A kockázatok elemzése és kezelése a beruházási döntések előkészítése során Szűcsné Markovics Klára
|
|
- József Barna
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A kockázatok elemzése és kezelése a beruházási döntések előkészítése során Szűcsné Markovics Klára Ph.D. adjunktus, Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet A beruházások döntés-előkészítésének meglehetősen széleskörű szakirodalmi bázisa van. A szerzők többsége szerepelteti a döntés-előkészítési tevékenységek között a kockázatok elemzését, értékelését, kezelését. Kérdőíves felmérés segítségével vizsgáltam, hogy a cégek a döntéselőkészítés során elemzik-e és kezelik-e a projektekkel kapcsolatos kockázatokat. A kutatás azt az eredményt hozta, hogy célirányos kockázatelemzéseket viszonylag kevés vállalatnál végeznek, továbbá a statikus megtérülési idő számít a leggyakrabban alkalmazott kocázatkezelő eljárásnak. Kulcsszavak: beruházási döntések, beruházás-gazdaságosság, kockázatelemzés, kockázatkezelés Bevezetés A vállalatok gazdálkodása elképzelhetetlen állóeszközök nélkül. Az állóeszköz-szükséglet biztosítása különféle módokon történhet; a legáltalánosabb a saját állóeszköz-bázis kialakítása. Ebben az esetben az üzemi körfolyamat a beruházással kezdődik. A beruházási tevékenység kapcsolódhat mind az állóeszköz-állomány biztosításához, mind működőképességének fenntartásához (felújítás esetén). A vállalati működéshez szükséges állóeszköz-állomány biztosítása hazánkban többnyire beruházás formájában, az állóeszközök megvásárlása, létesítése útján történik, habár az állóeszközök kölcsönzésére, bérlésére, lízingelésére is van példa a gyakorlatban. A szakirodalomban viszonylagos egyetértés mutatkozik abban, hogy a beruházások megvalósítását mindig meg kell előznie egy döntés-előkészítési szakasznak. A beruházási döntések gazdasági előkészítésének a teljes folyamata (a folyamat egyes szakaszainak kivételével) világviszonylatban sem tekinthető megkutatott témakörnek. Noha magatartástudományi, döntéselméleti szempontból számos kutató vizsgálta magát a döntéselőkészítést, ennek a beruházási döntések gazdasági előkészítési folyamatára vonatkozó vizsgálata nem ismeretes (vélelmezhetően nem történt meg). A teendők fő lépéseire a vállalati gazdaságtan területéről találhatók szakirodalmi ajánlások, a teendők részletezésére, illetőleg azok gyakorlatban megvalósuló folyamatára azonban nem. A gyakorlatban a beruházási projektek a kockázat mértékét, típusát illetően nagyon sokfélék lehetnek, ezért a megvalósítandó projekttel kapcsolatos kockázati tényezők feltárása és szükség esetén azok kezelése nagyon fontos részét képezik a gazdasági döntés-előkészítésnek. Jelen tanulmány egy rövid szakirodalmi áttekintést követően arra ad választ, hogy a hazai feldolgozóipari vállalatok a beruházási döntések előkészítése során végeznek-e céltudatos kockázatelemzést, illetőleg a felmerült kockázatokat kezelik-e, és ha igen, akkor milyen módon. Rövid szakirodalmi áttekintés Számos magyar és külföldi szerző foglalkozik könyvében a beruházási döntések előkészítésének folyamatával. Barta 1986-ban megjelent könyvében részletesen tárgyalja a beruházások döntéselőkészítésének folyamatát, és a következő eseményeket, tevékenységeket sorolja a döntéselőkészítéshez (Barta 1986): beruházási cél körülhatárolása, elődöntések; a beruházási cél
2 részletes kidolgozása; a beruházások megvalósításának módjával összefüggő kérdések tisztázása; a döntés-előkészítési folyamat dokumentálása. Barta a beruházási cél részletes kidolgozása során külön nevesíti a kockázatok értékelését. Bartához hasonló módon Butler és társai is négy nagy tevékenység-csoportra osztják a beruházások döntés-előkészítési folyamatát (Butler és társai, 1993): a beruházási lehetőségek beazonosítása; a kezdeti ötlet vállalati céllá való fejlesztése; a projektek értékelése és szelekciója; a projektek ellenőrzése, beleértve az utólagos ellenőrzést is. A szerzők szerint a projekttel kapcsolatos kockázatok beazonosítását a projektek értékelése és szelekciója során mindenképp el kell végezni. Említésre érdemes, hogy az előbbi felsorolásban az utólagos ellenőrzés is szerepel a döntés-előkészítési tevékenységek között, holott az utólagos ellenőrzést csak a megvalósítást és az üzembe helyezést követően lehet elvégezni. Ezen okból kifolyólag az utólagos ellenőrzés nem tartozhat a döntés-előkészítési tevékenységek közé. Northcott a beruházási döntések előkészítésének öt fázisát különbözteti meg könyvében (Northcott, 1998): a lehetséges beruházások azonosítása; a projektek lehatárolása és szelektálása; a projektek elemzése és elfogadása; megvalósítás; monitoring és utólagos ellenőrzés. Mindenképp említést érdemel, hogy a szerző szakmailag vitatható módon a beruházás megvalósítását, valamint a monitoringot és az utólagos ellenőrzést is a döntés-előkészítés fázisaként azonosítja. Vargha a termelőkapacitást létesítő, termelésbővítést és/vagy új termék bevezetését célzó beruházások döntés-előkészítésével kapcsolatban a következő tevékenységek elvégzését ajánlja (Vargha, 2001): piaci tanulmány készítése; a termelési, kapacitáslétesítési feladatok meghatározása, műszaki és költségtervek kialakítása; pénzügyi, jövedelmezőségi, gazdaságossági számítások, elemzések, előirányzatok kidolgozása; kockázati elemzések; vállalati szintű számítások, elemzések. A Fekete Husti szerzőpáros által szerkesztett Beruházási Kézikönyv a beruházások döntéselőkészítési szakaszához a következő tevékenységeket sorolja (Fekete Husti, 2005): beruházás indítása a vállalati stratégia alapján; előzetes megvalósíthatósági tanulmány készítése; döntés a megvalósíthatósági tanulmány készítésére; megvalósíthatósági tanulmány készítése a kiválasztott változatra; döntés a továbblépésről; a projektstratégia elemeinek meghatározása; döntés az alkalmazott projektstratégiáról; a megvalósításhoz szükséges források biztosítása; állásfoglalás a szükséges források rendelkezésre állásáról. A szerzők szerint a kiválasztott változatra készülő megvalósíthatósági tanulmánynak tartalmaznia kell a kockázatelemzést és a kockázatkezelést is. Említést érdemel, hogy a fent hivatkozott kézikönyv a döntés-előkészítési tevékenységek közé csak a gazdasági előkalkuláció készítését sorolja, a beruházás gazdaságosságának kimutatását a megvalósításhoz kapcsolódó tevékenységek között említi, miközben a legtöbb szerző ezt a feladatot döntés-előkészítési tevékenységnek tekinti. Összegzésként megállapítható, hogy a beruházások döntés-előkészítésére vonatkozó szakirodalmi források többsége eltérő hangsúllyal ugyan, de szerepelteti a döntés-előkészítési tevékenységek között a kockázatok elemzését, értékelését, kezelését. A feldolgozott irodalmak alapján elkészítettem a beruházások gazdasági döntéselőkészítésének elméleti modelljét, melyben csupán a gazdasági előkészítéshez tartozó tevékenységek szerepelnek. (A modell a műszaki előkészítéshez kapcsolódó feladatokat nem tartalmazza). Tekintettel arra, hogy a témára vonatkozó publikációk többsége felhívja a figyelmet a kockázatelemzés szükségességére, az elméleti modellben külön tevékenységként szerepeltetem. A beruházások gazdasági döntés-előkészítésének általam szerkesztett modelljét az 1. ábra szemlélteti.
