KOMMUNIKÁCIÓS JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

Átírás

1

2 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY SZAK Nappali tagozat Regionális kapcsolatok és pályázati kommunikátor szakirány KOMMUNIKÁCIÓS JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS MAGYARORSZÁGON Készítette: Bodorkós Tamara Beáta Budapest,

3 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS... 4 II. KOMMUNIKÁCIÓ A kommunikáció fogalmi köre A kommunikáció folytonossága, folyamata A kommunikáció szintjei Tömegkommunikáció... 8 III. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPJOGOK A kommunikációs alapjogok A kommunikációs alapjogok általános jellemzői IV. NEMZETKÖZI KITEKINTÉS A vélemény és a sajtószabadság kialakulása Az információszabadság kialakulása V. SZABÁLYOZÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN Az Emberi Jogok Európai Egyezménye Az Európai Unió Alapjogi Chartája Fehér Könyv Információs társadalom Audiovizuális és médiapolitika Az elektronikus hírközlés A versenyjog szabályozása Szerzői jog Védjegy Adatvédelem Internet szabályozás Reklámjog VI. KOMMUNIKÁCIÓS JOGOK MAGYARORSZÁGON Alkotmányi szabályozás A véleménynyilvánítás szabadsága A sajtószabadság Az információszabadság VII. ÖSSZEFOGLALÁS

4 I. BEVEZETÉS A kommunikációtudomány alaptétele, hogy nem tudunk nem kommunikálni. Bizonyosan állíthatjuk, hogy a kommunikáció szabályozására rohanó világunkban, az információs társadalomban mindenképpen szükségünk van, hiszen információk mérhetetlen mennyisége jut el hozzánk nap mint nap. Ezeket mindenképpen szűrni kell és a média által közölt információknak meg kell felelnünk a társadalom elvárásainak, normáinak, azoknak valamely értéket kell képviselniük. A médiakutatókat már hosszú ideje foglalkoztatja, hogy vajon a média milyen hatással van a társadalomra. Vagy éppen a társadalom van hatással a médiára? Ha közelebbről megvizsgáljuk ezt a kérdéskört, láthatjuk, hogy mindkét feltevésnek van realitása. Azok, akik arról beszélnek, hogy a médiának társadalomformáló hatása van, általában arra hivatkoznak, hogy a média átalakította a szabadidő-gazdálkodást illetve ma már a média vált a világról szerzett információink legfontosabb forrásává. Mások viszont inkább úgy gondolják, hogy a társadalomnak van médiaformáló szerepe. Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy azok a tartalmak, amelyek nem tetszenek a közönségnek, hamar eltűnnek a kínálatból. A társadalom a médián keresztül közvetíti azokat a normákat, amelyek erkölcsösnek és elfogadhatónak tart. (Bajomi-Lázár [2008]) Kérdés tehát az, hogy a média formálja a társadalmat vagy a társadalom a médiát? Milyen mértékben és hogyan van szükség a média szabályozására? Elég a média szabályozása, vagy ki kell terjeszteni mindezt a kommunikációra is? Szabályozható-e egyáltalán a kommunikáció és a média minden szegmense úgy, hogy az ne sértse az alapvető jogokat? Milyen tényezők és események vezettek a média és kommunikáció szabályozásához? Magyarországon a rendszerváltozás óta nemcsak a társadalom, a gazdaság és a politikai környezet ment keresztül jelentős változásokon, hanem jogrendszerünk is. Az élet minden területe átalakuláson ment át, a rohamos fejlődéssel a jogalkotásnak is lépést kellett, kell tartania. Jogalkotásunkra jelentős hatással volt továbbá az Európai Unióhoz való csatlakozásunk, amely azóta újabb jogharmonizációs feladatokkal látja el a jogalkotókat. Az változásokhoz nagyban hozzájárult a kommunikáció szerepének erősödése. Egyre több az információ, egyre nagyobb szerepe van a nyilvánosságnak, az emberek egyre inkább igénylik a tájékoztatást. Az internet térhódítása óta pedig különösen megnő az emberek információval való ellátottsága és megjósolhatatlan milyen mértékű információ- 4

5 áradat vár ránk a jövőben. (Buday-Sántha [2007]) Kérdés az, hogy mennyire volt elévült a korábbi szabályozás és mennyiben hoz újat a számos hazai és nemzetközi vitát kiváltó Alkotmány és Médiatörvény. Az aktualitásuk és középpontba kerülésük miatt is választottam dolgozatom témájának a kommunikációs jogokat, amelyeket az Európai Unió irányelvek útján szabályoz, míg Magyarországon az alaptörvény szabályozza őket. Dolgozatomban a fogalmi áttekintések után a három nagy kommunikációs alapjogra: a véleménynyilvánítás szabadságára, a sajtószabadságra és az információszabadság jogokra fogok koncentrálni az Uniós és a magyar szabályozás tekintetében. Úgy gondolom ezen alapjogok mélyrehatóbb ismeretére napjainkban amikor a véleménynyilvánítás egyik formája, a tüntetés egyre gyakoribb; amikor rádiócsatornák szűnnek meg, és újak kapnak helyet a frekvenciasávokon; amikor a médiában egyre több az erőszak, az agresszivitás, a pornográfia; amikor az internet ontja magából az információkat égetően nagy szükség van. 5

