FOLYTATÓDIK AZ IPA PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA
|
|
- Elemér Balla
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XI. évfolyam 1. szám január 27. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari Vállalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi és Önkormányzati Minisztérium végzésével sorszám alatt bejegyezve a tájékoztatási eszközök nyilvántartásába. Szabadkai Piacok KKV, Szabadka, Ðuro Ðaković 23/I., tel.: 024/ , direkcija@supijace.co.rs FOLYTATÓDIK AZ IPA PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA Gazdasági együttműködés erősítése az integrált mezőgazdasági árukínálat területén a szerb-magyar határ mentén címmel közös projektet valósít meg Szabadka és a magyarországi Szeged városa, valamint a Szabadkai Piacok KKV és a Kiskundorozsmai Nagybani Piac. A Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program célja a tapasztalatok megosztása, a kereskedelem harmonizálása, az integrált mezőgazdasági kínálat kialakítása, organikus termékkínálat bővítése a piacokon, promóció és oktatás megvalósítása. A nyitó konferenciákra novemberben került sor Kiskundorozsmán és Szabadkán, lapzárta után pedig újabb két összejövetelre kerül sor. Január 24-én Szabadkára, 25-én pedig Kiskundorozsmára hívták meg a termelőket, hogy a termelők A piac megteremtésének feltételei és lehetősége a szerb-magyar határ mentén című műhelymunka során megismerkedjenek a konkrét lehetőségekkel, teendőkkel, jogszabályokkal, a korszerű termelés előfeltételeivel. Ezt követően február 8-án és 9-én ugyancsak Szabadkán és Kiskundorozsmán a magyar és a szerb agrár kis- és középvállalkozások, termelők illetve az illetékes hatóságok képviselői találkoznak s ezúttal várhatóan már konkrét üzleti tárgyalásokra is sor kerül az IPA Határon Átnyúló Együttműködési program keretében. 1 A KÖZVÁLLALAT ÉS A BÉRLŐK VISZONYÁRÓL A Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat és a bérlők viszonya számos tényezőtől függ, épp ezért a közvállalat rendszeres közvélemény-kutatást végez a bérlők körében /amit egyébként a minőségbiztosítási rendszer is megkövetel a cégtől/, s a beérkező észrevételek feldolgozását követően igyekszik kiküszöbölni az esetleges fogyatékosságokat. Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy általában a piaci szolgáltatások drágulását követően megszaporodnak a közvállalatot ért bírálatok, amelyek kapcsán Fodor Mátyás, a közvállalat kereskedelmi-pénzügyi részlegének az igazgatója a következőket mondta: - A szerbiai piacok közül azon kevesek közé tartoznak a szabadkaiak, amelyek az év 365 napjából csupán egyetlenegyen, január elsején vannak zárva, és azok, akik a piaci szolgáltatásaink díját bírálják, nem ritkán olyan helységekkel, városokkal hasonlítanak össze bennünket, amelyekben vagy csak heti piacot tartanak, vagy esetleg hetente két piaci napon árusíthatnak a bérlők, vagyis a mi piaci napunkhoz képest 8-10 piaci nappal üzemelnek. Szerbiában a nagyobb városok piacai hetente legalább egy nap zárva vannak takarítás, karbantartás miatt, mi pedig ezeket a munkálatokat a piacok munkaideje után végezzük, a piacok bezárása nélkül. A legtöbb munkát délután vagy éjjel végezzük el, napközben pedig csak azokra a beavatkozásokra kerítünk sort, amelyek nem tűrnek halasztást. - A másik dolog, amit a bérlők ilyenkor szóvá tesznek, az az árusítóhelyek bérleti módja, illetve díja. A törvény értelmében Szerbiában a közvállalatok minden árusítóhely esetében a bérleti jogot nyilvános licitáció keretében lehet megszerezni, méghozzá meghatározott időre. Mi ben megbeszéléseket folytattunk a bérlőkkel, akik közül többen különböző értékű beruházásokkal igyekeztek javítani saját árujuk elhelyezését, illetve az üzlethelyiséget az adott tevékenységhez alakítani. Ezek a beruházások bizonyos esetekben több ezer euróra rúgnak, amit egy év alatt képtelenség kompenzálni, viszont a törvény értelmében az adott üzlethelyiség bérleti jogát az szerezné meg, aki a legtöbbet kínálja a licitáción, s lehet, hogy ez az érdeklődő nem azonos a korábbi, beruházást eszközlő bérlővel. Ilyen esetben a beruházó hogyan tudná megfizettetni a felújítás, korszerűsítés vagy a felszerelés árát az új bérlőtől? Emiatt Szerbiában egyedi megoldást találtunk, amely megfelel az előírásoknak, ugyanakkor pedig lehetővé teszi, hogy a korábbi bérlő előnyt élvezzen a szerződés meghosszabbításakor. Minden bérlő saját maga döntheti el, hogy az éves bérleti díjat milyen dinamikával fizeti be, így megszűnt az a veszély, hogy az esetleg évtizedek óta, vagy Folytatás a 3. oldalon
2 Zöldségfélék Bab din/kg Brokkoli din/kg Burgonya din/kg Cékla din/kg Csicsóka 50 din/kg Fekete retek din/kg Fokhagyma din/kg Jégretek 50 din/db Káposzta din/kg Karalábé din/db Karfiol din/kg Kelbimbó din/kg Kelkáposzta din/fej Lencse 250 din/kg Padlizsán din/db Paprika din/db Paprika din/kg Paradicsom din/kg Paraj din/kg Pasztinák din/kg Petrezselyem din/csomó Póréhagyma din/db Sárgarépa din/kg Savanyú cékla din/kg Savanyú hasáb din/kg Savanyú káposzta din/kg Savanyú paprika din/kg Savanyú peperoni din/kg Savanyú uborka din/kg Sült paprika 200 din/kg Sütőtök din/kg Fiatal tök 200 din/kg Uborka din/kg Vöröshagyma din/kg Zeller din/db Zöld saláta din/fej Gyümölcs Alma din/kg Körte din/kg PIACI ÁRAK Déligyümölcs Ananász 200 din/kg Banán din/kg Citrom din/kg Grapefruit din/kg Kivi din/kg Mandarin din/kg Narancs din/kg Tejtermékek Házi túró din/kg Kaskavál 500 din/kg Kecskesajt 600 din/kg Öntött túró din/kg Sajtok din/kg Tejföl 250 din/l Tejszín din/l Vaj 800 din/kg Hús és húskészítmények Baromfihús din/kg Baromfikolbász