T/12792/69. szám. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrend i bizottságának. ajánlás a

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "T/12792/69. szám. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrend i bizottságának. ajánlás a"

Átírás

1 ORSZÁGGYOLÉS HIVATALA T/12792/69. szám Érkezett : 2013 NOV 1 8. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrend i bizottságának ajánlás a az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáról szóló T/ számú törvényjavaslat záró vitájáho z (Együtt kezelendő a T/12792/62. sz. egységes javaslattal) Tisztelt Országgy űlés! Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága (továbbiakban : Alkotmányügyi bizottság) megvitatta az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXVII. törvény módosításáról szóló, T/12792/62. számon beterjesztett egységes javaslatot, továbbá az ahhoz benyújtott T/12792/ számú zárószavazás el őtti módosító és bizottsági módosító javaslatokat. Az egységes javaslat a alapján a pontja, pontja, valamint a a az Alaptörvény 46. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül, továbbá a T/12972/68. számú módosító javaslat (ajánlás 83. pont) által érintett rendelkezés a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV. törvény 53. -a szerint az Alaptörvény 40. cikkére figyelemmel sarkalatosnak min ősül. Az egységes javaslatban használt rövidítések : Szja tv. : a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény Tao. törvény : a társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény Eva. törvény : az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló évi XLIII. törvény Különadó tv. : az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szól ó évi LIX. törvény Katv. : a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szól ó évi CXLVII. törvény

2 2 Eat. : az egyes adótörvények és azzal összefügg ő egyéb törvények módosításáról szóló évi CLVI. törvény (A törvényjavaslat két törvényt azonos módon jelöl.) Rega tv. : a regisztrációs adóról szóló évi CX. törvény Jöt. : a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különö s szabályairól szóló évi CXXVII. törvény Áfa tv. : Ford. tv. : az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény a fordított adózás mez őgazdasági szektorra történő kiterjesztéséve l kapcsolatban egyes törvények módosításáról szóló évi XLIX. törvény Htv. : a helyi adókról szóló évi C. törvény Itv. : az illetékekr ől szóló évi XCIII. törvény Vtv. : a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló évi CXXVI. törvény Art. : az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény Tbj. : a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló évi LXXX. törvény Eho. : az egészségügyi hozzájárulásról szóló évi LXVI. törvény Szt. : a számvitelről szóló évi C. törvény Kkt. : a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgáló i tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletr ől szóló évi LXXV. törvény Távhő. törvény. : a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételér ől szóló évi LXVII. törvény Neta tv.: a népegészségügyi termékadóról szóló évi CIII. törvény Kknyt. : a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló évi LXXXIV. törvény Kertv. : a kereskedelemről szóló évi CLXIV. törvény Vagyontv. : az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény Egtv. : az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló évi XC. törvény Ktdt. : a környezetvédelmi termékdíjról szóló évi LXXXV. törvény Szit. tv. : a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló évi CII. törvény Szhi. tv. : a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgy ú jogszabályok módosításáról szóló évi CXXXV. törvény NAV tv. : a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény közműadó-törvény : a közművezetékek adójáról szóló évi CLXVIII. törvény 1. Az Előterjesztő az egységes javaslat 3. -ának az Szja tv. 6. -át érintően az elhagyását javasolja : [3. Az Szja tv. 6. -a helyébe a következ ő rendelkezés lép : 6. (1) A külföldi pénznemről történő átszámításhoz a (2) bekezdésben foglal t eltérésekkel

3 3 a) a bevétel megszerzése, a kiadás teljesítése napját megel őző hónap 15. napján érvényes árfolyamot kell alkalmazni, ha a jövedelem adóját, adóel őlegét havonta kell megállapítani, b) a bevétel megszerzése, a kiadás teljesítése negyedévének utolsó hónapja 15. napján érvényes árfolyamot kell alkalmazni, ha a jövedelem adóját, adóel őlegét negyedévente kell megállapítani, c) az adóév utolsó hónapjának 15. napján érvényes árfolyamot kell alkalmazni, ha a jövedelem adóját évente kell megállapítani. (2) A kifizet őtől származó, külföldi pénznemben megszerzett kamatjövedelemb ől, osztalékból (osztalékelőlegből) az adót ugyanazon külföldi pénznemben kell megállapítani, levonni és a jövedelem megszerzésének id őpontjában érvénye s árfolyamon átszámítva, forintban kell megfizetni. (3) Az (1) bekezdés b) pontjától eltérően az egyéni vállalkozó és a járulékfizetésr e köteles magánszemély a külföldi pénznemben megszerzett bevételének, felmerültkiadásának átszámításához a bevétel megszerzését vagy a kiadás felmerülésé t megelőző hónap 15. napján érvényes árfolyamot alkalmazza."]" Indokolás : Lásd a T/12792/67/1. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. támogatj a 2. A Költségvetési bizottság az egységes javaslat 4. (1) bekezdésében az Szja tv. 7. (1) bekezdés e) pontjának a következő módosítását javasolja : 4. (1) Az Szja tv. 7. (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (A jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni a következ ő bevételeket.) e) a visszatérített adót, adóel őleget, feltéve, hogy azt korábban költségként nem érvényesítették, továbbá a magánszemély jogszer űen tett önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozata alapján kiutalt, [illet őleg] illetve az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár által a magánszemély egyéni számláján jóváírt kiutalt összeget ; a magánszemély nyugdíj - el őtakarékossági nyilatkozata alapján kiutalt, a nyugdíj-el őtakarékossági számláján jóváírt összeget, továbbá a magánszemély nyugdíjbiztosítási nyilatkozata alapján kiutalt, a biztosít ó által a magánszemély nyugdíjbiztosítási szerződésén jóváírt kiutalt összeget ; T/12792/64/3-11. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következ ő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmila g összefüggnek : 2., 6., 7., 10., 46., 50., 55., 77., 87. Indokolás : Lásd a T/12792/64/3. számú módosító javaslat

4 4 A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az Előterjeszt ő képviselője nem ért egyet 3. Az El őterjeszt ő az egységes javaslat 7. -ában az Szja tv. 28. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja : 7. Az Szja tv. 28. (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (2) Ha a biztosítás más személy által fizetett díja az 1. számú melléklet 6. pont 6.9. alpontja alapján vagy a kockázati biztosításnak nem min ősülő, határozatlan idejű, kizárólag halál esetére szóló életbiztosítás más személy által január Hét megelőzően fizetett díj a az I. számú mellékletnek a befizetés időpontjában hatályos 6. pont 6.3. alpontja alapján részben vagy egészben adómentes volt, akkor függetlenül a biztosítási szerz ődés esetleges módosításától a biztosító teljesítéséből (kivéve, ha a biztosító teljesítése a 1. számú melléklet 6. pont 6.6. alpontja alapján haláleseti, betegségbiztosítási vagy balesetbiztosítási szolgáltatásként adómentes) a kifizetőnek nem minősül ő magánszemély által fizetett biztosítási díj, valamint az adóköteles biztosítási díj együttes összegét meghaladó rész egyé b jövedelemnek min ősül. A biztosítói teljesítést megelőzően bevételcsökkentő tételként már figyelembe vett díjrészeket figyelmen kívül kell hagyni az egyéb jövedelem biztosító i teljesítés id őpontjában történő további megállapítása során. Indokolás : indokolását. Lásd a T/12792/67/2. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. 4. Az Előterjesztő az egységes javaslat 8. (2) bekezdésében az Szja tv. 29/B. (2a) bekezdése helyébe a következő rendelkezést javasolja : (2) Az Szja tv. 29/B. (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép, egyidej űleg a a következ ő (2a) bekezdéssel egészül ki : (2a) [Ha a családi kedvezményre jogosult magánszemély ugyanazon adóéve n belül több személlyel osztja meg vagy érvényesíti közösen a családi kedvezményt, akko r a bevallásban a másik jogosult vagy a megosztással érintett házastárs, élettár s adóazonosító jelének közlésével fel kell tüntetni, hogy hány jogosultsági hóna p tekintetében érvényesítik közösen a kedvezményt, vagy a kedvezmény megosztásáva l érintett házastársak, élettársak hány jogosultsági hónap tekintetében osztják meg a kedvezményt.] A családi kedvezmény a) több jogosulttal való közös érvényesítése, vag y b) adóévre vonatkozó közös érvényesítése mellett a kedvezmény megosztása

5 5 esetén a bevallásban, munkáltatói adómegállapításban a másik jogosult vagy a megosztással érintett házastárs, élettárs adóazonosító jelének közlésével fel kell tüntetni, hogy hány jogosultsági hónap tekintetében érvényesítik közösen a kedvezményt, vagya kedvezmény megosztásával érintett házastársak, élettársak hány jogosultsági hónap tekintetében osztják meg a kedvezményt. A jogosultnak nem minősülő házastárssal, élettárssal történő megosztás nem alkalmazható azokra a hónapokra, amelyekre a családi kedvezményt a jogosultak közösen érvényesítették." Indokolás : Lásd a T/12792/67/3. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal) : - az Alkotmányügyi biz. 5. Az El őterjesztő az egységes javaslat 8. (3) bekezdésében az Szja tv. 29/B. (6) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (3) Az Szja tv. 29/B. -a a következő (6) bekezdéssel egészül ki : (6) Ha a családi kedvezményre jogosult magánszemély vagy a kedvezményre szinté n jogosult más magánszemély a családi járulékkedvezmény havi vagy negyedéves összegét a Tbj a vagy 51/A. -a szerint érvényesítette, akkor a személyi jövedelemadóról szól ó bevallásban, munkáltatói adómegállapításban a jogosult(ak) által, vagy a kedvezmény megosztásával érintett házastársak, élettársak által együttesen érvényesíthet ő családi kedvezmény összegét csökkenti az általuk együttesen igénybe vett családi járulékkedvezmén y összegének az adó mértékére vonatkozó rendelkezés szerinti mértékkel elosztott része (62 5 százaléka). Indokolás : Lásd a T/12792/67/4. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal) : - az Alkotmányügyi biz. 6. A Költségvetési bizottság az egységes javaslat 10. -ában az Szja tv. 44/C. (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja: 10. Az Szja tv. 44/C. -a helyébe a következ ő rendelkezés lép és egyidej űleg a következ ő 44/D. -sal egészül ki : (2) A nyugdíjbiztosítási nyilatkozatban a magánszemély által meghatározott össze g átutalását az adóhatóság ha a magánszemélynek nincs az állami adóhatóságnál nyilvántartot t adótartozása, és az adóbevallása alapján fizetendő adóját megfizette, az adózás rendjéről szóló törvénynek a visszatérítendő jövedelemadóra vonatkozó rendelkezései szerint, egyébként a magánszemély kérelmére az adótartozás, [illetőleg] illetve az adóbevallás, adóhatósági adómegállapítás szerinti adó megfizetését követ ő 30 napon belül az (5) bekezdésben említett esetet kivéve, a magánszemély által megjelölt olyan, biztosító pénzforgalm i számlájára teljesíti, amelynél (jogel ődjénél) a biztosító igazolása szerint történt az adóévben a rendelkezési jogosultságot megalapozó nyugdíjbiztosítási szerz ődésre befizetés, vagy

