Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia
|
|
- Viktória Hegedüs
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia
2 C3%B3_ism_nemzeti_parkjaink_1_02.pdf
3 Nemzeti park létesítése Több éves, évtizedes előkészítő munka Korábban az Országos Természetvédelmi Hivatal (OTvH) elnökének határozata ( ) Később Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal (1987-ig) Ma nemzeti park, tájvédelmi körzet létesítésére kizárólag a miniszter jogosult. (jelenleg Földművelésügyi miniszter) nemzetközi előírásokkal összhangban a miniszter által meghatározott elvek szerint Az előkészítésben főszereplő a Minisztérium természetvédelmi szakmai szervezeti egysége, más tudományos intézmények, társadalmi szervezetek és a területi természetvédelmi hatóságok. Igazgatóság megszervezése felügyeleti szerv
4 A Széchenyi Turizmusfejlesztési Program ( ) A modernkori hazai turizmusfejlesztés alapja Fő céljai: - a turizmus minőségi fejlesztése, - a nemzetközi versenyképesség fokozása, - a turizmus teljesítményének növelése. Az ország vezető turisztikai terméke az egészségturizmus megújulásának kezdete. A vendégforgalom között 26%-kal emelkedett. Turizmustervezés - az országos és regionális szintű turisztikai koncepciók és programok előkészítése.
5 A Széchenyi Turizmusfejlesztési Program ( ) A program hat alprogramra épült: - Gyógy- és termálturizmus fejlesztés - Konferenciaturizmus fejlesztés - Tematikus parkok (élményparkok) fejlesztése - Kastély- és várturisztikai alprogram, - Turisztikai információs rendszerek fejlesztése - Egyéb minőségi turisztikai termékek fejlesztése
6 Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő példája 4 milliárd forint összegű beruházással a Széchenyi Terv és az önkormányzat anyagi forrásával valósult meg. Hatalmas lökést adott (Vital Med Hotel, Bassiana Hotel, Park Inn Hotel, Spirit Hotel Royal Thermal Spa)
7 A turisztikai régiók megszervezése Magyarországon -9 turisztikai régió, 4/2000. (II. 2.) rendelet alapján -Régiónként egységes turisztikai vonzerő -Egymástól jól megkülönböztethető kínálat
8 A Nemzeti Fejlesztési Terv I. ütem ( ) Eu-s források megnyílása (ROP) A turisztikai potenciál erősítése a régiókban c prioritás, 23,8 milliárd fordítottak vonzerőfejlesztésre, 6,7 milliárdot a fogadóképesség javítására. A benyújtott pályázatok mintegy negyede részesült támogatásban országos szinten Az egy projektre jutó átlagos támogatási összeg meghaladta a 158 millió Ft-ot. Elsősorban nagyobb projekteket támogattak (NP-ok, Világörökségi helyszínek stb.), hatása ezért területileg koncentrált volt!!
9 A Nemzeti Fejlesztési Terv I. ütem ( ) Az összes régióra készítettek turizmusfejlesztési stratégiát (Balaton és Tiszató külön) szálláshely-fejlesztési projektek kapták a legtöbb támogatást
10 Kerékpárút építése a Tiszató jobb partján Pályázatok: 1/2004 ROP ös komponens: Turisztikai Vonzerők Fejlesztése, aktív turizmushoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés. 1/2004 ROP ös komponens: Turisztikai vonzerők fejlesztése -2016: 3,5 milliárd forintból befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat -Hiányzó szakasz Tiszafüred és Poroszló között a 33-as út
11
12 NTS kiemelt célok és területek Egészségturizmus Örökségturizmus Kongresszusi turizmus Hiányzott egy átfogó, hosszútávú program Cél, hogy a turizmus a gazdaság motorjává váljon Új trendek, utazási formák, szokások kialakulására figyelmeztet Tervezés: a Magyar Turisztikai Hivatal és a Magyar Turizmus. Rt. Kormányzati szintű koordináció igénye Hosszabbítja a tartózkodási időt, növeli a szezonon kívüli bevételeket, többféle szakképzett munkaerő összefogására van szükség
13 II. Nemzeti Fejlesztési Terv: Új Magyarország Fejlesztési Terv ( ) Az Új Magyarország Fejlesztési Tervet a Kormány, mint Magyarország Nemzeti Stratégiai Referenciakeretét az 1103/2006. (X. 30.) Korm. határozattal fogadta el. Fő feladat a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia időarányos végrehajtása 324 Md Ft fejlesztési forrás csak a ROP-on keresztül
