A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye IV. A Medgyessy-kormány

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye IV. A Medgyessy-kormány"

Átírás

1 A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye IV. A Medgyessy-kormány Kovács János vezető elemző Kovács János 1

2 Ígéretek sodrában - "jóléti rendszerváltásra" készülve 2002-ben a Magyar Szocialista Párt az SZDSZ támogatásával ismét kormányzati pozícióba került. Ez sokak számára meglepő volt, hiszen mind a közvélemény-kutatások, mind az ország általános gazdasági helyzete, a polgárok közérzete arra engedett következtetni, hogy az Orbán-kormány jó eséllyel folytathatja munkáját. A szocialisták a választási kampányban ismét előhúzták a szociális demagógia eszközét, miközben jelöltjüket, a párton kívüli Medgyessy Pétert egy jól felkészült, megfontolt technokrata politikusnak mutatták be, aki képes a fiskális egyensúly fenntartása mellett nagyobb jóléti fordulatról gondoskodni, miközben az elődje által követett konfrontatív politikai attitűd helyett egy békésebb, kompromisszumkészebb hangot kíván megütni mind a különböző gazdasági- és társadalmi szereplőkkel, mind pedig a politikai ellenfelekkel. A kampány során (az első választási forduló előtt) a Fidesz taktikája (Orbán Viktor szerepeltetésének visszafogása) is megkérdőjelezhetőnek bizonyult, ráadásul Orbánnak a miniszterelnök-jelölti vitán minden retorikai és szakmai fölénye ellenére nem sikerült kiütéses győzelmet aratnia. A Fidesz megerősítette táborát a négy évvel korábbi szerepléséhez képest, ugyanakkor hiányzott a jobboldalon (illetve a centrumban) egy erős szövetséges, akivel biztosan el lehetett volna hárítani a szocialista-liberális győzelem veszélyét. Száznapos programok Magyarországon a száznapos program fogalma a Medgyessy-kormány alatti felelőtlen osztogatással fonódott össze, aminek következményeként később a politikai versenytársak, de az akkor még szintén az MSZP-ben politizáló hivatali utód, Gyurcsány Ferenc is visszamutogathatott a 2002-es évre, mint az államháztartási egyensúly megrendülésének egyik legfőbb okára. Ha objektív nézőpontból szemléljük az eseményeket, akkor megállapíthatjuk, hogy noha a Medgyessy Péter nevével fémjelzett időszak osztogató politikája valóban hozzájárult a maastrichti konvergencia-kritériumoktól való távolodáshoz, nem igaz azon állítás, miszerint a 2008-as pénzügyi válság kirobbanását követően ezen intézkedési csomag tette oly mértékben kiszolgáltatottá és sebezhetővé Magyarországot, hogy hosszabb időszakra az IMF infúziójára legyen kötve, s így költségvetési politikáját, gazdasági mozgásterét szinte teljes egészében alá kelljen rendelnie az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap kívánalmainak. Kétségtelen, hogy a hivatalba lépő kormányok általában népszerű intézkedésekkel igyekeznek indítani, vagyis meghálálni a választók bizalmát, egyúttal demonstrálni azt a csapásirányt, amin az elkövetkező kormányzati ciklusban haladni kívánnak. Ez különösen így van akkor, amikor egy párt vagy pártszövetség felfokozott várakozások mellett jut hatalomra. Még a válságmenedzselő kormányok is igyekeznek pozitív tálalásban eladni a választók tömegei Kovács János 2

