ZÁHONYI VASUTAS. VI. évfolyam, 06. szám július 11. Kézfogások és találkozások a hatvanhatodikon
|
|
- Alfréd Tamás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ZÁHONYI VASUTAS VI. évfolyam, 06. szám július 11. Kézfogások és találkozások a hatvanhatodikon A hatvanhatodik Vasutasnap idén Kisvárdán kezdődött, délelőtt tíz órakor. A vasútállomáson rövid ünnepségen hallhattak az érdeklődők az állomás múltjáról, de főleg a jövőjéről, hiszen átépül, és korszerűsödik mind az utazóközönség, mind pedig a vasutasok számára. Az első ütemben parkoló épül a kapcsolódó úttal, a második lépésben aluljárók, peronok épülnek, és a vágányhálózat is megújul, végül pedig a régi felvételi épület szépül meg mindezt Dávid Ilonától, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójától hallottuk, aki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel adott át emlék pakettet Balogh Lászlónak, Kisvárda állomásfőnökének. Ezek után a Várfürdő szomszédságában folytatódott a nap, és a megnyitón hallhattak elismerő és dicsérő szavakat a vasutasok. Rendhagyóan a felszólaló vezetők nem a színpadról beszéltek a hallgatósághoz, hanem a vendégek közelébe mentek. Dávid Ilona és Seszták Miklós mellett Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, Kovács Imre, az RCH elnök-vezérigazgatója, Csépke András, a MÁV-START Zrt. Záhonyból indult vezérigazgatója és Leleszi Tibor, a város polgármestere szóltak a vendégekhez. Az ünneplők között voltak Nagy Krisztián, debreceni területi igazgató, Gubik László, a Záhony-Port Zrt. vezérigazgatója, és a vasútvállalatok helyi vezetői. A továbbiakban zenekarok, kedélyes előadók szórakoztatták a közönséget. Miközben kötetlen, szívélyes, gyakran baráti találkozókat láthattunk, kollégák és vezetők között egyaránt, hol a többnyire kellemes napfényben, hol pedig a vasútvállalatok sátraiban. A háttérben zajlottak a focimeccsek, és főttek a finom étkek, majd azok zsűrizése, hiszen főzőverseny is volt a rendezvényen.
2 Az eredményhirdetésen kiderült, igen aktívak voltak a záhonyi kollégák mind a fociban, mind a főzésben mert a vasutasok univerzális szakemberek, ahogyan a díjak átadása előtt Mosóczi László is jelezte. A fociban második lett a Vasútőrök válogatottja, és a kupát a záhonyi cargo focistái nyerték el. A gólkirály is közülük került ki, mégpedig Balogh Sándor személyében, tizenegy rúgott góllal. A záhonyi Vasútbiztonság főzőcsapatát pedig különdíjra tartotta érdemesnek a zsűri. Mondanom sem kell, hogy szakszervezetünk tagjai a derékhadban jeleskedtek. 2
3 Következtek mindenki számára a gondtalan szórakozás órái, majd a fesztivál esti koncertjei, még sok kellemes találkozással és őszinte kézfogásokkal. Bízzunk abban, hogy mindezekből a következő évre is marad a békés együttdolgozás reményében, mindannyiunk javára. Dolhai József 3
4 Vasutasnapi villáminterjú Selyemvasútról, vasútvállalati megegyezési készségről, ütemes menetrendről, tarifaközösségről váltottunk szót Kisvárdán, a Vasutasnap kellős közepén Dr. Mosóczi Lászlóval, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikárt felelős államtitkár-helyettesével. Szakmai múltjára jellemző, hogy máig sok ismerőse, vasutas barátja él a térségben. Először is engedje meg, hogy gratuláljak helyettes államtitkári kinevezéséhez, hiszen azon kevés felső vezetők egyike, aki a vasút garádicsait végigjárva jó ismerője a vasutasok, és a vasút gondjainak. Valóban, huszonnyolc évet töltöttem a vasút kötelékében. Visszatérő gond, hogy kit és mit szállítsunk. Néhány éve napirenden van egy kelet-nyugati korridor, a régi kereskedelmi útvonalak nyomán a selyemvasút kiépítése. Holt tart most ez a lehetőség? Az Európai Unió 2010-ben jutott arra az elhatározásra, hogy rendeleti szinten szabályozza az árufuvarozási korridorokat. Ez azt jelenti, hogy kiválasztottak kilenc fontos vasútvonalat, melyeken az európai árufuvarozás nyolcvan százaléka zajlik. Az volt a cél, hogy ez az arány növekedjen, még vonzóbb legyen a vasút. Tehát olyan szabályozást kell teremteni, hogy egyszerűbb legyen ezeken a vonalakon közlekedni, a