁRT ISTVÁN) matematika A 3. ÉVFOLYAM 40. modul TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB
A GIMP festő és rajzolóeszközei
A GIMP festő és rajzolóeszközei Az eszközök felsorolása Menü: Eszközök/Festőeszközök, vagy eszköztár Kitöltési eszköz (Bucket fill) színnel vagy mintával tölti ki a hasonló egybefüggő területet Színátmenet
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM A) Teszt jellegű kérdéssor 1. Húzza
1. A testek csoportosítása: gúla, kúp
TÉRGOMTRI 1. testek csoportosítása: gúla, kúp Keressünk a környezetünkben gömböket, hengereket, hasábokat, gúlákat, kúpokat! Keressük meg a fenti képen az alábbi testeket! gömb egyenes körhenger egyenes
FÉNYSOROMPÓ EGYIRÁNYÚ VASÚTI FORGALOM ESETÉN
FÉNYSOROMPÓ EGYIRÁNYÚ VASÚTI FORGALOM ESETÉN 2 Feladat: Irányítás és vezérlés témakörben egy tetszőleges modell elkészítése. Elkészített modell: Egyirányú vasúti fénysorompó és átkelő Anyagszükséglet:
ÉLETPÁLYA- ÉPÍTÉS MATEMATIKA TANÁRI ÚTMUTATÓ KOMPETENCIATERÜLET B. 6. évfolyam
ÉLETPÁLYA- ÉPÍTÉS KOMPETENCIATERÜLET B MATEMATIKA TANÁRI ÚTMUTATÓ 6. évfolyam A kiadvány az Educatio Kht. kompetenciafejlesztő oktatási program kerettanterve alapján készült. A kiadvány a Nemzeti Fejlesztési
Név Magasság Szintmagasság tető 2,700 koszorú 0,300 térdfal 1,000 födém 0,300 Fsz. alaprajz 2,700 Alap -0,800
Építész Informatika Batyu Előveszünk egy Új lapot 1. Szintek beállítása Lenullázzuk!!!!! A táblázat kitöltését az Alap szinten kezdjük az alap alsó síkjának megadásával. (-0,800) Beírni csak a táblázatba
Rajz 02 gyakorló feladat
Rajz 02 gyakorló feladat Alkatrészrajz készítése A feladat megoldásához szükséges fájlok: Rjz02k.ipt Feladat: Készítse el az alábbi ábrán látható tengely alkatrészrajzát! A feladat célja: Az alkatrész
OPTIKAI CSALÓDÁSOK. Vajon valóban eltolódik a vékony egyenes? A kávéházi fal. Úgy látjuk, mintha a vízszintesek elgörbülnének
OPTIKAI CSALÓDÁSOK Mint azt tudjuk a látás mechanizmusában a szem által felvett információt az agy alakítja át. Azt hogy valójában mit is látunk, nagy szerepe van a tapasztalatoknak, az emlékeknek.az agy
TARTALOMJEGYZÉK A FIGYELMEZTETÕ MATRICA FELHELYEZÉSE
TARTALOMJEGYZÉK Figyelmesztetõ matrica elhelyezése..........................................2 Fontos óvintézkedések....................................................3 Használat elött...........................................................4
1. Munkalap. 1. Fejezze be az előrajzolás szerinti vonalfajták ábrázolását! Ügyeljen a vonalvastagságra!
1. Munkalap 1. Fejezze be az előrajzolás szerinti vonalfajták ábrázolását! Ügyeljen a vonalvastagságra! 2. Rajzoljon merőleges egyenest az e egyenes P pontjába! e P 3. Ossza fel az AB szakaszt 2:3 arányban!
Imagine Logo Tanmenet évfolyam
Imagine Logo Tanmenet 5. 6. 7. évfolyam 5. évfolyam 18. óra: Algoritmus fogalma, hétköznapi algoritmusok. Tkv. 72-73. oldal feladatai + Imagine Logo Demóválasztás (Játékok) 19. óra: Térbeli tájékozódást
Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival J á t é k s z a b á l y
Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival Játékszabály A JÁTÉK ELŐKÉSZÍTÉSE Az első játék előtt le kell választani a sablonról a zsetonokat és a játékos jelölőket. TÁRSASJÁTÉK 2 4 FŐ RÉSZÉRE JÁTÉKIDŐ KB.
