TÁJÉKOZTATÓ az Újpesti Építészeti Tervtanács működésével kapcsolatban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÁJÉKOZTATÓ az Újpesti Építészeti Tervtanács működésével kapcsolatban"

Átírás

1 1042 Budapest, István út , Fax.: Budapest Fővárs IV. kerület Újpest Önkrmányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI KABINET FŐÉPÍTÉSZI IRODA TÁJÉKOZTATÓ az Újpesti Építészeti Tervtanács működésével kapcslatban Mint szakmai körökben közismert, a közigazgatás átfgó átalakítása jelentős váltzáskat hztt az építésügyi jgszabálykat illetően is. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény idén ősszel elfgadtt módsítása a településképi véleményezési eljárás jgintézmény bevezetésével lehetőséget adtt az önkrmányzatknak, hgy erős jgsítvány birtkában közreműködhessenek az egyedi építési ügyek elbírálásában. Újpest Önkrmányzata elsők között élve a felkínált lehetőséggel e tárgyban két rendeletet alkttt. Az 52/2012. (XII. 3.) számú rendelet melléklete felsrlja a településképi véleményezési eljárásra kijelölt területeket, valamint meghatárzza azt is, hgy a véleményt mely esetekben kell tervtanácsi állásfglalásra, és mely esetekben főépítészi szakvéleményre alapzni. Részben mert módsult a helyi építészeti-műszaki tervtanácsk jgállása, részben pedig mert várhatóan növekedni fg a véleményezendő tervek száma, az Önkrmányzat a Tervtanáccsal kapcslatban is új rendeletet alkttt. Mindez aznban a már hsszú évek óta működő Újpesti Tervtanács munkáját mindöszsze néhány technikai részletet illetően módsítja, és érdemben a Tervtanács Működési Rendjének váltztatását sem tervezzük. A településképi véleményezési eljárással, valamint azzal összefüggésben a Tervtanács működésével kapcslatban kitérve a legfntsabb részletekre az alábbiakban tájékztatm a tervező kllégákat, valamint megbízóikat. [Az alábbiakban kivnatsan ismertetett rendeletek teljes szövege és mellékletei letölthetők az Önkrmányzat (www.ujpest.hu) hnlapjáról.] A településképi véleményezési eljárásról szóló 52/2012. (XII. 3.) sz. rendelet szerint A településképi véleményezési eljárás alkalmazási köre 3. (1) E rendelet előírásai szerint a 4. (1) és (2) bekezdésében felsrlt területekre, illetve építési munkákra vnatkzóan településképi véleményezési eljárást kell leflytatni a) új építmény építésére, b) meglévő építmény (a meglévő tetőtér beépítését is ide értve) a beépített szintterület növekedését eredményező bővítésére, illetve a településképet érintő átalakítására irányuló építési, összevnt vagy fennmaradási engedélyezési eljáráskhz készített építészeti-műszaki tervekkel kapcslatban. 4. (1) E rendelet előírásai szerint településképi véleményezési eljárást kell leflytatni a) az Újpest településszerkezeti és vársképi szempntból kiemelt jelentőségű útvnalai és közterei mentén, tvábbá ha az érintett útszakasz beépítésre nem szánt területtel határs a közút területének határától számíttt 150 m-es sávn belül lévő, b) a fővárs szabályzási keretterve (FSZKT) szerint ba) VK (vársközpnti), bb) I (intézményi) és IZ (jelentős zöldfelületű intézményi), bc) L2/A (kisvársias lakóterületi) és bd) L7 (telepszerű lakóterületi) keretövezetbe srlt területen lévő, valamint c) a Képviselő-testület 86/2008. (III. 25.) számú határzatával jóváhagytt Újpesti Vársfejlesztési Kncepcióban kijelölt akcióterületeken lévő ingatlankn tervezett, jgszabályban építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkákra vnatkzó építészeti-műszaki tervekkel kapcslatban.

