NANOTECHNOLOGIA 6. előadás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NANOTECHNOLOGIA 6. előadás"

Átírás

1 NANOTECHNOLOGIA 6. előadás A plazmid: Ha meg akarjuk ismerni egy fehérje működését, akkor sokat kell belőle előállítanunk. Ezt akár úgy is megtehetjük, hogy a kívánt géndarabot egy baktérumba ültetjük és az megfelelő szabalyzók mellett sokszorositja. (A baktériumban inkluziós testek képződnek., melyek könnyen kivalszthatók a baktériumból.) A baktériumba bejuttathatjuk a gént: - Hordozó eszköz segítségével

2 - Sóoldattal vagy elekromos-stimulációval. Hodozó eszköznek tekitjük a plazmidot például. A plazmid természetes genetikai eleme a baktériumnak. Szerepe, olyan fehérje kódolása, mely adott antibiotikummal szemben rezisztensé teszi a baktériumot. Ha a baktérium ezen szakaszát felnyitjuk a megfelelő hasitó enzimmel, és oda beillesztjük azt a génszakaszt, amit szokszorosítani szeretnénk, akkor a baktérium a saját ellenanyaga mellett a mi génállományunkat is sokszorosítani fogja. Mesterséges plazmid: úgy módosítjak a szekvenciát, hogy szakítóhelyet építanek be. Ezek akár kétféle rezisztencia szekvenciát is tartalmazhatnak. Egyszerűen ki tudom szelektálni azokat, amik nem kellenek nekem. DNS könyvtár: Azért van szükség a DNS könyvtárra, mert ha keresek egy fehérjét, pontosan nem tuodm megmondani, hogy miben található meg.

3 DNS-könyvtár készítése: Fogom a teljes genont. Restrikciós endonukleázzal fedarabolom. Veszek egy alkalmas plazmidot, amit ugyanezzel az enzimmel darbolok fel. A két oldatot osszekeverem az egyik pazmidba az egyik szakasz a masikba a másik szakasz fog kerülni.

4 (Ezt többféle enzimmel meg tudom csinláni.) Kitenyésztem őket. Telepek képződnek benne, amelyek azonos plazmidokat tartalmaznak, és ezzel készen van a könyvtár. Keresés a könyvtárban:ha van egy génünk, aminek például csak a végét ismerjük, meg tudjuk keresni, hogy melyik telepen van. Veszünk egy replikát az adott telepről. Melegíteni kezdjük, majd elbomlik a sejt. A DNS kettéválik. A keresett gént a komplemeterével mosom és ehhez a komplementerhez hozzátapadnak a keresett részek.

5 Nem csak a plazmid jó a gének klónozásához, hanem a bakteriofágok is alkalmasak erre a feladatra. A bakteriofág nem más mint egy vírus szerűség, kívül fehérje belül DNS, ami a vírust építő fehérjéket kódolja. A géneket hasítjuk, majd a részeket összeforrasztjuk és a vírusra hagyjuk a sokszorosítást. A vírus magatól összeáll és mintha a saját génje lenne úgy fogja a beépített génünket sokszorosítani. Így egyszerűbb bejuttatni a fehérjénket. Vektor: amivel be tudok juttatni DNS-t. Irányított mutagenezis: Valamilyen módosítást hajtunk végre a fehérjén. Ilyen például a pont mutácio ami egyetlen helyen végrehajtott változtatást jelent a fehérjén. - A plazmid konstrukcio az eredeti fehérjét tartalmazza - felmelegítjük a telepből kivett részt és felbomlik benne a sejt. - Szintetizáltatok egy olyan oligonukleitodot, mely a megváltoztatandó helyen más. - Ezt elegyítem a komplementerével. Mindenütt összetapad csak azon a helyen nem, ahol a cserét végrehajtottuk. Így csak néhány nukleotidot lehet kicserélni. Ha ezt célzottan jól csinálom, akkor meg tudom változtatni a specificitását. Olyat is lehet, hogy egy nagyob darabot betoldok, vagy kivágok (hasitással es ragadós végekkel). Következmény képpen bármit meg lehet csinalni, példaul úgy módosítható egy aminósav szekvencia, ahogy akarjuk. A távoli kölcsönhatások miatt drasztikus változások nem lehetségesek. Design vs. Directed evolution: Az elöbbi módszerrel nem tudok teljesen más fehérjét előállítani. Viszont vannak tudatos módszerek, melyekkel nem tudom, hogy hogyan idézem elő, de gyökeresen új fehérjét tudunk előállítani. Ezek közül a számunkra jókat kiválogatjuk vagy a rosszakat szűrjük ki. Utanozzuk az evolúciót. Directed evolution: Nagy számú variánst készítünk. Eőállítuk nagyonsok módosulatot, aminek egy része rossz. Kell egy szelekciós módszer, amivel ki tudjuk szűrni a jókat. Példaul: Az immoglobulin variálja a két végét és így biztosan megköt valamilyen idegen anyagot. Ez aktiválja a sejtet, ami szaporodni kezd és megsemmisíti az idegen anyagot. Phage Display:

6 A fágok felületén való bemutatás. A mi fehejénket a fág burkán lévő fehérjéhez kötjük. Amikor a vírus ezt a burokfehérjét termeli, akkor termeli a miénket is. Keresünk olyan fehérjét, ami felismeri a miénket és kiválogatjuk. Ezáltal nekünk tetsző kötő tulajdonságú fehérjét állítottunk elő. Ezt kb db molekulával tehetem meg. Ribosoma Display: Csinálunk sok RNS módosulatot. Az RNS másolat: hozzákötünk egy csoportot, ami a fehérjét a riboszomához köti, aztán halászunk nekünk megfellő fehérjéket. (kihasználhatjuk, hogy az RNS kémcsőben összeáll)

7 a,)ribosoma Display b,)mrna Display mrna Display: Ne a riboszomához kössük, hanem a hírvivő RNS-hez legyen kapcsolva és ezek közül válogatunk.

8 DNS Számítógép: Példa: Az utazó ügynök probléma (vagy N város probléma): Probléma: van egy házaló ügynökünk akinek Ndb varost kell bejárnia. Minden városba csak egyszer mehet. Svárosból indul es F-be kell érkeznie. Keressük utat az ügynöknek!

