Gyógyítás a szervezetbe juttatott genetikailag módosított mikroorganizmusokkal

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyógyítás a szervezetbe juttatott genetikailag módosított mikroorganizmusokkal"

Átírás

1 BIOTECHNOLÓGIA AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Gyógyítás a szervezetbe juttatott genetikailag módosított mikroorganizmusokkal Tárgyszavak: bélgyulladás; terápia; GM-baktérium; interleukin; bélflóra módosítása; GM-élesztő; biológiai biztonság. Holland és belga kutatók kísérletei a gyógyászat gyökeresen új irányába mutatnak: olyan genetikailag módosított (GM) baktériumokról van szó, amelyek az emberi szervezetbe juttatva éppen ott választanak ki gyógyhatású fehérjét, ahol szükséges. Használatuk előtt azonban meg kell győződni annak teljes biztonságáról, ami az újítók szerint nem azt jelenti, hogy a beteget meg kellene kérdezni, akarja-e pl. beleit átképezni GM-bioreaktorrá, hanem azt kell tisztázni, hogy a módosított baktériumok szabad környezetbe jutva nem ártalmasak-e. Klinikai kipróbálás terve bélelzáródásban szenvedőkön Az új módszer belga egyetemi intézetben bélgyulladásban szenvedőkön kívánják kipróbálni. A betegségnek, amely a nyugati országokban a lakosságnak mintegy 1 -ét érinti, széles skálája a gyengeségtől a fekélyes vastagbélgyulladásig terjed és halálos kimenetelű is lehet. A betegeknek ezt a körét azonban csak a vizsgálatok indítására választották ki, ugyanis elvben minden, a bélfalon át a véráramba juttatható fehérje hatóanyag adagolható ezen az úton. A következő jelölt az inzulin lehet, amely szájon azért nem hatásos, mert a gyomor megemészti, mielőtt felszívódna. Interleukin-10-et termelő baktériumok A hivatalos engedély elnyerése után a tervek szerint a kísérleti betegeknek a Lactococcusok egyik törzsének genetikailag módosított baktériumait adják be, amelyek az interleukin-10 elnevezésű humán fehérjét termelik. Az interleukin-10 mint nagy hatású immunmodulátor, mérsékelni tudja a szélsőséges immunreakciókat. A mai szakorvosi vélemény szerint ilyen reakció idézi elő a bélgyulladást is.

2 A kutatócsoport a GM-baktérium segítségével eredetileg megrendelésre kívánt olcsón interleukin-10-et előállítani, s ekkor támadt a tenyészet közvetlen terápiás használatának gondolata. A hatóanyag hagyományos felhasználása, főleg a kellő tisztítás miatt ugyanis még a géntechnikai módszerrel előállítva is kb GBP-be kerülne a betegnek és élete végéig szüksége lenne rá. Bélgyulladás kezelése A bélgyulladást jelenleg kortikoszteroidokkal kezelik, amelyek szintén elnyomják az immunreakciót, de nemkívánatos hosszú távú mellékhatásaik vannak. Ezzel szemben a GM-terápia egyrészt mérnöki pontosságú, másrészt a lehető legegyszerűbb: a beteg minden nap megissza a szuszpendált baktériumokat, amelyek megtelepszenek a belein és oda bocsátják ki a termelt hatóanyagot. Akinek nem éppen vonzó, hogy vastagbelén baktériumok érezzék magukat otthon, annak tudnia kell, hogy baktériumokat enni nem új és ma is szokás. Először 1907-ben vetette fel az orosz Mecsnyikov az egészséges, sőt az életet meghosszabbító, probiotikus baktériumok gondolatát, amelyet a modern kutatás is igazolt. Ennek nyomán terjedt el a probiotikus élelmiszerek széles választékának gyártása és forgalmazása. Természetes és módosított bélflóra A terápiás célra kiválasztott Lactococcus lactist sajt és joghurt gyártásához nagy mennyiségben tenyésztik, sőt a Lactobacillusokkal és Bifidobacterium fajokkal együtt a bélflóra állandó részét alkotja. A bélrendszer nélkülözhetetlen természetes baktériumai, a bélfalhoz tapadva, kivédik ártalmas mikrobák támadását és kiderült, hogy mára rákellenes hatásúnak felismert vegyületeket is szintetizálnak. Kérdés azonban, hogy a Lactococcus genetikailag módosítva is ártalmatlan-e. Vajon mi történik emberről-emberre, vagy a termelt interleukin-10 más mikroorganizmusba való átvitele alkalmával? Az emberi bélbe jutó számtalan különféle anyagot és szervezetet tekintve megjósolhatatlan, hogy mi minden zajlik le az ember emésztőrendszerében a tervezett beavatkozás következtében. GM-baktériumok eddigi használata Ez ideig GM-mikroorganizmusokat bioremediációra, azaz talajszennyezés felszámolására, valamint egyetlen orvosi rendeltetésként öröklött génhiányos betegségek, pl. cisztás fibrózis kezelésére használtak. A jelenlegi megközelítés ezek-

