1. Az átforgató programhoz kapcsolódó háttértáblák bemutatása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. Az átforgató programhoz kapcsolódó háttértáblák bemutatása"

Átírás

1 1. Az átforgató programhoz kapcsolódó háttértáblák bemutatása Ebben a fejezetben az átforgatásban részt vevő, valamint az egyes átforgató programokhoz kapcsolódó egyéb háttértáblák kerülnek felhasználói szinten bemutatásra. A support, a tanácsadói, illetve az informatikai, programozói megközelítés az ISH Kft. által készített oktatási anyagokban kerül részletezésre Az átforgató háttértábláinak elérése Valamennyi átforgatáshoz kapcsolódó háttértábla elérése a bejelentkezést követő kezdő képernyőn a SE16 tranzakcióval, majd pedig az adott tábla nevének megadásával érhető el Az átforgató háttértáblák nevének képzése A számlarend táblázataiban használt rövidítések (ZAM, ZMM, ZALL, ZPF, ZFICO és ZELO) háttértábláinak betűsor és számsorból felépülő kódja az alábbi logikát követik egy konkrét példán keresztül: Z I S H _ A M _ M N G A Z Z betűvel került egységesen jelölésre a standartól eltérő, vagyis fejlesztett tranzakció/tábla elkülönítésre. Az ISH a bevezető cég nevéből, vagyis az ISH Kft-ből származtatható. Az AM018 (valamint MM080, FI027, FI081, CO043 ) az átforgató főkönyvi szám, illetve főkönyvi számlacsoport beállításaihoz közvetlenül kapcsolódó háttértáblákat foglalja össze: AM018 tárgyi eszköz állományi átforgató, MM080 készletgazdálkodási állományi átforgató, FI027 pénzforgalmi átforgató, FI081 - állományi átforgató, CO043 - FI-CO átforgató. A táblák nevének utolsó betűi a tábla rövid nevére utalnak. A példa esetében az MNGAZ a mozgásnem rövidítésnek felel meg Az átforgató háttértábláinak csoportosítása A továbbiakban az átforgató háttértábláinak különböző szempontok szerinti megbontása kerül bemutatásra. Az átforgató háttértábláinak egymásra épülése Az átforgató év függő és év független háttértáblái Az egyes főkönyvi számlaosztályok átforgatását végző háttértáblák 1

2 Az átforgató háttértábláinak egymásra épülése Az átforgatók háttértábláit további 4 csoportba lehet bontani a Debreceni Egyetem részére beállított SAP rendszerben. Az egyes háttértáblák részletesebb magyarázatát, valamint funkciójukat a háttértáblák leírása tartalmazza. Az átforgatást közvetlenül vezénylő háttértáblák: szimbólumok (azonosítja a főkönyvi számokat, számlacsoportokat), mozgásnemek (pl. növekedés, csökkenés), gazdasági események kontírozása, illetve könyvelési szabályok levezetése (adott feltételek fennállása esetén a pénzforgalmi könyvelést határozza meg), egyéb háttértáblák (bizonylatfajták, főkönyvi számok és kondíciófajták összerendelése, nem levonható áfa könyvelése, adó típusának meghatározása, rendelésfajták vezérlése, vevői és szállítói számlatípusok meghatározása, befektetett eszközökre adott előlegek speciális főkönyvi kód és számlatípus összerendelése, funkcionális számla kijelölés, átvezetési számla kijelölés). Az átforgatás eredményének megtekintésére szolgáló háttértáblák: milyen üzemgazdasági bizonylatból, milyen pénzforgalmi bizonylat keletkezett ZAM tárgyi eszköz állományi átforgató BELLG tábla ZMM készletgazdálkodási állományi átforgató KOLOG tábla ZPF pénzforgalmi átforgató STIT tábla ZALL állományi átforgató LOG tábla a ZFICO átforgatás eredményeképpen milyen FI pénzforgalmi bizonylat keletkezett ZFICO CO-FI átforgató történeti tábla ZCO2 tábla Az átforgatáshoz közvetlenül nem kapcsolódó, egyéb tájékoztatást adó háttértáblák: Az átforgatások időpontját (dátum, idő) listázó táblák. A negyedik csoportba tartoznak azok a háttértáblák, amelyek a standard beállításból, a fejlesztések során készített egyéb háttértáblákból adódnak össze, amelyeket jelen pillanatban a Debreceni Egyetem nem használ. Tárgyi eszköz állományi átforgató: A mezőstátusz hozzárendelések nem külön háttértáblában, hanem összevontan a többi gazdasági eseménnyel együtt került leképezésre. Pénzforgalmi átforgató: Pénzügyi központ összerendelések feladat a CO modulba került átsorolásra. Az egyéb speciális levezetések nem külön háttértáblában, hanem összevontan a többi gazdasági eseménnyel együtt került leképezésre. 2

3 Állományi átforgató: A tárgyi eszköz állományi átforgató, valamint a készletgazdálkodási állományi átforgató esetében az átforgatás időszaka nem adható meg, míg az állományi átforgató és a pénzforgalmi átforgató esetében ez opcionálisan került kialakításra. Az átforgatás időpontjainak kinyerése így nem a NAPLO táblából, hanem pl. a spool listákból lehetséges. FI-CO átforgató: Funkcionális számla kijelölés nem került használatba vételre. Könyvelendő tételek (cosp,coss) listázása nem ebben a lekérdezésben kerül gyűjtésre Az átforgató év függő és év független háttértáblái Az átforgatók háttértábláinak további csoportosítási alapja lehet, a háttértáblák szétválasztása abból a szempontból, hogy év függő, vagy év független. Év függő táblák általában azok, amelyek az évenkénti jogszabály-változásnak leginkább vannak kitéve: főkönyvi számla, számlacsoportok összerendelő táblái, CO rendelésfajták, kondíciófajták, nem levonható áfakönyvelés. Év független táblák általában azok, amelyek kódolása jellemzően nem változik egyik évről a másikra, legfeljebb bővül, vagy rövidül a megfeleltetések köre: gazdasági események kontírozása, illetve könyvelési szabályok, bizonylatfajták, mozgásnemek, adótípusok, befektetett eszközre adott előleg speciális főkönyvi kódjai, vevői, szállítói számlatípusok meghatározása, funkcionális számlák kijelölése, átvezetési számlák kijelölése Az egyes főkönyvi számlaosztályok átforgatását végző háttértáblák A főkönyvi számlaosztályok forgatását több átforgató program háttértáblája is vezérli. Függ az egyes számlaosztályok egymáshoz való kapcsolódásától (átvezetési, ütköztető számlák beépülése), valamint a számlaszámok funkciójuk, számlacsoportba tartozásuk alapján is. Számlacsoportok: pénzforgalmi állományi számlák pénzforgalmi előirányzat számlák pénzforgalmi előirányzat teljesítési számlák nyilvántartási számlák (nullás számlaosztály) 3

4 üzemgazdasági állományi számlák üzemgazdasági állományi teljesítési számlák Számlatípusok: eredményszámla mérlegszámla Az egyes számlaosztályokat érintő adott, üzemgazdaságban rögzített gazdasági esemény határozza meg, hogy mely átforgató(k) vesznek részt a pénzforgalmi könyvelésben. Főkönyvi számlaosztály Főkönyvi számlaosztály megnevezése A főkönyvi számlaosztály forgatásában részt vevő átforgató program rövidítése 1-es számlaosztály Befektetett eszközök ZAM, ZMM, ZPF, ZALL, ZELO 2-es számlaosztály Készletek, követelések, értékpapírok ZAM, ZMM, ZPF, ZALL, ZELO 3-as számlaosztály Pénzügyi elszámolások ZAM, ZPF, ZALL, ZELO 4-es számlaosztály Források ZAM, ZMM, ZPF, ZALL, ZELO 5-ös számlaosztály Kiadások előirányzata és előirányzatok teljesítése (közgazdasági osztályozás szerint) 6-os számlaosztály Közvetett (általános) kiadások 7-es számlaosztály Tevékenységek kiadási előirányzata és előirányzat teljesítése (funkcionális osztályozás szerint) 8-as számlaosztály 9-es számlaosztály Nemzetgazdasági elszámolások - a számlaosztályt a Debreceni Egyetem nem használja. Bevételek előirányzata és előirányzat teljesítése (funkcionális és közgazdasági osztályozás szerint) 0-s számlaosztály Nyilvántartási számlák - ZAM, ZMM, ZPF, ZALL, ZELO ZFICO ZFICO - ZPF, ZFICO, ZELO Az előirányzatok átkönyvelésért felelős ZELO program nem üzemgazdaságban rögzített tételek, hanem a pénzforgalmi pénzügyi tételekre rögzített előirányzatok, előirányzat pénzforgalmi főkönyvi számokra történő átforgatását végzi el. A pénzforgalmi átkönyvelésben az 1-es, a 2-es, a 3-as, a 4-es, az 5-ös és a 9-es számlaosztályok érintettek. A Számlarendben Az átforgató program rövidítése oszlopban megadott tranzakciókóddal jelölt programnevek minden esetben az adott gazdasági esemény átforgatását végző átforgató rövidítése szerepel. Az átforgató programok háttértáblájának logikája nem von éles határokat az egyes átforgatók között, hanem a különböző programok használják egymás háttértábláit. Például a tárgyi eszköz ZAM átforgató használja a ZPF pénzforgalmi átforgató háttértábla megfeleltetéseit, a Az átforgató program rövidítése oszlopban azonban csak az átforgatást végző ZAM program szerepel, nem az összes, átforgatásban érintett program háttértáblája. Más esetben például a ZMM készletgazdálkodási állományi átforgató mellett a ZALL állományi átforgató is helyet kap, az 1 Ft-os eltérések forgatásában. Vagyis a konkrét gazdasági eseményt a ZMM, az 1 Ft-os eltérést a ZALL forgatja. Ebben az esetben is csak fővonalat képviselő átforgató program, vagyis a ZMM került megadásra. A továbbiakban az egyes átforgatókhoz tartozó háttértáblák kerülnek részletesebb bemutatásra. 4

