A principátus rendszere. - társadalmi téren a plebejusok tönkremenetele, nincstelenné válása
|
|
- Ervin Bodnár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A principátus rendszere 1. Előzménye: a köztársaság válsága a régi köztársaság több szempontból is válságba került a hódító háborúk miatt: - társadalmi téren a plebejusok tönkremenetele, nincstelenné válása - a hadsereg válsága összefügg a plebejusok problémájával (nincstelenné válnak, nem tudnak katonáskodni létszámcsökkenés, emellett pedig morális válság is jelzi a haderőt a még harcoló plebejusok nem látnak jövőt maguk előtt, semmi hasznuk a hódításokból) - politikai rendszer terén Róma kinőtte államszervezetét egy városra méretezték, nem egy birodalomra hosszabb ideig hivatalban lévő hivatalnokok kellenének, erősebb központi irányítás mindez az egyeduralom felé mutat - polgárjogi válság Róma a szövetséges itáliai népektől ugyanúgy elvárja a harcokban való részvételt, de jogaik korlátozottak, nem kapnak teljes jogot (római polgárjog) A válság eredménye: a politikai élet megosztottsága a hatalmat birtokló patríciusok a hódítások fő haszonélvezői, ők semmilyen változtatást nem támogatnak, mert az csökkentené szerepüket. Ők a gazdasági és politikai élet urai, szokás optimatáknak (legjobbak) vagy szenátori rendnek nevezni őket a másik oldalról kibontakozik egy reformtábor, mely a problémák orvoslását tekinti elsődlegesnek; az első reformpolitikusok a Gracchus-fivérek (Tiberius és Caius) voltak, politikájuk folytatóit nevezik néppártiaknak Az optimaták és a néppárt ellentéte a Kr.e. II. sz. végére fegyveres összecsapásokhoz, a politikai élet eldurvulásához vezet beköszönt a polgárháborúk kora A polgárháborús időszak jellemzője a fegyveres erő meghatározó volta miatt, hogy a hadvezérek szerepe erősödik meg. Jó példa erre Marius, aki hadseregreformjával segítette is ezt a folyamatot: reformja révén a kiszolgált katonák (veteránok) 16 év szolgálat után földet kaptak, ezt pedig a hadvezér volt köteles biztosítani számukra. A hadvezér és serege között tehát szoros érdekszövetség alakult ki, a katonák adott esetben vezérük politikai törekvéseit is támogatták. Szintén hadvezér volt Cornelius Sulla, aki elsőként ragadta magához hosszú idő után az egyeduralmat (Kr.e között volt dictator, korlátlan hatalmú vezető Rómában). Bár az optimatákat támogatta, mégis ő mutatott rá először a válság megoldási útjára (hosszabb ideig, egy kézben összpontosítani a hatalmat). Sulla után is hadvezérek határozták meg a politikai életet: Kr.e. 60-ban három hadvezér kötötte meg az első triumvirátust (Julius Caesar, Pompeius és Crassus), közülük Kr.e. 48-ban Caesar ragadta magához a vezetést, miután legyőzte Pompeiust Pharszalosznál. Caesar azonban kevésbé leplezte egyeduralmát, ráadásul politikai ellenfeleivel is könyörületes volt: Kr.e. 44-ben ellenfelei, akik azzal vádolták, hogy királyságra tör, összeesküvést szőttek ellene, és március 15-én (Idus) meggyilkolták. Caesar örökbefogadott fia (egyébként unokaöccse) volt Octavianus. A hatalom megszerzéséig hasonló utat járt be, mint Caesar: Kr.e. 43-ban szövetséget kötött Marcus Antoniusszal és Lepidusszal (II. triumvirátus). Kr.e. 42-ben még együtt győzték le Caesar gyilkosainak (Brutus és Cassius) seregét
