Telepítsünk magvetéssel lucfenyőt! MAJEE. ANTAL az ERTI tudományos munkatársa

Átírás

1 tülvinni és mind csemetenevelési és magtermelési tevékenységünkkel, mind erdősítési munkákkal, nemkülönben szakszerű és céltudatos, ápolásunkkal megvívni azt a küzdelmet, mellyel kitűzött célunkat elérjük. Erre minden lehetőség rendelkezésünkre áll, annál is inkább, mivel csemetenevelési gyakorlatunk eddigi eredményei már azt mutatják, hogy világviszonylatban a Szovjetunió után a második legnagyobb csemetenevelő állam vagyunk, termelési számokban megelőzve nálunknál nagyobb államokat, mint az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és sok más. Ha tervteljesítési harcunkban maradéktalanul helytállunk akkor büszkén mondhatjuk, hogy öregbítettük erdőgazdálkodásunk jó hírnevét és eleget tettünk annak a kívánságnak, amelyet népgazdaságunk méltán támaszt irányunkban. Telepítsünk magvetéssel lucfenyőt! MAJEE. ANTAL az ERTI tudományos munkatársa A lucfenyő kultusz már három ízben vált jellemzőjévé hazánk erdőművelésének. Az első, több mint egy évszázados kultúra óriás tanúfái a bakonyi Szarvaskút, Pálihálás, a bükkhegységi Jávorkút erdeiben ejtik bámulatba a szemlélőket. A második periódus az első világháborút közvetlenül megelőző évekre, tehát mintegy évvel ezelőttre esik. Az elmúlt száraz években e telepítések összeroskadt kisebb-nagyobb monokultúráinak eltakarítása megtörtént, viszont szépen vészelték át e kritikus esztendőket a szórványosan, szálanként, esetleg egy-egy szoba nagyságban, a lucfenyő optimális termőhelyét leginkább megközelítő bükkösök, méginkább a gyertyán-hárs állományok közé elegyített lucfenyők. A harmadik, a legújabb lucfenyőtelepítési áramlat, mintegy 15 évvel ezelőtt kezdődött és tart még napjainkban is. Az elegyítések helyének megválasztását és helyes végrehajtását ma már bőséges tapasztalatok, korszerű biológiai és növényföldrajzi ismeretek biztosítják. Az állásban már-már romlásnak kitett, jelenleg is az erdőgazdaságok rendelkezésére alló magkészletek megmentése, valamint a telepítések önköltségcsökkentése érdekében időszerűnek tartom, hogy erdeinkben a lucfenyőmagvetés lehetőségeivel foglalkozzunk. A lucfenyő az európai montán (magashegységi) flóraelemek közé tartozik. Páradús, hűvös, rövid tenyészidőt adó termőhelyet kíván s nem tűri a szárazságot, a meleget. Ennek megfelelően a környező Kárpátok övezetében is általában a magasabb hegyvidékek bükkös régiója felett a fenyőerdők övét alkotja. Azonban a Kárpátok területén is feltűnt s a századforduló erdészeti irodalmát nagyban foglalkoztatta a lucfenyő és bükk között előálló régiócsere-jelenség. A magashegységnek főleg a déli, melegebb 0I7 dalán gyakran a bükk tetőzi a lucfenyő-régiót. A hegyvidéki-havasaiji klímajellegek inkább a zordabb völgyekben érvényesülnek. Ide húzódik le s torlódik össze a hideg, nehezebb levegő, csökkentebbek a fényviszonyok, tovább marad a hó, szivárgás folytán kedvezőbb a talaj vízgazdálkodása, párásabb a levegő. A lucfenyőhöz viszonyítva a bükk melegebb klímához ragaszkodik, s a hegyoldalakon és gerinceken jut inkább előtérbe. Megfordul tehát a növények sorrendje: fent magasabban lesznek az alacsonyabb

