A sport biológiai és szocializációs jelentősége PROF. FRENKL RÓBERT, SZMODIS MÁRTA, MÉSZÁROS JÁNOS
|
|
- Sára Bakosné
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 IFJUSÁGHIGIÉNE A sport biológiai és szocializációs jelentősége PROF. FRENKL RÓBERT, SZMODIS MÁRTA, MÉSZÁROS JÁNOS Semmelweis Egyetem, Budapest, Testnevelés és Sporttudományi Kar, Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék Összefoglalás: a sport nem gyógyír, hanem az életünk természetes része. A legfőbb értéke, előnyös biológiai hatásai mellett, a szerepe az emberi szocializációban. Gyerekeink életében a család és az iskola együtt teremtheti meg a szükséges feltételeket, és erősítheti a szándékot a fizikai nevelésben és sportban való részvételre. Kulcsszavak: sport, testi felépítés, fizikai teljesítőképesség, életmódbeli változások Egészségtudomány 54/ (2010) PROF. FRENKL RÓBERT Közlésre érkezett: október 19-én SZMODIS MÁRTA Elfogadva: 2009.november 11-én 1123 Budapest Alkotás u 44 tel: fax:
2 Jelen munkánkban a sport társadalmi szerepének megvalósulását vizsgáltuk 7-14 éves fiú korosztályokban, összehasonlítva az 1975-ös és 2005-ös értékeket. A sport biológiai és szocializációs jelentősége jól ismert. (1. és 2. táblázat) I.TÁBLÁZAT: A sport biológiai jelentősége TABLE I.: The biological importance of sport Serkenti a növekedést és az érést Stimulates the growth and maturity Az edzettség a szervezet számára az élettanilag optimális állapot The toughness is the physiologically optimal position for the organism Fokozza és megőrzi az ember fizikai és szellemi teljesítőképességét Enhances and preserves the physical and mental performance Preventív és kuratív hatású a civilizációs betegségek területén Preventive & curative effects on the field of civilisation diseases II. TÁBLÁZAT: A sport szocializációs jelentősége TABLE II.: The social importance of sport Örömforrás Source for pleasure Formálja a személyiséget Shaping personality Befolyásolja az egyének, a családok és a nagyobb közösségek életmódját, segít az egészségtudatos magatartás kialakításában Influences the lifestyle of individuals, families & greater communities in installment of health consious behaviour A sport kimagasló társadalmi szerepe éppen abból adódik, hogy humán tevékenység, a humán szocializáció jelentős eszköze, ugyanakkor rendkívül fontosak biológiai hatásai. Ez utóbbiak jelentősége tovább nőtt az urbanizáció terjedésével mind inkább inaktívvá váló társadalomban. Nem ismerünk jobb eszközt az urbanizációs, szinte szükségszerű inaktivitás kompenzálására, mint a sportot. Az 1975-ös adatainkat és a 2005-ös mérési eredményeket összehasonlítva arra kerestük a választ, hogy a fiatalok testedzése, egészséges életmódja érdekében tett erőfeszítések mennyiben tudták kiegyenlíteni az inaktív trend következményeit. Harminc év szekuláris változásait a következő három kérdés alapján vizsgáltuk. - Mennyiben módosult a fiatalok testi felépítése? - Hogyan változott fizikai teljesítőképességük? - Életmódbeli változások? Vizsgálati módszerek Antropometriai vizsgálatokat végeztünk, megmérve a testmagasságot, testtömeget és a testzsír százalékos arányát. A teljesítőképességet jellemző motoros próbák közül a 400 méteres és az 1200 méteres futást alkalmaztuk. Az életmód összetevőit kérdőíves eljárással tanulmányoztuk. A statisztikai feldolgozást két mintás t próbával végeztük. A harmadik táblázat a vizsgált személyek életkor szerinti csoportosítását mutatja ben összesen 3.672, 2005-ben 3758 fiatal adatait dolgoztuk fel.
3 III. TÁBLÁZAT: Vizsgált személyek TABLE III.: Persons examined Életkor Age Összesen: Total: 3,672 3,758 Eredmények Az első ábrán a testmagasság értékei láthatók a két időpontban, életkor/évek szerint. Jól látható, hogy a szekuláris trend még rendelkezik tartalékkal. Valamennyi korcsoportban szignifikánsan magasabbak a fiúk 2005-ben, mint 1975-ben voltak. 1.ábra: Testmagasság átlagértékei és a szórás (fehér oszlop: 1975, vonalas oszlop: 2005.) Fig. 1.: Averages of body heights and standard deviations (white columns: 1975, lined: 2005) Hasonló a helyzet a testtömeg tekintetében. (2. ábra) A 7-14 évesek esetében minden életkorban szignifikánsan nagyobb a 2005-ös csoportok testtömege, különösen jelentős ez a tíz éves életkortól kezdődően.
4 A harmadik ábrán a testtömeg index (BMI) testtömeg kilogramm osztva a testmagasság a négyzeten értékkel számítás eredményét tüntettük fel. A különbségek a 10 éves kortól szignifikánsak. 2. ábra: Testtömeg átlagértékek és a szórás Fig. 2.: body masses and standard deviations
5 3. ábra: BMI átlagok és a szórás Fig. 3.: BMI averages and standard deviations Kérdésfeltevésünk tekintetében a 4. ábrán feltüntetett testzsír tartalom értékek a leginkább lényegesek. Valamennyi életkorban szignifikánsan nagyobbak a testzsír értékek 2005-ben. Figyelembe véve a szórási tartományt, hangsúlyozandó, hogy a 20 százalékot meghaladó kövérek aránya jelentős a 2005-ös csoportokban. 4. ábra: Relatív testzsír-tartalom átlag és szórás értékek Fig. 4.: Relative body fat contents and standard deviations Az 5. és 6. ábra a motoros tesztek eredményét mutatja. Az 5. ábrán a 400 méteres futás adatokat összegeztük. Szinte hihetetlen a romlás! 2005-ben a 14 évesek azt az eredményt produkálták, mint 1975-ben a évesek. Már a 7 éveseknél igen nagy a különbség.