3 hez képest merőben új: emberi gént tartalmazó baktériumot juttatnak az emberi testbe és esetleg a környezetbe. Védekezés ártalmak ellen A kutatók igyekeznek mindent elkövetni a genetikai biztonság érdekében. Így az induláshoz az emberi interleukin-10-gént a baktérium genomjába (nem szabadon lebegő plazmidba) ültették be, ahonnan nem tud átugrani más fajba. Emellett a módosított szervezet legyengített törzsnek tekinthető és nem marad életben a táptalajban levő speciális anyagok nélkül, amelyeket a kezelendő személynek is fogyasztania kell a baktériumtenyészettel együtt. Ha tehát a beteg úgy dönt, hogy kilakoltatja baktériumait, elég, ha abbahagyja a tápanyag szedését és a vendégek hamar elpusztulnak, de ugyancsak rövid időn belül elpusztulnak a széklettel való kiürítés után, ami a természetbe jutásukat is megakadályozza. Elvben fennáll annak a veszélye, hogy a baktériumok valahonnan beszereznek egy gént, amely életben tartja őket az adalék nélkül is. A baktériumok ugyanis képesek egymás közti géncserére, úgy, hogy még a fajkülönbség sem akadály. Ennek bekövetkezése azonban olyan kevéssé valószínű, hogy kockázatként elhanyagolható. Bizonytalan hatásmechanizmus A kutatócsoport GM-baktériumokkal már 2000-ben sikeres farmakológiai kísérletekről számolt be. Az emberéhez hasonló bélgyulladásban szenvedő egerek állapota 50%-ban, kb. a szteroidkezeléssel elérhető arányban javult. A hatásmechanizmus azonban még tisztázatlan. Két alapvetően különböző elképzelés vetődött fel: a baktériumok egyszerűen megtapadva a bélfalon, kiválasztják az interleukin-10-et, amely kifejti hatását a megcélzott immunsejtekre, vagy beépülnek a bélbevonat M-sejteknek nevezett speciális immunsejtjeibe, és ott választják ki hatóanyagukat. Valószínű, hogy a módszer klinikai kipróbálásának I. szakasza még a kérdés eldöntése előtt megindul az amsterdami Orvosi Egyetemi Központban, 12 Crohn-kóros betegen. Ügyelni kívánnak összegyűjtött székleteik vizsgálat utáni megsemmisítésére. Engedélyezési eljárás Hollandiában Hollandiában ilyen kísérleti kezelésekre a genetikai módosításokat felügyelő tudományos tanács adja ki az engedélyt. Ennek tartalma megjelenik a

4 napilapokban és egy kormányzati internetes web-oldalon. Ezt négyhetes konzultációs szakasz követi, a közönség oldaláról feltett kérdésekkel, ellenvetésekkel és ezek megválaszolásával. Ezután újabb hat hét áll rendelkezésre minden aggály eloszlatására. Hollandiában a GM-ekkel szembeni kritikai magatartás szervezett, a genetikai kísérletek általában népszerűtlenek lévén, a tapasztalatok szerint az indulás rendszerint elhúzódik. Tervek más terápiás fehérjékkel A belga/holland kutatócsoport terveiben további, baktériumok által termelt, potenciálisan gyógyhatású fehérjék és peptidek szerepelnek, az utóbbiak közt olyanok, amelyek akut (nem az interleukinhez hasonló tartós) immunreakciókat nyomnak el vagy váltanak ki. Felmerült hatóanyagot termelő baktériumok eljuttatásának lehetősége az emésztőrendszer más részeibe, pl. a gyomorba vagy a békonybélbe is. Hatóanyagot termelő élesztő Gyógyhatású fehérjék hordozói lehetnek más mikroorganizmusok is. A franciaországi Clermont-Ferand egyetemének kutatócsoportja élesztőkkel dolgozik. Ez a munka bonyolultabb, mint a baktériumok módosítása, pl. emberi gén expresszióját élesztőben bizonyos vegyülettel kell kiválasztani, és a kívánt vegyületből gyakran kevés a hozam. De mivel másfelől az élesztőgombák sokkal közelebb állnak az emberhez, mint a baktériumok, emberi fehérjék sokkal szélesebb skáláját tudják előállítani. A francia kutatók kísérleti élesztőiket az emberi bél laboratóriumi modelljén tesztelik. Van már a citokróm P450 jelű növényi fehérje kiválasztására alkalmas, valamint olyan élesztőjük, amely képes egy vegyület másikká való biokémiai átalakítására. A csoport már gyógyszercégekkel kötendő szerződésekről tárgyal élesztőbe terápiás fehérjék beültetéséről. A francia változat hozzájárul a kockázat mértékének becsléséhez, még mielőtt a humán kísérletek megkezdődnek. A kutatócsoport vezetője szerint a francia rendszernek az az előnye, hogy könnyű meggyőződni az élesztő és a bélbaktériumok közötti génátvitelről. Baktériumok vesedialízis helyett GM-baktériumok ugyancsak ígéretes alkalmazásával kanadai kutatók kísérleteznek Québec egyetemének egyik intézetében. A cél a veseelégtelenségben szenvedők vérében felgyűlt mérgező anyagcseretermékek: húgysav és kreatinin eltávolítása, ami jelenleg dialízissel történik. A legújabb beszámo-

5 lók patkányokon már a vegyületek vérkoncentrációjának tetemes csökkentéséről szólnak Escherichia coli egy genetikailag módosított törzsével. (Dr. BorosTiborné) Vines, G.: Swallows this. = New Scientist, 174. k sz jún. 15. p Abbott, A.: Genetic medicine gets real. = Nature, 411. k sz máj. 24. p Smith, J. E.; Rowan, N. J.; Sullivan, R.: Medicinal mushrooms: a rapidly developing area of biotechnology for cancer therapy and other bioactivities. = Biotechnology Letters, 24. k. 22. sz nov. I. p

Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata

Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata Hucker A. 1, Kőrösi T. 1, Bieberné Á. 1, Császár G. 1, Süle J. 2, Varga L. 2 1 Magyar Tejgazdasági

Részletesebben

A preventív vakcináció lényege :

A preventív vakcináció lényege : Vakcináció Célja: antigénspecifkus immunválasz kiváltása a szervezetben A vakcina egy olyan készítmény, amely fokozza az immunitást egy adott betegséggel szemben (aktiválja az immunrendszert). A preventív

Részletesebben

Klónozás: tökéletesen egyforma szervezetek csoportjának előállítása, vagyis több genetikailag azonos egyed létrehozása.

