Tartalomjegyzék. Előszó: A posztmodern gyülekezetek 11 A posztmodern világ 12

Átírás

1 Tartalomjegyzék Előszó: A posztmodern gyülekezetek 11 A posztmodern világ Az alapok: Hogyan látja Isten a gyülekezetet? 17 A tanuló gyülekezet 19 A gondoskodó gyülekezet 22 Az istentiszteletre összegyűlt gyülekezet 24 Az evangélizáló gyülekezet Istentisztelet: Dicsőítés Isten szent nevében 29 A biblikus istentisztelet 30 A gyülekezeti istentisztelet 31 A lelki istentisztelet 34 Az erkölcsös istentisztelet Az evangélizáció: a gyülekezet missziója 39 Az evangélizáció formái 40 A gyülekezetnek meg kell értenie önmagát: a gyülekezetről szóló tanítás 42 A gyülekezetnek meg kell szerveznie magát: a gyülekezet szervezete 45 A gyülekezetnek ki kell fejeznie magát: a gyülekezet üzenete 50 A gyülekezet legyen önmaga: a gyülekezeti élet A szolgálat: A tizenkettő és a hét 57 Egy olyan szolgálat, amelyben mindenki részt vesz 58 A lelkipásztori szolgálat 61 Az apostol (pásztor) példája 63 A tévtanítók (farkasok) rohama 65 Az emberek (juhok) értéke A közösség: Mi a koinonia? 69 Közös örökségünk 72 7

2 Közös szolgálatunk 73 Közös felelősségünk 74 Néhány gyakorlati példa Az igehirdetés: Öt látszólagos ellentmondás 77 Biblikus és mai 77 Hiteles és kísérleti 79 Prófétai és pásztori 81 Ajándék és tanulás 83 Meggondolt és szenvedélyes Adakozás: Tíz alapelv 89 A Szentháromságra épül 89 A körülményeinkhez képest teremtsünk egyenlőséget 92 Gondos felügyelet és baráti versengés 95 Jelképes jelentőségű aratás 98 Az eredmény: Hálaadás Istennek A gyülekezet hatása: Só és világosság 103 A só és a világosság igazsága 104 Fegyverek a társadalmi változás szolgálatában 108 Keresztyén sajátosságok 111 Befejezés: A xxi. század Timóteusai 115 Háromszoros felszólítás 116 Hol vannak a Timóteusok? 118 Történelmi függelék 121 Önéletrajzi vázlat 123 I. történelmi függelék 125 II. történelmi függelék 134 III. történelmi függelék 137 8

3 1. fejezet Az alapok: Hogyan látja Isten a gyülekezetet? A z élő gyülekezet három meghatározó ismertetőjelének vizsgálatánál három dolgot feltételezek. Először is, feltételezem, hogy mindnyájan kötődünk egy gyülekezethez. Nemcsak keresztyének vagyunk, hanem gyülekezethez is tartozunk. Nemcsak Krisztusnak szántuk oda magunkat, hanem Krisztus testének is. Legalábbis remélem. Hiszem, hogy olvasóim közül senki sem tanúsítja azt a furcsa anomáliát, hogy keresztyén, de nem jár gyülekezetbe. Az Újszövetség nem tud ilyen emberről, hiszen a gyülekezet Isten örök céljainak egyike, nem esetleges isteni gondolat, létrejötte nem véletlen történelmi esemény. Ellenkezőleg, Isten új közössége. Ebből a célból fogant meg egy elmúlt örökkévalóságban, amelyet Isten a történelemben vitt véghez, hogy tökéletessé tegye az eljövendő örökkévalóságban. Célja nem az, hogy egyéneket váltson meg, és csak magányosságunkat tegye maradandóvá, hanem fel akarja építeni egyházát, vagyis a saját dicsőségére akar kihívni embereket a világból. Krisztus nemcsak azért halt meg értünk, hogy önmagát adja értünk, hanem azért is, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik (Tit 2,14). Vagyis azért kötelezzük el magunkat a gyülekezet mellett, mert Isten ennyire elkötelezte magát mellettünk. Lehetünk elégedetlenek az intézményes egyházzal, sőt ki is ábrándulhatunk belőle, mégis el kell köteleznünk magunkat Krisztus és gyülekezete mellett. Másodsorban, mindnyájan elköteleztük magunkat a gyülekezet küldetése mellett. Hisszük, hogy a gyülekezet kettős célt tölt be. Egyrészt Isten magának hívott ki a világból, másrészt viszszaküldött a világba, hogy bizonyságot tegyünk és szolgáljunk. Ráadásul Krisztus küldetése példát adott a gyülekezet küldetéséről: Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket 17