9 Megoldás: - generáljuk véletlenszerűen az útvonalakat - kiválogatjuk az S-ből (kiinduló állomás) induló és az F-ben (végállomás) végződőket - csak azokat tartjuk meg, melyek pontosan N db várost érintenek - kiválogatjuk azokat melyekben minden város benne van - a megmaradt útvonalak a megoldás. Útvonalak generálása: - minden város kap egy 8 tagú oligonukleotid nevet (melyek nem nagyon hasonlítanak egymásra) - az útvonalat két város között: az induló város utolsó 4 betűjének komplementere és a végállomás első 4 betűjének koplemetere alkotja. - Ezek kiegészítő bázis párosodással összekötődnek, megalkotva az útvonalakat. Ez hatalmas mennyiségű útvonal. 1 ml mintaból ->10 18 db nukleotid.

10 S és az F kiválasztása: - a felső kiegészítő szálon egy primert csinálunk - a másikon a végállomas komplementerét jelöljük ki - PCR-rel ez a szakasz felerősíthető - legenerálható a jó helyen kezdődő és végződő útvonal. Úthossz-szelekció: Gélelektroforézis: N*8 db méretszelekció: gélben megfuttatjuk az anyagot, és megkapjuk a csíkokat, melyekben az azonos részek vannak. Ebből már tudjuk, hogy hol vannak a számunkra jó utak. Ezeket ki tudjuk oldani a gélből. Város-ellenőrzés: Kihalászás mágneses mikrogömbökkel N-lépésben: (Mikrogömböket a boltban veszünk.) A gömbökhöz kapcsoljuk hozzá például a 3. város komplementer darabkáját. Sok ilyen gömb van és más-más darabkák lógnak rajtuk. A gélből kivett oldatba belekeverem a mikrogömböket Hibridizációval kijönnek azok az útvonalak, melyekben benne vannak a megfelelő városok. Ezt ismétlem minden városra. Ha megcsinlátuk, akkor megkapjuk a végeredményt, amit DNS-szekvenálással olvashatunk ki.

11 Ez azért jobb, mint a számítógépes procedura, mert a probléma a városok számával lineárisan bonyolodik. DNS-számítógéppel néhany perc alatt elvégezhető egy-egy lépés.

Fehérje expressziós rendszerek. Gyógyszerészi Biotechnológia

Fehérje expressziós rendszerek. Gyógyszerészi Biotechnológia Fehérje expressziós rendszerek Gyógyszerészi Biotechnológia Expressziós rendszerek Cél: rekombináns fehérjék előállítása nagy tisztaságban és nagy mennyiségben kísérleti ill. gyakorlati (therapia) felhasználásokra

Részletesebben

5. Molekuláris biológiai technikák

5. Molekuláris biológiai technikák 5. Molekuláris biológiai technikák DNS szaporítás kémcsőben és élőben. Klónozás, PCR, cdna, RT-PCR, realtime-rt-pcr, Northern-, Southernblotting, génexpresszió, FISH 5. Molekuláris szintű biológiai technikák

Részletesebben

DNS-számítógép. Balló Gábor

DNS-számítógép. Balló Gábor DNS-számítógép Balló Gábor Bevezetés A nukleinsavak az élő szervezetek egyik legfontosabb alkotórészei. Ezekben tárolódnak ugyanis az öröklődéshez, és a fehérjeszintézishez szükséges információk. Bár a

Részletesebben

III/3. Gének átvitele vektorokkal

III/3. Gének átvitele vektorokkal III/3. Gének átvitele vektorokkal Vektor: (molekuláris) biológiai rendszer, amely képes új/idegen genetikai információt bejuttatni egy sejtbe. Független szaporodásra képes. Fajtái: Plazmidok (1-10 kb)

Részletesebben

NUKLEINSAVAK. Nukleinsav: az élő szervezetek sejtmagvában és a citoplazmában található, az átöröklésben szerepet játszó, nagy molekulájú anyag

NUKLEINSAVAK. Nukleinsav: az élő szervezetek sejtmagvában és a citoplazmában található, az átöröklésben szerepet játszó, nagy molekulájú anyag NUKLEINSAVAK Nukleinsav: az élő szervezetek sejtmagvában és a citoplazmában található, az átöröklésben szerepet játszó, nagy molekulájú anyag RNS = Ribonukleinsav DNS = Dezoxi-ribonukleinsav A nukleinsavak

Részletesebben

A géntechnológiát megalapozó felfedezések

A géntechnológiát megalapozó felfedezések 2010. december BIOTECHNOLÓGIA Rova tvezető: Dr. Heszky László akadémikus A géntechnológia genetikai alapjai c. I. fejezet 1-5. részében azokat a tudományos eredményeket mutattuk be, melyek bizonyítják,

Részletesebben

A BIOTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI A GYÓGYSZERKUTATÁSBAN

A BIOTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI A GYÓGYSZERKUTATÁSBAN Az élettudományi-klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítése a vidéki képzőhelyek nemzetközi versenyképességének erősítésére TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001 A BIOTECHNOLÓGIA

Részletesebben

A növény inváziójában szerepet játszó bakteriális gének

A növény inváziójában szerepet játszó bakteriális gének A növény inváziójában szerepet játszó bakteriális gének merisztéma korai szimbiotikus zóna késői szimbiotikus zóna öregedési zóna gyökér keresztmetszet NODULÁCIÓ növényi jel Rhizobium meliloti rhizobium

Részletesebben

GÉNKLÓNOZÁS ÉS GÉNMANIPULÁCIÓ

GÉNKLÓNOZÁS ÉS GÉNMANIPULÁCIÓ GÉNKLÓNOZÁS ÉS GÉNMANIPULÁCIÓ Génklónozás Bármilyen klónozási eljárás célja, hogy egy ún. klónt, azaz tökéletesen egyforma szervezetek csoportját állítsák elő. Néhány növény, egyszerűen dugványozással

Részletesebben

12/4/2014. Genetika 7-8 ea. DNS szerkezete, replikáció és a rekombináció. 1952 Hershey & Chase 1953!!!