2 2 (2) Településképi véleményezési eljárást kell leflytatni tvábbá a knkrét helyszíntől és az ingatlan keretövezeti, illetve építési övezeti besrlásától függetlenül a) a 9,00 m-es építménymagasságú, illetve az F+2 szintes vagy azknál magasabb új építmények, valamint az ilyen magasságt eredményező emeletráépítések, tetőtérbeépítések, b) valamennyi 500 m 2 bruttó szintterületet meghaladó földszintes, valamint 1500 m 2 bruttó szintterületet meghaladó többszintes új építmény, c) a b) pntban szereplő nagyságrendeket meghaladó meglévő építmény rendeltetését a működést és a környező beépítéshez való visznyt megváltztató, d) helyi építészeti értékvédelem alatt álló építményt érintő, valamint e) a köztéri műalktásk környezetalakítására vnatkzó, jgszabály alapján építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkákra vnatkzó építészeti-műszaki tervekkel kapcslatban. (3) Az (1) bekezdés a) pntja szerinti útvnalak és közterek, valamint a c) pntja szerinti akcióterületek felsrlását e rendelet 1. melléklete, az (1) bekezdésben szereplő valamennyi érintett nymvnal és terület térképi ábrázlását e rendelet 2. melléklete tartalmazza. 3. A településképi véleményezés eljárási szabályai 5. (1) A 4. (1) és (2) bekezdésében említett útvnalakat, köztereket és akcióterületeket illetően a) e rendelet 1. mellékletében felsrlt útvnalak és közterek közül a Váci út, a 2/A jelű főút, az M0 autópálya, az Árpád út, a Görgey Artúr út, a Fóti út, az Óceán-árk u., a Megyeri út, a Barss u., a Templm u., a Pzsnyi u., az István út, a Bercsényi u., a Szilágyi u., a Külső Szilágyi út, a Tél u. Pzsnyi u. és Rózsa u. közötti szakasza, a Rózsa u., az Erdősr u., a Farkas-erdő u., a Hmktövis u., a Szabadság park, a Szent István tér és a Szent László tér mentén, tvábbá ha az érintett útszakasz beépítésre nem szánt területtel határs a közút területének határától számíttt 150 m-es sávn belül lévő, b) a 4. (1) bekezdés b) pntjában felsrlt, valamint c) pntjában említett és az 1. mellékletben felsrlt valamennyi területet, illetve ingatlant érintő, tvábbá c) a 4. (2) bekezdés d) és e) pntjában szereplő, településképi véleményezési eljáráshz kötött építési munkákra vnatkzó építészetiműszaki tervdkumentációkkal kapcslatban a településképi vélemény alapját a Tervtanács állásfglalása képezi. (2) A Tervtanács működési feltételeit és eljárási szabályait külön önkrmányzati rendelet szabályzza. A Tervtanács működéséről szóló 54/2012. (XII. 3.) sz. rendelet szerint A Tervtanács feladatai 5. (1) A Tervtanács véleményezi a) az Önkrmányzat külön rendeletében meghatárztt jgszabályban építésügyi hatósági engedélyhez kötött, településképi véleményezési eljárásra kijelölt építmények építészeti-műszaki terveit, valamint b) az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (a tvábbiakban: Étv.) 30/A. (2) bekezdése szerinti telepítési tanulmányterveket. (2) A Tervtanács az (1) bekezdésben fglaltakn túlmenően véleményezi a) a műemléki védelemmel, illetve helyi építészeti értékvédelemmel érintett, valamint b) a köztéri műalktásk környezetalakítására vnatkzó, jgszabály alapján építési engedélyhez kötött építési munkák építészeti-műszaki tervét. (3) A Tervtanács a fentieken túlmenően véleményez minden lyan egyéb építészeti-műszaki tervet, amelynek minősítésére a plgármester, illetve a plgármester egyetértésével a főépítész vagy az elsőfkú építési hatóság vezetője felkéri. 4. A tervtanácsi eljárás rendje 12. (1) A tervtanácsi eljárás a tervdkumentáció benyújtójának kérelmére indul.

3 3 (2) A tervdkumentációt két példányban papír alapn, valamint egy példányban elektrnikus adathrdzón (.pdf frmátumban) kell benyújtani. (3) Amennyiben a benyújttt tervdkumentáció nem felel meg a 13. -ban előírt tartalmi követelményeknek, a Tervtanács elnöke 3 munkanapn belül egy alkalmmal legfeljebb 15 naps határidővel hiánypótlásra szólíthatja fel a benyújtót. A hiánypótlás ideje nem számít be a véleményezési határidőbe. 13. (1) A Tervtanácshz benyújttt tervdkumentációnak legalább az alábbi munkarészeket kell tartalmaznia: a) műszaki leírást, b) tető-felülnézeti helyszínrajzt ba) a tervezéssel érintett, valamint a szmszéds telkeken álló építmények, bb) a terepvisznyk és a be nem épített területek kialakításának, valamint bc) az érintett közterület adttságainak, berendezéseinek, műtárgyainak és növényzetének ábrázlásával, c) az épület működését és tömegalakítását meghatárzó jellemző szintek alaprajzát, d) metszeteket a megértéshez szükséges mértékben, e) valamennyi hmlkzatt, f) utcaképet, ha a tervezett építmény az utcaképben megjelenik, g) látványtervet vagy mdellftót (legalább két-két madártávlati, valamint szemmagasságból ábrázlt nézettel), h) a terv jellemző adatait, az építtető és a tervező nevét vagy elnevezését, valamint címét, illetve székhelyét, tvábbá a tervező tervezési jgsultságának megnevezését és az azt igazló kirat számát is tartalmazó, kitöltött adatlapt. (2) Az (1) bekezdés h) pntja szerinti adatlapt e rendelet 1. melléklete tartalmazza. 14. A Tervtanács szükség szerint csütörtökönként ülésezik. 15. (1) A 12. (1) bekezdése szerinti kérelmet és mellékleteit csütörtökönként lehet benyújtani, a tvábbi napkn benyújttt kérelmek benyújtási időpntjának a következő csütörtököt kell tekinteni. (...) (3) A Tervtanács az állásfglalását a Tervtanács Ügyrendjében fglalt szabályk szerint a kérelem előterjesztésétől számíttt 12 napn belül hzza meg. Ezen határidőbe a munkaszüneti napk és az igazgatási szünet napjai nem számítanak bele. 16. A tervező, illetve az építtető a napirend megtárgyalását megelőzően legfeljebb egy alkalmmal kezdeményezheti a munkaközi tervdkumentáció knzultáció keretében történő bemutatását. A knzultációról közbenső állásfglalás születik, mely tartalmazza a Tervtanács a tvábbtervezéssel kapcslats észrevételeit és javaslatait, de a knzultációval a terv bemutatási kötelezettsége nem minősül teljesítettnek. 19. Ha a Tervtanács az e rendeletben számára előírt határidőben nem hzza meg az állásfglalását, a véleményezési kötelezettség teljesítettnek, a terv a településképi véleményezési eljárásról szóló önkrmányzati rendeletben fglalt sajáts szabályk figyelembe vételével ajánlttnak minősül. 20. (1) A Tervtanács a szakmai véleményezés srán vizsgálja, hgy a benyújttt építészeti-műszaki terv megfelel-e a) az építészeti minőség, szakmai igényesség és szakszerűség, ezen belül különösen: aa) a telepítés (a környezetbe illeszkedés, a beépítés), ab) az esztétikus megjelenés (tömeg- és hmlkzat-frmálás, anyaghasználat, színezés) követelményének, valamint hgy ac) a javaslt megldás településképi és településszerkezeti hatásai kedvezőek-e, tvábbá hgy megfelel-e a rálátás és látványvédelem elvárásainak, b) a helyi építési szabályzatnak és a szabályzási tervnek, illetve ezek hiányában vagy nem teljes körű szabályzásuk esetén az illeszkedés követelményének.