4 18 Az élő gyülekezet (Jn 20,21). Jézus küldetését testet öltése jelentette. Nem maradt a mennyország biztonságában, inkább megüresítette magát dicsőségétől, és megalázta magát, hogy szolgálhasson. Eljött világunkba. Felvette természetünket, élte az életünket, és a halálunkkal halt. Ennél jobban nem azonosulhatott volna velünk. Teljesen azonosult, bár személyiségéből mit sem vesztett, mert anélkül lett egy közülünk, hogy megszűnt volna önmaga lenni. Ember lett anélkül, hogy megszűnt volna Isten lenni. És most arra hív, hogy mi is úgy lépjünk be mások világába, amint ő belépett a miénkbe. Minden hiteles misszió Krisztus testet öltésének küldetése. Isten arra hív, hogy belépjünk más emberek társadalmi és kulturális valóságába: gondolkodásukba, küszködve azon, hogy megértsük, miért értik félre az evangéliumot, és elidegenedésük fájdalmába, együtt sírva a sírókkal. És mindezt anélkül, hogy megalkudnánk keresztyén hitünkben, értékrendünkben és mércénkben. Harmadsorban, mindnyájan elköteleztük magunkat a gyülekezet reformja és megújítása mellett. A világ sok részén, különösen Afrika, Ázsia és Latin-Amerika jelentős vidékein gyorsan nő a gyülekezet, bár a növekedés gyakran inkább mennyiségi, mint minőségi, mert Krisztus követésében mindenütt sok a felszínesség. A gyülekezet mégis növekszik. A világ más részein azonban, különösen nyugaton, ha általánosíthatok, nem növekszik a gyülekezet. Fejlődése megrekedt. Állóvíz lett. Poshadt a lehelete. Állapotát nem a megújulás, hanem az enyészet jellemzi. Mi pedig azt szeretnénk látni, hogy Isten Igéje és Lelke állandóan reformálja és megújítja gyülekezetét. Hármas elkötelezettségünk (a gyülekezet, küldetése és megújulása iránt) áttekintése után fel kell tennünk egy döntő kérdést: Mi Isten elképzelése a gyülekezettel? Mik az élő gyülekezet megkülönböztető jegyei? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához vissza kell térnünk a gyülekezet születéséhez, hogy lássuk a pünkösd napján Szentlélektől beteljesedett jeruzsálemi gyülekezetet. Közben fontos reálisan gondolkoznunk, ugyanis hajlamosak vagyunk az ősegyház eszményítésére vagy romantikus fényben való

5 1. Az alapok: Hogyan látja Isten a gyülekezetet? feltüntetésére. Színes szemüvegen keresztül látjuk. Csak suttogva beszélünk róla, mintha semmi folt sem zavarná vakító tisztaságát. Nem látjuk a versengést, a képmutatást, az erkölcstelenséget, sem az eretnek tanításokat, amelyek gondokat okoztak mind az I. századi, mind a mai gyülekezetnek. Egy dolog azonban biztos. Az ősegyházat minden túlkapása és minden hibája ellenére a Szentlélek irányította. Milyen is volt ez az ősegyház? Milyen jelét adta a Szentlélek jelenlétének és hatalmának? Ha ezekre a kérdésekre választ tudunk adni, ha felismerjük azokat a meghatározó vonásokat, amelyeket Lukács említ az ApCsel 2-ben, meg tudjuk határozni a mai élő gyülekezet jegyeit. Lukács négy jellemző vonást emel ki: Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel. (ApCsel 2,42-47) A tanuló gyülekezet Lukács elsőre egy igen meglepő tulajdonságot emel ki. Nem hiszem, hogy mi ezt választottuk volna. Az élő gyülekezet tanuló gyülekezet. Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban (42. vers). Azt is mondhatnánk, hogy a Szentlélek aznap iskolát nyitott Jeruzsálemben. A tanítók az apostolok lettek, akiket Jézus kiválasztott és felkészített, és ide háromezer tanuló járt! Nagyon érdekes helyzet alakult ki. Megfigyelhetjük, hogy ezeknek a Szentlélekkel beteljesedett újonnan megtérteknek nem misztikus élményben volt részük, 19