6 6 rendelkezési jogosultságot megalapozó biztosítási szolgáltatás igénybevétele. Több biztosító esetén is csak egy biztosító jelölhető meg. Az el őbbi rendelkezésektől eltérően a biztosító végelszámolása, felszámolása, tevékenységének felfüggesztése esetén az adóhatósá g értesítése alapján a magánszemély a teljesítést kérheti nyilatkozata szerint, ha van má s biztosítónál fennálló nyugdíjbiztosítási szerz ődése ezen más biztosító pénzforgalmi számlájára, ennek hiányában a saját pénzforgalmi számlájára (lakcímére). Amennyiben a megjelölt biztosítónál a magánszemély a teljesítéskor már nem rendelkezik nyugdíjbiztosítás i szerződéssel, a befolyt összeget a biztosító a magánszemély a) más biztosítónál fennálló nyugdíjbiztosítási szerződésére való jóváírás céljából a magánszemély nyilatkozata alapján ezen biztosítóhoz továbbutalja" T/12792/64/3-11. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmila g összefüggnek: 2., 6., 7., 10., 46., 50., 55., 77., 87. Indokolás : Lásd a T/12792/64/4. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az Előterjeszt ő képviselője nem ért egyet 7. A Költségvetési bizottság az egységes javaslat 10. -ában az Szja tv. 44/C. (4) bekezdésének a következő módosítását javasolja : 10. Az Szja tv. 44/C. -a helyébe a következő rendelkezés lép és egyidej űleg a következő 44/D. -sal egészül ki : (4) Az (1)-(3) bekezdés szerint jogosult feltéve, hogy annak egyéb törvény i feltételei fennállnak a biztosító(k) által kiadott igazolás alapján nyilatkozat megtételére az a magánszemély is, aki e jog gyakorlásának id őpontjában nyugdíjbiztosítási szerz ődéssel nyugdíjszolgáltatás teljesítésére tekintettel már nem rendelkezik. Az e nyilatkozat szerinti összeget az adóhatóság ha a magánszemélynek nincs az állami adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása, és az adóbevallása alapján fizetend ő adóját megfizette az adózás rendjéről szóló törvénynek a visszatérítend ő jövedelemadóra vonatkozó rendelkezései szerint, egyébként az adótartozás, [illet őleg] illetve az adóbevallás szerinti adó megfizetését követő 30 napon belül a magánszemély által megjelölt címre (számlára) utalja. T/12792/64/3-11. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következ ő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmila g összefüggnek: 2., 6., 7., 10., 46., 50., 55., 77., 87. Indokolás : Lásd a T/12792/64/5. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az Előterjeszt ő képviselője nem ért egyet

7 7 8. Az El őterjesztő az egységes javaslat 10. -ában az Szja tv. 44/C. (6) bekezdésének a következő módosítását javasolja : 10. Az Szja tv. 44/C. -a helyébe a következő rendelkezés lép és egyidej űleg a következő 44/D. -sal egészül ki : (6) Az (1) bekezdés alapján átutalt összeget a magánszemélynek húsz százalékka l növelten kell visszafizetnie, ha a nyugdíjbiztosítás nyugdíjbiztosítási szolgáltatás nélkü l megszűnik, vagy a szerz ődés úgy módosul, hogy az a szerz ődésmódosítást követően e törvény rendelkezései szerint már nem min ősül nyugdíjbiztosításnak. A magánszemély [ezen] visszafizetési kötelezettségét a biztosító [a kifizet őre vonatkozó szabályok szerint ] megállapítja, a magánszemély részére kifizetett összegb ől ha van ilyen [a kamatjövedelem megállapítását követően a biztosítói teljesítés összegéből] levonja, [a rá vonatkozó bevallási szabályok szerint bevallja és az adóhatóság számára a bevallá s benyújtásának határidejéig megfizeti] a szerződés megszűnését követő hónap 12. napjái g az adóhatósághoz személyi jövedelemadóként befizeti. A biztosító a magánszemél y visszafizetési kötelezettségét és az abból levont összeget az Art. 31. (2) bekezdése szerinti bevallásában külön jogcímen bevallja, és arról a magánszemély számára igazolást állít ki. Amennyiben az említett kötelezettség [teljesítésére a nyugdíjbiztosítási szerződés ] levonására a biztosító teljesítése bármely oknál fogva nem nyújt fedezetet, vagya visszafizetési kötelezettség a szerz ődés módosítására tekintettel keletkezik, a biztosító az igazoláson feltüntetia részben vagy egészben le nem vonható [összegről a biztosító igazolás t állít ki a magánszemély részére, egyúttal err ől adatot szolgáltat az adóhatóság számára ] összeget, és felhívja a magánszemély figyelmét arra, hogy a le nem vont részt a magánszemély köteles megfizetni. A magánszemély a biztosító által kiadott igazolás alapjá n az adóhatóság közrem űködése nélkül elkészített adóbevallásában vallja be a visszafizetési kötelezettség összegét és a bevallás benyújtására el őírt határidőig fizeti meg annak a biztosít ó által le nem vont részét. Indokolás : Lásd a T/12792/67/5. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. támogatj a 9. Az El őterjeszt ő az egységes javaslat 12. (1) bekezdésében az Szja tv. 65. (3a) bekezdés b) pontjának a következő módosítását javasolja : 12. (1) Az Szja tv. 65. (3a) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : [A (3) bekezdés a) pont ac) és ad) alpontja alkalmazásában nem min ősül sem egyszeri díjas biztosításnak, sem rendszeres díjas biztosításnak a biztosítás, haj b) a rendszeres díjak (díjelőírások) el őző biztosítási évhez viszonyított növekedésének (ideértve az indexálást is) mértéke meghaladja a Központi Statisztikai Hivata l által közzétett, a díjnövekedés évét megel őző második évre vonatkozó éves fogyasztó i áremelkedés 30 százalékponttal növelt értékét azzal, hogy a rendszeres díjak növekedése

8 8 mértékének meghatározásakor a kockázati biztosítás díját figyelmen kívül [lehet] kell hagyni, továbbá azzal, hogy a biztosítási szerz ődési feltételekben rögzített események bekövetkezés e miatt átmeneti id őre lehetővé tett díj-nemfizetés (szüneteltetés, díjmentesítés)időszakára i s figyelembe vehető az ezen id őszakot megel őző utolsó rendszeres díj alapulvételével a díj - nemfizetési időszak hosszával arányos biztosítási díj." Indokolás : Lásd a T/12792/67/6. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. 10. A Költségvetési bizottság az egységes javaslat 13. (2) bekezdésében az Szja tv (11) és (12) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (2) Az Szja tv. 67/B. -a a következő (11) (12) bekezdéssel egészül ki : (11) A magánszemély a tartós befektetési szerz ődés megszüntetésével a befektetés i szolgáltató, [illetőleg] illetve a hitelintézet által vezetett lekötési nyilvántartásban rögzítet t pénzösszegek, pénzügyi eszközök egészét a lekötés megszakítása nélkül másik befektetés i szolgáltatóhoz, [illet őleg] illetve hitelintézethez utalhatja (transzferálhatja) át (lekötés i átutalás). Amennyiben a magánszemély a lekötést átvevő befektetési szolgáltatónál, [illet őleg] illetve hitelintézetnél a lekötési átutalással érintett állomány elhelyezési éve tekintetében má r rendelkezik tartós befektetési szerz ődéssel, úgy a lekötést átvev ő befektetési szolgáltató, [illetőleg] illetve hitelintézet az általa az adott naptári év tekintetében vezetett lekötési nyilvántartásban rögzíti a lekötési átutalásban szereplő pénzösszegeket, pénzügyi eszközöket. Amennyiben a pénzügyi eszköz transzferálása nem lehetséges, valamint a (3) bekezdés b) pontja szerinti pénzlekötés esetén, a lekötési átutalást megelőzően a pénzügyi eszköz t értékesíteni kell, valamint a betét lekötését meg kell szüntetni és mint pénzeszközt kel l átutalni. (12) Lekötési átutalás esetén az átadó befektetési szolgáltató, [illet őleg] illetve hitelintézet a lekötési átutalással érintett pénzösszegekre, pénzügyi eszközökre vonatkoz ó igazolást (lekötési igazolás) ad a magánszemélynek és a lekötési utalást fogadó befektetés i szolgáltatónak, hitelintézetne k a) az elhelyezés naptári évéről és az elhelyezés naptári évében a tartós befektetés i szerz ődés alapján befizetett összegről (lekötött pénzösszegről), b) az átutalt pénzösszegekről, pénzügyi eszközökről, az eltranszferált pénzügyi eszközök megszerzésére fordított összegekről és c) az átutalás napjáról. T/12792/64/3-11. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmila g összefüggnek : 2., 6., 7., 10., 46., 50., 55., 77., 87.

