ÉRDEKÉRVÉNYESÍTŐ SZERVEZETI STRATÉGIÁK. Lobbizás és a magyar lobbitörvény

Átírás

1 Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Levelező tagozat Public Relations szakirány ÉRDEKÉRVÉNYESÍTŐ SZERVEZETI STRATÉGIÁK Lobbizás és a magyar lobbitörvény Készítette: Kovács Róbert Budapest, 2006

2 TARTALOMJEGYZÉK 1. ELŐSZÓ A LOBBI FOGALMA POLITIKAI EREDETTÖRTÉNET TOVÁBBI DEFINÍCIÓK KIK A LOBBISTÁK? KLASSZIKUSAN ÉS TÁGAN ÉRTELMEZVE ŐK A LOBBISTÁK CÉLCSOPORTOK (STAKEHOLDERS) JÁTÉKELMÉLETI MODELL A CÉLCSOPORT MEGHATÁROZÁSÁNAK NEHÉZSÉGEI ESZKÖZÖK, TECHNIKÁK STARTÉGIA KIALAKÍTÁSA DIREKT LOBBI INDIREKT LOBBI TÖLCSÉR MODELL PÉNZ A LOBBIZÁS, A PUBLIC RELATIONS ÉS A PUBLIC AFFAIRS LOBBI MODELLEK AZ AMERIKAI MODELL A LOBBIZÁS EURÓPAI MODELLJEI LOBBI AZ EURÓPAI UNIÓBAN MINDENT A LOBBIZÁSÉRT UNIÓS ÉRDEKEK AZ UNIÓS LOBBIZÁS EGYSZEREGYE: AHOL ÉRDEMES LOBBIZNI LOBBIZÁS MAGYARORSZÁGON GYEREKCIPŐBEN A MAGYAR VEZETŐ LOBBIZIK CSAPÁSIRÁNYOK ÉRVÉNYESÍTETT ÉRDEKEK LOBBIZÁS ÉS KORRUPCIÓ KORRUPCIÓ - ELMÉLETILEG LOBBITÖRVÉNY ÉS ERDEMÉNYE AZ USA-BAN TÖRVÉNY NÉLKÜL EURÓPÁBAN ERKÖLCSILEG SZABÁLYOZVA ELFOGADTÁK A MAGYAR LOBBITÖRVÉNYT ELŐZMÉNYEK A GYANÚ ÁRNYÉKÁBAN ÍGY TERVEZETÉK A VÉGSŐ VÁLTOZAT Ők lobbizhatnak Akik nem lobbizhatnak Tájékoztatni kötelező Szankciók: SOKAN BÍRÁLJÁK A LOBBISTA BEFOLYÁSSAL ŰZÉRKEDIK?

3 12. VÉGSZÓ FELHASZNÁLT IRODALOM FELHASZNÁLT INTERNETES FORRÁSOK MELLÉKLETEK

4 1. ELŐSZÓ A magyar nyelvben az érdekérvényesítés fogalmát többé-kevésbé a lobbizással azonosítják. A lobbi 1 szó viszont sokféle értelemben van jelen a magyar nyelvben és a köztudatban. Sokan és sokféleképpen definiálták már. Konszenzust leginkább az egyes értelmezések összessége adhat. A lobbi szó hallatán sokak számára azonnal az uram-bátyám kapcsolatok, félhomályos hátsó helyiségekben zajló alkuk, nem egyszer maga a korrupció fogalma rajzolódik ki. Már maga a szó is rosszízű. Idegen, ismeretlen, kicsit fenyegető. Jó magyar fordítása sincs (érdekcsoport?), igei alakban különösen. Nem büszkélkedünk azzal, hogy ma lobbizni voltam, mert a szónak van egy erősen pejoratív mellékíze. [Rácz Gábor: A lobbizás lélektana (2005), És valóban. Lépten-nyomon beleütközünk a lobbi tevékenység hétköznapjainkban elterjedt használatával, ahogy a híradásokban, újságcikkekben az intézményesített érdekképviselet mellett sokszor a korrupció megbélyegzett szinonimjaként használják még azok is, akiknek lehetőségük lenne a lobbizás hátterével és pontos jelentésével megismerkedni. A lobbizás pontos meghatározása tehát a szokásos fogalmi tisztázáson túlmutató feladat, ezért az alábbiakban részletesen kitérek erre. Dolgozatom másik fő csapásiránya a februárjában szép csendben, különösebb sajtóvisszhang nélkül elfogadott Európában egyedülálló - magyar lobbi törvény előzményeinek ismertetése és kritikája. 2. A LOBBI FOGALMA Akkor hát mi a lobbi? Érdekképviselet, érdekkijárás, ügyintézés, közbenjárás, manipuláció, public relations, diplomácia, meggyőzés, vagy netán csak a kommunikáció egyik új formája? Kijárás, bejárás, vagy eljárás? [Topolánszky (2003):p.15] 1 Az angol szó magyar használatakor azonnal feltűnt a főnévi igenévvel képzett alak is, a lobbizni, ami azt jelzi, hogy a fogalom már beépült a magyar nyelvbe, ezért indokolt magyar i vel írt alak használata. 4

5 Mindegyik egy kicsit. A lobbi szó jelentése a latin lobium, monasztikus kápolna szóból ered. Mai jelentése várószoba, előszoba, előcsarnok, hall. A szó klasszikus értelmében a lényeg, hogy a lobbiban tartózkodó kiválasztott bár nem bennfentes, hiszen akkor nem kellene az előszobába várakozna, mégis rendelkezik egy fontos kiváltsággal: olyan helyen tartózkodhat, ahol a számára (és megbízója számára) fontos személyek kénytelenek áthaladni. Ez a szituáció, és ez a néhány másodperc adatik meg a lobbistának, hogy fontos érdekképviseleti akcióját röviden, célzottan vázolhassa, életbevágó információit közvetlenül elmondhassa, vagy inkább elhadarhassa a várva várt potentátnak. 2.1 POLITIKAI EREDETTÖRTÉNET Eredete az évi Magna Chartáig visszanyúlik. Az angol uralkodó, Földnélküli János, az itt lefektetett joganyagban engedélyezte, hogy Anglia bárói tiltakozhatnak minden olyan esetben, amikor jogaikat veszélyben érzik. Az 1776-os Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat megerősítette ezt a jogot. A lobbizással foglalkozók a mai napig az alkotmányra hivatkoznak az Egyesült Államokban, ha valaki kétségbe vonná azon jogukat, hogy legitim módon gyakorolhassák tevékenységüket. Nemes egyszerűséggel lobbinak hívják a Kongresszus előcsarnokát: azt a helyet, hol a különféle érdekcsoportok a döntéshozatal tényleges helyétől távol, de mégis az államhatalmat képviselő Capitoliumon belül várakozhatnak a kongresszusi képviselőkre és szenátorokra. A klasszikus definíció is ezt írja le. Eszerint: a lobbizás személyek, vagy csoportok kísérlete a törvényhozás befolyásolására, a törvényhozókra gyakorolt közvetlen nyomással. [Sándor-Vass (2002):p.21] Amint azt később kifejtem, Európában és Magyarországon is a lobbifogalom elveszítette ezt fajta a specifikus értelmezését. Magát a lobbizás szót először Angliában használták, a képviselőház előcsarnokában a törvényhozókra várakozó újságírókat jelölte. A szó modern jelentése azonban az Egyesült Államokhoz köthető, ahol már 1808-ban szerepel a szó a tizedik ciklus kongresszusi évkönyvében. Az ezt szabályozó törvényt Amerikában lobbitörvénynek nevezik hivatalosan. 5