4 4 (2) A Tervtanács az épület funkcinális tartalmát (alaprajzi megldását) is vizsgálhatja, azzal kapcslatban ajánláskat fgalmazhat meg, de állásfglalásában csak abban az esetben minősítheti, ha az közvetlen hatással van az épület tömegének, illetve hmlkzatának kialakítására. 21. (1) A Tervtanács szakmai véleményét a 20. -ban meghatárztt szempntk vizsgálata alapján alakítja ki. (2) A Tervtanács a tervdkumentációt állásfglalásában engedélyezésre a) ajánlja, b) a javaslt átdlgzás után ajánlja, c) nem ajánlja. (3) Az állásfglalás indklása tartalmazza a 20. -ban meghatárztt szempntk vizsgálatát és annak eredményét, tvábbá a (2) bekezdés b) pntja esetében az átdlgzás szempntjait és az arra tett javaslatkat. 22. (1) A Tervtanács elnöke a titkár közreműködésével az elnök által aláírt állásfglalást a tervdkumentáció egy lepecsételt példányával együtt pstai útn megküldi a tervezőnek, valamint az állásfglalást tájékztatásul az építtetőnek, a tervtanácsi ülésen résztvevő tagknak és valamennyi meghívttnak. A Tervtanács Működési Rendjében fglaltak szerint A Tervtanács székhelye: Budapest Fővárs IV. kerület Újpest Plgármesteri Hivatal 1042 Budapest, István út 15. A Tervtanács ülésére meg kell hívni a tárgyalt terv tervezőjét és a beruházót (építtetőt), valamint a területileg illetékes helyi önkrmányzati képviselőt. A bírálatra benyújttt 2 példány papír-alapú dkumentációt és a.pdf frmátumban dkumentált tervet tartalmazó CD-t a Főépítészi Irdán (a Tervtanács titkáránál) kell előterjeszteni. A Tervtanács szükség szerint csütörtökén 9 00 órakr ülésezik. A Tervtanács ülései nyilvánsak. A Tervtanács üléseinek rendje: A tervező a Tervtanács ülésén a napirend megtárgyalása előtt a dkumentáció általa fntsnak tarttt elemeit (tervlapjait) az ülés helyszínén lévő demnstrációs felületen kiállítja. A demnstrációs példányról a benyújtandó 2 példányn kívül a tervező gndskdik. Az ülésen lehetőség van a terv vetített bemutatására is, a prezentációval kapcslats technikai feltételeket (prjektr és ntebk) a Tervtanács biztsítja. A napirendek megtárgyalása előtt a Tervtanács elnöke röviden bemutatja a tervezéssel érintett helyszínt és ismerteti az arra vnatkzó településrendezési előíráskat. A tervező az ülésen a bemutattt tervet ismerteti, ennek srán külön is kitérve a terv azn részleteire, melyeket illetően a Tervtanács állásfglalását kéri. A Tervtanács tagjai és meghívttjai a tervezőhöz (és indklt esetben az építtetőhöz) a tervvel kapcslatban kérdéseket intézhetnek. A tervező (illetve az építtető) a feltett kérdésekre rövid, tárgyszerű választ ad. A Tervtanács tagjai és a tanácskzási jggal meghívttak a bemutattt tervvel kapcslatban vita keretében véleményt nyilvánítanak, illetve ha azt szükségesnek ítélik javaslatt tesznek a Tervtanács állásfglalásának tartalmára. A vitát az elnök zárja le. A vita lezárását követően a tervező (illetve az építtető) reflektálhat a vitában elhangzttakra. A vitában elhangzttakat (az esetleges ppnensi vélemény ismeretében) az elnök fglalja össze és javaslatt tesz a Tervtanács állásfglalására. A Tervtanács álláspntját többségi egyetértéssel alakítja ki. A knzultációs javaslat, illetve szakvélemény a minősítés mellett javaslatkat, iránymutatást, illetve módsításra vnatkzó indítványkat is tartalmazhat. A Tervtanács állásfglalása és az egyik (bélyegzővel hitelesített) terv-példány a Főépítészi Irdán vehető át, illetve kérésre a tervező számára pstázzuk.

