Heti Jelentés Magyarország

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Heti Jelentés Magyarország"

Átírás

1 Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit Tóth Viktória Heti Jelentés Magyarország december 21. Meichl Márton Mladoniczki János Kis-Böndi Csinszka Lovas Szilvia Fekete Ákos Soós Frigyes Hárspataki Ágnes Kelemen Máté Pozsgai Gábor

2 Kamatvágás és csökkenő hozamok Az új Inflációs Jelentés előrejelzései (2013-ban és 2014-ben is a cél feletti infláció) és a hétfői forintgyengülés ellenére a Monetáris Tanács sorozatban ötödször is az alapkamat 25 bázispontos csökkentése mellett döntött. Ez a hozamgörbe további csökkenését eredményezte, nem csak a rövid hozamokban, hanem a görbe hosszú végén is. Az ÁKK 2013-as kibocsátási terve alapján a kormány az EU/IMF megállapodás nélkül fog devizakötvényt kibocsátani a kormányzati illetékesek korábbi nyilatkozataival szemben. Ezzel az IMF-tárgyalások tovább húzódhatnak, esetleg meg is szakadhatnak. Makrogazdaság: gyenge ipari termelés októberben (3-4. oldal) első tíz hónapjában a bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. Októberben 3,8%-kal mérséklődött az ipari termelés (hó/hó), a munkanaphatástól tisztított éves index azonos visszaesést jelez. A számottevő mínusz összhangban áll a német ipar a vártnál jóval gyengébb, havi bázison -2,6%-os októberi teljesítményével. Devizapiac: rövid távú ingadozás (5. oldal) A piac meglepetésére a JP Morgan hétfői EUR/HUF ajánlásában 299-es célárat adott meg. Ezzel agresszív forinteladást indított el és néhány market maker jelezte, hogy egy nagy vállalati ügyfél mintegy 600 millió euró értékben ad el forintot. Ez a hatalmas forgalom az árfolyamot a 290-es ellenállásszintig emelte, de ez a szint megakadályozta a forint további leértékelődését. Innen a forint csütörtök este visszatért a 285-ös kiinduló szintre. A piac által vezérelt fordulatokon túl, a következő országspecifikus fejlemények említésre méltók: (1) A Monetáris Tanács ismét csökkentette az alapkamatot és erősen elkötelezettnek látszik a további kamatcsökkentések mellett (a részletek a Pénzpiaci részben találhatók). A csökkenő carry hosszú távon potenciálisan aláaknázhatja a forint értékét; (2) Az ÁKK ismertette 2013-as finanszírozási tervét, amely szerint 2013-ban 4-4,5 milliárd euró értékben készül devizakötvényt kibocsátani. Borbély László szerint a kibocsátás már az első negyedévben megtörténhet. Tekintettel a január-márciusi időszakban lejáró nagy mennyiségű adósságra, a terv ésszerűnek tűnik; (3) Másfelől ez egyértelműen azt jelzi, hogy szemben a kormányzat illetékeseinek korábbi kijelentéseivel a kormány az EU/IMF megállapodás nélkül bocsát ki új devizakötvényt. Ezzel az IMF-tárgyalások tovább húzódhatnak, esetleg meg is szakadhatnak. Állampapírpiac: ismét csökkent a hozamgörbe (6-8. oldal) Mivel a fő központi bankok bőséges pénzmennyiséggel látják el a tőzsdéket és az amerikai pártok egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak az idei megállapodásra, a héten világszerte javult a hangulat. Ez a környezet a hosszú lejáratú kötvényekre is jó hatással volt, így a hosszú lejáratok követték a rövid lejáratokat. A görbe meredeksége jelentősen csökkent az elmúlt hetekben, így a görbe hosszú vége követi a rövid távú hozamok kamatvágáson alapuló csökkenését. Pénzpiac: sorozatban az ötödik kamatvágás, 5,75%-on az alapkamat (9-10. oldal) Kedden a Monetáris Tanács 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot. Az új Inflációs Jelentés főbb számait is ismertették a sajtótájékoztatón. Az alappálya szerint jövőre 0,5, míg 2014-ben 1,5%-kal nőhet a hazai gazdaság, amihez 3,5%-os (2013), illetve 3,2%-os (2014) infláció társul. Azonban a fenti inflációs pálya az alapkamat változatlanságával számolt legalábbis az előrejelzési horizont elején ez a feltételezés azonban a keddi kamatcsökkentéssel megdőlt. A közlemény további kamatcsökkentést valószínűsítő résszel zárult. Részvénypiac: karácsony előtti alacsony forgalom a részvénypiacon (11. oldal) Vezető Elemző Tardos Gergely tardosg@otpbank.hu FX/FI Stratéga Pápa Levente papal@otpbank.hu Makroelemzők Dunai Gábor dunaig@otpbank.hu Eppich Győző eppichgyo@otpbank.hu Kondora Szilárd kondorasz@otpbank.hu Szaniszló Bálint szaniszlob@otpbank.hu Mihaela Neagu mihaela.neagu@otpbank.ro Rogyion Lomivorotov (2761) r.lomivorotov@otpbank.ru Ágazati Elemző Szabó Piroska szabopb@otpbank.hu Rácz Dávid raczd@otpbank.hu Technikai Elemző Salamon András salamona@otpbank.hu Továbbra is az amerikai fiscal cliff-fel kapcsolatos hírek határozzák meg a befektetők hangulatát a nemzetközi részvénypiacokon. A hazai piacon alacsony forgalom mellett zajlott a kereskedés, a BUX 0,2%-os emelkedéssel búcsúzott a héttől. 2

