Tájékoztató. szolgáltató székhelye: 7696 Hidas, Dózsa György u. 12. a szolgáltató elérhetőségére vonatkozó adatok: info@yuva.hu

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tájékoztató. szolgáltató székhelye: 7696 Hidas, Dózsa György u. 12. a szolgáltató elérhetőségére vonatkozó adatok: info@yuva.hu"

Átírás

1 Tájékoztató Szolgáltató adatai szolgáltató neve: Yuva Kft. szolgáltató székhelye: 7696 Hidas, Dózsa György u. 12. a szolgáltató elérhetőségére vonatkozó adatok: info@yuva.hu cégjegyzékszám: Cg bejegyző cégbíróság: Pécsi Törvényszék adószám: Céljaink: Cégünk a zöldenergia hasznosítását tekinti elsődleges céljának. Ahhoz, hogy ebben komoly eredményeket érjünk el, meg kell mozdítanunk azokat az embereket, akik tenni és nem csak beszélni - akarnak környezetünk megóvásáért, unokáink szebb jövőjéért. Az elveink megvalósulásához a legnagyszerűbb eszközt kívánjuk alkalmazni: az elhivatott emberekben rejlő erőt. Hiszen minden reklámnál jelenjen az meg bármely médiában többet ér a szó, mellyel barátainkat, ismerőseinket és azok barátait, ismerőseit találjuk meg, és mellyel közvetíteni tudjuk meggyőződésünket és elkötelezettségünket. Hívjuk fel együtt a figyelmet cégünk szlogenére: MINDANNYIUNKNAK MEGVAN A FELELŐSSÉGE! Mit kell tennem? Lépésről lépésre: Vásároljunk Ft-ért Green Energy System csomagot és válasszuk ki azokat az eszközöket, melyek energiát és ezáltal pénzt takarítanak meg nekünk. Ismertessük meg ezt a lehetőséget más emberekkel is, hogy az általunk megtakarított energia megsokszorozódjon. Ezzel négy célt is megvalósíthatunk egyszerre: - a megvásárolt eszközeink segítségével energiát és pénzt spórolunk meg - az eszközök használatával döntünk a környezettudatos magatartásról - a csomagok értékesítésével jövedelemre tehetünk szert - szorgalmunk eredményeként megvalósulhatnak fő céljaink, a napelemes rendszer és a hőszivattyú Amennyiben regisztrál rendszerünkbe, kérem, kövesse az alábbi lépéseket: 1. Adatok, saját adatok A szponzorunktól kapott ajánló linkre kattintva elvégezhetjük a regisztrációt. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Kérjük, hogy a regisztráció során az alábbiakat vegyék figyelembe: Tájékoztatás a technikai lépésekről, amelyeket a szerződés elektronikus úton való megkötéséhez meg kell tenni, valamint az adatbeviteli hibáknak a szerződéses nyilatkozat elküldését megelőzően történő azonosításához és kijavításához biztosított eszközökről: A regisztráció során az alábbi adatok kötelező jelleggel rögzítésre kerülnek:

2 Felhasználónév: Jelszó: cím: Teljes név/cégnév: Írásjelek - a pont, kötőjel, aláhúzás és a szóközök kivételével - nem megengedettek Csak betűket és számokat tartalmazhat, hossza minimum 6 karakter legyen, kisbetűk és nagy betűk különböző karakternek számítanak. Egy működő cím. A rendszer minden levelet erre a címre fog küldeni. Az cím nem jelenik meg nyilvánosan, és csak új jelszó kérése során, vagy értesítő szolgáltatások igénybevétele esetén érkezik rá üzenet. Adja meg vezetéknevét és keresztnevét, illetve cégnevét Magánszemély/Cég: Kérjük, jelölje meg, hogy magánszemélyként, illetve cégként regisztrál a rendszerbe. Cím: Születési név: Születési hely: Születési idő: Anyja neve: Személyi ig. szám: Adószám/ adóazonosító Bankszámla szám: Telefonszám: Fax: Mobil telefonszám: Számlázási cím: Címadatok megadása Amennyiben eltér jelenleg használt nevétől. Születésének helye. Születésének napja a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Édesanyja leánykori neve Személyi Igazolványának száma Cégként adószám, magánszemélyként adóazonosító Kétszer, illetve háromszor nyolc karakter kötőjelekkel elválasztva Vezetékes telefonszám, amennyiben van, a következő formátumban: Fax telefonszám, amennyiben van, a következő formátumban: /20/ formában kérjük a számot rögzíteni. Amennyiben egyezik a Cím mezőben megadottakkal, marad a pipa, amennyiben eltér, a pipát eltávolítva töltsük ki a mezőket.