14
15
16 ÚMFT /NFT II./ ( ) a turizmus fő támogatási területei Turisztikai termék és attrakciófejlesztés Turisztikai fogadóképesség javítása Működési háttér fejlesztése - TDM rendszer fejlesztése - tájékoztatási informatikai rendszerek kialakítása - szereplők közötti együttműködések segítése - marketingtevékenységek támogatása
17 A turisztikai fejlesztések: A turizmus ábrázolása az ÚMFT-ben gazdaságfejlesztés (pl. kongresszusi központ, gyógyhelyek), területfejlesztés (pl. termál és gyógyvízre alapuló, kulturális fejlesztések, szervezet és emberi erőforrás fejlesztés) Az ÚMFT a korábbi NFT-hez képes jobban bemutatja a különböző fejlesztési területek, vagyis a különböző Operatív Programok kapcsolatát. Így jól látható a különféle területek fejlesztéseinek hozzájárulása a turizmus fejlesztéséhez, pl.: közlekedés az elérhetőség érdekében természetvédelmi intézkedések az ökoturisztikai fejlesztések megalapozására informatikai vagy menedzsment fejlesztések megvalósítása a turisztikai vállalkozások számára is
18 Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció ( )
19 Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció ( ) Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia ( ) - meghatározta a turisztikai fejlesztéspolitikai prioritásokat, illetve az ágazat fejlesztése érdekében szükséges intézkedéseket. A Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció a kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012 (III.12.) Korm. rendelettel összhangban készült hosszú távú szakpolitikai koncepció - fejlesztési elképzelések - stratégiai célok - termékelemek kiválasztása - a turizmus társ-i gazd-i hatásai A Koncepció jövőképe szerint 2024-ben Magyarország az egészségturizmus több területén is Európa legnépszerűbb desztinációja lesz.
20 A kiemelt nemzeti célkitűzések számszerűsítése
21 Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció ( ) Kiemelt stratégiai célok I. Erőt adó Magyarország innovatív, kreatív és minőségi termékés kínálatfejlesztés (versenyképesség) II. A magyar turisztikai versenyképességet javító környezet kialakítása, munkahelymegőrzés és munkahelyteremtés (adóbevételek) III. A turizmus intézményrendszerének átalakítása a turisztikai szervezeti rendszer együttműködésére építve (TDM, helyi értékek) IV. Nemzetközi és keleti nyitás, külpiaci marketing és értékesítés ösztönzés (professzionális marketing-menedzsment) V. Horizontális célkitűzések (fenntarthatóság, felelősségvállalás, innováció
22 A koncepció és a foglalkoztatás kapcsolata jelentős foglalkoztatás-növelési potenciállal rendelkezik. A nemzetgazdaságban foglalkoztatottak mintegy 4% körüli aránya dolgozik a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban. A részmunkaidőben dolgozók aránya lényegesen magasabb a nemzetgazdasági átlagnál a turizmus területén. egyszerűsített foglalkoztatás 2010-től turisztikai idénymunkára (max. 120 nap)
23 A koncepció SWOT analízise Erősségek: - Kiemelkedő gyógy- és termálvíz-készlet és erre épülő, a nemzetközi piacon is bevezethető, az orvosi szolgáltatásokra épülő egészségturizmussal. - Budapest és kiemelkedő forgalmú gyógyfürdőink nemzetközi vonzerőnek minősülnek. - A Balaton és térsége, mint kelet-közép-európai relatív vonzerő. - Az ország számos potenciális turisztikai vonzerővel rendelkezik, elsősorban természeti értékek, védett területek egyedi, hagyományokat őrző kultúrtájak, világörökségi helyszínek révén. - Változatos és gazdag hagyományokra, különböző korszakok örökségeire építő kulturális adottságok. - Magyarország ismert konferencia-turisztikai desztináció. - Ismert és elismert magyar gasztronómiai hagyományok. - Évezredes múltra visszatekintő a magyar borkultúra. - Nemzetközi összevetésben kedvező ár-érték arány. - Növekvő kínálat vidéken és a fővárosban a jó minőségű szálláshelyek tekintetében. - Az infrastrukturális fejlesztések következtében bekövetkező elérési idő csökkenése.
