EMMAUSÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EMMAUSÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA"

Átírás

1 EMMAUSÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítőokirat - módosítások alapján hatályos tartalmának. Bozorády Zoltánné Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 160/a. alapító 2015.

2 Alapító okirat - módosításokkal egységes szerkezetben - A Nyíregyházi Törvényszéken Pka /2003 szám alatt bejegyzett EMMAUSÉRT Alapítvány február hó 25. napján kelt alapító okirata a június 19-én és április 20-án kelt módosításokkal egységes szerkezetben (A április 20. napján elfogadott változások dőlt és félkövér betűvel vannak jelölve). A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény továbbá az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény (Ectv.) rendelkezéseire is figyelemmel, alulírott Bozorády Zoltánné /szül. Lőrincsik Judit, Gyula, , an. Orvos Judit 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 160/a. sz./ alapító a mai napon az EMMAUSÉRT elnevezésű alapítvány alapító okiratát teljes körűen módosítom az alábbiak szerint: 1./ Az alapítvány neve: EMMAUSÉRT Alapítvány Az alapítvány székhelye: 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 160/a. Az alapító az alapítványt határozatlan időre hozta létre. 2./ Közhasznúsági fokozata: közhasznú civil szervezet 3./ Az alapítvány célja: a./ szociális tevékenység, időskorúak gondozásának támogatása, b./ időskorúaknak mentálhigiénés segítségnyújtás, c./ nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, d./ evangélikus intézményi munkát végzők, közreműködők, illetve azt segítők képzése, ismeretbővítése, tapasztalatszerzési lehetőségeik megoldása, azok hasznosításának elősegítése, figyelemmel kísérése, e./ az EMMAUS Evangélikus Szeretetotthon életterének, működési lehetőségeinek bővítése, korszerűsítése, f./ Betlehem Evangélikus Pihenőház (3916 Bodrogkeresztúr, Kossuth L. u. 116.) korszerűsítése, fejlesztése, támogatása, működtetése, g./az intézményi gondozottak, munkatársak és családtagjaik üdültetése, h./ a gyülekezet gyermek és ifjúsági csoportjainak üdültetése, i./ a Nyíregyházi EMMAUS Evangélikus Egyházközség mindennapi életének, spirituális munkájának támogatása, j./ új evangélikus kisközösségi, intézményi állományok, életterek létrehozása, fenntartása. Az alapítvány közfeladatot ellátó tevékenysége: Az Alapítvány céljai elérése érdekében az Ectv pontja szerinti alábbi közhasznú tevékenységeket végzi: - szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása amelyet a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások közfeladathoz kapcsolódóan, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv. 13. (1) 8. pontja, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 2. -a alapján, 2

3 - gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet amelyet a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások közfeladathoz kapcsolódóan, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv. 13. (1) 15. pontja, valamint a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 2. -a alapján végez. Az Alapítvány nem zárja ki, hogy más is részesülhessen közhasznú szolgáltatásaiból. 4./ Az Alapítvány vagyona, forrásai: Az Alapítvány induló vagyona Ft, amelyet az alapító a mellékelt pénzintézeti igazolás szerint az alapítvány céljaira befizetett. Az Alapítvány vagyonát a későbbiekben növelik a természetes személyek, a jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek önkéntes befizetései, felajánlásai, és az alapítványi vagyon hozama. Az Alapítvány nyílt alapítvány, ahhoz bárki csatlakozhat, amennyiben az alapítvány részére vagyoni juttatást teljesít. A csatlakozási szándékot írásban kell bejelenteni, melynek elfogadásáról a kuratórium dönt. A csatlakozási kérelemben nyilatkozni kell arról is, hogy a csatlakozó egyetért az Alapítvány céljaival és elfogadja az alapító okirat rendelkezéseit. A kuratórium visszautasíthatja a csatlakozást, amennyiben a csatlakozni szándékozó személy a fenti nyilatkozattételt elmulasztja. A vagyoni juttatást a csatlakozás elfogadásától számított 15 napon belül kell az alapítvány részére rendelkezésre bocsátani. A csatlakozók nem válnak a csatlakozás tényével alapítókká, alapítói jogok gyakorlására nem jogosultak. A csatlakozók vagyoni juttatásának minimumát az alapító nem határozza meg. Csatlakozni lehet: - készpénzzel, a felajánlott összeg befizetésével, - egyéb anyagi érték felajánlásával, átadásával. Az alapító és a csatlakozó az alapítvány részére juttatott vagyont nem vonhatja el és nem követelheti vissza. Ezt a rendelkezést megfelelően alkalmazni kell az alapító és a csatlakozó jogutódjára is. 5./ Az alapítványi vagyon felhasználása, az alapítvány gazdálkodása - Az Alapítvány induló vagyona, valamint a támogatások és felajánlások következtében keletkező vagyon teljes egészében felhasználható az alapítványi célok elérésére. Az alapítvány a támogatásokat pályázatra és kérelemre egyaránt nyújthatja, ha annak célja megfelel az alapítvány célkitűzéseinek. A döntésnél vizsgálni kell a pályázat és kérelem indokoltságát és az alapítvány rendelkezésére álló anyagi fedezetet. A támogatások odaítélésekor meg kell határozni a kedvezményezett elszámolási kötelezettségét. - Az Alapítvány az alapítványi célok megvalósításával közvetlenül összefüggő gazdasági tevékenység végzésére jogosult. Az alapítvány gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú vagy a létesítő okiratban meghatározott alapcél szerinti tevékenység megvalósítását nem veszélyeztetve végez. 3

