Mindent megtettünk, hogy ne legyen akadálya a közös éneklésnek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mindent megtettünk, hogy ne legyen akadálya a közös éneklésnek"

Átírás

1 Adj egy ötöst! A pályázatban való részvételről szinte egyöntetű volt az osztály véleménye. Arról, hogy ki legyen a partnerünk, elfogadták a javaslatomat, mert a szomszéd intézmény szinte kínálta magát. Bár közel vagyunk, a gyerekek mégis csak annyit tudtak, fogyatékkal élőket gondoznak ott. Rögtön volt három jelentkező, akikkel átmentünk az intézményvezetőhöz, ismertettük vele az Adj egy ötöst! programot. Örült a megkeresésnek és bevonta az intézmény vezető pedagógusát, aki végig segítette tevékenységünket. A gyerekek úgy léptek ki a kapun, hogy akkor is megcsináljuk a közös programot, ha nem kerülünk a legjobbak közé! Az osztályban némi vita után alakult ki a közös délután terve: mesét játsszunk el, és labdázzunk a gyerekekkel. A program közvetlen előkészítésére Nyilasné Kertész Julianna a VESZSZ vezető pedagógusa látogatott hozzánk és a fogyatékossággal élőkről beszélgetett a gyerekekkel. Új ismeretekkel gazdagodtunk és megosztottuk, pontosítottuk a meglévőket. Válaszokat kaptunk a minket foglalkoztató kérdésekre. Miért lettek betegek a gyerekek? A válasszal kapcsolatban az osztály tanulói elgondolkodtak azon, hogy végül is bárki lehet balesetből eredően fogyatékkal élő, akár közülük is, mint ahogyan a gondozottak között is van ilyen.

2 Meg fognak gyógyulni ezek a gyerekek? Tapintható volt a csend, amikor hallották, hogy ez egy állapot, ahol, ha van is, minimális a gyógyulás esélye. Nem akarták, nem szeretik őket a szüleik, azért kerültek ide? Mélyen megérintette őket, hogy a szülők ápolni, gondozni nem tudják, ezért voltak kénytelenek az intézetre bízni őket, de ugyanúgy szeretik, és amikor csak tudják, látogatják gyerekeiket. Etika és osztályfőnöki órán kisfilmeket néztünk meg a fogyatékossággal élők mindenapjairól, az őket érő kihívásokról. Átéreztük nehézségeiket, beszélgettünk a segítségadás lehetséges módjairól. Iskolánk pszichológusa is bekapcsolódott az érzékenyítésbe: olyan játékos foglalkozást tartott, ahol a gyerekek kipróbálták, hogyan bízhatják magukat vakon az őket vezető társukra, milyen érzés felelősség, vezetni valakit. Mozgáskorlátozottként kellett helyet változtatniuk, szavak nélkül kellett elmondaniuk érzéseiket. A Mese-játék próbáin nagy izgalommal készültünk. A főpróbára meghívtuk a 2. osztályosokat, akik élvezték a közös mese-játékot, kíváncsiak voltak, hová készülünk és miért. Elmeséltük, és innen az ő szüleik évfolyamtársaik is vitték hírét a rendezvénynek. Eddig a szomszéd intézmény lakóit többnyire a rácsok mögül figyeltük, ha átesett a labda, vagy hallottuk a Szivárvány zenekar műsorát.

