Lektorálás és formai tanácsok: Magyari Tivadar, egyetemi adjunktus. Magyari Nándor László, egyetemi adjunktus (BBTE, Szociológia Tanszék)

Átírás

1

2 Szerkesztőbizottság: Fülpesi Gyula (szociológus), Plainer Zsuzsa, Sólyom Andrea (egyetemi hallgatók, szociológia szak), Sarka Andrea (egyetemi hallgató, Bölcsészkar), Veres Valér, lapfelelős (szociológus) Lektorálás és formai tanácsok: Magyari Tivadar, egyetemi adjunktus. Magyari Nándor László, egyetemi adjunktus (BBTE, Szociológia Tanszék) Tördelés, formázás: ifj. Cseke Péter, Magyari Tivadar Címlapterv: Camil Postelnicu, Bogdan Costin A Max Weber Szociológiai Szakkollégium elnöksége: Veres Valér (elnök), Hosu Ion (ügyvezető elnök), Fülpesi Gyula (ügyvezető elnök), Kiss Tamás, Sólyom Andrea Kiadja a Max Weber Társadalomkutató Alapítvány és az Erdélyi Etnikai Kapcsolatok Kutatóközpontja Kolozsvár Megjelent az Iskola Alapítvány támogatásával Nyomda: Gewalt Productions ISSN: X

3 Tartalomjegyzék Magyari Nándor László Előszó helyett: Mi(lyen) a szociológia ma? És mire való? 3 Szentannai Ágota Ifjúsági korszakváltás 13 Dobai Éva A médiafogyasztás egyes jelenségei a sepsiszentgyörgyi Selectronik kábelhálózat bérlőinek körében 29 Gödri Irén Vívódások két haza között Elemzés Magyarországra áttelepedett romániai magyar értelmiségiekről 39 Tőkés Gyöngyvér A szétszedett végrehajtás. Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének szervezeti elemzése 52 Nagy Réka Nemi szerepek és nemi sztereotípiák az általános iskolai tankönyvekben 64 Demeter Gyöngyvér Értelmiségiek sorsa a kommunista rendszerben kialakított ipari kisvárosban: Balánbánya tipikus esete 70 Recenziók: Csata Zsombor: Pierre Bourdieu: A televízióról 89 Kiss Tamás: Magyari Tivadar -Veres Valér: A Duna Televízió erdélyi közönsége (audiencia-elemzés kérdőíves kutatás alapján) 93 Bíró Emese: Illúziókergetés vagy ismétléskényszer 95 Hozzászólás : Magyari Tivadar: A magyar nyelvű szociológus-képzés Kolozsváron 99

4

5 3 Magyari Nándor László Előszó helyett* Mi(lyen) a szociológia ma? És mire való? A szociológia a világlátás sajátos perspektívája, mely azért lehetséges, mert - mint Peter Berger írja - a társadalomban a dolgok nem azok, amiknek látszanak (Berger., 1963, 23), ez, nyilván, azzal függ össze, amit a szociológia tárgyának nevezhetnénk a szó legtágabb értelmében: a társadalom természetével. Ez ugyanis minden bizonnyal igen sokrétű és sokféleképpen értelmezhető valóság, melyet csak egy igen komplex tudományos készlettel lehet vizsgálni és nem is egy, hanem egy egész sor diszciplínára kell bízni megismerését. A másik eleme a szociológiai perspektívának, hogy minden szociológiai kérdésfelvetés egyben szemléleti-, illetve módszertani kérdés is. Arról van szó, hogy azt, hogy milyennek találom a társadalmat annak (is) függvénye, hogy hogyan vizsgálom a társadalmat? Nos, itt ismét a klasszikusokra hagyatkozva C. Wright Mills (Mills, 1959) nézőpontja lehet mérvadó, aki arról beszél hogy mi szociológusok, szemben a köznapi emberekkel képesek vagyunk egyéni élettörténéseinket egy sokkal átfogóbb történeti, kulturális, társadalmi perspektívából szemlélni. Függetlenül, hogy mennyiben vagyunk érdekeltek egy helyzetben, képesek vagyunk azt sokkal szélesebb körű, makro-szintű erők következményének tekinteni, felülemelkedve a köznapi értelmezéseken. Ezt ismét csak tömören fogalmazza újra Peter Berger, amikor azt mondja, hogy mi szociológusok az általánosat keressük a sajátosban (Berger, 1963, 23). Valójában persze a dolog ennél bonyolultabb, hiszen nemcsak az általánosat vagyunk képesek meglátni a sajátosban, a különöset az egyediben, hanem az egyéni szerepét is az általános létrejöttében, Van-e a szociológiának küldetése? Hosszas vita (ha ugyan valóban annak kell tekinteni) folyt a Replika (lásd. Replika, 1996, 23-24) hasábjain arról, hogy minek a szociológiatörténet, de arról is, hogy milyen is a szociológia, különösen, ha magyar? A válaszok sok szempontból arról is szóltak, hogy általában milyen a szociológia ma és, hogy a nemzeti szociológiák merre is tartanak. Bevallom, összevetve az ott elhangzottakat Csepeli György-Örkény Antal és Kim Lane Schepelle (Csepeli György-Örkény Antal és Kim Lane Schepelle, 1996, 1) vitaindítójával a Kelet európai társadalomtudományos kutatás Nyugati gyarmatosításának kérdésével,