3 Döntés-előkészítési tevékenységek Szűcsné Markovics Klára: A kockázatok elemzése és kezelése a beruházási döntések előkészítése során; In: Beruházási igény felmerülése 1. Kiinduló helyzet elemzése 2. A beruházási igényt kielégítő beruházási alternatívák feltárása, megvalósíthatóságuk előzetes, nagyvonalú értékelése, szelekciója 3. A megvalósíthatónak ítélt beruházási változatok gazdaságosságának részletes elemzése 4. Kockázatelemzések készítése 5. A gazdaságosnak ítélt változatok megvalósíthatóságának részletes elemzése, majd rangsorolása valamilyen előre meghatározott kritériumrendszer szerint Döntés a megvalósítandó beruházási változatról 1. ábra: A beruházások gazdasági döntés-előkészítésének modellje Forrás: Saját szerkesztés A kockázatok beazonosítását és értékelését amennyiben az szükséges a kockázatkezelés követi. A kockázatkezelésre számos módszertani ajánlás olvasható a szakirodalomban. A pénzügytani irodalom dominánsan a kalkulatív kamatláb növelését ajánlja kockázatkezelő eljárásként, melynek lényege, hogy a kalkulatív kamatlábat korrigálják (megnövelik) a kockázati tényezővel. A magasabb kalkulatív kamatláb révén magasabb megtérülési követelményt kell teljesítenie a beruházásnak. A gazdálkodástani irodalom a kalkulatív kamatláb emelésén kívül számos eljárást javasol, mint például a kiadási sor növelése, a bevételi sor csökkentése, a megtérülési idő kiszámítása, valamint a párhuzamos számítások végzése, mint például az érzékenységvizsgálatok, döntési fa stb. A párhuzamos számítások lényege, hogy a projektek gazdaságosságát különböző feltételek mellett számolják ki. A párhuzamos számítások csoportjába tartozik az érzékenységvizsgálat is, melynek segítségével vizsgálható, hogy a számításokhoz felhasznált valamely adatban bekövetkező változások milyen hatással vannak a vizsgált projekt gazdaságosságára. Az
4 érzékenységvizsgálat lényege, hogy valamely adatra több különböző nagyságot, a nagyságok sorozatát vesszük fel, és a gazdaságossági értékelést többszörösen elvégezzük, oly módon, hogy az adott tényezőnek más-más nagyságaival számolunk, miközben a többi tényező változatlan marad. Így az alkalmazott gazdaságossági kritérium szerinti értékelésnek, gazdaságossági mutatószámnak egész sorozatát kapjuk eredményül. Ez a sorozat megmutatja, hogy az adott érzékenységi vizsgálatban változónak tekintett tényező változásaira miként, mennyire reagál az adott gazdaságossági mutatószám, megváltozik-e, és hogyan változik meg a gazdaságossági értékelés. (Vargha 1997, p. 32.) A beruházások döntés-előkészítése során érzékenységvizsgálatot lehet például végezni: a befektetés és nem befektetés jellegű kiadások, a beszerzési és értékesítési árak, a termelt és értékesített mennyiség, az elvárt tőkejövedelmezőségi ráta (kalkulatív kamatláb), illetőleg a beruházás élettartamának alakulására vonatkozóan. Az érzékenységvizsgálat előnye, hogy segít feltárni azokat a tényezőket, amelyek a leginkább befolyásolják a projekt gazdaságosságát, új ötleteket hozhat felszínre a termékkonstrukció, a termelés és a piaci munka egyes kérdéseiben. Az érzékenységvizsgálat hátrányaként említi az irodalom, hogy figyelmen kívül hagyja a vizsgált tényezők közötti esetleges összefüggéseket, továbbá nem számol a tényezők előfordulási valószínűségeivel. A projektek gazdasági döntés-előkészítése során törekedni kell arra, hogy az adott típusú kockázat kezeléséhez leginkább megfelelő eljárást alkalmazzák. Amennyiben például a termék eladhatóságával vagy árával kapcsolatban merülnek fel bizonytalansági tényezők, amelyek a bevételek realizálhatóságára is feltételezhetően jelentős hatással vannak, akkor a bevételi sor csökkentését célszerű alkalmazni kockázatkezelő eljárásként. Emellett célszerű párhuzamos számításokat is végezni, mert a gazdaságosság különféle feltételek melletti meghatározása jelentős többletinformációkat szolgáltat a döntéshozók számára. Az elemzések optimista, pesszimista és reális változatban való elkészítése segítheti a vállalati vezetők és tulajdonosok tisztánlátását is. A kockázat jelentőségének, a kedvezőtlen esemény hatásának feltérképezése céljából célszerű lehet érzékenységvizsgálatok alkalmazása is. A kutatás módszertana Egy szélesebb témakört lefedő kutatás keretében vizsgáltam a beruházási döntések előkészítésének folyamatát és módszertanát, melyben a kockázatelemzésre és a kockázatkezelés módjaira is kitértem. A kérdőíves felmérést a Magyarországon működő feldolgozóipari vállalatokra terjesztettem ki. A mintavétel során a Cég-Kód-Tár 2010/IV. negyedéves kiadványában szereplő adatbázisból választottam ki a vállalatokat. A reprezentativitás kritériuma az értékesítés nettó árbevétele volt. A kis- és közepes vállalakozásokról szóló törvényben 1 meghatározott árbevételi kategóriák szerint 4 csoportba soroltam a feldolgozóipari vállalatokat: 1. csoport: 600 millió forint alatti árbevételű cégek (mikrovállalkozások), 2. csoport: millió forint közötti árbevételű cégek (kisvállalatok), 3. csoport: millió forint közötti árbevételű cégek (közepes vállalatok), 4. csoport: millió forint feletti árbevételű cégek (nagyvállalatok). Az egyszerű véletlen mintavétel legnagyobb hátrányát (a minta pontosságát és megbízhatóságát csak a mintanagyság növelésével lehet fokozni) kiküszöbölendő, rétegzett mintavételi eljárást alkalmaztam. Az árbevétel alapján kialakított csoportokon belül egyszerű évi a Kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló XXXIV. törvény 3. paragrafusának 1-6. bekezdése
5 véletlen kiválasztással emeltem be a mintába a cégeket az egyes rétegek nagyságával arányosan. Ennek köszönhetően a minta összetétele az alapsokaság rétegek szerinti összetételét tükrözi. A kérdőíves megkérdezés 2012 nyarán, részben levélben, részben elektronikus úton történt. 