A SZERZÕI JOG KALÓZAI
|
|
- Viktória Kozma
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A SZERZÕI JOG KALÓZAI
2 EDITION 2.0 Az Edition 2.0 nem egyszerûen egy új sorozat a kiadó életében, amely összefog bizonyos összefogható tartalmakat, sõt, nem is arról van szó, hogy egy témakör jó névre talál egy sorozatcím alatt. Az Edition 2.0 egy kiadói kísérlet, amely a könyvkiadás és az internet szellemét összeegyeztetve a könyvolvasás új alternatíváját keresi. Hagyományosan a könyv zárt világ, a szerzõ világlátásának és továbbadásra szánt mondandójának kikristályosodott formája. Sokféle kiegészítést is kínál: megjegyzéseket a lábjegyzetben, tárgy- és névmutatót, glosszáriumot. A nyomtatással a közreadott szöveg véglegessé, lezárttá válik egy állomás a tudnivalók körében. Nem úgy az internet, amely mozgékony, változó, és stabilitása a nagyságában vált valóra. Hagyományosan a szerzõ tudásával kiemelkedik az olvasók körébõl, akik nem ismerik sem õt, sem a publikussá váló ismereteket. Ám a két fél, szerzõ és olvasó egymásról mit sem tud, megmaradnak a kölcsönös ismeretlenségben. Az olvasó jelentõsége azonban jelentõsen megnõtt a 21. századra, és ebben nemcsak a posztmodern szemlélet, hanem az internet és a web2 filozófia is szerepet játszik. Az olvasás már nem passzív aktus. Ezt az ellentmondást (statikus szöveg vs. dinamikus internet, valamint tudós szerzõ vs. laikus olvasó) próbáljuk meg feloldani az Edition 2.0 sorozatban. A feladat nem könnyû, és távol érezzük magunkat attól, hogy kész megoldásaink legyenek. Hosszas vitákat folytatunk például arról, hogy mit lehet tenni a könyvvel. Küzdünk a hagyománnyal, a formával, emelkedetten szólva, a profán és a szent határait igyekszünk kijelölni. Mert a könyv sem szent, ahogy az internet sem komolytalan. A szöveggel foglalkozó kutatók tudják, az olvasás részben történés, részben cselekvés, de mindenképpen aktus, a szöveg elõhívása. A sorozat e harmadik kötetében már maga a szerzõ is a könyvterjesztés kalózkodásra jól reagáló módjait keresi. Erre predesztinálja a könyv témája is. A könyv, a papír alapú verzió megjelenésével egy idõben, különbözõ árakon számos elektronikus verzióban is elérhetõvé válik, az ingyenesen olvasható formátumtól a fejezetenkénti vásárlást lehetõvé tevõ megoldáson át a klasszikus e-könyvig. E sokféleség biztosításával az a célunk, hogy mindenki megtalálhassa az igényeihez és pénztárcájához legjobban illõ megoldást, és ne szoruljon a kalózok segítségére, ha el kívánja olvasni a könyvet. A typotex.hu/konyv/a_szerzoi_jog_kalozai címen nem csak a különbözõ verziók érhetõk el, de ugyanitt várjuk az Önök szöveggel kapcsolatos jegyzeteit, megjegyzéseit, kritikáit is. A sorozatban megjelent: Bernard Girard: A menedzsment forradalma: A Google-modell (2010) Nicholas A. Christakis James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában (2010)
3 BODÓ BALÁZS A SZERZÕI JOG KALÓZAI A kalózok szerepe a kulturális termelés és csere folyamataiban a könyvnyomtatástól a fájlcserélõ hálózatokig Budapest, 2011
4 A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta. Bodó Balázs, Typotex, 2011 A mû megjelenése külön szerzõdésben rögzítetten az ELTE hozzájárulásával történt. Some rights reserved / Néhány jog fenntartva Ennek részletes kifejtése a typotex.hu/konyv/a_szerzoi_jog_kalozai oldalon található STOP! Mielõtt másolna, szkennelne, olvassa el a feltételeket és a lehetõségeket! Köszönjük! Témakör: szerzõi jogok, jogvédelem ISBN Kedves Olvasó! Önre gondoltunk, amikor a könyv elõkészítésén munkálkodtunk. Kapcsolatunkat szorosabbra fûzhetjük, ha regisztrál a kiadó honlapján, a címen: így értesülhet új kiadványainkról, akcióinkról, programjainkról. Megismerkedhet teljes kínálatunkkal, egyes könyveinknél pedig új fejezeteket, bibliográfiát, hibajegyzéket, hivatkozásokat találhat, illetve módja van arra is, hogy margójegyzeteit közzétegye. Kiadványaink egy része e-könyvként (is) kapható: Kiadja a Typotex Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztõk Egyesülésének tagja Felelõs kiadó: Votisky Zsuzsa Borítóterv: Tóth Norbert Tördelte: Jutai Péter Terjedelem: 23,8 (A/5) ív Nyomás: Séd Nyomda Kft., Szekszárd Felelõs vezetõ: Katona Szilvia
5 Szeretteimnek Brémában 1970 decemberében körülbelül 1000 diák benyomta az üvegajtót, hogy az 1 márka belépõdíjat megspórolják. Ezt politikusnak találták: ami érdekli az embert, azért ne fizessen. Igazuk volt, de nem volt joguk ezt gondolni. Otto Muehl: Miért hagytam abba? az akcionizmus vége. Szétfolyóirat, január. Az illegitim médián korcs kánonok születnek. Az otthon összeállított válogatáskazetták, az obskúrus, ismeretlen albumok ködös másolatai, a 100 példányban, magánkiadásban megjelent felvételek, a kazetták és írható CD-k újraírják a fejlõdés megkövesedett történeteit. Félreolvassák a múltat, és összehallucinálják a jövõt: épp ettõl válnak megkerülhetetlenné a saját kontextusaikban. ( Keenan, 2008)
6
7 TARTALOM Bevezetés KI A KALÓZ? A KALÓZ FOGALOM JELENTÉSVÁLTOZÁSA A TENGERI KALÓZOKTÓL A FÁJLCSERÉLÕKIG Kalóz a tengerre egy ellentmondásos történelmi figura születése A kalóz és a piac A kalóz és a király Az autonóm kalóz a valóságban és a képzeletben A kalóztársadalmak néhány jellegzetessége Az autonóm kalóz a képzeletben A szerzõi jog kalózfigurája A kalózok szerepe a szerzõi jog történetében A kalózkodás mint a szerzõi jogra adott társadalmi válasz A GUTENBERG ELÕTTI KALÓZOK KORA Kína: a szabályozás mint az információs monopólium fenntartásának eszköze Az ókori Róma: a szerzõ és alkotása kapcsolata KALÓZOK A KÖNYVNYOMTATÁS-KAPITALIZMUS KORAI IDÕSZAKÁBAN A könyvpiacot szabályozó jogok megjelenése Európában A könyvpiac feletti ellenõrzés kialakulása Angliában A kalózok elsõ hulláma: John Wolfe, Roger Ward Robert Waldegrave és Simon Stafford A brit kalózok második generációja az árháború Az elsõ szerzõi jogi törvény kialakulása Angliában A brit kalózok harmadik generációja a public domainért folytatott háború A brit kalózok történetének tanulságai A kontinentális kalózvállalatok a könyvipar nemzetközi önszabályozása A könyvkiadás szabályozása Franciaországban Svájc: a Société Typographique de Neuchâtel története Könyvkalózok Írországban Az európai könyvkereskedelem és a felvilágosodás délnémet ügynökei Az európai kalózkiadók történetének tanulságai 92
8 8 TARTALOM 3.4 A szerzõ és a szerzõi jog születése A helyi normák korszakának lezárulása KALÓZKIADÓK, KALÓZÁLLAMOK A NEMZETKÖZI SZERZÕI JOGI REZSIM Az amerikai kalózköztársaság a nemzetközi kalózháború Az amerikai kalózköztársaság kialakulása A szintetikus copyightok rendszere az amerikai kiadók önszabályozása Az amerikai kalózköztársaság felszámolására tett kísérletek A nemzetközi szerzõi jogi harmonizáció felé tett elsõ lépések A nemzetközi copyright elismeréséhez vezetõ okok A rablóból lett pandúr A kulturális termelés szerkezetének átalakulása a 20. században A szerzõi jogi szabályozás nemzetközi rendszerének fejlõdése Tûrt és támogatott: Kína, a kalózok és a nemzetközi kereskedelmi rezsim A nemzeti kalózok két évszázadának tanulságai A P2P-KALÓZOK KORA A fájlcsere mint nyilvános térben zajló diskurzus A fájlcserérõl szóló diskurzus kisajátítására tett erõfeszítések A P2P-fájlcsere jogi megítélése A fájlcsere technológiai definíciója A tartalomagnosztikus távközlési szolgáltatók jelentõsége A fájlcserélõ technológiák létrejötte mögött álló ellenkulturális és szubkulturális elõzmények A megosztás ellenkulturális gyökerei A fájlcserét életre hívó gazdasági környezet A fájlcserélõk számára és a cserélt fájlok mennyiségére vonatkozó becslések A kulturális feketepiacok igénybevételének okai Verseny a hordozó szintjén Verseny a disztribúciós lánc intézményeivel A kereslet ellenõrzése feletti küzdelem A fájlcsere megítélése a felhasználók elleni perek idõszakában és utána Az törvény kikényszerítésének hatása az informális szabályokra 246
