DÓKA ÁRON. a társadalmi termelés hatékonyságának növelése,

Átírás

1 életszínvonal MÓDOSITOTT KÖZGAZDASÁGI SZABÁLYOZOK ÉS GAZDÁLKODÁSI TENDENCIÁK AZ IPARBAN DÓKA ÁRON A kézirat beérkezett: február 3án A szocializmus építése, társadalmigazdasági céljainak közvetlen kifejezője a gazdaságpolitika. E politika fő irányvonala a társadalmi termelés hatékonyságának növelése, alakosság életszínvonalának állandó, rendszeres emelése. A gazdaságpolitika realizálója a népgazdasági terv. Szerepe a gazdaságirányításban és szabályozásban is kiemelkedő. A legfontosabb gazdasági szabályozó a népgazdasági terv. Megszabja a fejlesztési célokat és az erőforrásokat azoknak megfelelően rendezi, átcsoportosítja és kombinálja. A társadalom egésze és egységei, taai számára szilárd perspektívát ad. Orientálja a vállalati tevékenységet, a vállalati cselekvést anépgazdasági érdek szolgálatábaállítja, ugyanakkor e folyamatban a vállalati érdeket is elismeri és érvényesíti. A népgazdasági terv politikáján keresztül egyúttal az egyéni érdek sűrített kifejezője. A tervben kitűzött célok elérésére irányuló tevékenység konkrét módja a gazdasági mechanizmus adott formájától függ. A mechanizmus lényegi eleme a gazdaságirányitás és szabályozás. A szabályozórendszer egésze és alakítása a szocializmus általánosított tapasztalataira, az ország adottságaira, sajátosságaira épül. A terrnelőerők, termelési viszonyok fejlődése, az állandóan változó, fejlődő gazdaság, a külgazdasági kapcsolatok változása a szabályozó rendszer folyamatos módosítását igényli. szükségletnek megfelelő továbbfejlesztése ezen forrásokból fakad. A változtatás módja és mértéke mindig a népgazdasági terv céljaitszolgálja. Gazdaságiszabályozó rendszerünk a közgazdasági eszközök, a jogiszabályozás és a Szervezeti rendszer elemeit képező intézmények egysége. Közgazdasági eszközeink a cél elérésére közvetett módon hatnak. Jogi, politikai eszközeink megteremtik a mechanizmus működési kereteit. Vonatkozhatnak egyedi, konkrét esetekre, döntésekre vagy tevékeny Sésí hatások kifejlődésére. A rendszer elemeit képező intézmények feladata sokoldalú. hányulhat pl. a gazdasági folyamatok elemzésére, a népgazdasági terv fő céljainak és az NME Közleményeí, V. sorozat, Társadalomtudományok, 22 (1974),

2 erőforrásoknak ismertetésére, a ha az szükséges. szabályozók fejlesztésére, de konkrét beavatkozásokra is, Gazdaságpolitikánk megvalósítása a népgazdasági terv céljai elérésének biztosítása érdekében, a szabályozó rendszeren belül az eszközök egymáshoz viszonyított aránya és szerepe időbelileg változhat és változik. Minden módosítás az eszközrendszer egésze tudományos elemzését igényli. Ennek szükségessége abból következik, hogy az alkotók működési határai pontosan nem körvonalazhatók. Átfedések vannak, egy adott területen végrehajtott módosítás máshol is változásokat okoz. Adott változtatás akkor célszerű és jó, ha a megváltozott körülményeknek megfelelő nagyfokú alkalmazkodási képességgel párosul. A gazdaság szabályozása az eszközök terén stabilitást és rugalmasságot kíván. A stabilitás a gazdasági egységek számára biztonságot ad döntéseik alakításánál. Általa a vállalati eszközök a célnak megfelelően kombinálhatók. A stabilitás azonban nem elsősorban a szabályozók elemeire, hanem a rendszer eszméjére, általános elveire vonatkozik. Az olyan változások, amelyek az általános elvet nem érintik, de a meglevő eszköz helyett jobbat, megfelelőbbet adnak, az élet által igényelt változtatások. Szabályozóeszközeink iránti igény az anyagi és erkölcsi érdekeltség elve egységének elismerése és érvényesítése. Közülük egyiket a másikkal szemben abszolutizálni nem lehet. Szabályozó rendszerünk akkor jó és megfelelő, ha ezt az egységet felismeri és a gazdasági élet gyakorlatává teszi. Nem ellentétes ezzel az, hogy a szabályozóknak az anyagi érdekeltség alakítása terén különleges szerepük van. E szerepet be kell tölteniük, de hatásosan csak az erkölcsi érdekeltségegyidejűérvényesítésével képesek arra. Vállalati gazdálkodásunkban az új mechanizmus által kialakított gyakorlat lényeges változásokat hozott. Döntési jogkörük növekedett, a gazdálkodáshoz szükséges eszközök feletti rendelkezést decentralizálták. Megszűnt a népgazdasági terv vállalatokra való lebontása. Megváltozott gazdálkodásuk társadalmi elbírálásának módja. E téren rangsorban első helyre az értékesítésből származó jövedelem került. Általa a nyereségérdekeltség a vállalati tevékenység központi láncszemévé vált. A piaccal való kapcsolatuk szélesedett. Megnövekedett a vezetők és dolgozók felelősségérzete a gazdálkodás és a társadalmi tulajdonfejlesztése iránt. A változások hatására gazdasági önállóságuk jelentősen növekedett. Természetes azonban, hogy mindent nem határozhatnak el. Tevékenységük iránya csak anépgazdasági érdeket kifejező gazdaságpolitika érvényesítéselehet. Elhatározásaik a központi irányítást nem szoríthatják háttérbe. Önállóságuk adott területen szélesebb, máshol szűkebb; a vállalat tervszerű, folyamatos működtetését illetően csaknem teljes. A fejlesztéstkifejező önálló tevékenységük lényegesen szűkebb. Reformunk fejlesztési elve az önfinanszirozás. Elsősorban saját erőforrásaikra támaszkodhatnak. Ez alól van kivétel és szükséges is, hogy legyen, mert a saját forrás a beruházáshoz és a bérfejlesztéshez sok esetben kevés. Vállalataink közül gyakorlatilag csak néhány van olyan, amely az önfinanszírozás tényleges alkalmazására képes. A kérdést nem is lehet mereven kezelni, mert abszolutizálása a kívánatos fejlődésre igen 30

