Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár"

Átírás

1 Piaci kitekintő Jegyzet Brexit Június 23-án az uniós tagságról tartott brit népszavazás során 72%-os részvétel mellett 48,1%: 51,9% arányban a kilépésről döntöttek a szigetországban. Általánosságban az volt tapasztalható, hogy a kilépés mellett az idősebb, nem városban lakó angol állampolgárok szavaztak, míg a skótok vagy az északírek önmagukban az EU-ban maradás mellett voksoltak. A szavazást követően a briteknek 2 év áll rendelkezésükre, hogy az Európai Unióval való gazdasági, jogi és pénzügyi kapcsolataikat újratárgyalják. A brit népszavazást követően várakozásunk szerint középtávon a bizonytalanság - a jelenlegi pozitív piaci reakciók ellenére - meg fog növekedni a piacokon, mely az elszakadás kapcsán felmerülő problémákkal párhuzamosan erősödő kockázatelutasítást vonhat maga után. A befektetőket várhatóan bizonytalansággal fogja eltölteni egyrészt az, hogy a brit kilépés körülményei és menetrendje még meglehetősen homályos és maguk a politikai szereplők sem tudják és a jövőbeli kétoldalú tárgyalások eredményének bizonytalansága miatt nem is tudhatják pontosan, hogy mi lesz a kilépés pontos következménye. Másrészt az angol kilépés időzítésén és a konkrét következményein túlmenően további bizonytalanságot jelent, hogy a brit kiválás újabb lökést adhat a migráns válság és a terrorcselekmények miatt korábban megerősödött euró és integráció szkeptikus nemzeti mozgalmaknak. Hosszabb távon a politikai bizonytalanságot és a befektetői kockázatelutasítást tovább erősítheti az is, hogy a szíriai menekültek befogadására az egyes EU nemzetek által adott politikai válaszok eltérőek, mely szintén az integráció gyengülése irányába hat. A fenti politikai folyamatok által indukált piaci bizonytalanságot a nagy jegybankok valószínűleg valamiféle monetáris ösztönzéssel próbálják majd orvosolni, amelynek a hatása a minimumuk közelében levő állampapír hozamok és a maximumuk közelében levő részvénypiacok esetében már meglehetősen korlátos. Így várható, hogy a gazdasági hatások csökkentése érdekében a nemzeti fiskális politikák lazítása is újra képbe kerülhet. (A jelenlegi pozitív piaci reakciók hátterében is a bővülő likviditási várakozások állhatnak.) Azonban negatív a jövőbeli politikai hatásokkal szemben bizalomerősítő hír, hogy a június 26-án tartott spanyol választásokon a Podemos, az előzetesen vártnál gyengébben szerepelt és a hagyományos nagy pártok (Néppárt, Szocialisták) az előrejelzéseknél magasabb támogatottságot értek el. Ez ugyan pozitív hír, de továbbra is kérdéses, hogy Nagy-Britannia vajon egységes marad-e, vagy az uniópárti skótok mellett esetleg az északírek is elhagyják a brit egységet. Továbbá kérdéses, hogy az EU, az angol kiválás kapcsán kíván-e olyan negatív példát statuálni, melynek hatására az esetleges további EU szkeptikus mozgalmak visszakozzanak. Ez utóbbi azért is érdekes lehet, mert 2017-ben parlamenti választásokat tartanak az uniós mag-ország Németországban és Franciaországban is. A fentiek összegzéseként a közeljövőben ideges, megnövekvő volatilitású piacokra számítunk, amit a befektetői kockázatelutasítás és a monetáris és költségvetési politikák lazításának versenyfutása fog meghatározni. (2016. július 1.) Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok A brit EU-tagságról szóló népszavazás határozta meg a piaci hangulatot június folyamán. Miután jelentős meglepetést okozva a kilépést támogatók kerültek többségbe, az európai tőzsdék átlagosan 6-7 százalékos veszteséggel zárták a hónapot. Az amerikai részvénypiacon csak kisebb vihart kavart a népszavazás, az S&P 500 index lényegében változatlanul zárta júniust, a feltörekvő piacok pedig átlagosan több mint 3 százalékot emelkedtek. A bizonytalanság növekedése miatt megugrott a kereslet a legbiztonságosabbnak tartott eszközök iránt: a német 10 éves államkötvény hozama csaknem 30 bázispontot zuhant és a negatív tartományba került, az amerikai 10 éves kincstárjegy hozama csaknem 40 bázispontot esett. A devizapiacokon a brit font 30 éves mélypontra zuhant, az euró viszont csak átmenetileg gyengült a dollárral szemben, a japán jen pedig szárnyalt. A menedékeszköznek számító arany jegyzése több mint 8 százalékkal ugrott meg. Az olaj az egy hónappal korábbi szinteken zárta júniust. Hazai tőkepiacok Csak átmenetileg tudta elrontani a piaci hangulatot a váratlan brit népszavazási eredmény. Az euró-forint ugyan egy időre 320 fölé is emelkedett, de gyorsan korrigált és a hónap végére már visszatért a május végi szintek közelébe. Az állampapírpiacon ugyancsak felpattantak a hozamok, de az eladási hullámot gyorsan korrekció követte. Sőt, a hónap végére a rövidebb kötvények hozama 5-10 bázisponttal, a hosszabbaké bázisponttal alacsonyabban állt, mint egy hónappal korábban. Az MNB a vártnak megfelelően nem változtatott a kamatokon, a májusi infláció pedig továbbra is nagyon alacsony, mindössze -0,2 százalékos volt. A tőzsdén az OTP közel 7 százalékos esését részben kompenzálta a Mol drágulása, úgyhogy a BUX csak enyhén csökkent. 140% 120% 100% 80% 60% Részvényindexek árfolyamának relatív alakulása (bázis = ) MSCI World Free MSCI Em. Markets S&P 500 DAX BUX arany Magyar hozamgörbék (%) 3 hó 6 hó 12 hó 3 év 5 év 10 év 15 év Jelenlegi 1 hónappal korábban 1 évvel korábban nem szolgálhatnak hivatkozási alapként, ennek megfelelően e kiadvány alapján az Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-vel és az Erste