3 Makrogazdaság: gyenge ipari termelés októberben IDŐSZAK MUTATÓ TÉNY OTP KONSZENZUS ELŐZŐ REVIDEÁLT dec.18. okt. Bruttó bérek (év/év, %) dec.18. dec. Kamatdöntés (%) dec.21. okt. Kiskereskedelem (év/év, %) dec.21. okt. Külkereskedelmi mérleg (végleges, havi, millió euró) dec.28. Q3 Folyó fizetési mérleg (millió euró) ,0 Forrás: Reuters A KSH keddi tájékoztatása szerint első tíz hónapjában a bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 7,3%-kal nőttek. A közszférában a közfoglalkoztatás súlyának növekedése miatt csökkent az átlagkereset, e hatást kiszűrve átlagosan 3,4%-os volt a bruttó keresetek emelkedése. A rendszeres keresetek átlagosan 5,4%-kal emelkedtek a vizsgált időszakban ezen belül a versenyszférában dolgozóké 8,2%-kal. A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye 4,2%-kal nőtt. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be a évi garantált bérminimum-változás, továbbá a januártól esedékes, de júliusban kifizetett béremelés miatt. A részletes adatközlés megerősítette az egy héttel korábbi, előzetes publikáció jelzéseit: októberben 3,8%-kal mérséklődött az ipari termelés (hó/hó), a munkanaphatástól tisztított éves index azonos visszaesést jelez. Az évkezdet óta halmozott, igazítatlan év/év dinamika -0,9%. A havi index 2011 márciusa óta a legalacsonyabb volt (figyelmen kívül hagyva az elmúlt két évben kirívóan nagy visszaesést jelző decemberi mutatókat). A számottevő mínusz összhangban áll a német ipar a vártnál jóval gyengébb, havi bázison -2,6%-os októberi teljesítményével. Az ipar a megelőző két évben oldalazó trendje nyár óta enyhe csökkenésbe váltott. A rövid távú kilásátokkal kapcsolatban nem ad okot bizakodásra, hogy a belföldi értékesítések meredeken esnek, és 2012 nyár eleje óta az export értékesítések trendje is inkább csökkenő. Versenyszféra bérek (év/év, %) Forrás: KSH, OTP Elemzés Feldolgozóipari bérek (év/év, %) Forrás: KSH, OTP Elemzés Az ipari termelés alakulása (2005. év átlaga = 100, igazított) Forrás: MNB, OTP Elemzés 3