6 A lobbizás eredendő lényegének szemléltetéséhez a demokratikus politikai rendszerek aspektusából is érdemes vizsgálódni. A politikatudományi enciklopédia a következőképpen definiálja a lobbizást: A fogalom az amerikai politikából származik, és eredetileg arra vonatkozott, ahogy a kongresszusi képviselőket a törvényhozási folyamat során igyekeztek befolyásolni. Nagy-Britanniában a XX. századtól kezdve kifejezetten a parlament befolyásolására irányuló hatások leírására használják. Napjainkra szélesebb értelmet nyert: elsősorban az érdekcsoportok tevékenységét jelöli, amelynek során a választott képviselőkön kívül a politikai pártok, a bürokrácia és egyéb köztestületek, sőt a média révén a közvélemény támogatását igyekeznek elnyerni. E tágabb jelentés egyben tükrözi a parlament visszaszorulását, és ezzel összefüggésben a végrehajtó hatalom erejének növekedését. [Vernon Bogdanor (2001):p.364] A pártok kora leáldozóban. A hagyományos értemben vett politikai pártrendszerek lassanként túlélik önmagukat, ránk köszönt a lobbik kora. A lobbirendszer a pártokéval ellentétben nem folyamatos, hanem időleges. Nem általános érdeklődésű, nem ideológiákra épül, hanem konkrét feladatok megoldását tűzi ki célul maga elé. Ám amint elérte célját feloszlatja önmagát és újjáalakul a következő cél elérésének megfelelő formában. A lobbirendszer egy dinamikus, gyorsan változó, növekvő gazdasági, kereskedelmi rendszer számára igazán megfelelő. Talán nem véletlen, hogy az Egyesült Államok alapító atyái a lobbikat preferálták az óhazából már jól ismert, sokszor bénító pártok helyett. A lobbi illik az amerikai gondolkodáshoz: végtelenül pragmatikus, csak az adott ügyre koncentrál, nem pedig a sokszor homályos fogalmakkal operáló, megfoghatatlan ideológiára. Az elnökválasztások időszakain kívül az amerikai pártok gyakorlatilag nem léteznek, szerepük minimális. Pontosabban csak arra szerveződnek, hogy négyévenként összefogva érvényesítsék érdekeiket, azaz győzelemre segítsék jelöltjüket. Ez a hozzáállás akár lehetne egy lobbiszervezeté is. A demokratikus politikai rendszerek legfőbb sajátossága, kritériuma a társadalom különböző rétegeinek megfelelő érdekképviselete. Csak akkor tudnak megvalósulni a demokrácia alapértékei, ha hatékonyan működik a képviseleti rendszer. Az emberek megkövetelik, hogy szerepet kapjanak az őket érintő döntések meghozatalában, ha másként nem úgy, hogy figyelembe veszik az érdekeiket. 6

7 A döntésekben való részvétel, illetve az érdekek érvényre juttatása azonban csak akkor lehetséges, ha álláspontjukat a döntéshozók tudomására képesek hozni. A kérdés az, hogy az adott politikai berendezkedés képes-e becsatornázni minden fontos társadalmi érdeket a döntéshozói folyamatba? A válasz természetesen nem. Már magának a képviseleti rendszernek a megléte sem evidencia. Hát még az ideális működése. Egy társadalomban kiváltképp a mai, gyorsan változó, formálódó társadalmakban oly sok érdek, törekvés, igény fogalmazódik meg mind az egyének, mind pedig a különböző tartósabb, vagy alkalmi csoportok részéről, hogy kizárható, hogy valamennyi fontos érdek megfelelően artikulálódhatna a különböző szintű döntések meghozatalánál. Sokszor még az érdekérvényesítő csatornákhoz hozzáférő, kiépítő csoportok is elégedetlenek érdekérvényesítő erejükkel, hatékonyságukkal. Amikor egy társadalmi csoport igényeit, követeléseit a politikai szférába lépve védi, vagy terjeszti, nyomásgyakorló csoporttá, s egyben politikai szereplővé válik, aki lobbizás révén artikulálja érdekeit. A szervezett lobbizók közvetlen kapcsolattal és tájékoztatással próbálják meggyőzni a döntéshozókat (törvényhozók, kormányzati köztisztviselők), hogy politikai tervezeteikbe vegyék fel a csoport kívánságait, az ennek megfelelő döntési alternatívát fogadják el, vagy a kedvezőtlent utasítsák el. [Sándor-Vass (2002)] Ez a tevékenység amennyiben a törvényes keretek között mozog, azaz nem alkalmaznak korrupciós eszközöket - kifejezetten értékes tevékenységnek tekinthető: a döntéshozók olyan közpolitikailag fontos közvetlen és hiteles információkhoz jutnak, amiket más módon nem, vagy csak nehezen szerezhetnek be. Az érdekcsoportok pedig a szokásos parlamenti képviseleti mechanizmusoknál jóval hatékonyabb érdekképviseleti lehetőségre tesznek szert. A lobbizás előnye, hogy garantálja az információ gyors és pontos eljutását a megfelelő döntéshozókhoz, miközben a hagyományos érdekérvényesítés hosszadalmas, bonyolult, és többnyire nagy információveszteséggel jár. A lobbizás legfőbb erőssége éppen a gyorsaság, amely a közvetlen kommunikációnak köszönhető. Minél rövidebb egy kommunikációs láncolat, annál gyorsabb az információáramlás és nagyobb annak hatékonysága. 7

8 2.2 TOVÁBBI DEFINÍCIÓK A nemzetközi szakirodalomban, amint a gyakorlatban is, a nyomást gyakorló csoportok, az érdek-képviseleti szervezetek és a hivatásos lobbista szervezetek lobbitevékenysége ma már összemosódik., állapítja meg a [Sándor-Vass (2002):p.19.] Ma még legtöbben az amerikai hagyományoknak megfelelő képet tartják lobbizásnak: azaz a hivatásos lobbista megbízás alapján jár el honorárium fejében. Elterjedt gyakorlat az is, hogy különféle érdekcsoportok saját maguk alkalmaznak egy érdekkijárással foglalkozó szakembert, aki ezt a munkát fő, vagy melléktevékenységként végzi. Van olyan eset is, amikor érdek-képviseleti szervezetek adnak lobbizási megbízást egy másik hivatásos külsős érdekkijárónak. Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a mai gyakorlatban már alig lehet egymástól elhatárolni a lobbizást, a lobbiszervezetet az egyéb érdekképviseletektől és általában az üzleti kommunikációtól. A lobbista fogalmának egy elterjedt változata, hogy..a lobbista egyfajta intézményesített érdekkommunikátor, akinek az a feladata, hogy a döntéshozó elé tárja a megbízója által képviselt álláspontot, véleményt. [Róna(2002):p.9] Az intézményesített jelző itt kiemelt fontossággal bír: a tevékenységet ez választja el a korrupciótól, ez által folyik nyilvánosan, törvény által szabályozott formák és keretek között. Lobbizásról tehát a korrupcióval ellentétben csak akkor beszélhetünk, ha adva vannak egy stabil és átlátható érdekegyeztetési folyamat feltételei, amin egy letisztult döntéshozatali és érdek-képviseleti rendszer meglétét értjük. Más szóval a lobbizás a döntéshozatali folyamatot kiegészítő kommunikációs tevékenység, mely bármely stabil közjogi struktúrában diktatúrákban, demokráciákban egyaránt jelen lehet..[róna (2002):p.10] A lobbizás komplex kommunikációs tevékenység, amely a törvényhozók és más jogalkotók, döntéshozók felé irányul, és amelynek során a lobbista információt közvetít a megbízói érdekek érvényesítése céljából. [Etikai kódex, Az Első Magyar Lobbi Szövetség ajánlása lobbisták számára, 8