500 cégnek levélben juttattam el a kérdőívet, további 1000 vállalatnak -en küldtem el azt a linket, amelyre kattintva kitölthető volt a kérdőív. Összesen 76 vállalattól kaptam vissza értékelhető formában kitöltve a kérdőívet, mely 5,1 százalékos visszaérkezési arányt jelent. Ez alacsonynak tűnik, de a hasonló témájú külföldi kutatások esetén is tapasztalható volt hasonlóan alacsony arány: például Brounen, Jong és Koedijk 2002-ben, négy európai ország (Egyesült Királyság, Hollandia, Németország és Franciaország) bevonásával készült kutatása esetén szintén átlagosan 5 százalékos visszaérkezési arány volt jellemző (Brounen és társai, 2004). Néhány vállalatvezető a kérdőív kézhez vételét követően telefonon keresztül utasította el a kérdőív kitöltését, melyet főként két érvvel indokoltak: az egyik, hogy cégüknél a beruházásokkal kapcsolatos mindenféle információ üzleti titoknak számít; a másik, hogy az utóbbi 5-6 évben nem volt érdemleges súlyú beruházás a vállalatnál. A kitöltött kérdőívekben szereplő adatokat az Excel táblázatkezelő programban összesítettem és a WinSTAT statisztikai elemzésekre szolgáló programcsomagot felhasználva elemeztem. Elemzéseim során egyszerű leíró statisztikai módszereket, például megoszlási viszonyszámokat, csoportátlagokat stb., másrészt összehasonlító statisztikai elemzéseket végeztem (korrelációs együttható, khi-négyzet mutató, diszkriminanciaelemzés, varianciaanalízis). Kockázatelemzés és kockázatkezelés a hazai feldolgozóipari vállalatoknál A korábbi ismertetés szerint a feldolgozott forrásmunkák alapján megszerkesztettem a beruházások gazdasági döntés-előkészítésének modelljét, melynek negyedik lépése a kockázatelemzés készítése volt. A kérdőíves felmérésem egyik kérdése segítségével teszteltem a modellt. A megkérdezett vállalati szakembereknek egy ötfokozatú skálán kellett bemutatniuk, hogy az elméleti modellben jelzett tevékenységi fázisokat milyen gyakran végzik el (mindig, gyakran, időnként, nagyon ritkán, soha). A kérdésekre adott válaszok eredményét az 1. táblázat foglalja össze. 1. táblázat: A beruházások döntés-előkészítése során elvégzett tevékenységek A modellben szereplő tevékenység Kiinduló helyzet elemzése, értékelése A beruházási alternatívák feltárása, előzetes szelekciója A beruházási igényt kielégítő alternatívák megvalósíthatóságának nagyvonalú elemzése A megvalósíthatónak ítélt beruházási változatok gazdaságosságának részletes elemzése Kockázatelemzések készítése Soha nem végezzük el Nagyon ritkán elvégezzük Időnként elvégezzük Gyakran elvégezzük Mindig elvégezzük Nem töltötte ki 0% 8% 8% 28% 57% 0% 3% 9% 9% 32% 47% 0% 5% 11% 29% 28% 26% 1% 4% 14% 14% 25% 39% 3% 11% 22% 22% 22% 16% 7%
6 A gazdaságosnak ítélt 9% 9% 17% 32% 29% 4% változatok rangsorolása Forrás: A kitöltött kérdőívek alapján saját szerkesztés A fenti táblázat adatai szerint célirányos kockázatelemzéseket viszonylag kevés vállalatnál végeznek nagy rendszerességgel: a válaszadó vállalatoknak csupán 38 százaléka jelölte be a mindig vagy a gyakran elvégezzük válaszlehetőséget, sőt a cégek 11 százalékánál soha, 22 százalékánál pedig nagyon ritkán készítenek kockázatelemzéseket, ám a kérdésre adott válaszok a vállalat méretétől is függnek. A mikrovállalkozások többsége csak ritkán, míg a nagyvállalatok zöme gyakran végez kockázatelemzést a projektek döntés-előkészítése során. Tulajdonosi arány szerint vizsgálva a válaszok megoszlását, szintén jelentős különbségek fedezhetők fel: a többségi hazai tulajdonban lévő cégek ritkábban elemzik a projektekkel kapcsolatos kockázatokat, mint a többségi külföldi tulajdonban lévő vállalatok. A kutatást arra is kiterjesztettem, hogy a hazai vállalatok is a külföldön működő vállalatokhoz hasonlóan a párhuzamos számításokat részesítik előnyben, mint kockázatkezelő eljárást. (A külföldi kutatási eredmények részletes bemutatását a szerző egy korábbi publikációja tartalmazza: Szűcsné Markovics 2015.) A felmérés azt az eredményt hozta, hogy a hazai feldolgozóipari vállalatok jelentős részénél, 39 százalékánál a statikus megtérülési idő kiszámításával kezelik a beruházásokkal kapcsolatos kockázatokat. A kiadások összegének növelése és a bevételek összegének csökkentése számít a második, illetve harmadik leggyakrabban alkalmazott módszernek. Párhuzamos számításokat csupán a vállalatok alig több mint egytizedénél végeznek. A válaszadó vállalatok viszonylag magas arányánál, 36 százalékánál nem végeznek célirányos kockázatkezelést. (A kérdésre adott válaszok megoszlását a 2. ábra szemlélteti.) A kérdőívet kitöltő vállalatok által alkalmazott kockázatkezelő eljárások Nem alkalmaznak kockázatkezelő A bevételek összegét csökkentik A kiadások összegét növelik A kalkulatív kamatlábat növelik Kiszámítják a megtérülési időt Párhuzamos számításokat végeznek Egyéb eljárást használnak 1% 14% 17% 12% 11% 36% 39% Vállalatok megoszlása 0% 10% 20% 30% 40% 2. ábra: A hazai feldolgozóipari vállalatok által előnyben részesített kockázatkezelő eljárások Forrás: A kitöltött kérdőívek alapján saját szerkesztés A statisztikai vizsgálatot kiterjesztettem arra is, hogy vállalati méret, illetőleg tulajdonosi arány szerint vannak-e szignifikáns eltérések a válaszok között. Az elvégzett elemzésből arra lehet következtetni, hogy vállalati méret szerint jelentős eltérések vannak az alkalmazott kockázatkezelő eljárások között. A mikrovállalkozások és a közepes vállalatok jelentős
7 hányadánál (56, illetve 44 százalékánál) általában nem alkalmaznak kockázatkezelő eljárásokat a beruházási döntések előkészítése során. A kisvállalatok esetében csupán 20 százalékot tesz ki ez az arány, míg a kérdőívet kitöltő nagyvállalatok mindegyike alkalmaz valamilyen kockázatkezelő eljárást. A mikrovállalkozások rendszerint oly módon kezelik a felmerülő kockázatokat, hogy növelik a kiadások összegét és/vagy kiszámítják a megtérülési időt. A kis- és közepes vállalatok esetén is ez utóbbi módszer számít a leggyakrabban alkalmazott eljárásnak. A négy nagyvállalat közül kettő-kettő a megtérülési idő kiszámításával, valamint párhuzamos számítások segítségével kezeli a kockázatokat, de egy-egy vállalat bejelölte alkalmazott módszerként a kiadások összegének, valamint a kalkulatív kamatláb mértékének növelését is. (Az eredményeket a 2. táblázat szemlélteti.) Tulajdonosi arány szerinti bontásban elemezve a válaszokat nincs szignifikáns különbség a két vállalati csoport között. Közel azonos arányban vannak a kockázatkezelő eljárásokat mellőző vállalatok: a többségi hazai tulajdonban lévő vállalatoknak 35 százaléka, a többségi külföldi tulajdonban lévő cégeknek 39 százaléka nem alkalmaz egyetlen kockázatkezelő eljárást sem. Tulajdonosi aránytól függetlenül általában a statikus megtérülési idő kiszámításával kezelik a válaszadó cégek az esetlegesen felmerülő kockázatokat. (A válaszok megoszlását szintén a 2. táblázat tartalmazza.) 