A nemzetközi fogatos ekeverseny Puszta-Nagy-Teleken. II.
|
|
- Viktor Török
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A nemzetközi fogatos ekeverseny Puszta-Nagy-Teleken. II. A kétbarázdás ekéknél a rangsorozat szerint elsı 8 eke átlagos szántási szélessége 45 3 c / m átlagos szántási mélysége 15 4 c / m és a barázda keresztsíkmetszet egységére (1 d / m 2 ) szükségelt vonóerı átlaga 35 k / g volt. Mint emlékszünk, a közönséges egytestő ekék,melyeknek átlagos mélyjárata 16 2 c / m volt, középvonóeröül átlagbam 39 k / g -ot igényeltek. különbség 4 k / g, mely részben annak tulajdonítható, hogy az egytestő ekék 1 c / m- rel mélyebben jártak; részben pedig onnan ered, hogy a több-barázdás ekéknél a talpak csuszó surlódása nagy része a kerekekkel a sokkal elınyösebb gördülı surlódássá alakíttatik át. Azonkivül azáltal, hogy több eke közös keretre van szerelve kétségkívül az üres járatnak megfelelı ellenállások is tetemesen kisebbülnek. Nem akarom e helyen a több-barázdás ekék használhatóságának feltételeit, bonczolgatni. A gazdaközönség már eléggé van tájékozva a felöl, hogy tulajdonképen mit várhat a több-barázdás ekéktıl. Legeltérıbbek azonban a nézetek a fölött, hogy mily mélységre lehet a több-barázdás ekékkel dolgozni, s azért erre vonatkozólag akarok néhány szerény igényő megjegyzést tenni. Nézetem szerint a kétbarázdás ekét okvetlenül kell oly mélységő szántásra is használni tudni, mint amily mélységre rendes szántásnál az egytestő ekéket is használják. E mélység tehát a verseny programmjában úgy a közönséges egybarázdás, mínt a kétbarázdás ekék részére 16 c / m -re lett megállapítva. Azonban a kétbarázdás ekék jury-bizottsága ezt nem tartotta kötelezınek és a minimális mélységet leszállította; valószinüleg azon föltevésbıl indulva ki, hogy az elıirt mélységben 4 ökör vonóereje nem lesz elégséges. E nézet megdöntésére nem kell mást tennünk, mint az összes kétbarázdás ekék közül azon 5 eke vonóerı-szükségletét szemügyre venni, melyek tényleg a 16 c / m mély járatot meghaladták. Ezek 16 2 c / m átlagos mélyjáratnál mint összes átlagos vonóerıt 275 k / g -ot igényeltek, úgy, hogy minden ökör kifejtett vonóereje 70 k / g volt. Ha már most fölveszszők, hogy az ökrök másodperczenkint 0 8 m / sebességgel haladtak és naponkint 8 óra hosszat dolgoznak: akkor végzett napi munkájuk 1 6, millió méter-kilogramm volna; ami k / g nehéz ökröknél egyáltalán nem lépi túl azon határt, amelyre az igásállat munkaképességét igénybe szabad venni. Így tehát még kötöttebb talajnál is bátran szánthatnak kettıs-ekéikkel 4 középerıs ökörrel 16 c / m mélyen.
2 3. A kétbarázdás ekék bíráló-lapjai. a) 1 1 *) A jury a helyszínen abban állapodott meg, hogy a kétbarázdás ekéknél a barázda mélység minimumát a programmban felvett 16 c / m rıl 14 c / m -re szállítja le.
3
4 Szerkezetre nézve a versenyen részevett kétbarázdás ekék nem igen térnek el az eddig is a gyakorlatban elterjedt mintáktól. Sack és Yull taligás kettıs-ekékkel versenyeztek, a többi eke csak kiemelı-, szállító- és vezetı készülékeikben tértek el egymástól. Eredeti szerkezetük által kiváltak Schlick, Praener és Bächer s Simonffy ebbeli készülékei. Amint az e) táblázatban az értékviszony-számot kitüntetı rovatban látjuk, Clayton, Eckert és Schlick ekéi csak kevéssel térnek el egymástól, s hogy Eckert kisebb vonóerıszükséglete daczára, második helyre szorult, azt lényegesen annak tulajdoníthatja, hogy a munka minıségének bírálatánál sokkal kisebb értékszámot kapott, mint Clayton, mert ekéjének amerikai kormánylapja nem felel meg oly jól a hatvani talajnak, mint Claytonék jobban csavart kormánya.
5 4. A hárombarázdás ekék bíráló-lapjai. A hárombarázdás ekéknél is az átlagszámításokat végezve, úgy találjuk, hogy a rangsorozatban elsı 8 eke 69 c / m átlagos munkaszélességnél és 14 c / m átlagos mélyjáratnál a barázda kereszt-síkmetszet egységére (1 d / m 2 ) átlag 29 k / g vonóerıt igényel.