5 5 Az előzőek alapján látható, hgy a Tervtanács mely állásfglalásaival, illetve javaslataival egyrészt segítséget kíván nyújtani a tervezők és megbízóik számára a tervezési feladatk nívós megldásáhz, másrészt az Önkrmányzat és bizttságai településplitikai, valamint az építési hatóság szakmai döntéseinek megalapzásáhz szándékunk szerint nyitttan, a tervezők és a zsűri tagjainak véleményét is megismerve, szükség esetén ütköztetve kíván működni. Üléseinken lehetőséget biztsítunk arra, hgy a tervezők és megbízóik ismertethessék javaslataikat és érvelhessenek azk megldásai mellett. Éppen ezért a Tervtanács tagjaival egyetértésben azt javaslm a kllégáknak, hgy a terveket még azk véglegesítése előtt (munkaközi állaptban) terjesszék a Tervtanács elé, ez ugyanis lehetőséget kínál arra, hgy a zsűri esetleges észrevételeit, kritikus megjegyzéseit, illetve javaslatait a munka befejezési fázisában mérlegelhessék, figyelembe vehessék. Mivel a jgszabályk a településképi véleményezési eljárásra igen szűk 15 naps határidőt állapítanak meg, a Tervtanács ülésére történő bejelentkezéssel kapcslatban nymatékkal felhívm a tervező kllégák figyelmét az alábbiakra: A zsűri munkájának szervezhetősége, valamint az időpntk krrekt elsztása miatt a Tervtanácsra történő bejelentkezés csak a kész dkumentációk, valamint a kérelem és az ahhz csatlandó adatlap egyidejű benyújtásával történhet, előzetes időpntfglalást nem tudunk figyelembe venni. A Tervtanács titkára által adtt tájékztatás a még szabad időpntkat illetően nem tekinthető véglegesnek. A Tervtanács titkára számára benyújttt dkumentációt a majdani bírálat szempntjából véglegesnek tekintjük, annak tartalma, összetétele utólag nem váltztatható (az egyes tervlapk, illetve a szöveges munkarészek utólags cseréje nem lehetséges), mivel a Tervtanács számára benyújttt papír-alapú tervnek és a CD-nek minden tekintetben aznsnak kell lenni az ÉTDR-tárhelyről letölthető dkumentáció tartalmával. A Tervtanács működésével kapcslats tvábbi részleteket illetően a Főépítészi Irdán, Könczei Anikó (a Tervtanács titkára) a telefnszámn, illetve a címen ad bővebb tájékztatást, de természetesen magam is készséggel állk az érdeklődők rendelkezésére ugyanezen a számn, illetve a címen. A Tervtanács működésével kapcslats infrmációk egyebek között az ülések időpntja és a napirendre kerülő tervek listája hzzáférhetők az Újpesti Önkrmányzat (www.ujpest.hu), valamint a Magyar Építész Kamara (www.mek.hu) hnlapján is. Újpest, december 15. Berényi András Újpest főépítésze a Tervtanács elnöke

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 52/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 52/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 52/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest

Részletesebben

Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (III.29.) önkormányzati rendelete

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (III.29.) önkormányzati rendelete Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (III.29.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról, működési feltételeiről és eljárási szabályairól Berhida

Részletesebben

Rimán Edina jegyző. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (V.15.) önkormányzati rendelete

Rimán Edina jegyző. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (V.15.) önkormányzati rendelete A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2013. május 15. Rimán Edina jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (V.15.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata Képviselő-testületének

Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata Képviselő-testületének Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budapest XXI. kerület CSEPEL Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2013. (I.31.) 1 önkormányzati rendelete

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2013. (I.31.) 1 önkormányzati rendelete Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (I.31.) 1 önkormányzati rendelete Budapest Főváros XV. kerületi építészeti-műszaki tervtanács

Részletesebben

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselő testületének

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselő testületének Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselő testületének 13/2015. (III.24.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budapest Főváros XVIII.