9 Az érdekérvényesítés egyik kulcsszava a kölcsönös bizalom, nélküle az egész tevékenység nem életképes. A döntéshozó bízik a lobbistában, aki őszintén és következetesen tájékoztatja őt egy-egy esetben esetleges döntése szükségszerűségéről és következményeiről. A lobbista bízik a döntéshozóba, aki a felelőséggel tájékoztatja döntése lehetőségeiről, körülményeiről és annak hatásairól. Míg a klasszikus, angolszász értelemben vett lobbi a demokratikus politikai rendszer velejárójaként, elválaszthatatlan részeként határozza meg a tevékenységet, addig a lobbizás sokkal tágabban is megközelíthető. Bárki lobbizhat egy bizonyos ügyért, melyben hisz. Nem szűkül le a mozgástér az államigazgatás területeire, érdeket érvényesíteni, kijárni a társadalmi hierarchia teljes vertikumában lehetséges. A lobbizás tulajdonképpen egy globális forradalmat testesít meg, melynek egyik lényeges célja, hogy a kisemberek is szóhoz juthassanak. [Topolánszky (2003):p.17.] A tágan értelmezett lobbizás végül is nem más, mint a meggyőzés szinonimája. Nem csak egy iparági érdeket képviselő törvénymódosítás elérését, hanem akár az udvarlást is lobbizásnak tekinthetjük. Utóbbinál azt az érdekünket kell például képviselni, hogy a döntéshozó számunkra kedvező döntést hozzon, és jöjjön el velünk moziba. Az ilyen módon kitágított lobbizás fogalom tulajdonképpen az emberi élet minden mozzanatát és területét érinti. Eszerint azt is mondhatnánk, az életünk egy szüntelen lobbizás. Az érvényesülésért folyamatosan lobbiznunk kell. 3. KIK A LOBBISTÁK? 3.1 KLASSZIKUSAN ÉS TÁGAN ÉRTELMEZVE Tágan értelmezve - egyfajta érdekérvényesítő, komplex, tárgyalás központú kommunikációt nézve a lobbizást - könnyen beláthatjuk, hogy a lobbizás nem éppen egy új keletű tevékenység. 9

10 A lobbizás művészete egyidős lehet az emberiséggel. Hatásukat tekintve a két igencsak sikeresebb lobbista volt például Szókratész és Jézus. Bár nem megrendelésre dolgoztak, amennyiben Jézus esetében Istent nem tekintjük megrendelőnek, mégis a mai napig él hatásuk, érdekkijáró képességük, meggyőző erejük akkora volt, hogy kétezer év után is rengeteg követőjük akad. [Topolánszky (2003):p.20.] A klasszikus lobbista Csupán abban különbözik a diplomatától, hogy a politikusok és a gazdasági szféra között tolmácsol, "gazdasági nyelvről fordít politikaira, és vissza"( dr. Szűcs Ervin - GJW Weber Shandwick nemzetközi politikai és kommunikációs tanácsadó cég magyarországi irodájának ügyvezető igazgatója, [Déri, Pitrolffy, Szabó: Profi lobbi (2004), ŐK A LOBBISTÁK Mivel a politikai képviseleti rendszer nem képes minden felmerülő társadalmi (csoportos) érdek érvényesítését kielégíteni, külön szakmává fejlődött a lobbizás. Az Egyesült Államokban (lásd a 7.1 fejezetet) elterjedt módon Magyarországon kevésbé, de jelen vannak már az önállóan működő lobbisták, valamint erre a tevékenységre szakosodott lobbicégek. Idehaza a szűkös kereslet miatt a szakmát néhány jolly joker, az érdekérvényesítés minden területével foglalkozó ügynökség képviseli. A gyenge kereslet miatt az ügynökségek nem engedhetik meg maguknak egyetlen megbízás elutasítását sem, ez pedig nyilvánvalóan csak a speciális, elmélyült szakértelem rovására történhet csak meg. Ezzel szemben az Egyesült Államokban olyannyira specializálódott a 20. század végére az érdekérvényesítés, hogy gyakorlatilag a társadalom minden tagját képvisel valamilyen egyesület. A szakosodás azonban speciális ismerteket igényel, megjelentek a lobbiügynökségek, amelyek állandóan változó ügyfélkörrel dolgoznak. Kibérelhető puskaként Gun for hire - annak az ügyfélnek vállalják el érdekérvényesítési ügyét, aki többet fizet. Közöttük is van némi specializáció, vannak az igazságszolgáltatásra, vannak telekommunikációra, vagy éppen környezetvédelemre szakosodott ügynökség. Hazánkban gyakorlatilag hiányzik a politikusból lett lobbista. Ennek okaihoz nemcsak a hagyományok nélküli lobbizás, hanem a politikusi szakma erősen negatív megítélése is jelentősen hozzájárul. 10

11 Részben a politikai kultúra kiforratlansága (a korrupció lehetősége és a gyanúja állandóan ott lebeg a politikusból lett lobbista feje felett), más részről régiónkra főleg etatista (az állam hangsúlyosabb az egyénnel szemben) hagyományok is hozzájárulnak, hogy nem létezik a politikusból lett lobbista. Magyarországon még nem alakult ki stabil politikai elit, az időről időre újra megválasztott politikusok ugyan vannak, ám minden egyes kormányzati ciklusban - a változó választói preferenciákhoz való alkalmazkodás miatt - rengeteg új képviselő kerül a parlamentbe. Ez a változékonyság, bizonytalanság pedig nem kedvez a lobbistának, aki nem szívesen invesztál bizonytalan pozíciójú politikusba, vagy döntéshozóba. Másrészről a politikusok is a sorstól kapott négy évet főleg egzisztenciálisan akarják minél jobban kihasználni. Ki vannak szolgáltatva pártjuknak, ezért önös érdekeiket helyezik előtérben, ami pedig éppen ellentétes a távlatos gondolkodással, a hatékony érdekképviselettel, a lobbizással. Amíg idehaza a politikai hangulat kevésbé toleráns a bukottak (a meg nem választottak) iránt, addig az Egyesült Államokban az újra nem választott képviselő nem szenved politikai halált. Benne marad a rendszerben, a kormányzati tudását, kapcsolatait lobbizással kamatoztatja a legkülönfélébb érdekcsoportok számára, általában óriási honoráriumok fejében. [Róna (2002)] A legelterjedtebb hazai szakmai csoportot, az úgynevezett amatőr lobbisták alkotják. Ők azok, akik anyagi, vagy egyéb megfontolásokból mellőzik a hivatásosokat, és maguk próbálkoznak üzeneteik eljuttatásával. Számtalanszor hallhatjuk a médiában, amint környezetvédelmi, emberi jogi, mezőgazdasági vagy más csoportok saját figyelemfelkeltő akcióikkal érik el, hogy a megfelelő politikai döntéshozók felfigyeljenek rájuk. Magyarországon ráadásul előnyben vannak a hivatásos jolly jokerekkel szemben, hiszen a szakmai csoportosulások otthonosabban mozognak a saját területükön, érdekeiket, követeléseiket, igényeiket is jóval hitelesebben, pontosabban képesek artikulálni. Hátrányuk viszont, hogy a hivatásosoknál kevésbé járatosak a politikai intézmények sajátos világában, kevésbé ismerik, látják át a politikai erőviszonyokat, a döntéshozatali mechanizmusok sokszor szövevényes világát. Általában elmondható, hogy a lobbizás iránti igény általános, a társadalmi gyökerei szerteágazóak, a közhiedelemmel ellentétben nem szűkíthető le pusztán az üzleti szférára. 11

