Nagymama virágoskertje patchwork. Írta: Administrator

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nagymama virágoskertje patchwork. Írta: Administrator"

Átírás

1 A nagymama virágoskertje ( Grandma's Flower Garden az angol elnevezése) az egyik legrégibb, klasszikus patchwork technika ami sok-sok hatszögből áll és papírral készül. Angol módszernek is nevezik, mert főleg Angliában volt népszerű ez a papír sablonokkal készülő munka. Tipikus kézzel varrós technika amit így bárhol csinálhatunk ha magunkkal viszünk néhány előkészített hatszöget, tűt és cérnát. Az egyforma nagyságúra vágott puha karton hatszögekre előbb rá kell fércelni az anyagot, aztán le kell vasalni és utánna kézzel apró öltésekkel egymáshoz varrni a kész foltokat, végül ki kell szedni a fércet és így ki jönnek a sablonok is. Az alap-virág egy hatszirmú együttes ahol a virág közepe kontrasztos a szirmokkal. Aztán a szirmok köré lehet még más színű újjabb szirmokat varrni, a variációk száma végtelen, bátran rajzoljuk, színezzünk, kisérletezzünk. Érdemes először papíron megtervezni a mintát, szépen kiszínezve aztán kiválasztani az anyagokat és neki látni a konkrét munkának. Szóval első lépésként ki kell találni mit és mekkorát is szeretnénk alkotni aztán papíron meg kell tervezni szépen kiszínezve. Miután az anyagokat is kiválasztottuk, beavattuk és szépen kivasaltuk jöhet a sablon készítés. Egy hatszögletű elem szerkesztéséhez körzőre lesz szükségünk. A hatszög szerkesztésről van fent egy filmecske a videós foltvarrós rovatban. Sablonkészítésről még itt a patchwork rovatban is írunk. A sablonnál az a lényeg, hogy kell abból ammekkora egy kész hatszög lesz annyi ahány 1/5

2 hatszögre szükségünk lesz és kell egy abból amekkora anyagokat szabunk majd, ennek körben 1-1 cm-el kell nagyobbank lenni a kész hatszögnél. A nagyobbik sablon segitségével felrajzoljuk az anyagokra a hatszögeket amiket aztán ki is vagdosunk. Minden kiszabott anyag darab közepére kerül egy kissebb hatszögsablon, a sablont és az anyagot gombostűvel egymáshoz rögzitjük ( a színével lefelé fektetjük az anyagot, tehát a fonákjára tesszük a sablont). Az anyag széleket felhajtjuk pontosan a sablonra és szépen körben a sablonhoz férceljük aza anyagunkat, azután le is vasaljuk az így előkészített hatszögeinket. Most következik a foltok egymáshoz varrása. Színt színére fordítva egy-egy oldalon apró öltésekkel egymáshoz varrjuk a hatszögeket, kezdjük egy olyan darabbal amiből a virág közepe elsz és egy szirommal, úgy tegyük őket egymásra és gombostűzzük is össze, hogy a sarkok pontosan illeszkedjenek. Varrásnál a sarkokat jól dolgozzuk el, nehogy később kibomoljon a munkánk. Vigyázzunk amikor egymáshoz varrjuk a hatszögeket a papírba ne öltsünk bel, mert így nehéz lesz kiszedni a sablonokat. Így varrjuk össze a virágunk minden oldalát apró öltésekkel. Aztán a kész virágokat felhasználhatjuk párnára vagy bármire rátétként, akkor a virágot az anyagra gombostűzzük és aprólevarró öltésekkel felvarrjuk az alapra. De készíthetjükolyen széllel is ahogy a forón látszik, ott picit bonyolultabb a hátlapozás. Tűzni többynire a hatszögek oldalai mentén szokták, de nem kötelező lehet máshogyan is. Itt van még pár fotó ( különféle internetes oldalakról) a készítési folyamatokról, csak nem a fázisok sorrendjében ( de van filmecske is a viedókban több fázisról): A sablonok alapján kivagdossuk a hatszögeket Egymáshoz varrjuk a kész hatszögeket 2/5

3 Összegombostűzzük az anygot a sablonnal Levasaljuk a fércelés előtt szabott darabokat elrendezzük a terv szerint Ráférceljül az anyagot a sablonra Egymáshoz varrogtva a munka hátsó feléről nézve 3/5

4 Sablonokat készítünk Rengeteg kis hatszöget csinálunk Rendszeresen ellenőrizzük a munka folyamatot a rajz alapján A kész hatszögeket is elrendezzük, hogy lássuk jó lesz-e 4/5

5 Egy nagyon öteltes felhasználási mód 5/5

I. II. III. IV. A B C D B C D A C D A B D A B C

I. II. III. IV. A B C D B C D A C D A B D A B C Körbargello Előre szólok, hogy nem olyan nehéz és bonyolult ám, mint amilyennek első ránézésre tűnik, de azért igényel némi gyakorlatot és pontos szabást-varrást. A körcikkek kiszabásához természetesen