2 Philippinél, ám a szövetség hamar bomlásnak indult. Antonius Cleopátrához fűződő szerelme miatt több időt töltött Egyiptomban, míg Octavianus Rómában maradt, és igyekezett kikezdeni Antonius helyzetét. Kettőjük között Kr.e. 31-ben került sor a döntő összecsapásra: az actiumi csatában Octavianus hajóhada legyőzte Antonius és Cleopátra erőit. 2. A principátus kiépülése: gyakorlatilag már Actium után Octavianus lett a politikai élet ura Kr.e. 27-ben formálisan lemond rendkívüli hatalmáról, mondván, hogy helyreállította a békét, véget vetett a polgárháborúknak. A szenátus azonban felkéri az állam további kormányzására. Mindez persze csak színjáték: Octavianus elég katonai erővel rendelkezett, hogy a szenátus hatalmát megtörje. Lemondásával Caesar sorsát akarta elkerülni: ne mondja senki, hogy ő ragaszkodott, és erővel ragaszkodott a hatalomhoz. A szenátus felkérése legalizálta hatalmát: innentől nyugodtan mondhatta, hogy nem saját akaratából van hatalmon. A szenátustól új, megtisztelő nevet is kapott: Augustus ( a fenséges, istenektől gyarapított férfi ), melyet ezután személynévként használt. Kr.e. 31 vagy 27. tekinthető a köztársaság végének: Rómában tartósan visszatér az egyeduralom, a köztársaság helyét a császárság veszi át. A császárkor első szakasza a principátus kora (kb. Kr.u. 280-ig tart). A név Augustus legfontosabb címéből ered: princeps első polgár, a szenátus elnöke. A szenátusban elsőként szavazó személy, ahogy ő szavaz, az a követendő, vagyis irányítja a szenátust, mely a köztársaság korában Róma legfőbb irányító testülete volt. Augustus óvatosabb volt Caesarnál: a principátus lényege a burkolt egyeduralom, igyekszik hangsúlyozni, hogy a szenátus és a nép akaratából van hatalmon. Nevezhető látszatköztársaságnak is: a köztársaság jellemzői megmaradtak (szenátus, magistratusok),de már egy ember irányítása alatt. Hogy ez mégsem a régi köztársaság már, azt jól mutatja, hogy Augustus (Caesarhoz hasonlóan egyébként) halmozza a tisztségeket (ilyen a régi köztársaság idején nem fordulhatott elő): - A princeps cím mellett: többször volt consul (a régi köztársaságban jó esetben egyszer lehetett valaki consul) - néptribunus (így rendelkezik a vétójoggal, amely révén a szenátus döntéseit érvénytelenítheti) - imperátor (a hadsereg legfőbb parancsnoka) - censor (a szenátus névsorát ő állítja össze, nyilván híveit ülteti be soraiba) - pontifex maximus (főpap, a vallási élet irányítója) A hatalom igazi alapja azonban a hadsereg: rendszere burkolt katonai diktatúra. Augustus személyes testőrséget is szervezett, ők az ún. praetorianusok, akik kifejezetten a princeps katonai védelmét látták el. Ami miatt mégis stabil ez a rendszer: a nyugalom, amit teremtett; uralmával véget ért a polgárháború, beköszöntött pax Romana (római békeévek) kora. A polgárháborúkba belefáradt rómaiak elfogadták Augustus rendszerét.
3 Ebben persze szerepe volt a jóléti intézkedéseknek is: Augustus igyekezett a tömegek figyelmét elterelni a politikától: a Panem et circenses ( Kenyeret és cirkuszi játékokat ) elvét alkalmazva gyakran rendez ingyengabona-osztást, szórakoztató eseményeket. Propagandája is erősíti a régi köztársaság látszatát (pl. a hagyományos istenek tiszteletét erősíti, védi a közerkölcsöket, számos templomot állíttat helyre). Kultúrpolitikusa, Maecenas a korszak legkiválóbb költőit (Horatius és Vergilius) nyerte meg, hogy a princeps rendszerét dicsőítsék. Külpolitikáját is a béke jellemzi: kevés háborút indít, célja az volt, hogy a birodalom határait természetes határokhoz igazítsa. Uralma alatt lett ennek jegyében provincia a mai Dunántúl Pannonia provincia néven. A provinciák kormányzásában változásokat hajt végre: egy részüket saját igazgatása alá rendeli (császári provinciák), más részüket a régi irányítás jellemzi (helytartók). A császári provinciák közül kiemelkedik Egyiptom, mely a birodalom egyik leggazdagabb gabonatermő területe volt. Augustus nem véletlenül tartotta meg saját kezében: szüksége volt a stabil gabona utánpótlásra a jóléti intézkedések miatt (ingyen gabonaosztás).