Klónozás: tökéletesen egyforma szervezetek csoportjának előállítása, vagyis több genetikailag azonos egyed létrehozása. Növények klónozása Klónozás Klónozás: tökéletesen egyforma szervezetek csoportjának előállítása, vagyis több genetikailag azonos egyed létrehozása. Görög szó: klon, jelentése: gally, hajtás, vessző. Ami

Részletesebben

Transzgénikus állatok előállítása

Transzgénikus állatok előállítása Transzgénikus állatok előállítása A biotechnológia alapjai Pomázi Andrea Mezőgazdasági biotechnológia A gazdasági állatok és növények nemesítése új biotechnológiai eljárások felhasználásával. Cél: jobb

Részletesebben

A biotechnológia alapjai A biotechnológia régen és ma. Pomázi Andrea

A biotechnológia alapjai A biotechnológia régen és ma. Pomázi Andrea A biotechnológia alapjai A biotechnológia régen és ma Pomázi Andrea A biotechnológia fogalma Alkalmazott biológia A fogalom állandó változásban van A biológia és a biotechnológia közötti különbség a méretekben

Részletesebben

Hogyan lesznek új gyógyszereink? Bevezetés a gyógyszerkutatásba

Hogyan lesznek új gyógyszereink? Bevezetés a gyógyszerkutatásba Hogyan lesznek új gyógyszereink? Bevezetés a gyógyszerkutatásba Keserű György Miklós, PhD, DSc Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont A gyógyszerkutatás folyamata Megalapozó kutatások

Részletesebben

A Greenman Probiotikus Mikroorganizmusok és a Greenman Technológia 2013.

A Greenman Probiotikus Mikroorganizmusok és a Greenman Technológia 2013. A Greenman Probiotikus Mikroorganizmusok és a Greenman Technológia 2013. Életünk és a mikróbavilág 1 g talaj 40 millió db mikroorganizmus 1 ml tóvíz 1 millió db mikroorganizmus Emberi emésztőrendszer mikróbái

Részletesebben

MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST

MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST HUMÁN MIKROBIOM 10 billió baktérium alkotja a 1,5-2 kg súlyú humán mikrobiomot. Elsősorban az emberi bélben található A bél által szabályozott bélflóra a

Részletesebben

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT

HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT Japánban emberemlékezet óta fogyasztják Beigazolódott, hogy a chlorella és a spirulina alga gátolja a rákos sejtkolóniák kialakulását, azaz hatékony a rákmegelőzésben.

Részletesebben

Biológiai biztonság: Veszély: - közvetlen - közvetett

Biológiai biztonság: Veszély: - közvetlen - közvetett Biológiai biztonság Biológiai biztonság: Minden biológiai anyag potenciálisan kórokozó és szennyező; a biológiai biztonság ezen biológiai anyagok hatásaira (toxikus hatások, fertőzések) koncentrál és célja

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-105/2004/39. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a Nestlé Hungária Kft. (Budapest) ellen fogyasztók megtévesztésének gyanúja

Részletesebben

TERÁPIÁBAN: VESZÉLY VAGY LEHETŐSÉG? Csupor Dezső

TERÁPIÁBAN: VESZÉLY VAGY LEHETŐSÉG? Csupor Dezső GYÓGYNÖVÉNYEK A Csupor Dezső TERÁPIÁBAN: VESZÉLY VAGY LEHETŐSÉG? Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, Gyógynövény Szakosztály Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Farmakognóziai Intézet

Részletesebben

A klinikai vizsgálatokról. Dr Kriván Gergely

A klinikai vizsgálatokról. Dr Kriván Gergely A klinikai vizsgálatokról Dr Kriván Gergely Mi a klinikai vizsgálat? Olyan emberen végzett orvostudományi kutatás, amely egy vagy több vizsgálati készítmény klinikai, farmakológiai, illetőleg más farmakodinámiás

Részletesebben

TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben

TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben Vértessy G. Beáta egyetemi tanár TDK mind 1-3 helyezettek OTDK Pro Scientia különdíj 1 második díj Diákjaink Eredményei Zsűri különdíj 2 első díj OTDK

Részletesebben

Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS

Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS Mit kell tudni az ASTAXANTHIN-ról? A TÖKÉLETES ANTIOXIDÁNS Az antioxidánsok olyan molekulák, melyek képesek eltávolítani a szabadgyököket a szervezetünkből. Ilyen az Astaxanthin is, reakcióba lép a szabadgyökökkel

Részletesebben

Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár

Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár TEJSAVBAKTÉRIUMOK ÉS BIFIDOBAKTÉRIUMOK ÉLŐSEJT-SZÁMÁNAK SZELEKTÍV MEGHATÁROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE ÉS ALKALMAZÁSA SAVANYÚ TEJTERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI MINŐSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSÉRE

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg) (8) Az Association de la Transformation Laitière Française

(EGT-vonatkozású szöveg) (8) Az Association de la Transformation Laitière Française 2010.10.23. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 279/13 A BIZOTTSÁG 957/2010/EU RENDELETE (2010. október 22.) élelmiszerekkel kapcsolatos, a betegségek kockázatának csökkentéséről, illetve a gyermekek fejlődéséről

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D036607/01 számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D036607/01 számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. március 18. (OR. en) 7326/15 DENLEG 40 AGRI 140 SAN 76 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2015. március 17. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz.

Részletesebben

Egy csomó gonddal kevesebb

Egy csomó gonddal kevesebb Egy csomó gonddal kevesebb 1. 4. Először csavarja a kupakot a nyíl irányába ütközésig! Csavarja le a kupakot! 2. 5. A kupakból az ampullába szóródik a hatóanyag. Az ampulla tartalma hígítás nélkül, azonnal

Részletesebben

III. melléklet. Ezen kiegészítések a kísérőiratok vonatkozó pontjaihoz a referral eljárásból származnak.

III. melléklet. Ezen kiegészítések a kísérőiratok vonatkozó pontjaihoz a referral eljárásból származnak. III. melléklet Kiegészítések a kísérőiratok vonatkozó pontjaihoz Megjegyzés: Ezen kiegészítések a kísérőiratok vonatkozó pontjaihoz a referral eljárásból származnak. A kísérőiratokat a tagállamok illetékes