12/4/2014. Genetika 7-8 ea. DNS szerkezete, replikáció és a rekombináció. 1952 Hershey & Chase 1953!!! Genetika 7-8 ea. DNS szerkezete, replikáció és a rekombináció 1859 1865 1869 1952 Hershey & Chase 1953!!! 1879 1903 1951 1950 1944 1928 1911 1 1. DNS szerkezete Mi az örökítő anyag? Friedrich Miescher

Részletesebben

Transzgénikus növények előállítása

Transzgénikus növények előállítása Transzgénikus növények előállítása Növényi biotechnológia Területei: A növények szaporításának új módszerei Növényi sejt és szövettenyészetek alkalmazása Mikroszaporítás Vírusmentes szaporítóanyag előállítása

Részletesebben

Antiszenz hatás és RNS interferencia (a génexpresszió befolyásolásának régi és legújabb lehetőségei)

Antiszenz hatás és RNS interferencia (a génexpresszió befolyásolásának régi és legújabb lehetőségei) Antiszenz hatás és RNS interferencia (a génexpresszió befolyásolásának régi és legújabb lehetőségei) Az antiszenz elv története Reverz transzkripció replikáció transzkripció transzláció DNS DNS RNS Fehérje

Részletesebben

A bioinformatika gyökerei

A bioinformatika gyökerei A bioinformatika gyökerei 1944: Avery a transforming principle a DNS 1952: Hershey és Chase perdöntő bizonyíték: a bakteriofágok szaporodásakor csak a DNS jut be a sejtbe 1953: Watson és Crick a DNS szerkezete

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2460-06 Humángenetikai vizsgálatok követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2460-06 Humángenetikai vizsgálatok követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ismertesse a gyakorlaton lévő szakasszisztens hallgatóknak a PCR termékek elválasztása céljából végzett analitikai agaróz gélelektroforézis során használt puffert! Az ismertetés során az alábbi

Részletesebben

Transzgénikus állatok előállítása

Transzgénikus állatok előállítása Transzgénikus állatok előállítása A biotechnológia alapjai Pomázi Andrea Mezőgazdasági biotechnológia A gazdasági állatok és növények nemesítése új biotechnológiai eljárások felhasználásával. Cél: jobb

Részletesebben

11. Dr. House. Biokémiai és sejtbiológiai módszerek alkalmazása az orvoslásban

11. Dr. House. Biokémiai és sejtbiológiai módszerek alkalmazása az orvoslásban 11. Dr. House. Biokémiai és sejtbiológiai módszerek alkalmazása az orvoslásban HIV fertőzés kimutatása - (fiktív) esettanulmány 35 éves nő, HIV fertőzöttség gyanúja. Két partner az elmúlt időszakban. Fertőzött-e

Részletesebben

DNS-szekvencia meghatározás

DNS-szekvencia meghatározás DNS-szekvencia meghatározás Gilbert 1980 (1958) Sanger 3-1 A DNS-polimerázok jellemzői 5'-3' polimeráz aktivitás 5'-3' exonukleáz 3'-5' exonukleáz aktivitás Az új szál szintéziséhez kell: templát DNS primer

Részletesebben

A BIOTECHNOLÓGIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI ALAPJAI

A BIOTECHNOLÓGIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI ALAPJAI A BIOTECHNOLÓGIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI ALAPJAI Műszaki menedzser MSc hallgatók számára Előadó: 2 + 0 + 0 óra, félévközi számonkérés 3 ZH: március 06?, április 10?, május 02?. dr. Pécs Miklós egyetemi docens

Részletesebben

A molekuláris biológia eszközei

A molekuláris biológia eszközei A molekuláris biológia eszközei I. Nukleinsavak az élő szervezetekben Reverz transzkripció replikáció transzkripció transzláció DNS DNS RNS Fehérje DNS feladata: információ tárolása és a transzkripció

Részletesebben

7. A b-galaktozidáz indukciója Escherichia coliban

7. A b-galaktozidáz indukciója Escherichia coliban 7. A b-galaktozidáz INDUKCIÓJA ESCHERICHIA COLIBAN 7. A b-galaktozidáz indukciója Escherichia coliban dr. Bauer Pál 7.1. Az enzimindukció jelensége Az élõlények valamennyi génjének állandó és folyamatos

Részletesebben

TEMATIKA Biokémia és molekuláris biológia IB kurzus (bb5t1301)

TEMATIKA Biokémia és molekuláris biológia IB kurzus (bb5t1301) Biokémia és molekuláris biológia I. kurzus (bb5t1301) Tematika 1 TEMATIKA Biokémia és molekuláris biológia IB kurzus (bb5t1301) 0. Bevezető A (a biokémiáról) (~40 perc: 1. heti előadás) A BIOkémia tárgya

Részletesebben

Kromoszómák, Gének centromer

Kromoszómák, Gének centromer Kromoszómák, Gének A kromoszóma egy hosszú DNS szakasz, amely a sejt életének bizonyos szakaszában (a sejtosztódás előkészítéseként) tömörödik, így fénymikroszkóppal láthatóvá válik. A kromoszómák két

Részletesebben

DNS KLÓNOZÁS: Egy DNS molekula megsokszorozása. In vivo-különféle gazdasejtekben

DNS KLÓNOZÁS: Egy DNS molekula megsokszorozása. In vivo-különféle gazdasejtekben DNS KLÓNOZÁS DNS KLÓNOZÁS: Egy DNS molekula megsokszorozása In vitro-pcr In vivo-különféle gazdasejtekben POLIMERÁZ LÁNCREAKCIÓ (PCR) PCR A POLIMERÁZ LÁNC REAKCIÓ DNS MOLEKULÁK MEGSOKSZOROZÁSÁRA (AMPLIFIKÁLÁSÁRA)

Részletesebben

A preventív vakcináció lényege :

A preventív vakcináció lényege : Vakcináció Célja: antigénspecifkus immunválasz kiváltása a szervezetben A vakcina egy olyan készítmény, amely fokozza az immunitást egy adott betegséggel szemben (aktiválja az immunrendszert). A preventív

Részletesebben

DNS KLÓNOZÁS: Egy DNS molekula. In vivo-különféle gazdasejtekben

DNS KLÓNOZÁS: Egy DNS molekula. In vivo-különféle gazdasejtekben DNS KLÓNOZÁS DNS KLÓNOZÁS: Egy DNS molekula megsokszorozása In vitro-pcr In vivo-különféle gazdasejtekben POLIMERÁZ LÁNCREAKCIÓ (PCR) PCR A POLIMERÁZ LÁNC REAKCIÓ DNS MOLEKULÁK MEGSOKSZOROZÁSÁRA (AMPLIFIKÁLÁSÁRA)

Részletesebben

Biológus MSc. Molekuláris biológiai alapismeretek

Biológus MSc. Molekuláris biológiai alapismeretek Biológus MSc Molekuláris biológiai alapismeretek A nukleotidok építőkövei A nukleotidok szerkezete Nukleotid = N-tartalmú szerves bázis + pentóz + foszfát N-glikozidos kötés 5 1 4 2 3 (Foszfát)észter-kötés

Részletesebben

Klónozás: tökéletesen egyforma szervezetek csoportjának előállítása, vagyis több genetikailag azonos egyed létrehozása.