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013 (IX.24.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben a 14/2014. (IX.15.); és a 8/2015. (IV.24.) sz. rendelettel

Részletesebben

8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ a8/2014. (III.31.), 35/2014. (X.29.), 7/2015. (III.30.)és 5/2016.(II.26.)önkormányzati rendeletek által

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (I. 25.) önkormányzati rendelete az Önkormányzati Építészeti-műszaki Tervtanács létrehozásáról és működésének rendjéről

Részletesebben

A. Önkormányzat. ( ) Kt. rendelete a helyi Tervtanács létrehozásáról és működési rendjéről

A. Önkormányzat. ( ) Kt. rendelete a helyi Tervtanács létrehozásáról és működési rendjéről Az Országos Főépítészi Kollégium elkészítette az alábbi minta-rendeletet. Az anyag szabadon felhasználható, továbbfejleszthető, a helyi sajátosságok figyelembe vételével, a jogszabályi változások átvezetésével.

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÁS

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÁS Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai

Részletesebben

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 24/2013. (III. 29.) 1 önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról, valamint a helyi építészeti-műszaki

Részletesebben

Vác Város Önkormányzat 16/2006.(V.05.) számú rendelete. az Önkormányzati Tervtanács létrehozásáról és működésének rendjéről (egységes szerkezetben)

Vác Város Önkormányzat 16/2006.(V.05.) számú rendelete. az Önkormányzati Tervtanács létrehozásáról és működésének rendjéről (egységes szerkezetben) az Önkormányzati Tervtanács létrehozásáról és működésének rendjéről (egységes szerkezetben) Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint az épített

Részletesebben

3a város közigazgatási terültén, az 1. számú mellékletben lehatárolt területen kívül, azokban az esetekben, amelyeknél

3a város közigazgatási terültén, az 1. számú mellékletben lehatárolt területen kívül, azokban az esetekben, amelyeknél Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben az 1/2014. (II. 06.) és a 23/2014. (IX.

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX.22.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je J t:._. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a kőbányai építészeti-műszaki tervtanácsról szóló önkormányzati rendelet

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 13/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti-műszaki tervtanácsról

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 13/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti-műszaki tervtanácsról Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti-műszaki tervtanácsról (Egységes szerkezetben a 34/2013. (XII. 4.) és a 24/2015.

Részletesebben

Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012.(IV.23.) önkormányzati rendelete a helyi Tervtanács létrehozásáról és működési rendjéről

Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012.(IV.23.) önkormányzati rendelete a helyi Tervtanács létrehozásáról és működési rendjéről Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012.(IV.23.) önkormányzati rendelete a helyi Tervtanács létrehozásáról és működési rendjéről Ajka Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete

Részletesebben

let)),.. {(él r~~~ g f Je; (li{. ;~--1

let)),.. {(él r~~~ g f Je; (li{. ;~--1 Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Fennmaradási engedélyezési eljárás

Fennmaradási engedélyezési eljárás Lakssági tájékztató Lakssági tájékztató a fennmaradási engedélyezési eljárás 2013. január 1 jén hatályba lépő új szabályairól Milyen esetben kérhető, és ki kérhet fennmaradási engedélyt? Fennmaradási engedély

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselőtestületének

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselőtestületének Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2011. (II. 24.) számú rendelete a Terézvárosi építészeti-műszaki tervtanács működésének rendjéről Módosítás: a) 26/2011. (V.

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község ÖnkormányzataKépviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési,a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés szabályairól

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5./2016. (IV.27. ) számú önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról

Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5./2016. (IV.27. ) számú önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5./2016. (IV.27. ) számú önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

34/2001. (XI. 26.) RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZATI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVTANÁCS MŰKÖDÉSÉNEK RENDJÉRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

34/2001. (XI. 26.) RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZATI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVTANÁCS MŰKÖDÉSÉNEK RENDJÉRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 34/2001. (XI. 26.) RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZATI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVTANÁCS MŰKÖDÉSÉNEK RENDJÉRŐL A 23/2007. (IV. 27.) ÉS A 42/2009.

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzata

Újhartyán Község Önkormányzata Újhartyán Község Önkrmányzata Schulcz József plgármester 2367 Újhartyán, Fő u. 21. Tel./Fax: (29)372-133, 372-258, 372-025 Iktatószám:42-3/2013. Ügyintéző: Göndörné Frajka Gabriella, Jegyző elérhetősége:

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 81/2012.(XII.21.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás, a tervekkel kapcsolatos szakmai

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (V.20.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról és működési rendjéről Budapest

Részletesebben

VÁROSÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVTANÁCS ÜGYRENDJE

VÁROSÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVTANÁCS ÜGYRENDJE - 1 - B U D A P E S T F Ő V Á R O S K O R M Á N Y H I V A T A L A É P Í T É S Ü G Y I É S Ö R Ö K S É G V É D E L M I H I V A T A L Á L L A M I F Ő É P Í T É S Z I I R O D A BUDAPESTI VÁROSÉPÍTÉSZETI ÉS

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné Szentes Várs Plgármesterétől U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándrné Tárgy: Tájékztató az önkrmányzati adósságátvállalásról Mell.: 1 db nyilatkzat Szentes Várs Önkrmányzata Képviselő-testülete Szentes

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének. A településkép védelméről

Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének. A településkép védelméről Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének /2013 rendelete A településkép védelméről Tét Város Önkormányzata Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2013.(II.21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2013.(II.21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2013.(II.21.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és bejelentési eljárásról (egységes szerkezetben a 24/2013.(IV.25.), 49/2013.(X.31.) önkormányzati

Részletesebben

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere J,j. számú előterjesztés Előterjesztés a Kulturális, Oktatási és Sprt Bizttság részére a kőbányai hátránys helyzetű gyermekek sprtcélú, valamint

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról *

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése az épített

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.