5 1.4. Tárgyi eszköz állományi átforgató A tárgyi eszköz állományi átforgató a releváns üzemgazdasági könyveléseket pénzforgalomba forgatja át, az alábbi háttértáblák segítségével. Tárgyi eszköz állományi átforgató tranzakciója Kódja Megnevezése Jelentése ZAM ZISH_AM018_SZIMB Szimbólumok törzstáblája Ebben a táblában kerülnek létrehozásra azok a könyvelési szimbólumok, melyek azonosítják a könyvelendő pénzforgalmi számlákat, illetve számlacsoportokat. A gyakorlatban a szimbólumokhoz rendelt megfelelő szabályok alapján kerül levezetésre a főkönyvi számla. ZAM ZISH_AM018_GAZES Gazdasági események táblája Az ebben a táblában létrehozott gazdasági események az AM mozgásnemekhez kerülnek hozzárendelésre. A gazdasági események pénzforgalmi könyvelését határozza meg. Az összerendelés nemcsak főkönyvi szám, hanem azonos elv szerint könyvelendő főkönyvi számla csoportonként kerül meghatározásra. ZAM ZISH_AM018_MNGAZ Mozgásnem - gazdasági esemény összerendelő tábla Az AM mozgás és a tartozik/követel könyvelési kulcs kombinációja kerül hozzárendelésre a kapcsolódó gazdasági eseményhez. Mozgásnem például az árubeérkezés, utólagos aktiválás, selejtezés fajtái, stb. ZAM ZISH_AM018_BELLG Könyvelt és hibás rekordok Az átforgatás eredményének lekérdezésére szolgál. Az vizsgált bizonylatszámok megadásával lekérdezhetőek a pénzforgalmi bizonylatszámok. ZAM ZISH_AM018_FUTLG Futások log táblája A tárgyi eszköz állományi átforgatások időpontjainak listázására szolgál. ZAM ZISH_AM018_FSTAG Mezőstátusz hozzárendelések Jelenleg a Debreceni Egyetem a háttértáblát nem használja. 5

6 1.5. Készletgazdálkodás állományi átforgató A készletgazdálkodás állományi átforgató a releváns üzemgazdasági könyveléseket pénzforgalomba forgatja át, az alábbi háttértáblák segítségével. Készletgazdálkodás állományi átforgató Kódja Megnevezése Jelentése tranzakciója ZMM ZISH_MM080_SZIMB MM átforgató - szimbólumok hozzárendelése ZMM ZISH_MM080_GAZES MM átforgató - gazdasági események hozzárendelése ZMM ZISH_MM080_MOZGN MM átforgató - mozgásnemek hozzárendelése Ebben a táblában kerülnek létrehozásra azok a könyvelési szimbólumok, melyek azonosítják a könyvelendő pénzforgalmi számlákat, illetve számlacsoportokat. A gyakorlatban a szimbólumokhoz rendelt megfelelő szabályok alapján kerül levezetésre a főkönyvi számla. Az ebben a táblában létrehozott gazdasági események az MM mozgásnemekhez kerülnek hozzárendelésre. A gazdasági események pénzforgalmi könyvelését határozza meg. Az összerendelés nemcsak főkönyvi szám, hanem azonos elv szerint könyvelendő főkönyvi számla csoportonként kerül meghatározásra. Az MM mozgás és a tartozik/követel könyvelési kulcs kombinációja kerül hozzárendelésre a kapcsolódó gazdasági eseményhez. Mozgásnem például az árubeérkezés, anyagkiadás. ZMM ZISH_MM080_FOK Főkönyvi számlák összerendelése A táblázatban a készletgazdálkodás állományi átforgatója által használt üzemgazdasági 1-es és 2-es főkönyvi számok kerülnek egyenként megfeleltetésre a pénzforgalmi párjaikkal. ZMM ZISH_MM080_BIZF MM átforgató - gazdasági események FI alapján Az MM-ben könyvelt tételeket döntő részben az MM mozgás azonosítja. Azokban az esetekben, ahol nincs MM mozgás (pl. számla és árubeérkezés áreltérése), ott a forrásbizonylatok (eredeti bizonylatok) átforgatását egyéb paraméterek szabályozzák. Ezek a következők: a bizonylatfajta, a könyvelési sor azonosítója, a műveletkulcs, valamint a műveletfajta. Mindezek kombinációja kerül hozzárendelésre a gazdasági esemény táblához. 6

7 Készletgazdálkodás állományi átforgató tranzakciója Kódja Megnevezése Jelentése ZMM ZISH_MM080_KOLOG MM átforgató - Könyvelési log Az átforgatás eredményének lekérdezésére szolgál. Az vizsgált bizonylatszámok megadásával lekérdezhetőek a pénzforgalmi bizonylatszámok. ZMM ZISH_MM080_FULOG MM átforgató - Utolsó futás log A készletgazdálkodási állományi átforgatások időpontjainak listázására szolgál. 7

8 1.6. Pénzforgalmi átforgató A költségvetési szervek pénzforgalmi szemléletű beszámolót készítenek, az államháztartás szervezete a tevékenysége során előforduló, a vagyoni, és pénzügyi helyzetére kiható gazdasági eseményeiről a kettős könyvvitel rendszerében a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendeletben rögzített szabályok szerint módosított teljesítésű nyilvántartást vezet, amelyet a költségvetési év végével lezár. Az alábbi példa segítségével illusztrálható az állományi és a pénzforgalmi átforgató egymásra épülése. A folyamat az FI modultól, a számla beérkezésétől indul. A gazdasági esemény lépései Tartozik könyvelés Követel könyvelés Főkönyvi számla/analitikus azonosító Főkönyvi számla megnevezése Főkönyvi számla/analitikus azonosító A beérkezett szállítói számla könyvelése üzemgazdaságban. Állományi átforgatás, az ismertté vált kötelezettségről. A szállítói számla kifizetése üzemgazdaságban. T Kutatási szolgáltatás, szaktanácsadás Pénzforgalom nélküli tőkeváltozás 220 (Szállító kódja) Vagyonvill Kft. szállítói kódja, mely mögött a T belföldi szállítói egyeztető számla van beállítva. Főkönyvi számla megnevezése 220 (Szállító kódja) Vagyonvill Kft. szállítói kódja, mely mögött a T belföldi szállítói egyeztető számla van beállítva Tárgyévi költségvetést terhelő, folyó évi egyéb belföldi szállító T (2007. évben T ) Előirányzat felhasználási keretszámla 8

9 A gazdasági esemény lépései Tartozik könyvelés Követel könyvelés Főkönyvi számla/analitikus azonosító Főkönyvi számla megnevezése Főkönyvi számla/analitikus azonosító Az üzemgazdasági fizetést követő pénzforgalmi átforgató a.) állományváltozásának könyvelése b.) pénzforgalmi bankkönyvelése Tárgyévi költségvetést terhelő, folyó évi egyéb belföldi szállító Kutatási szolgáltatás, szaktanácsadás Vásárolt termék, szolgáltatás nem levonható áfa Főkönyvi számla megnevezése Pénzforgalommal járó tőkeváltozás (2007. évben ) Előirányzat felhasználási keretszámla Az SAP standard funkciói elsősorban az üzemgazdasági szemléletű gazdálkodást (a gazdasági esemény függetlenül attól, hogy kiegyenlítésre került-e vagy sem könyvelésre kerül) és költségvetési gazdálkodást támogatják, ezért a kormányrendelet által előírt módosított teljesítés, azaz pénzforgalmi szemléletű könyvelést megfelelő átkönyvelésekkel, pénzforgalmi átforgató program segítségével valósítja meg. A pénzforgalmi átforgatás előfeltétele a napközben rögzített fizetések, KVM modulban történő úgynevezett fizetésátvétele. Ez azt jelenti, hogy az eddig Számla státuszban lévő (a példa szerint ismertté vált) kötelezettség, úgynevezett Fizetve státuszba kerül a fent említett fizetésátvétel program segítségével. A pénzforgalmi átforgató esetében releváns bizonylatok azok, amelyek fizetésre kerültek, vagyis azok bizonylatok, amelyek Fizetve státuszúak. Pénzforgalmi átforgató tranzakciója Kódja Megnevezése Jelentése ZPF ZISH_FI027_FOK Főkönyvi számlák összerendelése A főkönyvi számlák összerendelő táblában kerül egyesével hozzárendelésre az üzemgazdasági főkönyvi számhoz annak pénzforgalmi párja. Ebben a táblázatban csak a 9 karakterben meghatározott főkönyvi számok és nem számlacsoportok találhatóak. Mind az üzemgazdasági, mind a pénzforgalmi főkönyvi számla lehet állományi és forgalmi számla is. 9