3 Szállítási cím: Amennyiben egyezik a Cím mezőben megadottakkal, marad a pipa, amennyiben eltér, a pipát eltávolítva töltsük ki a mezőket. Szövetkezeti tagság: Amennyiben Ön már tagja az Optimum Szövetkezetnek, a mezőt hagyja üresen. Amennyiben nem tag, a feltételeket elolvasva pipálja ki a mezőt. ÁSZF: Az Általános Szerződési Feltételeket elolvasva a mező pipálásával tudjuk elfogadni az abban foglaltakat. A regisztráció utolsó lépéseként véletlenszerűen generált képen látható betűket és számokat tartalmazó karaktereket be kell másolni az erre a célra fenntartott, jelzett helyre. Végül az adatok feltöltése, kitöltése után a Regisztráció gomb megnyomásával folytatódik a regisztráció. Hiányosan kitöltött, vagy tévesen beírt adatokra az oldal szövegesen felhívja a figyelmet, illetve piros színnel jelöli a hibát. A hiba kijavítása után véletlenszerűen generált képen látható betűket és számokat tartalmazó karaktereket ismét be kell másolni az erre a célra fenntartott, jelzett helyre. Az adatok feltöltése, kitöltése után a Regisztráció gomb megnyomásával folytatódik a regisztráció. Az címre megérkezik egy link, aminek segítségével megerősíthető a regisztráció. A jelszót, valamint további adatainkat a belépés után a Saját adatok menüpontban lehet megváltoztatni, majd elmenteni az Adatok mentése gomb megnyomásával. A regisztráció után saját oldalára a gesystem.hu oldalon a GES ikonra (képernyő jobb felső sarka) kattintva tud belépni felhasználó nevének és jelszavának beírásával. 2. Eszközcsomag kiválasztása Csomag kiválasztást csak a pénzügyi teljesítést követő napon tud indítani. Pénzügyi teljesítésnél, kérem, vegye figyelembe az alábbiakat: - A regisztrációt követően három munkanap áll rendelkezésére, hogy a csomag árát kiegyenlítse. Ezt megteheti bármely hazai OTP Bankfiókban befizetéssel, átutalással, illetve bankkártyás fizetéssel. - Kérjük fizetéskor a megjegyzés rovatban Partnerkódját tüntesse fel, mert ellenkező esetben fizetésének beazonosítása nehézségeket okozhat! - Vásárlásáról elektronikus számlát kap címére. Pénzügyi teljesítését feldolgozva, regisztrációja aktív állapotba kerül, és az ezt követő napon csomagját kiválaszthatja.

4 3. Partnerek Ebben a menüpontban láthatja csoportjának felépítését. Az ikonokra kattintva a képernyő jobb oldalán az aktuális személy adatait tekintheti meg. A képernyő bal oldalán található Mátrix gombra kattintva tekintheti meg azt a mátrixot, melyben pozíciója található. 4. Pénzügy Jutalékainak alakulását, állapotát, és a kifizetéseket tartalmazza. Jutalék kifizetés feltételei: - 3 db Green Energy Csomag értékesítése - minimum Ft jutalék (amennyiben ezt az értéket nem éri el, gyűjtőszámlára kerül) - Tagság az Optimum Szövetkezetben A partner által indított tranzakció menüpont alatt láthatja saját befizetését, csomagértékét, a befizetés dátumát. A partnerhez érkezett tranzakciók Inaktív tételek menüpont alatt jutalékait láthatja addig, amíg a kifizetéshez szükséges feltételeket nem teljesítette: - szövetkezeti tagság - 3 direkt értékesítés A partnerhez érkezett tranzakciók Aktív tételek menüpont alatt láthatja jutalékait a fenti feltételek teljesülése után. A partnerhez érkezett tranzakciók Kifizetett tételek menüpont alatt a már kifizetett jutalékait tekintheti meg. 5. Üzenetküldés Az oldallal kapcsolatban felmerült észrevételek, problémák, hibák esetén az Üzenetküldés menü pont alatt található űrlap segítségével küldhető üzenet. Utolsó lépéseként véletlenszerűen generált képen látható betű és számokat tartalmazó karaktereket be kell másolni az erre a célra fenntartott, jelzett helyre. Az elküldése gomb lenyomásával lehet az üzenetet elküldeni.

5 Egyéb feltételek: A Szolgáltató és a Felek között megkötendő szerződés nem minősül írásban kötött szerződésnek. A szerződés nem kerül iktatásra a Szolgáltató részéről. A szerződés nyelve a magyar nyelv. A Szolgáltató a szerződéssel kapcsolatban fennálló ajánlati kötöttségét kizárja. Amennyiben az igénybe vevő szerződést köt a szolgáltatóval, a szerződés határozatlan időtartamra jön létre. A szerződés tárgya, lényeges jellemzőinek leírása. - A Green Energy System csomag, vevő részére történő értékesítése. - A csomag tartalmazza a vevő által kiválasztott, energia megtakarítást biztosító eszközöket, berendezéseket, a szolgáltató által biztosított, a 7. pontban meghatározott kedvezmények igénybevételének jogát, a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel és módon, valamint - választása szerint jogosultságot a szolgáltató által működtetett szponzorációs és képviselői rendszerbe való belépésre, a jelen általános szerződési feltételek mellékletét képező kompenzációs tervben meghatározott feltételekkel és módon. A fizetés feltételei: - A szolgáltató által Green Energy System csomag vételára bruttó Ft, mely a csomagban lévő eszközök, berendezések kiszállításának díját is tartalmazza. - A vételár megfizetése a szerződés létrejöttét követő 3 napon belül esedékes. - A vételár megfizethető a szolgáltató OTP Banknál kezelt számú bankszámlájára történő befizetéssel, átutalással, vagy a gesystem.hu oldalon bankkártyás (VPOS) fizetéssel. - Kérjük, mindhárom esetben Partnerkódját a közleményben feltüntetni szíveskedjen! Az Optimum Szövetkezetről A szövetkezetekről a évi X. törvény rendelkezik. A jelenleg hatályos törvény szerint az alábbiakról tájékoztatom Önt: 1. A szövetkezet célja: a tagjai gazdasági, valamint más társadalmi (kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi) szükségletei kielégítésének elősegítése. 2. A szövetkezet nyitott tagságú, hozzá bárki csatlakozhat, amely által egyben a szövetkezet résztulajdonosává is válik. 3. A szövetkezet a tagokról a törvényi előírásnak megfelelően nyilvántartást vezet. A nyilvántartásba a tag betekinthet, ha érdekeltségét igazolja.