4 Középtávú makrogazdasági előrejelzésünk Főbb makrogazdasági mutatók Tény Előrejelzés F 2013F Bruttó hazai termék 3,9% 0,1% 0,9% -6,8% 1,3% 1,6% -1,1% 0,1% Lakossági fogyasztás 1,9% -1,0% -0,2% -5,7% -2,7% 0,2% -1,0% -0,5% Háztartások fogyasztási kiadásai 1,9% 1,0% -0,6% -6,4% -2,1% 0,0% -0,3% -0,8% Közösségi fogyasztás 0,4% -4,2% -0,2% 2,6% 1,1% -2,4% -1,5% -1,0% Állóeszköz felhalmozás -2,7% 3,8% 2,9% -11,0% -9,7% -5,5% -4,9% -7,7% Export 19,1% 15,0% 5,7% -10,2% 14,3% 8,4% 3,1% 6,9% Import 15,1% 12,8% 5,5% -14,8% 12,8% 6,3% 1,2% 5,0% Kormányzati egyenleg (GDP%, ESA 95) -9,4% -5,1% -3,7% -4,5% -4,5% 4,3% -2,6% -2,7% Folyó fizetési mérleg egyenlege (mrd euró)* -6,6-7,2-7,8-0,2 1,0 1,4 2,0 3,1 GDP arányában -7,4% -7,3% -7,3% -0,2% 1,1% 1,4% 2,0% 3,0% Bruttó nominális keresetek** 6,5% 7,2% 6,9% 0,5% 1,3% 3,3% 6,3% 3,9% Bruttó reálkeresetek 2,5% -0,7% 0,8% -3,5% -3,4% -0,6% 0,5% -0,1% Rendelkezésre álló jövedelem*** 2,3% 5,1% 5,0% 0,8% 2,7% 6,8% 2,5% 3,2% Reál rendelkezésre álló jövedelem -1,5% -2,6% -1,0% -3,2% -2,1% 2,8% -3,1% -0,7% Foglalkoztatottság (éves változás) 0,7% -0,1% -1,2% -2,5% 0,0% 0,8% 1,3% -0,8% Munkanélküliségi ráta (éves átlag) 7,5% 7,4% 7,8% 10,0% 11,2% 10,7% 11,2% 11,8% Infláció (éves átlag) 3,9% 8,0% 6,1% 4,2% 4,9% 3,9% 5,8% 4,0% Infláció (dec/dec) 6,5% 7,4% 3,5% 5,6% 4,7% 4,1% 5,3% 3,6% Jegybanki alapkamat (év vége) 8,00% 7,50% 10,00% 6,25% 5,75% 7,00% 5,75% 5,50% 1 éves DKJ-kamatláb (átlag) 7,3% 7,4% 9,0% 8,6% 5,6% 6,16% 7,03% 5,83% Reálkamat (átlag, ex post) 3,3% -0,5% 2,8% 4,2% 0,7% 2,2% 1,2% 1,8% EUR/HUF árfolyam (átlag) 264,3 251,3 251,5 280,6 275,3 279,3 289,1 293,8 EUR/HUF árfolyam (év vége) 252,3 253,4 264,8 270,8 278,8 311,1 285,0 295,0 Forrás: KSH, MNB, OTP Elemzés *: A folyó fizetési mérleg hivatalos hiánya (tévedések és kihagyások nélkül) **: A bérek számításánál a versenyszféra esetében a fehéredés és a prémiumok megváltozott szezonalitásától szűrt, míg a költségvetési bérek esetében az eredményszemléletű béradatok használtuk ***: A Pénzügyi Számlák alapján alulról számított rendelkezésre álló jövedelem 4 4

5 Devizapiac: rövid távú ingadozás A piac meglepetésére a JP Morgan hétfői EUR/HUF ajánlásában 299-es célárat adott meg. Ezzel agresszív forinteladást indított el és néhány market maker jelezte, hogy egy nagy vállalati ügyfél mintegy 600 millió euró értékben ad el forintot. Ez a hatalmas forgalom az árfolyamot a 290-es ellenállásszintig emelte, de ezen a ponton az euró iránti kereslet meredeken esni kezdett, így a szint megakadályozta a forint további leértékelődését. Innen a forint ismét erősödni kezdett és csütörtök este visszatért a 285-ös kiinduló szintre. A piac által vezérelt fordulatokon túl, a következő országspecifikus fejlemények említésre méltók: A Monetáris Tanács ismét csökkentette az alapkamatot és erősen elkötelezettnek látszik a további kamatcsökkentések mellett (a részletek a Pénzpiaci részben találhatók). A csökkenő carry hosszú távon potenciálisan aláaknázhatja a forint értékét. Az ÁKK ismertette 2013-as finanszírozási tervét, amely szerint 2013-ban 4-4,5 milliárd euró értékben készül devizakötvényt kibocsátani. Borbély László szerint a kibocsátás már az első negyedévben megtörténhet. Tekintettel a január-márciusi időszakban lejáró nagy mennyiségű adósságra, a terv ésszerűnek tűnik. Másfelől ez egyértelműen azt jelzi, hogy szemben a kormányzat illetékeseinek korábbi kijelentéseivel a kormány az EU/IMF megállapodás nélkül bocsát ki új devizakötvényt. Ezzel az IMFtárgyalások tovább húzódhatnak, esetleg meg is szakadhatnak. Forrás: Reuters A főbb HUF árfolyamok ( =100) Régiós HUF árfolyamok ( =100) Régiós HUF árfolyamok II. ( =100) 5 5