LOGO grafikák: - Bevezetés - Válogatás a szakkörösök legszebb munkáiból
BEVEZETÉS LOGO grafikák: - Bevezetés - Válogatás a szakkörösök legszebb munkáiból Aki egy picit is megérti a LOGO programozás lényegét, néhány soros programmal nagyon szép rajzokat készíthet. Ha tudja
Ma is sok területen használják ezt az anyagában is szép természeti kincset.
Technika Nyersanyagunk, a fa Az ember számára ôsidôk óta a legkönnyebben elérhetô természetes nyersanyag a fa volt. (A nyersanyagok: a természeti környezetbôl kitermelt, további feldolgozásra váró anyagok.)
Helyi tanterv VIZUÁLIS KULTÚRA
Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Helyi tanterv VIZUÁLIS KULTÚRA 1-5. évfolyam 2008. Officina Bona
Alkotások síkban mozaiklapokkal, szívószállal
Matematika A 2. évfolyam Alkotások síkban mozaiklapokkal, szívószállal 27. modul Készítette: Szili Judit Szitányi Judit 2 matematika A 2. ÉVFOLYAM 27. modul Alkotások síkban mozaiklapokkal, szívószállal
CAD-CAM-CAE Példatár
CAD-CAM-CAE Példatár A példa megnevezése: A példa száma: A példa szintje: CAD rendszer: Kapcsolódó TÁMOP tananyag: A feladat rövid leírása: Szíjtárcsa mőhelyrajzának elkészítése ÓE-A14 alap közepes haladó
Vektorgrafikus rajzeszközök
8. nap Vektorgrafikus rajzeszközök A fejezet címe kicsit megtévesztõ lehet. Mivel a Flash alapvetõen vektorgrafikus alapú képek animálására szolgál, ezért a programon belül használható rajzeszközök mindegyikével
Fiatal lány vagy öregasszony?
Zöllner-illúzió. A hosszú, átlós vonalak valójában párhuzamosak, de a keresztvonalkák miatt váltakozó irányúnak látszanak. És bár egyiküket sem látjuk párhuzamosnak a szomszédjával, ha figyelmesen és tudatosan
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul: TESTRÉSZEINK 2 A modul célja Időkeret Ajánlott
A drapéria AF 37 TORZS/ HATODIK/ tor66al98.doc
A drapéria AF 37 TORZS/ HATODIK/ tor66al98.doc (Vissza a tartalomjegyzékhez: AF) Cél: természet utáni tanulmány Jól motivált osztályban itt szoktam bevezetni a rajzszén, fekete kréta használatát, ha eddig
Karácsonyi készülődéshez. Az ünnepi készülődés fényét emelheti, ha csillogó, arany-ezüst festéket, tollat, papírt és szalag kiegészítőket használunk.
Karácsonyi készülődéshez Az ünnepi készülődés fényét emelheti, ha csillogó, arany-ezüst festéket, tollat, papírt és szalag kiegészítőket használunk. Festékek közül ajánlom a Pannoncolor gyár MANOKOLOR
ASZTALI - TÁROLÓ WINKLER - Nr. 100521
ASZTALI - TÁROLÓ WINKLER - Nr. 100521 Anyaglista: 2 Nyárfafurnérlap 200 x 200 x 6 mm (A) 2 Nyárfafurnérlap 195 x 55 x 8 mm (B) 3 Műanyag doboz kb. 50 x 50 x 40 mm Megjegyzés az oktatónak: Pontosan ügyeljünk
A játékosok célja. A játék elemei. Spielablauf
Donald X. Vaccarino játéka 2-4 játékos részére, 8 éves kortól A játék elemei 8 különböző játéktábla rész (A továbbiakban negyed) A játékosok célja Minden játékos települések ügyes megépítésével saját birodalmát
Füzetcsomag a 2016/2017. tanévre Alsó tagozat 1. osztály
Füzetcsomag a 2016/2017. tanévre Alsó tagozat 1. osztály 4 db HB-s vagy F-es grafit ceruza 1 db postairon 1 db rövid vonalzó (15-20 cm) 1 db faragó 1 db radír 2 db vonalas füzet (14-32) 2 db négyzetrácsos
Hogyan készítsünk Ghillie ruhát?