3 számára intézkedési csomagjukat. Persze vannak olyan időszakok, amikor kamikázekormányokra és kormányfőkre van szükség, de rendkívül ritka pillanat az, amikor valamilyen össznemzeti cél érdekében egy valódi államférfi képes és hajlandó a pártpolitikai érdekeken felülemelkedve, azokat adott esetben negligálva programot hirdetni, s azt következetesen végigvinni. A mediatizált tömegdemokráciákban eleve elmondható, hogy maga a kormányzás is mediatizálttá vált, vagyis a kommunikáció, a megfelelő kommunikációs stratégia alapvető jelentőségű, de ahogy a második Gyurcsány-kormány példáján okulva is láthattuk még így sem igaz, hogy a kormányzati cselekvés retorikai eszközökkel helyettesíthető volna. Nézetem szerint a száznapos programok legalább annyira a politikai kommunikáció részei, mint amennyiben effektív programelemeket tartalmaznak. Hatásuk lehet szimbolikus, vagy épp drasztikus attól függően, hogy milyen célokat szolgálnak, s ezt milyen eszközökkel kívánják megvalósítani. A Medgyessy-féle száznapos program népszerű intézkedéseinek következménye épp ellentétes volt azzal a hatással, amit a közgazdász, technokrata imázzsal rendelkező miniszterelnök-jelölt megválasztása sugallt: fegyelmezett fiskális politika helyett egyre növekvő hiány, biztos út az eladósodásba. A Medgyessy-féle (első) száznapos program költségvetési súlya mindössze nettó 150 milliárd forint volt, ugyanakkor hosszú távú (a tárgyi éven túlmutató) hatásai megkérdőjelezhetetlenül tovább növelték az adósságállományt. Az MSZP karakteresen baloldali hívószavakkal, s a Jóléti rendszerváltás programjával nyerte meg az országgyűlési választásokat 2002-ben. A megalakuló MSZP-SZDSZ kormány elindította a Száznapos programot, ami átlagosan 50 százalékos emelést biztosított a közalkalmazottaknak (ezzel együtt új közalkalmazotti bértáblát vezettek be), a nyugdíjasoknak és a nyugdíjszerű rendszeres szociális járadékban részesülőknek pedig egyszeri juttatásként 19 ezer forintot Kovács János 3

4 utaltak ki 1, emellett bevezette a tizenharmadik havi nyugdíjat. Méltányossági alapon megemelték a legalacsonyabb nyugdíjakat, illetve emeltek az egyetemi ösztöndíjakon is. A hangulatjavító intézkedési csomag mind a kormány, mind a kormányfő népszerűségét növelte. A Második Száznapos program (jóléti) intézkedései további 65,4 milliárd forintos terhet róttak a központi költségvetésre. 2 Megemelték a lakásépítésre felvehető szociálpolitikai kedvezményeket is (az első gyerek után félmillió, a második és harmadik után 1,1 millió forint támogatást lehetett felvenni; azok is kaphattak pénzt, akiknek még nem volt gyerekük, de úgy döntöttek, hogy vállalnak: ők 1,6 millió forintot előre felvehettek). 3 A program egyéb családbarát, gyermekvállalást ösztönző intézkedést is életbe léptetett: az apák a gyermekük megszületése után ötnapos fizetett szabadságra mehettek (az így kieső pénzt pedig nem a munkáltatónak kellett fizetnie, hanem az állam átvállalta ezt a terhet), de a nagymamák is mehettek gyesre. A Medgyessy-kormány, mint említettük, a választási kampányban elhangzó bírálatok ellenére ( Nekünk minden gyermek egyforma ) támadták a jövedelem nélküliek, az alacsony jövedelműek, a csak szociális jövedelemből élők által nem vagy nem teljesen igénybe vehető családi kedvezményt) érintetlenül hagyta az Orbán-kormány által kialakított családtámogatási rendszert, csupán némi súlypontáthelyezést hajtott végre. A következő évet meg sem várva (ami leginkább az őszi önkormányzati választásokkal volt összefüggésben) már szeptemberben 20 százalékkal megemelték a családi pótlékot, augusztusban pedig, az iskolakezdés elé időzítve, 13. havi családi pótlékot vezettek be. 4 Az iskolások is részesülhettek további kedvezményekből: ingyen utazhatnak vonaton a múzeumba látogató diákok, ötezer rászoruló iskolás ingyen üdülhet a karácsonyi szünetben, de a második Száznapos programhoz kapcsolódik az is, hogy minden bankban lehessen igényelni diákhitelt. 1 milliárd forintos pénzügyi alapot hoztak létre a hátrányos kistérségek fejlesztésére, továbbá felnőttképzésre. Az eladósodott agrártermelők 60 milliárd forintos kártérítést kaptak. Az MSZP meghirdette a demokratikus közélet helyreállításának programpontját is, aminek értelmében visszaállt az Országgyűlés hetenkénti ülésezési rendje, valamint párbeszédet ígértek a civil szektorral, a szakszervezetekkel és a munkaadókkal. Megfogalmazásra került a közmédiában a kiegyensúlyozott tájékoztatás elve. A transzparencia javítása érdekében bejelentették az üvegzseb-programot (2003. évi XXIV. tv.). 1 A szocialisták korábban azzal kampányoltak, hogy ezt az összeget a Fidesz elvette a nyugdíjasoktól milliárdba kerül a második 100 napos program: 3 A szociálpolitikai kedvezmény és előleg 2002-ben 600 millió, 2003-ban 11,1 milliárd forintba került összesen a központi költségvetésnek. 4 Gazsó Tibor Stumpf István (szerk.): A jóléti rendszerváltás csődje A Gyurcsány-kormány első éve. Századvég Kiadó, Budapest, o. Kovács János 4