Részletesebben

Általános elvárások. A Tervtanács területi hatálya. A Tervtanács feladatköre

Általános elvárások. A Tervtanács területi hatálya. A Tervtanács feladatköre A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Építész Kamara Elnökségének 4/2007/EH (VIII. 17.) számú határozata az általa működtetett építészeti-mű szaki tervtanács ügyrendjéről A Területi Építész Kamara Az

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete

Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete a településkép véleményezési eljárásról Egységes szerkezetben az 5/2014.(II.21), a 12/2014.(VIII.28.) és a 12/2016.(IV.21.)

Részletesebben

Javaslat. a Miskolci Építészeti Tervtanácsról szóló rendelet megalkotására

Javaslat. a Miskolci Építészeti Tervtanácsról szóló rendelet megalkotására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11.486-4/2007 Javaslat a Miskolci Építészeti Tervtanácsról szóló rendelet megalkotására Összeállította: Sólyom Margit főépítész Polgármesteri Kabinet Főépítészi

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete. a településképi véleményezési eljárásról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete. a településképi véleményezési eljárásról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2013. (VI.25.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2013. (VI.25.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2013. (VI.25.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.

Részletesebben

AZ ERGO ÉLETBIZTOSÍTÓ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ ERGO ÉLETBIZTOSÍTÓ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ ERGO ÉLETBIZTOSÍTÓ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1. A panasz fgalma 1.1. Panasznak minısül az ERGO Életbiztsító Zrt. (tvábbiakban: Biztsító) tevékenységével, szlgáltatásával, termékével szemben felmerülı

Részletesebben

15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban: Hivatal) hatáskörében eljárva meghoztam az alábbi

15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban: Hivatal) hatáskörében eljárva meghoztam az alábbi Budapest Fővárs Krmányhivatala ~ ' " lyi és Igazságügyi Fősztály láüs és Gyámügyi Osztály izés jgerős: L 15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala ÉRKEZETT 2015 AOO 3 jg^tszám: BPC/020/02173-2/2015

Részletesebben

8/2013. (III.26.) önkormányzati rendelet

8/2013. (III.26.) önkormányzati rendelet 8/2013. (III.26.) önkormányzati rendelet a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultáció szabályairól, valamint a településképi

Részletesebben

Előterjesztés A Képviselő-testület november 26-án tartandó ülésére

Előterjesztés A Képviselő-testület november 26-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. november 26-án tartandó ülésére Javaslat a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárásról szóló 32/2015. (VII.31.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

I. A megküldött tervhez érkezett szakhatósági állásfoglalások és önkormányzati válaszok:

I. A megküldött tervhez érkezett szakhatósági állásfoglalások és önkormányzati válaszok: Herend Várs Településrendezési tervének felülvizsgálata 2010. ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZ HEREND TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ ÉRKEZETT ÉTV. 9. (3) PONT SZERINTI KÖZBENSŐ VÉLEMÉNY - SZAKMAI VÉLEMÉNYEKRE

Részletesebben

I. A felosztandó jogdíjak alanyai

I. A felosztandó jogdíjak alanyai A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének Felsztási Szabályzata A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) által kezelt jgdíjakat a Szövetség közgyűlésének 2006. április 21-én hztt határzata (2007. február

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2013. (III.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2013. (III.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2013. (III.27.) önkormányzati r e n d e l e t e a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására FELHÍVÁS A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztésének megvalósítására A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztése A felhívás kódszáma: KEHOP- 4.2.0 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja 19/2013.(V.31.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárás és a településképi bejelentési eljárás részletes szabályairól Tata Város Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.11.12. COM(2010) 662 végleges 2010/0325 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a külső határk átlépésére jgsító és vízummal ellátható úti kmányk listájáról,

Részletesebben

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon

Részletesebben

1.1 Üt6J;5/ö IzofLt j /X.

1.1 Üt6J;5/ö IzofLt j /X. ",.. ",.. )~(~,>~\;,/:~~~:;-~.. :- BUDAPEST FOV AROS X. KERULET KOBANY AI ONKORMANYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Pénzügyi Bizttság 2014. március 18-án megtarttt ülésén,

Részletesebben

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a Képviselő-testület április 4-i ülésére.

POLGÁRMESTERE. Készült a Képviselő-testület április 4-i ülésére. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a Képviselő-testület 2012. április 4-i ülésére. Tárgy: Budapest Főváros Kormányhivatal Állami Főépítészének módosítási javaslatai a 2/2012.