menetrendszerűség javuljon, illetve az infrastrukturális fejlesztéseket is a korridorokra kell összpontosítani. Magyarországon az első lépésben két korridor halad át, az egyik a hetes, Hegyeshalom és Lökösháza között, a másik pedig a mediterrán korridor, amely Spanyolország, Franciaország, Szlovénia útirányon éri el hazánk területét. Ez Budapesten át Záhonyig megy tovább, tehát bekapcsolja Záhonyt az európai vérkeringésbe. Dolgozunk azon, hogy egy OSZZSD (keleti vasúttársaságok szervezete) korridort kapcsoljunk Záhonynál ehhez a mediterrán folyosóhoz, amivel még nagyon volumenű áru érkezhetne hazánkba. Ennek a politikai-gazdasági alapjai megvannak, most már élettel kell megtölteni, olyan feltételeket kínálni az árufuvarozó vasúttársaságoknak, hogy érdemes legyen erre közlekedni. Erre jöjjenek a vonataik, ne a kerülő útirányok felé, és akkor visszatérhet az élet, ami a tőlünk független orosz-ukrán helyzet miatt visszaesett az elmúlt években. Hírek szerint az RCH és a Záhony-Port fontos megrendelője, a Dunaferr árcsökkentés szeretne elérni. Mi várható a kérdésben? A Dunaferrnek nyilván az az érdeke, hogy minél olcsóbban jusson el az alapanyag a bányából a kohóig, és sajnos Záhonynak vannak versenytársai, hogy csak Szlovákiát említsem. Minden magyarországi résztvevőnek arra kell törekednie, hogy miképp tudják a költségeiket ésszerűsíteni, ami a csökkentés irányába kell, hogy hasson. Én úgy látom, hogy a tárgyalások jól haladnak, magas szintű képviselettel vesznek részt a felek, és biztos vagyok benne, hogy megegyezés fog születni. Ez a cargonak is érdeke, hiszen nagyobb volument szállíthat. A Záhony-Portnak, Záhonynak, a térségnek is, hiszen a munkahelyek megmaradnak, netán újabbak létesülnek, és az államvasútnak is, mert négyszáz kilométert megy az áru Magyarországon, ami nem elhanyagolható pályadíj-bevétel. A vasút másik visszatérő gondja a személyszállítás, annak mértéke. Milyen esély lát arra, hogy többen utazzanak vonattal, jobban szeressék az utasok a vasutat? Látjuk, hogy a MÁV-START is a személyszállítás korszerűsítésére törekszik, amit három módon lehet elérni. Az egyik, hogy korszerű, jobb járműveket közlekedtet, például már több mint százhúsz motorvonatuk van. Ezekkel régebbi járműveket lehet kiváltani, ami fokozatos javulást jelent. A másik lehetőség a menetrend, mely téren az utasok igényeinek megfelelő ütemes menetrend országszerte történő bevezetése a cél. A harmadik út pedig, ami biztosan meg fog valósulni középtávon, a vasút és az autóbusz társaságok jobb együttműködése, illetve a tarifaközösség: Tehát aki menetjegyet vásárol autóbuszra, annak ne kelljen külön vonatjegyet is vennie, hanem az utazás teljes útvonalára egyszerre válthassa meg azt. Ebbe az irányba kell menni, ezen dolgozunk. Dolhai József 4
5 Továbbélő hagyomány Immár több évtizedes hagyomány hogy a három ország szakmabeli kollégái egy közös találkozón sportolnak, ez jelesül a kispályás foci. Korábban évente találkoztak mindhárom országban, de most már csak évi egy találkozó van. Annak ellenére, hogy vezetők jöttek mentek, szervezgettek ide-oda, ez a rendezvény kiállta az idők próbáját. Így történt ez most is, július 6-án Csapon találkoztak a sportolók és vezetőik. A szakmai beszélgetéseken túl természetesen a focilabda is útjára indult. A végeredmény szoros lett, hiszen a szlovák csapatot minkét ellenfél, az ukrán és a magyar is megverte, így maradt a döntés az ukrán magyarra. A döntő 2:2-es döntetlennel ért véget, így a jobb gólkülönbséggel az házigazdák lettek az elsők, a záhonyi csapat a második, és a Tiszacsernyői focisták pedig harmadik helyezést értek el. A házigazdák kitettek magukért, mert nagyon jó színvonalon szervezték meg a derbit. Jövőre Tiszacsernyő ad otthont a következő találkozónak. Zubály Bertalan 5