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 1024/2009/EK RENDELETE

A BIZOTTSÁG 1024/2009/EK RENDELETE L 283/22 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.10.30. A BIZOTTSÁG 1024/2009/EK RENDELETE (2009. október 29.) a betegségek kockázatának csökkentéséről, illetve a gyermekek fejlődéséről és egészségéről szóló,

Részletesebben

Leukémia (fehérvérûség)

Leukémia (fehérvérûség) Leukémia (fehérvérûség) Leukémia - fehérvérûség A leukémia a rosszindulatú rákos megbetegedések azon formája, amely a vérképzõ sejtekbõl indul ki. A leukémia a csontvelõben lévõ éretlen és érettebb vérképzõ

Részletesebben

Mit tud a genetika. Génterápiás lehetőségek MPS-ben. Dr. Varga Norbert

Mit tud a genetika. Génterápiás lehetőségek MPS-ben. Dr. Varga Norbert Mit tud a genetika Génterápiás lehetőségek MPS-ben Dr. Varga Norbert Oki terápia Terápiás lehetőségek MPS-ben A kiváltó okot gyógyítja meg ERT Enzimpótló kezelés Őssejt transzplantáció Genetikai beavatkozások

Részletesebben

Biomassza alapú bioalkohol előállítási technológia fejlesztése metagenomikai eljárással

Biomassza alapú bioalkohol előállítási technológia fejlesztése metagenomikai eljárással Biomassza alapú bioalkohol előállítási technológia fejlesztése metagenomikai eljárással Kovács Zoltán ügyvezető DEKUT Debreceni Kutatásfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. Problémadefiníció Első generációs

Részletesebben

Az antibiotikum kúra természetes kiegészítője. Egy csomó gonddal kevesebb

Az antibiotikum kúra természetes kiegészítője. Egy csomó gonddal kevesebb Az antibiotikum kúra természetes kiegészítője Egy csomó gonddal kevesebb termékcsalád K OMPLETT összetételével segíti a kiegyensúlyozott bélflóra pótlást K ELLEMES fekete cseresznye-karamell és őszibarack

Részletesebben

I. melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély(ek) feltételeit érintő módosítások indoklása

I. melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély(ek) feltételeit érintő módosítások indoklása I. melléklet Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély(ek) feltételeit érintő módosítások indoklása 1 Tudományos következtetések Figyelembe véve a Farmakovigilancia Kockázatértékelő

Részletesebben

MÜLLER ILDIKÓ Hagyományos erjesztésű zöldségek Funkcionális élelmiszerek Kistermelő MOBIL: +36-30-9420-665 i.muller@t-online.hu FERMENTÁLÁS A természet úgy alkotta meg a növényeket, hogy a bennük lévő

Részletesebben

AZ EMBERI MIKROBIOM: AZ EGYÉN, MINT SAJÁTOS ÉLETKÖZÖSSÉG Duda Ernő

AZ EMBERI MIKROBIOM: AZ EGYÉN, MINT SAJÁTOS ÉLETKÖZÖSSÉG Duda Ernő AZ EMBERI MIKROBIOM: AZ EGYÉN, MINT SAJÁTOS ÉLETKÖZÖSSÉG Duda Ernő Az NIH, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Hivatala (az orvosi- és biológiai kutatásokat koordináló egyik intézmény) 2007 végén

Részletesebben

Hogyan működik az Actisorb Plus 25?

Hogyan működik az Actisorb Plus 25? Actisorb Plus 25 ezüst tartalmú sebfedő Az Actisorb Plus 25 kötszer a hatékony sebgyógyuláshoz kedvező körülményeket biztosít azáltal. hogy megköti azokat a mikroorganizmusokat, melyek fertőzik a sebet.

Részletesebben

Squares. xoç a i HEALTHY CHOCOLATE

Squares. xoç a i HEALTHY CHOCOLATE Squares xoç a i HEALTHY CHOCOLATE Tovább élni. Jobban élni Az utóbbi pár évtizedben a tudósok kutatták annak az okát, hogy az emberek miért élnek az átlagnál tovább a Kaukázus környékén, különösen Grúziában.

Részletesebben

A Kockázatkezelési Terv Összefoglalója

A Kockázatkezelési Terv Összefoglalója 1 A Kockázatkezelési Terv Összefoglalója Hatóanyag/hatóanyagcsoport paracetamol ATC N02BE01 Érintett készítmény(ek) Magyarországon Paracetamol Teva 10 mg/ml oldatos infúzió (MAH: Teva Gyógyszergyár Zrt.,

Részletesebben

AKTUÁLIS TUDOMÁNYOS HÍREK PROBIOTIKUM

AKTUÁLIS TUDOMÁNYOS HÍREK PROBIOTIKUM AKTUÁLIS TUDOMÁNYOS HÍREK PROBIOTIKUM HÍR:AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN ÉS HOLLAN- DIÁBAN A KUTATÓK 12 VIZSGÁLATOT FOLYTATTAK A CSECSEMŐK ÉS A GYERME- KEK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁRÓL, AKIK

Részletesebben

A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete)

A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete) A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete) I. Ritka Betegség regiszterek Európában II. Ritka betegség regiszterek

Részletesebben

Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből

Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből Prof. dr. Kovács Péter Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Belgyógyászati Intézet, Klinikai Farmakológiai Részleg BIZONYÍTÉKON ALAPULÓ ORVOSLÁS (EBM=

Részletesebben

A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban között. Dr. Hortobágyi Judit

A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban között. Dr. Hortobágyi Judit A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban 2007-2011 között Dr. Hortobágyi Judit Pikkelysömörre gyakorolt hatása 2007-től 2009-ig 1. Lokális hatása 2. Szisztémás hatása 3. Állatkísérlet

Részletesebben

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan!

