Citrusfélék vizsgálata
|
|
- Kinga Edit Lukács
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Citrusfélék vizsgálata III. SZÁLLÍTMÁNYOK LÉTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA KÁDAS LAJOS* - K I S S FERENC** * Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Élelmezéstudományi tanszéke. * * D É L K E R Vállalat, Déligyümölcs raktár. Érkezett: december 12. A különféle gyümölcsök minőségi megítélésében sok esetben megfigyelhető, hogy egyes minőséget meghatározó tényezők (méret, színeződés stb.) a többiek sorából kiemelkedően hangsúlyos szerepet kapnak. A citrusgyümölcsök esetében ilyen minőségi jellemző, azok létartalma. A beérkező szállítmányok átfogó jellegű vizsgálatát célzó munkánk során más egyéb, korábban már részben közölt (1,2, 3.) fiziológiai, fizikai-kémiai tulajdonság mellett mértük a gyümölcsök létartalmát. Jelen munkánkban ezen vizsgálatok eredményeit kívánjuk összegezni. Anyag és módszer A meghatározásokhoz két teljes forgalmazási idényen keresztül történt a mintavétel, véletlenszerűen, csupán a fiziológiailag vagy mikrobiológiailag károsodott egyedeket zártuk ki. Szállítmányonként minimum 10 db gyümölcs létartalmát határoztuk meg. A beérkező citrusgyümölcsök a termőhely, érési idő, agrokultúra, szüretelés utáni kezelés, szállítási körülmények és több más szempontból jelentősen különböznek egymástól. Nyilvánvaló, hogy ezen tulajdonságok szempontjából nem volt mód teljes mértékben differenciálni az egyes gyümölcsfajtákat sok esetben ezek a tényezők nem is voltak teljesen ismertek előttünk -, de a legfőbb jellemzők alapján a közel azonos jellegű gyümölcsöket a vizsgálat céljára reális célszerűséggel csoportosítottuk. így a narancsok esetében a kubai és a mediterrán vidékről származó gyümölcsöket külön vizsgáltuk, ez utóbbin belül megkülönböztetve a vörös- és fehérhúsú gyümölcsök csoportját. A grapefruit teljességgel kubai, a mandarin spanyol, török (klementin) és szovjet (satsuma) importból származott. A citrom esetében amely időkorlátok nélkül egész évben folyamatosan érkezik az országba módunk volt az érési időszak alapján megkülönböztethető mindhárom típusú gyümölcsöt (primo fiora = októbertől januárig; limoni = januártól májusig; verdelli = május végétől szeptemberig) vizsgálni, amely elhatárolás az olaszországi termőhelyre igaz, a többi mediterrán gyümölcsöt értelemszerűen besoroltuk. Kubából a vizsgált időszakban mindössze két citromszállítmány érkezett, ezekből gyümölcsegyed került vizsgálatra. Az egyes gyümölcsök létartalmát a legnagyobb átmérője mentén félbevágott gyümölcsből NDK gyártmányú kúpos gyümölcsprésen kinyert lé térfogatával jellemeztük és a gyümölcs tömegének százalékában fejeztük ki. 44 Vizsgálati eredmények és értékelésük Méréseink eredményét összefoglalóan az 1. táblázatban tüntettük fel.
2 Citrus szállítm ányok létartalm a 7. táblázat Gyümölcs átlaga S zállítm ányok szélső értéke Egyedi m in tá k szélső értéke C itro m : Prim o fio ra... 33,6 27,7...36,3 21,4..44,0 L im o n i... 36,1 30,3...39,8 20,5..50,8 V erdelli... 25,4 18,7...34,9 10,1..43,4 K ubai... 45,4* - 39,1..55,0 Narancs: m editerrán fehér húsú... 38,2 3 4,4...48,9 28,7..52,3 vörös húsú... 44,1 37,2...50,2 30,2..55,4 K u b a i... 48,1 39,1...53,4 33,0..58,1 M andarin: K lem entin... 43,2 4 0,5...46,7 32,4..53,2 S a ts u m a... 34,9 33,1...36,4 30,4..40,9 G rapefruit... 41,7 33,6...45,0 30,2..54,6 * Két szállítm ány (43,4% és 47,5% ) átlaga. Megállapítható, hogy a különféle gyümölcsök, gyümölcs csoportok esetében a szállítmányok létartalmának átlaga jól jellemezhetően eltér egymástól és a gyümölcsök botanikai sajátságainak ismeretében a várható tendenciákat mutatja; igy pl. a citromok esetében a limoni rendelkezik a legnagyobb, a verdelli a legalacsonyabb létartalommal, a kubai narancs létartalma jelentősen meghaladja a mediterrán gyümölcsökét, a klementin mandarin fajta esetében kapott értékek nagyobbak, mint a satsuma esetében tapasztaltaké. A szállítmányok létartalmának szélső értéke az előzőekben jelölt heterogenitások figyelembevételével nem mutat túlzott ingadozást, az [egyedi minták esetében az eltérések értelemszerűen lényegesen nagyobbak, de a tendenciák megegyeznek az előzőekben elmondottakkal. Ezen kvalitatív jellegű megállapítások mellett, arra a kérdésre, hogy a nyert adatok a minőség megítélése szempontjából hogyan értékelhetők, a szabvány előírásai alapján adhatunk választ. A magyar szabványokban rögzített, a citrus gyümölcsök létartalmára vonatkozó előírásokat a 2. táblázat mutatja (4, 5, 6). Ebben összehasonlításként feltüntettük a OECD (7) nemzetközi előírásait is. A szabványkövetelmények és vizsgálati adataink összevetéséből megállapítható, hogy két kivétellel az összes vizsgált gyümölcs csoport esetében a létartalmak (a szállítmányok létartalmának alsó szélső értéke) a szabvány előírások fölött realizálódtak. A vizsgálatok kétéves időtartama alatt, csupán két verdelli citromszállítmánynál tapasztaltuk, hogy a létartalom (18,7 és 18,8%) a megkívánt 20% alatt maradt, illetőleg egy graepfruitszállítmány (33,6%) nem érte el az előírt értéket. Az eredményeknek a szabványok alapján történő elbírálása során azonban szembetűnt egy figyelmet érdemlő momentum, amely felvetheti a szabványok korrekciójának szükségességét. A hazai szabványelőírások feltűnő azonosságot mutatnak a külföldi előírásokkal, amelyek a szabványkészítés során feltehetően vezérfonalul szolgáltak. Ez nyilvánvaló, hiszen olyan gyümölcsféleségekről van szó, melyek minőségével, minősítésével kapcsolatosan tradicionálisan kialakult hazai ismeretekkel nem, vagy 45
