I. RÉSZ: AZ ÚJSZÖVETSÉG VILÁGA

Átírás

1 TARTALOM ELÕSZÓ 9 I. RÉSZ: AZ ÚJSZÖVETSÉG VILÁGA A POLITIKAI ÉLET 13 A római birodalom 13 A provinciák kormányzása 25 A hellenisztikus királyságok 27 A zsidó állam A TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI ÉLET 61 A TÁRSADALMI ÉLET 61 A zsidó társadalom 61 A pogány társadalom 62 Kulturális színvonal 65 Erkölcsi színvonal 74 A GAZDASÁGI ÉLET 75 Mezõgazdaság 75 Ipar 75 Pénzügyek 76 Szállítás és közlekedés A VALLÁSI ÉLET 83 A görög-római pantheon 83 A császárkultusz 84 A misztérium-vallások 86 Az okkultizmus 87 A filozófiák A JUDAIZMUS 101 Eredete 102 Teológia 104 A templom 109 A zsinagóga 113 A szent év 115 Az iskolarendszer 119 Az irodalom 122 A judaizmus szektái 131 A diaszpóra AZ ÚJSZÖVETSÉG HÁTTERE A ZSIDÓ KULTÚRÁBAN 143 A judaizmus jellege 143 Az apokrif iratok és a pszeudoepigráfia 144 A holt-tengeri tekercsek 146 A qumrani közösség legfõbb sajátosságai 147

2 A holt-tengeri közösség összehasonlítása az Újszövetséggel 149 II. RÉSZ: AZ EVANGÉLIUMOK: KRISZTUS ÉLETÉRÕL SZÓLÓ FELJEGYZÉSEK AZ ÚJSZÖVETSÉG NEVE ÉS TARTALMA 155 A név 155 A tartalom AZ EVANGÉLIUMOK MINT IRODALMI MÛVEK 163 A szinoptikus probléma 165 Megoldási javaslat MÁTÉ EVANGÉLIUMA 175 Az evangélium eredete 175 A keletkezés helye és ideje 176 Az evangélium tartalma 177 Az evangélium vázlata 179 Fõ mondanivaló 184 Az evangélium szereplõi 185 Sajátos vonások MÁRK EVANGÉLIUMA 189 Az evangélium eredete 189 A keletkezés helye és ideje 191 Az evangélium tartalma 194 Az evangélium vázlata 195 Fõ mondanivaló 201 Az evangélium szereplõi LUKÁCS EVANGÉLIUMA 205 Az evangélium eredete 205 Az evangélium szerzõje 207 A keletkezés helye és ideje 211 Az evangélium tartalma 211 Az evangélium vázlata 212 Fõ mondanivaló 216 Az evangélium szereplõi JÁNOS EVANGÉLIUMA 221 Az evangélium eredete 221 Az evangélium szerzõje 222 A keletkezés helye és ideje 225 Az evangélium tartalma 226 Az evangélium vázlata 228 Fõ mondanivaló 231 Az evangélium célja 233 Az evangélium szereplõi KRISZTUS ÉLETE 237

3 Világi forrásmunkák 237 Jézus életének szakaszai 239 Jézus életének földrajzi vonatkozásai 248 Jézus tanítása 256 III. RÉSZ: AZ ÕSEGYHÁZRÓL SZÓLÓ FELJEGYZÉSEK AZ EGYHÁZ MEGALAPÍTÁSA: APCSEL 1:1-8:3 269 Az Apostolok Cselekedetei 270 Az alapok lerakása: ApCsel 1:1-8:3 279 Az elsõ szétszóratás AZ ÁTMENETI IDÕSZAK: APCSEL 8:4-11: A samáriai igehirdetés 283 Az etióp kincstárnok megtérése 284 Pál megtérése 285 Péter igehirdetése A POGÁNYKERESZTYÉN EGYHÁZ ÉS A PÁLI MISSZIÓ: APCSEL 11:19-15: Az antiókhiai gyülekezet 294 A pogánymisszió 296 A jeruzsálemi apostoli gyûlés 299 A TILTAKOZÁS IRODALMA (hitvitázó levelek) 302 Jakab levele 304 Pál levele a Galatákhoz PÁL PROGRAMJA: APCSEL 15:36-21: A második missziói út Kisázsiába 318 A macedóniai missziói út 320 A THESSZALONIKAI LEVELEK 323 Pál elsõ levele a thesszalonikaiakhoz 323 A második thesszalonikai levél 325 Az akhájai misszió 329 Az ázsiai misszió 336 A KORINTHUSI LEVELEZÉS 339 A levelek háttere 339 Az elveszett levél 340 Pál elsõ levele a korinthusiakhoz 341 Pál második levele a korinthusiakhoz 346 Az utolsó látogatás Korinthusban 348 A tervezett missziói út 349 A Római levél 349 A missziói út befejezése PÁL BEBÖRTÖNZÉSE: APCSEL 21:17-28: Jeruzsálem 358 A levelek 363