6 Befejeztük Vasutasok Szakszervezete Területi Képviselet Záhony Berekfürdő felújításával végeztünk a héten, amihez lelkes csapatra, tenni akarásra és persze kitartásra volt szükség. Megjegyzem, az sem volt hátrány, hogy az időjárás mindig kegyes volt hozzánk. Ha számadást kellene végeznünk, akkor tíz nap alatt huszonegy ember tette a Vasutasok Szakszervezetének üdülőjét újra lakhatóvá, amihez a 293 óra kikérőn túl soksok szabadnapra is szükség volt. Bár olvasóinkkal rendszeresen tudattuk, hogyan állnak a munkálatok, de emlékeztetőül néhány dátum. Április elején nyolcad magammal kezdtünk bele a nem kis falatot jelentő melóba. Itthonról nézve egyszerűnek tűnt, s azt gondoltuk sok mindenre elég a hétvége. A szombati napra segítség is érkezett Meleg János VSZ elnök és Horváth Csaba alelnök személyében. Ez a hétvége egy apartman, a konyha és az ebédlő rendbetételére volt elég. Ekkor úgy okoskodtunk, hogy egy hét több mindenre elég lehetne. Ezért májusban váltott csapattal öt napig dolgoztunk és csak két apartman maradt hátra. Ezt fejeztük be a hét első három napjában. Több évtizedes vasutas múlttal eddig is sejtettem, hogy a jó vasutas mindenhez ért. Erről a felújítás során meg is győződtem, mert például a főrendelkező nem csak a berendezést kapcsolgatja jó érzékkel, nem ismeretlen előtte az ecset, a víz és villanyszerelés, de még a főzés sem. Bevallom én magam sem csiszoltam és festettem ennyi ablakot, mint ahogyan Grundáné Jutka sem. De azt sem hiszem, hogy Szegvári Emese látott már ennyi rozsdás rácsot, amit ő varázsolt újjá. S talán Kovácsné Csilla is guinness rekordot döntött mosás-vasalásfüggönycsipeszelés kategóriában. Azonban ne hullasson senki könnyet verejtékes munkánk miatt, mert minden nehézség ellenére jókedvvel dolgoztunk. A jó munkához szükség van egy jó vezetőre, s ez esetben ez nem én voltam. Azt is mondhatnám, hogy mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs Grunda Zsolti. De fordítsuk komolyra a szót Berekfürdő ügyben. Az üdülő ugyan kész, de üdültetésről még nem beszélhetünk. Ehhez még nagyon sok mindenre szükség lenne. Nincs például tv, internet, s nemcsak a komfortérzetünk hiányos, de sok-sok hatósági engedélyre is szükség van még. Végezetül újra köszönetet kell mondanom mindenkinek, aki odatette magát: Grunda Zsolt, Nagy Attila, Juhász László, Szegvári Emese, Grundáné Jutka, Kovácsné Csilla, Dojsánszkiné Éva, Balogh Attila, Szatmári Béla, Szenes Zsolt, Zakor György, Lengyel Antal, Votyku László és Gáspár Zoltán. Juhász Tiborné 6
7 HUMORSAROK ÁLCA Kovács meglátogatja barátját. Amikor belép a lakásba, döbbenten látja, hogy egy életnagyságú Cindy Crawford képet kefél az ágyban. Hű, te idáig süllyedtél, hogy felnőtt férfi létedre egy fényképpel hemperegsz! kérdezi hüledezve. Csitt legyen, alatta van a szomszédasszony!!! KÍVÁNSÁG Az idősödő írónő elhatározza, hogy könyvet ír a dzsungel életéről. Afrikai útja folyamán megismerkedik egy férfival, aki már régóta a dzsungelben él. Megkérdezi tőle, ha ő egy tündér volna, és teljesítené három kívánságát, mi lenne az. Nekem csak két kívánságom volna kezdi a választ a férfi mielőtt meghalnék, szeretnék látni egy szép meztelen nőt, és egy fehér elefántot. Hát, az egyik kívánságát már teljesíteni is tudom! mondja az írónő, és bemegy az erdőbe egy fa mögé, ahol levetkőzik, majd meztelenül előlép. Nos, uram mit szól hozzá? kérdezi izgatottan. Nahát, ez csodálatos, köszönöm önnek! Most már csak egy szép meztelen nőt akarok látni!!! MEGLEPETÉS? A házibuli közepe táján egy csinos nő kimegy az erkélyre levegőzni. Kihajol a korláton, s egyszer csak érzi, hogy hátulról egy kéz megemeli a szoknyáját, aztán pedig egy férfi nemi szervét érzi a lábai között. Na sikolt fel a nő, ki az? Nyugi, csak egy jó barát... Balogh Attila 7
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 23. szám november 20.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 23. szám 2017. november 20. Újra a záhonyi nyugdíjasok között November tizenötödikén megtelt a Tűzvirág étterem, hiszen múlt hét szerdáján tartották beszámoló Küldöttgyűlésüket
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 19. szám 2018. november 19. Csapatbál Egy rendezvény szervezése mindig izgalmas feladat, de ha az elsőről van szó, akkor végképp. Így voltak ezzel az első záhonyi VSZ-bál
Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért.