2 Piaci kitekintő Piaci hozamok* és devizaárfolyam változások*** Referencia indexek teljesítménye deviza YTD** 1 hó 6 hó 1 év 3 év Hazai államkötvény RMAX CMAX MAX Nemzetközi kötvény Credit Suisse High Yield Bond Citigroup World BIG EUR Index Hazai és nemzetközi részvény BUX S&P 500 DAX MSCI World Free MSCI Emerging Markets CETOP 20 *** EUR/ / CHF/ Egyéb Arany Piaci teljesítmények ábrája - 1 hó és YTD hozamok EUR EUR EUR /uncia 0.45% 0.10% 0.45% 0.96% 2.60% 3.22% 1.03% 3.22% 6.03% 7.78% 3.38% 1.11% 3.38% 6.40% 8.71% 8.54% 0.77% 8.54% 2.21% 3.71% 8.29% 3.91% 8.29% 11.58% 8.16% 10.05% -0.74% 10.05% 20.19% 11.44% 2.69% 0.09% 2.69% 1.73% 9.33% -9.89% -5.68% -9.89% % 6.74% -0.58% -1.28% -0.58% -4.75% 4.87% 5.03% 3.30% 5.03% % -3.92% -9.49% -5.65% -9.49% % -4.37% 0.09% 0.66% 0.09% 0.25% 2.27% -2.14% 0.89% -2.14% 0.57% 7.81% 0.26% 2.73% 0.26% -3.72% 6.64% 24.58% 8.77% 24.58% 12.76% 2.31% Kötvény Részvény Egyéb Megjegyzés: Az oszlop jelenti a YTD, a pont a havi hozamot.