6 III. KOMMUNIKÁCIÓ Ahhoz, hogy kommunikációs jogokról beszélhessünk, tisztáznunk kell a kommunikáció fogalmát. Az, ahogy ma használjuk, nagyjából a XX. század terméke. A szónak a mai napig nincs egységes fogalmi köre, noha számtalan tudományág definiálta már, jogtudomány általi meghatározással mégsem találkozhatunk. 1. A kommunikáció fogalmi köre A kommunikációnak napjainkig nincs általánosan elfogadott fogalmi köre. Mind a köznapi, mind a szakmai-tudományos nyelvhasználatban eltérő tartalmakat hordozhatnak, azaz sok más társadalomtudományi fogalomhoz nincs egységes, normaként kezelhető meghatározásuk. (Gálik Polyák [2005] 17.o) A kommunikáció mindennapjaink része. Kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatóként megtanultam, hogy lehetetlen nem kommunikálnunk. Ez a kommunikációtudományok alapvető tétele. A kommunikáció latin jövevényszó. Mindeddig nem találtak rá helytálló megfelelőt a magyar nyelvben, hiszen a latin kifejezésben a közösség, a tudás, valamint a felelősségvállalás egyaránt benne van, és nincs benne, csak odaképzeljük a közvetítést, a cserét és hasonlókat. A kommunikáció jelenségszféráját manapság szinte parttalannak látjuk: csakugyan, mi nem kommunikáció? kérdezhetné bármelyikünk. És elég nehéz megadni a választ rá úgy, hogy a baráti beszélgetéstől a tévéközvetítésig, a méhek táncától a kabáthajtókára tűzött jelvényig minden jelenség megtalálja a maga helyét e kavalkádban. (Horányi [2003] borító) A kommunikáció egy másik megközelítése szerint általános értelemben tájékoztatást, hírközlést, illetve információk közlését vagy cseréjét jelenti az erre szolgáló eszköz, illetve jelrendszer útján, valamint felfogható összeköttetésként, kapcsolatként vagy érintkezésként, továbbá adott közlésben való közös részvételként. A kommunikáció e felfogásban nemcsak az emberek, hanem az állatok, a növények általi információátadást is magában foglalja. (Drinóczi [2005] 53.o.). 6

7 George Gerbner, a kommunikációkutatás egyik nagy alakjának meghatározása szerint: a kommunikáció üzenetek révén megvalósuló társadalmi interakció. (Gálik- Polyák [2005] 17.o.) Amennyire Gerbner szűkszavúan fogalmaz, Weaver annyira kiterjeszti a kommunikáció fogalmát. Szerinte a kommunikáció fogalmába belefoglalunk minden olyan eljárást, amellyel egy tudat behatást gyakorol egy másikra. Ez tehát nemcsak az írott és élőbeszédet öleli fel, hanem a zenét, a festőművészetet, a színházat, a balettet is, tulajdonképpen mindennemű emberi viselkedést. (Buday-Sántha [2007]) Buday-Sántha Andrea megfogalmazása szerint a kifejezés bármely formájában, tartalommal és módon megvalósuló üzenet illetve információ átadás [2011] A fenti meghatározásokból jól látható tehát, hogy a kommunikáció fontos része életünknek. Számtalan meghatározásával találkozhatunk a szakirodalomban, de kijelenthetjük, hogy a kommunikáció mindenképpen közlést, tájékoztatást jelent akár szűkebb, akár tágabb értelemben vizsgáljuk. 2. A kommunikáció folytonossága, folyamata Dean C. Barnlund A kommunikáció tranzakciós modellje c. értekezésében kifejti, hogy a kommunikáció folytonos. Szerinte a fizikai világgal vagy más emberi lényekkel való kommunikáció nem dolog, még csak nem is diszkrét aktus, hanem az élet folytonos feltétele, olyan folyamat, amelynek árapálya környezetünk változásaihoz és szükségletünk fluktuációihoz igazodik. [ ] E folyamatnak nincsen sem kezdete, sem vége, még alvás közben vagy érzékszervek kiesése esetén sem, mert az ember nem statikus, hanem homeosztatikus mechanizmus. (Horányi [2003]) A kommunikációs folyamat modellje szerint a kommunikációban mindig jelen van egy adó, aki a csatornán keresztül küldi a jelet a vevőnek, aki a jelet üzenetté alakítja és válaszol rá. Az üzeneteknek konkrét tárgya és tartalma van, a közlésnek van eszköze, a kommunikációnak pedig célja, valamint hatása. 7

