Válasz Veress Márton válaszára

Átírás

1 Tisztelt Olvasók! 2001-ben a Földrajzi Közlemények XXV. (XLIX.) kötetének 1-2. sz. számában észrevételeket fûztem dr. Veress Márton e folyóiratban 2000-ben megjelent, a Középhegységi karsztok néhány típusa címû írásához (Veress M. 2000), amelyekre az Õ válaszát (Veress M. 2001) a folyóirat ugyanabban a számában közölte. A Földrajzi Közlemények Szerkesztõségét azonnal megkértem, hogy viszontválaszomat fogadja, s annak szövegét oda rögtön megküldtem. A közlésre a Földrajzi Közlemények fõszerkesztõjétõl szóbeli ígéretet kaptam. Valamivel több, mint egy év elteltével érdeklõdésemre, hogy viszontválaszom mikor jelenik meg, a fõszerkesztõ úr tájékoztatott, hogy helyhiány (!) miatt azt a Földrajzi Közleményeknek nem áll módjában közölni. Viszont válaszom ezután (2002) elküldtem a Földrajzi Értesítõ szerkesztõségének, ahol kezdetben megjelentetését ígérték. Csaknem 1 év elteltével megint csak az én érdeklõdõ kérdésemre, azt válaszolták, hogy a szóban forgó írás és a vita a Földrajzi Közleményekben indult, a Földrajzi Értesítõ nem illetékes tehát azt folytatni. (Ennyit a szakmai vita lehetõségeirõl tudományos földrajzi folyóiratainkban.) Mivel azonban úgy érzem, hogy válaszában dr. Veress Mártonnak nem volt mindenben igaza, a történtek után egyetlen lehetõségem válaszom nyilvánosságra hozatalára a világhálón van. Ezért élek vele! Íme:

2 Válasz Veress Márton válaszára 1. Válaszát Veress Márton 1991-ben és 1986-ban megjelent tanulmányaim taglalásával kezdi (Hevesi A. 1991a, 1991b, 1986). Igaz, hogy Magyarország karsztvidékeinek kialakulása és formakincse I-II. (Hevesi A. 1991a-b) c. értekezésem szövegében nincsenek irodalmi hivatkozások. Mentségemre szolgáljon, hogy hasonló, általánosan összegzõ és bemutató jellegû írások esetében más szerzõk is így járnak el. Többnyire azért, mert ilyenkor a szövegbe annyi hivatkozást kellene tenni, amennyi már a tanulmány olvashatóságát és érthetõségét túlságosan megnehezítené (lásd. pl. Jakucs L. 1977). Ezen átfogó bemutatásban annak jellege miatt sem a Bakony-erdõ jellegû karsztokról, sem a Bakonyról nem írtam kevesebbet, mint az aggteleki jellegûekrõl vagy éppen a Bükkrõl. (Annál azért valamivel többet, mint amennyit Veress M. idéz és kevésnek ítél; Hevesi A. 1991b, o.) Kétségtelen, hogy az utóbbiakat, ill. a Bükköt jobban ismerem mint az elõbbieket, ennek ellenére tudok legalább egy karsztperemi víznyelõrõl a Bakonyban is: pl. Macska-lyuk, (1. ábra, Cholnoky J. 1930). Ami pedig a leszálló hidegvizek létrehozta karsztok általam készített agyonbonyolított és így követhetetlen rendszerét (Hevesi A. 1986) illeti, abban a hazai karsztokat éppen a Veress Márton által taglalt összegzõ tanulmányomban igyekeztem beilleszteni (Hevesi A. 1991a, b). 1. ábra Igazi víznyelõ (ponor) vagy bujtató a Bakonyban, a Kabhegy északi lábánál a mészkõben. Macskalyuknak nevezik. Mielõtt ahol szükségesnek tartom lépésrõl lépésre végigvizsgálnám Veress Márton válaszát, elõre kell bocsátanom, hogy szóbanforgó tanulmányával kapcsolatban egyik alapvetõ észrevételem az volt, hogy annak címe és tartalma nem felel meg egymásnak. A másik, hogy a tartalom nem elég pontos és egyértelmû megfogalmazású. Példaként ismét idézem: a karszt egészének fejlõdési környezetét az határozza meg, hogy annak magassági