6 4. A tag alapvető joga, hogy a) részt vegyen a szövetkezet tevékenységében, személyes közreműködésének, vagyoni hozzájárulásának és egyéb érdekeltségének megfelelően részesedjen a gazdálkodás eredményéből; b) igénybe vegye a szövetkezet által a tagok részére rendszeresített szolgáltatásokat, és élvezze a szövetkezés egyéb előnyeit; c) tanácskozási és szavazati joggal részt vegyen a közgyűlésen; d) tisztséget viseljen a szövetkezetben; e) a vezető tisztségviselőktől felvilágosítást kérjen a szövetkezetet érintő bármely kérdésről. 5. A szövetkezeti tagokat azonos jogok illetik meg. 6. A tag alapvető kötelessége, hogy a) teljesítse a vagyoni hozzájárulását, továbbá vállalásának megfelelően részt vegyen a szövetkezet által folytatott tevékenységben; b) védje a szövetkezet vagyonát 7. A tagsági jogviszony megszűnik, ha: a) a tag a szövetkezetből kilép; b) a tag a vagyoni hozzájárulását nem teljesítette; c) a szociális szövetkezet karitatív tevékenységet ellátó közhasznú jogállású szervezet tagjának közhasznú jogállása megszűnik; d) a tag meghal; e) a szövetkezet a tagot kizárja; f) a szövetkezet átalakulással vagy jogutód nélkül megszűnik. Regisztrációját követően szükséges adatait továbbítjuk az Optimum Szövetkezet felé. Az adatok beérkezése és feldolgozása után a Szövetkezet felveszi Önnel a kapcsolatot. A tagság feltétele 2 db szövetkezeti részjegy vásárlása (1.500 Ft / db). A tagság azon felül, hogy a jutalékainak kifizetését megkönnyíti számtalan előnnyel jár. Mindezekről tájékozódhat az Optimum Szövetkezet honlapján.

FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Készlet moduljának használatához

FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Készlet moduljának használatához FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Készlet moduljának használatához - 1 - www.dimenzio-kft.hu Tartalomjegyzék A. BEVEZETÉS... 4 I. BEÁLLÍTÁSOK, PARAMÉTEREK, NAPLÓFORMÁTUMOK... 4

Részletesebben

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal. Segédlet. a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal elektronikus pályázatkezelő

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal. Segédlet. a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal elektronikus pályázatkezelő Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Segédlet a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal elektronikus pályázatkezelő (munkahely-teremtési támogatás keretében új munkahelyek létrehozása/átalakítása

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.primanet.hu

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.primanet.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.primanet.hu Jelen dokumentum tartalmazza a Prímagáz Hungária Zrt. mint szolgáltató (továbbiakban Szolgáltató ) által üzemeltetett www.primanet.hu webáruház (a továbbiakban:

Részletesebben

E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VILLAMOS ENERGIA EGYETEMES SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT

E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VILLAMOS ENERGIA EGYETEMES SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT 2012. szeptember 1. E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VILLAMOS ENERGIA EGYETEMES SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT MELLÉKLETEK FÜGGELÉKEK Tartalomjegyzék 1. számú melléklet...3 Villamosenergia

Részletesebben

A Bank a NYESZ pénzszámlán elhelyezett pénzeszközök után kamatot nem fizet.

A Bank a NYESZ pénzszámlán elhelyezett pénzeszközök után kamatot nem fizet. Ügyfélkód: NYESZ pénzszámla száma: SZÁMLASZERZŐDÉS NYUGDÍJ-ELŐTAKARÉKOSSÁGI ÉRTÉKPAPÍR-, ÉS PÉNZSZÁMLA VEZETÉSÉRŐL (a továbbiakban: NYESZ szerződés) amely létrejött egyfelől Név: Lakcím/Székhely: mint

Részletesebben

Általános szerzôdési feltételek

Általános szerzôdési feltételek Általános szerzôdési feltételek Hatálybalépés napja: 2013.05.01. www.fizessenmobillal.hu I. fejezet ALAPFOGALMAK, AZ ÁLTALÁNOS SZERZÕDÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA, TÁRGYA ALAPFOGALMAK, AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek 1. Bevezetés Általános szerződési feltételek Üdvözöljük a VASI DUOKER Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett weboldalon. Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) tartalmazza

Részletesebben

E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV

E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV Tartalom E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV... 1 1. E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ ALAPISMERETEK... 3 1.1. Mi szükséges az e-építési napló alkalmazás használatához?... 3 1.2. Mi az a NÜJ?... 3 1.3. Mi

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) Juhász László Egyéni Vállalkozó (székhelye: H-6090 Kunszentmiklós-Kunbábony 200. adószáma: 43649220-2-23,

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek TARTALOM Bevezetés Szolgáltató adatai Alapvető rendelkezések Adatkezelés Termékek és szolgáltatások köre Rendelés menete Fizetési lehetőségek Szállítás Elállás joga Panaszkezelés

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg:

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg: Általános Szerződési és Felhasználási feltételek A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg: 1. Üzemeltetői adatok ismertetése 2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások körének

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) www.bocsiviki.hu

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) www.bocsiviki.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) www.bocsiviki.hu I. Általános adatok, rendelkezések: Szolgáltató Adatai A szolgáltató neve: BocsiViki.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A szolgáltató székhelye:

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A A köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása c. kiíráshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A A köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása c. kiíráshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A A köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása c. kiíráshoz A pályázati kategória kódja: 1. oldal Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az IZINTA Kft. vásárlói részére