Klónozás: tökéletesen egyforma szervezetek csoportjának előállítása, vagyis több genetikailag azonos egyed létrehozása. Növények klónozása Klónozás Klónozás: tökéletesen egyforma szervezetek csoportjának előállítása, vagyis több genetikailag azonos egyed létrehozása. Görög szó: klon, jelentése: gally, hajtás, vessző. Ami

Részletesebben

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0011 Az orvosi

Részletesebben

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0011 Az orvosi

Részletesebben

Az RNS-interferencia és távlatai

Az RNS-interferencia és távlatai Sipiczki Mátyás Az RNS-interferencia és távlatai Genetika és genom-projektek A modern biológia egyik leggyorsabban és leglátványosabban fejlődő területe a genetika, az a tudomány, amely az öröklődés mechanizmusát

Részletesebben

Evolúcióelmélet és az evolúció mechanizmusai

Evolúcióelmélet és az evolúció mechanizmusai Evolúcióelmélet és az evolúció mechanizmusai Az élet Darwini szemlélete Melyek az evolúció bizonyítékai a világban? EVOLÚCIÓ: VÁLTOZATOSSÁG Mutáció Horizontális géntranszfer Genetikai rekombináció Rekombináció

Részletesebben

Az örökítőanyag. Az élőlények örökítőanyaga minden esetben nukleinsav (DNS,RNS) (1)Griffith, (2)Avery, MacLeod and McCarty (3)Hershey and Chase

Az örökítőanyag. Az élőlények örökítőanyaga minden esetben nukleinsav (DNS,RNS) (1)Griffith, (2)Avery, MacLeod and McCarty (3)Hershey and Chase SZTE, Orv. Biol. Int., Mol- és Sejtbiol. Gyak., VIII. Az örökítőanyag Az élőlények örökítőanyaga minden esetben nukleinsav (DNS,RNS) (1)Griffith, (2)Avery, MacLeod and McCarty (3)Hershey and Chase Ez az

Részletesebben

Nano-biotechnológia: érzékelés és építkezés biológiai makromolekulák segítségével

Nano-biotechnológia: érzékelés és építkezés biológiai makromolekulák segítségével Nano-biotechnológia: érzékelés és építkezés biológiai makromolekulák segítségével Bionanotechnológia: hogyan lehet érzékelésre, építkezésre és egyéb dolgokra használni a biológiai makromolekulákat. Ismétlés:

Részletesebben

Human genome project

Human genome project Human genome project Pataki Bálint Ármin 2017.03.14. Pataki Bálint Ármin Human genome project 2017.03.14. 1 / 14 Agenda 1 Biológiai bevezető 2 A human genome project lefolyása 3 Alkalmazások, kitekintés

Részletesebben

A T sejt receptor (TCR) heterodimer

A T sejt receptor (TCR) heterodimer Immunbiológia - II A T sejt receptor (TCR) heterodimer 1 kötőhely lánc lánc 14. kromoszóma 7. kromoszóma V V C C EXTRACELLULÁRIS TÉR SEJTMEMBRÁN CITOSZÓL lánc: VJ régió lánc: VDJ régió Nincs szomatikus

Részletesebben

1. ábra: A hasnyálmirigy Langerhans-szigete

1. ábra: A hasnyálmirigy Langerhans-szigete génmanipulált mikroorganizmusokkal Az elsődleges és másodlagos anyagcseretermékek előállítása után a rekombináns fehérjék gyártásáról lesz szó. Ezek olyan fehérjék, melyeket a sejt eredeti genomja nem

Részletesebben

transzláció DNS RNS Fehérje A fehérjék jelenléte nélkülözhetetlen minden sejt számára: enzimek, szerkezeti fehérjék, transzportfehérjék

transzláció DNS RNS Fehérje A fehérjék jelenléte nélkülözhetetlen minden sejt számára: enzimek, szerkezeti fehérjék, transzportfehérjék Transzláció A molekuláris biológia centrális dogmája transzkripció transzláció DNS RNS Fehérje replikáció Reverz transzkriptáz A fehérjék jelenléte nélkülözhetetlen minden sejt számára: enzimek, szerkezeti

Részletesebben

REKOMBINÁNS FEHÉRJÉK IPARI MÉRETŰ ELŐÁLLÍTÁSA I.

REKOMBINÁNS FEHÉRJÉK IPARI MÉRETŰ ELŐÁLLÍTÁSA I. Az élettudományi-klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítése a vidéki képzőhelyek nemzetközi versenyképességének erősítésére TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001 REKOMBINÁNS FEHÉRJÉK

Részletesebben

Metabolikus replikátor modell koncepció Könnyű Balázs

Metabolikus replikátor modell koncepció Könnyű Balázs Metabolikus replikátor modell koncepció Könnyű Balázs ELTE, Biológiai Intézet, Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológia Tanszék Tartalom 1) Prebiotikus információhordózó molekulák 2) Eigen-paradoxon

Részletesebben

A basidiomycota élesztőgomba, a Filobasidium capsuligenum IFM 40078 törzse egy olyan

A basidiomycota élesztőgomba, a Filobasidium capsuligenum IFM 40078 törzse egy olyan A basidiomycota élesztőgomba, a Filobasidium capsuligenum IFM 40078 törzse egy olyan fehérjét (FC-1 killer toxint) választ ki a tápközegbe, amely elpusztítja az opportunista patogén Cryptococcus neoformans-t.

Részletesebben

GENOMIKA TÖBBFÉLE MAKROMOLEKULA VIZSGÁLATA EGYIDŐBEN

GENOMIKA TÖBBFÉLE MAKROMOLEKULA VIZSGÁLATA EGYIDŐBEN GENOMIKA TÖBBFÉLE MAKROMOLEKULA VIZSGÁLATA EGYIDŐBEN Strukturális genomika Genomkönyvtárak DNS szekvenálás Genom programok Polimorfizmusok RFLP DNS könyvtár készítés humán genom 1. Emésztés RE-kal Emberi

Részletesebben

Molekuláris biológiai technikák

Molekuláris biológiai technikák Molekuláris biológiai technikák Wunderlich Lívius A Molekuláris biológiai technikák jegyzet igyekszik átfogó képet adni a jövő tudományának, a molekuláris biológiának a módszertanáról. A technikák elméleti

Részletesebben

Éter típusú üzemanyag-adalékok mikrobiális bontása: a Methylibium sp. T29 jelű, új MTBE-bontó törzs izolálása és jellemzése