3 hátrányokkal lenne. Az eszközátcsoportosítás az új viszonyok között méginkább szükséges. Erre lehetőséget a vállalati önállóság is ad és megvalósítására a népgazdasági terv is ösztönöz. Közgazdasági szabályozóinkat 1968 óta több esetben módosították. 1971ben öszszefüggőtovábbfejlesztésükre került sor. A rendszer alapyonásaiváltozatlanok maradtak. Ilyen értelemben a stabilitás adott. A reform lényegi elemei népgazdaságunk jelenlegi fejlettségi fokán célul kitűzött, elérendő feladataink megvalósítási ösztönzőinek megfelelőek. Valószínű, hogy ezeket alapvetően a későbbi változtatások sem érintik. Mivel a közgazdasági szabályozók agazdaságfejlődésére a vállalati gazdasági önállóság adott fokán keresztül hatnak, célszerűnek tűnik, hogy az általam vizsgáltproblémákat e keretbe beágyazva érintsem. Csak egyes kérdésekkel foglalkozom. Ilyenek a vállalati termelő alapokkal való gazdálkodás, valamint a bér és munkaerőgazdálkodás. Célom, hogy elemezzem: a vállalati tevékenység az említett területeken az anyagiérdekeltségi elv érvényesülésén át hogyan és mennyiben juttatja érvényre a népgazdasági érdeket, hol vannak ütközőpontok és milyenek ezek fejlődésiirányai. A termelő alapokkal való gazdálkodás A termelő alapokkal való megfelelő ellátottság és az azokkal viszonylag (a szabályozók által adott határokon belül) szabadon rendelkező jog érvényesítése az önállóság alappillére. E téren a szabadság helyesen nem az állami tulajdon átadásában, hanem annak vállalatok általi birtoklásában fejeződik ki. Az állam központilag a vállalati alapképzés szabályait írja elő. Ezzel befolyásolja a gazdálkodás anyagiműszaki lehetőségeit, de a saját alapok konkrét felhasználása, pótlása, bővítése, célszerű kombinálása a vállalati gazdálkodás szerves része. A szabályozók által közvetített központi normatívák minden érintett vállalatra egyformán vonatkoznak. A termelő alapok birtoklásának mai szintje és azok összetétele fokozatosan alakult ki. Forgóalapot az iparvállalatok az újgazdasági mechanizmus beindulásakor 44,2 milliárd forint értékben kaptak. Az élelmiszeripart nem számítva forgóalappal való ellátottságuk 44,5%os volt. A saját alapra való rendezés ez időben nem volt teljes. A termelés folyamatosságát egyes területeken a,,forgóalappótló l. sz. hitel" útján biztosították. Már erre az időszakra is elmondható, hogy a szükséges alapok birtoklása a vállalati önállóságot elméletből gyakorlattá tette. Az önállóság időközben még inkább növekedett, mert a forgóalappótló hitel hasznosításával avállalati alapgazdálkodásjelentősen kibővült, noha odaítélésénél korlátozó tényezőket is érvényesítettek. Ilyenek voltak pl. a többletvásárlóerőkibocsátás akadályozása azzal, hogy ezen hitelek összege az összhitelállományon belül legyen; ott ahol az alapok színvonala a fejlesztésiszükségletet meghaladta, a forgóalapjuttatást mérsékelték; nem ismerték el az időszerűtlen vállalati igényeket; Viszont profilváltozás esetén a tartós forgóeszközlekötést növelni lehetett. Ebben a gyakorlatban ajuttatáskorlátozás és a terelés politikája egyaránt érvényesült január lig a hitel útján kiutalt forgóalap összege 12,1 milliárd forintot tett ki. Kialakult egy olyan helyzet, melyben a vállalatok tartós eszközeik mind nagyobb há 31

4 nyadát tudták fedezni saját forrásaikból. A saját alappal való ellátottság mértéke 49,6%ra nőtt. Az ellátottság mértéke az ipar ágazati szerkezetét tekintve differenciált. A megoszlás 3955% között ingadozott. A differenciáltságot a termelés esetenkénti idényszerűsége és gazdaságpolitikai okok indokolják. A szabályozók módosítása az 1971es év végére a,,forgóalappótló I. sz. hitel" teljesmegszüntetését vette tervbe. Ekkorra számítások szerint az ellátottság alsó határa 47%ra nőtt. A forgóalapok együttes összege az indulási 44,2 milliárd forintról 1971 végére 67 milliárd forintra növekedett. A tartós forgóeszközlekötés saját forrásból való fedezése gyakorlati lehetőséggé vált. A vállalat a tennelő alapokkal való rendelkezés jogát két feladat teljesítésének érdekében kapta. Egyrészt, hogy megőrizze, fejlessze és korszerű szinten tartsa azokat, másrészt, hogy velük a népgazdasági feladatok teljesítéséből aktívan kivegye a maga részét. Az alapok növekedése és hasznosítása ezért mindig a népgazdasági érdekeknek alárendelt, ugyanakkor a vállalati és egyéni érdeket is elismerő folyamat. Az áttételek nem zökkenőmentesek, bonyolult összefüggéseken keresztül jelentkeznek. Az állóalapképzést a reform a képződő vállalati fejlesztésialaptól tette függővé, de nem teljesen, mert képzésében a költségvetési juttatások, támogatások is szerepet kaptak. Bővítésének mégis elsősorban a fejlesztési alaphoz való kötése az önállóság biztosításán kívül az azonos indulási feltételek érvényesítését is célozta. Gyakorlatilag az indulási feltételek mégsem voltak azonosak, mert az alapok életkora és korszerűsége ágazatonként és vállalatonként igen eltérő volt. Ez a nagy különbség jelenleg is létezik. A korszerűtlenség az amortizáció összegében is kifejeződik, ami az elavult alapoknál alacsony fejlesztési forrást képez. Az alacsony fejlesztési forrás képződése részben indokolt, részben indokolatlan. Indokolt akkor, ha pl. ezzel a népgazdaságilag felesleges vagy korszerűtlen termelést akarjuk visszaszorítani, feltételezve a korszerűtlenségnél azt, hogy ott az előrehaladásra áldozni célszerűtlen. Indokolatlan akkor, ha népgazdaságilag szükséges fejlesztési forrást iktat ki. Ez esetben az alacsony amortizáció az árszintnövekedés irányába hat, mert a vállalat számára szükségesfejlesztési alap csak azon keresztül biztosítható. Ez egyúttal a vállalati eladósodásnak iskiindulópontja. A beruházáshoz itt nagyobb összegű hitel kell. Hitelt a bank jövedelmező termelés esetén nyújt. Nem biztos, hogy a bemházással a kívánt cél elérhető, vagy legalábbis hogy a kívánt szinten érhető el. Előrelépnie viszont mindenképpen szükséges. Ennek érdekében a vállalat a reális szintnél nagyobb jövedelmezőséget és a tényleges megtérülésnél gyorsabb megtérülést kalkulál. Az eladósodást a ter vező intézetek tevékenysége is készteti. Ők abban érdekeltek, hogy tervüket elfogadják és megvalósítsák, ugyanakkor a költségekről és a jövedelmezőségről aténylegesnél ideálisabb képet adnak. Tevékenységüket lehetővé teszi, hogy a felmerülő tényleges költségek nem őket terhelik. Pillanatnyilag ez az állapot az iparvállalatnak is megfelel, mert a,,kívánt" objektum létrejön, de problémák adódnak akkor, amikor a költségeket törlesztenie kell. Az állóalapokkal való helyes gazdálkodást népgazdasági szinten (beleértve a fejlett vállalatokat is) a beruházási javak árnövekedése is gátolja. Az árnövekedést az előzetes tervekbe nem lehet bekalkulálni. A beruházás a tervezettnél általában drágább, a számí 32

