Savaria országos középiskolai történelem verseny 9. évfolyam 1. forduló
|
|
- Erika Magyarné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. Írjon I-t az igaz, H-t a hamis állítás előtti -be! a) A brahmanizmus három fő istene Brahma, Buddha, Visnu.... / 11 b) A Selyemúton elsősorban selymet,teát,kávét,porcelánt,fűszereket szállítottak. c) A föníciaiak használtak először 22 mássalhangzóból álló betűírást. d) India társadalmi rendszerére a kasztrendszer volt a jellemző. Legsúlyosabb helyzetben a kaszton kívüli páriák ( érinthetetlenek ) voltak. e) Kleiszthenész Kr.e. 508-ban bevezette a cserépszavazást és úgy rendelkezett,hogy a származás helyett a vagyon legyen a hivatalviselés alapja. f) Aki 5998 szavazatot kapott a cserépszavazáson, átadta vagyonát a népgyűlésnek és önkéntes száműzetésbe vonult 10 évre. g) Kr.e. 492-ben a perzsa hajóhad tengeri viharba kerülve nagy veszteségeket szenvedett, ezért a megmenekült katonák szárazföldön folytatták a támadást. h) A peloponnészoszi háború történetét Thuküdidész írásaiból ismerhetjük meg. i) II. Philipposz a görög hoplitákkal szövetkezve foglalta el Isszoszt. j) Nagy Sándor halála után a birodalma részekre szakadt és az egyes területeken a diadokhoszai uralkodtak. k) Kr.e. 451-ben Rómában írásba foglalták a törvényeket (XII táblás törvények) 2. Melyik isten jelképe? Írja a görög vagy római isten nevét a jelkép után! a) szárnyas saru: / 7 b) villám:... c) szőlőfürt vagy borostyán:... d) háromágú szigony:... e) lant:... f) Aphroditének melyik két állat volt a görög mitológiában a jelképe? Jelölje meg így: bika galamb hiúz delfin sas fecske g) Írja le egy mondatban azt, hogy hogyan kapcsolódik az egyik egy eurós ábrázolása a görög mitológiához?
2 3. Fejtse meg a rejtvényt, majd annak alapján válaszoljon a kérdésekre!... / 16 m) a) Pompeius és Caesar társa az I. triumvirátusban. b) Függő helyzetben lévő társadalmi réteg Rómában. A patrícius családjához tartoztak. c) Perzsa uralkodó,aki Szalamisznál vereséget szenvedett a görögöktől. d) Zeusz felesége. e) Caesar hódította meg és tette római provinciává. f) A római nép, Populus. g) Kenyeret és cirkuszt! Panem et.. h) Kr.e. 479-ben itt aratták a görögök végső győzelmüket a perzsák felett. i) Róma legfőbb kormányzati testülete. j) A római köznép. k) Római hadisten. l) Szükségállapot idején a consulok által 6 hónapra korlátlan hatalommal felruházott személy Rómában. n) Mit jelent magyarul a megfejtésben szereplő mondat?. o) Ki mondta ezt a mondatot?... p) Milyen esemény alkalmából hangozhatott el ez a mondat?... 2
3 4. Hibás információkat tartalmaz a szöveg. Húzza alá a téves adatot, majd írja le a helytelen, s mellé a javított változatot!... / 14 A spártai gyermekeket születésük után bemutatták a szenatusnak, akik döntöttek arról, hogy felnevelhetik-e szüleik vagy ki kell tenni az Olümposz hegyen és sorsára hagyni. A fiúkat 10 éves korukig otthon nevelték, aztán közösségekben. A férfiak 35 éves koruktól tölthettek be tisztségeket és 55 éves korukig kellett katonáskodniuk. A spártai nevelés egyik vitatott eleme volt a krüpteia, amelynek idején a kiképzésen részt vevő felnőtt férfiak elrejtőztek éjszaka és megölték a körüllakókat. Spártában a lányok is állami nevelést kaptak. Sportoltak, megtanultak olvasni is. A helytelen, téves információ: a) b) A helyes, javított információ: c) d) e) f) g) h) i) j) k) l) m) n) 5. Történelmi MATEMATIKA... / 6 Írja a vonalra a meghatározásoknak megfelelő számot! a) Periklész idején a sztratégoszok száma b) Rómában a consulok száma c) Ephoroszok Spártában d) Ennyi királya volt Rómának e) Pun háborúk száma f) A marathoni és a szalamiszi csaták évszámainak összege 3