3 2017. május 31.- a program megvalósításának napja Eljött a mi időnk, hogy megismerkedjünk az odaát élőkkel. Egy utolsó leltár: megvan minden: jelmezek, labdák, innivaló. A 30 megilletődött gyerek, fényképezővel, videóval felszerelve meglátogattuk a mellettünk lévő intézményben élő középsúlyos fogyatékossággal élő gyerekeket. A kezdeti tartózkodás lassan oldódott. A karkötők és kitűzők alapítványi mentorunk, Kata jóvoltából a résztvevőkre kerültek. A Szivárvány zenekar előadását még egymás nézegetésével és tapssal kísérték. Mindent megtettünk, hogy ne legyen akadálya a közös éneklésnek

4 A Szeretitek a mesét? kérdés volt a varázsszó- a jelmezek hamar gazdára találtak, valami elindult... A teknős és a nyúl meséjét együtt játszották el valamennyien, hangosan bíztatva hol egyik-hol másik versenyzőt. Sárgarépa, káposzta, nyuszi lesz a bajnok ma! - Béka hátán nehéz teknő, a versenyben ő lesz első! A közös ünneplésnél már mindenki bekapcsolódott a körbe. A tikkasztó forróságot sikeresen enyhítettük a finom szörppel. Az ajándék lufik felfújása után kezdetét vette a játék:

5 Hármasban csoportban, dobva, ütve, focival, jelelve, vagy csak mutatva kialakultak az együtt játszók csapatai. Közben gyorsan eltelt a délután.. Az Adj egy ötöst! molinója előtt közösen fotózkodtak párokban az új barátokkal, és mi valamennyien, akik részese lehettünk ennek a délutánnak.

6 Gergő jött oda hozzám: Tessék elképzelni, azt mondta nekem Lacika, hogy szeretlek, mikor jössz legközelebb? Mit válaszoltam? Amikor szeretnétek átjönni, szóltok, és jöhetünk. Péterné Nagy Ágota

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és

Részletesebben

Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás

Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás Ideje: október 22-én délután Kezdés: 13.30 Zárás: 15.30 Az ünnepi műsor a zárást követően lesz. (Felelősök a 8. osztályosok) Felső tagozatosoknak

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus FOGYATÉKOSSÁGRÓL ÁLTALÁBAN A fogyatékosságot meghatározhatjuk: - orvosi, - társadalmi,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló

Iskolai Közösségi Szolgálat. Teljesítési napló Iskolai Közösségi Szolgálat Teljesítési napló Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Cím: Osztályfőnök: Iskola pecsétje: 1 Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat egy

Részletesebben

Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 2012/2013

Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 2012/2013 Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 01/013 Gimnáziumunkban erősíteni szeretnénk diákjaink szociális érzékenységét és elkötelezettségét. Ennek alapja az, hogy tapasztalatokat

Részletesebben

OTTHONT MINDENKINEK! Projektzáró szakmai találkozó szeptember 29.

OTTHONT MINDENKINEK! Projektzáró szakmai találkozó szeptember 29. OTTHONT MINDENKINEK! - OTTHONT MINDENKINEK! Projektzáró szakmai találkozó 2016. szeptember 29. Fogyatékos gyermekek a gyermekvédelmi gondoskodásban - Az Otthont mindenkinek program bemutatása Borbély Kata,

Részletesebben

József Attila Tagintézmény. Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere?

József Attila Tagintézmény. Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere? József Attila Tagintézmény Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere? Tanulónépesség jellemzői SNI tanulók nagy száma (51%) BTMN tanulók számának folyamatos növekedése (5%) Túlkorosság Többszörös

Részletesebben

Szekszárdi SZC Apáczai Csere János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Szekszárdi SZC Apáczai Csere János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Szekszárdi SZC Apáczai Csere János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Szakirányok Informatika Rendészet Kereskedelmi Közgazdasági Közlekedés Közlekedésgépészet + OKJ-s nappali és esti képzések

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői:

Részletesebben

Hírlevél. A múlt hónapban történt

Hírlevél. A múlt hónapban történt Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Évfolyam:7. Tantárgy: Osztályfőnöki óra. Az óra anyaga: Barátok szövegfeldolgozás. A barátság fontossága. Neked ki a barátod?