9 9 Indokolás : Lásd a T/12792/64/6. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az El őterjeszt ő képviselője nem ért egyet 11. Az Előterjesztő az egységes javaslat 13. (2) bekezdés nyitó szövegének, valamint az Szja tv (11) bekezdésének a következő módosítását, továbbá új (13) bekezdéssel történő kiegészítését javasolja : (2) Az Szja tv. 67/B. -a a következő (11) ([12] 13) bekezdéssel egészül ki : (11) A magánszemély a tartós befektetési szerz ődés megszüntetésével a befektetés i szolgáltató, illet őleg a hitelintézet által vezetett lekötési nyilvántartásban rögzítet t pénzösszegek, pénzügyi eszközök egészét a megszűnt szerződéssel azonos, a (3) bekezdé s a)vagyb)pontja szerinti célra a lekötés megszakítása nélkül másik befektetési szolgáltatóhoz, illetőleg hitelintézethez utalhatja (transzferálhatja) át (lekötési átutalás). Amennyiben a magánszemély a lekötést átvevő befektetési szolgáltatónál, illetőleg hitelintézetnél a lekötési átutalással érintett állomány elhelyezési éve tekintetében már rendelkezik tartós befektetési szerz ődéssel, úgy a lekötést átvev ő befektetési szolgáltató, illetőleg hitelintézet az általa az adott naptári év tekintetében vezetett lekötés i nyilvántartásban rögzíti a lekötési átutalásban szerepl ő pénzösszegeket, pénzügyi eszközöket. Amennyiben a pénzügyi eszköz transzferálása nem lehetséges, valamint a (3) bekezdés b ) pontja szerinti pénzlekötés esetén, a lekötési átutalást megel őzően a pénzügyi eszközt értékesíteni kell, valamint a betét lekötését meg kell szüntetni és mint pénzeszközt kel l átutalni. (12) Lekötési átutalás esetén az átadó befektetési szolgáltató, illet őleg hitelintézet a lekötési átutalással érintett pénzösszegekre, pénzügyi eszközökre vonatkozó igazolás t (lekötési igazolás) ad a magánszemélynek és a lekötési utalást fogadó befektetés i szolgáltatónak, hitelintézetnek a) az elhelyezés naptári évér ől és az elhelyezés naptári évében a tartós befektetés i szerz ődés alapján befizetett összegről (lekötött pénzösszegről), b) az átutalt pénzösszegekről, pénzügyi eszközökről, az eltranszferált pénzügyi eszközök megszerzésére fordított összegekről és c) az átutalás napjáról. (13) Ha a magánszemély a hároméves lekötési időszakot a lekötött pénzösszegnek csak egy részére hosszabbította meg, majd ezt követ ően rendelkezik a lekötési átutalásról,a lekötési igazoláson fel kell tüntetni a lekötés részben való megszakításakora magánszemélynek juttatott bevétel és az azzal összefüggésben megállapított lekötési hoza m összegét is, mely adatokat a lekötési utalást fogadó befektetési szolgáltató, hitelintézet a további adókötelezettség megállapítása során felhasznál. A lekötési átutalást követ ően,a lekötési hozamot a lekötési utalást fogadó befektetési szolgáltató úgy állapítja meg, hogy a

10 1 0 magánszemély bevételét megnöveli az átadó befektetési szolgáltató, hitelintézet adatszolgáltatása alapján a hároméves lekötési id őszak végén a magánszemélynek juttatott bevétellel, és csökkenti a lekötött pénzösszeggel és az átadó befektetési szolgáltató, hitelintézet adatszolgáltatása alapján a hároméves lekötési id őszak végén a részkivét után már megállapított lekötési hozammal. " Indokolás : Lásd a T/ /7. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. 12. Az Előterjesztő az egységes javaslat 14. -ában az Szja tv. 69. (3) bekezdésének a következő módosítását javasolja : 14. *Az Szja tv. 69. (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (3) Ha a juttatás utalvány, készpénz-helyettesít ő fizetési eszköz, e törvény külön rendelkezése alapján vagy annak hiányában is akkor minősül e szerinti juttatásnak, ha a juttatási feltételek alapján megállapítható, hogy az mely termékre, szolgáltatásra, vagy milyen termék- vagy szolgáltatáskörben használható fel, továbbá ha az utalvány a magánszemélynek ki nem osztott (nem juttatott) utalványok visszaváltása kivételével nem visszaváltható, és egyebekben a juttatás körülményei megfelelnek a rendelkezéseinek. T/12792/67/8. és 81. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 12., 97. Indokolás : Lásd a T/12792/67/8. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal) : - az Alkotmányügyi biz. 13. Az El őterjesztő az egységes javaslat 18. -ában az Szja tv. 84/Y. -ának a következő szerkezeti és tartalmi módosítását javasolja : 18. Az Szja tv. 84/Y. -a helyébe a következő rendelkezés lép : 84/Y. (1) E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáról szóló évi törvénnyel megállapított, illetve módosítot t rendelkezéseit a hatálybalépésük napjától megszerzett jövedelemre és keletkezet t adókötelezettségre kell alkalmazni a (2)-(9) bekezdésben foglaltak figyelembevételével. (2) E törvény

11 1 1 a) 28. (2) bekezdése szerinti bevételt szerző magánszemély a biztosító felhívásár a írásban nyilatkozik arról, hogy a január He előtt megkötött biztosítási szerz ődésre január Hét megel őzően más személy nem szerz ődőként milyen összegben fizetett az I. számú melléklet január 1-jét megel őzően hatályos 6.pont 6.3. alpontja szerint i adómentes díjat, ennek hiányában a magánszemély január Hét megelőzően teljesített saját befizetésének összegével a bevételt nem lehet csökkenteni ; b) 65. (3a) bekezdés b) pontjának alkalmazása során a díjnövekedés mértékét el őször a december 31-ét követően kezd ődő biztosítási évre vonatkozóan kell vizsgálni ; c) I. számú melléklete 6. pont 6.9. alpontjának alkalmazása során a díjnövekedé s mértékét el őször a december 31-ét követően kezdődő biztosítási évre vonatkozóan kel l vizsgálni, valamint az említett alpont díjfizetés gyakoriságára vonatkozó rendelkezését a december 31-ét követő első díjfizetést ől (díjel őírástól) kell megfelelően alkalmazni. (3) A 67/A. és 67/B. alkalmazásában nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírnak minősül annak a részvénytársaságnak a részvénye, amely március 14-én nyilvánosan működött, feltéve, hogy a részvénytársaság alapszabályát március 14-ét követően nem módosították. (4) [E törvény]a77/c. -[á]nak az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáról szóló évi... [törvény] törvénnyel megállapított, illetve módosított rendelkezései hatálybalépését megelőzően hatályos [rendelkezései] rendelkezések alkalmazásában az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program (a továbbiakban : program) keretében értékpapírt szerz ő magánszemélynek kell tekinteni azt a magánszemélyt is, aki a program nyilvántartásba vételét kezdeményez ő eljárás megkezdésének id őpontjáig a programban részvételi szándékátnem jelezte, azonban az értékpapírt a nyilvántartásba vett program feltételei szerint szerezte, ideértve különösen a 77/C. -nak az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáról szóló évi... [törvény]törvénnyel megállapított, illetve módosított rendelkezései hatálybalépését megel őzően hatályos (19) bekezdés c) ésj-g) pontjában foglalt feltételek teljesítését is. (5) A 77/C. -nak az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáról szóló évi... törvénnyel megállapított, illetve módosított rendelkezései hatálybalépésé t megel őző napon az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási programok nyilvántartásába n szereplő munkáltatói értékpapír-juttatási programok keretében juttatott értékpapírok adókötelezettsége megállapítása során a 77/C. -nak az említett módosítás hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit alkalmazni lehet. (6) Az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáról szóló évi megállapított 44/C. -t kizárólag a december 31-ét követ ően megkötöt t nyugdíjbiztosítási szerződésre ide nem értve a január He előtt megkötött szerződé s módosításával létrejövő nyugdübiztosítási szerz ődést és annak díjára lehet alkalmazni.

12 1 2 (7) E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáró l szóló évi törvénnyel megállapított 65. Wbekezdés c) pontját első alkalommal a december 31-ét követ ően megszolgált kamatjövedelem juttatására kel l alkalmazni. ([6]8) E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáról szóló évi törvénnyel megállapított 67/B. (11)-[(12)](13) bekezdését kizárólag a december 31-ét követően megkötött tartós befektetési szerz ődésekre lehet alkalmazni. ([7]9) E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi C)XII. törvény módosításáról szóló évi törvénnyel megállapított 11/A. (1) bekezdés fi pontja, 12. c) pontja,13. (1) bekezdés a) alpontja, 44/B. (4) bekezdés, 65. (3) bekezdés a) pont ac)-ad) alpontja, (3a) bekezdése, [(6)-](6a) bekezdése, 1. számú melléklet 4. pont alpontja, 7. pont alpont b) alpontja, alpontja, 8. pont alpontja, 9. pont alpont a)-c) alpontja a január 1-jétől megszerzett jövedelmekre is alkalmazható. ([8]10) E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáról szóló évi törvénnyel módosított 1. számú melléklet 8. pont alpontja az adómegállapításhoz való jog elévülési idején belül alkalmazható. ([9]11) E törvénynek az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvénye k módosításáról szóló évi CXXIX. törvénnyel megállapított és a nemzeti köznevelésr ő l szóló évi CXC. törvény módosításáról szóló évi CXXXVII. törvénnye l módosított 1. számú melléklet 4. pont alpontjában foglaltakat a január 1-jét ő l megszerzett pénzbeli juttatások tekintetében kell alkalmazni. " Indokolás : Lásd a T/12792/67/9. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. 14. A Költségvetési bizottság az egységes javaslat 18. -ában az Szja tv. 84/Y. (6) bekezdésének a következő módosítását javasolja : 18. Az Szja tv. 84/Y. -a helyébe a következő rendelkezés lép : (6) E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáró l szóló évi... törvénnyel megállapított 67/B. (11)-(12) bekezdését [kizárólag a december 31-ét követ ően] a korábban megkötött tartós befektetési szerződésekre is lehet alkalmazni.