3 Piaci kitekintő Eszközalapok hozama* Eszközalap neve ERSTE Globe Pénzpiaci Eszközalap ERSTE Globe Tőkevédett Eszközök Forint Eszközalap ERSTE Globe Állampapír Eszközalap ERSTE Globe Ingatlan Dominanciájú Vegyes Eszközalap ERSTE Globe Belföldi Részvény Eszközalap ERSTE Globe Nemzetközi Részvény Eszközalap ERSTE Globe Arany Nyíltvégű Forint Eszközalap deviza YTD** 1 hó 6 hó 1 év 3 év 0.14% 0.03% 0.14% 0.29% 1.36% 0.55% 0.07% 0.55% 0.94% 2.19% 2.76% 0.90% 2.76% 5.24% 7.01% 1.39% 0.23% 1.39% 2.69% 3.25% 9.69% -0.63% 9.69% 20.17% 9.68% -6.93% -1.35% -6.93% -7.18% 13.05% 16.40% 6.92% 16.40% 9.64% 7.91% Megjegyzések: **YTD (year to date) előző év utolsó napjától az adott dátumig terjedő időszak. ***árfolyamok esetében a pozitív értékek a forint leértékelődését (gyengülését) jelentik. Eszközalapok teljesítményének ábrája - 1 hó és YTD hozamok Pénzpiaci Kötvény Ingatlan Részvény Árupiaci Megjegyzés: Az oszlop jelenti a YTD, a pont a havi hozamot.

4 Pénzpiaci Eszközalapok ERSTE Globe Pénzpiaci Eszközalap Az Eszközalap által tartott Pénzpiaci Alap duration-je 0,29-0,33 év között mozgott. A heti esedékességekből túlnyomórészt rövid DKJ-ket, illetve látra szóló euró betéteket (-ra visszafedezve) kötöttünk. A jövőbeni likviditás kezeléshez folytattuk az éven belül lejáró értékpapírok vásárlását is. Az alacsony deviza betéti kamatok ellenére főleg a swap felárak mértéke miatt az árak függvényében tovább folytathattuk a fedezett deviza értékpapír és betét ügyletek nyitását a portfólióban ezek aránya jelenleg 39% körüli. 1 hó 0.03% 3 hó 0.10% 6 hó 0.14% 1 év 0.29% 3 év 1.36% YTD 0.14% Az Eszközalap célja, hogy a befektetők részére stabilan növekvő, biztonságos megtakarítási formát biztosítson. Az Eszközalap pénzpiaci alapokat tartalmaz, melyek jellemző befektetései: betét, MNB kötvény, repo és rövid lejáratú DKJ % ERSTE Globe Tőkevédett Eszközök Forint Eszközalap hazai pénzpiaci alacsony 1 hó RMAX Index Az Eszközalap összetételében június folyamán jelentős változás nem történt. 1 hó 0.07% 3 hó 0.25% 6 hó 0.55% 1 év 0.94% 3 év 2.19% YTD 0.55% Az Eszközalap hozamát a legnagyobb részét kitevő Alapok Alapja határozza meg. Ez a konstrukció pénzpiaci és származtatott tőkevédett alapokat tartalmaz, melynek célkitűzése a pénzpiaci hozamszinteket meghaladó hozam elérése. Erste Tv. Kamatoptimum Alap 35.5% 27.0% hazai pénzpiaci közepes 3-5 év RMAX Index Indulás dátuma

5 Részvény Eszközalapok ERSTE Globe Állampapír Eszközalap Júniusban a hosszú papírok hozamai jelentős volatilitást mutattak, de végül kb. 30 bp-tal az előző hó záró értékeinek szintje alatt zártak. A 15 éves szegmens 3,39%, a 10 éves 3,12% körül állt, míg az 5 éves 2,26%-ra változott. A görbe meredeksége jelentős csökkenést mutatott (kb. 2,5% spread a rövid és a hosszú hozamok között). A 2, 5 és 10 éves szegmensben a kötvények mellett továbbra is tartjuk a devizában denominált, forintra fedezett magyar állampapírokat. 1 hó 0.90% 3 hó -0.49% 6 hó 2.76% 1 év 5.24% 3 év 7.01% YTD 2.76% Az Eszközalap célja a hazai kamatkonvergencia kihasználása a minél magasabb hozam elérése érdekében. Az Eszközalap főként rövid és hosszú futamidejű kötvényalapokba fektet. Erste XL Kötvény Alap Erste Rövid Kötvény Alap ERSTE Globe Belföldi Részvény Eszközalap 38.6% 30.5% hazai kötvény közepes 2 év CMAX Index Bár júniusban a Brexit népszavazást övező aggodalmak több ízben is padlóra küldték az európai részvényeket, a BUX kis csökkenéssel megúszta a hónapot (-0.74%). Úgy látszik, hogy a hazai papírok megítélése annyira stabil, hogy csak globális pánikhullámok idején érzékelhető némi eladói nyomás, és az is leginkább csak az OTP-t érinti. 1 hó -0.63% 3 hó 0.18% 6 hó 9.69% 1 év 20.17% 3 év 9.68% YTD 9.69% Az Eszközalap a hazai részvénypiac teljesítményéből kínál részesedést. Tőkéjének legnagyobb részét a hazai részvények teszik ki a BUX Index összetételének megfelelően. Erste Stock Hungary Indexkövető Részvény Alap 98.8% 1.1% részvény magas 5 év BUX Index