Részletesebben

2. Kisszoknya háta készítése

2. Kisszoknya háta készítése 2. Kisszoknya háta készítése 1. Az alkatrészek hosszanti oldalát és az alját tisztázzuk le lockkal 2. A HK összevarrása(cipzár helyén nem kell) a. A két háta testrészt fordítsuk színt színnel szembe, gombostűzzük

Részletesebben

Vendégpapucs. Patchwork Design

Vendégpapucs. Patchwork Design Vendégpapucs www.szilvifoltvarras.hu Ez a PDF sablon személyes használatra készült. Tilos megosztani, másolni vagy feltölteni bármilyen weboldalra. A sablonok és ábrák kereskedelmi célú hasznosítása tilos.

Részletesebben

Asztalterítő fűrészfogas csillaggal

Asztalterítő fűrészfogas csillaggal Asztalterítő fűrészfogas csillaggal Patchwork Design 2016. www.szilvifoltvarras.hu Ez a PDF sablon személyes használatra készült. Tilos megosztani, másolni vagy feltölteni bármilyen weboldalra. A sablonok

Részletesebben

MUNKAANYAG. Bukvai Albertné. Termékkészítés - ruha. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása

MUNKAANYAG. Bukvai Albertné. Termékkészítés - ruha. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása Bukvai Albertné Termékkészítés - ruha A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása A követelménymodul száma: 1321-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-026-30 TERMÉKKÉSZÍTÉS

Részletesebben

1. Kisszoknya készítése

1. Kisszoknya készítése 1. Kisszoknya készítése 1. Minden alkatrész hosszanti oldalát és az alját tisztázzuk (cikk-cakk) le. 2. A két háta testrészt fordítsuk színt színnel szembe, gombostűzzük össze a hátközepét úgy, hogy jelöljük

Részletesebben

Karácsonyi neszeszer

Karácsonyi neszeszer Karácsonyi neszeszer 2016/12. Patchwork Design 2016. www.szilvifoltvarras.hu Ez a PDF sablon személyes használatra készült. Tilos megosztani, másolni vagy feltölteni bármilyen weboldalra. A sablonok és

Részletesebben

Készítette: Orsina ( Hóvirág. Anyagszükséglet:

Készítette: Orsina (  Hóvirág. Anyagszükséglet: Hóvirág Anyagszükséglet: -15/0-s kása (vagy delica) -11/0-s delica -14 mm-es rivoli (-a díszítéshez igény szerint 11/0-s kása, swarovski kristály stb.) 1. 40 szem 15/0-s kásából vagy delicából alakíts

Részletesebben

Mezei nyúl. Hozzávalók:

Mezei nyúl. Hozzávalók: Mezei nyúl Ez a leírás Zhaya/Zhaya Designs tulajdona. Eladni, cserélgetni, megjelentetni, sokszorosítani (beleértve a más nyelvre való fordításokat is) tilos. Természetesen a leírást, képeket és fotókat

Részletesebben

Háromráhajtásos pálca

Háromráhajtásos pálca Sweet Caroline Copyright: Helen Shrimpton, 2017. Minden jog fenntartva. Készítette: Helen at www.crystalsandcrochet.com 3. rész Rövidítések Lsz Láncszem Krp Kétráhajtásos pálca Köv Következ Ksz Kúszószem

Részletesebben

A kreativitás az a folyamat, amikor a semmiből valamit teremtünk. (Bencze K.) 3. rész. Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány

A kreativitás az a folyamat, amikor a semmiből valamit teremtünk. (Bencze K.) 3. rész. Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány 3. rész Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány A kreativitás az a folyamat, amikor a semmiből valamit teremtünk. (Bencze K.) Készítette: Burián Mónika FonalDesign(er) www.fonaldesign.cafeblog.hu 2 Tartalom

Részletesebben

Ami elmúlt, ami van és ami lesz, bele van szőve az élet szőnyegébe. (Nora Roberts) 4. rész. Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány

Ami elmúlt, ami van és ami lesz, bele van szőve az élet szőnyegébe. (Nora Roberts) 4. rész. Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány 4. rész Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány Ami elmúlt, ami van és ami lesz, bele van szőve az élet szőnyegébe. (Nora Roberts) Készítette: Burián Mónika FonalDesign(er) www.fonaldesign.cafeblog.hu

Részletesebben

III. Matilda. Rövidítések: rp = rövidpálca nyújtott rp = nyújtott rövidpálca lsz = láncszem hp = hamispálca, kúszószem

III. Matilda. Rövidítések: rp = rövidpálca nyújtott rp = nyújtott rövidpálca lsz = láncszem hp = hamispálca, kúszószem III. Matilda Ez a leírás Zhaya/Zhaya Designs tulajdona. Eladni, cserélgetni, megjelentetni, sokszorosítani (beleértve a más nyelvekre való fordításokat is) tilos. Természetesen a leírást, képeket és fotókat