6 Mint már az elıbbiekben kitüntettük, az 1 c / m -rel való sekélyebb szántás körülbelül 2 6 k / g - mal könnyíti meg a kereszt-síkmetszet egységére szükségelt vonóerıt; így valószinü, hogy ha a hárombarázdás ekék ugyanazon mélységre dolgoznak vala; mint a kettısök, vonóerejük átlaga mégis körülbelül 3 k / g -mal lett volna kisebb, mint a kétbarázdásoké, és körülbelül 6 k/g-mal kisebb, mint az egybarázdásoké; ami világosan a mellett szól, hogy igenis megvan a hárombarázdás ekéknek is az ı jogosultságuk és nem kell, mint sajnos sok gazda teszi; a hármas-ekét teljesen megvetni, csakhogy ne követeljünk tıle oly munkát, amelyre nem való: Sekély munka-miveleteknél mint réthántásnál, tarlóbeiktatásnál és mag-alászántásnál igenis használható eszköznek fog bizonyulni a hármas-eke, de 14 c / m -nél mélyebb szántásra nem való, mert különben 4 ökör befogásánál túlerıltetnök az igásállatot; több ökröt pedig egybefogni egyáltalán nem gazdaságos.
7
8
9 Az ekék rangsorozatára nézve itt is csak azt jegyezzük meg, hogy a különbség a legjobb ekék között nem igen lényeges, és talán más vidéken máskép is sorakoztak volna azok egymásmellé. Schlick és Eckert ekéinek érték viszonyszáma csak 0 01 különbséget tüntettek fel, azért jogosan mindkettı egy fokozatba soroztatott. 5. A combinalt ekék biráló-lapjai. A combmált ekéknél a rendes szántóeke-test mögött még egy másik cultivatortest van a gerendelyre vagy a keretre szerelve; utóbbi vagy ugyanazon barázdában jár, melyben az eke, vagy pedig helyesebben az elı zıleg már felszántott, tehát a szomszéd barázdában jár, aminek azon elınye van, hogy a barázdában járó igásállat és béres nem tömörítik újból a már lazitott altalajt. A tényleg felszántott és lazitott összbarázda kereszt-síkmetszetének felmutatására a versenynél úgy a combmált, mint az altalajturó ekéknél a föld 3 barázdáról el lett kaparva és a barázda profilja pontosan felvéve. Amint a 103, 106, 105, 110, 104, 107 és 108 alatti profilokból láthatjuk (lásd a mellékletet), a combmált ekék a barázda fenekét részben megmozdítlanul hagyják meg, így, munkájuk csak hiányosnak mondható. Legjobb munkára vallanak a 110 és 108 ekéknél megfelelı profilok. A 110-esnél balról látható part a jövı ekejáratnál lesz az altalajporhanyító által megmunkálva.
10
11 A profilok felvétele nemcsak a végzett munka mennyiségének kiszámitására szükséges,hanem egyuttal az altalaj porhanyitása mérvének birálatánál is jó útmutatoul szolgál; ezért kivánatos, hogy a gazdászati jury-csoport e rovatot akkor töltse ki, midın a müszaki csoport a profilokat fölveszi. Mint a combinált ekék d) biráló-lapjából látjuk az altalaj-porhanyitás mérve (mely alatt a munka egyenletessége isértendı) csak 3 értékegyütthatóval birt, míg a barázda átforditására az értékegyüttható 5 pont volt. Nézetem szerint ez nem megfelelı arány, és helyesebb volna az altalaj porhanyitásának egyenletességére 5, a barázda forditásra pedig csak 3 értékegyütthatót adni. Ha a mi viszonyainknak egyáltalán meg nem felelı 103. számu New-Castle ekét figyelmen kívől hagyjuk, a többinek a barázda kereszt-sikmetszet egységére (1 d / m 2 ) szükségelt átlag vonóereje 58 5 k / g volt, ami tekintettel a 25 c / m -es átlagos mívelési mélységre elég elınyösnek mondható, s ami világosan a mellett szól, hogy eltekintve az altalaj felszántásából eredhetı calamitásoktól még az igásfogatra való tekintetbıl is általánosságban jobban ajánlható az altalajnak cultivatortestek általi lazítása, mintsem felszántása. A munka mennyiségének meghatározására szolgáló a) táblázatból egyúttal azt is látjuk, hogy a jelzett föltételek mellett nem elégséges a combmált eke elé csak 4 ökröt fogni, mert a kifejtett vonóerı középértékének átlaga 370 k / g, ami egy ökörre 92 k / g húzást ró, mely igénybevétel már túlzott és igásállataink elcsigázására vezetne. Miután azonban 6 ökör összefogásánál azok igen elınytelenül dolgoznak, ajánlatos a szántóeke mélységét sekélyebbre választani. Így középkötöttségő talajban 4 ökörnél a szántóbarázda mélységét 14 c / m mélyre lehetne tenni, az altalaj-porhanyitó pedig még 7 c / m -rel járhatna mélyebben. Mélyebb mivelésnél azonban vagy kötöttebb talajnál már 6 ökröt kell összefogni, Különben a szükséges igásfogat meghatározására leghelyesebb az eke és a befogás közé egy kis rugós erımérıt 2 iktatni, mely egyúttal az állatot is kíméli. * * * Az altalaj-porhanyítók bírálása az Agárdon követett eljárás szerint történt, s az eredmények a 362. oldalon levı 6. sz, a. bíráló-lapban vannak összefoglalva. E bíráló-lap szerint az elsı díj Sack Rudolfnak altalaj-porhanyitó ekéjét illette volna; de miután az eke nem érte el a megkövetelt 30 c / m mély járatot, az a jury által disqualifikáltátott. Mint a megfelelı 97, 98, 99,100 és 101 számmal jelölt profil-ábrák mutatják, az altalajturó ekék sem végeztek szép egyenletes munkát, aminek oka azonban részben abban keresendı, hogy az elıl járó szántóeke nem huzott a követı altalaj-porhanyitó eke 2 Ilyeneket Propper Samu Budapesten 6 9 frtért árul.