6 Részvény Eszközalapok ERSTE Globe Nemzetközi Részvény Eszközalap A brit EU-tagságról szóló népszavazás határozta meg a piaci hangulatot június folyamán. Miután jelentős meglepetést okozva a kilépést támogatók kerültek többségbe, az európai tőzsdék átlagosan 6-7%-os veszteséggel zárták a hónapot. Az amerikai részvénypiacon csak kisebb vihart kavart a népszavazás, az S&P 500 index lényegében változatlanul zárta júniust, a feltörekvő piacok pedig átlagosan több mint 3%-ot emelkedtek. Júniusban az MSCI WF index 1,3%-kal csökkent. 1 hó -1.35% 3 hó -0.06% 6 hó -6.93% 1 év -7.18% 3 év 13.05% YTD -6.93% Az Eszközalap a globális részvénypiacok hozamából kínál részesedést. ESPA Stock Global 97.3% ERSTE Globe Ingatlan Dominanciájú Vegyes Eszközalap 2.6% részvény magas 5 év MSCI AC WF Az Eszközalap által tartott Erste Ingatlan Alap számára továbbra is több bérlős, újonnan épült, prémium kategóriás irodaházak valamint frekventált elhelyezkedéssel rendelkező, kereskedelmi hasznosítású ingatlanok jelentenek potenciális befektetési lehetőséget. Ennek megfelelően folyamatosan keresi megfelelő befektetési lehetőségeket és az elmúlt hónapban is több ingatlan esetleges megvásárlásával kapcsolatban folytak tárgyalások. Természetesen az Alap ingatlan állományának további bővítése mellett is jelentős figyelmet szentel a jelenlegi portfólió kiemelkedő szinten történő kezelésére. 1 hó 0.23% 3 hó 0.67% 6 hó 1.39% 1 év 2.69% 3 év 3.25% YTD 1.39% Az Eszközalap által célja, hogy a portfóliójába kerülő ingatlanok hosszú távú bérbeadása által stabil és kedvező mértékű hozamot érjen el forintban. Az Alapkezelő főként irodai és kereskedelmi ingatlanokba, valamint biztonságos pénzpiaci eszközökbe fektet. Erste Ingatlan Alap Likviditási Alap 95.2% 4.7% ingatlan közepes 1 év BIX Index Indulás dátuma

7 Alternatív Eszközalapok ERSTE Globe Arany Nyíltvégű Forint Eszközalap Júniusban a májusi megtorpanás után újra nagyot drágult az arany ről 1320 dollárig emelkedett. Már a hó elején emelkedni kezdett az árfolyam, ami reménységre adott okot, hogy a májusban megtörni látszó emelkedés folytatódhat. Arra azonban kevesen számítottak, hogy júniusban az árfolyam az 1400-as szint közelébe kerül. Ez mégis megtörtént a BREXIT miatt, és napon belül 8%-kal 1250-ről 1350-re ugrott a nemesfém árfolyama. A dollár erősödést figyelembevéve az árfolyam jelentősen felértékelődött. 1 hó 6.92% 3 hó 7.01% 6 hó 16.40% 1 év 9.64% 3 év 7.91% YTD 16.40% Az Eszközalap célja, hogy az ügyfelek az arany értékének változásából részesedjenek. JB Physical Gold ETF 73.3% 26.7% árupiaci magas 3 év London Gold PM Indulás dátuma

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2017.07.31 1 000 000 000 Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok Újabb pozitív hónapot zártak a részvénypiacok. Az Egyesült Államokban többségében erős makrogazdasági

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok Az előző hónap megnövekedett bizonytalansága után szeptemberben visszatért az optimizmus a piacokra. Kiemelkedően jól teljesítettek

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok Felerősödött a bizonytalanság a piacokon az előző hónapokhoz képest, főként az észak-koreai rakétakísérletekkel kapcsolatos geopolitikai