9 TARTALOM A törvény és fájlcsere társadalmi megítélése közötti ellentmondás feloldásának útjai Konklúzió a fájlcsere mint ellenállás A MAGYARORSZÁGI P2P-FILMFEKETEPIAC ÉS A LEGÁLIS MOZIFORGALMAZÁS ÖSSZEFÜGGÉSEI A kutatás fõ kérdései, elméleti és módszertani korlátai Filmkalózok külföldön és itthon A filmkalózkodás rövid története A magyarországi P2P-feketepiac rövid története A P2P-alapú filmpiacokkal foglalkozó kutatások áttekintése A feketepiacok kialakulásának kontextusa az audiovizuális tartalompiacok átalakulása Eredmények A filmek P2P-kínálata A P2P-feketepiaci kereslet A feketepiaci közönség tartalomfogyasztása 290 Összegzés 291 Köszönetnyilvánítás 299 Irodalomjegyzék Névmutató 330
10
11 BEVEZETÉS Ez a tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi a fájlcserélõ hálózatokon egymással tartalmat illegálisan, félillegálisan megosztó felhasználók tíz- és százezreinek a szerepe a kulturális ökoszisz témában, a termelés, elosztás, fogyasztás, újrahasznosítás, csere különbözõ (globális és lokális) szinteken zajló folyamataiban. Ezt a kérdést nehezebb feltenni, mint gondolnánk. Az internetes fájlcserélõk száma, az általuk forgalmazott digitális javak tömege, a jelenség fennmaradását lehetõvé tevõ technológiai innovációk sora, a fájlcserélõk politikai, gazdasági, társadalmi jelentõsége alapján azt hihetnénk, hogy a fájlcsere jelenségének megértése nélkül aligha alkothatunk megbízható képet a kulturális iparágak a fájlcsere jelenségével nagyjából egy idõben beindult látványos átalakulásának folyamatáról, várható kimenetelérõl. Ám mindennek ellenére a fájlcserélõk a kulturális iparágakban lezajló konvergencia folyamatok páriái. Bár ideiglenesen és akaratunk ellenére részesei e folyamatoknak, de igazából egyetlen cél fogalmazható meg velük kapcsolatban: a folyamatokból való kiiktatásuk imperatívusza. A fájlcserélõket ugyanaz a gyanakvás és elutasítás övezi jogászi, üzleti, politikai körökben, mint amilyen gyanakvás és elutasítás (vagy éppen tanácstalanság) kísérte a többi szerzõi jogi kalózt, normasértõt saját korában. Pedig itt és most és ez az itt következõ tanulmány egyik legfontosabb megállapítása a fájlcserélõk ma ugyanolyan alapvetõ és megkerülhetetlen, paradigmaváltó szerepet játszanak a kulturális javak körforgásának átalakulásában (átalakításában), mint amilyen paradigmaváltó szerepük volt számos korban és piacon azoknak, akiket korábban kalózoknak tartottak kortársaik. Miért kitüntetett a fájlcserélõk szerepe egy olyan korban, amikor a digitális forradalomnak köszönhetõen a fájlcserélõktõl függetlenül is alapvetõ változások zajlanak a kulturális piacok mûködésében? Miben más, esetleg több a fájlcsere elterjedése azoknál a változásoknál, melyeket egy Google, egy YouTube vagy egy Apple itunes megjelenése okoz a kulturális javak termelésének, elosztásának eddig ismert folyamataiban? A fájlcserélõk megjelenését ugyanazok a technológiai innovációk tették lehetõvé, melyek önmagukban is képesek radikálisan átírni a legtöbb kulturális iparág mûködésének számos peremfeltételét, így például a
12 12 BEVEZETÉS hordozó gyártásával, disztribúciójával, kereskedelmével kapcsolatos eddigi modelleket és struktúrákat. A számos, egymást követõ technológiaváltás közül azonban nem mindegyik tekinthetõ korszakhatárnak. A korszakhatárrá váláshoz ugyanis az kell, hogy a technológiaváltás nyomán lehetõvé vált új termelõi, fogyasztási, üzleti stb. logikák ne legyenek tökéletesen beilleszthetõk a korábbi kontextusokba. A korábban ismeretlen társadalmi, kulturális gyakorlatok megjelenésén keresztül léphetnek színre azok a szereplõk, akik képesek az addigi játékszabályokat újraírni. A digitális technológiák ilyen korszakhatárt jelentenek a kulturális iparágak történetében. De az okok nem azok, amik elsõre eszünkbe jutnak. A tartalmak elõállításának, terjesztésének digitális technikái, a közönségek újraszervezõdése a hálózati korban önmagukban is jelentõs átalakulásokat indukálnak a megszokott üzletmenetben, elég ha az online rajongói közösségek szerepére ( Jenkins, 2006), vagy a zeneterjesztés radikális átalakulására gondolunk. Ezek a változások azonban nem hoznak paradigmatikus változást, mert beilleszthetõk a kulturális piacok átalakulásának inkrementális modelljébe. Más szóval: e változások tulajdonképpen a csak már eddig is létezõ folyamatok hatékonyságára vannak hatással, de nem nyitnak meg új dimenziót a piacok mûködésében. Elég csak az 1990-es évek internetes felfutásakor a kulturális piacok életébe berobbant távközlési cégek vagy végberendezés-gyártók, azaz az értékláncban a technológiai elemeket ellenõrzõ szereplõk történetére gondolnunk. Az AOL-Time Warner összeolvadás körüli pillanatokban úgy tûnhetett, hogy ezeknek az új szereplõknek a színre lépése jelenti majd a kulturális piacok történetének legnagyobb változását. Azóta kiderült, hogy e szereplõk, ha elsõ pillanatban ijesztõnek tûnt is az a lendület, mellyel színre léptek, valójában meglehetõsen jól megszelídíthetõk, és befolyásuk viszonylag könnyen semlegesíthetõ. Az új szereplõk korlátozott befolyása annak köszönhetõ, hogy egy olyan jogi, iparági környezetben kell mozogjanak, melyet az elmúlt 300 év során a kulturális iparágakban ( Hesmondhalgh, 2007) érdekelt szereplõk alakítottak ki maguknak, s melyben mint az az elmúlt évtizedek jogi konfliktusai során bebizonyosodott a technológiai oldalról érkezõ legális szereplõknek kevés mozgásterük van. Ha azokra az új szereplõkre vagyunk kíváncsiak, akik ténylegesen fenyegetik a status quót, akkor õket nem a hivatalos, nagyvállalati entitások között kell keresnünk, hanem a kulturális piacok korábban a fogyasztó néven ismert szereplõi között. A technológiai változásoknak köszönhetõen a fogyasztóknak lehetõségük nyílt néhány, korábban csak az iparági szereplõk kompetenciájába tartozó tartalompiaci feladat