4 - Az Alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az alapító okiratban meghatározott közhasznú tevékenységére kell fordítania. - Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. - Az Alapítvány működése nyilvános, közhasznú szolgáltatásait bármely természetes vagy jogi személy a célokból adódó kötöttségek figyelembevételével igénybe veheti. - A közhasznú szervezet a kuratórium tagjait, a támogatót, az önkéntest, valamint e személyek hozzátartozóját a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások kivételével cél szerinti juttatásban nem részesítheti. - A közhasznú szervezet bármely cél szerinti juttatását a létesítő okiratban meghatározott szabályok szerint pályázathoz kötheti. Ebben az esetben a pályázati felhívás nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből az eset összes körülményeinek mérlegelésével megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. 6./ Az Alapítvány kuratóriuma: Az Alapítvány ügyvezető szerve az 5 tagú kuratórium. A kuratórium tagjai az Alapítvány vezető tisztségviselői. A kuratóriumi tagsági viszony az alapító határozatával és a jelölt elfogadó nyilatkozatával jön létre. A kuratórium elnöke: Papp László /Debrecen, , an Kovács Éva Irén/ 4400 Nyíregyháza, Rozmaring u. 8. A kuratórium tagjai: 1.) Dr. Nemes Géza /Budapest, , an. Mihalovits Anna/ 4028 Debrecen, Baksai Sándor u ) Körösi Szabó István /Tiszafüred, , an. Vari Margit/ 4400 Nyíregyháza, Tűzoltó u ) Sándor József /Nyíregyháza, , an. Szakos Ilona/ 4400 Nyíregyháza, Deák F. utca ) Bally István /Nyíregyháza, , an. Takács Erzsébet/ 4400 Nyíregyháza, Eperjes út 4. 4/14. A kuratórium tagjait az alapító határozatlan időre jelöli ki. A kuratórium tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. 4

5 A kuratórium tagjával szemben nem állhatnak fenn a Ptk. 3:22. (4)-(6) bekezdésében foglalt kizáró okok: - Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. - Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. - Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja. Az alapító és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban. A közhasznú szervezet megszűnését követő 3 évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt annak megszűnését megelőző 2 évben legalább 1 évig, a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. A kuratórium tagjainak megbízatása megszűnik: - az alapítvány jogutód nélküli megszűnésével, - lemondással - halállal - a tag visszahívásával. - a kurátor cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával, - a kurátorral szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével. A kuratórium tagját megbízatásának lejárta előtt az alapítványi cél megvalósításának közvetlen veszélyeztetése esetén az alapítói jogok gyakorlója visszahívhatja. Az alapítványt a kuratórium elnöke képviseli. Az alapítvány munkavállalói tekintetében a munkáltatói jogokat a kuratórium elnöke gyakorolja. Az Alapítvány bankszámlája feletti rendelkezésre az elnök és bármelyik (banki aláírási joggal felruházott) kuratóriumi tag együttesen jogosult. 5