4
5 Augustus önéletrajza 1. Tizenkilenc éves koromban a magam elhatározásából és és a magam költségén hadsereget szerveztem, amelynek segítségével a párturalomtól elnyomott államot felszabadítottam. Ezen a címen a senatus (...) engem és a consulokat bízott meg azzal, hogy legyen gondunk rá, hogy az állam semmi kárt ne szenvedjen. A nép pedig ugyanebben az évben, miután a háború során mindkét consul elesett, consullá és triumvirré választott az állam ügyeinek rendbehozatalára. 2. Atyám gyilkosainak istentelen tettét törvényes ítélettel megtoroltam: száműzettem, majd - amikor fegyverrel támadtak az állam ellen - nyílt csatában kétszer is legyőztem őket. 3. Sokszor viseltem hadat szárazon és vízen, belső és külső ellenség ellen az egész földkerekségen, és győzelmeim után minden kegyelmet kérő polgárnak megkegyelmeztem. Az idegen népeket nem irtottam ki, ha biztonságunk veszélyeztetése nélkül meg lehetett nekik bocsátani, inkább megoltalmaztam őket. Körülbelül római polgár tette le kezembe az esküt. Ezek közül szolgálati éveik leteltével coloniákba telepítettem (...) földet utaltam ki a számukra, vagy katonáskodásuk jutalmául pénzt adtam nekik. 4. Kétszer vonultam be ovációval, háromszor ünnepélyes diadalmenetben, és huszonegyszer kiáltottak ki imperátorrá. A senatus több diadalmenetet is szavazott meg számomra, de én nem fogadtam el. Tizenháromszor voltam consul, mikor ezeket írtam, és harminchétszer nyerten el a tribunusi hatalmat. 5. A dictaturát, amelyet a nép és a senatus mind távol-, mind jelenlétemben megszavazott (...) nem fogadtam el. Nem utasítottam azonban vissza a nagy ínség idején a gabonaellátásról való gondolkodást. Az akkor egyszer s mindenkorra fölajánlott consulságot szintén nem fogadtam el. 6. (...) a senatus és a római nép egyetértőleg azzal bízott meg, hogy korlátlan hatalommal egyedül legyek a törvények és erkölcsök felvigyázója, de én egy olyan tisztséget sem fogadtam el, amelyet őseink szokása ellenére ruháztak rám. Azt, aminek végrehajtására a senatus megkért, tribunusi felhatalmazásom birtokában hajtottam végre. Ebben a hatáskörben magam kértem öt ízben a senatusból hivatali társat, és meg is kaptam. 7. Tíz esztendőn keresztül egyfolytában voltam az államügyek rendbehozatalára kiküldött háromtagú bizottság tagja. A senatus feje voltam addig a napig, amikor ezeket leírtam, negyven éven keresztül. Pontifex maximus, augur (madárjós), Ötödik consulságom évében a nép és a senatus parancsára növeltem a patríciusok számát. A senatust háromszor újonnan állítottam össze. Az én kezdeményezésemre hozott új törvényekkel őseink sok, a mi korunkból már-már kivesző példáját elevenítettem fel, és én magam is sok mindenben hagytam követendő példát az utódok számára. 9. (...) senatusi határozat alapján (...) törvényt hoztak, hogy személyem egyszer s mindenkorra szent és sérthetetlen legyen, és hogy életem fogytáig megillessen a tribunusi hatalom. 10. Ianus (...) kapuját, amelyen őseink akarata szerint csak akkor lehetett zárva tartani, amikor a római nép hatalma alá eső területeken, szárazon és vízen, győzelmek árán kivívott béke uralkodik, bár a hagyomány szerint születésem előtt, a város alapításától fogva mindössze kétezer volt zárva, főségem évei alatt a senatus háromszor záratta be.
6 11. A Bosszuló Mars templomát és a Forum Augustumot a hadizsákmányból vásárolt saját telkeimen építtettem fel. Az Apolló-templom melletti színházat nagyrészt magánosoktól vásárolt telken építtettem A római nép valamennyi provinciájának területét megnöveltem, amelynek csak szomszédságában hatalmunkat el nem ismerő népek éltek. 14. A római nép fennhatóságát Egyiptomra is kiterjesztettem. Armenia (...) királyának (...) halála után provinciává tehettem volna, de inkább őseink példáját követtem, és ezt az országot (...) átadtam (a) király fiának A pannóniai törzseket (...), legyőztem a római nép hatalma alá vettem, és Illyricum határait előbbre vittem egészen a Danuvius folyó partjáig. 16. Hatodik és hetedik consulságom idején, miután a polgárháborúnak véget vetettem, a legfőbb hatalom közös egyetértéssel rám ruházott birtokában az állam ügyeinek intézését a magam hatalmából a senatus és a római nép kezébe tettem le. Ezért az érdememért senatusi határozat alapján Augustusnak neveztek, (...) 17. Tizenharmadik consulságom évében a senatus és a lovagrend és az egész római nép a haza atyjának jelentett ki. (...) Amikor ezeket leírtam, hetvenhatodik évemet éltem.
3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság,
3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, illetve a hadsereg válságára! Soronként csak egy elemet
Caesar és Augustus. A principatus rendszere
Caesar és Augustus. A principatus rendszere AKI ELLOPTA FEBRUÁR 30-ÁT Javasolt feldolgozási idő: 25-30 perc Élete végén Augustus saját uralmát népszerűsítő, hatalmas falfeliratot készíttetett a mai Ankarában.