13 BEVEZETÉS ellátására. A otthoni számítógépek digitalizálási kapacitása a kulturális javak digitális verzióinak elkészítésében játszik aligha túlértékelhetõ szerepet, míg a fájlcserélõ technológiák a disztribúció folyamataiban teszik lehetõvé a részvételt. E két technológiai lehetõség nyomán a kulturális termelés és elosztás mediatizált, racionalizált és iparszerûen lebonyolított folyamataiból korábban szükségszerûképpen kizárt fogyasztók egyik pillanatról a másikra beáramlottak azokba a terekbe, ahol a kulturális tartalmak elõállításáról, disztribúciójáról szóló döntések megszülettek és végrehajtódtak, és talán nem túlzás ezt állítani a maguk kezébe vették az irányítást. Természetesen nem a disztribúció az egyetlen olyan terület, melyben a korábbi fogyasztóknak alkalmuk nyílt tömegesen megjelenni. A tartalomipar jogi környezetével, a digitális kultúrával foglalkozó irodalmak elsõ generációja ( Lessig, 2001, 2005) a fogyasztók kreatív termelésben és a kulturális javak kreatív újrahasznosíthatóságában, remixelhetõségében látták a digitális forradalom legfontosabb hozadékát. Azóta azonban kiderült, hogy a digitális eszközök megjelenése önmagában sem több, sem jobb kreativitás létrejöttét nem eredményezi automatikusan. Az egyén önkifejezése digitális eszközök nélkül is lehetséges volt, s a digitális eszközök sem képesek felszámolni a kreatív javak termelése útjában álló legfontosabb akadályokat: a kreativitás, az ötletesség, s szellemesség, a gondolati mélység vagy az egyszerû rajz-, ritmus- és formakészség hiányát. A felhasználók által generált tartalmakat övezõ lelkesedést szükségszerûen a kiábrándulás kellett kövesse, amikor kiderült, hogy a digitális technológiák és egy fehér rajzlap között semmi különbség nincs: vagy tud vele az egyén kezdeni valamit, vagy nem. A felhasználói tartalmak látványos felszínre bukkanása mögött valójában egy másik jelenséget érdemes észrevenni, ez pedig a kreatív termelés nem hivatalos, nem mainstream terjesztési csatornáinak mindenki számára láthatóvá válása volt. A szubkulturális gazdaságok saját terjesztési hálózatai természetesen korábban is léteztek, a digitális infrastruktúrán azonban ezek a korábban jobbára észrevétlen és hozzáférhetetlen csatornák és a rajtuk terjedõ tartalmak a kívülálló számára is láthatóvá és hozzáférhetõvé váltak. Ez a YouTube demokráciája: a szolgáltatás gravitációs mezõje képes volt egy tetõ alá terelni a lehetõ legkülönbözõbb niche-ekben tenyészõ alkotókat és alkotásaikat, s ezzel óhatatlanul összekeveredtek a közönségek is. Az a jelenség, amire mint felhasználói tartalmak forradalma tekintettünk, valójában néhány erõs, központi online tartalomaggregátor megjelenése által lehetõvé tett disztribúciós 13
14 14 BEVEZETÉS forradalom volt, amelyik a globális netes közönség számára láthatóvá és elérhetõvé tett korábban láthatatlan és elérhetetlen tartalmakat. A disztribúciónak azonban ezzel párhuzamosan lezajlott egy másik forradalma is, ami az elõbb említett jelenség furcsa doppel gangerének tekinthetõ. E forradalom nem az amatõr és félprofesszionális tartalmak láthatóvá válásáról szól, hanem a globális, professzionális mainstreamtartalmak terjesztésére szolgáló zárt, globális disztribúciós hálózatának összeomlásáról, és az azon keresztül terjesztett tartalmak megállíthatatlan szivárgásának következményeirõl. Mi a tartalom forrása? Kik az analóg kor disztribútorai? Kik a digitális kor (meghatározó) disztribútorai? UGC (felhasználói tartalom) logika niche, szubkulturális termelõk, hálószoba-alkotók, félprofesszionális és amatõr alkotók szubkulturális gazdaságok helyi, félprofesszionális szereplõi vertikálisan integrált, mainstream, globális iparági szereplõk (YouTube) Professzionális iparági logika vertikálisan integrált, mainstream, globális iparági szereplõk vertikálisan integrált, mainstream, globális iparági szereplõk elosztott, végfelhasználói kézben lévõ hálózatok, helyi, szub- és ellenkulturális amatõr és félprofesszionális szereplõk A felhasználók forradalmi szerepe a digitális hálózatokon Legyen bár a YouTube és a többi, online felület szerepe bármenynyire is meghatározó a felhasználók által létrehozott tartalmak disztribúciójában, az a tény, hogy kénytelenek megfelelni egy tõlük függetlenül létrejött jogi környezet diktálta szabályoknak, megakadályozza õket abban, hogy legalábbis rövid távon, jelentõsen átalakítsák a kulturális iparágakban uralkodó status quót. Erre csak azok a szereplõk képesek, akik jogilag is, technológiailag is elérhetetlenek az ellenõrzésükre tett erõfeszítések számára, s kívül állnak az ipari szereplõket kötõ jogi szabályrendszeren. Bár a tartalomtulajdonosok a szerzõi jogaik megsértése miatt szinte egy idõben indítottak pereket a fájlcserélõk és a YouTube ellen, de megállapodásra, a játékszabályok betartására ezek közül csak a YouTube-ot lehet kényszeríteni. Bár az inkumbens tartalomipari szereplõk szemében mindketten kalóznak látszanak, hiszen mindketten érintettek a szellemi javak engedély nélküli forgalmazásában, az igaz veszélyt
15 BEVEZETÉS 15 csak a fájlcserélõk jelentik, mert õellenük nincs ebben a pillanatban jó védekezés. E dolgozat célja, hogy kísérletet tegyen a fájlcserélõ P2P-kalózok, a kulturális piacok eme autonóm és nehezen megzabolázható szereplõinek a megjelenésébõl következõ átalakulások megértésére. Ez, mint már korábban említettem, korántsem evidens vállalkozás, hiszen a szerzõi jogi kalózok megörökölték a tengeri kalózoktól a communis hostis omnium a minden ember közös ellensége ( Cicero, 2007) kitüntetõ státuszt. Bár a szerzõi jog hagyományos kalózai és a az illegális fájlcserélõk között talán több a különbség, mint a hasonlóság, ez utóbbiak jelentõs hányada önként és dalolva öltötte magára a kalóz titulusát, reputációját, külsõségeit. Az illegális fájlcserélõk így tehát megörökölték a szerzõi jogi kalózzal szembeni gyanakvást és ellenérzést is. Az elutasítás okai is hasonlók. A fájlcserélõ, akárcsak a többi szerzõi jogi kalóz, alapvetõen a vágyak és élvezetek területén mûködik gyanús és tisztázatlan kereskedelmi motivációkkal, a transzformativitásnak 1 még a látszatára sem ügyelve, miközben tevékenységével a (szellemi) tulajdonjogot és ezen keresztül a teljes jogrendet veszélyezteti ( Liang, 2005). Mindennek az lett az eredménye, hogy a szerzõi jog e kortárs kalózairól a Nyugaton domináns diskurzusokban alapvetõen két, egymástól radikálisan elszeparált szinten esik, eshet csak szó. Az egyik szinten a fájlcserélõ némileg sarkítva az az egyén, aki minden törvénynek, tiltásnak, szép szónak, kérésnek, technikai másolásvédelmi eszköznek fittyet hányva csak a kreatív termelõk vérével, verejtékével elõállított tartalmak eltulajdonításában érdekelt. Minden végfelhasználó potenciális tolvaj, legalábbis erre engednek következtetni a legális felhasználókkal minden DVD-n és mozifilm elõtt kötelezõen végignézetett tiltások és fenyegetések, a kalózok visszaszorítása céljából elkészített, a következõ oldalon található ábrán láthatóhoz hasonlatos reklámanyagok, illetve az egyéni kalózok tárgyalására használt nyelv, beszédmód, a velük szembeni jogi, rendészeti fellépések forgatókönyvei. 2 A szerzõi jogi jogosultak fogyasztók irányában tanúsított attitûdje ilyen 1 Transzformativitás alatt itt és máshol a szellemi javak olyan felhasználását értem, melynek során valami új, de ismert alapanyagra épülõ, abból dolgozó alkotás jön létre. A szerzõi jog ezt származékos mûvekként ismeri, mások remixként, feldolgozásként, hommage-ként stb. A szellemi alkotások remixelhetõségérõl, és arról, hogy a szerzõi jogi törvények milyen mértékben lettek gátjai a reciklálásra épülõ kreativitásnak lásd: ( Lessig, 2001, 2005). 2 Errõl bõvebben az 5.1 fejezetben esik majd szó.