4 6. Írja az elnevezés melletti -be a megfelelő kép sorszámát, ha van ilyen! a) Laokoon szoborcsoport... / 6 b) Diszkoszvető c) Nagy Sándor mozaik d) Forum Romanum e) Vesta templom f) Parthenon
5 7. Nevezze meg az alábbi eseményhez kapcsolható történelmi helyszíneket, majd írja rá a betűjelüket a kontúrtérkép megfelelő helyére!... / 16 a) Caesar hódította meg, és hozta létre ezt a provinciát (Kr.e.58-51)... b) Az ókori görögök sportversenyeinek helyszíne... c) Egy mitológiai alaknak, a Minotaurusznak a lakhelye... d) A görög istenek lakhelye... e) Az első római provincia.... f) Kr.e. 216-ban itt szenvedtek vereséget a rómaiak a punoktól... g) Kr.e. 202-ben Hannibal és Scipio háborút eldöntő ütközete... h) Spartacus itt volt vívómester... 5
6 8. Jelölje meg (így ) azt az egy szót, amelyik nem illik a sorba! Indokolja választását! a) liktor augur pontifex maximus... / 6 b) indoklás:... c) Hérodotosz Lao ce Szókratész d) indoklás:... e) Kr.e. 287 Kr.e. 48 Kr.e.326 f) indoklás: Az ábra alapján nevezze meg a római katona jellegzetes felszereléseit! 6 pont... / 6 6
7 ... / Írjon levelet Marius katonájaként családjának a hadsereg szervezetében bekövetkező változásokról és arról,hogyan hatott ez a reform a római hadseregre és a kisbirtokos rétegre! A levélben a helyes összefüggésben szerepeljenek a következő kifejezések: legio, veteran, zsold, manipulus, veteránföld 7
8 11. Írjon rövid szócikket Sulláról diákoknak készült lexikonba! a consulok megválasztása helyett, akik ha majd a szenátus is jónak látta volna, dictátort nevezhettek volna ki, Valerius Flaccus a korábbi római alkotmánytörténetben szokatlan módon (Sulla sugalmazására) új megoldást választott azzal, hogy a consulok megválasztása nélkül rögtön egy olyan törvényjavaslatot terjesztett a comitia elé, amely Sulla dictátorrá történő megválasztását javasolta. ( a_(i e 133_44)/cikk/sulla_diktaturaja_(i e 81_79)... / Elért pontszám/elérhető pontszám:... / 100 pont 8
SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY. 9. évfolyam számára TANÉV. ISKOLAI FORDULÓ január
SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 9. évfolyam számára 2017-2018. TANÉV ISKOLAI FORDULÓ 2018. január 11. 14.00 16.00 1. Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen
Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban
13. Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 1. Tedd időrendi sorrendbe egy ókori görög fiú életének eseményeit! Írj sorszámot a négyzetekbe! írni-olvasni tanulás olajfakoszorú kifüggesztése
Szakközép 9. évfolyam, augusztusi javítóvizsga történelemből
A vizsga felépítése: Szakközép 9. évfolyam, augusztusi javítóvizsga történelemből 1.) FELADATLAP: a részletezett vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon
I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA
I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I / A témazáró feladatlap 1. A jobb oldali rajzok közül melyik a szakóca? Írd ide a betűjelét! c 2. Hogyan nevezik azt a mesterséget, amelynek
1. TOTÓ. 1. India Eufrátesz 2. Kína Jangce X. Egyiptom Tigris
1. TOTÓ 1. Melyik párosítás helyes? 1. India Eufrátesz 2. Kína Jangce X. Egyiptom Tigris 2. Mit írnál a pontozott helyre? Az olümpia isten tiszteletére rendezett vallási ünnep. 1. Zeusz 2. Pallasz Athéné
A versenyző kódja: a) geometrikus, vörösalakos, feketealakos. b) Livius, Herodotosz, Plutarkhosz. c) Isszosz, Gaugaméla, Granikosz
A versenyző kódja: 1. Írjon I-t az igaz, H-t a hamis állítás előtti -be! a) Hellaszban a legjelentősebb sportrendezvény az Apollón tiszteletére rendezett Olümpia volt. b) Kleiszthenész a vérségi kötelékek
a) Kheopsz b) Hammurapi c) Noé d) Buddha e) Mózes
1. feladat Az ókori Kelet kultúrtörténetének melyik alakjához kapcsolódnak a képek? Válassza ki a felsorolásból, és írja a képek mellé a hozzájuk kapcsolódó egy-egy (valós vagy mitikus) személy nevét!
TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor
soport: 5/b átum: 2016.12.8 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György gészitsd ki a mondatokat! 1. 3:33 Normál görögök városállamokban éltek amiket
JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. 2. Ki írhatta volna az alábbi sorokat? A történelmi személyiség nevét írja a szöveg után! (Elemenként 1 pont)
JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 1. A feladat az ókori Róma történelmével kapcsolatos. Válaszoljon a forráshoz kapcsolódó kérdésekre! (Elemenként 1 pont) a, triumvirátus b, Kr.e. I. sz. c, Pompeius d, köztársaság / res
Témakörök a 2005/2006. tanév I. negyedévi vizsgájához történelemből 11. osztályok számára Készítette: Vit Olivér
Témakörök a 2005/2006. tanév I. negyedévi vizsgájához történelemből 11. osztályok számára Készítette: Vit Olivér 1. Az ókori Kelet civilizációi; a civilizációk jellemzői (írás, politikai intézmények, tudomány,
June 28, RÓMA.notebook. összehívás. Kr.e.753 Róma alapítása Kr.e.367 Licinius földtörvény Kr.e. 494 néptribunusi hivatal
Kr.e. 326 adósrabszolgaság Kr.e.510 eltörlése etruszk uralom és a királyság vége Kr.e. 494 éptribunusi hivatal Kr.e.367 icinius földtörvény Kr.e.753 Róma alapítása MI TÖRTÉNT EKKOR? Ellenőrizd a túloldalra
Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév. Az emberiség őskora
Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév Az emberiség őskora A tanuló ismerje fel az emberi munka és a környezethez való alkalmazkodás jelentőségét, valamint a különböző emberi
Fogalmak. 9. Történelem
Fogalmak 9. Történelem Polisz: görög városállam. A városból és közvetlen környezetéből állt. Kialakulásakor a földdel rendelkező tulajdonosok politikai közössége, majd a tulajdon sokfélesége mellett a
Évszám Esemény Személy ( ek) Kr.e. 490 Marathonnál a görögök legyızik a Miltiadesz, Dareiosz perzsákat
1. ÉVSZÁM, ESEMÉNY, SZEMÉLY - KERESİ Az alábbi feladat az ókor és a kora középkor jelentıs eseményeire vonatkozik. Töltse ki a táblázat üresen maradt részeit! ( elemenként 1 pont ) Évszám Esemény Személy
1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia
1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia 2. Kivel találkozhatsz az Olümposzon? 1. Ízisz 2. Árész X. Janus 3. Keresd
Fogalmak Személyek Dátumok Földrajzi nevek
Fogalmak Személyek Dátumok Földrajzi nevek Italicus Livius Kr. e. 753 Tarentum Latin Aeneas 510 Szüraküszai Szabell Polübiosz 494 Magna Graecia Szabin Hannibál 451-450 Latium etruszk Cornelius Scipio 366
ARCHAIKUS KOR. mítosz: istenekről, természetfeletti képességekkel rendelkező hősökről szóló csodás történet. mitológia: mítoszok gyűjteménye
ARCHAIKUS KOR - a Balkán-félsziget déli részeén fekszik, sziklás és termőföldekben szegény területen fő foglalkozás a kézművesség, pásztorkodás, kereskedelem és hajózás - 3 részre tagolódott: kontinentális,
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAM SZÁMÁRA. 1.forduló 2013.jan.24.
JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar abc kisbetűivel jelöltük. Az itemek már nem bonthatók fel további részteljesítményekre, ezért azok csak
TÖRTÉNELEM FELADATLAP
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI
Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz
Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl Általam készített mellékletek a társashoz 1. Fordulatkártyához fogalomkereső és meghatározó (5 ezüstpénzért) 2. Fordulatkártyákhoz
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő
Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban
Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat a, Kapcsolja össze a felsorolt
I. beszámoló. Név:... Osztály:
I. beszámoló Név:... Osztály: 1. feladat A feladat az athéni demokrácia intézményrendszerével kapcsolatos. Jelölje meg az ábra tanulmányozását követően az alábbi állításokról, igazak vagy hamisak! 1 2.