June 28, RÓMA.notebook. összehívás. Kr.e.753 Róma alapítása Kr.e.367 Licinius földtörvény Kr.e. 494 néptribunusi hivatal
Kr.e. 326 adósrabszolgaság Kr.e.510 eltörlése etruszk uralom és a királyság vége Kr.e. 494 éptribunusi hivatal Kr.e.367 icinius földtörvény Kr.e.753 Róma alapítása MI TÖRTÉNT EKKOR? Ellenőrizd a túloldalra
Az athéni demokrácia intézményei és működése
2. Az athéni demokrácia intézményei és működése; A római köztársaság virágkora és válsága; A Nyugat-római Birodalom bukása és a népvándorlás; Az athéni demokrácia intézményei és működése - Kr. e II. évezred
ELŐZMÉNYEK: A FÖLDKÖZI-TENGER MEDENCÉJÉNEK MEGHÓDÍTÁSA. A PUN HÁBORÚK csak felsorolás szintjén kell tudni a pun háborúkat és kelet meghódítását
11. A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG VÁLSÁGA ELŐZMÉNYEK: A FÖLDKÖZI-TENGER MEDENCÉJÉNEK MEGHÓDÍTÁSA A PUN HÁBORÚK csak felsorolás szintjén kell tudni a pun háborúkat és kelet meghódítását Punok: a föníciaiak által
Fogalmak Személyek Dátumok Földrajzi nevek
Fogalmak Személyek Dátumok Földrajzi nevek Italicus Livius Kr. e. 753 Tarentum Latin Aeneas 510 Szüraküszai Szabell Polübiosz 494 Magna Graecia Szabin Hannibál 451-450 Latium etruszk Cornelius Scipio 366
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2014 2015. 1. forduló, 2. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő
A város alapításától a köztársaság fénykoráig
A város alapításától a köztársaság fénykoráig Itália elhelyezkedése: A Földközi-tenger medencéjében, az Appenninni-félszigeten. Tengerpartja tagolatlan, nem kedvez a kereskedelemnek, viszont kedvezőek
ÓKOR Rómaiak az Augustus-korban
ÓKOR Rómaiak az Augustus-korban A témához mérten kis terjedelmű kötetben a hangsúly a rómaiakon és nem Augustus korán van. A mű ugyanis az Európa népei sorozat részeként jelent meg, minden bizonnyal terjedelmi
1. FELADAT (7 pont) Hammurapi törvénygyűjteménye
1. FELADAT (7 pont) Hammurapi törvénygyűjteménye 1. Ha egy awelum ( szabad ember) gyilkossággal vádol egy szabad embert, de nem bizonyít: a vádló ölessék meg. 2. Ha egy szabad ember tanúként jelentkezik
PRÓBAÉRETTSÉGI TÖRTÉNELEM május-június EMELT SZINT I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK HISTORIA. Vizsgafejlesztő Központ
PRÓBAÉRETTSÉGI 2003. május-június TÖRTÉNELEM EMELT SZINT I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK HISTORIA Vizsgafejlesztő Központ 1. FELADAT Saját ismeretei és Augustus önéletírásának részletei alapján
Az alábbiakban Augustus önéletírásának részleteit láthatja. Párosítsa az értelmezések betűjelét a forrásrészletekhez!
1. Rész: Szöveges forrásokra vonatkozó feladatok A szövegértés kezdő mozzanatainál hasznos lehet a mintaelemzés, mikor is a forrás megfelelő részeihez az értelmezéseket kell párosítani. Ez lehetővé teszi
AZ ÓKORI RÓMA NÉVTÁRA. Aeneas: trójai hős, aki társaival új hazát indult keresni, miután Trója elesett.