12 Gyakorlatilag minden olyan társadalmi csoport foglakozik ezzel a tevékenységgel, ahol jelentkezik a gyors és hatékony kommunikáció iránti igény. Az üzleti érdekérvényesítés mellett legalább olyan elterjedt a társadalmi rétegérdekekért végzett lobbizás. A politikai nyomásgyakorlás általában a periféria felől a döntéshozó centrum felé irányul. Ám sokszor a különböző döntéshozó szerveknek is érdekében áll lobbizni. Idehaza minden minisztériumban van egy úgynevezett parlamenti iroda, amelynek feladata, hogy a parlamenti képviselőket tájékoztassa a kormányzati szervezetek jogalkotási terveiről, állásásról. Fordított esetek is előfordulnak. A magyar parlamenti rendszerben a parlamenti bizottságok csak korlátozottan tudják befolyásolni a kormány felől érkező javaslatokat. Egy szakbizottság elnöke csak formális úton, a kormánypártok frakcióiban, a szakminisztériumban lévő személyes kapcsolatain keresztül tudja álláspontját érvényesíteni. A bizottságok információkérése, vagy információ szolgáltatása egyfajta lobbizási formának tekinthető. Az érdekeket (véleményt, álláspontot) nyilván a kérés megfogalmazása, vagy a információ milyensége tartalmazza. Végül, de nyilván nem utolsó sorban, megemlítendő a pártok lobbizása. Az Egyesült Államokban a legnagyobb lobbisták közé tartoznak a pártok. Elég csak azokra az óriási, több száz millió dolláros hozzájárulásokra gondolni, amellyel a kampányt segítik, vagy választókat toboroznak. Vagy ott van az elektori rendszer, ahol a pártok által állított elnökjelöltek közül ezek az elektorok választanak. Az elnökséghez nemcsak a választók, de a párt aktivistáinak kegyeit is meg kell szerezni. Magyarországon ehhez némileg hasonlót lehet látni a Magyar Szocialista Párt berkein belül. Persze csak annyiban, hogy a gyakori pártelnök váltás és a viszonylag gyakran változó miniszterelnök-jelölt kiválasztását többnyire a platformok és fórumok élénk pártbelharcok előzik meg. [Róna (2002)] 4. CÉLCSOPORTOK (STAKEHOLDERS) Ahogy a lobbisták rendkívül sokszínűen jelennek meg, úgy a lobbizás alanyai, célcsoportjai is meglehetősen összetett csoportot alkotnak. 12

13 Általánosan megfogalmazva ők azok a személyek, vagy csoportok, akik döntéshozói pozícióban vannak, illetve képesen befolyásolni a döntéseket. A hivatásszerű érdekérvényesítést a politikai intézmények összetett rendszere hívta életre Amíg korábban egy döntés meghozatalához elég volt a fejedelmet, vagy a királyt vagy a legfelsőbb vezetőt meggyőzni, ma már rengeteg bizottság, minisztérium, képviselő és szervezet jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy szándékainknak megfelelő döntések szülessenek. Az, hogy ki a meggyőzni kívánt alany két tényezőtől függ: az adott politikai rendszer, a joghatóság struktúrájától, és az adott téma által meghatározott körülményektől. Az Egyesült Államokban a célcsoportok természetesen a Capitoliumban vannak, itt működik az ország jogalkotási centruma. A lobbisták főleg a képviselőket környékezik meg. De korántsem kizárólag őket. Más döntéshozatali szinteken, a pártoknál, valamint az adminisztrációban is teljes erőbedobással folyik a lobbizás. Amíg az Egyesült Államokban egy törvényjavaslat általában óriási változásokon megy keresztül, míg elfogadják, addig Magyarországon erős túlsúlyban vannak a kormány által beterjesztett és alig változó törvényjavaslatok. A hazai képviselők erősen függenek a pártjaiktól, a parlamenti intézmények mozgástere pedig visszafogott, ezért a magyar jogalkotási folyamatban a mindenkori végrehajtó hatalom szerepe jóval meghatározóbb, mint az Amerikában. Az érdekérvényesítés nagyban függ a parlamenti struktúrától, a kormány és a parlament viszonyától, a döntéseket befolyásolni képes intézmények és személyek számától. Tapasztalatként kijelenthető: minél több jogosítvánnyal rendelkezik egy ország törvényhozása, annál jellemzőbb, hogy a lobbisták célszemélyei között parlamenti képviselők szerepelnek. Fordítva is érvényes a megállapítás: minél kevesebb jogosítvánnyal rendelkezik egy adott parlament, annál kisebb a jelentősége a parlamenti lobbizásnak. Utóbbi esetben a lobbisták a tényleges döntéshozót keresik meg, azaz idehaza inkább a kormányzati körökben próbálkoznak. A jogalkotást és ezzel párhuzamosan a lobbi célcsoportjait - alapvetően három tényező határozza meg: az első a képviselők önállósága. Ha ez nincs, akkor a parlament nem ellensúlya a kormánynak. 13

14 A döntéseket meghatározó, mindenek felett álló pártfegyelem miatt egy képviselő csak a kormány bábjaként szavazhat. A kormányzó pártok a többség birtokában gyakorlatilag bármit keresztül tudnak vinni a Parlamenten. Magyarországon sajnálatos módon számos jel mutat a képviselők korlátozott önállóságára. Egész ciklusok telnek el javaslatok, ügyek szisztematikus leszavazásával, függetlenül az adott javaslat, ügy súlyától, annak megfelelően, hogy ki melyik oldalon áll. Plasztikus példa erre Szabadi Béla esete, akinek kétes ügyleteit firtató és vizsgálatokat sürgető ellenzéki kérdéseket folyamatosan leszavazták, hogy aztán 2002-ben, egy megváltozott belpolitikai felállásban kormány és ellenzék kéz a kézben hasonlóan lássa a történteket. Ennek következtében 2002-ben le is tartóztatták a korábban pénzügyi zseninek is titulált kisgazda képviselőt. [Róna (2002)] A második tényező: a parlamenti bizottságok törvényhozói jogosítványai. Ez nálunk csak korlátozottan létezik, leginkább egyfajta véleményezési jogkörről lehet beszélni. A harmadik: kik és milyen jogokkal vesznek részt a jogalkotásban? Magyarországon egykamarás, Parlamenti törvényhozás van. Az Egyesült Államokban kétkamarás (Képviselőház, Szenátus), sőt a mindenkori amerikai elnök vétóval is rendelkezik. Nálunk a köztársasági elnöknek is van ilyen joga, de csak erősen korlátozott módon, ami leginkább egy-egy törvényjavaslat alkotmánybírósági kontroll alá vételben szokott megnyilvánulni. 4.1 JÁTÉKELMÉLETI MODELL A hazai viszonyokat jellemző erős végrehajtóhatalmat, és erős frakció-, illetve pártfegyelmet alátámasztja Diermeir & Myerson erről szóló játékelméleti modellje 2. [Róna (2002):p.25.] A matematikai modell az érdekérvényesítés célcsoportjait vizsgálja a parlament struktúrájának, kormányzat és parlament viszonyának, valamint egyéb döntésbefolyásoló intézményeknek, személyeknek függvényében. 2 Eredeti forrás: Daniel Diermeier Roger B. Myerson: Bicameralism and its Consequences for the Internal Organization of Legislatures, American Economic Review, vol. 89:

15 A felvázolt modellben két egymással versengő lobbista próbálja meggyőzni igazáról a (a körülményeket tekintve valószínű amerikai) jogalkotót. Egyikük a törvényjavaslat elfogadását szeretné megakadályozni, a másik az elfogadásért harcol. A meggyőzésért fizetnek is. Nem vesztegetnek, hanem hozzájárulnak a kampányhoz, vagy a mandátum lejárása utánra zsíros állásokat, klubtagságot ígérnek. Mivel a játékosok racionálisak, ezért előnyüket maximalizálni szeretnék. A szerzők feltételezik, hogy oly módon próbálják befolyásolni intézményeiket, hogy adott körülmények között a legjobban járjanak. A játék középpontjában parlamenti intézmények, más szóval küszöbök állnak. Ezeket a törvényhozás azért állítja fel, hogy a lehető legtöbb bevételt tudja beszedni a lobbistáktól. Ilyen küszöb lehet például a bizottságok vétójoga, a bizottsági elnök mérlegelési joga, a parlamenti elnök, a házbizottság napirendre tételi joga, illetve annak mérlegelése, hogy az adott jogszabály elfogadása kétharmados, vagy egyszerű többségi stb. A parlament ezekkel az akadályokkal egyszerűen szabályozhatja a lobbistáktól származó bevétel nagyságát. Persze a lobbisták ugyanúgy mérlegelnek: megéri-e nekik, hogy leküzdjék ezeket az akadályokat, vagy más, kerülő úton próbálkozzanak. A parlamentnek is bonyolult dilemmát kell feloldania, amikor létrehozza intézményi struktúráját és annak működését: nem lehet túl mohó sem, viszont az előnye maximalizálására törekszik rendületlenül. A szerzők bonyolult matematikai eljárásokon keresztül jutottak következtetéseikre. Ezek a következők: a törvényhozás által felállított küszöbök száma a teljes jogalkotási folyamat vétópontjainak számával arányosan nő, illetve csökken. Azaz a modell egy egykamarás parlament esetében csak gyenge belső küszöbök felállítását jósolja. Ez központosított parlamentet, erős pártfegyelmet, egyfajta szavazógépet jelent. Ahogy Magyarországon is tapasztaljuk. A döntések alapvetően pártkörökben születnek, a lobbisták célpontjai is ehhez igazodnak. A mostani alkotmányos struktúrában a kormányzó pártok akaratával szemben gyakorlatilag lehetetlen bármilyen döntést érvényre juttatni. Ha egy elnöki vétó is belekerül a rendszerbe, azaz még egy küszöb is megjelenik, rögtön változik a végeredmény: a képviselők függetlenebbek, a pártfegyelem gyenge, egyszerű szótöbbséggel hozzák döntéseiket. 15

16 Két azonos jogokkal rendelkező képviselőház (kettő küszöb), mindezt megfejelve egy feltételes vétóval rendelkező elnökkel (még egy küszöb), eljutunk az Egyesült Államok példájához, ahol a képviselőket nagy függetlenség jellemzi, és ahol a pártfegyelmet, a többszöri próbálkozások ellenére sem lehetett megerősíteni. Viszont a kongresszusi bizottságok talán a világ legerősebb parlamenti testületei, amelyek sok helyen képesek beleavatkozni a törvényhozás folyamatába. Itt a lobbisták a végrehajtó hatalom képviselőin kívül a kongresszusi bizottságoknál, az egyéni képviselőknél és a választási ciklusok között elég laza szervezettségű pártalakulatoknál is jó eséllyel megpróbálhatják megbízóik, vagy saját érdekeit érvényesíteni. [Róna (2002)] 4.2 A CÉLCSOPORT MEGHATÁROZÁSÁNAK NEHÉZSÉGEI Dinamikusan fejlődő, gyorsan változó társadalmunkban a jogszabályok, törvények is egyre komplexebbé válnak. Előzetes hatásvizsgálatuk, az érintett érdekcsoportok szerepének szövevényes vizsgálata is egyre nehezebbé válik. Márpedig a célcsoportok pontos meghatározása, akárcsak más kommunikációs tevékenységeknél, a lobbizás esetén is kiemelkedő fontossággal bír. A döntéshozók azonban egyre nehezebben képesek a bonyolult, sokfelé elágazó igények pontos felmérésére, ezért az érintett érdekcsoportoknak maguknak kell artikulálni érdekeiket, ha nem akarják, hogy érdekeiket figyelmen kívül hagyják. Ahogy összetettebbé válnak a jogszabályok, úgy növekszik a döntéshozatalt közvetlenül, vagy közvetve befolyásolók száma is. Ezzel elvileg a lobbisták célpontjai is sokasodnak, elméletileg növelve a sikeres érdekérvényesítés lehetőségeit. Az alkotmányos berendezkedés (politikai rendszer) sajátosságai azonban erősen árnyalják ezt a képet. Jó példa erre a magyar politikai rendszer és a közelmúlt egyik nagyhatású törvénye, az Egységes Hírközlési Törvény. Ez a jogszabály egy egész iparág, sőt a fejlődést figyelembe véve több, csak részben összefüggő iparág (távközlés, internet) átfogó szabályozására hívták életre. 16

17 A jogszabály megalkotása először több minisztérium illetékes osztályain (akkor még önálló Közlekedési, Hírközlési, valamint a Vízügyi, a Gazdasági, a Környezetvédelmi, és az Igazságügyi Minisztérium) kezdődött el 1999-ben. A súlypont később átkerült az időközben hatalmi csúcs centrummá tett Miniszterelnöki Hivatalhoz, azon belül is az e célra felállított Informatikai Kormánybiztossághoz. A korábbi jogalkotó szakemberek háttérbe kerültek, miközben a kormánypárt tudatosan válogatva egyre több magánkézben lévő, külső alvállakozó szolgáltatásit vette igénybe, vonta be a kodifikációs szakaszba, meglehetősen átláthatatlanná, kaotikussá téve a döntésbefolyásolók körét. [Róna (2002)] A parlamentáris szakaszban egyszerre több bizottság is tárgyalta a törvény-tervezetet, igaz, amint az feljebb, a Diermeier-Myerson-féle modellben is láthattuk, a gyenge jogosítványok miatt a parlamenti képviselők és a bizottságok döntésbefolyásolási ereje elég korlátozott. Ebből pedig az következik, hogy az Egységes Hírközlési törvény megalkotásánál is legfőképpen a kormányzati akarat érvényesült, a közbülső érdekegyeztetések sokszor csak külsőségek szintjén mutatkozott meg, az ellenzéki módosító indítványokat is rendre leszavazták. A lobbisták célcsoportja tehát, függetlenül attól, hogy éppen hol áll a törvény-tervezet kodifikációja, nem kell, hogy változzon, mindössze egyetlen igazi politikai döntéshozó célcsoport lehetséges Magyarországon: a végrehajtó hatalom képviselői. Ők azok, akik érdemben meghatározhatják, hogy a jogalkotás folyamatába kik, kiknek az érdekei kerülhetnek. Más alkotmányos küszöbök bár elvileg léteznek, a politikai rendszer jellemzői miatt érdemi hatásuk csekély. Az is a kormányzati lobbizást erősíti, hogy idehaza a mindenkori kormányzat óriási megrendelőnek számít a piacon. Nincs akkora vállalat idehaza, amelyik olyan nagyságrendű források felett diszponálhatna megrendelőként, mint a kormány. A kormányzati ciklus lejárta miatt az egységes hírközlési törvény módosítását már a kormányra kerülő korábbi ellenzék idején fogadta el a Parlament 2003-ban. Új formába, új érdekek figyelembe vételével, már az új kormány az általa létrehozott szakmai minisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium fogadtatta el a jogszabályt. 17