6 4 kísért a felvetés: lehetséges-e ezek után romániai magyar szociológiát művelni? Ha azt válaszolnánk, hogy egyszerűen ilyen meg olyan okokból (utalhatnánk itt globalizációra, de a kisebbségi helyzet visszásságaira vagy akár anyagi természetű dolgokra, stb.) nem, akkor még könnyen megúsznánk. Nehéz akkor lenne, ha válaszunk pozitív és ez után ki kellene fejtenünk, hogy hogyan és miért? Az egyszerűbb válasz persze meghátrálásként is felfogható (Csepeli György nyilatkozik a következőképpen erről: a szociológiának nincs különleges magyarországi funkciója. Mint minden modern társadalomban, a szociológiának Magyarországon is az a dolga, hogy a társadalomra vonatkozó elméleti és empirikus tudást karbantartsa és fejlessze. Erre részint gyakorlati, részint mentálhigiénés szempontból van szükség. A gyakorlati aspektus a társadalomszervezéssel, a társadalom és politika, társadalom és gazdaság kapcsolataival függ össze. A másik aspektus pedig a társadalomról való gondolkodás racionális, Weber kifejezésével élve, varázstalanított módjával függ össze. Hogy kevesebb legyen a homály és dagály, ebben segíthet a szociológia, valamint a hozzá kapcsolódó többi társadalomtudomány. A szociológia nyelvet és ismeretet ad... de kétségtelen, szerénységet is takar. Annak beismerését, hogy a kérdés nyitott (Csepeli, 1999). Nehéz egy újabb választ fogalmazni e kérdésre azért is, mert egyfelől igen sokféle válasz született már erre és ezek jó része valóban érvényes, ha a küldetést a funkciókkal azonosítjuk, akkor mindjárt beszélhetünk, kognitív (tudományos megismerés-termelő), formatív (nevelői és szemléletalakító diszciplína), de akár politikai küldetésről is. Nehéz viszont általában megfogalmazni, hogy története folyamán milyen küldetések dominálták a szociológiát. Azért sem könnyű felvázolni ezt, mert mint Peter Berger Facing up to Modernity című kötetének előszavában írja, a modern szociológia ha társadalmi funkciói felől közelítünk erősen ambivalens önmagában is. Lehet például felszabadító, azaz liberális, mindenestől progresszív (liberating science) és ugyanakkor konzervatív. Miért? Először felszabadító, illetve progresszív, mert mindig a kisebbségek, az elnyomottak, a diszkrimináltak és marginalizáltak oldalán áll (legalábbis az Egyesült Államokban ez történt, illetve történik), támogatja a változtatni akarók mozgalmait (ma már nemcsak a faji-, vagy etnikai kisebbségeket, de a nőket, a szexuális kisebbségeket, a hátrányos helyzetűeket, betegeket, öregeket, szegényeket, stb.). Másodszor konzervatív abban az értelemben, hogy a társadalmi intézmények kontinuitását igen fontosnak tételezi, megmutatja nemcsak a változás, hanem az állandóság fontosságát is a társadalom szempontjából (intézmények, szerepek, hagyományok, stb.). Ez utóbbi vonatkozás

7 módosulni látszik: A jelenlegi szociológia kulcsszavai az ambivalencia, és/vagy kontingencia, valamint az önreflexivitás. A szkepticizmus azzal kapcsolatban, hogy a világ ahogyan van állandó és egyben az egyre erősebb meggyőződés, hogy minden megváltoztatható, rekonstruálható, hogy a status quo törékeny és erősen változó. És az önreflexivitás, annak az állandó újrafogalmazása, hogy mit is jelentenek saját paradigmái, milyen kritikai elemzés tárhatja fel azokat az eddig rejtett összefüggéseket, melyek az önvizsgálat eredményeként megfelelőbb értelmezéseket, vagy egészen új interpretációkat hozhatnak. Ez csak részben függ össze a diszciplína társadalmi szerepvállalásaival, azzal, hogy egy modern tudomány (a modernizmus folyamatainak vizsgálata az alapító atyák munkásságának nagy részét teszi ki), mit kezdjen magával egy posztmodern világban, mely világ ráadásul csak hellyel-közzel valóban posztmodern (itt a kifejezést az eredeti lyotard-i értelemben használom elfogadva, hogy ez társadalmi szempontból szinte szinonim a posztindusztriális, kommunikációs társadalmakkal). Mindezek fölött a diszciplína immanens episztemológiai és módszertani tételeit is az ambivalencia, az örökös kétely jellemzi. A szociológia módszertani kételyeiről egy igen tanulságos és logikailag áttekinthetően felépített tanulmányra szeretnék hosszabban utalni. Ez Raymond Boudon írása, melynek üzenete véleményem szerint nagyon sokat közöl a szociológia episztemológia kérdéseiről és módszertani állapotáról (Raymond Boudon, 1988). Nos, lássuk Boudon érvelését a sokféle szociológiai paradigmák jelentőségéről, mindenekelőtt szociológia-történeti tálalásban. Érvelése akörül forog, hogy világossá tegye: a szociológia soha nem lesz Thomas Kuhn-féle tudomány, mert a) nem lesz egyparadigmájú, és b) mert nem teljesíti azt a kuhni elvárást sem, hogy a paradigmák fejlődése egy lineáris történeti folyam at. a) Kétségtelenül a szociológia történetében mindig jelen volt a vágy, hogy a szociológiát paradigmatikussá tegyék, miért? Először is mert, könnyebb, ha nem kell választani, nem könnyű minden esetben kiválasztani a megfelelőbb paradigmát, másodszor, mert tévesen a paradigmákat igazaknak vél(tük)jük, a valóság reális leírásainak, úgy ahogyan az van. Ezért sok szociológus amennyiben egy időben több paradigma működik, mint a jelenben is krízisről beszél. Az én nézetemben... a szociológia akkor kerül válságos szakaszba, amikor azt hiszi magáról, hogy elérte a normál tudomány állapotát és egyetlen paradigma vezeti (771). Thomas Kuhn paradigmaelméletéből kiindulva, a normál tudomány lényege, hogy a tudós közösség ilyen boldog állapotában egyetlen paradigmában dolgozik, nos ez a szociológiát 5