24 A koncepció SWOT analízise Gyengeségek Hiányzik a törvényi szintű keretjogszabály, mely meghatározza az ágazat működési alapjait. Nem épült még ki teljességében a hazai turizmus-irányítás nemzeti és területi rendszere (TDM). A nemzetközi piacon is bevezetett turisztikai termékek száma még alacsony. Kevés az egyedi, kreatív, sajátos vonzerővel bíró termék, hiányoznak a csomagba rendezett komplex ajánlatok. A szabadidős célokra fordítható jövedelmek erős mérséklődése következtében a lakosság részvétele a belföldi turizmusban relatíve alacsony arányú. Az elmúlt évtized során nem csökkent jelentősen a szezonális koncentráció. A területi koncentráció továbbélése a vendégforgalmi és kapacitásadatok elsősorban a minőségi szálláshely-kapacitások tekintetében továbbra is fennáll. A komplex orvosi szolgáltatásokra épülő csomagok hiánya. Az orvosi szolgáltatásokra épülő turizmus szolgáltatásait és ellátó helyeit tematikusan bemutató marketing tevékenység hiánya (pl. E-Health egységes portál hiánya). Nyelvtudásbeli hiányosságok.
25 A koncepció SWOT analízise Lehetőségek A belföldi turizmust erősítő és forgalmát bővítő SZÉP Kártya rendszer működésének fejlesztése A kereslet és kínálat alapján differenciált orvosi szolgáltatásokon alapuló turizmus igényeinek megfelelő szolgáltató helyek fejlesztése. Magas minőségű orvosi szolgáltatást nyújtó, külföldi betegek számára ellátást nyújtó akkreditált intézmények. Egészségturisztikai utazások népszerűsítése a hazai lakosság körében is. A szektorok közötti együttműködés erősítése. Jól működő turisztikai intézményrendszer kiépülése. A termékstruktúra és a kapcsolódó fejlesztéspolitika határozott prioritások mentén történő alakítása. A rendelkezésre álló potenciális vonzerőkből versenyképes turisztikai termékek kialakítása. Európai uniós források bevonása a turisztikai fejlesztésekbe, a turizmusfejlesztés fenntartható finanszírozásának megteremtése. A szektor hatékony működését támogató szabályozási, közgazdasági háttér felé való elmozdulás. Jó (közösségi) közlekedési infrastruktúra kiépítése
26 A koncepció SWOT analízise Veszélyek A nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság kedvezőtlen hatását követően hazánk nem tudja felvenni a versenyt az erős nemzetközi mezőnyben, az olcsó desztináció megítélés tartós marad A csökkenő belföldi és nemzetközi kereslet következtében veszélybe kerül a hazai szolgáltatók rentábilis működése Az orvosi szolgáltatásokon alapuló turizmus ellátó helyeinek lassú kialakítása következtében gyors piacvesztés A turisztikai kínálat fejlesztése elmarad a kívánatostól, nem alakul ki az egyedi imázs, versenytársainkkal szemben a jelentős lemaradást nem tudjuk behozni A helyi turizmus irányítás működése nem fenntartható: a turisztikai szervezetek (TDM) pénzügyi fenntarthatóságának hiánya A negatív folyamatok megelőzéséhez, elkerüléséhez szükséges beavatkozási képesség hiánya.