5 tottnál több eszközt köt le. Bár az árnövekedést az utóbbi időben sikerült mérsékelni, de e téren megoldandó feladatok jelenleg is vannak. A termelő állóalapok szükséges mérvű fejlesztésétakadályozza az is, hogy a beruházási források nem mindig ott képződnek, ahol azokra szükség lenne. Ezen a helyzeten az eszközátcsoportosítási lehetőség enyhített, de aproblémát nem oldotta meg. Az eszközátcsoportosítási lehetőségnek jelenleg két formája van. Egyik az érdekeltségi alapok átcsoportosítása részesedési alapból fejlesztési alappá, másik a vállalatok közötti eszközárarnlás lehetővé tétele. Gyakorlatilag mindkettő a fejlesztési alap növekedésének függvénye. Mindkettőre elmondható az is, hogy jelenleg még csak potenciális forrás. Általában a vállalatok nem gyakran és nem nagy volumenben veszik igénybe. Mint rugalmasabb, távlati szemléletet tükröző szabályozás mégisjelentősnek mondható. Alakítása a jövőben a termelő alapokképzésének előre lendítője lehet. A részesedési alap egy hányada fejlesztésialappá való átalakításának január l. előtt is megvolt a lehetősége. A változás most az, hogy az átcsoportosítás adózás előtt lehetséges és miután megtörtént, kevesebb adóval terhelik. Alehetőség nem nagyon ösztönző, mert az elvont összeg megtérülése viszonylag lassú, az átcsoportosított rész pótlását nehézkessé teszi. Ott előnyös, ahol a termelés bérigényes, a jövedelmezőség magas, a részesedési alap a nyereségtömeghez képest nagy, a termelő alapok növelése és korszerűsítése létkérdés. de ehhez egyéb források csak igen korlátozott mértékben vannak. Itt a vállalati és népgazdasági érdek egybeesik, feltéve, hogy társadalmilag szükséges fejlesztésről és termelésnövelésről van szó. Más esetben a lehetőség kihasználása az elavult gazdasági éstermékstruktúra fenntartó eszközévé válik. Az átcsoportosítási lehetőség a dinamikusan fejlődő vállalatok számára csak korlátozottan ösztönző. Az átcsoportosítás másik formája, a vállalatok közötti eszközáramlás is csak kialakulóban van. Itt az ösztönző erő nagyobb. Közös beruházások létesítése kifizetődőbb. Ugytűnik, ez a forma életképesebb, népgazdasági és vállalati szempontból egyaránt megfelelő. Erőteljesebb kibontakozásához azonban a vállalatok közötti nagyobb versenyre lenne szükség és arra, hogy az elért nyereségszintben nagyobb különbségek alakuljanak ki. A versenyt ösztönözzük, mert növekedése más okokból is szükséges, de a nyereségtömeg erőteljesebb differenciálásához jelenleg nincsenek gazdaságiadottságaink. A nyereségben kialakult nagyobb különbségek a szabályozók mai formái között kedvezőtlenül hatnának munkaerőgazdálkodásunkra, bérpolitikánkra és a felhalmozásifogyasztási alap viszonyára is. A termelő alapokkal való nem megfelelőgazdálkodás egyéb vonatkozásban is létezik. Az alapok mindkét részének forrása a felhalmozás. Kétségtelen, hogy esetenként a felhalmozásra kerülő nyereség felosztásánál az egyiket a másikkal szemben előnyben kell részesíteni. Ez azonban vállalatonként és időszakonként jelentkező feladat. Ha olyan jelenségvan, hogy az állóeszköznövekedés a forgóeszköznövekedéssel szemben népgazda Sági szinten elsődleges, nem biztos, hogy ez helyes fejlődési tendencia. Népgazdaságunkbán jelenleg nem az. Vállalataink a forgóeszközberuházásokat elhanyagolják. A forgóeszköznövelés háttérbe helyezésének különböző okai vannak. A fejlesztési alap képződésére az eszközberuházások hatása eltérő. Az állóeszközmegtérülés biztonságosabb. Amortizáción keresztül gyakorlatilag betervezhető. A nyere 33