8 6 soha nem jellemezte (Kuhn, 1970). Ha a paradigma azt jelenti, hogy: bármilyen tudományos eljárást követve, vagy bármilyen témát kutatva egy kevés számú alapelvből indulunk ki, melyeket adottaknak tekintünk (take for granted), akkor a szociológia legjobb esetben is preparadigmatikus szakaszát éli. Ha megpróbálnánk a szociológia esetében felvázolni azokat az alapelveket, melyek e diszciplínát meghatározzák, végtelenül sokféle paradigmát kellene, hogy leírjunk. Következésképpen lehetetlen megegyezésre jutni afelől, hogy melyek ezek az alapelvek és paradigmák. Jó esetben is csak néhányat írhatnánk le. De lássuk, melyek a szociológia alapkérdései Raymond Boudon olvasatában? Az első alapkérdés: lehet-e a szociológia objektív? Az episztemológiai értelemben vett objektivitás a szociológia történetében, mindenekelőtt a szubjektivitás-mentesség összefüggésében jelentkezik és formailag az igazságérték, vagy a validitás logikai követelményeivel azonosul. A képes-e a szociológia objektív ismereteket kitermelni kérdésre, alapvetően két válasz lehetséges: igen (A az alapító atyák közül Emile Durkheim, Max Weber), illetve nem (B, Karl Mannheim) A Lehetséges az objektivitás B Nincs objektivitás A Individualizmus A' Holizmus B Individualizmus B' Holizmus C Racionális aktorok Tocqueville (Cl) H. Simon (C2) Max Weber(C3) Marx (Cl) Karl Mannheim (C3, inkább) Habermas (C3, inkább) Burkhardt (C3) C Irracionális aktorok Tarde Durkheim, Levi- Strauss P. Winch D. Bloom Teljes történeti áttekintés nélkül állítható, hogy: az objektivitás kérdése többé-kevésbé állandóan jelen van a társadalomtudományokban és hogy mindkét válasznak voltak és vannak továbbra is hívei, egyik vagy másik tábor mérete és befolyása, intellektuális konjunktúra függvénye.

9 7 Második alapkérdés: a szociológiának individualistának vagy holisztikusnak kell lennie? Max Weber határozottan az első álláspontot képviseli ( methodological individualism, individualistisch in Methode ) míg Emile Durkheim a másodikat (lásd: a szociologizmus, mint a strukturalizmus előzménye) ebben alapvetően különböznek. Erről a kérdésről is elmondható: mindkét irányzat máig jól képviselt, a kettejük közti kapcsolat a legjobb esetben is hidegháborúnak nevezhető, és hogy a holizmus-individualizmus harca a társadalomtudományos diszciplínák közül éppen a szociológiára a legjellemzőbb (az antropológia például szinte mindig holisztikus). Harmadik alapkérdés: racionálisak vagy irracionálisak a társadalmi aktorok? Itt Max Weber a racionalitás (de az többféle!), míg Emile Durkheim az irracionalitás oldalán áll, a legtöbbször ugyan módosított formában jelentkeznek ezek az irányzatok (például kognitív racionalitás, vagy axiológiai racionalitás, teleológiai racionalitás, stb.), de alapvetően arról szólnak, hogy az emberi tevékenység, cselekvés racionális. Köv.: a racionalitás-irracionalitás vita végigköveti a szociológia történetét, jelenleg is nagy befolyást gyakorol. Például a kriminalisztika: a lehetőség elmélete (theory of opportunity) irracionális viselkedést feltételez, ha nincs kockázat, akkor az alkalom szüli a tolvajt, de ugyanúgy elmondhatom, hogy a tolvaj szociális háttere (például deprivált családi háttér) a felelős a lopásért, ezért csak a társadalom megváltoztatása szüntetheti meg a lopás jelenségét. Ez a három paradigma igencsak jellemző (például rational choice model, ez : A, B, Cl). A második felvetett kérdés az, hogy a szociológia esetében nem igaz, amit Thomas Kuhn a paradigmák fejlődéséről gondol, hogy miután valamelyikről bebizonyosodik, hogy használható, azaz, ha a szociológia eléri a felnőtt, érett kort, akkor a többi múzeumba kerül, nincs egyetlen domináns paradigma a szociológiában. Ilyen értelemben a szociológia sohasem válik olyanná, amilyenről Thomas Kuhn álmodik, egyszerűen azért, mert mindenik paradigma (irányzat, megközelítés) alkalmas, sőt kívánatos lehet adott kutatási helyzetben, közülük egyik sem rossz vagy jó, még csak nem is jobb vagy rosszabb. Pontosabban: a kutatás tárgyának természetétől függően, a szociológus érdeklődése (a szó intellektuális értelmében) és a megfogalmazott probléma formáját tekintve, melyet a