13 1 3 Indokolás : Lásd a T/12792/64/1. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal) : - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem támogatj a - az El őterjesztő képviselője nem ért egyet 15. Az Előterjesztő az egységes javaslat 20. -ának a következ ő szerkezeti és tartalm i módosítását javasolja : 20. Az Szja tv. [1. 2. (6) bekezdésében a járhat el szövegrész helyébe a jár el szöveg ;] [2.] pontjában a személybiztosítás szövegrész helyébe a betegségbiztosítás (vagy egészségbiztosítás) " szöveg ; [3.] 2. 11/A. (1) bekezdés fi pontjában a vállalkozó szövegrész helyébe a vállalkozó, vagy az egyéni vállalkozói tevékenységét az adóév egészében szüneteltette szöveg ; [4.] 3. 11/A. (1) bekezdés n) pontjában a valamint nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozatot szövegrész helyébe a nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozatot, valamint nyugdíjbiztosítás i nyilatkozatot szöveg ; [5.] c) pontjában a vállalkozó, és szövegrész helyébe a vállalkozó, vagy az egyén i vállalkozói tevékenységét az adóév egészében szüneteltette, és szöveg ; [6.] (1) bekezdésében a társas vállalkozás, a polgári jogi társaság is szövegrész helyébe a társas vállalkozás is szöveg, a vállalkozásnál, illetve a polgári jogi társaságná l díj ellenében szövegrész helyébe a vállalkozásnál díj ellenében szöveg, (4) bekezdés a) pontjában a pénztári nyilatkozatban szövegrész helyébe a pénztári nyilatkozatban, nyugdíjbiztosítási nyilatkozatban (ide nem értve, ha a nyugdíjbiztosítási nyilatkoza t megtételére külföldi biztosítóval megkötött nyugdíjbiztosítási szerződés alapján jogosulta magánszemély) " szöveg ; [7.] (1) bekezdésében a január 1S-éig szövegrész helyébe a január 10-éig szöveg ; [8.] 7. 44/B. (4) bekezdésében a rendelkezett szövegrész helyébe a rendelkezett (ide nem értve az adóköteles nyugdíjszolgáltatásról való rendelkezést) szöveg ; [9.] ában a pénztári nyilatkozat és a nyugdíj-el őtakarékossági nyilatkozat szerinti szövegrész helyébe a pénztári nyilatkozat, a nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozat és a nyugdíjbiztosítási nyilatkozat szerinti szöveg; [10.] (6) bekezdés b) pont bc) alpontjában a társas vállalkozás, polgári jog i társaság, és szövegrész helyébe a társas vállalkozás és szöveg ;

14 & (2) bekezdés c) pontjában az érvényesítéséről és megosztásáról szövegrész helyébe az érvényesítéséről, közös érvényesítéséről szöveg, /B. (6) bekezdés d) pontjában az az EK-szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra történő alkalmazásáról szóló 1857/2006/EK rendeletben foglalt támogatásként vehető igénybe szövegrész helyébe az [az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 107. és 108. cikkének a mez őgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra történ ő alkalmazásáról szóló rendeletben foglalt] agrár csekély összegű (de minimis) támogatásként vehető igénybe " szöveg, (12) bekezdésében az a szellemi termék" szövegrész helyébe az a szoftvertermék felhasználási joga, a szellemi termék szöveg, (14) bekezdésében az a szellemi termék szövegrész helyébe az a szoftvertermék felhasználási joga, a szellemi termék szöveg; (4) bekezdés nyitó szövegrészében az ingatlan átruházásából szövegrész helyéb e az ingatlan, ingatlanra vonatkozó vagyoni értékűjog átruházásából szöveg; /A. (3) bekezdés b) pontjában az a termőföldről szóló törvényben meghatározott termóföldnek min ősülő földrészlet szövegrész helyébe az az a termóföldnek minősülő földrészlet, amely külterületen található szöveg ; (7) bekezdésében az ingatlan vagyoni értékűjog szövegrész helyébe az ingatlan, vagyoni értékűjog szöveg ; (1) bekezdés c) pontjában az 1,19-szerese szövegrész helyébe 1,19-szerese, vagy ha a kamatjövedelmet egészségügyi hozzájárulás is terheli 1,28-szorosa szöveg ; (1) bekezdés d) pontjában a díjat meghaladó szövegrész helyébe a díjat (ideértve a nyugdíjbiztosítási nyilatkozat alapján a nyugdíjbiztosítási szerződésen jóváírt összeget is) meghaladó szöveg ; (3) bekezdés a) pont ac) és ad) alpontjában a létrejötte évét szövegrészek helyéb e a létrejöttét szöveg, (3a) bekezdés a) pontjában a díjtartalékkal együtt elkülönítetten tartja nyilván szövegrész helyébe a díjtartalékkal együtt elkülönítetten (vagy a tartalék befizetet t díjhoz való egyértelmű hozzárendelésével) tartja nyilván szöveg, (3b) bekezdésébena dí)f zetés időpontjától szövegrész helyébe a díjfizetés, va~y az utolsó, a törvény i követelményeket ki nem elégítő díjnövekedés időpontjától szöveg, (6a) bekezdésében a kockázati biztosítási díjat, vagy ha a kockázati biztosításdíja nem elkülönített rendszeres szövegrész helyébe a kockázati biztosítási cwat (ideértve a szerz ődéses feltételek szerint rögzített módon meghatározott, utólag levonással érvényesített díjat is), vag y ha a kockázati biztosítás díja nem elkülönített, akkor is, ha az több kockázatra terjed ki rendszeres szöveg ; (4) bekezdés e) pontjában az a társas vállalkozás, a polgári jogi társaság által szövegrész helyébe az a társas vállalkozás által szöveg; /C. -t magában foglaló alcím címében az Az elismert munkavállalói szövegrész helyébe az A munkavállalói szöveg ;

15 /C. (1) bekezdés a) pontjában az értékpapírt elismert szövegrész helyébe az értékpapírt munkavállalói értékpapír-juttatási szöveg, az az elismert programban szövegrész helyébe az a programban szöveg, b) pontjában az az elismert progra m nyilvántartásáról rendelkez ő határozatban szövegrész helyébe az a munkavállalói értékpapír-juttatási program nyilvántartásában szöveg, (6) bekezdésében, a (15) bekezdé s nyitó szövegrészében, (17) bekezdésében, a (18) bekezdés nyitó szövegrészében az az elismert program szövegrészek helyébe az a program szöveg, a (24) bekezdés nyitó szövegrészébenaz Az elismert munkavállalói" szövegrész helyébe az A munkavállalói szöveg, (24) bekezdés b) és d) pontjában az az elismert program szövegrész helyébe az a program szöveg; számú melléklet 1. pont alpontjában a lakáscélú támogatás szövegrész helyéb e a lakáscélú támogatás és az integrációs támogatás szöveg, 6. pont 6.6. alpont b) alpontjában az időpontjában adómentes szövegrész helyébe az időpontjában a [e melléklet] 6.3. alpontja] szerint adómentes szöveg, 6.7. alpont nyitó szövegrészében az a 6.6. pont b) alpontjának rendelkezését ől függetlenül szövegrész helyébe az a 6.6 alpontban foglalt rendelkezések alkalmazása során (kivéve, ha e törvény ettől eltérően nem rendelkezik) " szöveg, 6.7. alpont a) alpontjában az ideértve, ha azok a költségeka jövedelem szövegrész helyébe az ideértve azt is, ha a költségek a jövedelem szöveg, 6.7. alpont c) alpontjában a meg nem haladó rész szövegrész helyébe a meg nem haladó rész azzal, hogy az összeghatárt biztosítási szerz ődésenként (a hozzá kapcsolódó kiegészítő biztosításokkal együtt) kell vizsgálni szöveg, 7. pont alpont a) alpontjában a szolgáltatója, valamint a hitelintézet, pénzügyi vállalkozás által szövegrész helyébe a szolgáltatója által szöveg,8. pont alpont nyitó szövegrészében a kifizető által szövegrész helyébe a kifizető, kifizetőnek nem minősülő külföldiszemély által szöveg, 9. pont 9.5. alpont pontjában a ha rendelkezik szövegrész helyébe a ha legkés őbb a bevallás benyújtásakor rendelkezik szöveg; számú melléklet 7. pont alpont b) alpontjában a kiegészítő szolgáltatásbó l származó szövegrész helyébe a kiegészítő szolgáltatásból, biztosító biztosítás i szolgáltatásból származó szöveg, a pénzügyi vállalkozásnak az adott szövegrész helyéb e a pénzügyi vállalkozásnak, biztosítónak az adott szöveg, a forintot szövegrész helyébe a forintot szöveg; számú melléklet I. Jellemzően élőforduló bevételek fejezet 9. pontjában a kapott kártérítés szövegrész helyébe a kapott kártalanítás, kártérítés szöveg, a II.A mezőgazdaságiőstermelő tevékenységének megszüntetése fejezet 3. pont második bekezdésébena munkáltatói elszámolást vagy az adóhatósági adómegállapítást követően szövegrész helyébe a munkáltatói adómegállapítást követ ően szöveg ; számú melléklet I. Jellemz ően előforduló bevételek fejezet 9. pontjában a kapott kártérítés szövegrész helyébe a kapott kártalanítás, kártérítés" szöveg ; számú melléklet 10. pontjában a 40 százaléka szövegrész helyébe a 40 százaléka, december 31-ét követően megkötött hitelszerződések esetében a kamat 60 százaléka szöveg lép.