6 5. ábra: A 400 méteres futás átlag és szórás értékei másodpercben Fig. 5.: 400 meter running averages and standard deviations in seconds Hasonló a helyzet az 1200 méteres futás eredményeit tekintve. (6. ábra) 6. ábra: 1200 méteres futás átlag és szórás értékei másodpercben Fig. 6.: 1200 meter running averages and standard deviations in seconds
7 A IV. és az V. táblázaton Kihívások I. és II. a kérdőíves felmérés alapján az aktív életmódot tekintve pozitív és negatív tényezők helyzetét demonstráljuk höz képest kétszer annyi időt töltenek a gyerekek a képernyő előtt. Ebben szerepet játszik, hogy nyolcszor annyi program között válogathatnak. Sokan kétharmad videóznak, a családok fele rendelkezik számítógéppel. (IV. táblázat) IV. TÁBLÁZAT: Kihívások I. TABLE IV: Challenges I TV perc/nap TV minute/day TV programok TV programmes Hirdetések Advertisements % Video % % (család) (family) Számítógép PC Kedvezőtlenül változtak az étkezési szokások, nőtt a fiatalok szellemi terhelése. Ugyanakkor csökkent a testnevelési órák száma és kevesebben vesznek részt a sportéletben. (V. táblázat)
8 Gyorsétterem Quick food Testnevelés órák Physical education lessons Sportolók Sportsmen Különórák Extra lessons Napi étkezések Daily dinings V. TÁBLÁZAT: Kihívások II. TABLE V.: Challenges II kerületben % 8-8,5% Alkalmanként 1-3/hét Occasionally 1-3/week Megbeszélés 7-14 éves gyerekek testalkatát, motoros teljesítményét és egyes életmódbeli jellemzőit hasonlítottuk össze, az 1975-ben és 2005-ben mért adatok alapján. Megállapítottuk, hogy a három évtized alatt tovább tartott a szekuláris trend, 2005-ben, minden korcsoportban magasabbak és súlyosabbak a fiatalok. Ugyanakkor jelentősen megnőtt a relatív testzsírtartalom. Ezen utóbbi adat magyarázhatja, hogy a szekuláris trend adta fejlődés nem érvényesül, sőt, a motoros tesztekben jelentős a romlás minden korosztályban. Az inaktivitást fokozó trend TV, számítógép nem tekinthető egyértelműen negatívnak. Attól válik a helyzet szinte drámaivá, hogy az életmód egyéb tényezői táplálkozás, mozgás is kedvezőtlen irányban változnak. Nem egészséges, hízásra hajlamosít a táplálkozás, elégtelen a testedzés. A társadalmi közgondolkodás és gyakorlat megváltozása, család és iskola együttes erőfeszítései segíthetnek a helyzeten. Összegzés A sport nem csodaszer, hanem életünk természetes része. Legnagyobb érdeme, hogy kedvező biológiai hatásai mellett jelentős szerepet játszik a humán szocializáció összetett folyamatában. Gyermekeink életében a család és az iskola közösen teremthetik meg azokat a feltételeket, melyek a játékos mozgástanuláson át, a testnevelés majd a sportolás iránti igényt kialakítják és megszilárdítják. IRODALOM 1. Bodzsár, É.B., Susanne,C. (eds) Secular growth change in Europe. Budapest: Eötvös University Press Eiben, O.G., Barabás, A., Pantó, E. The Hungarian National Growth Study Part I. Reference data on the biological developmental status and physical fitness in the 1980s Farkas, A., Hamza, I., Frenkl, R. Body fat content and fat distribution of kindergarten-aged children. Humanbiologia Budapestinensis,
9 4. Mészáros, J., Mohácsi, J., Frenkl, R.,et al.: Age dependency in the development of motor test performance. In: Rutenfranz, J., Mocellin, R., & Klimt, F. (eds.). Children and Exercise XII Champaign, Illinois: Human Kinetics pp Mészáros, J., Zsidegh, M., Tatár, A et al.: Testzsírtartalom és szomatikus fejlődés. Magyar Sporttudományi Szemle, , Sághi, G., Sík, E., & S. Molnár, E. (eds.) Lifestyle daily routine: comparison between 1986/1987 and 1999/2000. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal Tatár, A., Zsidegh, M., Mészáros, Zs., et al.: Physique, body composition and motor performance in Hungarian and Roma boys. Revista Portuguesa de Ciencias do Desporto, Tóth, G.A., Eiben, O.G: Secular changes of body measurements in Hungary. Humanbiologia Budapestinensis, PROF. RÓBERT FRENKL, MÁRTA SZMODIS, JÁNOS MÉSZÁROS Semmelweis University Faculty of Physical Education and Sport Sciences Department of Health Sciences and Sport Medicine Alkotás u 44 H-1123 Budapest Hungary tel:/36-1/ fax:/ The biological and social importance of sports Abstract: Sport could not be a cure-all but the natural part of our life. The best value of it is, besides creating advantageous biological effects, the role in the complex process of human social integration. In our childrens life the family and school together could prepare the conditions, through non-organized motor learning, rise and enforce the intention of involvement in physical education and sport. Keywords: sport, body build up, physical performance, life style changes