Évfolyam:7. Tantárgy: Osztályfőnöki óra. Az óra anyaga: Barátok szövegfeldolgozás. A barátság fontossága. Neked ki a barátod? Évfolyam:7. Tantárgy: Osztályfőnöki óra Az óra anyaga: Barátok szövegfeldolgozás. A barátság fontossága. Neked ki a barátod? Az óra célja: - Szociális képességek fejlesztése - Kommunikációs készség bátorítása

Részletesebben

Párkapcsolat. Mi jut eszedbe a szerelemről, a párkapcsolatról? Írd le ide. Rajzolhatsz is!

Párkapcsolat. Mi jut eszedbe a szerelemről, a párkapcsolatról? Írd le ide. Rajzolhatsz is! Párkapcsolat Mi jut eszedbe a szerelemről, a párkapcsolatról? Írd le ide. Rajzolhatsz is! A szerelem nekem azt jelenti, hogy Számomra nincs párkapcsolat anélkül, hogy Egy kapcsolatban szükségem van arra,

Részletesebben

Csukás István A LEGKISEBB UGRIFÜLES. Könyv moly kép ző Ki adó

Csukás István A LEGKISEBB UGRIFÜLES. Könyv moly kép ző Ki adó Csukás István A LEGKISEBB UGRIFÜLES Könyv moly kép ző Ki adó Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyúl. Vagyis az az igazság, hogy ott, azon a bizonyos réten több nyúl is volt; hogy egészen pontosak

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2018-2019. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 26.- Baja- Megyei Horvát tanulmányi verseny A versenyt minden évben Bátyán rendezik meg, idén Baja volt a helyszín. A Dusnoki Általános Iskola három

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

VIZI SÁRKÁNYOK. Hajdúnánás Városi Önkormányzat I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA

VIZI SÁRKÁNYOK. Hajdúnánás Városi Önkormányzat I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA Hajdúnánás Városi Önkormányzat VIZI SÁRKÁNYOK I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA A verseny célja: Megismertetni a vízi sportok egyik csapatépítő ágával a tanuló ifjúságot

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

PH I. ütem Komárom-Esztergom megye Országosan beérkezett 555 db pályázat, ebből nyertes 351 db.

PH I. ütem Komárom-Esztergom megye Országosan beérkezett 555 db pályázat, ebből nyertes 351 db. KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu TÁMOP 3.1.4.B-13/1-2013-0001 PH I. ütem Komárom-Esztergom megye Országosan beérkezett

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2013/2014 tanév Készítette: Kaszáné Szászi Edit Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola Szent István Általános Tagiskolájának Gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse Nézz

Részletesebben

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok U9 3 m 3 m U7 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 Szabály játékok 5:3 x x x x Labda nélküli koordináció célbarúgással Szerep játékok 3:3 x x x x 5:5 x x x x 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi feladatok, játékok U7: 5-6 évesek

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanév A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Miniszteri dicséretben részesült az Irinyi János Általános Iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Miniszteri dicséretben részesült az Irinyi János Általános Iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Miniszteri dicséretben részesült az Irinyi János Általános Iskola A Virágos Magyarország környezetszépítő versenyben az idei évben Létavértes település

Részletesebben

XXXII. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY Komplex anyanyelvi készségek tantárgy 3. évfolyam VÁC 2014.

XXXII. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY Komplex anyanyelvi készségek tantárgy 3. évfolyam VÁC 2014. XXXII. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY Komplex anyanyelvi készségek tantárgy 3. évfolyam VÁC 2014. KEDVES GYEREKEK! JÓ VERSENYZÉST KÍVÁNUNK! Olvasd el figyelmesen a történetet! Az elrepült focilabda

Részletesebben

Fogyatékos embertársaink. Kézen fogva

Fogyatékos embertársaink. Kézen fogva Kézen fogva Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdô, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák. ( ) De volt ott egy ember, aki

Részletesebben

MODERIRANA RAZLIČICA

MODERIRANA RAZLIČICA Državni izpitni center *N11113132* RENDES MÉRÉS 3. szakasz MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 2011. május 6., péntek ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 3. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS MODERIRANA RAZLIČICA RIC 2011

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2017. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III.

HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III. A versenyző neve: HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés Forduló: III. Osztály: 3. Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Az iskola kódja: H- Elérhető pontszám: 39 p. Ellenőrizte:

Részletesebben

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében

Részletesebben

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve Ifjúságvédelmi felelős munkaterve A Tápiószelei Általános Iskola ifjúságvédelmi felelőse: Kosaras Katalin Fogadóórája: - alsó tagozaton (Farmosi úti iskolában) A hét hétfő 10-12 óra között B hét hétfő

Részletesebben

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM (köznevelési, közérdekű iskolai közösségi szolgálat) 2012. Előzmények, célok A ÉTA szövetség, mint fogadó szervezet 2011. második félévében kezdte meg a

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

KUTYÁVAL EGY MOSOLYÉRT ALAPÍTVÁNY 30/ , 70/ Kecskemét, Petúr-bán u 2/a

KUTYÁVAL EGY MOSOLYÉRT ALAPÍTVÁNY  30/ , 70/ Kecskemét, Petúr-bán u 2/a Tisztelt Hölgyem/Uram! A Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány titkáraként szeretném bemutatni közhasznú alapítványunkat, melyet 2011-ben alapítottunk azzal a céllal, hogy kutyás terápiával, segítő kutyák

Részletesebben

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)?

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? 1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? a) a gyermekem sok verset, éneket tanuljon 0 0,0% b) érezze jól magát az óvodában 19 70,4% c) minél többet játsszon 11 40,7% d) barátokat,

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálat

Az iskolai közösségi szolgálat Emberi Erőforrások Minisztériuma KÖZNEVELÉS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY Oktatási és Nevelési Programok Osztálya Az iskolai közösségi szolgálat (nem közmunka) IKSZ = Iskolai Közösségi Szolgálat Lelki háttér Jót

Részletesebben

Fél ötkor mindannyian megérkeztünk az idősek otthonába. Megtekintettük a csodálatos kápolnát, az ünnepség helyszínét.

Fél ötkor mindannyian megérkeztünk az idősek otthonába. Megtekintettük a csodálatos kápolnát, az ünnepség helyszínét. Idősek világnapja Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Ez a tény adta az ötletet, hogy egy szép műsorral felkészüljünk, majd ellátogassunk a Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

Marica Bábszínház- Holnemvolt Park

Marica Bábszínház- Holnemvolt Park Marica Bábszínház- Holnemvolt Park Játszók: Tárnok Marica és Sz. Nagy Mária bábművészek Június 6. péntek 15.00 Vásárosdi (3-8 éveseknek) Játszók : Tatai Zsolt és Tatai Amál 15 perces bábelőadások. Belépő:

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2015. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉS RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSA JANOVICS LÁSZLÓ

A SZAKKÉPZÉS RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSA JANOVICS LÁSZLÓ A SZAKKÉPZÉS RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSA JANOVICS LÁSZLÓ A SZAKKÉPZÉS REFORMJA 2010 után egy átfogó köznevelési és szakképzési reform indul el: 3 éves szakképzés közismeret helyett szakmai képzés duális szakképzés

Részletesebben

Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ. Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja

Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ. Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0160 Pedagógiai Innováció a Göcsej Kapujában projekt HÚSVÉT TÉMAHÉT Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ Napköziotthonos Óvoda Bak Részben osztott Nagycsoportja Készítette:

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI KÖZÉP SZINT Gráfok

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI KÖZÉP SZINT Gráfok MTEMTIK ÉRETTSÉGI TÍPUSFELDTOK MEGOLDÁSI KÖZÉP SZINT Gráfok 1) Egy gráfban 4 csúcs van. z egyes csúcsokból 3; 2; 2; 1 él indul. Hány éle van a gráfnak? Egy lehetséges ábrázolás: gráfnak 4 éle van. (ábra