10 8 tárgyal kapcsolatban feltesznek, egyik paradigma relevánsabb lehet, mint egy másik. Ezután lássuk, mi magának Raymond Boudonnak az álláspontja a fentiekről. Két megjegyzés: álláspontja saját nézete szerint sem nem eklektikus, sem nem archaikus (Feyerabend), nem azt mondja: bármi elmegy (értsd: akármilyen módszer vagy technika), sőt meg van győződve, hogy fontosabb ami nem megy a szociológiában és még fontosabb, hogy az a paradox helyzet tűnik valósnak, hogy mind az A, A' mind pedig a B, B' igaz és hogy nincs univerzális paradigma. Az objektív megismerésről: A vagy nem A? Georg Simmel (Problems in the Philosophy of History) azt írja: egyes kérdésekre a történészek és társadalomtudósok egyértelmű, határozott válaszra számíthatnak és biztos ismereteket érhetnek el, mások esetében nem. Az elsőre példa lehet a Max Weber által használt protestáns etika. Erről mára kiderült, hogy (Trevor Roper) Max Weber számtalan tényezőt figyelmen kívül hagyott, amikor a puritanizmus és a kapitalizmus közti kapcsolatot (korrelációt) vázolta (például ezt az összefüggést részben a migráció erősítette, melyet az ellen-reformáció váltott ki, amikor számos vállalkozó a langyosabb vizek fele vándorolt, vagyis a protestáns államokba!). Vagy Herbert Lüthy kimutatja, hogy más megfontolásokból volt, például a bankrendszer hatékonyabb a protestáns államokban, mint az Max Weber feltételezi. Max Weber követői pedig (lásd Karl R. Popper erről az igazoló eljárásról), inkább visszaigazolni nem pedig cáfolni akarták mesterüket, ezért sikerült sikeresen tesztelni annak elméletét. Összegezve: tudjuk ma már, hogy a puritanizmus és kapitalizmus közötti korreláció egy sor más tényezőnek is a függvénye, melyekre Max Weber nem gondolt. Elmélete mégis alkalmas arra, hogy a felvetett kérdést megválaszolja: az elmélet megfelel a megfigyelt tényeknek, a valóságnak. Ugyanígy Alexis de Tocqueville magyarázata az Old regime-re vitathatatlan dolgokat állít, ugyanígy Marx elmélete a tizenhatodik századi inflációról, mely a feudalizmus válságához vezetett vitathatatlan, stb. De mint Georg Simmel mondja, vannak kérdések és témák, melyek esetében nincs egyetlen igazság, ez esetben a kutató helyzete lehetetlenné teszi a szubjektivitás kizárását (A szubjektivitás kérdéskörénél feltétlenül figyelmeztetnék Rudolf Bultman hermeneuta álláspontjára, miszerint az objektivitás nem a szubjektív képességek, a tudós erudíciójának háttérbe szorításáról szól, hanem a kutatás várható

11 9 eredményeivel kapcsolatos szubjektív elvárásaink háttérbe szorítását jelentse). Georg Simmel a biográfia esetét veti fel, amikor nem csak az új ismeretek teszik lehetetlenné, hogy jobb vagy rosszabb legyen egy életrajz-leírás vagy elemzés, hanem a Zeitgeist is, mely a kutatót övezi. Következésképpen Raymond Boudon úgy látja, hogy: 1) Karl Mannheim és Jürgen Habermas válasza, hogy A' egyes esetekben és bizonyos kérdésekre érvényes igaz; 2) De az, hogy A' minden esetben igaz, hamis állítás; 3) A két említett eset bizonyos pontig a szociológia klasszikus kérdésé; is érinti: interpretáció-magyarázat, itt az A' igaz, de nem olyan értelemben, hogy minden interpretáció jó; 4) Sok esetben viszont a kutatók olyan témát vizsgálnak, melyben nem adható egyetlen válasz, a kérdés mégis magyarázatot követel (például melyek a Francia Forradalom okai? ); 5) Máskor - érdekes módon - a szociológusok, akkor is igaznak vélik az A vagy A' variánsokat, ha azok nem azok, a kényszer vagy érdek elméletek általában elégtelenek, szükség van a kognitív elméletre is, de gyakran ezt szem elől tévesztik, mert egyszerűen csak az A vagy nem A ellentétben és nem mindkettőben gondolkodnak; 6) Az is hamis, ha azt állítjuk, hogy egyetlen kérdésre sem adható egyszeri és pontos válasz; 7) Fekete lyukak és megoldatlan problémák akkor keletkeznek a tudományos magyarázatokban, amikor a tudósok azt, hiszik valami (A vagy A') alkalmas egy helyzetre, miközben az másra való, például Marx a Francia Forradalomról azt állítja, hogy az osztályharc következménye ez részbe igaz is, de egy ilyen bonyolult jelenség egy egész sor ok-hálózat következménye, nem redukálható egyetlen okra. Holizmus vagy sem? Sokan állítják, hogy az individualizmus szociológia-ellenes, de minden bizonnyal három eset adódik ezzel kapcsolatban is: 1) a MI (módszertani individualizmus) releváns és alkalmazható; 2) az MI releváns de nem alkalmazható; 3) az MI irreleváns. Következésképpen az tűnik igaznak, hogy: Az elterjedt elmélet miszerint az MI nem alkalmazható téves, valójában egyik helyzetben alkalmazható másikban nem.