10 Pénzforgalmi átforgató Kódja Megnevezése Jelentése tranzakciója ZPF ZISH_FI027_ESZK Eszköz főkönyvi számlák összerendelése Ez az összerendelő tábla annyiban különbözik a FOK táblától, hogy az egyértelmű pénzforgalmi főkönyvi számla meghatározásához az üzemgazdasági főkönyvi számla mellett pénzügyi tétel is megadásra kerül. Tipikus példa erre a függők kezelése, ugyanis üzemgazdaságban egy főkönyvi számlára több pénzügyi tétellel lehet könyvelni (előző évi, illetve tárgy évi). Ekkor a pénzügyi tétel dönti el, hogy tárgyévi pénzforgalmi forgalmi főkönyvi számlára, vagy előző évi pénzforgalmi főkönyvi számlára történik-e az átforgatás. A pénzforgalmi átforgató első lépésben a FOK táblából keresi az adott bizonylat könyvelésében szereplő üzemgazdasági főkönyvi számhoz megfeleltetni kívánt pénzforgalmi főkönyvi számot. Ha a FOK táblában nem találja meg, automatikusan a program az ESZK tábla megfeleltetéseiben keres tovább. ZPF ZISH_FI027_ADO Nem levonható ÁFA könyvelés Az üzemgazdaságban bruttó módon végrehajtott könyvelés összerendelése (vissza nem igényelhető áfát tartalmazó bizonylat) pénzforgalomban megbomlik alapra és áfára. Az ehhez kapcsolódó üzemgazdasági nem levonható áfakódok kerülnek ebben a táblázatban összerendelésre a megfelelő áfa pénzforgalmi főkönyvi számlákkal. ZPF ZISH_FI027_ATIP Adó típusának meghatározása A kondíciófajta és az adófajta összerendelésének táblázata. 10

11 Pénzforgalmi átforgató tranzakciója Kódja Megnevezése Jelentése ZPF ZISH_FI027_CO CO rendelésfajták vezérlése Egyes esetekben az üzemgazdasági könyvelésből adódóan a CO kontírozástól eltérő kontírozással kell könyvelni pénzforgalomban. Ez azt jelenti, hogy az üzemgazdaságban rendelésre és költséghelyre, azonban pénzforgalomban csak költséghelyre történik a könyvelés. ZPF ZISH_FI027_BIZF Pénzforgalmi könyvelés bizonylatfajtái ZPF ZISH_FI027_MNGAZ Fizetések állományváltozásának mozgásnemei ZPF ZISH_FI027_KSCHL Főkönyvi számlák összerendelése kondíciófajta szerint A kapcsolódó rendelésfajták a következők: BERU = saját rezsis beruházás JEGY = jegyzet előállítás TERM = termelési rendelés Az ebben a táblázatban összegyűjtött bizonylatfajtákkal könyvelődött bizonylatok átforgatásával a pénzforgalmi átforgató nem foglalkozik. Ilyenek az előirányzatok rögzítése során közvetlenül pénzforgalomban rögzített, a MedSol anyagkiadás, valamint a már pénzforgalmi bizonylatfajtával rendelkező bizonylatok. A táblázatban a pénzforgalmi átforgató állományi részét képező vevő és szállító fizetések állományváltozásának könyveltetéséhez szükséges mozgásnemek kerülnek rögzítésre. A táblában rögzített mozgásnemek vezérlik, hogy mely fizetésekhez kapcsolódik állományváltozás. Nem kapcsolódik pénzforgalmi állományváltozás például a pénztári kifizetésekhez, amely esetben időben nem válik el a teljesítés és a fizetés, de idesorolható még a függő tétel is. A gyakorlatban a T vám ütköztető számla és a hozzá tartozó pénzügyi tételeket összegyűjtve határozza meg, hogy a bizonylatban szereplő kondícióként megadott áfatartalom mely áfa főkönyvi számra kell átforduljon. 11

12 Pénzforgalmi átforgató Kódja Megnevezése Jelentése tranzakciója ZPF ZISH_FI027_AR Árfolyam és kis összegű eltérés kezelése ZPF ZISH_FI027_SFK Befektetett eszközre adott előleg speciális főkönyvi kódja A háttértábla által jelzett FMED árfolyameltérés, valamint FMSD FM kis eltérések esetén az került meghatározásra, hogy az üzemgazdasági eltérést pénzforgalomban szétosztjuk-e a kiadás, illetve bevételek között, vagy a normál üzemgazdasági főkönyvekhez hasonlóan megadott pénzforgalmi főkönyvekre történjen a forgatás. A Debreceni Egyetem pénzforgalomban is kimutatja a könyvelt árfolyameltérést. A tábla a befektetett eszközökre adott előlegek speciális főkönyvi kódjait foglalja össze. Alkalmazott speciális főkönyvi kódok: M = előleg tárgyi eszközre I = előleg immateriális javakra B = előleg pénzügyi eszközre Alkalmazott speciális főkönyvi kóddal könyvelhető számlatípusok: A = eszközök K = szállítók 12

13 Pénzforgalmi átforgató Kódja Megnevezése Jelentése tranzakciója ZPF ZISH_FI027_STIT Pénzforgalmi átkönyvelés napló - tételadatatok Az átforgatás eredményének lekérdezésére szolgál. A vizsgált bizonylatszámok megadásával lekérdezhetőek a pénzforgalmi bizonylatszámok. Az adott bizonylat KVM, eredeti vagy fizetési bizonylatszámának megadásával egy lépésben lekérdezhető a pénzforgalmi állományi és a pénzforgalmi fizetési bizonylatszám. Általánosságban a pénzforgalmi átforgató állományi része a vevői és szállítói követelés és kötelezettségállományt állítja szembe a pénzforgalommal járó állományváltozás számlával, valamint a pénzforgalmi átforgató fizetés / bankkönyvelés egyik tétele mindig pénzeszköz számla (bank, pénztár, devizaszámla), vele szemben pedig költség könyvelődik. (Lásd a példát a fejezet elején.) ZPF ZISH_FI027_PUKP Pénzügyi központok Jelenleg a Debreceni Egyetem a háttértáblát nem használja. összerendelése ZPF ZISH_FI027_SPEC Speciális levezetések Jelenleg a Debreceni Egyetem a háttértáblát nem használja. 13

14 1.7. Állományi átforgató Az állományi átforgató programja az üzemgazdasági főkönyvi számlákra könyvelt követelés és kötelezettség előírásokat, valamint egyéb, pénzforgalomhoz nem kapcsolódó tételek könyvelését végzi el pénzforgalmi főkönyvi számlákon. Nem könyveli a pénzforgalomhoz kapcsolódó állományváltozásokat sem, ennek könyvelését ugyanis a pénzforgalmi átforgató állományi átforgatáshoz kapcsolódó része valósítja meg. Állományi átforgató tranzakciója Kódja Megnevezése Jelentése ZALL ZISH_FI081_SZIMB Számlakijelölés: számlaszimbólumok A számlaszimbólumokból hasonlóan az eddigiekhez konkrét főkönyvi számok / számlacsoportok kerülnek levezetésre. ZALL ZISH_FI081_BIZF Pénzforgalmi könyvelés bizonylatfajtái Az állományi átforgatóban érintett bizonylatokat a program bizonylatfajta alapján is megvizsgálja. Azoknak a bizonylatoknak, amelyek a táblázatban szereplő bizonylatfajtákkal kerültek könyvelésre, az újra átforgatását hivatott megakadályozni. Ezek az előirányzatok rögzítése során közvetlenül pénzforgalomban rögzített, valamint a már pénzforgalmi bizonylatfajtával ZALL ZISH_FI081_MNGAZ Állományváltozások mozgásnemeit tartalmazza ZALL ZISH_FI081_TIPUS Vevői, szállítói számlatípusok meghatározása rendelkező bizonylatok. Olyan összerendelő tábla, amely a releváns bizonylatok kiválogatásához több technikai feltételt kapcsol össze. A soronként összefüggő technikai feltételek a következők: könyvelési kulcs + főkönyvi számla/számlacsoport + alkalmazás (mint egyéb technikai azonosító). Az ezek alapján meghatározott értéket a KSZAB tábla használja. A típus tábla a vevővel/szállítóval szemben könyvelt üzemgazdasági főkönyvi számok, valamint a hozzájuk tartozható pénzügyi tételek tól; -ig tartománya alapján meg a számlatípust, amelyet a KSZAB táblában használ fel. 14