Részletesebben

Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása

Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása 2008/2009. tanév Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása Helyzetelemzés: Minden gyermek életének meghatározó élménye az iskolába lépés időszaka. Ekkor az óvoda játékos világa után

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ)

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Kinek szól? A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az érettségi vizsga megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítése, amelyet első alkalommal

Részletesebben

Nyári napközis tábor Programfüzet

Nyári napközis tábor Programfüzet Nyári napközis tábor Programfüzet Paksi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. június 29. augusztus 14. Általános napirend: 9:30-10:00 Érkezés 10:00-10:45 45 perces foglalkozás 10:45-11:00 Szünet 11:00-11:50

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TARTALOM A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓI... 2 MEGKÜLÖNBÖZTETŐ

Részletesebben

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által Kossuth Morzsák November 11.: Márton nap alkalmából ismét összegyűlt az iskola apraja-nagyja. A 4. osztály már a délelőtt folyamán is szorgoskodott a konyhában, hogy vendégül láthassák társaikat. Mert

Részletesebben

Juhász Bence. A nagy litikamu

Juhász Bence. A nagy litikamu Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

GYERMEKNAP MÁJUS 19. FORGATÓKÖNYV

GYERMEKNAP MÁJUS 19. FORGATÓKÖNYV GYERMEKNAP 2017. MÁJUS 19. FORGATÓKÖNYV TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2017. A program időpontja: 2017. május 19. (péntek) 9 00-13 00 A program helyszíne: Az Általános

Részletesebben

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Február 03-án, az idősödő szervezet, testi változások, és az egészséges öregedés 30 pontja című olvasmányok megvitatására került sor a hallottak alapján.

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Gyerekesély Program Hírlevél

Gyerekesély Program Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2014. III. Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

AZ ISKOLAI ELFOGADÁS PROGRAM

AZ ISKOLAI ELFOGADÁS PROGRAM AZ ISKOLAI ELFOGADÁS PROGRAM TÁJÉKOZTATÓ ETIKUS ISKOLA, ETIKUS OSZTÁLY PROGRAM Az iskolai viselkedési nehézségek gyökere leginkább a tolerancia hiánya, egymás elfogadásának valamilyen mértékű képtelensége.

Részletesebben

ELŐZETES JELENTKEZÉSI LAP

ELŐZETES JELENTKEZÉSI LAP ELŐZETES JELENTKEZÉSI LAP a KLIK Budapest XV. Tankerületének általános iskoláiba Alulírott... kérem, hogy a 2016/2017. tanévtől gyermekem elhelyezését a... Általános Iskolában* a... osztályban szíveskedjék

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

TÓPARTI GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 5 ÉVFOLYAMOS ANGOL NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS GIMNÁZIUMI OSZTÁLY KÉMIA-BIOLÓGIA IRÁNYULTSÁG 5200

TÓPARTI GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 5 ÉVFOLYAMOS ANGOL NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS GIMNÁZIUMI OSZTÁLY KÉMIA-BIOLÓGIA IRÁNYULTSÁG 5200 hátrányos helyzetű tanulót, ezt követően azt a jelentkezőt, akinek a lakó, ennek hiányában a tartózkodási az iskola székhelyének, telephelyének településén található, illetve akinek különleges helyzete

Részletesebben

Kösz, hogy jössz! Mosoly Váltó az Ultrabalatonon profi adománygyűjtők kalauza -

Kösz, hogy jössz! Mosoly Váltó az Ultrabalatonon profi adománygyűjtők kalauza - Kösz, hogy jössz! Mosoly Váltó az Ultrabalatonon 2017 - profi adománygyűjtők kalauza - Örülünk, hogy felkeltette érdeklődésedet a Mosoly Alapítvány adománygyűjtő akciója. Részvételeddel nagyon sokat segítesz,