27
A turizmusfejlesztésre vonatkozó tervek ( )
A turizmusfejlesztésre vonatkozó tervek (2014-2020) 2018. 12. 13. Operatív programok 1600/2012 (XII.17) korm. Hat. http://slideplayer.hu/slide/1920862/ Operatív programok és a turizmusfejlesztés, 2014-2020
Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében
Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében 2014. február 12. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető NGM Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály Válság
Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése
Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése 2013. június 7. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető NGM Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály
A turizmuspolitika aktuális kérdései
A turizmuspolitika aktuális kérdései Jövőkép a Duna mentén, Rajka-Budapest Budapest, 2014. május 30. Fodor Olivér osztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály Rekordok és kihívások 2 Vendégforgalom
A turizmuspolitika aktuális kérdései és a 2014-20-as uniós programtervezés
A turizmuspolitika aktuális kérdései és a 2014-20-as uniós programtervezés Tourinform 2014. május 13. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Rekordok és problémák 2 A SZÉP Kártya a belföldi turizmus motorja
Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében
Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében 2014. április 16. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály Rekord vendégéjszaka-szám
A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI
A BALATON RÉGIÓ TURISZTIKAI CÉLKITŰZÉSEI Balaton számokban I. A Balaton Régió szálláshely forgalmának alakulása 1998 és 2004 között vendégéjszakák száma 1998. 2004. változás% Kereskedelmi szálláshelyek:
GINOP 4. prioritás Természe5 és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül
GINOP 4. prioritás Természe5 és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helye0es állam3tkár
Támogatási lehetőségek között a turisztikai piaci szereplőknek az Operatív Programokban
Támogatási lehetőségek 2014-2020 között a turisztikai piaci szereplőknek az Operatív Programokban Az alábbi összeállítás a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó azon támogatási lehetőségeket tartalmazza,
Regionális gazdaságtan 11. elıadás
1 Regionális gazdaságtan 11. elıadás Turizmus és regionális fejlesztés A TURIZMUS szerepe a regionális fejlesztésben 2 Gazdasági jelentısége: A turisztikai ágazatok GDP-je multiplikátor hatásaival együtt
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Új Magyarország Fejlesztési Terv 40. lecke Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007-2013
Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között
Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra
Turizmus rendszere előadás 7.
A turizmus tervezési rendszere a nemzeti turizmusfejlesztési koncepció 2014-24 Turizmus rendszere előadás 7. Készítette: Dr. Piskóti István intézetigazgató A tervezés szintjei Országos Regionális KONCEPCIÓ
Kerékpáros fejlesztési lehetőségek a Széchenyi 2020 Programban
Kerékpáros fejlesztési lehetőségek a Széchenyi 2020 Programban A kerékpáros turisztikai támogatási lehetőségeket megalapozó fejlesztéspolitikai háttér Zala két keréken záró konferencia 2015. március 12.
Támogatási lehetőségek a turizmusban
Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)
A tételek nappali és levelező tagozaton
ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK Turizmus-vendéglátás BA alapszak 2013/2014. tanév I. félév A tételek 1. A turizmus fogalmi meghatározása és fejlődéstörténete. A turizmus legfontosabb világtendenciái, Európa turizmusának
A 2014-2020 időszak turizmusfejlesztési tervei. 2014. június 30. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály
A 2014-2020 időszak turizmusfejlesztési tervei 2014. június 30. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály 130 Rekordok és kihívások 125 120 Vendégéjszaka % 115 110 105
MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása
MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan
A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája
A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2009. Dr. Szépvölgyi Ákos KDRIÜ Nonprofit Kft. 2009.05.14. A Közép-Dunántúl hosszú távú területfejlesztési koncepciója (1999)
A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása
A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása Fekete Károly geográfus - kutató, kutatásszervező Siófok, 2017. május 24. Balaton Fejlesztési Tanács Balaton Kiemelt üdülőkörzet fejlesztéseinek
Turisztikai desztinációk és a TDM
Turisztikai desztinációk és a TDM Turisztikai desztináció: önálló turisztikai vonzerővel bíró földrajzilag lehatárolható egység, amely a turista számára vonzerői és az azokra épített turisztikai termékek
Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest
Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs
Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24.
Veszprém Megyei TOP Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, különös tekintettel Veszprém megye Integrált Területi Programjára 2015. április 24. NGM által megadott
aktív helyzetjelentés Mártonné Máthé Kinga Aktív- és Kulturális Turizmusért Felelős Igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.
aktív helyzetjelentés Mártonné Máthé Kinga Aktív- és Kulturális Turizmusért Felelős Igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 Feladata és célja: turisztikai
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 9 XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztés Operatív Program 0 90,0 0 938,7 0 938,7 Működési költségvetés
LENTI ITS WORKSHOP TOP FORRÁSALLOKÁCIÓ TOP prioritások 1. Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére 2. Vállalkozásbarát, népességmegtart ó településfejleszté s 3. Alacsony
Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember
Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari
Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
(2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy
A turizmus fejlesztésének aktuális kérdései. 2014. november 20. dr. Ruszinkó Ádám helyettes államtitkár
A turizmus fejlesztésének aktuális kérdései 2014. november 20. dr. Ruszinkó Ádám helyettes államtitkár A turizmus nemzetgazdasági jelentősége A 2009. évi adatokon alapuló turizmus szatellit számla szerint:
MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK?