6 A kuratórium és a felügyelő bizottság tagjai igényt tarthatnak e tisztség ellátásával kapcsolatban felmerülő költségek megtérítésére. 7./ A kuratórium az Alapítvány bejegyzését követő 30 napon belül elkészíti, majd a felügyelő bizottsággal véleményezteti a Szervezeti- Működési Szabályzatát, illetve azok mellékleteit. -A kuratórium szükség szerint, de évente legalább két alkalommal tart ülést. Ülései nyilvánosak. Tanácskozási joggal az üléseken részt vehet az alapító képviselője. -A kuratórium ülését azt legalább 10 nappal megelőzően a napirend - írásban történő megküldésével az elnök hívja össze. A meghívónak tartalmaznia kell az Alapítvány nevét és székhelyét, az ülés idejének és helyszínének megjelölését, valamint az ülés napirendjét. A napirendet a meghívóban olyan részletességgel kell feltüntetni, hogy a szavazásra jogosultak a tárgyalni kívánt témakörökben álláspontjukat kialakíthassák. A meghívókat igazolható módon (személyes kézbesítés útján, vagy a kurátor által megadott postai vagy személyazonosításra alkalmas elektronikus levelezési címre küldve) kell kézbesíteni a kurátorok részére. -Össze kell hívni a kuratóriumot, ha annak három tagja vagy a felügyelő bizottság az összehívás céljának megjelölésével írásban kezdeményezi, a kezdeményezéstől számított 30 napon belül. -Rendkívüli esetben távolléti ülést tarthat. -A kuratórium határozatképes, ha három tagja jelen van. Határozatképtelenség esetén a kuratórium ülését 15 napon belül változatlan napirenddel ismét össze kell hívni. -A kuratórium ülését az elnök vezeti le annak menetét, a történéseket, határozatokat jegyzőkönyv rögzíti. -A kuratórium határozatait nyílt szavazással, az ülésen jelenlevő tagok egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a kérdést elvetettnek kell tekinteni és következő alkalommal ismét szavazásra kell bocsátani. - A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármely más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. - A kuratórium üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv elkészítéséről a kuratórium elnöke gondoskodik, azt hitelesítőként az ülés levezetője és a kuratórium ülésén résztvevő, annak kezdetén kijelölt és elfogadott tag írja alá (lehetőleg abc sorrend szerint, ülésenként más-más tag). A kuratórium ülésén készült jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a kuratórium döntéseinek tartalmát, időpontját, hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát (ha lehetséges, személyét). 6

7 - Az ülést követő 30 napon belül el kell juttatni a jegyzőkönyvet a kuratórium és a felügyelő bizottság tagjainak, valamint írásban, igazolható módon a határozatot annak, akire a döntés tartozik. - A kuratóriumi ülések jegyzőkönyveit és határozatait a Határozatok-tára gyűjteményben kell naprakészen tartani. Az iratokat az Alapítvány székhelyén kell nyilvántartani és tárolni. A kuratórium döntéseit (határozatait, a beszámolót és a közhasznúsági mellékletet, valamint az Alapítvány szolgáltatásai igénybevételéről és működéséről szóló tájékoztatókat) 15 napra ki kell függeszteni a székhely épületének hirdetőtáblájára. Az Alapítvány közhasznú működésével kapcsolatos iratok nyilvánosak, abba bárki betekinthet a kuratórium elnökével előzetesen egyeztetett időpontban, az Alapítvány székhelyén. - A kuratórium évente szöveges és közhasznú beszámolót készít és (kellő számú, tartalmú meghívó közzététele alapján) beszámol az alapítónak, és a Közgyűlés tagjainak. - Az Alapítvány köteles a beszámolójával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet is készíteni, amelyet a beszámolóval azonos módon köteles jóváhagyni, letétbe helyezni és közzétenni. A kuratórium minden év május 31-ig megvitatja és - a felügyelő bizottság véleménye alapján - elfogadja az előző évi beszámolóval egyidejűleg a közhasznúsági mellékletet. Az Alapítvány beszámolója, valamint éves közhasznúsági melléklete nyilvános, abba bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. 8./ A Felügyelő Bizottság Az Alapítvány kuratóriumának ellenőrzését a három főből álló Felügyelő Bizottság látja el. A felügyelő bizottság elnöke: Bozorády Kriszta /Körmend , an. Lőrincsik Judit/ 4400 Nyíregyháza, Tamási Áron u. 13. Tagjai: 1.) Dolgos Sándor /Nyíregyháza, , an. Járosi Zsuzsanna/ 4400 Nyíregyháza, Sarló utca 13 2/7. 2.) Bogár Lászlóné (Dankó Magdolna) /Nyírtelek, , Miskárik Margit/ 4400 Nyíregyháza, Tűzoltó út 21. A Felügyelő Bizottság elnökét és tagjait az alapító kéri fel. A felügyelő bizottsági tagsági viszony a felkért jelölt elfogadó nyilatkozatával jön létre. A Felügyelő Bizottság tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet a Felügyelő Bizottság tagja, akivel szemben a vezető tisztségviselőkre vonatkozó kizáró ok áll fenn, továbbá, aki vagy akinek a hozzátartozója a kuratórium elnöke vagy tagja. 7