3 Citrusgyümölcsök megkívánt m inim ális létartalm a (%) 2. táblázat Gyümölcs OECD előírások M agyar szabvány előírások C itro m : prim o fiore, v e r d e lli vernas egyéb Narancs: Thompson N avel, T a ro c c o W ashington N a v e l egyéb M a ndarin: M a n d a rin K le m e n tin Satsuma _ egyéb fa jtá k, h ib r id e k G ra p e fru it csak korlátozottan rendelkezünk, másfelől a külkereskedelmi üzletkötések is a nemzetközi előírások figyelembevételével történnek. Azonban ilyen módon szabványainkban nem teljes mértékben tükröződnek a jelenlegi kereskedelmi realitások, a szabványkövetelmény nincs teljes összhangban gyümölcsimportunkkal. A hazai gyümölcsimport mennyiségileg jelentős hányadát teszik ki a Kubából behozott citrusfélék. Ezekre vonatkozóan a nemzetközi szabványok nem tartalmaznak előírásokat, és a hazai szabványokban sem jelentek meg külön kategóriaként. így lehetséges pl., hogy a növényfiziológiai szempontból eltérő és árutulajdonságaiban is jelentős mértékben különböző kubai narancs azonos elbírálás alá kerül a mediterrán gyümölcsökkel. Megfigyelhető a szabványok kisebb taxonómiai pontatlansága is. A mandarin és klementin esetében jelölt eltérő létartalmak nem értelmezhetők, ugyanis a mandarin mint gyümölcs (Citrus reticulata) értelemszerűen magába foglalja a klementin t is mint termesztett fajtát (cultivar). Tudomásunk szerint a Szabványügyi Hivatal évi munkatervében szerepel a déligyümölcs-szabványok átdolgozása. Ennek során kívánatos lenne a létartalom szempontjábó 1történő korrekció, pontosítás. IRODALOM (1) Kádas L.: C itrusfélék vizsgálata I. S érült citru s gyüm ölcsök légzésintenzitása. Élelm iszervizsgálati közlem ények 30, p (2) Kádas L. Frenyó V C itrusfélék vizsgálata II. A z anyagcsere vizsgálata légzésméréssel. Élelm iszervizsgálati közlem ények 31, p (3) Kádas L. Kiss F.: Im p o rtá lt citrus-szállítm ányok jellemzése. Élelmezési Ipar 39, p (4) MSZ C itro m. (5) MSZ N arancs, m andarin. (6) MSZ G ra p e fru it. (7) OECD, In te rn a tio n a l Standardization of fr u it and vegetables C itru s f r u it, organization fo r economic cooperation and developm ent, Paris,
4 CITRUSFÉLÉK VIZSGÁLATA III. SZÁLLÍTM ÁNYOK LÉTAR TALM ÁN AK VIZSGÁLATA Kádas Lajos Kiss Ferenc A szerzők két éven keresztül folyamatosan vizsgálták a beérkező citrusszállítmányok létartalmát. A szokásos formában (termőhely, fajtacsoport, érési idő alapján) differenciált gyümölcsök, szállítmányok létartalmában jól értelmezhető, szignifikáns különbségeket tapasztaltak, noha az egyedi minták szélsőértékei jelentős mértékű átfedéseket mutatnak. A vizsgált időszakban csupán két verdelli citromszállítmánynál és egy grapefruitszállítmány esetében tapasztaltak kevéssel a szabványelőírások által megkívántnál alacsonyabb létartalmakat. A vizsgálatok felhívták a figyelmet arra, hogy a szabványkövetelményeket kívánatos lenne jobban összhangba hozni a kereskedelmi realitásokkal, az egyes gyümölcsök esetében differenciáltabban előírni a minimális létartalom értékeket. INVESTIGATION OF SORTS OF CITRUS III. INVESTIGATION OF JUICE CONTENT IN SHIPMENTS Kádas, L. and Kiss, F. The authors investigated continuosly during two years the juice content of the incoming citrus shipments. They discovered significant differences in juice content of the distinguished fruits in the usual way (habitat, group of species, ripening time) though the extreme values of the single samples indicated meaningful overlapings. In the period under survey they finded lower juice content than the standards only at two lemon shipments from Verdel and a grapefruit shipment. The tests called attention to be wished better to co-ordinate the standards with commercial reality and at the single fruits more differently to prescribe the value of the minimum juice content. АНАЛИЗ ЦИТРУСОВЫХ II I. ОПРЕДЕЛЕНИЕ СОДЕРЖАНИЯ СОКА В ПОСТАВЛЯЕМЫХ ПАРТИЯХ ЦИТРУСОВЫХ Л. Кадаш, Ф. Кишш Авторы на протяжении двух лет непрерывно исследовали содержание сока в поставляемых партиях цитрусовых. В период определения лишь только в двух поставках лимонов-вердели и одной поставке грейпфрутов было устеновлено пониженое содержание сока, т. е. ниже, чем предписано в стандарте. Проведенные' анализы доказали необходимость приведения в согласие требований стандарта и торговых реальностей, а также для некоторых фрукт необходимо более дифференциально установить минимальные величины содержания сока. 47