6 Állampapírpiac: ismét csökkent a hozamgörbe A magyar eszközök rövid távú ingadozása ellenére a Monetáris Tanács a héten ismét vágott az alapkamaton. Ez a lépés további csökkenést eredményezett a kamatgörbe hosszú végén. Mivel azonban a fő központi bankok bőséges pénzmennyiséggel látják el a tőzsdéket és az amerikai pártok egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak az idei megállapodásra, a héten világszerte javult a hangulat. Ez a környezet a hosszú lejáratú kötvényekre is jó hatással volt, így a hosszú lejáratok követték a rövid lejáratokat. Csütörtökön újabb nagy vételeket láthattunk a kötvénypiacokon. Az állampapír hozamgörbe változása az elmúlt hetekben A 10 éves asset swap spread erősen szűkült, míg a rövidebb asset swap spreadek inkább oldalaztak, mivel a kamatswapok azonos mértékben estek, míg a hozamgörbe laposodott. Asset swap spreads (bázispont) Forrás: Reuters ÁKK benchmark hozamok A hozamgörbe meredeksége A görbe meredeksége jelentősen csökkent az elmúlt hetekben, így a görbe hosszú vége követi a rövid távú hozamok kamatvágáson alapuló csökkenését. 6

7 Aukciós eredmények 3 hónapos DKJ aukciós adatai (milliárd forint) A heti kincstárjegy-aukciókon nagy keresletnek örvendhetett az ÁKK. Kedden maximális mértékben (50 százalékkal) emelte az elfogadott mennyiséget, és 75 milliárd forint értékben adott el 3 hónapos kincstárjegyeket. Csütörtökön a tervezett összeg feletti kibocsátás kisebb volt ( csak 5 milliárd forint), de ez is jóval meghaladja a meghirdetett értéket. Az átlaghozamok mindkét aukción számottevően csökkentek a korábbi értékekhez képest. A múlt héten tartott aukciók adatai Államkötvények aukciós adatai (milliárd forint) Forrás: ÁKK D /C 2017/A 2028/A meghirdetett (mrd HUF) 50,0 20,0 15,0 8,00 benyújtott (mrd HUF) 131,6 29,2 41,3 36,42 elfogadott (mrd HUF) 65,0 20,0 20,0 12,00 maximum hozam (%) 5,82 5,68 6,08 6,32 átlag hozam (%) 5,77 5,65 6,04 6,31 minimum hozam (%) 5,70 5,59 5,98 6,30 nem-versenyző tenderek (mrd HUF) - 3,8 0,1 3,42 A héten tartott aukciók adatai Forrás: ÁKK D D meghirdetett (mrd HUF) 50,0 50,0 benyújtott (mrd HUF) 173,2 114,3 elfogadott (mrd HUF) 75,0 55,0 maximum hozam (%) 5,65 5,40 átlag hozam (%) 5,63 5,38 minimum hozam (%) 5,59 5,30 nem-versenyző tenderek (mrd HUF) - - Külföldiek forint állampapír állománya (1000 milliárd forint, év, %) Forrás: ÁKK, OTP Elemzés Külföldiek forint állampapír felhalmozása (milliárd forint, az utolsó húsz kereskedési nap összege) Forrás: ÁKK, OTP Elemzés 7

8 Dátum Aukció Állampapírok Kormányzati hitelek lejárat* kamatfizetés* tőketörlesztés* kamatfizetés* 2012.dec.03 H 2012.dec.04 K 3M 2012.dec.05 Sze DKJ: 54,1; KKJ+FKJ: 1, dec.06 Cs 12M, 5Y változó 2012.dec.07 P 2012.dec.10 H 2015/I: 0, dec.11 K 3M 2012.dec.12 Sze DKJ: 136,8; KKJ+FKJ: 2, dec.13 Cs 3Y, 5Y, 10Y 2012.dec.14 P 2012.dec.17 H 2012.dec.18 K 3M 2012.dec.19 Sze DKJ: 211,1; KKJ+FKJ: 2, dec.20 Cs 12M 2013/C: 3,8; 2014/B: 0, dec.21 P 2012.dec.24 H 2012.dec.25 K 2012.dec.26 Sze 2012.dec.27 Cs 3M, 3Y, 5Y, 10Y DKJ: 296,9; KKJ+FKJ: 2,4 2015/B: 6,6; 2023/A: 16,8 IMF: 53, dec.28 P IMF: 2,1 Összesen 542,0** 706,7 28,5 55,2 0,0 Milliárd forint; *a legutóbbi rendelkezésre álló adatok alapján készült becslés,285-ös EURHUF árfolyammal **KKJ-vel együtt Forrás: ÁKK, OTP Elemzés Az Államadósság Kezelő Központ forint piaci kibocsátási terve alapján decemberben 245 milliárd forintnyi 3 hónapos papírt, 150 milliárd forintnyi 12 hónapos papírt, 52,5 milliárd forintnyi kamatozó kincstárjegyet, továbbá 94,5 milliárd forintnyi kötvényt kíván értékesíteni. 8