15 Állományi átforgató tranzakciója Kódja Megnevezése Jelentése ZALL ZISH_FI081_KSZAB Könyvelési szabályok Ez a tábla az előző táblákra épülve, itt kerül meghatározásra a könyvelendő bizonylat adattartalma, úgy mint tartozik, illetve követel főkönyvi számla, valamint a bizonylatfajta, mindezt számlaszimbólumok alkalmazásával különböző egyéb (hivatkozás az MNGAZ és TIPUS táblákra) könyvelést befolyásoló tényezőktől vezérelve. ZALL ZISH_FI081_LOG Állományi átforgató - könyvelési log ZALL ZISH_FI081_NAPLO Követelések, kötelezettségek átkönyvelésének naplózása Az átforgatás eredményének lekérdezésére szolgál. Az vizsgált bizonylatszámok megadásával lekérdezhetőek a pénzforgalmi bizonylatszámok. A vevői és szállítói követelés és kötelezettség állomány kimutatása az állományi átforgató esetében a pénzforgalommal nem járó állományváltozási számlával szemben kerül könyvelésre. (Lásd a példát a 1.6. Pénzforgalmi átforgató című fejezet elején.) Jelenleg a Debreceni Egyetem a háttértáblát nem használja. 15

16 1.8. FI-CO átkönyvelő A CO (kontrolling) modul pénzforgalmi könyvelt tételeit forgatja át meghatározott pénzforgalmi főkönyvekbe. FI-CO átkönyvelő tranzakciója Kódja Megnevezése Jelentése ZFICO ZISH_CO043_ZCO1A Funkcionális számla kijelölése Ebben a táblában kerül összerendelésre az FI funkcionális számla a CO költségnem (intervallum, csoport) és a CO költséghely (intervallum, csoport) kombinációjához. ZFICO ZISH_CO043_ZCO1B Átvezetési számla kijelölése Az átvezetési számla kijelölése tábla az FI funkcionális technikai számlát (átvezetési számla) a CO költségnemhez (intervallumhoz, csoporthoz) rendeli hozzá. A funkcionális számlával (6-os, 7-es, 99-es) szemben az átvezetési számla könyvelését végzi. ZFICO ZISH_CO043_ZCO2 CO-FI átforgató történeti tábla Az átforgatás eredményének lekérdezésére szolgál. Az vizsgált bizonylatszámok megadásával lekérdezhetőek az FI pénzforgalmi bizonylatszámok. ZFICO ZISH_CO043_ZCO1X Funkcionális számla kijelölése Jelenleg a Debreceni Egyetem a háttértáblát nem használja. ZFICO ZISH_CO043_ZCO3A Könyvelendő tételek (cosp,coss) co-fi átforgató Jelenleg a Debreceni Egyetem a háttértáblát nem használja. 16

17 1.9. Előirányzat átkönyvelés A ZELO program végzi el a KVM-ben a pénzforgalmi pénzügyi tételekre rögzített előirányzatok, előirányzat főkönyvi számokra történő átforgatását. Előirányzat átkönyvelés Kódja Megnevezése Jelentése tranzakciója ZELO ZFM1 Pénzügyi tétel - Főkönyvi számla összerendelés A pénzforgalmi pénzügyi tételek egyesével kerülnek megfeleltetésre pénzforgalmi főkönyvi számla párjaikkal. Az előirányzatok könyvelése főkönyvileg a (Előirányzatok évközi elszámolása) és a megfelelő előirányzat főkönyvi számlára történik, melyet a ZFM1 tábla vezérel. ZELO ZFM2 Pénzügyi központ - Költséghely összerendelés Minden előirányzat tételhez külön könyvelési bizonylatot állít elő a program, melynek eredménye a (Előirányzatok évközi elszámolása) főkönyvi számlán tekinthető meg. A 8 üzletágra vonatkozóan az előirányzatok rögzítéséhez létrehozásra került 8 technikai pénzügyi központ, amelyhez 8 technikai előirányzat költséghely van hozzárendelve. A pénzügyi központ és költséghely összerendelése a következő: Pénzügyi központ Költéghely E EI1100 E EI1200 E EI2300 E EI2400 E EI2500 E EI3600 E EI3700 E EI

18 Előirányzat átkönyvelés tranzakciója Kódja Megnevezése Jelentése ZELO ZFM3 Költségkeret- és bizonylatfajta A költségkeret fajta, a költségkeret alfajta, valamint a bizonylatfajták összerendelésének táblázata. Az eredeti előirányzathoz tartozó jellemzők a következők: Költségkeret alfajta Bizonylatfajta EREI eredeti előirányzat EE A módosított előirányzatok rögzítéséhez (pótlás, átkönyvelés, visszaadás) a Debreceni Egyetem az alábbi költségkeret alfajtákat, valamint a hozzájuk tartozó bizonylatfajtákat használja: Költségkeret alfajta Bizonylatfajta FELU felügyeleti szerv előirányzat módosítás EF INTE intézményi előirányzat módosítás EI KORM kormányzati előirányzat módosítás EK 18

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok VII. Fejezet Könyvviteli zárlat Az Intézménynél a könyvviteli zárlat meghatározott időszakonként, illetve a költségvetési év végén a folyamatos könyvelés teljessé tétele érdekében végzett: - kiegészítő,

Részletesebben

Az intézmény analitikus nyilvántartási rendszerének sajátosságai

Az intézmény analitikus nyilvántartási rendszerének sajátosságai A kötelezettségvállalásokról év közben analitikus nyilvántartást kell vezetni. A gazdasági műveletek, illetve események hatását a kötelezettségvállalások folyamatosan vezetett analitikus nyilvántartásból

Részletesebben

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok. A zárlati és egyeztetési feladatokról általában

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok. A zárlati és egyeztetési feladatokról általában VII. Fejezet Könyvviteli zárlat A könyvviteli zárlat meghatározott időszakonként, illetve a költségvetési év végén a folyamatos könyvelés teljessé tétele érdekében végzett: - kiegészítő, - helyesbítő,

Részletesebben

ttárgyi eszköz nyilvántartás folyamata és számvitele 2014-ben

ttárgyi eszköz nyilvántartás folyamata és számvitele 2014-ben ttárgyi eszköz nyilvántartás folyamata és számvitele 2014-ben CT-EcoSTAT 2014 Új jogszabály: 4/2013. (I. 11.) számú Kormány rendelet Számviteli rend változás Könyvelés bővülése: Költségvetés könyvelés

Részletesebben

Könyvviteli zárlat és a nyitás, valamint a hibák javítása

Könyvviteli zárlat és a nyitás, valamint a hibák javítása VII. Fejezet Könyvviteli zárlat és a nyitás, valamint a hibák javítása 1. A könyvviteli zárási feladatok A Intézménynél a könyvviteli zárlat meghatározott időszakonként, illetve a költségvetési év végén

Részletesebben

MÉRLEG-SZÁMLA ÖSSZEFÜGGÉSEK

MÉRLEG-SZÁMLA ÖSSZEFÜGGÉSEK SZÁMVITELI POLTIKIKA 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. MÉRLEG-SZÁMLA ÖSSZEFÜGGÉSEK TARTALOMJEGYZÉK 1. NYITÓ,

Részletesebben

SZÁMLA ÖSSZEFÜGGÉSEK

SZÁMLA ÖSSZEFÜGGÉSEK SZÁMVITELI POLITIKA 3. SZ. MELLÉKLETE BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTATÓ KÖZPONT 1139 Budapest, XIII., Hajdú utca 29. SZÁMLA ÖSSZEFÜGGÉSEK HATÁLYBA LÉPÉSE: 2013.01.01.

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk a segédlet használatához A segédlet az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet II. fejezete

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk a segédlet használatához A segédlet az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet XIII. fejezete

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SZÁMVITELI POLITIKÁJA, SZÁMLARENDJE

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SZÁMVITELI POLITIKÁJA, SZÁMLARENDJE Számviteli kézikönyvek KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SZÁMVITELI POLITIKÁJA, SZÁMLARENDJE 2011 Budapest, 2011 Szerző: Szamkó Józsefné Lektor: Lilliné Fecz Ildikó ISBN 978 963 638 389 3 ISSN 1787 7342 Kiadja a SALDO

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk a segédlet használatához A segédlet az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet XIII. fejezete

Részletesebben

2462 Martonvásár Jókai u. 16. 2015.

2462 Martonvásár Jókai u. 16. 2015. SZAMKÓ SZÁMVITELI BT 2462 Martonvásár Jókai u. 16. 2015. Jogszabályi alap: 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (Áhsz.) 284/2014. (XI. 20.) Korm. rendelet (Áhsz. módosítása) 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet

Részletesebben

FORRÁS.Net Pénzügy főkönyv alrendszer adatbázisváltás

FORRÁS.Net Pénzügy főkönyv alrendszer adatbázisváltás Tisztelt Főigazgató- helyettes Asszony/ Úr! Tájékoztatom, hogy a Forrás.Net 2016. évi adatbázis a mai naptól a Szakképzési Centrumok felhasználói számára biztosított. A 2016. évi adatbázis a 2016. évi

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk a segédlet használatához A segédlet az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet XIII. fejezete

Részletesebben

9. Év végén leltározás alapján kell a követelések állományát megállapítani, majd értékelni.