8 Nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki a) a döntéshozó szerv, illetve az ügyvezető szerv elnöke vagy tagja, b) a közhasznú szervezettel e megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat és a létesítő okiratban foglaltaknak megfelelően nyújtott cél szerinti juttatást -, illetve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója. A Felügyelő Bizottság ellenőrzi az Alapítvány működését és gazdálkodását. Véleményét írásban közli a kuratóriummal. Az Alapítvány működését érintő tapasztalatairól szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol az alapítónak, amelyről a kuratóriumot is tájékoztatja. A Felügyelő Bizottság a kuratóriumra kötelező döntést nem hozhat. Feladatai teljesítése során betekinthet az Alapítvány irataiba, megvizsgálhatja az Alapítvány iratait, a pénzkezelés és utalványozás rendjét. A Felügyelő Bizottság saját ügyrendje szerint jár el, melyet maga állapít meg. A Felügyelő Bizottság évente legalább egyszer ülést tart. Az ülést a Felügyelő Bizottság elnöke hívja össze az ülés napirendi pontjait tartalmazó meghívó megküldésével. A meghívókat személyes kézbesítés útján, vagy a tag által megadott postai vagy személyazonosításra alkalmas elektronikus levelezési címre küldve kell kézbesíteni az ülés időpontját legalább 8 nappal megelőzően. A Felügyelő Bizottság határozatképes, ha ülésén legalább 2 tag jelen van. A Felügyelő Bizottság a határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza, két tag jelenléte esetén a döntés csak egyhangúan fogadható el. A kuratóriumot a Felügyelő Bizottság indítványára annak megtételétől számított 30 napon belül össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a kuratórium összehívására a Felügyelő Bizottság is jogosult. Ha a kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Felügyelő Bizottság köteles értesíteni a törvényességi ellenőrzést ellátó szervet. 9./ Az Alapítvány törvényességi ellenőrzése Az Alapítvány feletti adóellenőrzést a székhely szerint illetékes adóhatóság, a törvényességi ellenőrzést pedig az ügyészség látja el. 10./ Az Alapítvány megszűnése. Az Alapítvány megszűnik, ha: a) a célját megvalósította, és az alapító új célt nem határozott meg; b) az Alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód; vagy c) az Alapítvány három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytat tevékenységet. Az alapító az Alapítványt nem szüntetheti meg. Az alapítvány céljának a megvalósulását az Alapítvány kuratóriuma jogosult kimondani. 8

9 Az Alapítvány megszűnése esetén annak meglévő ingó- és ingatlan vagyona, szellemi értékei, valamint az Alapítványt megillető jogok és kötelességek a Nyíregyházi EMMAUS Evangélikus Egyházközséget illeti (4400 Nyíregyháza Korányi F. u. 160/a. adószáma: ). 11./ Az alapító elhunyta esetén Személyét megillető jogok kötelezettségek alapján helyét csak olyan személy töltheti be, aki elhívatottságot érez szellemiségének töretlen megtartására, ill. akit magánokiratban, végső akarataként Bozorády Zoltánné meghatároz. Az alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény továbbá az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény az irányadó. A létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítő okirat-módosítások alapján hatályos tartalmának. Nyíregyháza, április 20. Bozorády Zoltánné Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 160/a. alapító Záradék: Alulírott dr. Gulácsi András (4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 12.) igazolom, hogy a létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítő okiratmódosítások alapján hatályos tartalmának. A április 20. napján elhatározott változások félkövér és dőlt betűvel vannak szedve. 9

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás. A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása 1. Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete alapító (továbbiakban: Alapító ), a Dorogi Szénmedence Sportjáért

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015.(II. 12.) határozata

Részletesebben

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása Öttevény Községért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása 1. Az alapító okirat preambuluma a következő bekezdéssel egészül ki: A létrehozott közalapítvány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben) - 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben) Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) KÖZALAPÍTVÁNYT-t hoz létre. Az alapítvány neve: Egészséges

Részletesebben

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület MABE Magyar Belsőépítész Egyesület 2004. március 23-án kelt Alapszabályának az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.évi CLXXV.

Részletesebben

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan)

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan) A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan) A Tamási Város Önkormányzatának Képviselő-testülete /a továbbiakban: Alapító/ a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/586-929 421-15/2014. KIVONAT Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola alapítványt hoz létre. Ez az

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek megfelelően módosítsa az Alapítvány alapító

Részletesebben

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged 1 A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged alapító okirata szóló 2011. évi 1. Az alapító(k) neve, anyja neve, lakóhelye (jogi személy alapító esetében az alapító neve, : Dr. Gyémánt Iván egyetemi docens

Részletesebben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosításokkal egységes szerkezetben Alulírott alapító, az 1993. április 21-én kelt, Pk.60.159/1993/12. számú végzéssel 414. sorszám alatt bejegyzett, kiemelkedően

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

Alapító okirat 2017.