din/kg Birkahús 369 din/kg Csirke szárny din/kg Csirkecomb din/kg Csirkehát din/kg Csirkemáj din/kg Csirkemell din/kg 2 Csirkemell cs/n din/kg Csirkezúza din/kg Gyöngytyúk 500 din/db Kacsahús din/kg Kacsamáj din/kg Kakas din/kg Libahús din/kg Malachús din/kg Nyúlhús 350 din/kg Pulykacomb din/kg Pulykahát din/kg Pulykahús din/kg Pulykamell din/kg Pulykanyak din/kg Pulykaszárny din/kg Hal Adriai durbincs din/kg Amur 230 din/kg Busa 200 din/kg Csuka 250 din/kg Harcsafilé /mélyh./ 320 din/kg Hekk din/kg Kalmárhal 300 din/kg Kárász 120 din/kg Lazac 420 din/kg Makrahal din/kg Pisztráng din/kg Ponty din/kg Vegyes áru Ajvár din/üveg Aszalt szilva din/kg Dióbél din/kg Füge 400 din/kg Fűszerpaprika din/kg Gomba din/kg Mák din/kg Mandulabél din/kg Mazsola din/kg Méz din/kg Mogyoróbél din/kg Paradicsomlé din/l Rétestészta din/kg Sütemények din/kg Tésztafélék din/kg Tojás 7-11 din/db Torták din/kg Virágok Ciklámen 200 din/cserép Gerbera din/szál Primula din/cserép Vegyes csokor 150 dinártól Takarmány Árpa din/kg Búza din/kg Hereszéna din/bála Köles din/kg Kukorica din/kg Muhar din/kg Napraforgó 50 din/kg Olajrepce din/kg Proteincirok din/kg Rozsbúza din/kg Szalma din/bála Széna din/bála Szója din/kg Zab din/kg /Jan. 23-i árak/
3 hosszabb ideje használt, vagy az esetleg jobb helyen fekvő asztalt, üzlethelyiséget más vegye bérbe. És akkor nézzük az adatokat, amelyek kérlelhetetlenek: Szabadkán a piaci asztal éves bérleti díja dinár. Zomborban, ahol licitáció útján adják bérbe az asztalokat, a legolcsóbb asztalért , a legdrágábbért dinárt fizettek, az átlagár pedig dinárt tett ki. Topolyán hetente kétszer van piac, az asztalok licitáción elért átlagos éves bérleti díja dinár. Újvidéken a piacok állapotától függően folytatták le a licitációt. A legolcsóbb asztalért , a legdrágábbért pedig dinárt licitáltak ki. Emellett minden piacon fizetni kell a havi rezervációt és a napi piachasználati díjat. És sorolhatnánk a többi piacot, Ništől Leskovácig, Pancsovától Šabacig, Kraljevótól Belgrádig,ahol ugyancsak magas licitösszegekkel adták bérbe az asztalokat, és ugyancsak fizetni kell a havi rezervációt és a napi piachasználati díjat. Ezek az adatok nyilvánosak, ellenőrizhetők, és ha valaki veszi magának a fáradságot, hogy utánaszámoljon, megláthatja, hogy a piaci napokat számítva a szabadkai piacokon a bérleti díj 40 százalékkal alacsonyabb, mint más szerbiai piacok átlaga. A Szerbiai Piacok Szövetségének tagvállalatai közül a Szabadkai Piacok KKV az egyetlen, amely lehetővé teszi az átalánydíjas bérletet ami egyébként kevesebbe kerül, mint Újvidéken vagy Belgrádban a havi rezerváció viszont Szabadkán a bérlők között csak pausálác -nak nevezett bérlők nem fizetik a napi piachasználati díjat, míg Belgrádban, Újvidéken és másutt igen. Természetesen, ha a bérlők többsége aláírásával megerősítené, hogy a licitációt igazságosabbnak /és olcsóbbnak tartja/, a közvállalat a hatályos szerződések lejárta előtt kész megszervezni a nyilvános árlejtést, amely meggyőződésünk szerint bérlőinket hátrányosan érintené. Az elmúlt 10 év alatt nyugodt lelkiismerettel állítom igyekeztünk megoldani minden felmerült kérdést, kielégíteni a legkülönbözőbb ésszerű igényt, követelést. De egy fedett piacból mi sem csinálhatunk fűtött piaccsarnokot. Azt is állíthatom, hogy a megfizettetésnél nincsenek kivételek és kivételezettek, a díjakat az adott eladási egységre /asztalra, árusítóhelyre, üzlethelyiségre/ érvényes szerződéssel öszszhangban fizettetjük meg. És ebben nem Janó Alekszandar, piaci koordinátor Folytatás az 1. oldalról teszünk semmiféle különbséget, nem teszünk különbséget a bérlők között azok neme, nemzetisége, beszélt nyelve, hovatartozása, beállítottsága alapján. Ha pedig felmerül valamilyen kérdés, nyugodtak fordulhatnak a piacfőnökhöz, illetve a piacok új koordinátorához, Janó Alekszandarhoz, akikkel a helyszínen lehet és kell is minden esetleges vitás kérdést megbeszélni. BIZONYÍTOTT A KÖZVÁLLALAT Fodor Mátyás, a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat kereskedelmi-pénzügyi részlegének igazgatója kedvezően értékelte az idényjellegű termékek közterületi árusítását a 2010-es esztendőben. - A közvállalatot az alapító bízta meg azzal, hogy megszervezze az idényjellegű termények, termékek közterületi árusítását, ami csak a kijelölt lokációkon és árusítóhelyeken történhet, a Városrendezési Intézet által kiadott közterülethasználati feltételekkel összhangban, amely tartalmazza a lokáció helyét, az árusítóhely területét, az árusításra használt jármű lehetséges elhelyezését, hogy sem a forgalmat, sem a gyalogosközlekedést, sem pedig az ott élő lakók nyugalmát ne zavarja. Ezzel összhangban az idén először szerveztük meg a nők napja alkalmából a virágvásárt, többek között a városközpontban is. Ezt a vásárt mindenképpen sikeresnek ítéltük meg, hiszen a városközpontot nem csúfító típusasztalokról vásárolhattak a szabadkaiak, ízlésesen kiállított virágokat, de a város más pontjain is a virágárusítás a korábbiaknál jóval kevesebb gondot okozott a lakosságnak és a felügyelőségnek is. - Az idei dinnyeszezon szinte észrevétlenül múlt el, hiszen nem csak Szerbiában és Macedóniában, hanem más területeken is a kedvezőtlen időjárás következtében kevesebb dinnye termett. Az idén a dinnyék csak lassan fejlődhettek, kisebbek voltak a korábbiaknál és bizony a minőségük sem érte el a korábbi szintet így összességében az idén Szabadkán amely egyébként igen nagy dinnyefogyasztó, jóval kevesebb dinnyét értékesítettek az árusok. - Ugyanezt mondhatjuk el a télirevalóról is. A burgonya, a káposzta, a vöröshagyma nagybani árusítása még csak-csak haladt, de a peremterületeken, a külső helyi közösségekben ezekből a termékekből nagy volt a hiány, márpedig tudjuk, hogy az emberek a télirevalót zsákszámra vásárolják, lehetőleg lakhelyükhöz minél közelebb. Nos, ezt az idén nem mindig és mindenütt tehették meg. Vagyis a télirevaló zöme a nagybani piacon illetve a városban maradt. Ennek tudható be, hogy az idei zöldségvásáron a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb volt mind a kínálat, mind pedig a kereslet. Folytatás a 4. oldalon 3