12 10 Racionalitás vagy irracionalitás? Sok esetben az emberek cselekedetei racionálisan és irracionálisan is értelmezhetők (lásd a bűnöző esete : vagy, mert családitársadalmi helyzete rákényszerít cselekszik és irracionális amit tesz, vagy racionális, hiszen anyagi haszon reményében, tudatosan cselekszik). Az emberek jó része azt hiszi, hogy biztosabb a statisztikai tudás, az hogy az emberek tudatlanul (irracionálisan) cselekszenek, nem tudják, de teszik, ez annak a következménye, amit a) Marx és Freud tanít a hamis tudatról, b) amit Emile Durkheim és a pozitivizmus állít és c) könnyebb irracionalitást tulajdonítani a cselekvésnek, mint racionalitást. De az irracionális magyarázatokat sokszor racionálisakkal helyettesíthetjük. Könnyebb azt mondani, hogy a szegény társadalmakban azért nagy a gyerekszületési kedv, mert ez ősrégi szokás, mint megvilágítani, hogy a nagy gyerekszám racionális a parasztok számára (munkaerő utánpótlás, védekezés a magas gyerekhalandóság ellen, stb.). Azért történik ez, mert a) a megfigyelő projektív módon jár el, nem veszi figyelembe, hogy a viselkedés lehet racionális egyféleképpen és irracionális másféleképpen, b) mert általában okokat és nem értelmet keresünk, c) mert, a racionális magyarázat drága, sok energiába telik és részletes ismereteket követel. Ebben a harmadik kérdésben is a helyzet a másik kettőhöz hasonló, mert egyetlen válasz sem egyetemesen érvényes mindenki azt gondolja, hogy az övé inkább alkalmas általános érvényességre. S akkor ismét: Milyen tehát a szociológia ma? Erre a kérdésre a leginkább a szociológiai elemzések maguk képesek választ adni. Meglehet e válaszok csupán részigazságok és semmiképpen nem örökérvényűek, mégis a legjobb átadni a szót az újonnan jövő szociológus-generációnak és hagyni: fogalmazzák újra meg újra meg mi is számukra a szociológia, melyek azok a kérdések melyekkel foglalkozik (foglalkozhat), milyen módon képes feltárni a valóságot, melyben élünk, mi a relevanciája, ha úgy tetszik az igazságértéke, annak, amit eredményként elénk tár. Bizonyos értelemben erre vállalkozik e jelen lapszám. Megmutatni nemcsak a paradigmatikus, hanem a tematikus sokféleséget.

13 11 Végezetül Mint szociológus nem titkolhatom, hogy a szociológiai képzelet, és gondolkodás, azaz a szociológiai diskurzus dominanciáját tartanám kívánatosnak társadalmunkban. Ez, mint Kuczi Tibor (Kuczi, 1997) elemzése mutatja, egyszer már igen jó szolgálatot tett, akkor, amikor a hetvenes évektől kezdődően bekövetkezett Magyarországon és ezzel igen sajátos és fontos szerepet játszott a pártállam ideológiai dominanciájának megtörésében, legalábbis a nyilvánosság területén. Nos, még konkrétabban arra, gondolok, hogy esetünkben (itt Romániában, és ezen belül a romániai magyar nyilvánosságban), hic et nunc, arra kellene törekedjünk, hogy a politikai és az intellektuális nyilvánosságot mindenestől uraló történelmi (a legtöbbször persze csak historizáló) diskurzust, a szociológia nyelvével váltsuk fel. Ne a politikai/történeti szöveg és beszéd legyen a diskurzus kerete (Van Dijk), az episztéme Foucault-val szólva, hanem a szociológia, amihez képest a politika nyelvezetei csupán paradigmatikus, azaz episztemológiai értelemben, alárendelt- és részdiskurzusai legyenek a szociológiainak. Nem kis felelősséggel jár ennek vállalása, hiszen mint Bourdieu írja, ez egyben alapvető intellektuális dilemma elé állítja az egyént: Ellentmondásos lény az intellektüel. Szabatos képet csak akkor alkothatunk róla, ha megkérdőjelezzük a tiszta kultúra és az elkötelezettség klasszikus szembeállítását, mely csak egy az értelmiség önmagáról alkotott hamis képei közül. De ebben az elkötelezettségautonómia ellentmondásában is irányt mutathat a szociológiai-ész. Ismét csak Bourdieau-vel szólva: A kulturális alkotás egy-egy területén léteznek tárgyilagos eszközök így a szociológia, melyek azáltal, hogy mindig kifejezik az egyes intellektuelek vagy az értelmiség, mint csoport érdekeit, lehetőséget adnak nekik, hogy felismerjék cselekedeteik, érdekeik és ellenérdekeik, valamint az ellenérdekekben megnyilvánuló érdekeik alapelveit (Bourdieau, 1997). Hogy az értelmiségi nyilvánosság újabbkori szerkezetváltozása-, nyelvezetének átalakulása bekövetkezhessen, az annak is függvénye, hogy mennyi, a szociológia nyelét beszélő egyén él egy társadalomban. Annak, hogy értjük-e bár mi, akik szociológusok vagyunk, vagy azoknak gondoljuk magunkat, e diszciplína nyelvét. A tapasztalat az, hogy ez nem így van a jelenben, de reméljük, így lesz a jövőben.