5 A Száznapos program hosszú távú gazdasági hatásait szokták említeni a közgazdászok az államháztartási hiány tartós megugrásának, valamint az államadósság tetemes növekedésének legfőbb okaként, mintegy eredőjeként. Ha e programokat nem csak a folyó költségvetési évben jelentkező közvetlen költségek szempontjából vizsgáljuk, hanem azok távlati hatásait (mindenekelőtt az 50%-os béremelést a közszférában és a 13. havi nyugdíjat sorolhatjuk ide) is elemezzük, akkor már meggyőzőbbnek tűnik ez az állítás. A kép azonban ezúttal is összetettebb. Az osztogató program nagy összegeket emésztett fel, ugyanakkor a mára már szinte tényként kezelt megállapítással ellentétben kevéssé valószínű, hogy önmagában ez vezetett volna a gazdasági mutatók, a pénzügyi egyensúly nagymértékű romlásához. Ennek legfőbb oka a súlyos gazdaságpolitikai következetlenségekben, az állam által kötött gazdaságilag előnytelen szerződések sorában (főként a nagy PPP-s konstrukcióban megvalósuló beruházások sorára kell gondolni), és a Medgyessy-kormány alatt is felerősödő korrupcióban (amiről a miniszterelnök is beszámolt egy televíziós interjúban a lemondatását követően az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel ) ragadható meg. A Medgyessy-kormány külpolitikája ellentmondásos jegyeket hordoz: miközben objektív értelemben sikerként könyvelhette el az uniós csatlakozási szerződés aláírását és az ország Európai Unióhoz való csatlakozását (2004. május 1.), eközben a nemzeti érdekek érvényesítése ismét háttérbe szorult. Ezt jól mutatja a státustörvény rendelkezéseinek kiüresítése, vagy az a szimbolikus erővel ható momentum, amikor a magyar kormányfő az Erdély elcsatolásának emlékét hirdető román nemzeti ünnepen, december 1-jén a magyar fővárosban ünnepelt román kollegájával, Adrian Nastase-val ben a D-209-es ügy jelentősen meggyengítette a miniszterelnök pozícióit, de ekkor még az SZDSZ-nek az ügy kirobbanásakor tanúsított magatartása ellenére is sikerült megőriznie hatalmát. Medgyessy Péter kormányzása során többször is konfrontálódott a koalíciós Kovács János 5