18 Végső soron ez a nagy fontosságú törvény tette lehetővé a több évtizedes hazai távközlési monopólium megtörését, új szereplők megjelenését a rendkívül gyorsan változó infokommunikációs piacra. A monopolhelyzetben lévő nagyvállalatnak természetesen az amúgy is évekig húzódó törvény-alkotási folyamat lassítása volt a célja. Az általa kifejtett lobbi tevékenység ezt kívánta elérni. A mobiltávközlési piacon a jogalkotók messzemenően figyelembe vették új potenciális mobilszolgáltatók piacra lépését könnyítő érdekeit. Természetesen a már jelen lévő mobilszolgáltatók ezzel ellentétes érdekekkel rendelkeztek, de valójában lehetetlen egy piaci liberalizációt célul kitűző törvényben ezt érvényre juttatni. Nem lehetett azonban figyelmen kívül hagyni a fogyasztókat. A törvény kötelezi a távközlési szolgáltatókat, hogy alakítsák ki az egységes, egyetemes szolgáltatási csomagot, ami alapszolgáltatások nyomott áraival szegényebb társadalmi rétegek mobiltelefonhoz jutását segítette elő. Ezen érdekek érvényesítésének köszönhető többek között, hogy jelenleg Magyarország rendelkezik a világ egyik legnagyobb mobiltelefon-penetrációjával. 5. ESZKÖZÖK, TECHNIKÁK A klasszikus lobbizást módszertani szempontból a következőképpen lehet definiálni 3 : a kormányzati döntéshozókkal folytatott bármilyen kommunikáció a döntések befolyásolásának reményével. [Sándor-Vass (2002):p ] Ahogy bonyolultabbá váltak a jogszabályok és az érdekrendszerek, úgy változik a klasszikus lobbizás is. Régen elegendőnek bizonyult egy rátermett és tapasztalt személy az ügyek elintézésére. Ma már komoly szakmai háttérrel és erőforrássokkal rendelkező szervezetek tudnak csak eredményt elérni a kormányzati döntések tartalmának befolyásolásában. Igaz ezeknek a döntéseknek a kimenetele is sokkal nagyobb téteket érint. [Sándor-Vass (2002):p ] Tágabban szemlélve, de leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a lobbizás nem más, mint kerülőutakat levágva, közvetlenül döntéshozó tájékoztatása valamelyik érdekcsoport érdekeiről, érveiről, álláspontjáról. 3 Eredeti forrás: Thomas R. Dye and Harmon Ziegler: The Irony of Democracy. Theth edition. Wadsworth Publishing Conpany, o. 18

19 A feladat elvégzése azonban távolról sem ennyire egyszerű: az információt el lehet juttatni direkt, vagy indirekt módon, formálisan, informálisan. Az adott célnak és célcsoportnak megfelelően kell összeállítani az információkat, kidolgozni és a befogadóhoz, alkalomhoz, időponthoz igazítani az érvrendszert. A sikerhez mindezekből hatékony kombinációt kell összeállítani. Ez pedig egy meglehetősen komplex, magas szintű kommunikációs feladat. A kommunikációs eszköztár éppen forradalmát éli napjainkban. Ennek megfelelően a lobbizás eszközei és módszerei és nagy átalakuláson mennek keresztül, megjelentek az üzleti és közkommunikációs eszközök (személyes kommunikációs képességek fejlesztése, marketingeszközök, médiakampány). A tágan értelmezett lobbizást ma már alig lehet megkülönböztetni egy választási kampányoktól, vagy a reklámkampányoktól. A lobbizás kilépett a nemzeti keretekből is, az Európai Unió tagjaként Magyarországnak folyamatosan és komoly eszköztárral kell lobbiznia az uniós források megszerzéséért. A legújabb kutatások szerint ma a következő alapfeltételeket kell tudomásul venniük a lobbistáknak: - Az érdekcsoportok a politikai élet minden területén, bármelyik hatalmi ágban aktívak. - A környezet határozza meg a lobbizás eszköztárát, amelyben a lobbista mozog. Ha a célcsoport változik, változnak az eszközök is. - Az érdekcsoportok teljes mértékben pragmatikusak. Sokarcú stratégiát alkalmaznak: számukra a cél szentesíti az eszközöket. A leghatékonyabb érdekérvényesítéshez választanak módszereket. Ha kell kapcsolatot teremtenek, erősítenek meg, vagy számolnak fel annak megfelelően, mi a célszerűbb. A lobbisták állandó változásban élnek: amint változik az intézményi, jogszabályi környezet, változnak erőviszonyok, azonnal megváltoztatják prioritásaikat, stratégiájukat, taktikájukat. [Sándor-Vass (2002)] A lobbizás mindenek előtt tiszta, érthető kommunikáción alapszik. a (demokrácia) elsősorban egy olyan aktív, gyakorlati sportághoz hasonlítható, melynek célja, hogy egyengessük azon csapattársaink ügyét, akik cserébe a mi ügyeinket pártfogolják. [Topolánszky (2003):p.9.] 19

20 A lobbizás egyik legfontosabb eszköze a tárgyalás. Mégpedig azért mert bármit meg lehet tárgyalni. És tárgyalunk az élet minden területén, állandóan, nap, mint nap. Dr. Chester L. Karras, a világ legnagyobb tárgyalás-oktatási cégének alapítója és elnöke, a hatalmas Hughes Aircraft Company egykori vezető tárgyalója ebben a tömör mondatban fogalmazza meg a véleményét: Az üzleti életben nem azt kapjuk, amit megérdemlünk, hanem amit tárgyalással el tudunk érni. [Chester L. Karras (1998)] A lobbista alapvetően egyezkedik, érvel, alkut köt. Az ilyen helyzetekben három döntő tényező játszik szerepet: - információ: általában úgy érezzük, nekünk kevesebb van, mint tárgyalópartnerünknek. Ő többet tud rólunk és érdekeinkről, mint mi az övéről - idő, amiből soha sincs elegendő. Mintha tárgyaló partnerünket nem nyomasztanák úgy a határidők, mint minket - hatalom, aminek hiánya (vagy képzelt hiánya) igazán frusztráló tud lenni. [Topolánszky (2003)] "Egy profi lobbista simulékony, ugyanakkor kőkeményen végigvisz egy ügyet. Nem állja meg a helyét az, akinek nincs jó kommunikációs készsége, diplomáciai érzéke" - magyarázza Pintér Zsolt fejvadász. Szerinte az is fontos, hogyan ül le beszélgetni partnerével a lobbista, veszi elő a tollát, vagy nyitja ki a táskáját. Ezek mind megtervezett lépések. És lényeges az elegancia is, de nem árt a visszafogottság: a lobbistának nem szabad - mondjuk - több százezer forintos karórát viselnie, mert az ügyfél arra gondolhat, belőle akar még inkább meggazdagodni. "Legyen bizalomgerjesztő a megjelenése" - fűzi hozzá Makány Márta divattervező. Az érdekérvényesítő ugyanis a kapcsolataiból él, naponta köt új ismeretségeket. A találkozó sikerében komoly szerepe van a kinézetnek: a lobbistának hitelességet, megbízhatóságot kell sugároznia. Öltözéke mindig igazodik az alkalomhoz. [Déri, Pitrolffy, Szabó: Profi lobbi (2004), A lobbisták számára, ahogy más kommunikációs ágazatok szakemberei számára is, az első és legkézenfekvőbb módszer a döntést befolyásolók körének pontos meghatározása és a nekik szóló célirányos kommunikáció megszervezése. 20