AZ ÓKORI RÓMA NÉVTÁRA Aeneas: trójai hős, aki társaival új hazát indult keresni, miután Trója elesett. Dido: Karthágó királynője, aki Cupido nyilának hatására beleszeretett Aeneasba. Latinus: latinok királya,
Marius reformjai i.e 105
Polgárh rháború Rómában Politikai küzdelmek k és s pártok p Rómában - i.e.ii.század zad Út az egyeduralom felé Marius reformjai i.e 105 ok: a hadsereg válsága a vagyontalanok (föld nélküliek) nem kötelesek
SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória
VERSENYFELADATOK Kultúrtörténeti teszt 2015 2016. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:... Osztálya:... Iskolája:. Felkészítő tanára:... Pontszáma:... / 51 pont Kedves Versenyző! Minden feladatot
Út az egyeduralom felé
dezs.extra.hu tételek gyûjteménye Út az egyeduralom felé Szerzõ dezs Történelem tétel 11. Út az egyeduralom felé Numidia királya Jugurta nagy területeket foglal el, és Róma nem tud mit tenni. Megválasztják
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 18. Róma világbirodalommá válása
RÓMA VILÁGBIRODALOMMÁ FEJLŐDÉSE (ELŐZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK) 1. A köztársaság kora (Kr. e. 510 Kr. e. 31./Kr. e. 27.) a) A korai köztársaság működése Róma kezdetben királyság volt (Kr. e. 753-510.) élén
ELŐADÁS TEMATIKA (TRB 1011) AZ ÓKORI RÓMA TÖRTÉNETE I. ELŐADÁS 2014/2015. tanév II. félév
ELŐADÁS TEMATIKA (TRB 1011) AZ ÓKORI RÓMA TÖRTÉNETE I. ELŐADÁS 2014/2015. tanév II. félév A tantárgy célja a hallgatók történelemszemléletének alakítása a történelmi tények, fogalmak és összefüggések bemutatásával
Évszám Esemény Személy ( ek) Kr.e. 490 Marathonnál a görögök legyızik a Miltiadesz, Dareiosz perzsákat
1. ÉVSZÁM, ESEMÉNY, SZEMÉLY - KERESİ Az alábbi feladat az ókor és a kora középkor jelentıs eseményeire vonatkozik. Töltse ki a táblázat üresen maradt részeit! ( elemenként 1 pont ) Évszám Esemény Személy
PRÓBAÉRETTSÉGI TÖRTÉNELEM május-június MEGOLDÁS EMELT SZINT EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK HISTORIA. Vizsgafejlesztő Központ
PRÓBAÉRETTSÉGI 2003. május-június TÖRTÉNELEM EMELT SZINT EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK MEGOLDÁS HISTORIA Vizsgafejlesztő Központ Kedves Kollégák! Kérjük, hogy alapvetően a megoldási útmutatóban
AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA (1.1) (E.1.1)
5. AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA (1.1) (E.1.1) 1. Írjatok fel öt-tíz szót, ami eszetekbe jut az ókori Keletről, és beszéljétek meg ismereteiteket! 2. Mire való az írás? Milyen nehézségeket okozna, ha nem tudnánk
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő
Res gestae divi Augusti
Res gestae divi Augusti (Kivonatosan) Az isteni Augustus tettei, me1yekkel a földkerekséget a római nép hatalma alá hajtototta, és azoknak a kiadásoknak a jegyzéke, amelyeket az állam és a római nép javára
Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport. 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket!
Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket! (2-2 pont) monoteizmus: sztratégosz: várjobbágy: ősiség: reconquista:
Az ókori Róma (Vázlat)
Szamosi Lóránt Az ókori Róma (Vázlat) I. Itália őstörténete - A mai Itália területén már a neolitikum időszakából feltárt leletanyag is igen jelentős. A vadászattal-halászattal foglalkozó népek életében
A KÖZTÁRSASÁG KIALAKULÁSA I. A
1 Lecke: RÓMA SZÜLETÉSE II. A mondabeli városalapítás - A monda szerint a rómaiak Trójából származnak. - Romulus és Remus története - Romulus lett az első király, a monda szerint ő alapította a várost
PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA
TÖRTÉNELEM PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. Január 19. EMELT SZINTŰ PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA Név Tanárok neve Pontszám 2013. Január 19. I. Időtartam: 90 perc STUDIUM GENERALE TÖRTÉNELEM SZEKCIÓ - 2-2013.01.19.
FOGALOM Hadsereg a központban Frankok Decius Dinasztiák Fej- és földadó Burgundok Athanazius Öröklés- -örökbefogadás Misztériumvallások Angolok Arius
FOGALOM Hadsereg a központban Frankok Decius Dinasztiák Fej- és földadó Burgundok Athanazius Öröklés- -örökbefogadás Misztériumvallások Angolok Arius Felségárulási perek Ízisz és Mithrasz Szászok Theodosius
Savaria országos középiskolai történelem verseny 9. évfolyam 1. forduló
1. Írjon I-t az igaz, H-t a hamis állítás előtti -be! a) A brahmanizmus három fő istene Brahma, Buddha, Visnu.... / 11 b) A Selyemúton elsősorban selymet,teát,kávét,porcelánt,fűszereket szállítottak. c)
I. RÉSZ: AZ ÚJSZÖVETSÉG VILÁGA
TARTALOM ELÕSZÓ 9 I. RÉSZ: AZ ÚJSZÖVETSÉG VILÁGA 11 1. A POLITIKAI ÉLET 13 A római birodalom 13 A provinciák kormányzása 25 A hellenisztikus királyságok 27 A zsidó állam 32 2. A TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
A hatalom ingája. Tóth István. a hatalom ingája
35 Tóth István (1944) ókortörténész, a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékének docense. Kutatási területe a római történelem és vallástörténet. Legutóbbi írása az ÓKOR-ban: Mithras, a misztériumok
Időutazó ókori teszt
Időutazó ókori teszt I. Róma felemelkedése 1. A hagyomány szerint Romulus és Remus ősei az alábbiak közül melyik városból menekültek? x) Athén 1) Spárta 2) Trója 2. Mit jelent a vétó! kifejezés? x) tiltakozom!