14 Hivatkozások Berger, Peter L. (1963) Invitation to Sociology, New York: Anchor Books Boudon, Raymond 1988 Will Sociology ever be a normal science?, In: Theory and Society, 17, pp Bourdieau, Pierre (1997) Az egyetemesség szószólói, In: Magyar Lettre, Bourdieau, Pierre (1998) Ezredvégi beszélgetés Bourdieau-vel, Monory M.András-Tilmann, J.A., In: Magyar Lettre Bultman, Rudolf (1994) Történelem és eszkatológia, Atlantisz, Budapest Csepeli György-Örkény Antal-Kim Lane Scheppele, (1996) Acquired Immune Deficiency Syndrome in Social Science in Eastern Europe. The Colonization of East European Social Science In: Replika, 1996, 1. Foucoult, Michel 1973, The Order of Things: An Archeology of the Human Sciences, New York: Vintage Books Kuczi Tibor 1992, Szociológia, Ideológia, Közbeszéd In: Kuczi- Becskeházi, Scientia Humana, Budapest, pp Kuhn Thomas 1970, The Structure of Scientific Revolutions, 2 nd Chicago: University of Chicago Press Ed., Mills, C. Wright 1959, The Sociological Imagination, New York:Oxford University Press Replika, 1996, Minek a szociológia történet? (Saád József, Némedi Dénes, Kupa László és Nagy Endre írásai). *Ez az írás a végzős szociológus hallgatók záróünnepélyén, 1999 június 13- án, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen elhangzott előadás szerkesztett változata.

15 13 Szentannai Ágota Ifjúsági korszakváltás The Youth's Life-Course Periods in Change The empirical research tends to describe the changes of youth culture in Cluj. (among Romanian and Hungarian elementary school pupils, high school pupils and students as well). The analysis of the culture is made through two main dimensions: ethnicity and the different stages of youth life-course. E tanulmány a különböző korú fiatalok értékrendszerében, ebből adódó jövőorientáltságában, valamint életeseményeik milyenségében való különbségekre próbál rámutatni, arra keresvén a választ, hogy hogyan, mennyire dinamikusan valósul meg az 1989-et követő átmeneti periódusban a nemzedékváltás. Ugyanakkor párhuzamot próbál vonni két, különböző etnikumú csoport között. E próbálkozás mögött az a feltételezés áll, hogy a kétnemzetiségű csoportot különbözőképpen érték, illetve érik bizonyos külső hatások (tömegkommunikáció, külföldi utazás, szoros kapcsolat külföldön élőkkel), esetleg értékrendszerükben másféle prioritások szerepelnek, éppen kisebbségi, illetve többségi létükből fakadóan. Ezen kívül a különböző kultúrában élés is meghatározza azt, ahogyan a fiatalok a világról gondolkodnak. A közös társadalmi élettér az, ami a homogenizálódás irányába hat, de érdemes megvizsgálni, vajon mennyire befolyásolják a már meglevő tudati állapotok az értékek és gondolkodási formák dinamizmusát. Ismert, hogy a modern társadalmi rendszerek megjelenése és a korcsoportok kialakulása között szoros kapcsolat van. A partikularista, tradicionális társadalom átalakulása modern, univerzalisztikus, ipari társadalommá magával vonta az új, spontánul kialakuló ifjúsági (és nemcsak ifjúsági) csoportok megjelenését. Az is nyilvánvaló, hogy a már kialakult posztindusztriális (nyugati) társadalmak hatása az átmeneti korszakban levő, felzárkózni kívánó társadalmakban felgyorsíthat bizonyos folyamatokat. Rövid idő alatt megjelennek az úgynevezett ifjúsági, illetve kor- ideológiák is és a velük való identifikációk, ami aztán kihat a csoportkultúrára, csoportstílusokra, de az egyéni életutakra is. Az ifjúság sajátos kulturális kategóriát képez a modern társadalomban. A modern, kapitalista, fogyasztói társadalomra jellemző megnyilvánulások egyre inkább észrevehetők a romániai lakosság körében, ez a folyamat azonban néhány nemzedékváltást igényel. Az átmenet sok szempontból úgy valósul meg, hogy bizonyos viselkedési

16 14 mintákat, értékeket átvesznek a már kialakult modern társadalmaktól, s bár ez szinte minden esetben szelektív és aplikatív módon történik, ezek a minták gyorsabban beágyazódhatnak, mintha újonnan kellene kialakítani, feltalálni őket. Ebben az átvételben kiemelt szerepe lehet a tömegkommunikációs eszközöknek, ezek közül is főleg a televíziónak. De ugyanilyen irányba hat az utazási feltételek megkönnyítése is. A másféle társadalmakkal való szorosabb kapcsolat az értékek és a viselkedési minták könnyebb áramlását teszik lehetővé, rámutatva ugyanakkor arra is, hogy a politikai és gazdasági változások elképzelhetetlenek a mélyebb társadalmi változások nélkül. Számos vonatkozásban inkább a fiatalok azok, akik a legnyitottabbak ezekre a külső hatásokra. Ők azok, akik elsőként átveszik az új értékeket, sőt, várhatóan a viselkedési minták és értékek átvételének dinamikája egyre növekszik, ahogy felnőnek azok a fiatalok, akik már fiatalabb korukban találkoztak ezekkel az értékekkel és megpróbálnak alkalmazkodni hozzájuk. Ifjúságról és társadalmi változásról lévén szó, a legfontosabb fogalmak, amelyek ebben a kontextusban felvetődnek, a nemzedék és nemzedékváltás fogalmai. Michael Mitterauernél több definíciót találunk a nemzedékre, ezek alapján az általánosan úgy értelmezhető, mint egy társadalmi egységen vagy kultúrkörön belül elhelyezkedő, nagyjából azonos korú egyének összessége, akiket ugyanolyan értékek, tapasztalatok, attitűdök, motivációk, orientációk jellemeznek. Mindez közös szociológiai helyzetükből fakad, és legtöbbször olyan közös cselekedetekhez vezet, amelyek valamilyen fokú történelmi jelentősséggel bírnak. Ez utóbbi jellemző különbözteti meg a kohorsztól, mely azonos történelmi feltételek által meghatározott kategória (Mittreauer, 1993). Karl Mannheim az osztályhelyzet jelenségéhez hasonlítja a nemzedéki összetartozást, melyeknél a társadalmi térben való elhelyezkedést tartja fontos tényezőnek, mondván, hogy a nemzedéki összetartozás alapja az egy nemzedékhez számító egyéneknek a társadalmi téren belüli rokon elhelyezkedése (Mannheim, 1965:50.). Az egy nemzedékhez tartozó egyének a kollektív történésnek ugyanazon eseményeiben vesznek párhuzamosan részt, azonos jellegű tudati állapotokban. Ez annyit jelent, hogy a társadalmi történések másképpen hatnak az életút folyamán megélt személyes élménysorozat különböző szakaszaiban levő egyénekre. Az egyént érő első benyomások természetes világképként rögzülnek, ehhez igazodik a többi élmény. Különböző, születésnek megfelelő elhelyezkedés a kronológiai időben maga után vonja, hogy ugyanazon társadalmi történések a különböző