6 partnerrel, miközben a kormányzati tevékenység kezdett kifulladni, az MSZP népszerűsége pedig csökkenni. A 2004-es EP-választások rámutattak, hogy a szocialisták Medgyessyvel nem nyerhetnek még egy választást. Ez a felismerés, valamint az akkori sportminiszter, Gyurcsány Ferenc párton belüli offenzívája tulajdonképpen eldöntötte a kérdést, s a Csillag István személye körüli vita már pusztán ürügy volt a váltásra augusztusában Medgyessy politikai kényszer hatása alatt lemondott, a lehetséges utódok, Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc vetélkedéséből pedig utóbbi került ki győztesen. Felhasznált irodalom Kötetek: Gazsó Tibor Stumpf István (szerk.): A jóléti rendszerváltás csődje A Gyurcsány-kormány első éve. Századvég Kiadó, Budapest, Internetes hivatkozások: 65 milliárdba kerül a második 100 napos program: Kovács János 6

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye III. Az első Orbán-kormány

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye III. Az első Orbán-kormány A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye III. Az első Orbán-kormány Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Az 1998-as parlamenti választásokat követően koalíciós

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért!

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! A baloldal eddig előkerült tervei, nyilatkozatai és javaslatai egyértelművé teszik, hogy Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy

Részletesebben

Önkormányzatok versenye: a XIII. kerülettel az élen Budapest veri a vidéki Magyarországot Összefoglaló

Önkormányzatok versenye: a XIII. kerülettel az élen Budapest veri a vidéki Magyarországot Összefoglaló Önkormányzatok versenye: a XIII. kerülettel az élen Budapest veri a vidéki Magyarországot Összefoglaló A legkisebb adósággállománnyal a XIII. kerület, jóléti kiadásokban Salgótarján, vállalkozások számában

Részletesebben

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb

Részletesebben

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Rendkívüli volt a magyar európai uniós elnökség fél éve abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy Magyarország először töltötte be az Európai

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. ÁPRILIS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Az Antall-kormány A politikai rendszerváltoztatás utáni első

Részletesebben

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest

Részletesebben

Mibe fog ez nekünk kerülni?

Mibe fog ez nekünk kerülni? Mibe fog ez nekünk kerülni? Mesterházy Attila a Wall Street Journalnak (WSJ) adott interjújában 2015 elejére javasolja Magyarország belépést az euró előszobájának tartott EMR 2 rendszerbe. A méltányos

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. MÁRCIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Miért? A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 31 április 6. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

Az Országgyűlésről szóló évi XXXVI. törvény a alapján mellékelten az alábbi

Az Országgyűlésről szóló évi XXXVI. törvény a alapján mellékelten az alábbi Országgyűlési képviselő Képviselői önálló indítvány Országgyűlési határozati javaslat kezdeményezése Dr. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlésről szóló

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének

Részletesebben

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI Népszavazás Omnibusz 2008/02 A kutatás dokumentációja 2008 2 Az adatfelvételben közreműködtek: Balogh Anikó Czeglédi Tibor Dencső Blanka Fáklya Éva Németh Valéria

Részletesebben

A negatív kampányok sikerességéről és buktatóiról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)

A negatív kampányok sikerességéről és buktatóiról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet) A negatív kampa nyok sikeresse ge ro l e s buktato iro l Kovács János vezető elemző Negatív kampányról akkor beszélhetünk a politikában, ha egy politikus vagy politikai párt egy másik politikus vagy politikai

Részletesebben

Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető október 13.

Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető október 13. A Századvég makro-fiskális modelljével (MFM) készült középtávú előrejelzés* Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető 15. október 13. *A modell kidolgozásában nyújtott segítségért köszönet illeti az OGResearch

Részletesebben

F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van?