6 tartós ségből képződő fejlesztési alap szintje már kevésbé biztonságos, Ezért az állóeszközberuházás kifizetődőbb. Az állóeszköznövelés előnybe helyezéséhez a hitelpolitika is hozzájárul. Tartós forgóeszköznövelésre csak középlejáratú hitel hasznosítható, állóeszköznövelésre hoszszabb lejáratú hitel is. Előbbihez a nyereség gyors ütemű növekedése szükséges,utóbbinál ez már nem annyira fontos kérdés. A hitelpolitikai irányelveket kijátszva forgóeszköznövelésre a vállalatok rövid lejáratú hitelt is igénybe vesznek. Számukra előnyös, mert vele szemben jövedelmezőségi követelmények nincsenek. Népgazdaságilag viszont káros, mert általa. a fogyasztás és felhalmozás arányai kedvezőtlenül alakulnak. Aforgóeszközfeltöltésből a hitelt kiiktatni nyilvánvalóan nem lehet. Általa a termelés gazdaságtalanná válna és felesleges eszközlekötést eredményezne. Célszerű viszont korlátozni és megfelelőbben terelni az ide irányuló hiteleket. A termelő alapok fejlesztésén belül az állóalapok korszerűsítése jelen viszonyaink között objektív szükségszerűség. Ezt igényli az egyes területek alacsony gépesítettségi foka, ezzel összefüggően a munkaerőhiány, valamint a munka társadalmi termelékenységének növelésére vonatkozó célkitűzéseink is. A termelés bővítésének a foglalkoztatottság növelése mind kevésbé lehet forrása; helyét az állóalapok növelése és korszerűsítése veszi át. Gazdaságunk versenyképességének javítása, a nemzetközi munkamegosztás előnyeinek kihasználása is ebbe az irányba hat. A férfiak foglalkoztatása jelenleg teljes. A nőké is magas: 65% fölött van. Amíg az es időszakban a keresők száma évi 7%kal nőtt, a IV. ötéves terv idején már csak 4%ka1 nő. Ilyen viszonyok között, úgytűnik, az eleven munka géppel való helyettesítésére és a technikai fejlesztéssel való termelékenység növelésére kedvező előfeltételek vannak. Mégsem egyértelműen ez a helyzet. A kézi munka gépesítését, vagy vele a termelékenységnövelés javítását egyébtényezők is befolyásolják. Vállalati szinten az élőmunka költsége alacsony, ami agépesítés szempontjából hátrányos tényező. Ezt többféle módon lehet korrigálni. Egyik a béradó jelenlegi 25%os szintjének megemelése. Nem valószínű, hogy a jövőben ez megvalósul. Eszköze lehetne agépárak és nominálbérek egymáshoz viszonyított arányának megváltoztatása is. Továbbá ide sorolható a lekötött tőke adóterhének a csökkentése és a bruttó értékről nettó értékre való áttérés az adóteher kialakításánál. Az amortizációs előírásokat szintén lehet módosítani. Számításokat végeznek jelenleg arra, hogy a lineáris leírásról a degresszív leírásra való áttérés milyen erőforrásokat szabadítana fel. Különböző módszerek alkalmazásán keresztül eszköze lehetne a termelői árszínvonal csökkentése, valamint a társadalmi tiszta jövedelem szocialista állam által centralizált hányadának csökkentése is. Ezek a vállalati önfinanszírozás lehetőségét megnövelnék. Minden módosítást azonban csak olyan határok közöttlehet megvalósítani, ami kielégíthetetlen beruházási igényeket nem hoz létre. Agépesítést befolyásoló tényezőknél jelen helyzetünkben abból kell kiindulni, hogy a vállalati nyereségérdekeltség kétirányú: anyereségtömeg növelésére és annak mind nagyobb hányadban részesedési alappá való változtatására irányul. A nyereséget részesedési alappá képezni viszont annál kisebb mértékben lehet, minél nagyobb mértékű az éves bérköltséghez viszonyított lekötött eszközérték. Progresszív adóztatása is csökkenti akép ződött nyereségből képezhető nagyságát, 34

7 Ezért a szabályozók január li módosítása agépesítést ott lendítette fel, ahol azzal magas bérű dolgozók munkáját helyettesíthetik. Az átlagbérnövelés korlátozására ható gazdaságpolitikai céljainkkal itt az összefüggés közvetlen. Az átlagbémövelés korlátozása szükségszerű és lényeges, de e területre kedvezőtlen hatású. Kedvezőtlen a létszámösszetétel alakulására. A kvalifikált és ennek megfelelően magas bérű dolgozók vállalatok közötti fluktuációját segíti elő. Mind munkájuk gépesítése, mind munkahelyük elhagyása (egyéb tényezőket kiiktatva) a vállalati bérpolitika szempontjából előnyös, mert ezzel a vállalati átlagbér csökken. Csökkenése lehetőséget nyújt arra, hogy a maradó dolgozók bérét bérfejlesztési befizetés nélkül is emelni lehet. A vállalatnak nyilván érdeke ezen lehetőség kihasználása. Alacsony bérű dolgozók vállalatok közötti fluktuációja vagy munkájuk gépesítése vállalati szempontból előnytelen. Kilépésük növeli az átlagbért. Azt tovább emelni mind nagyobb bérfejlesztési befizetési kötelezettség esetén lehet. Továbbá a munka gépesítése itt megfelelő vásárlóerőt nem szabadít fel. A meglevőállapot fenntartása ezért vállalati érdek, noha egyáltalán nem biztos, hogy a dolgozók kollektíváján belül az egyes rétegek számára is előnyös. Különösen nem az, ha figyelembe vesszük, hogy a gépesítés kulturáltabb és könnyebb munkalehetőségeket is teremt. Népgazdaságihátránya is van, mert ellentétes a gyártástechnológia és gyártmánystruktúra korszerűsítési feladataival. Ellentétes a nemzetközi munkamegosztásból adódó feltételek kihasználási lehetőségével is. Vállalati szinten a termelő alapok fejlesztését, korszerűsítését a IV. ötéves terv termelési célkitűzései befolyásolják. A terv évi átlagban 6%os növekedést határoz meg. Az iparvállalatok ennél nagyobb növekedést terveztek. Jellemző, hogy gazdálkodásukban a termelés bővítését a hatékonysági mutatók javítása elé helyezik. Átlagot meghaladó termelésnövekedés alakult ki a gép és vegyiparban, de gyorsul a tennelésnövekedés az építőiparban és a textiliparban is. A népgazdasági tervvel való kapcsolatuk ezért nem egyértelműen pozitív. Értékesítési gondokkal és kockázattal nemigen számolnak, pedig ilyen tényezők is vannak mind belföldi, mind az export területén egyaránt. A gépipari vállalatok termékeiket elsősorban belföldön kívánják elhelyezni, a felhasználók viszont az importot helyezik előnybe. Termékeik szocialista relációban való elhelyezése is kérdéses, mert ezek az országok tőlünk elsősorban könnyűipari és élelmiszeripari termékeket várnak. A népgazdasági terv által megszabott alapnövekedési ütem túllépése csak a beruházási keretek megváltoztatásával lehetséges, ami feszültséget okoz. Beruházásaik általában extenzív jellegűek. Előtérben az építési beruházások vannak. Alacsony a gépselejtezés ter vezett aránya, évi 2% körül mozog. Az új gépek nagy része iskapacitásbővítésre szolgál anélkül, hogy a meglevő szabad kapacitások teljes egészében kihasználtak lennének. A termelés szervezettségén is van javítani való. Biztató viszont, hogy középtávon gondosan terveztek. A gépipar a legkorszerűbb termékek arányát 1975ig 10%ról 30%ra akarja növelni. A vállalatok kétharmada 1975 re korszerű termékstruktúrát tervez. Növelni akarják a gyártási kooperációt is. Középtávon fejlesztési alapjuk nagyobb részét gyártmányfejlesztésre kívánják fordítani. A beruházásoknál gyors megtérülési idővel számolnak. Eszközeiken belül a készletek lassú, az állóeszközök gyors, és azon belül a gépállomány még gyorsabb növekedésével számolnak. Növe 35