Éter típusú üzemanyag-adalékok mikrobiális bontása: a Methylibium sp. T29 jelű, új MTBE-bontó törzs izolálása és jellemzése Éter típusú üzemanyag-adalékok mikrobiális bontása: a Methylibium sp. T29 jelű, új MTBE-bontó törzs izolálása és jellemzése Doktori értekezés tézisei Szabó Zsolt Témavezető: Dr. Bihari Zoltán vezető kutató

Részletesebben

Géntechnológia és fehérjemérnökség

Géntechnológia és fehérjemérnökség Géntechnológia és fehérjemérnökség Szerkesztette: Nyitray László Alexa Anita (12. és 13. fejezet) Fodor Krisztián (3. és 9. fejezet) Garai Ágnes (4. és 5. fejezet) Glatz Gábor (6. és 7. fejezet) Radnai

Részletesebben

AZ IS30 BAKTERIÁLIS INSZERCIÓS ELEM CÉLSZEKVENCIA VÁLASZTÁSÁNAK MOLEKULÁRIS TÉNYEZŐI DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZABÓ MÓNIKA

AZ IS30 BAKTERIÁLIS INSZERCIÓS ELEM CÉLSZEKVENCIA VÁLASZTÁSÁNAK MOLEKULÁRIS TÉNYEZŐI DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZABÓ MÓNIKA AZ IS30 BAKTERIÁLIS INSZERCIÓS ELEM CÉLSZEKVENCIA VÁLASZTÁSÁNAK MOLEKULÁRIS TÉNYEZŐI DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZABÓ MÓNIKA Gödöllő 2007. 1 A Doktori Iskola megnevezése: Szent István Egyetem Biológia Tudományi

Részletesebben

Poligénes v. kantitatív öröklődés

Poligénes v. kantitatív öröklődés 1. Öröklődés komplexebb sajátosságai 2. Öröklődés molekuláris alapja Poligénes v. kantitatív öröklődés Azok a tulajdonságokat amelyek mértékegységgel nem, vagy csak nehezen mérhetők, kialakulásuk kevéssé

Részletesebben

TÉMAKÖRÖK. Ősi RNS világ BEVEZETÉS. RNS-ek tradicionális szerepben

TÉMAKÖRÖK. Ősi RNS világ BEVEZETÉS. RNS-ek tradicionális szerepben esirna mirtron BEVEZETÉS TÉMAKÖRÖK Ősi RNS világ RNS-ek tradicionális szerepben bevezetés BIOLÓGIAI MOLEKULÁK FEHÉRJÉK NUKLEINSAVAK DNS-ek RNS-ek BIOLÓGIAI MOLEKULÁK FEHÉRJÉK NUKLEINSAVAK DNS-ek RNS-ek

Részletesebben

Egy 10,3 kb méretű, lineáris, a mitokondriumban lokalizált DNS-plazmidot izoláltunk a

Egy 10,3 kb méretű, lineáris, a mitokondriumban lokalizált DNS-plazmidot izoláltunk a Egy 10,3 kb méretű, lineáris, a mitokondriumban lokalizált DNS-plazmidot izoláltunk a Fusarium proliferatum (Gibberella intermedia) ITEM 2337-es törzséből, és a plazmidot pfp1- nek neveztük el. Proteináz

Részletesebben

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Dr. Dallmann Klára A molekuláris biológia célja az élőlények és sejtek működésének molekuláris szintű

Részletesebben

Génexpresszió prokariótákban 1

Génexpresszió prokariótákban 1 β-galaktozidáz-szint laktóz elfogy a laktóz Génexpresszió prokariótákban 1 14. A GÉNEXPRESSZIÓ SZABÁ- LYOZÁSA PROKARIÓTÁKBAN Enzimindukció, indukálható operon. Policisztronos. Katabolit represszió, represszálható

Részletesebben

Molekuláris terápiák

Molekuláris terápiák Molekuláris terápiák Aradi, János Balajthy, Zoltán Csősz, Éva Scholtz, Beáta Szatmári, István Tőzsér, József Varga, Tamás Szerkesztette Balajthy, Zoltán és Tőzsér, József, Debreceni Egyetem Molekuláris

Részletesebben

A genetikai lelet értelmezése monogénes betegségekben

A genetikai lelet értelmezése monogénes betegségekben A genetikai lelet értelmezése monogénes betegségekben Tory Kálmán Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekklinika A ~20 ezer fehérje-kódoló gén a 23 pár kromoszómán A kromoszómán található bázisok száma: 250M

Részletesebben

Genomika. Mutációk (SNP-k) és vizsgálatuk egyszerű módszerekkel. DNS szekvenálási eljárások. DNS ujjlenyomat (VNTR)

Genomika. Mutációk (SNP-k) és vizsgálatuk egyszerű módszerekkel. DNS szekvenálási eljárások. DNS ujjlenyomat (VNTR) Genomika (A genom, génállomány vizsgálata) Mutációk (SNP-k) és vizsgálatuk egyszerű módszerekkel DNS szekvenálási eljárások DNS ujjlenyomat (VNTR) DNS chipek statikus és dinamikus információk vizsgálata

Részletesebben

A vas homeosztázis, oxidatív mutagenezis és az antibiotikum rezisztencia evolúciójának kapcsolata

A vas homeosztázis, oxidatív mutagenezis és az antibiotikum rezisztencia evolúciójának kapcsolata Ph.D. értekezés tézisei A vas homeosztázis, oxidatív mutagenezis és az antibiotikum rezisztencia evolúciójának kapcsolata Méhi Orsolya Katinka Témavezető: Dr. Pál Csaba, tudományos főmunkatárs Biológia

Részletesebben

Kereskedelmi forgalomban lévő rekombináns gyógyszerkészítmények

Kereskedelmi forgalomban lévő rekombináns gyógyszerkészítmények Kereskedelmi forgalomban lévő rekombináns gyógyszerkészítmények Írta: Barta Zsolt Biomérnök hallgató 2007 Tartalomjegyzék 1 Rekombináns inzulin [1]... 3 2 A humán növekedési hormon rekombináns módon történő

Részletesebben

(1) A T sejtek aktiválása (2) Az ön reaktív T sejtek toleranciája. α lánc. β lánc. V α. V β. C β. C α.