9 Pénzpiac: sorozatban az ötödik kamatvágás, 5,75%-on az alapkamat Kedden a Monetáris Tanács 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot, az elemzői konszenzusnak (és saját várakozásunknak) megfelelően. A Tanács előtt két javaslat volt egy tartásra és egy 25 bázispontos csökkentésre vonatkozó és végül a vita után az utóbbi kapott szoros többséget. Figyelembe véve a tanácstagok korábbi interjúit és szavazatait, a külső tagok minden bizonnyal sorozatban ötödik alkalommal is leszavazták a belsőket. Alapkamat, 3M BUBOR és FRA-k alakulása (%) Az új Inflációs Jelentés főbb számait is ismertették a sajtótájékoztatón. Az alappálya szerint jövőre 0,5, míg 2014-ben 1,5%-kal nőhet a hazai gazdaság, amihez 3,5%-os (2013), illetve 3,2%-os (2014) infláció társul. Azonban a fenti inflációs pálya az alapkamat változatlanságával számolt legalábbis az előrejelzési horizont elején ez a feltételezés azonban a keddi kamatcsökkentéssel megdőlt. A jegybankelnök arról is beszélt, hogy a stáb előrejelzése szerint az adószűrt maginfláció ami jobb indikátora az inflációs alapfolyamatoknak a sima fogyasztói árindexnél 2013-ban (3,5% - megegyezik az inflációval) és 2014-ben (3,4% - 0,2%-kal magasabb az inflációnál) is az inflációs cél felett lesz. A hét eleji forintgyengüléssel kapcsolatos kérdésre válaszolva Simor kifejtette, hogy a jegybank nem veszi figyelembe a rövid távú volatilitás miatti ingadozásokat a kamatdöntéskor, azonban ez azt mutatta, hogy a piaci bizalom törékeny Magyarországgal szemben, és erre figyelniük kell. Csakúgy, mint a novemberi, a mostani közlemény is további kamatvágást valószínűsítő résszel zárult, azonban az előző havihoz képest bekerült egy kizárólag a További kamatcsökkentésre kizárólag akkor kerülhet sor, ha a kedvező pénzügyi piaci folyamatok folytatódnak és a beérkező adatok megerősítik, hogy az inflációs cél a monetáris politika horizontján elérhető részbe. Ezáltal kicsit óvatosabb az üzenet, azonban így is a kamatvágási ciklus folytatását vetíti előre ra vonatkozó kamatpálya előrejelzésünket januárban frissítjük. Forrás: Reuters 3 hónapos FRA jegyzések (induló hónaptól) 9

10 Ülés időpontja A jegyzőkönyv megjelenése Inflációs jelentés Az OTP előrejelzése Döntés június 20. H július 6. Sz 6,00 6, július 26. K augusztus 10. Sz 6,00 6, augusztus 23. K szeptember 7. Sz 6,00 6, szeptember 20. K október 5. Sz x 6,00 6, október 25. K november 16. Sz 6,00 6, november 29. K december 7. Sz. 6,50 6, december 20. K január 11. Sz x 6,75 7, január 24. K február 15. Sz 7,50 7, február 28. K március 14. Sz 7,00 7, március 27. K április 11. Sz x 7,00 7, április 24. K május 9. Sz 7,00 7, május 29. K június 13. Sz 7,00 7, június 26. K július 11. Sz x 7,00 7, július 24. K augusztus 8. Sz 7,00 7, augusztus 28. K szeptember 12. Sz 7,00 6, szeptember 25. K október 10. Sz x 6,75 6, október 30. K november 14. Sz 6,25 6, november 27. K december 5. Sz 6,00 6, december 18. K január 16. Sz x 5,75 5, január 29. K február 13. Sz 5, február 26. K március 13. Sz 5, március 26. K április 10. Sz x 5, április 23. K május 15. Sz 5, május 28. K június 12. Sz 5, június 25. K Még nem ismert x 5,50 Forrás: MNB, OTP Elemzés 10