Részletesebben

"-- 'AlJ ~ ///1/ l. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

-- 'AlJ ~ ///1/ l. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere Előterjesztés a kőbányai hátránys helyzetű gyermekek sprtcélú, valamint hazánkat nemzetközi szinten képviselő gyermekek sprttevékenysége 2011.

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2016 Hatálys: 2016. 03. 02.-től TARTALOMJEGYZÉK A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA... 3 A KÖZBESZERZÉS TÁRGYA... 3 A KÖZBESZERZÉSI

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATALA. Tisztelt Jegyző Asszony/Tisztelt Jegyző Úr!

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATALA. Tisztelt Jegyző Asszony/Tisztelt Jegyző Úr! KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATALA Ügyszám: 09/101-1/2011. Ügyintéző: Körtvélyfáyné dr. Sztán Kinga Elérhetőség: 34/515-185 Tárgy: Tájékztatás jgszabály módsításról Valamennyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014 I. A pályázat tárgya A Nemzeti Család- és Szciálplitikai Intézet és az Apr Vilms Katlikus Főiskla

Részletesebben

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT ÜGYVITELI SZABÁLYZAT Az Internatinal Plice Assciatin (Nemzetközi Rendőrszövetség) Magyar Szekció Elnöksége (tvábbiakban Elnökség) az Egyesületekről szóló 1989. évi II. tv. és Alapszabályának rendelkezéseire

Részletesebben

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: A településképi véleményezési, bejelentési és a településképi

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET január 31-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET január 31-i ülésére Budapest Fővárs IX. Kerület Ferencvárs Önkrmányzata Iktató szám: 14/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. január 31-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az önkrmányzat adósságának

Részletesebben

Jogi környezet, városfejlesztés, területi tervezés, rendezési kérdések

Jogi környezet, városfejlesztés, területi tervezés, rendezési kérdések Jgi környezet, vársfejlesztés, területi tervezés, rendezési kérdések Előadás felépítése 1. Alapfgalmak 2. Helyi jgrendszer 3. Jgi és tervi hierarchia bemutatása 4. Tervfajták tartalma 5. Szabályzási terv

Részletesebben

Az Önkormányzat Képviselő-testületének évi Munkaterve

Az Önkormányzat Képviselő-testületének évi Munkaterve Tárgy: Az Önkrmányzat Képviselő-testületének 2016. évi Munkaterve Előterjesztő: Bdrkós Ferenc plgármester Összeállíttta: Dr. Görög István jegyző Melléklet: A Képviselő-testület 2016. évi Munkaterve A tárgyalás

Részletesebben

"Micsoda NŐ" promóciós játék

Micsoda NŐ promóciós játék "Micsda NŐ" prmóciós játék A játék célja A prmóciós játék célja az önkéntesen regisztráló személyek adataiból üzletszerzési és kapcslat felvételi lista összeállítása és az összegyűjtött adatknak a Kupn

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 61/2012. (XII.27.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárás szabályairól és a helyi építészeti-műszaki tervtanács működéséről Zalaegerszeg

Részletesebben

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t. Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről egységes szerkezetben a 2/2014.

Részletesebben

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A New West Kft. számára kiemelt fntsságú cél a www.newwest.hu látgatói által rendelkezésre bcsáttt személyes adatk védelme, a látgatók infrmációs önrendelkezési jgának biztsítása.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Általános Rendelkezések

ALAPSZABÁLY. Általános Rendelkezések ALAPSZABÁLY Általáns Rendelkezések AZ EGYESÜLET NEVE: Pestszentimrei Nagycsaláds Egyesület AZ EGYESÜLET RÖVID NEVE: PNE. AZ EGYESÜLET SZÉKHELYE: Budapest XVIII. Kerület, Slymász u. 3 AZ EGYESÜLET LEVELEZÉSI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-i ülésére Budapest Fővárs IX. Kerület Ferencvárs Önkrmányzata Iktató szám: 14/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az önkrmányzat adósságának

Részletesebben

B) A HASZNÁLATBAVÉTELI ENGEDÉLY TÁRGYÁT KÉPZETŐ ÉPÜLET ADATAI

B) A HASZNÁLATBAVÉTELI ENGEDÉLY TÁRGYÁT KÉPZETŐ ÉPÜLET ADATAI ÉPÍTÉSI, LAKÁSÜGYI KOMMUNÁLIS, MEZŐGAZDASÁGI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VAGYONJOGÜGYI OSZTÁLY Tplya Községi Közigazgatási Hivatala az építtető teljes neve (természetes személyként) teljes elnevezése (jgi személyként)

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete Szeged városképi védelméről. 1.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete Szeged városképi védelméről. 1. 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete Szeged városképi védelméről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

Támogatás célja. a településkép, a vidéki lakókörnyezet, közösségi terek, közterületek állapotának javítása,

Támogatás célja. a településkép, a vidéki lakókörnyezet, közösségi terek, közterületek állapotának javítása, Falumegújítás és Falufejlesztés 135/2008. (X.18.) FVM rendelet Támgatás célja a településkép, a vidéki lakókörnyezet, közösségi terek, közterületek állaptának javítása, a helyi piack létrehzásának és fejlesztésének