5 UNTERSUCHUNG VON ZITRUSARTEN III. BESTIMMUNG DES SAFTGEHALTES DER LIEFERUNGEN Kádas, L. and Kiss, F. Verfasser haben zwei Jahre lang den Saftgehalt der Zitruslieferungen kontinuierlich untersucht. Im Saftgehalt der nach Ort, Sorte und Reife differenzierten Obstlieferungen konnten gut auslegbare signifikante Unterschiede festgestellt werden, aber die Extremwerte der Einzelproben zeigten wesentliche Überschneidungen. Im untersuchten Zeitraum stellten nur bei zwei Verdelli-Zitronenlieferungen und bei einer Grape-fruit-Lieferung einen etwas geringeren Saftgehalt als im Standard vorgeschrieben fest. Die Untersuchungen lenken die Aufmerksamkeit darauf, daß es wünschenswert wäre, die Standardforderungen m it den Handelsrealitäten besser in Übereinstimmung zu bringen und im Falle der einzelnen Obstsorten die minimalen Saftgehalt-Werte differenzierter vorzuschreiben. KÜLFÖ LD I LAPSZEMLE Szerkeszti: Molnár Pál DIRKS, U., E. H. REIMERDES: Számítógépirányítású gyorsmódszer tejtermékek karbamidtartalmának meghatározására: Különböző származású sovány tejporok vizsgálata. (Eine rechnergesteuerte Schnellmethode zur Bestimmung von Harnstoff in Milcherzeugnissen: Magermilchpulver unterschiedlicher Provenienz) Z. Lebensmitt. Unters. Forsch. 783 (1986) 2, A fehérje anyagcserében egy nemkívánatos melléktermék is keletkezik: a karbamid, amely a tehéntej NPN (Non Protein Nitrogen) frakciójának 20-75% -át képezi; százalékos mennyisége az év folyamán változik. Eddigi irodalmi közlések szerint meghatározása csupán friss tejből történt. A szerzők most célul tűzték ki, hogy a szezontól függő karbamidtartalmat sovány tejporból is kimutassák. A meghatározáshoz 2 g tejpor 100 ml-re feltöltött vizes oldatát használták. Az enzimes módszerrel történő meghatározás összes műveletét számítógép irányítja, illetve értékeli. A spektrofotométerhez 39 mikro-kvarcküvetta tartozik, melyek programszerinti továbbítását ugyancsak a számítógép vezérli. Egy-egy vizsgálathoz 10 ^1 vizsgálandó oldat és 2p\ enzim szükséges. Az egyszerű minta-előkészítés, a kis anyagés vegyszerfelhasználás révén olcsón nagyszámú vizsgálat elvégzése válik lehetővé, melynek eredményeképpen az eredmény pontossága is nagy mértékben javul. Pl.: az átlagban 5,5 mg karbamid/100 ml sovány tej mérésénél az ingadozás + 0,115 0,135 mg. A vizsgálat során 147 sovány tejpormintát vizsgáltak meg, melyek az ország különböző vidékeiről és különböző időszakból származtak. Megállapították, hogy a karbamidtaríalom februártól májusig közel állandó, júliustól októberig fokozatosan 0,32%-ra emelkedik. Varjú I. (Pécs) 48
Наиболее хорошим качеством обладали single cross х opaque- 2 комбинированные
АНАЛИЗ БЕЛКОВ К У К У Р У З Ы IV. ПИЩЕВОЕ КАЧЕСТВО Ф. Саму Схарбеен, М. Хидвеги, Р. Ластит, А. Шалго Заключительная часть серий статей содержит ин-витро пищевые данные венгерского, египетского, немецкого
Gyümölcsszörp lé-arányának vizsgálata káliumtartalom méréssel
Gyümölcsszörp lé-arányának vizsgálata káliumtartalom méréssel BENDE EDE és SZABÓ ANDRÁS M egyei Élelm iszerellenőrző és V egyvizsgáló Intézet, Győr Érkezeit: 1973. január 13. A szörpöket mint ismeretes
ADALÉKOK A KÓ-LYUKI. KLIMATOLÓGIÁJÁHOZ RÁKOSI JÁNOS
NME Közleményei, Miskolc, I. Sorozat, Bányászat, 33(1986) kötet, 1-4. füzet, 235-239. ADALÉKOK A KÓ-LYUKI. KLIMATOLÓGIÁJÁHOZ RÁKOSI JÁNOS Összefoglalás Megállapíthatjuk, a hőmérsékleti adatok alapján a
A évi OKM iskolai szintű eredményeinek elemzése
A 2016. évi OKM iskolai szintű eredményeinek elemzése Az elmúlt évek országos, helyi és intézményi szintű kompetenciaeredményeink visszajelzései és az aktuális OKM 2016. intézményi szintű jelentés alapján
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE Budapest 2018. 1 1. Bevezetés A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola fontosnak tartja, hogy az oktatás színvonalának emelése érdekében rendszeresen
A KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE
SZÉKESFEHÉRVÁRI SZC HUNYADI MÁTYÁS SZAKGIMNÁZIUMA OM azonosító: 203053/012 Telefon: 22/312-428 8000 Székesfehérvár, Várkörút 35. titkarsag@hunyadim.hu www.hunyadim.hu A KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE
Kompetenciamérés eredményei a Bajai III. Béla Gimnáziumban
Kompetenciamérés eredményei a Bajai III. Béla Gimnáziumban A mérést 2016. májusában írták. A mérés alatt a felügyeletet a diákok tanárai biztosították. Mérési ellenőr az iskolában nem jelent meg. Az elemzésben
A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2014.évi kompetenciamérésen elért eredményei
A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2014.évi kompetenciamérésen elért eredményei Az országos kompetenciamérésen minden tanévben iskolánk 10. évfolyamos diákjai vesznek részt. A 2013. évi