Alapító okirat 2017. Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 2145 Kerepes, Gyulai Pál utca 20. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2017. A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona [elnevezése

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Alapító által alapított, a 2013. évi V. tv. (Ptk.), valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT A Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okirata az alapító által

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. Évi CLVI. Tv. alapján tartós közérdekű

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) ALAPÍTVÁNY-t hoz létre. Alapítvány neve: Őszidő Közalapítvány Székhelye:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete (cím: Kerekegyháza, Fő

Részletesebben

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT I. Az Alapítvány neve, székhelye Az Alapítvány neve: PÉCSI TENISZÉRT Közhasznú Alapítvány Az Alapítvány székhelye: 7635 Pécs Kisszkókó dűlő 7. II. Az

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11. Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT 2012. október 11. 1 Alulírott alapító a Ptk. 74/A-G -ai alapján a következők szerint rögzíti egységes szerkezetben 2012. október 11. a Sárospataki Theologiai

Részletesebben

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a 2015...-ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a 2015...-ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege Alapító okirat A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány Alapító Okiratának a 2015....-ei módosításával egységes szerkezetbe foglalt hatályos szövege Nyilvántartási száma: 08-01-0000302 1 Az 1./ pontban megjelölt

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71. 1 ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71. 2/A. A közalapítvány alapítója: Dorog Város Önkormányzata (2510 Dorog, Bécsi

Részletesebben

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Jogtanácsos Ózd, 2015. február 19. Tisztelt Képviselő-testület! Az Ózd Közbiztonságáért

Részletesebben

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés Alapító Okirat 1. címe: Az alapító neve, címe dr. Herczeg Sándorné dr. Xantus László 2. Az alapítvány neve: Békésy Alapítvány 3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS

ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS melyet a Miskolci Törvényszék 4.Pk.164/1991/2. sz. végzéssel nyilvántartásba vett Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapítói az alábbiak szerint rögzítenek: 1./

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító ( - Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett) Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okiratát -

Részletesebben

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKTARISZNYA ALAPÍTVÁNY MONOR ALAPÍTÓ OKIRAT 2 Ezen alapító okirat azért készült, hogy az 1. pontban megnevezett alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

Alapító Okirat 2012.

Alapító Okirat 2012. Kékes Kutató-Mentő Alapítvány Alapító Okirat 2012. ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító Okirat 2 amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt Alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

Az új Ptk. nak való megfelelés

Az új Ptk. nak való megfelelés Az új Ptk. nak való megfelelés 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Március 15.-éig a létesítő okiratot az új Polgári törvénykönyvhöz kell igazítani Létesítő okirat felülvizsgálata Országos Bírósági

Részletesebben

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba. A L A P Í T Ó O K I R A T /a 2010. április 10.illetve május 27. napján elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete /NYDSZ/ /1068 Budapest, Benczúr utca 37./,

Részletesebben

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Jogtanácsos Ózd, 2014. december 19. Tisztelt Képviselő-testület! Az Ózd Közbiztonságáért

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) ALAPÍTÓ OKIRAT (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) Alulírott, Borka Gyula (8000 Székesfehérvár, Gyár u. 4.) számítva természetes és jogi személyek csatlakozására Székesfehérvár

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. Kovács Gábor Személyi szám: 1 591020 1141 Lakcím: 2854 Dad, Badacsonyi utca 14. Fülöp Pál Személyi szám: 1 610920

Részletesebben

Alapító Okirat. a Balatonfüredi Önkormányzat által alapított Vagyonvédelmi Közalapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Alapító Okirat. a Balatonfüredi Önkormányzat által alapított Vagyonvédelmi Közalapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Alapító Okirat a Balatonfüredi Önkormányzat által alapított Vagyonvédelmi Közalapítvány egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata (vastagított betűkkel jelölt az utolsó módosítás szövege) 1) A közalapítvány

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 29/2014 K I V O N A T

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 29/2014 K I V O N A T BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 29/2014 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/334-1/2016. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére

VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/334-1/2016. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/334-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. április 29-i nyilvános ülésére Tárgy: A Tapolca név használata iránti kérelem elbírálása Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata attól a céltól vezérelve, hogy a városban élő gazdátlan, kóbor ebek elhelyezését, és állatszerető polgároknál részükre

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLLATVÉDELMI ALAPÍTVÁNY SZEGED

ORSZÁGOS ÁLLATVÉDELMI ALAPÍTVÁNY SZEGED ORSZÁGOS ÁLLATVÉDELMI ALAPÍTVÁNY SZEGED Alapító okirat 2017. június 14. Az alapító okirat III. pontjában meghatározott magánszemély, mint alapító a létrehozott, és a (2013 évi V. tv) Ptk. 3:378 3:404 alapján,

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 18 napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány A 2016. 08. 28 napján kelt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat (A módosítások vastag dőlt betűvel kerültek kiemelésre.) 1./ Az Alapítvány megnevezése:

Részletesebben

Alapító okirat. I. Az alapítvány és alapítója. 1.2. Az alapítvány székhelye: 3155 Mátramindszent, Vasút út 10.