Részletesebben

Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM

Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM Tanúsítvány száma: 1/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2016. január 30. Kérelmező neve: Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Korlátolt

Részletesebben

JAVÍTÓKULCS. Az elrepült focilabda

JAVÍTÓKULCS. Az elrepült focilabda Az iskolától nem messze van egy focipálya. Kerítés választja el az úttesttől. A fiúk gyakran mennek oda focizni. Laci a legjobb játékos. Gyorsan fut, ügyesen cselez, és sok gólt lő. Péntek délután egymás

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Első szex Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári tevékenység Tanulói

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/2017. 8. OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK 2016.10.20. A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra kell hozniuk honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. 2016.10.31. Az általános

Részletesebben

DRÁMAFUTÁR DRÁMAFUTÁR. tanítási drámaprogram 2010. a Vajdasági Magyar Drámapedagógia Társaság és a budapesti Káva Kulturális Műhely programja

DRÁMAFUTÁR DRÁMAFUTÁR. tanítási drámaprogram 2010. a Vajdasági Magyar Drámapedagógia Társaság és a budapesti Káva Kulturális Műhely programja DRÁMAFUTÁR DRÁMAFUTÁR tanítási drámaprogram 2010 a Vajdasági Magyar Drámapedagógia Társaság és a budapesti Káva Kulturális Műhely programja A Drámafutár elnevezésű program tanítási drámafoglalkozásokat

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben

Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben Készítette: Mézes József 2015. február 2012 a fogalom megjelenése szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett

Részletesebben

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több

Részletesebben

Forgó Morgó. A CECED Magyarország Egyesülés Forgó Morgó programja 2006-2014.

Forgó Morgó. A CECED Magyarország Egyesülés Forgó Morgó programja 2006-2014. Forgó Morgó A CECED Magyarország Egyesülés Forgó Morgó programja 2006-2014. Kik vagyunk A CECED Magyarország Egyesülés 2004-ben alakult tagja a brüsszeli székhelyű európai CECED-nek non-profit alapon működő

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás

Részletesebben

A Mindenkinek Becsengettek! program

A Mindenkinek Becsengettek! program A Mindenkinek Becsengettek! program A Mindenkinek becsengettek! elnevezésű oktatási esélyegyenlőségi program 2009-ben Magyarországon jött létre azért, hogy teret biztosítson a fogyatékkal élők számára

Részletesebben

TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 Feladatterv. Megjegyzés. szeptember október. szeptember október. augusztus. augusztus. november. november.

TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 Feladatterv. Megjegyzés. szeptember október. szeptember október. augusztus. augusztus. november. november. 1. Projektszervezet kialakítása, működtetése 1. Projekt szervezet kialakítása, működtetése Feljegyzés (jelenléti ív) Havonkénti megbeszélés 2. alkalmazása 1 016 000 Ft Kinevezés módosítása 3. alkalmazása

Részletesebben

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Pirosmalac Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/pirosmalac)

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 11. Fogyatekossäggal elök

Központi Statisztikai Hivatal. 11. Fogyatekossäggal elök Központi Statisztikai Hivatal. EVI NEPSZÄMLÄLÄS 11. Fogyatekossäggal elök Budapest, 2014 TARTALOM Bevezetö 5 Täbläzatok 7 1. A fogyatekossäggal elök visszatekintö adatai 11 2. A fogyatekossäggal elök reszletes

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Team vezető Intézményvezető. Intézményvezető Mentoráltak

Team vezető Intézményvezető. Intézményvezető Mentoráltak ADAPTÁCIÓS TERV: "Mesés hármas" Gyerek-szülő-pedagógus együttműködés gyakorlata a Kék Madár Programban 1. ELŐKÉSZÍTÉS, FELKÉSZÜLÉS Átadó Átvevő Indikátor Sikerkritérium dokumentumai 1.1. Kapcsolatfelvételkapcsolati

Részletesebben