8 3. A kommunikáció szintjei A kommunikáció szintjeivel azért fontos foglalkozni, mert ezek határozzák meg, hogy ki a kommunikáció alanya, milyen szintű a kommunikáció. Ezek szerint a kommunikáció öt szintje: a) személyen belüli kommunikáció az egyén saját, intim, belső kommunikációja b) személyek közötti kommunikáció az egyének közötti lezajló kommunikációs folyamat c) szervezeti kommunikáció a szervezetek kommunikációja (alanyai lehetnek pl. társadalmi, gazdasági, politikai vagy civil szervezet) d) társadalmi kommunikáció a társadalmi egységek társadalmi méretű kommunikációja (alanyai lehetnek pl. szervezetek, érdekképviseletek) e) globális kommunikáció a globális egységek világméretű kommunikációja (szervezetek, vállalatok, országos és nemzetközi szervezetek, közösségek) (Buday- Sántha [2007]) 4. Tömegkommunikáció A kommunikáció szintjeinél jól látható, hogy a legnagyobb hatással a tömegkommunikáció bír, hiszen ez gyakorolja a közvéleményre a legnagyobb hatást, befolyásolva ezáltal az emberek döntéseit és véleményét. Így vált a média hatalommá, az egyes médiumok pedig a tömegmédia részévé, amely a tömegkommunikáció eszközeit foglalja magában. Sándor Imre szerint: tömegkommunikáción, a kommunikációnak azt az intézményes megjelenési formáját értjük, amely során a közlések nyilvánosan terjesztett eszközök (médiák) útján, indirekt és egyoldalú módon, egy diszperz (szétszórt) publikum (tömeg) felé kerülnek közvetítésre. A tömegmédiában zajló tényleges kommunikációs folyamat úgy tűnik, elkerülhetetlenül tömegszerű viszonyokat alakít ki feladó és vevő között. Ez a viszony szükségszerűen egyirányú és személytelen, s a legtöbb tömegkommunikáció 8

9 központosított ipari vagy bürokratikus szervezetektől ered, melyek távol esnek megcélzott vevőiktől. (Horányi [2003]) A tömegkommunikáció a kommunikáció folyamatától eltéréseket mutat. A tömegkommunikációban a feladó meghatározóan professzionális kommunikátor (újságíró, producer), aki médiaszervezetek vagy más személyek, esetleg intézmények alkalmazásában állnak, akik kiválasztás útján kerülnek a médiába, a nyilvánosság elé. Az üzenetek a tömegtermelés folyamatában jönnek létre; nem sok váratlan, egyedi vagy kreatív, spontán dolgot tartalmaznak. Egy munkafolyamat termékei, amelyek csereértékkel és használati értékkel bírnak, ezáltal eladható áruvá válnak. IV. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPJOGOK Arról, hogy mi tartozik a kommunikációs alapjogok közé, számtalan vita folyik. Egyes vélemények szerint csak a véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtószabadság és az információszabadság tartozik ide, más vélemények viszont ide sorolják a gyülekezés-, az egyesülés-, a lelkiismeret- és a vallás szabadságát is. Mind a köznyelv, mind a jogi nyelv, a különböző országok idevonatkozó szabályait és a nemzetközi jog is más-más kifejezéssel, elnevezéssel illeti ezeket a jogokat. A magyar jogi terminológiában sajtón a hagyományos nyomtatott, valamint a rádiót és televíziót magában foglaló elektronikus sajtót egyaránt értjük. Ugyanakkor a hazai köznyelv a sajtót inkább csak a nyomtatott sajtótermékekkel (újságokkal) azonosítja, míg a média kifejezést főként a rádióra és a tévére használja. Az angol és a német szóhasználatban éppen ellentétesen a média (media, Medien) a nyomtatott és az elektronikus sajtót átfogó kategória. Bár a magyar jogi nyelvben még nem bevett a kommunikációs jogok elnevezés, mégis élhetünk talán vele, hiszen mindhárom jogi szabályozás alapját a kommunikáció, a közlés jelenti. (Halmai [2001]) 9