2 vidékre jellemzőek, lent pedig a felsőbb régiók alhavasi növényei helyezkednek el. Már Fekete-Blattny is a régió alávetődés egyszerű esetének" nevezi e jelenséget. Nyugati határszélünk mai hegyvidékén is a hűvösebb völgyekben találjuk a lucfenyő őshonos előfordulását. A bakonyi laposok nyiladékszegélyeinek A bakonyi laposok tölgyesei alá települt lucfenyői lucfenyő fiatalos A lucfenyő-öv humiid klímajában a podzolos erdőtalajok jellemzőek. E talajtípussal velejár, még a messzes kőzeten keletkezett talaj esetében is, hogy felszínében kilúgozott, mész- és tápanyagszegény viszonyokat, gyakran nyershumuszt hord. A nyershumusz kialakításában szerepet játszik a zárt lucfenyves, lassú bomlású tűalomjávál. A talaj baktériumok helyett a mykorrhiza gombák veszik át a. talaj mikroorganizmusainak szerepét. Legárnyattűrőbb, még asszimilációt végző növényünk a madársóska (Oxalis acetosella) alkothat csak a lucf enyvesek alatt faciest. Gyér kíséretében az ősi növényzet mai képviselői: mohok (Dicranum, Hylocomium, Polytrichum fajok), a korpafű-félék (Lycopodium) a jellemzőek. Mellettük még e tűalomban? saprophytonok (pl. Corallorhiza) és félsaprophytonok, mint a körtike-félék (Pyrola) élhetnek meg. Nedves hajlatokon, völgy fenekeken a magashegységi harasztok (Pteridophyta), illetve magaskórósok (Cortusa Matthioli, Anthriscus nitida, Senecio nemorensis, Petasites ailbus stb.) lucfenyves típusa veszi át az uralmat.

3 Szárazabb oldalakon a gyérebb állású lueíenyvesben viszont az áfonyafélék (Vaccinium) perjeszittyókkal (Luzula), sédbúzával (Deschampsia flexuosa) lucfenyves típusa a jellemző. Az elmondottak alapján a nyugata határszél megyéinek és a Magyar Középhegység nyugati párás s nem szélsőségesen száraz, vagy már szubkárpáti hidegebb jellegű északkeleti s nagyobb tömegű erdővel borított bükk-övének völgyeiben, madársóskás vagy perjeszittyós bükk erdőtípusokban kell keressük a lucfenyő optimális tenyészeti viszonyait leginkább megközelítő termőhelyet és a természetszerűséghez legközelebb álló magvetéssel való telepítés lehetőségeit is. A bükkösök e régió-alávetődéses helyeinek völgyi, hűvösebb, párásabb klímájában agyagon, de még a meszes löszön is, legalább gyengén podzolosodó erdőtalaj alakul ki. A hajlatok lábainak partletöréses domború részéről a víz és a szél évről-évre elmossa, elsepri az almot. A csupasz talajt mohapárnák borítják, különösen jó jel jelenlegi szempontunkból a fenyőöv vánkos-raohájának, a Leucobryum glaucumnak a megjelenése. E mohás, humusz-szegény, savanyú talajon szorulnak a fák legjobban rá a gombák mykorrhiza kapcsolataira s így itt találjuk még száraz esztendőben is a legjobb és legszebb vargánya- és rókagomba lelőhelyeket. A mohapárnák között egy-két magashegységi-alhavasi növény jelzi a. hűvösebb régiót. Ilyenek a korpafűfélék (Lycopodium), a kis és gyöngyvirágos körtike (Pyrola minor, P. secunda), magashegységi páfrányok (Dryopteris disjuncta, D. spinulosa, D. austriaca, D. Phegopteris), s más közönségesebbek, mint pl. Dryopteris filix-mas, Athyrium filix-femina), perjeszittyók (Luzula albida, L. pilosa, ez utóbbi helyett a Bakonyban inkább a L. Forsteri). Gyéren, a savanyú-talaj következményeképpen egyéb, de már a bükkövhöz tartozó növények is jellemzőek. (Veronica officinalis, Hieracium