2. táblázat: A hazai feldolgozóipari vállalatok által előnyben részesített kockázatkezelő eljárások vállalati méret, illetve tulajdonosi arány szerinti bontásban Vállalati méret Tulajdonosi arány Kockázatkezelő eljárás Mikrovállalk. Kisváll. Közepes váll. Nagyváll. Többségi hazai Többségi külföldi Nem alkalmazunk kockázatkezelő eljárásokat 56% 20% 44% 0% 35% 39% A bevételek összegét csökkentjük 12% 20% 13% 0% 14% 17% A kalkulatív kamatlábat növeljük 12% 13% 6% 25% 10% 17% Kiszámítjuk a megtérülési időt 16% 60% 31% 50% 41% 33% A kiadások összegét növeljük 20% 20% 6% 25% 16% 22% Párhuzamos számításokat végzünk 8% 7% 6% 50% 10% 11% Egyéb eljárást használunk 0% 0% 6% 0% 0% 6% Megjegyzés: Az értékek azért haladják meg a 100%-ot, mert egyidejűleg több kockázatkezelő eljárást is megjelölhettek a vállalati szakemberek. Forrás: A kitöltött kérdőívek alapján saját szerkesztés Összegzés A beruházások döntés-előkészítésének meglehetősen széleskörű szakirodalmi bázisa van. A szakirodalom nem egységes abban a kérdésben, hogy a beruházás folyamata mely szakaszokra tagolódik (a szerzők rendszerint kettő, három vagy négy nagy szakaszát különítik el). Abban viszont egyetértés mutatkozik, hogy a beruházások megvalósítását mindig meg kell előznie egy döntés-előkészítési szakasznak. A szakirodalmi ajánlások a tekintetben sem teljesen egységesek, hogy a döntés-előkészítési szakaszban milyen tevékenységeket célszerű elvégezni a vállalati szakembereknek, habár a folyamat lényegét tekintve jelentős hasonlóságok fedezhetők fel az egyes ajánlások között. A feldolgozott forrásmunkák alapján megállapítható, hogy a beruházások döntés-előkészítési folyamatát a szerzők többsége hasonló tartalommal fogalmazza meg, a különbségek elsősorban a folyamat szakaszolása, illetve leírásának részletezettsége terén mutatkoznak. Vannak szerzők,
8 akik a döntés-előkészítési folyamat ismertetésénél csak a gazdasági tevékenységeket nevesítik, míg mások a beruházási döntések meghozatala érdekében végzett gazdasági és műszaki tevékenységeket egyaránt leírják. Mindemellett a beruházások döntés-előkészítési folyamatának bemutatása messze nem ellentmondás-mentes: egyes szerzők szakmailag vitatható módon olyan tevékenységeket szerepeltetnek a döntés-előkészítés szakaszában, melyek elvégzése a vállalati gyakorlatban a beruházás megvalósítása során vagy az üzembe helyezést követően történik. Jelen tanulmányban arra kerestem a választ, hogy a hazai feldolgozóipari vállalatok végeznek-e célirányos kockázatelemzéseket a projektek döntés-előkészítése során, illetőleg a felmerült kockázatokat milyen módon kezelik. Némiképp meglepő az az eredmény, hogy a válaszadó cégek egyharmadánál (33 százalékánál) soha nem, vagy csak nagyon ritkán készítenek kockázatelemzéseket, bár ez függ a vállalati mérettől és a tulajdonosi összetételtől is. További vizsgálatokra lenne szükség annak feltárása érdekében, hogy miért ilyan alacsony a célirányos kockázatelemzést készítő vállalatok aránya. Véleményem szerint azoknál a vállalatoknál, amelyeknél nem végeznek célirányos kockázatelemzést, a jelentősebb kockázattal járó változatokat már az előzetes szelekció során eleve elvetik. Ebben az esetben a rostán fennmaradt projektek nagy valószínűséggel megközelítőleg azonos kockázatúak, ezért viszonylag csekély a valószínűsége annak, hogy a célirányos kockázatelemzés elhagyása hibás döntéshez vezet. Amennyiben viszont valamilyen okból kifolyólag egymástól jelentős mértékben eltérő kockázatú projekteket kell az elemzések során összehasonlítani, a célirányos kockázatelemzés és kockázatkezelés elhagyása meglátásom szerint megnöveli a hibás beruházási döntések esélyét. Az általam készített empirikus felmérés az alkalmazott kockázatkezelő eljárásokat illetően a nemzetközi kutatási eredményektől némileg eltérő eredményt hozott. A külföldön működő vállalatok döntéshozói által előnyben részesített párhuzamos számításokat a hazai feldolgozóipari cégek alig több mint egytizedénél végeznek. A vizsgált vállalatok jelentős részénél a statikus megtérülési idő kiszámításával kezelik a beruházásokkal kapcsolatos kockázatokat. A kiadások összegének növelése és a bevételek összegének csökkentése számít a második, illetve harmadik leggyakrabban alkalmazott módszernek. Az elvégzett statisztikai elemzésekből arra lehet következtetni, hogy vállalati méret szerint jelentős eltérések vannak az alkalmazott kockázatkezelő eljárások között. Irodalomjegyzék évi a Kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló XXXIV. törvény 3. paragrafusának 1-6. bekezdése Barta, I. (1986): A beruházások döntéselőkészítése; Akadémiai Kiadó, Budapest Brounen, D. Jong, A. Koedijk, K. (2004): Corporate Finance in Europe: Confronting Theory with Practice; Financial Management, (XXXIII.) 4. pp Butler, R. Davies, L. Pike, R. Sharp, J. (1993): Strategic Investment Decisions: Theory, Practice, and Process; Routledge, London Fekete, I. Husti, I. (2005): Beruházási kézikönyv vállalkozóknak, vállalatoknak; Műszaki Könyvkiadó, Budapest Northcott, D. (1998): Capital Investment Decision-Making; International Thomson Business Press; London Szűcsné Markovics, K. (2015): A magyarországi feldolgozóipari vállalatok által alkalmazott kockázatkezelő eljárások; In: Karlovitz János Tibor (szerk.): Fejlődő jogrendszer és gazdasági környezet a változó társadalomban. Komárno: International Research Institute, pp Vargha, J. (1997): Beruházások gazdaságossági értékelése; Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc Vargha, J. (2001): Tartós tőkejavak a vállalati gazdálkodásban; Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc
A beruházási döntések előkészítésének folyamata rövid szakirodalmi áttekintés
A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál 1 Szűcsné Markovics Klára egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet vgtklara@uni-miskolc.hu Absztrakt:
A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál
A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál Szűcsné Markovics Klára egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet vgtklara@uni-miskolc.hu Tudományos
A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál
A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál SZŰCSNÉ MARKOVICS Klára Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc vgtklara@uni-miskolc.hu A szakirodalom nem
2015.04.20 2015. SZŰCSNÉ DR. MARKOVICS KLÁRA
In: Shévlik Csaba (szerk.) X. Kheops Nemzetközi Tudományos Konferencia: Tudomány és Felelősség. Konferencia helye, ideje: Mór, Magyarország, 2015.04.20 Mór: KHEOPS Automobil-Kutató Intézet, 2015. SZŰCSNÉ
SZŰCSNÉ MARKOVICS KLÁRA
SZŰCSNÉ MARKOVICS KLÁRA Egyetemi tanársegéd, Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet, Miskolc A beruházási projektek rangsorolására alkalmazott módszerek a hazai feldolgozóiparban 1. Bevezetés A vállalati
A magyarországi feldolgozóipari vállalatok által alkalmazott kockázatkezelő eljárások
A magyarországi feldolgozóipari vállalatok által alkalmazott kockázatkezelő eljárások Szűcsné Markovics Klára Miskolci Egyetem Gazdálkodástani Intézet vgtklara@uni-miskolc.hu Bevezetés A gyakorlatban a
Kik készítik elő a beruházási döntéseket a magyar feldolgozóipari vállalatoknál?