10 1. A kommunikációs alapjogok Az alapjogok ún. kommunikációs jogi jellege (véleménynyilvánítás szabadsága, információs szabadság, egyesülési és gyülekezési jog, lelkiismereti és vallásszabadság, tudományos és művészeti élet szabadsága, a tanítás szabadsága) azért igényel mélyebb vizsgálatot, mert manapság egyre többször felvetődik a kérdés, hogy mely jogok tartoznak a kommunikációs alapjogok jogegyütteséhez. [34/1994. (IV. 24.) AB határozat]. A kommunikációs alapjogok a legszélesebben értett kommunikációnak, azaz bármilyen tartalmú és formájú kifejezés szabadságát garantálják. A kommunikációs jogok körébe tartozó egyes jogosultságok átfogó kategóriájaként ezért a véleménynyilvánítás helyett indokolt a tartalmilag általánosabb érvényű kifejezés szabadságáról beszélni. (Gálik-Polyák [2005] 57.o.) A kifejezés szabadsága körében egyidejűleg, egymást nem kizárva - az egyéni véleménynyilvánítás, a saját törvényei szerint kialakuló közvélemény, és ezekkel kölcsönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra épülő véleményalkotás lehetősége élvez alkotmányos védelmet. (AB határozat 30/1992. (V. 26.)) A kommunikációs alapjogok anyajogának tekinthetjük a véleménynyilvánítás szabadságát. A jelenleg hatályos Magyar Köztársaság Alkotmánya és Alkotmánybírósága a kommunikációs jogok körébe a következő alapjogokat sorolja: - a szólásszabadságot, azaz a technikai és intézményi, szerkesztői, közvetítés nélküli kommunikáció szabadságát, - a sajtószabadságot, amely az összes médium szabadságára vonatkozik, - a sajátos közlésformák szabadságát, mint a művészi, irodalmi alkotás létrehozásának és terjesztésének szabadságát, illetve a tudományos alkotás szabadságát és a tudományos ismeretek tanításának szabadságát, - a lelkiismereti és vallásszabadságot, ezek azonban részben kommunikációs vonatkozásúak csak, - a gyülekezési jogot, amely lehetővé teszi a vélemények közösségi kifejezését, valamint - az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát, ami abban különbözik más kommunikációs jogoktól, hogy alanya nem a véleménymondó, hanem a közönség. (Gálik Polyák [2005]) Az Alkotmánybíróság 30/1992. (V.26.) határozatában így nyilatkozik ezekről a jogokról: Ez a jogegyüttes teszi lehetővég az egyén megalapozott részvételét a társadalmi 10

11 és politikai folyamatokban. Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozzák, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum, hanem a társadalom életében is megmutatkoztak és az emberiség fejlődésének sok szenvedéssel járó zsákutcájába vezettek. Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele. 2. A kommunikációs alapjogok általános jellemzői a) Minden alapjog kommunikációnak minősül, de nem minden kommunikáció jelenti egyben az alapjog gyakorlását. Ahhoz hogy ez bekövetkezzen, az alapjogi jellegben (az alapjogot egyénnek kell gyakorolnia és az állammal szemben kell megnyilvánulnia) és a funkcióban (mindig valamilyen benyomás, érzés, gondolat továbbítását kell szolgálnia) megnyilvánuló feltételeknek kell együttesen fennállniuk. Amennyiben ezek nincsenek jelen a kommunikációban, nem lehet kommunikációs jogokról beszélni. (Drinóczi [2005]) Az alapjogok jellemzőihez tartozik az állammal szembeni érvényesíthetőség, az államhatalom korlátozása és egyben kötelezése. Az alapjog az államot fogalmilag nem illetheti meg, arra tehát az állam vagy szervei nem hivatkozhatnak. [ ] Az állami tartózkodás követelménye az informálódás vagy tájékozódás szabadságának fogalmával összefüggésben magyarázandó meg. E szabadság megfogalmazható az egyénnek a közérdeklődésre számot tartó adatok iránti tájékozódási (informálódási) jogaként. [ ] Az informálódási szabadság tárgya a nyilvános adat, ami az összes olyan adat, tény, információ, amelyhez szabadon hozzá lehet férni, és az egyén általános tájékozódási igényét elégíti ki. Ilyen adatoknak minősülnek a közérdekű információk, a közérdekből nyilvános adatok, a nyilvánosnak minősített személyes adatok köre, illetve az ezekbe nem tartozó bármilyen területről származó egyéni érdeklődésre számot tartó b) A véleménynyilvánítás szabadsága a kommunikáció egyik megnyilvánulási formája, és akkor valósul meg, ha a gyakorlatban a vélemény eljut a befogadóhoz Ádám Antal a véleménynyilvánítás szabadság anyagjogi szerepe miatt tartja indokoltnak azt, 11