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT A dokumentum a szervezeti önértékelés 217-es felmérési eredményeit veti össze a 213-as értékelés eredményeivel. 213-ban csak az oktató/kutató
Scan 1200 teljesítmény-értékelés evaluation 1/5
evaluation 1/5 interscience Feladat Összefoglalónk célja a Scan 1200 teljesítmény-értékelése manuális és automata telepszámlálások összehasonlításával. Az összehasonlító kísérleteket Petri-csészés leoltást
Az orszá gos kompetenciáme re s kie rte kele se. Berzsenyi Dá niel Gimná zium 1133 Budápest, Ká rpá t utcá ju nius 21.
Az orszá gos kompetenciáme re s kie rte kele se Berzsenyi Dá niel Gimná zium 1133 Budápest, Ká rpá t utcá 49 53. 2017. ju nius 21. Hogyan viszonyul a gimnázium/szakgimnázium mérési teljesítménye az országos
A tehéntej hamisításának (vizezésének) vizsgálata*
A tehéntej hamisításának (vizezésének) vizsgálata* CSAK ALÄN, KOVÁCS LÁSZLÓ és KACSKOVICS MIKLÓS Megyei Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet, Pécs A tejipar számára meghatározó jelentőségű a felvásárolt
Pálinkák réztartalom meghatározási módszereinek összehasonlítása
Pálinkák réztartalom meghatározási módszereinek összehasonlítása ВЕКЕ ÉVA és MANDEL PÁL Fővárosi Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet, Budapest A kereskedelmi és bérfőzésből származó és a forgalmazásra
2012. évi... törvény Érkezett : az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény módosításáró l
filés Hivatal a 2012. évi... törvény Érkezett : 2012 NOV 0 9. az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáró l Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 3.
Érzékeink csábításában
Workshop az innovációról Érzékeink csábításában (organoleptikus vizsgálatok napjainkban) Horváthné Dr.Almássy Katalin főiskolai tanár SZTE TIK, 2012. február 16. 1 Az élelmiszerminőség elemei 1. EGÉSZSÉGÜGYI
GYORS MÓDSZER A FŰSZERPAPRIKA ÖSSZES PIROS ÉS ÖSSZES SÁRGA FESTÉKMENNYISÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSÁRA
GYORS MÓDSZER A FŰSZERPAPRIKA ÖSSZES PIROS ÉS ÖSSZES SÁRGA FESTÉKMENNYISÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSÁRA HALÁSZNÉ, FEKETE MÁRIA* A fűszerpaprika-őrlemények festéktartalmának meghatározására ismert módszerek a gyors
Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012
Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012 A hatodik osztályban 12 tanulóból 11 írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 1 fő SNI-s, 3 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést
A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása
A SIOK Beszédes József Általános Iskola 2011. évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A jelentésben szereplő tanulók száma 2011. évi méréskor 6. a osztály: 24 fő 6. b osztály: 32 fő
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA Zsúgyel János egyetemi adjunktus Európa Gazdaságtana Intézet Az Európai Unió regionális politikájának történeti
LABORATÓRIUMI ELJÁRÁS AZ ÚTBETONOK FAGY-OLVASZTÓSÓ ÁLLÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATÁRA KAUSAY TIBOR Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet, Budapest
2 LABORATÓRIUMI ELJÁRÁS AZ ÚTBETONOK FAGY-OLVASZTÓSÓ ÁLLÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATÁRA KAUSAY TIBOR Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet, Budapest Bevezetés Monolit és előregyártott betonpályáinkat
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o16/2o17
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o16/2o17 Az Oktatási Hivatal (OH) harmadik alkalommal, a 2o16/2o17-es tanévben szervezett idegen
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva 2016. június 17. 6 évfolyam A hatodik évfolyamon összesen 296 diák tanult
FIT jelentés Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon
Intézményi jelentés FIT jelentés 2016 Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon Az intézmény egy jelentést kap a 6- és a 8. évfolyam esetében. Emellett készült egy összesített jelentés is. Az adatok a 2015-16-os
Public-Key Kryptography mit Diskreten Logarithmen
Public-Key Kryptography mit Diskreten Logarithmen Jan Schwarz Kristine Jetzke 11.01.2005 Gliederung Das ElGamal Kryptosystem Algorithmen zum Lösen von Diskreten Logarithmen Untere Komplexitätsgrenze Das
MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus /2001 számú előírás Citrusgyümölcsök. Standard for citrus fruit
MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 1-4-1799/2001 számú előírás Citrusgyümölcsök Standard for citrus fruit Ezen előírás a Bizottság 1799/2001/EK rendeletének átvételével készült. This
1900 körüli városlodi étkészlet
1900 körüli városlodi étkészlet SERGŐ ERZSÉBET Korábban is volt a Vendéglátóipári Múzeumban olyan, étkészletegyüttesek gyűjtésére irányuló tendencia, hogy a kiállításokon terítékeket lehessen bemutatnunk.