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet A hazai fiskális és monetáris politika változásai Az elmúlt időszakban sok találgatás kapott szárnyra annak kapcsán, hogy változik-e a magyar költségvetési politika

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Javuló hazai növekedés Sok piaci szereplőt meglepve a magyar gazdaság a második negyedévben 2,6%-kal növekedett 2015 második negyedévéhez képest, mely naptárhatással

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Amerikai kamatemelés A tavaly decemberi 25 pontos FED kamatemelést követően nem tűnt úgy, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő FED halogatná a dollár alapkamat

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet (Nagy Tibor, befektetési igazgató, Erste Alapkezelő Zrt.) MNB alapkamat alakulása A múlt héten a jegybank immáron a huszadik alkalommal vágott az alapkamaton. A jelenlegi

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2016.12.30 1 000 000 000 Jegyzet USA monetáris várakozások Decemberben a FED 25 bázispontos kamatemelésről döntött, melynek eredményeként az amerikai alapkamat 0,75%-ra

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Jegybankok márciusa A fejlett piaci és a hazai állampapír piacok szempontjából is meghatározó volt a fejlett jegybankok monetáris kondícióiban történő változások.

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet A pénzügyi világ egyik legfontosabb benchmark hozama, a 10 éves amerikai államkötvény hozam drasztikusan esett az idei évben. Az év eleji 3,03%-os szintről egészen

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2017.03.31 1 000 000 000 Jegyzet FED kamatdöntés margójára Március 15-én a FED 25 bázisponttal megemelte az amerikai alapkamatot. Az emelés eredményeként a dollár

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet EU gazdasági mutatók Manapság sokszor foglalkoznak az elemzők azzal, hogy az európai gazdaságban a növekedési fordulat vajon már várható-e, vagy ehhez még sok víznek

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet MNB kéthetes betét és a külföldi befektetők (Nagy Tibor, befektetési igazgató, Erste Alapkezelő Zrt.) Április 24-én az MNB bejelentette, hogy augusztus elsejétől kezdődően

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2016.11.30 1 000 000 000 Jegyzet Eliminált félelmek Egy ősi kínai átok szerint Élj meg izgalmas időket! Bár a jelenlegi helyzetet lehetne még fokozni, de az elmúlt

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Az EU jobban teljesít Ha az idei év részvénypiaci kilátásait vizsgáljuk, megállapítható, hogy a regionális várakozásokban változás következett be. A tavalyi évben,

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.08.29 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.08.29 1 000 000 000 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár 2014.08.29 1 000 000 000 Jegyzet Európai Központi Bank s egyre fontosabb a gyenge euró Európai Központi Bank szeptember 4-én a piacokat meglepve tovább lazított a monetáris

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Gyenge kezdés után erős visszaesés? Gyengén indult az év a nemzetközi tőkepiacokon. Januárban az olaj tovább esett, bár a hónap végére korrigált és a havi szinten

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2017.04.28 1 000 000 000 Jegyzet Magyar makro körkép A hazai makro adatokat vizsgálva a legfontosabb összefoglaló adattal a GDP növekedésével érdemes a sort kezdeni.

Részletesebben

Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Az eszközvásárlási program mérséklése az USA-ban Az utóbbi hónapokban a tőkepiaci árfolyamok mozgását leginkább az amerikai eszközvásárlási program leállításával kapcsolatos

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2017.02.28 1 000 000 000 Jegyzet Magyar makro adatok Valentin napon megkaptuk a magyar gazdaság legfrissebb növekedési adatait, melyek meglehetősen csalódáskeltőek

Részletesebben

Szektorok adóssága a GDP %-ában (2012)

Szektorok adóssága a GDP %-ában (2012) Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Likviditás változással kapcsolatos várakozások (Nagy Tibor, befektetési igazgató) Tekintettel arra, hogy az elmúlt években tapasztalt árfolyamermelkedés egyik lényegi

Részletesebben

Dow Jones Index havi hozamainak átlaga 1950-től. Április. Május. Március

Dow Jones Index havi hozamainak átlaga 1950-től. Április. Május. Március November December Január Február Március Április Május Június Július ugusztus Szeptember Október Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.05.31 1 000 000 000 Jegyzet hazai gazdaságpolitikáról Orbán

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.07.31 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.07.31 1 000 000 000 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár 2015.07.31 1 000 000 000 Jegyzet Elindulhat szeptemberben az amerikai kamatemelés? amerikai jegybank (Fed) 2008 óta zéró-közeli kamatpolitikát folytat, ezzel az amerikai

Részletesebben

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1.