Részletesebben

Virágos táska. - bélésnek való anyagból 50 cm. Szabás: - a mintás anyagból szabjatok ki 2 db 6*44 cm. az egyszínű anyagból szabjatok ki 2 db 20*44 cm

Virágos táska. - bélésnek való anyagból 50 cm. Szabás: - a mintás anyagból szabjatok ki 2 db 6*44 cm. az egyszínű anyagból szabjatok ki 2 db 20*44 cm Sziasztok! A napokban varrtam egy szép táskát ezt a táska mintát már többen is megvarrták nálam és nagyon tetszett mindegyik így most el készítettem saját részre is. Varrás közben végig fényképeztem, hogy

Részletesebben

MUNKAANYAG. Bukvai Albertné. Alkatrésztechnológia - nyakköreldolgozások. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása

MUNKAANYAG. Bukvai Albertné. Alkatrésztechnológia - nyakköreldolgozások. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása Bukvai Albertné Alkatrésztechnológia - nyakköreldolgozások A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása A követelménymodul száma: 1321-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:

Részletesebben

MUNKAANYAG. Dene Lászlóné. Alkatrésztechnológia-ujja bevarrások. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása

MUNKAANYAG. Dene Lászlóné. Alkatrésztechnológia-ujja bevarrások. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása Dene Lászlóné Alkatrésztechnológia-ujja bevarrások A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása A követelménymodul száma: 1321-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-020-30

Részletesebben

Hubert Dongó. Rövidítések: rp = rövidpálca lsz = láncszem hp = hamispálca, kúszószem

Hubert Dongó. Rövidítések: rp = rövidpálca lsz = láncszem hp = hamispálca, kúszószem Hubert Dongó Minden figura, ami a leírásom alapján készül természetesen eladható. A tervező megnevezése kedves lenne, de nem feltétel. A leírást magát vagy annak részeit azonban tilos eladni, megjelentetni

Részletesebben

Anyagszükséglet. Hígító 20 db polctartó

Anyagszükséglet. Hígító 20 db polctartó Függőpolc készítése Nemrég olvasói levelet kaptunk, melyben láncokkal a mennyezetre függesztett polc ötletét vetették fel (Offtopic rovatunkban olvasható). Látványos, de meglehetősen ingatag megoldás.

Részletesebben

Állatos koszorú. Hozzávalók: Rövidítések: rp = rövidpálca lsz = láncszem hp = hamispálca, kúszószem szap = szaporítás

Állatos koszorú. Hozzávalók: Rövidítések: rp = rövidpálca lsz = láncszem hp = hamispálca, kúszószem szap = szaporítás Állatos koszorú Minden figura, amely az én leírásom alapján k é s z ü l t, természetesen eladható. A tervező nevének megemlítése kedves lenne, de nem feltétel. Magát a leírást, vagy annak részeit azonban

Részletesebben

Hogyan készítsünk Ghillie ruhát?

Hogyan készítsünk Ghillie ruhát? Hogyan készítsünk Ghillie ruhát? Alapanyagok - egy teljes BDU (Battle Dress Uniform) öltözet (nadrág, zubbony) vagy overall - háló (4-5 cm négyzetrácsközökkel) - vászon (víztaszító) - hab - zsákvászon

Részletesebben

3M 2008. All rights reserved. 3M Deutschland GmbH Carl-Schurz-Straße 1 41453 Neuss www.scotchbecreative.de www.scotchprodukte.de

3M 2008. All rights reserved. 3M Deutschland GmbH Carl-Schurz-Straße 1 41453 Neuss www.scotchbecreative.de www.scotchprodukte.de 3M 2008. All rights reserved. 3M Deutschland GmbH Carl-Schurz-Straße 1 41453 Neuss www.scotchbecreative.de www.scotchprodukte.de A kreatív kézm úvesség a szépség alkotásának öröme, a részletek szeretete.

Részletesebben

Farmeranyagból készült ajándékok

Farmeranyagból készült ajándékok Farmeranyagból készült ajándékok Az apró sminktáska kiváló ajándék fiatal lányok számára, a varrószett pedig tökéletes ötlet egy ügyes varrónőnek! Ha a vonzó, 1930-as éveket idéző modelleket jobban szeretjük,

Részletesebben

MUNKAANYAG. Dene Lászlóné. Alkatrésztechnológia - foltzsebek, zsebfedők, szabásvonalba helyezett zsebek. A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Dene Lászlóné. Alkatrésztechnológia - foltzsebek, zsebfedők, szabásvonalba helyezett zsebek. A követelménymodul megnevezése: Dene Lászlóné Alkatrésztechnológia - foltzsebek, zsebfedők, szabásvonalba helyezett zsebek A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása A követelménymodul száma: 1321-06 A tartalomelem