12 munkaszélességének megfelelı barázdát; részben pedig az ok a kezelıkben feküdt, akik azon igyekezetükben, hogy ekéjük minél kedvezıbb eredményt mutasson fel, felfogásukhoz képest majd túlságos széleset, majd túlságos keskenyet fogattak, s így maguk rontották el az eredményt. Miután a varsenygépek kezelıinek nagy része minden alkalommal igyekezik a versenyeredményeket a legkülönfélébb módon befolyásolni, s épp e machinatiók által rontja le a gép értékfokozatát: óva intem e helyen ezen urakat, hogy: Honesty is the best policy!
13 A puszta-nagy-teleki nagyszabásu verseny eredményeinek bemutatásánál nem terjeszkedhettem ki magára a versenyrendezés ismertetésére is, és talán a számítási eljárás tárgyalásánál is még egyes hézagok maradtak. Tárgyamat teljesen kimeríteni már azért sem tartottam czélszerünek, mert minden verseny rendezésénél más és más körülmények mérvadók, s így általános érvényességő tervezetet úgysem közölhettem volna. Ha alkalomadtán bármely gazdasági gépversenynél az itt bemutatott elvet akarnák követni, örömmel szolgálok a kellı útmutatásokkal a Mezıgazdásága Szemle hasábjain. Lázár L. Pál.
Sack Rudolf szabadalmazott többvasu hántóekéje.
Sack Rudolf szabadalmazott többvasu hántóekéje. A szántás bármi régi és általánosan ismert dolog legyen is a mezıgazdaságban, sokkal több ügyességet és figyelmet kiván, mint azt sok gazda gondolná. Homokon
MEZİGAZDASÁGI SZEMLE HAVI FOLYÓIRAT. VII. évfolyam. Magyar-Óvár, 1889. évi deczember hó. XII. füzet.
MEZİGAZDASÁGI SZEMLE HAVI FOLYÓIRAT. VII. évfolyam. Magyar-Óvár, 1889. évi deczember hó. XII. füzet. Mezıgazdasági szakoktatásnak és a praxis. Mezıgazdasági tanintézeteink ellen gyakran hallhatjuk azt
Dohánytermelési tapasztalatok.
Dohánytermelési tapasztalatok. A m.-óvári akadémia kisérleti terén egyebek között dohányt is termesztünk. A dohánytermesztés czélja elsö sorban a hallgatóságot a dohány okszerő termesztésével megismertetni,
MEZİGAZDASÁGI SZEMLE. HAVI FOLYÓIRAT. Magyar-Óvár, 1890 szeptember hó. Kilenczedik füzet.
VIII. évfolyam. MEZİGAZDASÁGI SZEMLE. HAVI FOLYÓIRAT. Magyar-Óvár, 1890 szeptember hó. Kilenczedik füzet. A gazdasági pénztári számadás berendezésérıl. Minden mezıgazdasági vállalat üzlet természetével
83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet. a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről
83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának
Az eke felépítése, eketípusok, az ekék beállítása, ekére ható erık
Az eke felépítése, eketípusok, az ekék beállítása, ekére ható erık A talajmővelés alapmőveletei és gépei Forgatás Ekék Ásógépek Keverés Tárcsák Talajmarók Boronák Lazítás Talajlazítók Kultivátorok Aprítás,
Ujabb gazdasági gépek és eszközök. XII. Mayer E. Fiai legujabb szabadalm. Duplex darálógépe.
Ujabb gazdasági gépek és eszközök. XII. Mayer E. Fiai legujabb szabadalm. Duplex darálógépe. Bár tőrhetı kézi darálógépek léteznek öntésbıl vagy aczélból készült tárcsákkal vagy hengerekkel, melyek igényeinket
A mezei vasút az ipar, mezı- és erdıgazdaság szolgálatában. II.
A mezei vasút az ipar, mezı- és erdıgazdaság szolgálatában. II. Útátjárók. A gazdaság belterületén, úgyszintén a nyilt pályán is a kocsik átjárására a vágányba egyes részeket kell beiktatni, melyeken a
62. számú elıterjesztés
A határozati javaslat elfogadásához minısített többség szükséges! 62. számú elıterjesztés Bátaszék Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 24-én, 14-órakor megtartandó ülésére az önkormányzat
A fogyatékkal élık térhasználatának néhány problémája Békéscsabán. Fabula Szabolcs. 1. A fogyatékosság vizsgálatának jelentısége
A fogyatékkal élık térhasználatának néhány problémája Békéscsabán Fabula Szabolcs 1. A fogyatékosság vizsgálatának jelentısége A globalizáció nem új jelenség, azonban napjainkban egyre jobban megtapasztalhatjuk
PNEUMATIKUS VETİGÉP QUASAR SZÉRIA
PNEUMATIKUS VETİGÉP QUASAR SZÉRIA H Quasar: A mulcs és direktvetés új koncepciója A Quasar koncepció a vetéssel kapcsolatos legfontosabb célok elérése érdekében, magában foglalja a talajmővelés, a vetés