9. Év végén leltározás alapján kell a követelések állományát megállapítani, majd értékelni. 5. Amennyiben a szerv nem rendelkezik olyan nyilvántartási rendszerrel, melynek használatával egyegy gazdasági esemény hatása egyszerre jelenhet meg mind a főkönyvi, mind az analitikus nyilvántartásban,

Részletesebben

Tartalom Tartalom...1 Bevezetés...2 Általános áttekintés...3 Az IFSZ Házipénztár modul alapkoncepciója... 3 Jogosultságkezelés... 4 Bizonylatszámozás... 4...5 Törzsadatok és beállítások... 5 Pénztári jogosultságok

Részletesebben

Pénzügyi számvitel február 8. Győrffi Dezső Miskolci Egyetem

Pénzügyi számvitel február 8. Győrffi Dezső Miskolci Egyetem Pénzügyi számvitel 1 A pénzügyi számvitel fogalma A pénzügyi számvitel fogalma: a pénzügyi számvitel a vagyon és annak összetétele, a tevékenység eredménye valóságnak megfelelő, folyamatos, zárt rendszerű,

Részletesebben

A zárlat folyamata, A zárlat idõszaka, fajtái

A zárlat folyamata, A zárlat idõszaka, fajtái MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék A zárlat célja Üzleti számvitel XXIII. ea. Zárlat és éves beszámoló Dr. Pál Tibor 1 u Általánosan:

Részletesebben

2. feladat (A beszámoló összeállítása)

2. feladat (A beszámoló összeállítása) 2. feladat (A beszámoló összeállítása) A BESZÁMOLÓ 1 Kft. 2017. december 31-i főkönyvi kivonatából a következő záró egyenlegeket ismerjük. A főkönyvi kivonat még nem tartalmazza a kiegészítő gazdasági

Részletesebben

Dr. Pál Tibor. Számvitel alapjai. XI. ea. Zárlat és éves beszámoló

Dr. Pál Tibor. Számvitel alapjai. XI. ea. Zárlat és éves beszámoló MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék Számvitel alapjai XI. ea. Zárlat és éves beszámoló Dr. Pál Tibor 1 A zárlat célja Általánosan:

Részletesebben

Pénzügyi bizonylatok kontírozása, könyvelése felhasználói dokumentum Lezárva:

Pénzügyi bizonylatok kontírozása, könyvelése felhasználói dokumentum Lezárva: Pénzügyi bizonylatok kontírozása, könyvelése felhasználói dokumentum Lezárva: 2015.10.08. Griffsoft Informatikai Zrt. 6723 Szeged, Felső-Tisza part 31-34 M lph. fszt.2. Telefon: (62) 549-100 Telefax: (62)

Részletesebben

ElitCONTO Segédlet a később elszámolandó ÁFA kezeléséhez

ElitCONTO Segédlet a később elszámolandó ÁFA kezeléséhez NIARA N E L I T & S I G M A ÜG Y V I T E L I R E N D S Z E R E K ElitCONTO 2017 Segédlet a később elszámolandó ÁFA kezeléséhez Niara Kft. 1026 Budapest, Pasaréti út 43. Tel./fax: (06-1) 214-56-93,(06-1)

Részletesebben

Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány. Kiegészítő melléklet. A Számviteli törvény szerint egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolójához. 2013.

Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány. Kiegészítő melléklet. A Számviteli törvény szerint egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolójához. 2013. Bírósági bejegyzés: PK.60.144/2003/4. Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány Kiegészítő melléklet A Számviteli törvény szerint egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolójához 2013. év Kistelek, 2014.március

Részletesebben

9. számú melléklet ELLENRZÉSI NYOMVONAL

9. számú melléklet ELLENRZÉSI NYOMVONAL 9. számú melléklet ELLENRZÉSI NYOMVONAL A téma A költségvetés tervezésének ellen'rzési nyomvonala Intézményi bevételek és kiadások tervezése Az intézmény elkészíti végleges költségvetését 7/998. (XII.0.)

Részletesebben

Tartalom. Számlatükör 1/21/2016. ÁHSZ2 által meghatározott számlakeret mérleg előállítása további alábontások cikkcsoport, műszaki besorolás

Tartalom. Számlatükör 1/21/2016. ÁHSZ2 által meghatározott számlakeret mérleg előállítása további alábontások cikkcsoport, műszaki besorolás Forrás SQL készlet modulok Alapozó képzés Tukacs Kornél Szolláth József www.griffsoft.hu 1 Számlatükör Cikkcsoport Gazdasági események Mozgásnemek kódolása Kontírozás pénzforgalmi állományváltozások Tartalom

Részletesebben

A zárlat célja. A zárlat folyamata, szükségessége Dr. Pál Tibor. Számvitel alapjai. XII. ea. Zárlat és éves beszámoló.

A zárlat célja. A zárlat folyamata, szükségessége Dr. Pál Tibor. Számvitel alapjai. XII. ea. Zárlat és éves beszámoló. MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék Számvitel alapjai XII. ea. Zárlat és éves beszámoló Dr. Pál Tibor 1 A zárlat célja Általánosan:

Részletesebben

Számviteli alapfogalmak. Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek. Számviteli alapfogalmak. A számvitel területei.

Számviteli alapfogalmak. Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek. Számviteli alapfogalmak. A számvitel területei. Számviteli alapfogalmak Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek Szendrői Etelka szendroi@witch.pmmf.hu Számvitel fogalma Olyan tevékenységek összessége, amelyek célja az objektív információszolgáltatás

Részletesebben

FŐKÖNYV ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ TÖRZSEK KIALAKÍTÁSA

FŐKÖNYV ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ TÖRZSEK KIALAKÍTÁSA FŐKÖNYV ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ TÖRZSEK KIALAKÍTÁSA A törzsadatok kialakítására a következő sorrendet javasoljuk: 1.) Rovattörzs kialakítása: elsődleges fontosságú, mivel a kötelezettségvállalás a rovatok

Részletesebben

Comp-Sys Fo ko nyv-sza mla za s Program Felhaszna lo i leı ra s a 2013.01.01.-to l e rve nyes programmo dosı ta sokhoz

Comp-Sys Fo ko nyv-sza mla za s Program Felhaszna lo i leı ra s a 2013.01.01.-to l e rve nyes programmo dosı ta sokhoz Comp-Sys Fo ko nyv-sza mla za s Program Felhaszna lo i leı ra s a 2013.01.01.-to l e rve nyes programmo dosı ta sokhoz Tartalom 1 Pénzforgalmi ÁFA... 2 1.1 Pénzforgalmi ÁFA választásának beállítása...

Részletesebben

... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata

... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata ... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata 1. A Szabályzat 3. számú melléklete következő 3. számú mellékletre változik: "3. számú melléklet Leltározási ütemterv a 2016. évre 1. A leltározás

Részletesebben

- forgóeszközök között kimutatott pénzeszközök analitikus nyilvántartása,

- forgóeszközök között kimutatott pénzeszközök analitikus nyilvántartása, - forgóeszközök között kimutatott pénzeszközök analitikus nyilvántartása, - pénzeszközök analitikus nyilvántartása, - idegen pénzeszközök analitikus nyilvántartása, - végleges pénzeszközátadás államháztartáson

Részletesebben

Költségvetési számvitel, könyvvezetés szabályai

Költségvetési számvitel, könyvvezetés szabályai Költségvetési számvitel, könyvvezetés szabályai 1 JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet (módosította: az államháztartás

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A könyvviteli rendszer működése 52. lecke A KÖNYVVEZETÉS (KÖNYVVITEL)

Részletesebben

A könyvviteli elszámolások műveletei. Könyvviteli nyitás számviteli elszámolása

A könyvviteli elszámolások műveletei. Könyvviteli nyitás számviteli elszámolása A könyvviteli elszámolások műveletei 3. számú melléklet Könyvviteli nyitás számviteli elszámolása 1. A mérleg számlák nyitása T1-4/491 K491/1-4 2. Mérleg szerinti eredmény átvezetése (egyenlegtől függően)

Részletesebben

Folyószámla műveletek kontírozása

Folyószámla műveletek kontírozása Folyószámla műveletek kontírozása 1 1. Bevezetés... 3 2. Főkönyvi szám beállítások... 3 3. Folyószámla művelet típusok... 5 3.1. Sztornó számlák összevezetése... 5 3.2. Kisösszegek kivezetése... 7 o Kisösszegű

Részletesebben

Befektetések üzleti gazdaságtan

Befektetések üzleti gazdaságtan Befektetések üzleti gazdaságtan Befektetés Fogalma Olyan pénzügyi műveletek, amelyek révén jelenbéli pénzt jövőbélire váltunk a nagyobb jövedelem (hozam) reményében. A vállalkozás időlegesen lemond a pénzéről,