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan! Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 november, 1. évfolyam. III. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben! AZ ÉLET DIADALA A Napharcos

Részletesebben

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Étel/ital Táplálék Táplálék Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Szénhidrát Vagyis: keményítő, élelmi rostok megemésztve: szőlőcukor, rostok Melyik élelmiszerben? Gabona, és feldolgozási

Részletesebben

Sejtek - őssejtek dióhéjban. 2014. február. Sarkadi Balázs, MTA-TTK Molekuláris Farmakológiai Intézet - SE Kutatócsoport, Budapest

Sejtek - őssejtek dióhéjban. 2014. február. Sarkadi Balázs, MTA-TTK Molekuláris Farmakológiai Intézet - SE Kutatócsoport, Budapest Sejtek - őssejtek dióhéjban 2014. február Sarkadi Balázs, MTA-TTK Molekuláris Farmakológiai Intézet - SE Kutatócsoport, Budapest A legtöbb sejtünk osztódik, differenciálódik, elpusztul... vérsejtek Vannak

Részletesebben

Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály

Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Új terápiás lehetőségek helyzete Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Mucopolysaccharidosisok MPS I (Hurler-Scheie) Jelenleg elérhető oki terápiák Enzimpótló kezelés

Részletesebben

Az egyensúly belülről fakad!

Az egyensúly belülről fakad! Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették

Részletesebben

NALP-12-Höz Társult Visszatérő Láz

NALP-12-Höz Társult Visszatérő Láz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro NALP-12-Höz Társult Visszatérő Láz Verzió 2016 1. MI A NALP-12-HÖZ TÁRSULT VISSZATÉRŐ LÁZ 1.1 Mi ez? A NALP-12-höz társult visszatérő láz egy genetikai betegség.

Részletesebben

Humán genom variációk single nucleotide polymorphism (SNP)

Humán genom variációk single nucleotide polymorphism (SNP) Humán genom variációk single nucleotide polymorphism (SNP) A genom ~ 97 %-a két különböző egyedben teljesen azonos ~ 1% különbség: SNP miatt ~2% különbség: kópiaszámbeli eltérés, deléciók miatt 11-12 millió

Részletesebben

A klasszikus homeopátia gyógyítási rendszere

A klasszikus homeopátia gyógyítási rendszere A klasszikus homeopátia gyógyítási rendszere Szabady Júlia 2008. Felkészítő: Dr. Horváth Katalin Napjaink orvostudománya Vitathatatlan eredmények: - antibiotikumok - transzplantáció - humán genom Terápiás

Részletesebben

EMBEREN VÉGZETT ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÁSOK DÓSA ÁGNES

EMBEREN VÉGZETT ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÁSOK DÓSA ÁGNES EMBEREN VÉGZETT ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÁSOK DÓSA ÁGNES MENÜ etikai kérdések, etikai kódexek, etikai alapelvek etika és jog szerepe a kutatásban jogi szabályozás jellege (döntően eljárásjogi szabályok, az

Részletesebben

Méhnyakszűrés: Vizsgálati eredmények magyarázata. Frissített útmutató

Méhnyakszűrés: Vizsgálati eredmények magyarázata. Frissített útmutató Méhnyakszűrés: Vizsgálati eredmények magyarázata Frissített útmutató Page 2 Ebben a betegtájékoztatóban a méhnyakszűrés eredményét magyarázzuk el, amely vizsgálat célja a méhnyak (a méh alsó része) sejtjeiben

Részletesebben

A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban

A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban Legfontosabb tények az antibiotikum rezisztenciáról A mikroorganizmusok antibiotikumokkal szemben kialakuló rezisztenciája

Részletesebben

Ismeretlen eredetű tüdőgyulladás megjelenése a SARS kórokozó vírusának azonosítása nemzetközi összefogással

Ismeretlen eredetű tüdőgyulladás megjelenése a SARS kórokozó vírusának azonosítása nemzetközi összefogással BIOTECHNOLÓGIA AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Ismeretlen eredetű tüdőgyulladás megjelenése a SARS kórokozó vírusának azonosítása nemzetközi összefogással Tárgyszavak: SARS; vírus; koronavírus; vakcina; kutatás; vírusmutáció.

Részletesebben

A HACCP minőségbiztosítási rendszer

A HACCP minőségbiztosítási rendszer A HACCP minőségbiztosítási rendszer A HACCP története Kialakulásának okai A HACCP koncepció, bár egyes elemei a racionális technológiai irányításban mindig is megvoltak, az 1970-es évekre alakult ki, nem

Részletesebben

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Dr. Kollár János egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar Magatartástudományi

Részletesebben

A T sejtes immunválasz egy evolúciós szempontból váratlan helyzetben: Szervtranszplantáció

A T sejtes immunválasz egy evolúciós szempontból váratlan helyzetben: Szervtranszplantáció A T sejtes immunválasz egy evolúciós szempontból váratlan helyzetben: Szervtranszplantáció Autotranszplantáció: saját szövet átültetése, pl. autológ bőrtranszplantáció, autológ őssejt-transzplantáció.

Részletesebben

Dr. Herczegfalvi Csanád szakgyógyszerész Fehér Kígyó Gyógyszertár

Dr. Herczegfalvi Csanád szakgyógyszerész Fehér Kígyó Gyógyszertár Probiotikumokszerepe a mindennapokban Dr. Herczegfalvi Csanád szakgyógyszerész Fehér Kígyó Gyógyszertár Tartalom 1. A humán mikrobióta és a probiotikumok 1. Bél mikrobiótát befolyásoló tényezık 2. Probiotikumok

Részletesebben

ÉLELMISZERBIZTONSÁG 9.