21 A pontos nyomásgyakorláshoz ezen kívül meg kell tudni azt is, az adott érdekcsoportot, vagy céget a politikai mely területei érdeklik, tudnak-e róluk valamit a döntéshozók, ha igen, akkor milyen a megítélésük. Sokszor azonban sem a lobbista, sem pedig a megbízó nincs tisztában sem saját céljaival, sem pedig az adott politikai környezet lehetőségeivel. Ez részben érthető akkor, amikor egy cég profi lobbistát alkalmaz. A cég azért bízza az érdekérvényesítési feladatot külső személyre, mert nem rendelkezik a meggyőzéshez szükséges kapcsolatokkal és módszerekkel, a lobbista viszont nem ismeri az adott esetre vonatkozó speciális szakmai ismerteteket. Ezen problémák áthidalására szokták elkészíteni az ügyfél politikai profilját, valamint politikai auditálását. 5.1 STARTÉGIA KIALAKÍTÁSA A lobbizás stratégiája a következő elemekből épül fel: alapinformációk beszerezése, célok megfogalmazása, hálózat kiépítése, célcsoport-térkép készítés, végrehajtás és annak folyamatos korrekciója és hatáselemzés, értékelés. Alapvető feltétel, hogy a lobbista minden olyan információval rendelkezzen, amely az adott témakörben bármely szempontból fontos. A professzionális lobbista munkaidejének nagy részét tanulással, a képviselt üggyel, problémával, az ügyféllel, termékkel, szolgáltatással kapcsolatos ismeretszerzéssel tölti. Az információszerzés nyilvános adatbázisok használatával történik, ezek közül kiemelt fontosságú a sajtóarchívum, a különféle online források, a cégjegyzék, a szakmai szervezetek regiszterei vagy adott esetben akár a telefonkönyv. A lobbista nem nyomozó, így információszerzéshez operatív eszközöket nem használhat, olyan esetre azonban van példa, hogy az eredményes munka érdekében a tanácsadó magánnyomozó iroda segítségét is igényelte. Gazdasági ügyekben, versenyeztetési eljárásokban gyakori technika a versenytárs lehetséges mozgásterének, reakciójának modellezése. A lobbista kulcsszava a meggyőzés. Ehhez azonban szakszóval élve információs testközelbe kell jutni, azaz módot kell találni a hiteles és hatékony üzenet célbajutattására. 21

22 Az újságírókkal való együttélés szakmai kényszerből adódik ugyan, de minden érdekelt fél céljait szolgálja. A lobbiszakma-sajtó szimbiózisa és átjárhatósága ismert és elfogadott a világ minden országában. A végrehajtás eszközterve lényegében túlmutat a lobbista munkáján, lényeges szerepet a stratégia kialakításában, a kreatív ötletek pontos végrehajtásában és a folyamatok kommunikálásában játszik. A lobbiszakmában való sikeres szereplés nem elsősorban csapatmunka, azonban képzett munkatársakra, kommunikációs és szervezőkészséggel megáldott szakemberekre a legtöbb lobbicégnél komoly igény mutatkozik. (Morenth: Lobbizás és érdekérvényesítés, A mai magyar helyzet áttekintése, Más terminológiát használva a követkőket kell elkészítenie a lobbistának stratégiája kialakításakor: A politikai auditálás egy átfogó tanulmány, amelynek elkészítésekor felmérik az ügyfelet érintő összes fontos politikai témát, kezdve az őt érintő jogszabályi környezettől, egészen a jövőben várható változásokig. Minden olyan tényezőről képet alkotnak amelyek, minden aspektust átvilágítanak, ami befolyásolhatja a megbízó tevékenységét, tőke és nem tőke jellegű vagyonát. Az átvilágítás befejeztével az ügyfél és a lobbizással megbízott szakember ezekből közösen összeállítják a témák prioritási sorrendjét, amelyre aztán kialakítják a megfelelő stratégiát. A politikai profil nem más, mint a cég (szervezet) és a politikai döntéshozók egymáshoz való viszonyának érzékeny fokmérője. Minőségi és mennyiségi felmérésekkel meghatározza, hogy milyen imázsnak örvend az ügyfél a politikusok, közhivatalnokok, civil szervezetek és a média körében. A felmérést természetesen az auditálás alapján kiválasztott célközönség körében végzik el két fázisban: - A mennyiségi fázisban kérdőív segítségével az ügyfél tevékenységével, hitelességével, szakszerűségével, befolyásával kapcsolatban tesznek fel kérdéseket személyesen, vagy telefonon. Mindezt másik három-négy vállalattal, szervezettel összehasonlítva. Majd a válaszokat elemzik. - A minőségi szakaszban reprezentatív minta alapján, az előbbiekben megkérdezettek közül kiválasztott néhány személlyel, a lobbi tanácsadó részletes interjúkat készít. 22

23 Az eredményeket ezután összevetik, megfogalmazzák a következtetéseket, majd elkészítik a megfelelő public affairs stratégiát és taktikát. [Róna (2002)] (A public affairs és a lobbi elméleti összefüggéseiről lásd a 6. fejezetet) Ha már megvan a pontos érdekkör és a célcsoport, akkor a nyomásgyakorlásnak két alapvető formája közül lehet választani: a direkt, indirekt lobbi. Esetleg ezek kombinációja jöhet szóba. A direkt lobbizás azokat a módszereket jelöli, amelynek alkalmazásakor a lobbista közvetlenül kapcsolatba kerül célcsoportjával. Amikor lobbista megbíz egy közvetítő, hogy tárgyaljon a célcsoporttal, akkor közvetett lobbiról beszélünk. 5.2 DIREKT LOBBI Miután az érdekérvényesítés alapvetően egy bizalmas tevékenység, általában egy érdekcsoport, ha teheti, maga intézi ilyen jellegű ügyeit. Azaz az érdekcsoportok leginkább közvetlenül próbálják a döntéshozók elé tárni szempontjaikat. Az első, legkézenfekvőbb és talán a legrégibb, klasszikusnak számító módszer tehát a döntéshozók, illetve a döntést befolyásolni képes szereplők személyes megközelítése. Ez más szavakkal nem jelent mást, mint keresni egy szövetségest a célcsoportban. Ez történhet: képviselő, vagy hivatalnok fogadóóráján, vagy ennél kötetlenebb üzleti vacsorán, illetve bármiféle személyes kontaktus során, ahol a lobbistának lehetősége adódik a szövetséges közreműködését kérni. Ennek az informális eszköznek a legnagyobb előnye a közvetlen, bensőséges viszony, a gördülékeny kommunikáció, aminek pedig hatékony érdekérvényesítés a következménye. A bizalmas lobbizás hátránya viszont színfalak mögötti érdekegyeztetés, ami a korrupció, a klientúrapolitika, elfogult döntések melegágya, ami kívülről bizalmatlanságot, gyanút szülhet. Nem véletlen, hogy a politikusok még a látszatát is igyekeznek elkerülni, hogy a média a kelleténél közelebbi viszonyt emlegesse őket bármelyik üzleti szereplővel. 23