11 Részvénypiac: karácsony előtti alacsony forgalom a részvénypiacon A múlt hét csütörtöktől e hét csütörtökig tartó időszak során is a nemzetközi tőkepiacokon a legfőbb mozgató rugó az amerikai fiscal cliff-fel kapcsolatos hírek voltak. Csütörtök éjszaka törölte a Képviselőház a B- tervnek nevezett költségvetési programról szóló szavazást, amely azt a republikánus programot tartalmazta, amellyel ők szeretnék elkerülni a januártól életbe lépő kényszerű költségvetési megszorításokat (fiscal cliff). A törlés oka az lehetett, hogy nem volt meg a többség a terv támogatásához a republikánusok között. Egyelőre tehát nincs megállapodás az amerikai döntéshozók között, azonban januárig már nincs sok nap hátra. A magyar vonatkozású eseményekben sem volt hiány a héten. A hét elején jelentősebb gyengülést tapasztalhattunk a forint a piacán, melynek okairól több lehetséges magyarázat is napvilágot látott. Az egyik magyarázat szerint a gazdasági miniszter szombati rádióinterjújában a jegybank jövőbeli monetáris politikai felhatalmazásával és az intézmény által használt eszközökkel kapcsolatban tett kijelentései elbizonytalanították a befektetőket. A másik forintgyengülést kiváltó faktor lehetett az, hogy a JP Morgan befektetési bank által kiadott technikai elemzés erőteljesebb forintgyengülést vetített előre. A harmadik ok egy később cáfolt piaci pletyka volt, amely szerint a jegybank már akár ma korlátozhatja a kéthetes kötvények tenderén benyújtható maximális ajánlatok értékét. Ez utóbbi pletykát a jegybank cáfolta. A héten tartotta az idei év utolsó kamatdöntő ülését az MNB, melyen további 25 bázisponttal csökkentette a hazai irányadó ráta szintjét (5,75%). A döntés szűk többség mellett született, vagyis minden bizonnyal a külső tagok sorozatban ötödik alkalommal is leszavazták a tartásra voksoló belső tagokat (erről lásd bővebben a Pénzpiaci részt). Csütörtök késő délután a Fitch nem változtatott a Magyarország hosszú lejáratú deviza szuverén adósbesorolásán ( BB+ ), viszont a hitelminősítéshez rendelt kilátást a korábbi negatívról stabilra javította. Az kilátás javítását a hitelminősítő szerint a költségvetési hiány csökkentése és az államadósság stabilizálásának folyamata támasztja alá, miközben az ország az ország költségvetési és külső finanszírozási feltételei javultak. A mögöttünk álló napokra már a karácsony előtti lagymatag kereskedés volt jelelemző, mind a hazai mind a nemzetközi tőzsdéken, amely elsősorban az alacsonyabb forgalomban és likviditásban mutatkozott meg. A BUX a múlt hét csütörtöktől e hét csütörtökig tartó időszakot 0,2%-os emelkedéssel fejezte be, így a gyengébben teljesítő régiós indexek közé fért csak be a pesti benchmark. A forgalom egész héten enyhe volt a BÉT-es, az átlagos napi forgalom 7,7 milliárd forint volt. A blue chipek közül a legjobb teljesítményt a Richter mutatta, 1,9%-os drágulásával. Az OTP 0,3 míg a Mol 0,9%-kal került feljebb. Az Mtelekom gyengélkedett egyedül a nagy papírok közül, a telekommunikációs cég részvényei 3,9%-kal kerültek lejjebb. Az Egis a héten tette közzé közgyűlési meghívóját, amelyet január 30- án tartanak. A maghívó végén szerepel az, hogy az igazgatóság a 2011/2012. üzleti év eredményének terhére részvényenként 240 forintos osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek. Forrás: Reuters A blue chipek árfolyamának alakulása ( =100) A régiós indexek alakulása ( =100) Régiós P/E ráták alakulása 2010-től Forrás: Bloomberg, OTP Elemzés 11