2017. május 3. - New York-palota, Hotel Boscolo (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.) Az emberekért. A vasútért. A holnapért. Konferencia TERVEZETT PROGRAM Tervezett programok 8:30-9:00 Regisztráció 9:00-9:20
ZÁHONYI VASUTAS. IX. évfolyam, 10. szám szeptember 23
ZÁHONYI VASUTAS IX. évfolyam, 10. szám 2019. szeptember 23 Vasutasbál Fényeslitkén Az elmúlt hétvégén a záhonyi Küldöttgyűlést követő napon még egy rendezvény zajlott területünkön. Immár ötödik alkalommal
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 04. szám július 10.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 04. szám 2017. július 10. Hatvanhetedik ünnepünk képekben 1 2 Dolhai József 3 Összefogással és beruházással a jövőért Kovács Imre, a Rail Cargo Hungária elnök-vezérigazgatója
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 24. szám december 24.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 24. szám 2018. december 24. Ismét évet zártunk Záhonyban December huszonegyedikén ült össze a záhonyi Terület Titkári Testülete, hogy lezárja, értékelje az elmúlt évet,
ZÁHONYI VASUTAS. IV. évfolyam, 06. szám július 14.
ZÁHONYI VASUTAS IV. évfolyam, 06. szám 2014. július 14. Vasutasok a skanzenben A hatvannegyedik vasutas ünnep két év után ismét a sóstói Múzeumfaluban érte a lazítani kívánó vasutasokat, zajosan, izgalmasan
A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései
A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései Dr. Kovács Imre Az Igazgatóság elnöke, CEO Zrt. A magyarországi szállítási piac stagnál 2008 = 100% 103,2% 104,9% 100% 100,0% 93,9% 94,5% 95,3% 94,2% 97,9%
5. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ
5. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ Kiadja: Záhony-Port Zrt. Marketing és kommunikáció Záhony, 2010. június 25. Leadta már a vasutasnapi étkezési jegyigénylı lapot? Idén hatvanadik alkalommal ünneplünk együtt
Az RFC-11 Borostyán árufuvarozási korridor létrehozása és bővítésének lehetőségei. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.
Az RFC-11 Borostyán árufuvarozási korridor létrehozása és bővítésének lehetőségei Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. Infrastruktúra-hálózata Leközlekedtetett vonatok, 2016: Személyszállító
IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás
IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. három csapattal indult, de az erős mezőnyben egyik sem jutott a döntőbe
ZÁHONYI VASUTAS. VI. évfolyam, 19. szám október 17.
ZÁHONYI VASUTAS VI. évfolyam, 19. szám 2016. október 17. Záhony folytatja Sok tisztségviselőnk sok munkájának eredménye, hogy október tizenegyedikén birtokba vehettük a berekfürdői üdülőnket egy kihelyezett
ZÁHONYI VASUTAS. I. évfolyam, 14. szám 2011. augusztus 29.