(1) A T sejtek aktiválása (2) Az ön reaktív T sejtek toleranciája. α lánc. β lánc. V α. V β. C β. C α. Immunbiológia II A T sejt receptor () heterodimer α lánc kötőhely β lánc 14. kromoszóma 7. kromoszóma 1 V α V β C α C β EXTRACELLULÁRIS TÉR SEJTMEMBRÁN CITOSZÓL αlánc: VJ régió β lánc: VDJ régió Nincs

Részletesebben

Géntechnológia és fehérjemérnökség

Géntechnológia és fehérjemérnökség Géntechnológia és fehérjemérnökség elektronikus-jegyzet szerzők: Az ELTE Biokémiai Tanszék Munkaközössége Alexa Anita (12. és 13. fejezet), Fodor Krisztián (3. és 9. fejezet), Garai Ágnes (4. és 5. fejezet),

Részletesebben

Az ellenanyagok szerkezete és funkciója. Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE

Az ellenanyagok szerkezete és funkciója. Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE Az ellenanyagok szerkezete és funkciója Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE Bev. 1. ábra Immunhomeosztázis A veleszületett és az adaptív immunrendszer szorosan együttműködik az immunhomeosztázis fenntartásáért

Részletesebben

A baktériumok genetikája

A baktériumok genetikája 6. előadás A baktériumok genetikája A baktériumoknak fontos szerep jut a genetikai kutatásokban Előny: Haploid genom Rövid generációs idő Olcsón és egyszerűen nagy populációhoz juthatunk A prokarióták

Részletesebben

Gyógyszerrezisztenciát okozó fehérjék vizsgálata

Gyógyszerrezisztenciát okozó fehérjék vizsgálata Gyógyszerrezisztenciát okozó fehérjék vizsgálata AKI kíváncsi kémikus kutatótábor 2017.06.25-07.01. Témavezetők : Telbisz Ágnes, Horváth Tamás Kutatók : Dobolyi Zsófia, Bereczki Kristóf, Horváth Ákos Gyógyszerrezisztencia

Részletesebben

Mit tud a genetika. Génterápiás lehetőségek MPS-ben. Dr. Varga Norbert

Mit tud a genetika. Génterápiás lehetőségek MPS-ben. Dr. Varga Norbert Mit tud a genetika Génterápiás lehetőségek MPS-ben Dr. Varga Norbert Oki terápia Terápiás lehetőségek MPS-ben A kiváltó okot gyógyítja meg ERT Enzimpótló kezelés Őssejt transzplantáció Genetikai beavatkozások

Részletesebben

3.3 Gének átvitele vektorokkal

3.3 Gének átvitele vektorokkal 3.3 Gének átvitele vektorokkal Amikor vektorokról hallunk, elsőként a matematikában és a fizikában használatos vektormennyiségek jutnak eszünkbe (helyvektor, erő, térerősség, stb). De a vektor kifejezés

Részletesebben

A gidrán fajta genetikai változatosságának jellemzése mitokondriális DNS polimorfizmusokkal Kusza Szilvia Sziszkosz Nikolett Mihók Sándor,

A gidrán fajta genetikai változatosságának jellemzése mitokondriális DNS polimorfizmusokkal Kusza Szilvia Sziszkosz Nikolett Mihók Sándor, 1 A gidrán fajta genetikai változatosságának jellemzése mitokondriális DNS polimorfizmusokkal Kusza Szilvia Sziszkosz Nikolett Mihók Sándor, (Debreceni Egyetem Állattenyésztéstani Tanszék) A bármilyen

Részletesebben

Génszerkezet és génfunkció

Génszerkezet és génfunkció Általános és Orvosi Genetika jegyzet 4. fejezetének bővítése a bakteriális genetikával 4. fejezet Génszerkezet és génfunkció 1/ Bakteriális genetika Nem szükséges külön hangsúlyoznunk a baktériumok és

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 008 532 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 008 532 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU00000832T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 008 32 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 783231 (22) A bejelentés

Részletesebben

RNS-ek. 1. Az ősi RNS Világ: - az élet hajnalán. 2. Egy már ismert RNS Világ: - a fehérjeszintézis ben résztvevő RNS-ek

RNS-ek. 1. Az ősi RNS Világ: - az élet hajnalán. 2. Egy már ismert RNS Világ: - a fehérjeszintézis ben résztvevő RNS-ek RNS-ek RNS-ek 1. Az ősi RNS Világ: - az élet hajnalán 2. Egy már ismert RNS Világ: - a fehérjeszintézis ben résztvevő RNS-ek 3. Egy újonnan felfedezett RNS Világ: - szabályozó RNS-ek 4. Transzkripció Ősi

Részletesebben

ENZIMEK BIOTECHNOLÓGIAI ELŐÁLLÍTÁSA

ENZIMEK BIOTECHNOLÓGIAI ELŐÁLLÍTÁSA Az élettudományi-klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítése a vidéki képzőhelyek nemzetközi versenyképességének erősítésére TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001 ENZIMEK BIOTECHNOLÓGIAI

Részletesebben

A géntechnikák alkalmazási területei leltár. Géntechnika 3. Dr. Gruiz Katalin

A géntechnikák alkalmazási területei leltár. Géntechnika 3. Dr. Gruiz Katalin A géntechnikák alkalmazási területei leltár Géntechnika 3 Dr. Gruiz Katalin Kutatás Genetikai: genomok feltérképezése: HUGO, mikroorganizmusoké, ujjlenyomatok készítése, jellegzetes szekvenciák keresése

Részletesebben

A tananyag felépítése: A BIOLÓGIA ALAPJAI. I. Prokarióták és eukarióták. Az eukarióta sejt. Pécs Miklós: A biológia alapjai

A tananyag felépítése: A BIOLÓGIA ALAPJAI. I. Prokarióták és eukarióták. Az eukarióta sejt. Pécs Miklós: A biológia alapjai A BIOLÓGIA ALAPJAI A tananyag felépítése: Környezetmérnök és műszaki menedzser hallgatók számára Előadó: 2 + 0 + 0 óra, félévközi számonkérés 3 ZH: október 3, november 5, december 5 dr. Pécs Miklós egyetemi

Részletesebben

13. RNS szintézis és splicing

13. RNS szintézis és splicing 13. RNS szintézis és splicing 1 Visszatekintés: Az RNS típusai és szerkezete Hírvivő RNS = mrns (messenger RNA = mrna) : fehérjeszintézis pre-mrns érett mrns (intronok kivágódnak = splicing) Transzfer

Részletesebben

Biokatalízis, biokonverziók, biotranszformációk Rákhely, Gábor

Biokatalízis, biokonverziók, biotranszformációk Rákhely, Gábor Biokatalízis, biokonverziók, biotranszformációk Rákhely, Gábor Biokatalízis, biokonverziók, biotranszformációk Rákhely, Gábor Publication date 2012 Szerzői jog 2012 Szegedi Tudományegyetem TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1

Részletesebben

Rh VÉRCSOPORT RENDSZER GENETIKÁJA. Rh ANTIGÉNEK ÉS ANTITESTEK. EGYÉB VÉRCSOPORTRENDSZEREK

Rh VÉRCSOPORT RENDSZER GENETIKÁJA. Rh ANTIGÉNEK ÉS ANTITESTEK. EGYÉB VÉRCSOPORTRENDSZEREK Rh VÉRCSOPORT RENDSZER GENETIKÁJA. Rh ANTIGÉNEK ÉS ANTITESTEK. EGYÉB VÉRCSOPORTRENDSZEREK HISTORY Antitestet találtak egy koraszülött gyermek anyjának szérumában; ez lenne felelős a gyermek haláláért?