F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van? F.J. KEREKASZTAL A kérdés: beszállunk-e egy bombázóba, amelynek a pilótafülkéjében Putyin is ott van? Az ETDK Politológia szekciójában, 9 diák előadása előtt, a Magyar Kisebbség című folyóirat új számának

Részletesebben

Panel második hullám változói

Panel második hullám változói Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök

Részletesebben

A választási rendszer és választások

A választási rendszer és választások A választási rendszer és választások 1 1. Parlamenti választási rendszer - 1989-2010 - Megszületésének körülményei - A rendszer működése - Választási eredmények - Politikai földrajz - 2011 - Megszületésének

Részletesebben

VÁLASZTÁS KUTATÁS, MÁSODIK FORDULÓ

VÁLASZTÁS KUTATÁS, MÁSODIK FORDULÓ SORSZÁM VÁLASZTÁS KUTATÁS, MÁSODIK FORDULÓ Kérdezői ig. szám: Megye:... kódja: Dátum: 2002. 04. nap Település neve:... kódja: A Társadalomkutatási Intézet munkatársa vagyok. A Magyar Televízió választási

Részletesebben

A munkáltató, kifizető által adott bér, bérjellegű és béren kívüli jövedelmek adóvonzata 1. c. előadás

A munkáltató, kifizető által adott bér, bérjellegű és béren kívüli jövedelmek adóvonzata 1. c. előadás A munkáltató, kifizető által adott bér, bérjellegű és béren kívüli jövedelmek adóvonzata 1. c. előadás Előadó : Varga-Biller Katalin NAV igazgatóhelyettes Főbb témakörök: Családi kedvezmény Családi kedvezmény

Részletesebben

MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK LENYÚLÁSA FIDESZ MÓDRA?

MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK LENYÚLÁSA FIDESZ MÓDRA? MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK LENYÚLÁSA FIDESZ MÓDRA? Korózs Lajos Elnökségi tag lajos.korozs@mszp.hu STRASBOURGI BÍRÓSÁGHOZ ÉS AZ ALKOTMÁNY BÍRÓSÁGHOZ FORDUL AZ MSZP Az MSZP minden jogorvoslati lehetőséget ki

Részletesebben

Az összefogás a siker kulcsa

Az összefogás a siker kulcsa Az összefogás a siker kulcsa Az elmúlt időszakban különösen sokat hallhattak, olvashattak az előző évek eredményeiről, mégsem mehetünk el szó nélkül ezek mellett, mégpedig több okból sem. Egyrészt mind

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. FEBRUÁR A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA KAMPÁNYKORRUPCIÓ A politikai pártok választási kampányainak a finanszírozása Magyarországon a rendszerváltozás óta megoldatlan probléma, egyben ez az

Részletesebben

EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények

EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények György László, PhD vezető közgazdász, egyetemi docens Századvég Gazdaságkutató Zrt. gyorgy@szazadveg.hu 1. Diagnózis

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2012. 03. 28.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2012. 03. 28. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2012. 03. 28. Van néhány probléma Elvették a vagyont, s ezt az egyetlen járható útnak mutatták be, de mára bebizonyosodott, hogy bánni sem tudtak az einstandolt pénzzel. Orbán Viktor gazdaságpolitikájának

Részletesebben

Az érzelmek szerepe a politikában (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)

Az érzelmek szerepe a politikában (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet) Az érzelmek szerepe a politikában Kovács János vezető elemző A politikai folyamatok és politikai/politikusi magatartások elemzése során általában nagy szerepet tulajdonítunk a cselekedetek és eseményláncolatok

Részletesebben

Összefogás a reformokért

Összefogás a reformokért Összefogás a reformokért A Reformszövetség történetének és tevékenységének bemutatása 2009. május 14. A Reformszövetség megalakulásának körülményei Pénzügyi és reálgazdasági válság kirobbanása Csak az

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA. Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt.

AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA. Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt. AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt. regos@szazadveg.hu 2018 AZ EGÉSZSÉGÜGY FINANSZÍROZÁSA DEMOGRÁFIA FOLYAMATOK HATÁSA AZ EGÉSZSÉGFINANSZÍROZÁS HELYZETE NEMZETKÖZI

Részletesebben

Kik voltak a NOlimpia aláírói?