8 lik a technikai felszereltséget. Hiba viszont, hogy a termelékenység növekedési ütemét ettől alacsonyabbra tervezik. Nyereségük gyors növekedési ütemével számolnak. Ezzel egyidőben eszközértékük is gyorsan nő, ezért jövedelmezőségük valószínűleg a kívánatos szint alatt marad.. A termelői alapok hasznosítását és fejlesztését a fogyasztói keresletek alakulása is befolyásolja. Visszahatása a kereskedelem által közvetített. Noha a lakosság jövedelmének növekedése egyenletes, a kereskedelem rendelése hullámzó. A kereslet lökésszerűen nő vagy csökken. Ez a vállalat fejlesztési szándékait és exporttervét isbefolyásolja. Ezért megalapozottabb termelési tervekre van szükség, melyek készítéséhez segítséget nyújthat a vállalatok közötti tartós kapcsolatok alakítása, társulások, az intenzív piackutatás és a nagyobb kockázatvállalás. A.fogyasztói kereslet jobb kielégítését szolgálja az is, ha a vállalatok extenzív fejlesztési szándékát sikerül megtörni. Ez pedig akkor lehetséges, ha a vállalati önállóságnak kellő súlyt adunk azáltal, hogy elsősorban saját erőforrásaikra támaszkodjanak. Bér és munkaerőgazdálkodás A bérgazdálkodásban január ltől bevezetett új szabályozási mód jellemzője, hogy a vállalatok pénzügyi lehetőségeit tágította, önállóságukat növelte,s mert több évre érvényes a szabályozás, ezért könnyíti a vállalatok helyzetét és a korszerűbb pénzgazdálkodás kialakítása irányába hat. Ez időtől lépett életbe abérfejlesztésimutató, mely az egy főre jutó bér plusz nyereségegyüttes összegének alakulásától függ és a vállalat számára a részesedési alapból bérnövelési lehetőséget nyújt. A mutató előnye, hogy értéke csökken, ha növekszik a létszám. Célja a létszámhígítási tendencia fékezése, a belső munkaerőtartalékok leépítésére való ösztönzés. A tapasztalat szerint ezt a feladatát ma még kellő intenzitással nem oldja meg. A létszámváltozásra csak kismértékben érzékeny, mert a létszámcsökkentés nemcsak a mutató nevezőjét csökkenti, hanem a kieső bértömegen keresztül számlálóját is. A hányados értékének javulása csak degresszivitással közvetíti a létszámcsökkentést. Csökkentett létszám esetén a kieső bértömeg felhasználására minimális lehetőséget nyújt. 10%os létszámcsökkentés 810%os bémövelést alakíthat ki. Ennél magasabb bérnövelés esetén az adó "tömege nagyobb, mint a bérfejlesztésre fordítható bértömeg. Mégkedvezőtlenebb a helyzet a bérnövelésre akkor, ha a létszám az átlagnál alacsonyabb bérű dolgozóknál csökken. Itt ugyanolyan mérvű létszámcsökkentés a kieső béreknek csak 34%os hasznosíthatóságávaljár, mert ez esetben a létszámcsökkentés önmaga is bérszinvonalnövekedést eredményez. Igy a jövedelemérdekeltség nem teremt megfelelőkörnyezetet a létszámnövelési tendenciák megszüntetésére és a belső munkaerőtartalékok feltárására. A szabályozó viszonylag gyenge aktivitása a kettős feladatából következik: egyik a létszám felszabadítása, a másik a teljesfoglalkoztatottság biztosítása. Igaz, hogy közülük egyik vállalati, a másik népgazdasági cél. Átfedések viszont természetszerűleg vannak, mert a népgazdaság alapegységei maguk a vállalatok. Igy a korlátozott létszámfelszabadítási lehetőség a munkaerő szükséges átcsoportosításának isakadályozója. 36

9 A jelenlegiszabályozórendszer létszámérzékenysége a hiányosságai ellenére is a korábbinál erősebb. Hosszabb távra vonatkoztatott érvényessége a vállalati gazdálkodásnak biztos alapot ad. A vállalat feladata, hogy a szabályozórendszerrel összhangban cselekedjen, nem eléggé dinamikus hatását egyéb eszközökkel felerősítheti. Anyereség alakítására gyakorolt hatását sem lehet abszolutizálni, mert arra nemcsak a fajlagosbérhányad csökkenése hat, hanem az önköltség csökkenése is, melyben a fajlagos anyag és rezsiköltség csökkenése legalább azonos jelentőségű. A műszaki fejlesztésnek ezért nagy szerepe van. A vezetés feladata, hogy az erre fordított eszközök a korszerűt adják és az önköltség csökkentése révén nyereségnövekedésben realizálódjanak. A bérgazdálkodásban tervezett másik nagy jelentőségű változás 1973ban lép életbe. Ez az új alkalmazotti alapbérrendszer. Jellemzője az egységesvállalati bértarifa és besorolási rendszer. Az új gyakorlat az alsó és felső bérhatárok módosítását vállalati hatáskörbe utalja. Ezáltal hatékonyabb és differenciáltabb vállalati bérpolitikát hoz létre. Megszünteti a műszaki alkalmazottak és egyéb dolgozók bérezési elkülönítését. Emeli a gazdasági vezetők és ügyintézők bértarifáit. A nagy eltérések korrigálása azonban természetszerűleg csak hosszabb idő múlva lehetséges. Noha nem küszöbölhet ki gyorsan minden igazságtalanságot, megteremti ahatékony vállalati bérpolitika feltételeit. f A fiktív vezetői besorolások megszüntetésére lehetőséget ad. Helyes alkalmazása vállalati érdek. Az eddigi fizetéskiegészítéseket és prémiumokat alapbéresíti. i A vállalat számára teljesszabadságot nem ad, de ez nem isszükséges. A besorolásra vonatkozó előírásokat az ágazati minisztériumok és tanácsok ellenőrzik. Az új alkalmazotti alapbérrendszerjelentőségét abban lehetne összefoglalni, hogy a bérek alsó és felső határát általa következetesen az iskolai végzettség, a munkában eltöltött idő és a beosztás tényezőihez lehet kötni. A bérgazdálkodás akkor hatékony, ha korszerű bérezési formákban fejeződik ki. Ezeknek az adott munka sajátosságaihoz, az elvégzendő feladatokhoz kell igazodni. Létjogosultsága van itt a teljesítménybérnek, a csoportos bérezésnek és anormateljesítéshez kötött időbérnek, valamint egyéb formáknak egyaránt. Vállalatainknak e téren is vannak feladataik. További szerepük az önelszámoló egységek létrehozása, ahol a bérszabályozási rendszer következetesebben érvényesíthető. Az igény az, hogy a termelő egységek bérszínvonala éppen úgy a bérszabályozási mutató alakulásától függjön mint a vállalati bérszinvonal. Mennél inkább megvalósul ez az igény, bérpolitikánk annál hatékonyabbá válik. Bérpolitikánknak ösztönöznie kell a munkaidő jobb kihasználását is. Ez a normákról kialakult felfogás korrigálását igényli. A normát sok helyen csak a bérszínvonal meghatározó eszközének tekintik, noha egyúttal a végzett munka mércéje és a munkaidőkihasználás eszköze is. Az alkalmas bérrendszer a feladatok teljesítéséhez önmagában véve kevés, ezt a munka jó megszervezésének kell kiegészítenie. Jó szervezés ésmegfelelő norma ahatékony munka előfeltétele. Az új bérszabályozási rendszer által érvényesített bérpolitika és az adottságokhoz alkalmazkodó bérformák a munkaerő káros mozgásának is kiküszöbölési eszközei. Önmagukban azonban természetszerűleg ezt a kérdést nem oldhatják meg. 37