24 A hírbe hozás ugyanis szinte törvényszerű. A politikusok ismeretségei, fotózkodásai különféle üzleti figurákkal, akiknek később kétes hírük támadt, pl.: Prisztás József, a szervezett alvilág egyik vezetője és Kuncze Gábor belügyminiszter ( ) közös fényképe, Pintér Sándor belügyminiszter ( ) üzleti kapcsolata Dietmar Clodo fegyverkereskedelemért azóta börtönre ítélt osztrák üzletemberrel stb. nem kevés kellemetlenséget okozott az érintett politikusoknak. Pedig nem derült fény bizonyítékra, hogy korrupt kapcsolatok alakultak volna ki. Miközben a vállalatok általában önmaguk lobbiznak érdekeikért, tény, hogy a politikai döntéshozókat sokkal jobban érdeklik az ágazati érdekek, mint az egyes vállalatiak. Ezért sokszor kiemelt hatékonyságúak tudnak lenni, ha több vállalat egyezteti érdekeit és közösen, koalíciót alkotva már iparági tényezőként próbálkozik érdekei elővezetésével. Ez Magyarországon is bevált gyakorlat (pl.: Magyar Szeszipari Szövetség, Magyar Ásványolaj Szövetség, Alternatív Távközlési Szolgáltatók Szövetsége stb.) A másik informális eszköz nem személyes, hanem írásos: a position paper, más néven írásos álláspont. Ebben a döntéshozónak személyesen, vagy postán eljutatott iratban a nyomásgyakorló csoport részletesen, logikus rendszerben fejti ki érveit. Előnye, hogy az átgondolt és rögzített érvrendszer segítségével a megcélzott döntéshozó további döntéshozókat képes könnyen bevonni az ügybe. Másik előnye, hogy a levél hivatalos minőséggel készül, ezért a döntéshozó nem kerülheti meg a hivatalos válaszadást sem. Előszeretettel alkalmazzák ezt az eszközt technikai természetű kérdésekben, például a már említett egységes hírközlési törvény létrejöttekor a bonyolultabb technikai érvek világos kifejtése mindenképpen szerencsésebb visszakereshető, rögzített formátumban. Ezt a módszert használták az egyik nemesfém-forgalmazó cég vezetői is, amikor a kormányzatot az aranyat sújtó luxusadó eltörléséről akarták meggyőzni. A részletezett és rendszerbe szedett érveik között szerepelt, hogy az államnak bevétel szempontjából megéri eltekinteni az adótól, mert akkor nő a forgalom, csökken a csempészet és ez már egyszer igazolódott az ezüst esetében. A lobbi akció sikertelen volt. De nem a módszer hatástalansága miatt. Harmadik módszer a bizottsági (Amerikában kongresszusi) meghallgatáson való részvétel, felszólalás. 24

25 Ez Magyarországon is közkedvelt forma: egyrészt azért, mert egy ilyen parlamenti bizottsági ülésen közvetlenül a célcsoport, a jogalkotó képviselők és az adott ügyben érdekelt tanácsadók, szakértők, és nem utolsó sorban újságírók vesznek részt. Másrészről egy bizottsági ülésen elhangzó felszólalás, amennyiben közérdeklődésre tart számot, a médiában is megjelenik. Márpedig nem sok mással lehet ennél jobban növelni a lobbizás hatékonyságát. Lehetőség van ara is, hogy a lobbista szűkebb támogatói körében jelenjen meg egy-egy ülésen, ami a többi magányos módszerrel szemben egy biztos támogatói közvélemény meglétével segíti a meggyőzést. Van a közvetlen lobbizásnak egy indirekt formája: az úgynevezett társasági lobbi (social lobbying). Ez szintén a klasszikusok közé tartozik, célja nem más, mint a kapcsolatok építése, erősítése, megtartása. [Róna (2002)] Lehet ez társasági rendezvény, operabál, vagy a szokásos kedd esti pókerjátszma. A lényeg a kapcsolatrendszer karbantartása, bővítése. Persze itt sem éles a határvonal, hogy meddig etikus a közös programok szervezése, az ezeken való részvétel. (további részletek a 10. fejezetben) Külön kell említeni az amerikai politikai viszonyoknak megfelelő lobbitechnikát, az anyagi hozzájárulást, ami valójában kampányfinanszírozást jelent. Egy képviselő beválasztása a Kongresszusba egyenes arányban áll az e célra fordított összeg nagyságával. A kampány tőkeigényes, a képviselő persze megválasztása esetén azokkal lesz barátságos, akik támogatták őt a kampányban. A kampányfinanszírozásra jöttek létre az úgynevezett politikai akcióbizottságok (political action commitee), amelyek száma tíz évvel ezelőtt meghaladta a négyezret, és amelyeken keresztül különféle szervezetek, gazdasági vállalkozások kisebb-nagyobb összegekkel szállhatnak be a választási kampányba. Ennek ellenére mindez a rendszer nem jelentik egyenesen azt, hogy megfelelő kampánypénz kifizetése után a lobbistának nyert ügye van. Pusztán annyi előny keletkezik, hogy ügye nagy valószínűséggel meghallgatásra kerül, nagyobb az esélye a jó indulatú együttműködésre. Képletesen szólva, a lába már bent van az ajtórésben. Ugyancsak főképpen az Egyesült Államokban jellemző módszer a bírósági eljárás indítása. Az egyik leghíresebb ilyen lobbiakció az 50-es évek híres esete, a Brown vs. Board of Education volt, amelynek során egy fekete lány kiharcolta, hogy járhasson a fehérek látogatta középiskolába. 25

26 Ennél a módszernél bevett eszköz a két következő jogintézmény: az amicus curiae, ahol a felperes társaságok jogászai levél formájában a képviselt ügyüket támogató érveket terjesztenek az igazságszolgáltatás elé. Valamint a class action lawsuit, amikor a felperesek közösen lépnek fel amicus curiae segítségével. Utóbbira az amerikai légikísérők lobbiesete jó példa, amikor is kiharcolták a bíróságon, hogy töröljék el azt a jogszabályt, hogy csak hajadonok lehetnek stewardesek. Egy másik fajta felsorolás alapján az alábbi eszközök tartoznak a közvetlen lobbizás technikáihoz: - Személyes találkozások - spontán, vagy előre megbeszélt módon bensőséges beszélgetés a döntéshozóval, vagy annak asszisztensével. - Telefonbeszélgetések jórészük úgynevezett hideghívás (cold call), azaz ismertelenül próbálunk beszélni az illetékes képviselővel. - Személyre szóló egyéni levél figyelemfelkeltő eszköz, melynek apropóján tovább folytathatjuk a megközelítést. - Tömeges (sokszorosított) levél, ezek talán a legkevésbé hatékony eszközük, mivel jórészt a valóságos, vagy virtuális szemetesben végzik. - Kérvények/petíciók formális megközelítő eszközök, amelyért cserébe szintén formális választ várhatunk. [Topolánszky (2002):p.24.] 5.3 INDIREKT LOBBI Ez a típus gyakorlatilag a közvélemény felé forduló lobbi technikákat jelöli. Korábban a nyilvánosság és a lobbizás egymást kizáró fogalmak voltak. Ám ma már a lobbi nemcsak a klasszikus üzleti érdekek képviseletét jelenti (amely akkor lehet leginkább sikeres, ha az érdekelteken kívül senki más ne szól bele), hanem megjelentek a környezetvédelmi ügyek, polgári szabadságjogok, esélyegyenlőség kérdései, amelyek viszont éppen, hogy a nagy nyilvánosságot, a vezető anyagokat, feature-ket igénylik. Külső erők igénybevételével végzett nyomásgyakorlás legelterjedtebb formája: az úgynevezett grassroot lobbizás. Ez esetben a lobbista nem kevesebbre vállalkozik, minthogy a társadalmat mobilizálja az ügye és a döntéshozó befolyásolása érdekében. 26