Kik voltak a NOlimpia aláírói? Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. OKTÓBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Frakcióvezetők a Parlamentben

Frakcióvezetők a Parlamentben Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában

Részletesebben

Az államadóság kezelése és ellenőrzése. Banai Péter Benő

Az államadóság kezelése és ellenőrzése. Banai Péter Benő Az államadóság kezelése és ellenőrzése Banai Péter Benő 1 Gazdaságpolitikai mozgástér Az eladósodottság, a magas kockázati felárak az adósságcsökkentést teszik prioritássá 2 Gazdasági növekedés, hiány

Részletesebben

Rendszerellenesség és protesztpártok (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)

Rendszerellenesség és protesztpártok (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet) 2016. március 17. Kovács János vezető elemző A Jobbikot és az LMP-t (tehát az ún. XXI. századi pártokat) bizonyos nézőpontból közös platformra helyező elemzések kezdetben elsősorban az anti-establishment

Részletesebben

Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései

Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései 1. A státusz-meghatározás korábbi szabályai, módja Emlékeim szerint korábban nem volt egységesen előírt

Részletesebben

Miért dolgozna éppen Dániában radiológusként? 5 érvünk is van rá:

Miért dolgozna éppen Dániában radiológusként? 5 érvünk is van rá: Miért dolgozna éppen Dániában radiológusként? 5 érvünk is van rá: 1. A munka és a magánélet egyensúlya Az infografika és a kreatív vizualitással bemutatott mutatók iránt érdeklődők kedvéért: http://www.oecdbetterlifeindex.org/topics/work-life-balance/

Részletesebben

A magyar miniszterelnök-jelölti viták a változás útján

A magyar miniszterelnök-jelölti viták a változás útján Politikatudományi szemle 2006. 2-3. SZÁM 53 Bíró Nagy András A magyar miniszterelnök-jelölti viták a változás útján A választási kampányokban rendezett televíziós viták rendszerint többet jelentenek annál,

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Hatékonyság vagy ellensúly

Hatékonyság vagy ellensúly Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a november 23-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

TÁJÉKOZTATÓ a november 23-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék Országgyűlés Hivatala Budapest, 2015. november 24. Törvényhozási Igazgatóság Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 2015. november 23-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 24-30. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

% M.o. 42,0 18,1 15,4 75,6 24,4 EU-27 20,9 18,9 17,8 57,6 42,4. M.o. 20,2 15,6 17,6 53,4 46,6. (ezer euro/fogl.) M.o. 48,1 86,0 114,1 70,7 190,6

% M.o. 42,0 18,1 15,4 75,6 24,4 EU-27 20,9 18,9 17,8 57,6 42,4. M.o. 20,2 15,6 17,6 53,4 46,6. (ezer euro/fogl.) M.o. 48,1 86,0 114,1 70,7 190,6 KKV-k jelene és jövője: a versenyképesség megőrzésének lehetőségei Dr. Parragh Bianka Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment Intézet A KKV-szektor főbb jellemzői A mikro-, kis-

Részletesebben

Tények hazugságok helyett

Tények hazugságok helyett Tények hazugságok helyett Azt állítja a FIDESZ: hogy nyomorog az ország, szétporladóban van a szociális biztonság. A GDP hány százalékát költjük a fontosabb jóléti kiadásokra idén, és mennyit költöttünk

Részletesebben

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 2 MEGSZORÍTÁSOK Gyurcsány Ferenc nyilatkozata a választások előtt:

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2019. JANUÁR A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. AUGUSZTUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban Politikusok médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 3-9. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A Fidesz-modell karaktere

A Fidesz-modell karaktere Nagy Attila Tibor A Fidesz-modell karaktere A második Orbán-kormány az első másfél év alatt olyan új rendszer létrehozásába fogott, amelyik egyértelmű szakítás az 1989-90-es alkotmányos átmenet nem egy

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. DECEMBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. SZEPTEMBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről (1989-2005) a) Népszabadság (?) Bossányi Katalin: Meddig engedünk 56-ból? 1991. június 15. Emlékmű a megbékélésért. Megbékélés Emlékmű Alapítvány