A földgáz fogyasztói árának 1 változása néhány európai országban 1999. július és 2001. június között
A földgáz fogyasztói árának 1 változása néhány európai országban 1999. július és 2001. június között A gázárak változását hat európai ország -,,,,, Egyesült Királyság - és végfelhasználói gázárának módosulásán
Pécs, május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető
Pécs, 2016. május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető Intézményi eink: Matematika 6. Matematika 8. Szövegértés 6. Szövegértés 8. Intézmény 1635 (1613;1658) 1702 (1685;1717) 1623 (1600;1650)
SEGÉDANYAG az országos kompetenciamérések, érettségi és OKTV eredmények kiértékeléséhez
SEGÉDANYAG az országos kompetenciamérések, érettségi és OKTV eredmények kiértékeléséhez 2017. március 3. Tartalomjegyzék 2 Tartalomjegyzék Általános iskolai kompetenciamérés adatainak elemzése... 3 Gimnázium
3. Az integrált KVTF-ÁNTSZ közös szállópor mérési rendszer folyamatosan működik. A RENDSZER ÁLTAL VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYEI, ÉS AZOK ÉRTÉKELÉSE
Heti összefoglaló a 1. október 4.-én Kolontár külterületén bekövetkezett vörösiszap tároló gátszakadással kapcsolatos ÁNTSZ tevékenységekről 11. május 26 Rövid összefoglaló az ÁNTSZ OTH, OKI és a Veszprém
1002. Lot 8 db/st./pcs 2007 BU 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo: FO40, 10.-
1002 1003 1002. Lot 8 db/st./pcs 2007 BU 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo: FO40, 10.- 1003. Lot 8 db/st./pcs 2007 PP 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo:
A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN
A vágási kor, a vágási súly és a rostélyos keresztmetszet alakulása fehér kék belga és charolais keresztezett hízóbikák esetében 1 () A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA
ű ó ó ó ü ü ó ó Ö ó ó Ü Ő ő Ú Á ó Á ő ő ó Á Á Ü Ö Ö ó Ö Ö ó Á ó ó Á Á Á ó Á Á ó Á Ú Á Ú Á ó Á Á ő e e, q ( e 0 ts!, l, e { 6 n rl 8 ó {! G ü,, r, r\. 9 l! 6, t\
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt Nagy László Komlósi István Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék,
A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon
A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,
MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG.
MUNKASZERZŐDÉS amely egyrészről az név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. LOCALITATEA, JUDET, TARA cégjegyzékszám: NR.REG.COMERTULUI adószám: CUI bankszámlaszám: COD IBAN képviseli: _NUME REPREZENTANT
Tartalom. 1. Gázszagosító anyagok vizsgálata
Tartalom 1. Gázszagosító anyagok vizsgálata... 1 2.Szagosítóanyag koncentrációmérések... 3 3. Földgáz kénhidrogén tartalmának meghatározása... 5 1. Gázszagosító anyagok vizsgálata A gázszagosító anyag
CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN
CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN írta: KÁRPÁTI ENDRE (Budapest) 1876 őszén a Rókus-kórház szülészeti osztályának fiatal segédorvosa megrázó
A GYORS VISZKOANALIZÁTOROS TECHNIKA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI
Élelmiszervizsgálati Közlemények 52 (4) 28-215 26. ÉLELMISZERVIZSGÁLATI KÖZLEMÉNYEK 52 (4) 28-215 26. A GYORS VISZKOANALIZÁTOROS TECHNIKA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI Juhász Réka, Salgó András Budapesti Műszaki