Részletesebben

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő- testületének. /2013. (.) önkormányzati rendelete

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő- testületének. /2013. (.) önkormányzati rendelete Szentendre Város Önkormányzat Képviselő- testületének. /2013. (.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról és működési rendjéről Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-

Részletesebben

OKTATÁSI FŐOSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK

OKTATÁSI FŐOSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK OKTATÁSI FŐOSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK Óvdai felvétel, tanulói jgviszny, kllégiumi tagsági viszny létrejöttének egyenlő bánásmód követelményeinek megsértési miatti eljárás... 10 Pedagógus igazlvány kiállítása

Részletesebben

Projektzárási használati útmutató

Projektzárási használati útmutató Prjektzárási használati útmutató Tartalmjegyzék I. Prjektzárási dkumentáció minimális tartalma:... 2 A Kifizetési kérelem és Záró Prjekt Előrehaladási Jelentés (ZPEJ) nymtattt váltzata (5. számú melléklet)...

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2016.(VI.03.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési

Részletesebben

Építési engedélyezési eljárás

Építési engedélyezési eljárás Lakssági tájékztató az építési engedélyezési eljárás 2013. január 1 jén hatályba lépő új szabályairól Milyen esetben, illetve mikr kell építési engedélyt kérni? Az építési tevékenységet (építmény, építményrész,

Részletesebben

A 2011-ben benyújtott Leader pályázatok elszámolása kapcsán:

A 2011-ben benyújtott Leader pályázatok elszámolása kapcsán: Felhívjuk mindenki figyelmét, hgy a tájékzódásra szánt hivatals dkumentum az MVH által kibcsáttt közlemény. Ez a vázlat nem teljes körű, a kifizetési kérelmek benyújtásáhz, mindenképpen szükséges áttanulmányzni

Részletesebben

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Nagycenki Közös Önkrmányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata A Magyarrszág helyi önkrmányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. (tvábbiakban: Mötv.) 84-86.. alapján Nagycenk- Pereszteg-Fertőbz

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2012. (XII.3.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról 20/2014.(XI.27.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe

Részletesebben

EURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Megfelelési kérdőív

EURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Megfelelési kérdőív Üzletszabályzat 6. sz. melléklete EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Megfelelési kérdőív EURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. Oldal 1 Ügyfél neve: Ügyfélkód: Jelen kérdőív kifejezett

Részletesebben

Az egyszerű bejelentési eljárás építtetői szemmel

Az egyszerű bejelentési eljárás építtetői szemmel Az egyszerű bejelentési eljárás építtetői szemmel Tények és tévhitek a lakásépítések szabályozásának változásairól. Minőség és sokoldalúság égetett kerámia építőanyagok alkalmazásával. 2016.04.07. Tematika

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~ számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Tervtanács 2012. évi munkájáról szóló tájékoztatóról I. Tartalmi

Részletesebben

Dől a lé! - promóciós játék - Játékszabályzat

Dől a lé! - promóciós játék - Játékszabályzat Dől a lé! - prmóciós játék - Játékszabályzat A játék célja A játék szervezője az önkéntesen regisztráló személyek adataiból üzletszerzési és kapcslat felvételi listát állít össze, és az összegyűjtött adatkat

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Elnökségének Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Elnökségének Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Elnökségének Ügyrendje I. Az Elnökség és tagjai 1.1 Az IPA Magyar Szekció (a tvábbiakban: Magyar Szekció) Elnöksége (a tvábbiakban: Elnökség) a Magyar Szekció ügyintéző és képviseleti

Részletesebben

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11.

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11. Út a munkáhz prgram Kőnig Éva Hajdúszbszló 2009. június 9-11. Az átalakítás céljai és alapelvei Célk: a segélyezettek munkaerőpiaci pzíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése,

Részletesebben

Adja meg címét! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata

Adja meg  címét! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata Adja meg e-mail címét! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata Új email cím megadása esetén garantált ajándék 1000 Ft számlajóváírás, ezen felül részt vehet a srslásn, ahl Öné lehet egy iphne6 telefn!

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat 22/2007. (X.31.) Kt. rendelete a Helyi Tervtanács létrehozásáról és mőködési rendjérıl

Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat 22/2007. (X.31.) Kt. rendelete a Helyi Tervtanács létrehozásáról és mőködési rendjérıl Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat 22/2007. (X.31.) Kt. rendelete a Helyi Tervtanács létrehozásáról és mőködési rendjérıl A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos döntés meghozatalára Ügyszám: 24967 /2016. Salgótarján Megyei Jgú Várs Plgárm es tere Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcslats döntés meghzatalára Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jgú Várs Közgyűlése

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/2002. (II.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/2002. (II.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2002. (II.1.) számú r e n d e l e t e az iparsíttt technlógiával épült lakóépületek energiatakaréks felújításának támgatásáról Nyíregyháza Megyei Jgú Várs

Részletesebben