3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság,
3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, illetve a hadsereg válságára! Soronként csak egy elemet
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal
SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY
A tanuló kódszáma: Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson! 1. Írjon I-t az igaz, H-t a hamis állítás elé! a) A római hadsereg alegysége a
Az athéni demokrácia intézményei és működése
2. Az athéni demokrácia intézményei és működése; A római köztársaság virágkora és válsága; A Nyugat-római Birodalom bukása és a népvándorlás; Az athéni demokrácia intézményei és működése - Kr. e II. évezred
KATONAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai
SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória
VERSENYFELADATOK Kultúrtörténeti teszt 2015 2016. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:... Osztálya:... Iskolája:. Felkészítő tanára:... Pontszáma:... / 51 pont Kedves Versenyző! Minden feladatot
Ember és társadalom 1.forduló
Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítő hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Ember és társadalom 1.forduló Tanuló
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011 KULTÚRTÖRTÉNETI TESZT III. forduló I. kategória Szeged, 2011. március 19. JAVÍTÓKULCS 1. Döntsd el az alábbi állításokról, hogy igazak
MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY. I. forduló 2012/2013
MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY I. forduló 2012/2013 A versenyzı neve: A versenyzı iskolája: Felkészítı tanára: Elérhetı pontszám: 100 pont Elért pontszám: Kedves Versenyzı! Szeretettel köszöntjük mint a megyei
Osztályozóvizsga-tematika 9. évfolyam Év vége Történelem
Osztályozóvizsga-tematika 9. évfolyam Év vége Történelem 1. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai. Az első társadalmak. Nők, férfiak életmódja és társadalmi helyzete, életformák. A folyamvölgyi
Időutazó ókori teszt
Időutazó ókori teszt I. Róma felemelkedése 1. A hagyomány szerint Romulus és Remus ősei az alábbiak közül melyik városból menekültek? x) Athén 1) Spárta 2) Trója 2. Mit jelent a vétó! kifejezés? x) tiltakozom!
XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.
TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. Arisztotelész Dunaújváros, 2016. április 5. Törökné Nagy Zsuzsanna gyógypedagógus 1. sz. feladatlap A Római Birodalom
A poliszok születése
A poliszok születése A görögök magukat helléneknek, az országukat Hellásznak nevezték. Kr.e. 2200 körül a Balkán-félsziget déli részébe kezdtek bevándorolni. I. A görög föld: elhelyezkedése: Balkán-félsziget
Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók. Játék Szabályok
A KOCKA EL VAN VETVE? Történelmi társasjáték 11-12 éveseknek Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók Játék Szabályok Ez egy együttműködő
Történelem 5. osztály - 3. forduló -
MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS
TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.
XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. A csapat száma, neve: Arisztotelész Dunaújváros, 2016. június 3.-4. Törökné
a. Gyűjtsünk 10 képet, sorszámozzuk meg őket! b. A sorszámok szerint mutassuk fel a képeket a csapatoknak, akik alaposan megnézik ezeket. c.
1. feladat: Memória a. Gyűjtsünk 10 képet, sorszámozzuk meg őket! b. A sorszámok szerint mutassuk fel a képeket a csapatoknak, akik alaposan megnézik ezeket. c. A képek felmutatása után mondjuk az első
2008. 1. Mi a különbség a zsákmányoló és a termelı életmód között?
1. Mi a különbség a zsákmányoló és a termelı életmód között? A zsákmányoló ember a természettıl vette el a javakat. Fı foglalkozása a győjtögetés, halászat és vadászat volt. A termelı ember maga állította
ÓKOR Rómaiak az Augustus-korban
ÓKOR Rómaiak az Augustus-korban A témához mérten kis terjedelmű kötetben a hangsúly a rómaiakon és nem Augustus korán van. A mű ugyanis az Európa népei sorozat részeként jelent meg, minden bizonnyal terjedelmi
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
Így éltek a rómaiak. Történelem-verseny. a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola.
Így éltek a rómaiak Történelem-verseny a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola felső tagozatos diákjai számára 2016. I) Egy római előkekő férfi napirendje összekeveredett.
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2014 2015. 1. forduló, 2. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő
TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 2015 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára
TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 05 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára Az írásbeli feladat megoldásához 0 perc áll rendelkezésére. Helyes megoldás esetén összesen 00 (azaz száz) pontot lehet
2. feladat. Olvasd el a könyv hátsó borítóját és töltsd ki az alábbi részletet!