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat Textilműves képzés

Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat Textilműves képzés 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: 313-0030, Tel./fax: 313-3182, Honlap: www.jelky.hu Osztályozó- és javítóvizsga szabályzat 54-211-08 Textilműves képzés Tervezés és gyakorlat/textilműves szakgyakorlat

Részletesebben

AGÁVÉ KARDIGÁN. Nehézségi fokozat: kezdő. Méret: XS (S) M. Hozzávalók:

AGÁVÉ KARDIGÁN. Nehézségi fokozat: kezdő. Méret: XS (S) M. Hozzávalók: AGÁVÉ KARDIGÁN Nehézségi fokozat: kezdő Méret: XS (S) M Hozzávalók: - 450 (450) 500 gr kalóz (85) színű Viva Color fonal (90% akril, 10% gyapjú) fonal (Schachenmayr), (70 m/50 gr) - 7.0 mm-es Prym Knit

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula pedagógusképző kar Tanító- és Óvóképző Intézet Óvóképző Szakcsoport Játékpedagógia Készítette: Szikora Andrea (SZAVAIF.SZE) 2014.12.01. Oktató: Dr. Sztanáné dr. Babics

Részletesebben

Nyuszi mellényben. Rövidítések: rp = rövidpálca lsz = láncszem hp = hamispálca szap = szaporítás

Nyuszi mellényben. Rövidítések: rp = rövidpálca lsz = láncszem hp = hamispálca szap = szaporítás Nyuszi mellényben Ez a leírás Zhaya/Zhaya Designs tulajdona. A minta eladása, cserélgetése, megjelentetése és sokszorosítása (beleértve a más nyelvre való fordításokat) tilos. Természetesen a leírást,

Részletesebben

Vitorlakészítés. A OZ Racer vitorlája gyakorlatilag bármilyen alkalmas anyagból készülhet.

Vitorlakészítés. A OZ Racer vitorlája gyakorlatilag bármilyen alkalmas anyagból készülhet. Felhasznált alapanyagok Vitorlakészítés A OZ Racer vitorlája gyakorlatilag bármilyen alkalmas anyagból készülhet. A tervezés során fontos szempont volt, hogy a vitorlát bárki képes legyen elállítani és

Részletesebben

Topánkák piciknek. Írta: Administrator

Topánkák piciknek. Írta: Administrator Lentebb bemutatunk 8 nagyon szép pici cipellőt. Többnyire horgoltak, ezért kerültek ide, de akad köztük kötött is, de talán jól meglesznek itt együtt. Remélem a pici babás anyukák meglelik a számukra leginkább

Részletesebben

ÁLLAPOTLEÍRÁS és RESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ

ÁLLAPOTLEÍRÁS és RESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ ÁLLAPOTLEÍRÁS és RESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓ a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményében EA 5691 leltári szám alatt nyilvántartott kéziratos feljegyzésről A tárgy megnevezése: Hódmezővásárhelyi iparos család

Részletesebben

HÁROM BABA EGY SZABÁSMINTÁVAL - RONGYIKA, PUHA BABA, ÉS MATATÓ MANÓ

HÁROM BABA EGY SZABÁSMINTÁVAL - RONGYIKA, PUHA BABA, ÉS MATATÓ MANÓ GLEDITA KREATÍV Készítsd el gyermeked első babáját! Ingyenes minta! HÁROM BABA EGY SZABÁSMINTÁVAL - RONGYIKA, PUHA BABA, ÉS MATATÓ MANÓ Akadálymentes leírás: Nem kell nyomtató, hogy megkapd a szabásmintát.

Részletesebben

Robert Bosch GmbH. Mobil tálalókocsi

Robert Bosch GmbH. Mobil tálalókocsi Mobil tálalókocsi Mobil segítőtárs Mobil tálalókocsi Igencsak praktikus: az ilyen tálalókocsi mindig ott lehet, ahol éppen szükség van rá, és sok helyet kínál mindenféléhez. 1 Bevezetés Bármit varázsol

Részletesebben

Szita-Pita Kkt. Bp. 1173. Gyurgyalag u. 5.

Szita-Pita Kkt. Bp. 1173. Gyurgyalag u. 5. Szita-Pita Kkt. Bp. 1173. Gyurgyalag u. 5. Vajda István +36-30-950-0040 Internet: www.szitapita.hu Vajda Attila +36-20-944-1163 Email: info@szitapita.hu Textilnyomó árjegyzék direkt nyomásra A táblázatban

Részletesebben

Karácsonyi horgolt edényfogók - 2. Írta: Administrator

Karácsonyi horgolt edényfogók - 2. Írta: Administrator Színűkben és mintájukban ünnepiek ezek az edényfogók. Már a felső sor edényfogó elkészítését leközöltük most akkor következzen az alsó sorban látható három horgolt karácsonyi edényfogó mintája. A horgolásról

Részletesebben

Szakmai előkészítő /alapozó gyakorlat tantárgy/

Szakmai előkészítő /alapozó gyakorlat tantárgy/ Szakmai előkészítő /alapozó gyakorlat tantárgy/ Kézműves gyakorlat modul Könnyűipari szakmacsoport: ruhaipar Készült: A felzárkóztató 1 évfolyamosok számára Készült a TÁMOP 2.2.3-07-2/2F-2008-0033 támogatásával

Részletesebben

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7.