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az IZINTA Kft. vásárlói részére ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az IZINTA Kft. vásárlói részére Üdvözöljük a IZINTA Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29/33; Cg.: 01-09-261813; adószám:

Részletesebben

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány Közalapítványok 1. Tolnai Tudásért Közalapítvány, Tolna, Hısök tere 1. 1.1.Alapító okirat (melléklet) 1.2. Kuratórium tagjai: Szabolcskáné Szentes Ilona kuratórium elnök Hága Lászlóné kuratórium tag Pálinkás

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek 1 Zcomp - ÁSZF - 2016. Zcomp Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik,

Részletesebben

Szállítási és Vásárlási Feltételek ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Szállítási és Vásárlási Feltételek ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Szállítási és Vásárlási Feltételek ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.fitthin-teszta.hu Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a www.fitthin-teszta.hu weboldalon (a továbbiakban:

Részletesebben

1) Válasszuk ki az Beállítások/Rendszer beállítások menüpontot:

1) Válasszuk ki az Beállítások/Rendszer beállítások menüpontot: Intrastat beállítás Program beállítások 1) Válasszuk ki az Beállítások/Rendszer beállítások menüpontot: 2) A megjelent Kompakt ZOLL beállítások ablak Intrastat fülét a következő képpen kell beállítani:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a www.axelentshop.hu weboldalon (a továbbiakban: Honlap) elérhető szolgáltatás igénybevételének nagykereskedők,

Részletesebben

Kultúra Program (2007-2013)

Kultúra Program (2007-2013) Kultúra Program Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség Tudnivalók pályázóknak 1.3.5 terület Együttmőködési projektek harmadik országokkal Támogatható harmadik ország 2012-ben: Dél-afrikai

Részletesebben

VÁTI Kht. Dokumentációs Központ Felhasználói segédlet elektronikus dokumentum küldéséhez

VÁTI Kht. Dokumentációs Központ Felhasználói segédlet elektronikus dokumentum küldéséhez VÁTI Kht. Dokumentációs Központ Felhasználói segédlet elektronikus dokumentum küldéséhez Tartalomjegyzék: 1. Bevezető... 2 2. Belépés... 3 Microsoft Internet Explorer 7 esetében... 3 Mozilla Firefox 2

Részletesebben

Ügyfél-tájékoztató és biztosítási feltételek

Ügyfél-tájékoztató és biztosítási feltételek Ügyfél-tájékoztató és biztosítási feltételek PostaFészekŐr otthonbiztosítás (termékkód: 12014) A legfontosabb tudnivalók összefoglalása Nyomtatványszám: F 120140 06 1601 Miről szól ez az összefoglaló?

Részletesebben

Általános szerződési feltételek Üzletszabályzat

Általános szerződési feltételek Üzletszabályzat Általános szerződési feltételek Üzletszabályzat Jelen dokumentum elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik. Amennyiben a webáruház működésével kapcsolatban

Részletesebben

KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

KERTVÁROS GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA 3. sz. melléklet A Gyáli kistérség társult önkormányzatai a helyi önkormányzatok társulásáról és együttmőködésérıl szóló

Részletesebben

Pályázati űrlap kitöltési útmutató az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014 pályázati kiírásaihoz

Pályázati űrlap kitöltési útmutató az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014 pályázati kiírásaihoz NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság NFFKÜ Zrt. www.egtalap.hu Pályázati űrlap kitöltési útmutató az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok

Részletesebben

Magánnyugdíjpénztári Belépési Nyilatkozat

Magánnyugdíjpénztári Belépési Nyilatkozat Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára Székhely: 1072 Budapest Nyár u. 12. Postacím: 1441 Budapest Pf: 50. Fax: 06 1 322-2675 Telefonszám: 06 1 322-6022; 06 1 322-7017; 06 1 478-4000 PSZÁF azonosító:

Részletesebben

A Soho Boutique Hotel Budapest Adatvédelmi,- És Adatkezelési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK

A Soho Boutique Hotel Budapest Adatvédelmi,- És Adatkezelési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK A Soho Boutique Hotel Budapest Adatvédelmi,- És Adatkezelési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 1. AZ ADATKEZELŐ SZEMÉLYE... 3 2. FOGALOMMEGHATÁROZÁS... 3 3. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 5 4. SZABÁLYZAT

Részletesebben

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a REGÁLIANUS CO.D Kft. (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.regalianusklima.hu weboldalon

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 2011. március 26-27. napi munkakongresszuson elfogadott Alapszabály szövegével egybeszerkesztve 1 2011. augusztus 27. napján módosított,

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt A FOGYATÉKOS GYERMEKEK, TANULÓK FELZÁRKÓZTATÁSÁÉRT ORSZÁGOS KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA A Magyar Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: alapító) a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ALAPJAI

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ALAPJAI VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ALAPJAI 1 Tartalom 1. Az egyéni vállalkozói tevékenység... 3 2. Egyéni vállalkozók bejelentési és nyilvántartási kötelezettsége... 6 3. Egyéni cég alapítása... 8 4. A közkereseti (kkt.)

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/239-1/2011/I. Üi.: Gila Gyöngyi Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: "A fürdővárosi funkciókat kiszolgáló,

Részletesebben

FLAVON MAX KLUB SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

FLAVON MAX KLUB SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT FLAVON MAX KLUB SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ADATOK: Név: Flavon Group Kft. Székhelye: 4033 Debrecen, Veres Péter u. 19., További irodái: 1043 Budapest, Tél utca 3-7. fszt. 4./3. Debreceni Törvényszék

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Érvényes: 2016. május 25-től Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése támogatás (Növényi génmegőrzés -VP) támogatási kérelem elektronikus kitöltés

Részletesebben

HU-GO Mobil bemutatása 2014. április 16.