J. & F. Howard szabad. ívtengelyes ekéjének leirása.
J. & F. Howard szabad. ívtengelyes ekéjének leirása. Gazdaságomba a megyénkben elterjedett Zugmayer-féle,,czenki ekék helyett egy új, egészen vas és aczélból szerkesztett ekét óhajtván behozni, néhány
Kverneland függesztett váltvaforgató ekék. Minôségi ekék a profi gazdáknak
Kverneland függesztett váltvaforgató ekék Minôségi ekék a profi gazdáknak Kverneland fordítómûvek közelebb hozzák az eke súlypontját a traktorhoz A fordítómûvek a legjobb minôségû acélból készülnek és
mihelyt a talajban erısebb mérvben felszaporodnak, kártékonyan hatnak: sokkal helyesebben járunk el, ha eme kálisókat ıszi trágyázásra használjuk s
A mőtrágyák mikénti alkalmazásáról. Köztudomásu dolog, hogy e lapok szeptemberhavi füzetében a szerkesztık aláirásával egy felhivás jelent meg, mely a gazdaközönséget mőtrágyákkal teendı trágyázási kisérletekre
JDBUG Tréningbicikli lányoknak Cikk szám: 2318
JDBUG Tréningbicikli lányoknak Cikk szám: 2318 Használati útmutató A bicikli részei A: Elsö kerék B: Elülsö villa C: Fékkar D: Kormány E: Kormánymarkolat F: Ülés G: Üléstámogató csö H: Hátsó kerék Biztonsági
Szántóverseny A szántóverseny szabályai: Kategóriák: - I. kategória 2-3 vasú ágyekék - II. kategória 4-5-6- vasú ágyekék - III/A. 2-3 vasú váltvaforgató ekék - III/B. 4-6 vasú váltvaforgató ekék - IV.
JEGYZİKÖNYV. Megállapítja, hogy a részönkormányzat testülete 3 igen egyhangú szavazattal a mai ülés napirendjét elfogadta.
03-3/14-2/2012. JEGYZİKÖNYV Készült a Pécs-Újhegy Településrészi Önkormányzat 2012. április 2-ai ülésérıl Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Haász János: köszöntötte az idei év elsı rendes
A trágyatelepek készitésének alapelvei. F. Engel: Landw. Bauwesen. Berlin, 1885. P. Parey. 327. 1.
A trágyatelepek készitésének alapelvei. F. Engel: Landw. Bauwesen. Berlin, 1885. P. Parey. 327. 1. A legkevesebb gazda van azon helyzetben, hogy a gazdaságában készült trágyát azonnal szántóföldjeire hordassa;
LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK
Kizárólag Ingatlanértékesítıknek szóló tanulmány! 3 LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK - avagy mit tegyél, hogy hamarosan a legjobb ingatlanosok között találd magad? - Milyen szabályokat érdemes betartanod,
Kverneland függesztett váltvaforgató ekék. Minőségi ekék a profi gazdáknak
Kverneland függesztett váltvaforgató ekék Minőségi ekék a profi gazdáknak Kverneland fordítóművek közelebb hozzák az eke súlypontját a traktorhoz A fordítóművek a legjobb minőségű acélból készülnek és
TALAJMŰVELÉS II. A talajművelés eljárásai
TALAJMŰVELÉS II. A talajművelés eljárásai Cziráki László 2014. A talajművelés eljárásai Fogalma: meghatározott céllal, kiválasztott eszközzel végzett talajmunka Talajelőkészítés: több talajművelési eljárás
Súlytámfal ellenőrzése
3. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2016. Február Súlytámfal ellenőrzése Program: Súlytámfal Fájl: Demo_manual_03.gtz Ebben a fejezetben egy meglévő súlytámfal számítását mutatjuk be állandó és rendkívüli
protein zsír szénhydrat zabból 77 3 % 82 4 % 73 7 % árpából. 77 0 100 0 87 0
A korpaetetésrıl. Ha a búza- vagy rozsszemnek keresztmetszetét a górcsı alatt vizsgáljuk, elsıben is az epicarpium (külsı gyümölcshéj) felbıre (epidermise) tünik fel, mely alatt közvetlenül laposra nyomott
KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ
KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Második esély típusú intézmények és programjaik Az Equal program keretén belül szervezett Fiatalok Tematikus Hálózat megbízásából a tanulmány szerzői arra vállalkoztak, hogy átfogó
A Telepfelszámolás vízió és gyakorlat címő szakmai mőhelyen megvitatott kérdések, a résztvevık által megfogalmazott vélemények, javaslatok összegzése
A Telepfelszámolás vízió és gyakorlat címő szakmai mőhelyen megvitatott kérdések, a résztvevık által megfogalmazott vélemények, javaslatok összegzése Elızmények: Az Autonómia Alapítvány Telepfelszámolás
KOLLÉGIUM FELNİTTKÉPZÉSI
Oldal: 1/6 A SURÁNYI ENDRE SZAKKÉPZİ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM FELNİTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉGÉNEK VEVİSZOLGÁLATA ÉS E Oldal: 2/6 Cél: a Surányi Endre Szakképzı Iskola és Kollégium felnıttképzési tevékenységében
20/1984. (XII. 21.) KM rendelet. az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről
20/1984. (XII. 21.) KM rendelet az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről A belügyminiszterrel, valamint a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökével egyetértésben a következıket
Gyepgazdálkodás. Sáringer-Kenyeres Tamás
Gyepgazdálkodás Sáringer-Kenyeres Tamás Bevezetés A telepítés (felújítás) elıkészítése táblásítás. A táblák méreteit a természetes határok, a hasznosítási, továbbá az üzemelési igények figyelembevételével
A jármővek méreteire vonatkozó üzemeltetési mőszaki feltételek
A jármővek méreteire vonatkozó üzemeltetési mőszaki feltételek A mezıgazdasági vontatóból vagy lassú jármőbıl és egy pótkocsiból álló jármőszerelvény hosszúsága a 18,00, a mezıgazdasági vontatóból és két
Szántóföldi kultivátorok
Szántóföldi kultivátorok - Magágykészítő vagy könnyű kultivátorok Feladatuk: Szántáselmunkálás, magágykészítés. Művelési mélység: 5-15 cm Művelő szerszám: rugós száron: kétoldalt ívelt művelőszerszám.
JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. januárén 27-én 11 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérıl.
Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon 68/425-000 Fax: 68/526-331 2/2010 JEGYZİKÖNYV Készült: Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010.
3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet. a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl
A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl A közúti közlekedésrıl szóló 1988.
Ebben a fejezetben egy szögtámfal tervezését, és annak teljes számítását mutatjuk be.
2. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2016. Február Szögtámfal tervezése Program: Szögtámfal File: Demo_manual_02.guz Feladat: Ebben a fejezetben egy szögtámfal tervezését, és annak teljes számítását mutatjuk
A tüzelés módjának befolyása abban áll, hogy minél több tüzelıanyagot égetünk el egy és ugyanazon rostélyon ugyanazon idı alatt, annál tökéletlenebb
A tüzelıanyag megválasztásáról gazdasági locomobilok számára. Gazdáink sokszor emlegetett jelenlegi kedvezıtlen helyzetének tudvalevıleg a föoka abban rejlik, hogy a mienknél kedvezıbb viszonyok között
14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
Közlemények a m-óvári gépkisérleti állomás körébıl.
Közlemények a m-óvári gépkisérleti állomás körébıl. V. Arankarosták. 1. Magyar-óvári arankarosta. A gépkisérleti állomás már néhány év óta egy, az egyszerüséget és czélszerüséget magában foglaló arankarostáló
BESZÁMOLÓ. Ec-Pec Alapítvány
Képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés, valamint az óvodai fejlesztı program után járó támogatást igénybe vevı intézmények számára biztosított szaktanácsadás, szakértıi szolgáltatás, valamint
Technikai elemzés. člá. Fio o.c.p., a.s.
Technikai elemzés člá Fio o.c.p., a.s. S&P 500: Az index értéke jelenleg az 1150 pontos technikai ellenálláson van. 1150 fölött az indexnek lehetısége lehet a további emelkedésekre, ami viszont nem a legvalószínőbb
37/2003. (X. 29.) IM rendelet
1. oldal 37/2003. (X. 29.) IM rendelet a közjegyzıi ügyvitel szabályairól A közjegyzıkrıl szóló 1991. évi XLI. törvény 183. -ának d) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következıket rendelem el: I.
Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Középértékek és szóródási mutatók
Matematikai alapok és valószínőségszámítás Középértékek és szóródási mutatók Középértékek A leíró statisztikák talán leggyakrabban használt csoportját a középértékek jelentik. Legkönnyebben mint az adathalmaz
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: IV.22-19/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2008. július 3-án (csütörtökön) 8 óra 30 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl.
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK
MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK SZÖVEGES FELADATOK 1. Írja a kijelölt helyre a kukoricára jellemző vetési értéket! 3 pont - Vetési mélység: _ - Sortávolság: _
Székely Klára: Üzleti etika Power Point segítségével
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR MIGI GAZDASÁGTUDOMÁNYI TANSZÉK Székely Klára: Üzleti etika Power Point segítségével TÁMOP 4.1.2.-08/1/C-2009-0009 1. Miért a Power Point? Támogatói véleménye
JEGYZİKÖNYV. Napirend elıtt:
JEGYZİKÖNYV Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatala Dísztermében a Gazdasági Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság 2009. szeptember 30-i ülésén. Jelen vannak: Gazdasági és Idegenforgalmi
PÁRÁTLANÍTÓ KÉSZÜLÉK HASZNÁLATI UTASÍTÁS
PÁRÁTLANÍTÓ KÉSZÜLÉK HASZNÁLATI UTASÍTÁS Tartalomjegyzék: Megfelelısségi nyilatkozat..3 Jellemzés..4 Elıkészületek...4 Használat.5 Kifúvó lamella.5 Cseppvíz győjtés.6 Üzemeltetés.7 Szőrı tisztítása.7 Üzemszünet...7
2.6. A fogaskerekek tőrésezése, illesztése. Fogaskerék szerkezetek. Hajtómővek.
2.6. A fogaskerekek tőrésezése, illesztése. Fogaskerék szerkezetek. Hajtómővek. Tevékenység: Olvassa el a jegyzet 124-145 oldalain található tananyagát! Tanulmányozza át a segédlet 9.8. fejezetében lévı
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1603-06 Az igazságszolgáltatáson kívüli területeken jogi asszisztensi feladatok ellátása 1603-06/2 Az állam
Új gyep kialakítása. 1. A talaj elıkészítése
Új gyep kialakítása 1. A talaj elıkészítése Mindenek elıtt tudnunk kell, hogy a talajokban sok millió gyommag arra vár, hogy mővelést követıen a talaj felszínére kerülve kikeljen. Ezért ne siessük el a
Tervszám: 07-1065-08 Tervrész száma: 6.1.