Dr. Mészáros János: Publikációs jegyzék
Dr. Mészáros János: Publikációs jegyzék 1. Mészáros J., Nagy T (1976).: Testméretek és a fizikai teljes1tmény összehasonlítása egy felmérés keretében. A Testnevelés Tanítása, 12: 2. 35-42 2. Mészáros J.,
SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA NEVELÉSTUDOMÁNY-SPORTTUDOMÁNYI TUDOMÁNYÁGI DOKTORI ISKOLA
SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA NEVELÉSTUDOMÁNY-SPORTTUDOMÁNYI TUDOMÁNYÁGI DOKTORI ISKOLA A TESTMÉRETEK SZEKULÁRIS VÁLTOZÁSA ÉS A TESTÖSSZETÉTEL 10-18 ÉVES LEÁNYOKNÁL Készítette: UVACSEK MARTINA Témavezetõ:
Suskovics Csilla PhD. Szerz, cím, megjelenés. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, helye, PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv
Suskovics Csilla PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar
EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LIV. ÉVFOLYAM, 2010. 4. SZÁM
1 2 A MAGYAR HIGIÉNIKUSOK TÁRSASÁGA TUDOMÁNYOS ÉS TOVÁBBKÉPZŐ FOLYÓIRATA A szerkesztőbizottság elnöke és főszerkesztő: Dr. Páldy Anna PhD FELELŐS SZERKESZTŐ: PROF. DR. MED. HABIL. DR. TECHN. DÉSI ILLÉS
LÉGZÉSFUNKCIÓS VIZSGÁLATOK DOHÁNYZÓ ÉS NEM DOHÁNYZÓ FIÚKNÁL
LÉGZÉSFUNKCIÓS VIZSGÁLATOK DOHÁNYZÓ ÉS NEM DOHÁNYZÓ FIÚKNÁL Készítette: Rostás Katalin Témavezetõ: Dr. Mészáros János egyetemi tanár A Tudományos Bizottság Sipos Kornél Ph.D. egyetemi tanár, elnök Bánhegyi
SEMMELWEIS UNIVERSITY DOCTORAL SCHOOL
SEMMELWEIS UNIVERSITY DOCTORAL SCHOOL SECULAR GROWTH CHANGES IN BODY DIMENSIONS AND THE BODY COMPOSITION IN 10-18-YEAR OLD GIRLS UVACSEK MARTINA BUDAPEST 2005 Introduction The health, social and economical
Elso elemzés Example Anorexia
50 KHz R 739 Xc 62 [Víz és BCM zsír nélkül] A mérés 11.07.2005 Ido 15:11 dátuma: Név: Example Anorexia Születési dátum: 05.02.1981 Keresztnév: Kor:: 24 Év Neme: no Magasság: 1,65 m Mérés sz.: 1 Számított
Elso elemzés Example Athletic
50 KHz R 520 Xc 69 [Víz és BCM zsír nélkül] A mérés 11.07.2005 Ido 15:20 dátuma: Név: Example Athletic Születési dátum: 22.07.1978 Keresztnév: Kor:: 26 Év Neme: férfi Magasság: 1,70 m Mérés sz.: 1 Számított
3 18 ÉVES GYERMEKEK HUMERUS ÉS FEMUR CONDYLUS-MÉRETEI A 21. SZÁZAD ELEJÉN
Folia Anthropologica 14; 103 109. (2015) 3 18 ÉVES GYERMEKEK HUMERUS ÉS FEMUR CONDYLUS-MÉRETEI A 21. SZÁZAD ELEJÉN Tóth Gábor 1, Suskovics Csilla 2, Buda Botond 3, Molnár Péter 1 1 Nyugat-magyarországi
KÜLÖNBÖZO ÉLETKÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ÉLO 9-14 ÉVES FIÚK TESTI FELÉPÍTÉSE, TESTÖSSZETÉTELE ÉS MOTORIKUS TELJESÍTMÉNYE
SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA NEVELÉSTUDOMÁNYI-SPORTTUDOMÁNYI TUDOMÁNYÁGI DOKTORI ISKOLA KÜLÖNBÖZO ÉLETKÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ÉLO 9-14 ÉVES FIÚK TESTI FELÉPÍTÉSE, TESTÖSSZETÉTELE ÉS MOTORIKUS TELJESÍTMÉNYE
Családalapítási tervek változásának hatása az egészségügyi szakemberek munkájára
EREDETI KÖZLEMÉNY GYERMEKGYÓGYÁSZAT 2009; 60. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Családalapítási tervek változásának hatása az egészségügyi szakemberek munkájára Soósné Kiss Zsuzsanna dr. 1, Feith Helga Judit dr. 2, Czinner
A magyar leányok menarche-kora az ezredforduló időszakában (Joubert Kálmán, Gyenis Gyula, Darvay Sarolta, Ágfalvi Rózsa) ...
Tartalomjegyzék Bevezetés... 11 A vizsgálat mintavételi rendszere, az elemszám alakulása, megbízhatósági számítások... 13 A vizsgálati minta általános jellemzői és a vizsgált antropometriai adatok néhány
Az országos átlaghoz viszonyítva: szignifikánsan nem különbözik eredményünk 6. és 8. évfolyamon sem.