ZÁHONYI VASUTAS I. évfolyam, 14. szám 2011. augusztus 29. Forró napok Tuzséron Perzselő hőség kint, forró hangulat bent röviden így lehet összefoglalni a záhonyi terület éves oktatásának napjait. A verőfényes
Vasutasok Szakszervezete Területi Képviselet Záhony ZÁHONYI VASUTAS. IX. évfolyam, 08. szám szeptember 09
ZÁHONYI VASUTAS IX. évfolyam, 08. szám 2019. szeptember 09 Vontatási Kupa negyvenötödször Vénasszonyok nyara, szeptemberi délelőtt, záhonyi vasútállomás: itt vártuk hetedikén az északkeleti régió négy
Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban. Csépke András, MÁV-START vezérigazgató
Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban Csépke András, MÁV-START vezérigazgató Szolgáltatásfejlesztési stratégia korszerű, megbízható, gyors Korszerű gördülőállomány Igény vezérelt menetrend
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 50. szám július 01.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 50. szám 2019. július 01. Kétarcúságom titka A Janus-arcú ember mai jelentése hosszú utat tett meg. Egykor a kezdet és a vég védőszelleme volt Rómában, egy időben még az
A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság
A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság A GYSEV születése 1872. okt. 15. Koncesszió a Győr (Raab) Sopron (Oedenburg) - Neufeld/Leitha vonal építésére Victor von Erlanger báró részére -az állam részéről
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 27. szám december 18.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 27. szám 2017. december 18. Mikulásunkkal ismét győztünk December tizenhatodikáig váratott magára a Mikulás, de mi türelmesek voltunk, hogy a már hagyományossá lett sportnapunkat
Személyszállítási vasútvállalati igények. a KÖSZ jegyében Ughy Kálmán
Személyszállítási vasútvállalati igények a KÖSZ jegyében Ughy Kálmán A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk Több, mint 1300 állomás és megállóhely
Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29. Beszámoló
Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29 Beszámoló a Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrendszerinti helyi személyszállítási tevékenységről,
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás
ZÁHONYI VASUTAS. II. évfolyam, 28. szám december 03.
ZÁHONYI VASUTAS II. évfolyam, 28. szám 2012. december 03. Mikulás-fórum Mikulás-Kupára hívtam a Vasutasok Szakszervezete vezetőit, Papp Zoltán elnököt, Meleg János alelnököt, és mihamar egy Mikulás-fórum
Új név a Strandfoci Kupán: Mészi Frucht Kft.
Szép nyári id?, remek mérk?zések, szebbnél szebb cselek, védések és látványos gólok jellemezték az idei strandfoci kupát Dunaújvárosban. Reggel 09.00 órakor a Mirage - Riki FC mérk?zéssel kezd?dött a Szalki
Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre
Üzemeltetés. Fejlesztés. Modernizáció. Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Veszprémi László üzemeltetési vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Tartalom Fejlesztési igények általában Fejlesztések
A Tisza tó környékének közlekedése
A Tisza tó környékének közlekedése Piros András KTI Nonprofit Kft, Észak Alföldi Regionális Közlekedésszervezési Iroda Kunhegyes, 2008. szeptember 19. A Tisza tó Tiszai átkelési lehetőségek a Tisza tó
A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések
A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések Borbélyné dr. Szabó Ágnes Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető 2018. 05. 30. 1
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 16. szám október 29.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 16. szám 2018. október 29. Koleszár-Nap Záhonyban Ismét elhunyt tisztségviselőink sírjait kerestük fel október 15-én. Először az újkenézi temetőben emlékeztünk Koleszár
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 1. szám június 19.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 1. szám 2017. június 19. Ismét győztek a záhonyi horgászok Felhők, itt-ott esőcseppek várták szombaton a záhonyi terület horgászversenyén a vendégeket és a derbi résztvevőit.
A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből
Üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi szervezet Forgalmi főosztály Kiss Gábor főosztályvezető 2017. Szeptember 20. A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből 1 1. Menetrendszerűség
Elővárosi vasúti szolgáltatásfejlesztés sikere. Pákozdy Réka, MÁV-START Zrt., Személyszállítási szolgáltatásértékesítési vezető
Elővárosi vasúti szolgáltatásfejlesztés sikere Pákozdy Réka, MÁV-START Zrt., Személyszállítási szolgáltatásértékesítési vezető Az idén 10 éves MÁV-START Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk
Árufuvarozó vasútvállalatok 2013
NEWS - V0 elkerülő 1968 óta a második tervezett új vasútvonal (Őriszentpéter) Budapest tehermentesítés Fejlődés az építőiparban Finanszírozás: Kínai Fejlesztési Bank és Uniós források Tervezett vonalátadás:
IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok
IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba
A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai. Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt.