KEVITERV PLUSZ KOMPLEX VÁLLALKOZÁSI kft. 3527 Miskolc, Katalin u. 1. Telefon/Fax: (46) 412-646 Tervszám: 07-1065-08 Tervrész száma: 6.1. T I S Z A N Á N A Talajmechanikai, talajfeltárási szakvélemény Miskolc,
Szabályozási irányok 2. változat a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében
Magyar Energia Hivatal Tervezet 091020 Szabályozási irányok 2. változat a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében A Hivatal hozzászólás céljából 2009. szeptember 21-i
XV 535 karburátor - fogyasztás és keverékképzés beállítása
XV 535 karburátor - fogyasztás és keverékképzés beállítása Az XV 535 karburátora CV rendszerű, azaz állandó nyomású eszköz. Ugyanolyan, mint bármelyik másik japán motor porlasztója, azzal a kis különbséggel,
A takarmány értékesitéséröl.
A takarmány értékesitéséröl. Minden gazda elıtt ismeretes, hogy az állattartásnál való haszonvételi módok közül az a legelınyösebb, mely a felhasznált takarmányt legmagasabban értékesiti, vagy az istállótrágyát
Tevékenység: Követelmények:
3.1. Szíjhajtások Tevékenység: Olvassa el a jegyzet 146-162 oldalain található tananyagát! Tanulmányozza át a segédlet 10. és 10.1. fejezeteiben lévı kidolgozott feladatait! A tananyag tanulmányozása közben
(11) Lajstromszám: E 004 142 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU000004142T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 004 142 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 72816 (22) A bejelentés napja:
Nemzetközi Floorball Szövetség. Játékszabályok. Nemzetközi Floorball Szövetség, Szabály- és Versenybizottság. Nemzetközi Floorball Szövetség 2006.
Nemzetközi Floorball Szövetség Játékszabályok Szabályok és értelmezésük Érvényes július 1-tıl Magyarországon érvényes 2007. augusztus 1-tıl Nemzetközi Floorball Szövetség, Szabály- és Versenybizottság
TALAJMŰVELÉS I. alapműveletek, gépek és munkájuk. Cziráki László 2014.
TALAJMŰVELÉS I. alapműveletek, gépek és munkájuk Cziráki László 2014. A talajművelés fogalma Olyan eljárás, amely során megváltoztatjuk a talaj állapotát A talajművelés célja A növények számára legkedvezőbb
Ebben a mérnöki kézikönyvben azt mutatjuk be, hogyan számoljuk egy síkalap süllyedését és elfordulását.
10. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2016. Február Síkalap süllyedése Program: Fájl: Síkalap Demo_manual_10.gpa Ebben a mérnöki kézikönyvben azt mutatjuk be, hogyan számoljuk egy síkalap süllyedését
Triathlon - Ütőképes vetőgép
Triathlon Triathlon - Ütőképes vetőgép kis vonóerő igénnyel a modern szántóföldi műveléshez Sok modern univerzális vetőgép nagy önsúlyuk miatt nagy vonóerőt igényelnek, magas az üzemanyagfelhasználásuk,
Hogyan fogalmazzuk meg egyszerűen, egyértelműen a programozóknak, hogy milyen lekérdezésre, kimutatásra, jelentésre van szükségünk?
Hogyan fogalmazzuk meg egyszerűen, egyértelműen a programozóknak, hogy milyen lekérdezésre, kimutatásra, jelentésre van szükségünk? Nem szükséges informatikusnak lennünk, vagy mélységében átlátnunk az
Havi folyóirat. Vi. évfolyam. Magyar-Óvár, 1888. évi deczember hó. XII. füzet. A tengeri. 1
Mezıgazdasági Szemle. Havi folyóirat. Vi. évfolyam. Magyar-Óvár, 1888. évi deczember hó. XII. füzet. A tengeri. 1 A tengeri, kukoricza, málé vagy törökbúza (Zea Mays L.) bizvást hazánk egyik legnagyobb
Mikrocölöp alapozás ellenőrzése
36. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2017. június Mikrocölöp alapozás ellenőrzése Program: Fájl: Cölöpcsoport Demo_manual_en_36.gsp Ennek a mérnöki kézikönyvnek a célja, egy mikrocölöp alapozás ellenőrzésének
A máért és a holnapért. Hagyomány Megbízthatóság Minõség SPIDER. Rotoros rendterítõk
A máért és a holnapért. Hagyomány Megbízthatóság Minõség Rotoros rendterítõk széles választékú, nagy teljesítményû, profi rotoros rendterítõ. A kiváló alkotóelemek és a rendkívül robusztus felépítés következtében
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-071-018/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a KiK Textil és Non-Food Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
OEP Online jogosultság és TAJ ellenırzés Felhasználói kézikönyv
OEP Online jogosultság és TAJ ellenırzés Felhasználói kézikönyv v.1.5. Budapest, 2008. július 17. Tartalomjegyzék 1 BEVEZETÉS... 3 1.1 A DOKUMENTUM CÉLJA... 3 1.2 KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK... 3 1.3 A DOKUMENTUM
LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (XII. 19.) rendelete A falugondnoki szolgálatról
LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (XII. 19.) rendelete A falugondnoki szolgálatról Lovas Község Önkormányzati képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.