4 Folytatás a 3. oldalról - A Szabadkai Piacok KKV már évek óta az áru mennyiségéből és jellegéből adódóan megkülönböztetett figyelmet fordít a fenyőfa árusítás megszervezésére. Korábban mindenki szinte ott árusított fenyőfát, ahol csak akart. Amióta ezt a szabályokkal összhangban, szervezetten tehetik meg, a polgároknak kevesebb gondjuk van, hiszen megszerveztük az árusítóhelyek takarítását, sőt, ha az árusításból kifolyólag valahol valamilyen kár keletkezett, akkor vállalatunk a helyreállítást is elvégezte, s így lesz ez az idén is, hiszen a hideg időjárás következtében ezt nem sikerült azonnal elvégeznünk. A statisztikai adatok szerint karácsony előtt Szabadkára az egy évvel korábbihoz képest mintegy 20 százalékkal több fenyő érkezett, az árak pedig 4-5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Ez elenyészőnek mondható, hiszen a fenyők többsége nagy távolságokról érkezik, tudjuk, hogy a szállítási és egyéb költségek ennél nagyobb mértékben nőttek. Talán a pénztelenségnek is tudható, hogy a kereslet is mintegy 10 százalékkal nőtt, de ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az idén több eladatlan fenyőfa maradt az egy évvel korábbinál. Ezúttal 17 különböző fajta vágott és töves fenyő közül választhattak a vásárlók, most több olyan is érkezett, amelyek jobban bírják a meleget és kevésbé hullajtják tűleveleiket. Több év után az idén először volt igazi, fehér karácsonyunk, ami viszont több gondot is okozott, hiszen meg kellett szerveznünk a hóeltakarítást, az áru elhelyezését, stb. Az árusoknak és a vásárlóknak köszönhetően csak kisebb súrlódások adódtak. s a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat nevében ezúton is szeretném megköszönni a helyi közösségek, az árusok és a lakosok megértését is, hiszen a hidegben a lefagyott ágakat, hulladékot nem lehetett mindig eltakarítani. Amint az időjárás lehetővé tette, ez is megtörtént, másutt pedig alkalmas időben fogjuk elvégezni a szükséges helyreállítást. Ugyancsak el szeretném mondani, hogy a badnjak árusítása a pravoszláv karácsonyra soha ilyen zökkenőmentesen még nem zajlott le, szinte vita nélkül ugyancsak bizonyítva, hogy a problémákhoz kölcsönös megértéssel viszonyulva minden kérdés megoldható. KARÁCSONYI-ÚJÉVI ÜNNEPKÖR Az év vége minden családban felfokozott hangulatban zajlik, hiszen mindenki készül az ünnepekre, üzletről-üzletre járva keresi a megfelelő ajándékot szeretteinek, és persze az ünnepi asztalra valóról is idejekorán kell gondoskodnia annak, aki szeretné elkerülni a tömeget. Az ünnepek hangulata természetszerűleg a piacokat is áthatotta, s hogy ne csak a vásárlásról, az izgatott kapkodásról legyenek emlékezetesek az ünnepek, a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat ezúttal is számos meglepetésről gondoskodott. A Tejpiacon a szabadkai Ébredés zenekar karácsonyi hangversenyt adott a tél addigi leghidegebb napján, remek hangulatot teremtve a didergő árusok és vásárlók körében. Margit Éva fügét, mazsolát, vörös áfonyát kínált a vásárlóknak, a Szabadkai Piacok forralt bort, a martonosi Foci Cuki Cukrászda természetesen igazi szaloncukorral, a Nagy család Méhészeti Farmja pedig a méhészeti termékek széles választékával igyekezett teljessé tenni a kínálatot. A Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat a hagyományokhoz híven decemberben a bérlők gyermekei, unokái illetve több kisebb vállalat számára ezúttal is megszervezte a Télapóvárást és csomagosztást. A Bunjevačko kolo Horvát Művelődési Központban rendezték meg a szabadkai Gyermekszínház kétnyelvű műsorát, amelyben bábok és színészek szórakoztatták a legkisebbeket, akik természetesen a Télapónak és az általa kiosztott csomagoknak örültek a legjobban ben ugyancsak az alapító rendelkezéseivel összhangban fogjuk majd megszervezni az idényjellegű termékek, termények árusítását, viszont az már most bizonyos, hogy két korábban használt árusítóhely az idén már más célokat fog szolgálni. Az elvégzett beruházások, területrendezési, parkosítási munkálatok következtében ezeken nem lesz lehetséges semmilyen termény árusítása, s ezt az árusoknak, vásárlóknak egyaránt meg kell érteniük. 4
5 ZÖLDSÉGTERMESZTÉSI GONDOK 2010-BEN Mögöttünk van egy újabb év, így érdemes áttekinteni, mit is hozott számunkra a 2010-es esztendő? A szántóföldön termesztett zöldségfélék hozama és minősége szempontjából az év átlagon aluli eredményeket hozott. Mindez elsősorban a rossz időjárás következménye, mivel a vegetáció ideje alatt ezek a körülmények kedveztek a gombabetegségek kialakulásának. Mégsem írhatunk azonban mindent a rossz időjárás számlájára, a gyengébb eredményekhez hozzájárult az is, hogy a zöldségfélék termesztésében, a talaj megmunkálásában és előkészítésében, a vetőmagok előkészítésében nem alkalmazták a megfelelő technológiát, a vetemények pedig nem mindig kapták meg a szükséges hatóanyag-utánpótlást és a kellő növényvédelmet. Szerencsére az árak az év folyamán kedvezően alakultak, de tudni kell azt, hogy a konyhakerti növények árai általában csupán minden negyedik-ötödik évben kedvezőek, így