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 14 14 GALÉRIA Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 15 www.fotomagazin.hu Gyönyörű fények, elképesztő tájak,

Részletesebben

Éjjeli bagoly. Jelmagyarázat:

Éjjeli bagoly. Jelmagyarázat: Éjjeli bagoly Minden figurát, mely a leírásom alapján készült, természetesen el lehet adni. Az alkotó megnevezése kedves lenne, de nem feltétel. A leírást magát, vagy annak részeit azonban tilos eladni,

Részletesebben

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is!

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is! 0 Budapest VIII., Bródy Sándor u.. Postacím: Budapest, Pf. 7 Telefon: 7-900 Fax: 7-90. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ 0. április. HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Írd le,

Részletesebben

II. KeFolttábor 2014.

II. KeFolttábor 2014. II. KeFolttábor 2014. Kedves Táborozók! Ismét itt a nyár, ismét lesz KeFolttábor! Időpont: 2014. augusztus 15-16-17. (péntek, szombat, vasárnap) Helyszín: a Tudósház, légkondicionált helyiségei Maximális

Részletesebben

Robert Bosch GmbH. Tálalószekrény

Robert Bosch GmbH. Tálalószekrény Tálalószekrény Ennyi dizájnra szüksége van. Tálalószekrény Különleges stílusjegyek és praktikus rakodófelületek egyben: rafinált anyag-összeállítású tálalószekrény. 1 Bevezetés Az anyagok összeválogatása

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 006 816 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. (51) Int. Cl.: B31F 1/07 (2006.01)

(11) Lajstromszám: E 006 816 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. (51) Int. Cl.: B31F 1/07 (2006.01) !HU000006816T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 816 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 05 011455 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Boszorkány kalap készítése magadnak (felnőtt méret, de gyerekre is kapsz ötletet) - Rongyladytől

Boszorkány kalap készítése magadnak (felnőtt méret, de gyerekre is kapsz ötletet) - Rongyladytől Boszorkány kalap készítése magadnak (felnőtt méret, de gyerekre is kapsz ötletet) - Rongyladytől DIY süveg (vagyis csináld magad) Előkészület 1. Mi kell hozzá? Szivacs: 1 méter*0.5 méteres darab biztosan

Részletesebben

-1- Összeszerelési útmutató 60*120-as ágyneműtartós babaágyhoz

-1- Összeszerelési útmutató 60*120-as ágyneműtartós babaágyhoz -1- Összeszerelési útmutató 60*120-as ágyneműtartós babaágyhoz A lapra szerelt terméke összeszerelése a csomagolásban található szerelési rajz útmutatását követve egyszerűen elvégezhető. A szerelési rajz

Részletesebben

MUNKAANYAG. Dene Lászlóné. Egy kis kézimunka- Ideiglenes öltések. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása

MUNKAANYAG. Dene Lászlóné. Egy kis kézimunka- Ideiglenes öltések. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása Dene Lászlóné Egy kis kézimunka- Ideiglenes öltések A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása A követelménymodul száma: 1321-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-009-30

Részletesebben

Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen

Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen A korábbi gyakorlat A nyomtatásra kerülő bizonyítványokat, pontosabban a lap egy pontját megmértük, a margót ehhez igazítottuk. Hibalehetőségek: - mérés / mérő személy

Részletesebben

4-8 9-13 14-21 22-24 25-27 28-31

4-8 9-13 14-21 22-24 25-27 28-31 2 Biztonsági utasítások Tartalom 3 FONTOS BIZTONSÁGI ÚTMUTATÁSOK Elektromos készülék használata esetén követni kell az alapvető biztonsági előírásokat közöttük az alábbiakat. Olvassa el valamennyi útmutatást

Részletesebben

Síkbarajzolható gráfok, duális gráf

Síkbarajzolható gráfok, duális gráf Síkbarajzolható gráfok, duális gráf Papp László BME November 8, 2018 Gráfok lerajzolása Definíció: Egy G gráf diagramján a gráf olyan lerajzolását értjük ahol a csúcsok különböző síkbeli pontok, illetve

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 21 542 02 Textiltermék-összeállító

Részletesebben

Egyszerű lámpás / éjszakai fény WINKLER - Nr

Egyszerű lámpás / éjszakai fény WINKLER - Nr Egyszerű lámpás / éjszakai fény WINKLER - Nr. 00596 Anyaglista: keményhab lap (Styrodur) 00 x 00 x 30 mm 4 fanyárs (50 x 3 mm) elemdobozka ceruzaelemnek AA világító dióda (LED) fehér, szupererős vezeték

Részletesebben

Felhasznált anyagok: ꕥ Bájos kisnyuszi ruhában ꕥ

Felhasznált anyagok: ꕥ Bájos kisnyuszi ruhában ꕥ ꕥ Bájos kisnyuszi ruhában ꕥ (forrás: https://amigurumi.today/pretty-bunny-amigurumi-in-dress-free-crochet-pattern/ Tatiana Makarova orosz mintája alapján) fordítás: Bogi Gyuris (boog ID) A leírás alapján

Részletesebben

Versenyző kódja: 3 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny.