Összhang a tájban MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK? A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 Kiss Gábor Tervszerű fejlesztés széleskörű együttműködéssel 2013. október Négyoldalú együttműködési
Dráva-medence fejlődésének lehetőségei
EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR-HORVÁT TERÜLETFEJLESZTÉSBEN című konferencia 2018. február 5-6., Eszék Dráva-medence fejlődésének lehetőségei Előadó: Szászfalvi László országgyűlési képviselő És a
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020. Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020 Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra Gazdaságfejlesztési és Innovációs
Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa
Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 BÉKÉS MEGYE JÖVŐKÉPE az élhető és sikeres megye
A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben
A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben Turizmus Akadémia, Sopron Glázer Tamás vezérigazgató-helyettes 2015. szeptember 9. Trendek és tendenciák
Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban
Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban MSZÉSZ XLI. Közgyűlés Kujbus Krisztián, tanácsadó, OTP Hungaro- Projekt Kft. 2014. november12. 1 A 2014-2020-as fejlesztési időszak uniós forrásainak
GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása
GINOP 1. prioritás A vállalkozások versenyképességének javítása KKV ka fókuszban GINOP szakmai konzultáció Pogácsás Péter Regionális és Kárpát medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztály KKV ksúlya a gazdaságban
... 51... 51... 52... 52 2
1 ... 51... 51... 52... 52 2 ... 54... 55... 62... 62... 64... 64... 65... 65... 65... 66... 66... 67 3 4 1 Jászfényszaru Város Településfejlesztési Koncepció Jászfényszaru Város Önkormányzata 2002., Integrált
Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat?
Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat? Esztergom, 2015. november 26-27. Feladat megosztás - stratégiai
Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai
Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala Zala megye gazdaságfejlesztési irányai Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 A megyei
A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője
A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője Együttműködési lehetőségek a magyar-horvát területfejlesztésben konferencia Eszék, 2018. február 5. A magyar regionális fejlesztés politika
a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban.
a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban. b) A menedzsment fogalma és feladata a turizmusban. c) A kultúrák különbözőségének jelentősége a turizmusban.
Az aktív turisztika helye és szerepe a magyarországi turisztikai márkák kialakításában, különös tekintettel a vízi turizmusra
Az aktív turisztika helye és szerepe a magyarországi turisztikai márkák kialakításában, különös tekintettel a vízi turizmusra 1 2 Turizmus, stratégiai keretek Desztináció alapú megközelítés 3 Aktív turizmus
GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM
GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM Balogh Balázs regionális igazgató ADITUS Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 1. PRIORITÁS K+F ÉS INNOVÁCIÓ - Gazdaságban hasznosuló ipari kutatás és kísérleti fejlesztés
Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia
Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati
Turizmus társadalmigazdasági
1 Turizmus társadalmigazdasági alapjai 9. téma: Turizmuspolitika és területfejlesztés 2 A turizmuspolitika fogalma A turizmus fejlesztésével kapcsolatos távlati célok összessége; A közösség tevékenysége
A magyar turizmus trendjeiről, a helyettes államtitkárság munkájáról
A magyar turizmus trendjeiről, a helyettes államtitkárság munkájáról A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének közgyűlése, 2013. december 3. Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes
Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020
ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 208. évre szóló éves fejlesztési kerete. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege
A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben. 2013.november 28.