16 16 BEVEZETÉS szempontból meglepõ mértékben hasonlít a katolikus egyháznak a híveihez való viszonyához, amennyiben mindketten abból indulnak ki, hogy az ember alapvetõen bûnös. Grassmuck (2008) hívja fel a figyelmet arra az érdekes tényre, hogy ennek az õsbûnnek a forrása, a paradicsomi bûnbeesés, a tudás fájáról való gyümölcs tiltott megkóstolása kényelmetlenül hasonlít a szerzõi joggal védett alkotások engedély nélküli felhasználásának õsbûn státuszára. A Music Television kalózkodás elleni kampányposztere 3 Az egyéni kalóz szintjén a szerzõi jogsértés morálisan és törvényileg is elitélendõ bûn, az egyéni fájlcserélõnek kijáró szerep tehát a bûnösé, 3 Forrás:
17 BEVEZETÉS 17 aki a bûnösök megbüntetését, illetve a többiek elrettentését célzó büntetõügyek alanyaként jelenik csak meg a hivatalos diskur zusokban. A másik nyelv, amin a P2P-kalózokról szó eshet, a fájlcserével mint elsõdlegesen gazdasági jelenséggel foglalkozik. A kalózokkal való együttélés legalábbis rövid távon elkerülhetetlen. Ennek a felismerésnek a nyomán felerõsödött a kalózkodás gazdasági-piaci következményei iránti érdeklõdés, s így megjelentek azok a piackutatások, ökonometriai elemzések, melyek a kalózkodás legális piacokra gyakorolt hatását igyekeztek felmérni. Az elmúlt években az adatgyûjtési, piacmérési, elemzési módszertanok folyamatos finomodásának lehettünk tanúi, mely folyamat annak köszönhetõ, hogy a kalózkodás által leginkább érintett szereplõk is ráébredtek, hogy a megfelelõ részletességû üzleti információk nélkül esélyük sincs felvenniük a versenyt, illetve alkalmazkodniuk olyan folyamatokhoz, melyeket megakadályozására, mint az kiderült jogi és technológiai eszközökkel egyelõre, képtelenek. Ez a nyelv azonban az egyéni kalózok tíz- és százezreit egyetlen névtelen, arctalan kalóztömeggé kondenzálja, mely mint gazdasági, üzleti fenyegetés jelenik meg, leírására statisztikai számadatok szolgálnak, s sorsát a policy nyelvén fogalmazzák meg rajta kívül álló szereplõk. Az egyéni piti bûnözõ és a gazdaságra kártékony kalózhordák között van a kalózokról, a kalózkodásról való beszédnek egy harmadik szintje, mely a kalózkodást mint megértésre váró társadalmi gyakorlatot vizsgálja. Ez a megközelítés nem tagadja a kalózkodás ütközését a fennálló törvényekkel, de nem tekinti azt sem a megértés kiindulópontjának, sem utolsó állomásának. E megkö zelítés szerint a kalózok szorosabb-lazább hálózatokba szervezõdött, egymással egyszerre versenyzõ és kooperáló, aktív gazdasági, politikai, kulturális, társadalmi aktorok, akik tudatosan vállalják a törvényekkel vagy informális szabályokkal való szembenállást, a status quo megsértését. E megközelítés hívei az egyes kalózok céljai, motivációi mellett a kalózhálózatok által betöltött szerepekre, funkciókra is kíváncsiak. Túllépve a legális/illegális dichotómián, a gazdasági károk lajstromozásán, e leírások elsõdleges célja az, hogy azonosítsa a kalózok szerepét a kulturális termelés, elosztás, fogyasztás, csere folyamataiban, s ezeken keresztül megértse azokat az informális, rejtett csatornákat, melyeken keresztül egy helyi közösség, egy ország, egy régió, egy szakma, vagy azonos érdeklõdésû emberek egy földrajzilag nem körülhatárolható csoportja megszervezi saját informális információs gazdaságát, illetve bekapcsolódik a kulturális javak globálissá vált áramlásába. Ez a fajta megközelítés jellemzõen csak ott tud kibontakozni, ahol a kalózkodásról szóló diskurzust nem monopolizálták teljesen az aktuális
18 18 BEVEZETÉS körülményekbe beágyazott jogi és üzleti érdekek. Ez ma jellemzõen két területen tapasztalható: a kalózkodás történetét feldolgozó gazdaság- és kultúrtörténeti diskurzusokban, és a jellemzõen a helyiek által a fejlõdõ országokban végzett kutatásokban. A miért érthetõ: a történetírás által feldolgozott konfliktusok már nem érdekesek a jelen érdekeltjei számára, a harmadik világban pedig még nem sikerült teljesen kisajátítani az errõl szóló diskurzust. Az itt következõ tanulmány mindkét, elõbb felsorolt területrõl számos szöveget használ, mégpedig abból a célból, hogy ezeknek a területeknek a megközelítéseit importálva kísérletet tegyen a kalózokról szóló gondolkodás fent vázolt, harmadik útjának meghonosítására, azaz arra, hogy a jelenlegi szerzõi jogi kalóz problémát az egyéni bûnözõ-gazdasági probléma dichotómiáján túllépve, annak motivációi és funkciói felõl megközelítve értse meg. E tanulmány bár az utolsó szakasza épp egy empirikus piackutatást tartalmaz abból a felismerésbõl született, hogy a kalózkodás piaci-gazdasági következményeinek ismerete önmagában nem elegendõ a kalózok megértéséhez. A kalózkodás ugyanis soha sem csupán egy pusztán gazdasági jelenség, s az általa gerjesztett következmények ritkán maradnak meg a piac keretei között. A kalózkodás legalábbis e tanulmány kontextusában egy olyan társadalmi gyakorlat, melynek megértése nem lehetséges anélkül, hogy ne ismernénk e gyakorlat történetét, kulturális, társadalmi, politikai beágyazottságát. A szövegben arra teszek kísérletet, hogy az illegális fájlcserélõ hálózatokat igénybe vevõ egyszeri P2P-kalóz figurája körül felfedjem azokat a kontextusokat, melyek nélkül a P2P-kalózok jelensége, jelentõsége nem megérthetõ. E kontextusok közül az elsõ mindjárt magának a tengeri kalóznak a figurája, az, akitõl a szerzõi jogi normasértõ az elnevezésen túl annak gazdaságilag és politikailag ambivalens jelentésrétegeit is megörökölte. Az 1. fejezet a tengeri kalózok történetén keresztül vizsgálja azokat a tényezõket, melyek a tengeri rabló és útonálló figuráját kiemelik a hétköznapi bûnözés kontextusából, és olyan kitüntetett szereplõvé teszik, aki máig kísérthet a népszerû képzeletben. A tengeri kalózok története azokra a párhuzamokra is rávilágít, amik a tengeri és szerzõi jogi kalózok között felfedezhetõk. A kétféle figura közötti kontinuitást ugyanis nemcsak a rablás és útonállás jelenti, de azok a viszonyok is, melyek a kalózt a hatalomhoz, a piac többi legális és illegális szereplõjéhez fûzik. A tengeri és a szerzõi jogi kalóz fogalmai közötti átmenet leírásával zárul a tanulmány elsõ szakasza. A 2. fejezettel kezdõdõen kísérletet teszek arra, hogy alapvetõen történeti szövegekre támaszkodva újra mondjam a szerzõi jog történetének
19 BEVEZETÉS néhány kulcsmozzanatát, mégpedig a szerzõi jogi kalózkodás, a szerzõi jogi kalózok perspektívájából. A kulturális piacok, a reprodukciós technológiák szabályozása nemcsak e szabályok megsértõit termelte ki, de azokat az okokat is azonosít hatóvá tette, ahol egyes piaci szereplõknek érdekükben vagy éppen jogukban áll megszegni a piaci versenyt korlátozó szabályokat. A szerzõi jogi kalózok történetének három szakaszát azonosítottam, így e rész is három nagyobb fejezetbõl áll össze. A 3. fejezet a könyvnyomtatás-kapitalizmus nemzetközi szerzõi jogi egyezményeket megelõzõ idõszakát tárgyalja, ahol a kalózok eredendõen nemzetközi jelensége áll szemben a különféle forrásokból táplálkozó helyi szabályozásokkal. E fejezet legfontosabb tanulsága az, hogy a kalózok között is nyomát találjuk önszabályozásnak, és ez az önszabályozás sok ponton erõsen hasonlít a hivatalos szerzõi jogi szabályok versenykorlátozó megoldásaira. A nemzetközi szerzõi jogi egyezmények megjelenésével kezdõdik a szerzõi jogi kalózok második nagy korszaka, melyben az uniformizálódó szerzõi jogi és nemzetközi kereskedelmi rezsimeknek immár állami szinten kell állást foglalni a kulturális javak, információk, 4 tudások nemzetközi forgalma elé állított szerzõi jog akadályok tiszteletben tartásáról vagy éppen figyelmen kívül hagyásáról. A kalózkodáson keresztül megszerezhetõ tudás, és az ezek segítségével megszerezhetõ elõnyök mérlegelése nemzeti, állami szinten válik feladattá, s így a kalózkiadók helyett a kalóz gazdaságpolitikák válnak elemzésem tárgyává. Az 4. fejezet elsõ esettanulmánya az Egyesült Államok kalózpolitikáját tárgyalja, azt a folyamatot, ahogy a nettó kulturális importõr kalózállam modernizációja során végül elég érdek halmozódik fel a külhoni jogosultak érdekeinek tiszteletben tartása mellett is. Ugyanennek a folyamatnak a kétszáz évvel késõbbi beazonosítására teszek kísérletet a távol-keleti, kalózkodással vádolt államok eseteit feldolgozó szakaszokban, a fejezet második felében. A 5. fejezet egy újabb korszakhatárnak, a digitális technológiák megjelenésének bemutatásával kezdõdik. Ez a technológiai váltás tette lehetõvé azt, hogy a kalózok népes táborában megjelenjen egy addig ismeretlen szereplõ, az egyéni végfelhasználó, olvasó. A tökéletes másolatok készítésének és terjesztésének lehetõsége egyik pillanatról a másikra olvasók, nézõk tíz- és százmilliói számára tette lehetõvé, hogy bekapcsolódhasson 19 4 Az információ szó használatával kapcsolatban itt érdemes megjegyezni, hogy azt nem annak jogi értelmében használom, azaz nem azokat a dolgokat értem alattuk, melyekre, trivialitásuk és közkincsbe tartozásuk okán nem vonatkozik a szerzõi jogi védelem. Az információt e szöveg kontextusában hasonló értelemben használom majd mint a tudást, a tartalmat vagy a gondolatot.