Versenyző kódja: 3 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. 21 543 01-2016 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 21 543 01 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII.27.) NGM rendelet : Asztalosipari

Részletesebben

Találkozz a másikkal! A teremben zene indítására járkálnak úgy, hogy mindenkivel találkoznak. szerint köszöntik egymást.

Találkozz a másikkal! A teremben zene indítására járkálnak úgy, hogy mindenkivel találkoznak. szerint köszöntik egymást. 08_ letem lapjai_tæblæzat.qxp 2008.06.19. 13:21 Page 143 1. Ráhangoló, bevezető óra Vezeti a játékot: instrukciókat ad a találkozásokhoz és kezeli a magnót. Nagy szabad térre van szükség a játékhoz, mindenképp

Részletesebben

FÉRFISZABÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI

FÉRFISZABÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÉRFISZABÓ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Férfiszabó mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A férfiszabó mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A férfiszabó mestervizsgára jelentkezéshez

Részletesebben

Horgolt nagyi. Hozzávalók: A megadott fonallal a figura kb. 25 cm magas lesz. Rövidítések:

Horgolt nagyi. Hozzávalók: A megadott fonallal a figura kb. 25 cm magas lesz. Rövidítések: Horgolt nagyi Ez a leírás Zhaya/Zhaya Designs tulajdona. A minta eladása, cserélgetése, megjelentetése és sokszorosítása (beleértve a más nyelvekre való fordításokat) tilos. Természetesen a leírást, a

Részletesebben

A bemeneti mérés eredménye az 1. évfolyamon

A bemeneti mérés eredménye az 1. évfolyamon ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1117 Budapest, Erőmű u. 4. sz. Tel/fax: 381-0664 e-mail: pszk@pszk.hu A bemeneti mérés eredménye az 1. évfolyamon Tartalom: Általános és speciális részkészségek mérésének összefoglaló

Részletesebben

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek!

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! A mai dátum:... FONTOS! Szánj erre a gyakorlatra elég időt! Legalább fél órára, de lehet, hogy egy órára is szükséged lesz. Adj magadnak időt, hogy tényleg

Részletesebben

Húsvéti lapozgató. Ötletek a húsvéti ajándékozáshoz

Húsvéti lapozgató. Ötletek a húsvéti ajándékozáshoz W W W. A K C I O S F O N A L. H U Húsvéti lapozgató Ötletek a húsvéti ajándékozáshoz A tartalomból Asztali díszek Szalvétagyűrű Poháralátét Tojástartó Amigurumi figurákl Döme nyuszi Hápi kacsa Sanyi bárány

Részletesebben

Útmutatók Ethno Style

Útmutatók Ethno Style Útmutatók Ethno Style www.mybernette.com Útmutatók Ethno Style Ethno ruha Egységes méret Amire szükséged van: - 2,10 m taft anyag rózsaszín (Anyagszélesség legalább 0,9 m) - Színben hozzá illő anyagmaradékok

Részletesebben

Minitrix NoHAB digitális átalakítása

Minitrix NoHAB digitális átalakítása Minitrix NoHAB digitális átalakítása Fura egy szerzet a Minitrix egyik modellje, a MÁV M61 dízelmozdony (12270). Azt írja a használati utasítása, hogy a 66838 dekoder beépítésére előkészített. Nos, hely

Részletesebben

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet!

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Ez a szép, színes feladatgyűjtemény segíti munkádat a matematika tanulásában. Érdekes, játékos feladatokon keresztül ismerkedhetsz meg a 20-as számkörrel.

Részletesebben

45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY

45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY 45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló Javítási útmutató NEGYEDIK OSZTÁLY 1. Piroska, a nagymamája, a farkas és a vadász egymás mellett ülnek egy padon. Se a nagymama, se Piroska

Részletesebben

Lilly babakocsival. A használandó tűméretet igazítsuk mindig a kiválasztott fonalhoz és a saját horgolási módunkhoz.