12 hogy egy kibővített megjelölést, a kifejezés szabadságát használjuk inkább. Kijelenthetjük azonban azt is, hogy a kommunikációs jogoknak nem mindegyik aspektusa jelent közvetlen kapcsolatot a kifejezés szabadságával. Ilyen esetek például, amikor egy tevékenységnek nem főcélja a vélemény kinyilvánítása, ahhoz azonban mégis szorosan kapcsolódik. Drinóczi [2005]) V. NEMZETKÖZI KITEKINTÉS Az alapjogok történelme nem nyúlik vissza hosszú időkre, a 18. század második felében már mind Európában mind az Egyesült Államokban találkozhatunk olyan jellegű javaslatokkal, szabályokkal, amelyek a vélemény-, a sajtó-, a szólás-, és később majd az információszabadságot említik, szabályozzák. (Kardos [2001]) 1. A vélemény és a sajtószabadság kialakulása A vélemény és sajtószabadság magában foglalta és saját érvényesülésén keresztül biztosította, természetesen a különböző korok viszonyainak megfelelően, az állam passzív szerepvállalásával, a közt érdeklő információkhoz való hozzájutást. (Kardos [2001]) A felvilágosodás és a liberalizmus idején az e jogokban hívők számtalan hosszú harcot vívtak a cenzúrával szemben, amely alapjaiban gátolta e jogok működését. Noha a harcok Európa országaiban dúltak, a tiltakozás eredményei írásban először az Egyesült Államokban jelentek meg ban a virginiai alkotmány alapjogi kódexe fogalmazta meg e jogokat, majd december 15-én az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányának Bill of Rights néven való első kiegészítése mondja ki, hogy: A Kongresszus nem alkot törvényt vallás alapítása vagy vallás szabad gyakorlásának eltiltása tárgyában; nem csorbítja a szólás- vagy sajtószabadságot; nem csorbítja a népnek a békés gyülekezéshez való jogát, valamint azt, hogy a kormányhoz forduljon panaszok orvoslása céljából. 12

13 Az amerikai alkotmány ezen kiegészítése magában foglalta a szólásszabadságot (free speech) és a sajtószabadságot (freedom of the press), de mára már a kifejezés szabadsága freedom of expression) terjedt el. Ez már magában foglalja a vallás-, szólás-, a sajtó- és a gyülekezési szabadságot, valamint a panaszjogot, a filmkészítés és rádiózás szabadságát, az egyesülési jogot, valamint az egyéneknek és a sajtónak a bírósági tárgyaláson való részvételi jogát. (Halmai [2001]) Európában majd csak a francia forradalom kezdetén Mirabeau Az emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának 11. cikkelye mondta ki elsőként a szólás- és sajtószabadságot. Gondolatainak és véleményének szabad kinyilvánítása az ember egyik legbecsesebb joga. Így tehát minden polgár szabadon nyilatkozhat szóban, írásban, nyomtatásban; de törvényben megállapított minden esetben felelős azért, ha visszaél a szabadsággal. A deklaráció kifejezi egyrészt a véleményszabadság kitüntetett jellegét, ami még az alapvető jogok között is kiemelt helyzetet jelent. A véleménynyilvánítás szabadságát kiterjeszti másrészt az elérhető összes közlési formára, médiumra. Végül pedig utal arra, hogy e szabadság nem korlátlan, és a törvényben meghatározott korlátok megsértése a véleményt nyilvánító felelősségre vonását alapozza meg. A véleményszabadság szabályozásában e szempontok ma is irányadók. (Gálik-Polyák [2005.] 54.o.) A francia forradalom után is azonban még évtizedeknek kellett eltelnie, hogy eltűnjön a formális cenzúra. Az új politikai eszmék, művészeti alkotások továbbra is üldöztetésre (pl. elkobzásra) számíthattak. Még mindig nehéz volt a laplapítás, a tartalomhoz közvetlenül nem kapcsolódó személyek (pl. nyomdász, szerkesztő, laptulajdonos) büntetőjogi felelőssége továbbra is fennállt. A 20. században a szólás és a sajtó hagyományos szabadságát kiterjesztették más kifejezési formákra, beleértve az elektronikus médiát (a rádiózást, a televíziózást és az újabb hírközlési technológiákat). Ezen felül egyes alkotmányok kifejezetten a szólásszabadság részének tekintik a tájékozódás szabadságát (az információhoz jutás szabadságát). Ez a helyzet például a német Alaptörvény esetében. Más országokban a tájékozódás szabadságát beleértik a szólás szabadságába. Ez a kiterjesztés a közlő helyzetén és szempontjain túlmegy, és az állampolgárok közösségét illető tájékozódási jogra utal. A kommunikációs szférában intézményes szabadság illeti meg a sajtót, a könyv és más sajtótermékek kiadását, a rádiózást és a televíziózást, az internetet. Ennyiben a tömegtájékoztatás, a kommunikáció szabadsága ezen intézmények szabadságának 13