4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008
6. Előadás. Vereb György, DE OEC BSI, október 12.
6. Előadás Visszatekintés: a normális eloszlás Becslés, mintavételezés Reprezentatív minta A statisztika, mint változó Paraméter és Statisztika Torzítatlan becslés A mintaközép eloszlása - centrális határeloszlás
Szilvafajták savtartalmának alakulása ban
Szilvafajták savtartalmának alakulása 2012-2013-ban Czinege Anikó 1, Pető Judit 2 1 Gyümölcstermesztési Csoport/Kertészeti Tanszék, Kertészeti Főiskolai Kar, Kecskeméti Főiskola, 2 Környezettudományi Csoport/Kertészeti
Az Nkt. 65. változásai
Az Nkt. 65. változásai 2017.09.01. 1.2* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2017-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2017-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva 2018. július 17. I. A telephely épületének állapota és
ÖDOMÉTERES VIZSGÁLAT LÉPCSŐZETES TERHELÉSSEL MSZE CEN ISO/TS 17892-5 BEÁLLÍTÁS ADAT. Zavartalan 4F/6,0 m Mintadarab mélysége (m)
BEÁLLÍTÁS ADAT Minta leírás Barna iszap Előkészítési módszer magmintából Részecske-sűrűség (Mg/m³) 2.70 Feltételezett / Mért Feltételezett Betöltés sorrend információ Kezdeti mérések (gyűrű) Terhelési
Víztechnológiai mérőgyakorlat 2. Klórferőtlenítés törésponti görbe felvétele. Jegyzőkönyv
A mérést végezte: NEPTUNkód: Víztechnológiai mérőgyakorlat 2. Klórferőtlenítés törésponti görbe felvétele Jegyzőkönyv Név: Szak: Tagozat: Évfolyam, tankör: AABB11 D. Miklós Környezetmérnöki Levlező III.,
Minőség-képességi index (Process capability)
Minőség-képességi index (Process capability) Folyamatképesség 68 12. példa Egy gyártási folyamatban a minőségi jellemző becsült várható értéke µ250.727 egység, a variancia négyzetgyökének becslése σ 1.286
A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán
A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán Kiss Gábor BMF, Mechatronikai és Autótechnikai Intézet kiss.gabor@bgk.bmf.hu
Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, I. félévében
Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, 2017. I. félévében Áttekintés Bemutatásra kerül a törvényszékek ügyforgalmi alakulása 2017. I. félévére vonatkozólag, kiemelve a pozitív változásokat, jelentősebb
A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése
A 2008. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése Bevezetés A közoktatásért felelős minisztérium megbízásából 2008-ban hatodik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre.
PÉCS: Pécs SALG: Salgótarján. MOSD: Mosdós NYH: Nyíregyháza
PARLAGFŰ POLLENTERHELÉS ÉRTÉKELÉSE, MAGYARORSZÁG 1992-2010 Az Aerobiológiai Hálózat: Az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózata 1992-ben alakult 3 állomással, folyamatosan bővült 2007-ig (19 mérőállomás: Nyíregyháza,
Elemzés a májusi kompetenciamérés iskolai eredményeiről (8. és 10. évfolyam)
Elemzés a 26. májusi kompetenciamérés iskolai eredményeiről (8. és 1. évfolyam) Bevezetés A kompetenciamérés keretei A 26 tavaszi kompetenciamérés eredményeit a nyolcadik évfolyamról teljes körűen, a tizedik
TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS
A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163
2. A kelet-közép-európai országok mezőgazdasági kereskedelme a világpiacon
2. A kelet-közép-európai országok mezőgazdasági kereskedelme a világpiacon Ez a fejezet a kelet-közép-európai országok világpiaci agrárkereskedelmének legfontosabb jellemzőit mutatja be az 1992 közötti
JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1.
ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTÉKELÉSE LÉTSZÁMADATOK Intézményi, telephelyi jelentések elemzése SZÖVEGÉRTÉS 2016 6. a 6. b osztály 1. ÁTLAGEREDMÉNYEK A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági
Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról
Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati
Kombi-V15. pellet / hasábfa kombikazán. Teljesítmény. 4-14,9 kw. Verzió: 1 / 2009
Kombi-V15 pellet / hasábfa kombikazán Teljesítmény 4-14,9 kw Termékismertető Verzió: 1 / 2009 Szerző: W.Pöllabauer Perhofer GmbH (Magyar képviselet: Szalontai RGB Bt.) Kombi-V20 adatlap Oldal 1 Változtatás
Tervezett béremelés a versenyszektorban 2016-ban A októberi vállalati konjunktúra felvétel alapján február 3.
Tervezett béremelés a versenyszektorban 2016-ban A 2015. októberi vállalati konjunktúra felvétel alapján 2016. február 3. 1 / 8 Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely,
A Kecskeméti Jubileum paradicsomfajta érésdinamikájának statisztikai vizsgálata
Borsa Béla FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 2100 Gödöllő, Tessedik S.u.4. Tel.: (28) 511 611 E.posta: borsa@fvmmi.hu A Kecskeméti Jubileum paradicsomfajta érésdinamikájának statisztikai vizsgálata
MELLÉKLET IV. MELLÉKLET
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 146 final ANNEX 4 PART 1/2 MELLÉKLET IV. MELLÉKLET Társulási megállapodás egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről
ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI
ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI ---------------------------------------------------------------------------------------------------- Állatokon végzett tanulmányok A CV247 két kutatásban képezte vizsgálat
Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002
Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:
Komposztkezelések hatása az angolperje biomasszájára és a komposztok toxicitása
KTIA_AIK_12-1-2013-0015 projekt Komposztkezelések hatása az angolperje biomasszájára és a komposztok toxicitása Szabó Anita Kamuti Mariann Mazsu Nikolett Sáringer-Kenyeres Dóra Ragályi Péter Rékási Márk
Iskolázottság és szubjektív jóllét
Iskolázottság és szubjektív jóllét Budapest, 2017. július Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan non-profit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat. Célja,
A magyar felsõoktatás helye Európában
Mûhely Ladányi Andor, ny. tudományos tanácsadó E-mail: ladanyi.andrea@t-online.hu A magyar felsõoktatás helye Európában E folyóirat hasábjain korábban két alkalommal is elemeztem az európai felsőoktatás
STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.
STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek
Kiegészítő tájékoztatás Van Hool gyártmányú autóbuszokhoz futómű alkatrészek beszerzése BKV Zrt. T-2/16
Az alábbiakban tájékoztatjuk a számon, Van Hool gyártmányú autóbuszokhoz futómű alkatrészek beszerzése tárgyban indult eljárással kapcsolatban beérkezett kérdésekre, észrevételekre adott válaszainkról:
/2015. szeptember 7./
/2015. szeptember 7./ I. FELVÁSÁRLÁS Tejfelvásárlás az Európai Unióban Az EU tejfelvásárlása 2015. első negyedévében elmaradt a 2014. évi szinttől, a kvótarendszer április elsejei eltörlését követően azonban
A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése
A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlés Somlyai Imre, Dr. Grigorszky István Debreceni Egyetem, Hidrobiológiai Tanszék Témafelvetés
Pusztainé Tötök Éva tantárgyprogramjai
Pusztainé Tötök Éva tantárgyprogramjai NÉMET KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ I. KURZUS Tantárgyód: Óraszám : N_ITH4, B_it001_1 heti 2x2 Számonkérési típus: folyamatos Értékelés módja: Tanszék neve:
Országos kompetencia-mérés Létszámadatok
A mérésben résztvevő tanulók száma: Országos kompetencia-mérés. Létszámadatok : 71fő (mérésre jogosult 77 fő), azaz a mérésre jogosultak kb. 8-a részt vett a mérésben. (CSH-index-szel rendelkezik 61 fő)
Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói
Átlageredmények a 2011. évi Országos Kompetenciamérésen. matematikából és szövegértésből
Átlageredmények a 2011. évi Országos Kompetenciamérésen Általános iskola 8. osztály matematikából és szövegértésből Matematika Szövegértés Iskolánkban Ált. iskolákban Budapesti ált. iskolákban Iskolánkban
A partneri elégedettség és igény elemzése
Szentistváni Általános Művelődési Központ Baja A partneri elégedettség és igény elemzése (szülők és tanulók) 211 Készítette: MICS 1 Bevezetés A mérés amely egyéb, mint a kísérletező személy kölcsönhatása
A vaj zsírmentes szárazanyag tartalmának meghatározásával kapcsolatos összehasonlító vizsgálatot
A vaj zsírmentes szárazanyag tartalmának meghatározásával kapcsolatos összehasonlító vizsgálatot SZABÓ EDIT és CSÁK ALÁN MÉM ÉVK és M ÉVI Pécs** V alam int valam ennyi Élelm iszerellenőrző és V egyvizsgáló
A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése
A 2014. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése Matematika 6. osztály A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő telephelyek száma és aránya (%) Az ábra azt mutatja
XXIV. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév
XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
A bírói egyéni munkateher évi adatai
A bírói egyéni munkateher 2010-2016. évi adatai ügyforgalmi aspektusból járásbírósági szinten Budapest 2017 Áttekintés A munkateher fogalma részben a jogszabályokban említett, de ténylegesen meg nem határozott
V átlag = (V 1 + V 2 +V 3 )/3. A szórás V = ((V átlag -V 1 ) 2 + ((V átlag -V 2 ) 2 ((V átlag -V 3 ) 2 ) 0,5 / 3
5. gyakorlat. Tömegmérés, térfogatmérés, pipettázás gyakorlása tömegméréssel kombinálva. A mérési eredmények megadása. Sóoldat sőrőségének meghatározása, koncentrációjának megadása a mért sőrőség alapján.
MUNKANÉLKÜLISÉG MAGYARORSZÁGON A KILENCVENES ÉVEKBEN
STATISZTIKAI ELEMZÉSEK MUNKANÉLKÜLISÉG MAGYARORSZÁGON A KILENCVENES ÉVEKBEN A nyolcvanas évek közepén megjelenő reformprogramok a munkanélküliséget a gazdaság korszerűsítésének elkerülhetetlen velejárójának
MESTER Purhab, festék eltávolító
(Az 1907/2006/EK és az 1272/2008/EK rendelet szerint) oldal 1 / 10 Verziószám: 2013/01 A biztonsági adatlap elkészítésének kelte: 2013. július 1. Felülvizsgálat kelte: Az előző verzió hatályon kívül helyezésének
és élelmiszer-ipari termékek hozhatók forgalomba, amelyeket a vonatkozó jogszabá-
152 - - - - - - Az öko, a bio vagy az organikus kifejezések használata még napjainkban sem egységes, miután azok megjelenési formája a mindennapi szóhasználatban országon- A német, svéd, spanyol és dán
Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen
Meghívó a gyermekkorcsoport 9. Nemzetközi Delphincupjára Simmeringen Idöpont: Szombat 24.10.2009 Verseny helye: Medence: Idömérés: Fedett uszoda Simmering A -1110 Wien, Simmeringer Hauptstraße/ Florian
*, && #+& %-& %)%% & * &% + $ % !" #!$"" #%& $!#!'(!!"$!"%#)!!!*
! "#$% &'(&&)&&) % *'&"#%+#&) *, && #+& %-& %)%% & * &% + "#$%%(%((&,)' %(%(&%, & &% +$%,$. / $ %)%*)* "& 0 0&)(%& $ %!" #!$"" #%& $!#!'(!!"$!"%#)!!!* 1234 5151671345128 51 516 5 " + $, #-!)$. /$#$ #'0$"!