16 1 6 Indokolás : Lásd a T/12792/67/10. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. 16. Az El őterjesztő az egységes javaslat pontjának a következő módosítását javasolja : 21. Hatályát veszti az Szja tv /C. (2) bekezdésében az az elismert program nyilvántartási számát, valamint szövegrész, 77/C. (3) bekezdésében az az elismert program nyilvántartási száma, továbbá szövegrész, 77/C. (4) bekezdésében az az elismert program nyilvántartás i számáról, szövegrész, 77/C. (5) bekezdésében az az elismert program nyilvántartás i száma, továbbá szövegrész, 77/C. (7) bekezdésében az " az elismert program nyilvántartási száma, valamint" szövegrész, 77/C. (14) bekezdése, 77/C. (18) bekezdés [b) pontjában] záró szövegrészében az elismert szövegrészek, 77/C. (19)-(23 ) bekezdése, 77/C. (24) bekezdés a) ésj) pontja ; T/12792/67/11., 13., 19., 21., 22., 23., 45., 46., 48., 55., 60., 61., 62., 69., 70., 71., 72., 73., 74., 75., 76. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következ ő pontjaiban ismertetett módosító indítványok jogtechnikai, szerkesztési, nyelvtani pontosításokat tartalmaznak, ezért összefüggnek : 16., 18., 24., 26., 27., 28., 56., 57., 59., 66., 72., 73., 74., 82., 84., 85., 86., 88., 89., 90., 91. Indokolás : Lásd a T/12792/67/11. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal) : - az Alkotmányügyi biz. 17. Az El őterjesztő az egységes javaslat 21. -át új 12. ponttal kiegészíteni javasolja : 21. Hatályát veszti az Szja tv számú melléklet 8.pont alpontb)alpontjábana sporteseményrevagy szövegrész. Indokolás : Lásd a T/12792/67/12. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal) : - az Alkotmányügyi biz.

17 Az Előterjesztő az egységes javaslat 22. (1) bekezdésében a Tao. tv pontjának az elhagyását javasolja : 22. [(1)] A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. törvény) [4. -a a következő 28. ponttal egészül ki : (E törvény alkalmazásában) 28. nemjelentős összegű hiba : a számvitelr ől szóló törvény szerint meghatározott nem jelent ős összegű hiba ; (2) A Tao törvény] 4. -a a következő 45. ponttal egészül ki : (E törvény alkalmazásában) 45. termőföld: a mező- és erdőgazdaság földek forgalmáról szóló törvénybe n meghatározott mez ő-, erdőgazdasági hasznosítású föld ; T/12792/67/11., 13., 19., 21., 22., 23., 45., 46., 48., 55., 60., 61., 62., 69., 70., 71., 72., 73., 74., 75., 76. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következ ő pontjaiban ismertetett módosító indítványok jogtechnikai, szerkesztési, nyelvtani pontosításokat tartalmaznak, ezért összefüggnek : 16., 18., 24., 26., 27., 28., 56., 57., 59., 66., 72., 73., 74., 82., 84., 85., 86., 88., 89., 90., 91. Indokolás : Lásd a T/12792/67/13. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. 19. Az Előterjesztő az egységes javaslatot új 29. -sal a Tao. törvény 22. (1), (6) (8) bekezdését érintően kiegészíteni javasolja : 29. (1) A Tao. törvény 22. (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (1) Az adózó a (2) és (4) bekezdés szerinti, részére kiadott támogatási igazolásban szerepl ő összegig - döntése szerint - a támogatás (futtatás) adóéve és az azt követő adóévek adójából, de utoljára a támogatás (juttatás) naptári évét követ ő hatodik naptári évben lezáruló adóév adójából adókedvezményt vehet igénybe, fuggetlenül attól, hogy e támogatással nem növeli adózás el őtti eredményét az adóalap megállapításakor. Az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az adózó a (6) és (7) bekezdés szerint meghatározot t kiegészítő támogatást a (8) bekezdés szerint arra jogosult szervezet részére a támogatás juttatásának adóévében megfizeti. (2) A Tao. törvény 22. -a a következő (6)-(8) bekezdéssel egészül ki :

18 1 8 (6) Az (1) bekezdés szerinti kiegészít ő támogatás az adókedvezményre jogosító támogatási igazolásban meghatározott összeg 19. (1) és (2) bekezdése szerinti adókulccsala (7) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - kiszámított értékének legalább 7 5 százaléka. (7) Az adózó a kiegészít ő támogatást akkor állapítja meg a 10 százalékos társasági adókulcs szerinti mértékkel, ha a támogatás adóévében a 19 százalékos társasági adókulc s alkalmazására nem köteles. Ha az adózó a kiegészít ő támogatást a várható fizetend ő adó alapján a 10 százalékos társasági adókulcs alapján határozza meg és a támogatás adóévében pozitív adóalapja meghaladja az 500 millió forintot, köteles a támogatás legalább 7 százalékát a támogatás adóévét követő 90 napon belül kiegészítő támogatásként a (8) bekezdés szerint arra jogosult szervezetnek megfizetni. (8) A támogatási igazolás alapján a (6) és (7) bekezdés szerint meghatározot t kiegészítő támogatásra jogosult : a) a (2) és (3) bekezdés hatálya alá tartozó támogatási igazolás esetén - az adóz ó döntése szerint - vagy az Mktv.-ben meghatározott, a mozgóképszakmai célokra el őirányzott források elosztását végz ő szervezet, vagy a támogatási igazolás kiállításának alapjául szolgál ó támogatásban részesülő filmalkotás tekintetében filmel őállítónak minősül ő jogi személy, jog i személyiséggel nem rendelkez ő gazdasági társaság ; b) a (4) és (5) bekezdés hatálya alá tartozó támogatási igazolás esetén - az adózó döntése szerint - vagy az el őadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkozatási szabályairól szóló törvény szerint központi költségvetési támogatás nyújtásár a jogosult minisztérium vagy a támogatási igazolás kiállításának alapjául szolgáló támogatásba n részesül ő előadó-művészeti szervezet. T/12792/67/14., 15., 16., 17. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következ ő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmila g összefüggnek: 19., 20., 21., 22. Indokolás : Lásd a T/12792/67/14. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. 20. Az Előterjesztő az egységes javaslat 30. -át új (2) bekezdéssel a Tao. törvény 22/C. -át érintően kiegészíteni javasolja : 30. a) A Tao. törvény 22/C. (1) bekezdés a) pontja a következő aj) alponttal egészül ki : [Látvány-csapatsport támogatása (e alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében az adózó a következőjogcímekre nyújthat támogatást (juttatást) : a) a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége részére]

19 1 9 aj) az amatőr sportszervezetek versenyeztetéssel összefüggő költségeinek támogatására ;" (2) A Tao. törvény 22/C. (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (2) Az adózó a (3) bekezdés szerint a részére kiállított támogatási igazolásba n szerepl ő összegig - döntése szerint - a támogatás (juttatás) adóéve és az azt követ ő adóévek adójából, de utoljára a támogatás (juttatás) naptári évét követő hatodik naptári évben lezáruló adóév adójából - feltéve, hogy a támogatási igazolás kiállítására irányuló kérelemneka támogatás igénybevételére jogosult szervezet általi benyújtásakor az adózónak nincs lejár t köztartozása - adókedvezményt vehet igénybe, függetlenül attól, hogy e támogatással ne m növeli adózás előtti eredményét az adóalap megállapításakor. (3) A Tao. törvény 22/C. (3) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (Azadókedvezmény támogatási igazolás alapján vehető igénybe. Az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az adózó - jogszabályban meghatározottak szerint ) a)a támogatási igazolásban szereplő összeg ű támogatást és a (3a) és (3b) bekezdésben meghatározott kiegészít ő sportfejlesztési támogatást (a továbbiakban : kiegészítő sportfejlesztési támogatás) a (3a) bekezdés szerint arra jogosult szervezet számára átutalja, valamint (4) A Tao. törvény 22/C. (3a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (3a) Az adózó a támogatási igazolásban meghatározott összeg 19. (1) és (2 ) bekezdése szerinti adókulccsal számított értéke legalább 75 százalékát köteles szponzori vagy támogatási szerződés keretében, kizárólag a szerződésben meghatározott sporttevékenység támogatása érdekében a) az (1) bekezdés a)-d) pontja hatálya alá tartozó támogatás esetén - az adózó döntés e szerint - vagy a támogatási igazolás szerint támogatásban részesített látvány-csapatspor t országos sportági szakszövetsége részére, vagy az e látvány-csapatsport keretében vagy érdekében az (1) bekezdés b)-d) pontjában meghatározottak szerint m űködő sportszervezet (sportiskola), közhasznú alapítvány részére, b) az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott támogatás esetén a támogatásba n részesített sportköztestület részére a támogatás adóévében megfizetni. (5) A Tao. törvény 22/C. (3c) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (3c) Az adózó a támogatást és a kiegészít ő sportfejlesztési támogatást az arra jogosult önálló fizetési számlájára történ ő átutalással a támogatási igazolás kézhezvételét követ ően teljesíti. A támogatás, illetve a kiegészít ő sportfejlesztési támogatás fogadására szolgáló

20 20 fizetési számlát támogatás esetében a támogatási igazolás, kiegészítő sportfejlesztési támogatás esetében az annak alapjául szolgáló szponzori vagy támogatási szerz ődés határozza meg. Ha a kiegészít ő sportfejlesztési támogatás jogosultja nem országos sportági szakszövetség, az annak alapjául szolgáló szponzori vagy támogatási szerz ődés egy eredeti példányát az adózó a megkötését követő 8 napon belül megküldi a kiegészítő sportfejlesztési támogatásban részesített látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége részére." (6) A Tao. törvény 22/C. -a következő (4a) bekezdéssel egészül ki : (4a) A látvány-csapatsportban működ ő hivatásos sportszervezet támogatása esetén a (4) bekezdés e) pontja szerinti mértékeket a támogatásigazolások összértékének támogatás i szerz ődés keretében megfizetett kiegészítő sportfejlesztési támogatással összevont értékér e kell alkalmazni. T/12792/67/14., 15., 16., 17. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmila g összefüggnek : 19., 20., 21., 22. Indokolás : Lásd a T/12792/67/15. számú módosító javaslat A módosítójavaslatot(tal) : - az Alkotmányügyi biz. 21. Az Előterjesztő az egységes javaslat 31. -ában a Tao. törvény 29/V. -át új (3 ) és (4) bekezdéssel kiegészíteni javasolja : 31. A Tao. törvény a következ ő 29/V. -sal egészül ki : (3) E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáró l szóló évi... törvénnyel megállapított 22. (1), (3) és (4) bekezdését, (6)-(8) bekezdését, 22/C. (3) bekezdés a) pontját, (3a), (3c) és (4a) bekezdését, a 3. számú melléklet A) rész 12. pontját a december 31-ét követ ően nyújtott támogatásra (juttatásra) kell alkalmazni. (4) E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló évi CXXII. törvény módosításáról szóló évi... törvénnyel megállapított 22/C. & (2) bekezdését a hatálybalépése napját követően nyújtott támogatásra (juttatásra) kell alkalmazni. T/12792/67/14., 15., 16., 17. sz. Megjegyzés : Az ajánlás következő pontjaiban ismertetett módosító indítványok tartalmila g összefüggnek : 19., 20., 21., 22. Indokolás : Lásd a T/12792/67/16. számú módosító javaslat A módosító javaslatot(tal) : - az Alkotmányügyi biz.