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. JÚNIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Az NFT I. ROP képzési programjai és a területfejlesztés aktuális feladatai

Az NFT I. ROP képzési programjai és a területfejlesztés aktuális feladatai Az NFT I. ROP képzési programjai és a területfejlesztés aktuális feladatai Sára János főosztályvezető Területfejlesztési Főosztály 2008. április 3. Az NFT I. Regionális Operatív Programjának két képzési

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban Politikusok médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 17-23. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Iromány száma: T/4142. Benyújtás dátuma: :41. Parlex azonosító: 124F7DNC0001

Iromány száma: T/4142. Benyújtás dátuma: :41. Parlex azonosító: 124F7DNC0001 Iromány száma: T/4142. Benyújtás dátuma: 2019-01-11 09:41 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 124F7DNC0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

Női politikusok a közvélemény szemében

Női politikusok a közvélemény szemében Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...

Részletesebben

Iromány száma: H/ Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1D9VP7FG0001

Iromány száma: H/ Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1D9VP7FG0001 Iromány száma: H/18383. Benyújtás dátuma: 2017-11-15 12:02 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1D9VP7FG0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Határozati javaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban Politikusok médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. február 15-23. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások -

Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások - Dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások - 1 Államhatalmi

Részletesebben

ELSZÁMOLÁS Biztonságosabb időskor, felzárkózó nyugdíjak

ELSZÁMOLÁS Biztonságosabb időskor, felzárkózó nyugdíjak ELSZÁMOLÁS 2006. Biztonságosabb időskor, felzárkózó nyugdíjak Jelentés a kormány részére a nyugdíjasok életkörülményeinek alakulásáról Célunk, hogy a nyugdíjasoknak biztosítsuk a méltóságteljes, békés,

Részletesebben

Családpolitikai aktualitások 2010 MAKACS konferencia

Családpolitikai aktualitások 2010 MAKACS konferencia Családpolitikai aktualitások 2010 MAKACS konferencia Nemzeti Erőforrás Minisztérium Családpolitikai Főosztály Demográfiai helyzetkép Magyarország lakossága 10 millió alatt Termékenységi ráta 1,35 2050-re

Részletesebben

Magyar Választáskutatási Program Tanulmányok

Magyar Választáskutatási Program Tanulmányok Magyar Választáskutatási Program Tanulmányok Enyedi Zsolt (2006): A befagyott felszín és ami alatta van. A 2006-os választás és a magyar pártrendszer. In: Karácsony Gergely (szerk.): A 2006-os Országgyűlési

Részletesebben

A magyar költségvetésről

A magyar költségvetésről A magyar költségvetésről másképpen Kovács Árpád 2014. április 3. Állami feladatok, funkciók és felelősségek Az állami feladatrendszer egyben finanszírozási feladatrendszer! Minden funkcióhoz tartozik finanszírozási

Részletesebben

A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe. SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember

A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe. SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember 24-25. Berlin/Potsdam 1 2 A megszorító programok hatása a közszférára Spanyolországban:

Részletesebben

Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL

Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

A magyar középosztály

A magyar középosztály Pétervári Zsolt A magyar középosztály A magyar társadalom jelenlegi szerkezetét jelentős mértékben meghatározza a Kádárrendszer öröksége. Az 1945-47-es koalíciós korszak után felszámolt úri középosztály

Részletesebben

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Banai Péter Benő államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 1 2017-ben makrogazdasági és költségvetési stabilitás jellemzi az országot Forrás: *: Európai

Részletesebben

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk

Részletesebben

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. JÚLIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. NOVEMBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta

Részletesebben

Reformtempó összehasonlításban

Reformtempó összehasonlításban Reformtempó összehasonlításban A Gyurcsány-Bajnai és az Orbán-kormány jogalkotása számokban 2015. április Bevezető A Policy Solutions Törvénygyártók című projektjének célja, hogy felmérje a jogalkotás