erre a körülményre 2011-ben már nem nagyon lehet számítani. Az időjárási körülmények kiszámíthatatlanok lettek, így a vegetáció ideje alatt jégverés vagy egyéb időjárási jelenségek hatására elveszíthetjük a tervezett hozamoknak akár az 50 százalékát is. Ahhoz, hogy a termelők ellensúlyozhassák a kedvezőtlen időjárás okozta károkat, optimális agrotechnikát kell alkalmazniuk, éspedig: - tanácsot kérni a növényvédelmi szakemberektől, hogy mikor, mennyi és milyen növényvédő szert kell alkalmazni a betegségek és a kártevők támadásának a megelőzésére, - a talajmegmunkálás előtt el kell végezni a talaj hatóanyagtartalmának az elemzését, hogy a szántásnál a megfelelő mennyiségű NPK műtrágya kerüljön a talajba, illetve hogy a fejtrágyázáshoz olyan műtrágyákat használjunk, amelyek biztosítják a folyamatos hatóanyag-utánpótlást /nitrogén, foszfor, kálium/, - meg kell állapítani a talaj ph-értékét /savasságát/, amiatt, hogy ne jöjjön létre antagonizmus a tápanyagok felvételénél. Pl. a talaj magas kalciumtartalma megakadályozza a foszfor, a kálium és a magnézium felvételét a növény gyökérrendszerén keresztül. - a konyhakertészeknek olyan növényeket kellene termeszteniük, amelyek földjükön beváltak, jó hozamot és minőséget adtak, az új hibrideket pedig csak óvatosan, kísérletezve kell kipróbálni. - a talaj alapmegmunkálását és a vetés-előkészítést az adott zöldségféléhez kell igazítani. - figyelemmel kísérni az időjárás alakulását és a hosszú távú előrejelzéseket a növényvédelem kellő előkészítése érdekében, ha pedig károsodik a növényzet, megfelelő műtrágyával és növényvédő szerekkel segíteni a növényzet talpra állását. A zárt térben történő zöldségtermesztés eredményeivel a termelők elégedettek lehetnek, mind a hozamok, különösen pedig az árak alakulását tekintve. A szántóföldi termesztés ugyanis nem biztosított megfelelő hozamokat és minőséget, így a fóliasátor alól kikerülő zöldségféléket drágábban lehetett értékesíteni. A zöldségfélék zárt térben történő termesztése megköveteli az összes agrotechnikai műveletet, ez pedig úgy érhető el, hogy ki vannak zárva a külső időjárási tényezők. Az egészséges és jó minőségű termés érdekében megfelelő minőségű szaporítóanyagot kell beszerezni, biztosítani a megfelelő növényszerkezet kialakulását, továbbá biztosítani az adott zárt térben a megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat. Ha a talajt sokáig zárt térben történő növénytermesztésre használjuk, idővel megbomlik a talaj szerkezete és a biokémiai folyamatokban zavar áll be a vegyszerek használata következtében, a talaj megújulását pedig istállótrágya bevitelével kell lehetővé tenni. Azt a vetőmagot kell kiválasztani, amely az adott területen a legjobb minőségű növényzetet eredményezi, a hibridek bevezetése pedig kísérletezéssel történjen. Csak az értékes termesztési tapasztalatok figyelembe vétele, az agrotechnikai műveletek megfelelő időben történő elvégzése, a megfelelő növényvédelem és tápanyag-utánpótlás biztosítja a jó minőségű és kifizetődő zöldségféle-termesztést. Dr. Andrija Peić, agronómus 5
6 HOROSZKÓP Mire számíthatunk 2011-ben? KOS: Régóta dédelgetett, legvadabb álmaid is megvalósíthatod. Merj bátor lenni, de kerüld a túlzásokat. Használd ki az évkezdet lendületét: légy óvatos, és lassíts is, ha a helyzet úgy kívánja. Szakmai téren kezdetben nem számítasz változásra, ám júniusban megkeresnek egy állásajánlattal. Kiélheted kreatív ötleteidet, ráadásul pénzügyi téren is javulás várható. Végre elérheted azt az életszínvonalat, melyre hosszú évek óta vágytál. BIKA: Az év első hat hónapjában hosszú távú terveid megvalósítására kell koncentrálnod. A tavasz vége, nyár eleje lesz a kedvezőbb, amikor könnyebb lesz megfontolt, tervezhető döntéseket hozni. Mindenképpen új helyzeteket, változásokat hoz majd ez az év. Munkahelyeden újra felfedezik kreativitásodat, rengeteg feladattal halmoznak el. Érzelmi téren, párkapcsolatod még intenzívebbé válik, és egy új hobbi révén igaz barátokat szerzel. IKREK: 2011-ben anyagi és egzisztenciális szempontból is stabilizálódik a helyzeted. Élvezed majd a pezsgést, de különösen április környékén ügyelj arra, hogy ne hajszold túl magad. Az év vége felé sok megoldandó helyzetet, érzelmi konfliktust kell megoldanod, ugyanakkor komoly anyagi fellendülésre számíthatsz. Szerelmi téren sajnos nem lesz ennyire rózsás a helyzet. Év végére azonban sikerül helyretenni magadban a dolgokat. RÁK: A Rákoknak is hatalmas lehetőségeket hozhat ez az év, váratlan fordulatokkal, de készüljenek fel rá, hogy sok minden stresszes lesz. A túlzott költekezésre figyelj oda az év első hónapjaiban. Nyár derekán kicsit fellélegezhetsz, de októberig még több hullámban jönnek majd a feladatok ha kitartasz, és megfelelsz az elvárásoknak, hosszú távon megalapozhatod a jövődet. Az érzelmek terén csendes éved lesz, kapcsolatod elmélyül, úgy érzed, tökéletes a harmónia közöttetek. OROSZLÁN: Számodra a kiteljesedés éve lehet Szakmai életedben komoly lépéseket kell tenned, és ideje magasabbra tenned a mércét. Gyakran kell majd bátran és határozottan fellépned. Február közepétől várhatók a kihívások, és szeptemberre érik be igazán erőfeszítéseidnek gyümölcse. A terhelés nem csak téged, de családodat is megviselheti rájuk különösen nagy figyelmet fordíts. SZŰZ: Nagy eltökéltséggel állsz a 2011-es feladatok elé, és hihetetlen szorgalmaddal képes vagy kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. A május és a december azonban kritikus időszak lehet vigyázz testi épségedre és egészségedre! Érzelmileg nem leszel túl stabil, anyagilag viszont annál inkább megalapozhatod