17 egyéneket élettapasztalataik más-más szintjén találják, ennek megfelelően másképpen értelmezik őket, ami szociológiailag releváns elhelyezkedést eredményez a társadalmi térben. Az élettérben való specifikus elhelyezkedés hatására megteremtődik a feltétel arra, hogy bizonyos fajta átélésmód, gondolkodásmód és a történeti folyamatba való beavatkozás egy bizonyos útja valósuljon meg, míg más módok kirekesztődnek. A társadalom dinamikájának felfokozottsága, hangsúlyozza még Mannheim, az idősebb nemzedékeket nyíltabbá teszi, a fiatalok problematikája sokkal inkább visszasugárzik az idősebbekre, mint egy statikus társadalom esetén. Albert K. Cohen szociálpszichológiai folyamatokkal magyarázza a nem legitim kulturális modellek kialakulását. Érvelése arra támaszkodik, hogy az embernek szüksége van arra, hogy egy csoporthoz tartozzék és hogy abban meghatározott szerepkört, jó pozíciót töltsön be. A szerepköröknek megvannak a sajátos cselekvési és meggyőződési formái, melyeket az egyén kénytelen felvenni, ha az illető csoportba bekerül. (Cohen, 1969). Amint az egyén érdekei, illetve problémái konfliktusba kerülnek a csoport értékeivel, új környezetet kereshet, mely megfelel problémái megoldásának. E dinamikának csoportjelenségként való megnyilvánulása esetén új kulturális modellek létrejöttéről beszélhetünk. Ily módon az ifjúsági kultúra egy olyan mező, amely az ifjúsághoz kapcsolódó értékeket és cselekvési mintákat közvetíti és alakítja, és ugyanakkor átalakulása megszabja a fiatalok nemzedéki szerveződésének kereteit. A modern társadalomra jellemző, közvetett ellenőrző intézmények mint a mass médiák, a fogyasztói ipar intézményeinek létezése teret szabadít fel az ifjúsági autonómia növekedésének. E folyamat kiváltotta az ifjúsági életszakasz kitolódását, mely hosszabb periódusra specifikus életstílus és értékrend illetve világnézet vált jellemzővé. Ezt az életstílust Jürgen Zinnecker (1993) kulturizmusnak nevezte, ugyanis képviselői szorosan kapcsolódnak a kultúra előállítóihoz, viszont elszigetelődnek a gazdasági és hatalmi központoktól. Az ifjúsági kultúrát azonban nem lehet egységesként jellemezni. Különböző csoportkultúrák alakulnak ki, megfelelő csoportstílusokkal, a tömegkultúra bizonyos megnyilvánulási formáinak átvételétől az alternatív mozgalmakig. A felnőtt társadalom ellenőrzésének közvetetté válásával az ifjúsági kultúrának soha nem látott sokszínűsége bontakozott ki, de ez összefüggött a fogyasztói és tömegkommunikációs minták széleskörű elterjedésével és a magas kultúra fogyasztóivá válásával, keveredésével - melyre a fiatalok rendkívül rugalmasan reagáltak. (Gábor, 1995:192). 15

18 16 Hipotézisek Feltételezésünk szerint, mivel a Romániában bekövetkezett változás bizonyos intézmények szintjén nagyon gyors volt, (bár nem volt teljes körű), az értékrendszerbeli változás is rendkívül gyorsütemű, olyannyira, hogy négyévenkénti ciklusokban is megragadható. Négyéves ciklusokat említek, ugyanis az iskoláskorú és egyetemista fiatalok négyévente új iskolai ciklust kezdenek és eszerint is csoportosulnak, mivel az egy ciklusban levők közös élettérben tartózkodnak, az iskola illetve az egyetem keretein belül hasonló meghatározó befolyások közepette. Arra számítunk, hogy az értékorientációban nem találunk nagy különbségeket a korcsoportok között, az élettapasztalatban és a csoportidentitásban viszont igen. Ez utóbbiak látványosabb folyamatokkal járnak együtt, tehát már egy rövidebb kontaktus azokkal, akik és amik ezeket a mintákat közvetítik, változást hozhat a cselekedetekben is. Az életstratégiákat erősen meghatározhatják a kulturális tényezők, éppen ezért, ha csoportok között nem is, de nemzetiségi eloszlásban, ebben a tekintetben szignifikáns különbségekre számíthatunk. Úgy gondoljuk, hogy a magyar nemzetiségű fiataloknak, mivel megvan az informális kapcsolathálójuk Magyarországgal az ott élő rokonok, ismerősök által, többet utaztak külföldre és ennek eredményeképpen nem annyira homogén az értékrendszerük. Az őket ért hatások változatosabbak, tehát többféle kulturális értékrendszerből választhatnak. Módszer A vizsgált populáció Kolozsváron lakó illetve tanuló román és magyar diákok, három korcsoportból: utolsó éves általános iskolások (nyolcadikosok), középiskolások (9 12. osztályosok) és egyetemisták. Kolozsvár különösen megfelel egy ilyen fajta kutatás színhelyének, mivel többségében románok lakják, de jelentős a magyarok aránya is (kb. 21%) és az ország egyik legfontosabb egyetemi központjának számít, tehát viszonylag sok fiatal tartózkodik itt. Az elemzéshez felhasznált adatokat a budapesti Oktatáskutató Intézet megrendelésére, anyagi, valamint szakmai támogatásával és irányításával, illetve a Babeş Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének segítségével a Max Weber Szakkollégium kutatócsoportja gyűjtötte 1996 tavaszán. Az adatok az Oktatáskutató Intézet ifjúságszociológiai adatbázisának részét képezik.