12 Jogi nyilatkozat A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen dokumentum a) nem a befektetési elemzés függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és b) nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom. A tájékoztatás nem teljes körű. Jelen tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak, befektetésre való ösztönzésnek, jogi-, adó vagy számviteli tanácsadásnak, a benne foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A tájékoztatás a dokumentum készítésének idején irányadó piaci helyzetet tükrözi, azonban az információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal, körülményekkel megváltozhatnak. További információk állhatnak az Önök rendelkezésére, amennyiben ezt az OTP Bank Nyrt.- től igényli. Bár az OTP Bank Nyrt. jóhiszeműen hagyatkozott olyan forrásokra a dokumentum elkészítésekor, amelyeket megbízhatónak gondol, semmilyen szavatosságot, jótállást vagy kötelezettséget nem vállal azért, hogy a dokumentumokban foglalt adatok pontosak és teljesek. A dokumentumban megjelenő vélemények és becslések az OTP Bank Nyrt. dokumentum készítésének idején irányadó megítélésén alapulnak, amely a jövőben külön értesítés nélkül is változhat. Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatja a dokumentum felhasználóit, hogy jogosult a jelen dokumentumban megjelölt kibocsátók által forgalomba hozott pénzügyi eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek. A jelen dokumentum semmilyen további elemzés alapjául nem szolgálhat a benne feltüntetett pénzügyi eszközök vonatkozásában. Amennyiben a dokumentum bármely pénzügyi eszköz jövőbeni forgalomba hozatalára utal ez kizárólag indikatív, előzetes és tájékoztatási célokat szolgál, és egy ilyen pénzügyi eszközre vonatkozó elemzés kizárólag azokon a nyilvános információkon alapul, amelyek a vonatkozó tájékoztatóban vagy hirdetményben találhatók. A jelen dokumentumban foglaltak nem jelentik azt, hogy az OTP Bank Nyrt. ügynökként, megbízottként vagy bármely más módon járna el bármely olyan jövőbeni befektető javára vagy nevében, amely a jelen tájékoztatóban meghatározott pénzügyi eszközbe kíván befektetni, és ugyanígy nem felelős az OTP Bank Nyrt. a befektetők által a jelen dokumentum alapján hozott befektetési döntésért, különös tekintettel a befektetés jogszerűsége és alkalmassága (megfelelősége) vonatkozásában. Kérjük, hogy befektetésre, szolgáltatás igénybevételére vonatkozó megalapozott döntés meghozatalát megelőzően az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozó dokumentációt, tájékoztatót, szabályzatokat, szerződési feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassa el, és óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát, a felmerülő díjakat és költségeket, az esetleges veszteség bekövetkezésének lehetőségét, valamint tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi jogszabályokról. A jelen kiadványban foglaltak alapján hozott konkrét egyedi döntések, illetve befektetések kockázatát az ügyfél viseli, az OTP Bank Nyrt-t nem terheli felelősség a befektetési döntések eredményességéért, az ügyfél által kitűzött cél eléréséért. Az adatok, illetve információk a múltra vonatkoznak. A múltbeli adatokból és információkból nem lehetséges a jövőbeni hozamra, változásra, illetőleg teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. OTP Bank Nyrt. (cégjegyzékszám: ; székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 16.; felügyeleti hatóság: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.sz. PSZÁF engedélyszám: III/ /2002 és E-III/456/2008, további információk: Minden jog fenntartva, a jelen kiadvány az OTP Bank Nyrt. kizárólagos tulajdonát képezi, ennek további felhasználása, sokszorosítása, terjesztése csak az OTP Bank Nyrt. előzetes írásos engedélyével lehetséges. Amennyiben a jelen hírlevelet az OTP Bank Nyrt.-től kapta, akkor az Ön hozzájárulásával juttattuk el Önhöz. A hírlevél küldéséhez való hozzájárulását visszavonhatja az elemzes@otpbank.hu címre küldött elektronikus üzenettel vagy az Elemzési Központ 1051, Budapest Nádor u. 21 címre eljuttatott levélben. Kérjük, hogy mindkét esetben, levelében adja meg a következő adatokat: Név, cím. 12

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés Globális piacok

Napi Jelentés Globális piacok Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Heti Jelentés Magyarország

Heti Jelentés Magyarország Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Tóth Viktória +36-1-288-7513 TothV@otpbank.hu Heti Jelentés Magyarország 2013. augusztus 5. Meichl Márton +36-1-288-7543

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Csökkenő hazai, stagnáló USA infláció várható

Csökkenő hazai, stagnáló USA infláció várható Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Továbbra is nyomás alatt az EKB

Továbbra is nyomás alatt az EKB Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Visszapattanhatott a hazai infláció

Visszapattanhatott a hazai infláció Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Megállhatott a kínai GDP-növekedés lassulása

Megállhatott a kínai GDP-növekedés lassulása Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés Magyarország

Napi Jelentés Magyarország Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Tóth Viktória +36-1-288-7513 TothV@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Gyorsuló infláció mellett lehet még idén amerikai kamatemelés

Gyorsuló infláció mellett lehet még idén amerikai kamatemelés Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Euróövezeti infláció és USA munkaerőpiac alakíthatja a várakozásokat

Euróövezeti infláció és USA munkaerőpiac alakíthatja a várakozásokat Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Szinte biztos az amerikai kamatemelés