DOI: 10.18427/iri-2016-0002 Kik készítik elő a beruházási döntéseket a magyar feldolgozóipari vállalatoknál? Szűcsné Markovics Klára Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet vgtklara@uni-miskolc.hu Bevezetés
2. A KUTATÁS MÓDSZERTANA
A BERUHÁZÁSI DÖNTÉSEK ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK EGYES KÉRDÉSEI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARI VÁLLALATOKNÁL SOME PRACTICES IN PRE-INVESTMENT PROCESSES APPLIED BY HUNGARIAN MANUFACTURING COMPANIES Szűcsné Markovics Klára
2. A NEM MÉRHETŐ HOZAMHATÁSÚ BERUHÁZÁSOK ÉRTÉKELÉSÉNEK SZAKIRODALOMBAN AJÁNLOTT MÓDSZEREI
A NEM MÉRHETŐ HOZAMHATÁSÚ BERUHÁZÁSOK ÉRTÉKELÉSÉRE ALKALMAZOTT MÓDSZEREK A HAZAI FELDOLGOZÓIPARI VÁLLALATOKNÁL METHODS APPLIED BY HUNGARIAN MANUFACTURING COMPANIES FOR EVALUATING NON-MEASURABLE YIELD-GENERATING
A BERUHÁZÁS-GAZDASÁGOSSÁGI SZÁMÍTÁSOK GYAKORLATBAN ALKALMAZOTT MÓDSZEREI NÉHÁNY EURÓPAI ORSZÁGBAN
A BERUHÁZÁS-GAZDASÁGOSSÁGI SZÁMÍTÁSOK GYAKORLATBAN ALKALMAZOTT MÓDSZEREI NÉHÁNY EURÓPAI ORSZÁGBAN CAPITAL BUDGETING METHODS USED IN SOME COUNTRIES EUROPEAN SZŰCSNÉ DR. MARKOVICS KLÁRA egyetemi adjunktus
MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZŰCSNÉ MARKOVICS KLÁRA
MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZŰCSNÉ MARKOVICS KLÁRA A BERUHÁZÁSOK DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉSI FOLYAMATÁNAK ÉS MÓDSZEREINEK EMPIRIKUS VIZSGÁLATA A HAZAI FELDOLGOZÓIPARI VÁLLALATOK KÖRÉBEN PH.D. ÉRTEKEZÉS
MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZŰCSNÉ MARKOVICS KLÁRA
MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZŰCSNÉ MARKOVICS KLÁRA A BERUHÁZÁSOK DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉSI FOLYAMATÁNAK ÉS DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉSI MÓDSZEREINEK EMPIRIKUS VIZSGÁLATA A HAZAI FELDOLGOZÓIPARI VÁLLALATOK
2. A kalkulatív kamatláb meghatározására és mértékére vonatkozó irodalmi ajánlások
A kalkulatív kamatláb ( diszkontráta ) meghatározásának ajánlott és alkalmazott módszerei Szűcsné Dr. Markovics Klára tanársegéd, Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet, vgtklara@uni-miskolc.hu Absztrakt:
A létesítménygazdálkodás tervezése a magyar feldolgozóipari vállalatoknál
DOI: 10.18427/iri-2017-0094 A létesítménygazdálkodás tervezése a magyar feldolgozóipari vállalatoknál Szűcsné Markovics Klára Miskolci Egyetem A létesítménygazdálkodás egy meglehetősen új szakterülete
2. A KORÁBBI KUTATÁSI EREDMÉNYEK RÖVID ISMERTETÉSE
A LÉTESÍTMÉNY-BERUHÁZÁSOK DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK GYAKORLATI KÉRDÉSEI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN PRACTICAL ISSUES WITH DECISION PREPARATION OF FACILITY INVESTMENTS IN NATIONAL MANUFACTURING INDUSTRY Szűcsné
A létesítménygazdálkodás informatikai támogatottsága a magyar feldolgozóipari vállalatoknál
DOI: 10.18427/iri-2018-0097 A létesítménygazdálkodás informatikai támogatottsága a magyar feldolgozóipari vállalatoknál Szűcsné Markovics Klára Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc A létesítménygazdálkodás
Szűcsné Markovics Klára egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet
A VÁLLALATI GYAKORLATBAN ALKALMAZOTT BERUHÁZÁS- GAZDASÁGOSSÁGI SZÁMÍTÁSI ÉS KALKULATÍV KAMATLÁB MEGHATÁROZÁSI MÓDSZEREK ÁTFOGÓ SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉSE Szűcsné Markovics Klára egyetemi tanársegéd Miskolci
Minőség a számvitelben
Minőség a számvitelben Dr. Pál Tibor Sopron, 2010.10. 01. A minőség megközelítése Tudományos Gyakorlati üzleti szempontok A számvitel minősége az előállított információk - valóságtartalmát - teljességét
KUTATÁSMÓDSZERTAN 4. ELŐADÁS. A minta és mintavétel
KUTATÁSMÓDSZERTAN 4. ELŐADÁS A minta és mintavétel 1 1. A MINTA ÉS A POPULÁCIÓ VISZONYA Populáció: tágabb halmaz, alapsokaság a vizsgálandó csoport egésze Minta: részhalmaz, az alapsokaság azon része,
INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR
INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR A projektek előkészítése 30 MB KÁLMÁN MIKLÓS ÉS RÁCZ JÓZSEF PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK 2017. 12. 07. MMK-Informatikai projektellenőr képzés 1 PROJEKTEK ELŐKÉSZÍTÉSE
Társadalom, kulturális háttér, gazdaság
Társadalom, kulturális háttér, gazdaság Szerkesztette: Karlovitz János Tibor International Research Institute s.r.o. Komárno 2016 International Research Institute s.r.o., 2016 Szerkesztő Karlovitz János
Gazdaságosság, hatékonyság. Katona Ferenc franzkatona@gmail.com
franzkatona@gmail.com A különböző gazdasági egységek rendeltetésük szerinti feladataik végrehajtása érdekében a rendelkezésre álló erőforrások felhasználásával kifejtett céltudatos tevékenysége a gazdálkodás.