silvaticum, Melampyrum pratense stb.) Az övező erdei rétek, erdőszélek montán-dealpin növényei is már évszázadok óta biztosan regisztrálják és mutatják e hűvösebb, nyáron is párás mikroklímát. Ilyenek a palástfű (Alchemilla vulgáris), a tavaszi tőzike (Leucojum vernum), az erdei zsurló (Equisetum silvaticum), a havasi turbolya (Anthriscus nitida), a berki aggófű (Senecio nemorensis), a fehér acsalapu (Petasites albus) stb. A felsorolt növények bükkösökben részben savanyú, alomnélküli talajt, részben hűvös párás mikroklímát jeleznek s így a lucfenyő magvetés helyének megválasztásánál is csalhatatlan útmutatók. Nem lehet célravezető az almos bükkösöknek lucfenyő-maggal való alávetése. A lucfenyő apró magjának gyenge gyököcskéje nem. képes áttörni úgyszólván egy bükk alomlevelet sem, s főleg nem a bükkösök vastag alomtakaróját. Ha mégis talajhoz jut a csíranövényke, az évről-évre megismétlődő bükk levélhullás alommal takarja be és klpállasztja az apró csemetéeskét. Ezért keressük kii éves bükkösöknek, a hajlatokban gyakran elgyertyánosodott állományoknak a fentiekben jellemzett mohás, gyér, magashegyvidéki növényzetű foltjait. E mohás foltok kicsinyek, alig egy-két szoba nagyságúak s így biztosítva látszik az is, hogy néhány szál gyorsannövő lucfenyő képezze majd a lombgyűrűben a fenyőelegyet. Ha 2 3 km-re van egy-egy szál már termő lucfenyőfa, annak szárnyas magvát a szél ideszállítja e kedvező csírázási viszonyokat adó mohás

4 termőhelyhez s mindig találunk itt egy-két természetes úton települt lucfenyő fiatalt. Érdekes, hogy az így felvetődő egyedeket a vad nem károsítja. E hideg, árnyas, nedves, alomnélküli helyeket kerülik az egérfélék s az éneklő madarak is. így a vetésben sem várható erősebb károsítás. A bükk sajátossága, hogy a koronájára hulló csapadékot ágain, simakérgű törzsén gyorsan vezeti le a tövéhez. A víz mosása folytán már kisebb lejtőn sem marad az alom meg a bükk tövénél, hanem a csupasz talajon itt is jellegzetes, az előzőnél apróbb mohák telepszenek meg. Kitermelés előtt 1 2 évvel ezen a védett, alig egy m 2 -es mohás foltokra vetett lucfenyő is megtalálja csírázási, majd életlehetőségét. Még a legmagasabb hegyvidékeinken sem a csúcsok erodált, szélnek, szárazságnak kitett ormán kell keressük a lucfenyő optimális telepítési helyeit, hanem a gerincről leágazó hajlatok Oxalis-os bükkösei felelnek meg erre. Csak a legmagasabb tetők északi, kilúgozott, agyagos talajú oldalán található perjeszittyós, néha már áfonyával jellemezhető bükkös, s ez közelítheti meg növénytársulási viszonyaiban is a lucfenyő termőhelyét. Nem sok reménnyel kecsegtet még hegyvidékünkön sem az olyan tájakon alkalmazott lucfenyőtelepítés, ahol a bükköv is korlátolt, kicsi az erdőgyűrű, nem érvényesülhet az erdő párájának szerepe, s hiányzanak a magashegyvidéki növényfajok és típusképzők, mint az Oxalis és a Luzulafélék. A lucfenyő magvetésének alkalmazását másodsorban a rontott erdők alátelepítésónél látom indokoltnak. A bükkösök helyére telepített elegyetlen éves tölgyesek vagy elgyertyánosodott, elhársasodott fiatalabb állományok alátelepítésére gondolok. A gondolatot az alábbi tapasztalat adja. A bakonyi Iharkút laposoki részeinek löszön kialakult gyengén podzolos rozsdabarna