4 Pál levele Filemonhoz 364 Pál levele az efezusiakhoz 366 A kolosséi levél 368 A filippi levél 372 Pál fogságának eredményei 377 IV. RÉSZ: AZ ÕSEGYHÁZ PROBLÉMÁI AZ INTÉZMÉNYES EGYHÁZ: A PÁSZTORI LEVELEK 381 Háttér 381 Pál elsõ levele Timóteushoz 383 Pál levele Tituszhoz 386 Pál második levele Timóteushoz 389 A levelek értékelése A SZENVEDÕ EGYHÁZ: PÉTER ELSÕ LEVELE 395 A levél háttere 395 A levél szerzõje 399 A levél vázlata 401 A levél tartalma 402 A levél értékelése ELSZAKADÁS A ZSIDÓ VALLÁSTÓL: A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL 407 A levél háttere 407 A levél szerzõje 409 A levél keletkezésének ideje 410 A levél vázlata 411 A levél tartalma 413 A levél értékelése A TÉVTANÍTÁSOK VESZÉLYE: PÉTER MÁSODIK LEVELE, JÚDÁS LEVELE, JÁNOS HÁROM LEVELE 417 A levelek háttere 417 Péter második levele 418 Júdás levele 423 JÁNOS ELSÕ, MÁSODIK ÉS HARMADIK LEVELE 428 A levelek háttere 428 János elsõ levele 431 János második levele 433 János harmadik levele A VÁRAKOZÓ EGYHÁZ: A JELENÉSEK KÖNYVE 437 A könyv háttere 437 A könyv értelmezési lehetõségei 441

5 A könyv tartalma 445 A könyv vázlata 447 A könyv értékelése 450 V. RÉSZ: AZ ÚJSZÖVETSÉGI KÁNON ÉS SZÖVEG AZ ÚJSZÖVETSÉGI KÁNON 455 Meghatározás 455 Belsõ bizonyíték 459 Külsõ bizonyíték 460 Következtetések AZ ÚJSZÖVETSÉG SZÖVEGE ÉS ELTERJEDÉSE 469 A szöveg elterjedése 470 A szöveg forrásai 471 Magyar fordítások 476 FÜGGELÉK 477

6 I. rész: AZ ÚJSZÖVETSÉG VILÁGA 1. FEJEZET A POLITIKAI ÉLET A Római Birodalom Abban az idıben, amikor az Újszövetséget írták, a Távol-Kelet kevéssé ismert királyságait leszámítva, az egészen civilizált világ Róma uralma alatt állott. Nyugaton az Atlanti-óceántól az Eufrátesz-folyóig és a Vörös-tengerig keleten, valamint északon a Rhone-tól, a Dunától, a Fekete-tengertıl és a Kaukázustól délen a Szaharáig óriási birodalom terült el a császár uralma és tényleges diktatúrája alatt, akit az Újszövetség egyaránt nevez királynak (1Pét 2:17) és császárnak (Luk 2:1). Róma nevét az itáliai fıvárostól nyerte. Az eredeti települést, amelybıl a római állam kinıtt, Kr.e. 753-ban alapították. Elıször a város környékén lévı kis falvak közösségét is magában foglaló szövetség volt, amely felett király uralkodott. Kb. a Kr.e. V. század kezdetére szilárd politikai szervezettségi fokot ért el a kormányzás köztársasági formájában. Az körülvevı ıt közösséggel kötött szövetségek segítségével északon az etruszkok, délen pedig egyéb más törzsek ellen folytatott háborúk hosszú során át Róma Kr.e. 265-re az itáliai félsziget urává lett. A meghódított népeket szerzıdések kötelezték a béke megtartására. E népek fokozatosan beolvadtak a római állam területébe. A következı fı két évszázad alatt Róma Karthágó, a Földközi-tenger nyugati részének tengeri hatalma ellen vívott nagy küzdelemmel volt elfoglalva. Karthágó eredetileg Fınícia gyarmata volt, de mivel Nagy Sándor az anyaországot meghódította, önállóan kellett mőködnie. A föníciaiak példáját követve gazdag, erıs nemzetté lett. Hajói bonyolították le a Földközi-tenger kereskedelmét. Civilizációja sajátosságait tekintve keleti volt, társadalmi formáját nézve oligarchia, amelyet egy zsoldos hadsereg tartott fenn és diktatórikus kormányzás irányított. Róma folytonos terjeszkedése következtében elkerülhetetlenül összeütközött a karthágói birodalom elıretolt állásaival. A két civilizáció mind faji eredetét, mind politikai szemléletét tekintve idegen volt egymástól, de különben sem volt elég hely mindkettıjük számára ugyanazon a területen, s az egyiknek engednie kellett. A kettejük közötti háború Kr.e. 146-ban fejezıdött be, amikor Scipio Aemilianus római hadvezér Karthágó városát elfoglalta, és a földdel egyenlıvé tette. Ezáltal Róma kiterjesztette uralmát Hispániára és Észak-Afrikára. Ugyanebben az idıben lett római provinciává Macedónia, és ugyanebben az évben (Kr.e. 146-ban) Korinthus kifosztásával Akhája is Róma fennhatósága alá került. Kr.e. 133-ban III. Attalus, Pergamon királya