3 helyzete milyen erózióbázisához képest, illetve az alakítja, hogy ezt a magasságkülönbséget milyen módon és gyorsasággal érte el." Az, hogy ebbõl a mondatból hiányolom a karsztfejlõdést befolyásoló egyéb tényezõkre való utalást, nem jelenti azt, hogy szerzõjérõl alapvetõ szakmai hiányosságokat tételezek föl. Csupán annyit, hogy állítása így nem elég pontos. Nem tudom továbbá, hogy Veress Márton mire alapozza, hogy én komolyan vagy nem komolyan azt gondolom, hogy mondjuk a Dunántúli-Középhegység és Északi- Középhegység karsztjainak eltérései a jelenlegi klimatikus (ill. az oligocén utáni klíma) és talajtani okokra vezethetõk vissza. Nem gondolok, de eleve nem is gondolhatok ilyet, hiszen tanulmányának kifogásolt részébõl, az angol nyelvû tartalmi kivonattól eltekintve, még az sem derül ki, hogy a szóbanforgó középhegységi karsztok egyátalán hol vannak?! Bizony a dunántúli típusnál nincs meg az autogén ill. allogén jelleg ( ). Erre legjobb példaként a Bakony fedett karsztos területei említhetõk. Ismét fölteszem a kérdést: Milyen karsztok tehát a fedettek? Hogy nem önállóak (autogének), az világos. De hogy nemönállók (allogének) sem?! Azon állításommal kapcsolatban, miszerint a Bakony-erdõ jellegû karsztok kis területû mészkõ- és dolomitrögein még teljesen fedett állapotukban sem jöhetett létre számottevõ méretû felszíni víz- és völgyhálózat (Hevesi A. 1991a) meg kell jegyeznem, hogy ezt külön-külön egy-egy rögre vonatkoztattam és vonatkoztatom. Ha nem így érthetõ, akkor világosabban kellett volna fogalmaznom. Sehol sem írtam azt, hogy karsztformák csak a legterjedelmesebb hátú hegytömbökön fordulnak elõ, hanem, hogy a Bakony-erdõ jellegû karsztok jelentéktelen felületû sasbércein átörökléssel kialakult, töbörsoros karsztvölgyek nincsenek, s a szétszórtan ritka víznyelõ- és oldásos töbrök is csak a legterjedelmesebb hátú hegytömbjeik egyikén-másikán fordulnak elõ. (Hevesi A. 1991a, 35. o.) Ami pedig az azokba mélyülõ ritka víznyelõ- és oldásos töbrök -et illeti, legalább az elõbbiekrõl föltehetõ, hogy azokat nem oldásos eredetûeknek tartom, sõt azt sem zártam ki sehol, hogy fedett karsztos formák. (Veress Márton-nak a töbörkezdeményezések -re tett megjegyzése jogos. De talán hihetõ, hogy e sajtóhibát nem én kezdeményeztem ) Végképp nem tudok mit kezdeni Veress Márton következõ észrevételeivel: 1. Hevesi A. miután a fedett karszt formakincsét nem ismeri fel, a hegység karsztos formáit az autogén és az allogén karsztok formáinak felhasználásával akarja leírni. 2. A fedett karszt formái között víznyelõket vél felismerni. 3. a batükaptúra hátrálás a fedett karsztokra nem jellemzõ és azért nem, mert itt nem az allogén karsztokra jellemzõ mélybe-fejezõdés esete áll fenn Kérdése tehát, hogy lehet-e vagy nem fedett karsztokon víznyelõ és lehetséges-e azokon a mélybe-fejezõdés hátrálása? Tudomásom és a karsztkutatás más, nálam nevesebb képviselõi (Jakucs L. 1971) szerint: igen! (2. ábra, Jakucs L. 1971) Fölismerõképességemrõl pedig csupán annyit, hogy szóbanforgó összegzõ tanulmányom II. részében (Hevesi A. 1991b) több helyen említést teszek a Bakony fedettkarsztos részeirõl és azok formakincsérõl. Ami a rögös platform típusú és az eugeoszinklinális típusú karsztokat illeti, annak ellenére, hogy Veress Márton Komantina V. (1982) tanulmányára hivatkozik aki a válasz irodalom jegyzékében mint Komatina, N. (1982) szerepel ilyenek nincsenek. Valószínûleg a fordítás pontatlan; maga a karbonátüledékes kõzet, amely kialakulása után karsztosodik, lehet rögös platform vagy eugeoszinklinális típusú, a karszt nem, hacsak nem föltételezünk sekély-, vagy mélytenger alatti karsztosodást.