14 terméke. A szólás akkor szabad, ha megfelelő biztosítékok állnak rendelkezésre ezen intézmények szabad és független működéséhez. (Sajó [2005] 14. o.) A 20. században született nemzetközi emberi jogi dokumentumok már a modern kori alkotmányok megoldásait követik. Ezek közül az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata volt az első, amely 19. cikkében foglalkozott a tág ételemben vett kommunikáció szabadságával: (Buday-Sántha [2007]) Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon. Az ugyancsak az ENSZ keretében, 1966-ban elfogadott Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 19. cikkelye az 1948-as Nyilatkozathoz hasonlóan deklarálja a kommunikáció szabadságát és vele együtt a nézetek miatti zaklatás tilalmát és az információs szabadságot: 1. Nézetei miatt senki sem zaklatható. 1. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra ez a jog magában foglalja mindenféle adat és gondolat határokra való tekintet nélküli szóban, írásban, nyomtatásban, művészi formában, vagy bármilyen más tetszése szerinti módon történő keresésének, megismerésének és terjesztésének szabadságát. 2. Az e cikk 3. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása különleges kötelességekkel és felelősséggel jár. Ennélfogva az bizonyos korlátozásoknak vethető alá, ezek azonban csak olyanok lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten megállapít és amelyek lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten megállapít és amelyek a) mások jogainak, vagy jó hírnevének tiszteletben tartása, illetőleg b) az állambiztonság vagy a közrend, a közegészség vagy a közerkölcs védelme érdekében szükségesek. Jól látható, hogy az Egyezmény már nyilatkozik a véleményszabadság korlátozásáról is, ezek azonban csak olyanok lehetnek, amelyek a törvény kifejezetten megállapít. A 20. cikk (2) bekezdése már azt is kimondja: Törvényben kell megtiltani a nemzeti, a faji, vagy a vallási gyűlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat. 14

15 A regionális nemzetközi megállapodások közül az 1950-ben aláírt Emberi jogok európai egyezménye volt az első, amelynek 10. cikke a következőképpen szól a kommunikáció szabadságáról: 1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. E jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és átadásának szabadságát országhatárokra tekintet nélkül, és anélkül, hogy ebbe hatósági szervnek joga lenne beavatkozni. E cikk nem képezi akadályát annak, hogy az államok a rádió, mozgókép vagy televízió-vállalatok működését engedélyezéshez kössék. 2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi integritás, a közbiztonság, a zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas információ közlésének megakadályozása, a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából. Mint látható, e cikkely külön is szól a rádiózásról és televíziózásról, megengedve, hogy az államok a rádió-, mozgókép- vagy televízió vállalatok működését engedélyhez kössék. Ugyanakkor a gondolat gazdája számára biztosított gondolatszabadságot az Egyezménynek a vallásszabadságot is szabályozó 9. cikke garantálja. Az Emberi Jogi egyezmény az abban vállalt kötelezettségek tiszteletben tartásának biztosítása céljából létrehozta az Emberi Jogok Európai Bíróságát, amelyhez magánszemélyek fordulhatnak, ha egyéni jogsérelmük vonatkozásában már kimerítették a hazai jogorvoslati lehetőségeket. (Buday-Sántha [2007]) Az Európai Unió Alapjogi Kartájának 11. cikke garantálja az információs és szólásszabadságot: 1. Mindenkinek joga van a szólásszabadsághoz. Ez a jog magában foglalja a véleménynyilvánítás szabadságát és az információk és eszmék átvételének és átadásának szabadságát a közhatóságok beavatkozása nélkül és határoktól függetlenül. Tiszteletben kell tartani a sajtószabadságot és a sajtó pluralizmusát. Ezen a területen még további fontos európai normák születtek. Ezek közül kiemelt fontosságú még: 15

16 a) 1958 óta hatályos az Európai Gazdasági Közösség Szerződése, amelynek cikkelye szabályozza a szabad versenyt b) 1978 óta elfogadott a címkézéssel kapcsolatos szabályozás c) 1984 óta elfogadott a félrevezető reklámmal kapcsolatos szabályozás d) 1991-ben készült el a dohánytermékek reklámozásáról szóló javaslat e) 1991-ben készült az összehasonlító reklámozásról szóló javaslat f) 1998-ban hazánkban is kihirdetett, a határokat átlépő televíziózásról szóló nemzetközi engedmény. [Buday-Sántha A.] Az Európai Uniós szabályozások a jogharmonizáció következtében természetesen minden tagország jogalkotására hatással vannak. 2. Az információszabadság kialakulása Az információszabadság története több évszázadra nyúlik vissza, talán pont ezért is találkozhatunk kétféle kialakulási elmélettel. Az egyik elv szerint a történeti gyökeret a vélemény- és sajtószabadság eszménye jelenti, amely Sólyom László szerint az állam hatalmi ágak megosztása, az alkotmánybíróság, a közigazgatási bíróság mellett a demokrácia sine qua nonja, azaz nélkülözhetetlen feltétele. Szerinte az információk hozzáférhetősége a legfontosabb dolog, amelyekből kialakulhat a vélemény. (Kardos [2001]) Az információs szabadság gyökerének tekinthetjük a már fent említett 1789-es francia deklarációt, valamint az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának kiegészítését, amelyek ha nem is nevesített formában, de foglalkoztak az információszabadsággal. Az első igazán nagy áttörést ezen a téren is az 1848-as forradalmakkal kivívott változások, a cenzúra eltörlése jelentette. Az es években az információs társadalom létrejöttével még inkább igazzá vált az a mondás, hogy az információ hatalom. Információra szüksége volt a polgároknak, amelyeket az állam biztosított számukra a nyilvánosságon keresztül, hiszen az így közölt adatok befolyásolták döntéseiket, véleményüket és választójogukat is ez alapján gyakorolták. Napjainkra a civilizáció és a technika előre haladtával, a globalizációs növekedés következtében a szólás- és sajtószabadság már kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a 16