A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében
A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében Budapest, 2016. június Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági
A Royalty-ról másképp
A Royalty-ról másképp A Les Nouvelles 2011 szeptemberi számában, Damien Salauze, Institute Curie, Párizs, VP Business Development & Licensing cikke alapján (pp. 210 216) Lantos Mihály lantos@danubia.hu
Ajánlás a beruházásokkal kapcsolatos kockázatkezelési eljárás kialakításához
9/2009. (IV. 28.) rendelet 1. számú melléklete Ajánlás a beruházásokkal kapcsolatos kockázatkezelési eljárás kialakításához Az előkészítés, a kivitelezés, az üzembe helyezés, az elkészült létesítmény működtetése
A beruházási kereslet és a rövid távú árupiaci egyensúly
7. lecke A beruházási kereslet és a rövid távú árupiaci egyensúly A beruházás fogalma, tényadatok. A beruházási kereslet alakulásának elméleti magyarázatai: mikroökonómiai alapok, beruházás-gazdaságossági
Kockázatkezelés és biztosítás 1. konzultáció 2. rész
Kockázatkezelés és biztosítás 1. konzultáció 2. rész Témák 1) A kockázatkezelés eszközei 2) A kockázatkezelés szakmai területei 3) A kockázatelemzés nem holisztikus technikái 4) Kockázatfinanszírozás 5)
Költségkalkuláció. Kis- és középvállalkozások. Kalkuláció fogalma. Ügyvezetés I. és II.
Kis- és középvállalkozások Ügyvezetés I. és II. 1 Költségkalkuláció 2 Kalkuláció fogalma Gazdaságossági számítás Jövedelmezőség meghatározása Önköltség meghatározása Kalkuláció csoportosítása Egység szerinti
30 MB. Adat és Információvédelmi Mesteriskola KÁLMÁN MIKLÓS ÉS RÁCZ JÓZSEF PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK PROJEKTEK ELŐKÉSZÍTÉSE
Adat és Információvédelmi Mesteriskola PROJEKTEK ELŐKÉSZÍTÉSE 30 MB KÁLMÁN MIKLÓS ÉS RÁCZ JÓZSEF PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK 19.10.2018 Adat és Információvédelmi Mesteriskola 1 PROJEKTEK
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei
Optimista a magánszféra az egészségügyi ellátásban
Optimista a magánszféra az egészségügyi ban Egészségügyi szolgáltatással Magyarországon több, mint tízezer vállalkozás foglalkozik. A cégek jegyzett tőkéje meghaladja a 12 milliárd forintot, a saját tőke
Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. P.H. Településfejlesztési Osztály. Ózd, június 22.
JAVASLAT az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft-t érintő Állami Számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos Intézkedési Terv végrehajtásáról szóló döntés meghozatalára Előterjesztő: Polgármester Előkészítő:
AZ INFORMÁCIÓS RENDSZEREK KISVÁLLALATI ALKALMAZÁSÁNAK VIZSGÁLATA, LENGYEL- ÉS MAGYARORSZÁGI ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS
BEVEZETÉS AZ INFORMÁCIÓS RENDSZEREK KISVÁLLALATI ALKALMAZÁSÁNAK VIZSGÁLATA, LENGYEL- ÉS MAGYARORSZÁGI ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS Sasvári Péter PhD, egyetemi docens Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet
Gyakorlat 8 1xANOVA. Dr. Nyéki Lajos 2016
Gyakorlat 8 1xANOVA Dr. Nyéki Lajos 2016 A probléma leírása Azt vizsgáljuk, hogy milyen hatása van a család jövedelmének a tanulók szövegértés teszten elért tanulmányi eredményeire. A minta 59 iskola adatait
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. december 19-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzési tervének kockázatelemzése Előterjesztés tartalma:
KÖZLEKEDÉSÜZEMI ÉS KÖZLEKEDÉSGAZDASÁGI TANSZÉK. Prof. Dr. Tánczos Lászlóné 2015
KÖZLEKEDÉSÜZEMI ÉS KÖZLEKEDÉSGAZDASÁGI TANSZÉK Prof. Dr. Tánczos Lászlóné 2015 KÖZLEKEDÉSGAZDASÁGTAN BSc. I. KAMATOS KAMATSZÁMÍTÁS (jövőbeni érték számítása) C t = C 0 * (1 + i) t ahol C t a 0. évben ismert
Üzleti tervezés. Kis- és középvállalkozások. Anyagi és pénzügyi folyamatok. Ügyvezetés I. és II. Értékesítés. Beszerzés 8. Raktár 7.
Kis- és középvállalkozások Ügyvezetés I. és II. Kis- és középvállalkozások I-II. 1 Üzleti tervezés Kis- és középvállalkozások I-II. 2 Anyagi és pénzügyi folyamatok 3 Értékesítés 6 1 Beszerzés 8 Szállító
A beruházási kereslet és a rövid távú árupiaci egyensúly
7. lecke A beruházási kereslet és a rövid távú árupiaci egyensúly A beruházás fogalma, tényadatok. A beruházási kereslet alakulásának elméleti magyarázatai: mikroökonómiai alapok, beruházás-gazdaságossági
Gazdasági Havi Tájékoztató
Gazdasági Havi Tájékoztató 2018. augusztus A GVI 2018. júliusi negyedéves konjunktúra-felvételének eredményei Az MKIK GVI negyedéves vállalati konjunktúra-felmérésében 400 cégvezető véleményét kérdezzük
Minőségirányítási csoport. Szülői kérdőív feldolgozása
Minőségirányítási csoport Szülői kérdőív feldolgozása 2010-11 Egyesített rövid távú cél: 4. Szülőkkel való kapcsolattartás feltérképezése A megvalósítás módja: Kérdőíves megkérdezés a szülői elégedettség
A Gazdasági - Műszaki Főigazgatóság feladatai az intézményirányítás fejlesztésében
A Gazdasági - Műszaki Főigazgatóság feladatai az intézményirányítás fejlesztésében 1. Menedzsment controlling rendszer bevezetése 2. Menedzsment controlling folyamatok kockázatelemzése 3. Az AVIR-hez kapcsolódó
A GVI októberi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei
A GVI 18. októberi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei Budapest, 18. december Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági
Költség-haszon elemzési ajánlások a közigazgatásnak. dr. Antal Tímea - Sántha Zsófia március 05.