Cölöpözési technológiák
Cölöpözési technológiák Cölöpök anyaguk szerint fa-, acél-, beton-, vasbeton-, A készítés módja szerinti csoportosítás elıregyártott -, helyben készített cölöp talajhelyettesítéssel készülı cölöpök, amelyek
Az R halmazt a valós számok halmazának nevezzük, ha teljesíti az alábbi 3 axiómacsoport axiómáit.
2. A VALÓS SZÁMOK 2.1 A valós számok aximómarendszere Az R halmazt a valós számok halmazának nevezzük, ha teljesíti az alábbi 3 axiómacsoport axiómáit. 1.Testaxiómák R-ben két művelet van értelmezve, az
a szociális és családügyi miniszter irányítása alá tartozó államigazgatási szervekre vonatkozó egységes iratkezelési szabályzatról
7/2000. (VII. 11.) SzCsM rendelet a szociális és családügyi miniszter irányítása alá tartozó államigazgatási szervekre vonatkozó egységes iratkezelési szabályzatról A köziratokról, a közlevéltárakról és
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. I. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során
Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén
Mottó: Felelısségteljes élet és cselekvés a munkahelyeken (Fıcze Lajos) Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén Vegyipari Ágazati Párbeszédbizottság Budapest 2009. május
Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani?
Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani? Esszé az Innováció és kommunikáció tantárgyhoz Készítette: Polgár Péter Balázs, 2007. január 16. A 21. század elejére még
II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Dél-alföldi Operatív Program. Közösségi Közlekedés fejlesztése c. pályázati felhívásához
II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Dél-alföldi Operatív Program Közösségi Közlekedés fejlesztése c. pályázati felhívásához Kódszám: DAOP 2007-3.2.1 A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális
Technikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s.
Technikai elemzés matiou Fio o.c.p., a.s. A prágai PX index nem tudta megtartani az 1180 pontos határt és pont azt tette, ami várható volt az áttörés után: egészen az oldalazás szintjére esett. A külföldi
Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testülete
Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 1 11/2012. Levél Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésérıl készült J e g y z ı k ö n y v Napirend elıtt: 1. Nyugati Kapu
Attól, hogy nem inog horizontális irányban a szélességi- és hosszúsági tengelye körül sem.
Konkrét tanácsok a Salgó-dexion polcrendszer összeszereléséhez Vásárlásunk során a Salgó-dexion polcokat, polcrendszereket sokféle módon állíthatjuk össze az igénybe vételnek, felhasználásnak, valamint
A ló mint mozditóerı s a kocsihúzás.
A ló mint mozditóerı s a kocsihúzás. E. Hospitalier: La Nature. 1883, 106. és 202. szám. A természetbuvár, a sport embere s az ideálista a lovat mindig úgy tekinti, mint az ember legszebb gyızelmét a természeten,
ÖSSZEFOGLALÓ az állami tisztviselőkre vonatkozó illetményemelés bevezetésének tapasztalatairól, javaslat a bérintézkedés módosítására
KÖZSZOLGÁLATI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM MUNKAVÁLLALÓI OLDAL ÖSSZEFOGLALÓ az állami tisztviselőkre vonatkozó illetményemelés bevezetésének tapasztalatairól, javaslat a bérintézkedés módosítására A fővárosi és
Otthoni Alapozó Edzésterv. Alapozó Edzésterv
Alapozó Edzésterv Otthoni alapozó edzésterv: 1 hét 14 1. hét, 1. nap Körök javasolt száma: 1 2. kar-derék kombi2 kar/törzsizmok kar oldalsó-közép könyök-hajlítás, nyújtás kar/váll 8 / 16 kar oldalsó-középtartás
Mechanikai megmunkálás Ipari termék- és formatervezıknek
Mechanikai megmunkálás Ipari termék- és formatervezıknek Összeállította: Dr. Kovács Zsolt NyME FMK Terméktervezési és Gyártástechnológiai Intézet http://tgyi.fmk.nyme.hu NYME FMK TGYI 2006.08.28. 7/1.
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 58. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Szekszárd és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának elfogadására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
Méretlánc (méretháló) átrendezés elmélete
Méretlánc (méretháló) átrendezés elmélete Tőrés, bázis fogalma és velük kapcsolatos szabályok: Tőrés: A beszerelendı, vagy megmunkálandó alkatrésznek a névleges és a valós mérete közötti megengedhetı legnagyobb
Minıségirányítási felülvizsgálat (audit)
Dunaújvárosi Fıiskola Ipari folyamatok minıségirányítási projektje Minıségirányítási felülvizsgálat (audit) Alapkérdések Mit jelent az audit fogalma? Melyek az audit típusai? Mi történik az auditon? Kit
Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 2 Tartalomjegyzék... 2... 6 Alapfogalmak tisztázása... 6 Bemelegítés... 11 Nyújtás... 12 Eszközök... 12 Alapozó zsírégetı edzés... 13 Haladó zsírégetı edzés... 14 Naplózás...