17 számtalan információ átlátható és kezelhető legyen. Ez arra sarkalta a törvényalkotókat, hogy egy kevésbé elterjedt joghoz nyúljanak, a közérdekű adatok nyilvánosságához. Ez jelenti az információszabadság másik gyökerét. E jog bölcsője a XVIII. századi Svédország ban többen bepillantást szerettek volna nyerni a korábbi kormányzatok titkos dokumentumaiba. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult és új sajtószabadságról szóló törvényt adtak ki, amely kimondja, hogy: bárkinek szabad hozzáférést biztosítanak valamennyi közhivatalban lévő dokumentumhoz ben a franciák is újításokhoz folyamodtak, melynek eredménye Az emberi és polgári jogok nyilatkozatának 14. cikkelye: A polgároknak joguk van ahhoz, hogy a közkiadások szükségességét akár személyesen, akár képviselőiken keresztül megvizsgálják, azokhoz hozzájáruljanak, felhasználásuk módját ellenőrizzék, a megosztásukat, kivetésüket, behajtásukat és fenntartásuk tartalmát megállapítsák. Ez az igény a megjelenéssel azonban nem önállósodott, hanem egyelőre megmaradt a szólás- és sajtószabadság keretei között. A XX. század második feléig csak regionálisan illetve időlegesen alkalmazták ezeket a jogszabályokat. Az Európai Uniós szabályozás újabb áttörést hozott ebben a kérdésben. Az Európai Unió Alkotmányában megjelennek az információszabadság garanciái is. Az Alkotmány I-50. cikkében kimondja, hogy A jó kormányzás előmozdítása és a civil társadalom részvételének biztosítása céljából az Unió intézményei, szervei és hivatalai munkájuk során a nyitottság elvének a lehető legnagyobb mértékű tiszteletben tartásával járnak el. A II-71. cikk pedig nyilatkozik arról, hogy Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna országhatárokra való tekintet nélkül. A tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani. Az Európa Tanács kibocsátotta 1982-ben a Szólás- és Információszabadságról szóló Nyilatkozatát. Ez kimondja: 1. az információszabadság, a valódi demokrácia, a törvények hatalma és az emberi jogok tiszteletben tartása elveinek alapvető eleme, 2. az információszabadság elengedhetetlen valamennyi emberi lény társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai fejlődéséhez és megteremti a szociális és 17

18 kulturális csoportok, nemzetek és a nemzetközi közösség harmonikus fejlődéséhez a feltételeket. A tagállamok megerősítik határozott elkötelezettségüket az információszabadság, mint a demokratikus és pluralista társadalom alapeleme iránt. Kinyilvánítják, hogy törekednek mindenki jogának védelmére az információk és eszmék követeléséhez és megszerzéséhez, és egy nyitott információpolitikára beleértve az információhoz való hozzáférést a nyilvánosság előtt annak érdekében, hogy ösztönözzék a politikai, szociális, gazdasági és kulturális kérdéseknek az egyén által történő megértését és elősegítsék képességét, hogy ezekről nyíltan vitatkozhasson. Az Európai Unió 2001-ben alkotta meg a közösségi dokumentumokhoz való hozzáféréshez szükséges rendeletet, ezzel főszabállyá téve a nyilvánosságot az EU szerveinek gyakorlatában is. Az Európai Unió információszabadságról szóló szabályozása szerint e jog kötelezettségi körébe tartozik az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság, és az általuk létrehozott összes szerv. Az Egyesült Királyság ide vonatkozó szabályozása nevesíti is ezeket az intézményeket. Ide tartoznak többek közt a minisztériumok, az állami tulajdonú gazdasági társaságok, a köztestületek, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat szervezete, a helyi hatóságok, a miniszterek és az egyéb hatóságok által kinevezettek, vagy amelyek közhatalmi funkcióval bírnak, valamint egyéb olyan szervezetek, amelyek királyi előjog (royal prerogative), törvény vagy más létező hatóság rendelkezése alapján jöttek létre, ha legalább a költségvetésük 50%-át közpénzekből szerzik. (Kardos [2001]) Az Európai Uniós szabályozás kivételeket is említ, amelyek a hozzáférhetőség mértékének korlátozása alapján több fokozatba rendeződnek. Az első fokozatba tartoznak azok a dokumentumok, amelyek nyilvánossága sértené a közbiztonságot, a honvédelmi és katonai ügyeket, a nemzetközi kapcsolatokat, a Közösség és a tagállamok pénzügyi, monetáris vagy gazdasági politikáját, a magánszférát és az egyén integritását. A második fokozatba már kevésbé korlátozott a nyilvánosság hozzáférési joga. Megtagadható az információ kiadása, ha annak nyilvánossága sértené a természetes vagy jogi személy kereskedelmi érdekét, ideértve a szellemi tulajdont is; a bíróságok eljárását és a jogi tanácsadás védelmét, valamint a vizsgálatok, nyomozások, könyvvizsgálatok céljának védelmét. Azon információk megtagadása tartozik a harmadik fokozatba, amelyek esetében olyan dokumentumokról van szó, amelyeket valamely intézmény belső használatra készített, illetve kapott, és amelyekkel kapcsolatos ügyben még nem született 18