TANMENET /2009-2010/ Száray Miklós Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam című tankönyve alapján a 9. osztály TÖRTÉNELEM tantárgyának tanításához
TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0011 A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Vas megye közoktatási intézményeiben Béri Balogh Ádám Gimnázium, Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola Vasvár TANMENET
I. beszámoló. Név:... Osztály:
I. beszámoló Név:... Osztály: 1. feladat A feladat az athéni demokrácia intézményrendszerével kapcsolatos. Jelölje meg az ábra tanulmányozását követően az alábbi állításokról, igazak vagy hamisak! 1 2.
Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz
Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl Általam készített mellékletek a társashoz 1. Fordulatkártyához fogalomkereső és meghatározó (5 ezüstpénzért) 2. Fordulatkártyákhoz
szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.
szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,
1. A felsorolt görög istenek milyen területeknek voltak védőszentjei?
1. A felsorolt görög istenek milyen területeknek voltak védőszentjei? Apollón Hermész Poszeidon Pallasz Athéné Zeusz Dionüszosz 2.) Határozza meg az alábbi fogalmakat a megadott kulcsszavak segítségével!
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011 KULTÚRTÖRTÉNETI TESZT III. forduló II. kategória Szeged, 2011. március 19. megoldókulcs 1. Melyik szobor melyik római császárt ábrázolja?
SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY
A tanuló kódszáma: Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson! 1. Írjon I-t az igaz, H-t a hamis állítás elé! a) A római hadsereg alegysége a
Diadalmenet és polgárháború a késő köztársaságkorban
ÓKOR Diadalmenet és polgárháború a késő köztársaságkorban A római diadalmenetet az utóbbi ötven évben, ezen belül főként az utóbbi egy-másfél évtizedben számos könyv, tanulmány vizsgálta a legkülönfélébb
1. Az ókor és kultúrája
TÖRTÉNELEM MŰVELTSÉGI ALAPVIZSGA KÖVETELMÉNYEI A 10. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA 1. Az ókor és kultúrája A homo sapiens megjelenése, az élelemtermelés kezdete Kr. e. 3000 körül. Kr. e. XVIII. sz. Kr. e. X. sz. Kr.e.
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011 KULTÚRTÖRTÉNETI TESZT III. forduló II. kategória Szeged, 2011. március 19. A versenyzı neve:... Iskolája:... Felkészítı tanára:...
SZKA_209_07. Szenátorok egymás közt
SZKA_209_07 Szenátorok egymás közt diákmelléklet szenátorok egymás közt 61 Diákmelléklet 7/1 A GRACCHUSOK TEVÉKENYSÉGE Csoportos feladatlap Keressétek meg a tankönyvetekben a római köztársaság válságát
Magyar nyelv és irodalom: Bibliai történetek, dokumentumtípusok, írás- és könyvtártörténet. Az írás kialakulása, az írásjelek. Az őskőkor világa.
Tematikai egység Az őskor és az ókori Kelet Órakeret 18 óra Az őskori ember világa. Ószövetségi (a héber Bibliában olvasható) Előzetes tudás történetek. Ókori keleti örökségünk (időszámítás, írás, tudományos
HELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉS A KÉTTANNYELVŰ OSZTÁLYOK TÖRTÉNELEM OKTATÁSÁHOZ 9. ÉVFOLYAMON
HELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉS A KÉTTANNYELVŰ OSZTÁLYOK TÖRTÉNELEM OKTATÁSÁHOZ 9. ÉVFOLYAMON ÓRASZÁM: heti 2 óra, összesen 72 óra FŐ CÉLKITŰZÉSEK: 1. A 10. évfolyam történelem tananyaga könnyebb
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 2. kategória A versenyzı neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítı
Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004. javítási útmutató
Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004 javítási útmutató 1. Jogalkotók Nevezze meg a körülírt jogalkotó történeti személyiségeket! a) A kiváltságos papi osztály helyzetének megerősítését szolgáló
Kiegészítés az Oktatási Hivatal által kidolgozott. Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez. felhasználói dokumentáció értelmezéséhez
Oktatási Hivatal Kiegészítés az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Szerzők: Foki Tamás Mihály, Nagy András A szakmai
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
A versenyző kódja: a) geometrikus, vörösalakos, feketealakos. b) Livius, Herodotosz, Plutarkhosz. c) Isszosz, Gaugaméla, Granikosz
A versenyző kódja: 1. Írjon I-t az igaz, H-t a hamis állítás előtti -be! a) Hellaszban a legjelentősebb sportrendezvény az Apollón tiszteletére rendezett Olümpia volt. b) Kleiszthenész a vérségi kötelékek