A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: A GYSEV Zrt. infrastruktúra hálózata, a finanszírozás háttere A vágányzárak folyamata
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 14. szám szeptember 18.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 14. szám 2017. szeptember 18. Portosok ünnepeltek Szeptember tizenötödikén tartotta a Záhony-Port Zrt. a már hagyományos Port-Napot, ami most egy kicsit, vagy inkább nagyon
ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS
VESZPRÉMI LÁSZLÓ ÜZEMELTETÉSI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV ZRT. ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VÁGÁNYZÁRAKRA A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai a vágányzárak tükrében Értékesítési
Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében
Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató Az árufuvarozás jelentősége a GYSEV stratégiájában,
Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!
http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/176/japan-es-kazahsztan-is-jon-budapestre-ime-a-vb-mezony Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! 2016.11.24. 11:09 CET Tokióban rendezték meg
V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34
Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér
Felhívás I. Böszörményi Ízek Fesztiválja 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Hajdúböszörményben megrendezésre kerül az I. Böszörményi Ízek Fesztiválja, a Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és
Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon
Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as KÖZOP-2.5.0-09-11-2015-0004 1 Előzmények 2007-2013 közötti programozási időszakban teljes felújítások Komplex korszerűsítés; Magas beruházási költség; A rendelkezésre
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 15. szám szeptember 25.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 15. szám 2017. szeptember 25. Ha szeptember, akkor születésnap A Vasutasok Szakszervezete 1896. szeptember huszadikán alakult meg, tehát a múlt héten már a 121. születésnapunkat
Lehetséges megoldások Debrecen elővárosi közlekedésének a fejlesztésére.
Lehetséges megoldások Debrecen elővárosi közlekedésének a fejlesztésére. KözlekedésVilág Konferencia Budapest, 2017.05.31. Előadó: Nagy Attila vezérigazgató Tartalom: 1. Debrecen és térségének rövid bemutatása.
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 12. szám szeptember 24.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 12. szám 2018. szeptember 24. Alapszervezeti választások Szakszervezetünk életében újabb választási ciklus kezdetéhez érkeztünk. Első körben az alapszervezetek tisztségviselőit,
1. számú ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ
1. számú ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ Kiadja: ZÁHONY-PORT Értékesítési Osztály Záhony, 2011. január 19. Korengedményes nyugdíjazás a ZÁHONY-PORT-nál Társaságunk 2010. október 21-én 30 fı csoportos létszámleépítését
ZÁHONYI VASUTAS. V. évfolyam, 16. szám szeptember 26.
ZÁHONYI VASUTAS V. évfolyam, 16. szám 2016. szeptember 26. Születésnap és kitüntetés Szeptember huszonkettedikén ünnepelte szakszervezetünk a százhuszadik születésnapját, és a hagyományoknak megfelelően
2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.
2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi
2012. december 2012. december
NAPTÁR KÜLÖN FILE 7 8 Közzéteszi: Tislér Gábor KMVB PVDSz tag A hideg munkakörnyezet mint egészségkárosító tényező. Kedves Kollégák! Beköszöntött a hideg évszak. A hideg munkakörnyezet bizonyítottan egészségkárosító
Vágányzári információ
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 217. október 9-31-ig a Miskolc Sátoraljaújhely vasútvonal szakaszon végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje módosul,
Vasúti korridorok Európában. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt.
Vasúti korridorok Európában Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt. Mi célt szolgálnak a közlekedési folyosók, miért alakultak ki? Napjaink közlekedési folyosói un. multimodális korridorok, vagy
A KÖZSZOLGÁLTATÁS megrendelésének és lebonyolításának speciális helyzete a GYSEV Zrt. területén. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.
A KÖZSZOLGÁLTATÁS megrendelésének és lebonyolításának speciális helyzete a GYSEV Zrt. területén Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: A GYSEV Zrt. speciális infrastruktúra-hálózata
KIVONAT A HÉV ÜZLETSZABÁLYZATÁBÓL ÉS A MÁV APPLIKÁCIÓBÓL VÁSÁROLT HÉV JEGY FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEIBŐL
KIVONAT A HÉV ÜZLETSZABÁLYZATÁBÓL ÉS A MÁV APPLIKÁCIÓBÓL VÁSÁROLT HÉV JEGY FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEIBŐL Érvényes: 2019. május 1-től MENETJEGYVÁLTÁS Az utazás megkezdésekor az utasnak érvényes menetjeggyel
GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK. Dr. Winkler Ágoston
GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK Dr. Winkler Ágoston Tartalom Hol tart jelenleg Győr közlekedése? Milyen újabb utazási igények várhatók? Milyen elképzelések születtek
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai 2014. június 06-2015. május 20-ig A táblázatban szereplő tételek csak az elszámolt és lezárt utakat tartalmazzák. Utazás Napidíj költsége
A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató
A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató Az előadás témakörei A GYSEV Zrt. Stratégiájának alapjai, jelenünk és céljaink Az elmúlt évben lezárt,
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/ sz. ülés)
Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2014. február 3-án, hétfőn, 10 óra 09 perckor kezdődően,
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 36. szám március 25.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 36. szám 2018. március 25. Választások és jelöltek Területünkön az RCH-val a múlt héten megkezdődtek az üzemi tanácsi és munkavédelmi képviselő választások. Ezúttal szakszervezetünk
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 41. szám április 29.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 41. szám 2019. április 29. Ügyvezető jelöltek Debrecenben Meghívót kaptak a szakszervezetünk májusi tisztújító Kongresszusán ügyvezetői tisztségre aspirálók a debreceni
Méltó születésnapi ajándék
Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város
3. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ
3. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ Kiadja: Záhony-Port Zrt. Marketing és kommunikáció Záhony, 2010. május 7. Bemutatkozott a Záhony-Port Zrt. a Transrussián Sikeres megjelenés, reménykeltı tárgyalások A Záhony-Port
KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, május A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai
KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, 2015. május 12-14. A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár Nemzeti
Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14.