Hogyan készítsünk Ghillie ruhát? Alapanyagok - egy teljes BDU (Battle Dress Uniform) öltözet (nadrág, zubbony) vagy overall - háló (4-5 cm négyzetrácsközökkel) - vászon (víztaszító) - hab - zsákvászon
Láthatósági kérdések
Láthatósági kérdések Láthatósági algoritmusok Adott térbeli objektum és adott nézőpont esetén el kell döntenünk, hogy mi látható az adott alakzatból a nézőpontból, vagy irányából nézve. Az algoritmusok
MŰSZAKI RAJZ 2. Óra: Miről lesz szó? - A rajzeszközök használata - Szabványok - Vonaltipusok, alkalmazásuk
2. Óra: Miről lesz szó? A rajzeszközök használata Szabványok Vonaltipusok, alkalmazásuk Általános szabályok: A rajzeszközök sérülékenyek, precíz megmunkálásúak, ezért általában drágák. Tartsuk be a következő
Szükséges taneszközök
Szükséges taneszközök Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a füzetcsomagok a levéli papírboltban megvásárolhatók! 1. osztály Magyar: 2 db elsős vonalazású, kisméretű, vonalas füzet /14-32/ 1 cs famentes
PHŐNIX - sikló 900 WINKLER - Nr
PHŐNIX - sikló 900 WINKLER - Nr. 100782 Anyaglista: 2 Balza-szárnyprofil 460 x 100 x 10 mm... Szárnyprofil (A), (B) 2 Fenyőléc 460 x 3 x 3 mm... Orrléc (C) 1 Fenyőléc 120 x 10 x 2 mm... Szárnytartó (D)
VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának
VIZUÁLIS KULTÚRA Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra 1.1. Vizuális nyelv 1.1.1. A vizuális nyelv alapelemei - Vonal - Sík- és térforma - Tónus, szín -
MATEMATIKA FELADATGYŐJTEMÉNY 2. osztályos tanulásban akadályozott tanulók részére TÉMA: alapmőveletek - összeadás
Soós Luca és Szári Laura MATEMATIKA FELADATGYŐJTEMÉNY. osztályos tanulásban akadályozott tanulók részére TÉMA: alapmőveletek - összeadás 0. 0.. Ő. JÁTÉK A FORMÁKKAL Nézd meg jól a képet! Mit gondolsz,
GARÁZS. Felhasználói kézikönyv
GARÁZS Felhasználói kézikönyv AZ ÖSSZESZERELÉS MEGKEZDÉSE ELŐTT Felhasználói kézikönyv. Az összeszerelés megkezdése előtt kérjük értesítse a helyi önkormányzatot, hogy szükséges e építési engedély. Kérjük
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
ÖSSZEADÁS, KIVONÁS AZ EGY 0-RA VÉGZŐDŐ SZÁMOK KÖRÉBEN
Matematika A 3. évfolyam ÖSSZEADÁS, KIVONÁS AZ EGY 0-RA VÉGZŐDŐ SZÁMOK KÖRÉBEN 16. modul Készítette: KONRÁD ÁGNES matematika A 3. ÉVFOLYAM 16. modul összeadás, kivonás az egy 0-ra végződő számok körében
Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga
ELŐSZÓ Kedves szülők! Gyermekeik, mint egykor önök is, szeretik a meséket. Reméljük, hogy könyvünk tetszeni fog nekik. De önöknek elárulunk egy titkot: ez a könyv nem csak mese. Azt szeretnénk, ha gyermekeik,
Programozástanítási célok teljesítése a Logóval és a Scratch-csel
Programozástanítási célok teljesítése a Logóval és a Scratch-csel Bernát Péter Készült az "Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című TÁMOP- 1. Problémamegoldás 1/a. Problémamegoldás
Jövőképformálás 4. ÉVFOLYAM. Én és a világ. A modul szerzõje: Nahalka István. SZKA_104_21 30 év múlva szerintem
SZK_104_21 30 év múlva szerintem Jövőképformálás Én és a világ modul szerzõje: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 4. ÉVFOLYM tanári 30 év múlva szerintem 4. évfolyam 355 MODUlVÁZLT
Minta. Minta. Minta. 1. A gótikus és románkori templomépítészetre találhat példákat a mellékelt képeken. Emelt szintű feladatsor
Emelt szintű feladatsor 1. A gótikus és románkori templomépítészetre találhat példákat a mellékelt képeken. a.) Csoportosítsa a képeket korstílusuk szerint, a betűjelek segítségével az alábbi táblázatban!