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1. Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.04.27 1 000 000 000 Jegyzet Pénzügyi tranzakciós adó Tobin adó James Tobin Nobel-díjas közgazdász ötlete nyomán merült fel, hogy adóval sújtsanak egyes pénzügyi

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Jegyzet (Nagy Tibor, befektetési igazgató) Piaci folyamatok 1 000 000 000 Az elmúlt hetekben a feltörekvő piaci devizák jelentős gyengülése volt megfigyelhető. Sajnos a feltörekvő piaci

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet. A hónap ábrája

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet. A hónap ábrája Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Bankunióról (Nagy Tibor, befektetési igazgató) A bankunió felállításáról december második felében - az ECOFIN javaslata alapján - az EU állam- és kormányfői döntést

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.12.31 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.12.31 1 000 000 000 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár 2014.12.31 1 000 000 000 Jegyzet Infláció, kamatvágás magyar inflációs ráta az utóbbi hónapokban sorozatosan meglepte az elemzőket, mivel a hazai pénzromlás év/év üteme

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Magyar kötvények és a QE3 leállítása (Nagy Tibor, befektetési igazgató, Erste Alapkezelő Zrt.) Ha a jövőbeli amerikai likviditáscsökkentés hazai hatásait vizsgáljuk,

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.03.31 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.03.31 1 000 000 000 Piaci kitekintő Kommentár 2015.03.31 1 000 000 000 Jegyzet Forint alakulása és várakozások MNB márciusi kamatvágását közvetlenül követően jelentős forint erősödést tapasztaltunk. magyar fizetőeszköz az

Részletesebben

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1.

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1. Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.07.31 1 000 000 000 Jegyzet IMF-EU tárgyalások hatása a kötvénypiacra (Kovács Szilárd, kötvény portfólió menedzser) hónap elején elfogadta a jegybanktörvény

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.06.30 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.06.30 1 000 000 000 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár 2014.06.30 1 000 000 000 Jegyzet ECB FED különbségek (Nagy Tibor, befektetési igazgató, lapkezelő Zrt.) Júniusban az Európai Központi Bank történelmi lépésre szánta

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. E-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1.

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. E-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1. Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.12.28 1 000 000 000 Jegyzet Kötvénypiac: folytatása következik? (Oszlay Péter, értékesítési támogató) meglehetősen bizonytalan külföldi és belföldi helyzet

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

GBR BEL GRC NLD NZL FRA

GBR BEL GRC NLD NZL FRA DEU ISR AUT DNK ISL CZE SVN PRT AUS CAN SVK ITA BEL NZL FRA NLD GRC GBR ESP IRL USA JPN GDP %-ában Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Új irányok az európai válságkezelésben (Nagy Tibor, befektetési

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Pici kitekintő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Jegyzet mgyr bnkrendszer kihívási hzi bnkrendszerrel kpcsoltos gzdsági (és politiki) eseményeket vizsgálv fontos kiemelni kereskedelmi bnkokt érintő legfrissebb

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Varga Péter, CFA, Erste Asset Management ESPA Bond Emerging Markets Corporate vezető kötvény portfólió menedzsere A feltörekvő országokban olyan hosszú távú demográfai

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár 2013.03.29

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár 2013.03.29 Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2013.03.29 1 000 000 000 Jegyzet Fellélegzés az MNB új programja után (Oszlay Péter, értékesítési támogató, Erste lapkezelő.) Nagy megkönnyebbülés fogadta a piacokon

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet Görögország újratöltve (Oszlay Péter, értékesítési támogató) A hónap grafikonja

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet Görögország újratöltve (Oszlay Péter, értékesítési támogató) A hónap grafikonja Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Görögország újratöltve (Oszlay Péter, értékesítési támogató) Nem kellett sokat várni arra, hogy a márciusi adósság-restrukturálás után Görögország problémái újra az

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci 2016. kezelő neve OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap OTP kezelő Zrt. 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló Csütörtökön és pénteken mind az amerikai, mind az európai részvényindexek növekedéssel zártak. Ma reggelre mindhárom vezető devizával szemben gyengült a hazai

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött

Részletesebben

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 11. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában enyhe pluszban, Európában pedig vegyesen zártak a vezető tőzsdeindexek. Legnagyobb mértékben a londoni FTSE esett. Gyengült a forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 22.