ÉLELMISZERBIZTONSÁG 9. ÉLELMISZERBIZTONSÁG 9. Genetikailag módosított élelmiszerek táplálkozástani hatásai Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola Genetikailag módosított organizmusok (GMO-k) A molekuláris biológia

Részletesebben

Varga László

Varga László Új mikrobiológiai talajkezelési lehetőségek és termékfejlesztések az ökológiai 2017. 12. 09. termesztésben, misztériumok nélkül Varga László +36 30 928 6172 Mik a termelés kritikus pontjai? Időjárás Kártevők

Részletesebben

In vivo szövetanalízis. Különös tekintettel a biolumineszcens és fluoreszcens képalkotási eljárásokra

In vivo szövetanalízis. Különös tekintettel a biolumineszcens és fluoreszcens képalkotási eljárásokra In vivo szövetanalízis Különös tekintettel a biolumineszcens és fluoreszcens képalkotási eljárásokra In vivo képalkotó rendszerek Célja Noninvazív módon Biológiai folyamatokat képes rögzíteni Élő egyedekben

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-106/2004/30. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a NUMIL Hungary Tápszerkereskedelmi Kft. ellen fogyasztók megtévesztésének

Részletesebben

Az étrend-kiegészítő készítmények hatásossága és biztonságossága. Horányi Tamás MÉKISZ

Az étrend-kiegészítő készítmények hatásossága és biztonságossága. Horányi Tamás MÉKISZ Az étrend-kiegészítő készítmények hatásossága és biztonságossága Horányi Tamás MÉKISZ KÖTELEZŐ SZAKMACSOPORTOS TOVÁBBKÉPZÉS GYÓGYSZERTÁRI ELLÁTÁS SZAKMACSOPORT 2014. április 25. Egészségre vonatkozó állítások

Részletesebben

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon

Részletesebben

A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja

A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja élelmiszerek és környezeti minták, ivóvíz valamint kozmetikai szerek szabványos mikrobiológiai módszerekkel

Részletesebben

1. Általános kulcsfontosságú üzenetek a kórházi és egyéb egészségügyi intézményi egészségügyi szakemberek számára

1. Általános kulcsfontosságú üzenetek a kórházi és egyéb egészségügyi intézményi egészségügyi szakemberek számára 1. Általános kulcsfontosságú üzenetek a kórházi és egyéb egészségügyi intézményi egészségügyi szakemberek számára Mi a probléma? Az antibiotikum 1 -rezisztencia valamennyi európai egészségügyi intézményben

Részletesebben

Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a biológiai környezeti kármentesítésben

Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a biológiai környezeti kármentesítésben Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a biológiai környezeti kármentesítésben Dr. Kovács Tamás, Kovács Árpád László Kármentesítés Aktuális Kérdései 2013 Budapest, 2013.03.21-22 Bioremediáció során

Részletesebben

Proteomkutatás egy új tudományág születése

Proteomkutatás egy új tudományág születése BIOTECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI POLITIKA, KUTATÁSI IRÁNYOK Proteomkutatás egy új tudományág születése Tárgyszavak: humán genom; genomika; proteomika; kutatás; fehérjeszerkezet; háromdimenziós szerkezet; gyógyszeripar.

Részletesebben

Személyre szabott kezelés leukémiás gyermekeknek Magyarországon [origo] egészség 2008. november 20., csütörtök, 15:55 eszközök:

Személyre szabott kezelés leukémiás gyermekeknek Magyarországon [origo] egészség 2008. november 20., csütörtök, 15:55 eszközök: Otthonápolás Cégegészség Fogorvos Homeopátia Online gyógyszertár RSS Iratkozzon fel RSS-csatornáinkra! KÖNYVAJÁNLÓ Személyre szabott kezelés leukémiás gyermekeknek Magyarországon [origo] egészség 2008.

Részletesebben

KELL-E FÉLNÜNK A BAKTÉRIUMOKTÓL?

KELL-E FÉLNÜNK A BAKTÉRIUMOKTÓL? KELL-E FÉLNÜNK A BAKTÉRIUMOKTÓL? BARCS ISTVÁN Az általános és középiskolai oktatás gondosan megtervezett és tudományos alapossággal összeállított tantervek szerint halad. A képzés azonban nem minden esetben

Részletesebben

TRANSZGÉNIKUS NIKUS. GM gyapot - KÍNA. GM szója - ARGENTÍNA

TRANSZGÉNIKUS NIKUS. GM gyapot - KÍNA. GM szója - ARGENTÍNA TRANSZGÉNIKUS NIKUS NÖVÉ GM gyapot - KÍNA GM szója - ARGENTÍNA TRANSZGÉNIKUS NIKUS NÖVÉN Élelmezési probléma: mg-i i termények, élelmiszer alapanyagok károsk rosításasa (rovar, gyom, baktérium, gomba,

Részletesebben

A mérgek eloszlása a szervezetben. Toxikológia. Szervek méreg megkötő képessége. A mérgek átalakítása a szervezetben - Biotranszformáció

A mérgek eloszlása a szervezetben. Toxikológia. Szervek méreg megkötő képessége. A mérgek átalakítása a szervezetben - Biotranszformáció A mérgek eloszlása a szervezetben Toxikológia V. előadás A mérgek eloszlása a szervezetben Biotranszformáció Akkumuláció A mérgek kiválasztása A mérgek általában azokban a szervekben halmozódnak fel, amelyek

Részletesebben

Amit az a llergiás nátháról tudni kell

Amit az a llergiás nátháról tudni kell Amit az a llergiás nátháról tudni kell írta: dr. Márk Zsuzsa pulmonológus, Törökbálinti Tüdőgyógyintézet MSD Pharma Hungary Kft. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8. Telefon: 888-5300, Fax: 888-5388 Mi

Részletesebben

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA)

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI SPONDILARTRITISZ/ENTEZITISSZEL ÖSSZEFÜGGŐ ARTRITISZ

Részletesebben

III. melléklet. A kísérőiratok vonatkozó pontjaiba bevezetendő módosítások

III. melléklet. A kísérőiratok vonatkozó pontjaiba bevezetendő módosítások III. melléklet A kísérőiratok vonatkozó pontjaiba bevezetendő módosítások Megjegyzés: Ezen kísérőiratok annak a referál eljárásnak az eredményeként készültek, amelyre a Bizottság e döntése vonatkozik.