Mérések-értékelések tapasztalatai Az első évfolyamon az osztálytanítók elvégezték a DIFER mérést 2015. október 22-ig megtörtént a KIR rendszerben való lejelentése. A felmérés során az iskolában szerzett
A TESTI FELÉPÍTÉS, A TESTÖSSZETÉTEL ÉS A FIZIKAI TELJESÍTMÉNY-JELLEMZŐK VIZSGÁLATA 10-13 ÉVES FIÚKNÁL
SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA NEVELÉSTUDOMÁNYI (SPORTTUDOMÁNYI) DOKTORI ISKOLA A TESTI FELÉPÍTÉS, A TESTÖSSZETÉTEL ÉS A FIZIKAI TELJESÍTMÉNY-JELLEMZŐK VIZSGÁLATA 10-13 ÉVES FIÚKNÁL KÉSZÍTETTE: MAHMOUD
A PSZICHIKUS FUNKCIÓK, A TESTÖSSZETÉTEL ÉS A BIOLÓGIAI ÉRÉS KAPCSOLATA HOSSZMETSZETI VIZSGÁLAT
A PSZICHIKUS FUNKCIÓK, A TESTÖSSZETÉTEL ÉS A BIOLÓGIAI ÉRÉS KAPCSOLATA HOSSZMETSZETI VIZSGÁLAT Doktori tézisek VÖLGYI ESZTER SEMMELWEIS EGYETEM SPORTTUDOMÁNY DOKTORI ISKOLA Témavezető: Dr. Mészáros János
SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA NEVELÉSTUDOMÁNYI - SPORTTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA
SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA NEVELÉSTUDOMÁNYI - SPORTTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA EGÉSZSÉGMEGÕRZÉSI, EGÉSZSÉGNEVELÉSINEVELÉSI PROGRAMOK HATÉKONYSÁG VIZSGÁLATA GYÕR VÁROSI FELMÉRÉS ALAPJÁN KÉSZÍTETTE:
A GYERMEKEK TESTSZERKEZETE ÉS SZOCIO-DEMOGRÁFIAI STÁTUSZA KÖZÖTTI KAPCSOLAT HAZAI JELLEMZŐI
Anthrop. Közl. 50; 61 73. (09) A GYERMEKEK TESTSZERKEZETE ÉS SZOCIO-DEMOGRÁFIAI STÁTUSZA KÖZÖTTI KAPCSOLAT HAZAI JELLEMZŐI Zsákai Annamária 1, Tausz Katalin 2, Ágota Annamária 1 és Bodzsár Éva 1 1 Eötvös
Juhász Zsolt alezredes, osztályvezető MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ juhaszzsolt@citromail.hu
Juhász Zsolt alezredes, osztályvezető MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ juhaszzsolt@citromail.hu A MAGYAR HONVÉDSÉG KÜLSZOLGÁLATRA JELENTKEZŐ ÁLOMÁNYANAK VIZSGÁLATA A VÁLASZTOTT MOZGÁSFORMÁK,
Hosszú távú gondolkodás szükségessége a hazai a sportban I.
Hosszú távú gondolkodás szükségessége a hazai a sportban I. Magyar Triatlon Szövetség Edzői konferencia Martfű 2017. 01. 21. Balyi István előadása alapján Dr. Géczi Gábor Pár főcím a tavalyi médiából Na
A tanév NETFIT felmérés eredményeinek tükrében létrehozott INTÉZKEDÉSI TERV ELEMZÉSE
A 2016-17. tanév NETFIT felmérés eredményeinek tükrében létrehozott INTÉZKEDÉSI TERV ELEMZÉSE A Brassó Utcai Általános Iskolában 2017. tavaszán végeztük el a NETFIT felméréseket. A felmérés országos kiterjedésű,
Fügedi Balázs PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. Szerz, cím, megjelenés helye, helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv
Fügedi Balázs PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar
Az egészség definíciója. Társadalmi kihívások. Társadalmi kihívások útkeresések megoldási javaslatok az egészségmegőrzésben
Társadalmi kihívások útkeresések megoldási javaslatok az egészségmegőrzésben Urbanizáció Globalizáció Ihász Ferenc 2014. április 30. Pécs 1. ábra Társadalmi kihívások 1. Demográfiai változások ellentmondásai
A hegyikerékpáros edzés szívfrekvencia változásainak regisztrálása. Sportoló fiúk hosszúsági méreteinek változása az érés idején
Az ELTE PPK Testkulturális Tudományos Diákkörön (valamint ennek jogelődjein) keresztül 1995 és 2011 között Tudományos Diákköri Konferenciákra nevezett diákok és pályamunkák OTDK ICSSS OTDK (PPKK) Országos
1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért
1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Testmozgással az egészségért Rendszeres mozgás az egészséges szervezetért Kiadó: Gönc
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGT U D O M Á N Y I KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 44.