A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben 2013.november 28. Megyei önkormányzatterületfejlesztés A megyei önkormányzat területi önkormányzat, amely törvényben meghatározottak szerint területfejlesztési,
A Hajdú-Bihar megyei Területfejlesztési Program 2014-2020 - társadalmasítási változat
A Hajdú-Bihar megyei Területfejlesztési Program 2014-2020 - társadalmasítási változat Völgyiné Nadabán Márta V. Észak-alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2014. június 25. Bevezetés A program
TURIZMUS 2014-2020. 2014. május 28. Nyíregyháza. Deák Attila
A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, 2008. Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári Péter c. egyetemi docens A regionális politika szakaszai
Közép-Dunántúli Régió
Az innováció-orientált társadalom és gazdaság értelmezése a Közép- Dunántúli Régióban 1 Kovács Tamás Programigazgató Közép-Dunántúli RFÜ Veszprém, 2006. május 31. 2 Terület Lakosság Népsűrűség Városi népesség
Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében
Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Fogalmak: Környezettudatosság: a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottság érzékenység
SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN
SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN CSÁKI BÉLA ügyvezető Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. XXI. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA
BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 ORSZÁGOS ÉS MEGYEI TERVEZÉSI FOLYAMATOK ÁTTEKINTÉSE Budapest új városfejlesztési koncepciója: BUDAPEST
HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE
HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE BODOR NORBERT Programirányító referens RFP Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TERÜLET-
Tájékoztató a hazai turisztikai intézményrendszerről és a Magyar TDM Szövetség tevékenységéről
Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület Közgyűlés Tájékoztató a hazai turisztikai intézményrendszerről és a Magyar TDM Szövetség tevékenységéről Szalóki Jenő Magyar TDM Szövetség Veresegyház,
Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,
TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ
Gyöngyös város turizmusfejlesztési koncepciójának területfejlesztési vonatkozásai
Gyöngyös város turizmusfejlesztési koncepciójának területfejlesztési vonatkozásai Domjánné Nyizsalovszki Rita 1 -Kovács Gyöngyi 1 - Szűcs Csaba 1 -Dávid Lóránt 2 1 Károly Róbert Főiskola, Turizmus, Területfejlesztési
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Miért stratégiai ágazat a magyar élelmiszer-feldolgozás? A lakosság
A KDOP évi Akciótervének pályázati lehetőségei. Kígyóssy Gábor, KDRFÜ vezető tervező Székesfehérvár, március 30.
A KDOP 2011-2013. évi Akciótervének pályázati lehetőségei Kígyóssy Gábor, KDRFÜ vezető tervező Székesfehérvár, 2011. március 30. Az ÚSZT legfőbb céljai Az Új Széchenyi Terv középpontjában a foglalkoztatás
Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során
Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Varga-Dani Barbara Regionális marketing igazgató Országos TDM Konferencia
A Közép-Magyarországi Operatív Program forrásfelhasználása a Budapesti agglomeráció vonatkozásában
A Közép-Magyarországi Operatív Program forrásfelhasználása a Budapesti agglomeráció vonatkozásában Dr. Gordos Tamás programiroda vezető Pro Régió Ügynökség Az elemzés témája Forrásfelhasználás a Közép-magyarországi
Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre
Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján - 2014-2020 különös tekintettel az ITI eszközre A diák Nicholas Martyn, a DG Regio főigazgatóhelyettesének 2012. március
A K+F+I forrásai között
Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k
Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata
A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Szakmai Konferencia 2008. május 13-15, Balatonföldvár Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata Dr. Szegvári Péter c.egyetemi docens Stratégiai Igazgató
Nemzeti Fejlesztési si Terv turisztikai vonatkozásai, aktualitások. elnökhelyettes
Nemzeti Fejlesztési si Terv turisztikai vonatkozásai, aktualitások dr. Kovács Miklós elnökhelyettes Veszprém, 2006. április 07. A vendégéjszakák száma először haladta meg a 19 milliót 25 000 20 000 15
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetértékeléséről
Előterjesztő: Molnár Anita a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság Igazgatója Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetértékeléséről Miskolc, 2013.
A TDM modell A TDM modell kialakítása a Balaton régióban
A modell A modell kialakítása a Balaton régióban A Balaton turizmusának intézményi-, szervezeti rendszerének megreformálása Szakály Szabolcs Heller Farkas Főiskola MATUR Balatoni vendégéjszaka forgalom
2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin
2015.06.17. 2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.