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/10238/14. Érkezett : 2013 ÁPR 0 O. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának ajánlás a az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolato s nemzetközi közigazgatási

Részletesebben

.1 2 QOVG8. Módosító iavaslat. Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Helyben T/8750/ Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

.1 2 QOVG8. Módosító iavaslat. Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Helyben T/8750/ Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t i s tlivaetal a SZÁMVEVŐSZÉKI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁG Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben Z ).crfcc ( 4z9,(.1 2 QOVG8. Módosító iavaslat T/8750/ Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények

Részletesebben

Érk ett: 2010 OKT évi... törvény

Érk ett: 2010 OKT évi... törvény rj l`vátata 1/14 )( ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ FIDESZ- MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG Érk ett: 2010 OKT 2 6 Képviselői önálló indítvány 2010. évi... törvény az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról,

Részletesebben

Családi járulékkedvezmény

Családi járulékkedvezmény Családi járulékkedvezmény 24/A. (1) Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított és - a családi kedvezményt megosztással érvényesít ő- biztosított házastársa, élettársa

Részletesebben

2013. évi törvény. I. Fejezet A JÖVEDELEMADÓZÁST ÉRINTŐ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA

2013. évi törvény. I. Fejezet A JÖVEDELEMADÓZÁST ÉRINTŐ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA 2013. évi törvény az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról I. Fejezet A JÖVEDELEMADÓZÁST ÉRINTŐ TÖRVÉNYEK

Részletesebben

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta.

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta. Iromány száma : T/13159/ g Benyújtás dátuma : 2016: december 7. ORSZÁGG úll, Az Országgyű lés Törvényalkotási bizottsága Érkezett. Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás Gergely,

Részletesebben

I. törvényi szintű jogszabály módosítások. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások

I. törvényi szintű jogszabály módosítások. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások I. törvényi szintű jogszabály módosítások A) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások 2013. november 30. napjától hatályos módosítások. Megállapította

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/13268) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/13268) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/13268) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

A látvány-csapatsportok támogatási rendszerének megváltozott szabályai a gyakorlatban. (dr. Németh Nóra NAV Központi Hivatala)

A látvány-csapatsportok támogatási rendszerének megváltozott szabályai a gyakorlatban. (dr. Németh Nóra NAV Központi Hivatala) A látvány-csapatsportok támogatási rendszerének megváltozott szabályai a gyakorlatban (dr. Németh Nóra NAV Központi Hivatala) A módosított jogszabályi háttér és a hatálybalépés időpontja A társasági adóról

Részletesebben

* az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint-a-nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról ~k

* az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint-a-nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról ~k } yfly* lrrk:. : 7013 NOV 2 2013. évi...törvén y * az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint-a-nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról ~k I.

Részletesebben

Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal

Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény 2014 Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal Nyugdíjbiztosítási szerződés utáni rendelkezési jogosultság A nyugdíjbiztosítási szerződés (fogalmát az Szja tv.

Részletesebben

Készítette: Nagypál Imre Pécs, november 29.

Készítette: Nagypál Imre Pécs, november 29. A kisadózó vállalkozások tételes adója és a kisvállalati adó 2014. évi változásai Készítette: Nagypál Imre Pécs, 2013. november 29. Jogszabályi hely A 2012. évi XCLVII. tv. a kisadózó vállalkozások tételes

Részletesebben

T/12792/60. Érkezett : 2013 NOV 0 8. ::: :aff/f lg. x_ss 8illi;Tl~l1!1IF : Az Országgyű lé s. Sport- és turizmusbizottságána k

T/12792/60. Érkezett : 2013 NOV 0 8. ::: :aff/f lg. x_ss 8illi;Tl~l1!1IF : Az Országgyű lé s. Sport- és turizmusbizottságána k ORSZÁGGYÜ,És HIVATALA T/12792/60. Érkezett : 2013 NOV 0 8. ::: :aff/f lg. x_ss 8illi;Tl~l1!1IF : Az Országgyű lé s Számvevőszéki és költségvetési bizottságának Egészségügy i bizottságának Fenntartható

Részletesebben

Kamatjövedelmet terhelő adóról és egészségügyi hozzájárulásról szóló tájékoztató (magánszemélyek részére)

Kamatjövedelmet terhelő adóról és egészségügyi hozzájárulásról szóló tájékoztató (magánszemélyek részére) NN Biztosító Zrt. Kamatjövedelmet terhelő adóról és egészségügyi hozzájárulásról szóló tájékoztató (magánszemélyek részére) Tájékoztatónk részletes információkkal szolgál az életbiztosításokhoz kapcsolódó

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a magánszemély életbiztosításokkal kapcsolatos adókötelezettségéről (2013)

TÁJÉKOZTATÓ a magánszemély életbiztosításokkal kapcsolatos adókötelezettségéről (2013) TÁJÉKOZTATÓ a magánszemély életbiztosításokkal kapcsolatos adókötelezettségéről (2013) AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. 1091 Budapest, Üllői út 1. Telefonos Ügyfélszolgálat: 06-40/204-204 Honlap:

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 199. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 199. szám MAGYAR KÖZLÖNY 199. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. november 29., péntek Tartalomjegyzék 2013. évi CC. törvény Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó-

Részletesebben

2014-től a családi adókedvezmény családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékukból is érvényesíthetővé válik.

2014-től a családi adókedvezmény családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékukból is érvényesíthetővé válik. Adóváltozások 2014: szja-t és tao-t érintő adóváltozások Az Országgyűlés 2013. november 18-án elfogadta az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Részletesebben

Tájékoztató a lakossági betéti termékek kamatjövedelme után fizetendő kamatadóról és egészségügyi hozzájárulásról KAMATJÖVEDELMEK UTÁN FIZETENDŐ KAMATADÓ A Személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII.

Részletesebben

Élethosszig tartó, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások adózási szabályainak változása jétől

Élethosszig tartó, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások adózási szabályainak változása jétől Élethosszig tartó, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások adózási szabályainak változása 2018.01.01-jétől Azon kockázati biztosításnak nem minősülő, határozatlan idejű, kizárólag halál esetére

Részletesebben

bizottsági módosító javaslato t

bizottsági módosító javaslato t i rw Irornáays.;i. 5/M 2 9 Érkezett : 2011 DE ' 1 5. Az Országgy ű lés Számvev ő széki és költségvetés i bizottsága Bizottsági módosító javasla t Kövér László úrnak az Országgyűlés elnökéne k Helyben Tisztelt

Részletesebben

Könyvelői Praktikum ( :34:29 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva.

Könyvelői Praktikum ( :34:29 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva. Munkabér előleg Időállapot: 2017-01-01-2017-12-31 Szerző: Varga Ferenc, Lektor: Zatik László, Módosítva: 2017-01-03 14:57:11 Tartalomjegyzék: 1. A munkabérelőleg elszámolásának gyakorlata 2. Adózás 3.

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

Tájékoztató A Látvány-csapatsport felajánlás útján történő támogatásának szabályairól

Tájékoztató A Látvány-csapatsport felajánlás útján történő támogatásának szabályairól A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény az országgyűlés által elfogadott, az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adóés Vámhivatalról

Részletesebben

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ Módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények

Részletesebben

Egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség január 1-jétől

Egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség január 1-jétől EHO 2011: egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2011-ben. Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terheli a munkáltatót, kifizetőt az általa magánszemélynek juttatott

Részletesebben

Szja bevallás a 2012-es évről

Szja bevallás a 2012-es évről Szja bevallás a 2012-es évről Önkéntes pénztári adójóváírás és önkéntes pénztári adóköteles kifizetés esetén 132. sor: Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett összeg utáni rendelkezési jogosultság

Részletesebben

Or«Ággyülés Hivatala. irornányszám :

Or«Ággyülés Hivatala. irornányszám : irornányszám : Or«Ággyülés Hivatala Érkezett : 2005 O KT 0 5. Országgyűlési Képviselő Módosító javaslat Dr. Szili Katalinnak az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A házszabály 94. (1)

Részletesebben

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a T/6768/18. szám ORSZÁCG Y 1J lyé 7 _ 1 Tr l. Érkezett: 2008 DEC 1 5. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k ajánlás a a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a

Részletesebben

Kamatjövedelmet terhelő adóról és egészségügyi hozzájárulásról szóló tájékoztató

Kamatjövedelmet terhelő adóról és egészségügyi hozzájárulásról szóló tájékoztató NN Biztosító Zrt. Kamatjövedelmet terhelő adóról és egészségügyi hozzájárulásról szóló tájékoztató Jelen tájékoztató célja, hogy az NN Biztosító Zrt. az élet-, baleset-, egészség-, nyugdíjbiztosításokhoz

Részletesebben

14,oC( C4. I. Fejezet A JÖVEDELEMADÓZÁST ÉRINTŐ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA. 1. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása

14,oC( C4. I. Fejezet A JÖVEDELEMADÓZÁST ÉRINTŐ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA. 1. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása ' ilés Hivatal a 14,oC( C4 í* t, :?Q14 ijcv 2 C. 2014. évi... törvény az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény

Részletesebben

Érkezett: 2015 DEC 0 8.