10 bár a ' Jelenleg és az elmúlt években a foglalkoztatás ágazati szerkezetének változása kedvező irányú volt. A kulcsfontosságú ágazatokban a dolgozók száma az átlagosnál gyorsabb ütemben növekedett. A foglalkoztatás területi megoszlása is kedvezőnek mondható. Az ipartelepítés az ország különböző területein fellendült. A kedvezőtlen az, hogy az alkalmazottak száma aszükségesnél nagyobb arányban nőtt, és amunkaerőmozgás általában meghaladta a szükséges szintet. A helyzet kialakulása részben a szabályozók következetlenségéből adódott. Kevesebbe került atermelés növelése, ha azt létszámnöveléssel és nem a műszaki színvonal fejlesztésével oldották meg. Az újbérszabályozási rendszer ezen változtatott, de lényeges eredmény eléréséhez további tökéletesítésére van szükség. A nagyfokú munkaerőmozgást másrészt nemcsak a szabályozók következetlensége okozta, legalább olyan fontos a vállalatvezetés által előidézett gyakorlat is. Ennek nem megfelelő volta abban összesíthető, hogy a szükséges munkáslétszámot csak kapun kívülről igyekeztek biztosítani. A technika fejlesztését, a normagondozást, szervezési feladatok megoldását, a munkafegyelem javítását, esetenként több műszak szervezését és mindezek segítségével a belső munkaerő felszabadítását, átcsoportosítását elhanyagolták. Erre a gyakorlatra nyüvánvalóan abból adódott lehetőség, hogy a gazdaság extenzív fejlesztésének időszaka az elmúlt években nem zárult le, noha végsőszakaszát éli. Az elmondottakból következően amunkaerőgazdálkodás megjavítása a szabályozók módosítása után is feladat. Egységes módszerek és elvek érvényesítésére van szükség. Ezeknek magukban kell foglalninéhány olyan dolgot, amelyek a munkaerőmozgást lényegileg befolyásolják. Ilyenek például a munkaerőfelvétel, a munkaerőtervezés, képzés, továbbképzés, az átcsoportosítás vállalaton belüli és vállalatok közötti tennivalóinak egységesítése. Nem lényegtelen a munkás nagyobb fokú megbecsülése sem. Itt az utóbbi években bevezetett törzsgárdatagság haladást jelent, de amegbecsülés sokágú elemeit nem meríti ki és nem is merítheti ki. A munkaerő a termelés meghatározó tényezője. Ez a szerepe a vele való sokoldalú törődés kiindulópontja. A vállalatok munkaerő megszerzésére irányuló versengése népgazdaságilag káros, mert jelentős erőforrásokat köt le. Ehelyett az egyén és a társadalom számára egyaránt hasznosabb lenne, ha erőfeszítéseiket a munkaerő megtartására vagy szükséges átcsoportosítására összpontosítanák. Abérgazdálkodás a bérszínvonalnövelés és a munkaerőmozgás alakításán kívül a keresetek differenciálását is jelenti. A személyi jövedelmek differenciálása vállalatok között és vállalaton belül is jelentkezik. A központi bérszabályozás feladata a vállalatok és ezen át az iparágak közötti differenciálás, a vállalati bérgazdálkodás feladata pedig a vállalaton beltili, foglalkozási ágak közötti, a munkateljesítményeken és a munka eredményességén alapuló differenciálás. csak bizo A vállalatok közötti különbségtétel szükséges bérpolitikában nyos fokig engedhető meg. Ez a társadalmi elfogadhatósági színvonal. Vállalatok között általában 1015%os jövedelemkülönbségben fejezhető ki. Ennél nagyobb eltérések több kárt okoznak mint hasznot. Elegendőnek kell lennie viszont ahhoz, hogy a dinamikusan fejlődő vállalatok munkaerővel kapcsolatos fejlesztésitényezőit biztosítsa. A bérek alakítására itt a népgazdasági szinten tervezett felhalmozásifogyasztási arány, továbbá a mun ka társadalmi termelékenységi színvonala hat. 38

11 a Vállalati szinten ez a törvényszerűség nem ilyen egyértelmű. A termelékenység nö. velésére a vállalatok lehetősége különböző és kiindulási bázisuk is eltérő. A személyijöve. delmek növekedése alapvetően a nyereségrészesedés és a bérnövekedés tényezőin keresztül érvényesül. Ebben a kapcsolatban a nyereség a bérek növelésének is eszköze. A központibérpolitika ösztönöz arra, hogy a nyereségből a vállalatok a bérszínvonalat is emeljék. Bizonyos határok között mégis választási lehetőségük van. A nyereségecélra hasznosítható részét béresíthetik, illetve részesedésként ítélhetik oda. A béresítésnél bizonyos fokú tartózkodás figyelhető meg. Abból is táplálkozik, hogy a nyereség a bérszínvonal rendszeres növeléséhez általában kevés. Ezenkívül bizonytalan is. A jobb munkával járó követelményeket sem feltétlenül elégíti ki. Nagysága a monopolísztikus helyzettől, a piaci viszonyok alakulásától, az árnövekedési tendenciáktól és több. olyan tényezőtől függ, amelyek nem a vállalati. jobb munkán alapulnak. A bizonytalansági tényezők együttesen abba az irányba hatnak, hogy a vállalat a nyereség részesedésként való felosztását helyezze előnybe. A bérek növelése ugyanis vissza nem vonható, amit akkor is fenn kell tartani, ha a vállalat gazdasági helyzete romlik. Ezért a nyereség béresítése a vállalaton belüli indokolt bérdifferenciák létrehozásához és fenntartásához kevés, pedigegyéni ösztönzésre elsősorban ez a mód alkalmas. A rendszeres jövedelemnövekedés az esetenkénti növekedésnél nagyobb húzóerő. A nyereség béresíthetősége tehát alapvetően sem a bérszínvonalnövelés, sem a bérdifferenciálás problémáit nem oldhatja meg. A bérezésnél való rendteremtés ajövedelmek nagyobb fokú központosíthatóságát igényli. Csak ezáltal biztosítható a munkaerőmozgás spontanitásának megszüntetése is. A kívánt iparágat, függetlenül a nyereség alakulásától, előnyösebb helyzetbe kell hozni. Egyedül a nagyobb súllyal alakított központi bérpolitika alkalmas arra, hogy a jövőkövetelményeit figyelembe vegye, mert anyereségtől függő és a vállalati önállóságot e téren is elismerő béralakítás az ideiglenes rentabilitásra épül. fenntartása mellett a bérezésben való A szocialista állam jelentősgazdaságiszerepének rendteremtés a vállalati önállóságot sem feltétlenül sérti, csak annyiban, ha az intézkedések arra irányulnak, hogy a bérnövelés a nyereség esetleges alacsony szintje esetén is a kívánt módon történjen. Nem ésszerű ugyanis, hogy egyes vállalatok csak azért kapjanak olcsó munkaerőt, mert náluk a termelés kevésbé nyereséges. Ilyen értelemben az önállóságotvalóban csorbítani kell és általa kötelezni őket arra, hogy a munkaerőpiac adottságaihoz megfelelőbben alkalmazkodjanak. A jövedelmek nagyobb mérvű központhatóságán át vagy anélkül, mindenképpen módot kell találni az állami beavatkozás nagyobb fokú intenzitására a megfelelő bérgazdálkodás érdekében. Ennek elemei a szocialista állam funkcióiból is adottak. Abérszabályo ZáSban az adminisztratív eszközök alkalmazása nélkülözhetetlen. Az 1971ben életbe léptetett bérszabályozási módosítás csak az állam nagyobb fokú központi beavatkozása esetén érvényesülhet megfelelően. Vállalaton belül a termelési feladatok megoldására a vezetők és beosztottak ösztön _Zé_Se és érdekeltsége sem azonos. Ezek különbsége jövedelmük keletkezésének eltérő mód J31ban jelentkezik. Béren kívüli jövedelmek keletkezése túlnyomóan a vezető beosztásban levő dolgozók tevékenységéhez kötődik. Aránytalanul nagy különbségek vannak ilyen ér '39