4 Sajnos Veress Mártonnak a maradványbarlangokkal kapcsolatos megjegyzésemre adott válasza után sem világos számomra, hogy szerinte mi igazán a maradványbarlang és a barlangmaradvány. Részben azért, mert ezeket eredetileg zárt üregek -bõl származtatja. A zárt üreg megjelölés azt jelenti, hogy abba oldószer(víz) a felszín felõl nem juthat be, holott ezek az üregek az áramló karsztvíz övében vannak, és ezeket a fölszálló hévizek kialakította üregeket kivéve leszálló hidegvizek hozzák létre. A maradványbarlang és a barlangmaradvány fogalmának pontosan definiált -ságára vonatkozóan idézem a szerzõt: Maradványbarlang: Az áramló karsztvízövben kialakult olyan üreg, amely a bezáró kõzet pusztulásával felnyílott ( ) Barlangmaradvány: A maradványbarlang mennyezetét veszti. E képzõdmények néhány méteres hosszúságú, nem lefolyástalan, néhány deciméteres mélységû, függõleges sziklafelületekkel határolt formák. [Veress Márton (1999): Az Északi-Bakony fedett karsztja 157. o.] Ami a mészkõ oldódás nélkül történõ felületi pusztulását illeti, igaz, hogy a mészkõ köztudottan elég ellenálló, de száraz területeken, azaz a térítõi, mérsékelt-övezeti és sarkköri sivatagokban aprózódása jelentõs. Az pedig, hogy a szóbanforgó terület a Hódos-éri Likas-kõ környéke, nemcsak az általam észrevételezett szövegrészbõl (Veress M. 2000, 4-5. o.), de az egész értekezésbõl sem derül ki, mivel e barlang neve a vitatott tanulmányban egyetlen egyszer sem fordul elõ, ideértve az ábraaláírásokat is! S hogy az 5. ábra Bakonyból hozott példa, arra is csak az ábraaláírás formációneveibõl lehet következtetni! Ismét végigelemeztem Balázs Dénes (1984) szóbanforgó tanulmányát, de a 89. oldalon egyetlen olyan utalást sem találtam, amely szerint a karsztos szigethegyek a felszíni vízfolyásokat gátolnák. A tanulmány 1. ábrájából - amely nem a 83., hanem a 88. oldalon található számomra az tûnik ki, hogy nemcsak a karsztos szigethegyek, hanem általában a mészkõfelszínek elnyelik a vizet. Nem hiszem, hogy ez ugyanazt jelentené, mint a felszíni vízfolyások gátolása. Ami a mélybe-fejezõdés (batükaptúra) és a víznyelõképzõdés kérdéskörét illeti, e páros tárgykör mindkettõnk részérõl külön vitaindító tanulmányt érdemelne, természetesen más szakemberek hozzászólását is remélve. Egyszerûen szólva Jakucs László (1971) és Veress Márton (1999, 2000) fõleg alulról, én inkább fölülrõl közelítettem meg a mélybe-fejezõdés és víznyelõképzõdés folyamatainak föltárását (Hevesi A. 1978, 1980, 1986, 1990). Úgy vélem, a két megközelítés eredményei nem semmisíthetik meg egymást. Természetesen lehetséges, hogy valamely víznyelõ vízelvezetõ járatai az áramló karsztvíz üregeibõl alakultak, ill. alakulnak ki. Fõleg olyan emelkedõ hegységben, ahol a korábbi karsztvízszintben képzõdött és kiszáradt üregek a felszín közelébe kerülnek, és akár valamely vegyes karszt nemkarsztos térszínrõl érkezõ patakját, akár valamely fedett karsztról átöröklõdõ völgy vizét megcsapolják. Azonban lehetségesnek tartom a