20 20 BEVEZETÉS oly folyamatokba, melyek korábban csak a legális és kalóz iparági szereplõk elõtt álltak nyitva. A digitális kor kalózai épp ezért csak részben illeszthetõk a szerzõi jog kalózainak hagyományába. Pontosabban ennek a hagyománynak a létezése, jelentõsége csak attól a pillanattól fogva vált érdekessé a P2P-kalózok számára, hogy rátaláltak saját tevékenységük például az információs szabadságjogokban, a copyleftben megfogalmazott politikai relevanciájára. A ráébredés e folyamata azért is érdekes, mert ezen keresztül megérthetõ az is, miben különböznek a fájlcserét, a digitális kalózkodást életre hívó feltételek az ezt a jelenséget késõbb is fenntartó körülményektõl. A minden érintett számára nyilvánvalóan ex-lex állapot fennma radásának okai ráadásul a jogi szabályozói környezet eróziójának folyamatát is megragadhatóvá teszik. A 5. fejezet legfontosabb következtetése az, hogy a P2P-fájlcsere annyiban hasonlít a hagyományos kalózok történetéhez, hogy hasonló piaci kudarcok okozzák a kalózok megjelenését és meghatározó piaci jelenlétét. Az elemzés azonban rámutat arra is, hogy a P2P-kalózok létezése mára már nem magyarázható csak a piaci kudarcokkal, s ilyen szempontból a P2P-kalózok nem követik a kalózok korábbi történetei során megismert pályát. A P2P-hálózatok robosztussága és jogi, technológiai támadásokkal szembeni rezisztenciája ráébresztette a felhasználói közösséget a kooperációban és kollaborációban rejlõ erõre, mely kiegészülve a konfliktusokon keresztül kialakult közös ellenségképpel határozott politikai küldetéssel rendelkezõ társadalmi erõt formált a külön-külön gyenge P2P-kalózokból. Az a folyamat, melynek a kiindulópontja a piaci szereplõk és a fogyasztóik közötti kereskedelmi konfliktusként volt értelmezhetõ, mára elvezetett az ennél sokkal tágabb és fontosabb kérdéshez: a hálózat semlegessége, az információs szabadságjogok, a kulturális javak cseréjének digitális logikája körül folytatott háború kérdéséhez. Az utolsó, 6. fejezet ezeknek a folyamatoknak igyekszik nyomára lelni egy Magyarországon végzett empirikus kutatás segítségével folyamán egy erre a célra kifejlesztett technológia segítségével sikerült nyomon követni a három legnagyobb magyarországi fájlcserélõ hálózaton zajló tranzakciókat. A fejezetben e tranzakciók közül a filmek illegális forgalmazására vonatkozó adatokat vetettük össze a legális filmforgalmazás hozzáférhetõ adataival, a célból, hogy képet alkothassak a P2Pkalózok magyarországi kulturális ökoszisztémában betöltött szerepérõl. A kutatás legnagyobb eredménye az, hogy nemcsak a kalózkodást kiváltó piaci kudarcokat sikerült azonosítani, de kitapinthatóvá váltak azok a sajátos, paradigmatikus váltásra utaló tartalomforgalmazási logikák is, melyek csak a kalózhálózatok megjelenését követõen váltak érzékelhetõvé.
UGC (felhasználói tartalom) niche, szubkulturális termelõk, hálószoba-alkotók, félprofesszionális és amatõr alkotók szubkulturális gazdaságok
BEVEZETÉS Ez a tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi a fájlcserélõ hálózatokon egymással tartalmat illegálisan, fél-illegálisan megosztó felhasználók tíz- és százezreinek a szerepe a kulturális
CSERMELY Péter. BLOGhálózatos. életfilozófiám JAKOB NIELSEN NYOMÁN
CSERMELY Péter BLOGhálózatos életfilozófiám JAKOB NIELSEN NYOMÁN EDITION 2.0 Az Edition 2.0 nem egyszerûen egy új sorozat a kiadó életében, amely összefog bizonyos összefogható tartalmakat, sõt, nem is
További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:
Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem
Operációkutatási modellek
Operációkutatási modellek Alkalmazott matematika A sorozat kötetei: Kóczy T. László Tikk Domonkos: Fuzzy rendszerek (2000) Elliott, J. R. Kopp, P. E.: Pénzpiacok matematikája (2000) Michelberger Szeidl
Az orvostudomány önkritikája
Az orvostudomány önkritikája Az orvostudomány önkritikája James Le Fanu Fordította: Gyárfás Vera Budapest, 2008 Az eredeti mű címe: The Rise and Fall of Modern Medicine Little, Brown and Company, London,
Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő
Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs
Súlyos vagy súlytalan problémák? Az e-könyvek jelene és jövője a könyvtárakban
Súlyos vagy súlytalan problémák? Az e-könyvek jelene és jövője a könyvtárakban 2012. szeptember24. Budapest Fogalmi meghatározás és tétel E-könyv, elektronikus könyv Az e-könyv az elektronikus formában
Károlyi Zsuzsa. Csak logiqsan! Játékos logikai feladványok minden korosztálynak
Csak logiqsan! A LOGIKA VILÁGA Philippe Boulanger: Ezeregy tudós éjszaka Raymond Smullyan: A hölgy vagy a tigris? Raymond Smullyan: Alice Rejtvényországban Raymond Smullyan: A tao hallgat Raymond Smullyan:
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0156/153. Módosítás. Isabella Adinolfi, Rosa D'Amato, Rolandas Paksas az EFDD képviselőcsoport nevében
21.3.2019 A8-0156/153 153 5 preambulumbekezdés (5) Az európai kulturális sokféleség előmozdításához elengedhetetlenek a jól fejlődő és stabil kulturális és kreatív ágazatok, amelyek széles és sokrétű közönségeknek
A REJTETT GAZDASÁG TERMÉSZETRAJZA
A REJTETT GAZDASÁG TERMÉSZETRAJZA (fekete, szürke, adózatlan, illegális, informális stb. tevékenységek fogalmi meghatározásai a számszerűsítés módszerei nemzetközi és hazai kutatások rejtett jövedelmek
MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.30. COM(2018) 366 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Kreatív Európa program (2021 2027) létrehozásáról
Globalizáció, regionalizáció és világrend. http://www.youtube.com/watch?v=wqzw1v6lm0a
Globalizáció, regionalizáció és világrend http://www.youtube.com/watch?v=wqzw1v6lm0a Bevezetés Mi az a globalizáció? Mi a globalizáció? Az áru-, a tőke- és a munkaerőpiacok nemzetközi integrálódása (Bordo
A könyvtárak fejlesztési lehetőségei. a TÁMOP-ban és a TIOP-ban
A könyvtárak fejlesztési lehetőségei a TÁMOP-ban és a TIOP-ban Oktatási és Kulturális Minisztérium Könyvtári Osztály A könyvtárak fejlesztési lehetőségei az EU támogatási rendszerében (2007-2013) Országos
E-logisztika. Elektronikus kereskedelem Elektronikus üzletvitel. E-gazdaság E-ügyintézés E-marketing
E-commerce E-business Elektronikus kereskedelem Elektronikus üzletvitel E-gazdaság E-ügyintézés E-marketing E-logisztika E-banking E-távmunka E-szolgáltatás E-beszerzés E-értékesítés E-szolgáltatás E-távmunka
A média-értéklánc szerzői jogi vonatkozásai
A média-értéklánc szerzői jogi vonatkozásai Előadó: dr. Sarkady Ildikó HTE MediaNet 2013 Konferencia Velence 2013. október 3-4. A prezentáció tartalma Határos jogterületek összetartása és elkülönülése
0473 ERDŐS Ákos A Vám- és Pénzügyőrség kábítószer-ellenes tevékenysége a rendszerváltást követő első évtizedben
ERDŐS Ákos: A Vám- és Pénzügyőrség kábítószer-ellenes tevékenysége a rendszerváltást követő évtizedben. DOI : 10.31627/RTF.XXVII.2017.54N.15-24P 0473 ERDŐS Ákos A Vám- és Pénzügyőrség kábítószer-ellenes
KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM
KREATÍV EURÓPA (2014-2020) MEDIA ALPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA/18/2017: PIACHOZ JUTÁS TÁMOGATÁSA FIGYELEM! Ez a pályázati felhívás az alábbi feltételek teljesülésének függvényében él: a rendelkezésre
MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés
MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés Dr. Gyökér Irén egyetemi docens 2012 ősz Jegyzetek, diasorok - ÜTI honlap http://www.uti.bme.hu/cgibin/hallgato/tantargyak.cgi?detail=true&tantargy_id=15035 Folyamatos számonkérés:
Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban?
Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban? A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században A tanulási-tanítási környezetről folytatott vitákba, és a felsőoktatásról
2008 IV. 22. Internetes alkalmazások forgalmának mérése és osztályozása. Április 22.
2008 IV. 22. Internetes alkalmazások forgalmának mérése és osztályozása Az óra rövid vázlata Nemzetközi együttműködések áttekintése A CAIDA céljai A CAIDA főbb kutatási irányai 2007-2010 között Internet
Az állami szabályozás alternatívái: az ön- és együttszabályozás. Muraközy Balázs Valentiny Pál VÉSZ 2012 bemutató
Az állami szabályozás alternatívái: az ön- és együttszabályozás Muraközy Balázs Valentiny Pál VÉSZ 2012 bemutató Kérdések Az iparági önszabályozás iránti érdeklődés növekszik Az állami szabályozás kudarca
KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM
KREATÍV EURÓPA (-) MEDIA ALPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 6/6: Európai alkotások online népszerűsítése. CÉLKITŰZÉSEK ÉS LEÍRÁS Ez a felhívás az európai kulturális és kreatív ágazat támogatási programjának
Digitális Felsőoktatási, Kutatási és Közgyűjteményi Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia
Digitális Felsőoktatási, Kutatási és Közgyűjteményi Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia Kerekasztal beszélgetés a célokról és eszközökről Mohácsi János, kutatás-fejlesztési főosztályvezető ws_kf@niif.hu
Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika
Játék a végtelennel MAGYAR TUDÓSOK Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Péter Rózsa Játék a végtelennel Matematika kívülállóknak
ADÓK ÉS TÁMOGATÁSOK ALAPJAI
ADÓK ÉS TÁMOGATÁSOK ALAPJAI Budapest, 2007 Szerzők: Burján Ákos Dr. Szebellédi István Sztanó Imréné dr. Dr. Tóth József Szerkesztő: Sztanó Imréné dr. Lektor: Dr. Bokor Pál ISBN 978 963 638 246 9 Kiadja
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Fordította GÁSPÁR CSABA LÁSZLÓ Lektorálta GÖRFÖL TIBOR ISBN Kiadja az Akadémiai
A vállalti gazdálkodás változásai
LOGISZTIKA A logisztika területei Szakálosné Dr. Mátyás Katalin A vállalti gazdálkodás változásai A vállalati (mikro)logisztika fő területei Logisztika célrendszere Készletközpontú szemlélet: Anyagok mozgatásának
GLOBALIZÁCIÓ FOGALMA
GLOBALIZÁCIÓ GLOBALIZÁCIÓ FOGALMA Azoknak a bonyolult folyamatoknak az összessége, amelyek a gazdaság, a technika, a pénzügy, a politika és a kultúra területén az egész Földre kiterjedő új rendszereket
Corvinus - Infrapont Szakmai Műhely Budapest 2009 január 29. Hálózati semlegesség piacszabályozási nézőpontból. Bánhidi Ferenc
Corvinus - Infrapont Szakmai Műhely Budapest 2009 január 29 Hálózati semlegesség piacszabályozási nézőpontból Bánhidi Ferenc Tartalom 2 A fogalom jogi értelmezése és előélete Kísérlet ex-ante versenyszabályozási
A relativitáselmélet alapjai
A relativitáselmélet alapjai További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Bódizs Dénes: Atommagsugárzások méréstechnikái Frei Zsolt Patkós András: Inflációs kozmológia Geszti Tamás: Kvantummechanika John D.
Az audiovizuális művekhez való online hozzáférés megkönnyítése az Európai Unióban: magyar javaslatok. Dr. Rozgonyi Krisztina
Az audiovizuális művekhez való online hozzáférés megkönnyítése az Európai Unióban: magyar javaslatok Dr. Rozgonyi Krisztina Előzmények 1. Európai Bizottság COM(2012)789 számú, az egységes digitális piacon
Médiagazdaságtan. GÁLIK URBÁN Médiagazdaságtan. Világraszóló tudás! GÁLIK MIHÁLY URBÁN ÁGNES. Marketing
Marketing Kis híján két évtizede, hogy a médiagazdaságtan tárgykörben megjelent az első magyar nyelvű könyv, amelyhez az elméleti bevezetőt követő lapkiadás fejezetet én lektoráltam. Azóta sok víz lefolyt
8. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,
8. Óravázlat Cím: Letöltés, a letöltött anyagok felhasználása Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7-8. évfolyam (vagy felette) Témakör: Az információs társadalom/ Az információkezelés
Kommunikációs fogalomtár. Kommunikációs felmérés 2010.
Kommunikációs fogalomtár Kommunikációs felmérés 2010. Blog A blog az angol "web log", vagyis netes bejegyzés kifejezésből származik, magyarra az internetes napló kifejezéssel fordítható. A blog jellemzője,
SZABÁLYOZÁSI STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA
SZABÁLYOZÁSI STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA Stratégiai koncepció kialakításának logikája Budapest, 2005. október 17. A BCG TANÁCSADÓI TÁMOGATÁST NYÚJT AZ NHH-NAK A SZABÁLYOZÁSI STRATÉGIA KIALAKÍTÁSÁBAN BCG nyilvános
Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár
Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs
Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához
Ajánlások az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ways to enhance active aging through volunteering WEActiveVol Erasmus+ Strategic Partnership 2016-1-PL01-KA204-026166
A szerzői jogi jogsértések tipizálása, fókuszban az on-line jogsértések. Dr. Horváth Péter
A szerzői jogi jogsértések tipizálása, fókuszban az on-line jogsértések Dr. Horváth Péter A szerző jogai Személyhez fűződő jogok 10-15. (név feltüntetés, nyilv.ra hozatal, a mű egységének védelme) Vagyoni
Bán András A vizuális antropológia felé
Bán András A vizuális antropológia felé Bán András A vizuális antropológia felé Budapest, 2008 A kötet megjelenését az MTA Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottsága és a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti
SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN
A SZERZŐI KÖNYVKIADÁS FORRADALMA II. Évad, 2. Szám, 2015. 07. A HÓDÍTÓ ÍR Egy kis whisky-történelem A TŐZSDEI ROBOT Barát vagy ellenség? INGYENES TECHNOLÓGIA ÉS ÜZLET MÁSKÉPP SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN
2140/2008. (X. 15.) Korm. határozat a 2008 2010. évekre szóló Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégiához kapcsolódó intézkedési tervről
2140/2008. (X. 15.) Korm. határozat a 2008 2010. évekre szóló Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégiához kapcsolódó intézkedési tervről Az Új rend és szabadság programban megfogalmazott célok megvalósítása,
Világtörténet. Salamon Konrád. Főszerkesztő Salamon Konrád. A főszerkesztő munkatársa Katona András
Világtörténet Főszerkesztő A főszerkesztő munkatársa Katona András Írták Bácskay András Csorba Csaba Hegyi W. György Katona András Kozári József Zakar Péter Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított
Kutyagondolatok nyomában
Kutyagondolatok nyomában Gyorsuló tudomány Sorozatszerkesztõ: Szívós Mihály A sorozat kötetei: Pataki Béla: A technológia menedzselése (2005) Máté András: Magyar matematikusok és a filozófia (elõkészületben)
Mi a Creative Commons? Amit kihoznak belőle...