8.30-tól regisztráció 2015. május 12. (kedd, délelőtt) 9.30-10.00 A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Előadó: Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, NFM 1. témakör:
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
VIIl.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG 5.JAKAB LÁSZLÓ EMLÉKFUTAM
Adószám: 18966417-1-20 Bankszámlaszám: 74500248-10039186 info tel: +36 30 6009934 VIIl.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG 5.JAKAB LÁSZLÓ EMLÉKFUTAM A Györöki HAMUTIPRÓK Hagyományőrző Önkéntes
Színes, kombinált ajánlataink: menettérti utazás vonattal utazás a helyi autóbuszjáratokon belépő az adott helyszínre
kombinált jegyek Színes, kombinált ajánlataink: menettérti utazás vonattal utazás a helyi autóbuszjáratokon belépő az adott helyszínre Egyetlen jegy, sok-sok közös élmény! Győr Sopron Ebenfurti Vasút Zrt.
ZÁHONYI VASUTAS. V. évfolyam, 33. szám január 18.
ZÁHONYI VASUTAS V. évfolyam, 33. szám 2016. január 18. Együtt, csapatban A múlt hét keddjén tartotta a Vasutasok Szakszervezete záhonyi Területi Képviselete évzáró-évnyitó értekezletét Január tizenkettedikén
J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/30-1/2013. OKB-24/2013. sz. ülés (OKB-132/ sz. ülés)
Ikt.sz.: OKB/30-1/2013. OKB-24/2013. sz. ülés (OKB-132/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. június 11-én, kedden, 9 óra 15 perckor
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/
DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település
10. Kárpát-medencie Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság
10. Kárpát-medencie Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság Karpatiasport polgári társulás és az Aranycsapat alapítvány 2012 június 6-án rendezte meg a 10. Kárpátmedencie Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság felvidéki
Közlekedési eszközök, jegyvásárlás
Közlekedési eszközök, jegyvásárlás 1. Mi áll meg itt? a taxi............... 2. Állomáson, téren vagy megállóban állnak meg ezek a közlekedési eszközök? a taxiállomáson /... /... /... /... /... 3. Egészítse
1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli
J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 26.
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. (jelenleg: Északmagyarországi Közlekedési Központ Zrt.) között 2013. július 1-től 2016. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási
ZÁHONYI VASUTAS. VI. évfolyam, szám december 20
ZÁHONYI VASUTAS VI. évfolyam, 28-29. szám 2016. december 20 Évzáró titkári értekezlet Záhonyban Szürke, télies idő volt tegnap, ám semmi nem tudta elrontani a jó hangulatot a Területi Képviselet évzáró
A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four
A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four Nyugat.hu 2009. április 03. 22:01 A Pécsé lett a Magyar Kupa aranyérem. Kövesse nyomon percről percre az eseményeket. 14 óra 30 perc: A Pécs lett a
Villamosítás után a gördülőállomány fejlesztésének időszaka a GYSEV Zrt.-nél. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.