PTE PMMK ÁBRÁZOLÓ GEOMETRIA 1. hét. 1. heti gyakorlat. Készítette: Schmidtné Szondi Györgyi 1/1
1. heti gyakorlat Készítette: Schmidtné Szondi Györgyi 1/1 Szerkesztő-rajzolással kapcsolatos tudnivalók. Az ábrázoló geometria tanulásához feladatokat dolgozunk ki rajzban, azaz szerkesztéseket végzünk.
Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!
Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes
Színes csoportkép. 2009. december 01. 13.00 h-tól 16.00 h-ig. Nagyméretű alakábrázolás, színes csoportkép elkészítése
Színes csoportkép Időpont: 2009. december 01. 13.00 h-tól 16.00 h-ig Tanulócsoport: 3. évfolyam (9-10 éves) Téma: Nagyméretű alakábrázolás, színes csoportkép elkészítése Vizuális feladat: Emberalakok ábrázolása
Vezetéknév:... Utónév:... Osztály:... Iskola:... Mate gyűjtemény EDITURA PARALELA 45
Vezetéknév:... Utónév:... Osztály:... Iskola:...... Mate 2000+ gyűjtemény Jelen kiadvány az érvényben lévő Tanterv alapján készült, melyet a Nemzeti Oktatási Minisztérium 5003/2.12.2014-es határozatszámmal
Füzetcsomag a 2015/2016. tanévre Alsó tagozat 1. osztály
Füzetcsomag a 2015/2016. tanévre Alsó tagozat 1. osztály 3 db HB-s grafit ceruza 1 db 20 cm-es vonalzó 1 db faragó 1 db radír 2 db vonalas füzet (14-32) 2 db négyzetrácsos füzet (27-32) 1 db sima lapú
Műszaki rajz 37 óra. MŰSZAKI RAJZ 7-8. évfolyam. Pedagógia program kerettanterv. Szabadon választható óra:
MŰSZAKI RAJZ 7-8. évfolyam Pedagógia program kerettanterv Szabadon választható óra: Műszaki rajz 37 óra A műszaki rajz szabadon választható órák célja: hogy a szakirányban továbbtanulóknak sajátos szemléleti
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
tér- és időábrázolás VIZUÁLIS MEGISMERÉS A tanuláshoz szükséges animációkat tartalmaz, töltse le a PPt fájlt is!
tér- és időábrázolás VIZUÁLIS MEGISMERÉS tanár: Sándor Zsuzsa A tanuláshoz szükséges animációkat tartalmaz, töltse le a PPt fájlt is! TÉRÁBRÁZOLÁS a térábrázolás legismertebb módjai (a kétdimenziós síkon):
Sík és térkompozíciók Lantos jelekből (kieg/heted/kieg7298.doc)
Sík és térkompozíciók Lantos jelekből (kieg/heted/kieg7298.doc) (Vissza a tartalomjegyzékhez: jelekből) Fából vagy hungarocellből kivágott, agyagból mintázott jelekkel. Síkszerű munkák Először készítsük
Összecsukható mini trambulin
CIKK SZÁM: 1254 Összecsukható mini trambulin JYFM38"-DIA96CM JYFM40"-DIA101.6CM JYFM48"-dia121.92CM JYFM48"-DIA121.92CM Kérjük olvassa el az alábbi használati utasítást, mert ez elengedhetetlen részét
0663 MODUL SÍKIDOMOK. Háromszögek, nevezetes vonalak. Készítette: Jakucs Erika, Takácsné Tóth Ágnes
0663 MODUL SÍKIDOMOK Háromszögek, nevezetes vonalak Készítette: Jakucs Erika, Takácsné Tóth Ágnes Matematika A 6. évfolyam 0663. Síkidomok Háromszögek, nevezetes vonalak Tanári útmutató 2 MODULLEÍRÁS A
Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen
Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen A korábbi gyakorlat A nyomtatásra kerülő bizonyítványokat, pontosabban a lap egy pontját megmértük, a margót ehhez igazítottuk. Hibalehetőségek: - mérés / mérő személy
Füzetcsomag a 2014/2015. tanévre
Füzetcsomag a 2014/2015. tanévre Alsó tagozat 1. osztály Tolltartóba: 3 db HB-s grafit ceruza radír nélkül (nem rotring) 2 db postairón (piros-kék vastag) 2 db vékony piros-kék ceruza 6 db-s színes ceruza
Taneszközszükséglet 1. osztályosok számára a 2018/2019-es tanévre
Taneszközszükséglet 1. osztályosok számára a 2018/2019-es tanévre matematika: 2 db négyzetrácsos füzet, 1 db kicsi egyenes vonalzó, 1 csomag pálcika, 1 doboz korong, 1 db műanyag óra magyar nyelv és irodalom:
A MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS E-ELARNING ALAPÚ OKTATÁSA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN
A MŰSZAKI ÁBRÁZOLÁS E-ELARNING ALAPÚ OKTATÁSA A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN E-LEARNING BASED INSTRUCTION OF TECHNICAL DRAWING AT SZECHENYI ISTVAN UNIVERSITY Kovács Miklós, kovacsm@sze.hu Széchenyi István
Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András
Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden
A Vonallánc készlet parancsai lehetővé teszik vonalláncok és sokszögek rajzolását.
11. Geometriai elemek 883 11.3. Vonallánc A Vonallánc készlet parancsai lehetővé teszik vonalláncok és sokszögek rajzolását. A vonallánc egy olyan alapelem, amely szakaszok láncolatából áll. A sokszög
1. Mennyi a dobókockák nem látható lapjain levő pontok ( számok ) összege? A ) 14 B ) 20 C ) 21 D ) 24
. Mennyi a dobókockák nem látható lapjain levő pontok ( számok ) összege? A ) 4 B ) 20 C ) 2 D ) 24 2. Mennyi az alábbi művelet eredménye? 2 + 2 =? 5 6 A ) B ) C ) D ) 0. Egy könyvszekrénynek három polca
Digital ART. A rajzolás. alapjai. 2. rész. Ingyenes E-book
Digital ART A rajzolás alapjai 2. rész Ingyenes E-book A vonalrajz A vázlatolás vagy skiccelés után a következő módszer, amiről beszélni szeretnék a vonalrajz. Ez egy kötöttebb, kevésbé szabad rajzfejlesztési
Tervezés eszköztár. Alapszínek alap betűk. Háttérszín (háttérstílus) Betűszínek. Betűtípusok. w w w. h a n s a g i i s k. h u
6 Tervezés eszköztár Alapszínek alap betűk Háttérszín (háttérstílus) A diák háttere legyen világossárga! RGB (255,255,200) Betűszínek Állítsd át a betűszínt! Az 1. szöveg módosításával minden szövegszín
Rajz és Vizuális kultúra évfolyam
Az osztályozó vizsga feladatai és témái. (A törzsanyag pirossal jelölve!) Szóbeli! Tanmenet Rajz és Vizuális kultúra 11.-12. évfolyam Tankönyv: 11.évfolyam,-Imrehné Sebestyén Margit: A képzelet világa
Nyomtatási útmutató. A 250 vagy 550 lapos tálca betöltése. Nyomtatási útmutató. 1 Húzza ki a tálcát. Oldal: 1 / 19
Oldal: 1 / 19 Nyomtatási útmutató A 250 vagy 550 lapos tálca betöltése VIGYÁZAT! SÉRÜLÉSVESZÉLY: A berendezés stabilitásvesztésének elkerülése érdekében minden egyes tálcába különkülön töltse be a papírt.