Mi a Creative Commons? Amit kihoznak belőle... A Creative Commons témáját körbejáró kerek-asztal beszélgetés alapjául szolgáló MIE vitaanyag 2006. október 9-én az it.news.hu internetes honlapon nyilvánosságra
HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD!
HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! Peggy McColl HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! ÉDESVÍZ KIADÓ BUDAPEST A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Peggy McColl / Your Destiny Switch Hay House, Inc., USA, 2007 Fordította
ÖSSZEGZŐ JELENTÉS A SZELLEMI TULAJDONT ÉRINTŐ JOGSÉRTÉSEKRŐL 2018
ÖSSZEGZŐ JELENTÉS A SZELLEMI TULAJDONT ÉRINTŐ JOGSÉRTÉSEKRŐL 2018 Összefoglaló 2018 június ÖSSZEFOGLALÓ ÖSSZEGZŐ JELENTÉS A SZELLEMI TULAJDONT ÉRINTŐ JOGSÉRTÉSEKRŐL 2018 2018 június 2 Összefoglaló Összegző
Technológia és felelősség
Technológia és felelősség Napjaink emberisége folyamatosan önmaga alkotásaival konfrontálódik, miközben egyre kevesebb köze k lesz a természethez, de megőrzi a természethez hasonló törékenységét. Mittelstrass
A hivatalos statisztika modernizációja az adatforradalom korában
A hivatalos statisztika modernizációja az adatforradalom korában Vukovich Gabriella 150 éves a Központi Statisztikai Hivatal Földi sokaságok égi tünemények konferencia 2017. október 18. A statisztika előtt
Dr. JARJABKA ÁKOS. Egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Dr. JARJABKA ÁKOS Egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar 2 Az innováció a tudás alkalmazásának folyamata, a termékek és szolgáltatások, valamint ezek piacainak megújítása és növelése,
Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia
Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás megelőzése és csökkentése érdekében NÉB)( Maradék nélkül konferencia 2016. november 18. Szöllősi Réka Élelmiszer-feldolgozók Országos
KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON
KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KTI IE KTI Könyvek 2. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Kapitány Zsuzsa Molnár György Virág Ildikó HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS
Online világ. Oroszi Katalin. KSZR Szakmai nap augusztus 29. Ostoros
Online világ Oroszi Katalin KSZR Szakmai nap 2016. augusztus 29. Ostoros Modern könyvtár A könyvtár a számítógép és az internet segítségével minőségben újat tud nyújtani szolgáltatásaiban. Az emberek igénylik
KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM. EACEA 30/2018: Európai audiovizuális alkotások online népszerűsítési
KREATÍV EURÓPA (0-00) MEDIA ALPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 0/08: Európai audiovizuális alkotások online népszerűsítési. CÉLKITŰZÉSEK ÉS LEÍRÁS Ez a felhívás az európai kulturális és kreatív ágazat
Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés
Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai
Virtuális múzeumi séta a szerzői jogász szemével. Dr. Mayer Erika Ügyvéd, Infomediátor
Virtuális múzeumi séta a szerzői jogász szemével Dr. Mayer Erika Ügyvéd, Infomediátor Van Gogh jogai? Egyéni eredeti jelleg Magyarországon nyilvánosságra hozott, vagy magyar szerző, ill. viszonosság alapján
A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI Ki pályázhat? A kedvezményezett lehet: Konzorcium Önálló jogi entitás Országokra vonatkozó szabályok Kutatók Kutatói csoportok Együttműködés Párhuzamos finanszírozások
Négy szolgáltatás-csomag 1. NAPRÓL-HÉTRE-HÓNAPRA-CSOMAG
A Méltányosság Politikaelemző Központ új típusú, sokirányú- és műfajú elemzésekkel igyekszik befolyásolni a döntéshozatalt, próbálja erősíteni a politika intellektuális alapú művelésének tekintélyét. Az
TARTALOMJEGYZÉK. Előszó
TARTALOMJEGYZÉK Előszó 1. FEJEZET A médiagazdaságtan tárgya 1.1. A tömegkommunikáció és a média fogalma 1.2. A tömegkommunikáció és a média funkciói, szerepe, helye a modern társadalmakban 1.3. A közönség
A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc
A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc www.zalai-iskola.hu www.edidakt.hu Előzmények Figyelemfelhívás pozitív optimizmus Don Tapscott Mark Prensky Helyzetértékelés negatív realitás Netgeneráció 2010. kutatás
A Jövő Internet Nemzeti Kutatási Program bemutatása
A Jövő Internet Nemzeti Kutatási Program bemutatása Dr. Bakonyi Péter és Dr. Sallai Gyula Jövő Internet Kutatáskoordinációs Központ Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapest, 2013. június
Biztonsági komplexumok az információs korban Robothadviselés 2010
Robothadviselés 2010 Gábri Máté ZMNE KMDI 2010. november 24. 1 Biztonságelméletek 2 Mi a biztonság? Vizsgálati szintek Szektorok 3 Klasszikus elmélet Az elmélet nyitása 4 5 A biztonságfelfogás átalakulása
A helyi gazdaságfejlesztés elméleti megközelítésének lehetőségei
A helyi gazdaságfejlesztés elméleti megközelítésének lehetőségei 2014. október 16. Logikai felépítés Lokalitás Területi fejlődés és lokalizáció Helyi fejlődés helyi fejlesztés: helyi gazdaságfejlesztés
További olvasnivaló a kiadó kínálatából: HRASKÓ PÉTER: Relativitáselmélet FREI ZSOLT PATKÓS ANDRÁS: Inflációs kozmológia E. SZABÓ LÁSZLÓ: A nyitott
Az isteni a-tom További olvasnivaló a kiadó kínálatából: HRASKÓ PÉTER: Relativitáselmélet FREI ZSOLT PATKÓS ANDRÁS: Inflációs kozmológia E. SZABÓ LÁSZLÓ: A nyitott jövő problémája TIMOTHY FERRIS: A világmindenség.
Dombi-konyv5.qxd 5/14/2008 6:52 PM Page 1 HISZEM VAGY TUDOM?
HISZEM VAGY TUDOM? További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Giorgio Agamben: A profán dicsérete Alister McGrath: Tudomány és vallás Kutrovátz Gábor Láng Benedek Zemplén Gábor: A tudomány határai Láng Benedek:
bizalom építőkövei Kiberbiztonság és a Magyarország, június 7.
Kiberbiztonság és a bizalom építőkövei Magyarország, 2018. június 7. Mika Lauhde Kiberbiztonságért és globális személyi adatbiztonságért felelős alelnök A digitális technológiák és a társadalmunk A digitális
Róka Sándor PÁRKERESŐ. Fejtörő matematika alsósoknak
Róka Sándor PÁRKERESŐ Fejtörő matematika alsósoknak A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap a kiadói program keretében támogatta. Róka Sándor, Typotex, Budapest, 2017 Engedély nélkül semmilyen formában
igények- módszertani javaslatok
Új tanulói generációk: sajátosságok, igények- módszertani javaslatok fókuszpontjai Dr. Daruka Magdolna BCE Tanárképző Központ a társadalomban végbemenő változások húzzák egy mindig egy kicsit maguk után
5 lépés a gyógyulásig
Jacques Martel 5 lépés a gyógyulásig Gyakorlati tanácsok a Lelki eredetû betegségek lexikona címû könyvhöz 5 lepes a gyogyulasig H 200 press.indd 3 5/16/14 9:31 AM A mû eredeti címe: Les 5 étapes pour
Általános képzési keretterv ARIADNE. projekt WP 4 Euricse módosítva a magyarországi tesztszeminárium alapján
Általános képzési keretterv ARIADNE projekt WP 4 Euricse módosítva a magyarországi tesztszeminárium alapján A jelen dokumentumban a szociális gazdaság témakörében tartandó háromnapos vezetői tréning általános
VÁLLALKOZÁSOK PÉNZÜGYI ALAPJAI
VÁLLALKOZÁSOK PÉNZÜGYI ALAPJAI Budapest, 2007 Szerző: Illés Ivánné Belső lektor: Dr. Szebellédi István BGF-PSZFK Intézeti Tanszékvezető Főiskolai Docens ISBN 978 963 638 221 6 Kiadja a SALDO Pénzügyi Tanácsadó
Ipar 4.0: digitalizáció és logisztika. Prof. Dr. Illés Béla Miskolci Egyetem, GÉIK, Logisztikai Intézet Miskolc, április 19.