erdőtalaján hajdan bükksasos bükkösök állottak. Az erdőt letarolták, talaját feltörték, de félreeső terület lévén, mezőgazdasági kezelése nehézkes volt s ezért kb. 50 évvel ezelőtt kocsányos tölggyel, a nyiladék szegélyeken lucfenyővel telepítették be. A Bakony e hűvös fennsíkján a tölgy-telepítés ma a rontott erdő képét mutatja, a nyiladék szegélyének félig szabadon nőtt, bőven termő lucfenyőinek maghullása következtében pedig a környék tölgyesei alatt egykorú, ma kb. 20 éves, néhol kefesűrű lucfenyő fiatalos keletkezett. A meginduló öngyérüléssel, sőt itt egy kb éves első erősebb belenyúlással az alom annyira felbomlott, hogy foltonként csupasz talajt lepett el a moha. Erre az öngyérülési időszakra esett egy bő lucfenyő toboztermés, a kihulló mag e gyér almos, mohás talajon csírázhatott,s mire a jelenlegi dús aljnövényzet, főleg az eredeti bükksás (Carex pilosa) elszaporodott, a lucfenyőcsemete már annyira megerősödött, hogy ma kb. 1 méter magas szintet képez a tölgy alatt. A környező lomb állományok mellett hasonlóan keletkezett a tölgyes alatt másutt a gyertyán-hárs cserjeszint. Ugyanez a jelenség következhetik be gyertyános-hársas erdőkben is, de idősebb korban. Szép példa erre a zirci Szarvaskút-i erdő öreg lucfenyőinek környékét övező elgyertyánosodott, elhársasodott erdőrészlet. Kb évvel ezelőtt indult meg az erdő öngyérülése, illetve megbontása. Az alom elvékonyodását a közeli pusztákról be-be lopózó állatok járkálása

5 és az alamszedés is elősegítette. A gyertyán-hárs állomány csupasz talajára hullott lucfenyőmag csírázhatott és e fák védelmében fejlődhetett. Az egyes bükkfák körzetében a gyökérkonkikurencia folytán elpusztult a csemete. A mintegy öt éve felszabadított részen ma már 1 méteres kefesűrű lucfenyő fiatalos csodálható. Új telepedés a jobb fényviszonyok hatására elhatalmasodott bükksás szövedéke miatt megszűnt. A bakonyi Szarvaskút gyertyánjai alá települt lucfenyő csoport Kileshetünk tehát a rontott fiatalos vagy középkorú állomány fejlődésében egy alomvékonyodási stádiumot, amikor a lucfenyőmag alászórás sikerrel járhat, a második szintként alkalmazott lucfenyő pedig még a megbontott állomány esetén is élvezi annak hűvösebb, párásabb erdőklímáját. Ismételten hangsúlyozni kívánom, hogy bükkerdeink termelékenységének emelése csak a lombállomány természetszerű megmaradásával oldható meg. Elegyítésre azonban alkalmas a lucfenyő, ha nagyobb klímaigényének kielégítésére a termőhelyet alaposan megválogatjuk. A kedvezőbb termőhely a magashegyvidéki lucfenyőt területünkön gyorsan-növővé, nagy fatömeget adóvá teszi. Igaz, hogy bizonyos műszaki tulajdonságok szempontjából fájának felhasználása korlátoltabb (széles, és egyenlőtlen évgyűrű, sudarlósság, göcsösség), de nem rontja le használhatóságát annyira, hogy fáját ne iparifának értékesíthessük. A magvetéses telepítés helyének kiválasztása a termőhely, az erdei növénytársulás, az erdő életének beható ismeretét kívánja meg. Szakmunka a javából! A Zirc melletti Pálihálás bükkösei közé maggal telepített évszázados lucfenyőegyedek is egy derék erdész alkotó szakmunkáját dicsérik. Az ugodi kísérleti erdészet területén az erdészek saját kerületükben ez év tavaszán szintén így vetik a lucfenyő magot.