www.biztonsagautosiskola.hu A GUMIABRONCS
A GUMIABRONCS A gumiabroncs felépítése futófelület mintaárok mintaelem övbetétek védıbetét peremvédı légzáró réteg peremhuzal-karika A gumiabroncs szerkezete és használata GUMIABRONCS RADIÁL (R) DIAGONÁL
Technikai adatlap United Sealants USFIX-P300 Dűbelragasztó (PESF)
Technikai adatlap United Sealants USFIX-P300 Dűbelragasztó (PESF) Poliészter bázisú, sztirénmentes, csekély szag-kipárolgású, magas minőségű, gyors kötésű, 2 komponensű dűbelragasztó rendszer. A termékhez
VDP-616 VEZETÉK NÉLKÜLI VIDEÓS KAPUTELEFON SZETT HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
VDP-616 VEZETÉK NÉLKÜLI VIDEÓS KAPUTELEFON SZETT HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOM A kültéri egység 3 A beltéri egység.. 3 A kijelzın megjelenített információk 4 Kezelıi útmutató. 5 Szerelıi útmutató 6 Technikai
Felmérés az infrastruktúrával való hallgatói elégedettségrıl SZTE BTK 2006
Felmérés az infrastruktúrával való hallgatói elégedettségrıl SZTE BTK 26 I. Bevezetı A 26-os év tavaszi szemeszterének végén próba jelleggel adatokat győjtöttünk - egy elektronikus alapú kérdıív segítségével
GXR Kft felújított berendezései
GXR Kft felújított berendezései Technikai ismertetı PFE AUTOMAILER 1 Irodai célokat szolgáló borítékoló berendezés, kb. 25.000 darabos havi csomagolási szükségletig. Egyszerően kezelhetı, a két adagoló
ElektrO-ParT elektronikai alkatrész nyilvántartó program leírás.
ElektrO-ParT elektronikai alkatrész nyilvántartó program leírás. 1. ábra A program, indítás után az 1. ábra szerint fog megjelenni. Ebben az ablakban tudunk új alkatrészt felvinni vagy meglévőt módosítani.
Karóra FULL HD rejtett kamerával Használati útmutató:
! Karóra FULL HD rejtett kamerával Használati útmutató: A szállító elérhetősége: SHX Trading s.r.o. V Háji 15, 170 00 Praha 7 1. oldal www.kemtech.hu # Fontos információk a berendezés vízállóságáról: Az
AZ EGYÜD ÁRPÁD MŐVÉSZETI ISKOLÁÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések. II. Az egyesület célja és alapvetı feladatai
AZ EGYÜD ÁRPÁD MŐVÉSZETI ISKOLÁÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések - A szervezet elnevezése: Együd Árpád Mővészeti Iskoláért Egyesület - Szervezeti forma: Egyesület - Az egyesület székhelye:
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010
A. lefölözött tej értékesítése közvetlen eladás, túró- és sajtkészítés útján. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.
A. lefölözött tej értékesítése közvetlen eladás, túró- és sajtkészítés útján. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.) I. Lefölözött tej név alatt a fölözetlen tejnek zsíron kívüli alkatrészeit
INTENZÍV GRUBBER KARAT
INTENZÍV GRUBBER KARAT 2 Tarlómegmunkálás napjainkban A tarlómegmunkálás célja az utóbbi években sok helyen megváltozott. Korábban főként a gyomnövények elleni védekezésül és talajlazításként szolgált.
Kamatos kamat II. Írta: dr. Majoros Mária
Oktassunk vagy buktassunk Majoros Mária 28. április Írta: dr. Majoros Mária A számítógépek tömeges elterjedése és az internet megváltoztatták az ismeretszerzés formáit. Az iskolai oktatás mindig rendelkezett
Kötelezı Felelısségbiztosítási Kárrendezési Szabályzat kivonata
Kötelezı Felelısségbiztosítási Kárrendezési Szabályzat kivonata (Készült a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének Felügyeleti Tanácsa 8/2006. (X.12.) számú ajánlásának megfelelıen, figyelembe véve
Bognár Tamás* A VEVİI NÉZİPONT A BALANCED SCORECARD RENDSZERÉBEN
Bognár Tamás* A VEVİI NÉZİPONT A BALANCED SCORECARD RENDSZERÉBEN A sikeres vállalkozások vezetıi mindannyian egyetértenek abban, hogy az irányítás során folyamatosan szem elıtt kell tartani a vállalkozás
ComFit Kft. részére végzett Farmakovigilanciai irodalomfigyelés - Megbízói elégedettség mérő kérdőív 2013. február 11.
ComFit Kft. részére végzett Farmakovigilanciai irodalomfigyelés - Megbízói elégedettség mérő kérdőív 2013. február 11. Kiküldött kérdőívek száma: 35. A kimutatás a kitöltött kérdőívek adatait tartalmazza
TANULMÁNYTERV Kishartyán község településrendezési tervének módosításához. (Kishartyán, 073/1 hrsz.-ú ingatlanra)
TANULMÁNYTERV Kishartyán község településrendezési tervének módosításához (Kishartyán, 073/1 hrsz.-ú ingatlanra) A tervezett fejlesztés helyszíne (Forrás: maps.google.hu) Salgótarján, 2012. június 20.
Dupla szív alakú kapás grubber 4 késsoros. Alkalmazkodás a legmagasabb szintű igényekhez.
Szárnyas késes grubber Dupla szív alakú kapás grubber 2 késsoros 3 késsoros 4 késsoros Alkalmazkodás a legmagasabb szintű igényekhez. Rendkívüli technika a legmagasabb szintű igények kielégítésére. A Tukan