Részletesebben

A nukleinsavak polimer vegyületek. Mint polimerek, monomerekből épülnek fel, melyeket nukleotidoknak nevezünk.

A nukleinsavak polimer vegyületek. Mint polimerek, monomerekből épülnek fel, melyeket nukleotidoknak nevezünk. Nukleinsavak Szerkesztette: Vizkievicz András A nukleinsavakat először a sejtek magjából sikerült tiszta állapotban kivonni. Innen a név: nucleus = mag (lat.), a sav a kémhatásukra utal. Azonban nukleinsavak

Részletesebben

AZ EMBERI MIKROBIOM: AZ EGYÉN, MINT SAJÁTOS ÉLETKÖZÖSSÉG Duda Ernő

AZ EMBERI MIKROBIOM: AZ EGYÉN, MINT SAJÁTOS ÉLETKÖZÖSSÉG Duda Ernő AZ EMBERI MIKROBIOM: AZ EGYÉN, MINT SAJÁTOS ÉLETKÖZÖSSÉG Duda Ernő Az NIH, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Hivatala (az orvosi- és biológiai kutatásokat koordináló egyik intézmény) 2007 végén

Részletesebben

In vitro mutagenezis és Irányított evolúció

In vitro mutagenezis és Irányított evolúció In vitro mutagenezis és Irányított evolúció The White House Office of Science and Technology Policy and the U.S. Patent and Trademark Office (USPTO) have announced the winners of the 2015 recipients of

Részletesebben

GMO = genetikailag módosított organizmusok. 1. Gének megváltoztatása. Gének megváltoztatása. Pécs Miklós: A biológia alapjai

GMO = genetikailag módosított organizmusok. 1. Gének megváltoztatása. Gének megváltoztatása. Pécs Miklós: A biológia alapjai GMO = genetikailag módosított organizmusok A gének megváltoztatása, vagy átvitele egyik organizmusból a másikba. 1 1. Gének megváltoztatása indukált mutáció + szelekció (mikroorganizmusoknál, alacsonyabb

Részletesebben

Natív antigének felismerése. B sejt receptorok, immunglobulinok

Natív antigének felismerése. B sejt receptorok, immunglobulinok Natív antigének felismerése B sejt receptorok, immunglobulinok B és T sejt receptorok A B és T sejt receptorok is az immunglobulin fehérje család tagjai A TCR nem ismeri fel az antigéneket, kizárólag az

Részletesebben

Bioinformatika előadás

Bioinformatika előadás 10. előadás Prof. Poppe László BME Szerves Kémia és Technológia Tsz. Bioinformatika proteomika Előadás és gyakorlat Genomika vs. proteomika A genomika módszereivel nem a tényleges fehérjéket vizsgáljuk,

Részletesebben

Evolúcióbiológia. Biológus B.Sc tavaszi félév

Evolúcióbiológia. Biológus B.Sc tavaszi félév Evolúcióbiológia Biológus B.Sc. 2011. tavaszi félév A biológiában minden csak az evolúció fényében válik érthetővé Theodosius Dobzhansky : Nothing in biology makes sense except in the light of evolution.

Részletesebben

Proteomkutatás egy új tudományág születése

Proteomkutatás egy új tudományág születése BIOTECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI POLITIKA, KUTATÁSI IRÁNYOK Proteomkutatás egy új tudományág születése Tárgyszavak: humán genom; genomika; proteomika; kutatás; fehérjeszerkezet; háromdimenziós szerkezet; gyógyszeripar.

Részletesebben

CHO H H H OH H OH OH H CH2OH HC OH HC OH HC OH CH 2

CHO H H H OH H OH OH H CH2OH HC OH HC OH HC OH CH 2 4. Előadás ukleozidok, nukleotidok, nukleinsavak Történeti háttér Savas karakterű anyagok a sejtmagból 1869-71 DS a sejtmag fő komponense F. Miescher (Svájc) 1882 Flemming: Chromatin elnevezés Waldeyer:

Részletesebben

Genetika. Tartárgyi adatlap: tantárgy adatai

Genetika. Tartárgyi adatlap: tantárgy adatai Genetika Előadás a I. éves Génsebészet szakos hallgatók számára Tartárgyi adatlap: tantárgy adatai 2.1. Tantárgy címe Genetika 2.2. Előadás felelőse Dr. Mara Gyöngyvér, docens 2.3. Egyéb oktatási tevékenységek

Részletesebben

A GENOM MEGISMERÉSÉNEK MÓDSZEREI

A GENOM MEGISMERÉSÉNEK MÓDSZEREI A GENOM MEGISMERÉSÉNEK MÓDSZEREI 20 GENETIKA ALAPOK 3-1 Jóslatok és a valóság a molekuláris biológiában. Mennyire látható előre a tudomány fejlődése? 1968 Simone de Beauvoir "Minden ember halandó" 1-2

Részletesebben

Biomolekuláris nanotechnológia. Vonderviszt Ferenc PE MÜKKI Bio-Nanorendszerek Laboratórium

Biomolekuláris nanotechnológia. Vonderviszt Ferenc PE MÜKKI Bio-Nanorendszerek Laboratórium Biomolekuláris nanotechnológia Vonderviszt Ferenc PE MÜKKI Bio-Nanorendszerek Laboratórium Az élő szervezetek példája azt mutatja, hogy a fehérjék és nukleinsavak kiválóan alkalmasak önszerveződő molekuláris

Részletesebben

Kulcsszavak: Zöld fluoreszcens fehérje, helyspecifikus mutáció, kromofor, hisztidin

Kulcsszavak: Zöld fluoreszcens fehérje, helyspecifikus mutáció, kromofor, hisztidin Zöld fluoreszcens fehérje írányított mutagenézise és a mutáció hatásának vizsgálata Directed Mutagenesis of Green Fluorescent Protein and Study of the Mutation Effect Mutageneza direcţionată a proteinei