Részletesebben

Csaba László: Meg kell hirdetni a reformokat

Csaba László: Meg kell hirdetni a reformokat Péntek, 2010. június 25. 05:31 Herskovits Eszter írása Címkék: gazdaság Fidesz reform Csaba László: Meg kell hirdetni a reformokat A közgazdászprofesszor úgy véli: a Fidesz akciótervét nem gazdaságpolitikai

Részletesebben

2013. szeptemberi hírek

2013. szeptemberi hírek 2013. szeptemberi hírek Pályázati hírek Megjelent a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése című kiírás a Közép-magyarországi régióban Megjelent a települési szilárdhulladék-gazdálkodási

Részletesebben

KORÓZS LAJOS elnökségi tag Lajos.korozs@mszp.hu + 36 30 63 73 954

KORÓZS LAJOS elnökségi tag Lajos.korozs@mszp.hu + 36 30 63 73 954 KORÓZS LAJOS elnökségi tag Lajos.korozs@mszp.hu + 36 30 63 73 954 Most is van lehetőség természetben nyújtani a családi pótlékot vagy a segély egy részét! Az utalvánnyal kötötté teszik a pénz felhasználását.

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Budapest, 2006. november 21. 2006. szeptember végére a forintban denominált állampapírok piaci értékes állománya átlépte a 10 ezer milliárd

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Kurt Lewin Alapítvány 2012. július Köszönetnyilvánítás: A kutatásban való részvételükért köszönettel tartozunk:

Részletesebben

Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása

Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása Baksay Gergely, MNB, Költségvetési és Versenyképességi Elemzések Igazgatóság MKT konferencia 2016. október 20. Érintett témák 1. Költségvetési előrejelzésünk

Részletesebben

Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától?

Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától? Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától? Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követően jelentősen nőtt a külföldön munkát vállaló magyar állampolgárok száma és

Részletesebben

Közzétette: ( Még nincs értékelve

Közzétette:   (  Még nincs értékelve 2015 május 04. Flag Szöveg méret 90 100 Mentés 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1 % 1/5 Give 1 % 2/5 Mérték Give 1 % 3/5 Give 1 % 4/5 Give 1 % 5/5 Érdekl?dve olvastam

Részletesebben

Sikos Ágnes politikai elemző

Sikos Ágnes politikai elemző 2013. október 3. Sikos Ágnes politikai elemző 1 A Jobbik a fiatalok vezető ereje A Jobbik a legnépszerűbb mind az egyetemisták, mind a fiatalok körében. A párt szavazóbázisának vizsgálatakor az elsődleges

Részletesebben

Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz

Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz Rendszerváltó és archívum Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz A Rendszerváltó és Archívum rovatunk a lapszám tematikájához illeszkedve ezúttal az 1990-es országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan

Részletesebben

Az így folyósításra kerülő összeg nem lehet kevesebb a tárgyév november havi nyugellátás összegének az a)-d) pontja szerinti mértékénél. (5) A külön j

Az így folyósításra kerülő összeg nem lehet kevesebb a tárgyév november havi nyugellátás összegének az a)-d) pontja szerinti mértékénél. (5) A külön j ~Ilr~t~lt Irományszám : i l ~ 13~. Érkezett: 2006 M Z 2- ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képviselőcsoportja Képviselői önálló indítvány 2006. évi... törvény A tizennegyedik havi nyugdíjról L A társadalombiztosítási

Részletesebben

KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015

KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK kormányfő miniszterelnök államfő Mi a köztársasági elnök kifejezés megfelelője? MONARCHIA KÖZTÁRSASÁG császár király cár sah köztársasági

Részletesebben

Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I.

Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Első elemzésünkben a pártpreferenciák

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. OKTÓBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum. Az IMF hitelről

Új Szöveges dokumentum. Az IMF hitelről Az IMF hitelről Védőpajzs - így jellemezte Gyurcsány Ferenc kormányfő azt a hitelt, amit felvehet a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) Magyarország. Rajtunk kívül négy állam kaphat rendkívüli hitelt, hogy

Részletesebben