Részletesebben

Tanulságos mese. több, mint joghurt. az emberi szervezetről

Tanulságos mese. több, mint joghurt. az emberi szervezetről Tanulságos mese több, mint joghurt az emberi szervezetről Isten megteremtette az embert, és a benne lévő szervek, anyagok elkezdtek vitatkozni azon, hogy ki legyen a főnök. Agy: Én gondolkodom helyettetek.

Részletesebben

Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája. Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21.

Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája. Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21. Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21. Az orvoslás s a bizonytalanságok tudománya és s a valósz színűségek művészete. szete. William Osler Tények/ adatok Gyógyszeres

Részletesebben

13. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKMACSOPORT

13. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKMACSOPORT 13. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKMACSOPORT 13.A. Fertötlenítés 13.D. Népegészségügy 13.. Egészségőr 13.1. Egészségfejlesztési szakember MSc 13.3. Egészségőr-fertőtlenítő 13.1. Katonai higiénikus

Részletesebben

1. Az emésztôrendszerrôl általában

1. Az emésztôrendszerrôl általában 1. Az emésztôrendszerrôl általában Az emésztôrendszer a szájüregtôl a végbélnyílásig tart. A nyelôcsövet a gyomor, azt pedig a vékonybél követi. A nyelôcsô tulajdonképpen a mellkasban helyezkedik el, a

Részletesebben

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke KIEMELÉSEK A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012 Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke A szerző által az egy milliárd szegény, éhes embernek, a sorsuk

Részletesebben

Új kísérőirat szövegezés Kivonatok a PRAC szignálokkal kapcsolatos ajánlásaiból

Új kísérőirat szövegezés Kivonatok a PRAC szignálokkal kapcsolatos ajánlásaiból 17 December 2015 Pharmacovigilance Risk Assessment Committee (PRAC) Új kísérőirat szövegezés Kivonatok a PRAC szignálokkal kapcsolatos ajánlásaiból A PRAC 2015. november 30 december 3-i ülésén elfogadva

Részletesebben

4.4 BIOPESZTICIDEK. A biopeszticidekről. Pécs Miklós: A biotechnológia természettudományi alapjai

4.4 BIOPESZTICIDEK. A biopeszticidekről. Pécs Miklós: A biotechnológia természettudományi alapjai 4.4 BIOPESZTICIDEK A mezőgazdasági termelésnél a kártevők irtásával, távoltartásával növelik a hozamokat. Erre kémiai szereket alkalmaztak, a környezeti hatásokkal nem törődve. pl. DDT (diklór-difenil-triklór-etán)

Részletesebben

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok. Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro PAPA Szindróma Verzió 2016 1. MI A PAPA SZINDRÓMA 1.1 Mi ez? A PAPA a pyogen arthritis, pyoderma gangrenosum és acne" (gennykeltő ízületi gyulladás, üszkös

Részletesebben

MEZÕGAZDASÁGI BIOTECHNOLÓGIÁK

MEZÕGAZDASÁGI BIOTECHNOLÓGIÁK MEZÕGAZDASÁGI BIOTECHNOLÓGIÁK Biotechnikai fejlődés és fenntartható mezőgazdaság Tárgyszavak: hagyományos mezőgazdaság; fenntartható mezőgazdaság; géntechnika; agrár-biotechnika. Abban a vitában, amely

Részletesebben

A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban

A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia Varga Noémi Ágnes Molnár Mária Judit SE Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete DEMIN XIII. 2013. május 29-31. Ritka

Részletesebben

I. BUDAPESTI SZIMPÓZIUM a növényi alapú táplálkozásról augusztus Budapest, Szent László tér 7.

I. BUDAPESTI SZIMPÓZIUM a növényi alapú táplálkozásról augusztus Budapest, Szent László tér 7. I. BUDAPESTI SZIMPÓZIUM a növényi alapú táplálkozásról 2017. augusztus 26. 1105 Budapest, Szent László tér 7. INFO Időpont: 2017. augusztus 26. 8:30 14:00 Helyszín: Szervező: A 21. alkalommal megrendezésre

Részletesebben

Elektronmikroszkópos fotó

Elektronmikroszkópos fotó GRAM-NEGATÍV BAKTÉRIUMOK Escherichia coli Elektronmikroszkópos fotó I. Divisio: Gracilicutes (Gram negatív baktériumok) Sectio: Fakultatív aerob gram (-) pálcák: a legjobban tanulmányozott mikroorganizmus

Részletesebben

Ritka Gyermekkori Elsődleges Szisztémás Vaszkulitisz

Ritka Gyermekkori Elsődleges Szisztémás Vaszkulitisz https://www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Ritka Gyermekkori Elsődleges Szisztémás Vaszkulitisz Verzió 2016 2. DIAGNÓZIS ÉS TERÁPIA 2.1 A vaszkulitisz típusai és osztályozása A gyermekkori vaszkulitiszt

Részletesebben

A HACCP rendszer fő részei

A HACCP rendszer fő részei A HACCP története Kialakulásának okai A HACCP koncepció, bár egyes elemei a racionális technológiai irányításban mindig is megvoltak, az 1970-es évekre alakult ki, nem kis mértékben az űrutazásokhoz szükséges

Részletesebben

HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Élelmiszerminőség, élelmiszerbiztonság

HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Élelmiszerminőség, élelmiszerbiztonság HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Élelmiszerminőség, élelmiszerbiztonság Készült a vas megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. megbízásából, a Healthy Food Egészséges Étel az Egészséges

Részletesebben

Familiáris mediterrán láz

Familiáris mediterrán láz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Familiáris mediterrán láz Verzió 2016 2. DIAGNÓZIS ÉS TERÁPIA 2.1 Hogyan diagnosztizálható? Általában a következő módszert követik: Klinikai gyanú: az FMF

Részletesebben

HATÁROZATOK. (az értesítés a C(2017) számú dokumentummal történt) (Csak a német nyelvű szöveg hiteles)