HU-GO Mobil bemutatása 2014. április 16. HU-GO Mobil bemutatása 2014. április 16. A HU-GO Mobil alkalmazás ingyenesen letölthető Android operációs rendszert és ios operációs rendszert használó telefonra. Windows platformra a fejlesztés folyamatban

Részletesebben

3. Számú melléklet... 25. Díjak... 25

3. Számú melléklet... 25. Díjak... 25 Tartalomjegyzék 1. A szerződő felek... 3 1.1. A szolgáltató... 3 1.2. Ügyfél, Megrendelő... 3 2. A szerződés tárgya... 4 3. A szerződés létrejötte, módosítása... 4 3.1. A szerződés létrejötte:... 4 3.1.1.

Részletesebben

2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról. ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Bevezető rendelkezés

2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról. ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Bevezető rendelkezés 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról Az Országgyűlés - figyelemmel az államháztartás feladatainak ellátásához szükséges állandó, nem konjunktúraérzékeny és értékálló bevétel biztosítására,

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Szolgáltató adatai: Általános tudnivalók:

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Szolgáltató adatai: Általános tudnivalók: Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) A Jogi nyilatkozat, az Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat valamint a Szállítási, átvételi és fizetési feltételek minden pontja a narancsborstop.hu weboldal Általános

Részletesebben

Vásárlási feltételek, Adatvédelmi szabályzat, Vásárlói tájékoztató

Vásárlási feltételek, Adatvédelmi szabályzat, Vásárlói tájékoztató Vásárlási feltételek, Adatvédelmi szabályzat, Vásárlói tájékoztató A web-áruházat a BentoPc Szolgáltató Betéti Társaság (6724 Szeged, Hétvezér u.7-9. A ép. 13., cg.: 06-06-016161, adószám: 22592075-2-06,

Részletesebben

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a RUN Motorsport Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.runmotorsport.com

Részletesebben

Elektronikus ügyintézés Az Ügyfélkapu

Elektronikus ügyintézés Az Ügyfélkapu Az Elektronikus ügyintézések című előadás és hozzá kapcsolódóan ez a jegyzet is, az emagyarország Centrum támogatásával készült. Összeállította és illusztrálta: Gál Géza Nemesbikk Teleház és Községi Könyvtár

Részletesebben

Tanácsadási terület:

Tanácsadási terület: Tanácsadási terület: Az önkormányzati feladatok átalakulásával kapcsolatban a polgármesteri hivatalok és a települések intézményei, jelentősebb foglalkoztatói humán erőforrás kapacitásgazdálkodásának,

Részletesebben

2015. évi törvény. a cégek működése feletti állami felügyeleti eljárások erősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról

2015. évi törvény. a cégek működése feletti állami felügyeleti eljárások erősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról 2015. évi törvény a cégek működése feletti állami felügyeleti eljárások erősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló

Részletesebben

1.1. A Webáruházat a SEGWAYGUYS Kft. üzemelteti (továbbiakban: üzemeltető).

1.1. A Webáruházat a SEGWAYGUYS Kft. üzemelteti (továbbiakban: üzemeltető). ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉRVÉNYES: WWW.IHOVER.HU WEBÁRUHÁZBAN ÉRVÉNYES: 2016 MÁRCIUS 10-TŐL Tájékoztatjuk, hogy a www.ihover.hu (ihover) webáruház továbbiakban: Webáruház használatával Ön elfogadja

Részletesebben

Kérjük, ne felejtse el aláírni az 5. oldalon is!

Kérjük, ne felejtse el aláírni az 5. oldalon is! MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRI ÁTLÉPÉSI nyilatkozat Adószám: 18076334-1-43 AEGON NYUGDÍJPÉNZTÁR Pénztári azonosító: 0008 1091 Budapest, Üllői út 1. Számlavezető bank: CIB Bank Zrt. Postacím: 1399 Budapest, Pf. 717

Részletesebben

NeoSzámla Használati Útmutató. Verziószám: 2014/Q2 Kelt: 2014.07.15. neoszamla.hu info@neoszamla.hu 06 30 535 2181

NeoSzámla Használati Útmutató. Verziószám: 2014/Q2 Kelt: 2014.07.15. neoszamla.hu info@neoszamla.hu 06 30 535 2181 NeoSzámla Használati Útmutató Verziószám: 2014/Q2 Kelt: 2014.07.15 neoszamla.hu info@neoszamla.hu 06 30 535 2181 Tartalom Szolgáltatói adatok... 3 Kiállítható számlák... 3 Regisztráció... 3 A vállalkozás

Részletesebben

MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés. Felhasználói kézikönyv

MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés. Felhasználói kézikönyv MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés Felhasználói kézikönyv a Magyar Posta Befektetési Zrt. e-befektetéséhez Verziószám: 1.1 Hatályos: 2016.02.16. Magyar Posta Befektetési Zrt. Felhasználói kézikönyv

Részletesebben

A SIPOS AUTÓHÁZ WEBSHOP ÜZLETSZABÁLYZATA

A SIPOS AUTÓHÁZ WEBSHOP ÜZLETSZABÁLYZATA A SIPOS AUTÓHÁZ WEBSHOP ÜZLETSZABÁLYZATA A jelen általános szerződési feltételeket tartalmazó üzletszabályzat (a továbbiakban: Üzletszabályzat) a SIPOS AUTÓHÁZ Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely:

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazza a www.frizurakellek.hu webáruházban (a továbbiakban: Webáruház) elérhető online termék értékesítési szolgáltatás regisztrált

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Kérjük figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeket a továbbiakban ÁSZF - és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden

Részletesebben

2^/- tó 'Ellmjcgyaű. ICotcl* ^e^vifo* :.yi KöteteT^ttSélvárlalé- ^ ^ ' ft 0 " 2 E e ^ ^f. ^-íí. /u/ 4. ü,lo. e^; loji o 6; t? ZOtf. 0S-><&.