Lilly babakocsival. A használandó tűméretet igazítsuk mindig a kiválasztott fonalhoz és a saját horgolási módunkhoz. Lilly babakocsival FIGYELEM: www.zhaya.de/ leírást máshonnan Ez a leírás Zhaya/Zhaya Designs tulajdona. Eladni, cserélgetni, megjelentetni, sokszorosítani (beleértve a más nyelvekre való fordításokat is)

Részletesebben

Kézimunkasuli Online Magazin

Kézimunkasuli Online Magazin www.kezimunkasuli.hu Kézimunkasuli Online Magazin 2009. NOVEMBER I. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM Tartalom: A hónap modellje: Zöld-fekete melírozott pulóver 2 Lépésről lépésre: Pompon készítése 3 Hírek: Részeredmények,

Részletesebben

Óvodai Búcsúalbum ONLINE SCRAPBOOK TANFOLYAM

Óvodai Búcsúalbum ONLINE SCRAPBOOK TANFOLYAM Első lépésként elkészítjük magát, az album alapot. 40 db 15 x 20 cm-es alapkartont kaptatok, ebből 15 db-ot használunk fel az album alapjához, 10 pedig megmarad fotóalátétnek illetve a díszítőelemek elkészítéséhez.

Részletesebben

ROVARHÁZ 3 változatban WINKLER - Nr

ROVARHÁZ 3 változatban WINKLER - Nr ROVARHÁZ 3 változatban WINKLER - Nr. 101962 A kertjeinkben számos, különösen hasznos rovar él, akik folyamatosan alkalmas szállást keresnek. Ehhez a lakóhelyiséghez, valamint egy élettel teli kerthez fejlesztettünk

Részletesebben

Tapéta kezelési szimbólumok

Tapéta kezelési szimbólumok Tapéta kezelési szimbólumok A tapéták legfontosabb tulajdonságairól és kezelési utasításairól a gyártók különféle szimbólumokkal tájékoztatják a vásárlókat. Ezek segítségével szakszerűen felhelyezhetők

Részletesebben

MUNKAANYAG. Jancsó Ágnes. Lakástextil-javítás. A követelménymodul megnevezése: Lakástextíliák készítése

MUNKAANYAG. Jancsó Ágnes. Lakástextil-javítás. A követelménymodul megnevezése: Lakástextíliák készítése Jancsó Ágnes Lakástextil-javítás A követelménymodul megnevezése: Lakástextíliák készítése A követelménymodul száma: 1325-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-012-30 LAKÁSTEXTÍLIÁK-JAVÍTÁSA

Részletesebben

Műleírás. A műtárgy konzerválás előtti állapota

Műleírás. A műtárgy konzerválás előtti állapota 1 Műleírás A műtárgy adatai Megnevezés: Rátéthímzésű falikép (1 db) Származás: Spanyol 1600 körül Beszerzés: Rácz Vali ajándéka Méret: H: 284 cm, Sz: 58 cm. H: 289 cm, Sz: 56 cm Tulajdonos: Somogy Megyei

Részletesebben

Karácsonyi árnyjáték PROJEKT. 6. c osztály. 2009.december 20.

Karácsonyi árnyjáték PROJEKT. 6. c osztály. 2009.december 20. Karácsonyi árnyjáték 6. c osztály PROJEKT 2009.december 20. A projektet készítette és megvalósította: Török Flóris Általános Iskola 6. c osztálya, Csurgyók Edit PROJEKTTERVEZÉS- SZERVEZÉS - Előzmények

Részletesebben

54 211 15 0010 54 02 Díszítő szobrász Szobrász

54 211 15 0010 54 02 Díszítő szobrász Szobrász Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Megoldás Digitális technika I. (vimia102) 4. gyakorlat: Sorrendi hálózatok alapjai, állapot gráf, állapottábla

Megoldás Digitális technika I. (vimia102) 4. gyakorlat: Sorrendi hálózatok alapjai, állapot gráf, állapottábla Megoldás Digitális technika I. (vimia102) 4. gyakorlat: Sorrendi hálózatok alapjai, állapot gráf, állapottábla Elméleti anyag: Amikor a hazárd jó: élekből impulzus előállítás Sorrendi hálózatok alapjai,

Részletesebben

KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL

KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL Katlan Tóni Vendéglátás szeretettel A remek ízek, ételek, a kellemes közös étkezések örömöt okoznak és összehoznak. A Kárpát-medence tájegységeinek gasztronómiája egyszerre

Részletesebben

Programozás 7.o Az algoritmus fogalma (ismétlés)

Programozás 7.o Az algoritmus fogalma (ismétlés) Programozás 7.o Az algoritmus fogalma (étlés) Az algoritmus olyan leírás, felsorolás, amely az adott feladat megoldásához szükséges jól definiált utasítások s számú sorozata. Egy probléma megoldására kidolgozott

Részletesebben

MUNKAANYAG. Lakatos Elemérné. Női alsóruházat készítése. A követelménymodul megnevezése: Fehérnemű-készítés

MUNKAANYAG. Lakatos Elemérné. Női alsóruházat készítése. A követelménymodul megnevezése: Fehérnemű-készítés Lakatos Elemérné Női alsóruházat készítése A követelménymodul megnevezése: Fehérnemű-készítés A követelménymodul száma: 1323-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-012-30 MELLTARTÓ KÉSZÍTÉSE