Ipar 4.0: digitalizáció és logisztika Prof. Dr. Illés Béla Miskolci Egyetem, GÉIK, Logisztikai Intézet Miskolc, 2018. április 19. Az előadáson érintett témák Termelés és piaci hatások Új piaci színtér
Vállalatok társadalmi felelıssége
Vállalatok felelıssége Matolay Réka Budapesti Corvinus Egyetem E tantárgy 1. Közelítésmódok és eszközök (2008. szeptember 20.) Matolay Réka 2. Értelmezés a fenntarthatóság bázisán (2008. október 4.) Tóth
Megoldások a tehergépjárműpihenők parkolóhely előrejelző rendszereire
Megoldások a tehergépjárműpihenők parkolóhely előrejelző rendszereire Sándor Zsolt zsolt.sandor@mail.bme.hu Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi
Szociális (társas-társadalmi) tanulás jelenismeret/tel
Szociális (társas-társadalmi) tanulás jelenismeret/tel reflexiók az iskolai közösségi szolgálathoz Horváth Zsuzsanna 2015. február 20. Ahogy az iskolát látjuk Az iskola és (szűkebb, tágabb) társadalmi
A történeti táj, mint örökség
A történeti táj, mint örökség Dr. Fejérdy Tamás DLA okl. építészmérnök, okl. műemlékvédelmi szakmérnök, c. egyetemi docens Táj-fogalom ami többé-kevésbé egyértelmű (de alig van belőle), az a Táj-fogalom
A Digitális Egységes Piac és az AVMS irányelvek átültetésének médiajogi problémái, különös tekintettel az irányelv tárgyi hatályára -
A Digitális Egységes Piac és az AVMS irányelvek átültetésének médiajogi problémái, különös tekintettel az irányelv tárgyi hatályára - Dr. Nyakas Levente, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi
Kössünk békét! SZKA_210_11
Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran
Természettudományi és Technológiai Kar
Üdvözlés, Bemutatkozás Természettudományi és Technológiai Kar Dr. Szabó István intézetigazgató Munka tudomány ipar egészségügy itthon külföldön Karrier Bsc Fizika Képzések Villamosmérnök osztatlan...
Dr. Szalkai Zsuzsanna egyetemi docens Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék tavasz
Menedzsment és Vállalatgazdaságtan kurzus a Doktori képzésben Marketingmenedzsment 2. előadás Ipari marketing Az Industrial Marketing and Purchasing (IMP) Group kutatásainak tükrében Dr. Szalkai Zsuzsanna
c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1
Az Információs Társadalom fogalma, kialakulása Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az információs társadalom fogalma Az információs és kommunikációs technológiák
GLOBALIS KONFLIKTUSOK
Beszélgessünk róla! GLOBALIS KONFLIKTUSOK ` Louise Spilsbury Hanane Kai A fordítás alapja: Louise Spilsbury: Global Conflict First published in Great Britain in 2016 by Wayland Text Wayland, 2016 Written
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
Letöltés és filecsere Foglalkozási terv 10. évfolyamos tanulók számára
Szerzői jogok Letöltés és fájlcsere Szerzői jogok Letöltés és filecsere Foglalkozási terv 10. évfolyamos tanulók számára időtartam 1x45 1 Szerzői jogok Letöltés és fájlcsere 2 A foglalkozás célja Az óra
Európa e-gazdaságának fejlődése. Bakonyi Péter c. docens
Európa e-gazdaságának fejlődése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlődése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és
Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban
Menedzsment kultúra a felsőoktatásban III. Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban Ollé János, tanársegéd ELTE PPK Oktatás-Informatikai Szakcsoport olle.janos@ppk.elte.hu 2008. május 9.
S atisztika 1. előadás
Statisztika 1. előadás A kutatás hatlépcsős folyamata 1. lépés: Problémameghatározás 2. lépés: A probléma megközelítésének kidolgozása 3. lépés: A kutatási terv meghatározása 4. lépés: Terepmunka vagy
Jogi és menedzsment ismeretek
Jogi és menedzsment ismeretek Értékesítési politika Célja: A marketingcsatorna kiválasztására és alkalmazására vonatkozó elvek és módszerek meghatározása Lépései: a) a lehetséges értékesítési csatornák
A szöveggenetika elmélete és gyakorlata
U N I V E R S I TA S tóth réka A szöveggenetika az írás folyamatát rekonstruálja és elemzi: a kéziratokban mozgásban lévő szöveg mintájára mozgásban lévő elméletnek és szövegmegközelítési módnak nevezhetnénk,
FORDÍTOTT ADÓZÁS Budapest, 2008
FORDÍTOTT ADÓZÁS Budapest, 2008 Szerzõ: Vira Sándor Alkotó szerkesztõ: dr. Bokor Pál Lektorálta: Sike Olga ISBN 978 963 638 253 7 Kiadja a SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. Felelõs kiadó: dr.
Résztvevői ütemterv. A Szabad hozzáférésű komplex természettudományos tananyagok tanórai és tanórán kívüli felhasználása c. továbbképzési program
Résztvevői ütemterv A Szabad hozzáférésű komplex természettudományos tananyagok tanórai és tanórán kívüli felhasználása c. továbbképzési program A továbbképzés: alapítási engedély száma: óraszáma (megszerezhető
EFOP Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, Orosz Dániel, PhD-hallgató,
OKOS VÁROSOK, OKOS EGYETEMEK - A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HELYE SZEREPE AZ OKOS VÁROSSÁ VÁLÁS FOLYAMATA SORÁN KÜLÖNÖS TEKINTETTEL HAZÁNK MEGYEI JOGÚ VÁROSAIBAN Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, regpzs@uni-miskolc.hu
Nehézségek és lehetőségek a magyar információs társadalom építésében
Nehézségek és lehetőségek a magyar információs társadalom építésében Dr. Baja Ferenc alelnök Országgyűlés Gazdasági Bizottságának Informatikai és Távközlési Albizottsága Infoparlament - 2013. Június 13.
A GLOKALIZÁCIÓ TEREI FARAGÓ LÁSZLÓ MTA KRTK RKI DTO MRTT VÁNDORGYŰLÉS NOVEMBER
A GLOKALIZÁCIÓ TEREI FARAGÓ LÁSZLÓ MTA KRTK RKI DTO MRTT VÁNDORGYŰLÉS 2014. NOVEMBER 27 28. A GLOBALIZÁCIÓ HATÁSA A TÉRRE (SZAKIRODALMI IDÉZETEK) A földrajz vége A távolság halála Térés idő összezsugorodása
Az OTT szolgáltatások hatása a távközlési piacokra
Az OTT szolgáltatások hatása a távközlési piacokra dr. Bartóki-Gönczy Balázs Szabályozói szemszögből Távközlési Világnap Győr 2015.05.13. Tartalomjegyzék 2 1) Mit értünk OTT szolgáltatás alatt? 2) Mobil
A bűnözés társadalmi újratermelődése. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy
A bűnözés társadalmi újratermelődése Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A makro-környezet fogalma - Az egyéntől függetlenül létező, - tágabb értelemben vett társadalmi környezet, - amellyel az egyén ritkán kerül
Alkoholstratégia Magyarországonmúlt. Dr. Vandlik Erika Országos Addiktológiai Intézet
Alkoholstratégia Magyarországonmúlt és jelen Dr. Vandlik Erika Országos Addiktológiai Intézet Az alkoholpolitika múltja 1945 óta azonosítható szakaszok Tagadás, másra koncentráló időszak 1956 után cselekvő
SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDÁLKODÁS ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA GÖDÖLLŐ
SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDÁLKODÁS ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA GÖDÖLLŐ A SZERVEZETFEJLESZTÉS SZEREPE AZ ÉLELMISZERIPARI VÁLLALATOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK JAVÍTÁSÁBAN Doktori (PhD) értekezés tézisei
A MAGYARORSZÁGI TÁVKÖZLÉS FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI TÉRPÁLYÁI
A MAGYARORSZÁGI TÁVKÖZLÉS FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI TÉRPÁLYÁI 1 ELMÉLET MÓDSZER GYAKORLAT 69. Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet 2 A MAGYARORSZÁGI
Trefort nap 2017.december 6. Bevezetés az etikába. Szalai Judit, ELTE
Trefort nap 2017.december 6. Bevezetés az etikába Szalai Judit, ELTE I. ETIKAI GONDOLATKÍSÉRLETEK A levél és az oldtimer Mercedes (Peter Unger) 1. Levél az UNICEF-től: 3 dollárért vegyünk rehidratációs