víznyelõképzõdést az áramló karsztvíz szintjében kialakult üregek nélkül is. Ha jól értem Veress Márton ezzel kapcsolatban tette föl azon kérdéseit, amelyek megválaszolásáért hálás lenne nekem: a felszíni vízfolyás miért oldóképes pont azon a helyen, ahol a járat kialakul és miért oly módon old, hogy járat alakul ki? ( ) az eróziós hatás miért pont járat kialakulással jár? Elõrebocsátva, hogy hálája jellegét már volt szerencsém megtapasztalni, és ezért arra nem tartok igényt, a válaszadást azért megkísérelem. Valamely nyílt vegyes karszt nemkarsztos felszínérõl vízfolyás érkezik a mészkõtérszín peremére. Hordaléka is, oldóképessége is van. Ez utóbbit szintén hozza magával, de mert nemkarsztos kõzeteken folyik keresztül, azt nem használhatja. Csak pont ott foghat oldásba, ahol eléri a mészkövet. Ott sem mindenütt egyformán, hanem a kõzet rétegzettségéhez,

5 szerkezeti mozgások kialakította repedéshálózatához igazodva. S a repedések egy részét tágítja oldásával és hordalékával járattá. Azért járattá, mert az így megtámadott repedések tágulása leginkább efféle üreget, folyosót, kürtõt eredményez. Az elõzõekhez kapcsolódva megismétlem, hogy képtelenségnek tartom Veress Márton azon állítását, hogy víznyelõk továbbfejlõdve vakvölggyé, víznyelõbarlanggá alakulhatnak. Vakvölggyé a nemkarsztos térszínrõl érkezõ vízfolyás völgye változik, miután vize mélybe-fejezõdött. S nem a víznyelõ alakul víznyelõbarlanggá, hanem a víznyelõ amely inkább felszíni, mint felszínalatti karsztforma felszínalatti folytatásában jön létre a víznyelõbarlang. Ide tartozik az általam fölvetett Pénz-pataki-, Örvény-kõi-, Csipkés-kúti és Bolhási-víznyelõ minémûségének kérdése is. Igaz, hogy Veress Márton nem írta azt, hogy ezek nem víznyelõk. De azon kitételébõl, amely szerint A víznyelõk ( ) a karszt átöröklõdött völgytalpain sorakoznak az következik, hogy nem víznyelõk, hiszen nem völgytalpon sorakoznak, hanem vakvölgy végén nyílnak. Részemrõl tehát nem történt csúsztatás, mindössze Veress Márton fogalmazása pontatlan! Ami az átöröklött völgyek soros töbreit illeti, sem a Veress Márton által megjelölt tanulmányaimban (1980, 1986), sem másutt, (1990, 1991a, b, 1997) nem állítottam azt, hogy azok minden esetben hajdani víznyelõkbõl jöttek létre, azt viszont igen, hogy többségük azokból alakult tovább. A szakadéktöbrök nagyságával kapcsolatban tett észrevételemre Veress Márton válasza így hangzik: a kicsi ember is meg a nagy is, ember. Igaz, de a kifogásolt meghatározás szellemében a szakadéktöbrök általa megadott mérettartományát (szélesség: 1-2 m, mélység: 1-2 dm; Veress M. 1999) figyelembe véve- a nagy ember nem ember, sõt a középmagas se. Ide tartozik a karsztvízszint ingadozásának kérdésköre is. Veress Márton válaszában azt írja: Nem tudom miért fontos a karsztvízszint ingadozás a járatképzõdésben. A karsztvízszint ingadozása az áramló karsztvíz övének mélységingadozásával jár. Vagyis azzal az ott zajló üregesedés szintje is váltakozik. Ami a mélybe-fejezõdés és