2^/- tó 'Ellmjcgyaű. ICotcl* ^e^vifo* :.yi KöteteT^ttSélvárlalé- ^ ^ ' ft 0  2 E e ^ ^f. ^-íí. /u/ 4. ü,lo. e^; loji o 6; t? ZOtf. 0S-><&. e^; loji o 6; t? PO-005/03 2 E e ^ (^^.'.^: A szerződés tárgya:.m?ak.^ /^...Q?/:/.^*Á..H^ A kötelezettségvállalás a...ííríí.'v.v... évi Költségvetés 0M.íí/íír.i..f.v. szakfeladaton..x57.íj3 főkönyvi számon...aaíst^ö.ví.

Részletesebben

A szolgáltató székhelye: 1165 Budapest, Perjés utca 45/2.

A szolgáltató székhelye: 1165 Budapest, Perjés utca 45/2. Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem

Részletesebben

Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete. 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról I.

Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete. 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról I. Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról

Részletesebben

Pályázati űrlap kitöltési útmutató az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014 pályázati kiírásaihoz

Pályázati űrlap kitöltési útmutató az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014 pályázati kiírásaihoz NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság NFFKÜ Zrt. www.norvegalap.hu www.egtalap.hu Pályázati űrlap kitöltési útmutató az EGT és Norvég Finanszírozási

Részletesebben

A regisztrációs űrlapon kérjük, adja meg a vezeték és keresztnevét, a munkahelyét valamint legalább egy telefonos elérhetőségét.

A regisztrációs űrlapon kérjük, adja meg a vezeték és keresztnevét, a munkahelyét valamint legalább egy telefonos elérhetőségét. A DOKUMENTUM CÉLJA A dokumentum azoknak a Külső képzésszervező munkatársaknak szól, akik részt vesznek a Téli Közfoglalkoztatási Programok szervezésében. A kézikönyv azokat a jelentéstételi feladatokat

Részletesebben

FAVIS Group ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

FAVIS Group ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Kft. (Székhely: 1027 Budapest, Bem József u. 9., adószám: 24084426-2-41, továbbiakban: Szolgáltató) és az

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek 1. Bevezetés Általános szerződési feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a ajandekok-evfordulora.hu weboldalon (a továbbiakban: honlap) elérhető szolgáltatás igénybevételének

Részletesebben

MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE. 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE. 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya 2014. év március hó 28. nap MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLET

Részletesebben

A PÁTRIA TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

A PÁTRIA TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A PÁTRIA TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma, dátuma: Állami Pénz- és T kepiaci Felügyelet 819/1997/F. hat. 1997. november 27. Jóváhagyva: az 37/2014.(03.18.) számú

Részletesebben

Tájékoztató. c. illetőleg a 06 1 501 9770 (központi) információs telefonvonalon hétköznap hétfőtől péntekig 8.00 16.00 óra között.

Tájékoztató. c. illetőleg a 06 1 501 9770 (központi) információs telefonvonalon hétköznap hétfőtől péntekig 8.00 16.00 óra között. Tájékoztató Köszönjük, hogy az Extra Garancia biztosítást választotta, üdvözöljük ügyfeleink között! Tudjuk, hogy a biztosítási szakszövegek nem tartoznak a könnyen értelmezhető kellemes olvasmányok közé,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Cogitnet Informatikai Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK TÁVBESZÉLŐ SZOLGÁLTATÁSOKRA Érvényes: 2015. október 30.-tól 1 1 Tartalom 1. Általános adatok, elérhetőség... 7 1.1 Szolgáltató neve és címe:...

Részletesebben

eokr_aszf_20140315 1/7

eokr_aszf_20140315 1/7 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer szolgáltatása igénybevételére Az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek 1 Betatherm webáruház - ÁSZF - 2016. Betatherm webáruház Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek,

Részletesebben

Vásárlási feltételek Vásárlási feltételek Érvényes 2015. november 25. napjától

Vásárlási feltételek Vásárlási feltételek Érvényes 2015. november 25. napjától Vásárlási feltételek Vásárlási feltételek Érvényes 2015. november 25. napjától Jelen Vásárlási Feltételek célja a weboldalt üzemeltető vállalkozás és a vele a megjelölt termék megvásárlása tárgyában szerződést

Részletesebben

343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról

343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról 343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról A Kormány a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 38. (1) bekezdés

Részletesebben

1. számú melléklet. A Weboldal használati útmutatója

1. számú melléklet. A Weboldal használati útmutatója 1. számú melléklet A Weboldal használati útmutatója Az ÁSZF elválaszthatatlan részét képező jelen melléklet a Weboldal felhasználási feltételeit, használati útmutatóját tartalmazza. A jelen mellékletben

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek Jelen ÁSZF tartalmazza az ezustos.hu webáruház használatának feltételeit az alábbiak szerint: I. A Webáruház címe: www.ezustos.hu II. A webáruház üzemeltetőjének adatai:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉRTELMEZÉST SEGÍTŐ MAGYARÁZATOK. I. Bevezető rendelkezések: I. Bevezető rendelkezések:

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉRTELMEZÉST SEGÍTŐ MAGYARÁZATOK. I. Bevezető rendelkezések: I. Bevezető rendelkezések: ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉRTELMEZÉST SEGÍTŐ MAGYARÁZATOK I. Bevezető rendelkezések: 1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) a Szallas.hu Kft. és a Szálláshely között online szállásközvetítői

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) a Blue Spirit Hungary Kft. (székhelye: 3175 Nagylóc, Deák F.u.19., cégjegyzékszáma: 12-09-007582, adószám: 23523320-1-12, Bejegyző

Részletesebben

Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje

Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje 1./ Az intézmény tevékenysége A Budakalász Gimnázium esti és levelező tagozatú gimnáziumi oktatást biztosít elsődlegesen nagykorú fatal felnőttek

Részletesebben

SZERZŐDÉS GÁZKÖLCSÖN IGÉNYBEVÉTELÉRE VONATKOZÓ JOG ALAPÍTÁSÁRÓL

SZERZŐDÉS GÁZKÖLCSÖN IGÉNYBEVÉTELÉRE VONATKOZÓ JOG ALAPÍTÁSÁRÓL SZERZŐDÉS GÁZKÖLCSÖN IGÉNYBEVÉTELÉRE VONATKOZÓ JOG ALAPÍTÁSÁRÓL amely egyrészről a székhelye: levelezési címe: számlavezető pénzintézete: számlaszáma: számlázási cím: adószáma: cégbíróság és cégjegyzék

Részletesebben

Allianz Online Otthonbiztosítás Komplex csomag

Allianz Online Otthonbiztosítás Komplex csomag www.allianz.hu Allianz Online Otthonbiztosítás Komplex csomag Otthonbiztosítások Ügyfél-tájékoztató és szerződési feltételek 1/41 Tartalomjegyzék Ügyfél-tájékoztató...3 A biztosítási csomagokhoz kapcsolódó

Részletesebben

1.4. Márkabolt: a 1091 Budapest, Üllői út 129. cím alatt található FRADI SHOP márkabolt;

1.4. Márkabolt: a 1091 Budapest, Üllői út 129. cím alatt található FRADI SHOP márkabolt; "Tisztelt Érdeklődő! Ezennel kérjük, hogy amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni szolgáltatásunknak és a Web-boltunknak, akkor feltétlenül figyelmesen olvassa el jelen általános

Részletesebben

PENTAFON KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

PENTAFON KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK PENTAFON KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. a PENTAFON-PENTA Rádió Reklám- és Műsorkészítő, Kiadói Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály

Részletesebben

K&H e-bank. felhasználói kézikönyv. utolsó frissítés dátuma: 2016.04.28.

K&H e-bank. felhasználói kézikönyv. utolsó frissítés dátuma: 2016.04.28. K&H e-bank felhasználói kézikönyv utolsó frissítés dátuma: 2016.04.28. 1 Kedves Ügyfelünk! Köszöntjük Önt a K&H e-bank felhasználói között. Jelen felhasználói kézikönyvben röviden bemutatjuk a rendszer

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT Módosítva: 2014.02.10. (a módosítás kiemelt betűszedésű)

ÜZLETSZABÁLYZAT Módosítva: 2014.02.10. (a módosítás kiemelt betűszedésű) Mecsek Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Zrt. 7623 Pécs, Megyeri út 59. Cégjegyzékszám: 02-10-060013 ÜZLETSZABÁLYZAT Módosítva: 2014.02.10. (a módosítás kiemelt betűszedésű) Általános tájékoztató A Mecsek

Részletesebben

45/2007. (XII. 29.) PM rendelet. a független biztosításközvetítői (alkuszi vagy többes ügynöki) jelentés szabályairól

45/2007. (XII. 29.) PM rendelet. a független biztosításközvetítői (alkuszi vagy többes ügynöki) jelentés szabályairól 45/2007. (XII. 29.) PM rendelet a független biztosításközvetítői (alkuszi vagy többes ügynöki) jelentés szabályairól A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete

A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

1. A Megrendelő Általános Szerződési Feltételeinek érvényessége

1. A Megrendelő Általános Szerződési Feltételeinek érvényessége 1. A Megrendelő Általános Szerződési Feltételeinek érvényessége 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: Feltételek ) alkalmazandók minden egyes, áru megrendelése és kapcsolódó szolgáltatás(ok)

Részletesebben

Útmutató Támogatási Kérelem kitöltéséhez GUL-15-C

Útmutató Támogatási Kérelem kitöltéséhez GUL-15-C Útmutató Támogatási Kérelem kitöltéséhez GUL-15-C Tartalom 1. Regisztráció... 2 2. Bejelentkezés, jelszóváltoztatás, elfelejtett jelszó... 5 3. EPTK felület bemutatása... 7 3.1. Fő menüpontok... 8 1.1.1.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatokat elbíráló Döntőbizottság

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatokat elbíráló Döntőbizottság PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és Lengyelország Külügyminisztériuma pályázatot hirdetnek nem-kormányzati szervezetek számára. A Magyar Lengyel Nem-kormányzati Együttműködési

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T [AZ ÚJ ÉS MEGVÁLTOZOTT RENDELKEZÉSEK DŐLTEN KERÜLTEK SZEDÉSRE.] [AZ EGYES PONTOK UTÁN AZ ADOTT PONT SZERKESZTÉSÉNÉL FIGYELEMBE VETT JOGSZABÁLYHELYEK IS FELTÜNTETÉSRE KERÜLTEK.] Egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