7 meghalt, és birodalmát a rómaiakra hagyta örökségül. Ebbıl szervezték meg az ún. Ázsia provinciát. Kisázsia keleti részén a háborúk folytatódtak, amíg Pompeius befejezte Pontusz és Kaukázus meghódítását. Kr.e. 63-ban Szíriát provinciává szervezte, és a birodalomhoz csatolta Judeát. Kr.e ben vezette Caesar híres galliai háborúit és tette Galliát a Római Birodalom részévé. Így 500 évi szinte szakadatlan háborúskodás révén Róma, a Tiberis partján fekvı jelentéktelen falu a világ egyik legjelentısebb birodalmává lett. A gyors területi terjeszkedés azonban nagy változásokat hozott a római nép életében. Amint a katonai vezetık megízlelték a hatalmat, hadseregeiket nemcsak idegenek meghódítására kezdték felhasználni, hanem otthoni uralmuk kierıszakolására is. A Karthágó és Görögország meghódítása, valamint a Julius Caesar halála közötti évszázadokat polgárháborúk állandó egymásutánja jellemezte. Marius, Sulla, Caesar, Antonius és Octavianus egymás után arra törekedett, hogy magát a római állam urává tegye. Végül Octavianusnak, vagy ahogy a szenátus elnevezte, Augustusnak sikerült ellenfeleit Kr.e. 30-ban megsemmisíteni, és lett az elsı császár. AUGUSTUS (Kr.e. 27 Kr.u. 14) Uralma alatt az Imperium Romanum, vagyis a császári állam szilárdan megalapozódott. A nép belefáradt a sok háborúba, és békére vágyott. Augustus lett a princeps, vagyis az ország elsı polgára. Bölcsen és jól kormányzott. Politikai értelemben az új principátus kompromisszum volt a régi köztársasági rendszer és a Julius Caesar által alkalmazott diktatúra között. A szenátus Augustusra ruházta a birodalom fegyveres erıinek fıparancsnoki tisztét is Kr.e. 27-ben. A szenátust elméletben meghagyták uralkodó testületnek. Kr.e. 23-ban Augustus egész életére megkapta a tribunusi hatalmat, ami azt jelentette, hogy hatalma volt a népgyőlések felett, majd a nép állandó képviselıjévé nevezték ki. Megkapta azt az állandó kiváltságot is, hogy a szenátusban az elsı hő vitapontot vezesse be, valamint a győlések összehívásának jogát. Valamennyi joga inkább alkotmányos alapokon nyugodott, mint a hatalom bármiféle önkényes megragadásán. Augustus uralkodásának idején sok reformot valósítottak meg. A szenátust megtisztították a nem odavaló tagoktól. A hadsereg nagy részét leszerelték, s a veteránokat vagy gyarmatvárosokban, vagy az erre a célra felvásárolt birtokokon telepítették le. Olyan reguláris, hivatásos hadsereget hoztak létre, amely egyúttal a minta-állampolgárság iskolája is lett. A veteránok leszerelésük alkalmával nagyobb összegeket kaptak, majd a provinciákban kolóniákba telepítették le ıket, ahol tisztességgel megélhettek és egyben a közösségnek Rómához vezetıivé válhattak. Augustus a népi morál javítására is törekedett. Új életre keltette az államvallást, és sok új templomot épített. A birodalmi kultuszt, mint az államnak való tiszteletet bevezették a provinciákban. Sok helyen magát a császárt Dominus et Deus-ként kezdték imádni, noha ilyen imádatot nem követelt. A Kr.e évi juliánusi ı ı ı