Részletesebben

ESETTANULMÁNY KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERV 2014. 01. 01. FORDULÓNAPI RENDEZŐ MÉRLEGÉNEK ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ

ESETTANULMÁNY KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERV 2014. 01. 01. FORDULÓNAPI RENDEZŐ MÉRLEGÉNEK ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ ESETTANULMÁNY KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERV 2014. 01. 01. FORDULÓNAPI RENDEZŐ MÉRLEGÉNEK ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ I. A 2013. évi éves költségvetési beszámoló összeállítása előtti feladatok Egy központi költségvetési

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1970-06 Könyvvezetés és beszámolókészítés A vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: Könyvvezetési

Részletesebben

T 1, 2, 3, 4, 5 számlaosztályok előirányzat számlái. K 496 Előirányzatok zárlati elszámolása. K 496 Előirányzatok zárlati elszámolása

T 1, 2, 3, 4, 5 számlaosztályok előirányzat számlái. K 496 Előirányzatok zárlati elszámolása. K 496 Előirányzatok zárlati elszámolása Az év végi zárlati tételek könyvelési rendje 1. Előirányzat számlák zárása a) kiadási előirányzatok közgazdasági osztályozás szerint T 1, 2, 3, 4, 5 számlaosztályok előirányzat számlái K 496 Előirányzatok

Részletesebben

Államháztartási mérlegképes könyvelő Azonosítószám: 54 344 02 0001 54 01

Államháztartási mérlegképes könyvelő Azonosítószám: 54 344 02 0001 54 01 Államháztartási mérlegképes könyvelő Azonosítószám: 54 344 02 0001 54 01 2153-06 Számviteli, elemzési, ellenőrzési ismeretek alkalmazása az államháztartásban Az államháztartás szervezetei beszámolási és

Részletesebben

HR rendszer folyamata munkavállaló alkalmazásának létrejöttétől a bérkönyvelésig bezárólag

HR rendszer folyamata munkavállaló alkalmazásának létrejöttétől a bérkönyvelésig bezárólag TOVÁBBKÉPZÉS 2011 HR MODUL HR rendszer folyamata munkavállaló alkalmazásának létrejöttétől a bérkönyvelésig bezárólag OKTATÁSI SEGÉDLET 1 1.1 Mi szükséges ahhoz, hogy a munkavállaló alkalmazása létrejöjjön?

Részletesebben

Költségvetés-menedzsment KVM-modul oktató anyag

Költségvetés-menedzsment KVM-modul oktató anyag Költségvetés-menedzsment KVM-modul oktató anyag 2014. Készítette: Kontrolling Igazgatóság Tervező Elemző Osztály ZKVM_LI használata {zkvm_li_40203~} Alapesetben {0}, azon szervezeti egységek, amelyek alábontottak:{0,1,2.}

Részletesebben

1. Számlaosztály BEFEKTETETT ESZKÖZÖK

1. Számlaosztály BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 1. Számlaosztály BEFEKTETETT ESZKÖZÖK Befektetett eszközöknek kell tekinteni azt az eszközt, amely tartósan, de legalább egy éven túl szolgálja az Egyetem tevékenységét. A befektetett eszközök elszámolása

Részletesebben

1) Kontírozás megkezdését megelőző lépések a Készlet modulban. A kontírozást a Készlet a főkönyvnek egy menüpont futtatásával adja át:

1) Kontírozás megkezdését megelőző lépések a Készlet modulban. A kontírozást a Készlet a főkönyvnek egy menüpont futtatásával adja át: 1) Kontírozás megkezdését megelőző lépések a Készlet modulban 1.1 Bizonylat ellenőrzés és automatikus kontírozás A 2014 évi számviteli változások miatt a Készlet programban is szükségessé válik a kontírozás,

Részletesebben

Kockázatok a költségvetési szervek gazdálkodási és számviteli elszámolásaiban

Kockázatok a költségvetési szervek gazdálkodási és számviteli elszámolásaiban SZAMKÓ SZÁMVITELI BT 2462 Martonvásár Jókai u. 16. Kockázatok a költségvetési szervek gazdálkodási és számviteli elszámolásaiban Mit érdemes a belső ellenőrzésnek vizsgálnia 2016. október 17. " A törvényt

Részletesebben

Általános forgalmi adó december 11.

Általános forgalmi adó december 11. Általános forgalmi adó 2017. december 11. www.griffsoft.hu 1 Tartalom Jogszabályi háttér Áfa kódok a Forrásban Áfa bevallás készítése Főkönyv és analitika egyeztetési lehetőségei www.griffsoft.hu 2 Jogszabályi

Részletesebben

ESETTANULMÁNY KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERV. I. A évi éves költségvetési beszámoló összeállítása előtti feladatok

ESETTANULMÁNY KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERV. I. A évi éves költségvetési beszámoló összeállítása előtti feladatok ESETTANULMÁNY KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERV 2014. 01. 01. FORDULÓNAPI RENDEZŐ MÉRLEGÉNEK ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ I. A 2013. évi éves költségvetési beszámoló összeállítása előtti feladatok Egy központi költségvetési

Részletesebben

Eszközök nyilvántartása az NTAX programban

Eszközök nyilvántartása az NTAX programban Eszközök nyilvántartása az NTAX programban Mivel az évek alatt a kettőskönyvviteli program eszköz kezelése sok funkciót magában rejtő rendszerré vált, szeretnénk összefoglalni a program eszköz kezelésének

Részletesebben

PRECÍZ Információs füzetek

PRECÍZ Információs füzetek PREÍZ Információs füzetek Információk, Módszerek, Ötletek és Megoldások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerhez T12. Egyeztetés a PREÍZ Integrált ügyviteli rendszerben 2006. március (mod.090827)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTARTÓ KÖZPONT 1139 Budapest, XIII., Béke tér 1. SZÁMLAREND

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTARTÓ KÖZPONT 1139 Budapest, XIII., Béke tér 1. SZÁMLAREND BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTARTÓ KÖZPONT 1139 Budapest, XIII., Béke tér 1. SZÁMLAREND HATÁLYBA LÉPÉSE: 2015.03.31. KÉSZÍTETTE: JÓVÁHAGYTA: Fülöpné Nagy Andrea

Részletesebben

Magyar joganyagok - 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet - az államháztartásban felmerü 2. oldal 1. melléklet a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelethez Az állam

Magyar joganyagok - 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet - az államháztartásban felmerü 2. oldal 1. melléklet a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelethez Az állam Magyar joganyagok - 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet - az államháztartásban felmerü 1. oldal 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási

Részletesebben

Magyar joganyagok - 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet - az államháztartásban felmerü 2. oldal 1. melléklet a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelethez Az állam

Magyar joganyagok - 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet - az államháztartásban felmerü 2. oldal 1. melléklet a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelethez Az állam Magyar joganyagok - 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet - az államháztartásban felmerü 1. oldal 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A CCN V2015.7 VERZIÓ SP2 változathoz. Változások és kiegészítések a V2015.7 verzió és SP1 kiadása után

TÁJÉKOZTATÓ A CCN V2015.7 VERZIÓ SP2 változathoz. Változások és kiegészítések a V2015.7 verzió és SP1 kiadása után TÁJÉKOZTATÓ A CCN V2015.7 VERZIÓ SP2 változathoz Változások és kiegészítések a V2015.7 verzió és SP1 kiadása után Pénzügy - Az Állományok felügyelete/bekérőlevél állományok menüpont hatására megnyíló ablakból

Részletesebben

A standard INFOR ERP LN 6.1 megoldás és fejlesztés kombinációja, a Pénzforgalmi előrejelzés megfelelő alapot nyújt egy vállalkozás pénzügyi

A standard INFOR ERP LN 6.1 megoldás és fejlesztés kombinációja, a Pénzforgalmi előrejelzés megfelelő alapot nyújt egy vállalkozás pénzügyi INFOR ERP Ln 6.1 - LIKVID Pénzügyi likviditás 2009 november 4. M.Nagy Zsuzsa nagy..zsuzsa@snt.hu www.snt.hu 1 A megoldás A standard INFOR ERP LN 6.1 megoldás és fejlesztés kombinációja, a Pénzforgalmi

Részletesebben

A SZÁMVITELI TÖRVÉNY ÁLLAMHÁZTARTÁSI VONATKOZÁSAI. Kézdi Árpád

A SZÁMVITELI TÖRVÉNY ÁLLAMHÁZTARTÁSI VONATKOZÁSAI. Kézdi Árpád A SZÁMVITELI TÖRVÉNY ÁLLAMHÁZTARTÁSI VONATKOZÁSAI Kézdi Árpád Államháztartási Szabályozási Főosztály Államháztartási Számviteli Osztály Nemzetgazdasági Minisztérium Számviteli törvény 5. Az államháztartás

Részletesebben

Az államháztartás új számviteli rendszeréről néhány gondolat. Az államháztartás új számvitele 2

Az államháztartás új számviteli rendszeréről néhány gondolat. Az államháztartás új számvitele 2 Az államháztartás új számviteli rendszeréről néhány gondolat Az államháztartás új számvitele 2 Jogszabályi háttere: A 307/2013. (VIII.14.) Kormányrendelettel módosított 4/2013. (I.11.) Kormányrendelet.