Költség-haszon elemzési ajánlások a közigazgatásnak dr. Antal Tímea - Sántha Zsófia 2019. március 05. Tartalom Versenyképességi tényezők - közigazgatás Globális versenyképességi index 10+1 speciális közigazgatási
A GVI áprilisi negyedéves konjunktúrafelvételének
A GVI 18. áprilisi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei Budapest, 18. május Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági
Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról
Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
Mintavételi eljárások
Mintavételi eljárások Daróczi Gergely, PPKE BTK 2008. X.6. Óravázlat A mintavétel célja Alapfogalmak Alapsokaság, mintavételi keret, megfigyelési egység, mintavételi egység... Nem valószínűségi mintavételezési
Beszállítók: dualitás és lehetőség
Beszállítók: dualitás és lehetőség Egy vállalati felmérés eredményei MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet, CEU 2015. október Lehetőség vagy dualitás? Kis, nyitott, feltörekvő gazdaságok vállalatai Nemzetközi
AZ ÖSSZEHASONLÍTÁST TORZÍTÓ TÉNYEZŐK ÉS KISZŰRÉSÜK
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR KONTROLLING-ELLENŐRZÉS INTÉZETI TANSZÉK ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BLUMNÉ BÁN ERIKA ADJUNKTUS ELEMZÉS-ELLENŐRZÉS MÓDSZERTANA ÉS RENDSZERE 2. ELŐADÁS MUNKAVEZÉRLŐ
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT A dokumentum a szervezeti önértékelés 217-es felmérési eredményeit veti össze a 213-as értékelés eredményeivel. 213-ban csak az oktató/kutató
PÜSKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE
PÜSKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Iktatószám:. PÜSKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 8. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Minták alapján történő értékelések A statisztika foglalkozik. a tömegjelenségek vizsgálatával Bizonyos esetekben lehetetlen illetve célszerűtlen a teljes
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
Ügyfél megelégedettségi kérdőív 2007. Összefoglaló. A kutatásról
Ügyfél megségi kérdőív 2007 Összefoglaló A kutatásról Az AGB Nielsen Media Research 2007 szeptemberében globális felmérést készített ügyfelei körében. A kutatást a londoni székhelyű Britsh Market Research
II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László
A kockázat alapú felülvizsgálati és karbantartási stratégia alkalmazása a MOL Rt.-nél megvalósuló Statikus Készülékek Állapot-felügyeleti Rendszerének kialakításában II. rész: a rendszer felülvizsgálati
3. A VÁLLALKOZÁSOK ERŐFORRÁSAI
3. A VÁLLALKOZÁSOK ERŐFORRÁSAI 3.1 A vállalkozás eszközei és szerepük a gazdálkodásban A vállalkozás tevékenysége ellátásához felhasznált eszközeit a számviteli törvény a következő csoportokba rendezi:
A TANÁCSADÁSI MODELLEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSÁNAK FŐBB SAJÁTOSSÁGAI
A TANÁCSADÁSI MODELLEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSÁNAK FŐBB SAJÁTOSSÁGAI Józsa Imola Doktorjelölt Dr. Vinogradov Sergey PhD.Tanszékvezető Egyetemi docens SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS
Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között
DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas
FELMÉRÉSI TERV. 1.) Felmérési terv célja:
FELMÉRÉSI TERV 1.) Felmérési terv célja: 2.) Felmérés folyamata: 3.) Felmérés módszertanának meghatározása 4.) Kérdőív tervezésének fázisai, tesztelésének módja 5.) Interjúk előkészítésének módja 6.) Adatgyűjtés
MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZŰCSNÉ MARKOVICS KLÁRA
MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZŰCSNÉ MARKOVICS KLÁRA A BERUHÁZÁSOK DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉSI FOLYAMATÁNAK ÉS MÓDSZEREINEK EMPIRIKUS VIZSGÁLATA A HAZAI FELDOLGOZÓIPARI VÁLLALATOK KÖRÉBEN PH.D. ÉRTEKEZÉS
SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás
SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2014-2018. ÉVEK IDŐSZAKÁRA SZÓLÓ BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVÉHEZ SZÜKSÉGES KOCKÁZATELEMZÉS A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről
Polgár Város Önkormányzata és Intézményei évi belső ellenőrzési tervét megalapozó kockázatelemzése
2.sz. melléklet Polgár Város Önkormányzata és Intézményei 2017. évi belső ellenőrzési tervét megalapozó kockázatelemzése Polgár Város Önkormányzata költségvetési szerveinek 2017. évi belső ellenőrzési
HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE
HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Iktatószám:. HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
Az adatszolgáltatás technológiájának/algoritmusának vizsgálata, minőségi ajánlások
Az adatszolgáltatás technológiájának/algoritmusának vizsgálata, minőségi ajánlások A dokumentum a TÁMOP 5.4.1. számú kiemelt projekt keretében, a Magyar Addiktológiai Társaság megbízásából készült. Készítette:
Eredmény és eredménykimutatás
Eredmény és eredménykimutatás Eredmény Eredmény Az adott időszak hozamainak és ráfordításainak különbsége. Nyereség Veszteség 0 A hozam - bevétel A létrehozott teljesítmények várható ellenértéke Az értékesített,
Társaságok pénzügyei kollokvium
udapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar udapesti Intézet Továbbképzési Osztály Társaságok pénzügyei kollokvium F Név: soport: Tagozat: Elért pont: Érdemjegy: Javította: 55 60 pont
Kettőnél több csoport vizsgálata. Makara B. Gábor
Kettőnél több csoport vizsgálata Makara B. Gábor Három gyógytápszer elemzéséből az alábbi energia tartalom adatok származtak (kilokalória/adag egységben) Három gyógytápszer elemzésébô A B C 30 5 00 10
Mintavétel fogalmai STATISZTIKA, BIOMETRIA. Mintavételi hiba. Statisztikai adatgyűjtés. Nem véletlenen alapuló kiválasztás
STATISZTIKA, BIOMETRIA. Előadás Mintavétel, mintavételi technikák, adatbázis Mintavétel fogalmai A mintavételt meg kell tervezni A sokaság elemei: X, X X N, lehet véges és végtelen Mintaelemek: x, x x
Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia?
INNOVÁCIÓ MENEDZSMENT SZOLGÁLTATÁSOK Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia? Glósz és Társa Kft. 1. Magunkról: Kik vagyunk, mit tudunk, miért kerültünk ide? 2018. Glósz és Társa Kft. 2. oldal
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a 2017. évi belső i terv jóváhagyására ELŐTERJESZTŐ NEVE:
Lankadt a német befektetők optimizmusa
www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:
A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben
A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben Gion Gábor, Deloitte vezérigazgató Balatonalmádi, 2012. szeptember 6. Könyvvizsgálói szakma kilátásai A jelen és jövő kihívásai Az auditált
Vállalkozási finanszírozás kollokvium
Harsányi János Főiskola Gazdálkodási és Menedzsment Intézet Vállalkozási finanszírozás kollokvium H Név: soport: Tagozat: Elért pont: Érdemjegy: Javította: 43 50 pont jeles 35 42 pont jó 27 34 pont közepes
Polgár Város Önkormányzata és Intézményei évi belső ellenőrzési tervét megalapozó kockázatelemzése
Polgár Város Önkormányzata és Intézményei 2018. évi belső ellenőrzési tervét megalapozó kockázatelemzése Polgár Város Önkormányzata költségvetési szerveinek 2018. évi belső ellenőrzési terve folyamat alapú
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG MÉRÉSE BUDAPEST 017. 1 1. A kutatás körülményei A Wekerle Sándor Főiskolán 017. októberében hallgatói elégedettség vizsgálatot végeztünk. A megkérdezés
Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék
Összefoglaló Output menedzsment felmérés 2009.11.12. Alerant Zrt. Tartalomjegyzék 1. A kutatásról... 3 2. A célcsoport meghatározása... 3 2.1 Célszervezetek... 3 2.2 Célszemélyek... 3 3. Eredmények...
3. TOBORZÁSI NEHÉZSÉGEK, ÜZLETI HELYZET ÉS BÉREK VÁLLALATI SZINTŰ ELEMZÉS
3.1. Toborzási nehézségekre panaszkodó vállalatok 3. TOBORZÁSI NEHÉZSÉGEK, ÜZLETI HELYZET ÉS BÉREK VÁLLALATI SZINTŰ ELEMZÉS 3.1. TOBORZÁSI NEHÉZSÉGEKRE PANASZKODÓ VÁLLALATOK Tóth István János & Nyírő Zsanna
MEGFELELÉSI TESZT. (jogi személy)
MEGFELELÉSI TESZT (jogi személy) A a Keretszerződés megkötése előtt a vonatkozó jogszabályi rendelkezések értelmében köteles feltárni Megfelelési teszt keretében az Ön által ismert szolgáltatásokat, ügyleteket
Kockázatmenedzsment
Kockázatmenedzsment Az ember olyan szelepet szeretne szerkeszteni, amelyik nem szivárog, és mindent megpróbál a kifejlesztésére. De a valóságban csak olyan szelepek vannak, amelyek szivárognak. Így el
A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata
Mottó: A legnagyobb kockázat nem vállalni kockázatot A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata DEMIIN XVI. Katonai Zsolt 1 Ez a gép teljesen biztonságos míg meg nem nyomod ezt a gombot 2 A kockázatelemzés
A KKV adatok és amit róluk tudni kell
A KKV adatok és amit róluk tudni kell A Magyar Regionális Tudományi Társaság XIV. Vándorgyűlése Kis- és középvárosok szerepe a területi fejlődésben Nagyvárad, 2016. szeptember 15-16. Dr. Laczka Éva 1 Vázlat
AZ INNOVÁCIÓ VÉDELME ÜZLETI TITKOK ÉS SZABADALMAK RÉVÉN: AZ EURÓPAI UNIÓS CÉGEK SZÁMÁRA MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK
AZ INNOVÁCIÓ VÉDELME ÜZLETI TITKOK ÉS SZABADALMAK RÉVÉN: AZ EURÓPAI UNIÓS CÉGEK SZÁMÁRA MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 2017. július AZ INNOVÁCIÓ VÉDELME ÜZLETI TITKOK ÉS SZABADALMAK RÉVÉN: AZ
Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése.
Vezetői összefoglaló Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. A következő oldalakon vázlatosan összefoglaljuk a projektet érintő főbb jellemzőket és
Vállalkozási finanszírozás kollokvium
Harsányi János Főiskola Gazdaságtudományok tanszék Vállalkozási finanszírozás kollokvium F Név: soport: Tagozat: Elért pont: Érdemjegy: Javította: 43 50 pont jeles 35 42 pont jó 27 34 pont közepes 19 26
Képesség. Beszámoló Verify képességtesztek eredményéről. Név László Hammer. Dátum 2018 szeptember 28. SHL.com
Képesség Név László Hammer Dátum. SHL.com Beszámoló képességtesztek Ez a képességteszt-jelentés Hammer László Verify képességteszten szerzett pontszámát mutatja. Nem felügyelt képességteszt használata
Tárgyszavak: alkalmazás; e-business; e-kereskedelem; EU; információtechnika; trend. E-business az Európai Unióban: az e-business jelentés
MAGYARORSZÁG AZ EURÓPAI UNIÓBAN E-business és e-kereskedelem az Európai Unióban Az Európai Unió különböző szervezetei és intézményei rendszeresen elemzik az elektronikus üzleti módszerek használatának
Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől. a 2016. évi ellenőrzési munkaterv elfogadása tárgyában
Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől E l ő t e r j e s z t é s a 2016. évi ellenőrzési munkaterv elfogadása tárgyában (Képviselő-testület 2015.október 21-i ülésére) A 2016. évre
Sportberuházások pénzügyi és közgazdasági érzékenységvizsgálata kockázatok egy sportlétesítmény életében
Sportberuházások pénzügyi és közgazdasági érzékenységvizsgálata kockázatok egy sportlétesítmény életében Vörös Tünde Széchenyi István Egyetem Nyerges Mihály Emlékkonferencia 2017.01.26. Probléma felvetés
A munkaerőhiány vállalati percepciója
A munkaerőhiány vállalati percepciója Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai 218. január 1/14 Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági
Az ALTERA VAGYONKEZELŐ Nyrt. kockázatkezelési irányelvei
Az ALTERA VAGYONKEZELŐ Nyrt. kockázatkezelési irányelvei I. A dokumentum célja és alkalmazási területe A Kockázatkezelési Irányelvek az ALTERA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1068 Budapest,
Hallgatók 2011. Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011. Módszertani összefoglaló
Hallgatók 2011 Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011 Módszertani összefoglaló Készítette: Veroszta Zsuzsanna PhD 2012. március 1. Az adatfelvétel
Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve
Jászivány Község Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési terve Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 61. -a szerint az államháztartási kontrollok célja az államháztartás
Vezetői számvitel / Controlling XI. előadás. Költség és eredmény controlling
Vezetői számvitel / Controlling XI. előadás Költség és eredmény controlling Költségnemek A vállalati költségek megjelenésének elsődleges formái. Az elsődleges elszámolás a felmerülés okára és nem a felmerülés
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Dunavecse Önkormányzat 2009. október 28-i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2010. évi ellenőrzési terve Az Önkormányzat éves ellenőrzési terv készítési kötelezettségét több jogszabály
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím
HUMÁNERŐFORRÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA
HUMÁNERŐFORRÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA A FELSŐOKTATÁS MINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA KIVÁLÓSÁGI KÖZPONTOK FEJLESZTÉSÉRE ALAPOZVA A MISKOLCI EGYETEM STRATÉGIAI KUTATÁSI TERÜLETEIN TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 8. Előadás A növénytermesztés általános szervezési és ökonómiai kérdései Előadás témakörei
Üzleti és projekt kockázatelemzés: a Szigma Integrisk integrált kockázatmenezdsment módszertan és szoftver
Üzleti és projekt kockázatelemzés: a Szigma Integrisk integrált kockázatmenezdsment módszertan és szoftver Kassai Eszter kockázatelemzési tanácsadó MÉTP konferencia, 2010. június 10. A kockázat fogalma
Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 II. negyedév
Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 II. negyedév Budapest, 2004. október vállalkozások változatlan pesszimizmus A GKI-EKI Egészségügykutató Intézet Kft. 2002 óta végzi az egészségügyben működő
Gazdasági Havi Tájékoztató
_APR _OKT 11_APR 11_OKT 12_APR 12_OKT 13_APR 13_OKT 14_APR 14_OKT 15_APR 15_OKT 16_APR 16_OKT 17_APR 17_OKT 18_APR 18_OKT 19_JAN Vállalati egynelegmutató Gazdasági Havi Tájékoztató 19. március A GVI 19.
Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység
Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység Qualidat Kft. Együttműködésben az ÉMI TÜV SÜD-del Tartalomjegyzék Bevezetés A feladatok Projektmenedzsment