Vezetői összefoglaló június 22. 2016. június 22. Vezetői összefoglaló Ma reggelre vegyes mozgás volt tapasztalható a forint vezető devizákkal szembeni árfolyamában, míg az euróval és a frankkal szemben gyengült, addig a dollár vonatkozásában

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30 Pici kitekintő Kommentár 2015.11.30 1 000 000 000 Jegyzet - Mgyr GDP lkulás December elején kijött részletes mgyr GDP dt. dt lpján mgyr gdság hrmdik negyedévben előző év hsonló időszkához képest 2,4%-kl

Részletesebben

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. szeptember 7. Vezetői összefoglaló Jelentős eséssel zárták a múlt hetet a vezető nyugat-európai és az amerikai tőzsdék is, a megjelent csalódást keltő német ipari megrendelési adatok és az

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

kedd, február 2. Vezetői összefoglaló

kedd, február 2. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 2. Vezetői összefoglaló Hétfőn mind az európai, mind az amerikai tőzsdék negatív tartományban zártak, elsősorban egy gyenge kínai feldolgozóipari adatközlés és az olaj árának csökkenése

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 19.

Vezetői összefoglaló március 19. 2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 4.

Vezetői összefoglaló július 4. 2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 27.

Vezetői összefoglaló március 27. 2017. március 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 5,8 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 21.

Vezetői összefoglaló július 21. 2016. július 21. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre minimális mértékben erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben. A BUX 9,8 milliárd forintos, átlag közeli forgalom mellett 0,6 százalékkal

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

szerda, november 27. Vezetői összefoglaló

szerda, november 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. november 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető indexei eltérő teljesítmény nyújtottak: a tengerentúlon folytatódott a tőzsdék erősödése, Európában viszont estek a részvényindexek. Kedden

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

péntek, március 27. Vezetői összefoglaló

péntek, március 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 27. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is. Az elmúlt napok forinterősödése után csütörtökön a hazai

Részletesebben

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 28. Vezetői összefoglaló Szerdán pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Részletesebben

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 24. Vezetői összefoglaló Pénteken veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, miközben a dollárral szemben

Részletesebben

hétfő, január 12. Vezetői összefoglaló

hétfő, január 12. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. január 12. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak pénteken a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Pénteken az euró/forint kurzus 316-318 között mozgott, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 4.

Vezetői összefoglaló október 4. 2016. október 4. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében viszont gyengült. A BUX 3,9 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

Dátum Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap. Nyíltvégű határozatlan futamidejű, értékpapír alap

Dátum Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap. Nyíltvégű határozatlan futamidejű, értékpapír alap Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap Nyíltvégű határozatlan futamidejű, értékpapír alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) Letétkezelő: Magyarországi Volksbank Zrt.. (1088

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. május 26. Vezetői összefoglaló Pénteken vegyes makrogazdasági hírek jelentek meg, a vezető nemzetközi tőzsdék többsége erősödéssel reagált. Négyhavi csúcson a forint: az euró/forint árfolyam

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 8. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséggel zárták a csütörtöki napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli tőzsdék a geopolitikai feszültség következtében. A forint gyengülése

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 18.

Vezetői összefoglaló január 18. 2018. január 18. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben erősödött. A BUX 9,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégű, határozatlan futamidejű értékpapír alap. Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.

Budapest Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégű, határozatlan futamidejű értékpapír alap. Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188. Budapest Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégű, határozatlan futamidejű értékpapír alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) Letétkezelő: Citibank Zrt. (1054 Budapest, Szabadság

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 10.

Vezetői összefoglaló október 10. 2016. október 10. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,14 százalékos emelkedéssel fejezte

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 23.

Vezetői összefoglaló június 23. 2016. június 23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre erősödés volt tapasztalható a forint vezető devizákkal szembeni árfolyamában. A BUX 7,7 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális

Részletesebben

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 6.

Vezetői összefoglaló november 6. 2017. november 6. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, míg a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 15,9 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben