Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár"

Átírás

1 Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok Újabb pozitív hónapot zártak a részvénypiacok. Az Egyesült Államokban többségében erős makrogazdasági adatok jelentek meg és a napvilágra került vállalati eredmények is kedvezőek voltak. Az infláció viszont alulmúlta a várakozásokat, így a további kamatemelésekre vonatkozó várakozások igencsak elhalványultak. Az S&P 500 index közel 2 százalékot emelkedett július végére, főként a technológiai és az energetikai részvényeknek köszönhetően. A jövőbeli kamatemelések kiárazódása mellett az amerikai belpolitikai helyzettel kapcsolatos növekvő bizonytalanság viszont alaposan lenyomta a dollár árfolyamát. A Trump-kormányzatnak második nekifutásra sem sikerült visszavonnia az Obamacare programot, így a piacok egyre szkeptikusabbak a korábbi ígéretekkel kapcsolatban. Az euró dollárral szembeni masszív felértékelődése nem tett jót az európai részvényeknek, melyek így átlagosan nagyjából változatlan szinteken zárták a hónapot. A feltörekvő piaci részvények viszont dollárban számolva több mint 5 százalékkal drágultak júliusban, ennek jelentős része a helyi devizák felértékelődésének köszönhető. A feltörekvő piacokkal kapcsolatos optimizmust segítette, hogy Kína a vártnál gyorsabb, 6,9 százalékos növekedésről számolt be a második negyedév vonatkozásában. Az Európai Központi Bank egyelőre semmi lényeges változást nem jelentett be a monetáris politika kapcsán a kormányzótanács júliusi ülését követően. A német 10 éves államkötvény hozama ennek ellenére tovább emelkedett és a hónap végén már 35 bázisponttal haladta meg az év eleji szintet. A hasonló futamidejű amerikai kincstárjegy hozama viszont nem változott érdemben. Jelentős fordulat volt az olaj piacán: a Brent csaknem 10 százalékkal drágult egy hónap leforgása alatt. A kedvező feltörekvő piaci hírek hatására csaknem 4 százalékot emelkedett az ipari fémek jegyzése is, a dollár mélyrepülésének köszönhetően több mint 2 százalékkal drágult az arany. Hazai tőkepiacok A Magyar Nemzeti Bank a várakozásoknak megfelelően 0,9 százalékon hagyta a három hónapos jegybanki betét kamatát. Viszont a rövid pénzpiaci kamatok továbbra is nulla közelében maradtak, mivel ez a jegybanki instrumentum már csak nagyon korlátozottan vehető igénybe, az MNB pedig további devizaswap-tenderekkel bővítette a forintlikviditást. A júniusi infláció további süllyedést mutatva 1,9 százalék lett, igaz, a szezonálisan kiigazított maginfláció 2,4 százalékra emelkedett. A rövidebb futamidejű állampapíroknál nem volt érdemi változás július folyamán, viszont a nyugat-európai hozamok emelkedése éreztette a hatását a hosszabb kötvényeknél, így a 3-5 éves papírok hozama 7-10 bázisponttal magasabban zárta a hónapot. A dollár masszív gyengülésével párhuzamosan a forint jelentős mértékben erősödni tudott az euróval szemben is, a közös európai deviza a hónap végén már csak 304 forintot ért. A hazai tőzsdén a BUX másfél százalékot emelkedett, ami főleg az OTP és a Mol drágulásának volt köszönhető. A Richter árfolyama viszont csaknem 7 százalékot esett július végére a dollár és az orosz rubel gyengülése miatt Magyar hozamgörbék (%) 3 hó 6 hó 12 hó 3 év 5 év 10 év 15 év EUR (bal t.) és (jobb t.) alakulása az elmúlt 1 évben Jelenlegi 1 hónappal korábban 1 évvel korábban 2.7% USA (bal t.) és német (jobb t.) 10 éves államkötvény hozamok alakulása az elmúlt 1 évben 0.8% 140% Részvényindexek árfolyamának relatív alakulása (bázis = ) 2.4% 2.1% 0.6% 0.4% 120% 1.8% 0.2% 100% 1.5% 0.0% 80% 1.2% -0.2% MSCI World Free MSCI Em. Markets S&P 500 DAX BUX arany hozamok nem veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti költségeket és az eszközalapok tartásával kapcsolatos további költségeket. nem szolgálhatnak hivatkozási alapként, ennek megfelelően e kiadvány alapján az Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-vel és az Erste kezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető.

2 Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár Piaci hozamok* és devizaárfolyam változások*** Referencia indexek teljesítménye deviza YTD** 1 hó 6 hó 1 év 3 év Hazai államkötvény RMAX CMAX MAX Nemzetközi kötvény Credit Suisse High Yield Bond Citigroup World BIG EUR Index Hazai és nemzetközi részvény BUX S&P 500 DAX MSCI World Free MSCI Emerging Markets CETOP 20 *** EUR Piaci teljesítmények ábrája - 1 hó és YTD hozamok EUR EUR/ / CHF/ Egyéb Arany EUR /uncia 0.11% 0.00% 0.12% 0.64% 1.26% 1.74% -0.14% 2.46% 3.25% 5.62% 1.89% -0.15% 2.65% 3.45% 6.05% 8.08% 1.66% 6.11% 11.42% 4.40% 0.71% 0.16% 1.24% -2.48% 2.30% 11.77% 1.60% 10.12% 29.47% 26.86% 10.34% 1.93% 8.40% 13.65% 8.56% 5.55% -1.68% 5.05% 17.23% 8.81% 11.98% 2.33% 9.41% 13.90% 4.58% 23.65% 5.48% 17.27% 22.07% 0.01% 18.73% 2.98% 13.70% 30.57% 5.78% -1.68% -1.51% -1.85% -2.30% -1.02% % -4.95% % -7.82% 3.12% -7.98% -5.85% -8.41% -7.50% 1.00% 10.63% 2.24% 4.85% -6.06% -0.34% Kötvény Részvény Egyéb Megjegyzés: Az oszlop jelenti a YTD, a pont a havi hozamot. hozamok nem veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti költségeket és az eszközalapok tartásával kapcsolatos további költségeket. kezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető.

3 Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár Eszközalapok hozama* Eszközalap neve ERSTE Globe Pénzpiaci Eszközalap ERSTE Globe Állampapír Eszközalap ERSTE Globe Belföldi Részvény Eszközalap ERSTE Globe Nemzetközi Részvény Eszközalap ERSTE Globe Ingatlan Dominanciájú Vegyes Eszközalap ERSTE Globe Arany Nyíltvégű Forint Eszközalap deviza YTD** 1 hó 6 hó 1 év 3 év -0.20% -0.03% -0.20% -0.09% 0.41% 0.98% -0.18% 1.71% 1.09% 3.73% 10.50% 1.43% 8.94% 26.18% 22.33% -0.89% -2.51% -1.50% 3.71% 7.53% 1.44% 0.18% 1.20% 2.40% 2.63% -3.33% -2.02% -4.86% % 1.97% Megjegyzések: **YTD (year to date) előző év utolsó napjától az adott dátumig terjedő időszak. ***árfolyamok esetében a pozitív értékek a forint leértékelődését (gyengülését) jelentik. Eszközalapok teljesítményének ábrája - 1 hó és YTD hozamok Pénzpiaci Kötvény Ingatlan Részvény Árupiaci Megjegyzés: Az oszlop jelenti a YTD, a pont a havi hozamot. hozamok nem veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti költségeket és az eszközalapok tartásával kapcsolatos további költségeket. kezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető.

4 Pénzpiaci Eszközalapok Erste kezelő Kommentár ERSTE Globe Pénzpiaci Eszközalap Az Eszközalap által tartott Erste Pénzpiaci öszszetételében július folyamán nem történt jelentős változás. 1 hó -0.03% 3 hó -0.12% 6 hó -0.20% 1 év -0.09% 3 év 0.41% YTD -0.20% Az Eszközalap célja, hogy a befektetők részére stabilan növekvő, biztonságos megtakarítási formát biztosítson. Az Eszközalap pénzpiaci alapokat tartalmaz, melyek jellemző befektetései: betét, MNB kötvény, repo és rövid lejáratú DKJ. Erste Pénzpiaci ERSTE Globe Állampapír Eszközalap 100.0% Kockázati besorolás Ajánlott minimális időtáv hazai pénzpiaci alacsony 1 hó RMAX Index Az MNB beavatkozásainak köszönhetően újabb történelmi mélypontot értek el a rövid hozamok. A hó eleji korrekciót újabb hozamesés követett, majd egy viszonylag szűk sávban mozogtak a hosszabb lejáratú eszközök hozamai. Az ECB és a FED kommunikációira sem tudtak jelentősen elmozdulni a hozamok. A folyamatos likviditás már az 5 éves szegmensig tartotta mélyen a piaci hozamokat. Hó utolsó napjaiban a hosszú oldal kb. 10 bp-tal mozgott feljebb, de még így sem érte el a hó közi maximumot. Hónap végére 3,1%-on állt a 10 éves szegmens, míg az 5 éves papíroknál a záró szint 1,83% lett. A görbe meredeksége továbbra is igen nagy: most kb. 3,6% körüli spread van a rövid és a hosszú hozamok között. 1 hó -0.18% 3 hó 0.62% 6 hó 1.71% 1 év 1.09% 3 év 3.73% YTD 0.98% Az Eszközalap célja a hazai kamatkonvergencia kihasználása a minél magasabb hozam elérése érdekében. Az Eszközalap főként rövid és hosszú futamidejű kötvényalapokba fektet. Erste XL Kötvény Erste Rövid Kötvény 39.4% 27.6% hazai kötvény Kockázati besorolás közepes Ajánlott minimális időtáv 2 év CMAX Index hozamok nem veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti költségeket és az eszközalapok tartásával kapcsolatos további költségeket. kezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető.

5 Részvény Eszközalapok Erste kezelő Kommentár ERSTE Globe Belföldi Részvény Eszközalap Júniusban újabb történelmi csúcsot döntött a BUX, és megérintette a pontot. A csúcsdöntést követően korrekcióba kezdtek a hazai blue-chipek. A legnagyobb visszaesést a MOL papírjai (-4,88%) szenvedték el, a másik három nagy súlyú papír az OTP (+5,79%) vezetésével pluszban fejezte be a hónapot. Az erős hazai gazdasági növekedés támogatja a további emelkedést, míg az egyre héjább jegybanki nyilatkozatok (FED, ECB, BOE) ellene dolgoznak a jó nemzetközi tőkepiaci hangulatnak. Az ban jelenleg az osztalékpapírokat és a MOL-t súlyozzuk felül, míg az OTP-t és Richtert jelentős alulsúlyban tartjuk, - előbbit a romló nemzetközi hangulat, utóbbit pedig a gyengébb dollár és rubel miatt. 1 hó 1.43% 3 hó 7.40% 6 hó 8.94% 1 év 26.18% 3 év 22.33% YTD 10.50% Az Eszközalap a hazai részvénypiac teljesítményéből kínál részesedést. Tőkéjének legnagyobb részét a hazai részvények teszik ki a BUX Index összetételének megfelelően. Erste Stock Hungary Indexkövető Részvény Erste Pénzpiaci ERSTE Globe Nemzetközi Részvény Eszközalap 95.3% 4.7% Kockázati besorolás Ajánlott minimális időtáv részvény magas 5 év BUX Index Újabb pozitív hónapot zártak a részvénypiacok. Többségében erős USA makrogazdasági adatok és kedvező vállalati eredmények láttak napvilágot. Az S&P 500 közel 2%-ot emelkedett, főként a technológiai és az energetikai részvényeknek köszönhetően. Az euró dollárral szembeni masszív felértékelődése viszont nem tett jót az európai részvényeknek, melyek így átlagosan nagyjából változatlan szinteken zárták júliust. A feltörekvő piaci részvények dollárban számolva több mint 5%-kal drágultak, ennek jelentős része a helyi devizák felértékelődésének köszönhető. Az MSCI World Free 2,3%-ot emelkedett a hónap folyamán. 1 hó -2.51% 3 hó -5.11% 6 hó -1.50% 1 év 3.71% 3 év 7.53% YTD -0.89% Az Eszközalap a globális részvénypiacok hozamából kínál részesedést. ESPA Stock Global Erste Pénzpiaci 95.8% 5.3% részvény Kockázati besorolás magas Ajánlott minimális időtáv 5 év MSCI AC WF hozamok nem veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti költségeket és az eszközalapok tartásával kapcsolatos további költségeket. kezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető.

6 Alternatív Eszközalapok Erste kezelő Kommentár ERSTE Globe Ingatlan Dominanciájú Vegyes Eszközalap Az Eszközalap által tartott Erste Ingatlan alapkezelői továbbra is törekszenk a meglévő ingatlan portfólió bővítésére újabb ingatlanok vásárlásával. Július közepén az megvásárolt egy budapesti irodaházat. Az kezelő jelenleg több irodaház megvásárlását tervezi, valamint tárgyalásokat folytat kereskedelmi ingatlanok vonatkozásában is. A portfólió bővítés mellett az kezelő továbbra is nagy hangsúlyt fektet a meglévő ingatlanok kezelésére, a bérleti szerződések hosszabbítására, az ingatlanok műszaki színvonalának megőrzésére. 1 hó 0.18% 3 hó 0.73% 6 hó 1.20% 1 év 2.40% 3 év 2.63% YTD 1.44% Az Eszközalap által célja, hogy a portfóliójába kerülő ingatlanok hosszú távú bérbeadása által stabil és kedvező mértékű hozamot érjen el forintban. Az kezelő főként irodai és kereskedelmi ingatlanokba, valamint biztonságos pénzpiaci eszközökbe fektet. Erste Ingatlan Erste Likviditási 98.6% 1.5% Kockázati besorolás ingatlan közepes Ajánlott minimális időtáv 1 év BIX Index Indulás dátuma ERSTE Globe Arany ETF Nyíltvégű Forint Eszközalap Június végéhez viszonyítva az arany árfolyama 2,24%- kal 1269 dollárra emelkedett. Szinte az egész hónap folyamán felfelé mozdult a nemesfém ára. A dollár gyengülésével párhuzamosan történt ez a felértékelődés. A szűk as sávból továbbra sem mozdult ki az arany, pedig a dollár sokkal nagyobb mozgáson van túl. Addig nem várjuk az árfolyam kitörését ebből a sávból, amíg az amerikai gazdasági adatok nem szolgálnak komoly meglepetéssel. 1 hó -2.02% 3 hó -7.33% 6 hó -4.86% 1 év % 3 év 1.97% YTD -3.33% Az Eszközalap célja, hogy az ügyfelek az arany értékének változásából részesedjenek. JB Physical Gold ETF Erste Dollár Pénzpiaci 76.4% 23.1% árupiaci Kockázati besorolás magas Ajánlott minimális időtáv 3 év London Gold PM Indulás dátuma hozamok nem veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti költségeket és az eszközalapok tartásával kapcsolatos további költségeket. kezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető.

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok Felerősödött a bizonytalanság a piacokon az előző hónapokhoz képest, főként az észak-koreai rakétakísérletekkel kapcsolatos geopolitikai

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok Az előző hónap megnövekedett bizonytalansága után szeptemberben visszatért az optimizmus a piacokra. Kiemelkedően jól teljesítettek

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2016.12.30 1 000 000 000 Jegyzet USA monetáris várakozások Decemberben a FED 25 bázispontos kamatemelésről döntött, melynek eredményeként az amerikai alapkamat 0,75%-ra

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2017.04.28 1 000 000 000 Jegyzet Magyar makro körkép A hazai makro adatokat vizsgálva a legfontosabb összefoglaló adattal a GDP növekedésével érdemes a sort kezdeni.

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2017.03.31 1 000 000 000 Jegyzet FED kamatdöntés margójára Március 15-én a FED 25 bázisponttal megemelte az amerikai alapkamatot. Az emelés eredményeként a dollár

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Javuló hazai növekedés Sok piaci szereplőt meglepve a magyar gazdaság a második negyedévben 2,6%-kal növekedett 2015 második negyedévéhez képest, mely naptárhatással

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2017.02.28 1 000 000 000 Jegyzet Magyar makro adatok Valentin napon megkaptuk a magyar gazdaság legfrissebb növekedési adatait, melyek meglehetősen csalódáskeltőek

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet (Nagy Tibor, befektetési igazgató, Erste Alapkezelő Zrt.) MNB alapkamat alakulása A múlt héten a jegybank immáron a huszadik alkalommal vágott az alapkamaton. A jelenlegi

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet A hazai fiskális és monetáris politika változásai Az elmúlt időszakban sok találgatás kapott szárnyra annak kapcsán, hogy változik-e a magyar költségvetési politika

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet A pénzügyi világ egyik legfontosabb benchmark hozama, a 10 éves amerikai államkötvény hozam drasztikusan esett az idei évben. Az év eleji 3,03%-os szintről egészen

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.08.29 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.08.29 1 000 000 000 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár 2014.08.29 1 000 000 000 Jegyzet Európai Központi Bank s egyre fontosabb a gyenge euró Európai Központi Bank szeptember 4-én a piacokat meglepve tovább lazított a monetáris

Részletesebben

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1.

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1. Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.04.27 1 000 000 000 Jegyzet Pénzügyi tranzakciós adó Tobin adó James Tobin Nobel-díjas közgazdász ötlete nyomán merült fel, hogy adóval sújtsanak egyes pénzügyi

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Jegybankok márciusa A fejlett piaci és a hazai állampapír piacok szempontjából is meghatározó volt a fejlett jegybankok monetáris kondícióiban történő változások.

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Amerikai kamatemelés A tavaly decemberi 25 pontos FED kamatemelést követően nem tűnt úgy, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő FED halogatná a dollár alapkamat

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2016.11.30 1 000 000 000 Jegyzet Eliminált félelmek Egy ősi kínai átok szerint Élj meg izgalmas időket! Bár a jelenlegi helyzetet lehetne még fokozni, de az elmúlt

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet MNB kéthetes betét és a külföldi befektetők (Nagy Tibor, befektetési igazgató, Erste Alapkezelő Zrt.) Április 24-én az MNB bejelentette, hogy augusztus elsejétől kezdődően

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Az EU jobban teljesít Ha az idei év részvénypiaci kilátásait vizsgáljuk, megállapítható, hogy a regionális várakozásokban változás következett be. A tavalyi évben,

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet EU gazdasági mutatók Manapság sokszor foglalkoznak az elemzők azzal, hogy az európai gazdaságban a növekedési fordulat vajon már várható-e, vagy ehhez még sok víznek

Részletesebben

Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Az eszközvásárlási program mérséklése az USA-ban Az utóbbi hónapokban a tőkepiaci árfolyamok mozgását leginkább az amerikai eszközvásárlási program leállításával kapcsolatos