12 érthetően ' ' telemben a fizikai dolgozók kárára. Olyan értelmű jövedelemfeszültséget okoz ez az eltérés, ami a termelés gazdaságossága vonatkozásában nem indokolt, sőt annak hátrányára van. A felosztható nyereség kategóriákon alapuló szétosztásának megszüntetése hatékony lépés volt a megfelelő ösztönzés felé, de a részesedési jog, illetve a részesedés mérvének teljesen vállalati hatáskörben való érvényesítése a fejlődéssel szemben ható ellentmondásokat csak részben oldotta meg. Jelen gyakorlatban a dolgozó tulajdonosi és munkavállalói mivolta kellően nem jut érvényre. A feladatok elvégzésében mint munkás sem érdekelt intenzíven. Nincs ösztönözve eléggé a munkaidő kihasználására és arra, hogy a terme lői berendezéseket ténylegesensajátjának tekintse. Nincs ösztönözve arra (legalábbis közvetlenül), hogy a termelés milyen piacra és milyen szériában történjen. Eproblémák megoldásában is az üzemi demokrácia jobb kialakítása sokat segíthet. Az ösztönzők mai rend szerében a vállalati irányítás tartalékait korántsem merítette ki és számára mindent felülről meghatározni nem lehet, de nem is szabad. A bérgazdálkodás,ajövedelemalakítás fontos központi kérdés. Elismert benne a vállalat joga is, a szocialista államé is. A kettő közötti határvonal meghúzása nehéz. Nem "eltalálni", de az alapjában helyes elveknek megfelelő gyakorlat kialakítása sem könnyű feladat. Ez a gyakorlat mind az irányító szervek, mind a vállalatok részéről egyaránt módosításra szorul, hogy az anyagi ösztönzés a szocializmus építésének váljon. intenzívebb forrásává A cikk a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának november 1415 i ülésén elfogadott határozat és annak a sajtóban való publikálása előtt készült. A KB állásfoglalására nem támaszkodhatott. Ezért számomra megnyugtató, hogy a felvetett kérdések időszerűségét (mint pl. a termelői alapgazdálkodás finanszírozásának problémái, a munkaerőgazdálkodás, a munkabér és a vállalati nyereség közötti viszony, a nyereség vállalaton belüli felosztásának kérdéseit) a későbben megjelenő határozat alapvonásaiban igazolta. IRODALOM Kőzgazdasrígí nabályozórendszerünk továbbfejlesztése. Közgazdasági és J ogl Könyvkíadó, WILCSEK JENŐ: Bérszabályozás és nyereség. Közgazdasági Szemle, 1972! 1. RÉVESZ GÁBOR: Az élőmunkát helyettesítő gépesítés korlátairól. Közgazdasági Szemle, 1972/2. BÁGER GUSZTÁVHAJNAL ALBERT: A terv és a termelés növekvő komplexitása. Közgazdasági Szemle, 1972I4. CSIGAHÁZI GYULAOKRUCZKY KATALIN: A vállalati alapok képzésének és egyöntetű kezelésének néhány időszerű kérdése. Közgazdasági Szemle, 1972I4. GÁLIK LÁSZLÓ: Anyereséghányad mint a vállalatot orientáló tényező. DR: VARGA GYÖRGY: A vállalati önállóság és a forgóalap. Figyelő, III. 3. RÓZSA JÓZSEF: Rendező elv ahatékonyság. Figyelő, III '