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGT U D O M Á N Y I KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 44. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr. Miltényi Károly ISSN 0236-736-X
SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ (SNI) ÉS TÖBBSÉGI TANULÓK TESTALKATI MUTATÓINAK ÉS MOTOROS KÉPESSÉGEINEK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NETFIT RENDSZERBEN
SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ (SNI) ÉS TÖBBSÉGI TANULÓK TESTALKATI MUTATÓINAK ÉS MOTOROS KÉPESSÉGEINEK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA A NETFIT RENDSZERBEN Szerzők: Erdei Norbert Móra Ferenc Általános Iskola, Budapest
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt Nagy László Komlósi István Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék,
Elso elemzés Example Metabolic Syndrome
50 KHz R 382 Xc 41 [Víz és BCM zsír nélkül] A mérés 11.07.2005 Ido 15:13 dátuma: Név: Example Metabolic S... Születési dátum: 25.03.1951 Keresztnév: Kor:: 54 Év Neme: férfi Magasság: 1,85 m Mérés sz.:
A NETFIT adaptálása mozgáskorlátozott tanulókra
A NETFIT adaptálása mozgáskorlátozott tanulókra Tóthné Dr. Kälbli Katalin Magyar Diáksport Szövetség kalbli.katalin@mdsz.hu A mozgáskorlátozott tanulók aránya a NETFIT mérésben érintett SNI-tanulók között
Kovács Árpád Szociológus 2011 Kovács Árpád Előadás: Kovács Árpád Előadás: Kovács Árpád Előadás: Kovács Árpád Előadás: Kovács Árpád Előadás:
5 Kovács Árpád Szociológus 2011 Kovács Árpád (2011). Utánpótlás-nevelési rendszerek összehasonlító elemzése. Előadás: VIII. Országos Sporttudományi Kongresszus, Győr. (Társszerzők: Szabó Attila (Dr.),
A BALKAMRA MORFOLÓGIAI ÉS FUNKCIONÁLIS EDZETTSÉGI JELEI KÜLÖNBÖZŐ KORÚ ÉS SZÍNVONALÚ SPORTOLÓKNÁL Doktori tézisek KNEFFEL ZSUZSANNA
A BALKAMRA MORFOLÓGIAI ÉS FUNKCIONÁLIS EDZETTSÉGI JELEI KÜLÖNBÖZŐ KORÚ ÉS SZÍNVONALÚ SPORTOLÓKNÁL Doktori tézisek KNEFFEL ZSUZSANNA SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI DOKTORI
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés 2012. július 2013. július A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja projekt keretében szakemberek 2010 és 2020
Személyes információk:
ÖNÉLETRAJZ Személyes információk: Név: Dr. Mészáros János Születési hely: Miskolc Születési dátum: 1948. március 12. Állampolgárság: magyar Családi állapot: nős, egy gyermek Végzettség: középiskolai testnevelő
KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Dr. Zakariás Géza: Wellness, fittness Hitek és tévhitek az egészséges életmódról
2011. április 6. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Dr. Zakariás Géza: Wellness, fittness Hitek és tévhitek az egészséges életmódról előadását hallhatják! Wellness, fittness Hitek és tévhitek az egészséges
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján
A Honvéd Testalkati Programban résztvevők motivációjának vizsgálata. Rázsó Zsófia Novák Attila szds.
A Honvéd Testalkati Programban résztvevők motivációjának vizsgálata Rázsó Zsófia Novák Attila szds. MH EK VEI KJSZ Egészségfejlesztési Osztály A Magyar Katonai Katasztrófaorvostani Társaság XVIII. Tudományos
Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet. Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ
Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Felnttkori kóros állapotok megelzése gyermekkorban Elhízás Hypertonia Szív-
Fontos azt figyelembe venni, hogy az egy-két fős létszámok nem reprezentatívak. Nyilván ezt az iskolai szintű eredményeknél kell értelmezni.
A Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola NETFIT eredményeinek iskolai, városi és országos összehasonlító elemzése, értékelése a 20/20-ös tanévben Fontos azt figyelembe venni, hogy az egy-két fős létszámok
A NAPTÁRI (KRONOLÓGIAI) ÉLETKOR KISZÁMÍTÁSÁNAK, A BIOLÓGIAI ÉLETKOR (MORFOLÓGIAI KOR) ÉS A VÁRHATÓ TESTMAGASSÁG MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDSZERE
A NAPTÁRI (KRONOLÓGIAI) ÉLETKOR KISZÁMÍTÁSÁNAK, A BIOLÓGIAI ÉLETKOR (MORFOLÓGIAI KOR) ÉS A VÁRHATÓ TESTMAGASSÁG MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDSZERE A NAPTÁRI ÉLETKOR KISZÁMÍTÁSA A hétköznapi értelemben is használt,
Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.
Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg
EGYÜTT AZ EGÉSZSÉGÉRT! A NETFIT FEJLESZTÉSI IRÁNYAINAK BEMUTATÁSA AZ ISKOLAI VÉDŐNŐI HÁLÓZATTAL TÖRTÉNŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A NETFIT MÉRÉSEKBEN
EGYÜTT AZ EGÉSZSÉGÉRT! A NETFIT FEJLESZTÉSI IRÁNYAINAK BEMUTATÁSA AZ ISKOLAI VÉDŐNŐI HÁLÓZATTAL TÖRTÉNŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A NETFIT MÉRÉSEKBEN Együtt az egészségért! ISKOLA CSALÁD PEDAGÓGUSOK ISKOLAIGAZGATÓ
Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén 1 (5)
Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén 1 (5) Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén Kertész Tamás Báder
Az emelt szintû testnevelés hatása 7-11 éves fiúk szomatikus és motorikus jellemzôire
Tanulmányok Pampakas Polydoros és tsai: Az emelt szintû testnevelés hatása... Az emelt szintû testnevelés hatása 7-11 éves fiúk szomatikus és motorikus jellemzôire Effects of attending elevated level school
tudományos fokozat (a tudományág és a dátum megjelölésével) az Ftv. 149. -a (5) bekezdésében foglaltak szerint: (PhD / CSc vagy DLA):
Az oktató személyi-szakmai adatai Név: Dr Suskovics Csilla PhD születési év: 1962.07.02., Kaposvár végzettség és szakképzettség, az oklevél kiállítója: biológia - testnevelés szakos tanár jó rendű diploma,
Életmódbeli jellemzők, testméretek és a motorikus teljesítmény ukrán középiskolásoknál. Dr. Kalabiska Irina
Életmódbeli jellemzők, testméretek és a motorikus teljesítmény ukrán középiskolásoknál Doktori tézisek Dr. Kalabiska Irina Semmelweis Egyetem Sporttudományi Doktori Iskola Témavezetők: Dr. Mohácsi János
Magyar és a szerb utánpótláskorú férfi kézilabdázók edzőhöz és az edzésekhez való attitüdjének összehasonlítása
Mandulavirágzási Tudományos Napok 2013 Magyar és a szerb utánpótláskorú férfi kézilabdázók edzőhöz és az edzésekhez való attitüdjének összehasonlítása Paic Róbert egyetemi tanársegéd, PhD hallgató PTE
FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS
FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS STRESSZ ÉS FELTÖLTŐDÉS - ÁTTEKINTÉS 1 (2) Mérési információk: Életkor (év) 41 Nyugalmi pulzusszám 66 Testmagasság (cm) 170 Maximális pulzusszám 183 Testsúly (kg) 82 Body Mass
GYERMEKEK FIZIKAI FEJLŐDÉSE. Százalékos adatok és görbék. Fiúk Lányok Fiúk Lányok 1 72 76 81 69 74 79 8,8 10,5 12,6 8,1 9,7 11,6
MAGASSÁG (cm) SÚLY (kg) Fiúk Lányok Fiúk Lányok min átlag max min átlag max min átlag max min átlag max 0 46 50 54 46 49 54 2,5 3,5 4,3 2,5 3,4 4,2 0,5 64 68 73 62 66 70 6,7 8,2 9,9 6,1 7,5 9,0 1 72 76
Szakmai önéletrajz. Egyéb készségek: Számítógépes ismeret (Word, Excel, Internet használat, SPSS szociológiai elemző program) B kategóriás jogosítvány
Szakmai önéletrajz Személyi adatok: Név: Születési hely és idő: Fehérgyarmat, 1976. február 6. Lakcím: 4400, Nyíregyháza, Ifjúság u. 38. Elérhetőség: 06/20-9229-799 Tanulmányok: 1990-1994 Zalka Máté Gimnázium
Előadó: Meggyes Péter
MOB Sportiskolai program szakmai konferencia Köznevelési típusú sportiskolai általános- és középiskolák részére 2014.04.15 healthmap egészségfejlesztő program gyerekeknek Előadó: Meggyes Péter healthmap
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK EMELT SZINT Statisztika
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK EMELT SZINT Statisztika A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek
Mitől kritériumorientált a NETFIT tesztrendszer?