Jelentkezési lap Név: Lakcím: Iskola: Osztály: E-mail cím: Iskola e-mail címe: Telefonszám: Kérjük, hogy minden mezőt tollal és olvasható nyomtatott betűkkel töltsetek ki! Az alábbi linken Finy Petra rövid
ELŐZMÉNYEK: A FÖLDKÖZI-TENGER MEDENCÉJÉNEK MEGHÓDÍTÁSA. A PUN HÁBORÚK csak felsorolás szintjén kell tudni a pun háborúkat és kelet meghódítását
11. A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG VÁLSÁGA ELŐZMÉNYEK: A FÖLDKÖZI-TENGER MEDENCÉJÉNEK MEGHÓDÍTÁSA A PUN HÁBORÚK csak felsorolás szintjén kell tudni a pun háborúkat és kelet meghódítását Punok: a föníciaiak által
BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Arkhimédész hellén teljes jogú polgár Eratoszthenész
FOGALOM Arkhimédész hellén teljes jogú polgár Eratoszthenész akháj athéni közmunkák felügyelője Ptolemaiosz Mükéné szofisták Polübiosz aknasírok idea Démétriosz égei vándorlás szubsztancia Koroibosz földmagántulajdon
A GÖRÖG-PERZSA HÁBORÚK
A GÖRÖG-PERZSA HÁBORÚK 1. A háborúk okai: a perzsák elfoglalják Kisázsia partvidékét és megszállják az ottani poliszokat, pl. Milétoszt el kell dönteni, ki kereskedjen az Égei-tengeren: a görögök vagy
TÁMOP- 3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia alapú oktatás elterjesztéséért Szolnokon projekt. Innováció
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 22. Tel./Fax.: 56/514-932, 514-933, 411-820, 343-497 szentgyorgyi@szentgyorgyi-szolnok.hu www.szentgyorgyi-szolnok.sulinet.hu TÁMOP- 3.1.4/08/2-2008-0031
SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 2. kategória
VERSENYFELADATOK Kultúrtörténeti teszt 2015 2016. 1. forduló, 2. kategória A versenyző neve:... Osztálya:... Iskolája:... Felkészítő tanára:... Pontszáma:... / 52 pont Kedves Versenyző! Minden feladatot
1. A felsorolt görög istenek milyen területeknek voltak védőszentjei?
1. A felsorolt görög istenek milyen területeknek voltak védőszentjei? Apollón Hermész Poszeidon Pallasz Athéné Zeusz Dionüszosz 2.) Határozza meg az alábbi fogalmakat a megadott kulcsszavak segítségével!
BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY I. FORDULÓ 2018/2019
A versenyző neve: BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY I. FORDULÓ 2018/2019 A versenyző iskolája: A felkészítő tanár neve: Elérhető pontszám: 100 pont Elért pontszám: Kedves Versenyző! Üdvözöljük a Bács-Kiskun
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011 KULTÚRTÖRTÉNETI TESZT III. forduló II. kategória Szeged, 2011. március 19. A versenyzı neve:... Iskolája:... Felkészítı tanára:...
Az ókori görög világ
ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Az ókori görög világ Ember és társadalom műveltségi terület 5. osztály ÓRATERVEZET Készítette: Salga Kristóf Műveltségi terület: ember és társadalom Tantárgy: történelem Osztály:
A város alapításától a köztársaság fénykoráig
A város alapításától a köztársaság fénykoráig Itália elhelyezkedése: A Földközi-tenger medencéjében, az Appenninni-félszigeten. Tengerpartja tagolatlan, nem kedvez a kereskedelemnek, viszont kedvezőek
MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY 2015/2016 JAVÍTÓKULCS
Kedves Kollegák! 2015. december 4-éig azokat a dolgozatokat küldjék el iskolánk címére (Kecskeméti Református Gimnázium, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.), amelyek elérték az összpontszám 70%-át, azaz
B) Írd a pontozott vonalakra, hogy melyik uralkodók címereit idézik a keresztrejtvény megfejtésének (egyben egy könyv címének) szavai?
Név: 1.A) Fejtsd me a keresztrejtvényt! (Több szóból álló válasz esetén a szóközt jelöltük.) a) Nándorfehérvár mai neve b) e város pénzének mintájára veretett pénzt Károly Róbert c) az erdélyi három nemzet
Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 30. MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 30. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
1. feladat. 2. feladat. összesen: 6 pont. 3. feladat. összesen: 8 pont
JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető részeit, az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük. Az itemek már nem bonthatók fel részteljesítményekre, ezért azok már csak kétféleképpen
Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok.
A történelem /mint múltismeret/ - az Ember és társadalom mûveltségi terület részeként - az egyik legfontosabb alapja a nemzeti és európai azonosságtudatnak. Ugyanakkor az is kitûnik belõle, hogy a népek
- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak
1. feladat: Olvassátok el a tankönyv 124. oldalán a Polgári köztársaság című fejezetet, majd nézzétek meg az ábrát, s a megismertek alapján fejtsétek meg az alábbi ábra jelentését! (Beszámolótok során
CSILLAGÁSZATI TESZT. 1. Csillagászati totó
CSILLAGÁSZATI TESZT Név: Iskola: Osztály: 1. Csillagászati totó 1. Melyik bolygót nevezzük a vörös bolygónak? 1 Jupiter 2 Mars x Merkúr 2. Melyik bolygónak nincs holdja? 1 Vénusz 2 Merkúr x Szaturnusz
Lenni vagy nem lenni?
Lenni vagy nem lenni? nyelvtani feladatok Alapszabályok / Basic Rules o A mondatban van olyan szó, amelyik a Hol? kérdésre válaszol van, vannak When there is a word in the sentence that responds to the
TANMENET /2009-2010/ Száray Miklós Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam című tankönyve alapján a 9. osztály TÖRTÉNELEM tantárgyának tanításához
TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0011 A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Vas megye közoktatási intézményeiben Béri Balogh Ádám Gimnázium, Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola Vasvár TANMENET
Keresztes háborúk, lovagrendek
Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSSOR RÓMA ALAPÍTÁSA
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSSOR RÓMA ALAPÍTÁSA Ki volt Trójának, Hektór után a legnagyobb hőse? Aeneas, aki társaival új hazát indult keresni, miután Trója elesett. Hajóikkal melyik szigetre jutottak először? Szicília
GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1.
GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY 2013-2014. FELADATLAP 1. 1 Kedves Diákok, kedves Kollégák! A Géfin Gyula emlékverseny három feladatlapja három, némileg eltérő tematika köré fog csoportosulni. A köztük lévő kapcsolatot
AZ ÓKORI RÓMA NÉVTÁRA. Aeneas: trójai hős, aki társaival új hazát indult keresni, miután Trója elesett.
AZ ÓKORI RÓMA NÉVTÁRA Aeneas: trójai hős, aki társaival új hazát indult keresni, miután Trója elesett. Dido: Karthágó királynője, aki Cupido nyilának hatására beleszeretett Aeneasba. Latinus: latinok királya,
Megyei Történelemverseny. I. forduló 2014/2015
Megyei Történelemverseny I. forduló 2014/2015 J A V Í T Ó K U L C S Kedves Kollegák! A feladatlap javításánál kérjük, tartsák magukat a megoldási útmutatóhoz! Kérjük, hogy csak helyesen írt történelmi
Az ind filozófia és vallás alapjai
Az ind filozófia és vallás alapjai 2 Filozófia kezdetei: gyengébb vallási-politikai hatalom mellett, keleten India és Kína: erős patriarchális és mágikus hagyományok 3 Ind filozófia: szent könyvek Védák
Út az egyeduralom felé
dezs.extra.hu tételek gyûjteménye Út az egyeduralom felé Szerzõ dezs Történelem tétel 11. Út az egyeduralom felé Numidia királya Jugurta nagy területeket foglal el, és Róma nem tud mit tenni. Megválasztják
A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században
A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban
Osztályozóvizsga-tematika 11. SZ osztály Év vége Történelem
Osztályozóvizsga-tematika 11. SZ osztály Év vége Történelem Az őskor és az ókor története Az emberré válás folyamata. A folyamvölgyi kultúrák (Mezopotámia, Egyiptom, India, Kína). Az ókori Kelet kulturális
Spárta katonai állama
Spárta katonai állama Tematika: 1. A görög történelem hajnalán 2. A görög istenek a görög vallás az olümpia 3. Athén társadalma és állama 4. Spárta katonai állama 5. A görög perzsa háborúk A tehetségfejlesztő
1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont
TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.
FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY
FELSŐBÜKI NAGY PÁL ALSÓ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENY Bük, 2013. március 25. MATEMATIKA 1. OSZTÁLY név:... iskola:... 1. Számolj pontosan! Milyen szám kerül az utolsó helyre? 19-3 + 2-7 - 2 + 5-2 + 6 =
Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?
Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés
Az ókori világ hét csodája
Az ókori világ hét csodája 1. A gízai Nagy Piramis Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított, és ez az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül. Az egyiptológusok
3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: III. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám:91p. 2015. február 27 1. Sorold fel
Feladatsor. 1. Pantheon 2. Forum Romanum 3. Colosseum 4. Circus Maximus
.. Feladatsor 1. Az ókor kultúrája Párosítsa a képekhez a meghatározásokat és az építmények nevét! Írja a táblázatba a meghatározások betűjelét, illetve az építmények sorszámát! 1. 2... A Római templom,
25. Mi az, ami nem köthetı Julius Caesarhoz?
1. A meghatározás melyik kutatóra igaz? Írott források alapján vizsgálja a történelem eseményeit, gazdasági változásait, a híres személyek életét. A. régész C. nyelvész B. történész D. antropológus 2.
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Kérdéssor a III. rész fejezet történéseiből
Beküldési határidő: 2017. május 12. Neved: Évfolyamod: Iskolád: A feladatok megoldásával elért pontjaidat megtekintheted az iskola honlapján (www.vakbottyangimnazium.hu). Választott titkos nevem: Összegyűjtött
Történelem adattár. 1. modul. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA (Kr. e Kr. u. 456)
Történelem adattár AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA (Kr. e. 8000 Kr. u. 456) 1. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Állam - Buddhizmus...2
A principátus rendszere. - társadalmi téren a plebejusok tönkremenetele, nincstelenné válása
A principátus rendszere 1. Előzménye: a köztársaság válsága a régi köztársaság több szempontból is válságba került a hódító háborúk miatt: - társadalmi téren a plebejusok tönkremenetele, nincstelenné válása
TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor
TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy Válaszd ki az IZ állításokat! helyes
TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor
TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy z ember termelésre történő áttérése
Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport. 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket!
Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket! (2-2 pont) monoteizmus: sztratégosz: várjobbágy: ősiség: reconquista:
KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Katonai alapismeretek középszint 1811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos tudnivalók
Ember és társadalom. Célok és feladatok
Ember és társadalom Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához ad gazdag lehetőséget. Középpontjában az ember
A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét.
A TRIANONI BÉKE Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. 1. Általános jellemzők: a többihez hasonlóan megalázó rablóbéke területi
A KÖZTÁRSASÁG KIALAKULÁSA I. A
1 Lecke: RÓMA SZÜLETÉSE II. A mondabeli városalapítás - A monda szerint a rómaiak Trójából származnak. - Romulus és Remus története - Romulus lett az első király, a monda szerint ő alapította a várost
1. Az ókor és kultúrája
TÖRTÉNELEM MŰVELTSÉGI ALAPVIZSGA KÖVETELMÉNYEI A 10. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA 1. Az ókor és kultúrája A homo sapiens megjelenése, az élelemtermelés kezdete Kr. e. 3000 körül. Kr. e. XVIII. sz. Kr. e. X. sz. Kr.e.
Oktatási azonosító Tantárgy Elért pontszám Magyar nyelv Matematika Magyar nyelv Matematika
Oktatási azonosító Tantárgy Elért pontszám 76894971600 Magyar nyelv 28 76894971600 Matematika 18 75983808936 Magyar nyelv 22 75983808936 Matematika 17 78988181589 Magyar nyelv 32 78988181589 Matematika
BOLYAI ANYANYELVI CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. DECEMBER 8.) 3. osztály
3. osztály Gyűjtsétek össze a lehető legtöbb (de legalább hat) szót vagy kifejezést, amely a kicsi szóval rokon értelmű! (Ugyanannak a szónak -ka / -ke képzős változata nem számít újabb szónak.) A keresztrejtvények
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011
Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011 KULTÚRTÖRTÉNETI TESZT III. forduló II. kategória Szeged, 2011. március 19. megoldókulcs 1. Melyik szobor melyik római császárt ábrázolja?
Ókori Kelet. Az írás kialakulása Vallások Törvények. Szalayné KI
Ókori Kelet Az írás kialakulása Vallások Törvények Szalayné KI Az írás megjelenése Oka: államok kialakulása bonyolultabb élet nyilvántartások megjelenése Megjelenik az írás a folyam menti kultúrákban ie.