13 . 6. a BANKI PÁL: A bérgazdálkodás tennivalói. Figyelő, III. 17. SZ A; Uj alkalmazotti alapbénendszer. Figyelő, IV. 7. CSÁSZÁR ZOLTÁN: Fejlesztési alapok és arányok. Figyelő, IV. 14. KOLLARIK ISTVÁN ANTAL LÁSZLÓ: Kiknek előnyös az eszközátcsoportosítás? Figyelő, NYIKAXS r LÁSZLÓ: Fluktuáció és érdekeltség. Figyelő, X. 6. DR. RÓZSA JÓZSEF: A vállalatokon is múlik. Figyelő, X. 6. SIMÁN MIKLÓS: Ahogy a vállalatok jövőjüket tervezik. Figyelő, X. 20. DR. GÁLIK LÁSZLÓ: Nyereség milyen forrásból? Figyelő, I. 5. DR. SÁRKÖZI TAMÁS: Gazdasági reform és az állami tulajdonjog. Figyelő, III. 1. DR. ZALA JULIA: Ki miben érdekelt? Figyelő, m. 22. DR. REDEI JENŐ: Vállalati ésnépgazdasági érdek. Figyelő, DR. DÁNIEL TAMÁS: Ellentmondások az állóeszközgazdálkodásban. Figyelő, IV. 12. DR. HALASI LÁSZLÓ: Szocialista tulajdon és tulajdonjog. Figyelő, V. 24. BODNÁR LAJOSNÉFERGE SÁNDOR: A szabályozók módosításának hatása 197lben. Figyelo, VI. 21. WILCSEK JENŐ: Vállalati önállóság és kockázatvállalás. Figyelő, vx. 28. WIDCSEK JENŐ: Vállalati magatartás és a pénzügyi mechanizmus. Figyelő, VIII. 30. IOJIIOHIIIPOBAHHHE CFEIICTBA SKOHOIINECKOPO I XOBSICTBEHHHETEHJIEHIIIM B IIPOIHIIEHHOCTI PEIWJIIPOBAHIÍI APOH P e a n I e Hala axonounuecxaa cncreua perynuponauna ananerca uouonnauuounons aro ellncrno SIOHOIMIBCKII I anuunncrparunnux cpencrn peryxlponaxxn. Bnyrpl szol clcreuu orpannweuuaa cpencrnaul axouoluqecxoro perynxponanna odnacrt öoxsle, I 20 DDOIR na): I KOIIOCDBJCTBBHEBB SROHOIIVKBORBI DOMB COHIBJIOTIÉOOIOPO FOG! ÁBDOTIB RBIIIBTCH SHGHHTGJIBBOÜ. B uoen crarse nnuuauue, npuanuaa no nuuuaaue noauoxnocrs cunocronreasuocru npennplarla. nanpananerca na nna xpyrn npodxeu: x ocuonnouy nnaalponaunn n nnaunposauun aapnnaru n paóotel cunu. B crarne anannaupynmca yponeus, cocran, oópaaonauue, Ionepulaauln npoua B0lcrneunu öaa, úopu noauoxnocru nepepacnpenenenmn cpencrn. Ion orarhn Iclarpunaer n nonunannu crynanl cauocronrexslocrn npennpnarun noauoxxocrn lnelnuunanua aomexrunuocru naaulponaxnn óaauca. Hpl nnanuponannn aapnnaru n paóouen cunu onenunaatcn nonan cucreua Perynnponauun, nneneaaaa c Iro aunapa I97I r. I Ionan cncreua ocuonnol aüpaöoruon nnaru cayxallx, noropan ncrynnr n cuny 3 I973 r. Anrop 3'cRaaunaer unenue, uro cynecrneuuoe ynyqneuua nnauuponanun aapunaru 1 Paöouen cuau uoner ŐHTB odecneueno numn orpanuueuneu cauocronrennuocrl npennplnrla n ynennqeuueu ammexrunlocrl rocynapcrneluon nonnruxl aapadorlol nnaru. 41

14 MODIFIZIERTE ÖKONOMISCHE REGULIERUNGSFAKTOREN UND WlRTSCHAFTSTENDENZEN IN DER INDUSTRIE ÁRON DÓKA Zusammenfassu ng Unser ökonomísches Lenkungssystem ist kombinativ; es bildet die Einheit der ökonomischen und administrativen Regulierungsfaktoren. Innerhalb dieses Systems ist das von den ökonomischen Regulierungsfaktoren bestimmte Gebiet gröíber, aber gleichzeitig ist die direkte ökonomísche Rollé des sozialistischen Staates bedeutend. Voxliegende Arbeit eingebaut ín den Um stánden de: Untemehmungsselbststándigkeit die Aufmerksamkeit auf zwei Problemenkxeise: Produktionsfondsr, Lohn und Arbeitskraftwittschafti. lenkt Es werden das Niveau, die Zusammensetzung, die Gestaltung, die Modernisierung des Produktionsfonds und die Formen de: Möglichkeit de: Mittelumgruppierung analysiext. Die Arbeit sieht die Art der Steigerung de: Fondswixtschaftseffektivitát in de: Erhöhung de: Untemehmungsselbststán digkeit auf ein höheres Niveau. Es werden das ab eingefúhrte neue Lenkungssystem ín unseren Lohn und Arbeitskraftswirtschaft, sowie auch das in 1973 ín Kraft tretende neue Grundlohnsystem der Angestellten gewertet. De: Verfasser hat den Standpunkt, dab eíne wesentliche Verbesserung der Lohn und Arbeitskraftwirtschaft nur durch die Begrenzung de: Untemehmungsselbststándigkeit und die Erhöhung des Wírkungsgrades der staatlichen Lohnpolitik gesichext werden kann. MODIFIED ECONOMIC REGULATING FACTORS AND ECONOMIC TRENDS IN THE INDUSTRY ÁRON DÓKA Summary Our economic regulatíng system is a combined one: the unity of economic amd administrative regulatixxg means. Within this system the axea covered by the economic regulating factors is the larger one and at the same time the socialist state has a signiflcant, direct economic role as well. The study concentrates upon two series of ptoblems connected with the ptussíbilitíes offeted by the independence of the enterprises: the management of the basic production and the wage and manpower management. The level, structure, formation and modernization of the bases of the production are analysed togcther with the possible ways of redístribution of the means of production. It points out that the way to the increase of the effectiveness of the management of the basic production lays in rising the independence of enterprises to ahígher level. Considexing out wage und manpower management the study examines the new regulating system ihtroduced on lst January, 1971 and the employees' HBW basic Wage system t0 be ÍHÍIOÓUCCÖ in The study declaxes that a signiflcant improvement of the wage and manpower management can be reached onjy by a certain limitation of the independence of enterprises and by the increase of the efficicncy of the wage policy of the state. 42

15 A NEHÉZÍPARIMÜSZAKI EGYETEM KÖZLEMÉNYEI V. sorozat TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK 22. KÖTET l. FÜZET MISKOLC, 1974

16 1012 SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG: NOVÁK JÓZSEF felelős szerkesztő DR. BACSÁK GÁBOR, DR. KUN LÁSZLÓ, DR. SZOKOLI LÁSZLÓ A kiadásért felelős: Dr. Szabó János rektorhelyettes Technikai szerkesztő: Fias Józsefné Megfelent az NME Közleményei Szerkesztőségének gondozásában A szedés befejezve: május 30án, meelent: 1974 szeptemberben Példányszám: 550 Készült: IBM72 composex szedéssel, rotaprint lemezről az MSZ és MSZ szabványok szerint, 10 BIS ív tezjedelemben Engedély száma: MM 96271/74 A sokszorosításért felelőszmálnási Béla üzemvezető. Nyomdauám: KSz 74 NME

17 TARTALOMJEGYZÉK Lengyel Béla:AzáIszínvona.lváltozások fő tényezői gazdaságunkban Dáka Áron: Módosított közgazdasági szabályozók és gazdálkodási tendenciák aziparban Nagy Aladár: A szakosított termékek és a szellemi termékek átképzése 29 a KGSTben 43 &abá Láuló: NyugatNémetország és a fejlődő országok közötti külkereskedelmi kapcsolatok alakulása a II. világháború után Tóth Árpád: Speciális helyzetű társadalmi csoportok (Borsod megye cigánylakossága