a jövődet. Párkapcsolatodra is jótékony hatással lesz a siker, nyár végén egy közös nyaralás során még közelebb kerültök egymáshoz. MÉRLEG: Aggodalmakkal teli hónapokra és a munkahelyeden nagy versenyre kell számítanod. Sok esetben te leszel a tanácsadó, és ez nagy hatással lesz a sorsodra. Ebből a szerepből születnek majd lehetőségek, amelyek, különösen novemberben, komoly fordulatokat hozhatnak. Pénzügyi téren nem lesz túl rózsás a helyzet. A 2011-es évet jellemző családi viták novemberre elsimulnak, és egy régóta húzódó, kényes ügy végére teszel pontot. SKORPIÓ: Ebben az évben emberi kapcsolataid kiemelt fontossággal bírnak, mind a munkádban, mind a magánéletedben. Döntésekkel teli időszak vár rád. A munkádban fontossági sorrendet kell meghatároznod. A nyár inkább érzelmileg lesz felfokozott, júniusban olyan lehetőségek érkeznek, amelyek neked is testhez állók. Ősztől azonban megindul a szekér, és sok feladat szakad a nyakadba. Októberben a család kerül előtérbe. NYILAS: Február közepétől, egy váratlan lehetőség nagyot lendíthet az életeden. Sok személyes konfliktus vár majd rád, de összességében gyarapodást és sikereket hoz az esztendő. Új barátokat szerzel. Az év első felében bártan kockáztass, légy bevállalós. Júliusban bajod lehet a törvénnyel, de kis szerencsével ebből is győztesen kerülsz ki. Az év második felében azonban komoly feladatokra kell koncentrálnod. BAK: Izgalmas esztendő köszönt rád 2011-ben, az otthon melege és a karrier gondolata között imbolyogsz. Az év nehézkesen indul, de a március hirtelen fordulatot hoz, és ettől kezdve, ha lassan is, de rendeződnek a dolgok. Olyannyira, hogy őszre több, régóta húzódó probléma megoldást nyer, és év végére az életed szinte minden területén olyan rend és béke lesz, amire mindig is vágytál. VÍZÖNTŐ: Új gondolkodásod, új nézőpontod, mely az elmúlt években alakult ki, idén végre megnyilvánulhat. Áprilisban bizonytalannak érzed a körülményeket, egészen augusztusig kell várnod, míg végre beindulnak a dolgok. Az év második felére úgy érzed majd, mintha kicseréltek volna. Hatalmas erővel törnek be lehetőségek az életedbe, és ha sikerül ebben az időszakban megalapoznod terveidet, az hosszú ideig kihat majd életedre. HALAK: Az elmúlt évek stresszes egzisztenciális és érzelmi hullámvölgyei során új értékrendet hoztál létre, új alapokra helyezted személyiséged és újfajta jövőképet alakítottál ki ben, egyes járt utad el kell hagynod a járatlanokért. Egy biztos pont meginogni látszik az életedben, de a barátaid és a családod segít, hogy sikeresen kivédd a kellemetlenségeket. Fontos, hogy a sikerek hatására ne bízd el magad. Braun Mária Viccek Rendőr sétál a faluban, egyszer csak látja, hogy az egyik udvaron egy ember veri a feleségét. Mérgesen kérdezi tőle - Maga meg mit csinál?! - Javítom a mosógépet! Férfi: Miért nem szólsz nekem soha, ha orgazmusod van? Nő: Szólnék, de sosem vagy itt. Béla idegesen megy haza az orvostól, a felesége megkérdezi tőle: - Mi a baj, drágám? - A doktor azt mondta, hogy a halálom napjáig gyógyszert kell szednem, naponta egy-egy tablettát.. - De másoknak is kell szedniük életük végéig a gyógyszert. - Igen, de a doktor úr nekem csak négy tablettát adott. Találkozik az optimista és a pesszimista. Az optimista sóhajt,és azt mondja: - Ha ez így megy tovább, nemsokára mindannyian koldulni fogunk. Mire a pesszimista: - Jó, jó,de kitől? Egy házaspár elmegy egy csodakúthoz. Először az aszszony hajol be a kútba, és elsuttogja a kívánságát. Aztán a férj következik, de túl mélyen behajol, és beleesik a kútba. Mire az asszony felkiált: - Nahát, ez működik! Néhány mondat a meséről: 8 - Ágyba viszed, majd mesét mondasz neki Mesét mondasz neki, hogy ágyba vihesd Már nem kell mesélned, hogy ágyba vihesd Ő mesél neked, hogy ágyba vihessen téged Mesélsz neki, hogy ne kelljen ágyba vinned Az ágyban maradsz, hogy megúszd a mesét. Kilép a részeg a kocsmából, és imbolyogva, szabálytalanul próbál az autók között átjutni a túloldalra. Meglátja a rendőr, és rászól: Menjen vissza! Vi visszamennék én, de már egy vasam sem maradt. Szörnyen megfázott a skót, de sajnálja a pénzét orvosra költeni. Inkább megvárja a kapu előtt a doktort. Amikor az kijön a rendelőből, odalép hozzá, és megkérdi: Mondja doktor úr, mit szokott maga tenni, ha megfázik? Hogy mit? Hát köhögni szoktam, meg prüszkölni. 6
WINTERFEST DECEMBER 5-TŐL
XIV. évfolyam 11. szám 2014. november 28. Ingyenes példány WINTERFEST DECEMBER 5-TŐL A szabadkai karácsonyi-újévi vásárt, a Winterfestet az idén is a városközpontban rendezik meg 2014. december 5-e és
Sikeres volt a fenyőfavásár. Elfogadták az éves tervet
IX. évfolyam 1. szám 2009. január 22. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi
TELJES A TÁMOGATÁS. XI. évfolyam 5. szám 2011. május 26. Ingyenes példány FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS
XI. évfolyam 5. szám 2011. május 26. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari Vállalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi
F O N T O S! - Még egy fontos kérdésben hangzott el tájékoztató, ez pedig az IPA pályázaton belül a szerbiai és horvátországi piaci
X. évfolyam 6. szám 2010. június 24. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi
A VKT JÓVÁHAGYTA AZ ÉVES TERVET
XII. évfolyam 3. szám 2012. március 23. Ingyenes példány A VKT JÓVÁHAGYTA AZ ÉVES TERVET A városi képviselő-testület február 9-én megtartott ülésén alapítói jogkörét gyakorolva jóváhagyta a Szabadkai Piacok
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező. Nyilvántartási
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező.
kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés
GfK Custom Research A friss zöldség, gyümölcs vásárlások GfK Hungária / Sánta Zoltán OMÉK 2011 A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés kedvező adottságok, de csökkenő termelés 2 kemény korlátok között:
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikól szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL PÉCSI IGAZGATÓSÁG AZ IDÉNYCIKKEK ÁRA A PIACOKON ÉS AZ ÁLLATVÁSÁROK FŐBB ADATAI A DÉL-DUNÁNTÚLON. év Száma: 4/2006 PÉCS 2006. február Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,
Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató
Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató Az értékek g/100g élelmiszerre vannak megadva, vagyis hány g fruktózt, glukózt, szorbitot és szacharózt tartalmaz 100g élelmiszer. Ha a glükóznak a fruktózhoz
TIZENNÉGY EREDMÉNYES ÉV
XIV. évfolyam 9. szám 2014. szeptember 26. Ingyenes példány TIZENNÉGY EREDMÉNYES ÉV Ezekben a napokban, pontosabban szeptember 26-án ünneplik a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat fennállásának 14.
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer - maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22. ) EüM - FVM együttes rendelet
II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai
MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/ sz.
JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/18.10.2017. sz. VI D/1 akta HIRDETMÉNY A Maros Megyei Tanács, az 52/2003. sz. Törvény rendelkezéseinek értelmében, kinyilvánítja
Diétás Naplóm. http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/
http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/ Diétás Naplóm Kedves Én! Használati útmutató Ezúton megígérem magamnak, hogy a következő egy-négy hétben becsületesen vezetni fogom a diétás naplómat azzal a
I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai
Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés
Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés HÉTFŐ HOLD A folyékony elemekre hat, és azt várja, hogy a vasárnapi gondolatokat átgondoljuk és nyugodtan megfontoljuk. Ilyen nyugodt és harmonikus
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
Étlap. Házi különlegességek. A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei. szakács ajánlata
Étlap Házi különlegességek A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei Sertéskaraj, csirkemell, marhabélszin, sajt, arany krumpli A f szakács ajánlata Sertéskaraj erdei gyümölcs öntettel 200/150 gr. 31.00
VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték
VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték Horváth Zoltán Cashflow Mérnök Gazdasági világválság: hisztéria vagy valóság Nos, itt ülünk egy gazdasági világválságnak nevezett helyzet kellős közepén, és a legrosszabb
É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P
A legszebb konyhakertek programba Név:.. Méret... m 2 Helyezés: Lánykori név:.. által benevezett.. alatt található kertről. Cím:. Telefon:... E-mail cím:. Kertet művelők száma összesen:. fő Több generáció
XVI. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XVI. évfolyam, 15. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVI. évfolyam, 15. szám, 2012 Megjelenik kéthetente 2012. augusztus 14. Felelős
fejlesztendő kompetenciák: szociális kompetencia (demokráciára nevelés, fenntarthatóságra nevelés), kooperáció, kreativitás
cím: ZÖLD ÉTKEZÉS 1. korosztály: 12+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 45 perc kulcsszavak: fenntarthatóság, zöld étterem, tudatos fogyasztás ideális létszám: 5 30 fő fejlesztendő kompetenciák: szociális
A-Z-IG ZÖLDSÉG GYÜMÖLCS KFT. TELEFON FAX E-MAIL LÁZÁR KFT. 2014.08.05-11. IG 06303774834 06-1-283-8376 azigkft@gmail.com 32 HÉT
A-Z-IG ZÖLDSÉG GYÜMÖLCS KFT. TELEFON FAX E-MAIL LÁZÁR KFT. 2014.08.05-11. IG 06303774834 06-1-283-8376 azigkft@gmail.com 32 HÉT ÁRU MEGNEVEZÉSE SZÁRMAZÁS MÉRET NETTÓ ÁR KISZ. ZÖLDSÉGEK: Kaliforniai paprika
Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!
Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim
Kalóriaszegény mintaétrend
Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos
I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április
I. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. április Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. április I. évfolyam, 3.
Fekélybetegek diétája
Fekélybetegek diétája A diétáról: 1. A diéta önmagában nem befolyásolja a fekély gyógyulását, de elősegíti a tünetmentességet és a visszaesések elkerülését. Viszont a rosszul megválasztott diéta önmagában
VÁSÁRNYITÁS JÚNIUS 6-ÁN
XII. évfolyam 4. szám 2012. április 26. Ingyenes példány VÁSÁRNYITÁS JÚNIUS 6-ÁN A szervezők és a szabadkai Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásár állandó résztvevői között folytatott egyeztetés és megbeszélések
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Zöldség gyümölcs. XI. évfolyam / 21. szám hét
A K I Zöldség gyümölcs XI. évfolyam / 21. szám 11. 05 43- Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: Néhány, hazai piacokért versenyzı belföldi termesztéső, illetve más országokból származó termék piaci ára 2 old.
Fogyókúra napok ebéd mintái
Fogyókúra napok ebéd mintái Vegetáriánus receptek Töltött cukkíni 15dkg cukkíni 45 1,5-7,5 10 dkg gomba 40 5,9 0,2 3,3 1 db tojás 70 5 5-2 dkg barna rizs 60 2,8 0,2 10,6 5 dkg gomolya 140 9 10,5 1,5 5
SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv
SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó
Versenykiírás SZAKÁCS
Versenykiírás SZAKÁCS A Nógrád Megyei Szakképzés- szervezési Társulás az intézményeiben tanuló szakiskolai diákok számára szakács szakképesítésben szakmai versenyt hirdet. A versenyek lebonyolítását a
I. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA július
I. évfolyam, 6. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. július Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. július I. évfolyam, 6.
FONTOS FONTOS FONTOS. XIV. évfolyam 10. szám 2014. október 24. Ingyenes példány HITELESÍTETT MÉRLEG NÉLKÜL NINCS BÉRLETI SZERZŐDÉS
XIV. évfolyam 10. szám 2014. október 24. Ingyenes példány A KISKERESKEDÉSEK IGAZSÁGOSABB MEGADÓZTATÁSA Miután bevezették a kötelezettséget, hogy a piaci asztalokat be kell jegyeztetni üzlethelyiségen kívüli
FRISSEN KÉSZÜLT ÉTELEK
FRISSEN KÉSZÜLT ÉTELEK LEVESEK Három finomság leves Savanyú-csípős leves Húsmetélt üvegtésztás leves Húsmetélt szecsuáni leves Hung Dun leves Kukorica leves Húsgombóc leves 250 Ft 260 Ft ELŐÉTELEK Hagyományos
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi
XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév
XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2012. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár
I. évfolyam, 5. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA június
I. évfolyam, 5. szám, 214 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 214. június Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 214. június I. évfolyam, 5. szám,
XVII. évfolyam, 22. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XVII. évfolyam, 22. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 22. szám, 2013 Megjelenik kéthetente november 19. Felelős
MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal
MOZAIK ÉTREND A megadott étrendi minták közül válasszon kedve szerint az Ön számára javasolt energiatartalmat tartsa szem előtt! 1200 kcal/nap Reggelik: 200-240 kcal 1 Reggeli natúr joghurt 125 g friss
Komplex Záróvizsga tételek
Komplex Záróvizsga tételek Mezőgazdasági mérnök szak (főiskolai) Növénytermesztési és kertészeti szakirány 1. Az őszi búza termesztése - az őszi búza betakarítás gépesítése 2. Őszi árpa termesztése - szemes
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos
Akárki volt, Te voltál!
Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás
MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 20686/ sz.
JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 20686/28.09.2018. sz. VI D/1 akta HIRDETMÉNY A Maros Megyei Tanács, az 52/2003. sz. Törvény rendelkezéseinek értelmében, kinyilvánítja
Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszemere Község Önkormányzat Képviselő-testület rendkívüli üléséről 2012. április 4-én (szerda) du. 18 órai kezdettel.
138 Jegyzőkönyv Készült: Mezőszemere Község Önkormányzat Képviselő-testület rendkívüli üléséről 2012. április 4-én (szerda) du. 18 órai kezdettel. Az ülés helye: Mezőszemere Község Önkormányzat tanácskozó
A parasztság is a forradalom mellé állt - A beszolgáltatás
A parasztság is a forradalom mellé állt - A beszolgáltatás Az 1956-os forradalom sok kiváltó oka közül a parasztságot sújtó embertelen begyűjtés, ami sokszor a szó szoros értelmében padláslesöprést jelentett,
2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL
BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési
SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (zöldség, gyümölcs, tojás)
SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (zöldség, gyümölcs, tojás) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Vác Város Önkormányzat Bölcsödék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4,
Húsvétra. A húsvéti jelképekről
XIII. évfolyam 3. szám 2013. március 27. Ingyenes példány Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt
2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés
KAMARAI DÍJAT KAPOTT A KÖZVÁLLALAT
XII. évfolyam 1. szám 2012. január 26. Ingyenes példány KAMARAI DÍJAT KAPOTT A KÖZVÁLLALAT A múlt év végén rangos elismerésben részesült a Szabadkai Piacok KKV: a gazdálkodásban elért átlagon felüli eredményekért,
XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Megjelenik kéthetente 2013. szeptember 10.
MAGYAR KÖZLÖNY évi 165. szám 27567
MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 165. szám 27567 A vidékfejlesztési miniszter 125/2012. (XII. 10.) VM rendelete a mezõgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeirõl szóló 143/2011.
HOGYAN MŰKÖDIK EGY GAZDASÁG? Oktatási segédanyag általános iskolás diákok részére
HOGYAN MŰKÖDIK EGY GAZDASÁG? Oktatási segédanyag általános iskolás diákok részére Készült az Európai Unió INTERREG IIIC ALICERA projekt támogatásával Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi
Marc & Bogi CSALÁDI ÉLELMISZERÜZEM. Természetes ízek, tartósítószer és adalékanyag nélküli friss készételek francia technológiával.
Marc & Bogi CSALÁDI ÉLELMISZERÜZEM Természetes ízek, tartósítószer és adalékanyag nélküli friss készételek francia technológiával. marc_bogi.indd 1 24/06/15 07:40 Marc Franciaországban nőtt fel, ahol nagyapja,
Étlap ( )
2018.01.02. KEDD Karfiol leves Paprikás csirkemell csíkok Zöldséges barna rizs Finomfõzelék Virsli 2018.01.03. SZERDA Jókai bableves Sajtos pogácsa Narancs Illatos sült csirkecomb Köles 2018.01.04. CSÜTÖRTÖK
A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN
Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN A K I I Budapest 2003 Agrárgazdasági Tanulmányok 2003. 6. szám Kiadja: az Agrárgazdasági
A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról
Iskolagyümölcs - program Oktatási segédanyag 2013/2014. tanév 1. félév/2. A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Az egészség megőrzésben nagy fontossággal bírnak
XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR
XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014 Megjelenik kéthetente május 7. Felelős szerkesztő
KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!
A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A TO K
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A TO K a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítésekhez Érvényes: 2016. szeptember 1-től, az 56/2016 (VIII.19.) FM
Helyzetkép 2013. november - december
Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési
a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez
A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának
Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27
Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés 6/2014. (II. 6.) VM rendelet a termésbecslésről A szakmaközi
V. A Kormány tagjainak rendeletei
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 58. szám 5445 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 20/2015. (IV. 27.) FM rendelete a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásról
Első kérdéskör. Budapest Workshop 12 May 2016
Első kérdéskör Budapest Workshop 12 May 2016 A projekt összecsomagolásával kapcsolatban elhangzott, hogy erre a helyi közösségek jelentik a megfelelő szintet, illetve a helyi önkormányzatok. A provinciák
OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor
OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?
Étlap ( )
2018.03.05. HÉTFÕ Vágottborsó leves Pirított csirkemáj Párolt rizs Vegyes savanyúság Ásványvíz Zalai felvágott Korpás zsemle Retek Nápolyi 2018.03.06. KEDD Paradicsom leves Tavaszi sertés szelet Fõtt burgonya
A SZERBIAI PIACOK ÜGYVITELI KÖZÖSSÉGE IGAZGATÓ BIZOTTSÁGÁNAK HATÁROZATAI
XII. évfolyam 11. szám 2012. november 23. Ingyenes példány A SZERBIAI PIACOK ÜGYVITELI KÖZÖSSÉGE IGAZGATÓ BIZOTTSÁGÁNAK HATÁROZATAI A szerbiai piacokon ezekben a napokban a piaci felügyelőség ellenőrzi
1) Kérdés: Hány szállítással kell számolni hetente, szállítási pontonkénti bontásban? Válasz: A csatolt táblázat szerint.
Tárgy: 1. sz. kiegészítő tájékoztatás Tisztelt Gazdasági Szereplő! Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat ajánlatkérő által indított Hideg élelmiszer beszerzése a Kőbányai Egyesített Bölcsődék
Tartalom. Gondolkodj előre! / 16 Találd meg az alkalmas helyet! / 18 Az első lépések / 26 Gyakori problémák / 52 Hozzáállás / 58.
Tartalom 6 Bevezető 14 Hogyan nevelhetsz ehető növényeket otthon? Gondolkodj előre! / 16 Találd meg az alkalmas helyet! / 18 Az első lépések / 26 Gyakori problémák / 52 Hozzáállás / 58 Tartalom 60 Mikrozöldek,
Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról
Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról 2016-tól a Vidékfejlesztési Program keretében vehető igénybe a mezőgazdasági
Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2009
Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok listája és termeszthető növények köre 2009 Szántóföldi agrár-környezetgazdálkodási célprogram-csoport: 01 Alapszintű szántóföldi növénytermesztés AGF08, AGF09,
Termékfeldolgozás I. (BSc)
Termékfeldolgozás I. (BSc) Szárítás Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Fiskola Szárítási módszerek és berendezések Az élelmiszerek víztartalmát természetes szárítással (aszalással) vagy mesterséges
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában
Lecsós kert. Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs
Lecsós kert Kertészeti tevékenységek a Kertben Dr. Fekete Szabolcs Alapinformációk A növény is csak ember. alaptevékenységek: tavaszi területrendezés, vetés/ültetés, rendszeres nyári munkák, betakarítás
FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020
FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 Budapest, 2015. január 30. KAP I. termeléshez kötött támogatás önkéntes, legfeljebb az éves pénzügyi keret 13%-a (évente közel
DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V
DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS
Étlap ( )
2017.10.02. HÉTFÕ Zeller leves Gyõri aprópecsenye Petrezselymes burgonya Vegyes savanyúság Ásványvíz Zalai felvágott Korpás zsemle Paprika Nápolyi 2017.10.03. KEDD Tavaszi leves Mustáros csirkemell Házi
Kinevezték a KKV megbízott igazgatóját
XIV. évfolyam 1. szám 2014. január 24. Ingyenes példány Kinevezték a KKV megbízott igazgatóját 1 Miután Bodrogi Bélának megszűnt az igazgatói megbízatása a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalatban, az
Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program
Beszámoló A Berentei Település Gondnokság beszámolója a 2012 évi Startmunka programról Növénytermesztés startmunka program Berentén a munkaprogram 2012.03.01-én indult.14 fő kapott itt munkát, 8 órás munkaidőben.
Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik a pénzed?
Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik a pénzed? Horváth Zoltán Cashflow Mérnök 2008 Kimberley Group Kft. Minden jog fenntartva. Hálás köszönet illeti az L. Ron Hubbard Library-t, amiért engedélyezte,
Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2
Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...
Mérlegelv. Amennyi tápanyagot elviszek vagy el szándékozok vinni a területről terméssel, azt kell pótolnom
Trágyázás Mérlegelv Amennyi tápanyagot elviszek vagy el szándékozok vinni a területről terméssel, azt kell pótolnom Mivel Szerves trágya Műtrágya Növényi maradvány Előző évi maradvány Pillangosok N megkötése
PIACCSARNOK Kft. (5052 Újszász, Kossuth út 43.) TULAJDONÁBAN LÉVŐ PIAC ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA
PIACCSARNOK Kft. (5052 Újszász, Kossuth út 43.) TULAJDONÁBAN LÉVŐ PIAC ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA A Piaccsarnok kft a vásárokról, a piacokról és a bevásárlóközpontokról szóló 55/2009. (III.13) Korm. rendelet
Ha hétköznapokon 12.30-ig, szombaton 10.30-ig nem érkezett meg az ebédje, akkor azt a fenti telefonszámon kérjük jelezzék!
CSABAKONYHA Kft. AZ ÉTLAPOKAT KÉRJÜK CSÜTÖRTÖKIG VISSZAJUTTATNI! SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZTVEVŐKNEK IS! 2015. 10. 05.- 10. 10. HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT Zöldborsó Körtés-egres Tyúkhús
3. szám 26. oldal
3. szám 26. oldal 2014.04.15. 11. CSÓKA KÖZSÉG SZOCIÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 2013-AS ÉVI MUNKAJELENTÉSÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL ELFOGADJUK észrevétel nélkül, Csóka község Szociális Munkaügyi Központja 2013-as
ENDOMEDIX Ételintolerancia gépi diagnosztika eredménye
ENDOMEDIX Ételintolerancia gépi diagnosztika eredménye Laborvizsgálat: 2010/07/0514:26:5820100705NN Beteg: N.N, 28 éves nő Élelmiszercsoport Megemelkedett Határérték Normál Tej,tejkészítmények tehéntej
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
AZ IPA PROJEKT ÚJABB RENDEZVÉNYEI
XI. évfolyam 2. szám 2011. február 24. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari Vállalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi
Kecskés Gábor Berzence
Kecskés Gábor Berzence 2013.09.27. Az előző eladásomban kitértem a NyugatEurópát sújtó esőzésekre és árvizekre, azóta sajnos túl vagyunk már egy igen száraz, aszályos időszakon is mely szintén nem segítette
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
MAROS MEGYEI TANÁCS 2018. október 24.-i 124. számú HATÁROZAT A 2019. év folyamán, a természetbe kifejezett haszonbérnek, lejben való megbecsüléséhez, a mezőgazdasági termékeknek az átlagárainak a megállapítására
Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4
2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 7/2014 Napirendi pontok: 1. A 2015.