NETFIT 2017-2018. Mi a NETFIT? A Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT ) egy olyan diagnosztikus értékelő rendszer, amely segítségével a tanulók egészségközpontú fizikai fittségi állapota országosan
alapértéke Játékos-társas vízi gyakorlatok, és gyógyúszás asztmás gyermekek számára Dr. Gunda András
A gyógytestnevelés a testnevelés alapértéke Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Játékos-társas vízi gyakorlatok, és gyógyúszás asztmás gyermekek számára Dr. Gunda András Szakvezető tanár,
Medikák testzsírtartalma és állóképessége
Tanulmányok Kiss Kálmán és tsai: Medikák testzsírtartalma és állóképessége Medikák testzsírtartalma és állóképessége 3 Body fat and endurance in female medical university students Kiss Kálmán, Mavroudes
Életkorok rekreációja
Életkorok rekreációja Gyermekkor, iskoláskor Néhány alapfogalom auxológia: növekedéstudomány növekedés: mennyiségi változások fejlődés: minőségi változások érés, érettség: egy fejlődési folyamat eredménye,
AZ EGÉSZSÉGGEL KAPCSOLATOS ÉLETSTÍLUS: BETEGVISELKEDÉS ÉS EGÉSZSÉGVISELKEDÉS. Dr. Szántó Zsuzsanna Magatartástudományi Intézet TÉZISEK
AZ EGÉSZSÉGGEL KAPCSOLATOS ÉLETSTÍLUS: BETEGVISELKEDÉS ÉS EGÉSZSÉGVISELKEDÉS Dr. Szántó Zsuzsanna Magatartástudományi Intézet TÉZISEK Programvezető: Prof Dr. Rajna Péter Alprogramvezető: Prof. Dr. Kopp
Rhinitis allergica elterjedésének vizsgálata hazánk gyermekpopulációjában 1999-2007 között
Rhinitis allergica elterjedésének vizsgálata hazánk gyermekpopulációjában 1999-2007 között Ovárdics Andrea Alapismereti és Szakmódszertani Intézet, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Összefoglalás:
AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN
Tájökológiai Lapok 5 (2): 287 293. (2007) 287 AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN ZBORAY Zoltán Honvédelmi Minisztérium Térképészeti
APÁKGYERMEKGONDOZÁSI SZABADSÁGON-AVAGY EGY NEM HAGYOMÁNYOS ÉLETHELYZET MEGÍTÉLÉSE A FÉRFIAKSZEMSZÖGÉBŐL
APÁKGYERMEKGODOZÁSI SZABADSÁGO-AVAGY EGY EM HAGYOMÁYOS ÉLETHELYZET MEGÍTÉLÉSE A FÉRFIAKSZEMSZÖGÉBŐL PROF: HABIL BECSIK ADREA 1 - DR. JUHÁSZ TÍMEA 2 Összefoglalás: em mondhatjuk, hogy ma még sok férfi megy
Laktózérzékenyek táplálkozási szokásainak hatása a testösszetételre
Laktózérzékenyek táplálkozási szokásainak hatása a testösszetételre DR. PÁLFI ERZSÉBET 1, DAKÓ SAROLTA 2, MOLNÁR RÉKA 3, DR. MIHELLER PÁL 2 1 SEMMELWEIS EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR DIETETIKAI ÉS TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI
Dr. Révész László egyetemi tanársegéd Sportpedagógiáról röviden
Dr. Révész László egyetemi tanársegéd revesz@mail.hupe.hu Sportpedagógiáról röviden 1 Sportpedagógia Értelmezése: Tágabb: a sporttudomány egy sajátos, pedagógiai aspektusa/ nézőpontja, mely a neveléssel
A sportteljesítmény színvonalának hatása a szív edzettségi jeleire
A sportteljesítmény színvonalának hatása a szív edzettségi jeleire Pavlik Gábor 1, Bakács Tibor 2, Csajági Eszter 1, Kováts Tímea 1,3, Keglovits Klára 1, Kirschner Róbert 4 1 Testnevelési Egyetem, Egészségtud.