HATÁROZATOK. (az értesítés a C(2017) számú dokumentummal történt) (Csak a német nyelvű szöveg hiteles) 2017.11.29. L 313/5 HATÁROZATOK A BIZOTTSÁG (EU) 2017/2201 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2017. november 27.) az Escherichia coli BL21 törzsével előállított 2 -fukozil-laktóznak a 258/97/EK európai parlamenti

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS Veraflox 25 mg/ml belsőleges szuszpenzió macskák részére

HASZNÁLATI UTASÍTÁS Veraflox 25 mg/ml belsőleges szuszpenzió macskák részére HASZNÁLATI UTASÍTÁS Veraflox 25 mg/ml belsőleges szuszpenzió macskák részére 1. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJÁNAK, TOVÁBBÁ AMENNYIBEN ETTŐL ELTÉR, A GYÁRTÁSI TÉTELEK FELSZABADÍTÁSÁÉRT FELELŐS-GYÁRTÓ

Részletesebben

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai dr. Balku Orsolya Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály főosztályvezető. Hatósági ellenőrzések Évről évre visszatérően 2011-ben

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Allergodil orrspray 4. sz. melléklete az OGYI-T- 5334/01-04 sz. Forgalomba

Részletesebben

Tudásmenedzsment és gyógyszerinnováció

Tudásmenedzsment és gyógyszerinnováció Tudásmenedzsment és gyógyszerinnováció Ipari szükségletek / elvárások Dr. Bátori Sándor Sanofi-aventis Innovatív Gyógyszerek Kutatása, MAGYOSZ, 2009.01.07. Alapvető együttm ttműködések Hosszútávú elhatározás:

Részletesebben

Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja

Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja Dr Schlégelné dr Békefi Csilla 1 Gyógyhatású készítmények kereskedelmének átalakulása egyenetlen gyógyszerfogyasztás fejlett ipari országokra esik

Részletesebben

1. A megyében végzett jelentősebb kutatási témák, projektek ráfordításainak ágazati megoszlása (összesen 4 859 millió Ft-ról áll rendelkezésre adat):

1. A megyében végzett jelentősebb kutatási témák, projektek ráfordításainak ágazati megoszlása (összesen 4 859 millió Ft-ról áll rendelkezésre adat): Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához c. dokumentum kiegészítése a Magyar Tudományos Akadémia adataival Csongrád megye Az alábbi dokumentum a Smart Specialisation

Részletesebben

MIKROKOZMOSZ: MIKROBIOLÓGIAI GYAKORLATOK KIDOLGOZÁSA ÉS INTEGRÁLÁSA A KÖZÉPISKOLAI BIOLÓGIATANÍTÁS MÓDSZERTANÁBA

MIKROKOZMOSZ: MIKROBIOLÓGIAI GYAKORLATOK KIDOLGOZÁSA ÉS INTEGRÁLÁSA A KÖZÉPISKOLAI BIOLÓGIATANÍTÁS MÓDSZERTANÁBA MIKROKOZMOSZ: MIKROBIOLÓGIAI GYAKORLATOK KIDOLGOZÁSA ÉS INTEGRÁLÁSA A KÖZÉPISKOLAI BIOLÓGIATANÍTÁS MÓDSZERTANÁBA SZTE-ÁOK, Orvosi Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézet Burián Katalin Az orvosi mikrobiológia

Részletesebben

Molekuláris genetikai vizsgáló. módszerek az immundefektusok. diagnosztikájában

Molekuláris genetikai vizsgáló. módszerek az immundefektusok. diagnosztikájában Molekuláris genetikai vizsgáló módszerek az immundefektusok diagnosztikájában Primer immundefektusok A primer immundeficiencia ritka, veleszületett, monogénes öröklődésű immunhiányos állapot. Családi halmozódást

Részletesebben

a természetes ásványvizek kinyerésére és forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről

a természetes ásványvizek kinyerésére és forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről Fontos jogi nyilatkozat 31980L0777 Hivatalos Lap L 229, 30/08/1980 o. 0001-0010 finn különkiadás fejezet 13 kötet 10 o. 0226 görög különkiadás: fejezet 13 kötet 9 o. 0132 svéd különkiadás fejezet 13 kötet

Részletesebben

Mikroorganizmusok (mikrobák) szabad szemmel nem látható élőlények

Mikroorganizmusok (mikrobák) szabad szemmel nem látható élőlények Mikroorganizmusok (mikrobák) szabad szemmel nem látható élőlények A mikrobák csoportosítása I. Vírusok Nem érik el a sejtes szerveződés szintjét Örökítő anyag (nukleinsav) és fehérje Szubvirális elemek:

Részletesebben

I. melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély(ek) feltételeit érintő módosítások indoklása

I. melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély(ek) feltételeit érintő módosítások indoklása I. melléklet Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély(ek) feltételeit érintő módosítások indoklása 1 Tudományos következtetések Figyelembe véve a Farmakovigilanciai Kockázatértékelő

Részletesebben

A génterápia genetikai anyag bejuttatatása diszfunkcionálisan működő sejtekbe abból a célból, hogy a hibát kijavítsuk.

A génterápia genetikai anyag bejuttatatása diszfunkcionálisan működő sejtekbe abból a célból, hogy a hibát kijavítsuk. A génterápia genetikai anyag bejuttatatása diszfunkcionálisan működő sejtekbe abból a célból, hogy a hibát kijavítsuk. A genetikai betegségek mellett, génterápia alkalmazható szerzett betegségek, mint

Részletesebben

Az emésztôrendszer károsodásai. Lonovics János id. Dubecz Sándor Erdôs László Juhász Ferenc Misz Irén Irisz. 17. fejezet

Az emésztôrendszer károsodásai. Lonovics János id. Dubecz Sándor Erdôs László Juhász Ferenc Misz Irén Irisz. 17. fejezet Az emésztôrendszer károsodásai Lonovics János id. Dubecz Sándor Erdôs László Juhász Ferenc Misz Irén Irisz 17. fejezet Általános rész A fejezet az emésztôrendszer tartós károsodásainak, a károsodások

Részletesebben