Részletesebben

Rekombináns Géntechnológia

Rekombináns Géntechnológia Rekombináns Géntechnológia Tartalom: 1 1. Biotechnológia, géntechnológia, társadalom 2. Genetikai rekombináció 3. Génbevitel tenyésztett sejtekbe 4. Genetikailag módosított szervezetek (GMO-k) 4a. Transzgénikus

Részletesebben

DNS replikáció. DNS RNS Polipeptid Amino terminus. Karboxi terminus. Templát szál

DNS replikáció. DNS RNS Polipeptid Amino terminus. Karboxi terminus. Templát szál DNS replikáció DNS RNS Polipeptid Amino terminus Templát szál Karboxi terminus Szuper-csavarodott prokarióta cirkuláris DNS Hisztonok komplexe DNS hisztonokra történő felcsvarodása Hiszton-kötött negatív

Részletesebben

ELLENANYAGOK ÉS SZÁRMAZÉKAIK

ELLENANYAGOK ÉS SZÁRMAZÉKAIK Az élettudományi-klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítése a vidéki képzőhelyek nemzetközi versenyképességének erősítésére TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001 ELLENANYAGOK

Részletesebben

Építkezés biológiai makromolekulák segítségével

Építkezés biológiai makromolekulák segítségével A nanotechnológia két dologban különbözik az eddig ismert technológiáktól: Az egyik, hogy a nanométeres mérettartományban mozgunk, építkezünk. Nagyon fontos, hogy ez az építkezés alulról-felfelé építkezés,

Részletesebben

A géntechnológia genetikai alapjai (I./3.)

A géntechnológia genetikai alapjai (I./3.) Az I./2. rész (Gének és funkciójuk) rövid összefoglalója A gének a DNS információt hordozó szakaszai, melyekben a 4 betű (ATCG) néhány ezerszer, vagy százezerszer ismétlődik. A gének önálló programcsomagként

Részletesebben

Molekuláris biológiai módszerek m. hibridizációs s technikák

Molekuláris biológiai módszerek m. hibridizációs s technikák Molekuláris biológiai módszerek m II: közvetlen k szekvencia analízis, hibridizációs s technikák Tordai Attila OVSZ Molekuláris Diagnosztikai Labor Bp., 2011. április 21. Labordiagnosztikai szinten tartó

Részletesebben

Géntechnológia és fehérjemérnökség

Géntechnológia és fehérjemérnökség Géntechnológia és fehérjemérnökség elektronikus-jegyzet szerzők: Az ELTE Biokémiai Tanszék Munkaközössége Alexa Anita (12. és 13. fejezet), Fodor Krisztián (3. és 9. fejezet), Garai Ágnes (4. és 5. fejezet),

Részletesebben

Nanotechnológia. Nukleinsavak. Készítette - Fehérvári Gábor

Nanotechnológia. Nukleinsavak. Készítette - Fehérvári Gábor Nanotechnológia Nukleinsavak Készítette - Fehérvári Gábor Bevezető A nukleinsavak az élő anyag alapvetően fontos komponensei. Meghatározó szerepet töltenek be az átöröklésben, a fehérjék szintézisében

Részletesebben

Géntechnológiai módszerek

Géntechnológiai módszerek Géntechnológiai módszerek Rekombináns DNS technológia = génsebészet, genetic engineering Lehetővé teszi az élőlények egyes tulajdonságait meghatározó gének azonosítását, jellemzését és szabadon történő

Részletesebben

A felgyorsult fehérje körforgás szerepe a transzlációs hibákkal szembeni alkalmazkodási folyamatokban

A felgyorsult fehérje körforgás szerepe a transzlációs hibákkal szembeni alkalmazkodási folyamatokban A felgyorsult fehérje körforgás szerepe a transzlációs hibákkal szembeni alkalmazkodási folyamatokban Ph.D. értekezés tézisei Kalapis Dorottya Témavezető: Dr. Pál Csaba tudományos főmunkatárs Biológia

Részletesebben

MEDICINÁLIS ALAPISMERETEK AZ ÉLŐ SZERVEZETEK KÉMIAI ÉPÍTŐKÖVEI AZ AMINOSAVAK ÉS FEHÉRJÉK 1. kulcsszó cím: Aminosavak

MEDICINÁLIS ALAPISMERETEK AZ ÉLŐ SZERVEZETEK KÉMIAI ÉPÍTŐKÖVEI AZ AMINOSAVAK ÉS FEHÉRJÉK 1. kulcsszó cím: Aminosavak Modul cím: MEDICINÁLIS ALAPISMERETEK AZ ÉLŐ SZERVEZETEK KÉMIAI ÉPÍTŐKÖVEI AZ AMINOSAVAK ÉS FEHÉRJÉK 1. kulcsszó cím: Aminosavak Egy átlagos emberben 10-12 kg fehérje van, mely elsősorban a vázizomban található.

Részletesebben

BMGE, Alkalmazott biokémia, transzgénikus organizmusok, 2009 Transzformációs módszerek

BMGE, Alkalmazott biokémia, transzgénikus organizmusok, 2009 Transzformációs módszerek BMGE, Alkalmazott biokémia, transzgénikus organizmusok, 2009 Transzformációs módszerek Definíció Génbevitel vagy géntranszfer alatt azt a folyamatot értjük, aminek során egy meghatározott DNSmolekuladarab

Részletesebben

Egy emlős mesterséges kromoszóma több génnel történő. feltöltésének új módszere

Egy emlős mesterséges kromoszóma több génnel történő. feltöltésének új módszere Egy emlős mesterséges kromoszóma több génnel történő feltöltésének új módszere Ph. D. értekezés tézisei Tóth Anna Témavezető: Dr. Katona Róbert tudományos főmunkatárs MTA SZBK Genetikai Intézet Biológia

Részletesebben

ERASMUS + SZAKMAI GYAKORLAT. Salamon Pál 2015.06.15.-09.14. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI BIOLÓGIA KUTATÓKÖZPONT, SZEGED

ERASMUS + SZAKMAI GYAKORLAT. Salamon Pál 2015.06.15.-09.14. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI BIOLÓGIA KUTATÓKÖZPONT, SZEGED ERASMUS + SZAKMAI GYAKORLAT MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI BIOLÓGIA KUTATÓKÖZPONT, SZEGED Salamon Pál 2015.06.15.-09.14. 2015. június 13-án éjszaka, amikor felszálltam a Coronára, hogy Budapesten át

Részletesebben

a NAT-1-1678/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1678/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1678/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Országos Epidemiológiai Központ Bakteriológiai Mikológiai Parazitológiai és Tipizáló fõosztály

Részletesebben