FIT-jelentés :: Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolája 6500 Baja, Bezerédj utca 15. OM azonosító: Telephely kódja: 001
FIT-jelentés :: 2014 8. évfolyam :: Általános iskola Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolája 6500 Baja, Bezerédj utca 15. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban
Egy hat hónapos, intervenciós program hatásai az idősek fizikai teljesítőképességére, életminőségére, idősödési attitűdjére és asszertivitására
Egy hat hónapos, intervenciós program hatásai az idősek fizikai teljesítőképességére, életminőségére, idősödési attitűdjére és asszertivitására Doktori tézisek Vécseyné Kovách Magdolna Testnevelési Egyetem
Fusion Vital Program riport
370916 Fusion Vital Program riport Cs 10.09.2015 17:21 6ó 46perc 58 / 82 / 6 Stressz reakció Feltöltődés Fizikai aktivitás Napi fizikai aktivitás Pulzusszám Hiányzó pulzusszám 5% Napközben nincs feltöltődés.
Placebo-hatás a sportban
BÉRDI MÁRK Placebo-hatás a sportban Doktori disszertáció Tézisek Témavezető: Doktori iskola: Vezető: Doktori program: Vezető: Prof. Dr. Bárdos György, egyetemi tanár, a biológiai tudomány kandidátusa,
A sportmotivációs tényezők vizsgálata a Magyar Honvédség állományának körében
A sportmotivációs tényezők vizsgálata a Magyar Honvédség állományának körében Rázsó Zsófia hadnagy, Dr. Juhász Zsolt alezredes MH EK VEI KJSZ Egészségfejlesztési Osztály Fiatal Sporttudósok IV. Országos
Mozgásprogram hatása dementálódó idősek egyensúlyfejlesztésében
Mozgásprogram hatása dementálódó idősek egyensúlyfejlesztésében Karóczi Csilla Gyógytornász Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Budapest XXXII. Vándorgyűlés,
Az Országos kompetenciamérés és Idegen nyelvi méréssel kapcsolatos adatok szolgáltatása megtörtént november 17. dátummal.
Mérések-értékelések tapasztalatai Az első évfolyamon az tanítók elvégezték a DIFER mérést 2014. október 22-ig megtörtént a KIR rendszerben való lejelentése. A felmérés során az iskolában szerzett első
A MÉSZÁROS-MOHÁCSI-FÉLE MORFOLÓGIAI ÉLETKOR BECSLÉS ANTROPOMETRIAI TÁBLÁZATAINAK MODIFIKÁLÁSA
Anthrop. Közi. 52; 109-117. (2011) A MÉSZÁROS-MOHÁCSI-FÉLE MORFOLÓGIAI ÉLETKOR BECSLÉS ANTROPOMETRIAI TÁBLÁZATAINAK MODIFIKÁLÁSA 'B o d z s á r É v a, 'Z s á k a i A n n a m á r ia é s 2P á p a i J ú lia
INFORMATIKAI RENDSZEREK SZEREPE A SPORTANALITIKÁBAN
INFORMATIKAI RENDSZEREK SZEREPE A SPORTANALITIKÁBAN Schmidt Judit, Molnár Attila DinamIT Informatika Kft. KIK VAGYUNK MI? A DinamIT Informatika Kft. egy Balatonfüreden működő K+F cég. Mivel foglalkozunk?
T.E.S.I. MÓDSZERTANI MEGÚJULÁS ÉS EGYSÉGES FIZIKAI FITTSÉGMÉRÉS (NETFIT) A GYAKORLATBAN. AZ MDSZ akkreditált pedagógus továbbképzésének bemutatása
T.E.S.I. MÓDSZERTANI MEGÚJULÁS ÉS EGYSÉGES FIZIKAI FITTSÉGMÉRÉS (NETFIT) A GYAKORLATBAN AZ MDSZ akkreditált pedagógus továbbképzésének bemutatása Kihívások Nat 2012 Kerettantervek (újszerű tartalmak) Mindennapos
Bartusné Dr. Szmodis Márta /61383 kedd: ebédszünet. Tanulmányok
Bartusné Dr. Szmodis Márta 487-9200/61383 szmodis@tf.hu kedd: ebédszünet Tanulmányok 1979-1983 Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Budapest 1983-1988 ELTE Természettudományi Kar, biológia-földrajz szak, Budapest
DR. NAGYKÁLDI CSABA. Oktatás helye:
DR. NAGYKÁLDI CSABA Oktatás helye: nappali testnevelő tanári szak (elméleti) TF nappali angol nyelvű tanári szak (gyakorlati vívás) TF levelező testnevelő tanári és edzői szak (elméleti) TF nemzetközi
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
Placebo-hatás a sportban
BÉRDI MÁRK Placebo-hatás a sportban Doktori disszertáció Tézisek Témavezető: Doktori iskola: Vezető: Doktori program: Vezető: Prof. Dr. Bárdos György, egyetemi tanár, a biológiai tudomány kandidátusa,
Malnutríció rizikószűrés és testösszetétel vizsgálat a gasztroenterológiai osztályon
Malnutríció rizikószűrés és testösszetétel vizsgálat a gasztroenterológiai osztályon Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2018. évi Kongresszusa Temesváry Ágnes 1, Csabai Csilla 1, Császár Valéria 1,
Bokor Judit PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv
Bokor Judit PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar
TAGOZATÁN SATU MARE EXTENSION. Baranyai Tünde, Stark Gabriella
Volume 3, Number 2, 2013 3. kötet, 2. szám, 2013 PEDAGÓGIAI GYAKORLAT A BBTE SZATMÁRNÉMETI TAGOZATÁN THE EXAMINATION OF PEDAGOGICAL PRACTICE AT THE SATU MARE EXTENSION Baranyai Tünde, Stark Gabriella Abstract:
A vadgazdálkodás minősítése a Dél-dunántúli régióban
Acta Oeconomica Kaposváriensis (2007) Vol 1 No 1-2, 197-204 Kaposvári Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Kaposvár Kaposvár University, Faculty of Economic Science, Kaposvár A vadgazdálkodás minősítése a Dél-dunántúli
Létszám: 97 / 54 fiú, 43 lány Tanév: 2014/2015. Adatfeltöltöttségi állapot: 88,99083 % Nyomtatás dátuma: :00:11 FIÚK LÁNYOK
Centenáriumi Általános Iskola és Szakiskola Fokozott fejlesztés szükséges Fejlesztés szükséges Egészségzóna Létszám: 97 / 54 fiú, 43 lány Tanév: 2014/2015 Adatfeltöltöttségi állapot: 88,99083 % Nyomtatás
Borkovits Margit Levelezési cím: Ráckeve Kossuth Lajos u. 48/B. Tel.: 06/30/6612041. e-mail.:margitborkovits@yahoo.