a karsztvízszint mélységének általam fölvetett kapcsolatát illeti, hiába szeretné tudni Veress Márton annak a nevét, aki megmondta nekem, hogy miért pont 2 m-es szintkülönbség kell a folyamathoz. Nem mondta senki. Én sem tudom. De e szóbanforgó szintkülönbségrõl mindig kérdõjelesen írtam. Így: Ha az átöröklõdés pillanatában, vagyis akkor, amikor a nem-karsztos felszín vízfolyásának medre a mészkövet eléri, a karsztvíztükör közvetlenül a felszín közelében (legföljebb 1 m mélységben?) helyezkedik el, (Hevesi A. 1980) Ha az átöröklés kezdetekor a karsztvíztükör és az átöröklõdõ vízfolyás medrének szintkülönbsége nagy (több mint 2 m?) (Hevesi A. 1984) Ha az átöröklõdés kezdetekor a karsztvíztükör és az átöröklõdõ vízfolyás medrének szintkülönbsége nagy (az év túlnyomó részében legalább 2 m? ) (Hevesi A. 1986) A víznyelõképzõdéssel kapcsolatban Veress Márton nem érti, hogy miért említem egyik helyen a mederbeli elszivárgás szerepét, máshol a meder agyagos üledékeinek szivárgásgátló hatását. Akkor a két észrevétel közül melyiket, hogyan kellene értelmeznem? kérdezi. Mert egyazon vízfolyás mederágyában is váltakozhatnak agyagos és kevésbé agyagos üledékû szakaszok. Veress Márton azon kinyilatkoztatás szerû állítását, hogy én nyilván nem tudok arról, hogy az általa említett bakonyi szurdokokban komoly vízelszivárgás van, kénytelen

6 vagyok megcáfolni. Tudok róla. Sõt, arról szintén, hogy, amint õ is írja, Viszont valóban vannak agyagos hordalékkal kitöltött völgytalp részletek, ahol nincs vízelszivárgás. Ezek után azt magyarázza meg valaki, miért tette föl az elõbb idézett kérdést?! Veress Mártonnak a Bükköt érintõ észrevételeimre adott válaszaihoz a következõ megjegyzéseket kell fûznöm. Úgy vélem elõzõ írásomban világosan megfogalmaztam, hogy Moldvay Lóránt (1969) elképzelése a Bükk diapírszerû fölboltozódásáról egyelõre nem igazolódott. Azt, hogy a hegység emelkedése és karsztosodása között nincs kapcsolat, nem állítottam. A hegység pereme felé haladva nem annyira a karsztosodás fiatalabb, hanem a keskeny hegységszegélytõl eltekintve a fedett karszt kihantolódása kisebb mértékû (Hevesi A. 1986, 1990). S ez nem csak a peremek felé történõ késleltetett emelkedés következménye és így bizonyítéka lehet, hanem egyidejû, de a peremek felé csökkenõ mértékû emelkedésé is. A Szinva nem szerintem, ahogy Veress Márton írja de a valóságban(!) - nem a Déli- Bükkben folyik, hanem, korábbi megjegyzésemet pontosítva, a Nagy-fennsík DK-i és a Kisfennsík DK-i részét választja el a Délkeleti-Bükktõl. Kétségtelen, hogy a Magyarország kistájainak katasztere (Marosi S. Somogyi S. 1990) II. kötetének 845. oldalán a Déli-Bükk vízrajzáról az áll, hogy Az Egertõl a Szinváig a Bükk-fennsík alatt eredõ patakok forrásvidékét foglalja össze. Mármint a Déli-Bükk vízrajza. Ettõl azonban a Szinva valóságos helye nem változik meg. Fõ forrásai a Nagy-fennsík DK-i tövében fakadnak, legnagyobb mellékpatakja, a Garadna a Nagy és a Kis-fennsík forrásaiból szedõdik