A térségfejlesztés modellje
Szereplők beazonosítása a domináns szervezetek Közigazgatás, önkormányzatok Szakmai érdekképviseletek (területi szervezetei) Vállalkozók Civil szervezetek Szakértők, falugazdászok A térségfejlesztés modellje
Bakonyi Péter c.docens
Az EU csatlakozás gyorsmérlege - informatikai szempontból Bakonyi Péter c.docens Kormányzati lépések 2003-20062006 Stratégia készítés és programtervezés: Magyar Információs Társadalom ( MITS ) Kormány
Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ. Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató
Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban 2014-2020 Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató Budapest, 2014. március 26. Tartalom 1. Jövőkép 2. Gazdaságfejlesztési
Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum
Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum Budapest, 2011. június 7. Dr. Bujáki Gábor ügyvezető igazgató Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében
A KÖZSZFÉRA VERSENYKÉPESSÉGE KÖZPÉNZÜGYEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében Tapolczai Tímea PhD. hallgató Kaposvári Egyetem Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁS 1.1 Kiemelt növekedési ágazatok és iparágak célzott,
Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István
Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Az Új Széchenyi Terv kiemelt céljai 1. Foglalkoztatás dinamikus növelése Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés Stratégia alkotás Kitörési pontok
várható fejlesztési területek
2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció
Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)
Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek
A helyi TDM feladatai, működése
A helyi TDM feladatai, működése Miért kell a TDM? Az európai turisztikai térségek idestova több, mint 20 éves válasza a piaci kihívásokra: A térségi együttműködési hálózatok kooperatív alapú termék- és
A TURIZMUS, MINT FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉG
SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR REGIONÁLIS GAZDASÁGTANI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI INTÉZET A TURIZMUS, MINT FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉG Nagy Adrienn Tanszéki mérnök SZIE GTK RGVI Gödöllő,
A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése
A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát
Régiós uniós fejlesztések Veszprém Megyében - Területi Operatív Program tervezése, 2014-2020 programozási időszakra vonatkozó fejlesztési tervek
Régiós uniós fejlesztések Veszprém Megyében - Területi Operatív Program tervezése, 2014-2020 programozási időszakra vonatkozó fejlesztési tervek Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai
Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen
5. Szállodák gazdálkodási környezete Környezet
5. Szállodák gazdálkodási környezete Környezet 1 1. Környezet és szállodavezetés Vezetés és környezet Makró környezet Gazdasági környezet 2. Turizmus globális környezete Szálloda és Turizmus Turizmus lokális
Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség
Natúrparkok és turizmus Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A TURIZMUS SZEREPE
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege (Mrd Ft) GINOP-..-8
MANNINGER JENŐ Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos
MANNINGER JENŐ Zala megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos Stratégiai fejlesztési irányok Stratégiai fejlesztési irányok húzó projektjei Támogatási keret (Mrd Ft) Forrás Finanszírozás
Regionális gazdaságtan 11. elıadás
Regionális gazdaságtan 11. elıadás Turizmus és regionális fejlesztés Miért a turizmus? Dinamikusan fejlıdı Hazai erıforrásokra épít (általában) Cél: Turizmus az életminıségért vagy fordítva? Szoros kölcsönhatás
A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében
A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Az ágazatról általánosságban A turizmus a világ egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Sajátossága ugyanakkor, hogy nem csak a kereslet
A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) évre szóló éves fejlesztési kerete
A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete Vállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás azonosító jele neve VEKOP-1.2.1-15 Mikro-,
kötıdıen ( ) I.
Az egészségturisztikai fejlesztések hazánkban 1950-tıl napjainkig Marketing-Menedzsment feladatok Idegenforgalmi és szálloda szak, levelezı tagozat, IV. évfolyam Egészségturizmus szakirány Turisztikai
HAJDÚ-BIHAR MEGYE STRATÉGIAI PROGRAMJÁNAK
HAJDÚ-BIHAR MEGYE STRATÉGIAI PROGRAMJÁNAK ILLESZKEDÉSE A 2007-2013-AS IDŐSZAK NEMZETI STRATÉGIAI REFERENCIA KERET ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMJÁHOZ 2006. JÚNIUS 15. Hajdú-Bihar megye Stratégiai
ENSZ TURISZTIKAI VILÁGSZERVEZET (UNWTO)
A TDM RENDSZER FEJLŐDÉSE ÉS ALAPVETŐ IRÁNYELVEI ? TDM ENSZ TURISZTIKAI VILÁGSZERVEZET (UNWTO) Mi a desztináció? A desztináció egy olyan földrajzi terület, ahol a turista legalább egy vendégéjszakát eltölt.