Borkovits Margit Levelezési cím: Ráckeve Kossuth Lajos u. 48/B. Tel.: 06/30/6612041 e-mail.:margitborkovits@yahoo.com, Önéletrajz: Iskolai végzettség: 1982 Magyar Testnevelési Egyetem Tanári szak 1984
T.E.S.I. Stratégia 2020 fejlesztési lehetőségek az iskolai testnevelésben. Tata 2014.01.30.
T.E.S.I. Stratégia 2020 fejlesztési lehetőségek az iskolai testnevelésben Tata 204.0.30. Stratégia Nemzetközi és hazai helyzetelemzésen alapszik Rövid és középtávú konkrét beavatkozások 204-2020- as időszakra
Nyitottság és törvénytisztelet Magyar városi önkormányzatok honlapjainak elemzése
Nyitottság és törvénytisztelet Magyar városi önkormányzatok honlapjainak elemzése - 2015 magyar nyelvű összefoglaló A CRCB legújabb elemzése 368 magyar város önkormányzati honlapjainak 2015. évi adatai
FIT-jelentés :: Erzsébet Utcai Általános Iskola 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: Általános iskola Erzsébet Utcai Általános Iskola 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon
Idegen nyelvi mérés 2016
Idegen nyelvi mérés 2016 A mérésről: jogszabályi háttér: a 2015/2016. tanév rendjéről szóló 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 9. (7) bekezdése A tanulók nyelvtudása mennyire felel meg a Nemzeti alaptanterv
Létszám: 372 / 182 fiú, 190 lány Tanév: 2014/2015. Adatfeltöltöttségi állapot: 84,16290 % Nyomtatás dátuma: :08:07 FIÚK LÁNYOK
Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Fokozott fejlesztés szükséges Fejlesztés szükséges Egészségzóna Létszám: 372 / 182 fiú, 190 lány Tanév: 2014/2015 Adatfeltöltöttségi állapot: 84,16290
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola
FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös Károly utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő
Fizikailag aktív kortársak prototípusészlelése szegedi egyetemisták körében
Fizikailag aktív kortársak prototípusészlelése szegedi egyetemisták körében Keresztes Noémi 1, Pikó Bettina 1, John de Wit 2, Horváth Gábor 3, Szilágyi Nóra 4 1 Szegedi Tudományegyetem, Magatartástudományi
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola
FIT-jelentés :: 2016 8. évfolyam :: Általános iskola Budapest IV. Kerületi Babits Mihály Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Létszám: 325 / 163 fiú, 162 lány Tanév: 2014/2015. Adatfeltöltöttségi állapot: 99,08537 % Nyomtatás dátuma: :38:57 FIÚK LÁNYOK
Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Fokozott fejlesztés szükséges Fejlesztés szükséges Egészségzóna Létszám: 325 / 163 fiú, 162 lány Tanév: 2014/2015 Adatfeltöltöttségi
FIT-jelentés :: Fabriczius József Általános Iskola 2112 Veresegyház, Fő út OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2016 8. évfolyam :: Általános iskola Fabriczius József Általános Iskola 2112 Veresegyház, Fő út 77-79. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola
FIT-jelentés :: 2014 8. évfolyam :: Általános iskola Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola 2220 Vecsés, Fő utca 90-92. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola
FIT-jelentés :: 2015 8. évfolyam :: Általános iskola Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 1022 Budapest, Lorántffy Zsuzsanna utca 3. Létszámadatok A telephely létszámadatai az
A FITNESZ SZEKTOR szerepe az egészségfejlesztésben. Dr Zopcsák László
A FITNESZ SZEKTOR szerepe az egészségfejlesztésben Dr Zopcsák László 2013 Bemutatkozás Dr. Zopcsák László PhD Magyar Fitnesz és Egészségfejlesztési Szövetség (MHESZ) Elnök Európai Egészségfejlesztési és
FIT-jelentés :: Széchenyi István Gimnázium 1118 Budapest, Rimaszombati u OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium 1118 Budapest, Rimaszombati u. 2-4. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon Tanulók
FOGYATÉKKAL ÉS FOKOZOTT EGÉSZSÉGÜGYI KOCKÁZATTAL ÉLŐK HUMÁNBIOLÓGIAI ÉS ÉLETMÓDJELLEMZŐI
SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA FOGYATÉKKAL ÉS FOKOZOTT EGÉSZSÉGÜGYI KOCKÁZATTAL ÉLŐK HUMÁNBIOLÓGIAI ÉS ÉLETMÓDJELLEMZŐI Készítette: Dr. Osváth Péter Programvezető: Dr. Radák Zsolt DSc. Témavezető: Dr.