Érkezett: 2015 DEC 0 8. Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága i.3ciy:vi t 0' I O 1 a \P Érkezett: 2015 DEC 0 8. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t benyújtás a Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

Részletesebben

Az Országgy űlés. Számvevőszéki és költségvetés i bizottságának. vitájához

Az Országgy űlés. Számvevőszéki és költségvetés i bizottságának. vitájához URSZÁGGY ÜLÉS HIVATALA. T/1817/19. szám Érkezett: 2010 DEC 0 2. Az Országgy űlés Gazdasági és informatikai bizottságának Ifjúsági, szociális, családügy i és lakhatási bizottságána k Számvevőszéki és költségvetés

Részletesebben

Az adózással kapcsolatos szabályok Tájékoztató a személybiztosítási szerződéssel kapcsolatosan alkalmazandó adózási szabályokról

Az adózással kapcsolatos szabályok Tájékoztató a személybiztosítási szerződéssel kapcsolatosan alkalmazandó adózási szabályokról Az adózással kapcsolatos szabályok Tájékoztató a személybiztosítási szerződéssel kapcsolatosan alkalmazandó adózási szabályokról A tájékoztató az alábbi Általános Biztosítási Szabályzatok mellékletét képezi:

Részletesebben

a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről é s azzal összefüggő egyes adótörvények módosításáról *

a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről é s azzal összefüggő egyes adótörvények módosításáról * Országgyű lés Hivatal a lrománys7< I /~Z 6g p ( 2014. évi törvény Érkezett : 2014 J ul 0 9. a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről é s azzal összefüggő egyes

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: WSTT3BRL0001

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: WSTT3BRL0001 Iromány száma: T/17776. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 16:08 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: WSTT3BRL0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CLIX. törvény - az általános közigazgatási rendtartásr 2. oldal A Tao. törvény lé

Magyar joganyagok évi CLIX. törvény - az általános közigazgatási rendtartásr 2. oldal A Tao. törvény lé Magyar joganyagok - 2017. évi CLIX. törvény - az általános közigazgatási rendtartásr 1. oldal 2017. évi CLIX. törvény az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő

Részletesebben

Tájékoztató a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerében 2015. január 1-től bekövetkezett változásokról

Tájékoztató a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerében 2015. január 1-től bekövetkezett változásokról Tájékoztató a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerében 2015. január 1-től bekövetkezett változásokról I. Jogszabályi háttér A társasági adó kedvezményezett célokra történő felajánlásának szabályai

Részletesebben

Tájékoztató. a kifizető (munkáltató) által magánszemély Biztosítottra kötött BEST DOCTORS

Tájékoztató. a kifizető (munkáltató) által magánszemély Biztosítottra kötött BEST DOCTORS Tájékoztató a kifizető (munkáltató) által magánszemély Biztosítottra kötött BEST DOCTORS Csoportos Egészségbiztosításra és (Euró Alapú) Kiegészítő Egészségbiztosításra vonatkozó, 2012-ben hatályos adózási,

Részletesebben

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben - ADÓBEVALLÁS 2014 - Adó 2014 - Adó 1 sz EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben, EHO (egészségügyi hozzájárulás) fizetési kötelezettség

Részletesebben

Hatályos: január 1-jétől. Adózási tájékoztató

Hatályos: január 1-jétől. Adózási tájékoztató Hatályos: 2017. január 1-jétől Adózási tájékoztató Jelen adózási tájékoztató összefoglalja az élet-, baleset-, és betegségbiztosításokra, valamint a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó hatályos adózási szabályokat.

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2018.

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2018. Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2018. Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi

Részletesebben

1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról

1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról Az egészségügyi szolgáltatásokra szolidaritási elv alapján jogosultak ellátásai pénzügyi fedezetének biztosítása és az arányos közteherviselés elvének

Részletesebben

Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról

Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról A 2013. április 18-án kihirdetett, az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól

Részletesebben

A látvány-csapatsport támogatásának módjai a Tao. tv. alapján. dr. Németh Nóra február 12.

A látvány-csapatsport támogatásának módjai a Tao. tv. alapján. dr. Németh Nóra február 12. A látvány-csapatsport támogatásának módjai a Tao. tv. alapján dr. Németh Nóra 2018. február 12. 1 A támogatási rendszerek 2015-től kezdve a két támogatási rendszer párhuzamosan működik egymás mellett,

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

I. Fejezet: A jövedelemadózást érintő törvények módosítása

I. Fejezet: A jövedelemadózást érintő törvények módosítása 2013. évi CC. törvény az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról A törvényt az Országgyűlés a 2013.

Részletesebben

T/12792. számú. törvényjavaslat

T/12792. számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/12792. számú törvényjavaslat az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról Előadó:

Részletesebben

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I.

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I. A minimum járulék-alap I. A járulék és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség várható változásai 2007. január 1-jétől 2006. december 15. A munkaviszonyban álló biztosított foglalkoztatója a társadalombiztosítási

Részletesebben

T/7028/29., Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlása

T/7028/29., Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlása T/7028/29., ORSZÁGGY Ü LÉS HIVATALA Érkezett : 2012 JuN 0 4. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának ajánlása az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló T/7028.

Részletesebben

Lrltivzett : 2,2441 T, Q 7. m ó d o s í t ó j a v a s l a t o t. 1. A törvényjavaslat 29. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul :

Lrltivzett : 2,2441 T, Q 7. m ó d o s í t ó j a v a s l a t o t. 1. A törvényjavaslat 29. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul : 1 CO,0 Az Országgyűlé s Egészségügyi bizottsága Lrltivzett : 2,2441 T, Q 7. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Bizottsági módosító iavasla t Helybe n Tisztelt Elnök Úr! A megváltozott munkaképesség

Részletesebben

Útmutató. az SZJA- bevalláshoz

Útmutató. az SZJA- bevalláshoz Útmutató az SZJA- bevalláshoz Utmutató A magánszemély által értékpapír-kölcsönzés díjaként megszerzett összeg egésze jövedelemnek minõsül. Az értékpapír-kölcsönzésbõl származó jövedelem után az adó mértéke

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ CSALÁDI KEDVEZMÉNY 2015 A családi kedvezmény összege kedvezményezett eltartottanként és havonta Egy és két eltartott esetén 62 500 Ft Három és több eltartott esetén 206 250 Ft. 2015.

Részletesebben

Családi járulékkedvezmény 2014

Családi járulékkedvezmény 2014 Családi járulékkedvezmény 2014 NAV tájékoztató Ha Ön igényli, hogy a munkáltatója az Ön járandóságaiból a családi kedvezmény figyelembe vételével vonja le az adóelőleget, ezt a nyilatkozatot két példányban

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

Hatályos: 2015. január 1-jétől. Adózási tájékoztató

Hatályos: 2015. január 1-jétől. Adózási tájékoztató Hatályos: 2015. január 1-jétől Adózási tájékoztató Jelen adózási tájékoztató összefoglalja az élet-, baleset-, és betegségbiztosításokra, valamint a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó hatályos adózási szabályokat.

Részletesebben

Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik.

Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik. A személyi jövedelemadó változásai 2019-től Családi kedvezmény A családi kedvezmény - az eltartottak lélekszámától függően - kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként: -egy eltartott

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 2014 2013. december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit Családi járulékkedvezmény Jogosultak: Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított, és a családi

Részletesebben

T/2940. számú. törvényjavaslat

T/2940. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/2940. számú törvényjavaslat az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezmények megalkotásáról és az Alap létrehozásával kapcsolatos

Részletesebben

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont] Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - BÉRKALKULÁTOR 2018 - Nettó bér Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,

Részletesebben

Adózási tudnivalók (2008.) a ChinaMAX életbiztosítási szerződéshez

Adózási tudnivalók (2008.) a ChinaMAX életbiztosítási szerződéshez Adózási tudnivalók (2008.) a ChinaMAX életbiztosítási szerződéshez I. Magánszemély által kötött ChinaMAX szerződés Szja*: A magánszemély által kötött életbiztosítás díját a szerződő magánszemély adózott

Részletesebben

Az előadás képei letölthetőek:

Az előadás képei letölthetőek: Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások Biztosítási díjak adózása 2015 Budapest, 2014. december 15. Előadó: Vadász Iván alelnök Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások Biztosítási

Részletesebben

Adózási tájékoztató 2019.

Adózási tájékoztató 2019. Adózási tájékoztató 2019. Felhívjuk kedves ügyfelünk figyelmét, hogy jelen adózási tájékoztató kizárólag tájékoztató jelleggel jött létre, így sem adótanácsadásnak, sem hivatalos jogértelmezésnek nem minősül,

Részletesebben

A látvány-csapatsport támogatásának módjai a Tao. tv. alapján. dr. Németh Nóra március 1.

A látvány-csapatsport támogatásának módjai a Tao. tv. alapján. dr. Németh Nóra március 1. A látvány-csapatsport támogatásának módjai a Tao. tv. alapján dr. Németh Nóra 2017. március 1. 1 A támogatási rendszerek 2015-től kezdve a két támogatási rendszer párhuzamosan működik egymás mellett, az

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ ADÓTÖRVÉNYEK 2015. SZJA 2015. január 21. Előadó: 14 50-16 20 Dr. Andrási Jánosné osztályvezető NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ CSALÁDI KEDVEZMÉNY 2015 A családi kedvezmény

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ CSALÁDI JÁRULÉKKEDVEZMÉNY KATA 2014. Dr. Andrási Jánosné NAV Központi Hivatal

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ CSALÁDI JÁRULÉKKEDVEZMÉNY KATA 2014. Dr. Andrási Jánosné NAV Központi Hivatal SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ CSALÁDI JÁRULÉKKEDVEZMÉNY KATA 2014 Dr. Andrási Jánosné NAV Központi Hivatal Nyugdíjbiztosítási szerződés utáni rendelkezési jogosultság A nyugdíjbiztosítási szerződés (fogalmát az

Részletesebben

Vállalkozásokat érintő változások

Vállalkozásokat érintő változások Vállalkozásokat érintő változások 1 Személyi jövedelemadó Egyéni vállalkozás: Veszteség elszámolási korlátozása: a veszteség csak a következő 5 adóévben határolható el. Átmeneti szabályok. A minimum jövedelemre

Részletesebben

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető CAFETERIA 2017 Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető A cafeteria szerepe a személyi jövedelemadóban A cafeteria adózás szempontjából nem önálló juttatási jogcím. Szerepe a személyi jövedelemadóban

Részletesebben

Cafetéria Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla évente Ft-ig. - Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámla évente 225.