össze. Végezetül: fönntartom mindazon megjegyzéseimet, amelyeket Veress Márton új nevezékrendszerével kapcsolatban eddig megtettem. Ennek indoklását megismételni fölöslegesnek tartom. Legföljebb hozzáteszem még, hogy az olyan formák és fogalmak, amelyeket Veress Márton karsztforma gyanánt Az Északi-Bakony fedett karsztja c. (1999) könyvének oldalán fölsorol és meghatároz, mint a víznyelõs jellegû víznyelõs töbör (álvíznyelõ), depresszió, áldepresszió, igazi depresszió, utánrogyásos áltöbör, álvíznyelõ töbör, víznyelõ típusú dagonya, víznyelõs töbör típusú dagonya szintén nem a világos, egyértelmû szaknyelv gazdagodását szolgálják, hanem további zavarodást okoznak. Ami pedig a szolgálást illeti, van másfajta szolgálat is, mint a komornyiké. De ahhoz szakmai alázat is szükséges. Befejezésül visszautasítom Veress Mártonnak azon kitételét, amely szerint elõzõ írásomban azt állítottam, hogy Õ nem szolgálja a tudományt. Dolgozzon tovább is a tudományért. Ehhez én is kívánok neki egészséget és lehetõséget. Valamint az eddigieknél szigorúbb önmércét! Hevesi Attila háziterep- és témaféltõ, vélt és valós érdek örzõ, az utóbbi évek egyszemélyes nyelvújító mozgalmának megindítója, a Bakony-erdõ jellegû karsztok fedett formakincsének föl nem ismerõje

7 Irodalomjegyzék Balázs D. 1984: Exhumált trópusi õskarszt Lapinha vidékén (Minas Gerias, Brazilia). Karszt és Barlang II. Budapest o. Chokoly J. 1930: A napsugár diadala. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet R-T., Budapest 314. o. 1978: A Bükk szerkezet- és felszínfejlõdésének vázlata. Földr. Ért. XXVII o. Hevesi A. 1980: Adatok a Bükk hegység negyedidõszaki õsföldrajzi képéhez. Földt. Közl o. 1984: Karsztformák kormeghatározásáról és mészkõhegységeink újharmadidõszak végi-jégkori arculatának megrajzolásában játszott szerepükrõl, a Bükk hegység példáján. Földr. Ért. XXXIII o. 1986: Hidegvizek létrehozta karsztok osztályozása. Földr. Ért. XXXV o. 1990: A Bükk felszínfejlõdése különös tekintettel a karsztosodásra. Magyar Földrajzi Társaság, Budapest, 137. o. 1991: a; Magyarország karsztvidékeinek kialakulása és formakincse I. Földr. Közl. CXV o. 1991: b; Magyarország karsztvidékeinek kialakulása és formakincse II. Földr. Közl. CXV o. 1997: A Bükk. Pannon Enciklopédia, Magyarország földje, Budapest, Kertek 2000, o. Jakucs L. 1971: A karsztok morfogenetikája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 310. o. 1977: A magyarországi karsztok fejlõdéstörténeti típusai. - Karszt és Barlang I-II. Budapest, o. Marosi S. Somogyi S. 1990: Magyarország kistájainak katasztere II. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest, o. Moldvay L. 1969: A neotektonikus felszínalakulás jelenségei a magyarországi középhegységekben. MÁFI Évi Jel rõl o. Veress M. 1999: Az Északi-Bakony fedett karsztja. A Bakony természettudományi kutatásának újabb eredményei, 23. Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc, 167. o. 2000: Középhegységi karsztok néhány típusa. Földr. Közl. CXXIV o.