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya
TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSSOR RÓMA ALAPÍTÁSA
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSSOR RÓMA ALAPÍTÁSA Ki volt Trójának, Hektór után a legnagyobb hőse? Aeneas, aki társaival új hazát indult keresni, miután Trója elesett. Hajóikkal melyik szigetre jutottak először? Szicília
Egyiptomi Füzetek. 3. évfolyam 3. szám 2001. Kleopatra és Caesar
Egyiptomi Füzetek 3. évfolyam 3. szám 23 21. Kleopatra és Caesar XII. Ptolemaiosz kíséretével együtt Epheszoszba költözött. Közben a hitelezők, de főleg Az utolsó Ptolemaioszok korában szoros Rabirius
Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -
Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Készítette: a gimnázium humán szakmai munkaközössége 2015. Az alábbi helyi tantervet
Tematikai egység/ Fejlesztési cél. 15 9 24 Év végi ismétlés, rendszerezés, múzeumlátogatás, városismeret 0 7 7 Összesen: 65 46 108
Humán és Belügy 9. évf Tematikai egység/ Fejlesztési cél Órakeret 108 óra Kötelező Szabad Összesen 1. Az őskor és az ókori Kelet 8 7 15 2. Az ókori Hellász 11 8 19 3. Az ókori Róma 12 7 19 4. A középkor
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Szakközép 9. évfolyam, augusztusi javítóvizsga történelemből
A vizsga felépítése: Szakközép 9. évfolyam, augusztusi javítóvizsga történelemből 1.) FELADATLAP: a részletezett vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2008/2009 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2008/2009 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.
ADOLF HITLER ÉS A NEMZETISZOCIALIZMUS (NÁCIZMUS)
ADOLF HITLER ÉS A NEMZETISZOCIALIZMUS (NÁCIZMUS) 1. Miért lehetett népszerű a nemzetiszocializmus? A jóvátétel összege és a gazdasági válság Németországot nagy nyomorba taszította: Hitler programjában
A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások
A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat
B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat
B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa
TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 2015 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára
TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 05 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára Az írásbeli feladat megoldásához 0 perc áll rendelkezésére. Helyes megoldás esetén összesen 00 (azaz száz) pontot lehet
1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia
1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia 2. Kivel találkozhatsz az Olümposzon? 1. Ízisz 2. Árész X. Janus 3. Keresd
Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók. Játék Szabályok
A KOCKA EL VAN VETVE? Történelmi társasjáték 11-12 éveseknek Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók Játék Szabályok Ez egy együttműködő
AZ ÓKORI RÓMA TÖRTÉNETE
AZ ÓKORI RÓMA TÖRTÉNETE 1. A római táj Róma az Appennini-félszigeten alakult ki. Helyén a terület kedvező adottságai miatt ősidők óta laktak különböző népek. Természeti adottságai: a félszigetet az Appennini-hegyvonulat
a. Gyűjtsünk 10 képet, sorszámozzuk meg őket! b. A sorszámok szerint mutassuk fel a képeket a csapatoknak, akik alaposan megnézik ezeket. c.
1. feladat: Memória a. Gyűjtsünk 10 képet, sorszámozzuk meg őket! b. A sorszámok szerint mutassuk fel a képeket a csapatoknak, akik alaposan megnézik ezeket. c. A képek felmutatása után mondjuk az első
A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején
1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat
1. feladat. 2. feladat. összesen: 6 pont. 3. feladat. összesen: 8 pont
JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető részeit, az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük. Az itemek már nem bonthatók fel részteljesítményekre, ezért azok már csak kétféleképpen
Emelt szintű szöveges, kifejtendő feladatok ( )
Emelt szintű szöveges, kifejtendő feladatok (2005 2016) 1. A feladat a spártai társadalomra vonatkozik. (E/rövid) Ismertesse a forrás és az ábra alapján a spártai társadalom szerkezetét! Mutasson rá a
Szakközép 11-Intenzív évfolyam, tanév végi osztályozóvizsga történelemből
A vizsga felépítése: 1.) FELADATLAP: a részletezett vizsgakövetelményben felsorolt 9. és 10. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, szövegesen kifejtő feladat nélkül 2.)
Száray Miklós TÖRTÉNELEM 9.