Cafetéria Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla évente Ft-ig. - Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámla évente 225. Cafetéria 2019 Adómentes juttatások: A 2018-ban használt az óvoda, bölcsődei szolgáltatás térítése marad az adómentes kategóriában. Ennél a juttatásnál újdonság lesz 2019-re, hogy nem csak a munkáltató,

Részletesebben

Módosító javaslat A szociális igazgatásról és szociális [ellátásról]ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása

Módosító javaslat A szociális igazgatásról és szociális [ellátásról]ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása Iromány száma: T/15558/4. Benyújtás dátuma: 2017-05-18 15:18 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 5GWVLWZC0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Varga Gábor (Fidesz) Jogszabályi

Részletesebben

A Személyi JövedelemadJ vedelemadó változásai 2013 Szatmári László Egykulcsos adórendszer Megszűnik az adóalap-kiegészítés Tényleges 16 %-os adókulcs Egyszerűbb adóelőleg, adónyilatkozat 2 Külföldiek ldiek

Részletesebben

I. Személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása (a 2013. évi CC. törvény alapján)

I. Személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása (a 2013. évi CC. törvény alapján) I. Szja.mód.doc. 2013.12.16. I. Személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása (a 2013. évi CC. törvény alapján) A módosítások legfontosabb része a családi kedvezmény érvényesítésének

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL Egységes szerkezetben: 2010. december 13. A 2011. január 1-jétől hatályos szöveg. 2 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Az adó célja Az adóbevezetésének célja a költségvetés pénzeszközeinek a kiegészítése, működési feladatokhoz szükséges pénzügyi fedezet biztosítása.

Az adó célja Az adóbevezetésének célja a költségvetés pénzeszközeinek a kiegészítése, működési feladatokhoz szükséges pénzügyi fedezet biztosítása. TOKORCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVSELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (Xll.1.) RENDELETE az iparűzési adóról (egységes szerkezetben a 25/2009.(XII.22.), 1/2011.(II.03.) rendelettel) Tokorcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete/

Részletesebben

Az Országgyűlés. ajánlás a

Az Országgyűlés. ajánlás a ORSZÁGG ' LE2 11VATAL A T/10238/8. szám Érkezett : 2013 HARC 1 8. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési Fogyasztóvédelmi Sport- és turizmus- Gazdasági és informatikai ajánlás a az adó- és egyéb

Részletesebben

Adó Hírlevél SZJA bevallás 2014

Adó Hírlevél SZJA bevallás 2014 Adó Hírlevél SZJA bevallás 2014 2014. április Magánszemélyek adóbevallása 2014 Belföldi illetőségű magánszemélyeknek a teljes jövedelmük után, míg a nem belföldi illetőségű magánszemélyeknek a Magyarországon

Részletesebben

ADÓIGAZOLÁS A ÉVI ÖNKÉNTES NYUGDíJPÉNZTÁRI BEFIZETÉSEKRŐL

ADÓIGAZOLÁS A ÉVI ÖNKÉNTES NYUGDíJPÉNZTÁRI BEFIZETÉSEKRŐL Powered by TCPDF (www.tcpdf.org) Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár 1135 Budapest, Aba u. 4. Postacím: 1397 Budapest, Pf.: 528 Telefon: (1) 329-6651, (1) 329-7010, (30) 749-9980 Fax: (1) 288-0448

Részletesebben

III. A társasági adó változásai. 2014.10.12. Szilágyi Miklósné 1

III. A társasági adó változásai. 2014.10.12. Szilágyi Miklósné 1 III. A társasági adó változásai 2014.10.12. Szilágyi Miklósné 1 1. Fogalmak változásai Bejelentett részesedés a bejelentett részesedés a belföldi jogszabályok alapján létrejött jogi személyben, jogi személyiséggel

Részletesebben

Társasági adó változások 2010-2011, 2013. 2010. november

Társasági adó változások 2010-2011, 2013. 2010. november Társasági adó változások 2010-2011, 2013 2010. november Adómérték A kedvezményes 10 %-os adókulcs változása 2010- ben átmenettel, új 29/K és 29/L -ok 2011-től minden adózóra 500 millió forint adóalapig

Részletesebben

T/5234. számú. törvényjavaslat. egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról

T/5234. számú. törvényjavaslat. egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/5234. számú törvényjavaslat egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról Előadó: Varga Mihály pénzügyminiszter Budapest, 2019. március 2019. évi törvény egyes pénzügyi tárgyú törvények

Részletesebben

I. Általános szabályok

I. Általános szabályok Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat 19/1995.(XII. 28.) Kt. számú rendelete A helyi adókról Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg A szöveg hatályos: 2004. január 1-től (Módosították: 12/1997.(VI.

Részletesebben

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról1 Az egészségügyi szolgáltatásokra szolidaritási elv alapján jogosultak ellátásai pénzügyi fedezetének biztosítása és az arányos közteherviselés elvének

Részletesebben

T/230. számú. törvényjavaslat. a házipénztár adóról

T/230. számú. törvényjavaslat. a házipénztár adóról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/230. számú törvényjavaslat Előadó: Dr. Veres János pénzügyminiszter Budapest, 2006. június 2 2006. évi. törvény A készpénzforgalom visszaszorítása érdekében az Országgyűlés

Részletesebben

Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben)

Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben) Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben) Akasztó Község Képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban

Részletesebben

Adónaptár 2006. 2006. január

Adónaptár 2006. 2006. január Adónaptár 2006 2006. január jan. 12. jan. 15. (jan. 16.) jan. 20. az igazoláson szereplő, a kifizető által le nem vont adó, adóelőleg megfizetése a magánszemély, az egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő

Részletesebben

Biztosítási díjak adózása 2014

Biztosítási díjak adózása 2014 Biztosítási díjak adózása 2014 Előadó: Vadász Iván Budapest, 2014. október 7. 1 Az előadás képei és a cikk letölthetőek: www.adokamara.hu 2 Költség a biztosítás díja [Tao törvény 3. sz. mell. B) 8. ] ha

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi adókról szóló többször módosított

Részletesebben

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek ADÓZÁS I.

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek ADÓZÁS I. Kedvezmények, külön adózó jövedelmek Hol tartunk Az SZJA jellemzői A törvény alanyi hatálya A bevallási kötelezettség A jövedelemadó általános sémája Jövedelmek csoportosítása Összevonás alá eső jövedelmek

Részletesebben

SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 2013.10.02. Családi kedvezmény:

SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 2013.10.02. Családi kedvezmény: Egykulcsos rendszer: Megszűnt az adóalap-kiegészítés: 2.424.000 Ft felett sem kell szuperbruttósítani. A 78 %-os szabály marad. Tényleges 16 %-os adókulcs. Egyszerűbb adóelőleg, adónyilatkozat. Családi

Részletesebben

V. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény módosítása (a évi CC. törvény alapján)

V. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény módosítása (a évi CC. törvény alapján) V. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosítása (a 2013. évi CC. törvény alapján) A társasági adótörvény módosítása a vállalkozási-gazdasági környezet kedvezőbbé tétele

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/7831) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/7831) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/7831) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára az államháztartás egyensúlyát

Részletesebben

részlete s vitájához

részlete s vitájához ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/1794/5. Érkezett : 2010 NOV 2 9. Az Országgy űlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának aj ánlás a az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról

Részletesebben

2014. évi változások a személyi jövedelemadóban és a kisadózó vállalkozások tételes adójában

2014. évi változások a személyi jövedelemadóban és a kisadózó vállalkozások tételes adójában 2014. évi változások a személyi jövedelemadóban és a kisadózó vállalkozások tételes adójában Családi kedvezmény érvényesítésének feltétele Adóelőleg-levonáshoz, bevalláshoz (munkáltatói adómegállapításhoz)

Részletesebben

ajánlás a részlete s vitájához I. KÖTET egyes adótörvények és azzal összefügg ő egyéb törvények módosításáról szóló T/4662. számú törvényjavaslat

ajánlás a részlete s vitájához I. KÖTET egyes adótörvények és azzal összefügg ő egyéb törvények módosításáról szóló T/4662. számú törvényjavaslat T/4662/117. szám ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA Érkezet' 2011 NOV O 4. Az Országgy ű lés Számvevőszéki és költségvetés i bizottságána k Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának Egészségügy i bizottságána

Részletesebben

T/9318/45. Az Országgyűlés. civil- és vallásügyi bizottságának. ajánlás a

T/9318/45. Az Országgyűlés. civil- és vallásügyi bizottságának. ajánlás a T/9318/45. ORSZÁGGYÜLÉS HIVATAL A Érkezett : 2009 JuN 29. Az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil-

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2013/10. Ecovis Holding Budapest

HÍRLEVÉL 2013/10. Ecovis Holding Budapest WWW.ECOVIS.HU WWW.ECOVIS.COM Tartalom HÓNAP témái: A személyi jövedelemadó és társasági adó 2014. évi várható változásai KÖZLÖNYfigyelő: A Magyar Közlönyben 2013.október hónapban (MK. 2013. évi 161. 2013.

Részletesebben

Változások a személyi jövedelemadóban (2008. január 1-jét követően)

Változások a személyi jövedelemadóban (2008. január 1-jét követően) Változások a személyi jövedelemadóban (2008. január 1-jét követően) 2008. január 1-jétől az étkeztetési szolgáltatások igénybevételére szóló utalványok havi adómentes értéke 10 000 forintról 12 000 forintra,

Részletesebben

T/127921. Tisztelt Elnök úr!

T/127921. Tisztelt Elnök úr! Magyarország Kormánya Zárószavazás előtti módosító javaslat Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben aig 4 T/127921 Érkezett : 2013 r«)v 1 G. Tisztelt Elnök úr! Az egyes adótörvények

Részletesebben

Kitöltési útmutató a 2015. évre kiállítandó Adatlaphoz, a magánszemély munkaviszonyának (tagsági viszonyának) megszűnésekor

Kitöltési útmutató a 2015. évre kiállítandó Adatlaphoz, a magánszemély munkaviszonyának (tagsági viszonyának) megszűnésekor Kitöltési útmutató a 2015. évre kiállítandó Adatlaphoz, a magánszemély munkaviszonyának (tagsági viszonyának) megszűnésekor Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 46. (5)

Részletesebben