Részletesebben

Év végi könyvelés. Folyamatos könyvelés

Év végi könyvelés. Folyamatos könyvelés Év végi könyvelés A rendszer segítségével rugalmasan lehet kezelni az évek közötti váltást. Lehetőség van folyamatos könyvelésre, vagyis a következő évi adatok is feldolgozhatók úgy, hogy az előző évi

Részletesebben

ÁLLAMHÁZTARTÁSI SZÁMVITEL A GYAKORLATBAN. I. kötet

ÁLLAMHÁZTARTÁSI SZÁMVITEL A GYAKORLATBAN. I. kötet Lilliné Fecz Ildikó ÁLLAMHÁZTARTÁSI SZÁMVITEL A GYAKORLATBAN I. kötet 2014 Budapest, 2014 Szerző: Lilliné Fecz Ildikó ISBN 978-963-638-465-4 Kiadja a SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. Felelős

Részletesebben

ZÁRÁS az Armada Főkönyv modulban

ZÁRÁS az Armada Főkönyv modulban ZÁRÁS az Armada Főkönyv modulban A zárás és a nyitás kétféleképpen végezhető el. Egyrészt a felhasználó által, hagyományos módon kézzel könyvelt tételek által, illetve Kihasználva a program által nyújtott

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Főkönyv modult érintő változások

Tisztelt Ügyfelünk! Főkönyv modult érintő változások Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Servantes Hatékony Integrált Vállalatirányítási Rendszer Főkönyv, Pénzügy, Univerzális számlázó, Készlet, Kommunális számlázó modulokat érintő változásokról

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE SZÁMVITELI POLITIKA Érvényes: 2011. január 02. Aktualizálva: 2012. január 02. Készítette: Újhelyiné Bukta Mónika Jóváhagyta: Bukta László elnök A számviteli politika

Részletesebben

Kézikönyv Skontó kezelése a külföldi beszerzési számlákban

Kézikönyv Skontó kezelése a külföldi beszerzési számlákban Kézikönyv Skontó kezelése a külföldi beszerzési számlákban Tartalomjegyzék 1 ABAS ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 5 2 ADÓKULCS - ÜRES... 8 3 ADÓKULCS - MEGJELENÍTÉS [0 AFA0 ÁFÁBA NEM TARTOZÓ TÉTELEK, EXPORT

Részletesebben

SZÁMVITELI KÉZIKÖNYVEK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KONTÍROZÁSA A-TÓL Z-IG

SZÁMVITELI KÉZIKÖNYVEK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KONTÍROZÁSA A-TÓL Z-IG SZÁMVITELI KÉZIKÖNYVEK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK KONTÍROZÁSA A-TÓL Z-IG Budapest, 219 Szerző: Szamkó Józsefné Sorozatszerkesztő: Kökényesiné Pintér Ilona ISBN 978-963-638-571-2 ISSN 2416-231 (Tanácsadói könyvek)

Részletesebben

A beszámoló összeállítása (A nagyfeladat ) Érintett témák, a feldolgozás ütemterve

A beszámoló összeállítása (A nagyfeladat ) Érintett témák, a feldolgozás ütemterve A beszámoló összeállítása (A nagyfeladat ) Érintett témák, a feldolgozás ütemterve 1. Egy nagyfeladat kidolgozása 2. A mérlegkészítés időszakának típus elszámolásai I. sz. feladat A Beszámol-Ő-1 Kft. 2X16.

Részletesebben

S Z Á M L A R E N D. Iktatószám: 05-5/237/2015. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

S Z Á M L A R E N D. Iktatószám: 05-5/237/2015. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Számlarend 2015 Iktatószám: 05-5/237/2015. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala S Z Á M L A R E N D Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Számlarend

Részletesebben

K I E G É S Z Í TŐ MELLÉKLET

K I E G É S Z Í TŐ MELLÉKLET K I E G É S Z Í TŐ MELLÉKLET A TAIKO Hungary Japándob Egyesület 2012. évi egyszerűsített beszámolójához Megyei nyilvántartási szám: 14784 / 2012 Országos nyilvántartásbeli azonosító: 879 / 2012 Budapest,

Részletesebben

PRECÍZ Információs füzetek

PRECÍZ Információs füzetek PREÍZ Információs füzetek Információk, Módszerek, Ötletek és Megoldások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerhez 1. Zárás, Egyeztetés, Ellenőrzés 1999 május (mod. 2009.07.) Egyeztetés a PREÍZ

Részletesebben

MÁK program Készült: 2010.03.03 08 óra 27 perc Központi költségvetési szervek 2009. évi beszámolója (2009.2. időszak) Intézményszintü kiiratás

MÁK program Készült: 2010.03.03 08 óra 27 perc Központi költségvetési szervek 2009. évi beszámolója (2009.2. időszak) Intézményszintü kiiratás 1.Lap 01 Könyvviteli Mérleg ezer ft állományi érték előző év tárgyév ESZKÖZÖK 1. 1.Alapítás-átszervezés aktivált értéke (1111,1121) 0 0 2. 2.Kísérleti fejlesztés aktivált értéke (1112,1122) 0 0 3. 3.Vagyoni

Részletesebben

Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására

Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására Egy vállalkozásnál az önellenőrzés keretében hibát tártak fel 2008. március 12-én (a 2007. évi mérlegkészítés napját megelőzően).

Részletesebben

Kézikönyv. Határozott idejű számla könyvelése - értékesítés

Kézikönyv. Határozott idejű számla könyvelése - értékesítés Kézikönyv Határozott idejű számla könyvelése - értékesítés Tartalomjegyzék 1 ABAS-ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 5 2 VEVŐ - ÜRES... 6 3 VEVŐ - MEGJELENÍTÉS [76372 PARTNER PARTNER KERESKEDŐHÁZ KFT] 7 4 ABAS-ERP

Részletesebben

A főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartás kapcsolata

A főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartás kapcsolata VI. Fejezet A főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartás kapcsolata Az Intézmény vonatkozásában a főkönyvi könyvelés melletti analitikus nyilvántartás szükségességének indoklása a korábbiakban már

Részletesebben

A pénzügyi kimutatásokban előforduló leggyakoribb hibák. Zatykó Zsuzsanna Kontrolling Önálló Iroda irodavezető

A pénzügyi kimutatásokban előforduló leggyakoribb hibák. Zatykó Zsuzsanna Kontrolling Önálló Iroda irodavezető A pénzügyi kimutatásokban előforduló leggyakoribb hibák Zatykó Zsuzsanna Kontrolling Önálló Iroda irodavezető Irányadó jogszabály 2000.évi C. törvény a számvitelről 2016.évtől alkalmazandó szabályváltozások

Részletesebben

Főkönyvi kivonat nyersmérleg A könyvviteli zárlat során elvégzendő feladatok havi zárlathoz

Főkönyvi kivonat nyersmérleg A könyvviteli zárlat során elvégzendő feladatok havi zárlathoz 3.) Sorolja fel a könyvviteli zárlati teendőket! Ismertese a főkönyvi kivonat fogalmát, tartalmát és egyezőségeit! Mutassa be a mérleg és eredményszámlák zárását, a nyitást és a nyitás utáni rendező tételeket!

Részletesebben

Martfűi Városfejlesztési Nonprofit Kft

Martfűi Városfejlesztési Nonprofit Kft Martfűi Városfejlesztési Nonprofit Kft Számlarend 2017.évi módosításai 2017.01.01-től bevezetett főkönyvi számlák 41316. Eredménytartalék 2016.év 2016.évi adózott eredmény átvezetésére T 41316 - K 419

Részletesebben

S Z Á M L A R E N D. Iktatószám: 05-5/260-2/2018. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

S Z Á M L A R E N D. Iktatószám: 05-5/260-2/2018. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Számlarend 2018 Iktatószám: 05-5/260-2/2018. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala S Z Á M L A R E N D Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Kézikönyv. Pénzügyi könyvelés releváns mezők a Standard kontírozásban

Kézikönyv. Pénzügyi könyvelés releváns mezők a Standard kontírozásban Kézikönyv Pénzügyi könyvelés releváns mezők a Standard Tartalomjegyzék 1 ABAS-ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 4 2 STANDARD KONTÍROZÁSOK - MEGJELENÍTÉS [8 FIBU SZÁMLAKERET]... 7 3 STANDARD KONTÍROZÁSOK - VÁLTOZTATÁS

Részletesebben

SZÁMVITELI ALAPISMERETEK HELYI TANTERVE. Emelt szintű érettségire felkészítő képzés évfolyam. 2-3 óra 2016.