Nagymama virágoskertje patchwork. Írta: Administrator
A nagymama virágoskertje ( Grandma's Flower Garden az angol elnevezése) az egyik legrégibb, klasszikus patchwork technika ami sok-sok hatszögből áll és papírral készül. Angol módszernek is nevezik, mert
KLARSTEIN A GRACIA SOROZAT KONYHAI ROBOTGÉPEI
KLARSTEIN A GRACIA SOROZAT KONYHAI ROBOTGÉPEI Mixer Tisztelt Ügyfelünk, először is köszönjük Önnek vásárlást. Kérjük, olvassa el figyelmesen a mellékelt bekötési és használati útmutatót és kövesse a leírtakat
A Fuggerek Tervező: Klaus-Jürgen Wrede
A Fuggerek Tervező: Klaus-Jürgen Wrede 2-4 játékos részére 10 éves kortól játékidő kb. 30-45 perc Tartalom 9 árkártya az árak jelölésére (1-9 gulden) 1 Gazdag Jakab-kártya 5 áruértékjelző kártya 45 árukártya
Foglalkozási napló. Ötvös
Foglalkozási napló a 0 /0. tanévre Ötvös (OKJ száma: 54 06) szakma gyakorlati oktatásához 4. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanuló neve:
15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS
15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS 1. A filozófiának, a nyelvészetnek és a pszichológiának évszázadok óta visszatérô kérdése, hogy milyen a kapcsolat gondolkodás vagy általában a megismerési folyamatok és nyelv,
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
1. osztály. Honismeret:1 sima kis alakú füzet
1. osztály Honismeret:1 sima kis alakú füzet 2. osztály -4 db 2. osztályos vonalazású füzet /16-32/ -1 db négyzethálós füzet/27-32, -1 db A/5 ös sima füzet -1 db kottafüzet, az elsős füzetet lehet folytatni
Robert Bosch GmbH. Tálalószekrény
Tálalószekrény Ennyi dizájnra szüksége van. Tálalószekrény Különleges stílusjegyek és praktikus rakodófelületek egyben: rafinált anyag-összeállítású tálalószekrény. 1 Bevezetés Az anyagok összeválogatása
Programozási nyelvek 1. előadás
Programozási nyelvek 1. előadás I. A nyelv története Logo Seymour Papert, 1968,1969 - szövegkezelés, M.I.T. Később: grafika, mikroszámítógépekre átdolgozva Cél: minél kisebb gyerekeknek is, természetes
JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék
2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft
2011_ 11, 12 k o r t á r s m ű v é s z e t i f o l y ó i r a t B u d a p e s t ISSN 1216-8890 1080 Ft Kifordulok önmagamba val beszélget Schmal Róza Schmal Róza: A festményeidhez különböző irányokból lehet
A színérzetünk három összetevőre bontható:
Színelméleti alapok Fény A fény nem más, mint egy elektromágneses sugárzás. Ennek a sugárzásnak egy meghatározott spektrumát képes a szemünk érzékelni, ezt nevezzük látható fénynek. Ez az intervallum személyenként
Oktatási segédanyag. Weboldalszerkesztési gyakorlatok
Oktatási segédanyag Weboldalszerkesztési gyakorlatok Bevezetés A korábbi oktatási segédanyagokban megismertük a weboldalszerkesztés gyakorlatát. Ennek a segédanyagnak a célja, hogy gyakorlati példákon
Virágtartó fa. OBI Csináld ma. Szükséges ismeretek: Gyakorlott. Tartalom. Az elkészítés idej. Méretek Átmérő Virágtartó: Lábazat: Teljes magasság:
OBI Csináld ma 1 Virágtartó fa Szükséges ismeretek: Gyakorlott Tartalom Az elkészítés idej Bevezetés/Ötletek & fortélyok 2. old. Bevásárlólista 3. old. Szerszámlista 4. old. Barkácsútmutató 5. 13. old.
FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK
3. osztály Hány olyan háromjegyű szám létezik, amelyben a számjegyek összege 5? 15 darab ilyen szám van. 5 = 5+0+0 = 4+1+0 = 3+2+0 = 3+1+1=2+2+1 A keresett számok: 500, 401, 410, 104, 140, 302, 320,203,
TANESZKÖZJEGYZÉK 2015/2016. 5.évfolyam
TANESZKÖZJEGYZÉK 5.évfolyam Magyar 4 db kisméretű nem spirál vonalas füzet (irodalom, nyelvtan, fogalmazás, gyakorló) Történelem Matematika 3 db A/4-es négyzethálós füzet 3 db A/4-es sima füzet 1 db egyenes