Villamosítás után a gördülőállomány fejlesztésének időszaka a GYSEV Zrt.-nél Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az előadás témái Villamosítás a GYSEV Zrt-nél Jelentős gördülőállomány fejlesztések
Interrail MÁV-START / ÉI - 07/006/2018
Interrail 2018 MÁV-START / ÉI - 07/006/2018 Az Interrail tel, utazásai során sok nagyszerű élményben lehet része. Jó időt, kellemes útitársakat kívánunk! Engedje meg, hogy a tel kapcsolatban néhány hasznos
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 18. szám október 16.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 18. szám 2017. október 16. Sanyi leballagott Majd negyvennégy évnyi vasúti szolgálat után Dajka Sándor, szakszervezetünk veterán tisztségviselője, a Záhony-Port Zrt. művezetője
GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató
GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató A GYSEV ZRT. Elmúlt 3 évének történései Miről is lesz szó A működést
Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május
Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan
FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2019. MÁJUS 28-29. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI
VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN
VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő
45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ
45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. 1 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. A találkozó célja: Rendezvényünkkel
A GYSEV Zrt. stratégiájához illeszkedő nemzetközi fejlesztések. Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt.
A GYSEV Zrt. stratégiájához illeszkedő nemzetközi fejlesztések Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. Infrastruktúra-hálózata Leközlekedtetett vonatok, 2016: Személyszállító
Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben
Szaktudás. Üzembiztonság. Hatékonyság. Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Virág István igazgató Bükfürdő, 2019. április 09-11. XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia
Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30
Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után
Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében
Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti
Záhony térsége komplex gazdaságfejlesztési program ZÁHONY: STRATÉGIAI PONT AZ ÚJ
térsége komplex gazdaságfejlesztési program Előadás: Kálnoki Kis Sándor 2008. május 14. ZÁHONY: STRATÉGIAI PONT AZ ÚJ EURÓPÁBAN : Stratégiai pont az új j Európában 1 : Straté Stratégiai pont az új Euró
Interrail MÁV-START / ÜFM - 07/028/2017
Interrail 2017 MÁV-START / ÜFM - 07/028/2017 Örömmel üdvözöljük Önt az Interrail tel utazók széles táborában! Reméljük, utazásai során sok nagyszerű élményben lesz része. Jó időt, kellemes útitársakat
GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén
GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén 2014.06.05_RailHuc_GYSEV Liska Szilárd Személyszállítási koordinátor 1 GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZRT. Múlt: 1872,
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
Interrail MÁV-START / ÉI - 07/013/2019
Interrail 2019 MÁV-START / ÉI - 07/013/2019 Az Interrail bérlettel, utazásai során sok nagyszerű élményben lehet része. Jó időt, kellemes útitársakat kívánunk! Engedje meg, hogy a bérlettel kapcsolatban
Megkezdődik a Főpályaudvar építése
Nemzeti Közlekedési Napok 2016 Megkezdődik a Főpályaudvar építése Dr. Barcsa Lajos alpolgármester Előkészítő projekt Intermodális Közösségi Közlekedési Központ létrehozása Debrecenben nevű, KÖZOP-5.5.0-09-11-2012-0002
EXPRESSZ 59. VASUTASNAP
EXPRESSZ A MÁV-START Zrt. vállalati újságja 10. szám 2009. július 20. Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is kétnapos rendezvénysorozattal ünnepeltük a Vasutasnapot. Péntek délelôtt vasutas tisztek avatása
ZÁHONYI VASUTAS. IX. évfolyam, 06. szám augusztus 26
ZÁHONYI VASUTAS IX. évfolyam, 06. szám 2019. augusztus 26 Fakupánk hagyománya Formálódik a TEB-es foci derbi története, de az bizonyos, hogy simán az ötven környékén járunk. Igaz, ami igaz, a kollégák
Peremfejlesztések a Nyugat-Dunántúlon. Határeset? Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.
Peremfejlesztések a Nyugat-Dunántúlon. Határeset? Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma A GYSEV fejlesztéseinek stratégiai céljai Lezárt, folyamatban lévő és tervezett infrastrukturális
Konferencia és szakmai találkozó Budapesten 2006. november 02. csütörtök, 21:16. Szállítmányozás 2006
Szállítmányozás 2006 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005 után hetedik alkalommal találkozhatnak a Magyar Közlekedési Kiadó novemberi konferenciáján a hazai szállítmányozók. Kiss Pál nevéhez fűződik az évenkénti
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 9-i ülésére 3. Tárgy: Testvérvárosi Találkozó támogatására irányuló pályázat benyújtásának jóváhagyása Az előterjesztést
A TransHUSK Plus projekt
A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK
A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban
A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban Kövesdi Szilárd vezérigazgató GYSEV Zrt. 2012.11.08. Kőrös Norbert vezérigazgató GYSEV CARGO Zrt. 1. GYSEV általános bemutatása