19 17 A vizsgálat során a tanulók 3 vizsgált rétegét képviselő almintákat különböző mintavételi technikákkal választottuk ki. Azért, hogy a kisebbséget képező kolozsvári tanulókat is reprezentatív almintákon tudjuk vizsgálni, a nemzetiségi csoportokra külön alkalmaztuk a mintavételi eljárásokat. Nemzetiség Nyolcadikosok Középiskolások Egyetemisták Összes Magyarok Románok Összesen táblázat. Feldolgozásra kerülő kérdőívek száma kategóriánként Élettapasztalat A nemzedékváltás könnyen tetten érhető az életút során felbukkanó fontos mozzanatok időbe helyezésének megfigyelésével, melyek összefüggenek az értékorientációval, életstratégiákkal. A generációváltással kapcsolatban felmerül a kérdés, melyek azok a momentumok, illetve cselekedetek, amelyek a felnőtt világ fele terelik a fiatalokat, kifejezik önállósodásukat, s melyek azok, amelyeket, bár alapvetően a felnőttekre jellemzőek, a fiatalok magukévá nyilvánítanak, esetleg sajátos ideológiát fonva köréjük. Az életút során megjelenő fordulópontokat a kérdőívben szereplő kérdések alapján négy csoportra osztottuk és külön-külön vizsgáltuk. Szabadidő önálló eltöltése Az átlagokat vizsgálva észrevehető, hogy a román almintában szereplő alanyok esetében minél fiatalabb korcsoportba tartoznak, annál hamarabb önállósodnak, vagy mindenesetre úgy gondolják, hogy hamarabb fogják megélni, illetve elérni az önállóságot, mint az egyetemisták. A magyarok esetében, bár a teljes almintát figyelve az látható, hogy önállóbbak, mint a románok, korcsoportonként érdekes

20 18 különbségekre lehet bukkanni. A magyar általános iskolások, néhány esetben a középiskolások is, későbbi életkorban szándékoznak önállóan szórakozni és kirándulást szervezni, mint az egyetemisták. A meglepő az, hogy a román általános iskolások is későbbre teszik ezeket, bár amint említettem, a magyarok e téren közlésük szerint átlagosan hamarabb önállósodnak. Az egyetemista fiúk átlagosan 15 éves korukban mentek először önállóan szórakozni, a lányok pedig 16 évesen, ellenben a középiskolás és nyolcadikos fiúk és lányok egyaránt 17 éves korukra érzik magukat erre felkészülve. (A románok minden korcsoportban átlagosan 17 évet írtak.) Nemek szerinti eloszlásban az látható, hogy a lányok körülbelül egy évvel később élik meg ezeket az eseményeket, mint a fiúk. Alt. isk. Középisk. Egyetemisták átlag m. r. m. r. m. r. Összes fiú 18,33 18,70 18,30 18,57 17,34, 20,15 18,55 lány 19,46 19,11 19,38 18,89 18,60 20,80 19,35 Összes 18,90 18,94 18,94 18,75 18,03 20,54 19,01 2. táblázat. A szabadidős önállósodás átlagéletkora korcsoportonként, nemzetiségi és nemi eloszlásban Gazdasági, szakmai önállósodás Gazdasági és szakmai önállósodás területén nagyjából ugyanaz a eloszlás a románok és a magyarok között, mint a szabadidő esetében. E tekintetben * nem volt számottevő eltérés a magyarok és a románok közölt adatai között. Mindegyik korcsoportra érvényes, hogy korábban szándékoznak megélhetésükhöz elég pénzt keresni, mint az első szakmai végzettséget megszerezni vagy először főállásban dolgozni. Általánosan azonban azt mondhatjuk, hogy a magyarok korábban szándékoznak szakmailag a felnőtt társadalomba integrálódni, mint a románok. Ugyanakkor az egyetemisták szándékoznak legkésőbb munkába állni, a még általános iskolások pedig a legkorábban. * Öt kérdésre adott választ vizsgáltunk, de csak négy alapján alakítottunk ki egy kumulált változót a gazdasági önállósodás mérésére, ugyanis arra a kérdésre, hogy mit gondolnak, mikor lesznek először munkanélküliek, a válaszoknak nagyon magas a szórása (774,37), és erősen torzítaná a kumulált változó értékeit.