Alapító okirat. I. Az alapítvány és alapítója. 1.2. Az alapítvány székhelye: 3155 Mátramindszent, Vasút út 10. Alapító okirat Alulírott alapítványtevő /Alapító/ az általa határozatlan időre létesített Alapítványt az alábbiak szerint módosítja és foglalja egységes szerkezetbe: I. Az alapítvány és alapítója 1.1.

Részletesebben

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról Főbb jogszabályok Alaptörvény Ptk. Az egyesülési jogról a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

Pogányért Alapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapító okirata. Készült: március 10. napján

Pogányért Alapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapító okirata. Készült: március 10. napján Pogányért Alapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító okirata Készült: 2017. március 10. napján Dr. Herényi Gejza mint alapító az 1959. évi IV. tv. rendelkezése szerint tartós közérdekű

Részletesebben

Lakhatásért Közalapítvány. Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Lakhatásért Közalapítvány. Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Lakhatásért Közalapítvány Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva amely készült a Lakhatásért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására az alapítvány alapítóinak 2015.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 24- i ülésére Tárgy: A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány alapító okiratának módosítása Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY Az Alapító Okirat kelte: 2009. december 21. Egységes szerkezetbe foglalás időpontja: 2010. március 12. 1 ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT amely abból a célból készült,

Részletesebben

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA Az alapító Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Preambulum Alulírott Alapítók a Ptk. 74/A-F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény

Részletesebben

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29. A GÖRÖGTŰZ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI (Személyes jogokra, való hivatkozásra, a kuratórium tagjainak személyes adatait nem áll módunkban közölni.) II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI

Részletesebben

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye A Magyar Nemzeti Szívalapítvány alapító okiratának az alapítás által bekövetkezett módosításokkal, kiegészítésekkel és a jogi szabályozás aktualitásaiból eredő változásokkal egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t m ó d o s í t á s a

ALAPÍTÓ OKIRAT e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t m ó d o s í t á s a ALAPÍTÓ OKIRAT e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t m ó d o s í t á s a A "Gárdonyi Géza Általános Iskola Tanulóiért Szociális Alapítvány" jogi személyiséggel rendelkező, a sportról szóló

Részletesebben

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A 2 A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola tartós, közérdekű célt szolgáló szociálpolitikai Alapítványt

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Módosított Alapító Okirata Amely abból a célból készült, hogy az I. pontban megjelölt alapítók az 1959. évi IV. törvény, a Polgári törvénykönyv

Részletesebben

Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva amely készült a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Alapító Okiratának

Részletesebben

Határidő: november 30. Felelős: Porga Gyula polgármester. A végrehajtás előkészítéséért felelős köztisztviselő: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető

Határidő: november 30. Felelős: Porga Gyula polgármester. A végrehajtás előkészítéséért felelős köztisztviselő: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 279/2017. (XI.23.) határozata a Veszprémi Kultúráért Közalapítvány alapító okiratának módosításáról Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre létrehozott

Részletesebben

Alapító okirat a változásokkal egységes szerkezetben a október 20-tól hatályos szöveggel

Alapító okirat a változásokkal egységes szerkezetben a október 20-tól hatályos szöveggel Alapító okirat a változásokkal egységes szerkezetben a 2014. október 20-tól hatályos szöveggel Alulírott alapító tartós közérdekű célra a jelen alapító okiratban foglaltak szerint alapítványt létesítek.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2014. október 22-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2014. október 22-i ülésére H A L I M B A K Ö Z S É G Ö N K O RM Á N Y Z A T A P O L G Á R M E S T E R 8452 HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 237-003 fax:(88) 237-003 Ügyszám: 11/ 580-4/2014. Tárgy: Halimba Községért Közalapítvány Alapító

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPÍTÓ OKIRAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az alapító abból a célból, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek neveléséhezoktatásához a városban megfelelő körülményeket biztosítson, létrehozza közalapítványt.