FIT-jelentés :: Kiss Árpád Általános Iskola 2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zsilinszky utca 7. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2014 Kiss Árpád Általános Iskola 2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zsilinszky utca 7. Az intézmény létszámadatai Tanulók száma Képzési Összesen A jelentésben szereplők 6. Általános ola 140 120
Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Zöldség gyümölcs piaci árak
A K I I Zöldség gyümölcs piaci árak VIII. évfolyam / 15. szám 24. 8. 2. 3-31. Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: Információk a Budapesti Nagykrösi Úti Nagybani Piac kínálatáról Kitekintés néhány Európai
Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI
2015. évi OKM Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI Intézményi összefoglaló jelentés 2015. évi Országos Kompetenciamérés eredményeiről Gyöngyössolymos, 2016. április 2015. évi OKM
X. FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA
X. FIATAL ŰSZAKIAK TUDOÁNYOS ÜLÉSSZAKA Kolozsvár, 2005. március 18-19. AZ 123 FÁZISÚ SZINTRLÉSSL LŐÁLLÍTOTT YBa 2 Cu 3 O x TÍPUSÚ SZUPRAVZTŐ VIZSGÁLATA Kósa János Végvári Ferenc Kecskeméti Főiskola GAF
SEGÉDLET A 2010/2011. TANÉVI BEMENETI MÉRÉS ISKOLAJELENTÉS ÉRTELMEZÉSÉHEZ
Ú T M U T A T Ó SEGÉDLET A 2010/2011. TANÉVI BEMENETI MÉRÉS ISKOLAJELENTÉS ÉRTELMEZÉSÉHEZ 2011. január A 2010/2011. tanévi bemeneti mérés eredményeiről egyetlen Iskolajelentést kap az iskola. Ez egy több
A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál.
Iskolánkban, a 2009-2010-es tanévben 5 osztály vett részt a központi mérésben, összesen.. tanuló. Két telephelyen folyt a mérés: 1. telephely- székhelyiskola - 4. a 2. telephely- Pais Tagiskola- 4. b,
a NAT /2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1494/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A PAMET Mérnökiroda Kft. (7623 Pécs, Tüzér u. 13.) akkreditált területe I. az akkreditált területhez
Találkozó az általános iskolákkal Október 4.
Találkozó az általános iskolákkal 2012. Október 4. Témák Változások a felvételiben Német nyelvi verseny Adatok kérése Felvételi 1. Kevés információ-bizonytalanság Nem lesz tehetséggondozó felvételi, csak
11. Melléklet. Jó állapot kritériumainak meghatározása az ökológiai állapot szempontjából fontos fiziko-kémiai jellemzőkre
11. Melléklet Jó állapot kritériumainak meghatározása az ökológiai állapot szempontjából fontos fiziko-kémiai jellemzőkre ÖKO Zrt.vezette Konzorcium ÖKO Zrt. BME VKKT VTK Innosystem ARCADIS 11. Melléklet
Nemzetközi tanulói képességmérés. szövegértés
Nemzetközi tanulói képességmérés szövegértés A PIRLS mérés jellemzői Progress in International Reading Literacy Study Mért terület: szövegértés Korosztály: 4. évfolyam Mérési ciklus: 5 évente, 2001 től
SEGÉDLET A 2009/2010. TANÉVI 10. ÉVFOLYAMOS ISKOLAJELENTÉSÉNEK ÉRTELMEZÉSÉHEZ KÖVETŐ TÖRTÉNELEM- ÉS IDEGENNYELV-MÉRÉS
Ú T M U T A T Ó SEGÉDLET A 2009/2010. TANÉVI 10. ÉVFOLYAMOS KÖVETŐ TÖRTÉNELEM- ÉS IDEGENNYELV-MÉRÉS ISKOLAJELENTÉSÉNEK ÉRTELMEZÉSÉHEZ 2010. október A 2009/2010. tanévi követő mérés eredményeiről egyetlen
A magyar lakosság vitaminbevitelének. Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta
A magyar lakosság vitaminbevitelének vizsgálata az OTÁP2014 felmérés alapján Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta OTÁP felmérés A Központi Statisztikai Hivatal által szervezett Európai Lakossági Egészségfelmérés
A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R
K Ö Z L EM É N Y E K A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R L akásism érvek A lakás tu la jd on jellege Ennél az ism érvnél nincs összehasonlítási
NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEK LÉGNEMŰ 14C KIBOCSÁTÁSÁNAK MÉRÉSE EGYSZERŰSÍTETT LSC MÓDSZERREL
NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEK LÉGNEMŰ 14 C KIBOCSÁTÁSÁNAK MÉRÉSE EGYSZERŰSÍTETT LSC MÓDSZERREL Bihari Árpád Molnár Mihály Janovics Róbert Mogyorósi Magdolna 14 C képződése és jelentősége Neutron indukált magreakció
Biometria gyakorló feladatok BsC hallgatók számára
Biometria gyakorló feladatok BsC hallgatók számára 1. Egy üzem alkalmazottainak megoszlása az elért teljesítmény %-a szerint a következı: Norma teljesítmény % Dolgozók száma 60-80 30 81-90 70 91-100 90