Szinte biztos az amerikai kamatemelés Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Amerikai infláció és kínai növekedés befolyásolja a piacokat

Amerikai infláció és kínai növekedés befolyásolja a piacokat Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Heti Jelentés Magyarország

Heti Jelentés Magyarország Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Tóth Viktória +36-1-288-7513 TothV@otpbank.hu Heti Jelentés Magyarország 2013. január 28. Meichl Márton +36-1-288-7543

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Technikailag emelkedhet még az EUR/USD

Technikailag emelkedhet még az EUR/USD Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Sales vezető. Intézményi csoport. Lakossági csoport. Vállalati csoport

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Sales vezető. Intézményi csoport. Lakossági csoport. Vállalati csoport Treasury Sales üzletkötőink Sales vezető Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Lakossági csoport Csillag Zsigmond +36-1-288-7556 zsigmond.csillag@otpbank. hu Nagy István Milán +36-1-288-7554

Részletesebben

Dönt az EKB, a piac lazítást vár

Dönt az EKB, a piac lazítást vár Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Treasury Sales üzletkötőink

Treasury Sales üzletkötőink Treasury Sales üzletkötőink Sales vezető Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Lakossági csoport Csillag Zsigmond +36-1-288-7556 zsigmond.csillag@otpbank. hu Keresztyén Attila +36-1-288-7552

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Mehet még felfelé az EUR/USD

Mehet még felfelé az EUR/USD Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Treasury Sales üzletkötőink

Treasury Sales üzletkötőink Treasury Sales üzletkötőink Sales vezető Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Lakossági csoport Csillag Zsigmond +36-1-288-7556 zsigmond.csillag@otpbank. hu Keresztyén Attila +36-1-288-7552

Részletesebben

Rengeteg hazai konjunktúraadat érkezik

Rengeteg hazai konjunktúraadat érkezik Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Visszafogott infláció az eurózónában

Visszafogott infláció az eurózónában Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Növekvő, de alacsony infláció decemberben

Növekvő, de alacsony infláció decemberben Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Brit kamatdöntés következik, meglepő lenne a változtatás

Brit kamatdöntés következik, meglepő lenne a változtatás Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Változatlan maradhat a lengyel, a cseh és a román kamatszint

Változatlan maradhat a lengyel, a cseh és a román kamatszint Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Treasury Sales üzletkötőink

Treasury Sales üzletkötőink Treasury Sales üzletkötőink Sales vezető Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Lakossági csoport Csillag Zsigmond +36-1-288-7556 zsigmond.csillag@otpbank. hu Keresztyén Attila +36-1-288-7552

Részletesebben

Euróövezet inflációra és amerikai konjunktúraadatokra várunk

Euróövezet inflációra és amerikai konjunktúraadatokra várunk Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Tovább csökkenhet az alapkamat

Tovább csökkenhet az alapkamat Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

Treasury Sales üzletkötőink

Treasury Sales üzletkötőink Treasury Sales üzletkötőink Sales vezető Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Lakossági csoport Csillag Zsigmond +36-1-288-7556 zsigmond.csillag@otpbank. hu Keresztyén Attila +36-1-288-7552

Részletesebben

Megvalósult a Brexit, 30 éves mélyponton a font

Megvalósult a Brexit, 30 éves mélyponton a font Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Várhatóan ezúttal sem változik az amerikai alapkamat

Várhatóan ezúttal sem változik az amerikai alapkamat Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Nincs érdemi romlás a német bizalmi indexekben

Nincs érdemi romlás a német bizalmi indexekben Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

2012. március végéig a kincstári kör hiánya 514,7 milliárd forintot tett ki. További finanszírozási igényt jelentett az EU

2012. március végéig a kincstári kör hiánya 514,7 milliárd forintot tett ki. További finanszírozási igényt jelentett az EU 212. március végéig a kincstári kör hiánya 14, milliárd forintot tett ki. További finanszírozási igényt jelentett az EU transzferek negatív egyenlege, amely 2,4 milliárd forint volt. Így a teljes nettó

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Tétlen maradhat a Fed

Tétlen maradhat a Fed Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Fábián Lóránt

Részletesebben

2012. május végéig a kincstári kör hiánya 345,6 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU

2012. május végéig a kincstári kör hiánya 345,6 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU 212. május végéig a kincstári kör hiánya 34, milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 2,1 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Pénteken életbe lépnek az amerikai pénzpiaci reformok

Pénteken életbe lépnek az amerikai pénzpiaci reformok Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 21.

Vezetői összefoglaló június 21. 2017. június 21. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben erősödött, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig gyengült. A BUX 6,8 milliárd forintos,