Részletesebben

Közhasznúsági tudnivalók

Közhasznúsági tudnivalók United Way Kisalföld Alapítvány Civil Információs Centrum Közhasznúsági tudnivalók Közhasznúságról húsz percben című előadás anyaga Dr. Tóth Katalin Hatályos jogszabályok az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

Általános közzétételi lista. I. 8. Szervezeti, személyi adatok

Általános közzétételi lista. I. 8. Szervezeti, személyi adatok Általános közzétételi lista I. 8. Szervezeti, személyi adatok A közfeladatot ellátó szerv által alapított közalapítványok neve, székhelye, alapító okirata, kezelő szervének tagjai: 1. ÉLETÜNKÉRT-EGYMÁSÉRT

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására

E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására

Részletesebben

Hegyesdért Közalapítvány Alapító okirata

Hegyesdért Közalapítvány Alapító okirata Hegyesdért Közalapítvány Alapító okirata Alulírott alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-ei ülésére Tárgy: Az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

Dorog Város Kulturális Közalapítványa november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Dorog Város Kulturális Közalapítványa november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Dorog Város Kulturális Közalapítványa (2510 Dorog, Bécsi út 71.) 2014. november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 2 ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A Közalapítvány neve: Dorog

Részletesebben

A FEJÉR GYÖRGY NAGYKOVÁCSI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A FEJÉR GYÖRGY NAGYKOVÁCSI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 2. melléklet A FEJÉR GYÖRGY NAGYKOVÁCSI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA amely létrejött a Budapest Környéki Törvényszék által 32. szám alatt, 61146/1991/2.

Részletesebben

A HÉTSZÍNVIRÁG ALAPÍTVÁNY a DÉVAVÁNYAI ÓVODÁSOKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA

A HÉTSZÍNVIRÁG ALAPÍTVÁNY a DÉVAVÁNYAI ÓVODÁSOKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA 1 A HÉTSZÍNVIRÁG ALAPÍTVÁNY a DÉVAVÁNYAI ÓVODÁSOKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA amely abból a célból készült, hogy az I. pontban megjelölt alapítók jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hozzanak létre az alábbiak

Részletesebben

A Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvány. többször módosított. Alapító Okirata. a módosításokkal egységes szerkezetben.

A Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvány. többször módosított. Alapító Okirata. a módosításokkal egységes szerkezetben. A Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvány többször módosított Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben B e v e z e t ő A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület környezet- és természetvédelemmel

Részletesebben

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116

Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116 A Segíts!" Önkéntesek a Gyulai Kórház Gyermek Osztályáért Alapítvány Alapító Okirata Adószám: 18221479-1-24 Bankszámlaszám: 11600006-00000000-50160116 2 Alapító Okirat, amelyben az 1./ alapító a Polgári

Részletesebben

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány 1 15. 1 számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 117/1995. (V. 4.) számú határozatával

Részletesebben

Kerekerdő Óvoda Alapítvány MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Kerekerdő Óvoda Alapítvány MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Kerekerdő Óvoda Alapítvány MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Kerekerdő Óvoda Alapítvány korábbi nevén a XII. sz. Óvoda a Gyermekekért Alapítvány [Nyilvántartási szám: 6050] a

Részletesebben

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1 Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1 Alulírott - mint az etyeki Sportegyesület képviseletében eljáró elnök - alapító, a jelen okirattal, az ebben írt célok megvalósítása és az itt rögzített

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. Zalahaláp Települési Önkormányzat Képviselőtestülete az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló

Részletesebben

Ember a Kórházban Közhasznú Alapítvány. alapító okirata 1

Ember a Kórházban Közhasznú Alapítvány. alapító okirata 1 1 Ember a Kórházban Közhasznú Alapítvány alapító okirata 1 Alulírott alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek

Részletesebben

Ronald McDONALD Gyermeksegély Alapítvány

Ronald McDONALD Gyermeksegély Alapítvány Ronald McDONALD Gyermeksegély Alapítvány Magyar Tagozat Egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata ( a változások dőlt betűvel szedve ) 2016. szeptember 26. 1 Az Alapító az alábbiakban állapítja meg

Részletesebben

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata. A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Alapító okirat amely alapján az 1./ pontban megjelölt alapítók a Ptk. 74/G

Részletesebben

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben) Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) az alapításkor

Részletesebben

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT A 2011. július 18-i módosítással egységes szerkezetbe foglalva. Az alapító okirat módosítását a Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Részletesebben

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2013 A Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1173 Bp., Pesti út 117.) jelen

Részletesebben

Fűzfa" Közalapítvány

Fűzfa Közalapítvány Az Egri Törvényszék által 10-01-0000623 sorszám alatt nyilvántartott Fűzfa" Közalapítvány MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA 2017. szeptember melyet Kisfüzes Községi Önkormányzat

Részletesebben

4. Az alapítvány céljai és tevékenysége, illetve azon közfeladatok megjelenítése, amelyekhez tevékenységével az alapítvány kapcsolódik:

4. Az alapítvány céljai és tevékenysége, illetve azon közfeladatok megjelenítése, amelyekhez tevékenységével az alapítvány kapcsolódik: ALAPÍTÓ OKIRAT A módosítással egységes szerkezetbe foglalva Az 1. pontban megjelölt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 74/A-74/G -ai alapján, valamint a közhasznú szervezetekről

Részletesebben

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY. ALAPÍTÓ OKIRATA /egységes szerkezet/

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY. ALAPÍTÓ OKIRATA /egységes szerkezet/ 2015. szeptember 10.-ei.állapot A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA /egységes szerkezet/ 2015. szeptember 10. A Csány Közgazdasági SZKI Pártolói Közhasznú Alapítvány

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Alapító: Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) 1145 Budapest, Bácskai u. 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Alapító: Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) 1145 Budapest, Bácskai u. 11. ALAPÍTÓ OKIRAT amely alapján az 1. pontban megjelölt alapító, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:378.-3:404. -ai alapján jogi személyiséggel rendelkező Alapítványt hoz létre

Részletesebben

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum Alulírott Alapító(k) a Ptk. 74/A F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI.

Részletesebben

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - NOSZA Egyesület 2014. február 28. Új jogszabályi környezet 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. alapján, határozatlan időre a törvényben előírt követelményeknek is megfelelő KÖZALAPÍTVÁNY

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT TÁRKI ALAPÍTVÁNY. létrehozásáról

ALAPÍTÓ OKIRAT TÁRKI ALAPÍTVÁNY. létrehozásáról ALAPÍTÓ OKIRAT TÁRKI ALAPÍTVÁNY létrehozásáról A Fővárosi Bíróság 16.Pk.63.696/2 szám alatti végzésével 1990. szeptember 6. napjával jegyezte be a TÁRKI Alapítványt jelen okirat 1/3. pontjában megjelölt

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Az alapítvány neve, székhelye. 1) Az alapítvány neve: Segítségnyújtás a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Az alapítvány neve, székhelye. 1) Az alapítvány neve: Segítségnyújtás a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT A jelen alapító okirat I. pontjában megjelölt alapító a Ptk. 3:378..-a alapján tartós cél folyamatos megvalósítására az alábbi jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hozza létre, amelynek

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A NAPRA-forgó Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése (a továbbiakban: Alapító) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve: 1.2. Az egyesület székhelye: 1.3. Az egyesület jogi személy, amely a nyilvántartásba vétellel jön

Részletesebben

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 1 VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 1.1. A szervezet neve VADVIRÁG EGYESÜLET 1.2. Székhelye: 7621 Pécs, Szent István tér 17 Civil Közösségek Háza 1.3. Működési területe: Magyarország, különös tekintettel

Részletesebben

Az Északbalatoni Ebmentő Egyesület Alapszabálya (A 2014. august 29-i és 2014...-i 1 módosításokkal egységes szerkezetben ) I.

Az Északbalatoni Ebmentő Egyesület Alapszabálya (A 2014. august 29-i és 2014...-i 1 módosításokkal egységes szerkezetben ) I. Az Északbalatoni Ebmentő Egyesület Alapszabálya (A 2014. august 29-i és 2014....-i 1 módosításokkal egységes szerkezetben ) 1. Az egyesület neve, székhelye, jogállása I. Általános rész (1) Az egyesület

Részletesebben

A Nap Harmata Közhasznú Alapítvány Alapító Okirata

A Nap Harmata Közhasznú Alapítvány Alapító Okirata A Nap Harmata Közhasznú Alapítvány Alapító Okirata Jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A-74/F -ai, valamint

Részletesebben

MINTA Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

MINTA Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva MINTA Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA Módosítása a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva amely készült a MINTA Alapítvány Okiratának módosítására az alapítvány alapítóinak év. hónap. napján hozott

Részletesebben

A MÚLT JOGI STÁTUSZA SZABÁLYOZÁSA MIRE NEM HOZHATÓ LÉTRE MIRE JÖN LÉTRE? 2015.02.25. ALAPÍTVÁNY. Közcélú örökhagyás görögöknél, rómaiaknál

A MÚLT JOGI STÁTUSZA SZABÁLYOZÁSA MIRE NEM HOZHATÓ LÉTRE MIRE JÖN LÉTRE? 2015.02.25. ALAPÍTVÁNY. Közcélú örökhagyás görögöknél, rómaiaknál A MÚLT ALAPÍTVÁNY Jogi személyiséggel felruházott célvagyon Közcélú örökhagyás görögöknél, rómaiaknál Ie.387 DR SZALAI ERZSÉBET 2015. 1 DR SZALAI ERZSÉBET 2015. 2 SZABÁLYOZÁSA JOGI STÁTUSZA 2011. évi CLXXV.

Részletesebben