ÁS K Ö RR Z FO Száray Miklós TÖRTÉNELEM 9. A négyosztályos gimnáziumok és a szakközépiskolák számára készült tankönyv a 2012-ben bevezetett új kerettantervhez igazodva az õskortól a középkor végéig, 1490-ig
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2014-2015. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő
Történelem adattár. 1. modul. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA (Kr. e Kr. u. 456)
Történelem adattár AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA (Kr. e. 8000 Kr. u. 456) 1. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Állam - Buddhizmus...2
A TERMÉKENYSÉGISTENNÕK: TELLUS ÉS CERES, VALAMINT VESTA SZEREPE A RÓMAI CSALÁDI ÉS KÖZÖSSÉGI ÉLETBEN. ANDRÁSI DOROTTYA egyetemi docens (PPKE JÁK)
Iustum Aequum Salutare VIII. 2012/2. 43 48. A TERMÉKENYSÉGISTENNÕK: TELLUS ÉS CERES, VALAMINT VESTA SZEREPE A RÓMAI CSALÁDI ÉS KÖZÖSSÉGI ÉLETBEN egyetemi docens (PPKE JÁK) Hesztia, isteni Pûthóban ki a
TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor
soport: 5/b átum: 2016.12.8 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György gészitsd ki a mondatokat! 1. 3:33 Normál görögök városállamokban éltek amiket
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Történelem, társadalmi és állampolgári
MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22.
MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. 1. A kenyér és cirkusz politika az ókori Rómában Megszerkesztettség, A diák a római szórakoztatás ír, kiemelve azok a politikában betöltött jelentőségét.
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011 KULTÚRTÖRTÉNETI TESZT III. forduló I. kategória Szeged, 2011. március 19. JAVÍTÓKULCS 1. Döntsd el az alábbi állításokról, hogy igazak
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE Kapronczay Károly Az újkori európai államok közigazgatása a 18. században formálódott ki. Mintául az erõsen központosított porosz hivatali rendszer szolgált, amely
Ember és társadalom 1.forduló
Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítő hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Ember és társadalom 1.forduló Tanuló
MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY. I. forduló 2012/2013
MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY I. forduló 2012/2013 A versenyzı neve: A versenyzı iskolája: Felkészítı tanára: Elérhetı pontszám: 100 pont Elért pontszám: Kedves Versenyzı! Szeretettel köszöntjük mint a megyei
Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország
VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,
A HELLENIZMUS ÉS AZ ÓKORI RÓMA POLITIKAI GONDOLKODÁSA
A HELLENIZMUS ÉS AZ ÓKORI RÓMA POLITIKAI GONDOLKODÁSA HELLENIZMUS Datálás Három korszakot különböztetünk meg az antik politikai filozófia történetén belül: Kr. e. 5 Kr. e. 4. század: klasszikus görög politikai
Szerzői ismertető ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. Bernát Péter
Szerzői ismertető ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Bernát Péter Stratégia és taktika a Kárpát-medence erődépítészetében a késő római korban
Slovenská komisia Dejepisnej olympiády. 1.* Hogy hívták azokat a fivéreket, akik a legenda szerint megalapították Róma városát?
Slovenská komisia Dejepisnej olympiády Obvodné kolo Dejepisnej olympiády pre ZŠ a 8-ročné gymnáziá 4. ročník, školský rok 2011/12 Testové úlohy pre kategóriu D (8. ročník ZŠ a 3. ročník OG) Megjegyzés:
Így éltek a rómaiak. Történelem-verseny. a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola.
Így éltek a rómaiak Történelem-verseny a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola felső tagozatos diákjai számára 2016. I) Egy római előkekő férfi napirendje összekeveredett.
Az olimposzi 12 A görög főistenek
Görög istenek Zeusz Héra Poszeidón Pallasz Athéné Apollón Arész Aphrodité Hephaisztosz Hermész Artemisz Hesztia Démétér Az olimposzi 12 A görög főistenek Zeusz (görög) Jupiter (római) - Kronosz és Rheia
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 8. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 8. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.
Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok
Osztályozóvizsga-tematika 9. évfolyam Év vége Történelem
Osztályozóvizsga-tematika 9. évfolyam Év vége Történelem 1. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai. Az első társadalmak. Nők, férfiak életmódja és társadalmi helyzete, életformák. A folyamvölgyi
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
Osztályozóvizsga-tematika 11. SZ osztály Év vége Történelem
Osztályozóvizsga-tematika 11. SZ osztály Év vége Történelem Az őskor és az ókor története Az emberré válás folyamata. A folyamvölgyi kultúrák (Mezopotámia, Egyiptom, India, Kína). Az ókori Kelet kulturális
ÓKOR Hannibál harci elefántjai
ÓKOR Hannibál harci elefántjai A bizánci Suda-lexikon a Thórakion (θωράκιον) címszó alatt a következőket írja: Hannibál (a karthágói hadvezér) emberei a magával vitt elefántokra helyezett tornyokból elvágta
7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet
7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi
SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 2. kategória
VERSENYFELADATOK Kultúrtörténeti teszt 2015 2016. 1. forduló, 2. kategória A versenyző neve:... Osztálya:... Iskolája:... Felkészítő tanára:... Pontszáma:... / 52 pont Kedves Versenyző! Minden feladatot
Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org