Jogszabályváltozások 2015

Jogszabályváltozások 2015 Jogszabályváltozások 2015 Készítette: Pestuka Gabriella osztályvezető Az egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó változásai Általános forgalmi adó változásai Társasági adó változásai KATA,

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek 1. Bevezetés Általános szerződési feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a www.metabonwebshop.hu weboldalon (a továbbiakban: honlap) elérhető szolgáltatás igénybevételének

Részletesebben

A Magyar Telekom Nyrt. helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételei (rövid neve: TV ÁSZF)

A Magyar Telekom Nyrt. helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételei (rövid neve: TV ÁSZF) Törzsrész A Magyar Telekom Nyrt. helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételei (rövid neve: TV ÁSZF) Hatálya: 2014. május 7. Utolsó módosítás: 2014.05.05. Hatálya:

Részletesebben

3. A Rendelet II. Fejezete a következő 3/A. -sal egészül ki: 3/A.

3. A Rendelet II. Fejezete a következő 3/A. -sal egészül ki: 3/A. A nemzetgazdasági miniszter 9/2016. (III. 25.) NGM rendelete a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint

Részletesebben

A SunCity Tattoo & Piercing Szalon Szeged Adatvédelmi,- És Adatkezelési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK

A SunCity Tattoo & Piercing Szalon Szeged Adatvédelmi,- És Adatkezelési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK A SunCity Tattoo & Piercing Szalon Szeged Adatvédelmi,- És Adatkezelési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 1. AZ ADATKEZELŐ SZEMÉLYE... 2 2. FOGALOMMEGHATÁROZÁS... 2 3. A SZABÁLYZAT CÉLJA...

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és

Részletesebben

NFSZ INTEGRÁLT INFORMÁCIÓS RENDSZER KTK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TÁMOGATÁSOK KERETRENDSZERE. Országos közfoglalkoztatási program

NFSZ INTEGRÁLT INFORMÁCIÓS RENDSZER KTK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TÁMOGATÁSOK KERETRENDSZERE. Országos közfoglalkoztatási program NFSZ INTEGRÁLT INFORMÁCIÓS RENDSZER KTK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TÁMOGATÁSOK KERETRENDSZERE Országos közfoglalkoztatási program FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 2016. február 16. 2016.02.16. 1 Dokumentum adatlap Projekt/modul

Részletesebben

A CIB Faktor Zrt. Üzletszabályzata és Általános Szerződési Feltételei. (PSZÁF engedély szám: 2076/1998/F, 287/2000, I-2264/2004)

A CIB Faktor Zrt. Üzletszabályzata és Általános Szerződési Feltételei. (PSZÁF engedély szám: 2076/1998/F, 287/2000, I-2264/2004) A CIB Faktor Zrt. Üzletszabályzata és Általános Szerződési Feltételei (PSZÁF engedély szám: 2076/1998/F, 287/2000, I-) Hatályos: 2015. november 27. napjától 2/46 I. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek (2016.02.02-től hatályos)

Általános Szerződési Feltételek (2016.02.02-től hatályos) Általános Szerződési Feltételek (2016.02.02-től hatályos) A Total Showservice Kft. (továbbiakban mint Üzemeltető) által a www.javítomuhely.com domain címen elérhető weboldalon üzemeltetett Webáruház-ból

Részletesebben

Általános Üzleti Feltételek Lyoness Ügyfelek számára 2014. november

Általános Üzleti Feltételek Lyoness Ügyfelek számára 2014. november Általános Üzleti Feltételek Lyoness Ügyfelek számára 2014. november Preambulum A CH-9470 Buchs, Bahnhofstrasse 22. alatti székhelyű és a St. Gallen kanton cégjegyzékébe CH 170.3.026.427-4 számon bejegyzett

Részletesebben

Webstore internetes B2B nagykereskedelmi rendszer

Webstore internetes B2B nagykereskedelmi rendszer Moltech AH. Kft. Webstore internetes B2B nagykereskedelmi rendszer Felhasználói útmutató Molnár Csaba 2010.10.14. FELHASZNALOIUTMUTATO A rendszer elérhetősége: http://webstore5.moltech.hu Internetes Ékszíj

Részletesebben

OTP ADLAK - ADÓMENTES LAKÁSHITEL-TÁMOGATÁSI SZOLGÁLTATÁS. munkavállalói tájékoztató

OTP ADLAK - ADÓMENTES LAKÁSHITEL-TÁMOGATÁSI SZOLGÁLTATÁS. munkavállalói tájékoztató OTP ADLAK - ADÓMENTES LAKÁSHITEL-TÁMOGATÁSI SZOLGÁLTATÁS munkavállalói tájékoztató Tájékoztatjuk, hogy Munkáltatója az OTP Bank Nyrt-t bízta meg azzal, hogy az OTP ADLAK teljes körű szolgáltatás csomagon

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV CIB INTERNET BANK SZOLGÁLTATÁS 4 Szolgáltatás igénybevétele 4 A BIZTONSÁGRÓL 6 A CIB INTERNET BANK RENDSZER ELINDÍTÁSA 9 Ajánlott minimális technikai feltételek 9 Internet banki

Részletesebben

A DMGO Kft elektronikus vásárlásra vonatkozó általános szerződési feltételei (ÁSZF)

A DMGO Kft elektronikus vásárlásra vonatkozó általános szerződési feltételei (ÁSZF) A DMGO Kft elektronikus vásárlásra vonatkozó általános szerződési feltételei (ÁSZF) A DMGO Kft. webáruházán keresztül történő vásárlással kapcsolatos főbb információk A DMGO Korlátolt Felelősségű Társaságtól

Részletesebben