SZÁMVITELI ALAPISMERETEK HELYI TANTERVE. Emelt szintű érettségire felkészítő képzés évfolyam. 2-3 óra 2016. SZÁMVITELI ALAPISMERETEK HELYI TANTERVE Emelt szintű érettségire felkészítő képzés 11-12. évfolyam 2-3 óra 2016. A számviteli alapismeretek tantárgy órakerete évfolyam heti évi kerettantervi helyi tervezésű

Részletesebben

ÉVZÁRÁS ELŐTTI EGYEZTETÉSEK

ÉVZÁRÁS ELŐTTI EGYEZTETÉSEK ÉVZÁRÁS ELŐTTI EGYEZTETÉSEK A. Időszakok és bizonylatok zártságának és könyveltségének ellenőrzése Főkönyv modul Havizárás o. Időszak zárási feltételének vizsgálata a vizsgálatot minden hónapra le kell

Részletesebben

Könyvvezetési ismeretek

Könyvvezetési ismeretek 1 I. évfolyam BA Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Könyvvezetési ismeretek 2014/2015 II. félév 2 Elméleti kérdések 1. Egy vállalkozás saját tőkéjével kapcsolatosan az alábbi információkkal

Részletesebben

inközponti Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZÁMVITELI POLITIKA Jóváhagyva: 2003. április 17.

inközponti Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZÁMVITELI POLITIKA Jóváhagyva: 2003. április 17. inközponti Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZÁMVITELI POLITIKA Jóváhagyva: 2003. április 17. A Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület számviteli politikáját a számvitelről

Részletesebben

1) Szállítói számla kontírozásának megkezdését megelőző lépések a Tárgyi eszköz modulban

1) Szállítói számla kontírozásának megkezdését megelőző lépések a Tárgyi eszköz modulban 1) Szállítói számla kontírozásának megkezdését megelőző lépések a Tárgyi eszköz modulban Bizonylat pénzügyi ellenőrzése és kontírozása A Pénzügy modulban történő kontírozást megelőzően a Tárgyi eszköz

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZÁMLAREND

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZÁMLAREND 2. verzió AZ Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 16. függelék 2. melléklet AZ ÓBUDAI EGYETEM SZÁMLAREND BUDAPEST, 2013 Tartalomjegyzék I. Számlatükör...

Részletesebben

G) EGYÉB PÉNZÜGYI NYOMTATVÁNYOK

G) EGYÉB PÉNZÜGYI NYOMTATVÁNYOK G) EGYÉB PÉNZÜGYI NYOMTATVÁNYOK Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Szállítólevél B. 10-70/A/V. r.sz. G01. 2. Bevételi előírások és bevételek analitikus nyilvántartó lapja C. 318-29.

Részletesebben

FIRST LINE BI START CSOMAG

FIRST LINE BI START CSOMAG FIRST LINE BI START CSOMAG Termék ismertető Készítette: Fájl név: Verzió: First Line Experts Kft. First_Line_BI_start_csomag_termek_ismerteto v1 1 / 6 1. Dokumentum célja Az Oracle Business Intelligence

Részletesebben

SZÁMVITEL ALAPJAI VIZSGAKONZULÁTCIÓ

SZÁMVITEL ALAPJAI VIZSGAKONZULÁTCIÓ 1. Feladat SZÁMVITEL ALAPJAI Cash Flow példa Mérlegadatok: Bázis Tárgy Befektetett eszközök: Ingatlanok: 375 476 Műszaki berendezések: 340 292 Szellemi termékek: 510 400 Forgóeszközök: Készletek: 420 350

Részletesebben

Hírlevél. 2010. április. Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben. 2010. II. negyedév

Hírlevél. 2010. április. Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben. 2010. II. negyedév Hírlevél Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben 2010. II. negyedév 2010. április Tartalom Elektronikus bank Határidős kötelezettségek lista változásai... 3 Bankbizonylatok

Részletesebben

Felhasználói. kézikönyv. Forint házipénztár rendszer Szerkesztés lezárásának ideje: március 1.

Felhasználói. kézikönyv. Forint házipénztár rendszer Szerkesztés lezárásának ideje: március 1. Felhasználói kézikönyv Forint házipénztár rendszer Szerkesztés lezárásának ideje: 2015. március 1. I. Bevezető... 3 II. Házipénztár... 4 II.1 Kiadási bizonylat... 6 Bizonylatkészítés... 6 Újranyomtatás...

Részletesebben

A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN Köröstarcsa Község Önkormányzata 2013. évi összevont könyvviteli mérlege (adatok ezer Ft-ban) ESZKÖZÖK 01 1. Alapítás-átszervezés aktivált e (111-ből,112-ből) 02 2. Kísérleti fejlesztés aktivált e (111-ből,112-ből)

Részletesebben

A főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartás kapcsolata

A főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartás kapcsolata VI. Fejezet A főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartás kapcsolata Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Kormányrendelet (továbbiakban Kormányrendelet) több helyen is hivatkozik

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 1 4 5 3 9 2 6 2 1 1 0 5 2 1 3 Statisztikai számjel 1 3-0 9-1 2 4 5 0 1 Cégjegyzék száma Egyszerűsített éves beszámoló 2015. Üzleti évről 2015. január 01-2015. december 31- ig A vállalkozás megnevezése

Részletesebben

Az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulása Lejárat és eszközök szerinti bontásban (e/ft-ban)

Az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulása Lejárat és eszközök szerinti bontásban (e/ft-ban) ... évi költségvetéséről Az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulása Lejárat és eszközök szerinti bontásban (e/ft-ban) 5. sz. melléklet Sorszám Felvétel Lejárat Hitel állomány december 31-én

Részletesebben

FIRST LINE HÁZIPÉNZTÁR

FIRST LINE HÁZIPÉNZTÁR FIRST LINE HÁZIPÉNZTÁR Termék ismertető Készítette: Fájl név: Verzió: First Line Experts Kft. First_Line_Hazipenztar_termekismerteto v1 1 / 5 1. Házipénztár modul funkcionális ismertetése 1.1. Integráció

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 2011. december 31-i közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 2011. december 31-i közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 2011. december 31-i közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához A Műegyetemi Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. (továbbiakban:

Részletesebben

Személyi juttatások elszámolása 2016-ban

Személyi juttatások elszámolása 2016-ban Személyi juttatások elszámolása 2016-ban Módszerek Személyi juttatásokkal kapcsolatos kötelezettségvállalás Bizonylatok rögzítése Bérfeladás Hók Gerda ügyféltámogatási üzletágvezető-helyettes www.griffsoft.hu

Részletesebben

Költségvetési szervek kötelezettségvállalásának. utalványozás, pénzügyi ellenjegyzés, érvényesítés, teljesítés igazolás

Költségvetési szervek kötelezettségvállalásának. utalványozás, pénzügyi ellenjegyzés, érvényesítés, teljesítés igazolás Költségvetési szervek kötelezettségvállalásának módszertana, utalványozás, pénzügyi ellenjegyzés, érvényesítés, teljesítés igazolás 2017. február 8. Győrffi Dezső Miskolci Egyetem 1 Kötelezettségvállalás

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Kiegészítő melléklet 1. Általános összefoglalás A kiegészítő melléklet a BJB-Sysem Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 2013. január 1-től 2013. december 31-ig terjedő időszak üzleti tevékenységéről készült.

Részletesebben

SZÁMVITEL MENEDZSEREKNEK ÉS INFORMATIKUSOKNAK

SZÁMVITEL MENEDZSEREKNEK ÉS INFORMATIKUSOKNAK SZÁMVITEL MENEDZSEREKNEK ÉS INFORMATIKUSOKNAK Budapest, 2018 Szerzők: Dr. Veress Attila Dr. Borzán Anita Dr. Kardos Barbara Lektor: Dr. Siklósi Ágnes ISBN 978-963-638-556-9 Kiadja a SALDO Pénzügyi Tanácsadó

Részletesebben

Vevő számlák, egyéb követelések kezelése felhasználói dokumentum Lezárva:

Vevő számlák, egyéb követelések kezelése felhasználói dokumentum Lezárva: Vevő számlák, egyéb követelések kezelése felhasználói dokumentum Lezárva: 2015.11.24. Griffsoft Informatikai Zrt. 6723 Szeged, Felső-Tisza part 31-34 M lph. fszt.2. Telefon: (62) 549-100 Telefax: (62)

Részletesebben

A vállalkozás egyik alapanyag készletéről a következő információkat ismeri:

A vállalkozás egyik alapanyag készletéről a következő információkat ismeri: 1. KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ TEVÉKENYSÉG TÉMAKÖR 1. feladat A vállalkozás egyik alapanyag készletéről a következő információkat ismeri: Megnevezés Mennyiség (kg) Egységár (Ft/kg) Nyitókészlet 1.500 1.000

Részletesebben

Az analitikus (részletező) nyilvántartások formája, tartalma, vezetésének módja

Az analitikus (részletező) nyilvántartások formája, tartalma, vezetésének módja IV. Fejezet Az analitikus (részletező) nyilvántartások formája, tartalma, vezetésének módja 1. A IV. Fejezet 3. Az 1. számlaosztály részletező nyilvántartásaira vonatkozó közös szabályok cím alatti részének

Részletesebben