19 határozat, ha a nyilvánosság súlyos mértékben aláásná az intézmény döntéshozó eljárást, kivéve ha a nyilvánossághoz fűződő érdek ennél nem nagyobb. Ha a dokumentum belső használatra szánt véleményt is tartalmaz, akkor ez a szabály érvényes a döntés meghozatala után is. (Kardos [2001]) A dokumentumokat meghatározott ideig védelem illeti meg, ez azonban nem tarthat 30 évnél tovább. Természetesen itt is vannak kivételek, ilyen például, ha a dokumentum a magánszférával, kereskedelmi érdekkel kapcsolatos, illetve ha érzékeny dokumentumról van szó, mert ezekben az esetekben a védelem tovább is tarthat. (Kardos [2001]) VI. SZABÁLYOZÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN Napjainkban is vitatott kérdés az Európai Unió intézményeiben és a szupranacionális szervezet tagállamaiban egyaránt a kommunikáció szabályozása, amely mára kommunikációs politikaként önálló területté nőtte ki magát. A kommunikáció és a média működése az alapszerződéseken túl számos egyéb jogi normákban is szabályozásra került, melyek elvei a jogharmonizáció következtében megjelennek az egyes tagállamok nemzeti szabályozásaiban is ben Magyarország is csatlakozott az Európai Unióhoz, így az európai jog, az európai jog vívmányai ( acquis communautaire ) is nélkülözhetetlen dokumentumokká váltak a jogalkotásunkban. A acquis communautaire a közösségi jogi vívmányokat, lényegében tehát a teljes Európai Uniós joganyagot jelenti. Ezeket a közösségi vívmányokat amelyek a Közösségek alapító Szerződésein, illetve azok módosításain, kiegészítésein, valamint a másodlagos jogalkotás keretében megszületett jogszabályokon alapulnak -, az Európai Uniós tagállamoknak el kell fogadniuk, mivel ezek elismerése és adaptálása az Unióba belépés feltétele. (Pázmándi [2005]) 1. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye Az Emberi Jogok Európai Egyezményét 1950-ben Rómában írták alá és 1953-ban lépett hatályba, miután tíz államban ratifikálták ban már az Európa Tanács mind a negyvenhárom tagállama aláírta az egyezményt, mely garantálja az alapvető emberi 19

20 jogokat, a személyes szabadság védelmét, az igazságügyi alapjogokat, az egyes szabadságjogokat, valamint a házassághoz és családhoz való jogot. Az Egyezmény első ízben hozott létre nemzetközi szintű emberi jog védelmi végrehajtási mechanizmusokat. (Herdegen [2005]) Az Egyezmény a kommunikációs jogok közül kiemeli a véleménynyilvánítás szabadságát, melyet 10. cikkében deklarál. Az Egyezmény kimondja, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson.. A cikk azonban nem akadályozzak meg, hogy az egyes államok a rádió-, televízió és mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék. Ezen szabadság azonban csak olyan törvényekkel korlátozható, amelyek szükséges intézkedésnek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából jönnek létre. Az előtérben az a törekvés áll, hogy széles körben biztosított legyen a vélemények pluralizmusa és a beavatkozás finoman kimunkált arányossági kritériumok alapján legyen mérhető. Pázmándi [2005] 47.o.) 2. Az Európai Unió Alapjogi Chartája Az Európai Unió Alapjogi Chartáját december 7-én írták alá a nizzai csúcstalálkozón, melyet egy Konvent dolgozott ki. A szerződés azonban nem emelkedett jogi erőre, mivel nem vált az alapító szerződések részévé, így egy politikai deklarációként értelmezhető, melynek legfontosabb tulajdonsága, hogy egy szerződésben egyesíti mindazon alapvető jogokat és alapelveket, amelyek korábban a nemzetközi jogban széttagoltan jelentek meg. A Lisszaboni Szerződés már úgy hivatkozik az Alapjogi Chartára, hogy az azon jogok gyűjteménye, amelyekkel valamennyi európai polgárnak rendelkeznie kell. A Charta hat fejezetében rendelkezik az emberi méltósággal kapcsolatos jogokról, a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, a polgárok jogai és az 20