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Brexit Június 23-án az uniós tagságról tartott brit népszavazás során 72%-os részvétel mellett 48,1%: 51,9% arányban a kilépésről döntöttek a szigetországban. Általánosságban

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.07.31 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.07.31 1 000 000 000 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár 2015.07.31 1 000 000 000 Jegyzet Elindulhat szeptemberben az amerikai kamatemelés? amerikai jegybank (Fed) 2008 óta zéró-közeli kamatpolitikát folytat, ezzel az amerikai

Részletesebben

Szektorok adóssága a GDP %-ában (2012)

Szektorok adóssága a GDP %-ában (2012) Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Likviditás változással kapcsolatos várakozások (Nagy Tibor, befektetési igazgató) Tekintettel arra, hogy az elmúlt években tapasztalt árfolyamermelkedés egyik lényegi

Részletesebben

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1.

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1. Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.07.31 1 000 000 000 Jegyzet IMF-EU tárgyalások hatása a kötvénypiacra (Kovács Szilárd, kötvény portfólió menedzser) hónap elején elfogadta a jegybanktörvény

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Gyenge kezdés után erős visszaesés? Gyengén indult az év a nemzetközi tőkepiacokon. Januárban az olaj tovább esett, bár a hónap végére korrigált és a havi szinten

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.12.31 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.12.31 1 000 000 000 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár 2014.12.31 1 000 000 000 Jegyzet Infláció, kamatvágás magyar inflációs ráta az utóbbi hónapokban sorozatosan meglepte az elemzőket, mivel a hazai pénzromlás év/év üteme

Részletesebben

Dow Jones Index havi hozamainak átlaga 1950-től. Április. Május. Március

Dow Jones Index havi hozamainak átlaga 1950-től. Április. Május. Március November December Január Február Március Április Május Június Július ugusztus Szeptember Október Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.05.31 1 000 000 000 Jegyzet hazai gazdaságpolitikáról Orbán

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Jegyzet (Nagy Tibor, befektetési igazgató) Piaci folyamatok 1 000 000 000 Az elmúlt hetekben a feltörekvő piaci devizák jelentős gyengülése volt megfigyelhető. Sajnos a feltörekvő piaci

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Magyar kötvények és a QE3 leállítása (Nagy Tibor, befektetési igazgató, Erste Alapkezelő Zrt.) Ha a jövőbeli amerikai likviditáscsökkentés hazai hatásait vizsgáljuk,

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.03.31 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.03.31 1 000 000 000 Piaci kitekintő Kommentár 2015.03.31 1 000 000 000 Jegyzet Forint alakulása és várakozások MNB márciusi kamatvágását közvetlenül követően jelentős forint erősödést tapasztaltunk. magyar fizetőeszköz az

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet. A hónap ábrája

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet. A hónap ábrája Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Bankunióról (Nagy Tibor, befektetési igazgató) A bankunió felállításáról december második felében - az ECOFIN javaslata alapján - az EU állam- és kormányfői döntést

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.06.30 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.06.30 1 000 000 000 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár 2014.06.30 1 000 000 000 Jegyzet ECB FED különbségek (Nagy Tibor, befektetési igazgató, lapkezelő Zrt.) Júniusban az Európai Központi Bank történelmi lépésre szánta

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 4.

Vezetői összefoglaló július 4. 2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. E-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1.

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. E-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1. Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.12.28 1 000 000 000 Jegyzet Kötvénypiac: folytatása következik? (Oszlay Péter, értékesítési támogató) meglehetősen bizonytalan külföldi és belföldi helyzet

Részletesebben

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 6. Vezetői összefoglaló Pozitív hangulat uralkodott tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a forint kétéves mélypontra ért a dollárral szemben. A BUX 4,2 milliárd forintos