Részletesebben

JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz

JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék

Részletesebben

A színátmenetes fonalakról

A színátmenetes fonalakról A színátmenetes fonalakról Szöveg, fotók, kivitelezés: Benke Erika, Lana-Tex Kézimunka- és Gyöngybolt Ki ne csodálná meg, és szeretne bele a szépséges színátmenetes fonalakba? Azonban ahhoz, hogy a szépséges

Részletesebben

szakmai beszámoló NKA pályázat -3560/00219 azonosító szám Zsolnay archív mintalapok konzerválása, restaurálása II. ütem 2015. január 30.

szakmai beszámoló NKA pályázat -3560/00219 azonosító szám Zsolnay archív mintalapok konzerválása, restaurálása II. ütem 2015. január 30. szakmai beszámoló NKA pályázat -3560/00219 azonosító szám Zsolnay archív mintalapok konzerválása, restaurálása II. ütem 2015. január 30. Fodor Eszter papírrestaurátor E-22/1984 Kalocsai László múzeumi

Részletesebben

MUNKAANYAG. Dene Lászlóné. Alkatrésztechnológia - elejekészítések. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása

MUNKAANYAG. Dene Lászlóné. Alkatrésztechnológia - elejekészítések. A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása Dene Lászlóné Alkatrésztechnológia - elejekészítések A követelménymodul megnevezése: Textiltermékek összeállítása A követelménymodul száma: 1321-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-015-30

Részletesebben

48. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló HETEDIK OSZTÁLY MEGOLDÁSOK = = 2019.

48. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló HETEDIK OSZTÁLY MEGOLDÁSOK = = 2019. 8. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló HETEDIK OSZTÁLY MEGOLDÁSOK 1. Bizonyítsd be, hogy 019 db egymást követő pozitív egész szám közül mindig kiválasztható 19 db úgy, hogy az összegük

Részletesebben

Ponyvagarázs. Összeszerelési útmutató. Verzió: 480 cm X 250 cm X 180(220) cm Dátum: 2009. december 10. Készítette: minimumgarazs.

Ponyvagarázs. Összeszerelési útmutató. Verzió: 480 cm X 250 cm X 180(220) cm Dátum: 2009. december 10. Készítette: minimumgarazs. Ponyvagarázs Összeszerelési útmutató Verzió: 480 cm X 250 cm X 180(220) cm Dátum: 2009. december 10. Készítette: minimumgarazs.hu 2 Biztonsági előírások Ellenőrizze a ponyvagarázs csomagolásaiban található

Részletesebben

A BRASSÓI MAGYAR DALÁRDA 1863-BAN KÉSZÍTETT HÍMZETT SELYEMZÁSZLÓJÁNAK RESTAURÁLÁSI ÁLLAPOTFELMÉRÉSE ÉS ÁRAJÁNLATA

A BRASSÓI MAGYAR DALÁRDA 1863-BAN KÉSZÍTETT HÍMZETT SELYEMZÁSZLÓJÁNAK RESTAURÁLÁSI ÁLLAPOTFELMÉRÉSE ÉS ÁRAJÁNLATA A BRASSÓI MAGYAR DALÁRDA 1863-BAN KÉSZÍTETT HÍMZETT SELYEMZÁSZLÓJÁNAK RESTAURÁLÁSI ÁLLAPOTFELMÉRÉSE ÉS ÁRAJÁNLATA Technika: Kétlapos hímzett selyemzászló Készítés időpontja: 1863 (?) Hímezte: Safsler Hermina

Részletesebben

Hajlított vasbeton keresztmetszet ellenőrzése III. feszültségi állapotban

Hajlított vasbeton keresztmetszet ellenőrzése III. feszültségi állapotban Hajlított vasbeton keresztmetszet ellenőrzése III. feszültségi állapotban /Határnyomaték számítás/ 4. előadás A számítást III. feszültségi állapotban végezzük. A számításokban feltételezzük, hogy: -a rúd

Részletesebben

Javítókulcs M a t e m a t i k a

Javítókulcs M a t e m a t i k a 6. évfolyam Javítókulcs M a t e m a t i k a Országos kompetenciamérés 2011 Oktatási Hivatal ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ön a 2011-es Országos kompetenciamérés matematikafeladatainak Javítókulcsát tartja a kezében.

Részletesebben

Tükrözés a sík átfordításával

Tükrözés a sík átfordításával Matematika A 2. évfolyam Tükrözés a sík átfordításával 37. modul Készítette: Szili Judit 2 MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A képességfejlesztés fókuszai

Részletesebben

Kétsebességű varrógép

Kétsebességű varrógép Kétsebességű varrógép hu Használati útmutató - egyszerű cérnabefűzés és feltekerés - kétféle sebesség A használat előtt olvassa el figyelmesen az útmutatót. Fontos biztonsági figyelmeztetések 1. Az elemek

Részletesebben