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. május 26. Vezetői összefoglaló Pénteken vegyes makrogazdasági hírek jelentek meg, a vezető nemzetközi tőzsdék többsége erősödéssel reagált. Négyhavi csúcson a forint: az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Pici kitekintő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Jegyzet mgyr bnkrendszer kihívási hzi bnkrendszerrel kpcsoltos gzdsági (és politiki) eseményeket vizsgálv fontos kiemelni kereskedelmi bnkokt érintő legfrissebb

Részletesebben

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2016. január 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön jelentősen estek az európai és az amerikai tőzsdék is, a Kínából érkező kedvezőtlen hírek hatására. Erősödött a forint mindhárom vezető devizával

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

GBR BEL GRC NLD NZL FRA

GBR BEL GRC NLD NZL FRA DEU ISR AUT DNK ISL CZE SVN PRT AUS CAN SVK ITA BEL NZL FRA NLD GRC GBR ESP IRL USA JPN GDP %-ában Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Új irányok az európai válságkezelésben (Nagy Tibor, befektetési

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló Kedden jelentős veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, a napvilágot látott negatív kínai makro-indikátorok hatására. Szerda reggel kismértékben

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet Görögország újratöltve (Oszlay Péter, értékesítési támogató) A hónap grafikonja

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet Görögország újratöltve (Oszlay Péter, értékesítési támogató) A hónap grafikonja Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Görögország újratöltve (Oszlay Péter, értékesítési támogató) Nem kellett sokat várni arra, hogy a márciusi adósság-restrukturálás után Görögország problémái újra az

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 4.

Vezetői összefoglaló április 4. 2018. április 4. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euró ellenében erősödött, a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral szemben nem változott. A BUX 8,7 milliárd forintos,

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30 Pici kitekintő Kommentár 2015.11.30 1 000 000 000 Jegyzet - Mgyr GDP lkulás December elején kijött részletes mgyr GDP dt. dt lpján mgyr gdság hrmdik negyedévben előző év hsonló időszkához képest 2,4%-kl

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 10.

Vezetői összefoglaló október 10. 2016. október 10. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,14 százalékos emelkedéssel fejezte

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.01.09. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizához képest erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos,

Részletesebben

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló Csütörtökön és pénteken mind az amerikai, mind az európai részvényindexek növekedéssel zártak. Ma reggelre mindhárom vezető devizával szemben gyengült a hazai

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci 2016. kezelő neve OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap OTP kezelő Zrt. 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési

Részletesebben

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 11. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában enyhe pluszban, Európában pedig vegyesen zártak a vezető tőzsdeindexek. Legnagyobb mértékben a londoni FTSE esett. Gyengült a forint

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 10. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak pénteken a vezető nemzetközi részvényindexek. A múlt héten a forint gyengült a vezető devizákkal szemben, azonban a hétvégén a devizahiteles

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben egyaránt gyengült. A BUX 8,1 milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 13.

Vezetői összefoglaló június 13. 2017. június 13. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,22 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 14.

Vezetői összefoglaló december 14. 2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Varga Péter, CFA, Erste Asset Management ESPA Bond Emerging Markets Corporate vezető kötvény portfólió menedzsere A feltörekvő országokban olyan hosszú távú demográfai

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 17.

Vezetői összefoglaló október 17. 2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 20. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedés során az európai tőzsdék pluszban zártak, de az amerikai tőzsdéken nem maradt meg a szerdai jó hangulat, csökkentek a részvények

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 15.

Vezetői összefoglaló február 15. 2017. február 15. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig stagnált. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 13.

Vezetői összefoglaló január 13. 2017. január 13. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig kis mértékben erősödött. A BUX 10 milliárd forintos,

Részletesebben

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. augusztus 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin jó hangulatú kereskedés folyt, így a részvényindexek pluszban zártak. Kedden a forint a 313-as szint közelében mozgott az euróval

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 13.

Vezetői összefoglaló április 13. 2018. április 13. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza viszonylatában kismértékben gyengült. A BUX 11,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,94

Részletesebben